Ilja próféta: Magyar vándor
|
|
- Dóra Dobosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vajdasági Tanyaszínház Ilja próféta: Magyar vándor augusztus Stuber Andrea - Fidelio - Hozzászólás A Tanyaszínház olyasmi, ami nálunk Magyarországon nincsen ban alapították fiatal, vajdasági alkotók, hogy nyaranta színházat vigyenek magyarlakta délvidéki falvakba, tanyákra, kisvárosokba. Az Ilja próféta című bemutatón Stuber Andrea járt. KRITIKA A hőskorban csacsifogattal vándoroltak, utóbb elmotorizáltak a traktorig. A hosszabb, sok-sok kilométert felölelő nyári turnékhoz ma már autókat is igénybe vesznek. Harminchatodik éve járják Bácskát és Bánátot minden nyáron - háborúban, békében - egy-egy újabb produkcióval. Vittek Shakespeare-t, Lázár Ervint, Molière-t, Kárpáti Pétert, commedia dell' artét, musicalt és még harmincfélét. Tavaly magyar ősbemutatót tartottak (Gyarmati Kata Mérföldkő című művéből), idén kortárs lengyel drámaíró darabját kínálták. Vajdaságban a Tanyaszínházat minden nyáron várják és visszavárják. Egy bensőséges nézői vallomás szerint: "a faluban három ünnep van egy évben, a karácsony, a húsvét és a Tanyaszínház". Állítom: elég egyetlenegyszer látni tanyaszínházi előadást a saját közegében, hogy az ember megtapasztalja az élmény rendkívüliségét, s
2 megérezze, milyen kulturális értékőrző és közösségképző erővel bír ez a színházművészeti kaland. 35 év alatt a Tanyaszínház nyári társulatához 260-an tartoztak, akik 700-nál több előadást játszottak, hozzávetőleg félmillió néző szeme láttára. A tanyások eddigi premierjein végigfutva megállapítható, hogy működésük nem a szórakoztatóipari kereskedelmi hakni kategóriájába tartozik. (Amint arra pedig gyanakodnánk, az itthoni, utazó színházak repertoárja láttán.) A művészi, szakmai igényesség bizonnyal köthető a színházat vezető, 1985 óta tanyás Magyar Öcsi Attilához, valamint ahhoz, hogy a Tanya az újvidéki minőségi színjátszásra épít, részint az Újvidéki Színház, részint az Újvidéki Művészeti Akadémia emberállományára alapozva. Idén az Újvidéki Színház egykori vezető fiatal színésze (a pesti Stúdió K jelenlegi vezetője), Nagypál Gábor dolgozott a zömmel akadémistákból álló csapattal. Az ő rendezésében került színre Tadeusz Słobodzianek Ilja prófétája. A jeles lengyel drámaíró 1992-es darabja népies passióverzió, játékos szenvedéstörténet - gazdag értelmezési tartománnyal. Nincstelen lengyel parasztok svungos tömegjelenetek során majdnem eljutnak odáig, hogy megfeszítik a köztük élő, betegeket gyógyító Ilja prófétát. Így ragadtatnák tettre magukat istenkereső dilemmájukban, miszerint milyen mindenható az, aki hagyja, tűri ezt a sok-sok emberi nyomorúságot.
3 Ha Ilját mint második Jézust megfeszítenék és feltámadna, rögtön tudnának hinni az emberek a megváltásban. Boros Viktória díszlete praktikusan kínál ehhez teret: lécekből összeütött keresztút, lámpafüzéres, sík terepű kálváriadomb. A kereszt rövidebb, felüljárós szára remek biciklis és motoros belépőkre ad lehetőséget. A hangulatos színpadképben hol itt, hol ott bukkan fel valaki, passiózó népcsoportunk pedig virgoncan vonul erre-arra. A négyágú színpad körül ülő és álló nézők vidám és egészséges nyaknyújtogatás közepette kísérik figyelemmel az eseményeket.
4 Słobodzianek művének vajdasági körbejátszása rejthetett magában bizonyos kockázatot, nem is annyira a témája, mint inkább a nyelvezete miatt. Jómagam olyanfajta néző vagyok, akinél csak a legritkább esetben működik humorforrásként egy-egy jól elhelyezett bazmeg vagy baszki. Esetünkben, az az igazság, a tanyások még rá is tettek egy lapáttal az eredeti szövegre, amennyiben a Pászt Patrícia fordította sűrű francbákat picsábákra cserélték. Mindazonáltal úgy tetszik, hogy a játszók fiatalos lendülete átvitte, átnyomta, átzúdította a trágárságot a magamfajta rigorózusabb néző által emelt palánkon.
5 A társulat együttes ereje, pontosan összehangolt munkája, hibátlan ritmusérzéke elsöprő hatást kelt. Kiemelhetem egy-egy pillanatát vagy markáns vonását némely szereplőnek - Nagyabonyi Emese vörös loboncú Olgájának akaratosságát, László Judit utánozhatatlan "Ugye, papa" refrénjét, Pongó Gábort mint szemüveges katolikus szomszédot vagy Berta Csongor érdes, ízes és érzékeny hangú megszólalásait -, de a produkció igazi erénye mégis az a közös energia, amelyből a néző, úgy érzi, maga is hazavisz legalább egy zónaadagot. Jól jöhet az, amikor "térden csúszva kell / A szánkban vizet hordani, / S öntözni az üszköt, / Míg az erdő ki nem sarjad, / S újra virágba borul az almafa."
Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben
Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Alapvető szolgáltatások és a falvak megújítása a vidéki térségekben Lantos Gergely főosztályvezető-helyettes Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztéséért Felelős Államtitkárság
GENDER BUDGETING (GB) A GYAKORLATBAN. Eredmények hozzáférhetık: http://www.nvf.cz/gender/outputs.htm
Zeller Judit GENDER BUDGETING (GB) A GYAKORLATBAN A) GENDER BUDGETING IN PRACTICE PROJEKT (2006-2007) Eredmények hozzáférhetık: http://www.nvf.cz/gender/outputs.htm I. Elsı egyeztetés a partnerekkel Hogyan
I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16.
1 I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. A VERSFARAGÁS kategóriában kétféle módszerrel lehetett verset alkotni. Szabályos, kötött formában vagy rímek nélkül, szabadon. Magyar Emma 4.b Emma két
Azért vagyunk a világon, hol valahol otthon legyünk benne. fotópályázat eredményhirdetése, a pályamunkákból rendezett kiállítás. megnyitója.
1 Azért vagyunk a világon, hol valahol otthon legyünk benne. fotópályázat eredményhirdetése, a pályamunkákból rendezett kiállítás megnyitója Sióagárd (Elhangzott:a Sióagárdi Művelődési Házban, 2010. május
Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról
Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról 2015. évben is a megalakulásunkkor megfogalmazott célokat figyelembe véve szerveztük meg tevékenységünket. Fő célunkat, a horgászat,
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV
ÉVES KÖZBESZERZÉSI TERV 2011. Módosításokkal egységes szerkezetben Időbeli ütemezés A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának,
H A T Á R O Z A T. 100.000,-Ft, azaz egyszázezer forint. k ö t e l e z e m
Iktatószám: Tárgy: FEO/001/00913-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1. A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (2400 Dunaújváros, Építők útja 1. adószám:
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, Oroszlány Augusztusi ajánló
Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, Oroszlány Augusztusi ajánló Ég a napmelegtől a Kölcsey szík sarja, Tikkadt művelődés-szervezők legelésznek rajta; Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, Nincs tenyérnyi
Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület!
Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt
- A hotel területén. - Turizmus
- A hotel területén A Panoráma Hotel területén a következő szabadidős tevékenységek aktív végzése lehetséges: fitnesz, úszás, tenisz, futball, lábfoci, kosárlabda, strandröplabda, tollaslabda, pentaque,
Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és kritikái tükrében
DLA doktori értekezés tézisei Bartal László Maleczky Oszkár jelentősége felvételei és kritikái tükrében Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású
ELŐZETES VITARENDEZÉSI KÉRELEM
ELŐZETES VITARENDEZÉSI KÉRELEM Ajánlatkérő - neve: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala - címe: 1054 Budapest, Széchenyi utca 2. - telefonszáma: +36 13731661 - faxszáma: +36 13731798 - e-mail címe:
Erasmus Albiban (Franciaország)
Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy
MEGOLDÁSOK Áprilisi forduló 4.-5. osztályok Nyár
MEGOLDÁSOK Áprilisi forduló 4.-5. osztályok Nyár 1. feladat Válaszoljatok a megjelölt szakkönyvekből feltett kérdésekre! 1. Anna napján kire emlékezünk, ki volt ő és az asszonyok miért imádkoznak hozzá?.....
TÖRÖKBÁLINT* Működési adatok
PEST MEGYE TÖRÖKBÁLINT* Tüdőgyógyintézet Törökbálint Az intézmény címe: 2045 Törökbálint, Munkácsy u. 70. Az intézmény telefonszáma: 23/511-570; 23/338-052 Az intézmény faxszáma: 23/335-312 Pest megye
Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása
Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Írta: Tarnavölgyi László 2015. január 08. csütörtök, 23:59 Anka László és Kucza Péter Tápiószecső
Hon- és népismeret. 5. évfolyam. tantárgy 2013.
Hon- és népismeret tantárgy 5. évfolyam 2013. A hon- és népismeret tartalmazza népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk nagy múltú elemeit, a magyar néphagyományt.
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!
2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.
JEGYZŐKÖNYV. közmeghallgatásáról és falugyűlésről
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2007. december 13-án megtartott közmeghallgatásáról és falugyűlésről 1 Bekecs község Önkormányzatának
REG-NET partner térkép
REG-NET partner térkép SORSZÁM EREDETI NÉV CÍM KONTAKT TEVÉKENYSÉG TAPASZTALAT Fejlesztési Ügynökség 1. Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2. Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség Közhasznú
1. Szabó Dóra 1 pzóza Czeglédiné Juhász Ildikó Pais Dezső Általános Iskola
ALSÓS VERS- ÉS PRÓZAMNDÓ VERSENY 1.-2. ÉVFOLYAM EREDMÉNYE Helyezés Tanuló Évfolyam Kategória Felkészítő pedagógus Iskola 1. Szabó Dóra 1 pzóza Czeglédiné Juhász Ildikó Pais Dezső Általános Iskola 2. Óvári
JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29.-én megtartott ülésén.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Veres Istvánné alpolgármester Nagyné Jobbágy
III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET
III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET Sor A dolgozat A dolgozat címe Szakirányító szám készítője 1. Babos Ibolya Szabéd falu története a helységnevekben és a legendákban 2. Domahidi Jolán Somosd képe
Az év díjazottjai. Az év é!erme: Alabárdos É!erem
Az év díjazottjai Az év é!erme: Alabárdos É!erem Évtizedek óta o! van a legjobbak közö! és a kevés nagy műhelyek egyike. Andrusch Péter tulajdonos és Bicsár A!ila konyhafőnök jóvoltából sok szakácsuk szerepelt
BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS
BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS Magyarbánhegyesi HAVILAP III. évfolyam 1. szám - 2015.január MOTTÓ: A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében. - ELEANOR ROOSEVELT - Minden kedves magyarbánhegyesi lakosnak egészségben,
Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)
VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,
- menyasszonyok napja 2014!
EC - menyasszonyok napja 2014! EGY ÚJABB EC-MENYASSZONYOK KIHÍVÁST INDÍTOTTUNK, ÉS NEM IS CSALÓDTUNK, BIZONY NEM SOKAN VANNAK, AKIK ELLEN TUDNAK ÁLLNI AZ EGYNAPOS SZTÁRSZEREPNEK. AZ ELŐZŐEKHEZ HASONLÓAN
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) PEDAGÓGIAI PROGRAM Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér Dalma Emese Legitimációs eljárás
Homokhátság 2004 Néhány gondolat a homok haza jövőjéről
Homokhátság 2004 Néhány gondolat a homok haza jövőjéről Dr. Csatári Bálint geográfus, MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézete Kecskemét 1 Buda Ferenc A vázlat A térfelfogásunkról
3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére
3. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 24.-i ülésére 2. számú napirendi pont előterjesztése Báta Község Önkormányzat Gazdasági, Pénzügyi és
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 1-14/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2009. november 24-én megtartott nyílt ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester
Karrierváltók Magyarországon Kutatás: Előzetes eredmények Dr. Bokor Attila Fertetics Mandy Köztünk élnek
Karrierváltók Magyarországon Kutatás: Előzetes eredmények Dr. Bokor Attila Fertetics Mandy Köztünk élnek 1. arabisztika külkereskedelmi üzletkötő vezérigazgató HR igazgató múzeum igazgató 2. külkereskedő
A fehér gólya (Ciconia ciconia) Debrecenben és a Dél-Nyírségben
A fehér gólya (Ciconia ciconia) Debrecenben és a Dél-Nyírségben Szakmai háttéranyag Rónaőrző Természetvédelmi Egyesület 2012 Az egyesület működési környezetében a fehér gólya állományváltozásinak bemutatása
Palásti csillagtúrák kerékpáron
Palásti csillagtúrák kerékpáron Szervező: Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület, Révkomárom, Szlovákia Információk: Bujna Zoltán, bujnazol@yahoo.com, mobil: +421/908/13 33 64 (e-mailben állandóan,
További információért látogassa meg a www.viziturizmus.hu weboldalt. 28-29 o. ldal
Előszó Kevés olyan érintetlen táj maradt mára Európában, mint a Dráva-folyó medencéje. A folyó javarészt szabályozatlanul, természetes medrében kanyarog, élővilága rendkívül gazdag. A Dráva mentén eddig
Hírlevél RÉPCESZEMEREI SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ. Répceszemere névadó családja Zemere, Szemere, Szemerei, Szemerey
RÉPCESZEMEREI Hírlevél VI. évfolyam, 1 szám 2010. Május SZEMEREY CSALÁDI TALÁLKOZÓ A Répceszemeréért Egyesület hagyományőrző tevékenységei között szerepel a falu múltjának ápolása. Ennek a gondolatnak
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az
Hazaváró Családi Juniális
DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,
A katolikus sajtómozgalom. 1938 1945 A római katolikus egyház és a nemzetiszocialisták
A Közgyűjtemények Kollégiuma 2015. július 1. 2016. március 31. közötti időszakra kiírt Levéltári szakkönyvtárak állománygyarapítására. Magyarországi levéltárak magyar és idegen nyelvű kézikönyvek, módszertani
Dendromassza-bázisú villamosenergiatermelés. Magyarországon
Dendromassza-bázisú villamosenergiatermelés nyersanyagháttere Magyarországon ERŐMŰ FÓRUM Balatonalmádi, 2012. 03. 22-23. Dr. Jung László vezérigazgató EGERERDŐ Zrt. A Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata
Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09.
Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. 2. évfolyam Maximális pontszám: 42 pont NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Köcski Roland 38 Törökné veres Andrea Miskolci Görög Katolikus Általános 2. Rem
Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV
Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház
Bella Adrián I. korcsoport Dicséret Felkészítõ tanár: Matkócsik Éva. Berta Réka I. korcsoport Dicséret Felkészítõ tanár: Matkócsik Éva
VI. Budapesti Dalverseny 2011.05.07. Bella Adrián I. Dicséret Felkészítõ tanár: Matkócsik Éva Berta Réka I. Dicséret Felkészítõ tanár: Matkócsik Éva Balogh Anikó Dicséret Felkészítõ tanár: Matkócsik Éva
A népfőiskolák a társadalom szövetében a múlt
A népfőiskolák a társadalom szövetében a múlt BELOVÁRI Anita & BAKA József Kaposvári Egyetem, Kaposvár belovari.anita@ke.hu & baka.jozsef@ke.hu A 19. sz. közepe táján Dániában különleges megoldás született
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nyársapát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 25-i nyílt üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Kis Miklós polgármester, Kis
M E G H Í V Ó. 2014. május 20-án 14.00 órakor
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu
Vásárosnaményi Értéktár. Kontársulat Vásárosnamény amatőr színtársulat. Liszt Ferenc Vegyeskar
A vásárosnaményi Esze Tamás Művelődési Központban 2004-ben alakult a felnőtt színjátszó csoport 15 fővel, Kontársulat néven. Eddig összesen 5 darabot mutattak be, több szakmai elismerésben is részesültek.
Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál
Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál Ezerszínü öltözetét, nosza ölti fel Iris, fut le, szokott ívvel vetvén jelt fönt, ahol ível: felleg alatt rejlő fejedelmet fölkeresendő. Iris, Juno szavainak hű hírüladója,
Jegyzőkönyv. Magyar Rákellenes Liga Elnökségi ülés 2014. október 09.
Jegyzőkönyv Magyar Rákellenes Liga Elnökségi ülés 2014. október 09. Prof. dr. Simon Tamás köszönti a résztvevőket. Megállapítja, hogy az Elnökségi ülés határozatképes. 10:00 órakor a 9 fő elnökségi tagból
EZERJÓ FAKANÁLFORGATÓ BORRAL KÉSZÜLŐ ÉTELEK ORSZÁGOS FŐZŐVERSENYE
BORRAL KÉSZÜLŐ ÉTELEK ORSZÁGOS FŐZŐVERSENYE MÓR, 2016. április 23. (szombat) F E L H Í V Á S A Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete a Lamberg-kastély Kulturális Központ és Mór Város Önkormányzatának támogatásával
Programajánló. XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj. Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban
XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban VIII. Sárréti Boszorkányfesztivál XXXII. Kösely Kupa Lovasverseny Szatmári Fesztivál:
Pünkösd a Retyezátban
Pünkösd a Retyezátban 2016 Pünkösd hétvégéjét a Retyezátban töltöttük és ennek a pár napnak a történéseit szeretném megosztani Veletek, aminek legyen a mottója: "beszéljenek a képek ". Ajánlanám ezt a
ŐRISZENTPÉTER NÉPESEDÉSI VISZONYAI, 1784 1895. A REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG CSALÁDREKONSTITÚCIÓJA KOLTAI GÁBOR
ŐRISZENTPÉTER NÉPESEDÉSI VISZONYAI, 1784 1895. A REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG CSALÁDREKONSTITÚCIÓJA KOLTAI GÁBOR Bevezetés A dolgozat az őriszentpéteri református egyházközség demográfiai viselkedését vizsgálja
Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014
Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 Az alábbi feladatok a Galambok röppennek föl című regényhez kapcsolódnak. 1. Milyen nyelven keletkezett a
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2012. február 13. JEGYZİKÖNYV
1 JEGYZİKÖNYV Készült: Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. február 13-án 10 órakor megkezdett ülésén. Az ülés helye: Körjegyzıség, 8244. Dörgicse, Fı u. 16. Jelen vannak: Kis-Pál
Nemzeti dal - JÁNOS VITÉZ
Nemzeti dal - JÁNOS VITÉZ 2009. január 17. Klasszikus irodalmi mű megcsúfolásával lett klasszikus színházi mű. Kötelező olvasmány helyett kötelező látomány és hallomány. A Nemzeti Színházban Alföldi Róbert
- 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN. Dr. Márkus László
- 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN Dr. Márkus László Az erdőtörténeti kutatás sokat m eríthet a régi ábrázolásokról. Az egykorú látképek, vázrajzok, kéziratos térképek elsőrendű
biodízel üzemének egységes határérték HATÁROZAT
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda - Környezetvédelmi Engedélyezési
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10. napján délután 17.30 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry
Az Európai Unió Hivatalos Lapja. (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)
Az Európai Unió Hivatalos Lapja 1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) A TANÁCS 1791/2006/EK RENDELETE (2006. november 20.) az áruk szabad mozgása, a személyek szabad mozgása, a vállalati jog, a versenypolitika,
(7. HULLÁM) 2015.04.13.
MAGYAR NYELVŰŰ KÉRDŐÍV VÁLASZLAPFÜZET (7. HULLÁM) 1.3 VERZIÓ 2015.04.13. Kérdés(ek): A1, A2 1-es KÁRTYALAP Semennyit Kevesebb, mint fél órát Maximum 1 órát Maximum 1 és fél órát Maximum 2 órát Maximum
RENDEZVÉNYEK. 2008. október 4. szombat 11 óra IDŐSEK VILÁGNAPJA - GÁLAMŰSOR Helyszín: MMIK, színházterem
RENDEZVÉNYEK 2008. október 2. csütörtök 11 óra Nagyanyáink főztje Vas megyei ételek főzőversenye nyugdíjas klubok részvételével Szervező: MMIK, Nyugdíjas Klub A rendezvényt a Vas Megyei Közgyűlés Oktatási,
Hajdúsági Nyár 2012. Traktorhúzó Európa Kupa, Ipari és Mezőgazdasági Gépkiállítás és Termékbemutató. 2012. augusztus 8-12.
Hajdúsági Expo Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. augusztus 8-12. Traktorhúzó Európa Kupa, Ipari és Mezőgazdasági Gépkiállítás és Termékbemutató helyszín: Széchenyi
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
Munkaterv a 2016. évre. Egységes munkaterv - forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok
Munkaterv a 2016. évre Egységes munkaterv - forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Címe: Jókai Mór Művelődési Központ 2040 Budaörs Szabadság út 26. Telefonszáma: ----- E-mail
ÜZLETI TERV Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft.
ÜZLETI TERV Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft. Készült: Dombóvár Város Önkormányzata részére Dombóvár, 2016. április 8. A DMH Nonprofit Kft. célja a Tinódi Ház működtetése, a színvonalas kulturális,
TÁJÉKOZTATÓ FÜZESGYARMAT VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉNEK MUNKÁJÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ FÜZESGYARMAT VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSÉNEK MUNKÁJÁRÓL Békéscsaba, 2016. május 16. Készítette: Pozojevich Miklós Füzesgyarmat Város közművelődéssel kapcsolatos feladatait egyszerre több szervezet is
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN Józsefváros A Józsefvárosi Galériában, 2004. március 3-án tartott Budapesti Históriák elõadóesten M. Szûcs Ilona a Budapesti Városvédõ Egyesület Józsefvárosi Csoportjának elnöke
Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv
Szil Község Önkormányzat Képviselőtestülete 9326 Szil, Hunyadi tér 3. 197-15/2013. Jegyzőkönyv Készült: Szil Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én (kedd) 19,oo órakor a Községháza
természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu
3 ek - - feltérképe - volt a Tisza- - 4- - - természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu - -Alföld - 179- - -as években fedezte fel az egykori alsótanyai sömlyék páratlan természeti
Közlemény Társaság a Lakásépítésért Egyesület, www.lakasepitesert.hu Budapest, 2013.02.22. Lakásépítések 2012. Tartalom:
Oldal: 1 / 8 Közlemény Társaság a Lakásépítésért Egyesület, www.lakasepitesert.hu Budapest, 2013.02.22. Lakásépítések 2012 Tartalom: 1./ Lakásépítések, építési engedélyek, 2012, KSH jelentés rövid értékelése
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2016/3 Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 Szenvedély és elköteleződés Házasság
Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben
Várszeginé Gáncs Erzsébet Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben A tanítóképzés feladatai között kiemelt szerepet kap a tanítójelöltek zenei műveltségének szélesítése, elmélyítése. Kodály Zoltán szavait
KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL
1 KÉPES HÍRLEVÉL GYÖNGYÖS VÁROS BARÁTAINAK KÖRE 2015. I. NEGYEDÉV PROGRAMJAIRÓL Tartalom: Don-kanyar hősi áldozataira emlékezünk Városbál 2015 Hagyományos disznóvágás, disznótor Pátzay János Zenei Alapítvány
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 17-i ülésére Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a Veszprém Megyei Jogú Várossal Előadó: Ottó Péter polgármester
ÚJLENGYEL ÖNKORMÁNYZAT
ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása Helyi Esélyegyenlőségi Program ÚJLENGYEL ÖNKORMÁNYZAT 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)...
Tanmenetjavaslat A 12. OSZTÁLYOS MAGYAR IRODALOM TANANYAG KIEGÉSZÍTÉSE KATOLIKUS ÉRTÉKRENDŰ IRODALMI ALKOTÁSOKKAL
A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi
TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 30.
TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2012. JÚLIUS 30. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2012. július 30-án
Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. november BUDAPEST
213. november Temetőink biztonságáért Novemberi hírlevelünket az előttünk álló jeles dátum, nevezetesen november 1., vagyis Mindenszentek (Hallottak Napja - november 2.) köré fogalmaztuk. Ezen a napon
TÁJRA FEL! - DUNÁN INNEN DUNÁN TÚL VERSENYSZABÁLYZAT
TÁJRA FEL! - DUNÁN INNEN DUNÁN TÚL VERSENYSZABÁLYZAT A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar, a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület, a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság,
Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Gyermek- és ifjúsági táboroztatás. Gyermek- és ifjúsági táboroztatás
1. sz. melléklet Oktatási, Művelődési és Sport Iroda adatközlő neve Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb 139.000.-Ft
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
131 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2011. augusztus 1-i rendkívüli nyílt ülésén, a polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében.
A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012.
A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A Mórahalmi és a Kisteleki Kistérség Tanyafejlesztési Programja 2012. MEGJEGYZÉS: A tanyaprogram elkészítéséhez végzett kérdőíves felmérés
KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL
KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL 2015 12 KEDVES EGYETEMI MUNKATÁRSAK! Az eredeti elképzelésemet, a legfontosabb szervezeti, hatásköri átalakításokat az előre remélt határidőn belül sikerült véghezvinni. Ez inkább
területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros
területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása
Veneto tartomány Alpoktól a tengerig
Veneto tartomány Alpoktól a tengerig Veneto mindent hatalmas választékban kínál, amiért egy turista útra kel. Elbűvölő tájak, látványosságban, kultúrális emlékekben gazdag városok, számtalan borászat készíti
J E G Y Z İ K Ö N Y V
8 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2007. február 6-án 14 órától megtartott soron következı ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó
A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A. osztályos tanulóval.
A Ki mit tud számomra egyik legmeglep bb résztvev jével beszélgetek, Kator Bálint 9/ A osztályos tanulóval. Bevallom, nem sokat tudtam rólad, meglep dve láttam, hogy két számban is indultál a vetélked
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel
Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV
Ikt. sz.: 3563/2015/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2015. szeptember napján 10. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u.
Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József
Polgármesteri Hírek 2010. május 14.
Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Önkormányzati hírek - Pályázatok Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér A falu közösségi életében jelentős minőségi változást hoz majd, ha 2011. december végére elkészül
Ő is móriczos diák volt
Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,
JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Gombkötő Lajos és személyében, akiket a testület elfogadott.
9/2010. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május 27-én 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi ülésén. Jelen vannak: Jelen volt továbbá: Ramasz
Nagyboldogasszony ünnepére
A BAJSAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA VIII. évfolyam, 2. (16.) szám 2010. templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepére A mai ünnep az összes többi Mária-ünnep koronája. Arra a dicsőséges napra
A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli és szóbeli Emelt szinten: írásbeli és szóbeli A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga célja