Nemzeti dal - JÁNOS VITÉZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzeti dal - JÁNOS VITÉZ"

Átírás

1 Nemzeti dal - JÁNOS VITÉZ január 17. Klasszikus irodalmi mű megcsúfolásával lett klasszikus színházi mű. Kötelező olvasmány helyett kötelező látomány és hallomány. A Nemzeti Színházban Alföldi Róbert úgy vitte színre, mintha három darabbal lenne dolga. KRITIKA Első (felvonás). Petőfi Sándor János vitéze százhatvannégy éve íródott, Kacsoh Pongrác daljátékát százöt esztendeje mutatta be a Király Színház. Ezt az együttesen közel három évszázadot a rendezés dupla patinaként hagyja a mesén, de egy-két húzással átfordítja a jelenbe az értelmezést. A török ellen, a franciák oldalán harcba induló sereg katonái lenge magyarban szökkennek fel a pipacsos gabonatábla sűrűjéből, a parasztleányoknak látni valóan van miért igazgatniuk az ingvállat. A piros mentébe regulázódott daliák fölé boruló, valószínűtlenül hatalmas trikolór közepén az alája keveredett Strázsamester kardjával vág kör alakú lyukat, hogy előbújhasson. Nemsokára a lányok összeöltik a kivágott zászlót: ne mondhassa az ellen, hogy szakadt a magyar lobogó! Báránynak, pulinak bugyolált statiszták szökdécselése élénkíti a határt, népszínmű-égalj narancslik Daróczi Sándor kifestőkönyv-díszletében, ám Kukorica Jancsi és Bagó oldalán is first class design tarisznya lóg, ha viszont félhomály nehezedik a horizontra, Móricz Zsigmond súlyos parasztjai merednek árnyként felénk, a vetített színes táj pedig a korai Jancsó-filmek emésztő fekete-fehér távlataiba tűnik. E képi és modulációs kettőshangzatban Marton Róbert (Strázsamester) és a virtigli címszereplő Stohl András derekasan áténekli a Nemzeti akusztikus űrét, mely a Silló István vezényelte hangszeres muzsikusok talentumát meg-megzilálja. Udvaros Dorottya magakellető modern Blaháné, úgy kivágja a gonoszmostoha-jellemet, mint a pinty. Fekete parókában, éjkirálynője-jelmezben ragyogó tünemény. Söptei Andrea csapzott árvaházi Iluskája is illúziókeltő. Újvári Zoltán (A falu csősze) a rekkenő hőség ellenére ("Tüzesen süt le a reflektor sugára") rétegesen öltözködve, alaposan felszőrmézve-zsinórozva ármánykodik. A Jancsi által népileg sokat pattogtatott

2 karikás ostor ugyanúgy beválik, mint a mostoha kezében az inkább póthaj varkocsnak, mint náspángnak látszó fonat, mellyel belepüföli a búzaföldbe Iluskát, vélt szerelmi riválisát. Második (felvonás). Fehér-arany operett, nagy bonbonlabdákból formázott téglatest- és kúpsövény labirintusában. A fekete parasztok háttérhelyén fehér angyalkák lifteznek menny és süllyesztő között. Gergye Krisztián koreográfiai gegjei még hatásosabbak, mint eddig. Elsőre Radnay Csilla m. v. (A francia királykisasszony) ragadja magához a kezdeményezést vérbeli primadonnaként. Gyarmathy Ágnes jókedvében kék kaftános, nadrágos töröknek öltözteti, kitakart köldökében testékszerül - biztos, ami biztos - viselhetne egy apró piros gall kakast. Aztán érkezik a buffó francia király (itt: valahányadik Lajos), és külön a két fehér lánybohóc hordozta pompás palástja. Remek! Bodrogi Gyula mint öreg süsü - tarol. Legjobb

3 pillanataiban (ne hangozzék szerepköri ellentmondásként) a Nemzeti Latabár Kálmánja, s kerekít egy magánszámot, kiadós királyi (uralkodói, miniszterelnöki, államfői) viselkedés- és stílparódiát. Még csak reméli a töröktől való szabadulást, amikor szeretett népe már egy játéknyaktilóval lepi meg. A magyar kard fényesen csillog (leszámítva azokat a pengeéleket, ahol véres), János vitézék győznek. A királylány kebelébe tömöszkölt kék-fehér-piros keszkenőhöz képest ezerszeres méretű piros-fehér-zöld zászló ismét fennen, diadalmasan hullámzik. Iluskát közben odahaza sajnos nem védte meg a családi erőszak elleni törvény; agyonverődött. Harmadik (felvonás). Szürkén fekete metrómegálló, graffitival, két piros műanyagüléssel, fenyegetően el-elsuhanó szerelvényfényekkel. A János vitéz Bakonyi Károly írta és Heltai Jenő verselte librettója - melyen megszámlálhatatlan átíró ujjlenyomata redőződik immár - Vörös Róbert és Keszthelyi Kinga dramaturgok révén nem kis fordulatokat vesz. Nagy

4 messziről Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje szól bele ebbe a felvonásba, közelebbről Madách Imre. Úgy fest, Az ember tragédiája Falanszter-képében jár ekkor a produkció. A hajléktalan magyar jelen valóságának egy lehetséges szimbolikus tere megképződik, de a zenés darab nem nagyon akar lemenni a föld alá. A népszínmű és az operett után nemigen jön el a musical ideje. A szerelmese által reménytelenül keresett Iluska - bártündér-csajcsapat élén - feltűnik (és eltűnik). Jancsi Ady és József Attila nyomán kijelenti: nincsen apja, se anyja, se rokona, se hazája. (Ismerősök hiányáról miért is ejtene szót; de a módosítások logikája szerint Istenéről talán kellene.) Magyar zászló sehol. Stohl e vészjóslóbb részben is győzi a figurát, most a modern antihős, az úttévesztett bolyongó stációján. A János vitéz I.-be a János vitéz II.-ből (a másik premierből, az ún. "fiatal szereposztásból") meglepetésszerűen (Szarvas József helyére) átigazolt Hevér Gábor karakteres, feketeruhás ellen-lucifer az ellen-ádám mellett. Jobban játszik, mint ahogy énekel. Ez Udvaros és Radnay (esetleg Marton) kivételével mindenkire igaz. Kacsoh Pongrác zenéje bírja legjobban a gyűrődést Alföldi Róbert kissé egyenetlen, a végső kicsengést némi erőszakkal elérő rendezésében. Az örökzöldek örökök, de nem annyira zöldek ebben a felfogásban. A direktor-színrevivő és a nemzeti dal(játék) elhiteti, hogy a Nemzeti Színház a Ferencvárosban, Budapesten, Magyarországon, Európában, a Földön, az univerzumban áll, s 2009-et írunk.

5 Ja, a végső kicsengés; a vége. Kicsinyített faluszél, törpe Magyarhon, Jancsi és Bagó élőhalottként egy rőtnarancs dobozban. Tündér Iluska nem emigrál haza. Szerző: Tarján Tamás Fotó: mti

Az akarat diadala. Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András

Az akarat diadala. Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András Az akarat diadala Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András Nehéz függetlenítenie magát az embernek. Talán nem is lehet. Vagy mégis? Éppen erről szólna ma a Mephisto? Hiszen Hendrik Höfgen éppen függetleníteni

Részletesebben

K é r e l e m. újszülöttek támogatása iránt

K é r e l e m. újszülöttek támogatása iránt Ágfalva Község Önkormányzat Polgármesterének 9423. Ágfalva, Soproni u. 3. K é r e l e m újszülöttek támogatása iránt Alulírott kérem, hogy év. hó.... napján született.. nevű gyermekemet szíveskedjenek

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA 2015 EXKLUZÍV ÉS EGYEDI AJÁNLAT MEGHITT HANGULAT MAGAS SZÍNVONAL KIVÁLÓ HANGZÁS ELEGANCIA TEHETSÉG LÁTVÁNY SHOW HOVA AJÁNLJUK? NÍVÓS ÜNNEPI ESEMÉNYEKRE

Részletesebben

Ady Endre szerelmi költészete

Ady Endre szerelmi költészete Ady Endre szerelmi költészete BOSSZÚ-HÍMMEL LESBEN Javasolt feldolgozási idő: 1 óra 45 perc 1. feladat Olvasd el Szerb Antal Ady Endréről szóló írását, majd válaszolj a kérdésekre! Szerb Antal: Ady Endre

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

Novák Andor. A zenebolt

Novák Andor. A zenebolt Novák Andor A zenebolt 2014 Novák Andor Online Szabadon terjeszthető! További elérhetőség: Penna Magazin S űrű pelyhekben esik a hó. A fényt prizmaként törik meg a kirakatra fagyott jégkristályok, amit

Részletesebben

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról PPEK 756 Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról Prohászka Ottokár Emlékbeszéd Vasvári Pálról mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Részletesebben

TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta

TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta TDM szakmai regisztrációs lista Regisztrációs szám TDM-REG-P/001/2011 TDM-REG-P/002/2011 TDM-REG-P/003/2011 TDM-REG-P/004/2011 TDM-REG-P/005/2011 TDM-REG/006/2011 TDM-REG/007/2011 TDM-REG-P/008/2011 TDM-REG/009/2011

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Kollégiuma Győr

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Kollégiuma Győr Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Kollégiuma Győr IX. évfolyam 4. szám 2015. ballagási különszám KOLLÉGIUMI BÚCSÚZTATÓ 2015. április 28. "Eddig csak álmodtunk, terveztünk még, Most valóra válhat minden

Részletesebben

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV V VIII. OSZTÁLY I. KÖVETELMÉNYEK Képességek szövegértés problémalátás szövegalkotás különböző szövegtípusokban

Részletesebben

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv

Részletesebben

Az útdíjfizetési kompenzáció iránti kérelem adattartalma (négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személy esetén)

Az útdíjfizetési kompenzáció iránti kérelem adattartalma (négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személy esetén) 1. melléklet a 60/2015. (III. 24.) Korm. rendelethez Az útdíjfizetési kompenzáció iránti kérelem adattartalma (négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személy esetén) 1. A kérelmező személy adatai:

Részletesebben

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943)

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) A második Forrás-nemzedék tagjai közül Király László költészetében fonódik össze leginkább a romániai magyar irodalom hagyománykincse, a székely népballadák világa az avantgárd költészet

Részletesebben

A politikus, aki agyonnyomta az írót

A politikus, aki agyonnyomta az írót A politikus, aki agyonnyomta az írót [origo] 2012. 02. 04. Van, aki nem szeretné, ha egy lapon szerepelne a neve az övével, más viszont kitűnő drámaírónak, megosztó személyiségnek és az írói tevékenységét

Részletesebben

ű Ö ű ű Ú Ú ű

ű Ö ű ű Ú Ú ű ű Ö ű ű Ú Ú ű Á Á Ö Ö Ö Ö Ö Ö Á Ö Á Á Á Ú Á Á Á Á Ö ű ű Á ű ű ű Ö Ö Á Á Á Á Á ű Ú Ö ű Ú Ú ű Ú Á Á ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á Á Ő Á Á Á Á Á Á Ö Á ű ű Ö Ö ű Ú Ö Ú ű Ú ű ű ű ű ű Ö Á Ú ű Á Ö Á Ú Á Á Á Á Á Á Ö Ö Á

Részletesebben

APÁK, FIÚK. Vajdovics Zsuzsanna

APÁK, FIÚK. Vajdovics Zsuzsanna APÁK, FIÚK Vajdovics Zsuzsanna Lénárd Sándor író, költő, fordító és orvos (1910 1972) élete az örökös újrakezdés jegyében telt el: háromszor cserélt hazát és nyelvet, amikor az első világháború után szülővárosából,

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet

Részletesebben

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011 EÖTVÖS KÁROLY Magyar alakok 2011 A KIS MARISKA (Gróf Széchenyi István nőtlen korából) Széchenyi István Íróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arcképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörű

Részletesebben

Tóth Csilla. Tuti érettségi magyarból

Tóth Csilla. Tuti érettségi magyarból Tóth Csilla Tuti érettségi magyarból Jelen kiadvány másolása, többszörözése részleteiben és egészében is tilos írott, nyomtatott, elektronikus és audio formátumban is, továbbá az itt fel nem sorolt módokon

Részletesebben

Székelyszenterzsébet

Székelyszenterzsébet Nagy Emma Székelyszenterzsébet Séta térben és időben Szent Erzsébet Sancta Elisabeth Székelyszenterzsébet, így látom leírva a falu nevét a régi dokumentumokban, vagy a jelenlegi helységnévtáblán és máshol.

Részletesebben

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Elemezze két oldal erejéig az alábbi szövegrészletet a teljes kisregény kontextusában. Kérjük, építse érvelését a következő szempontok köré: 1.

Részletesebben

IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B

IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B IDEGEN NYELVEK TANÍTÁSA A NEMZETKÖZI ÉRETTSÉGI (IB) PROGRAMBAN LANGUAGE B (Ebből a tantárgycsoportból két tanár összegezte a véleményét, az egyikük angolt, a másikuk spanyolt tanít.) SPANYOL A szerzők

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. február INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 1. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Köröstarcsa Község Önkormányzata

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

Tanítványok képzése hasonlatokkal

Tanítványok képzése hasonlatokkal 2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus

Részletesebben

siílus az ember." De még inld:hb: "AbtiJus a közösség" í AstilusJelki

siílus az ember. De még inld:hb: AbtiJus a közösség í AstilusJelki mert ez feltétlenül az or:s~ág nyngalmát alapozza. meg, szükség lesz a titkos választójog életbelépése idején. A. beszéd után a cselek:ödetet várjuk, s hiszüll'k az.akcióban, meg egészen reálisan látjuk,

Részletesebben

Szent Mór-zsák különszám

Szent Mór-zsák különszám Szent Mór-zsák különszám 2015. július 2 Szent Mór-zsák különszám 2015. július Szent Mór-zsák különszám 2015. július 3 4 Szent Mór-zsák különszám 2015. július MESÉLŐ TÁRGYAK NYOMÁBAN; baranyai népművészet,

Részletesebben

Feladatellátási hely neve és címe: Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészet-oktatási Intézmény, 9900 Körmend, Kölcsey u. 12.

Feladatellátási hely neve és címe: Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészet-oktatási Intézmény, 9900 Körmend, Kölcsey u. 12. Körmend Város Önkormányzata 9900 Körmend, Szabadság tér 7. Tel.: 94/592-900, fax: 94/410-623 E-mail: kormend@kormend.hu Pályázati azonosító: TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0107 Pályázat címe: A körmendi Dr. Batthyányné

Részletesebben

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer

Részletesebben

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23.

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. 8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. Kísérő tanárok: Lipcsei Anna Mária projektfelelős (osztályfőnök, pedagógia ) Buzás Klára tanító, gyógypedagógus) Rabóczki Ottó osztályfőnök ( testnevelés-biológia

Részletesebben

ü ű ö Á ö Ü Ú Ö Á Á ö ő ö ö ö ű ű ö ő ő ö ő ü Ú ú ü ö ö ő Ö ö ő ö ő ő ö ú ö ő ő ö ö ú ö ő ö ö ő ö ö ő ö ő ö Ö ö ö ö ő ö ő ö ö ö ü ű ö ö ő ö ö ű ö ő ö ö ű ö ü ö ö ö ő ö ö ő ű ö ö ü ű ö ö ő ö ö ü ő ő ő ő

Részletesebben

Az évad drámája. Fotó: Bócsi Krisztián Úri muri - Szőcs Artur, Zayzon Zsolt

Az évad drámája. Fotó: Bócsi Krisztián Úri muri - Szőcs Artur, Zayzon Zsolt Az évad drámája Fotó: Bócsi Krisztián Úri muri - Szőcs Artur, Zayzon Zsolt A miskolci Úri muri nem végeérhetetlen mulatság és hajnalig tartó dínomdánom, hanem egy lesújtóan sivár állapotból következő katasztrófa

Részletesebben

A Csongrád Városi Gyógy- és Strandfürdő eszközbeszerzése II. tárgyú árubeszerzésre tájékoztató az eljárás eredményéről.

A Csongrád Városi Gyógy- és Strandfürdő eszközbeszerzése II. tárgyú árubeszerzésre tájékoztató az eljárás eredményéről. A Csongrád Városi Gyógy- és Strandfürdő eszközbeszerzése II. tárgyú árubeszerzésre tájékoztató az eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény

Részletesebben

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

A kiskakas gyémánt félkrajcárja A kiskakas gyémánt félkrajcárja MAGYAR NÉPMESE Előadta a Diószegi Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola Diócska Bábcsoportja, 2007-ben. A Duna Menti Tavasz országos döntőjén részvételi díjat kaptak.

Részletesebben

Kiss Erzsi. Leporolt emlékek

Kiss Erzsi. Leporolt emlékek Kiss Erzsi Leporolt emlékek Csingervölgyi emlék Csingervölgy, a gyermekkorom csodálatos világa. Ezernyi, soha meg nem fakuló emlék forrása. Hatalmas erdők, pipacsos mezők, árnyas ligetek, madárdaltól hangos

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA

A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA Irta: Steinfeld Sándor I. Elmélet, rettentő egy szó. A kétkezi munkához szokott ember vaskos köteteket, képzel el, hideg formulákat és érthetetlen integetéseket, azonban

Részletesebben

LÉLEGZŐ jó légtömörségű, csúcsminőségű fóliák. PRÉMIUM a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával készült. gazdaságos és emberléptékű

LÉLEGZŐ jó légtömörségű, csúcsminőségű fóliák. PRÉMIUM a legjobb minőségű alapanyagok felhasználásával készült. gazdaságos és emberléptékű 2013 2014 Öko Gerendházak A környezetért és az Ön családjáért ENERGIATAKARÉKOS gazdaságos és emberléptékű LÉLEGZŐ jó légtömörségű, csúcsminőségű fóliák KÖRNYEZETBARÁT környezetkímélő és allergénmentes

Részletesebben

A MODERN OROSZ IRODALOM

A MODERN OROSZ IRODALOM A MODERN OROSZ IRODALOM fllexej Tolstoj Olyan volt Oroszország 1921-ben, mint forgószél után egy népes község. Fel volt forgatva minden, a társadalmi élet arhitekturája és az emberi viszonylatok. Összekeveredett

Részletesebben

MAGYAR DOKUMENTUMFILM

MAGYAR DOKUMENTUMFILM 100 MAGYAR DOKUMENTUMFILM VIII. Vannak változások? 2016. FEBRUÁR MÁRCIUS A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az Uránia Nemzeti Filmszínház szervezésében www.urania-nf.hu A»valóság fölfedezésében«csakis

Részletesebben

SULYOK VINCE Író, költő, műfordító és művelődéstörténész (Ménfő, 1932. július 7. Oslo, 2009. augusztus 9.)

SULYOK VINCE Író, költő, műfordító és művelődéstörténész (Ménfő, 1932. július 7. Oslo, 2009. augusztus 9.) [1] SULYOK VINCE Író, költő, műfordító és művelődéstörténész (Ménfő, 1932. július 7. Oslo, 2009. augusztus 9.) Én vagyok ez a messziről jött, ez a messziről hazaérkezett. Mert a haza ott van, ott van a

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Március. Oktatás-nevelés. Sződiek Híradója 2011. tavasz. Angol nyílt óra az iskolában. Történelemóra interaktív táblával

Március. Oktatás-nevelés. Sződiek Híradója 2011. tavasz. Angol nyílt óra az iskolában. Történelemóra interaktív táblával Oktatás-nevelés Drogprevenciós előadás felnőtteknek ban táncversenyen is részt vehettünk, rock and roll és twist közül lehetett választani, sőt a gyerekek is nevezhettek, akik mindezt nagyon élvezték.

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb -----

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb ----- SIÓAGÁRD 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület Ebből szántó gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb 2440 ha ----- Polgármesteri Hivatal: 7171 Sióagárd,

Részletesebben

Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. szakiskola. magyar nyelv és irodalom. 9.

Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. szakiskola. magyar nyelv és irodalom. 9. TANMENET szakiskola magyar nyelv és irodalom 9. évfolyam 9/1, 9/2, 9/3, 9/4, 9/5 osztály 2009/2010 tanév Heti óraszám: Éves óraszám: 3 óra 108 óra Készítette: Járó Csaba Istvánné tanár Ellenőrizte:. Munkaközösség-vezető

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. március 25-31-ig

Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. március 25-31-ig Kulturális Programok Rendezvények Miskolc 2013. március 25-31-ig 24-26-27-én 11.00-16.00 óráig Napi vetélkedő a Móra Ferenc Könyvtárban látható Az avasi emberek hátrahagyott című kiállítás anyagából a

Részletesebben

RÓNAY GYÖRGY SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMA

RÓNAY GYÖRGY SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMA RÓNAY GYÖRGY SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMA Az ítélet nyomában POSZLER GYÖRGY Rónay György hatvanöt éve 1931-ben született Kolozsváron. Irodalomtörténész, esztéta, az ELTE BTK professor emeritusa. Asztalomon,

Részletesebben

"A BETHESDA KÓRHÁZ 150 ÉVE" Helytörténeti ismeretterjesztő kiállítás a 150 éve alapított budapesti Bethesda Kórházról.

A BETHESDA KÓRHÁZ 150 ÉVE Helytörténeti ismeretterjesztő kiállítás a 150 éve alapított budapesti Bethesda Kórházról. 2016. január 10. vasárnap 17 óra Közreműködik a Bulletproof Zenekar. Country, oldies, rock és saját dalok sajátos egyedi hangszerelésben, meglepő zenei fordulatokkal. 2016. január 11-18. ÉPÜLETEK GYUFASZÁLBÓL

Részletesebben

Zrínyi Miklós (1620 1664)

Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós 1620. május 1-jén Csáktornyán született. 6 éves korára árva. Neveltetését a király megbízásából Pázmány Péter irányítja. 1630 36: Grazban és Bécsben tanul (jezsuita

Részletesebben

József Attila (1905 1937)

József Attila (1905 1937) József Attila (1905 1937) Életrajz - 1905. ápr. 11., Budapest (Ferencváros, Gát u. 3.)) - szülei: József Áron (bánsági szappanfőző munkás), Pőcze Borbála (szabadszállási cselédlány, mosónő) - testvérek:

Részletesebben

Májusi új könyveinkből

Májusi új könyveinkből Májusi új könyveinkből David Angsten: Sötét arany Budapest, I.P.C. Könyvek Kft. 2010. Jack Duran sosem hitte volna, hogy a főiskola befejezése után kezdetét veszi élete talán legveszélyesebb kalandja.

Részletesebben

Készítette: Gyalus Katalin

Készítette: Gyalus Katalin Készítette: Gyalus Katalin 2011 Ha tetszik az írás, továbbküldheted másoknak is. Viszont ne változtasd meg, ne add el, ne tüntesd fel saját munkádnak! Tartalom CSOMÓZOTT NYAKLÁNC... 3 RÖVID CSOMÓZOTT NYAKLÁNC...

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. csecsemő és gyermekgyógyászat 0500 15 2012.07.01

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. csecsemő és gyermekgyógyászat 0500 15 2012.07.01 Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a idejére a AKTÍV Zala megye NYDRI 030606 Városi Kórház Keszthely Keszthely Ady u. 2. belgyógyászat 0100 33 2013.02.07 AKTÍv Zala megye NYDRI 030606 Városi Kórház Keszthely

Részletesebben

mi az a kettőstömegű lendkerék?

mi az a kettőstömegű lendkerék? Lehet, hogy akkor is ott van az autóban, ha benzines. Mi az a kettőstömegű lendkerék, amelytől minden dízelautósnak égnek áll a haja? Elmagyarázzuk. De mi az a kettőstömegű lendkerék? A kettőstömegű lendkeréknek

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

Részletesebben

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.

Részletesebben

Egy pályázat ürügyén

Egy pályázat ürügyén BÁRDOS JÓZSEF Egy pályázat ürügyén Holle anyó a szorgalmas lányt aranyesõvel jutalmazta, a lustát szurokkal büntette. Vajon igaza volt? Vagy tehetett volna másképp? Kell-e büntetni és jutalmazni? Ha igen,

Részletesebben

DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp. 555-560.

DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp. 555-560. DOKUMENTUM Az EDUCATIO dokumentumrovata ezúttal az ún. "Nemzetközi Érettségi" magyar leírását közli. A szöveget a nemzetközi érettségire való felkészítést és megméretést kísérleti jelleggel ellátó Karinthy

Részletesebben

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép:  Súly: Ár: Átütő erő: Méreg: Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására

Részletesebben

Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától?

Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától? PPEK 838 Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától? ` Török Jenő Mit olvassunk Prohászkától? mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb

Részletesebben

Szakirodalom a 2011-es Petőfi Sándor tanulmányi versenyhez (középiskola)

Szakirodalom a 2011-es Petőfi Sándor tanulmányi versenyhez (középiskola) Szakirodalom a 2011-es Petőfi Sándor tanulmányi versenyhez (középiskola) 1. Háy János életrajza (a http://hay.irolap.hu nyomán) 2.»A teremtett valóság hitelességét tartom fontosnak«beszélgetés Háy Jánossal

Részletesebben

A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében

A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében G. GŐDÉNY ANDREA A hagyomány integrációja a kisiskolások olvasóvá nevelésében [ ] bármennyire önmagában egybehangzó és lekerekített világot alkosson is, a műalkotás mint valóságos, egyedivé vált objektum

Részletesebben

historia romani ii. SZKA 212_15

historia romani ii. SZKA 212_15 historia romani ii. SZKA 212_15 tanulói historia romani ii. 12. ÉVFOLYAM 209 15/1 Három alapfogalom Fogalomkártyák 210 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK tanulói 15/2 Identitástervezés Szövegkártyák

Részletesebben

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez

Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő kitüntetéséhez Két fogalmat választottam, amelyek köré csoportosítva könnyen megérthetjük, miért tiszteljük meg a mi Magyar Örökség Díjunkat

Részletesebben

Szent István Ünnepe Balaton-part, Zenepavilon Augusztus 20-23.

Szent István Ünnepe Balaton-part, Zenepavilon Augusztus 20-23. Szent István Ünnepe Balaton-part, Zenepavilon Augusztus 20-23. Augusztus 20. (csütörtök) Szent István-napi Ünnepség 8.30 Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom: Ünnepi ökumenikus istentisztelet melynek

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom 5. 6. osztály

Magyar nyelv és irodalom 5. 6. osztály Magyar nyelv és irodalom 5. 6. osztály Különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból. A vizsga szóbeli és írásbeli vizsgarészből áll. A vizsgázó külön kap feladatokat, illetve

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2008. október 21. KÖZÉPSZINT I.

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2008. október 21. KÖZÉPSZINT I. MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 008. október 1. KÖZÉPSZINT I. 1) Adja meg a 4 egyjegyű pozitív osztóinak halmazát! A keresett halmaz: {1 4 6 8}. ) Hányszorosára nő egy cm sugarú kör területe, ha a sugarát háromszorosára

Részletesebben

pasztellben érkezett és a város látványa olyannyira lenyûgözte, hogy elgondolkodott azon, miért is ne bérelhetne itt egy lakást Francia country

pasztellben érkezett és a város látványa olyannyira lenyûgözte, hogy elgondolkodott azon, miért is ne bérelhetne itt egy lakást Francia country Francia country é s k o r t á r s m a g ya r a l k o t ó k e g y b e l v á r o s i bérházban S z e r z Ô, s t y l i s t : T o r m a b e a t r i x F o t ó : Darabos György Isabelle mûvészeti író, gyakran

Részletesebben

A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG

A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG Halmai Péter, Csatári Bálint, Tóth Erzsébet (Szent István Egyetem, MTA Regionális Kutató Központ, Agrárgazdasági Kutatóintézet) 1 Vezetõi összefoglaló

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Tartalom. I. A kapcsolatok sikerének feltételei. II. A lelkiismeret mint a kapcsolatok egyensúlyérzéke. A német kiadó bevezetője Köszönetnyilvánítás

Tartalom. I. A kapcsolatok sikerének feltételei. II. A lelkiismeret mint a kapcsolatok egyensúlyérzéke. A német kiadó bevezetője Köszönetnyilvánítás Tartalom A német kiadó bevezetője Köszönetnyilvánítás I. A kapcsolatok sikerének feltételei 1. A kötődés 2. Az adás és elfogadás egyensúlya a. A boldogság az adás és elfogadás mennyiségén múlik b. Amikor

Részletesebben

EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA

EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA Készítette: Nagy Tímea EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA TIPOGRÁFIAI ELEMZÉSE PPKE BTK, Könyvkiadói szakember továbbképzés Könyvkiadás története Buda Attila 2012.05.28. 1 NAGY MŰVÉSZEK ÉLETE Klimt Könyv adatai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok:

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Jegyzőkönyv Készült: a 2012. május 24. napján 14.00 órakor megkezdett soron következő rendes nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

EGO Tank Cartomizer (tank integrált patron)

EGO Tank Cartomizer (tank integrált patron) EGO Tank Cartomizer (tank integrált patron) Elég szkeptikusan álltam a dologhoz, amikor először megláttam, mivel nem túl drága patron, emellett átlátszó műanyag, aminek vannak előnyei és hátrányai. A régebbi

Részletesebben

UHRMAN GYÖRGY (1932-2003)

UHRMAN GYÖRGY (1932-2003) UHRMAN GYÖRGY (1932-2003) Budapesten született; az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakos tanári diplomát szerzett 1954-ben. Tanított általános iskolában, gimnáziumban (ott csak igen rövid ideig),

Részletesebben

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA

G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA Document3 08/9/11 11:54 PM Page 59 OLVASÁSPEDAGÓGIA G. GÖDÉNY ANDREA Túlnan vélem átellenben éppen A szövegértés mint kulcskompetencia fejlesztési lehetôség irodalmi szövegek körében az 5-6. évfolyamon

Részletesebben

Fejlesztı neve: GARAMSZEGI RITA. Tanóra / modul címe: IDİUTAZÁS A KÖZÉPKORBA

Fejlesztı neve: GARAMSZEGI RITA. Tanóra / modul címe: IDİUTAZÁS A KÖZÉPKORBA Fejlesztı neve: GARAMSZEGI RITA Tanóra / modul címe: IDİUTAZÁS A KÖZÉPKORBA 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: A tanítási órákon elsajátított

Részletesebben

Tőz Majom. Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester. Elsı Magyar Feng Shui Centrum. www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu

Tőz Majom. Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester. Elsı Magyar Feng Shui Centrum. www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu 2016 Tőz Majom Elıadó: Szilvásy Judit Okl. mérnök Feng Shui mester 1124 Bp., Tamási Elsı Magyar Áron Feng Shui u. 37. Centrum www.fengshui.hu www.fengshuibolt.hu (5 x 12 = 60 éves ciklusok) Yin Fa 乙 Yang

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok

87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Győr, 2016. június 9-11. Könyvvásár a Baross Gábor úton naponta 10-18 óráig Június 9., csütörtök 14.00 Rezeda népzenei együttes műsora Művészeti vezető: Kozma

Részletesebben

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30.

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30. 421100 1 Út autópálya építése 552001 4 Üdülői szálláshely szolgáltatás 1. számú melléklet 581400 4 Folyóirat, időszaki kiadv. kiadása Személyi juttatások 1 004 1 004 0 Munkaadókat terhelő járulékok 147

Részletesebben

A vágy titokzatos tárgya

A vágy titokzatos tárgya Fehér Dorottya A vágy titokzatos tárgya Tallér Edina: A húsevõ. Kalligram, Pozsony, 2010 Tallér Edina könyve már a fedőlapját tekintve is figyelmet ébreszt: borítóján vérvörös harisnyába bújtatott, a talajon

Részletesebben

GYŐREI ZSOLT Rímjáték a novelláskötetben

GYŐREI ZSOLT Rímjáték a novelláskötetben GYŐREI ZSOLT Rímjáték a novelláskötetben A Csoda a műnemek hármasútján A huszadik század első felének magyar irodalmában több olyan szerző tűnik fel, akinek mindhárom műnemben sikerül maradandót alkotnia:

Részletesebben

Hölderlin. Életpályája

Hölderlin. Életpályája Hölderlin Életpályája Friedrich Hölderlin (1770 1843) a német költészet és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, a legtisztább eszményekért rajongó költô. Míg élt, kevés elismerésben volt

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016. 5. FORDULÓ - olvasmány. Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet)

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016. 5. FORDULÓ - olvasmány. Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet) BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016 5. FORDULÓ - olvasmány Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet) Lengevár a világ legkülönösebb városa. Alatta víz, fölötte ég, körülötte hullámzik a végtelen Nádtenger.

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

A településrendezési tervek fejlesztési összefüggései A tervezési program és a területek adottságai Annak idején, a 80-as években, s különösen az önkormányzati rendszer létrejötte után rendszeres és erőteljes

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben