Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről. A rendelet hatálya"

Átírás

1 Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (VIII.27.) rendelete a helyi környezet védelméről Mikebuda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében és a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 46. (1) bekezdés c.) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a természet védelméről szóló évi LIII. törvény, hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény, a 16/2002. (IV.10.) EüM rendelet, valamint a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységekről szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EÜM rendelet rendelkezéseit is figyelembe véve, az alábbi rendeletet alkotja: I. FEJEZET Bevezető rendelkezések 1. Jelen rendelet célja, hogy - a helyi körülményeket alapul véve - a község tiszta, esztétikus képének kialakítása, fenntartása és védelme érdekében, az ember és környezete harmonikus kapcsolatának megteremtése, a környezet elemeinek és folyamatainak védelme, a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosítása céljából meghatározza a környezet védelmének Mikebuda községére vonatkozó általános szabályait. A rendelet hatálya 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed: a) az élő szervezetek (életközösségeik) és a környezet élettelen elemei, valamint azok természetes és az emberi tevékenység által alakított környezetére; b) Mikebuda község közigazgatási területén lévő összes ingatlanra, azok tulajdonosaira, kezelőire, használóira, valamint a bel- és külterületen található erdőkre, gyepekre, a közcélú zöldterületekre, közterületekre, a felszíni és felszín alatti vizekre és egyéb vizes élőhelyekre, illetőleg környezetükre; c) minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, aki (amely) állandó vagy ideiglenes jelleggel a település közigazgatási területén tartózkodik (működik). 3. (1) A környezet védelme, illetve a fenntartható fejlődés megteremtése érdekében: a) az Önkormányzatnak, a természetes és jogi személyeknek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek az elővigyázatosság, a megelőzés és a helyreállítás alapelve szerint körültekintő gondossággal kell eljárniuk és együttműködniük, b) a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő, megőrizze a természeti erőforrásokat, 1

2 megelőzze a környezetszennyezést, kizárja a környezetkárosítást, megszüntesse, de legalább enyhítse a meglévő ártalmakat és szennyezéseket, c) az Önkormányzat, illetve a Környezetvédelmi feladatokkal megbízott személy együttműködik a szomszédos önkormányzatokkal, a környezet- és természetvédelmi feladatokat ellátó hatóságokkal, állami szervekkel (felügyelőséggel, nemzeti parkkal stb.) és a társadalmi szervezetekkel. E rendelet alkalmazásában: Értelmező rendelkezések A község közigazgatási területe: Mikebuda Község Önkormányzatának működési területe, amely belterületből (beépített és beépítésre szánt terület) és külterületből (beépítésre nem szánt terület) áll; 2. közterület: az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet (közút, járda, tér, közpark) továbbá az építmények közhasználatra átadott része (épületárkád alatti járda), amely állami, vagy önkormányzati tulajdonban van és azt rendeltetésének megfelelően bárki használhatja; 3. zöldfelület: a község közigazgatási területén zöldfelületnek minősül a közpark, a játszótér, a virágágyások, a virágtartók, a szobrok környéke, az önkormányzat és intézményei, valamint a magánházak kertjei és bármely más zöldfelület; 4. avar- és kertihulladék: falomb, kaszálék, nyesedék, egyéb növényi maradványok /továbbiakban kerti hulladék/, 5. háztartási, fűtési tevékenység: minden olyan, 500 kw alatti egyedi fűtőberendezés üzemeltetése, amely egy, vagy több család mindennapi fűtési igényét szolgálja. 6. hulladék: bármely, a évi XLIII. törvény 1. számú melléklete szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles; 7. veszélyes hulladék: a évi XLIII. törvény 2. számú mellékletében felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék; 8. települési hulladék: a háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék; 9. folyékony hulladék: az a hulladékká vált folyadék, amelyet nem vezetnek el, és nem bocsátanak ki szennyvízelvezető hálózaton, illetve szennyvíztisztító telepen keresztül; 10. környezetszennyezés: a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelése; 11. környezetkárosítás: az a tevékenység vagy mulasztás, amelynek hatására környezetkárosodás következik be; 12. környezetkárosodás: a környezetben, illetve valamely környezeti elemben közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, jelentős kedvezőtlen változás, illetve valamely 2

3 környezeti elem által nyújtott szolgáltatás közvetlen vagy közvetett, mérhető, jelentős romlása; 13. eredeti állapot: a környezetkárosodás bekövetkezésének időpontjában a környezetnek vagy valamely elemének és az általa nyújtott szolgáltatásoknak a rendelkezésre álló legjobb információ alapján meghatározható állapota, mely akkor állt volna fenn, ha a károsodás nem következik be; 14. Önkormányzat: Mikebuda Község Önkormányzata (2736 Mikebuda, Fő u. 19.); 15. Polgármesteri Hivatal: Albertirsa Város Polgármesteri Hivatala (2730 Albertirsa, Irsay K. u.2.). II. FEJEZET A FÖLD VÉDELME 5. (1) A föld védelme kiterjed a föld felszínére és felszín alatti rétegeire, a talajra, a kőzetekre, az, ásványokra, ezek természetes és átmeneti formáira és folyamataira. (2) A föld felszínén vagy a földben olyan tevékenységek folytathatók, ott csak olyan anyagok helyezhetők el, amelyek a föld mennyiségét, minőségét, folyamatait, a környezeti elemeket nem szennyezik, nem károsítják. (3) Tilos a talajt hulladékkal és más módon szennyezni. Szilárd és folyékony kommunális, valamint technológiai hulladékot, az emberre és környezetére káros anyagot csak jogszabályban vagy hatósági rendelkezésekben meghatározott módon és helyen szabad gyűjteni, szállítani, tárolni és ártalmatlanítani, (4) A talaj és felszíni, felszín alatti vizek védelme érdekében veszélyes hulladékot, növényvédő szert, műtrágyát, útsózási anyagot csak fedett, szivárgásmentes, vízzáró szigetelésű, zárt tárolóban szabad tárolni. 6. (1) A földdel csak olyan tevékenységek folytathatók, amelyek annak állapotában tartós károsodást nem idéznek elő. (2) Aki olyan tevékenységet folytat, amelynek eredményeként roncsolt földterület keletkezik, annak egyéb jogszabályokban és egyedi kötelezésben meghatározott kötelezettségein túl, a roncsolt földterület rendezéséről is gondoskodnia kell. (3) A mezőgazdasági művelésre alkalmas területeken, ha ideiglenesen is biztosítani kell a föld mezőgazdasági hasznosítását, művelését. (4) A település területén lévő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek földrészleteiket megművelni, illetve rendben tartani, gyomtól, szeméttől, vadon növő bokroktól megtisztítani. (5) A földhasználónak a fenntartható és környezetbarát talajerő-gazdálkodás érdekében a következő talajvédelmi előírásokat kell lehetőség szerint betartania: a) a természeti adottságoknak megfelelő talajvédő művelést folytatni, b) a betakarítás után a talajpusztulás (erózió, defláció stb.) ellen megfelelő talajfedettséget biztosító növényi kultúrákat telepíteni, 3

4 c) a talajviszonyoknak (talajszerkezet, talajtípus) megfelelő tápanyagbevitelről gondoskodni. A mezőgazdasági tevékenység során amennyiben lehetőség nyílik rá előnyben kell részesíteni a természetes módszerek alkalmazását (biológiai védekezés, szerves trágyázás stb.) a kemikáliák és műtrágyák használata helyett. III. fejezet A FELSZÍNI ÉS A FELSZÍN ALATTI VIZEK VÉDELME 7. (1) A víz védelme kiterjed a felszíni, a felszín alatti vizekre és a forrásokra, azok készleteire, a víztartó képződményekre, ezek minőségére és mennyiségére, a felszíni vizek medrére és partjára. (2) Tilos a meglévő élővízfolyásokat, öntözőcsatornákat, továbbá a vízelvezető árkokat eltorlaszolni, a víz természetes hozamát, lefolyását, a víz áramlásának viszonyait megváltoztatni, a vízfolyások medrét, partját szűkíteni, illetve feltölteni. A károkozó köteles az eredeti állapot visszaállítására, a károk megtérítésére. (3) Tilos a felszíni vízbe bármilyen halmazállapotú hulladékot vagy vízszennyezést okozó terméket bevezetni, illetve juttatni. Tilos továbbá a vizek fertőzése és káros szennyezése, a vízelvezető rendszerekbe, ásott vagy fúrt kutakba veszélyes hulladékot, vegyszert, azok csomagolóanyagait, mérgező anyagokat, motorolaj származékokat bevezetni. Tilos belterületi csapadékvíz levezető rendszerekbe (árkokba) a fentieken kívül szennyvizet vagy egyéb más hulladékot juttatni. (4) Minden olyan behatástól védeni kell a vízelvezető rendszereket, ahol a vizek öntisztulási képességei hátrányosan megváltoznak (5) Tilos a meglévő ivóvízellátást biztosító hálózatot veszélyeztetni, szabálytalan, engedély nélküli rákötéssel az ivóvizet szennyezni, valamint a közüzemi vízellátásról üzemelő házi vízvezeték redszert összekötni nem közüzemi vízellátó rendszerrel. (6) Tilos a szennyvizet kilocsolni. (7) A tulajdonos a szennyvíztárolóból a szennyvizet szennyvíztelepre köteles szállítani. Szennyvizet csak a telepen lehet - térítés ellenében - leengedni. (8) Házi szennyvizet nyílt csapadékvíz elvezető árokba kiönteni, bevezetni tilos! (10) Az ivóvizet szolgáltató utcai közkifolyók (továbbiakban: közkutak) környezetét különös gonddal kell tisztán tartani és védeni a szennyeződéstől. (11) Az ivóvizet szolgáltató közkutak környezetében mosakodni, állatokat itatni, eszközöket elmosni tilos. (12) A házi talajvizet hasznosító kutak létesítése, használatba vétele, illetve megszüntetése csak hatósági engedély alapján, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, talajvízszennyezést kizáró módon történhet. IV. Fejezet A LEVEGŐ VÉDELME 8. (1) A levegő védelme kiterjed a település légkörének egészére, annak folyamataira és összetételére, valamint a település klímájára. 4

5 (2) A levegőt védeni kell minden olyan mesterséges hatástól, amely azt vagy közvetítésével más környezeti elemet sugárzó, folyékony, légnemű vagy szilárd anyaggal minőségét veszélyeztető, illetve egészséget károsító módon terheli. (3) Káros légszennyezést okoz az a természetes és jogi személy (továbbiakban: légszennyező), aki /amely/ az általa folytatott tevékenység vagy az általa üzemeltetett gép, gépi berendezés, gépjármű működése során a légszennyező anyagokra vonatkozó - számára megállapított - kibocsátási értékeket (emisszió) túllépi. Égetésre vonatkozó általános szabályok 9. (1) Kommunális és termelési hulladékok nyílt téri, illetőleg háztartási vagy közületi tüzelőberendezésben történő égetése tilos. (2) Engedély nélküli nyílt téri égetésnek minősül, ha a hulladék elemi kár kivételével bármilyen más okból eredendően kigyullad. (3) Országosan elrendelt égetési, tűzgyújtási tilalom időszakában mindennemű növényi eredetű hulladék nyílttéri égetése tilos. Tarlóégetésre vonatkozó szabályok 10. Lábon álló növényzet (pl. nádas), tarló-, parlag-, és gyepterületek égetése tilos, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Avar és kerti hulladék ártalmatlanítására vonatkozó szabályok 11. (1) A mezőgazdasági tevékenység során keletkező növényi eredetű hulladékok ártalmatlanításáról elsősorban komposztálással kell gondoskodni. (2) Avart és kerti hulladékot csak olyan helyen és területen szabad elégetni, ahol az égetés személyi biztonságot nem veszélyeztet, vagyoni és környezeti kárt nem okoz. Égetni csak úgy szabad, hogy a keletkező hő és füst a környéken lévő zöld növényeket, fát, bokrot ne károsítsa. Avart és kerti hulladékot kizárólag magánszemélyek csak saját telkükön égethetnek, közterületen nem. (3) Az égetést kizárólag 8.00 és óra között lehet végezni hétköznap, valamint szombaton, szélcsendes időben. Ünnepnapokon és vasárnap avar és kerti hulladék égetése tilos! (4) A tűz őrzéséről és veszély esetén annak eloltásáról az égetést végző köteles gondoskodni. A tűz helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg az eloltható. (5) Az égetés befejezésével a tüzet el kell oltani és a parázslást meg kell szüntetni! (6) Az elégetendő avar és kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot /műanyag, gumi, PVC, stb./. 5

6 Háztartási fűtési tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó szabályok 12. (1) Az egyedi fűtéssel rendelkező lakóházakban a megfelelően karbantartott tüzelőberendezésekben csak az arra a berendezésre engedélyezett tüzelőanyagot szabad égetni. (2) A tüzelőanyag egészségre káros égésterméket kibocsátó anyagot - különösen ipari hulladékot, műanyagot, gumit, vegyszert, festéket - nem tartalmazhat. Bűzös anyagok kezelésére és a porképződés megelőzésére vonatkozó szabályok 13. (1) A levegőtisztaság védelme érdekében mindenféle anyag szállítása, tárolása, kezelése, feldolgozása csak úgy végezhető a belterületen, hogy az ne legyen káros (por, bűz) hatással a környezetére. (2) Bűzös anyagot, a (3) bekezdésben foglaltak kivételével, csak légmentesen záró tartályban szabad szállítani és tárolni. (3) Trágyát szállítani és tárolni a belterületen, a kellemetlen bűzhatás megelőzése érdekében csak lefedett állapotban szabad. (4) Bűzzel járó tevékenység során, az elérhető legjobb technika alkalmazásával meg kell akadályozni, hogy a lakosságot zavaró bűz kerüljön a környezetbe. (5) Könnyen kiporzó és lesodródó anyagokat csak zárt rakszelvényű, vagy ponyvával ellátott gépjárművön szabad szállítani! (6) Építési munkák során, valamint az úttest felbontásánál keletkező törmeléket és kiporzó anyagot a porképződés megakadályozására nedvesíteni kell, és azt a munkálatok jellegétől függően legalább havonta, illetve közterület esetében a közterület - foglalási engedélyben előírt időpontig el kell távolítani a munkavégzés helyszínétől, vagy zárt konténerben kell tárolni. Allergén növények elleni védekezési szabályok 14. (1) A szántóföldek, ingatlanok gyomoktól és allergiát okozó növényektől (pl. parlagfű) való mentesítése és karbantartása a tulajdonos, illetve a használó kötelessége. (3) A gyom- vagy allergén növények irtásáról legkésőbb virágzásuk előtt és azt követően is folyamatosan az időjárástól függő gyakorisággal kell gondoskodni. V. fejezet A ZÖLDTERÜLETEK VÉDELME 15. (1) Zöldterületnek minősülnek a parkok, ligetek, fasorok, cserjesávok, játszóterek, utcai fák és zöldsávok, virágágyások, virágtartók, sportpálya környéke. (2) Zöldterületnek tekintendő az a terület is, amelyen a fásítás vagy a parkosítás munkáit már megkezdték. (3) A községben lévő zöldterületeket csak rendeltetésüknek megfelelően szabad használni. Ennek során tartózkodni kell a mások pihenésének, nyugalmának zavarását keltő magatartástól. 6

7 (4) Zöldterületeken tilos a virágok jogosulatlan leszedése, gyűjtése, tilos a fák, virágok és egyéb növények, a felszerelési tárgyak rongálása (5) A fák törzsén reklámtáblát, feliratot, plakátot elhelyezni tilos. (6) Tilos a zöldterületen elhelyezett műtárgyakat elmozdítani, megrongálni, a zöldterületeken otthonos madarakat, azok tojásait vagy egyéb állatokat pusztítani, zavarni, befogni, kínozni. (7) Zöldterületeket rendeltetésüktől eltérő célra igénybe venni csak rendkívül indokolt esetben, és az eredeti állapot helyreállításának kötelezettségével, az erre feljogosító engedéllyel szabad. Az engedélyezéssel kapcsolatos eljárási szabályokat a közterülethasználat általános rendjéről szóló 170/2002. (XII.16.) önkormányzati rendelet tartalmazza. (8) Játszótereken kutyák sétáltatása, tartása szigorúan tilos. (9) Játszóterekre, gyepfelületekre, parkosított területekre és más zöldfelületre gépkocsival vagy egyéb járművel behajtani, ott parkolni tilos. Ez alól csak a fenntartást, fejlesztést, vagy hulladékszállítást végző gépjárművek képeznek kivételt. VI. FEJEZET A KÖZTERÜLETEK ÉS INGATLANOK TISZTÁNTARTÁSA 16. (1) A közterületek tisztántartásáról, a község zöldterületeinek gondozásáról Mikebuda Község Önkormányzata gondoskodik. (2) A szilárd burkolatú utak tisztítása - az utakról szóló jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően történik. 17. (1) A gazdálkodó szervezetek, intézmények, szolgáltató, kereskedelmi egységek, vállalkozók tevékenységük következtében a közterületen keletkezett szennyeződést kötelesek megszüntetni, a közterületen a szükséges takarítást elvégezni. (2) Aki a közterületen engedély nélkül hulladékot rak le, vagy szór el, köteles azt saját költségén eltakarítani. Ha a kötelezett ennek meghatározott határidőn belül nem tesz eleget, az elszállításáról a kötelezett költségén a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. 18. (1) A község területén lévő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek ingatlanukat megművelni, illetve rendben tartani, gyomtól, hulladéktól megtisztítani. (2)Az ingatlan tulajdonosa vagy tényleges használója köteles gondoskodni: 7

8 - az ingatlan előtti járdaszakasz, járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület rendben tartásáról, hóeltakarításáról, síkosság-mentesítéséről; - a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgya tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról; - a gyalogjárda fölé nyúló, vagy a közlekedést akadályozó faágak, bokrok szükséges nyeséséről; - tömbtelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalogos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok, hulladékok eltávolításáról, hó-eltakarításáról, síkosság mentesítéséről. (4) A gondozatlan járdaszakasz vagy nyílt árok tisztítását, kaszálását az Önkormányzat az ingatlan tulajdonosa költségére elvégezheti. (5) Az ónos esőtől, jégtől vagy hótól síkossá vált közutakon, járdákon szükség esetén naponta többször is síkosság-mentesítést kell végezni. (6) Téli síkosság-mentesítés során a növények védelme érdekében só használata csak indokolt esetben és mértékben megengedett. Erre a célra homokot, faforgácsot vagy egyéb környezetkímélő anyagot kell használni. (7) A vendéglátóipari, szolgáltató egységek, elárusítóhelyek, üzletek előtti járdaszakaszt - illetőleg, ha a járda mellett zöldsáv is van, akkor az úttestig terjedő teljes területet a nyitvatartás ideje alatt az ingatlan tulajdonosa, vagy tényleges használója köteles tisztántartani. A szórakoztató- és vendéglátóhelyek, valamint az üzletek előtti közterületet az üzemeltető köteles tisztántartani, a hulladékot eltávolítani, továbbá megfelelő számú hulladékgyűjtőt elhelyezni. 19. Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosa, kezelője, tartós használója, illetőleg haszonélvezője, másnak a használatában lévő ingatlanok, helyiségek tisztántartásáról pedig a használó, illetőleg - a bérleti jogviszonyból származó kötelezettsége szerint - a bérlő köteles gondoskodni. A lakásnak és a lakás céljára használt házhelyiségnek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségnek, és az ezekhez tartozó területeknek a tisztaságáról, rendszeres takarításáról, rovar- és rágcsáló mentesítéséről pedig a használónak kell gondoskodni. 20. (1) Építési, bontási tatarozási munkákat, közműépítéssel kapcsolatos tevékenységet úgy kell végezni, hogy por és egyéb szennyeződés a közterületre ne jusson, s a vízelvezetés biztosítva legyen. (2) Építési, bontási és egyéb anyagot közterületen e rendelet és a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet szabályai szerint szabad tárolni. (3) Az építési, bontási, tatarozási munkálatok helyét - szükség esetén - a környező közterülettől el kell zárni. 8

9 (4) Amennyiben a munkálatok végzése során elkerülhetetlenül építési törmelék, szemét keletkezik a közterületen, úgy azt a munka befejeztével 48 órán belül vagy a közterülethasználati engedélyben foglalt határidő lejártáig el kell szállítani és a közterületet helyre kell állítani. 21. (1) Mindennemű anyag szállításánál ügyelni kell arra, hogy a közterület be ne szennyeződjék. Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál a közterület beszennyeződik, a szállító köteles azt a fel- vagy lerakás elvégzése után azonnal megtisztítani. (2) Építési munkálatok alkalmával, egyéb, közterületek igénybevételével járó tevékenység során fákat, létesítményeket védőburokkal kell körülvenni. (3) Ha az előző bekezdésben leírt tevékenység végzés során a közterület, vagy annak része rongálódik, akkor a keletkezett kárt annak okozója köteles megtéríteni, vagy az eredeti állapotot helyreállítani. (4) Közterületen a gépjárművek mosása tilos. (5) Gépjármű üzemeltetése során, a közterületen keletkezett szennyeződést az előidézőnek haladéktalanul meg kell szüntetnie. (6) A község utcáin lófogatú járművel - célfuvarral történő le- és felrakás idejét kivéve - várakozni és etetni tilos! A jármű hajtója az állatok után keletkezett trágyát köteles azonnal eltakarítani. (7) Az állati hullát tulajdonosa (amennyiben ismert) köteles a közterületről elszállítani. A közterületen talált (tulajdonosa ismeretlen) állati hulla elszállításáról bejelentés után, a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. 22. (1) Ebeket a közterületen csak pórázon szabad sétáltatni. (2) Közterületeken ebek által okozott szennyezés eltakarításáról az eb sétáltatója haladéktalanul köteles gondoskodni. (3) Ebet üzlet előtt felügyelet nélkül hagyni az nem szabad. 23. (1) A különleges kezelést igénylő, veszélyes hulladékokat (elemek, akkumulátorok, festékek, gyógyszerek stb.) elkülönítetten kell gyűjteni. (2) Az önkormányzat ellátja a szelektív hulladékkezeléssel kapcsolatos lakossági szolgáltatást, valamint a szolgáltatás igénybevételére ösztönző propagandát folytat. 9

10 (1) Tilos plakátot elhelyezni: A választási és egyéb plakátok elhelyezése 24. a) önkormányzati hatóság, valamint az önkormányzat intézményei elhelyezésére szolgáló ingatlanon (épületen, azon belül, vagy kerítésén), b) közterületi fákon, bokrokon, növényeken, c) járdára, útra felfestve. (2) Az (1) bekezdés szerinti tilalmat megszegő módon elhelyezett plakátot a polgármesteri hivatal, az elhelyező költségére haladéktalanul eltávolíttatja. (3) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az más közérdekű és időszerű hirdetmények olvashatóságát ne akadályozza. 25. (1) A választást követően az elhelyezett plakátok és a kihelyezett hirdető-berendezések eltávolítása és az eredeti állapot helyreállítása az elhelyező, illetve annak a kötelessége, akinek az érdekében azokat elhelyezték. (2) Amennyiben a kötelezett az (1) bekezdésben foglaltaknak a választást követő 30 napon belül nem tesz eleget, úgy vele szemben a közigazgatási eljárás szabályai szerint kell eljárni. 26. Aki a jelen rendelet 25 (1) bekezdésében foglaltakat megszegi, a 218/1999. (XII. 28) Korm. sz. rendelet 8. -ában foglalt, hirdetményekkel kapcsolatos szabálysértést követi el. VII. FEJEZET SZABÁLYSÉRTÉSI RENDELKEZÉSEK 27. (1) Aki a föld védelmére vonatkozó, az 5. (3) és (4) bekezdéseiben foglalt szabályokat megszegi, elköveti a helyi föld- és talajvédelmi szabályok megsértése szabálysértést, és ismételten kiszabható, ,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) Aki a víz védelmére vonatkozó, a 7. (2)-(3) és (5)-(9) bekezdéseiben foglalt szabályokat megszegi, elköveti a helyi vízvédelmi szabályok megsértése szabálysértést, és ismételten kiszabható, ,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (3) Aki a levegő védelmére vonatkozó, a 9 (1)-(4) bekezdéseiben, a 10. -ban, a 11 (2)-(6) bekezdéseiben, a 12. -ban és a 13. -ban foglalt szabályokat megszegi, elköveti a helyi levegő védelmi szabályok megsértése szabálysértést és ismételten kiszabható, ,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (4) Aki a zöldterületek védelmére vonatkozó, a 15. (4)-(8) és (10)-(12) bekezdéseiben foglalt szabályokat megszegi, elköveti a helyi zöldterületek védelmére vonatkozó szabályok megsértése szabálysértést, és ismételten kiszabható, ,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. 10

11 (5) Aki a köztisztaságra vonatkozó, a 18., a 19 (1)-(2) és (7) bekezdéseiben, a ban, a 21. -ban, a 22. (4)-(7) bekezdéseiben és a 23. (2) bekezdésében foglalt szabályokat megszegi, elköveti a helyi köztisztasági szabályok megsértése szabálysértést, és ismételten kiszabható, ,-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. IX. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 28. Ez a rendelet szeptember 1-jén lép hatályba. Mikebuda, augusztus Vass Andrásné polgármester Kovács Zoltánné dr. jegyző Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetve augusztus 27-én. Kovács Zoltánné dr. jegyző 11

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII.10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének (Hatályos: 2012. április 15-től) Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2003.(XII.1.)Kt. rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, és a településtisztaság

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1.

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. Szigetszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2001. (II. 20.) sz. rendelete a helyi környezet védelmének szabályairól az 5/2005.(VIII.30.), 7/2008.(V.30.), 11/2009.(IX.25.), 13/2011.(XI.29.),

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2004.(VI.18.) rendeletével módosított 17/2001.(XII.7.) rendelete a település környezetvédelmének szabályairól * Martfű Város Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(III.26.) számú rendelete a helyi környezet és a természet védelméről I.

Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(III.26.) számú rendelete a helyi környezet és a természet védelméről I. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(III.26.) számú rendelete a helyi környezet és a természet védelméről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete

Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete Arló Nagyközség Önkormányzat képvisel -testületének 10/2004. (III.29.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelez igénybevételér

Részletesebben

Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről

Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről Iszkáz község Önkormányzatának 6/2000. (VI.8.) Ör. számú rendelete a köztisztaságról és a települési szilárd hulladék elhelyezéséről Iszkáz község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 6/2000. (II.22.) sz. Ök rendelete Göd Város helyi környezetvédelmi szabályairól

Göd Város Önkormányzat 6/2000. (II.22.) sz. Ök rendelete Göd Város helyi környezetvédelmi szabályairól 1 Göd Város Önkormányzat 6/2000. (II.22.) sz. Ök rendelete Göd Város helyi környezetvédelmi szabályairól Göd Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv. 16..

Részletesebben

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete

Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (IV.15.) önkormányzati rendelete a helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról (Egységes

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008. (V.13.) ÖK számú rendelete a helyi környezet védelméről Balatonhenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Sződ Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002. (IV.04.) sz. rendelete A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben Sződ

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Ellend község Önkormányzata Képviselı-testületének 4/1999. (VII.27.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2011.(X.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A köztisztaságról és környezetvédelemről Módosított rendelet

Részletesebben

I.fejezet. Bevezető rendelkezések

I.fejezet. Bevezető rendelkezések Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 15/2005. (IX.15.) Ök.sz. rendelete a 10/2004. ( IV.30.) Ök.sz. rendelet- módosításáról a helyi környezet és természetvédelemről Nádudvar Város Önkormányzatának

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Ellend község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/1999. (VII.27.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/461-2/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Somoskıújfalu Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2/2007. (I. 12.) SKt. sz. rendelete a helyi környezet védelmérıl, a közterületek és ingatlanok rendjérıl, a település tisztaságáról Somoskıújfalu

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Lábatlan Város Önkormányzat Képviselõ-testületének a helyi környezet védelmérõl szóló 23/ 2004. (IX. 22.) számú rendelete egységes szerkezetben a 18/2005 (VI. 1.) számú rendeletével Lábatlan város képviselõ-testülete

Részletesebben

GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VI.02.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól

GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VI.02.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól GALAMBOK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/009. (VI.0.) számú rendelete az környezetvédelem helyi szabályairól Galambok Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(VI.5.) számú önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelemről 1

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(VI.5.) számú önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelemről 1 TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2000.(VI.5.) számú önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelemről 1 Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. /IV.26./rendelete. a környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2004. /IV.26./rendelete. a környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2004. /IV.26./rendelete a környezetvédelemről Tüskevár község Önkormányzata Képviselő-testülete a község környezeti állapotának egyre rosszabbodó

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete a települési környezet védelméről Módosítások: - 2/2016. (II.16.) ökr. Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (VI. 21.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és környezetvédelemről. Cibakháza Nagyközség Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII. 10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről

Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII. 10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 20/2009.(XII. 10.) önkormányzati rendelete a helyi környezet és természet védeleméről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2003. (II. 1.) rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a hulladékgazdálkodásról a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések 1/2008. (II.16.) Önkormányzati rendelet az ingatlanok és közterületek tisztán tartásáról. helyi hulladékgazdálkodásról, helyi közszolgáltatás igénybevételéről Petrivente Községi Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Jegyzőjétől A Képviselő-testület 2015. április 30.-án tartandó ülésére Tárgy: Az avar és kerti hulladék égetés, valamint a szabadtéri tűzgyújtás helyi szabályairól

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 46/2004. (XII.03.) önkormányzati rendelete a köztisztaság, valamint településtisztaság fenntartásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014.( IX..) önkormányzati rendelete A települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásokról, valamint a közterületek tisztántartásának szabályairól

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének

Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2003. /VIII.27./ önkormányzati rendelete A köztisztaságról, és a szervezett köztisztasági szolgáltatásokról a módosításokkal egységes szerkezetben Szendrő

Részletesebben

a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl

a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl 1 TURA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 18/2002. (XII. 10.) RENDELETE a település tisztaságáról, a közterületek és ingatlanok rendjérôl Tura város képviselô-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.

Részletesebben

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2006. (III. 14.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról

Részletesebben

26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL

26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL 1 SZIGETHALOM 1 VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 26/1995. (XI.28.) Kt. rendelete a A KÖZTISZTASÁGRÓL (egységes szerkezetben a 13/1996. (V.14.), a 36/2008.(XII.30.), a 6/2010.(III.26.) és a 16/2012.(V.29.) önkormányzati

Részletesebben

Badacsonytomaj Város Önkormányzat. Képviselő-testülete 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e

Badacsonytomaj Város Önkormányzat. Képviselő-testülete 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről Badacsonytomaj Város

Részletesebben

1. fejezet. Általános rendelkezések. E rendelet hatálya a Község közigazgatási területére terjed ki.

1. fejezet. Általános rendelkezések. E rendelet hatálya a Község közigazgatási területére terjed ki. Pusztazámor Község Önkormányzatának 8/2004.(VII. 09.) számú rendelete a közterületek tisztántartásáról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE

P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE P Ö L Ö S K E KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2006. (IV. 20.) RENDELETE a helyi környezet védelmérôl, a közterületek és ingatlanok rendjérôl, a település tisztaságáról Pölöske község képviselô-testülete a helyi

Részletesebben

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

melyet a 5/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet módosított.

melyet a 5/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet módosított. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2012.(XI. 12. ) önkormányzati rendelete a környezet- és természetvédelem helyi szabályairól melyet a 5/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE

ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE ORCI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2007.(X.11.) SZ. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Orci község képviselő-testülete

Részletesebben

SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE

SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE SOM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6./2002. (IX. 05.) sz. RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Som község képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének. T á r g y s o r o z a t

Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének. T á r g y s o r o z a t Mátészalka Város Képviselő-testület 2011. november 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete:19-20, d./ határozata: 189-197,

Részletesebben

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE GŐSFA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2002. (XI.1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI KÖRNYEZET VÉDELMÉRÔL, A KÖZTERÜLETEK ÉS INGATLANOK RENDJÉRŐL, A TELEPÜLÉS TISZTASÁGÁRÓL (Egységes szerkezetben

Részletesebben

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról

A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. Tv. (továbbiakban:

Részletesebben

FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK FELSŐNYÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (IX. 15.) sz. RENDELETE A Település köztisztaságáról, valamint a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról és annak

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról szóló 10/2006. (VI. 2.

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról szóló 10/2006. (VI. 2. TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi környezet védelméről, a település tisztaságáról szóló 10/2006. (VI. 2.) rendelete (Egységes szerkezetbe foglalva) Taksony Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzatának 10/1998. (VI.22.) Önk. számú rendelete a környezetvédelemről. I. fejezet Bevezető rendelkezések

Dunabogdány Község Önkormányzatának 10/1998. (VI.22.) Önk. számú rendelete a környezetvédelemről. I. fejezet Bevezető rendelkezések Dunabogdány Község Önkormányzatának 10/1998. (VI.22.) Önk. számú rendelete a környezetvédelemről (Egységes szerkezetben a 2/1999.(I.11.), 8/l999. (V.25.), 5/2000.(II.28.), 2/2001. (II.14.), 11/2001. (VI.29.),

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2012.(II.10.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013 (VI.3.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának következményeiről Balatonfenyves Község

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2007. (XII. 1.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Biharnagybajom

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2009 (IV.30.)rendelete Balatonfenyves köztisztaságáról és közrendjéről (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves Község Önkormányzat

Részletesebben

Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete. A környezet védelméről

Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete. A környezet védelméről Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete A környezet védelméről Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

2. A tiltott, közösségellenes magatartás fogalma

2. A tiltott, közösségellenes magatartás fogalma Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 31/2012. (VI. 01.) önkormányzati rendelete a tiltott, közösségellenes magatartásokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Magyarország

Részletesebben

Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről és a közterületek használatáról

Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről és a közterületek használatáról Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről és a közterületek használatáról Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IX.30.) önkormányzati rendelete a köztisztaság fenntartásáról, zöldterületek védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok égetéséről Budajenő

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(..) önkormányzati rendelete. a környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(..) önkormányzati rendelete. a környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2011.(..) önkormányzati rendelete a környezetvédelem részleges helyi szabályozásáról Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok

Részletesebben

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009.XI.30.) rendelete 1, 2 A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Balatonkeresztúr Község

Részletesebben

Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről

Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről 1 Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (XII.18.) számú rendelete Remeteszőlős Község környezetvédelméről Remeteszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni. Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-19 -tól Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati

Részletesebben

Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete

Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete Hásságy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010. (XII.15.) számú rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő legmagasabb hatósági

Részletesebben

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról

BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról 1 BODMÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2007.(IX.13.) Kt. számú rendelete A Helyi Építési Szabályzatról (egységes szerkezetben a 10/2011. (VIII.08.) önkormányzati rendelettel) Bodmér Község

Részletesebben

KŐVÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 22/2006.(XII.29.) sz. rendelete A SZENNYVÍZCSATORNA SZOLGÁLTATÁS DÍJÁRÓL

KŐVÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 22/2006.(XII.29.) sz. rendelete A SZENNYVÍZCSATORNA SZOLGÁLTATÁS DÍJÁRÓL KŐVÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2006.(XII.29.) sz. rendelete A SZENNYVÍZCSATORNA SZOLGÁLTATÁS DÍJÁRÓL Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az 1990. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

1. Az alaprendelet (továbbiakban R ) 2.. (2) és (3) bekezdése hatályát veszti.

1. Az alaprendelet (továbbiakban R ) 2.. (2) és (3) bekezdése hatályát veszti. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (III. 22.) rendelete a környezetvédelemről szóló 23/2000. (XII.08.) rendelet módosításáról Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére.

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére. MHK Jogszab>ly szolg>ltat>s 1. oldal, összesen: 8 oldal Csatka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2005 (II.15.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról. Csatka Község

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1..

I. Fejezet Általános rendelkezések 1.. Jászladány Nagyközség Önkormányzata 17/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról valamint a települési szilárd és folyékony

Részletesebben

FADDI HÍREK MELLÉKLET 2009.DECEMBER

FADDI HÍREK MELLÉKLET 2009.DECEMBER (4) Egyéb rendezvények tervezett megtartása esetén az üzletvezető bejelentése alapján a rendezvény helyének, idejének megjelölésével a jegyző határozattal dönt. A bejelentést a rendezvény megtartása előtt

Részletesebben

egységes szerkezetben

egységes szerkezetben Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének A 9/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelettel módosított 18/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről egységes szerkezetben Eplény

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések

I. Fejezet. Általános rendelkezések Kisoroszi község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2007. (II. 22.) rendelete a köztisztaságról, a települési környezet fenntartásáról, valamint a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított 1. oldal, összesen: 10 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2000.(IV.10.) sz., 17/2000.(IV.6.) sz., 44/2003.(X.7.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított 22/1999. (VI.7.)sz. rendelete a köztisztasággal

Részletesebben

FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI. 15.)Kt. sz. rendelete. A Környezetvédelemről 1

FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI. 15.)Kt. sz. rendelete. A Környezetvédelemről 1 2 FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI..)Kt. sz. rendelete A Környezetvédelemről 1 (A módosításokkal egységes szerkezetben) Füzesgyarmat Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1999. /I.28. / önkormányzati-rendelete a környezetvédelem helyi szabályozásáról

Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1999. /I.28. / önkormányzati-rendelete a környezetvédelem helyi szabályozásáról Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1999. /I.28. / önkormányzati-rendelete a környezetvédelem helyi szabályozásáról Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. (1) A R. hatálya Nyalka község egész közigazgatási területére kiterjed.

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. (1) A R. hatálya Nyalka község egész közigazgatási területére kiterjed. Nyalka község Önkormányzatának /2010. (06. 11.) rendelete A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás megszervezéséről és kötelező igénybevételéről, valamint a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Bajcsy Zs. út 13. /fax 48/411-435

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Bajcsy Zs. út 13. /fax 48/411-435 BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2012.(V.7.), 18/2010.(XII.20.), 20/2009.(XII.01.), 13/2009.(I.30.), 22/2008.(XII.21.), 28/2007.(XII.10.), 8/2007.(IV.02.), 11/2004.(VI.11.) és 3/2002.(II.04.) számú rendelettel

Részletesebben

ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. Többször módosított

ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. Többször módosított ŐR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Többször módosított 10/2002.(VI.07.) KT. számú RENDELETE a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról Egységes szerkezetben

Részletesebben

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, a településtisztaság biztosításáról Ordacsehi Községi Önkormányzat

Részletesebben

A helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról

A helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról Újlengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004. (XII. 24.) rendelete A helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról Egységes szerkezetbe

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. október 26-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. október 26-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 26-i ülésére Tárgy: Önkormányzati rendeletek módosítása Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma: rendelet tervezetek

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályainak betartásáról, valamint ennek elmulasztásának jogkövetkezményeiről

Részletesebben

TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e l e t e 1

TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e l e t e 1 Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014. (XII.23.) számú rendeletével módosítva TUZSÉR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. ( XII. 19. ) ÖKT. számú r e n d e

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről

Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a község

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV.30.) rendelete. Balatonfüred város környezetvédelméről

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV.30.) rendelete. Balatonfüred város környezetvédelméről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV.30.) rendelete Balatonfüred város környezetvédelméről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselő-testület)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1..

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 1 Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testületének a 10/2009./II.13./ sz. rendelettel módosított 2/1999. /I.28./ sz. rendelete a környezetvédelem helyi szabályozásáról Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben)

Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben) Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben) Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Képviselőtestület)

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1

Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a település rendjének szabályairól 1 Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Hajmáskér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

29/2004. (V.25.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

29/2004. (V.25.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete BUDAÖRS VÁROS ZÖLDFELÜLETEINEK ÉS ZÖLDTERÜLETEINEK MEGÓVÁSÁRÓL, HASZNÁLATÁRÓL, FENNTARTÁSÁRÓL ÉS FEJLESZTÉSÉRŐL SZÓLÓ a 18/2005. (II.23.), 35/2005. (V.25)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.. A rendelet hatálya

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.. A rendelet hatálya Maklár Község Önkormányzatának 6/2009. (XI.2.) rendelete a település Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 14/2005. (XI.15.) rendelete módosításáról Maklár Község Önkormányzatának

Részletesebben

6/2000.(II.24.) önkormányzati rendelete

6/2000.(II.24.) önkormányzati rendelete 1 1 Balatonberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének az 5/2003.(IV.01.), - 9/2004.(VII.18.), - 13/2009.(VII.08.), 12/2012.(V.31.) önkormányzati rendeletekkel módosított 6/2000.(II.24.) önkormányzati

Részletesebben

Tiszavárkony Község. Tűzvédelmi szabályzata

Tiszavárkony Község. Tűzvédelmi szabályzata Átdolgozásra került: 2008 november 10. Tiszavárkony Község Önkormányzat Tűzvédelmi szabályzata A tűzvédelmi szabályzat meghatározására a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY 1 EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 14/2009 (III. 27.) önkormányzati rendelete a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról módosította 23/2012. (V. 24.) önkormányzati rendelet 42

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. 1. Általános rendelkezések 1. 2. Értelmező rendelkezések 2.

EGYSÉGES SZERKEZET. 1. Általános rendelkezések 1. 2. Értelmező rendelkezések 2. 160. EGYSÉGES SZERKEZET Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2015. (XI.03.) 4, 36/2013.(XI.19.) 3, 34/2012. (VI. 12.) ÖR, 27/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelettel módosított 11/2011

Részletesebben

Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (I. 18.) számú önkormányzati rendelete A helyi környezetvédelemről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 43/2007. (XII. 14.) Ökt. rendelete

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 43/2007. (XII. 14.) Ökt. rendelete Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 43/2007. (XII. 14.) Ökt rendelete A KÖTELEZŐ HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről

Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Dozmat község Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE. a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 45/2001 (XII. 22.) SZÁMÚ RENDELETE a települési szilárd hulladék kezelésével összefüggő közszolgáltatási tevékenységről egységes szerkezetben a 25/2002. (XII. 17.) számú rendelettel

Részletesebben

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben