JAYNE ANN KRENTZ. Féktelen vágyak

Átírás

1 JAYNE ANN KRENTZ Féktelen vágyak 1

2 JAYNE ANN KRENTZ SWEET FORTUNE SIMON & SCHUSTER INC BY JAYNE ANN KRENTZ HUNGARIAN TRANSLATION SZABÓ HEDVIG, 1998 A SZERZŐTŐL AZ EURÓPA KÖNYVKIADÓNÁL MEGJELENT: Viharos szenvedély Zabolátlan szívek 2

3 ELSŐ FEJEZET - NEM LÁTOK! - Semmi baj, Mrs. Valentine. A szeme tökéletes. - Jessie Benedict a kórházi ágyon fekvő törékeny női test fölé hajolt, és gyengéden megszorította a lepedőt markolászó kezet. -A csúnya eséstől megrepedt ugyan néhány bordája, és kisebb agyrázkódást is szenvedett, de á szemét nem érte baj. Nyissa ki, és nézzen rám. Irene Valentine hirtelen kinyitotta halványkék szemét. - Nem érted, Jessie? Nem látok. - De hisz egyenesen rám néz. Látja, hogy itt állok, nem? - Jessie aggodalma fokozódott. Fölemelte a kezét. - Hány ujjamat látja? - Kettőt. Mrs. Valentine idegesen forgatta a párnán a fejét. - Az isten szerelmére, Jessie, én nem erről a látásról beszélek. Nem érted? Nem látok. Jessie szeme döbbenten elkerekedett, ahogy felfogta a szavak értelmét. - Na, ne, Mrs. Valentine! Biztos benne? Honnan veszi? Az idős nő felsóhajtott, és ismét behunyta a szemét. -Nem tudom megmagyarázni. - Hangja eltompult és rekedtté vált. - De tudom, hogy vége. Mintha a szaglásomat vagy a tapintásomat vesztettem volna el. Istenem, Jessie, olyan, mintha megvakultam volna. Egész életemben megvolt, és most elveszítettem. - Attól van csak, hogy beütötte a fejét. Ha elmúlik az agyrázkódás, biztos, hogy minden rendbe jön. - Milyen kicsi és törékeny ez a Mrs. Valettine, amikor nem hordja kedvenc talárját, színpompás turbánját és csilingelő nyakláncait, tűnődött Jessie, ahogy nézte. Mrs. Valentine egy hosszú percig nem szólt semmit. Mozdulatlanul feküdt a kórházi ágyon, szorosan markolva a lepedőt. Jessie már arra gondolt, hogy elaludt. - Mrs. Valentine? - suttogta. - Jól van? - Nem estem le - motyogta Mrs. Valentine rekedten. - Tessék? - Nem estem le a lépcsőn. Lelöktek. - Lelökték? - Jessie rémülten nézett rá. - Biztos benne? És elmondta már valakinek? - Megpróbáltam. De nem hallgattak végig. Azt mondták, hogy teljesen egyedül voltam a házban. Jessie, mi lesz velem? Mi lesz az irodával? Ki fogja működtetni? Jessie kihúzta magát. Eljött az ő nagy pillanata, és semmi áron nem akarta elszalasztani. - Majd én mindent elintézek, Mrs. Valentine. Ne aggódjon egy percig se. Én vagyok a helyettese, nem igaz? Tartom a frontot, amíg a főnök távol van. Erre találták ki a helyetteseket. Irene Valentine kinyitotta a szemét, és kétkedő pillantást vetett Jessie-re. -Talán jobb volna mégis, kedvesem, ha bezárnád néhány hétre az irodát. Isten a tanú rá, úgysincs sok ügyfelünk mostanában. - Szó sem lehet róla - hadarta Jessie gyorsan. - Én is el tudom vezetni. - Jessie, én ebben egyáltalán nem vagyok olyan biztos. Alig egy hónapja dolgozol csak nálam. Még alig tudsz valamit az üzletvezetésről. Egy ápolónő sietett be az ajtón, és szúrós pillantást vetett Jessie-re. - Ne nyújtsuk el nagyon a látogatást. Mrs. Valentine-nak pihenésre van szüksége. - Értem. - Jessie még egyszer megpaskolta a lepedőt markolászó törékeny kezet. - Holnap újra eljövök, Mrs. Valentine. Vigyázzon magára, és. ne aggódjon az iroda miatt. Minden a legnagyobb rendben lesz. - Jaj nekem! - Mrs. Valentine felsóhajtott, és becsukta a szemét. 3

4 Jessie egy utolsó aggódó pillantást vetett a kórházi ágyon fekvő sápadt nőre, aztán megfordult, és kilépett a folyosóra. Odament az első fehér köpenyeshez, akit meglátott. - Mrs. Valentine azt hiszi, hogy lelökte valaki a lép= csőn - közölte a férfival. - Értesítették a rendőrséget? Az ügyeletes orvos, egy komoly tekintetű fiatalember együtt érzőn rámosolygott. - Természetesen. Még reggel, miután ismertté vált a baleset. De úgy tudom, semmi nyomát nem találták erőszakos behatolásnak. A jelek szerint.elvesztette az egyensúlyát, s lebukfencezett a lépcsőn. Tudja, elég gyakran megesik az ilyesmi. Főleg idős emberekkel. Megkérdezheti a rendőröket is, ha akarja. Biztosan elkészültek már a jelentésükkel. - De ő azt hiszi, hogy volt valaki a házban. Valaki, aki szándékosan lelökte. - Ilyen esetekben, amikor erős ütés éri a koponyát, gyakori, hogy a beteg nem képes visszaemlékezni a balesetet megelőző néhány percre. - És tartós ez a memóriakiesés? Az orvos bólintott. - Általában. Úgyhogy, ha tényleg lett volna betolakodó, a beteg valószínűleg nem tudna visszaemlékezni rá. - A dolog úgy áll, hogy Mrs.- Valentine egy kicsit más; mint mi - kezdte Jessie, de aztán úgy döntött, hogy a fiatalembert valószínűleg nem érdeklik főnöknője paranormális képességei. A hivatalos egészségügyi szervek közismerten közönyösek az efféle dolgok iránt. - Na mindegy. Köszönöm, doktor úr. Viszlát. Jessie megfordult, és miközben lélekben már az előtte álló feladatokra összpontosított, sietős léptekkel elindult a lift felé. Útközben szórakozottan hátrasimított egy hajtincset a füle mögé. Rövidre vágott koromfekete bubifrizurája ferdén ereszkedett a tarkójától élőre, s kis farkincában végződött közvetlenül az arccsontja alatt. Hosszúra hagyott frufruja keretbe foglalta zöld mandulaszemét, kiemelve finom arcvonásait, egzotikus, szinte macskaszerű kinézetet kölcsönözve neki. Macskaszerűségét fokozta karcsú, nyúlánk alakja, szinte vibrált a teste, amikor mozgott, s érzéki nyugalom áradt belőle, ha elnyúlt egy fotelban. A fekete farmernadrág, fekete csizma és bő fehér ing, amit most viselt, jól illett az összképhez. Gondterhelten ráncolta a homlokát, miközben a lift lefelé ereszkedett a kórház előcsarnokába. Rengeteg teendő szakadt rá azáltal, hogy átmenetileg ő lett a Valentine Tanácsadó Iroda vezetője. Mind közül a legsürgetőbb az volt, hogy azonnal lemondjon egy korábban megbeszélt találkozót. A váratlan kibúvó mély megelégedéssel és némi rossz érzéssel töltötte el egyszerre. Legalább ma estére kiszabadul a hurokból. Csak abban nem volt biztos, hogy valóban szabadulni akar-e a hurokból. Az érzelmek ilyen nyugtalanító keverékével gyakran szembesült az utóbbi időben, és a helyzet fikarcnyit sem javult. Ösztönei arra figyelmeztették, hogy mindaddig, amíg Sam Hatchard jelen lesz az életében, a dolgok egyre zavarosabbak és bonyolultabbak lesznek. Jessie sietősen lépkedett, cipője sarka friss ütemet vert a járdán. Ragyogó késő tavaszi nap volt, nem számítva a Seattle fölött lebegő halványsárga ködöt. A szmog olyasvalami volt, amiről nem szívesen beszéltek errefelé az emberek, egy olyan helyen, amit a világ legszebb s leghangulatosabb városának tartottak máskülönben. Egyszerűen nem vettek róla tudomást, amikor pofátlanul ráereszkedett a városra. Szívesebben beszéltek a ritkaságszámba menő napsütésről. És persze tény és 4

5 való,, hogy a szmog általában nem tartotta magát sokáig, az első kiadós eső elmosta. És Seattleben az eső mindennapos dolognak számított. A járda szélére telepített fasor zöld lombja lugasként borult az utca fölé. A rohamléptekkel fejlődő Seattle felhőkarcolókkal szabdalt sziluettje hosszan elnyúlt az Elliot-öböl szikrázó háttérfüggönyén. A kompok és tankerek apró játék hajóknak látszottak a mélykék víztükrön. A vibráló párán keresztül alig lehetett kivenni az Olimpia-hegy távoli, csipkés szirtjeit. Jessie hunyorogni kezdett az erős fényben. Hátranyúlt, és előkotort a hátizsákjából egy napszemüveget. Az ilyen napfényes reggelek szokatlanul hatottak a Csendes-óceán északnyugati partvidékén. Nagyjából húsz percbe telt, mire Jessie elérte a csendes mellékutcát, ahol a Valentine Tanácsadó Iroda megbújt. Az apró cég egy kétszintes téglaházban kapott helyet, alig néhány utcasaroknyira a First Hill kórháztól, ahová Mrs. Valentine-t aznap reggel bevitték. Az öregedő épület bejáratát Irene Valentine cégtáblája díszítette, valamint egy szoftvercég stilizált vörösbegyet ábrázoló apró emblémája. Velük osztoztak az épületen. Jessie lenyomta a kilincset, és belépett a folyosóra. Kinyílt a jobb oldali üvegajtó. Húsz-egynéhány éves, sovány, gyűrött ábrázatú fiatalember dugta ki a fejét. Úgy festett, mint aki ruhástul aludta át az éjszakát, és valószínűleg így is volt. Farmernadrág, tornacipő és rövid ujjú fehér ing volt rajta, tollak és különféle csavarhúzók kandikáltak ki tömött felső zsebeiből. Szarukeretes szemüvege mögül vaksin hunyorgott Jessie-re a félhomályban. Halkan zümmögő számítógép monitorja pislákolt mögötte. Jessie elmosolyodott. - Szia, Alex. - Ó, te vagy az, Jessie - mondta csalódottan Alex Robin. - Azt reméltem, hogy valami ügyfél. Hogy van Mrs. V? - Rendbe fog jönni. Elrepedt a bordája és agyrázkódást kapott. Az orvosok bent tartják még néhány napig a kórházban, aztán a nővéréhez költözik egy időre. De rendbe fog jönni. Alex tűnődve vakarta a fejét. Szőke üstöke összeborzolódott. - Szegény öreglány. Még jó, hogy nem ölték meg. De mi lesz az üzlettel? Jessie öntelten elmosolyodott. - Én veszem kézbe a dolgot, amíg távol van. - Tényleg? - Alex csodálkozva pislogott. - Hát, hm, sok szerencsét. Szólj, ha segíthetek valamiben. Jessie bosszúsan ráncolta az orrát. - Már csak néhány ügyfélre lenne szükségem. - Úgyszintén. Hé, lehet, hogy együtt kellene reklámoznunk a szolgáltatásainkat - vigyorgott Alex. - Robin és Valentine: Számítógépes lelki tanácsadás. - Tudod, hogy ez... - torpant meg Jessie a lépcsőn -...nem is rossz ötlet. Egyáltalán nem. Gondolkodni fogok a dolgon. - Várj egy kicsit, Jessie, nem mondtam komolyan! - kiáltott Alex utána. - Csak tréfáltam. - Pedig határozottan van benne valami! - kiabált le Jessie az emeletről, és bedugta a kulcsot a VALENTINE TANÁCSADÓ IRODA feliratú ajtóba. - Már jelszót is találtam hozzá. Intuíció és intelligencia a lakosság szolgálatában. - Felejtsd el! A város összes ütődöttje itt dörömbölne az ajtónkon. - Kit zavar, ha jól megfizetnek érte? - Van benne valami. 5

6 Jessie belépett a kellemesen elnyűtt irodába. Válltáskáját és napszemüvegét a kopott kanapéra dobta, a hatalmas, ódon, redőnyös íróasztalhoz ment, és felemelte a telefonkagylót. Jobb, ha gyorsan túlesik a dolgon, mielőtt elillan a bátorsága. Ledobta magát a hatalmas, fakeretes forgószékbe, és fellendítette lábát az íróasztalra. A szék nyikorogva tiltakozott ahogy előrehajolt, hogy feltárcsázza apja irodai számát a Benedict Szerelvénygyárban. - Mr. Benedict irodája. -A hang olyan összeszedett és hivatalos volt, mintha géphang lett volna. - Szia, Grace, Jessie vagyok. Apu bent van? - Ó, szervusz Jessie. - A hivatalosság azonnal eltűnt a nő hangjából, és a régi ismerősnek kijáró közvetlen hangnemre váltott át. - Igen, itt van. De nagyon elfoglalt, mint mindig, és most sem akarja, hogy zavarják. Beszélni szeretnél vele? - Igen. Mondd meg neki, légy szíves, hogy fontos. - Egy pillanat. Meglátjuk, mit tehetek. - Grace átkapcsolt valahová. Néhány pillanat múlva Benedict zsémbes hangja szólt bele a kagylóba. Hallatszott rajta, hogy bosszankodik, amiért megzavarták. - Jessie? Épp egy üzleti tárgyalás kellős közepén vagyok. Mit akarsz? - Szia, papa. - Sikerült lenyelnie a bocsánatkérést, hogy munka közben háborgatni merészeli az apját. Vincent Benedict állandóan munka közben volt, úgyhogy mindennemű telefonhívás zavaró körülménynek számított. Jessie korán megtanulta, hogy ha nem figyel eléggé, a vége mindig az, hogy bocsánatot kér az apjától, ha csak megpróbál beszélni vele. - Azt akartam csak mondani, hogy közbejött valami az irodában - kezdte -, és nem tudok elmenni Hatchcsel és Gallowayékkel ma este vacsorázni. Szabályos válsághelyzet alakult ki nálunk, papa. - A fenéket nem tudsz! - dörögte bele Benedict a kagylóba. - Megígérted, hogy segítesz Hatch-nek elszórakoztatni Gallowayéket. Nagyon jól tudod, hogy mennyire fontos a jelenléted. Ezt világosan elmagyaráztam a múltkor. Gallowayéek látnia kell, hogy összetartunk. A pokolba is, üzletről van szó. - Akkor vacsorázz velük te. - Jessie eltartotta a fülétől a kagylót. Apja szemében semmi, de semmi nem volt fontosabb az üzletnél. Ezt keservesen meg kellett tanulnia már egész kisgyermek korában. - Rosszul venné ki magát - mennydörögte Benedict.;- Ha két férfi kíséri el Ethelt és George-ot, úgy fest az egész, mint egy átkozott üzleti megbeszélés. - Bárhogy nézzük is, arról van szó. Légy csak őszinte, papa. Ha a vacsora nem egy álcázott tárgyalás volna, se te, se Hatch nem izgulnátok ennyire. - Nem ez a lényeg, Jessie. Egy kis kötetlen beszélgetésről van szó. Társasági gesztusról. Nagyon jól tudod, hogy mi a fenéről beszélek. Egy nagyszabású üzletet készülünk nyélbe ütni. Hatch-nek szüksége van vacsorapartnerre, Galloway pedig látni akarja, hogy teljes mellszélességgel kiállok Hatch mögött. - De hallgass meg, papa... - Jessie érezte, hogy nyafogóvá válik a hangja, ezért gyorsan elhallgatott. Hiába is próbálta volna elmagyarázni az apjának, mennyire megalázó, számára, hogy szó nélkül beszervezték Sam Hatch mellé egy. üzleti vacsorára. Tudta, hogy, minden tiltakozás hiábavaló. Ráadásul Hatch két legyet üthet egy csapásra. Miközben lebonyolítja az üzletet, zavartalanul udvarolhat az igazgató lányának. - A te részvételed a legjobb megoldás - dörögte Benedict, ellentmondást nem tűrő hangon. - Gallowayék ezer éve ismernek. Ha együtt látják a lányomat a Benedict Részvénytársaság új ügyvezető igazgatójával, megnyugszanak, hogy a vezetésben bekövetkező változás teljes beleegyezésemmel történik, és nem lesz törés a cég 6

7 működésében. Ez nagyon fontos, Jessie. Galloway még a régi iskolából való. Szereti a folytonosságot. - De papa, én nem tudok elmenni. Mrs. Valentine-t ma reggel baleset érte. Kórházba vitték. - Kórházba? Mi a fránc történt? - Leesett a lépcsőn. Még nem tudni pontosan, mi történt. Agyrázkódást szenvedett, és eltörött néhány bordája. Hetekig nem tud bejönni az irodába. Én helyettesítem addig. - Kinek fog feltűnni a távolléte? Te mondtad, hogy alig, van ügyfeletek. - Feltett szándékom, hogy változtassak a helyzeten. Új stratégiát dolgozok ki a forgalom fellendítése érdekében. - Jézusom! Nem tudom elhinni, hogy a lányom üzleti stratégiákat dolgoz ki egy jövendőmondónak. - Papa, nem akarok több rosszindulatú megjegyzést hallani az új állásomra. Komolyan mondom. - Na jó, jó. Nézd, Jessie, sajnálom, ami Mrs. Valentine-nal történt, de nem tudom, mennyiben befolyásolja ez a ma esti programot. - De, papa, én vagyok felelős a cégért. Mrs. Valentine számít rá, hogy kézben tartom a dolgokat, és számtalan olyan ügy van, amit el kell intéznem. - Ma este? - csodálkozott Benedict hitetlenkedve. Jessie kétségbeesetten forgatta a fejét az üres szobában kifogást keresve, végül tekintete megállapodott az előjegyzési napló üres lapjain. Igyekezett határozott hangot megütni. - Igen, ez a nagy helyzet. Sürgősen sorba kell raknom a dossziékat, és azonnal hozzá kell látnom az új üzleti terv kidolgozásához. Ezt neked is meg kell értened. Soha életedben nem dolgoztál még napi tizenkét óránál kevesebbet. Vagy inkább tizennégynél. - Ne fárassz már, Jessie. Nem egészen ugyanaz a Benedict Szerelvénygyárat vezetni, és egy javasasszony irodáját fenntartani. - Ne nevezd Mrs. V-t javasasszonynak. Ő egy médium. Egy igazi médium. Nézd, papa. Ez egy üzleti vállalkozás. Éppen olyan, mint a többi. - Jessie lehalkította a hangját, és rábeszélő hangon folytatta. - Szóval, a kedvemért mondd meg Hatchnek, hogy sok, a dolgom, és nem tudok ma este vele menni. - Egy fenét! Mondd meg neki te magad. - Kérlek, papa, az a fickó halálosan idegesít engem. Már mondtam neked ezerszer. - Te idegesíted magadat, Jessie. Pedig semmi okod rá, elhiheted. És ha te cserben akarod hagyni azt, aki számít a segítségedre, csak rajta, tessék. De ne várd el tőlem, hogy elvégezzem a piszkos munkát helyetted. - Ugyan már, papa. Nem tudsz megtenni ennyi szívességet? Nyakig vagyok a munkában, és nem érek rá, hogy összevissza keresgéljem. - Nem kell keresgélned. Épp most lépett be az irodámba. Sőt, már itt is áll előttem. Úgyhogy szépen elmagyarázhatod neki, miért akarod hátba támadni két órával azelőtt, hogy megpróbál nyélbe ütni egy nagyszabású üzletet. Jessie könyörgőre fogta. - Papa, ne, kérlek, várj... De elkésett. Jessie rémülten behunyta a szemét, s hallgatta, ahogy az apja kezével letakarva a mikrofont odaszól- valakinek. - Jessie az.- horkantott Vincent. - Megpróbál kibújni a Gallowayékkal megbeszélt vacsora alól. Oldd meg a dolgot. Te vagy az ügyvezető igazgató. Jessie felnyögött, amikor hallotta, hogy a telefont átveszi egy másik kéz. Maga előtt látta a kezet. Azt az elegáns, férfias kezet. Egy vívónak vagy zongoristának van ilyen keze. 7

8 A megszólaló hang lágy volt és mély, mint a tenger vize egy sötét éjszakán. Jessie hátgerince végigborzongott. - Mi a probléma, Jessie? - kérdezte Sam Hatchard dermesztő nyugalommal. Bármit csinált Hatch, azt mindig higgadtan és hűvös nyugalommal tette, és - legalábbis Jessie szerint - könyörtelen hatékonysággal: A felszínen úgy látszott, hogy a fickónak jégből van a lelke, és képtelen igazi érzelmekre, de Jessie-t már az első találkozásuknál arra figyelmeztették az ösztönei, hogy korántsem ez a helyzet. - Helló, Hatch! - Jessie gyorsan levette a lábát, az asztalról, és idegesen csavargatni kezdte a telefonzsinórt az ujjai között. Nyelt egyet, megpróbált nyugodtnak és magabiztosnak tűnni. - Bocs, hogy kész tények elé állítalak, de közbejött valami váratlan az. irodában. - Hogy jöhetett közbe valami váratlan egy jövőbelátó irodájában? Jessie pislogni kezdett. Ha más mondta volna ezt, azt gondolhatná, hogy viccnek szánták a dolgot. De Hatch-ről hetekkel ezelőtt megállapította, 'hogy egyáltalán nincs humorérzéke. Bosszús pillantást vetett a készülékre. - Nem vehetek részt Gallowayék szórakoztatásában. A főnököm kórházban van, és nekem kell helyettesítenem. Borzasztó sok munkagyűlt össze, és minél előbb hozzá akarok látni. Valószínűleg egész este dolgozni fogok. - Kicsit késő van ahhoz, Jessie, hogy módosíthassam a tervet. Jessie megköszörülte a torkát. Szorosabbra fogta a telefonzsinórt. - Igazán sajnálom, de Mrs. Valentine számít a segítségemre. - Nagyon sok pénz függ ettől a Galloway-megállapodástól. - Igen, tudom, de... - George és Ethel Galloway mindenképpen találkozni szeretnének veled. George külön említette. Fogalmam sincs, mit szólnának, ha nem jelennél meg ma este. Ha egyedül mennék, arra gondolnának, hogy megpróbálom kisajátítani a céget, vagy ellentétek merültek fel köztem és apád között. Minden egyes szó egy-egy apró tőrdöféssel ért fel, és mind jobban elvágta Jessie elől a menekülés útját. - Nézd, Hatch... - Ha Galloway arra a következtetésre jutna, hogy a Benedict Szerelvénygyárnál valami zűr van, vagy tulajdonosváltás zajlik, azonnal elállna az üzlettől. Az pedig nagyon elkeserítene engem. Jessie-t elfogta a bűntudat. Ez: volt az egyik dolog, amihez Hatch nagyon, de nagyon értett. Jessie űzött tekintettel nézett körbe a szobában. - Esetleg ha apa veled menne. - Ez egy kissé sután hangzik, nem gondolod? A szavakból áradó hűvös racionalitás csak fokozta Jessie idegességét. Senki a világon nem tudott az idegeivel úgy játszadozni, mint Sam Hatchard. Idegesen csavargatta a telefonzsinórt, és közben folyamatosan jobbra-balra forgatta a székét. - Hatch, tisztában vagyok vele, hogy túl későn mondom le a dolgot. - Igen, és szerintem nincs is rá szükség. - Hatch egészen lehalkította a hangját. - Biztos vagyok benne, hogy Mrs. Valentine nem várja el tőled, hogy végigdolgozd az estéidet. - Hát, rendszerint nem, de most valami sürgős jött közbe. Tényleg olyan fontos, hogy nem várhat holnapig? Jessie kétségbeesetten nézett az üres íróasztalra. Egyik nagy gyengéje volt a becsületesség. Ha sarokba szorították, hajlamos volt az igazmondásra. -Tudod, ebben a szakmában nem lehet a munkát előre megtervezni. - Jessie? 8

9 Jessie nagyot nyelt. Utálta, amikor Hatch minden figyelmét rá összpontosította. Túlságosan kiszolgáltatottnak érezte magát ilyenkor. - Igen? - Én is örülnék, ha találkoznánk ma este. - Tessék? - Jessie összerándult, mintha áramütés érte volna. A hirtelen mozdulattól megfeszült a telefonzsinór. A készülék lebukfencezett az asztalról, és hangos csattanással landolt a padlón. - Ó, a francba! - Ez úgy hangzott, Jessie, mintha leejtetted volna a telefont - mondta Hatch, miközben türelmesen várt, hogy Jessie újból a füléhez emelje a kagylót. - Minden rendben? - Igen. Minden rendben - morogta Jessie a kagylóba, miután kibogozta az összetekeredett zsinórt, és remegő ujjakkal visszatette a telefont az asztalra. Rettentő dühös volt magára. -- Nézd, Hatch... - Hét órakor érted megyek - szólt hűvösen Hatch. Olyan volt a hangja, mint akinek a gondolatai már egészen máshol járnak. Valószínűleg így is volt. Rendszerint két-három probléma foglalkoztatta egyszerre, s általában mindegyik üzleti ügy. A jelen esetben se lehetett másként. Jessie biztosra vette, hogy Hatch számára az udvarlás is csak üzleti ügy. - Hatch, én tényleg nem tudok... - Hét órakor, Jessie. És most, ha nem haragszol: Át. kell még néznem apáddal néhány részletet a Galloway-üzlettel kapcsolatban. Viszlát. - Halk kattanással letette a kagylót. Jessie a szék szélén kuporogva zsibbadtan nézte a kezében tartott kagylót, s hallgatta a vonalhangot. Aztán lassan visszatette a hallgatót, előrehajolt, és kezébe temette az arcát. Tudhatta volna, hogy nem lesz könnyű kibújnia a Gallowayékkel megbeszélt vacsora alól. A meghívás korántsem volt véletlen. Hatch már régen kiszemelte magának. Nem tett még egyértelmű ajánlatot neki, de nem volt titok előtte, hogy házasságot forgat a fejében. Jessie-re mély hatással volt Hatch. Ezt talán még be is vallhatta volna neki. De tudta, hogy akkor képtelen lenne szembeszállni Hatch nősülési szándékával. Márpedig Hatch számára a házasság nem jelent többet egy jól sikerült üzleti megállapodásnál, amivel tulajdonrészt szerezhet a Benedict Részvénytársaságból, amire annyira ácsingózik. Hatch számára az ő befűzése volt most az egyik legsürgetőbb feladat. Jessie sejtette, hogy Hatch ugyanolyan fontosnak tartja ezt, mint a többi üzleti ügyét. Ezt akár megtisztelésnek is vehette. Kár lett volna tagadni, hogy őt is érdekli Hatch, s minden alkalommal, amikor Hatch komolyan ráirányította a figyelmét, nem sokon múlott, hogy megadja magát. Mint egy molylepke a gyertyaláng körül. Jessie behunyta a szemét, és maga elé képzelte a férfit, aki alig két hónap alatt annyira felkavarta az életét. Fizikai megjelenése tökéletesen visszatükrözte a személyiségét. Szikár volt és izmos, a tartása egyenes. Hosszú párbajhősujjai jól illettek zárkózott, aszketikus arcvonásaihoz. Jessie kezdettől fogva arról próbálta meggyőzni magát, hogy semmiféle tűz nem lappang a férfi hűvös és csiszolt viselkedése mögött, de elejétől fogva tudta, hogy csak áltatja magát. A baj az volt, hogy Hatch esetében a tűz - ahogy az a hadvezéreknél és szenteknél lenni szokott - egyetlen nő miatt se hajlandó lángra gyúlni. Legfeljebb egy birodalomért - egy nagyobb királyságért, amit Hatch majd a Benedict részvénytársaság alapjaira kíván felépíteni. Hatch nagyravágyó törekvéseit Vincent Benedict és az egész Benedict család lelkesen támogatta. Olyan mézesmadzagot húzott el előttük, aminek képtelenek 9

10 voltak ellenállni: a Benedict Rt.-ben szerzett tulajdonrészért cserébe megígérte, hogy a kisstílű, regionális céget mamutvállalattá fejleszti. Profiljának megfelelően a Benedict Szerelvénygyár elsősorban szögeket és csavarokat állított elő. Számtalan rögzítőalkatrészt tervezett és gyártott le az ipar és építőipar számára. Benne volt a lehetőség, hogy hatalmas iparvállalattá nője ki magát, olyan konglomerátummá, amely ráteheti a kezét a piac jelentős részére. Csak egy roppant tehetséges és törekvő emberre volt szüksége ehhez.. A család minden tagja szentül hitte, hogy Sam Hatchard ez az ember. Az igazán fontos persze az volt, hogy Vincent Benedict, a cég alapítója is meg legyen erről győződve. És ő azonnal megkedvelte Hatch-et. Kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy szoros együttműködés alakul ki közöttük. Jessie abban a pillanatban tudta ezt, amikor először meglátta őket együtt., Hatch volt Vincent számára az a fiúgyermek, akit annyira hiányolt. Igen, lehet, hogy Hatch jó választás volt annyiban, hogy sikersztorit csinálhat a Benedict Szerelvénygyárból, de ettől még nem lesz belőle jó férj, gondolta Jessie bosszúsan. Sam Hatchard harminchét éves volt. Jessie úgy saccolta, hogy legalább még harminc év kellene ahhoz, hogy egy kicsit is megpuhuljon. Márpedig ő nem vár addig. Nem olyan ostoba. De az volt a szörnyű igazság - a mázsás teher, ami ezekben a napokban Jessie vállát nyomta -, hogy hiába próbált menekülni Hatch elől, nem tette ezt elég határozottan, és ezt ő is pontosan tudta. A benne lakozó molylepke nem tudott elszakadni a gyertyalángtól. Hatch észrevette a gyengeségét, és kihasználta. Ez persze nem volt újdonság Jessie előtt. Az egész család kihasználta. Világosabb pillanataiban tökéletesen átlátta, hogy ha belesétál Sam Hatchard karmaiba, csalódással teli, boldogtalan házasságra ítéli magát. Ugyanazt a hibát követi el, mint az édesanyja, amikor hozzáment Vincent Benedicthez. Egyagyonhajszolt emberhez kötné az életét, akinek soha nincs ideje a feleségére és családjára. Jessie addig lubickolt az ellentmondó érzelmek tengerében, amig fejében teljessé vált a zűrzavar. Az elmúlt hónapban, ahogy Hatch kezdeti finom próbálkozásai egyre jobban. felerősödtek, Jessie érezte, hogy mind közelebb táncol a tűzhöz, képtelen ellenállni Hatch-nek, de behódolni sem akart, mert tudta, hogy az katasztrófához vezet. Nevetségesnek érezte a helyzetét. Sürgősen véget akart vetni ennek a tűrhetetlen állapotnak. Meg kell tanulnia végre nemet mondani. Megcsörrent a telefon. Jessie előrehajolt, aztán visszarándult. Automatikusan kinyújtotta a kezét a kagyló felé, de megtorpant félúton, és hagyta, hogy bekapcsoljon az üzenetrögzítő. Egy kattanást hallott, aztán saját magnóra vett szövegét, amely hírül adta, hogy az iroda jelenleg zárva van, de amint lehet, mindenkit visszahív. A sípolás után Jessie barátnője, Alison Kent lépett be 'a vonalba. Amióta Alison felcsapott tőzsdeügynöknek, a hangja olyan lelkes volt és feldobott, mint egy hivatásos szurkolóé. Jessie szinte maga előtt látta a barátnőjét, ahogy rövid szoknyában ugrándozva pörgeti a botját. - Jessie, itt Alison a Caine, Carter és Peattől. Hívj vissza, mihelyt tudsz. Fantasztikus ajánlatom van egy új zsírmentes főzőolajtermékkel kapcsolatban, de nagyon gyorsan, kell lépnünk. Miután kikapcsolt az üzenetrögzítő, Jessie felsóhajtott. Alison, aki újonc volt még a szakmában, minden lehetőséget fantasztikusnak talált, és Jessie sokszor alig tudta levakarni magáról. Meg kell vallani, az elején ő is lelkesedett, és belement, hogy ő 10

11 legyen a Caine, Carter és Peatnél Alison első hivatalos kuncsaftja. Óriási pénzhegyek vonultak el lelki szemei előtt, és még az is megfordult a fejében, hogy főállásban fog tőzsdézni. De az elmúlt időszak sorozatos veszteségei jóval reálisabb képet alakítottak ki benne a,wall Streetre vonatkozóan. Nem merte visszahívni Alisont, mert a végén úgyis hagyta volna, hogy a zsírmentes főzőolajat gyártó cég részvényeit rátukmálják. Ismét megcsörrent a telefon. Jessie ezúttal Lilian Benedict hangját hallotta a kihangosított üzenetrögzítőn. Édesanyja kellemes, meleg hangja gyógyírként hatott megviselt idegeire. - Jessie? Itt Lilian. Csak meg akartam kérdezni, hogy sikerült-e megemlítened Vincentnek az ExCellent Designs-féle kölcsönt. Ó, és jut eszembe, drágám, érezd magad jól ma este. Azt a kis fekete ruhát vedd fel, aminek V alakú kivágás van a hátán. Csodásan áll rajtad. Add át üdvözletemet Hatch-nek és Gallowayéknek. Később újra felhívlak. Az újabb kattanást hosszú, nyomott csend követte. Jessie bosszúsan gondolt arra, hogy még a saját anyja is Sam Hatchard karjaiba akarja taszítani. Érezte, hogy az események lassan kicsúsznak az irányítása alól. Felállt, és járkálni kezdett a szobában. Valójában még senki nem mondta ki előtte a házasság" szót, de nem kellettek Mrs. Valentine látnoki képességei ahhoz, hogy tudja, mit forgatnak a fejükben a többiek, beleértve természetesen Hatch-et is. Egy hónapja, amikor Jessie rájött, hogy mi folyik körülötte, először csak nevetett a dolgon. Biztosra vette, hogy könnyedén elboldogul az ostoba helyzettel. De most már kezdett félni. Nem kétséges, hogy lassan de biztosan megpróbálják olyan helyzetbe taszítani, amit száz évvel ezelőtt még érdekházasságnak neveztek volna. Ha nem vigyáz magára, hamarosan nagy bajba kerülhet. Aki a tűzzel játszik, könnyen megégeti magát. Jessie az órára pillantott, és bosszúsan megállapította, hogy már majdnem hat óra'. Sietnie kell haza, hogy legyen ideje átöltözni, mire Hatch megjelenik a küszöbén. Hatch soha nem késett. HATCH VINCENT Benedict elé tolta az íróasztalon át a leporellóköteget. -Vess rá egy pillantást. Szerintem tetszeni fog. Vincent türelmetlenül nézegette a papírköteget. - Persze hogy tetszeni fog. Te zseniális vagy az effélében. Senki más nem tudta volna ezt az üzletet összehozni. - Köszönöm - dünnyögte Hatch. Tudta magáról, hogy, valóban jó az üzletkötések terén, amit a Benedict Szerelvénygyár és a Galloway Tervezőiroda között létrejött mostani megállapodás is fényesen tükrözött, de azért mindig jól esett az elismerés. Különösen Vincent Benedict szájából. Benedict elgondolkodva meredt az íróasztalára. Hatch azon tűnődött közben, hogy Jessie valószínűleg az apjától örökölte a szeme színét. Mindkettőnek rendkívül átható, intelligens macskaszeme volt. De az a sebezhetőség, amit Hatch Jessie szemében látott, egyáltalán nem volt jelen az apja tekintetében. Vincent közel járt a hatvanhoz, robusztus felépítésű, energikus alkat volt, a válla erős, még építőipari munkásként tett rá szert fiatalabb éveiben. A haja ősz, és enyhén ritkult. Arca kétségtelenül megpuhult egy kicsit az utóbbi években, de határozott karvalyorra és erős, szögletes álla olyan ember benyomását keltette, aki keményen megdolgozott az életben mindenért. Az a fajta fickó volt, aki szigorú szabályokat állított fel maga körül, de ezeket önmagára nézve is kötelezőnek tartotta. 11

12 Aki tisztességes volt hozzá, azzal ő is tisztességesen bánt. De ha valaki megpróbálta átverni, az keservesen megfizetett érte. Hatch jól ismerte ezt a törvényt, mert ő is eszerint élt. Jóval azelőtt megismerte, hogy az üzleti világba csöppent. Kemény munkával töltött ifjú éveiben tanulta meg, abban a kemény világban, ahol csak a kétkezi munkának volt tisztelete. Ami ásást, betonozást, teherautó-vezetést jelentett az ő esetében. Jól az eszébe vésődött a törvény a napi robot közben, azután megerősítést nyert a füstös kocsmákban eltöltött estéken, ahol az emberek finom borok helyett olcsó sört vedeltek, és életfilozófiájukat a countrydalok szövegéből merítették. Hatch az első pillanatban megkedvelte Benedictet. Mindjárt az elején kölcsönös rokonszenv alakult ki közöttük, valószínűleg hasonló életpályájuknak köszönhetően. Vincent Benedict azon.. kevesek közé tartozott, akiket Hatch őszintén tisztelt, s mindent megtett azért, hogy ezt a tiszteletet ő is kiérdemelje. _ Amiatt aggódsz, hogy Galloway esetleg megmakacsolja magát? - kérdezte Hatch, miután rájött, hogy Vincent egyáltalán nem figyel a leporellón lévő számokra. - Nem. - Vincent tőle szokatlan módon idegesen dobolt az asztalon, s közben gondterhelten ráncolta a homlokát. - Kérdés merült fel valamivel kapcsolatban? - noszogatta Hatch, azon tűnődve, hogy mi lehet a probléma. Benedict rendszerint nyíltan megmondta, ha akart valamit. - Nem. Minden a legnagyobb rendben. Hatch vállat vont, és széthajtogatta a leporellót, hogy belepillantson a számokba. Ő már akkor meglátta a Benedict Szerelvénygyárban rejlő lehetőségeket, amikor Benedict legelőször felkérte a Hatchard Tanácsadó-irodát, hogy mondjon véleményt egy japán céggel kötendő szerződésről. A cég nemrégiben alapított leányvállalatot Washingtonban, és helyi alvállalkozókkal kívánt együttműködni. A japánok által elvárt minőségi követelményeknek azonban csak kevesen tudtak megfelelni. Vincent Benedict rájött, hogy a cég jövője szempontjából alapvető, hogy teljesíteni tudják a követelményeket. Erre Hatch személye volt a garancia, aki úgy gondolta, hogy a Benedict Rt. éppen az a tőkeerős kis vállalat, amit keresett, hogy ugródeszkaként használhassa üzleti birodalmának kiépítéséhez. Vincent először nyíltan megtagadta, hogy eladja neki a céget, de aztán célozgatott rá, hogy esetleg megállapodhatnak valamiben. Végül Hatch leszerződött egy évre ügyvezető igazgatónak Benedicthez, hogy legyen elég idő a helyzet, valamint egymás feltérképezéséhez. Alig száradt meg a tinta az igazgatói kinevezésen, amikor Benedict előállt a házasság ötletével. Hatch számára hamar világossá vált, hogy a Benedict Rt.-ben csak akkor szerezhet részvagyont, ha. ő is bekerül a családba. És ez csak egy módon volt megvalósítható. De amikor Hatch meglátta Jessie Benedictet, rájött, hogy nem is olyan nagy az ár, amit kérnek tőle. Sőt, épp ellenkezőleg, a megállapodás igen jutányosnak és kielégítőnek tűnt számára. A Galloway-üzlet nyélbe ütése is része volt az alkunak. A ma esti vacsora szimbolikus jelentőséggel bírt. Szorosabbra fűzte a kapcsolatukat, és jelezte Gallowaynek, hogy ezentúl Sam Hatcharddel, a Benedict Rt. új ügyvezető igazgatójával lesz üzleti kapcsolatban. Jessie jelenléte pedig azt hivatott bizonyítani, hogy a hatalomváltás Vincent teljes támogatásával történik. - Állítólag idegesíted a lányomat - bökte ki Vincent hirtelen. Hatch felnézett a papírból, de az agya még mindig az előtte fekvő számoszlopra összpontosított. - Tessék? - Jessie állandóan ideges tőled. 12

13 - Úgy van. - Hatch ismét a leporelló felé fordította figyelmét. - A fenébe is, téged ez egy cseppet sem zavar? - Majd leszokik róla. - És mi a fenéért idegesíted? - tudakolta Vincent. Hatch csodálkozva felpillantott. - Mi ez az egész? Remélem, nem most akarsz elkezdeni aggódni a lányodért. Elmúlt huszonhét éves. Tud magára vigyázni. - Ebben egyáltalán nem vagyok olyan biztos - dünnyögte Vincent. - Huszonhét éves, és eddig még nem talált magának rendes állást. Hatch halványan elmosolyodott. - Pedig rengeteg állása volt, ahogy hallom:. Csak épp egyikhez se ragaszkodott sokáig. - Mert olyan átkozottul csavaros az észjárása: -Vincent felvonta a szemöldökét. - Az eszével soha nem volt baj. De annyiszor megváltoztatta a munkahelyét, amióta a diplomáját megszerezte, hogy egy ideje már nem is számolom. Nincs semmi elképzelése. Nincsenek céljai. Képtelen vagyok felfogni, hogy egy istenverte jósnőhöz állt be dolgozni. Más már nem is hiányzott! Hatch ismét megvonta a vállát. - Nyugodj meg. Egy-két hónapon belül kilép innen is, és állást vállal, mondjuk, az állatkertben. - Az is jobb lenne. De félek, hogy túl komolyan veszi a munkáját a spiritisztánál. Már egy hónapja ott dolgozik, és lelkesebb, mint valaha. Rossz jel, hogy nem sikerült még kirúgattatni magát. A legtöbb helyen két hét után útilaput kötöttek a talpára. Annál az istenverte éneklős táviratfeladó szolgálatnál két hétig se húzta. Biztos addig tartott, mire rájöttek, hogy nem tud énekelni. - Légy hozzá türelemmel. Vincent gyanakodva nézett rá. -Téged nem zavar, hogy összevissza röpköd a világban. Nem tűnik ettől léhának és könnyelműnek? - Majd lehiggad, ha férjhez megy.. - Ezt meg honnan veszed? - csattant föl Vincent. - Honnan tudnád te, hogy mi az a házasság? - Onnan, hogy én is voltam nős. Vincentnek leesett az álla. - Micsoda? És mi történt? Elváltatok? - Meghalt a feleségem. Vincent láthatóan megdöbbent attól, hogy Hatch, akit a barátjának, vagy még inkább a fiának tekintett, soha nem tett említést neki a házasságáról. - Ó, istenem! Igazán sajnálom, Hatch.. Sam Vincent szemébe nézett. - Nagyon régen történt. - Akkor is nagyon sajnálom. - Köszönöm. - Hatch folytatta a leporelló tanulmányozását. - És ne aggódj a lányod miatt. Majd én gondjaimba veszem. - Éppen erről szerettem volna beszélni veled. Az az érzésem, hogy nem a te gondoskodásodra vágyik, Hatch. Nem bátorított eddig semmivel, igaz? - Nagyon tévedsz mondta Hatch halkan. - A maga módján nagyon is bátorított. Vincent döbbent képet vágott. - Tényleg? - Igen. - Hatch lapozott egyet a leporellón. - Mi a fenére alapozod ezt? Mivel bátorított? - Állandóan ideges tőlem - magyarázta Hatch türelmesen. - Azt tudom, éppen erről beszélek. Mi a jó istenért...? - Vincent hitetlenkedve elhallgatott. - Azt akarod bemesélni, hogy ez jó jel? - Nagyon jó. - Egészen biztos vagy ebben? Két feleséget elfogyasztottam, de se Connie, se Lilian nem volt soha ideges tőlem - mondta tűnődve Vincent. Mindkettőnek kötélből vannak az idegei. 13

14 - Jessie másmilyen. - Ebben egyetértünk. Soha életemben nem értettem meg ezt a lányt. - Érdekes megállapítás, figyelembe véve, hogy rá akarod hagyni a Benedict Részvénytársaságot. - Igen, de ő ez egyetlen a családban, akiben megbízom annyira, hogy rá merjem hagyni a céget. - Vincent horkantott egyet. - Bármi történjék is, Jessie mindig a cég és a család érdekét fogja szem előtt tartani. És ez a legfontosabb. - De ő szemmel láthatóan nem mutat érdeklődést a Benedict Rt. vezetése iránt, és nem is érez különösebb, tehetséget hozzá - mutatott rá Hatch. - A pokolba is, ezért neveztelek ki téged igazgatónak. Te vagy a legjobb megoldás a problémára. -Vincent szúrós szemmel nézett rá. - Így van? - Így. HÉT ÓRA ELŐTT ÖT PERCCEL Hatch megállt Jessie Capitol Hill-i lakása előtt, és az ezüstszürke Mercedesszel óvatosan betolatott egy parkolóhelyre. Ahogy kiszállt a kocsiból, ösztönösen lepillantott a cipőjére, hogy elég fényes-e. Azután megigazította diszkréten csíkozott nyakkendőjét, és lesimította hamuszürke zakóját, majd a ház bejárata felé indult. Hatch sokat adott rá, hogy az öltözéke mindig visszafogott és elegáns legyen. Olyan apró részletekre is odafigyelt, mint a csíkok színe és vastagsága a nyakkendőn vagy a gallér szabása a rendelésre készült ingen. De nem azért törődött ezekkel a dolgokkal, mintha a divat annyira érdekelte volna, hanem azért, mert nem akarta, hogy emiatt fulladjon kudarcba valami sokkal fontosabb dolog. Az üzleti életben elsősorban a ruhája alapján ítélik meg az embert. Hatch bakancsban, farmernadrágban és flanelingben élte le ifjúságának nagy részét. És bár jó ideje sikeresen elboldogult az üzleti világban, még most se bízott meg teljesen az ízlésében, ha öltözködésről volt szó. Ezért aztán óvatosabb volt a kelleténél. A felesége, Olivia, megtanította arra, hogy miként sajátítsa el azt a konzervatív megjelenést, amit az amerikai üzleti élet főszereplői elvártak tőle. Ezért a segítségért mindig hálás lesz a feleségének. De ez volt talán az egyetlen, amiért köszönettel tartozott neki annyi együtt töltött év után. Hatch acélberakásos aranyórájára pillantott, s megnyomta a kaputelefon gombját az ódon téglaépület bejárata mellett. Amikor megvette az órát, aggódott egy kicsit, hogy talán túl csicsás darabot választott. Ugyanezt érezte akkor is, amikor a Mercedest vásárolta. De mindkettő tetszett neki, és nemcsak azért, mert szép volt és megbízható, hanem mert világosan demonstrálta a sikert, amit Hatch elért az életben. Azt a sikert, amiről megkeseredett, besavanyodott apja szentül hitte, hogy a fiát elkerüli örökre. Amikor Hatch filozofikus hangulatban volt, ami rendkívül ritkán fordult nála elő, megfordult a fejében az is, hogy talán épp amiatt törekedett oly elszántan a sikerre, mert be akarta bizonyítani, hogy az apja tévedett. Az óra aranymutatói jelezték, hogy Hatch halálpontosan érkezett. Nem mintha ettől túl sok jót remélhetett volna. Jessie igencsak hajlamos volt a hosszas készülődésre. Hatch tapasztalatból tudta, hogy föl-alá rohangál ilyenkor a lakásban, keresi a kulcsait, ezerszer megnézi, hogy rendesen elzárta-e a gázt, és ki-be kapcsolja az üzenetrögzítőt. Bármit megtesz, csak hogy késleltesse az elkerülhetetlent, gondolta savanyúan Hatch. 14

15 Elvette az ujját a kaputelefonról, ahogy meghallotta Jessie ziháló hangját a mikrofonban. - Ki az? - Hatch. -Ó! - Talán valaki mást vártál? - kérdezte Hatch udvarias hangon. - Nem, természetesen nem. Gyere be. Az ajtó surrogva kinyílt, és Hatch belépett a lépcsőházba. Felment a lépcsőn az emeletre, majd végigsétált Jessie lakásáig a folyosón. Halkan kopogtatott. Jessie kinyitotta az ajtót, és vádló tekintettel nézett rá. - Megint pontos voltál - motyogta. Hatch elengedte a füle mellett a szemrehányást. Elégedett mosollyal nézegette Jessie-t a fekete kisestélyiben, mely szorosan rásimult, és egy hajszálnyival a térde alatt végződött. - Szia, Jessie. Egész jól festesz ma este. Mint mindig. És Jessie tényleg jól nézett ki. De hát Hatch-re mindig is mély hatást gyakorolt. Vibrálóan nőies, misztikus kisugárzása volt. Hatch-nek különféle boszorkányok, macskák és óegyiptomi királynők jutottak róla az eszébe. Minden egzotikumával együtt Jessie arca intelligenciát és nőies érzékenységet tükrözött egyszerre. És Hatch mindkettőt szerette. Hogy vonzza az intelligencia, egyáltalán nem tartotta meglepőnek. Olyan férfi volt, aki az intelligens nőket kedvelte. A másik tábor igencsak idegesítette. Az viszont, hogy Jessie érzékenységét vonzónak találja, alaposan meglepte. Régen volt már, amikor egy nő utoljára gyengédséget váltott ki belőle, és Hatch nem emlékezett olyan esetre, amikor az érzés ennyire, felfokozott lett volna benne. Még a feleségével, Olíviával eltöltött első időkben sem. Képtelen volt kielégítő magyarázatot adni rá, hogy miért kedveli ezt Jessie-ben. Teljesen más típusú nő volt, mint Olivia, elhunyt feleségének éppen az ellentéte mindenben. Jessie képtelen volt nyugton maradni, és, pillanatonként változott a hangulata, míg Olivia mindig nyugodt volt és derűs. Benedict nagyobbik lánya szétszórt volt, és nehéz természetű, míg Olivia kifinomult és jó modorú. Jessie olya nő volt, aki folytonosan úttorlaszokat emel egy férfi elé, főleg, ha kedve tartja. Olivia ösztönösen tudta, miként kell egy férfi önérzetét hájjal kenegetni. Hatch előre sejtette, hogy Jessie alaposan megvárakoztatja, bosszúból, amiért belekényszerítette a közös vacsorába, és mert dühíti, hogy nem tudott kiszabadulni a csapdából. Olivia legfeljebb egy-két percig várakoztatta volna, és akkor is csak azért, hogy utána még szebben mutasson mellette. Ő megértette volna a ma esti találkozó fontosságát, és teljes támogatásáról biztosította volna. Olivia mindig is támogatta a karrierjét. De Jessie-t a legkevésbé sem izgatta Hatch karrierje. Hatch felsóhajtott, és átlépte a lakás küszöbét. Jessie gyorsan hátrébb lépett, de a lába beakadt az ajtókitámasztó vaslovacskába. Hatch gyorsan elkapta a karját, nehogy elessen. Jessie bőre selymes volt, és enyhén fűszeres parfümillat érződött rajta. -A francba! - dohogott Jessie, miután lepillantott a lábára. - Most nézd meg. Felszaladt a harisnyám. Fel kell vennem egy másikat. - Nem probléma. - Hatch úgy tett, mintha nem venné észre Jessie hangjában az ingerültséget, s csendben behúzta maga mögött az ajtót. - Beépítettem néhány plusz percet a programtervünkbe. Csak hét negyvenötre kell ott lennünk az étteremben. 15

16 Jessie, útban a hálószoba felé, dühös pillantást vetett rá. - Nekem hét harmincat mondtál. - Hazudtam. Mielőtt a hálószoba ajtaja becsapódott, Hatch még éppen vethetett egy pillantást a mély V alakú kivágásra a fekete kisestélyi ruha hátán. És a mézszínű, selymes bőrfelületre a kivágott részen. Elmosolyodott, és körbepillantott a hangulatos kis szobán. Nem sok alkalma volt eddig, hogy huzamosabb időt töltsön Jessie lakásán, amit őszintén sajnált, de amikor sikerült bejutnia ide, mindig felvillanyozta a színpompás, eklektikus berendezés hangulata.. A látvány tökéletesen visszaadta Jessie állandóan változó, hóbortos ízlésvilágát. A bútorok nagy része modern volt, mindenféle üveg, fém és hi-tech dekorációval. A falakat bekeretezett poszterek díszítették; mivel Jessie túl gyakran váltogatta az ízlését ahhoz, hogy bármilyen értékesebb festménybe befektethetett volna. A posztert egyszerűen ki lehet dobni, ha az ember megunta, magyarázta egyszer, amikor Hatch rá kérdezett. Az ablak előtti alacsony üvegasztalon miniatűr kaktuszok sorakoztak. Az apró tüskés növények kissé szerencsétlenül hatottak errefelé, a Csendes-óceán páradús északnyugati partvidékén. Amikor Hatch utoljára itt járt, még páfrányok voltak az asztalon. A kanapé körül könyvespolcok sorakoztak. A misztikus és mágikus irományoktól kezdve egészen a sikeres karrier és önmegvalósítás titkait taglaló könyvekig terjedt a választék. De Hatch azt is észrevette, hogy egy sincs közöttük, mely a férfiak megszerzésének és megtartásának a titkait taglalná, pedig elég gyakoriak az efféle könyvek egyedül élő nők polcain. A regények között a romantikusoktól kezdve a krimiken és horrorokon át a tudományos-fantasztikus irodalomig minden megvolt. Úgy tűnt, hogy Jessie életében a családja iránt érzett tántoríthatatlan hűség volt az egyetlen biztos pont. Hatch az elmúlt két hónap során megfigyelte, hogy minden szempontból ő a Benedict-klán szíve-lelke. A feltétlen hűség olyasvalami volt, amit Hatch mindennél többre értékelt egy nőben, valószínűleg azért, mert neki magának meglehetősen rossz tapasztalatai voltak e téren. Világos volt számára, hogy ha sikerül beépülnie a Benedict családba, ugyanolyan hűségre számíthat Jessie részéről, mint a család többi tagja. Egész udvarlási stratégiája erre a megfigyelésre épült. Az üvegasztalon álló telefon épp akkor csörrent meg, amikor Hatch belelapozott az asztalon fekvő Az ökológia új elmélete című kiadványba. A könyvet a születésnapjára kapta Jessie Davidtől, az unokatestvérétől. - Légy szíves, vedd fel! - kiáltott ki Jessie a hálószobából. Hatch felemelte a kagylót. - Igen? - Helló! - szólt bele egy vidám, lelkendező hang. - Alison vagyok a Caine, Carter és Peattől, és Jessie Benedictet keresem. - Egy pillanat. - Hatch letette a kagylót, és odaballagott a hálószoba bezárt ajtajához. - Ki az, Hatch? - Valami brókerféle lehet. - Ó, istenem! Alison. Ilyenkor? Egész nap bujdostam a hívása elől. - Jessie kinyitotta az ajtót, és rémült szemmel nézett Hatch-re. -Azt reméltem, hogy el tudom kerülni legalább holnap reggelig. Rám akarja sózni egy koleszterinmentes főzőolajat gyártó. cég részvényeit. Tudsz valamit erről a koleszterinmentes olajról? - Csak annyit, hogy túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. - Ettől féltem én is. Most mit mondjak neki? 16

17 - Miért nem mondasz egyszerűen nemet? - Hatch magába szippantotta a hálószobából áradó finom illatot. Az ajtórésen keresztül egy fehér takaróval leborított ágyat látott. Harisnyanadrág hevert a takarón csábító pózban. - Te ezt nem érted - dünnyögte bosszúsan Jessie. - Nem mondhatok nemet Alisonnak. A barátnőm, és még nagyon új a szakmában. Keményen dolgozik, hogy kiépíthesse a bázisát. Hatch felvonta a szemöldökét, aztán visszament a nappaliba, és felemelte a kagylót. - Jessie-t egyáltalán nem érdeklik a koleszterinmentes olajrészvények - közölte, aztán figyelemre se méltatva a vonal másik végén csicseregve tiltakozó hangot, nyugodt mozdulattal letette a kagylót. Ahogy megfordult, Jessie döbbent arcát látta maga előtt. Hatch nyájasan elhúzta a száját. - Látod, milyen egyszerű nemet mondani? - Igen, látom. Majd jól eszembe vésem a technikát - dünnyögte bosszúsan Jessie. 17

18 MÁSODIK FEJEZET A SAM HATCHARD-FÉLE FICKÓKNAK persze soha nem okoz gondot, hogy nemet mondjanak valakinek, dohogott magában Jessie, miközben a zsúfolásig megtelt étteremben kinyitotta az étlapot. A világ Sam Hatchardjei nem törődnek mások érzelmeivel, s nem rágódnak olyan apróságokon, hogy milyen következményei lehetnek egy ilyen visszautasításnak. Hatch-et egyáltalán nem izgatta, hogy szegény Alison még teljesen új a részvényeladásban, és elkeseredett harcot kell folytatnia ebben a könyörtelen, érzéketlen és férfiak által uralt világban. Az sem érdekelte, hogy Alisonnak, ha meg akarta tartani a Caine, Carter és Peatnél betöltött állását, sürgősen ki kellett építenie a klienshálózatát. És azzal sem törődött, hogy Alison Jessie barátja. Jessie felpillantott, magán érezvén Hatch hűvös, topázkék tekintetét. A kis asztal másik oldalán ült, és udvariasan válaszolgatott a jókedvű George Galloway kérdéseire. Nyilvánvaló volt, hogy miközben okos és értelmes válaszokat ad Georgenak a hosszú távú profitrátával kapcsolatban, végig azon töri a fejét, hogy miként cserkészhetné be Jessie Benedictet. Ő volt az egyik legfontosabb célpont jelen pillanatban. Majdnem olyan fontos, mint a profitráta. Jessie megborzongott, de érezte, hogy a gerincén végigfutó remegés csak részben tudható be bosszúságnak vagy félelemnek. Az érzéki vágynak legalább akkora szerepe volt benne. Mérgesen felvonta a szemöldökét. Úgy érezte magát, mint egy idióta. Megpróbált az étlapra összpontosítani. George Galloway régi vágású fickó volt. Ezért választott Hatch olyan belvárosi éttermet, aminek az étlapján a marhasült számtalan változata szerepelt. Jessie inkább a tengeri herkentyűket kedvelte. - Na és Jessie, drágám - szólalt meg Ethel Galloway mosolyogva -, hogy van az édesanyád? Időtlen idők óta nem láttam Liliant Jessie felpillantott az étlap végén árválkodó szegényes halételválasztékból, és rámosolygott. Ethel ötvenes évei végét taposta, barátságos, pufók arcú, nagymamás kinézetű nő volt. Tökéletes ellenpárja nyers modorú, földhöz ragadt férjének. Jessie évek óta is merte mindkettőjüket. - Anyu jól van - felelte Jessie. - Lelkesen tervezgetik Connie-val, hogy felfejlesztik a lakberendező cégüket. Nagyon beindult az üzlet. Ethel elnevette magát. - Na, persze. A lakberendező ipar. Hogy is hívják a cégüket? ExCellent Designs vagy ilyesmi, igaz? Annak emlékére, hogy mindketten Vincent exfeleségei. Jessie szomorkásan elmosolyodott. -Hát, igen. Szokták is mondogatni, hogy sokkal több közös vonás van bennük, mint amennyi apám és köztük volt. Ebben apa is egyetért velük. És mi van a féltestvéreddel? - érdeklődött Ethel. -A kis Elizabethtel? Még mindig olyan jól tanul? Jessie szélesen elmosolyodott. Büszkeség töltötte el, ha Elizabethről beszélhetett. -Természetesen. Elhatározta, hogy tudományos pályát választ magának. Írt egy érdekes dolgozatot a tanulmányi versenyre a mérgező hulladék feldolgozásáról. Képzeld el. Mérgezőhulladék-feldolgozással foglalkozik, holott még csak tizenkét éves.. Ethel kaján pillantást vetett Hatch-re. - Úgy beszél a gyerekről, mintha nem is a nővére, hanem az anyja volna, mi? Tudni,kell Jessie-ről, hogy oroszlánrészt vállalt Elizabeth nevelésében. Connie-t és Liliant teljesen lekötötték a vállalkozással 18

19 kapcsolatos teendők az utóbbi években, és az a gyanúm, hogy a gyerek több időt töltött Jessie-vel, mint az anyjával. - Értem. - Hatch kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézte Jessie-t. - Szerintem Jessie-ből nagyon jó anya lenne. Jessie érezte, hogy elvörösödik, de Gallowayék. szemmel láthatóan semmi kivetnivalót nem találtak a megjegyzésen. - Hát igen, igen - kuncogott George jóízűen, miközben hamiskás pillantást vetett Jessie-re. - Úgy tűnik, hogy a dolgok kezdenek komolyra fordulni. Az édesapja is célozgatott rá a múltkoriában. Talán már gratulálhatok is? - Nem - nyögte ki Jessie nyekergő hangon, gyorsan felemelve a boros poharat. Belekortyolt, de félrenyelte az italt, és fuldokolni kezdett. Miközben a szeme könnybe lábadt az erőfeszítéstől, hogy visszatartsa a köhögést, dühös pillantást vetett Hatchre. Hatch arcán rejtélyes mosoly ült. Pontosan tudta, hogy milyen hatást tett Jessiere. Jessie a legszívesebben megfojtotta volna. - Jessie túl nagy nyomásnak van kitéve ezekben a napokban - magyarázta Hatch készségesen a vendégeinek. - Nyílt titok, hogy az egész család szorgalmazza a kapcsolatunk elmélyítését. - Húha! - Ethel huncut pillantást vetett Hatch-re. - Szóval akkor el is van már boronálva a dolog, hm? Jessie legszívesebben a föld alá süllyedt volná. -Teljesen nyilvánvaló, hogy miért akar benneteket mindenki összeboronálni - tűnődött hangosan George. - Ez a házasság nagymértékben leegyszerűsítené a problémákat, nemde bár? A Benedict Rt. családi kézben maradna, miközben Vincent megkapná azt az embert, akinek megvan a tehetsége, hogy nagyvállalatot faragjon a cégéből. - Na de, George! - Ethel rosszalló pillantást vetett a férjére. - Zavarba hozod szegény Jessie-t. - Marhaság. - George atyai mosollyal. Méregette Jessie-t. - Totyogós kora óta ismerem, igaz Jessie? - Igaz - sóhajtotta Jessie megadóan. - És azt is tudjuk, persze, hogy Vincent rá akarja hagyni a vállalatot - fejezte be George. - Én nem különösebben rajongok az ötletért - motyogta Jessie. - De azért át fogod venni - szólt közbe Hatch csöndesen --, mert ha nem, Vincent eladja az egészet, és nyugdíjba vonul, vagy addig vezeti, amíg össze nem esik az íróasztalánál. Bármelyik utat választja, a család elesik a Benedict Rt.-ben rejlő kiaknázatlan lehetőségektől, melyek pedig óriásiak. Öt éven belül a mostani értékének akár az ötszörösét is elérheti. - Amennyiben te irányítod a céget, igaz? - George hamiskás pillantást vetett Hatch-re. Hatch vállat vont. - Van egy-két ötletem a cég jövőjét illetően. - És az ötleteit pompás csomagolásban tálalta apa és a család többi tagja elé. Szentül hiszi mindenki, hogy ha Hatch az igazgató, dúsgazdagok leszünk mindannyian - mondta Jessie negédesen. Szemlátomást nem vették észre a gúnyos hangsúlyt, kivéve Hatch-et, aki halvány mosolyt küldött felé. - Mindenkinek igaza van - mondta Hatch. Igazi cápa, gondolta Jessie ingerülten. Hidegvérű, vérszomjas cápa. A vonzalom, amit érez iránta, nem lehet több, mint az őzek ösztönös kíváncsisága, amikor belenéznek a farkas villogó szemébe. Ethel összevonta a szemöldökét. - Hol ismerkedtetek össze Hatch-csel, drágám? 19

20 Jessie halványan elmosolyodott. - Ha jól emlékszem, a személyzeti osztályon, amikor kirúgott a Benedict Rt.-től. Ugye, így volt, Hatch? Ethel és George döbbenten meredt Hatch-re.. - Kirúgott téged? - visszhangozta Ethel hitetlenkedve. - Hát igen, elég megrázó eset volt. - Jessie némi idegességet vélt felfedezni Hatch arckifejezésé ahogy belekezdett a mondókájába. Ha sikerült ne Hatch-ből ilyesfajta érzelmet kiváltani, az már kész győzelemnek számított. Olyan ritkán fordult elő. - Nem is tudtam, hogy dolgoztál az apádnál - szólalt meg George. - Azt hittem, sikerült távol tartan magad a cégétől. Csak néhány hétig voltam nála. Apa ragaszkodott hozzá, hogy legalább próbáljam ki, milyen a munka a Benedictnél. Arra hivatkozott, hogy tartozom ennyivel neki és a családnak. Éppen két, munkahely közt voltam akkoriban... - Ami elég sűrűn megesik Jessie életében - jegyezte meg halkan Hatch. Jessie rávillantotta a szemét. - Végül belementem hogy adok egy esélyt a Benedictnek. Az igazat megvallva nem is volt annyira borzalmas. Rájöttem, hogy egész jól fekszik nekem a személyzeti munka, és épp kezdtem beletanulni. De két nappal azután, hogy Hatch-et kinevezték igazgatónak, elbocsátott az osztályról. - Te jó ég! - Ethel Hatch-re nézett. - Biztosra veszem, hogy nem rázta meg túlzott; Jessie-t - magyarázta Hatch. - Végtére is hozzászokott az elbocsátásokhoz. Rendszeresen előfordul vele ilyesmi, igaz, Jessie? Jessie vállat vont. - Sikerült néhány begyepesedett agyú, szűk látókörű főnököt kifognom - informálta gőgösen az asztalnál ülőket. Hatch bólintott. - Szegény ördögök. Jessie dühös pillantást vetett rá. Nem volt benne biztos, hogy Hatch humornak szánta ezt, vagy komolyan együtt érez korábbi főnökeinek népes hadával. Arra jutott, hogy Hatch komolyan gondolja. Hatch mindent komolyan gondolt. - Mint említettem, egész jól elboldogultam a személyzeti osztályon. Ezt el ismerned, Hatch. A legtöbb ember, akinek munkahelyi jellemzést adtam, kitűnő munkahelyet talált magának. - Nem is a munkahelyi jellemzésekkel volt baj. George egyenesen Hatch felé fordult. - Akkor mi a fészkes fenéért dobtad ki a Benedicttől? Hatch letette az étlapot. - Maradjunk annyiban, hogy Jessie nem igazán mozgott otthonosan az üzleti világban. - Ami lefordítva annyit tesz, hogy vitás kérdésekben hajlamos voltam a dolgozók érdekeit védelmezni a vezetéssel szemben - magyarázta Jessie. -. És az új igazgató nem értett egyet a megközelítésemmel. George Galloway nevetve felhorkantott. - És Vincent mit szólt ehhez? - Vincent - folytatta Hatch -, határozottan hálás volt nekem, amiért megszüntettem Jessie munkaviszonyát a Benedict Szerelvénygyárban. Attól a naptól kezdve, hogy felvette a céghez, egyfolytában azon törte a fejét, hogy milyen módon szabadulhatna meg tőle. Körülbelül huszonnégy órája lehetett Jessie a cégnél, amikor Vincent belátta szörnyű tévedését. - Meg kell mondanom, egy cseppet sem bánom, hogy így alakult a dolog - magyarázta Jessie Gallowayéknek. - Égy hónappal ezelőtt fantasztikus állást kaptam egy csodálatos cégnél, a Valentine Tanácsadó Irodánál. Érzem, hogy megtaláltam életem legnagyobb szakmai kihívását. Mrs. Valentine megígérte, hogy ha a dolgok a tervek szerint alakulnak, bevesz társnak. 20