Egészségügyi szakmenedzser Belgyógyász szakorvos. DENIM május 29-31

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egészségügyi szakmenedzser Belgyógyász szakorvos. DENIM 2013. május 29-31"

Átírás

1 Dr. Tóth Ildikó Dr. Tóth Ildikó Egészségügyi szakmenedzser Belgyógyász szakorvos

2 Közel 8 éve dolgozom vezetőként egy közfinanszírozott magán egészségügyi szolgáltatónál, ahol járó, egynapos sebészet és 300 ágyon krónikus ellátást végzünk előtte 5 évig egy megyei kórházat vezettem, míg azt megelőzően 4 évig megyei önkormányzatnál intézményfenntartói feladatot főosztályvezetőként végeztem. E három feladat lehetővé teszi számomra, hogy rálátásom legyen az ellátórendszer majdnem az egészére, hiszen nem csak mint intézményvezető, hanem mint tulajdonos is ismerem a problémákat.

3 Minőségügyi ellátás egyenlő a minőségbiztosítással? A közfinanszírozott magán egészségügyi ellátásnak másnak kell lennie, mint az állami fenntartásúnak? Van eszköz a közfinanszírozott magán egészségügyi ellátók kezében, hogy magasabb színvonalat biztosítsanak az állami szektornál? Előadásomban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

4 Közel 15 évvel ezelőtt megrázó, de egyben tanulságos élményben volt részem. A fenntartó képviselőjeként meghívtak egy intézményvezetői értekezletre. Miért érzem mai is ennek a témának az aktualitását?

5 Minőségbiztosítás eszköz, és nem cél. Eszköz, hogy szabályozott formában működjön egy szervezet. A rendszer kiépítettsége a munkavégzés biztonságát jelenti, hogy a munkavállaló tudja, mit várnak el tőle, mert el tudja olvasni, és nem szájhagyomány útján értesül róluk. Abban az intézményben, ahol nem működik minőségbiztosítási rendszer, annak szakmai és gazdasági működésében is komoly hiányosságok vannak, véleményem szerint.

6

7 A válaszom az, hogy nem, hiszen a gyógyítás mindegy, hogy milyen tulajdonosi szerkezetű egészségügyi intézményben történik, és a szakmai irányelveknek mindenhol azonosnak kell lenniük. A szakmai protokollok betartása, betartatása is azonos módon kellene történnie, de itt már vegyesebb a kép a szolgáltatók között. Azoknál a szolgáltatásoknál, ahol a beteg fizet, egyértelműen megfogalmazzák az elvárásokat, és a szerződés tartalmát számon kérik.

8 Az első, hogy szabályozott, és minden területen egyértelműen megfogalmazott működési rendünk, eljárási utasításaink, protokolljaink kell, hogy legyenek, melynek a portásoktól kezdődően, az anyaggazdálkodásig bezárólag el kell készülnie. A másik elv, amit be kell tartanunk, hogy nem elég, ha a menedzsment ismerni a rendszert, hanem tényleg minden dolgozónak felhasználói szinten meg kell ismernie azt, másképp csak papíralapú rendszerünk lesz.

9 a harmadik feladat, hogy a beígért szolgáltatásnak kiváló és azonos színvonalúnak kell lennie, melyet nem tudunk másképp elérni, mint hogy a feladat végrehajtásának menetét írásos formában rögzítjük. Összefoglalva véleményem szerint az egyik sarkalatos kérdés, ami miatt a magán szolgáltatók, még ha közfinanszírozott ellátást is végeznek, de valamilyen formában pénzt kérnek a betegtől, más elbírálás alá esnek a betegek szemszögéből. A betegek a szolgáltatás színvonalát számon kérik.

10 26 szervezeti egységnek van Osztályos Működési Rendje, mely teljes körűen szabályozza a működésüket, de egységes szempontrendszer alapján eljárási utasítás 7 db, főigazgatói EU 24 db, gazdasági EU 1 db, Ápolási EU 5 db, Szabályzat 29 db, orvosi protokoll 34 db, ápolási protokoll 41 db, Munkautasítás 21 db van kiadva. 814 db Formanyomtatványt használunk. Sok, vagy kevés? Nem a darabszámon múlik, hanem annak ismeretén, és hogy csak ki van adva, vagy alkalmazzák is.

11 Igen, van, ez pedig a legális kereset kiegészítés, mellyel szemben a paraszolvencia rendszere áll. Ezt az eszközt persze nem csak a magánszolgáltatóknál lehetne használni, de ehhez élni kellene azokkal a jogszabályi lehetőségekkel, melyeket ma számos ok miatt nem tesznek meg. Gondolok itt a szabad orvos választásért kérhető pénzre, ami legális kiválthatná a paraszolvenciát, a szülészetnél meglévő káoszt. Hogy mi köze a többletjuttatásnak a minőségbiztosításhoz? Az, hogy a motiváció megteremtése a minőségi ellátás iránt csak motivált dolgozókkal lehet. Közösségi programok is segítségünkre van

12 Az, hogy a közfinanszírozott szolgáltatók fenntartója szerint különbség volna ebben a kérdésben, nem hiszem, valójában ezt a kérdést a menedzsment hozzáállása dönti el. Betegpanaszok, visszajelzések értékelése, kiértékelése, szükség esetén a munkafolyamatok javítása, ez nagyon sok energiát igényel.

13 Betegpanaszok száma évenkénti bontásban Betegpanaszok részletezve, évenként Beteg panaszok é 2007.é 2008.é 2009.é 2010.é 2011.é 2012.é v v v v v v v Panaszok Betegpanaszok Ételminős Orvos Ápolás ég Recepció Egyéb 2006.év év év év év év év

14 Nincs különbség a technikájában, hogy állami, vagy magán szférában végezzük a betegelégedettségi vizsgálatokat, a végzés intenzitásában, a visszajelzések értékelésében azon véleményem szerint van. A magán szolgáltató, ha azt tapasztalja, hogy egyes területen romlik a betegeknek nyújtott szolgáltatás színvonala, akkor azonnal beavatkozik, mivel létérdeke, hogy a szolgáltatást el tudja adni.

15 Látható, hogy a fekvőbeteg ellátásban évben romlott az orvosok megítélése, melynek oka az egyik orvos magatartásában található A szervezeti egységeknél sokat foglalkoztunk a nővérek hozzáállásával, olyan külső ellenőrző viziteket tartunk, amit a szervezeti egységektől független szakember végez. Ennek eredményeként számos osztályzat javult, a betegek pozitívan értékelték a változásokat.

16

17 Esések száma Ph2010 Ph2011 Ph2012 Beteglétszám Esés (fő)

18 Korcsoport 100,0% 50,0% 0,0% PH2010 0,0% 0,0% 16,3% 83,7% PH2011 0,0% 0,0% 15,7% 84,3% PH2012 0,0% 0,4% 13,7% 85,9% Orsz.átl. 0,5% 8,4% 30,6% 60,6%

19 Számos lehetőség van, hogy a betegek elégedettségét, komfort érzetét fokozzuk, de ezek pénz meglététől, és a menedzsment hozzáállástól függenek. Talán az a különbség, hogy a magán szektorban hamarabb csoportosítanak át ezekre a területekre pénzt, mint az állami szektorban, mivel a magán szolgáltató versenyeznek az állami szektorral, és számára fontos a betegszerzés. Így a szolgáltatás külcsíniére is többet ad, a környezetét tudatosan alakítja, az épületben, és annak környezetében is.

20 A TVK rendszer a versenyt visszaszorította, bár látjuk, hogy azért nem minden esetben van ez így. Pedig az egészséges verseny jót tesz a szolgáltatásoknak, sok esetben színvonal emelkedést hoz magával, mivel tudatosabban fejleszti a szolgáltatását, és odafigyel a minőségére.

21 Hihetnénk, hogy mára már a rendszerben dolgozók tudják, értik, hogy a minőségbiztosítás az Ő érdeküket (is) szolgálja A perekből származó következtetéseket a mai napig nem, vagy csak kevesen vonják le tanulságként.

22 Véleményem szerint mindegy, hogy ki a tulajdonosa a szolgáltatónak, ha él azokkal az eszközökkel, melyek segítségével minőségi szolgáltatást lehet végezni. A különbség azonban számos ponton tetten érhető, erre próbáltam előadásomban rávilágítani.

23 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

A várólisták rövidítésének stratégiai irányai

A várólisták rövidítésének stratégiai irányai A várólisták rövidítésének stratégiai irányai Az Egészségbiztosítási Felügyelet összefoglaló elemzése 2010 A várakozási idők hatékony kezelésének kérdése, mint majd mindenhol a világon, így a magyar egészségügyi

Részletesebben

nélkül, de vissza kellett fizetniük, de mégis azt várták a konszolidációs pénzt adók, hogy olyan intézkedéseket tegyenek, mely lehetővé teszi a

nélkül, de vissza kellett fizetniük, de mégis azt várták a konszolidációs pénzt adók, hogy olyan intézkedéseket tegyenek, mely lehetővé teszi a A társadalombiztosítási ellátások minőségének kérdései ellátás tartalom, szolgáltatási körülmények Dr. Tóth Ildikó (Várpalotai Városi Kórház, Palotahosp Kft) Közel 8 éve dolgozom vezetőként egy közfinanszírozott

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben megvalósuló fejlesztések Dr. Pompor Zoltán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 Oktatáspolitikai keret Megújuló köznevelési rendszer Pedagógusok

Részletesebben

XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred 2014.Szeptember 11-14. Dr. Kováts Attila alelnök Új korszak elé nézünk? Az elmúlt két hónap

Részletesebben

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja MEREK 2010. évi szakmai terv A MEREK szakmai terve 2010. évre Misszió A Merek célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi

Részletesebben

Referenciaintézményi szolgáltatások működtetésének minőségbiztosítása

Referenciaintézményi szolgáltatások működtetésének minőségbiztosítása OM: 201026-004 Referenciaintézményi szolgáltatások működtetésének minőségbiztosítása R. M. Á. I. Kazinczy Ferenc Tagiskola OM: 201026-004 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK:... 2 1 A CÉLJA:... 3 2 A SZOLGÁLTATÁSOK

Részletesebben

CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011

CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011 CIB Csoport Fenntarthatósági jelentés 2011 értékeink Értékeink Tisztesség Céljainkat tisztességesen, korrektül és felelôsségteljesen kívánjuk elérni, teljes mértékben tiszteletben tartva a jogszabályokat,

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 418 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és Magyarország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Részletesebben

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) EL-2/2011. (EL-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 27-én, szerdán, 12 óra 03 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2006. IV. negyedév

ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2006. IV. negyedév Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÓ az egészségügyben dolgozók létszám- és bérhelyzetéről 2006. IV. negyedév A feldolgozás mintája: Azon egészségügyi intézmények

Részletesebben

Beszámoló az egészségügyi integrációról

Beszámoló az egészségügyi integrációról Előterjesztő: Szegedi Tudományegyetem Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01/10759-31/2010. Tárgy: Beszámoló az egészségügyi integrációról Melléklet: határozati javaslat Készítette: Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2000-2012 közöj OECD átlag. Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2012- ben 10% Magyarország

Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2000-2012 közöj OECD átlag. Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2012- ben 10% Magyarország Lantos Csaba Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2000-2012 közöj OECD átlag Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2012- ben 10% 9% 8% 7% 11,8 11,6 11,3 11,1 11,0 10,9 9,6 9,5 9,4 9,3 9,3 9,3 9,2

Részletesebben

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30.

SZAKFELADATONKÉNTI KIADÁSOK ÉS BEVÉTELEK 2011. 01. 01. - 06. 30. 421100 1 Út autópálya építése 552001 4 Üdülői szálláshely szolgáltatás 1. számú melléklet 581400 4 Folyóirat, időszaki kiadv. kiadása Személyi juttatások 1 004 1 004 0 Munkaadókat terhelő járulékok 147

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. az intézmény 2012.01.01-től 04.30-ig folytatott gazdálkodásáról

BESZÁMOLÓ. az intézmény 2012.01.01-től 04.30-ig folytatott gazdálkodásáról BESZÁMOLÓ az intézmény 2012.01.01-től 04.30-ig folytatott gazdálkodásáról I. A működés általános jellemzése, a feladatmutatók változása Intézményünk a 2007. március 28-ával módosított (1999. június 01-ével

Részletesebben

Dokumentumkezelés standard

Dokumentumkezelés standard Dokumentumkezelés standard Betegbiztonsági Fórum Dr. Udvardiné Horváth Szilvia 2013. 06. 27. A standard gyökerei A standard gyökerei Példa a problémára: Nem történik meg minden esetben a jogszabályváltozásoknak

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére Tárgy: Rendelőintézet alapító okirat módosítása Sorszám: IV/5 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Döntéshozatal módja: Minősített többség az Mötv. 50. -a alapján Véleményező bizottság: Ügyrendi,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet... Dr. Stankovics Éva főigazgató Tartalomjegyzék 1. Az SzMSz alkalmazásának általános szabályai... 4 1.1. Általános rész... 4

Részletesebben

Tisztelt Olvasó, Kedves Tagtársam!

Tisztelt Olvasó, Kedves Tagtársam! Hivatásunk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lapja 2008/2. Tisztelt Olvasó, Kedves Tagtársam! Dr. Horváth Ágnes korábbi egészségügyi miniszter távozása a szaktárca irányításában és az ország kormányzási

Részletesebben

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 16. J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Előadó: Dr. Kovács Zoltán polgármester

Részletesebben

A MEZŐSZEMEREI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: 2013. 09. 01-től

A MEZŐSZEMEREI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: 2013. 09. 01-től A MEZŐSZEMEREI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2013. 09. 01-től Jóváhagyta: PH... igazgató 0 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A szervezeti

Részletesebben

Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház 1038 Budapest, Mező u. 12.

Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház 1038 Budapest, Mező u. 12. az én vénségemnek idején, mikor elfogy az erőm, ne hagyj el engem! Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, ó Isten, Hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1.

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1. 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK... 4 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja... 4 1.2. A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya... 4 2.1. Az intézmény alaptevékenységének

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft. 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2

Részletesebben

Kérdések és válaszok a gyógyászatisegédeszköz-támogatási rendszert érintő, 2009. augusztus 16-án hatályba lépő változásokkal kapcsolatban

Kérdések és válaszok a gyógyászatisegédeszköz-támogatási rendszert érintő, 2009. augusztus 16-án hatályba lépő változásokkal kapcsolatban ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR Ártámogatási Főosztály 1139 Budapest, XIII. Váci út 73/A Telefon: 298-24-58, Telefax: 298-24-57, E-mail: atfo@oep.hu Kérdések és válaszok a gyógyászatisegédeszköz-támogatási

Részletesebben

ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZETI KLINIKA

ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZETI KLINIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZENT-GYÖRGYI ALBERT KLINIKAI KÖZPONT ARC-, ÁLLCSONT- ÉS SZÁJSEBÉSZETI KLINIKA MŰKÖDÉSI REND 2015. március 31. 1/66 2/66 Tartalomjegyzék I. Általános és bevezető szabályok... 5

Részletesebben

Területi Kórház Mátészalka 4700 Mátészalka Kórház út 2-4.

Területi Kórház Mátészalka 4700 Mátészalka Kórház út 2-4. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. AZ AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME, TELEFON- ÉS TELEFAXSZÁMA Területi Kórház Mátészalka 4700 Mátészalka Kórház út 2-4. Telefon : 06-44/501-545 Fax : 06-44/501-520 Kapcsolattartó: Dr. Tóth

Részletesebben

A PROJEKT HATÁSÁRA NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDÁLKODÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ MUNKAFOLYAMATAINAK ÁTALAKULÁSA

A PROJEKT HATÁSÁRA NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDÁLKODÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ MUNKAFOLYAMATAINAK ÁTALAKULÁSA A PROJEKT HATÁSÁRA NAGYKŐRÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDÁLKODÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ MUNKAFOLYAMATAINAK ÁTALAKULÁSA A JAVASOLT VÁLTOZÁSOK HATÁSA AZ INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSRE A PÁLYÁZATTAL MEGVALÓSÍTANI KÍVÁNT CÉLOK Az

Részletesebben

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról 0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések II. Részletes megállapítások 1.

Részletesebben

Matematika 9. évfolyam

Matematika 9. évfolyam I. Vezetői összefoglaló Matematika 9. évfolyam A tankönyv a megkérdezett pedagógusok többségének nem nyerte el a tetszését. A pedagógusok fele egyáltalán nem szeretne a jövőben a tankönyvből tanítani,

Részletesebben

SZABÁLYZAT. Albert Schweitzer Kórház- Készítette:... Dr. Stankovics Éva. ... Dr. Stankovics Éva. Jóváhagyta: Dr. Deczky Zoltán térségi igazgató

SZABÁLYZAT. Albert Schweitzer Kórház- Készítette:... Dr. Stankovics Éva. ... Dr. Stankovics Éva. Jóváhagyta: Dr. Deczky Zoltán térségi igazgató SZABÁLYZAT Albert Schweitzer Kórház- Készítette:... Dr. Stankovics Éva... Dr. Stankovics Éva Jóváhagyta: Dr. Deczky Zoltán térségi igazgató Budapest, 2015. október 12. Tartalomjegyzék 1. Az SzMSz alkalmazásának

Részletesebben

Innovációval a vonzóbb magyar élelmiszerekért és a versenyképes hazai élelmiszer-ipari vállalkozásokért. Részletes sajtóanyag

Innovációval a vonzóbb magyar élelmiszerekért és a versenyképes hazai élelmiszer-ipari vállalkozásokért. Részletes sajtóanyag Innovációval a vonzóbb magyar élelmiszerekért és a versenyképes hazai élelmiszer-ipari vállalkozásokért Részletes sajtóanyag 1 Innovációval a vonzóbb magyar élelmiszerekért és a versenyképes hazai élelmiszer-ipari

Részletesebben

Egy ujjficam története

Egy ujjficam története ESETTANULMÁNY Egy ujjficam története Köleszné Hanák Gabriella betegjogi képviselő Közép-magyarországi Régió 1. Esetleírás A beteg május 29-én 16 óra körül otthon megbotlott, és a jobb kéz hüvelykujjával

Részletesebben

Van-e élet a bigyektómián túl is?

Van-e élet a bigyektómián túl is? Van-e élet a bigyektómián túl is? Jelenthet-e megoldást a magánegészségügy az egészségügy gondjaira? Dr. Rékassy Balázs M.Sc. Egészség-politikai szakértő Heim Pál Alapítvány és a Napi Gazdaság közös Konferenciája

Részletesebben

Védőnőkért, Új Szülők-, és Újszülöttekért Alapítvány

Védőnőkért, Új Szülők-, és Újszülöttekért Alapítvány Védőnőkért, Új Szülők-, és Újszülöttekért Alapítvány Várfalvi Marianna A Kuratórium elnöke varfalvi.marianna@gmail.com Az élet védelme és az alapjogok Az élet védelme az egész társadalom, és benne minden

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 33 2015. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT a Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola SZMSZ-e tartalmazza az intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket Zalaegerszegi

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

A kompetenciamérés szezonja van: Ki mint vet, úgy arat?

A kompetenciamérés szezonja van: Ki mint vet, úgy arat? szezonja van: Ki mint vet, úgy arat? Írta: dr. Majoros Mária Ezt a cikket gondolatébresztőnek szánom. Semmit sem szeretnék állítani, hiszen a magyar közoktatás jelenlegi helyzete nagyon összetett és a

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

A hívás befejezését követően a nővér ismét elment az orvos szobájához, bekopogott és közölte, hogy ismét szóltak E.-ről, sürgetik a hívást, a kisfiú

A hívás befejezését követően a nővér ismét elment az orvos szobájához, bekopogott és közölte, hogy ismét szóltak E.-ről, sürgetik a hívást, a kisfiú EBH2007. 1586 A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben az elkövető büntetőjogi felelőssége csak akkor állapítható meg, ha foglalkozása szabályait szándékosan vagy gondatlanul megszegő tevékenységével

Részletesebben

ESETTANULMÁNY. Korrekciós csoport. Módszertani nap 2006-01-17. Az esettanulmány szerzője: Pintér Zsuzsanna

ESETTANULMÁNY. Korrekciós csoport. Módszertani nap 2006-01-17. Az esettanulmány szerzője: Pintér Zsuzsanna ESETTANULMÁNY Korrekciós csoport Módszertani nap 2006-01-17 Az esettanulmány szerzője: Pintér Zsuzsanna Munkánk célja, hogy a növendékek úgy hagyják el az intézetet, hogy birtokában legyenek azoknak az

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Békéscsaba, 2012. Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény bemutatása...2 1.1. Az intézmény adatai...2 1.2. Az iskola

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter. /2008. ( ) SZMM rendelete

A szociális és munkaügyi miniszter. /2008. ( ) SZMM rendelete A szociális és munkaügyi miniszter /2008. ( ) SZMM rendelete a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról szóló 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet módosításáról A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 22.5.2015 2015/2042(INI) JELENTÉSTERVEZET az európai Progress mikrofinanszírozási eszköz végrehajtásáról (2015/2042(INI)) Foglalkoztatási

Részletesebben

Dr. Rácz Jenő 2015. november 4. Balatonfüred

Dr. Rácz Jenő 2015. november 4. Balatonfüred Dr. Rácz Jenő 2015. november 4. Balatonfüred TÖRTÉNELMI SZLOGEN AZ INFORMÁCIÓ HATALOM MATA HARI AZ INFORMÁCIÓ ÉLET ARANY ÓRA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN A SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÁSBAN EGY ÓRÁNK VAN AZON INFORMÁCIÓK

Részletesebben

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS TERVEZÉSI FOLYAMATOK KÉZIRAT

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS TERVEZÉSI FOLYAMATOK KÉZIRAT InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

A jelenleg Magyarországon az egészségügyi szektorban használt tervezési eszköztár áttekintése, kritikai értékelése

A jelenleg Magyarországon az egészségügyi szektorban használt tervezési eszköztár áttekintése, kritikai értékelése A jelenleg Magyarországon az egészségügyi szektorban használt tervezési eszköztár áttekintése, kritikai értékelése Vitrai József Kiss Norbert Kriston Vízi Gábor A tanulmány a TÁMOP 5.4.1. számú kiemelt

Részletesebben

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az Országgyűlés által 21-ben elfogadott új személyi jövedelemadó törvény eredményeként a 29 ezer forint

Részletesebben

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások - 2 - Az Egészségbiztosítási Alap 2009. évi költségvetésének előirányzott bevételi főösszege 1 417 726,6 millió forint, kiadási főösszege 1 422 962,7 millió forint, a költségvetés egyenlege -5 236,1 millió

Részletesebben

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL 20151020 GAZDÁLKODÁS VAGYON TÖRVÉNY BESZERZÉS SZABÁLYZAT SZERZŐDÉS NYÍLT VERSENY SRM ÁTLÁTHATÓSÁG KÖLTSÉGVETÉS HATÉKONYSÁG KÖZBESZERZÉS KÖTELEZETTSÉG IGAZGATÁS REFERENS PÉNZÜGY SZÁMVITEL

Részletesebben

SZABÓ PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2013. március

SZABÓ PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2013. március SZABÓ PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. március Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogszabályi alapja:... 5 1.2.

Részletesebben

Sajtóanyag. TIOP-2.2.2-08/2-2009-0025 azonosítószámú, Sürgősségi betegellátás fejlesztése az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban című projekt

Sajtóanyag. TIOP-2.2.2-08/2-2009-0025 azonosítószámú, Sürgősségi betegellátás fejlesztése az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban című projekt Sajtóanyag TIOP-2.2.2-08/2-2009-0025 azonosítószámú, Sürgősségi betegellátás fejlesztése az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban című projekt Lindenmayer Tamás projektmenedzser Kórházunk 2010 tavaszán a

Részletesebben

Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása

Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása Onkológiai betegút menedzselés gyakorlati megvalósítása Dr. Moizs Mariann 1, Dr. Ruzsa Ágnes 2, Prof. Dr. Repa Imre 3, Dr. Cselik Zsolt 3, Dr. Völgyi Zoltán 2, Király Gyula 4, 1 Somogy Megyei Kaposi Mór

Részletesebben

XIII. KERÜLETI EGÉSZSÉGÜGYISZOLGÁLAT KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

XIII. KERÜLETI EGÉSZSÉGÜGYISZOLGÁLAT KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ XIII. KERÜLETI EGÉSZSÉGÜGYISZOLGÁLAT KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ Cím: 1139 Budapest, Szegedi út 17. Levelezési cím: 1555 Budapest, 136 Pf. 62. Telefon: (36-1)

Részletesebben

Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

A hivatkozások megkönnyítése végett a sorokat beszámoztam, jelezve, hogy hányadik versszak melyik felének melyik sora. Temetésre szól az ének

A hivatkozások megkönnyítése végett a sorokat beszámoztam, jelezve, hogy hányadik versszak melyik felének melyik sora. Temetésre szól az ének 1. Melléklet Gaul Géza: Mi a szép? című tanulmányához Egy Petőfi-vers Szöveg forrása: Petőfi Sándor összes költeményei, sajtó alá rendezte Baróti Lajos, Budapest, 1900. Singer és Wolfner. Megtartottam

Részletesebben

Állami Számvevőszék ELEMZÉS a 2014. évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről 2015. május

Állami Számvevőszék ELEMZÉS a 2014. évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről 2015. május Állami Számvevőszék ELEMZÉS a 2014. évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről 2015. május Az elemzés készítését felügyelte: Dr. Pulay Gyula Zoltán felügyeleti vezető

Részletesebben

Ápolás-gondozás és egészségügyi ellátás. a támogatott lakhatás keretében

Ápolás-gondozás és egészségügyi ellátás. a támogatott lakhatás keretében Ápolás-gondozás és egészségügyi ellátás a támogatott lakhatás keretében Jelen szakmai tanulmány a támogatott lakhatáson belül az ápolás-gondozás szolgáltatással 1 és az egészségügyi gondozással kapcsolatos

Részletesebben

Az ÁSZ elmúlt időszaki ellenőrzési tapasztalatai

Az ÁSZ elmúlt időszaki ellenőrzési tapasztalatai Az ÁSZ elmúlt időszaki ellenőrzési tapasztalatai 2011. november 29. Lődiné Cser Zsuzsanna számvevő főtanácsos osztályvezető Az ÁSZ jogállása, hatásköre 2 Az Állami Számvevőszék jogállását, hatáskörét és

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata

Gödöllő Város Önkormányzata Gödöllő Város Önkormányzata 2100 Gödöllő, Szabadság tér 7. (11) fejlesztési elem: A KÖZSZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁNAK ÉS A SZERVEZET MŰKÖDÉSÉNEK FOLYAMATOS, CIKLIKUS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE ÉRDEKÉBEN NEMZETKÖZILEG

Részletesebben

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL 201511 KEDVES EGYETEMI MUNKATÁRSAK! Köszönöm Hírleveleink kapcsán a visszajelzéseket. Sok hasznos, figyelemreméltó és értékes vélemény jutott el hozzám. A kancellári fogadóórámon tapasztaltak

Részletesebben

Az egészségügyi rendszerek jellemzői. Az egészségügy finanszírozása

Az egészségügyi rendszerek jellemzői. Az egészségügy finanszírozása Az egészségügyi rendszerek jellemzői Az egészségügy finanszírozása Merész Gergő SE-EMK 2016. január Egyáltalán mi az egészségügyi rendszer? Az egészségügyi rendszer a társadalom által egy bizonyos populáció

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 135/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a FESZ KN Kft. Szervezeti

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata

Hajdúsámson Város Önkormányzata Hajdúsámson Város Önkormányzata (11) fejlesztési elem: A KÖZSZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁNAK ÉS A SZERVEZET MŰKÖDÉSÉNEK FOLYAMATOS, CIKLIKUS MINŐSÉGFEJLESZTÉSE ÉRDEKÉBEN NEMZETKÖZILEG ELFOGADOTT MINŐSÉG- MENEDZSMENT

Részletesebben

A hivatkozott jogszabály alapján a legfontosabb finanszírozást érintő módosítások az alábbiak:

A hivatkozott jogszabály alapján a legfontosabb finanszírozást érintő módosítások az alábbiak: TÁJÉKOZTATÓ Egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának a 137/2012. (VI.29.) Korm. rendelettel megállapított új finanszírozási szabályairól A Magyar Közlöny 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Városi Polgármesteri Hivatalban, a titkársági osztályvezető irodahelyiségében, az Ügyrendi és

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

Az ellátottjogi képviselők tevékenység rendszere

Az ellátottjogi képviselők tevékenység rendszere Az ellátottjogi képviselők tevékenység rendszere Fülöpné Mezei Anikó Ellátottjogi képviselő Hajdú-Bihar megye Budapest, 20140328 Az ellátottjogi jogvédelem bemutatása Az ellátottjogi képviselő a személyes

Részletesebben

MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV

MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény által egyes kiemelt és meghatározott feladatokról Készítette: Vegyiprop Vegyipari Propaganda Központ Kft. Írta: Dr. Váró György Spiegel

Részletesebben

ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNYI ÓVODA ÉS TELEPHELYEI: SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNYI ÓVODA ÉS TELEPHELYEI: SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNYI ÓVODA (1149 Budapest, Pósa L. u. 61.) ÉS TELEPHELYEI: MEGGYESKERT ÓVODA (3530 Miskolc, Meggyesalja u. 31.) CSIPERKE ÓVODA (8000 Székesfehérvár, Gorkij utca 32.) KÉK PINGVIN

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1. A pályázat célja, kategóriái

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1. A pályázat célja, kategóriái PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati felhívása fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek 2011. évi támogatására (A pályázat kódja: FV-I-11) A Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 CCI szám: 2007HU161PO008 Verzió: Oldalszám összesen: TIOP_070702 1566 oldal TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék...2 Vezetői

Részletesebben

& BESZÁMOLÓ&A&HOSSZÚPÁLYI&KÖZPONTI&ORVOSI&ÜGYELET& &2014.&ÉVI&MŰKÖDÉSÉRŐL&

& BESZÁMOLÓ&A&HOSSZÚPÁLYI&KÖZPONTI&ORVOSI&ÜGYELET& &2014.&ÉVI&MŰKÖDÉSÉRŐL& & BESZÁMOLÓ&A&HOSSZÚPÁLYI&KÖZPONTI&ORVOSI&ÜGYELET& &2014.&ÉVI&MŰKÖDÉSÉRŐL& 1. Az&Orvosi&Ügyelet&Nonprofit&Kft.&rövid&bemutatása& Társaságunk illetve annak jogelődje 19997ben kezdte meg tevékenységét a

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELNŐKE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. október 31-i ülésére Tárgy: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ Szakmai Programjának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Időpont: 2014. július 16. Helyszín: EMK, Budapest, XII. Kútvölgyi út 2. Kiinduló megállapítások:

Időpont: 2014. július 16. Helyszín: EMK, Budapest, XII. Kútvölgyi út 2. Kiinduló megállapítások: Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan Tagozata szakmai workshopot tartott A köz és magán együttélése, eredményes együttműködése az egészségügyben címmel Időpont: 2014. július

Részletesebben

Az egészségügy és gyógyszerügy hazai szervezetei Gyógyszertár létesítés-működtetés Aktuális jogszabályok a gyógyszertári munka során.

Az egészségügy és gyógyszerügy hazai szervezetei Gyógyszertár létesítés-működtetés Aktuális jogszabályok a gyógyszertári munka során. Az egészségügy és gyógyszerügy hazai szervezetei Gyógyszertár létesítés-működtetés Aktuális jogszabályok a gyógyszertári munka során Hankó Balázs 2014. március 21. Gyógyszertári ügyvitel 1. Értékválasztás

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Szabályzat A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a végrehajtására kiadott,

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi ellátás mindennapi nehézségei és problémái

A foglalkozás-egészségügyi ellátás mindennapi nehézségei és problémái A foglalkozás-egészségügyi ellátás mindennapi nehézségei és problémái Dr. Deutsch Norbert orvosigazgató, ügyvezető Medicina Betegség Megelőző Kft. Budapest 2014. május 29-31. Mottó: mert vétkesek közt

Részletesebben

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások

- 3-3. Alcím: Egyéb járulékok és hozzájárulások - 2 - Az Egészségbiztosítási Alap 2007. évi költségvetésének előirányzott bevételi főösszege 1 636 393,3 millió forint, kiadási főösszege 1 668 631,7 millió forint, a költségvetés hiánya 32 238,4 millió

Részletesebben

Tisztelt Cím! Mindenekelőtt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy jelen levelünk teljes mértékig saját elhatározásunk alapján, mindannyiunk teljes egyetértésével, mindenféle külső ráhatás nélkül, pusztán

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. IV. negyedév) Budapest, 2007. május

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2006. IV. negyedév) Budapest, 2007. május ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2006. IV. negyedév) Budapest, 2007. május Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2014. EüK. 9. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra. 2014. EüK. 9. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.07.08 2014. EüK. 9. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/8176-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

Tartalom 1. Általános rendelkezések 2. Az intézmény feladata 3. Az intézmény szervezeti felépítése

Tartalom 1. Általános rendelkezések 2. Az intézmény feladata 3. Az intézmény szervezeti felépítése Tartalom 1. Általános rendelkezések 2 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja 2 1.2 A szervezeti és működési szabályzat elfogadása, jóváhagyása, megtekintése 3 2. Az intézmény

Részletesebben