Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda"

Átírás

1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Ikt.szám: 31060/2013. Javaslat házi gyermekorvosi, felnőtt háziorvosi és fogorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázatok kiírására, valamint a 4. számú házi gyermekorvosi körzet áthelyezésére Tisztelt Közgyűlés! 1. Dr. Jambrich Veronika házi gyermekorvos a szeptember 16-án kelt levelében december 31-ei hatállyal felmondta az önkormányzattal kötött, a 4. számú házi gyermekorvosi körzet területi ellátási kötelezettség mellett történő ellátására vonatkozó, november 29-én kelt megbízási szerződést. A felmondás indokaként életkorát jelölte meg. A megbízási szerződés 20. pontja szerint a felek a szerződést a gazdasági év végére, legalább 3 hónapos felmondási idő figyelembe vételével írásban, indokolási kötelezettség mellett mondhatják fel. A szerződés felmondása ellenére az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény (1) bekezdés a) pontja értelmében a házi gyermekorvosi körzet ellátásáról a önkormányzatnak továbbra is gondoskodnia kell. A 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása jelenleg a doktornő saját tulajdonú rendelőjében történik. Az ingatlan eladásáról vagy bérbeadásáról a doktornő a későbbiekben kíván dönteni, ezért a körzet biztonságos működtetése érdekében a rendelési hely áthelyezése indokolt. A fentebb leírtakra való tekintettel a január 1-től megüresedő 4. sz. házi gyermekorvosi körzet ellátására pályázat kiírását javaslom. 2. A 12. számú felnőtt háziorvosi körzetet 2001-től december 31-ig Dr. Szabó Péter látta el saját tulajdonú rendelőjében (Gorkij krt. 52.). Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 200/2008. (X. 28.) Öh. számú határozatában döntött a 12. számú felnőtt háziorvosi körzet Egészségügyi-Szociális Központ általi működtetéséről január 1-től január 1-től az Országos Alapellátási Intézettel kötött szerződés alapján Dr. Koreny Csilla látta el a körzetet, aki sikeres szakvizsga után február 1-től az ESZK közalkalmazotti orvosa volt, június 30-i felmondásáig. Azóta a körzet ellátása helyettesítéssel történik, Dr. Fodor Péter és Dr. Juhász Gyula által. A fentiek alapján a 12. számú felnőtt háziorvosi körzet ellátására pályázat kiírását javaslom. 3. A 7. számú fogorvosi körzetet június 1-től az ESZK működteti Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 104/2010. (IV. 27.) Öh. számú határozata alapján szeptemberében a rendelő ½ arányú tulajdoni részét megvásárolta önkormányzatunk dr. Szarvas Évától, a rendelő ½ tulajdoni hányadban Dr. Hídvégi Judit egyéni vállalkozó fogorvos tulajdona. A körzet június 1-től áthelyezésre került a 3100 Salgótarján, Március 15. út 24. szám alá. Tel.: (32) , (32) , Fax: (32) , nepjoleti@salgotarjan.hu

2 A körzet ellátása meghirdetésre került, de eredményes pályázat hiányában a feladatellátást jelenleg helyettesítéssel biztosítjuk. Fentiek alapján a 7. számú fogorvosi körzet ellátására újabb pályázat kiírását javaslom. Tisztelt Közgyűlés! Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az alábbi határozati javaslatot fogadja el. Határozati javaslat 1/a. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázati felhívást az 1. melléklet szerinti tartalommal. A pályázati felhívást az Egészségügyi Közlönyben, a Nógrád Megyei Hírlapban, a város honlapján, a Nemzeti Közigazgatási Intézet Közigazgatási Állásportálján, továbbá egy országos napilapban közzé kell tenni. Amennyiben a pályázat benyújtására nyitva álló határidőben pályázatot nem nyújtanak be, a pályázat Egészségügyi Közlönyben történő közzétételét meg kell ismételni. 1/b. A Közgyűlés a területi ellátási kötelezettség mellett működő 4. számú házi gyermekorvosi körzet rendelési helyét (3100 Salgótarján, Újakna út B/1.) január 1-jétől az 1. számú ifjúság-egészségügyi szolgálatnak helyt adó, 3100 Salgótarján, Szerpentin út 19. szám alatt található önkormányzati tulajdonú rendelőbe helyezi át. 1/c. A Közgyűlés utasítja a jegyzőt, hogy a 4. számú házi gyermekorvosi körzet rendelési helyének megváltozásáról a lakosság tájékoztatása iránt intézkedjen. Felelős: dr. Gaál Zoltán jegyző 1/d. Amennyiben az 1/a. pontban meghatározott pályázat eredménytelenül zárul, abban az esetben a Közgyűlés a 4. számú házi gyermekorvosi körzet működtetésével január 1-jétől a Közgyűlés ellenkező tartalmú döntéséig - az Egészségügyi Szociális Központot bízza meg, egyúttal utasítja az intézmény vezetőjét a körzet működtetésének biztosítása érdekében szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Peleskei-Balázs Rita igazgató 2

3 2. A Közgyűlés jóváhagyja a 12. számú felnőtt háziorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázati felhívást a 2. melléklet szerinti tartalommal. A pályázati felhívást az Egészségügyi Közlönyben, a Nógrád Megyei Hírlapban, a város honlapján, a Nemzeti Közigazgatási Intézet Közigazgatási Állásportálján, továbbá egy országos napilapban közzé kell tenni. Amennyiben a pályázat benyújtására nyitva álló határidőben pályázatot nem nyújtanak be, a pályázat Egészségügyi Közlönyben történő közzétételét meg kell ismételni. 3. A Közgyűlés jóváhagyja a 7. számú fogorvosi körzet fogorvosi háziorvosi körzet ellátására vonatkozó pályázati felhívást a 3. melléklet szerinti tartalommal. A pályázati felhívást az Egészségügyi Közlönyben, a Nógrád Megyei Hírlapban, a város honlapján, a Nemzeti Közigazgatási Intézet Közigazgatási Állásportálján, továbbá egy országos napilapban közzé kell tenni. Amennyiben a pályázat benyújtására nyitva álló határidőben pályázatot nem nyújtanak be, a pályázat Egészségügyi Közlönyben történő közzétételét meg kell ismételni. Salgótarján, október 7. dr. Romhányi Katalin irodavezető 3

4 1. melléklet a /2013. (X. 31.) Öh.sz. határozathoz Pályázati felhívás Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a 4. számú területi ellátási kötelezettségű házi gyermekorvosi körzet gyermekorvosi feladatainak közalkalmazotti jogviszony keretében vagy vállalkozási formában történő ellátására. Pályázati feltételek: A felnőtt háziorvosi tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokban (4/2000. (II. 25.) EüM. rendelet, 313/2011. (XII. 33.) Korm. rendelet) előírt iskolai végzettség, szakképesítés, és egyéb feltételek megléte. A pályázathoz csatolni kell: - a végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok közjegyző által hitelesített, 30 napnál nem régebbi másolatát, - részletes, szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzot, - 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - alkalmassági vizsgálat meglétét igazoló okmány másolatát, - a működtetési jog engedélyezési feltételei meglétének igazolását, - nyilatkozatot, amely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhessék. Az álláshely betölthető: január 1-jétől A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejét követő soron következő Közgyűlés első ülése. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot 1 pld-ban, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: Házi gyermekorvosi pályázat I. A pályázat benyújtásának helye: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal A körzet ellátásának időtartamára a körzet ellátása módjának függvényében (közalkalmazott vagy vállalkozó) lakás, illetve egyéb juttatás biztosítása megegyezés szerint. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás a 06/32/ es telefonszámon kérhető. A pályázat elbírálásának eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést. 4

5 2. melléklet a /2013. (X. 31.) Öh.sz. határozathoz Pályázati felhívás Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a 12. számú területi ellátási kötelezettségű felnőtt háziorvosi körzet háziorvosi feladatainak közalkalmazotti jogviszony keretében vagy vállalkozási formában történő ellátására. Pályázati feltételek: A felnőtt háziorvosi tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokban (4/2000. (II. 25.) EüM. rendelet, 313/2011. (XII. 33.) Korm. rendelet) előírt iskolai végzettség, szakképesítés, és egyéb feltételek megléte. A pályázathoz csatolni kell: - a végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok közjegyző által hitelesített, 30 napnál nem régebbi másolatát, - részletes, szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzot, - 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - alkalmassági vizsgálat meglétét igazoló okmány másolatát, - a működtetési jog engedélyezési feltételei meglétének igazolását, - nyilatkozatot, amely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhessék. Az álláshely betölthető: a pályázat elbírálását követően, megállapodás szerint. A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejét követő soron következő Közgyűlés első ülése. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot 1 pld-ban, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: Felnőtt háziorvosi pályázat I. A pályázat benyújtásának helye: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal A körzet ellátásának időtartamára a körzet ellátása módjának függvényében (közalkalmazott vagy vállalkozó) lakás, illetve egyéb juttatás biztosítása megegyezés szerint. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás a 06/32/ es telefonszámon kérhető. A pályázat elbírálásának eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést. 5

6 3. melléklet a /2013. (X. 31.) Öh.sz. határozathoz Pályázati felhívás Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a 7. számú területi ellátási kötelezettségű fogorvosi körzet fogorvosi feladatainak közalkalmazotti jogviszony keretében vagy vállalkozási formában történő ellátására. Pályázati feltételek: A felnőtt háziorvosi tevékenységre vonatkozó hatályos jogszabályokban (4/2000. (II. 25.) EüM. rendelet, 313/2011. (XII. 33.) Korm. rendelet) előírt iskolai végzettség, szakképesítés, és egyéb feltételek megléte. A pályázathoz csatolni kell: - a végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok közjegyző által hitelesített, 30 napnál nem régebbi másolatát, - részletes, szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzot, - 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - alkalmassági vizsgálat meglétét igazoló okmány másolatát, - a működtetési jog engedélyezési feltételei meglétének igazolását, - nyilatkozatot, amely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhessék. Az álláshely betölthető: a pályázat elbírálását követően, megállapodás szerint. A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejét követő soron következő Közgyűlés első ülése. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot 1 pld-ban, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: Fogorvosi pályázat I. A pályázat benyújtásának helye: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal A körzet ellátásának időtartamára a körzet ellátása módjának függvényében (közalkalmazott vagy vállalkozó) lakás, illetve egyéb juttatás biztosítása megegyezés szerint A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás a 06/32/ es telefonszámon kérhető. A pályázat elbírálásának eredményéről a pályázók írásban kapnak értesítést. 6

Javaslat a 3. számú gyermekorvosi körzet rendelési helyének másik rendelőbe történő áthelyezésére és pályázat kiírására

Javaslat a 3. számú gyermekorvosi körzet rendelési helyének másik rendelőbe történő áthelyezésére és pályázat kiírására S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l S z o c i á l i s é s E g é s z s é g ü g y i I r o d a Ikt. szám: 45.888/2009. Javaslat a 3. számú gyermekorvosi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én tartandó testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én tartandó testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én tartandó testületi ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: Az előterjesztés előadója: a Tiszavasvári II. sz.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: III. 84812011. Előadó: Rita Mell.: 2 db Hiv. sz.: Liptákné Szarvas Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 Telefax:

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege. TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére Tárgy: Rendelőintézet alapító okirat módosítása Sorszám: IV/5 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Döntéshozatal módja: Minősített többség az Mötv. 50. -a alapján Véleményező bizottság: Ügyrendi,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. november 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására Ikt.szám: 18 807/2015. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-99/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT A Pásztói Gondozási

Részletesebben

SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA *

SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA * SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA * I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 13298/2016. Javaslat a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatójával kapcsolatos döntés meghozatalára, valamint a Salgó Vagyon Kft. ügyvezetői igazgatói

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/ 521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

Pécel város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő házi gyermekorvosi körzetek leírását a rendelet 2. számú melléklete képezi.

Pécel város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő házi gyermekorvosi körzetek leírását a rendelet 2. számú melléklete képezi. Pécel Város Önkormányzat 5/2004. (III. 10) számú rendelete A Pécel város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő háziorvosi ek meghatározásáról (egységes szerkezetben) Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS ÖNKOR~NYZATKÖZGYŰLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: III. 487-2/2014. Előadó : Kissné Horváth Krisztina Mell.:

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII.... szám alatti önkormányzati

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: ujszasz@pr.hu

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: ujszasz@pr.hu ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 e-mail: ujszasz@pr.hu Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Szociális, Egészségügyi és Foglalkoztatási Bizottság

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. december 20-i ülésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. december 20-i ülésére. E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. december 20-i ülésére. Tárgy: Fogorvosi szolgálatok működésével kapcsolatos szerződések. Előadó: dr. Horváth Sándor bizottsági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. május 20-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. május 20-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-249/2015. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. május 20-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: 2. gyermek háziorvosi

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. január 16-i rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. január 16-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel.: 592-660 Pf.: 76. Fax: 592-676 e-mail:varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2012. március 5-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2012. március 5-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2012. március 5-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Városháza díszterme. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.12.09 - ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb 3 alkalommal ismételjük meg, további

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat egyes gyermekvédelmi intézményei intézményvezetői álláshelyének pályázati meghirdetéséről

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat egyes gyermekvédelmi intézményei intézményvezetői álláshelyének pályázati meghirdetéséről KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. szeptember 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat

Részletesebben

Város Polgármestere. Ügyintéző: Zsók Anikó. Spalding Alapítvány Együttműködési megállapodásának módosításáról

Város Polgármestere. Ügyintéző: Zsók Anikó. Spalding Alapítvány Együttműködési megállapodásának módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Spalding Alapítvány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről. 2016. április 26.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről. 2016. április 26. Ügyszám: 24-69/2016. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2016. április 26. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 20-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 20-i ülésére 4478-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 20-i ülésére Tárgy: A háziorvosi és fogorvosi körzetekről szóló rendeletek felülvizsgálata Előterjesztő:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 21-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 21-én megtartott soron kívüli ülésén. 7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 21-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja DMJV Önkormányzat 2004. évi 6. számú Közlönye file://g:\kozl\6szkoz~1\6szkzl~1\6szkzl~1.htm 1. oldal, összesen: 47 DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25 - i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25 - i ülésére 1523-2/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25 - i ülésére Tárgy: Kerekegyháza 471 helyrajzi számú ingatlan önkormányzati tulajdonba vétel

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 127/2014. (IX. 15.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 127/2014. (IX. 15.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

S Z E R Z Ő D É S HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA

S Z E R Z Ő D É S HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA S Z E R Z Ő D É S HÁZIORVOSI TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165., képviseli: Riz Levente polgármester),

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. október 28. napján tartandó ülésére Készítette: dr. Lukács Titanilla vagyonhasznosítási irodavezető Müller Kinga

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Tárgy: Javaslat a szarvasi úti kerékpárút tulajdonviszonyainak rendezésére

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

12. n a p i r e n d i p o n t

12. n a p i r e n d i p o n t 12. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Vértesacsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 27-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés a Vértesacsai Szivárvány

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. június 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. június 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. június 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Előterjesztések tárgyalási sorrendjének megváltoztatása A közgyűlés 15 igen

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM 2005/31. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 1649 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. november 15. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/46. szám Ára: 315 Ft FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapcst,

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapcst, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapcst, 2008 DEC 4- Tárgy: Javaslat a Keresztury Dezső Általános

Részletesebben

ESZ: 745281-2/2006. Melléklet: 4 db. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 19/2006.(V.10) számú rendeletének módosítására

ESZ: 745281-2/2006. Melléklet: 4 db. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 19/2006.(V.10) számú rendeletének módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 745281-2/2006. Melléklet: 4 db Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 19/2006.(V.10) számú rendeletének módosítására Összeállította: Jirkovszkyné

Részletesebben

Melléklet: pályázati kiírások. Javaslat. oktatási-nevelési intézmények intézményvezetői álláshelyeire történő pályázat kiírására

Melléklet: pályázati kiírások. Javaslat. oktatási-nevelési intézmények intézményvezetői álláshelyeire történő pályázat kiírására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE JK. 22089/2011. Melléklet: pályázati kiírások Javaslat oktatási-nevelési intézmények intézményvezetői álláshelyeire történő pályázat kiírására Előkészítésért felelős:

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2014. január 14 én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2014. január 14 én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2014. január 14 én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 1/2014.(I. 14.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/257/2008. ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ű ű ú ű ű ú ú Í É ú ú ű ú ű ű ű ű Í ű ú Ü ű ű ú ú ú ú ú ű ű Á Í Ú ú Í ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű Ú ú ú Í ú ú Ü ű ű ű ú ű Í ú ú ű ű ű ű ű Í ú ű ű ű Í ű ú ú ű Á ú ú ú ű ú ú ú ú ú ű Í ú ú ú ű ű ű ű

Részletesebben

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére 3. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsılajos Gyermekjóléti és Szociális Feladatellátó Társulása társulási megállapodásának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 17-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 162/2012.(XII.17.) Döntés az érvénytelen jegyzői pályázatokról 163/2012.(XII.17.)

Részletesebben

1.) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1.) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezető

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. március 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. március 30-i ülésére 2870-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. március 30-i ülésére Tárgy: Házi- és gyermekorvosi, fogorvosi szolgálatok támogatása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Javaslat a Molnár-sziget Tündérkert működtetésével kapcsolatos döntésre

Javaslat a Molnár-sziget Tündérkert működtetésével kapcsolatos döntésre Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Molnár-sziget Tündérkert működtetésével

Részletesebben

Í Á É ő ő ő ú ú ő ő ő ő ő ő ő ő í ő ő ő ő ő ű í ő ű ő ú ő ű ő ő ő ő Á í í í ő ő ő ő í í ő í ü ő í ő í í í ő í ő í ő í ő ő í í ő ő ü ő í ő í ő ő ő ő í í í ő í ő ü í í ő ő ő ő ő í ü ű ő í í í ő í í ő ő ő

Részletesebben

TARTALO M M U TATÓ. 1. Játékvár Óvoda Minőségirányítási programjának módosítása. 2. Kompetenciamérés eredménye.

TARTALO M M U TATÓ. 1. Játékvár Óvoda Minőségirányítási programjának módosítása. 2. Kompetenciamérés eredménye. TARTALO M M U TATÓ 1. Játékvár Óvoda Minőségirányítási programjának módosítása. 2. Kompetenciamérés eredménye. 3. Móra Ferenc Városi Könyvtár nyári zárva tartása. 4. Költségvetési szervek felülvizsgálata,

Részletesebben

Pályázati felhívás háziorvosi feladatok ellátására

Pályázati felhívás háziorvosi feladatok ellátására Pályázati felhívás háziorvosi feladatok ellátására Balatonvilágos Község Önkormányzata pályázatot hirdet háziorvosi praxis vállalkozási formában területi ellátási kötelezettséggel történő ellátására. Ellátandó

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉGI POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com

FÖLDES NAGYKÖZSÉGI POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com FÖLDES NAGYKÖZSÉGI POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 17. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az önkormányzat

Részletesebben

J a v a s l a t. kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására

J a v a s l a t. kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására J a v a s l a t kötelező önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések pályázatainak benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály Ó z

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/225-7/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Önkormányzati bérlemények értékesítésre való kijelölése

Részletesebben

1. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 159/2015

1. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 159/2015 ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 159/2015 Tárgy: A Nagykovácsi Településüzemeltetési Nonprofit Közhasznú Kft és az Önkormányzat által kötött vagyonkezelési szerződés, együttműködési megállapodás és vállalkozási

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. október 3-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. október 3-i ülésére Iktató szám: Sz-507/2012. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2012. október 3-i ülésére Tárgy: Feladat-ellátási szerződés a felnőtt fogorvosi körzetek

Részletesebben

SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu.

SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu. SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2013. július 22-én, a Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. január 14. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 43. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-018 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 43. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-018 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 43. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-018 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. április 14-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27-én

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Pf. 78. Tel.: 95/323-555, Fax.:95/ 320-230 e-mail: onkormanyzat@sarvar.hu ELŐTERJESZTÉS a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTE E L Ő T E R J E S Z T É S

HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTE E L Ő T E R J E S Z T É S HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTE Szám: HID/27 4/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2014. április 29-i ülésére Tárgy: Az alapellátási központi

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent: Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2015. március 12-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának 1419 DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja 2005. évi 16. szám 2005. június 28. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. december 3. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. február 23-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. február 23-i ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola igazgatói, és a Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetıi

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 15. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 7. Költségvetési szerv típusa: Gazdasági-pénzügyi, műszaki és egyéb ellátást végző önkormányzati költségvetési szerv

ALAPÍTÓ OKIRAT. 7. Költségvetési szerv típusa: Gazdasági-pénzügyi, műszaki és egyéb ellátást végző önkormányzati költségvetési szerv ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: EKVI 4. Székhelye: 3300 Eger Bem tábornok út 3. szám 5. Telephelye(i) és címe(i)

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

PÁLYÁZATIFELHlVÁS. A közszolgáltatásba bevont terület települési, foldrajzi és közlekedési jellemzői:

PÁLYÁZATIFELHlVÁS. A közszolgáltatásba bevont terület települési, foldrajzi és közlekedési jellemzői: PÁLYÁZATIFELHlVÁS Balassagyarmat Város Önkormányzata a Balassagyarmat város közigazgatási területén nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység ellátására

Részletesebben

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására

J A V A S L A T. Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodása módosításának elfogadására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2014. február 13. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének 2015. szeptember havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének 2015. szeptember havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. szeptember 07. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@pmh.biatorbagy.hu

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben