ÉRTÉKEINK VÉDELMÉBEN TISZTELT KERÜLETI LAKOSOK! Sokan unalmasan legyintenek, ha ismét azt hallják a tömegtájékoztatásban,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉRTÉKEINK VÉDELMÉBEN TISZTELT KERÜLETI LAKOSOK! Sokan unalmasan legyintenek, ha ismét azt hallják a tömegtájékoztatásban,"

Átírás

1

2 ÉRTÉKEINK VÉDELMÉBEN HAJDU LÁSZLÓ KÖSZÖNTÔ BESZÉDE VELEM EZ NEM TÖRTÉNHET MEG! TISZTELT KERÜLETI LAKOSOK! A kerületi önkormányzat Képviselôtestülete október 26.-i ülésén fogadta el Bûnmegelôzési koncepcióját. A testület által elfogadott anyagban kiemelt szerepet kap az egyének, a közösségek önvédelmi képességének fokozása, a lakosság reális tájékoztatása, és az együttmûködési lehetôségek kialakítása, fejlesztése. Ezeknek a céloknak a megvalósítását szolgálja többek között ez a füzetsorozat is. A füzetsorozat eddigi számaiban megjelent a Bûnmegelôzési Koncepció, a kiskorúak jogai és kötelességeirôl szóló tanulmány, a gyermekbántalmazás, családon belüli erôszak témáját körüljáró kerületi konferencia anyaga, a kerületi egyházak bûnmegelôzésben, drogprevencióban betöltött helyét, szerepét tárgyaló tanácskozás anyaga, a gyermekkori és fiatalkori agresszió okait, megelôzésének lehetôségeit vizsgáló szakmai tanácskozás anyaga, az illegális kábítószerekkel, a drogfogyasztással foglalkozó tanulmány, tûzvédelemmel, tûzesetek megelôzésével foglalkozó anyag. A mostani számban a vagyonvédelmi kérdésekkel foglalkozunk. Tény, hogy az ismertté vált bûncselekmények mintegy 60-65%-át a vagyonelleni bûncselekmények teszik ki. Ezek a bûncselekmények azok, melyek leginkább irritálják a lakosságot. Mindenfelé hallani különbözô történeteket betöréses vagy besurranásos lopásokról, csalásokról, zsebelésrôl, autófeltörésrôl, autólopásokról. Arról sajnos kevesebb hallani, hogy mit tett(ek) a tulajdonos(ok) ezek megelôzése érdekében. Véleményem szerint minden tulajdonosnak, legyen az önkormányzat, állam, magánember a saját tulajdona védelmében lehetôségeihez mérten mindent meg kell tennie. Ehhez kíván segítséget nyújtani a füzetsorozat mostani száma. Jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe. TEGYÜNK EGYÜTT KERÜLETÜNK BIZTONSÁGÁÉRT! Hajdu László polgármester országgyûlési képviselô Sokan unalmasan legyintenek, ha ismét azt hallják a tömegtájékoztatásban, hogy Vigyázzanak értékeikre!, vagy Ne hagyjanak értéktárgyakat a gépkocsiban!, netán Tartsák pénzüket bankban!, stb. Ugye Önnek is ismerôsen hangzik, és inkább zaklatásnak tûnik az állandó ismételgetés, hiszen olyan nehéz elhinni azt, hogy Önnel is megtörténhetnek ilyen dolgok, mivel Ön általában figyelmes, körültekintô, óvatos, és ami mindenképpen biztos: életvitelét biztonságosnak ítéli. Velem ez nem történhet meg! jön a frázisszerû válasz. Valóban? Akkor miért van az, hogy manapság is rendkívül sok ilyen jellegû deliktumot követnek el? A 3

3 válasz egyfelôl a címben rejlik, hiszen az emberek többsége nem hiszi el, hogy vele is megtörténhet, még a károsultakat sem sajnálják, általában azt mondják: vigyázott volna jobban! De mi van akkor, ha ezek a magabiztos emberek jutnak i- lyen, egyébként általuk elképzelhetetlen szituációba. Még kezdô rendôr voltam, amikor az egyik budai kerületben adatgyûjtést folytattunk és arra lettünk kollégámmal figyelmesek, hogy egy Mercedes áll az egyik kapu elôtt, ajtaja nyitva volt és nem láttuk a tulajdonost. Körül néztünk, és akkor vettük észre, hogy bent a kertben, mintegy ötven méterre az autótól két férfi beszélget. Odaköszöntünk és megkérdeztük, hogy kié az autó, de az egyikük dühösen ránk förmedt: Inkább a betörôk után futkossanak, nem kérek a kioktatásukból! és egy nagyot legyintett. Mi is legyintettünk, és elmentünk. Két óra múlva bent voltunk a kapitányságon, amikor is észrevettük, hogy a dühös úr ott ül az ügyeleten és roppant ideges. Mint késôbb megtudtuk, nem sokkal találkozásunk után valaki a kesztyûtartóból kiemelt Ft-ot, amíg beszélgettek. Hát ez akkor több havi fizetés volt. Hosszú ideig dolgoztam nyomozóként, majd tíz éve már a bûnmegelôzésben ténykedem. Az a tapasztalatom, hogy idônként fenék nélküli vederbe merjük a vizet, szélhalom-harcot vívunk. Tényleg igaz a mondás: Annak tudsz segíteni, aki hagyja. A Rendôrség Bûnmegelôzési Szolgálata folyamatosan folytat propagandát, felvilágosítást az emberek személy- és vagyonvédelmének fokozására, de ez nélkülük nem lehet sikeres. Az esetek döntô többségében megállapítható, hogy a bûncselekmények nem történhettek volna meg a sértettek tevékeny közremûködése nélkül. A Rendôrség nem képes egyedül védelmezni a polgárok vagyontárgyait, nincs erre kapacitása, hiszen erre háromszoros állománnyal sem lenne képes. Valódi feladata az, hogy kiváltsa az emberekbôl azok önvédelmi reflexeit, rávilágítson arra, hogy mindenki felelôs a saját biztonságáért, személyes érdekük, hogy védjék nehezen összespórolt értékeiket, mivel az ebbôl eredô kár is pusztán az övék. Ismételt kísérletet teszek arra, hogy az újbóli tanácsok, felvilágosítások, ötletek hátha meghallgatásra találnak. Már annak is örülnék, ha csak néhányan egy-két dolgon elgondolkodnak, és környezetükben körülnéznek, mit tehetnének azért, hogy elkerüljék a bajt. A biztonsági intézkedéseket a hatóságok általában nem írhatják elô az embereknek, de gondoljunk bele: ezek az Önök érdekét szolgálják, fogadják hát meg azokat! BOSSZANTÓ! Ha számba vesszük a vagyont támadó jogsértések struktúráját, azt láthatjuk, hogy azok nagy százaléka lopás. A lopás olyan jellegû bûncselekmény (vagy éppen szabálysértés), amikor valaki egy idegen (nem saját tulajdon) értékkel bíró tárgyat mástól elvesz azért, hogy azt felhasználja, elfogyassza, tovább értékesítse, birtokában, tulajdonában tartsa, stb. A lopás akkor valósul meg, ha az elkövetô az idegen tárgyat magához veszi (birtokolja), és azt annak feltalálási helyérôl elviszi. Ha csak birtokba veszi, de onnan nem viszi magával, akkor lopás kísérletérôl beszélhetünk. Ha az eltulajdonított tárgy forgalmi (kiskereskedelmi) értéke a Ft-ot nem haladja meg, akkor lopás szabálysértésérôl, szabatosabban tulajdon elleni szabálysértésrôl beszélünk. A bûnügyi statisztikák azonban csak a húszezer forint feletti elkövetéseket regisztrálják. Ha a szabálysértésekkel növelt esetszámokat is figyelembe ven- 4 5

4 nénk, bizony akkor nem lenne ilyen kedvezô a bûnügyi mutató. Mondom ezt azért, mert a lopások javarésze a kisebb kárértékû tárgyak eltulajdonításából áll össze! Roppant kellemetlen, ha a boltban éppen a fizetés során derül ki, hogy valaki a zsebünkbôl kivette a pénztárcánkat, vagy éppen a táskánkból emelte el a brifkót. Ezek néha csak néhány ezer forintos károk, ezért gyakran az emberek nem is tesznek feljelentést, mert úgy gondolják, hogy nem éri meg a procedúra. Bemenni a Rendôrségre, sorban állni, ahol kérdésekkel zaklatják, amikor amúgy is ideges. Ráadásul csekély az esély, hogy elkapják az illetôt és visszakerüljön a pénz. Vagy ha el is fogják a tolvajt, akkor újra kihallgatás, szembesítés, neadj' isten a tolvaj megfenyegeti, aztán bíróságra is be kell menni, nem ér annyit az egész! Tehát inkább be sem jelentik. Most pedig fussunk át néhány valóban bosszantó körülményt, melyet könnyû lett volna megelôzni. Hol, hogyan történhetnek ilyenek? TÖMEGBEN Ezzel a tevékenységgel az elkövetôk egész szép pénzre tehetnek szert. A zsebtolvajlás szakmává nemesedett. Családok élnek belôle és a mesterség apáról-fiúra száll. A Rendôrség több zsebes családot ismer és kiterjedt a rokonságuk is. A veszélyt tovább fokozta, hogy a rendszerváltás után a keleti országokból rengeteg szerencsevadász érkezett, akik kéregetéssel, kisebb lopással és nem utolsósorban zsebeléssel keresték meg az élelemre valót. Aztán a bolt beindult. Kisebb maffia-jellegû csoportok alakultak nemcsak a kéregetôknél, hanem a zsebtolvajoknál is. Leginkább a nagy tömegben tudnak aratni, ahol a figyelem megoszlik, egymáshoz érnek az emberek, tolakodnak, tülekednek, tehát nem arra figyelnek, hogy meglökik ôket, vagy szorosabb testi kontaktusba kerülnek másokkal, mert ez ott természetesnek tûnik. Ezt használják ki a tolvajok. Leggyakrabban tömegközlekedési eszközökön, piacokon, sport-, zenei rendezvényeken, utcai bálokon találkozhatunk velük. Mindig többen vannak. Ki kell szúrniuk azt az embert, akinél lehet nagyobb érték, kellôképpen figyelmetlen, nem tartja figyelemmel a táskáját, elbambul, nagyobb zsebei vannak és láthatólag tart is bennük valamit. Általános trükk, hogy van a kezükben egy ruhadarab, általában pulóver, és ezt az alkarjukra teszik. Amikor szorosan a kiszemelt áldozat mellé állnak, a pulóver elfedi a kézfejét. A tettes gyorsan meglöki az óvatlan személyt, és ezalatt a keze dolgozik. Amint kivette a zsebbôl, nyitott táskából a pénztárcát, azonnal a mellette álló társának adja, aki vagy rögtön leszáll a villamosról, vagy igyekszik a helyszínrôl távolabb kerülni, esetleg ô is tovább adja az ajtó közelében álló másik társuknak. A gyanútlan ember csak annyit vesz észre, megint megtolták, meglökték, és csupán kényelmetlenül érzi magát, hogy másokkal kell érintkeznie, nem is gondolja, hogy kirabolták. Legtöbb esetben csak órákkal az eset után észleli a lopást. Veszélyben vannak azok az értékek, melyek a farzsebben, a zakó, kosztüm külsô zsebeiben vannak, vagy nyitott táskában, jól látható, elérhetô helyen. Másik módszer a pengézés. Itt a tolvaj kezében fogja, vagy gyûrûjébe illeszti az eltört pengét, majd hirtelen mozdulattal elmetszi a táska anyagát és a nyíláson keresztül benyúlva, elveszi a tárcát. Ezt a tulajdonos észre sem veszi, nem kell, hogy meglökjék, csak tömeg, amiben észrevétlen maradhat az elkövetô. A farzsebbôl való kivételt, a tárca kihúzását is csak annak a személynek van esélye észrevenni, aki nagyon erre kon- 6 7

5 centrál és még akkor sem biztos, hogy észleli. Így járt apósom és egyik rendôr kollégám is, aki pedig nagyon is tudta, mire kell figyelni tömegben. Apósom jobban járt, mert csak azt akartuk bebizonyítani neki, hogy észrevétlenül ki tudjuk venni a farzsebébôl a tárcáját, amit rendre ott hordott, és folyton hangoztatta csak egy hülyétôl lehet elvenni. Nekünk gyakorlatunk sem volt, mégis kivettük és csak ó- rákkal késôbb vette észre, nincs meg a pénztárca. Erre úgy jött rá, hogy felesége tudva, hogy kivettük a pénztárcát, elküldte a boltba. Kellemetlen szituáció volt, azóta mindig máshol, táskában tartja a pénzét. Kollégám már nem volt ilyen szerencsés. A fizetés napján a beteg, otthon lévô kollégája fizetését is felvette, hogy elvigye neki, de hazafelé a 6-os villamoson eltûnt a pénztárcája. A sors pikantériája, ilyen jellegû ügyeken dolgozott. Eltûnt a rendôrigazolványa és mindkettejük fizetése, melyet mivel a tettest nem sikerült feltalálni neki kellett kifizetnie. Az igazolványait három nap múlva postaládájában találta meg. Persze a profik nemcsak a nagy tömegben próbálkoznak, hanem más módon is. A cél a figyelem elterelés. A buszon egyikük mondjuk egy gyermek elesik a kiszemelt személy mellett, aki igyekszik segíteni neki, és amíg ezzel van elfoglalva, a többiek akcióba lendülnek. Egyéb esetekben elegendô a célszemély óvatlanságát kihasználni. Elalszik a vonaton, ott hagyja a csomagját, amíg kimegy a folyosóra cigarettázni, vagy beszélgetni és máris megtörténik a bosszantó eset. Az ügyeskedések tárháza ezzel természetesen még korántsem merült ki. Vegyük csak számba, még hogyan vernek át bennünket olcsó, apró trükkökkel. És bár a módszerek hasonlók, sokkal nagyobb károkat tudnak okozni a már említetteknél. BESURRANÁSSAL Az emberek a személyes tárgyaikat testi közelségükben (zseb, kéz), vagy a lakásukban tartják. A támadások másik célpontja tehát a lakás. Be kell jutni. Az elkövetôk egyik része nem használ dolog elleni erôszakot, nem betörô. Miért bíbelôdjön vele, kinyitja az ajtót a tulajdonos magától is! Vagy esetleg nyitva hagyja, és ezzel a besurranásos lopás lehetôségét teremti meg. Az ajtó, lakás elôtt céltalanul bóklászó, látszólag érdektelen személyek, amikor ilyen helyzetbe kerülnek, azonnal aktívakká válnak, belépnek az ajtón, és amit találnak az elôszobában, vagy ha lehetôségük van a belsô szobában elôl hagyott értékeket zsebre vágják, és már mennek is. A zárt lakásba bejutáshoz számos trükk van a kalandorok tarsolyában, fel sem lehet sorolni ezeket. Nézzünk néhányat. Az idôsebb emberek, vagy éppen a gyermekek, esetleg a nincstelenek könnyû célpontoknak tûnnek. A belvárosi bérházak ideális terepei ennek a mûfajnak, hiszen napközben a szomszédok sincsenek otthon, néha nehéz rálátni a szomszéd ajtajára, nem is ismerik jól egymást az ott lakók, ezért remek hely az ilyen jellegû elkövetésre. Kis gyermekekkel kérnek bebocsátást a lakásba, mert 8 9

6 tisztába kell rakni, egy pohár vizet kérnek, vagy rosszullétet színlelnek, esetleg vízvezeték szerelônek adják ki magukat, vagy akár hivatalos eljárást színlelnek. A gyanútlan sértett segítôkész, neki is voltak gyermekei, tudja, milyen kényelmetlen, ha a gyermek bekakil a pelenkába, vagy éppen a rosszul lévô személyen akar segíteni. A megérkezô telefonszerelô ugyan gyanús lehet, ezért nem is akarja beengedni, hiszen ô nem hívta, de az csak erôsködik, hogy már pedig ide küldték, és akkor tisztázzák a helyzetet, és telefonálni kéredzkedik be. Az önkormányzattól érkezô ügyintézô jó hírrel jön. Felemelik a nyugdíjat, vagy egyszeri, nagy összegû juttatást ígér, csak a nyugdíjszelvényt kell ellenôriznie. További trükk, hogy valamit eladni szeretnének. Roppant olcsón és még alkudni is lehet. Kérdezôbiztosok érkeznek, felmérést szeretnének készíteni az életkörülményekrôl legyünk velük is bizalmatlanok. A céljuk: bejutni. A trükk elsô része tehát erre irányul. Gyôzködik az embert, rámenôsek, igyekeznek nagyon hitelesnek látszani, és rendkívüli, kihagyhatatlan lehetôséget kínálnak. Nagyon fontos tudni, hogy roppant veszélyes idegen személyeket a lakásba engedni, mivel más, súlyos bûncselekmény is történt már ilyen esetekben, például emberölés, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, nemi erôszak. Ha bent vannak, akkor következhet a figyelem elterelés. Egy pohár vizet kérnek, megkerestetik az ott lakóval az utolsó nyugdíjszelvényét, és a- míg a tulajdonos a másik helyiségben van, ôk már akcióba is lépnek. Ha többen vannak, akkor az egyik elkezd nézelôdni, mindent megfogdos, kérdezôsködik, leköti a tulajdonos figyelmét, és ezzel segíti társát. Meg akarja venni az egyik régiséget, erre alkud, sok pénzt ígér, és amikor a hosszú egyezkedés után a tulajdonos végre rááll az üzletre, akkor vagy eláll a vételtôl, vagy másnap hozná a pénzt, de minden esetre elmennek a lakásból. Az alkudozás közben a másik társa dolgozott és kiderült: nem hogy pénzhez jutott volna a tulajdonos, hanem még kára is származott. Tehát ne engedjünk be a lakásba ismeretlent, még hivatalos embert sem. Az önkormányzat, vagy más hivatal nem ilyen módszerekkel intézi az ügyeket, de ha mégis, akkor ôk mutatnak igazolványt és a fellépésükbôl, az ügy milyenségébôl következtethetünk arra, hogy kik is valójában. Kérjük el igazolványaikat, ellenôrizzük vissza ôket, és írjuk fel az adataikat is. Önálló kategória a besurranásoknál az éjszakai besurranás. Fôleg nyáron hagyják nyitva szellôzni az ablakokat, és ez jó terep a tolvajok számára. Különösen, ha emeletes a ház és van bokrokkal, fákkal teli udvar is

7 Az otthoniak fenn alszanak és a földszinten is gyakran nyitva hagyják az ablakokat, ezzel is enyhítve a meleget. Ma már egyre több a légkondicionált lakás, ami erôsíti a biztonságot. A földszinti ablakra szerelt rács sokat segíthet. GÉPKOCSIK A trükkös elkövetések további válfajában a gépkocsik a célpontok. A kertkapun kiálló kocsit az utcán járó motorral, nyitott ajtóval hagyják, amíg visszamennek a bejárati ajtó, vagy a kertkapu bezárására. Az elkövetôk kifigyelik a szokásokat, és néha utaznak erre. Beugranak a kocsiba és elhajtanak vele. Az autók nagy része alkatrészként beépítésre kerül más, hasonló színû, márkájú kocsiba, vagy éppen az alváz-, és motorszám átütése, kicserélése után más rendszámmal forgalomba kerül, jó pénzért értékesítik. Másként is lehet erôszak nélkül autóhoz jutni. Az ellopott táskában megtalált slusszkulcs, vagy a zsebbôl célirányosan kilopott indítókulcs mellett a trükkök következô elemét mutatom be. A gépkocsival történô utazás közben elhagyatott útszakaszokon, vagy autópályán a cél az autós megállítása és természetesen figyelmének elterelése. A kiszemelt gépkocsi mellé érve, mutogatni kezdenek: lapos a gumi, megsérült az autó, nyitva maradt a tanksapka. Megállítják a közeledô gépkocsit, mert rosszul lett a társuk és segítséget kérnek, rázuhant a fa az útra és egyedül nem tudja elhúzni, nem tudja folytatni az utat. Az óvatlan sofôr megáll, a motor természetesen jár, megnézi az autóját, az elkövetô még segít is neki, amíg a társa beugrik, és már viszik is az autót. Néha, ha nem megy másként, erôszakot alkalmaznak. Leütik a vezetôt, kicibálják az ülésbôl és így veszik el az autóját. Egy másik elkövetési forma a motorral, biciklivel autóból elkövetett lopás. A piros lámpánál várakozó autó mellé érve a motoros felrántja az ajtót és kiveszi az ülésen lévô aktatáskát, más értéket és már el is robog vele. Ablakbetöréssel is végzik ezt a módszert. Lényeg, hogy látható helyen, jobb elsô ülésen, vagy a hátsó ülésen értékes tárgyat tart a sofôr. Ô védekezni sem tud, mert hirtelen a támadás, be van kötve, vagy éppen csúcsforgalomban van és nem tud a tolvaj után eredni. Talán említenem sem kéne a parkoló gépkocsikban hagyott tárgyakat. A '90-es években rengeteg gépkocsi feltörés volt a fôvárosban. Ezek nagy részét ablakbetöréssel követték el, vagy a keleti autók silány ablakainak, zárjainak felnyitásával. Egy mozdulat és nyitva volt az autó. Olykor érthetetlenül nagy értékeket hagytak az felügyeletlen autókban és nagy károkat is okoztak az elkövetôk. Bandák szakosodtak erre. Késôbb, talán a Rendôrség offenzív bûnmegelôzési kampányainak hatására, csökkentek a feltörések. Ehhez persze kellett az is, hogy a tulajdonosok meghallgassák az intelmeket és meg is fogadják azokat. Mára viszonylag kevés ilyen jellegû bûneset történik, de még ma is nagy károkat okoznak a bûnözôk. Az autókba nehezebb bejutni, de továbbra sem lehetetlen. A bosszantó eseteknek koránt sincs még vége, hiszen az erkélyen, a bejárati ajtó elôtt, a tárolóban, a kertben hagyott tárgyak eltûnése is okozhat fejtörést, kellemetlenséget, de mindenképpen kárt

8 Ugye, hogy mennyire bosszantó? És milyen csekély odafigyeléssel el lehetne kerülni? Ugye Ön is tudja, hogyan kellene ezt a továbbiakban csinálnia? Folytassuk tovább a felsorolást. STRANDON A mindenre kész rosszfiúk máshol is lesben állnak és kisebb károkozással további bosszúságokat okozhatnak. Ide sorolhatók a strandlopások. A család szórakozni megy a strandokra, felhôtlenül, semmivel sem törôdve eltölteni néhány órát a napon, a hûs vízben. A lubickolás alatt azonban az értéktárgyak a pléden maradnak. Fényképezôgép, kamera, telefon, pénztárca, karóra és sok más tárgy tûnt már el. Az elkövetôk azt lesik, ki, mikor hagyja ott a napozóágyat, a leterített plédet és már indulnak is. Gyorsan, határozottan cselekszenek, sokan nem is gondolnák, hogy lopni szándékoznak, hiszen természetesen viselkednek. Könnyen meg lehet ôket figyelni. Általában felöltözöttek, figyelnek, mintha keresnének valamit, valakit, sokszor megfordulnak a fürdôzôk között, többször céltalanul végig sétálnak a strand területén. Tanácsoljuk, hogy csak a legszükségesebb tárgyakat vigyük magunkkal. Használjuk a strand, uszoda értékmegôrzôjét, vagy valaki mindig tartsa szemmel az értékeket, netalán kérjük meg a mellettünk napozókat, hogy amíg távol vagyunk, figyeljenek a csomagjainkra. MUNKAHELYEN De figyelnünk kellene akár a munkahelyen is és ezek az esetek bosszantóak csak igazán! Hiszen némi figyeléssel, törôdéssel elkerülhetô lenne, hogy ilyen szituációba kerüljünk! Az irodában sokszor marad pénztárca, táska és egyéb, értékes tárgy, amíg nyitva hagyott ajtó mellett WC-re megyünk, elugrunk a büfébe, vagy csak átlépünk a szomszéd irodába pár percre. Az elkövetôk egyik köre természetesen az épületben dolgozók közül kerülhet ki, de gyakran derített fel a Rendôrség külsô elkövetôket is. Ügyintézésre váró ügyfél, pizza-futár, házalók, kézbesítôk is találhatók ezen a listán. Gondoljuk meg, mit viszünk a munkahelyre és védjük azokat. Zárjuk a szekrényt, ajtót és akkor sok gondot elôzhetünk meg. Az emberek gyakran szeretnek büszkélkedni, néha dicsekedni értékes dolgaikkal. Ezek ráirányíthatják az elkövetôk figyelmét a karácsonyi, névnapi aranyláncra, méregdrága mobiltelefonra, és a többi értékre. UTCÁN És ez igaz az utcai esetekre is. A nyílt utcai támadások során már megjelenik a rablás, az értéktárgyak megszerzéséhez gyakran erôszakot is alkalmaznak. Itt a sértett az elkövetôvel kapcsolatba kerül, láthatja, néha sérülést is szenvedhet. Az elkövetôk mindig biztosra mennek. Vagy kifigyelik a járókelôk közül azokat, akiknél számukra érdekes, könnyen megszerezhetô tárgyak vannak, vagy pedig a jól látható helyen viselt, hordott tárgyak válnak célponttá. A tolvajok, rablók gyorsan, határozottan dolgoznak. Hirtelen kapják ki a táskát az elmélázó kezébôl, kiszakítják a nyakláncot, kicsavarják a kézbôl a mobiltelefont. Ha ellenállásba ütköznek, akkor lefogják, megütik, leütik és így veszik el az értékeket. A fiatal elkövetôk leginkább csoportban, háromnégy fôvel követik el tetteiket. Sokszor nincs erôszak, csak körülállják az embert, és ezzel kényszerítik a tárgyak átadására ôket. Ez már rablás, hiszen a pszichés erôszak alkalmazása is ide sorolandó. Fiatalok között gyakori a 14 15

9 márkásabb ruhanemû, cipô elvétele, vagy éppen a kerékpár lopás, rablás is. BANKBAN A bankokban, postahivatalokban, esetleg az utcai ATM környékén szintén legyünk éberek. A Rendôrség az egyes ügyek nyomozása során megállapította, hogy sok elkövetô itt figyeli ki késôbbi áldozatát. A pénzfelvételre várókat érdeklôdéssel figyelik, néha észrevétlenül közelükbe férkôznek, hogy megtudják, mennyi készpénzt vettek fel. A pénzintézetek ma már igyekeznek ennek lehetôségét leszûkíteni. Az ügyintézô ablakhoz csak a soron következô ügyfél fér oda, székre ültetik, távolabb kordonnal jelzik, hogy ott várakozzon a következô személy. Ilyen módon csökkenteni lehet annak esélyét, hogy illetéktelen személy információhoz jusson arról, ami az ügyintézés során történik. A készpénz felvételt úgy végezzük, hogy még az ügyintézés során rakjuk el a bankókat a táskánkba, ami legyen zárható, így mások nem látják, hogy mennyi pénzt vettünk fel, vagy hogy egyáltalán pénzfelvételt eszközöltünk-e. Ez persze nem igaz az utcai ATM automatákból történô pénzfelvételre. Legyünk körültekintôk, nézzünk szét, figyele valaki bennünket. Ha gyanús személyt látunk, inkább máshol, például banképületben vegyünk fel pénzt. Az automatától távozó személyt követi az elkövetô, kevésbé forgalmas útszakaszon indítja meg a támadását, vagy éppen tömegben próbálkozik a zsebesek módszereivel. Legyünk óvatosak! LAKÁSUNK VÉDELME A lakás, családi ház az emberek kényelmét, a pihenését, intimitását hivatott szolgálni. Egyfajta védelmet, elszigeteltséget nyújt a külvilágtól, biztonságot sugall. De tényleg biztonságban vagyunk és védettek az értékeink? A bejutásnak több módja van. Rávenni a tulajdonost, engedje be a késôbbi elkövetôt, a nyitva maradt ajtó kihasználása, és ha másként nem megy: be kell törni, feszíteni azt. A besurranásról már beszéltünk, azonban érdemes megemlíteni a nyitva hagyott nyílászárókat. Az emeleten lévô WC, fürdôszoba ablakot rendszeresen hagyják a tulajdonosok nyitva a szellôztetés miatt, gondolván azok magasan vannak, oda nem tudnak bejutni. Dehogynem, csak macerásabb. A földszinten lévô erkélyajtóra csak soproni zárat tesznek, néha csak ráfordítót(!!), mert az nem bejárati ajtó, ott meg sem próbálnak betörni. Ehhez nem fûzök kommentárt. A betörési módszerek kimeríthetetlenek és felsorolhatatlanok az eddig alkalmazott módszerek. A zár befeszítése, a zártörés, a savazás, ablakbetörés a leggyakoribb módszer. Ezért a mechanikai védelemben a zárak, bejárati ajtók megerôsítése fejlôdött a legtöbbet. Örök téma, milyen a jó védekezés. A mechanikus eszközök, vagy az elektronikus védelem biztonságosabb? Vannak, akik erre, mások pedig arra esküdnek. Én úgy gondolom sok szempontot kell figyelembe venni az ideális biztonság kialakításához. A lakás, családi ház jellegét, annak környezetét, a védendô értéket, az anyagi lehetôséget mind figyelembe kell venni. Érdemes szakemberhez fordulni, akik felmérik a házat, és a tulajdonossal egyeztetnek, milyen védelmet építsenek ki. Ma már nagyfokú biztonsági eszközök, rendszerek vannak és ezeket a szakmai szervezetek, a biztosítók és a Rendôrség is minôsíti. A Rendôrség Bûnmegelôzési Szolgálatánál ingye

10 nesen kaphatnak felvilágosítást, tanácsot. Vidéken is sokfelé nyílnak tanácsadó irodák, keressék a megyeszékhelyeken a Rendôrség bûnmegelôzési egységeit. Mint említettem a betörési módszerek szerteágazóak, és kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen nincsen olyan zár, amelyen ne lehetne keresztül jutni. A kérdés csak az, hogy mennyi idôbe telik és milyen technikai felszereltség, tapasztalat kell hozzá. Ma azt mondhatjuk, hogy egy átlagos zár kinyitása, egy átlagos védettségû ajtó befeszítése kb. két-három perc. A korszerûbb eszközök ezt az idôt nyújtják meg, vagy a felkészületlen elkövetônek komoly kihívást jelentenek, sokszor megoldhatatlant. Ha egy idô alatt nem sikerül bejutni, a legtöbb elkövetô a lebukástól való félelem miatt inkább feladja a próbálkozást. És az ördög is szóljon belôlem: az ablak betörése persze gyors, hatékony bejutást tesz lehetôvé, ha a zaj nem számít. A biztonsági üvegek itt is megoldást jelenthetnek, de hát ugye, ezeken keresztül lehet jutni. Az elektronikai távfelügyeleti rendszerek a biztonsági ajtók és más mechanikai eszközök (pl. rácsok) mellett a legnagyobb védettséget jelentik. Az érzékelôk egy diszpécser szolgálathoz jeleznek, akik visszaellenôrzik a jelzést és értesítik a Rendôrséget. Leggyakrabban ôk maguk sietnek a helyszínre, ellenôrizni azt, hogy mit történt, vagy addig megakadályozni a tettes elmenekülését, amíg a Rendôrség meg nem érkezik. Sok a téves riasztás is, de inkább jelezzen, mint hogy eltûnjenek az értékeink. Megoldás lehet bár drága az élôerôs ôrzés. Ebben az esetben a családi háznál, lakásnál biztonsági ôrt alkalmaz- nak, vagy járôrszolgálattal idôszakos visszatéréssel biztosítják az otthon biztonságát. A térfigyelô kamerák is magas szintû biztonságot és ne felejtsük el bizonyítékot szolgáltatnak. A biztonság kialakítása minden esetben egyedi módon történjen és kérjünk segítséget szakemberektôl. És még egy kiemelendô kérdés. Az elkövetôk sok energiát fordítanak arra, hogy felkutassák azokat a lakásokat, ahol nagy értékek találhatók. Figyeljünk azokra az apró jelekre, melyek szokatlanok, az adott helyzetben értelmezhetetlenek, nem tudjuk, miért történtek. Ilyenek az ismeretlen személyek általi kérdések a szokásainkról. Mikor megyünk el otthonról, meddig dolgozunk, van-e otthon napközben valaki, stb. Néha a gyermekeinknek teszik fel ezeket a kérdéseket, tehát jó, ha ôket is felkészítjük: ne adjanak felvilágosítást senki idegennek az otthoni dolgokról! Amit már mondtam: ne engedjünk be a lakásba gyanús idegent! Ezek között lehetnek olyanok, akik terepszemlét tartanak és a tippeket adják el a profi végrehajtóknak. Több elkövetôt, megrendelôt fogtunk már el, akik régiséget akartak felvásárolni. A betörôk célja az értékkel bíró vagyontárgyak megszerzése. Ezért fontos, hogy ne tartsunk otthon ilyeneket, és ezzel a lehetséges kárt tudjuk minimalizálni. Persze mit ér az ékszer, ha nincs a kezünk ügyében, vagy nincs valamennyi készpénz a vásárláshoz és az értékes festmény is a falon a szép. De a készpénznek a bankban a helye, a nagy értékû ékszereket pedig vagy otthon zárható, rögzített széfben, vagy éppen egy banki széfben érdemes tartani. Az értékesebb tárgyainkról vegyünk fel listát, melyben rögzítsük azok leírását, ismertetôjegyeit, sorozatszámát, esetleg képet róla, valamint azok kiskereskedelmi forgalmi értékét. Ezzel segíthetünk a Rendôrségnek azok felkutatásában, az ismert orgazdák elszámoltatá

11 sában, vagy amennyiben kereskedelmi forgalomba hozzák, intézkedések során feltalálják másoknál, akkor az segíthet az azonosításban, és így remény maradhat arra, hogy a tulajdonos visszakaphassa eltulajdonított értéktárgyait. Minden esetben tegyenek feljelentést! Figyeljenek meg minden apró részletet, elváltozást, ezzel is segítve a Rendôrség munkáját. A rendôrök helyszínelni fognak, nyomokat kutatnak, és ebbôl indulnak el a nyomozás során. Bízzunk bennük, lelkiismeretesen dolgoznak. A sorozat elkövetés felderítéséhez minden, a tulajdonos számára akár érdektelen részletre is szükség van, és lehet, hogy ez a csekélynek ítélt adat, információ viszi el a hatóságokat a megoldáshoz. A Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) egy olyan bûnmegelôzési program, melyet elsôsorban a Polgárôrség folytat és célja, hogy a lakóközösségekben elôforduló bûncselekményeket megelôzze. További céljai, hogy csökkentsék a helyi bûnözési lehetôségeket, közösségi szellemet alakítsanak ki, hogy az emberek együttmûködve legyenek képesek egymás értékeit védelmezni. Ez persze csak akkor mûködhet eredményesen, ha ismerik a lakótársak egymást, odafigyelnek a másik értékeire és együttmûködnek egymással. Ébernek kell lenni és összehangolni a tevékenységet. A közösségi típusú rendészeti tevékenység során olyan szervezetek, magánszemélyek mûködnek együtt, akik feladatukból adódóan, vagy önként felvállalva tesznek a biztonságért. A tevékenységet a Rendôrség fogja össze. Tagjai a Polgárôrség, közterület felügyelô, mezôôr, vadôr, környezetvédelmi ôr és más személyek. Ez lehet az egyik módszer arra, hogyan fokozhatjuk a biztonságot lakókörnyezetünkben, ha nem vagyunk a lakásunk közelében (munkaidô, nyaralás alatt, stb.). Ez a példa a közösség összefogását feltételezi, de mi, saját magunk is tehetünk a biz- tonságunkért. Jó tudni, hogy az elkövetôk nemcsak azokat a lakásokat kutatják fel, ahol valószínûsíthetô a nagy értékû fogás, hanem azokat is, ahol nagyobb biztonságban követhetik el a bûncselekményeket. Sok apró jel mutathat arra, hogy a tulajdonos nincs otthon, esetleg huzamosabb ideig felügyelet nélkül maradt a lakás. A levélszekrény tele van újsággal, levéllel, esténként nem gyullad fel a lámpa, nincs mozgás a kertben, és ezek a jelek azt mutathatják, hogy a betörô nyugodtan tevékenykedhet, nem fogják megzavarni. Kérjük meg a szomszédot, valamely rokont, hogy ürítse a levélszekrényt, öntözzék a virágokat, és ezzel csökkenhetik ezt a veszélyt. Vannak elektronikai eszközök, fényforrások, melyek programozhatók arra, hogy idôszakonként bekapcsoljanak, és máris nem látszik elhagyatottnak az otthonunk. Vagyonvédelmi cégek járôrszolgálatokat vállalnak, mely során az elôre megbeszélt idôpontokban ellenôrzik a lakást, vagy éppen távfelügyeleti rendszer telepíthetô, amely jelzéseket továbbít egy diszpécser központba, ahonnan visszaellenôrzik azok valódiságát, és ha kell, intézkednek. Fenti lehetôségekrôl a Rendôrség Bûnmegelôzési Szolgálata kézséggel tájékoztatja a hozzájuk forduló érdeklôdôket. A napokban nyílik meg az Országos Rendôr-fôkapitányság által vezetett Bûnmegelôzési Tanácsadó Iroda, melynek mûködéséhez segítséget ad a Személy-, és vagyonôri, valamint magánnyomozói Szakmai Kamara, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Fôvárosi Közgyûlés Városrendészeti Bizottsága. Az Irodában a szakmai szervezetek által minôsített, megbízható eszközök és szolgáltatások kerülnek kiajánlásra. Külön kérésre felmérik az ingatlant, és javaslatot tesznek, igény szerint ki is építik a leghatékonyabb védelmi rendszert

12 A LAKÁSMAFFIA Az ún. lakásmaffiás ügyek során az elkövetôk valamilyen trükkel, csalással, ritkább esetben pedig erôszakkal, kényszerítéssel veszik rá a tulajdonost lakásának eladására, cseréjére. Nézzünk meg néhány jellemzô módszert. Az elsô a bérelt lakás eladása. A tulajdonos által meghirdetett lakást akár több hónapra bérbe veszik. A szerzôdéshez, ha e- gyáltalán ilyen készül, a személyük igazolására hamis, hamisított okmányokat használnak fel, így ezzel a késôbbi felderítést nehezítik, vagy teszik lehetetlenné. A már kibérelt lakást, mint annak tulajdonosai eladásra hirdetik meg. Alkalmasint több vevônek is eladják. Az értékesítés másik módja, hogy régebb óta nem lakott lakást, építési telket hamis, vagy meghamisított okmányokkal magukat tulajdonosként kiadva, sajátjukként adják el az érdeklôdôknek. Ilyen okmány a személyi igazolvány, vagy éppen a mindenki által kiváltható tulajdoni lap. Leginkább azok az ingatlanok vannak veszélyben, amelyeket a tulajdonosaik elhanyagolnak, több éve nem törôdnek velük, így fel sem tûnik a szomszédoknak, hogy el akarják adni, és ki emlékszik már jól a tulajdonosra? A további módszereknél az elkövetôk már jelentkeznek a tulajdonosnál, és ôket próbálják rávenni az eladásra, bérbeadásra, cserére. Leginkább idôs, egyedülálló, rokkant, sokszor magatehetetlen emberek a célpontok. Ezek a személyek gyakran nagy összegû közüzemi díjhátralékot is felhalmoztak már, vagy egyéb módon terhelték meg (pl. magánkölcsön felvétellel) lakóingatlanjaikat. Az elkövetôk felajánlják, hogy elcserélik a lakást egy kisebbre, és emellett rendezik a hátralékot is, esetleg felújítják a cserelakást, és még sok kedvezôk ajánlatot is bevetnek. Az ilyen kényszerhelyzetben lévô tulajdonosok rendszerint vakon aláírnak mindenféle szerzôdést. Az ügy bonyolítását természetesen átvállalja a cserepartner ügyvédje. Késôbb derülhet csak ki, hogy a csereszerzôdés tulajdonképpen adásvételi szerzôdés volt és a cserelakással is gondok vannak. Nemcsak annak értékével ami rendszerint sokkal alacsonyabb, mint az elcserélt lakásé, hanem mondjuk a cserelakás szükséglakás volt, amit lebontanak, vagy sürgôsen el kell hagyni. Veszélyes ügylet a lakás fedezetül adása más személy részére. Ismerôsök, távoli rokonok keresik fel a tulajdonost, hogy hitelfelvételükhöz szükség volna egy terheletlen lakáshoz. Az adós aztán általában nem fizeti a részleteket, a hitelezô (szinte kivétel nélkül magánszemély!) saját nevére íratja a lakást. Hosszú idô elteltével derül ki, hogy nem megfelelô szerzôdést kötöttek. Az ügyletet itt is az ismerôs ügyvédje intézi és ô azt a felvilágosítást adta, hogy ugyan kezességvállalásról van szó, mégis jobb lenne csupán papíron, de adásvételi szerzôdést aláírni, de ennek nincs jelentôsége. Aztán egyszer csak nagy jelentôségûvé válik ez az okirat. A következô módszernél is magatehetetlen, kiszolgáltatott helyzetben lévô személyek válhatnak jobban áldozattá. Felkutatják az egyedül élô, idôs nyugdíjasokat, alkoholista, kábítószeres, vagy éppen mentális gondokkal küzdô tulajdonosokat, akik életvitelükbôl adódóan szintén jelentôs tartozást halmoztak fel. Az elkövetôk a sértettek bizalmába férkôznek hamis ígéretekkel, kisebb ajándékokkal, megtévesztéssel, de gyakran erôszak, fenyegetés alkalmazásával. Adásvételi szerzôdést, öröklési szerzôdést íratnak alá a megfélemlített, vagy leitatott, elkábított tulajdonossal, majd a megszerzett lakást gyorsan tovább értékesítik, a tulajdonos pedig az utcára kerül. Utolsó módszerként említeném azt, amikor a rászorulókat, mint az önkormányzat, vagy más segélyszervezet nevében keresik fel, és segélyt osztanak a kiszemeltek részére. Alkalmanként akár , Ft-ot is és ezt néha meg is ismétlik. Csupán azt kérik cserébe, 22 23

13 hogy írják alá az egyébként csak feleslegesnek tûnô papírokat, amiket nem is érdemes elolvasni, csak gyorsan egy szignót kérnek a tulajdonostól. Jó az ilyen papírokat átolvasni, mert ezek között adásvételi szerzôdés is megbújhat. A trükk az, hogy meglehetôsen jól csengô, kihagyhatatlannak tûnô feltételeket ígérnek és ezzel a tulajdonos gyanakvását oszlatják el, vagy másképpen fogalmazva: a tulajdonost elvakítja a lehetôség. Kérjük Önöket, jól gondolják meg, mit írnak alá. Olvassák el figyelmesen, és mindenképpen kérjenek tanácsot ismerôstôl, rokontól vagy hozzáértô személytôl, például egy ügyvédtôl. Ne higgyék el azt, hogy mindenki Önöknek akar segíteni és ezek az ügyletek csak az Önök számára kedvezôek. Legyenek gyanakvóbbak, kérjenek segítséget! A Rendôrség ismert zöld számain további felvilágosítás is kérhetô. VÉGEZETÜL Volt idô, amikor azt hirdették, hogy a bûnözés kirekeszthetô az emberi társadalomból. Mára mindenki számára érthetô, hogy ez illúzió. A bûnözés, a társadalom által elállított normák, szokások, erkölcs ellen ható magatartás, cselekvés a társadalom terméke és csakis a társadalom tud ellene hatékonyan fellépni. Ezért mindenki érdeke, sôt felelôssége is, hogy a rendelkezésre álló lehetôségekkel gazdálkodva elôzze meg a jogsértéseket. A bûnözés kiismerhetetlen, mindig más-más arcát mutatja, újabb és újabb formában jelenik meg, a harcot tehát nem adhatjuk fel. A bûncselekményeket ott lehet megelôzni, ahol keletkezik, ahol megvalósul és leginkább azok tehetik meg, akiket érint, akiket veszélyeztet, vagy akik már károsultak voltak. A bûnözôk ott érhetik el céljaikat, ahol a közöny, a nemtörôdés, a figyelmetlenség és az ó- vatlanság az úr, ahol nincs összefogás, az emberek nem figyelnek egymásra. Miért adunk ekkora elônyt nekik? Pedig egészen kis dolgokon múlik a biztonság. Az utcai biztonság például már attól fokozható, ha rend, tisztaság uralkodik a környezetünkben. A rendezettség odafigyelést, gondoskodást sugall, feltételezi a gazda ôrzô, vigyázó szemeit. A megfelelô köztéri világítás, a metszett növényzet szûkíti az elkövetés terét és ez bizonyítottan távol tartja az elkövetôket. A teraszon, kertben alkalmazott idôzáras lámpák szintén meglepetésként hatnak a betolakodóra és távozásra késztetheti ôket. A bejárati ajtóra felszerelt nagyobb látószögû kémlelônyílás, a több ponton záródó hevederzárak is nehéz feladat elé állíthatják a betörôt. A pénztárcát a táska alján kell tartani, amelyet mindig zárva kell tartani. Ha nincs a személynél táska, akkor a pénzt több zsebben kell elhelyezni és mindig ébren kell figyelni arra, ha meglökik, vagy hozzáérnek a tömegben, és felkészülni arra, bármikor megpróbálhatják a villamoson kizsebelni. Az igazolványok mellé ne tûzzék be bankszámlához tartozó pin-kódot és nagy odafigyelést igényel az utcai készpénzfelvétel is. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy legyenek bizalmatlanok, óvatosak a nagyon kedvezô, kihagyhatatlannak tetszô ajánlatokkal. Ne engedjenek be lakásukba idegent! Az ilyen jellegû próbálkozásokat zárt ajtó mellett, a kitekintô ablakon keresztül is el lehet intézni. Ez biztonságosabb. Mindenki figyeljen a saját és a lakókörnyezetére, vegyék észre azokat a személyeket, akik nem tartoznak oda, akik szemmel láthatóan keresnek valamit, fûrkésznek, többször indokolatlanul jelennek meg a környéken. Jegyezzék meg személyleírását, az autója rendszámát, stb. Nézzenek rá szomszédjuk lakására, ajánlják fel, hogy amíg hosszabb ideig távol van, Önök majd éberen ôrködnek, idôn

14 ként leellenôrzik, történt-e valami a lakással. Ugyanezt elvárhatják majd a többiektôl is. Minden gyanús mozgást, esetet jelentsenek be a hatóságoknak. Ha van a környékén polgárôrség, önvédelmi mozgalom, hívják erre fel a figyelmüket, akik majd utána járnak a dolognak és kapcsolatban állnak a Rendôrséggel is. Ha mindezek ellenére mégis betörnek lakásába, kérjük ne menjenek be, hanem azonnal értesítsék a Rendôrséget. A rendôrök a helyszínelés során nyomot rögzítenek, ha összejárkálják a helyszínt ezek megsemmisülhetnek, értékelhetetlenné válhatnak. Az is lehet, hogy a betörô még benn van, ezért sem célszerû bemenni. Inkább figyeljenek meg minden fontos részletet, ha valaki távozik, vagy a környéken gyanúsan viselkedik, jegyezzék meg ezek személyleírását, társait, autóját, stb. és ezeket közöljék a kiérkezô rendôrökkel. Minden esetben tegyenek feljelentést a Rendôrségen. Apró részletességgel, minden lényeges és lényegtelennek tûnô momentumot tárjanak fel, mert nem tudni, mi segíti majd a hatóságokat a nyomozásban. Lehet, hogy egy kis érdektelen mozzanat, körülmény segít az eset felgöngyölítésében, egy sorozat bûncselekmény felderítésében. A magyar jog ismeri a jogos önhatalmat. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos, a tulajdonában és birtokában lévô tárgyat, az ez ellen irányuló támadást, a birtok megvédéséhez elégséges mértékben önhatalommal is elháríthatja. Ez csak közvetlenül fenyegetô veszélynél alkalmazható, tehát, ha valaki elveszi Öntôl, az Önnél lévô táskát, pénztárcát, egyéb értéket. Ez az elhárítás akár erôszak alkalmazását is jelentheti, tehát a tulajdonos, vagy az adott tárgyat jogosan birtokló személy (pl. kölcsön kapta, vigyáz rá, stb.) megvédheti a birtokában lévô tárgyat. Kivételes esetben a már birtokából kikerült tárgyat is visszaszerezheti ily módon, de azonnal, tulajdonképpen látóhatáron belül és csak akkor, ha más intézkedés idôveszteség miatt nem lenne eredményes (pl. segítségkérés). A jogszabályok természetesen az eltulajdonított, a birtokból elvett tárgyak visszaszerzésére a jogi utat preferálja, és ez az egyetlen lehetôség arra, hogy védjük testközelben lévô értékeinket attól, hogy megfosszanak tôle. Az erôszak alkalmazásának két kritériuma van: az egyik, hogy a tett helyszínén és az arányos erôszakot lehet csak alkalmazni. Ha valaki kiveszi a zsebünkbôl a pénztárcát, amiben kb ,-Ft van, akkor a fegyverhasználat, a súlyos testi sértés túlzott erôszak alkalmazásának minôsül. De utól lehet érni a tolvajt, lefogni, földre teperni, kicsavarni a kezébôl a pénztárcát, vagy kisebb ütés is jogosnak ítélhetô. Az utóbbi években több eset is borzolta a kedélyeket, amikor a tulajdonos végsô elkeseredettségében meg nem engedett eszközöket vetett be értékei védelme érdekében. Ilyenek voltak a lakásban szabadon engedett veszélyes kígyók, pókok, vagy éppen a kerítésbe a termés védelmére vezetett áram. Ezekbôl súlyos sérülések, haláleset is történt. Bár kétségtelen, hogy a hatóságok nem minden esetben képesek védelmezni, visszaszerezni az elvitt értéktárgyakat, azonban a túlzott erôszak miatt akkor is felelni kell, ha ez látszólag jogosnak tûnt. (hosszú idôn keresztül a folyamatos lopásokat nem lehetett megelôzni, felszámolni) A jogos önhatalom mellett ami nem önbíráskodás a jogos védelem már büntetôjogi védelmet nyújt. A saját, vagy mások személye, javai, vagy közérdek ellen intézett, illetôleg ezeket közvetlenül fenyegetô jogtalan támadás elhárításához szükséges védekezés nem büntethetô. Ez a védekezés, erôszak alkalmazása azonban nem lépheti túl a támadás elhárításához feltétlenül szükséges mértéket, és amennyiben a támadó abbahagyja cselekményét, a védekezés sem folytatható. Tehát 26 27

15 bosszút nem állhatunk. Ez az eset is csak ott, abban az idôben alkalmazható, amikor a támadás történt. Késôbb már nem. Senki sem köteles eltûrni, hogy bántalmazzák. Megvédheti magát. A túllépés azonban fontos szabály. Magyarán szólva: egy pofonért, ökölcsapásért ne késsel, fegyverrel, súlyos sérüléssel, halál okozásával válaszoljunk, hanem csak védekezésként, az újbóli támadás elhárításaként alkalmazhatjuk az erôszakot. Az idôbeli túllépés pedig azt jelenti, hogy addig alkalmazhatjuk, amíg a támadás fennáll. Ha véget ért a támadás, az elkövetô felhagyott az erôszakkal, vagy elment a helyszínrôl, akkor késôbb jogos védelemre hivatkozva már a megtámadott személy nem ütheti meg, nem szervezhet barátaiból csoportot, hogy egy félórával késôbb elégtételt vegyen a sérelemért. Illetôleg, ha megteszi, akkor azért büntetôjogi felelôsséggel tartozik. Ehhez annyi kell Öntôl, hogy vigyázzon saját értékeire és egy keveset törôdjön embertársaival is. Higgye el, megéri! Dr. Diószegi Gábor r. alezredes ORFK Bûnmegelôzés Csak közösen van esély a bûnözés visszaszorítására, életterünkbôl történô számûzésére

16 Közérdekû telefonszámok: Segélyhívó: 112 Rendôrség: 107 Tûzoltóság: 105 Fôvárosi Áldozatsegítô Szolgálat 1116 Budapest. Hauszmann Alajos u.1-3., Rónayné Dr. Vojnovics Ibolya Egyesített Szociális Intézmény 1153 Széchenyi tér , Osgyány Éva Gondozóház 1157 Erdôkerülô u Csatári Katalin Felvételt Elôkészítô Csoport 1054 Bajcsy Zs. u. 38. (Szoc. otthoni elhelyezés) Házi Gondozó Szolgálat 1158 Klebelsberg K. u. 206A Majdán Ferencné Idôsek Klubja 1158 Klebelsberg K. u. 206A Csíki Rozália Idôsek Klubja 1156 Kontyfa u Vágó Józsefné Idôsek Klubja 1154 Arany J. u Kató Lászlóné Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) 1157 Árendás köz Szabóné Busi Julianna Fejlesztô Napközi Otthon (FENO) 1158 Molnár V. u Kádas Endréné Újpalotai Családsegítô Szolgálat 1157 Árendás köz Gráczer Irma Speciális Étkezde és Nappali Melegedô 1156 Kontyfa u Radich Ollé Brunó Tamás Szociális Gondozási Központ 1153 Aporháza u Carlos Lattes Pavez Mûködteti: Szociális és Rehabilitációs Alapítvány Fióka Ifjúsági és Gyermekjóléti Központ 1155 Kolozsvár u. 4/b dr. Révész Magda Szociális Foglalkoztató 1158 Szûcs I. u Fekete Jánosné Fax: Egészségügyi Intézmény 1152 Rákos út 77/a Dr. Neszt Kálmán Addiktológiai Gondozó 1151 Fô u dr. Peti Erzsébet Magyar Vöröskereszt 1153 Deák u XV. ker. Szervezete Szögyényi Ferencné Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI) 1156 Kontyfa u , Háztartási Adósságkezelô Tanácsadó (HAT) 1157 Árendás köz Péterfi Mária 30

17 BRFK XV. kerületi Rendôrkapitányság 1152 Budapest, Széchenyi tér 5. Postacím: Budapest, pf Tel.: BRFK XV. kerületi Rendôrkapitányság Újpalotai Rendôrôrs 1157 Budapest, Kontyfa u Tel.: Kerületi KMB irodák: 1. Dobó u. 9. ( ) 2. Kinizsi u. 83. ( ) 3. Pestújhelyi út 9. ( ) 4. Károlyi S. u. 41. ( ) 5. Szentmihályi út 131. (Pólus Center) 6. Erdôkerülô u. 39. ( ) 7. Neptun u ( ) Fôváros Önkormányzat hajléktalanok segélyezése Hétfôtôl - péntekig (csütörtök kivételével) Baross u Tartós Munkanélkülieket Segítô Szolgálat 1156 Kontyfa u Fôvárosi Munkaügyi Központ Ifjúsági Iroda 1061 Andrássy út Fax: Munkanélküli Diplomások Irodája 1061 Andrássy út Fax: Fôvárosi Munkaügyi Központ 1043 Kassai u. 24/b IV. ker. Kirendeltsége Balla András Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat XV. ker Bartók B. u dr. Szénási Mária Szenvedélybetegeket Gyógyító Központ 1154 Budapest, Arany János u. 74. Tel.: Budapest, szeptember Ügyfélszolgálat: Budapest XV. kerület, Bocskai utca 1-3. Felelôs kiadó: Hajdu László Felelôs szerkesztô: Dr. Németh Péter tanácsadó

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság Otthonmentõ öv Tartalomjegyzék Bevezetõ Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal Otthonbiztonság Az otthonok sérelmére elkövetett bûncselekmények 3. oldal

Részletesebben

H Í R L E V É L 2012. február TARTALOM

H Í R L E V É L 2012. február TARTALOM H Í R L E V É L 2012. február TARTALOM Ellopott és kicsalt gépkocsik 1. Már a gépkocsi megvásárlásánál figyelni kell! 2. A legfontosabb szabályokat feltétlenül tartsuk be! 3. A tolvajok kedvelt célpontja

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. április BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. április BUDAPEST 21. április Tisztelt Hölgyem / Uram! A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjeként egyik legfontosabb küldetésünknek tartom a bűnmegelőzést, éppen ezért amikor csak lehetőségünk adódik, komoly hangsúlyt

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. december BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. december BUDAPEST 211. december Tisztelt Hölgyem / Uram! Az előttünk álló hetek minden családban az ünnepi készülődés időszaka, és biztos vagyok benne, hogy a karácsonyi nagy közös bevásárlások Önöknél is az év talán legmeghittebb

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra Benedek Elek: Reggeli dal (részlet) Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban. Dalolj madár,

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/c. Pf.:121 TEL:82/502-700-2732, FAX:82/502-700-2772 E-mail:bunmeg@somogy.police.hu Trükkös tolvajok,

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY. Ügyszám: 08000/ 433-3 /2016. ált. Tisztelt Olvasó!

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY. Ügyszám: 08000/ 433-3 /2016. ált. Tisztelt Olvasó! GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY Ügyszám: 08000/ 433-3 /2016. ált. Tisztelt Olvasó! ELBÍR HÍRLEVÉL A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. áprilisi bűnmegelőzési

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2013. MÁRCIUS T A R T A L O M: 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások megelőzése 2. A kerékpáros közlekedés szabályairól 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások

Részletesebben

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez

Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez ... tanuló tulajdona Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez 2 Kisokos a kerékpáros közlekedésrõl szülõknek A kétkerekû

Részletesebben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben

Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Helyi innovatív kezdeményezések megvalósítása a Keszthelyi Kistérségben Azonosító szám: TÁMOP-2.4.5.-12/3-2012-0036 Nyitvatartási és ügyintézési idők racionalizálása Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész ESETTANULMÁNY Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (799 818. o.) Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész A szerzõ az új intézményi

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2015. ÁPRILIS T A R T A L O M: 1. Lakásbetörések, hétvégi ház betörések, védekezési lehetőségek 2. Tanácsok gyalogosoknak 1. Lakásbetörések, hétvégi

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12.

Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12. Gázló TT 2008 A rekordok napja 2008. július 12. 4:30 Fire! - üvölti Hans-Peter Geerdes (ki az?), nincs mese, menni kell. Lassan megy az öltözés, kínlódás minden ruhadarabot felvenni mondjuk jó idő van,

Részletesebben

Házõrzõ. új otthon biztosítás. Hatályos: 2007. május 15-étõl. Ügyféltájékoztató és feltételek. Nysz.: 13098

Házõrzõ. új otthon biztosítás. Hatályos: 2007. május 15-étõl. Ügyféltájékoztató és feltételek. Nysz.: 13098 Házõrzõ új otthon biztosítás Ügyféltájékoztató és feltételek Hatályos: 2007. május 15-étõl Nysz.: 13098 Tartalomjegyzék A) Ügyféltájékoztató.....................................................................3

Részletesebben

SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR

SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR SORSKÉRDÉSEK és a SEGÉLYEZÉSI IPAR Beszélgetés Majoros Márta szociálpszichológussal, narkológussal mélypont SORSRONTÓ SZENVEDÉLYEK A dohányzás, az alkohol, a kémiai szerek használata után a játékfüggõség

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Házõrzõ családi otthonbiztosítás

Házõrzõ családi otthonbiztosítás Feltételek Házõrzõ családi otthonbiztosítás Ügyféltájékoztató és feltételek Érvényes: 2003. június 15-étõl Ny.sz.: 11383 Tartalomjegyzék A) Ügyféltájékoztató.....................................................................3

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Legénytoll a láthatáron II.

Legénytoll a láthatáron II. DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.

Részletesebben

Általános ügyféltájékoztató

Általános ügyféltájékoztató 1 Általános ügyféltájékoztató 1 Tisztelt Ügyfelünk! Megtisztelônek érezzük, hogy biztosítási szerzôdés megkötésére irányuló ajánlatával a Groupama Biztosító Részvénytársaságot kereste meg. Ezúton tájékoztatjuk

Részletesebben

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják,

környezet megteremtésérõl, amelyben a hallgatag kisgyermeket megszólítják, Útmutató a szülõknek A kilencvenes évek elején a kisgyermekek, óvodások nevelésével foglalkozó hasznos és tanulságos angol könyv szerzõje külön fejezetet szánt az átlagostól eltérõen fejlõdõ gyermekeknek.

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Garancia Kis- és Középvállalkozói Vagyonbiztosítás önkormányzatok részére

Garancia Kis- és Középvállalkozói Vagyonbiztosítás önkormányzatok részére Garancia Kis- és Középvállalkozói Vagyonbiztosítás önkormányzatok részére G-Kkv Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 A vagyonbiztosítás általános szerzôdési feltételei (vászf) 5 Tûz- és elemi károk biztosításának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Hogyan vezesd jól a céged? 1/12 Írta: Dr. Nemes Imre

Hogyan vezesd jól a céged? 1/12 Írta: Dr. Nemes Imre Hogyan vezesd jól a céged? 1/12 Hogyan vezesd jól a céged? 2/12 HOGYAN VEZESD JÓL A CÉGED? Miről szól ez az írás? Cégvezetőként számos dologra kell odafigyeled azért, hogy a piac diktálta versenyben, a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirci BULI, a Bakonyi Betyárnapok és a Bakonyi Vágta jövőjével kapcsolatos egyeztetésekről

Részletesebben

int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a rétegeknek az a feladatuk, hogy valamiféle feladatot végezzenek

int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a rétegeknek az a feladatuk, hogy valamiféle feladatot végezzenek Hálózatok (2. rész) Sorozatunk e részében szó lesz az entitásokról, a csatolófelületekrõl, a protokollokról, a hivatkozási modellekrõl és sok minden másról. int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a eknek

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ 6. ÉVFOLYAM JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2003 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Olvasás javítókulcs 6. évfolyam Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ OLVASÁS 1. BLOKK

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL

PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL HEGEDÛS JUDIT PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL Az utóbbi évek eseményei azt sugallják, hogy az iskola belsõ világához egyre inkább hozzátartozik az agresszió. Az agresszív gyermekek (és felnõttek, szülõk) különösen

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. November 18-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan

Mi lesz veled. A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan Mi lesz veled *» * A Nyíregyháza környéki tanyavilág lakói hagyományosan evangélikusok, a gyerekek közül sokan most is a városi evangélikus iskolákba járnak. A fiatalok viszont már a közeli megyeszékhelyen

Részletesebben

IV. PETREZSIROM FESZTIVÁL KUNSZIGET BIZTONSÁGI TERV. Kunsziget, 2016. május 21.

IV. PETREZSIROM FESZTIVÁL KUNSZIGET BIZTONSÁGI TERV. Kunsziget, 2016. május 21. IV. PETREZSIROM FESZTIVÁL KUNSZIGET BIZTONSÁGI TERV Kunsziget, 2016. május 21. Kérjük Kedves résztvevőinket, hogy figyelmesen olvassák el a Petrezsirom Fesztiválra vonatkozó jelen biztonsági tervet, mely

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2016. FEBRUÁR T A R T A L O M: 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások megelőzése 2. Ajánlások online csalások megelőzésére 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások

Részletesebben

MUNKAANYAG. Martonosiné Csertő Brigitta. Hogyan bonyolítsuk le jól a reklámakciót? A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Martonosiné Csertő Brigitta. Hogyan bonyolítsuk le jól a reklámakciót? A követelménymodul megnevezése: Martonosiné Csertő Brigitta Hogyan bonyolítsuk le jól a reklámakciót? A követelménymodul megnevezése: Élelmiszerek és vegyiáruk forgalmazása A követelménymodul száma: 0007-06 A tartalomelem azonosító száma

Részletesebben

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.

XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2011. január 21-i ülésén a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Jelen vannak: Tárgy:

Részletesebben

2 Mennyit fizetünk az áramért? Elemzés a villamosenergia-ár csökkentésének társadalmi hatásairól

2 Mennyit fizetünk az áramért? Elemzés a villamosenergia-ár csökkentésének társadalmi hatásairól Policy Agenda: a felső húsz százaléknak kedvezett a rezsicsökkentés Elemzés a villamosenergia-ár csökkentésének társadalmi hatásairól 1 Bevezetés A kormány döntése alapján 201 3. január 1 -től 1 0%-kal

Részletesebben

PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ. Visszajelző anyag BEVONÁSÁRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció.

PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ. Visszajelző anyag BEVONÁSÁRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció. Visszajelző anyag Visszajelző dokumentáció HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL készített PARTNEREK DÖNTÉSHOZATALBA VALÓ BEVONÁSÁRÓL 2009. NOVEMBER 25. 1 Visszajelző anyag Hódmezővásárhely Polgármesteri

Részletesebben

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk

Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk Sági Zoltán Amit magunkkal hozunk - továbbadjuk? Nevelési attitűdök, amelyekben felnövünk A világgal való elsődleges tárgykapcsolatunknak - a szülő-gyermek kapcsolatnak - alapvető szerepe van személyiségünk

Részletesebben

A helyi társadalom elégedettsége a lakással, a lakókörnyezettel és néhány szocio-kulturális tényezôvel

A helyi társadalom elégedettsége a lakással, a lakókörnyezettel és néhány szocio-kulturális tényezôvel A lakások 15,9%-ában van kiépítve a helyi körülmények között nagyobb energiatakarékosságot biztosító cirkófûtés. A lakások több mint felében gázkonvektorral történik a fûtés, illetve elég magas arányt

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli testületi ülésén, 2004. július 26-án, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó termében. Jelen vannak:

Részletesebben

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja

Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás fejlesztési programja go?rdjan2010:jul 2/1/10 2:39 PM Page 1 VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 2010. JANUÁR A SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI TÁRSASÁG NEGYEDÉVENKÉNT MEGJELENÔ LAPJA Befejezéshez közeledik a Hont Ferenc utcai autó- és trolibusz-végállomás

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá!

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá! Tátrai villámtúra Szerzõ Alvaro Ezúttal úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag olcsó rövid kiruccanást szervezünk a Magas-Tátrába, mert ott még nem jártunk. Más helyeken bajban voltunk a neten át hirtelen,

Részletesebben

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei.

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei. Eleekkt trroonni ikkuuss Laakkoossssáággi i Bűűnnmeeggeel lőőzzééssi i IInnffoorrmáácci ióóss Reennddsszzeerr 2014.. máájjuss SSzzáám: :1144000000/ /11001144--33/ /22001144..áál lt.. Csellengő fiatalok,

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. augusztus 18.-án a magyarsarlósi Polgármesteri Hivatal épületében megtartott 17. 30 órakor kezdődő képviselő-testület nyilvános ülésén. Jelen vannak: Dukai Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 2-án megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-13/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. december 19-én, 14 30 órakor kezdődő ülésén. Az

Részletesebben

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS

A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA FELHÍVÁS Jótékonysági est a vörös iszap károsultjainak megsegítésére A Mûvelõdés Házában 2010. november 19- én 18 órai kezdettel X.évfolyam

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 31-én 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 83/2012. (X. 31.) Nyugdíjas

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Az ügyeleti ellátás szervezésének kérdései a Misszió Egészségügyi Központban

Az ügyeleti ellátás szervezésének kérdései a Misszió Egészségügyi Központban Az ügyeleti ellátás szervezésének kérdései a Misszió Egészségügyi Központban Bihari Katalin, Misszió Egészségügyi Központ PROBLÉMAFELVETÉS A Misszió Egészségügyi Központban az utóbbi két évben egyre nagyobb

Részletesebben

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke

DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke DR. GÖNCZÖL KATALIN egyetemi tanár miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság szakmai elnöke A TÁRSADALMI BŰNMEGELŐZÉS STRATÉGIÁJÁNAK MEGVALÓSULÁSI FELTÉTELEI A NAGYVÁROSOKBAN Köszönöm a meghívást.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

ELBÍR Hírlevél. 1. Internet, mint az bűncselekmény elkövetésének helye, illetve a csábító hirdetések

ELBÍR Hírlevél. 1. Internet, mint az bűncselekmény elkövetésének helye, illetve a csábító hirdetések Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály Győr, Szent Imre u. 2-4 9002 Győr, Pf.: 302 (96) 520-020 BM: (03-21) 14-76 Fax: 520-000/15-69 GroupWise cím:bunmeg.gyormrfk@gyor.police.hu

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Grózner Tiborné polgármester, Kovács Tibor alpolgármester,

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15.

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. - Maga mióta dolgozik a cégnél? - Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. Sok szeretettel köszöntök mindenkit a 2011.

Részletesebben

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL

EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL EMLÉKFAL - PINGPONGÜTŐKBŐL DR FARAGÓ SÁNDOR emlékversenyt rendez a Szent Margit Rendelőintézet 2009. október 17-én, 17.00 órakor. 2009-2010. évben Óbudán a Szent Margit Rendelőintézet szervezésében egy

Részletesebben

Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed?

Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed? Gondolkodtál már azon, hogy honnan származik a pénzed? Horváth Zoltán Cashflow Mérnök 2008 Kimberley Group Kft. Minden jog fenntartva. Hálás köszönet illeti az L. Ron Hubbard Library-t, amiért engedélyezte,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget 2008 / Tél F o r s p o n t S z o c i o l ó g i a, p s z i c h o l ó g i a, p e d a g ó g i a Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget A 21. század pszichológiája

Részletesebben

ÉRTÉKSZIGET WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

ÉRTÉKSZIGET WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) ÉRTÉKSZIGET WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Tartalom: 1. Bevezetés 2. A megrendelés módja 3. A kosár használata 4. Kedvezmények, kuponok 5. Megrendelés/Vásárlás 6. Fizetés 7. Szállítás

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Kerékpár Biztosítás Szabályzat

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Kerékpár Biztosítás Szabályzat Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Kerékpár Biztosítás Szabályzat A Kerékpár Biztosítás jelen feltételek szerint jön létre az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. cím: 1091 Budapest, Üllôi

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 20-án 14 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 109/2010. (X.

Részletesebben

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat A Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás jelen feltételek szerint jön létre az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. cím: 1091 Budapest,

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben