JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 11-én órakor tartott rendkívüli üléséről.
|
|
- József Pap
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 11-én órakor tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Drabos Imréné Endrész György Lukácsné Kiss Márta Szedmák Szilvia Távolmaradását jelezte: Tóth Zoltánné Jegyzőkönyvvezető: Dr. Balázs László jegyző Gedei Zoltán polgármester: üdvözli a megjelent ket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes. Jegyzőkönyvvezetőnek felkéri Dr. Balázs Lászlót. Javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira. Napirend: 1. Döntés a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának módosításáról Előterjesztő: Gedei Zoltán polgármester 2. Indítványok, bejelentések, javaslatok A Képviselő-testület a jegyzőkönyvvezetőre egyhangúlag elfogadja. illetve a napirendi pontokra tett javaslatot Az első napirendi pont tárgya: Döntés a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának módosításáról Gedei Zoltán polgármester: Elmondja a testület tagjainak,hogy a Döntés a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának módosításáról szóló előterjesztést a testület tagjai a meghívóval együtt megkapták. Kéri a testület tagjait,hogy ezzel kapcsolatos kérdéseiket, hozzászólásaikat tegyék meg. Mivel sem kérdés, sem hozzászólás nem hangzott el kéri a testület tagjait,hogy a határozat tervezetet mondja ki határozattá.
2 35/2013. (VI.11.) Képviselő-testületi határozat Tárgy: a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának módosításáról Vámosgyörk település, mint Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás tagönkormányzata Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (MÖtv.) alapján felülvizsgált Heves Megyei regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratát és Társulási Megállapodását az előterjesztett formában elfogadom. A Képviselő-testület egyben felhatalmazza a Polgármestert az Alapdokumentumok aláírására. (Az alapdokumentumok a jegyzőkönyv mellékletét képezik.) Határidő: Azonnal A második napirendi pont tárgya: Indítványok, bejelentések, javaslatok. Gedei Zoltán polgármester: elmondja, hogy az önkormányzatot még az elmúlt évben megkereste Szedmákné Benke Katalin ( Jászberény, An: Gregor Katalin ) és Szedmák Bence Zsolt( Budapest, An: Benke Katalin ) Vámosgyörk, István K. út 114. szám alatti lakosok akik kérték, hogy az Önkormányzattól vásárolt 1088/28 hrsz. alatti 900 m 2 területű ingatlan vásároljuk vissza.önkormányzatunk június 16-án Szedmákné Benke Katalin és Szedmák Bence Zsolt Vámosgyörk, István K. út 114. szám alatti lakosokkal mint vevőkkel az önkormányzat a tulajdonát képező Vámosgyörk belterületén lévő 1088/28 hrsz-ú beépítetlen terület megnevezésű 900 m2 alapterületű ingatlanra kötött adásvételi szerződést. Az adásvételi szerződésben beépítési kötelezettséget kötöttünk ki a szerződéskötéstől számított 4 éves időtartamban. Mivel a vevők a beépítési kötelezettségüknek a kikötött időtartam alatt családi okok miatt nem tettek eleget erre figyelemmel javasolja, hogy a felek az adásvételi szerződést közös megegyezéssel mondják fel. Az adásvételi szerződésben az önkormányzat vállalta, hogy nevezettek részére az adásvételi szerződés alapján Ft vételárat továbbá az ingatlan szennyvízközművesítéséhez kapcsolódó Ft. érdekeltségi hozzájárulást és a gázcsonk létesítéséhez kapcsolódó Ft-ot visszafizeti. Kéri a testület tagjait járuljanak hozzá, hogy az önkormányzat szerződéses kötelezettségének eleget téve visszavásárolja a fentiekben részletezetteknek megfelelő összegben az ingatlant. Kéri továbbá,hogy a -testület bízza meg a polgármestert, hogy az adás-vételi szerződésben rögzítettek szerint az ügyvédi irodánál járjon el. 36/2013. (VI.11.) Képviselő-testületi határozat Tárgy: 1088/28 hrsz-ú telek adásvételi szerződésének felmondása Vámosgyörk Községi Önkormányzat megtárgyalta Szedmákné Benke Katalin ( Jászberény, An: Gregor Katalin ) és Szedmák Bence Zsolt( Budapest, An: Benke Katalin ) Vámosgyörk, István K. út 114. szám alatti lakosok kérelmét amely az Önkormányzattól vásárolt 1088/28 hrsz. alatti 900 m 2 területű ingatlan visszavásárlására irányul.
3 Az önkormányzat június 16-án Szedmákné Benke Katalin és Szedmák Bence Zsolt Vámosgyörk, István K. út 114. szám alatti lakosokkal mint vevőkkel az önkormányzat a tulajdonát képező Vámosgyörk belterületén lévő 1088/28 hrsz-ú beépítetlen terület megnevezésű 900 m2 alapterületű ingatlanra kötött adásvételi szerződést. Az eladó az adásvételi szerződésben beépítési kötelezettséget kötött ki a szerződéskötéstől számított 4 éves időtartamban. Mivel a vevők a beépítési kötelezettségüknek a kikötött időtartam alatt nem tettek eleget erre figyelemmel a felek az adásvételi szerződést közös megegyezéssel felmondják. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete nevezettek részére az adás-vételi szerződés alapján Ft vételárat továbbá az ingatlan szennyvíz-közművesítéséhez kapcsolódó Ft. érdekeltségi hozzájárulást és a gázcsonk létesítéséhez kapcsolódó Ft-ot visszafizeti. A -testület megbízza a polgármestert, hogy az adás-vételi szerződésben rögzítettek szerint az ügyvédi irodánál járjon el. Határidő: Azonnal Gedei Zoltán polgármester: tájékoztatja a testültet, hogy az 1088/14 Hrsz-ú ingatlanon a 31783/ bejegyző határozattal az önkormányzat javára elidegenítési és terhelési tilalom lett bejegyeztetve beépítési kötelezettség biztosítására. Az ingatlan Révai Attila tulajdonát képezi és a Kassai Tivadar közben található. Az ingatlanon Révai Attila faiskolát üzemeltet. A faiskola több ember számára ad biztos megélhetést. A Révai családra pedig mindig számíthat az önkormányzat, ha társadalmi munkáról, segítségről van szó. Az önkormányzatunknak az ingatlan fekvése és az eltelt több mint nyolc év változásai végett nem lehet célja az ingatlan visszavásárlása. Önkormányzatunk érdeke az,hogy azon a jelenleg fennálló állapot- faiskola működtetése - stabilizálódjon. Ezért javasolja a testületnek,hogy járuljon hozzá az ingatlanon az önkormányzat javára fennálló elidegenítési és terhelési tilalom beépítési kötelezettség biztosításának törléséhez. Kéri a testület tagjait ezzel kapcsolatos kérdéseiket hozzászólásaikat tegyék meg. Drabos Imréné : támogatja a tilalom törlését. Pénzügyi szakemberként az tapasztalja,hogy az ilyen feltételekkel történő ingatlan értékesítések az utóbbi időben megszűntek. Gedei Zoltán polgármester : megköszöni a hozzászólást. Megállapítja, hogy sem kérdés sem több hozzászólás nem hangzott el. Kéri, hogy aki elfogadja az elidegenítési és terhelési tilalom - beépítési kötelezettség biztosítására- törlését kézfeltartással jelezze. 37/2013. (VI.11.) Képviselő-testületi határozat Tárgy: elidegenítési és terhelési tilalom törléséről Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a
4 Vámosgyörk, 1088/14 hrsz-ú ingatlanon a 31783/ bejegyző határozattal az önkormányzat javára beépítési kötelezettség biztosítására bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez hozzájárul. A -testület utasítja a polgármestert, hogy a törlés érdekében a szükséges intézkedéseket a Gyöngyösi Körzeti Földhivatalnál kezdeményezze. Határidő: azonnal és folyamatos Gedei Zoltán polgármester : elmondja a testület tagjainak,hogy az orvosi ügyelettel kapcsolatos előterjesztést a testület tagjai megkapták a meghívóval elektronikusan. Kéri, hogy az abban szereplő határozati javaslatot módosítás, kiegészítés nélkül hagyják jóvá, hiszen csupán jogtechnikai változtatásról van szó a társulási megállapodásban. Megállapítja, hogy sem kérdés sem hozzászólás nem hangzott el. Kéri, hogy aki elfogadja a Javaslat Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás jogi személyiségű társulássá alakítására és a Társulási Megállapodás módosítására vonatkozó előterjesztést kézfeltartással jelezze. ( A Társulási megállapodás ezen jegyzőkönyv mellékletét képezi.) 38/2013. (VI.11.) Képviselő-testületi határozat Tárgy: Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás jogi személyiségű társulássá alakítására és a Társulási Megállapodás módosítására Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Javaslat Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás jogi személyiségű társulássá alakítására és a Társulási Megállapodás módosítására című előterjesztést, és az alábbi döntést 1.) A Képviselő-testület támogatja, hogy az Orvosi Ügyelet Mikrotérségi Társulás július 1-jei hatállyal átalakuljon jogi személyiségű társulássá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény IV. fejezetében foglaltaknak megfelelően, továbbá jóváhagyja a jelen határozat mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodást, és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. 2.) A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a testületi döntésről szóló határozat-kivonatot küldje meg a Társulás elnökének. Határidő: azonnal
5 Gedei Zoltán polgármester : elmondja a testület tagjainak,hogy a Települési Szilárdhulladéklerakókat Rekultiváló Társulás évi költségvetési tervezetével kapcsolatos előterjesztést a testület tagjai megkapták a meghívóval elektronikusan. Kéri, hogy az abban szereplő határozati javaslatot módosítás, kiegészítés nélkül hagyják jóvá. Megállapítja, hogy sem kérdés sem hozzászólás nem hangzott el. Kéri, hogy aki elfogadja a Települési Szilárdhulladék-lerakókat Rekultiváló Társulás évi költségvetésére vonatkozó ezen előterjesztést kézfeltartással jelezze. Ezután a -testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a következő határozatot 39/2013. (VI.11.) Képviselő-testületi határozat Tárgy: Települési Szilárdhulladék-lerakókat Rekultiváló Társulás évi költségvetési tervezete Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Települési Szilárdhulladék-lerakókat Rekultiváló Társulás évi költségvetési tervezetét, s meghozta az alábbi határozatot: A Képviselő-testület a Települési Szilárdhulladék-lerakókat Rekultiváló Társulás évi költségvetési javaslatával egyetért, és felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Társulási Tanács ülésén ennek megfelelő álláspontot képviseljen. Határidő: Felelős: értelem szerint Gedei Zoltán polgármester Drabos Imréné : Lukácsné Kiss Márta vel kezdeményezi, hogy az önkormányzat állítsa vissza a méltányosságból megállapítható ápolási díj intézményét a településen. Megítélése szerint Vámosgyörkön élnek olyan emberek akik súlyosan beteg hozzátartozót ápolnak, ez mellett munkát vállalni nem tudnak, így más lehetőségük nincs,hogy ezen tevékenységük mellett nyugdíjjogosultságot szerezzenek. Úgy látják, hogy a településnek fel kell vállalnia ezen családok segítését a méltányosságból megállapítható ápolási díj intézményének visszaállításával. Gedei Zoltán polgármester: elmondja, hogy a következő testületi ülésre megvizsgálja, hogy egy esetleges ezzel kapcsolatos a döntés hány embert érinthet és milyen plusz költségvetési terhet jelentene az önkormányzatnak. Ha az önkormányzat ezt önként felvállalja, helyi forrást kell az ellátás fedezetére találnunk, hiszen az állam ezt jelenleg nem tudja támogatni. Megítélése szerint ez a legnehezebb feladat, hiszen az önkormányzat költségvetése így is feszített. Mivel több hozzászólás nem volt, a polgármester az ülést órakor bezárta. K.m.f. Gedei Zoltán polgármester Dr. Balázs László jegyző
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész
JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án 07.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án 07.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterem
Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 17.00 órakor tartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterem
Lukácsné Kiss Márta képviselő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 11-én 18.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. VOLLMUTH PÉTER polgármester: Üdvözlöm a megjelenteket, megállapítom, hogy a Képviselő-testület határozatképes, 4 képviselő jelen van.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Badacsonytördemic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17. napján 09.00 órakor megtartott
Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós
T á r g y s o r o z a t a
1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV. Perkáta, 2011. július 20. Határozatok: 77-81/2011. (VII. 20.) Rendelet: 11/2011. (VII. 20.)
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 20-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2011. július 20. Határozatok:
J e g y z ő k ö n y v
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 21-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015
a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 193-204/2013.(IX.11.) számú határozatokat 17/2013.(IX.23.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község
Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester
Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy
Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve. a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről.
Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva-Szalmatercs-Szécsényfelfalu Községek Körjegyzőségének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén.
19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca,
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142. e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 e-mail: farad.onkormanyzat@m-kabel.hu Szám: 138-8/2015./nyilvános J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Szám: SZ/17-7/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J e g y z ő k ö n y v
Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8/2013. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. június 13. napján megtartott nyilvános üléséről.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. május 21-én tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. május 21-én tartott zárt ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Zárt ülés napirendje A közgyűlés 16 igen szavazattal és 1 tartózkodással a következő
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve. 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI
HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú jegyzőkönyve 2012. október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 153/2012./X.24./ kt.határozat: 154/2012./X.24./ kt. határozat: 155/2012./X.24./ kt. határozat:
Készült: A Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 39- /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester
Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én 14 30 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én 14 30 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Csontos Máté Zöldág János al Deli Jánosné képviselő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. Távol lévők: Kósa Gábor képviselő - igazoltan van távol -
Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 59-57 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2015. november 11-én 17:00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Burgyánné
Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth
Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról
JEGYZŐKÖNYV Készült Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2012. szeptember 10-én de. 8 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 79-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március
JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2012. március 5-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén.
JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2012. március 5-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Városháza díszterme. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor
KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 16-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
Szám: 192-24/2011. Készült: 3 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 16-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 29-én 17. 30 órakor a mérgesi
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.
49 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 21-én 17 órakor megtartott közös üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek
Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek 2013. október 3 -i rendkívüli nyilvános együttes ülésén.
1 ÁBRAHÁMHEGY- BALATONRENDES -SALFÖLD KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI -------------------------------------------------------- Ikt.szám: 620-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 1-25 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. május 12-én megtartott soron következő rendes üléséről. Jelen vannak: ifj. Sebők
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. március 13-án (szerdán) 15.30 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati
Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2013. október 11. napján, Halmaj községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Petőfi
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 13-án megtartott nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 21-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester
2012. augusztus 22-én 17:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 177-180 T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 02. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám Megnevezése 154/2015.(IX.02.) Napirendi pont
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004. november 25-én megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Tisztelt Képviselő-testület!
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt. sz.: 7521-2/2008 15502-3/2008 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Az előterjesztést véleményezte:
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16-3/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. április 27. napján 16.30. órai kezdettel megtartott
132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Flóra u. 4. szám alatti lakótelek visszavásárlása Iktatószám: 7638
4./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítása
1/2013.(I.31.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. január hó 31. napján megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve. Napirend: 1./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok
Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el:
PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi Fő utca 19. Szám:7-16 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. július 11-én 18.00 órakor
Határozat száma 4/2014. JEGYZŐKÖNYV
1 4/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Recski Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 2014. április 22-én 16,00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁSSAL EGYBEKTÖTT üléséről Határozat száma Tárgy 13/2014.
Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 19-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
Száma: - 1./2012. Távolmaradását bejelentette: Brunner Éva képviselő.
JEGYZŐKÖNYV Száma: - 1./2012 Készült: Tard Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. május 29.-án 17 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében megtartott üléséről. Jelen vannak:
Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről
CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 25/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 10. napján
M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 1-jén (szerda) 8 órára
BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 27- án, 7:45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
- 1 - J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én megtartott nyílt üléséről.
- 1 - Kazár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3127 Kazár, Tanács út 1. Tel/fax.: 32/341-333 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 21-én
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10064/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak
2013. március 6. rendkívüli nyílt ülés
588-5 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 6. rendkívüli nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 47/2013.(III.6.) A jegyzőkönyvvezető személyéről 48/2013.( III.6.) A tervezett
GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
187 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. november 8. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 188 Határozat 84/2012. (XI. 8.) Közös önkormányzati
- Lakóingatlan életveszélyes állapotának megszüntetése iránti kérelem. Előadó: dr Kovács Imre Szociális Bizottság elnöke
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 5-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 5-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói hulladéklerakó melletti erdőterület termelésből való kivonása
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Szám: M. /2013. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány
Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község
Borsod Abaúj Zemplén megye SZENDRŐLÁD község 15/2013. számú Szendrőlád Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyve Az ülés időpontja: 2013. június 12. Hozott határozatok
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők.
12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 8-án 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 14. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. május 21-én 16,05 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Távolmaradását bejelentette: Kovácsné
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. DECEMBER 10. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. DECEMBER 10. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 21/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.
Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 3/2014. Készült, 2014. április 30-án, 18 órakor a tápi
11. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Község Önkormányzata. Képviselő-testületének
11. számú Jegyzőkönyv Mátraverebély Község Önkormányzata ének 2014. augusztus 7-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. augusztus 07-én megtartott üléséről.
Városi Önkormányzat. Telefon/Fax: (53) 360-010
Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Előterjesztés előkészítésében részt vett: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztés megtárgyalja: Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság
JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt.
JEGYZŐKÖNYV Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 6-án 13:00 órai kezdettel a Gamási Önkormányzat Tanácskozó termében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület
Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről
Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester
NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu
KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9181 KIMLE, FŐ ÚT 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 www.kimle.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle Község Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)
SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 240-8/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 16:00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. június 18-án (kedden) 17 óra 30 perckor a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 20-33 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma Tárgy Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 26/2013. (III.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről
HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza a : 68/2015.(V.21.)
9/2011. (VII.21.) rendelete az önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (II.14.) rendelet módosítása
Apaj Község Polgármesteri Hivatal 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Képviselő-testületének 2011. július 18-án megtartott üléséről 9/2011. (VII.21.) rendelete az önkormányzat és intézményei
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. január 26-án (kedden) 17 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésről Az ülés helye: Kós Károly
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 13.30 órakor a Szikszói Közös
2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült. Az ülésen hozott határozatok:
Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 15. napján megtartott rendkívüli nyilvános üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok: 221/2012. (XI.15.) határozattól
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 4-én 16,45 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli képviselő-testület üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Az
Jegyzőkönyv. Készült: Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 25-én 15.00. órakor kezdődött rendkívüli testületi üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 25-én 15.00. órakor kezdődött rendkívüli testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal nagyterme Jelen vannak:
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 23-án 14 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653
Ikt.sz.: 177-24/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 177-24/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági Bizottsága 2011. augusztus 9-én, a Megyeháza I.
Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE
Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE 2012. december 17-én Leányvár Község Önkormányzatával megtartott együttes képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. december 29.-én (kedden) 14.00 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron kívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
4/2011. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 2011. március 3-án megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. március 3-án, a Körjegyzőség
TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉN KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYVE
Tápiószőlős Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2769 Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 65. Tel./fax.: 53/385-001, 53/585-510 TÁPIÓSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. ÁPRILIS 21-I