Jeles napok májusban
|
|
- Benedek Somogyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MÁJUS PÜNKÖSD HAVA - TAVASZUTÓ HÓ ÍGÉRET HAVA - BIKA HAVA - Borjútor (Virágzó élet) hava Május hónap Maia istennőnek volt szentelve az antik világban, aki a föld termékenységét oltalmazta, a szaporulat felelőse volt. Innen, illetve Maia istennő férfi párja, Maius nevéből ered a hónap elnevezése. Ez az utolsó tavaszi hónap, mely folyamán jelentős változás következik be az időjárásban. A hónap elején még előfordulnak fagyos reggelek, míg a hónap végén nem ritka a 30 fok közeli maximum.május hónap folyamán, sok helyütt 1-én májusfát állítottak a természet újjászületésének szimbólumaként. A székelyek jakabfának, hajnalfának is nevezik. Ezeknek a több napig tartó ünneplések késői utóda a majális. A májusfa mellett ismert az úgynevezett máj-kerék is ez egy hosszú pózna tetején elhelyezett, szalagokkal, virágokkal, borosüvegekkel feldíszített szekérkerék, amihez aztán a legények ügyességi versenyei is társulnak. Gyakran a máj-kerék fontos szerepet játszik a pünkösdi király megválasztásában. Eredetileg termékenységünnep volt. Sok helyütt pünkösdkor kitáncolták a fát, azaz kidöntését mulatságokkal, tánccal ünnepelték. Adománygyűjtő népszokás. Szokás volt pünkösdi királynét is választani a falubéli kislányok közül, valamint a fiúk közül is megválasztották a pünkösdi királyt. A sokak szerint legszebb hónap jelölésére egyes vidékeken használatos a tavaszutó és az ígéret hava megnevezés is előbbi egyszerű meteorológiai tényközlés, utóbbi magában hordozza a természet kiteljesedésének, a növények gyors fejlődésének, s ezzel együtt a biztos, gazdag termésnek a reményét is. Pünkösd havának viszont nem mindig indokolt nevezni: a húsvéthoz kötődő, úgynevezett mozgó ünnepről lévén szó, az gyakran már június elejére esik. Rudan Mária: Ikrek zodiákus a meteorológusok Tavaszutó-ként tartják számon, a régi Székely- Magyar naptár szerint Ígéret havának nevezik, eleink pedig (az Avisura szerint) a Borjútor (Virágzó élet) hava elnevezést használták májusra. A hónap régi magyar (katolikus) neve Pünkösd hava. A Nap a Bikából az Ikrek jegyébe lép. Fakad Virágok Hava, nyit a kányabangita, angélika, magnólia, zsálya, kosbor, sóskafa Hát te, fagyos, mit csinálsz, Szervác, Pongrác, Bonifác? Május ha sok felleget,nem küld nagyon hideget, Vagy rekkenő meleget, bort, búzát várj eleget. Orbánnak a napja hogyha fényes, A vincellér mint a páva kényes. Mint az áldozócsütörtök, olyan lesz őszi időtök. Pünkösd-napi esésre, ne várj áldást vetésre. M{jus hava hűvössége, a gazdának üdvössége. Jeles napok májusban máj. 1. Örömünnep, a teljes pompájában beálló tavasz napja volt mindig. E nap hajnalán állítják a lányok ablakába a faragott fenyőből készült hagyományos májusfát. Rajta színes szalag, boros üveg vagy festett tojás csüng. Vidékenként hajnalfának is nevezik. Fülöp és Jakab apostolok hozzák a májusi zöld ágat. Napjukat a népi időjóslásban is megemlítik.
2 máj. 1. vasárnap Anyák napja Ispiláng, ispiláng, ispilángi rózsa, köszönteni jöttünk, ma van anyák napja. Liliom, liliom, fehér liliomszál, e szép ünnepnapra meg is mosakodjál! Tulipán, tulipán, állj be a csoportba, szép májusi reggel mosolyogj anyánkra! Nefelejcs, nefelejcs, kék nefelejcs ága, hajladozzál szépen anyánk ablakára! máj. 4. Flórián: a ház tűzvész elleni védőszentje. máj. 6. János (Babevő János) - e napon vetik a hüvelyeseket. máj. 8. Vöröskereszt napja. Alapelvek: Emberiesség Pártatlanság Semleges Függetlenség Önkéntesség Egység Egyetemesség. máj. 9. Győzelem napja: 1945-ben e napon ért véget a háború máj Pongrác, Szervác, Bonifác = Fagyosszentek Azért nagy a jelentősége a néphagyományban ezeknek a napoknak, mert a májusi fagyok már jelentős károkat tudnak okozni a már fejlődő növényekben, palántákban. Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz. A fagyveszély ellen füstöléssel, vízpermettel, vagy takarással is védekeznek. máj. 16. Nepomuki Szent János napja - hajósok, a vízimolnárok és a hídvámosok védőszentjeként tisztelik. ezen a napon vízi körmeneteket rendeztek csónakokkal, melyeket zöld ágakkal, templomi zászlókkal, fáklyával, gyertyával díszítettek. máj.25 Orbán napja - az utolsó fagyosszent. "Ha Orbán nevet, a szőlő sír, ha sokat dörög, úgy jó. " máj. 28. Madarak és fák napja. A húsvétot követő 40. nap - Jézus urunk mennybemenetele Áldozócsütörtök. A húsvét utáni 50. nap - Pünkösd a szentlélek eljövetele. Szentháromság vasárnapja: Pünkösd utáni első vasárnapja a katolikus egyházban a három személyű egy Isten Atya, Fiú, Szentlélek ünnepe. Úrnapja A pünkösdöt követő második vasárnap. Ilyenkor virágszőnyegeket készítenek, körmeneteket tartanak. Pünkösd története Húsvéthoz kapcsolódva pünkösd is mozgóünnep, amely május 10 és június 13 közé esik. Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.. A magyar pünkösdi szokásokban a már meglévő régi hagyományokra épültek rá a keresztény elemek, és összeolvadtak egy ünneppé. Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepelték pünkösdöt. Hirtelen hatalmas szél támadt, amely betöltötte az egész házat, ahol összegyűltek. Majd lángnyelvek jelentek meg, melyet szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre: megteltek a Szentlélekkel. Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, ahogy a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. A Jeruzsálemben tartózkodók meglepve tapasztalták, hogy amit az apostolok mondanak, ki-ki a maga nyelvén megérti. Belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja is. A középkorban a Szentlélek eljövetelét megelőző szél zúgását kürtökkel, harsonákkal utánozták. A lángnyelveket égő kócok jelképezték, melyeket a templom padlásáról eresztettek alá a hívek közé.
3 Pünkösd vigíliája Pünkösd szombatja is félig ünnep volt. A múlt században ezen a napon még általános volt hajnalban, a Tiszában való fürdés, hogy elkerülje a fürdőzőt minden betegség. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Se menet, se jövet, se fürdés közben egy szót sem szóltak, abban a hitben, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás. Pünkösdi jelképek Pünkösdi rózsa: pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek legyenek. A legények pünkösdi rózsát tettek annak a lánynak az ablakába, akinek udvarolni akartak. Fehér galamb: a templomban sok helyen a Szentlélek jelképeként fehér galambokat engedtek szabadon. Zöld ág: nyírfaágat, gyümölcságat, bodzát tettek pünkösdkor a házakra, az istállókra, hogy távol tartsák tőlük az ártó, gonosz szellemeket. "Elhozta az Isten piros pünkösd napját, mink is meghoztuk a királykisasszonykát, Nem anyától lettem, rózsafán termettem, piros pünkösd napján hajnalban születtem. Pünkösdi népszokások A népszokásokban elsősorban a termékenység, a nász ünnepe, és ezek szimbolikus megjelenítése dominál. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban természetesen a pünkösdi rózsa, a rózsa, a jázmin és a bodza. Pünkösdi király-választás A pünkösdi királyt a legények közül választják ügyességi versenyeken. Európa nagy részén a középkor óta élő szokás, gyakoriak a lovas versenyek, különféle ügyességi próbák, küzdelmek. Magyarországon a XVI. századtól kezdve vannak írásos nyomai a hagyománynak. A pünkösdi király megválasztása után egy évig "uralkodott", azaz ő parancsolt a többi legénynek, az ivóban ingyen ihatott, minden lakodalomra, mulatságra meghívták Mátkálás Komatál küldés. Általában egynemű, ritkábban különnemű fiatalok barátságának megpecsételése. A mátkatálat személyesen illett vinni a megajándékozottnak, aki ha elfogadta a barátságot ugyanezt a tálat kaláccsal, süteménnyel, gyümölccsel megrakva, hímzett kendővel letakarva küldte vissza. Zöldág-járás, zöldág-hordás A májusi pünkösdi időszak jelentős szertartása a zöld ágak házba vitele. Az ablakokra, az ajtók fölé, a szobák falára, a kútgémre, a malmokra frissen vágott zöld ágakat tűztek. Az ősi termékenységvarázslások emléke ez a szokás, de egyben védelem is a rontás, a boszorkányok ellen. A földbe tűzött zöld ág a hiedelem szerint megóvja a vetést a jégveréstől, a kártevőktől. Hiedelmek Pünkösdkor a paraszt családoknál is ünnepi ételek kerültek az asztalra. Egyébként húst ritkábban ettek, de a juhtartó vidékeken nem csak húsvétkor, hanem pünkösd napján is fogyasztottak bárányt, birkapörköltet. Máshol inkább marhahús, baromfi került az asztalra. A tojásrántottának mágikus hatást tulajdonítottak (a tojás termékenységszimbólum), és szintén kötelező volt valamilyen édes kalács készítése (fonott kalács, túrós lepény, mákos kalács). Sárközben azonban nem édes tésztát, hanem sós kalácsot sütöttek, melyet tejföllel, borssal kentek meg. A bodza leveléből és virágából főzött szörpnek, teának minden betegséget gyógyító hatást tulajdonítottak. A csíksomlyói búcsú A csíksomlyói búcsút hagyományosan pünkösdkor tartják, a székelyek nagy ünnepe. Messzi földről érkeznek a zarándokok a kegytemplomhoz, Máriát dicsőíteni. Története 1567-re nyúlik vissza, amikor is a székelyek legyőzték János Zsigmond seregeit a Hargita Tolvaj-hágójánál. Ennek a győzelemnek az emlékére kezdtek el a hívek a kegyhelyre járni, hogy pünkösd napján együtt várják a szentlélek eljövetelét. Manapság ezer hívő is eljön a világ minden tájáról. A csángók, a székelyek, a magyarok együtt imádkoznak a Szűz Anyához, sokan nyírfaágat tartanak a kezükben, amit Mária szimbólumnak tartanak.
4 Ma vagyon, ma vagyon, piros pünkösd napja, holnap lesz, holnap lesz a második napja. A pünkösdi rózsa kihajlott az útra, el akar hervadni, nincs ki leszakítsa. Jó legény, jól megfogd lovadnak kantárját,hogy le ne tapossa a pünkösdi rózsát. Két szál pünkösdrózsa, kihajlott az útra, El akar hervadni, nincs, ki leszakítsa. Nem ám az a rózsa, ki a kertben nyílik, Hanem az a rózsa, ki egymást szereti. Nem szeretlek másért, két piros orcádért, Szemed járásáért, szád mosolygásáért. Májusban születtek Gróf Zrínyi Miklós költő, hadvezér, politikus Radnóti Miklós költő Lázár Ervin (mese) író, költő Irinyi János sokoldalú tudós, a gyufa felfedezője Kányádi Sándor költő, műfordító Dsida Jenő erdélyi költönk Rippl-Rónai József magyar festő, grafikus Mondóka: Cserebogár, mikor lesz nyár? Pünkösd táján, vasárnapján, Mikor a fák virágoznak, Vénasszonyok tollászkodnak. Nemezelésre a nyári hónapok a legalkalmasabbak, hiszen sok pancsolással járó munka, vízigényes folyamat A nemezelésről kérjük ki szakember véleményét, illetve kérjük a segítségét. A hónap meséi: A mindent járó malmocska, A bika, Az aranypálca, Gyöngyike, A rátóti csikótojás, Szent László fehér rózsái, Szent László és a besenyők, Az aranyhajú királyfiak, Világvándora herceg, Kökény Matyi, Szélike királykisasszony. A hónap énekei: A pünkösdi rózsa, Két szál pünkösd rózsa, Leveles a május, Beültettem kiskertemet a tavasszal (játék), Hogy a csibe, hogy?, Hol jártál báránykám? Nem anyától lettem, rózsafán termettem, Hej tulipán, tulipán, Tavaszi szél vizet áraszt. Májusi csíziók: Nyesd le a vadsarjat, öntözgesd az ágyást, almánál-körténél kezdd a szemző oltást. Megkapáld a szőlőt, első virágzásig. Karózd föl a babot, mert majd fölburjánzik. Hó végén ültethetsz dinnye palántákot, kölest, lent másodszor, lóherét és mákot. Forgasd a gabonát a szellős magtárban, a rajzó méheknél ne hagyj lepkét kasban. Időjósló napok: Májusi eső aranyat ér. Egyébként mindjárt az első napja jós, meg lehet tudni belőle, hogy a télen milyen lesz az idő, sőt azt is, hogy, ha hűvös, nedves ez a nap, akkor középszerű lesz a termés, ellenben, ha meleg, száraz, akkor bőséges lészen. Jeles napjai a fagyosszentek: Pongrác, Szervác, Bonifác (máj. 12, 13, 14.), időjárásukból azt a következtetést vonták le, hogy Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz. A negyedik fagyosszent,orbán (máj. 25.), névünnepén viszont a néphit szerint kívánatos az eső, mert az ígér jó termést, akárcsak Emilnél (máj.28)
5 Tov{bb a tetejetlen f{ról 5. Rész A magyar népművészet {tvészelte a mintainkvizítorok emlékirt{s{t. A kív{ncsi és nem értő szemek elől virág-, állat-, és növényi kompozíciókba rejtette ezeket az ősi szellemvil{got idéző jelképeket. Ezek az ősi Nap-jelek ott díszelegnek a kapukon, a h{zormokon, a fejf{kon és a kézimunk{kon, kerekes v{ltozat{t a nép naprózs{nak mondja. A napjel ősi tartalm{t a nép elfelejtette, de form{it hagyom{nyaiban konzerv{lta. A természetben élő ember az őt körülvevő vil{gban ügyefogyott, gyenge volt, segítségre volt szüksége, felfigyelt a Holdra. A Nap fényével szemben az éj félelmeit, borzalmait a Hold enyhítette, amely alakv{ltoz{sai, időleges eltűnése és az ezzel j{ró sötétség révén tiszteletreméltóv{ v{lt. A Hold őseinknél az anyaméhet, az örök emberi megújul{st szimboliz{lta; a Holdon elhelyezett életfa is ennek a jelképe. A magyarok ősei a testet és a lelket megkülönböztették. Erre utal, hogy létezett külön szó a lélekre és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertart{sok. Őseink szép mítosza volt, hogy a születésre várók lelke a túlvilágon az életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála után oda tér vissza. Gyökérszint: A valós{gban soha nem létező, sötét {lmok, gondolatok, lények és történések lakhelye. Itt élnek a szellemek és kísértetek, s a gonosz lelkek szintén ide kerülnek, tehát a Gyökérvilág egy részét tekinthetjük Alvil{gnak is. A Gyökérszint végtelen méretű és kuszas{gú, hiszen a Vil{gfa szintjei nem mérhetőek emberi mértékkel! A Gyökérszint a Vil{gmindenség és a lelkek birodalmának fénytelen, sötét része. A Vil{gfa tövében, a Gyökérszint legtetején {ll Élet Anyó h{za, aki a születendő gyermeklelkeket küldi szüleikhez fénysugáron. Semmi különös nincs ebben, hiszen a bölcs ember rég tudja: az elmúlásból mindig új élet serken. Törzsszint: a Világfa középső szintje kettős világ. Itt helyezkedik el ugyanis a teljes Valóság, s itt nyitható átjáró a Valóságból a Révülők Világába, a mesék és álmok birodalmába is. Aki képes révülni, itt lépi át a küszöböt, s jut a Törzsszintre, hogy azután leereszkedjen a Gyökérszintre, vagy felemelkedjen a Lombszintre. A régi sámánok is innen indultak vándorlásaikra a szellemek és istenek birodalmába. Minden, ami ébren körülvesz minket, amit tapintunk, hallunk, látunk, az a Törzsszinten létezik. Lombszint: a Tetejetlen Fa legfelső szintje rejti magában a legtöbb csodát, mesét, varázslatot, bűbájt. Színes, változatos, kiismerhetetlen világ ez, ahol álom-, és meselények, tündérek, sárkányok, révülők és istenek, magas rendű szellemek és az égbolt lényei élnek. A Lombszint kilenc fő ágra bomlik, melyek ezernyi kisebb gallyra, és millió vesszőre, rügyre futnak szét. A kilenc vaskos ág kilenc bűbájos irányzat jelképe, lakhelye volt mindig, már a Jurták megalakulása előtt is. A gallyak, vesszők és a milliárdnyi levél kuszaságát senki át nem láthatja, meg nem ismerheti teljesen. A VILÁG RENDJE Az Alsó Világnak közepén áll a Világ Fája Világfa tövében Föld Anyánk jurtája Annak a jurtának bíbor az ajtaja, fehér a palástja Világnak Fája vezet a Felső Világba A Legelső Égben Hüvelykpiciny háza Annak a jurtának zöld az ajtaja, fehér a palástja A második égben Hadak Ura háza Annak a jurtának veres az ajtaja, vasból a palástja A harmadik égben Délibábnak háza Annak a jurtának sárga az ajtaja, gyémánt a palástja A negyedik égben áll Szél Kagán háza Annak a jurtának égkék az ajtaja, ezüst a palástja Az ötödik égben Hold Kagán háza Annak a jurtának ezüst az ajtaja, ezüst a palástja A hatodik égben Nap Kagánnak háza Annak a jurtának arany az ajtaja, ezüst a palástja A hetedik égben Arany Atyánk háza Annak a jurtának arany az ajtaja, arany a palástja. Az égig érő fának ha nem nő újra ága, Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.
6 A világfa fenti képén azt is felfedezhetjük, hogy a három szinten kívül hét fokra is fel van osztva. Ennek oka, hogy valaha a sámánok a Világfát gyakorta nevezték sámánlétrának, amin fel kell mászni ahhoz, hogy valódi révülő váljék valakiből. Ez azt jelentette, hogy a sámántanoncnak be kellett járnia a Tetejetlen Fa mind a három szintjét, felfelé lépkedve a hét fokon, míg végül Arany Atyácska elé nem ért, hogy megkapja felavató kitűntetését és valódi sámán váljék belőle. A Világfa hét foka hét lépés, a sámántanonc hét esztendő tanulás, révülés alatt válhat beavatottá! Ne feledjük tehát: a Világfa a Minden! Rajta található a Valóság, s rajta lelhető a jó és rossz, a világos és sötét, a mosolyogtató és szívszorító regék, álmok, mesék, mondák, történetek összes világa. az a szép fényes nap, az Isten jobb szeme, az a szép fényes hold az Isten bal szeme, az a futó szellő Isten sóhaja, az a sok szép csillag Isten arcának ragyogása. smp.eu/kiszely István: A magyar nép őstörténete, Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága, Sólyomfi Nagy Zoltán Ős Tenek könyve, Cey-Bert Róbert Gyula: A magyar ősvallás, Antalné Tankó Mária: A Gyimesek völgyében élő csángó magyarok hitvilága Az Égig érő fa csodálatos népmesénkben is megmaradt: A sárkány elrabolja a lányt és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására, de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből álló lombkoronán "világról-világra" halad. A hőst az ott lakó Szél, a Hold és a Nap anyja segíti útján. Ebben a mesében a magyar ősvallásnak három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben lakók pontos munkamegosztása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3. az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása. Az égigérő fa motívumát elszigetelt, Európában csak magyar területen megtalálható volta miatt még a honfoglalás előtt keletről hozott ősvallásunk maradványának kell tekintenünk. A fa mint az élet (zöld ág) és a halál (száraz ág), a maszkulin (törzs) és feminin (odú), az örökös növekedés és megújulás egyetemes szimbóluma széles körben ismert. A világfa vagy égig érő fa világok határán helyezkedik el, világokat köt össze: koronája az égbe nyúlik, gyökerei pedig az alvilágba érnek. A mesékben, mítoszokban és hiedelemtörténetekben koronája vagy odvas törzse hősöknek nyújt védelmet, de olykor kincseket vagy ártó szellemeket is rejthet magában. A temetőben, a síron nőtt fákban pedig a halott szelleme él tovább. A népszokásokban, a gyermekjátékokban szintén számos változatban fordul elő, kerül használatba. Emlékhelyként egykori csaták és hősök emlékét őrzi: Székelykeresztúron található Petőfi Sándor fája, Kelebián Rózsa Sándoré, Szilágysámsonon Rákóczi Ferencé, Nagyenyeden pedig két fűzfa őrzi a szabadságharc emlékét. Erdély-szerte több faluban 1896-ban millenniumi fákat ültettek. Aki nem hiszi, járjon utána!
1. oldal, összesen: 6
1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
Magyar karácsonyi népszokások 3.rész
2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Áprily Lajos emléke Nagyenyeden
Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra
A Verslista kiadványa PDF-ben 2015.
Dezső Ilona Anna: Rózsáim A Verslista kiadványa PDF-ben 2015. A VERSLISTA KIADVÁNYA RÓZSÁIM Gősi Vali: Rózsa terem (Átirat: Mamának, egyre erősödő szeretettel, égi születésnapjára) Bársonyos, meleg érintésedről
Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!
XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában
A szeretet hete. 1.Küls. .Külső cél, produktum cél: 2.Pedagógiai-oktatási cél: 3.Mérés, értékelés: 4. Célérték:
A szeretet hete 1.Küls.Külső cél, produktum cél: - ünnepi üdvözlőlapok, ajándékkísérők, gyertyatartók, téli ajándékképek készítése - sajátkészítésű fenyődíszekkel fenyődíszítés - karácsonyi műsor megtekintése
A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.
DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek
MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA
Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-70 / 352 9739 MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Az Úr a szivünkre helyezte azt,
A szeretet ereje című témahét beszámolója
A szeretet ereje című témahét beszámolója Karácsonykor fényesek a felhők, csillagokból horgol a tél kendőt. Ráteríti hegyek tetejére, fenyőágnak jégrojtos a vége. Karácsonykor mindenki varázsol, meglepetés
Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!
Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy
Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben
Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)
138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?
Könnyek útja. Versválogatás
Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom
BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK
Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,
BOROS KÖZMONDÁSOK. A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora.
BOROS KÖZMONDÁSOK A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora. A bor kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság. A bor lator bajnok, legelőször is a lábáról
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
FELADATLAP. című vetélkedőhöz. Kőrösi Csoma Sándor születésének 225. évfordulója alkalmából. A csapat neve: Csapattagok:.
Az utat én akartam, mert engem akart az út. FELADATLAP a Magyar felfedezők és utazók című vetélkedőhöz Kőrösi Csoma Sándor születésének 225. évfordulója alkalmából A csapat neve: Csapattagok:..... A csapat
Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében
Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem
CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám
CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az
Tavaszkezdő játékaink
Tavaszkezdő játékaink A telet követő tavasz mindenkinek nagyon fontos időszak. A földművelők életében a téli viszonylagos pihenés után újrakezdődik a munkák sorozata. A gyerekek ezt az időszakot másképpen
Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.
9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak
HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása
HATÁRTALANUL ERDÉLY 2015.05.18.-22. a Julianna Református Általános Iskola 7. osztályának kirándulása Előzetes foglalkozások BÉRES FERENC ÉNEKLŐ VERSENY 2015. március 27-én a tordai Jósika Miklós Líceum
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe
Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe A hetedik osztályosok kirándulása 2015. április 14-én hajnal kettőkor indult az iskola előtti buszmegállóból. A csomagok és az ajándékok gondos bepakolása,
Húsvét a Bruderhofban
Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6
MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.
MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám 2010. május
I. évf. 1. szám 2010. május S z ö s z i m a n ó vagyok. Még nem találkoztunk. Én fogok segíteni Neked abban, hogy eligazodjál a különféle érdekes é s i z g a l m a s olvasmányok között. Számomra a legemlékezetesebb
Aki nélkül nem lehetne Karácsony
III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
SZKA_209_22. Maszkok tánca
SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március LOCSOLÓVERSEK Húsvéthétfőn szokásosnál ragyogóbban kelt a nap; Kiugrottam az ágyamból egyetlenegy perc alatt. Kölnivízzel a zsebemben míg eljöttem
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
HÁGAI MAGYAR ÓVODA ÉS ISKOLA TANMENET 2009 2010 TANKÖNYVEK ÉS SEGÉDESZKÖZÖK
TANKÖNYVEK ÉS SEGÉDESZKÖZÖK NAPSUGÁR csoport Alap csomag (mappa, színes borító, a magyar ABC betűi színes nyomtatásban, kokárda, zászló) BÓBITA csoport Alap csomag (mappa, színes borító, a magyar ABC betűi
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
A Corvus Kora festmény
A Corvus Kora festmény Az ábrázolásmód virtuóz technikai bravúrja, átalakul túlvilági belső lélektani kisugárzássá. Palást alatti alakot ölt, kissé megemelkedik, így deklarál: Az Úr szól hozzátok! A múlt
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
GHESAURUS. Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN
GHESAURUS Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN rec.iti Budapest 2010 3 A kötet megjelenését támogatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a szerzők
Az apostolok szinte mindig böjtöltek
XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.
Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1. A párválasztó játékok között a párválasztó körjátékokat, a leánykérő játékokat és a párválasztó társasjátékokat találjuk. Az óvodában a leggyakrabban használt
- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?
MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban
Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera.
2011. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja XI. évf. 6. szám Kalendárium - Június - Nyárelő Zöld mozaik - A rákosi vipera Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - A mozgó kő Tudod-e?
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
2011. december XXI. évfolyam 12.szám
1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011. december XXI. évfolyam 12.szám ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK A KISBÍRÓ OLVASÓINAK ÉS A FALU MINDEN LAKÓJÁNAK Ligeti János: Karácsony
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
Időjárás lexikon. gyerekeknek
Időjárás lexikon gyerekeknek Mikor esik az eső? Miután a nap a földön lévő vizet elpárologtatja, a vízpárával telített meleg levegő felszáll. (Ezt minden nap láthatod, hiszen a tűzhelyen melegített vízből
18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9
Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)
Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-615-3. Mercator Stúdió, 2009
A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki
Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény
Demeter Sándor Lóránd A törött cserépedény Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a
Karácsony A szeretet ünnepe?
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók
2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám
2003. január A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 1. szám A címlapot illusztrálta: Bíró Viktória, 7 éves Kalendárium anuár - Bol dog as szony ha va, Télhó Túl az ünnepeken eljött
Benedek Elek Melyik ér többet?
Benedek Elek Melyik ér többet? Arra, arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú tarka malac túr, volt egyszer egy király s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!
2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek
Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.
Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,
2016.05.02. A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL
- és vacsorára mit kapunk? - ez az idős hölgy cukorbeteg! - ha kérhetném, valami száraz hús legyen inkább, a Bakonyit már ismerjük. - van a csoportban két vegetariánus! - sertéshúst ne, mert mohamedánok.
A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a
A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem
Ügyeskedj! Kalendárium. Legyél Te is indián! Zöld mozaik. Egészség-ábécé. Mese. - Szívem a. - Gondolkozz! Oldd meg! - Anyák napja.
2006. május A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VI. évf.v. szám - Szívem a szíveddel lüktetett - Kalendárium - Anyák napja Zöld mozaik - A mûanyag Mese - Versek Ügyeskedj! - Gondolkozz!
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
Móser Zoltán A PÜNKÖSDNEK JELES NAPJÁN... (Válogatás a szerző Névviseletek c. könyvsoroztából, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda)
Móser Zoltán A PÜNKÖSDNEK JELES NAPJÁN... (Válogatás a szerző Névviseletek c. könyvsoroztából, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda) A pünkösd a karácsony és a húsvét után az egyházi év harmadik legnagyobb ünnepe.
Új Szöveges dokumentum
A húsvét Új Szöveges dokumentum A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.
MEGHÍVÓ VERSENYKIÍRÁS
MEGHÍVÓ ÉS VERSENYKIÍRÁS Tisztelt Lovas Barátaink! 2013. május 25-26-án, szombaton hetedszer rendezzük meg Pomázon, a Magyar Vár Táborban Pilis-Dunakanyari legnagyobb lovas rendezvényét a Lovasmajálist.
ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK
GOMOR NÉPRAJZA XXXIV. VILLANYI PETER ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK DEBRECEN, 1992 TARTALOM ELŐSZÓ AMESÉLÓKRÓL A ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK ÁLTALÁNOS JEGYEI I. LEGENDAMESÉK 1. Szent Péter szamarat árul 2. Minden rest
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
Készülődés a húsvétra
SZKb_102_14 Ahány ház, annyi szokás Készülődés a húsvétra É N É S A M Á S I K Készítette: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS 127
Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok
Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.
csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk
Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.
Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk
- Kézirat. Budapest, 1980. -
V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói
Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás
Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső
Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor
Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola
örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4
örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4 Lelket az életbe! Pár nappal ezelõtt szomorúan búcsúzni hívtak a harangok. Hisz szomorú volt a szí- vünk, kinek ne fájt volna belül
Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK
Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK Szalmakazal, ahová az emberek lefekszenek aludni a derült éjszakában, a tarlón fekete szél susog a tejút örökös íve alatt, és a durva kenderpokrócuk testeket domborítanak egészen
Ősi családi kör 2012
Ősi családi kör 2012 Egy ősember(őe) és egy ősasszony(őa) ülnek a tűz mellett és rágcsálnak egy-egy cupákot. ŐA: Jenő te nem fázol? Olyan huzatos ez a barlang. ŐE: Ne morogj! Örülj, hogy fedél van a fejed
2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról
2014. március S Suullii2 211 D Diiáákkllaapp M á r c i us 1 5. Ovis o k a z i s ko l á n kb a n D iá k ve r s a t a v a s zr ó l Nők napja A nők napja március 8.-án van. Ilyenkor a fiúk és férfiak ajándékot
Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj
01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)
Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:
nak, és a reneszánsz szellemének megfelelően egy dogmát az egyéni logika fegyvei'ével támadott meg.
REFORMÁCIÓS UTAKON Életrajza továbbra is hiányos. Wittenbergből 1550- ben tér haza. 1551. január 9-én iskolamesterré választják Besztercén. Február 7-én megjutalmazza a Tanács mert diákjaival szindarabot
EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA
XX. évfolyam 1 (170.) 2015. január ALap EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA Polgármester Úrtól tudjuk Boldog, egészségben és szerencsében gazdag új esztendőt
ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő
634.0:069 ERDEI MÚZEUM Dr. Kovács Jenő A Bükk-hegység nyugati részén a Szilvásváradi Erdészet területén a festői szépségű Szalajka völgyben található az első szabadtéri Erdei Múzeum. Építése társadalmi
Erskine Angelika: Lélekmadár
A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna
Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Méreg Lajosné (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015