Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m"

Átírás

1 Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Johnson & Johnson Kft. (2045 Törökbálint, Tó park), mint szállító (a továbbiakban szállító) között az alábbi feltételek mellett. Az Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény alapján Sebészeti varróanyag Kecskemét elnevezésű nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le két évi sebészeti varróanyagokkal való ellátása érdekében +20 %-os eltéréssel. A lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményes volt, és az eljárás nyertes Ajánlattevőjével az Ajánlati Dokumentáció IV. fejezetében meghatározott specifikált termékek tekintetében az alábbi szállítási szerződést köti meg. 1. A szerződés tárgya A szerződés tárgya a Megrendelő Sebészeti varróanyag Kecskemét elnevezésű nyílt közbeszerzési eljárásra vonatkozó Ajánlati Felhívásában és jelen szerződés 1. számú mellékletében meghatározott műszaki specifikációjú és megjelölt mennyiségű (3. Mikrosebészeti varróanyagok 480 db/év; 4. Érsebészeti varróanyagok 108 db/év; Speciális varróanyagok: 6. Sodrott bevont szintetikus felszívódó 48 db/év; 7. Sodrott bevont szintetikus felszívódó antiszeptikus bevonattal 288 db/év) sebészeti varróanyag termék leszállítása az Ajánlatban megjelölt minőségben. 2. Szállítás és átvétel módja A Megrendelő a 2.számú mellékletben megjelöli a konszignációs raktárban elhelyezett varróanyagot mennyiség és típus szerint. A Megrendelő szerződés tárgya vonatkozásában írásos kérelem benyújtásával jogosult értékarányos méret és típusválaszték szerinti módosítást kérni. Az 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, kéthetente írásban köteles jelenteni Szállítónak. Az induló készlet kihelyezési határideje jelen szerződés aláírását követő 10 nap.

2 2 A jelentés egyben a megrendelés bizonylata is, a készletfeltöltés ezen bizonylat alapján történik. Szállító a jelentés alapján legkésőbb 48 órán belül a készlet feltöltésének eleget tesz (visszapótlási kötelezettség) azzal a kikötéssel, hogy csak a szerződött mennyiség erejéig tölthető fel a konszignációs raktár. 3. Csomagolás A Szállító az írásbeli ajánlatában megadott csomagolásban és kiszerelésben köteles és jogosult a szerződés tárgyát képező terméket szállítani. A csomagolásra a termékeknél jól láthatóan fel kell tüntetni a lejárati időpontot. A dobozoknak tartalmaznia kell a magyar nyelvű használati utasítást. 4. Mennyiségi és minőségi kifogások Az áruk leszállításakor Megrendelő képviselője az árut mennyiségileg átveszi. Az átvétel csomagolási egység darabszámának megszámlálásával történik. Az áru mennyiségi átvételének tényét, illetve az esetleges hiányokat Megrendelő a szállítólevélre feljegyzi. A szállítólevélre kerül feljegyzésre az áruban szemrevételezéssel megállapíthatóan bekövetkezett károsodás is. A szállítói gyűjtőcsomagoláson belüli mennyiségi hiány, eltérés, sérülés miatt Megrendelőnek az áru átvételétől számított 3 munkanapon belül van lehetősége reklamációval élni. Az utólagosan megállapított mennyiségi hiányokról jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv felvételéhez Szállítót a kifogások és a szemle időpontjának, valamint helyének egyidejű megjelölésével táviratilag vagy telefaxon meg kell hívni. A szemléről a felek jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyet mind a Szállító, mind a Megrendelő jelenlévő képviselője aláír. Minőségi kifogás esetén a Megrendelő a kifogás felmerülésétől számított 48 órán belül haladéktalanul értesíti írásban (fax, távirat) a Szállítót, megjelölve a minőségi kifogás okát.

3 3 Ha Szállító ezt elfogadja, a minőségileg kifogásolt termék helyett Megrendelő által megjelölt időpontban minőségileg kifogástalan árut köteles a Megrendelő telephelyére szállítani. Ha Szállító az írásbeli jelzés alapján a minőségi kifogást nem fogadja el, helyszíni szemlére kerül sor a mennyiségi kifogások esetén megjelölt eljárás szerint. Ha a szállítási szerződés hatályának fennállása alatt a Szállító által is elfogadott minőségi hiba 2 alkalommal előfordul, jogában áll a Megrendelőnek a szerződést súlyos szerződésszegésre tekintettel felmondani írásban. 5. Fizetési feltételek Szállító a szerződés 1. sz. mellékletben meghatározott egységárak figyelembevételével jogosult a számlát kiállítani. A szerződés első 12 hónapjában a megajánlott ár fix árnak tekintendő, az nem módosítható (kötelező garantált fix idő) Az úgymond kötelező garantált fix ár időtartamának a lejártát követően az ár módosítására a szerződés hatálya alatt a fogyasztói árindex összesen oszlopára vonatkozó KSH inflációs százalékos mérték maximum 80 %-a erejéig van mód a szerződésben meghatározott eljárás mellett a szerződés hatályának második évében 1 alkalommal. Szállító a leszállított áruk ellenértékéről számlát készít, amelyet az egyes rész-szállításokat követően megküld a Megrendelőnek. Megrendelő az áru ellenértékét az igazolt teljesítést követően kiállított számla alapján 70 napos átutalással egyenlíti ki a Szállító Citibank Budapest Zrt. pénzintézetnél vezetett számú számlájára. A fizetés azon a napon tekintendő teljesítettnek, amelyen a pénzintézet a Megrendelő bankszámláját a Szállító által kiállított számla összegével megterheli. A számlák késedelmes kiegyenlítése esetén Megrendelő a mindenkori jogszabályban meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles megfizetni Szállítónak. Szállító a jelen szerződésben rögzített kötelezettségek késedelmes vagy nem teljesítése esetén a késedelmes vagy nem teljesítéssel érintett áru szerződéses árára vetítve a késedelem minden napja után 2 %, azaz kettő százalék, legfeljebb azonban az érintett áru teljes szerződéses ellenértékének megfelelő mértékű kötbér fizetésére köteles.

4 4 A kötbér kifizetése nem érinti Megrendelő azon jogát, hogy a szerződésszegéssel okozott és a kötbér összegével nem fedezett kárának megtérítését követelje. 6. Felelős őrzés A Megrendelő a felelős őrzés szabályai alapján gondoskodik a Konszignációs Raktárba átvett termékek megőrzéséről. A Megrendelő a szerződés hatálya alatt lehetőséget biztosít a Szállítónak a kihelyezett készlet leltározására, ellenőrzésére. 7. Egyéb feltételek Szállító az Ajánlati Dokumentációban előírtak szerint saját költségére biztosítja Megrendelő részére a jelen szerződés specifikációjában meghatározott áruk forgalomba hozatalához szükséges tanúsítványokat. Amennyiben a tanúsítványok érvényessége a szerződés hatálya előtt lejár, úgy a Szállító köteles azt saját költségére és veszélyére meghosszabbítani, illetve új, érvényes tanúsítványt beszerezni oly módon, hogy az adott áru a teljes szerződéses időszak alatt folyamatosan érvényes tanúsítvánnyal rendelkezzen. A jelen pontban foglaltak megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül. Hasonló az eljárás a forgalmazási jogosultság igazolása tekintetében. 8. A szerződés hatálya Jelen szerződés február 19. napjától február 18. napjáig hatályos. A szerződés felmondására csak súlyos szerződésszegés esetén kerülhet sor. A felmondási idő 15 nap, a felmondást írásban kell a másik félhez eljuttatni. Súlyos szerződésszegésnek minősül, ha: szállító ismételt felszólítás ellenére nem teljesít megrendelő 30 napig az ellenérték megfizetésével késedelembe esik. 4 ; 7 pontokban meghatározott súlyos szerződésszegés.

5 5 9. A felek a köztük keletkező jogvitát békés úton rendezik, ennek eredménytelensége esetén kikötik a Kecskeméti Városi Bíróság illetékességét. A szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyv megfelelő szabályai irányadóak. Jelen szerződés 1-2. sz. mellékletekkel együtt érvényes. A felek a szerződést elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Kecskemét, február 18. Szállító képviselője Megrendelő képviselője

6 6

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a ScanMedic Kft.1089 Budapest,

Részletesebben

2 b.) A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását a Szállító a szerződést követő egy héten belül teljesíti és ezt követően a Megrendelő

2 b.) A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását a Szállító a szerződést követő egy héten belül teljesíti és ezt követően a Megrendelő Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz. 843-7/2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint

Részletesebben

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a KONSENS Kft. (1026 Budapest,

Részletesebben

Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz /2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri ú

Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz /2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri ú Szállítási Szerződés Konszignációs raktár Ikt.sz. 843-2/2008. amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint az Univer-Coop Zrt. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Johnson & Johnson Kft. (2045

Részletesebben

Lakiteleki Takarékszövetkezet pénzintézetnél vezetett számú számlájára. A munkálatok 50 %-ának az elkészülte és leigazolását követőe

Lakiteleki Takarékszövetkezet pénzintézetnél vezetett számú számlájára. A munkálatok 50 %-ának az elkészülte és leigazolását követőe Vállalkozási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a Balog és Balog Kft. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása

A. Műtétekhez műszerkészlet és implantátum biztosítása: B. Konszignációs raktár és térítésmentes műszerkészlet biztosítása Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a KONSENS Kft. (1026 Budapest,

Részletesebben

Szállítási Szerzıdés

Szállítási Szerzıdés Szállítási Szerzıdés amely létrejött egyrészrıl a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelı (a továbbiakban megrendelı), valamint BUSA Kft. (6100 Kiskunfélegyháza,

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

1./ Szerződés tárgya: 1.1. A szerződés tárgya a Megrendelő által közzétett a augusztus 21.-i keltezésű Ajánlati Dokumentációban meghatározott, é

1./ Szerződés tárgya: 1.1. A szerződés tárgya a Megrendelő által közzétett a augusztus 21.-i keltezésű Ajánlati Dokumentációban meghatározott, é SZERZŐDÉS 4229.2/1 mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (6000 Kecskemét, Nyíri út 38.) Képviseli: Dr. Svébis Mihály főigazgató Adószám: 15336062-2-03 Számla sz.: OTP Bank

Részletesebben

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja:

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: Szállítási Szerződés Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:

Részletesebben

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése: 4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent

Részletesebben

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya: SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (tej, tejtermék) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,

Részletesebben

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja:

Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: SZERZŐDÉS Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szerződés száma:: Szállítási szerződés mely létrejött egyrészről: a továbbiakban Vevő, másrészről az UNIVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1147 Budapest, Fűrész u.25. Adószám: 10316007-242 Bankszáma:

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr. Szabó

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő) valamint OZIRISZ Kft ( 5000 Szolnok Kossuth

Részletesebben

SZERZŐDÉS 4351/2. mely létrejött egyrészről a

SZERZŐDÉS 4351/2. mely létrejött egyrészről a SZERZŐDÉS 4351/2 mely létrejött egyrészről a * Budapest Főváros XIX. Ker. Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézete (1195 Budapest, Ady Endre út 122.) Képviseli: Avramcsev Péter gazdasági igazgató Adószám:

Részletesebben

1. számú mellékletében megnevezett Kézi műszerek a továbbiakban: áruk adásvétele A Szállító által szállítandó áruknak meg kell felelnie a 1. szá

1. számú mellékletében megnevezett Kézi műszerek a továbbiakban: áruk adásvétele A Szállító által szállítandó áruknak meg kell felelnie a 1. szá SZERZŐDÉS Az eljárás nyertese(i) az Ajánlati Dokumentáció III. fejezetében specifikált áruk leszállítását az alábbi szerződéses feltételek mellett vállalja: mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró

Részletesebben

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr Szabó

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Újhartyán Község Önkormányzata Székhelye: 2367 Újhartyán, Fő u. 21. adószáma: 15391236-2-13 Képviseletében: Schulcz József Polgármester mint Megrendelő (továbbiakban

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (fagyasztott termékek)

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (fagyasztott termékek) SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (fagyasztott termékek) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám:

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Központi Konyha 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 12. szám alatti intézmény (képviselője Kovács Jánosné

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről név: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona székhely: 1173 Budapest, Pesti út 117. adószám: 15492519-2-42 bankszámlaszám: 11784009-15492519 cégjegyzékszám/pir

Részletesebben

KERETMEGÁLLAPODÁS. Megrendelő a Kbt. 18. címében meghatározott keretmegállapodásos eljárást folytatott le, mely két részből áll:

KERETMEGÁLLAPODÁS. Megrendelő a Kbt. 18. címében meghatározott keretmegállapodásos eljárást folytatott le, mely két részből áll: KERETMEGÁLLAPODÁS Amely létrejött a Közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. Törvény (továbbiakban Kbt.) alapján a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság által lefolytatott

Részletesebben

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)

Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS Száma:450/2009. Amely létrejött egyrészrıl az Országos Mentıszolgálat Székhely: 1055 Budapest, Markó u. 22., Adószám: 15309989-2-41, Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01491687, KSH törzsszám:

Részletesebben

Szállítási keretszerződés. 180 ~[f (o In id ej

Szállítási keretszerződés. 180 ~[f (o In id ej " Szállítási keretszerződés 180 ~[f (o In id ej me ly létrejött: Országos Idegtudományi Intézet (1145 Budapest, Amerikai út 57., képviseletre jogosult személy: dr. Gusztonyi Ágnes főigazgató) mint Megrendelő

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033 Budapest, Fő tér 3., képviseli Bús Balázs polgármester, mint megrendelő (továbbiakban,

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:39267-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 024-039267 Fővárosi Közterület-fenntartó

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS AZONOSÍTÓ SZÁM amely létrejött egyrészről a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen működő Részvénytársaság székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 38. cégjegyzékszám: 01-10-043152

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amelyet egyik részről a Magyar Szabadalmi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Garibaldi u. 2., adószám: 15311746-2-41, képviselő: Igréczné Sipos Etelka gazdasági főigazgató), mint

Részletesebben

SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére

SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére SZERZŐDÉS Kihelyezett áruraktár üzemeltetésére Amely létrejött egyrészről a Szállító: Johnson & Johnson Kft telephelye: 2045 Törökbálint, Tó park másrészről a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12. Libegő menetjegy, Nosztalgia jegy, Sikló kartonkártya tekercs és Termotranszver beléptető rendszer megszemélyesítő nyomtatójához festékszalag beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt..

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Miskolci Egyetem (székhelye: 3515 Miskolc, Egyetemváros; képviseli: Dr. Patkó Gyula rektor) - mint bérbeadó, a továbbiakban bérbeadó, másrészről a Bartók

Részletesebben

Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése

Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése N Y Í R S É G V Í Z NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése elnevezésű árubeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás

Részletesebben

SZERZŐDÉS. Bevezetés. 1. A szerződés tárgya

SZERZŐDÉS. Bevezetés. 1. A szerződés tárgya SZERZŐDÉS Amelyet egyik részről a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (székhelye: Budapest V. Garibaldi u. 2., adószám: 15311746-2-41), mint Vevő, másik részről a Le Cheque Déjeuner Kft. (székhelye: 1074

Részletesebben

DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése

DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése N Y Í R S É G V Í Z NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DN 500 PE csővezeték és csőidomok beszerzése elnevezésű árubeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattételi

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Allnet Hungary Kft. (székhely: Berekfürdő, Búzavirág út 12.; adószám: 12997565-2-16; cgj: 16-09-007196; képviselő: Pereczár Tamás; bankszámlaszám: OTP

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/ Sárospatak Város Polgármestere 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Javaslat -a Képviselő-testületnek- a Sárospatak újság nyomdai feladatainak

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Zalalövői Általános Iskola (8999 Zalalövő, Rákóczi u. 1. adószám: 1555884-2-20 pénzforgalmi jelzőszám: 11749008-15558884-00000000) képviseletében Gyarmati

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.), mint megrendelő - továbbiakban : Megrendelő, masreszről a Rákóczi Üzletház Kft. (1084 Budapest,

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tej, tejtermék) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh László u. 4,-6 adószám: 15395577-2-13

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZODES

SZÁLLÍTÁSI SZERZODES 11 r SZÁLLÍTÁSI SZERZODES amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.), mint megrendelő - továbbiakban : Megrendelő, másrészről az 1-COM Kft. (1044 Budapest,

Részletesebben

-z+o -O()5"~ ~ S u:to- DO,:) 1f QPP06t-,

-z+o -O()5~ ~ S u:to- DO,:) 1f QPP06t-, , SZALLITASI SZERZODES " ", OT" Iktatószám: 154-142/2010. -z+o -O()5"~ ~ S u:to- DO,:) 1f QPP06t-, amely létrejött egyrészről az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (cím: 1097 Budapest, Gyáli út 2-6., képviseli:

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS Amely létrejött a Közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. törvény alapján a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság által lefolytatott közbeszerzési

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (Tıkehús, csirkehús, belsıség, zsír, pulykahús) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh

Részletesebben

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ELFOGADVA: 2017. szeptember 12. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS: HATÁLYOS: 2017. szeptember.12. 1 Tartalom 1. Általános adatok, elérhetőség... 3 1.1. Vállalkozás

Részletesebben

A január 05-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:

A január 05-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok: 1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet (3300 Eger, Széchenyi út 27-29.) Közbeszerzési eljárás tárgya: Enoxaparine

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016. Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (kenyér, pékáru) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Németh László u. 4,-6 adószám: 15395577-2-13

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről

Részletesebben

DOKUMNETÁCIÓ. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ÁLTAL

DOKUMNETÁCIÓ. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ÁLTAL DOKUMNETÁCIÓ A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ÁLTAL Utalványok beszerzése a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény személyi

Részletesebben

Megbízási Szerződés (módosítás)

Megbízási Szerződés (módosítás) o A Megbízási Szerződés (módosítás) ''L Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. (1145 Budapest, Laky Adolf u.26. adószám: 23084454-2-42 képviseli: Steiner Attila igazgató), továbbiakban; Megbízó, és az O-r-.,.-t'.

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK amely létrejött egyrészről Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 63-67. képviseli: dr. Kocsis Máté polgármester

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS 1. SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS A szerződés száma:. amely létrejött egyrészről a. mint Megrendelő (Székhelye... Cégjegyzékszáma:, adószáma: - a továbbiakban mint Megrendelő; másrészről az ASSUR KFT mint Szállító

Részletesebben

Vállalkozási Szerződés

Vállalkozási Szerződés Vállalkozási Szerződés Iktatószám: AK-06-150/23009. amely létrejött egyrészről az Állami Számvevőszék Székhelye: 1052 Budapest, Apáczai Csere J. u. 10. Törzskönyvi szám: 324766 Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS 3 hkp SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely egyrészről létrejött az Oroszlányi Szolgáltató Zrt címe: 2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2. adószám: 12794726-2-11 bankszámlaszáma: 12028003-00345927-001000003 (Raiffeisen

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Edenred utalványok megrendelésére, szállítására és elszámolására (továbbiakban: ÁSZF ) Hatályos: 2019.07.15. I. Fogalommeghatározások 1. Szolgáltató: az Edenred Magyarország

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére.

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére. mely létrejött egyrészről: Név: Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Cím: 4700. Mátészalka, Rákóczi u.

Részletesebben

Nagyenergiájú sebészeti vágók beszerzése 24 hónapra konszignációs raktár létesítésével KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMA

Nagyenergiájú sebészeti vágók beszerzése 24 hónapra konszignációs raktár létesítésével KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMA Nagyenergiájú sebészeti vágók beszerzése 24 hónapra konszignációs raktár létesítésével KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMA 2018. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. AJÁNLATI FELHÍVÁS II. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A közbeszerzési

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Iktatószám: 3/40-21/2010. amely létrejött egyrészről Balatonfűzfő Város Önkormányzat (székhely: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1., adószám: 15430207-2-19), képviseli: Marton Béla polgármester,

Részletesebben

Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése

Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KÖZBESZERZÉSI RÉSZENKÉNT Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú ajánlathoz. (tervezet) amely létrejött egyrészről a. (székhely:., adószám:.., pénzforgalmi

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám: cím: Képviseli:

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:  cím: Képviseli: V Á L L A L K O Z Á S I S Z E R Z Ő D É S 4. r é s z a j á n l a t i k ö r amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:

Részletesebben

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése 4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

Ajánlati felhívás. tárgyban indított. Versenyeztetési eljárás 15/V-41/13

Ajánlati felhívás. tárgyban indított. Versenyeztetési eljárás 15/V-41/13 BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ajánlati felhívás Gumikerekes járművekhez tartozó motortartó gumibak felújítása tárgyban indított Versenyeztetési eljárás 15/V-41/13 1 AJÁNLATI

Részletesebben

Csípő-, és térdprotézis termékek beszerzése konszignációs raktár kihelyezésével 12 hónapra AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA 2018.

Csípő-, és térdprotézis termékek beszerzése konszignációs raktár kihelyezésével 12 hónapra AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA 2018. Csípő-, és térdprotézis termékek beszerzése konszignációs raktár kihelyezésével 12 hónapra AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA 2018. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. AJÁNLATI FELHÍVÁS II. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A dokumentációban

Részletesebben

Az Ajánlatkérő elvárásait az 1., 2. számú mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza.

Az Ajánlatkérő elvárásait az 1., 2. számú mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza. 1. FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja A Szegedi Közlekedési Kft., mint Ajánlatkérő ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot1 éves keretszerződésre vonatkozóan az 1-es és 2-es részajánlati körökben

Részletesebben

SZERZŐDÉS 4335 mely létrejött egyrészről a * Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (6000 Kecskemét, Nyíri út 38.) Képviseli: Dr. Svébis Mihály főigazgató Adószám: 15336062-2-03 Számla sz.: OTP Bank Rt,

Részletesebben

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Belépési sorszám: TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Vállalkozás részére FÓRUM csomag Tanácsadás telefonon, írásban, személyesen, valamint ankétok formájában. Vevőszolgálati Iroda: Társasági Tanácsadó Igazgatóság

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Iktatószám a Megrendelőnél(3:f.G:!-iff.D, Szállítási szerződés mely létrejött egyrészről a másrészről a Országos Idegtudományi Intézet 1145 Budapest, Amerikai út 57. (továbbiakban: Megrendelő), UNDE GÁZ

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033. Budapest, Fő tér 3. adószáma: 15503004-2-41 statisztikai számjele: 15503004751101 számlavezető

Részletesebben

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012. Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MVM OVIT

MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MVM OVIT MVM OVIT ORSZÁGOS VILLAMOSTÁVVEZETÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSHEZ) MEGRENDELŐI POZÍCIÓJA ESETÉN ÁSZF Az Általános Szerződési Feltételek a

Részletesebben

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati

Részletesebben

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Sorszám: TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Közbeszerzési tanácsadás szolgáltatáscsomag Tanácsadás telefonon, írásban, személyesen, valamint előadások és kiadványok formájában. Vevőszolgálati Iroda: Közbeszerzési

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Mely létrejött,továbbiakban Vevő és a PeTitan Informatika Kft.. 6726 Szeged, Fülemüle u. 28., továbbiakban Eladó között az alábbi feltételekkel: 1. Szerződés tárgya: Jelen szerződés

Részletesebben

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. augusztus 1. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

J a v a s l a t. lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására

J a v a s l a t. lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására J a v a s l a t lakásfenntartási támogatás keretében nyújtott tüzelő segély biztosítása érdekében beérkezett pályázatok elbírálására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 1 NEMZETBIZTONSÁGI SZAKSZOLGÁLAT 1399 Budapest 62. Pf.: 710/4-2. 4. sz. melléklet a 30700/19944- /2017. számú anyag dokumentációjába. Iktsz.: 30700/19944 - /2017. sz. pld. amely létrejött egyrészről a

Részletesebben