Az Ajánlatkérő elvárásait az 1., 2. számú mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza.
|
|
- Kinga Csonka
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja A Szegedi Közlekedési Kft., mint Ajánlatkérő ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot1 éves keretszerződésre vonatkozóan az 1-es és 2-es részajánlati körökben felsorolt papír irodaszerek és egyéb irodai áruk, valamint fénymásolópapír beszerzésére eseti megrendelések alapján. A pályázatokat két részajánlat tekintetében lehet benyújtani. * részajánlati kör: 1-es mellékletben * részajánlati kör: 2-es mellékletben A rögzített szerződéses keretösszegen felül a Vevő nem vállal kötelezettséget arra, hogy az éves keretösszeget egyedi megrendeléseivel 100 % mértékben kimerítse. A Vevő a keretösszeg eltérés százalékos arányát ± 20 %-ban határozza meg. Az 1-es és 2-es mellékletben felsorolt tételek az ajánlatkérőnél leggyakrabban használt és így tervezhető termékek, de az Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy eseti igények alapján a mellékelt terméklistában nem szereplő, de az Ajánlattevő által forgalmazottpapír irodaszerek és egyéb irodai áruk között megtalálható termékeket is rendeljen jelen keretszerződés terhére, a keretösszegen belül, eseti ajánlatkérést követően. Az Ajánlatkérő elvárásait az 1., 2. számú mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza. Az ajánlatok megadásánál fokozott figyelemmel kell eljárni a tételek megajánlásánál figyelve a mennyiségi egységre, mert a későbbiekben a nyertes Ajánlattevőnek ezeken az egységárakon kell a megrendelést teljesítenie. Az Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a nettó egységárat minden tétel esetében ki kell tölteni. Ha valamelyik tételnél az ajánlati ár hiányzik, az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Az éves nettó keretösszeg: I. részajánlati kör: ,- millió Forint. II. részajánlati kör: ,- millió Forint. Az ajánlatot az elektronikus felületen elérhető Felolvasólap kitöltésével kérjük megadni. Az ajánlatot továbbá a mellékelt táblázatok kitöltésével kérjük megadni,
2 feltüntetve az egyes termékek egységárait, valamint az igényelt mennyiségek alapján kalkulált összértéket, valamint a teljes összesített ellenértéket is. Árlejtés esetén az Ajánlattevők alapajánlatát ezen összérték képezi. Az árlejtés során adott kedvezőbb ajánlatok esetén a nyertes Ajánlattevőnek 1 órán belül be kell nyújtania a tételes ártáblázatát, amelyben az árlejtés során tett utolsó ajánlati összárának megfelelően korrigálja az ajánlati egységárait. 1.2 Az ajánlattételre vonatkozó egyéb adatok, feltételek, információk: Az éves nettó keretösszeg: I. részajánlati kör: ,- millió Forint. II. részajánlati kör: ,- millió Forint. Az ajánlatot az elektronikus felületen elérhető Felolvasólap kitöltésével kérjük megadni. Az ajánlatot továbbá a mellékelt táblázatok kitöltésével kérjük megadni, feltüntetve az egyes termékek egységárait, valamint az igényelt mennyiségek alapján kalkulált összértéket, valamint a teljes összesített ellenértéket is. Árlejtés esetén az Ajánlattevők alapajánlatát ezen összérték képezi. Az árlejtés során adott kedvezőbb ajánlatok esetén a nyertes Ajánlattevőnek 1 órán belül be kell nyújtania a tételes ártáblázatát, amelyben az árlejtés során tett utolsó ajánlati összárának megfelelően korrigálja az ajánlati egységárait. II. Az ajánlattételre vonatkozó egyéb adatok, feltételek, információk: Az Ajánlatkérő web katalógus meglétét írja elő. * A szerződéskötés tervezett időpontja: az eljárás eredményének kihirdetését követő 15 napon belül. * Az Ajánlatkérő az ajánlattevők részére hiánypótlásra lehetőséget biztosít. * Az Ajánlatkérő a részajánlat tétel lehetőségét biztosítja. * Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki specifikáció bizonyos tételek megnevezésében meghatározott gyártmányú és típusra meghatározott hivatkozást tartalmaz a termék egyértelmű meghatározása céljából. * Az 1. részajánlati körben a megadott típussal egyenértékű ajánlat is tehető, ebben az esetben az ajánlathoz csatolni szükséges a megajánlott típus termékleírását. Az Ajánlatkérő elvárásait az 1-es sz. mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza. A megadott paramétereknek megfelelő, illetve azzal egyenértékű paraméterekkel rendelkező termékeket tartalmazó ajánlatot fogadjuk el érvényes ajánlatnak, amennyiben az eltérés nem jelent változtatást a termékek használatában ill. használhatóságában Az egyenértékűség megállapítása az ajánlatkérő kompetenciája. Amennyiben eltérő típus megadása, ismertetése nem szerepel az ajánlatban, úgy az
3 ajánlatkérő által megadott típusú termék szállítása az elvárás. * Az Ajánlatkérő fenntartja a jogot e-árlejtés alkalmazására. * Az Ajánlatkérő az ajánlatokat tárgyalás nélkül bírálja el. Az ajánlatok szakmai értékelését követően az elbírálása legalacsonyabb összár alapján történik. * Az Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a legalacsonyabb ajánlatot adó ajánlattevővelsem köt szerződést. Ebben az esetben az Ajánlatkérő az eljárás eredménytelenségének indokáról tájékoztatja az ajánlattevőket. * Az Áru szállítási határideje: az eseti megrendeléstől számított maximum 5 munkanapon belül. * Az Áru átadás-átvételének helye: Székhely: 6720 Szeged, Zrínyi u Villamos telephely: 6724 Szeged, Pulz u. 48. Trolibusz telephely: 6724 Szeged, Körtöltés u. 35. Ügyfélszolgálati iroda, Parkolási üzletág: 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 31. Regionális repülőtér: 6728 Szeged, Bajai út Hrsz: 02048/1 A nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az eseti megrendelést a fent megadott telephelyi címeken belül arra az illetékes irodára szállítja ki, amit az Ajánlatkérő a megrendelésen feltüntetett. * Az árajánlatot az összes járulékos költség, környezetvédelmi termékdíj, munka-, anyag-, szállítási, csomagolási- és egyéb költségeket is figyelembevételével kell elkészíteni. * Az Ajánlattevőnek az általa leszállított termékekre minimum 6 hónap, ill. a rájuk vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő időtartamú jótállást kell vállalnia. * Az áru ellenértékének kiegyenlítése az igazolt teljesítést követően, magyar forintban (HUF), az Ajánlattevő által havonta kiállított gyűjtőszámla alapján, 30 naptári napos fizetési határidővel, banki átutalással történik. * Az Ajánlattevő biztosítja, hogy a web áruházban regisztrált Ajánlatkérő részére, hogy a szerződés szerint megfelelő kedvezményt kapja a web áruházban, így mindig az aktuális és vonatkozó árat látja címmel és jelszóval történő belépés után. * Az Ajánlatkérő előleget nem biztosít. * Késedelmes fizetés esetén a Ptk. szerinti késedelmi kamat az irányadó. * Csatolandó az Ajánlattevő ajánlatban aláíró cégjegyzésre jogosult képviselőjének aláírási címpéldánya, meghatalmazás esetén a meghatalmazott aláírási mintája is. * Tartalmi sorrend, iratjegyzék: Az ajánlatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia: 1. Felolvasólap (elektronikus felületen kitöltve) 2. Aláírási címpéldány (elektronikus felületre feltöltve, az ajánlatban aláíró cégképviselő tekintetében) 3. Tételes ártáblázat (elektronikus felületre feltöltve, cégszerűen aláírva)
4 4. Egyéb (esetleges termékismertetők) Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos összes költség az Ajánlattevőt terheli. Az eljárás eredményétől függetlenül az ajánlatkérő nem tehető felelőssé az ajánlattétel költségeivel kapcsolatban. Az ajánlati kötöttség időtartama: az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 nap 1.3 Az ajánlatok benyújtása és kiegészítő tájékoztatás kérése Ajánlatot tenni jelen kérdőív kitöltésével és feltöltési időszakban a kérdőív alján található "Mentés és feltöltés" gombra kattintva lehetséges. Az ajánlatkérés tárgyával kapcsolatban kizárólag a Fluenta Sourcing rendszerben van lehetőség írásbeli kérdések feltételére. Ennek módja az eljáráshoz tartozó 'Kérdések/válaszok funkció alkalmazása. A tájékoztatást igénylő ajánlattevő(k)től a augusztus 11.-ig összesítésre kerülnek. A2016. augusztus 12.-ig megválaszolt kérdések a kérdező felfedése nélkül kerülnek közzétételre a Fluenta Sourcing rendszeren keresztül minden meghívott Ajánlattevőnek. 2. AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATAI ÉS ADATAI 2.1 Illetékesség igazolása Nyilatkozom, hogy jelen ajánlatot, mint az ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselőjeként vagy annak megbízott képviselőjeként töltöm fel. Elfogadom 2.2 Az ajánlattevő azonosító adatai (Felolvasólap része) Az ajánlattevő cégneve Az ajánlattevő székhelye Telefonszám, faxszám, cím Cégjegyzésre jogosult képviselőjének a neve Cégjegyzék szám Adószám Bank neve Bankszámlaszám 2.3 Nyilatkozat alvállalkozó igénybevételéről Igen Nem
5 Igen válasz esetén kötelező a pont kitöltése Közös ajánlattevő esetén (Felolvasólap része) - nem kötelező a kitöltése Közös ajánlattevő cégneve Közös ajánlattevő székhelye Cégjegyzék száma Adószáma 2.4 Aláírási címpéldány - Kérjük csatolja az ajánlatban aláíró cégképviselő tekintetében az aláírási címpéldány dokumentumot. 2.5 Általános nyilatkozattétel Elfogadom, hogy az áru szállítási határideje a megrendeléstől számított maximum 5 munkanap. Elfogadom, hogy az áru átadás-átvétele az Ajánlatkérő telephelyén történik. Nyilatkozom, hogy az árajánlatot összes járulékos költség, munka-, anyag-, szállítási, csomagolási- és egyéb költségeket is figyelembevételével készítettem el. Elfogadom a 30 naptári napos fizetést banki átutalással. Elfogadom, mint Ajánlattevő, hogy az Ajánlatkérő a WEB áruházban mindig az aktuális és vonatkozó árat látja címmel és jelszóval történő belépés után. IGEN 3. SZAKMAI AJÁNLAT RÉSZAJÁNLAT - A műszaki leírásként megadott paraméterek elfogadása A megadott paramétereknek megfelelő termékekre teszek árajánlatot. egyenértékű termékekre teszek árajánlatot Csatolási kérelem - Egyenértékűség igazolására a megajánlott típus termékleírása RÉSZAJÁNLAT - A műszaki leírásként megadott paraméterek elfogadása A megadott paramétereknek megfelelő termékekre teszek árajánlatot. 4. ÁRAJÁNLAT 4.1 I. részajánlat - tételes ártáblázata letöltése Csatolmány neve: Ajánlati felhívás irodaszer 1. sz. melléklet electool.xls 4.2 Kérjük ide felcsatolni az 1. részajánlat tételes táblázatát
6 részajánlat (Felolvasólap része) - Az árakat nettó Forintban kérjük megadni. I. részajánlati kör: nettó összesen Ft szám 4.4 II. részajánlat - tételes ártáblázata letöltése Csatolmány neve: Ajánlati felhívás irodaszer 2. sz. melléklet electool.xls 4.5 Kérjük ide felcsatolni az 2. részajánlat tételes táblázatát részajánlat (Felolvasólap része) -Az árakat nettó Forintban kérjük megadni. II. részajánlati kör: nettó összesen Ft szám 5. Szerződéstervezet 5.1 Szerződéstervezet Jelen mező melléklete tartalmazza a szerződéstervezetet. A dokumentum megtekinthető az alábbi fájl nevére kattintva. Kérjük, töltsék le, és az ajánlattételt megelőzően olvassák át. Csatolmány neve: Szerződéstervezet irodaszer VÉGLEGESelectool.doc 5.2 Nyilatkozat a közzétett szerződéstervezet tartalmáról és feltételeiről Szerződéstervezet közzétett tartalmát és feltételeit Elfogadom 6. EGYÉB, az ajánlattétellel kapcsolatos információk, adatok 6.1 Csatolási kérelem
Az Ajánlatkérő elvárásait az 1., 2. számú mellékletben meghatározott műszaki leírás tartalmazza.
1. FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja A Szegedi Közlekedési Kft., mint Ajánlatkérő ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot1 éves keretszerződésre vonatkozóan az 1-es és 2-es sz. mellékletben felsorolt
A Megrendelő a meghatározott mennyiségtől való eltérés jogát fenntartva, ettől ±10%-ban eltérhet.
1. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja Tisztelt Ajánlattevők! A Szegedi Közlekedési Kft., mint Ajánlatkérő ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot1 éves keretszerződésre vonatkozóan
1. FELHÍVÁS ADATAI. 1.1 Ajánlatkérés célja
1. FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja A Szegedi Közlekedési Kft., mint Ajánlatkérő ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot 1+2 éves keretszerződésre vonatkozóan az alábbi Áruk felújítására / javítására,
Meglévő elektromos kapuk felújítása és 1 db elektromos sorompó telepítése
1. FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja A Szegedi Közlekedési Kft, mint Ajánlatkérő, ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot Szeged Repülőtér biztonságtechnikai fejlesztések beszerzési eljárás ajánlattételi
1. FELHÍVÁS ADATAI. 1.1 Ajánlatkérés célja
1. FELHÍVÁS ADATAI 1.1 Ajánlatkérés célja A Szegedi Közlekedési Kft., mint Ajánlatkérő ezúton felkéri Önt, tegyen írásos ajánlatot1 éves keretszerződésre vonatkozóan munkaruha beszerzésére eseti megrendelések
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás
Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti
1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:
AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére
Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11.
Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. augusztus 1. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.
A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS
HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.
HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás
Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő
AJÁNLATI FELHÍVÁS. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-352/12.
Libegő menetjegy, Nosztalgia jegy, Sikló kartonkártya tekercs és Termotranszver beléptető rendszer megszemélyesítő nyomtatójához festékszalag beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt..
Háztartási és irodai berendezések Javítása. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS
Háztartási és irodai berendezések Javítása Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. szeptember AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve:
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati
1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.
Speciális védőruha beszerzés Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Budapesti Közlekedési Zártkörűen
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-497/14. Budapest, 2015.
BKV Zrt. energetikai folyamataira vonatkozó Minőségirányítási rendszer MSZ EN ISO 9001:2009. számú szabványnak megfelelő Tanúsító auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési
1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
Főfékhenger, munkahenger felújítása AJÁNLATI FELHÍVÁS. Elektronikusan lefolytatott versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-335/13.
Főfékhenger, munkahenger felújítása Elektronikusan lefolytatott versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS 2014. január Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Konyhai és háztartási cikkek beszerzése
Konyhai és háztartási cikkek beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2019. január AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16.
Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása
HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.
Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás
AJÁNLATI FELHÍVÁS. Fűtőtestek, olajradiátorok és bojlerek beszerzése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-346 /2012.
Fűtőtestek, olajradiátorok és bojlerek beszerzése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-346 /2012. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. december AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő
Fogaskerekű kerékpár alkatrészek beszerzése e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-207/17 AJÁNLATI FELHÍVÁS
Fogaskerekű kerékpár alkatrészek beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-207/17 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
35 db hidraulikus aknaperem emelő szállítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-344/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS
35 db hidraulikus aknaperem emelő szállítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. november 22. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-328/17. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, augusztus
A Budapest XIX., Nádasdy utca 133. Üzemegység korszerűsítéséhez eszközök (kézi szerszámok, mérőeszközök, szerszámgépek, műszerek, hegesztő berendezések, műhelyberendezések, képzéssel összefüggő eszközök)
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti
Ajánlati felhívás. tárgyban indított. Versenyeztetési eljárás 15/V-41/13
BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ajánlati felhívás Gumikerekes járművekhez tartozó motortartó gumibak felújítása tárgyban indított Versenyeztetési eljárás 15/V-41/13 1 AJÁNLATI
Telepített járműmosó karbantartása és javítása
Telepített járműmosó karbantartása és javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Adóellenőrző egységgel ellátott pénztárgépek karbantartása
Adóellenőrző egységgel ellátott pénztárgépek karbantartása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
Hosszúréti-patak meder elterelése
Hosszúréti-patak meder elterelése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-153/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.
Ajánlati felhívás BKV Zrt. V-327/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS
A BKV Zrt. meghatározott alkalmazási területeire bevezetett MSZ EN ISO 9001:2015 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerének tanúsító auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési
M3 metró AutoStop berendezéseinek felújítása
M3 metró AutoStop berendezéseinek felújítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Pályaépítési kisgépek beszerzése
Pályaépítési kisgépek beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-157/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő
Fehér út metró járműtelepi épületek kopolit üvegeinek cseréje. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-396/16.
Fehér út metró járműtelepi épületek kopolit üvegeinek cseréje e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Maumik gyártmányú fedezőjelző berendezések időszakos karbantartása és javítása
Maumik gyártmányú fedezőjelző berendezések időszakos karbantartása és javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás
Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
Médiamonitoring meghatározott szempontok alapján AJÁNLATI FELHÍVÁS
Médiamonitoring meghatározott szempontok alapján e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt.. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Fenntartási munkákhoz, valamint havária esetén szükséges gépek, berendezések bérlése
Fenntartási munkákhoz, valamint havária esetén szükséges gépek, berendezések bérlése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
Metró járművek rotációs légsűrítőinek felújítása, átalakítása és illesztése a pneumatikus tápegységhez
Metró járművek rotációs légsűrítőinek felújítása, átalakítása és illesztése a pneumatikus tápegységhez e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-15/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015.
K-NY Metró telephelyre ISO 14001:2004 szabvány szerint kialakított Környezetközpontú Irányítási Rendszer (KIR) megújító és két felügyeleti auditjának végrehajtása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:
Légalkohol szintmérők karbantartása, javítása, kalibrálása
Légalkohol szintmérők karbantartása, javítása, kalibrálása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt.. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési
Budapest térkép beszerzése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-179/2012. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Budapest térkép beszerzése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. július AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Vírusvédelmi szoftver beszerzése
Vírusvédelmi szoftver beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-16/19 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2019. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén
Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Budapest, 2018. RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
Metró állomásokról hulladék elszállítása
Metró állomásokról hulladék elszállítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-23/17. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Statikai szakvélemény készítése
Statikai szakvélemény készítése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Stratégiai
Padlóba süllyesztett irányfény lámpák javítása
Padlóba süllyesztett irányfény lámpák javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Húzógépek hitelesítése, kalibrálása. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-207/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.
Húzógépek hitelesítése, kalibrálása. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-469/16. Budapest, 2016.
Metróvonalak áramátalakítóiban telepített szünetmentes berendezések karbantartása és hibajavítása 24 órán belüli kiszállással történő rendelkezésre állással e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI
Ajánlati felhívás 15/V-11/13 BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Ajánlati felhívás
BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ajánlati felhívás Gumikerekes járművek gyártásból kivont légfékrendszeri szelepeinek kiváltásához szükséges dokumentációk elkészítése, a járművek
ELMŰ fogadószekrények javítása
ELMŰ fogadószekrények javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-181/17 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kőér utcai járműtelepen a járműkarbantartó és mozgólépcső épületek nyílászáróinak cseréje e-versenyeztetési eljárás
Kőér utcai járműtelepen a járműkarbantartó és mozgólépcső épületek nyílászáróinak cseréje e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlati felhívás AJÁNLATI FELHÍVÁS
Metró vonalakra beépítendő kapcsolószerek minőségi vizsgálata roncsolásos és roncsolásmentes módszerekkel
Metró vonalakra beépítendő kapcsolószerek minőségi vizsgálata roncsolásos és roncsolásmentes módszerekkel e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-204/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI
M3 metróvonal áramátalakítóiba telepített ABB SACHE gyártmányú 10kV-os megszakítók karbantartása és eseti javítása. e-versenyeztetési eljárás
M3 metróvonal áramátalakítóiba telepített ABB SACHE gyártmányú 10kV-os megszakítók karbantartása és eseti javítása. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS
Budavári Sikló alsó állomás jegypénztárának bővítésével kapcsolatos engedélyezési és kiviteli tervek készítése. e-versenyeztetési eljárás
Budavári Sikló alsó állomás jegypénztárának bővítésével kapcsolatos engedélyezési és kiviteli tervek készítése. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS
Walkie-talkie beszerzése
Walkie-talkie beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V/263/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BKV Zrt. vizsgáló állomásainak MSZ EN ISO 9001:2009 szerinti minőségbiztosítási rendszerének auditálása 5 telephellyel tárgyú versenyeztetési eljárás
BKV Zrt. vizsgáló állomásainak MSZ EN ISO 9001:2009 szerinti minőségbiztosítási rendszerének auditálása 5 telephellyel tárgyú versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-311/2012. AJÁNLATI FELHÍVÁS
Vágánygeometria-mérő készülék beszerzése
Vágánygeometria-mérő készülék beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-117/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Villamos járművekhez csatlás védősapka beszerzése
Villamos járművekhez csatlás védősapka beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-114/18 AJÁNLATI FELHÍVÁS 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
ROBEL PROFILKÖSZÖRŰ, ROBEL SÍNFEJKÖSZÖRŰ, SUPERIOR PLASMA 60HF PLAZMAVÁGÓ, TRAFFIPAX RENDSZERŰ HASZNÁLATI ETALON BESZERZÉSE
ROBEL 13.44 PROFILKÖSZÖRŰ, ROBEL 13.48 SÍNFEJKÖSZÖRŰ, SUPERIOR PLASMA 60HF PLAZMAVÁGÓ, TRAFFIPAX RENDSZERŰ HASZNÁLATI ETALON BESZERZÉSE versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-185/12. AJÁNLATI
Székház 0,4kV-os elosztó cseréje
1. számú melléklet Székház 0,4kV-os elosztó cseréje e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő
Trolibusz divízió telephelyén a gumis műhelybe ipari dugattyús kompresszor telepítése, meglévő légtartállyal történő rendszerbe állítása
Trolibusz divízió telephelyén a gumis műhelybe ipari dugattyús kompresszor telepítése, meglévő légtartállyal történő rendszerbe állítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-31/14. AJÁNLATI
CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV
BKV Zrt. ATÜI Kelenföldi Divízió kerítés felújítása
BKV Zrt. ATÜI Kelenföldi Divízió kerítés felújítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2018. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A beszerzés tárgyával kapcsolatban előírt követelmények a 8. számú, műszaki mellékletben kerültek részletesen meghatározásra.
Mérővillamoson rendszeresített szoftveres diagnosztikai mérőrendszer szoftverének, hardverének, valamint a telepített érzékelő és rögzítő berendezéseinek, kábeleinek, további tartozékainak karbantartása
HÉV Cinkota Járműjavító energetikai monitoring rendszerének kiépítése és üzemeltetése e-versenyeztetési eljárás
HÉV Cinkota Járműjavító energetikai monitoring rendszerének kiépítése és üzemeltetése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
M4 telephelyen kiépített automata öntözőrendszer karbantartása, eseti javítása
M4 telephelyen kiépített automata öntözőrendszer karbantartása, eseti javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-334/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő
Metró, MFAV motorkocsik rotációs és csavar kompresszor alkatrészeinek beszerzése
Metró, MFAV motorkocsik rotációs és csavar kompresszor alkatrészeinek beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
Nyomtatási és borítékolási tevékenység
Nyomtatási és borítékolási tevékenység e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-155/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Villamos elektromos állítású váltó húzómágnesének javítása.
Villamos elektromos állítású váltó húzómágnesének javítása. e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Trolibusz járművekhez áramszedő gyorslehúzó D500 alkatrészek beszerzése AJÁNLATI FELHÍVÁS
Trolibusz járművekhez áramszedő gyorslehúzó D500 alkatrészek beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 251. (2) alkalmazásával 1) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe: Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Mozgólépcső lépcső kocsi és alkatrészeinek felújítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-337/17 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017.
Mozgólépcső lépcső kocsi és alkatrészeinek felújítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-337/17 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
II. Villamosvezető Európa bajnokság megrendezése versenyeztetési eljárás
II. Villamosvezető Európa bajnokság megrendezése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-243/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. szeptember 05.. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása
Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu
Érintésvédelmi, tűzvédelmi és villámvédelmi szabványossági felülvizsgálatok
Érintésvédelmi, tűzvédelmi és villámvédelmi szabványossági felülvizsgálatok e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Nyomdaipari tevékenység beszerzése a BKV Zrt. részére
Nyomdaipari tevékenység beszerzése a BKV Zrt. részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-138/15 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Megkülönböztető és figyelmeztető jelzések szállítása és felszerelése, valamint a megkülönböztető és figyelmeztető jelzések eseti javítása
Megkülönböztető és figyelmeztető jelzések szállítása és felszerelése, valamint a megkülönböztető és figyelmeztető jelzések eseti javítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt.. AJÁNLATI FELHÍVÁS
ALSTOM gyártmányú metró motorkocsik teljesítményelektronikai berendezéseit működtető alkatrészek javítása
ALSTOM gyártmányú metró motorkocsik teljesítményelektronikai berendezéseit működtető alkatrészek javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-389/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI
Mobil konténerek bérlése. versenyeztetési eljárás. - módosított - Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-135/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS
Mobil konténerek bérlése versenyeztetési eljárás - módosított - Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. szeptember 03. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
MÁV telep (Mézeskalács tér) végállomási komplexum teljes felújításának tervezése
MÁV telep (Mézeskalács tér) végállomási komplexum teljes felújításának tervezése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-316/17 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
Tűzoltó készülékek karbantartása, tűzoltó vízforrások és azok tartozékainak felülvizsgálata
Tűzoltó készülékek karbantartása, tűzoltó vízforrások és azok tartozékainak felülvizsgálata e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. április AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati
Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal
Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A Szegedi Vízmű Zrt. részére 33 %-os. nátrium-hidroxid. folyamatos beszállítására
AJÁNLATI FELHÍVÁS A Szegedi Vízmű Zrt. részére 33 %-os nátrium-hidroxid folyamatos beszállítására 1. Általános feltételek 1.1. Az ajánlatkérő az ajánlati határidő lejártáig a felhívást visszavonhatja,
MFAV motorkocsi egyes új fejlesztésű elektronikai készülékeinek szállítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-460/2011.
MFAV motorkocsi egyes új fejlesztésű elektronikai készülékeinek szállítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-460/2011. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. január Ajánlati felhívás Ajánlatkérő
MILLFAV vonalán lévő kovácsoltvas kiegészítők gyártása és felszerelése e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-228/17.
MILLFAV vonalán lévő kovácsoltvas kiegészítők gyártása és felszerelése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési
Mikulásnapi gyerek villamos. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-416/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2011. november 9.
Mikulásnapi gyerek villamos versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. november 9. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Villamos vontatómotorok vízkiszorító anyaggal történő kezelése e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-419/16.
Villamos vontatómotorok vízkiszorító anyaggal történő kezelése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924
LIB817 Autómentő hidraulikus felépítmények, vontatógémek szervízelése, javításuk. tárgyú versenyeztetési eljáráshoz
A J Á N L A T I F E L H Í V Á S Jelen pályázati felhívás nem jelent az Ajánlatkérő részéről szerződéskötési kötelezettséget. Az Ajánlatkérő külön indokolási kötelezettség nélkül bármikor dönthet úgy, hogy
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax
Szabványos érintésvédelem kialakítása biztosítóberendezések külsőtéri elemein
Szabványos érintésvédelem kialakítása biztosítóberendezések külsőtéri elemein e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-285/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő