Dr. Zacher Gábor- aki a drog elleni harcra tette fel az életét

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Zacher Gábor- aki a drog elleni harcra tette fel az életét"

Átírás

1 Dr. Zacher Gábor- aki a drog elleni harcra tette fel az életét Célkeresztben a dizajner drogok Hazánkban Czeizel Endre orvos-genetikus után talán Zacher Gábor toxikológus az egyik legismertebb orvos. A médiából profi előadásmódjáról ismert szakember a Szent Kereszt Kórház Egészségfejlesztési Irodája (EFI) szervezésében június 29-én tartott előadást Kalocsán, az érdeklődők ezúttal túlzás nélkül zsúfolásig megtöltötték a színháztermet. A mintegy két és fél órás előadás tartalma és üzenete a szülőknek, a veszélyeztetett korosztállyal foglalkozó szakembereknek éppúgy szólt, mint a pszichoaktív szereket használó gyerekeknek, fiatal felnőtteknek, a drogtól való elszakadással küzdőknek. -Az persze konkrétan soha nem derül ki, egy ilyen előadás milyen hatással van a drog elleni küzdelemre, némi túlzással, hány fiatal életet ment meg, de abban mindenképpen segítséget nyújt, hogy akár a kemény drogokat használók, akár a pszichoaktív szerek, legújabban az úgynevezett dizájner drogok tekintetében friss, használható információkhoz jussanak az érintettek-mondta Salamon Enikő, az előadást szervező EFI Iroda koordinátora. Aztán ahogy a közvetlenségéről, szókimondásáról ismert előadó - esetenként hosszabb időre elszakadva az előre megírt prezentációjától - belemerült a témába, a hallgatóság néhány konkrét

2 eseten keresztül is egyre több információhoz jutott a legújabb drogfogyasztási trendekről, annak lélektanáról, a drog káros mellékhatásairól, a megelőzés és a kialakult függőség felismeréséről. A leszokás és a leszoktatás ezúttal kevésbé volt hangsúlyos az előadásban, de annyit mindenképpen megtudhattunk: nincs az a leszoktatásra szánt pénz, ami elegendő lenne, ha a páciensben nincs meg az elhatározás. Dizájner drog-kis módosítás a kémiai szerkezetben A divatos szóval dizájner drogokról megtudhattuk, hogy azok olyan vegyületek, amelyeket a kábítószerlistán található tiltott anyagok apró változtatásaival állítanak elő. A kémiai szerkezet kis módosítása is jelentős hatással lehet a szervezetbe vitt anyag élettani következményeire. Ez jelenti a legnagyobb veszélyét ezeknek a szereknek. A dizájner drog terjedését segíti, hogy akár már néhány száz forintért is hozzá lehet jutni a hatásait tekintve kiszámíthatatlan szerhez. A drog bevételét követően kontrollálhatatlan a kialakult szélsőséges magatartás. Nagy baj, hogy aki egyszer rászokik a tudatmódosító szerekre, az még ha le is szokik, egész életében abszinens függő marad, nagy lesz a kísértés adott helyzetekben. A tűcsere program problematikáját boncolgatva elhangzott, hogy az intravénás droghasználók a HIV fertőzés mellett a legkülönbözőbb fertőző betegségeknek vannak kitéve.

3 45 millió droghasználatból 31 haláleset A szakember szólt arról is, hogy Magyarországon évente mintegy 45 millió droghasználat történik, ugyanakkor ennek következtében évente csupán 31-en halnak meg. Tehát nem célszerű halállal, börtönnel riogatni a potenciális veszélyhelyzetben lévőket, hanem a nevelés eszköztárából merítve értékrendet, jövőképet, és főként otthoni jó példát kell adni, lehetőleg már egész kisgyermek korban. Hazánkban ma droghasználóként gyakorlatilag senki nem kerül börtönbe, tehát könnyen komolytalanná válhat, aki ezzel fenyegetőzik. A droghasználatban a marihuána vezet, az összes fogyasztás 30 százalékát teszi ki. Érdekes adat, hogy a hazánkba bekerült drognak a hatóságok legfeljebb az 5 százalékát foglalják le és semmisítik meg. Ezt nevezik a kínálatcsökkentés politikájának, ami nem elvetendő ugyan, de nem elég hatékony. Ha mondjuk politikai döntés hatására fokozzák a felderítést, és a teljes mennyiség 10 százalékát foglalják le, még akkor is jelentős mennyiség kerül forgalomba. Ezt felismerve mondta ki az ENSZ, hogy a drogháború elveszett! Ugyanakkor van megoldás, mert ha a keresletcsökkentés politikáját alkalmazzák, azaz arra törekednek, hogy minél kevesebben vásároljanak drogot, jobb eredmények érhetők el. Mivel ezt a piacot is a pénz mozgatja, a megélhetési bűnözők alól leginkább ilyen módon lehet kihúzni a szőnyeget.

4 Patikaszerből is válhat kábítószer Zacher Gábor kitért arra is, hogy a különböző fájdalom- csillapítók és más gyógyszerek alkalmasak lehetnek a tudatmódosításra, ezektől is be lehet tépni, ráadásul ezeket könnyen felírják az orvosok. Ennek csökkentésére szigorítás várható ezen a területen. Az amfitamin, szipu, LSD, gomba címszavak kibontásából megtudhattuk, hogy ezek a szerek gyakorlatilag a rendszerváltozás utáni 4-5 évben terjedtek el igazán, az ellátórendszer csak később mozdult a megelőzés és a függőség gyógyítása irányába. Addig leginkább rendőri eszközökkel vették fel a harcot a drog ellen. Csak nem visszasírjuk a régi, hagyományos kábítószereket? Míg a régi, hagyományos szerek a mellékhatásokkal együtt kiszámíthatóak voltak, addig a dizájner drogok ezek hiánya miatt fokozott veszélyt jelentenek. Ha a szükség úgy hozza, az előállítók akár hetente változtatnak az összetételén annak érdekében, hogy az így előállított anyag nem minősüljön tiltott szernek. Az előadó a dizájner drogokat a Rubik kockához hasonlította, amelynek 40 millió kirakási lehetősége van. Fő előállítási helyükön, Kínában és Indiában legális gyógyszergyárakban, magasan képzett szakemberek bevonásával készítik ezeket a készítményeket. A tömegtermelésnek ezen a területen is árcsökkentő hatása van. Például a fogyasztók körében az ördög lehelete néven

5 ismert szer akár órán át is hat, rendkívüli, esetleg maradandó károsodást okozva a szervezetben. Az élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon rossz üzenetű szlogen jegyében szó esett még a bufoteninről is, ami szexuális jellegű hallucinációkat okoz. Az összegzésből aztán kiderült: a mai magyar társadalomnak nem az a legnagyobb problémája, hogy legalizáljuk vagy ne legalizáljuk a könnyű drogokat. Sokkal fontosabb, hogy az egészségkultúra minél magasabb szintet érjen el, már óvodáskorban megkezdődjön az a fajta minta adás, hogy amikor a fiatal döntési helyzetbe kerül, nemet tudjon mondani a tudatmódosító szerekre. Zs.F.

Gál Kinga, EP-képviselı: Koszovó jövıje és az EU szerepe

Gál Kinga, EP-képviselı: Koszovó jövıje és az EU szerepe Gál Kinga, EP-képviselı: Koszovó jövıje és az EU szerepe (Az elıadás 2007. április 13-án az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága és az Európa Intézet Budapest által szervezett a Függetlenség

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 215/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 215/2012. (II. 1.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32050-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: burkolt kereskedelmi közlemény tiltott közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: hatósági ellenőrzés megállapításai

Részletesebben

Javaslat az Iránytű Avasi Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítására

Javaslat az Iránytű Avasi Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ:745450-4/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: alapító okirat Javaslat az Iránytű Avasi Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa

A Párbeszéd Magyarországért kiadványa A Párbeszéd Magyarországért kiadványa A Párbeszéd Magyarországért meggyőződése, hogy nincsenek másodrangú állampolgárok. Mindenkinek joga van a létbiztonsághoz. Ezért a PM teljes vállszélességgel kiáll

Részletesebben

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI

NEMZETI STRATÉGIA A KÁBÍTÓSZER-PROBLÉMA VISSZASZORÍTÁSÁRA A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A KORMÁNY KÁBÍTÓSZER-ELLENES STRATÉGIÁJÁNAK KONCEPCIONÁLIS ALAPJAI A stratégiai anyagot a Kormány 2000. július 4-én, az Országgyûlés 2000. december 5-én fogadta el Elõterjesztõ: IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM

Részletesebben

T/2086. számú. törvényjavaslat

T/2086. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ORSZÁGGYtiL L Érkezett : 2014 NOV 1 T/2086. számú törvényjavaslat a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 14-én megtartott soros, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az erdõgazdálkodás jogi háttere az Európai Unióban

Az erdõgazdálkodás jogi háttere az Európai Unióban Szedlák Tamás Az erdõgazdálkodás jogi háttere az Európai Unióban Erdõgazda az Unió küszöbén 2. Elõszó Az elmúlt években igen sokszor lehetett arról hallani, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás milyen

Részletesebben

IV. Pillér. Kábítószer probléma kezelésével összefüggő szolgáltatások fejlesztése pillérrel összefüggő helyi munkákra vonatkozó feladatok

IV. Pillér. Kábítószer probléma kezelésével összefüggő szolgáltatások fejlesztése pillérrel összefüggő helyi munkákra vonatkozó feladatok SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK MODERNIZÁCIÓJA, KÖZPONTI ÉS TERÜLETISTRATÉGIAI TERVEZÉSI KAPACITÁSOK MEGER SÍTÉSE, SZOCIÁLPOLITIKAIDÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSA TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT IV. Pillér Kábítószer probléma

Részletesebben

ÉLŐ JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI DROGHELYZETRŐL

ÉLŐ JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI DROGHELYZETRŐL SAJTÓANYAG ÉLŐ JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI DROGHELYZETRŐL Az elmúlt 5 évben jelentős mértékű kedvezőtlen változások érzékelhetők mind a drogpolitika (szabályozás, finanszírozás, politikai klíma), mind a prevenció,

Részletesebben

Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA

Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA NARKOMÁNIA 1 2 Az én gyerekem nem olyan! Atlantic Press Kiadó Budapest, 2011 3 NARKOMÁNIA, 2011 Szerkesztette Bokor Pál Lektorálta Dr. Zacher Gábor Tipográfia, tördelés Soltész Attila Borítóterv Sobota

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

T/1917. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról

T/1917. számú. törvényjavaslat. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1917. számú törvényjavaslat a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról Előadó: Dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A kereskedelmi forgalomban megtalálható villamossági termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m. 1 ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám:

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv

Dévaványa Város Önkormányzata. Dévaványa Város Önkormányzat. Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Dévaványa Város Önkormányzata 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Dévaványa Város Önkormányzat Helyi Drogstratégia és Cselekvési Terv Bevezetés A kilencvenes évek történései nem csak az államok gazdasági-politikai

Részletesebben

31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos Épületasztalos

31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos Épületasztalos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vérengzés, majd eltiltás, kapus-bakik és végtelenül gyenge játék így jellemezhető a 2010-es angolai Afrika Kupa, mely alaposan felborzolta a

Vérengzés, majd eltiltás, kapus-bakik és végtelenül gyenge játék így jellemezhető a 2010-es angolai Afrika Kupa, mely alaposan felborzolta a 76 Vérengzés, majd eltiltás, kapus-bakik és végtelenül gyenge játék így jellemezhető a 2010-es angolai Afrika Kupa, mely alaposan felborzolta a futball-társadalom idegeit, vélhetően megtorpantva egy sokat

Részletesebben

Kutatásokkal az állampolgárok biztonságáért

Kutatásokkal az állampolgárok biztonságáért Kutatásokkal az állampolgárok biztonságáért Berta Tamás, központvezető Közlekedésbiztonsági Központ KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Folyamatok egy átmeneti időszak Közlekedésbiztonság javulása

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Bevezetés. A protokollok összehasonlítása. Célpontválasztás

Bevezetés. A protokollok összehasonlítása. Célpontválasztás Bevezetés Gyakran felmerül a kérdés, vajon az IPv6 protokoll hoz-e újat az informatikai biztonság területén. Korábban erre a kérdésre szinte azonnali igen volt a válasz: az IPv6 sokkal biztonságosabb,

Részletesebben

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére

Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA GAZDASÁG- ÉS VÁLLALKOZÁSELEMZÉSI KHT Az árfolyamsáv kiszélesítésének hatása az exportáló vállalatok jövedelmezõségére (Az MKIK-GVI és a megyei kamarák kérdõíves vállalati

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A szentendrei középiskolások egészséges életmódbeli és szerhasználati szokásairól Készítették: Ikvai-Szabó Emese, Torba Judit Kelt: Szentendre, 2005. június Bevezetés A szentendrei Kábítószer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Vackor Óvoda 9061.Vámosszabadi Szabadi út 53. OM:030410 SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Kukorelli Eszter óvodavezető 2013. Általános rendelkezések A szervezeti és működési szabályzat célja,

Részletesebben

A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése

A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése MEMO/11/235 Brüsszel, 2011. április 12. A vulkáni hamu által okozott zavarok: az egy évvel későbbi helyzet és a válsághelyzetekre való felkészültség értékelése Egy évvel az Eyjafjallajökull vulkán 2010

Részletesebben

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei Farkas Róbert SZIE ÁOTK Parazitológiai és Állattani Tanszék, 1078 Budapest, István u. 2. Farkas.Robert@aotk.szie.hu Az utóbbi

Részletesebben

GÖRPÁLYA KATALÓGUS. Készítette: BMX FREESTYLE HUNGARY

GÖRPÁLYA KATALÓGUS. Készítette: BMX FREESTYLE HUNGARY GÖRPÁLYA KATALÓGUS Készítette: BMX FREESTYLE HUNGARY Görpálya Katalógus Bemutatkozás A városi terek felhasználásával kapcsolatban a gyerekekre, a tinédzserekre és a fiatal felnőttekre, -egy veszélyeztetett

Részletesebben

Európai charta a fiatalok részvételéről a helyi közösségek és régiók életében

Európai charta a fiatalok részvételéről a helyi közösségek és régiók életében Európa Tanács 237. határozat (1992) Európai charta a fiatalok részvételéről a helyi közösségek és régiók életében I. rész: Ágazati politika 1. Meggyőződvén arról, hogy a fiatalok részvétele a helyi közösségek

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph.

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph. SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola H-8200 Veszprém, Halle utca 3. TeI/Fax.:0036 (88) 569-880, 0036 (88) 569-880 E-mail: sef@sef.hu Keltezés: 2015. 04. 30. Iktatószám:

Részletesebben

Én ezt nem így látom. Minden választás szól valamiről. Mindegyiknek saját tétje van.

Én ezt nem így látom. Minden választás szól valamiről. Mindegyiknek saját tétje van. KELEMEN HUNOR: Az erős közösség hangja! Kampányindító beszéd Hölgyeim és uraim, tisztelt kollegák, kedves barátaim! Három év alatt immár ötödször járulnak az urnákhoz Románia választói. Négy választás

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület

Részletesebben

ne félj, mások is így csinálják

ne félj, mások is így csinálják P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n ne félj, mások is így csinálják Készítette: ányai László SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_34 tanári ne félj, mások is így csinálják

Részletesebben

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor...

1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... 1 1956 semmit nem jelent, hiszen nem is éltem még akkor... Örkény Antal Előadásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy 1956 emlékének és mai megünneplésének van-e jelentősége a fiatal generáció számára.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Tévhitek és hiedelmek az ún. osztatlan közös tulajdon fogalmáról a jegyzői birtokvédelmi eljárásokban Szerző: dr. Kajó Cecília

Tévhitek és hiedelmek az ún. osztatlan közös tulajdon fogalmáról a jegyzői birtokvédelmi eljárásokban Szerző: dr. Kajó Cecília Tévhitek és hiedelmek az ún. osztatlan közös tulajdon fogalmáról a jegyzői birtokvédelmi eljárásokban Szerző: dr. Kajó Cecília Budapest, 2015. november 16. 1. Kiindulópont, alapvetés Gyakorlati tapasztalatom,

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14.

KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14. KASZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET 2010. OKTÓBER 14. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete PROGRAM-ja végrehajtásának legfontosabb éves feladatai A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének programja figyelembe

Részletesebben

33. sz. Egyezmény. a gyermekek foglalkoztatásának alsó korhatáráról a nem ipari foglalkozásokban

33. sz. Egyezmény. a gyermekek foglalkoztatásának alsó korhatáráról a nem ipari foglalkozásokban 33. sz. Egyezmény a gyermekek foglalkoztatásának alsó korhatáráról a nem ipari foglalkozásokban A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia Általános Konferenciája Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-217/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. augusztus 19-én megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről Balatonfüred,

Részletesebben

DOHÁNYZÁS, ALKOHOL- ÉS EGYÉB DROGFOGYASZTÁS A IX. KERÜLET 7., 8. és 10. OSZTÁLYOS DIÁKJAI KÖZÖTT

DOHÁNYZÁS, ALKOHOL- ÉS EGYÉB DROGFOGYASZTÁS A IX. KERÜLET 7., 8. és 10. OSZTÁLYOS DIÁKJAI KÖZÖTT DOHÁNYZÁS, ALKOHOL- ÉS EGYÉB DROGFOGYASZTÁS A IX. KERÜLET 7., 8. és 1. OSZTÁLYOS DIÁKJAI KÖZÖTT készítette: Elekes Zsuzsanna Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet készült:

Részletesebben

ISKOLAI EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA

ISKOLAI EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA A tatabányai Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola ISKOLAI EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAMJA A nevelési-oktatási intézmény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 7. (1) bekezdés bm) pontja alapján az iskola

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

A Mi újság? unk. Elérhetőség az Interneten: hantos.uw.hu

A Mi újság? unk. Elérhetőség az Interneten: hantos.uw.hu A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2005. április Elérhetőség az Interneten: hantos.uw.hu A Mi újság? unk - 2-2005. április Áprilisban történt Április elején egy ismeretlenségbe burkolódzó vállalat

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló törvénytervezet

Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló törvénytervezet PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól szóló törvénytervezet Budapest, 2007. december 2008.

Részletesebben

Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde. Bölcsődei Szakmai Program

Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde. Bölcsődei Szakmai Program Edelényi Mátyás Óvoda és Bölcsőde Bölcsődei Szakmai Program A gyökerek persze nem látszanak, de tudod azok tartják a fát. (görög költő) Edelény 2015. Tartalomjegyzék INTÉZMÉNY ADATAI... 3. BÖLCSŐDÉNK BEMUTATÁSA...

Részletesebben

A ZALACSÁNYI CSÁNY LÁSZLÓ ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

A ZALACSÁNYI CSÁNY LÁSZLÓ ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. A ZALACSÁNYI CSÁNY LÁSZLÓ ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. Tartalom I. Bevezető Helyzetkép II. Gyermekkép, Óvodakép Gyermekkép Óvodakép III. Az óvodai nevelés feladatai Az egészséges életmód alakítása

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8 N EMZETI R ÁKELLENES P ROGRAM ( VITAIRAT)................... 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÓ..........................................................3 I. BEVEZETÉS.............................................................5

Részletesebben

Budapest 2004. november

Budapest 2004. november J E L E N T É S az Országgyű lés részére a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája és cselekvési programja végrehajtásáról 2003-2004 Budapest 2004. november Tartalom Bevezetés 2 I. Beszámoló az OBmB

Részletesebben

T/1037. számú. törvényjavaslat

T/1037. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1037. számú törvényjavaslat a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól Előadó: Dr. Molnár

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból-

Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból- Várpalotai droghelyzetkép - 2002 - Kivonat a kutatási beszámolóból- KUTATÁSI MÓDSZER A vizsgálat empirikus adatfelvételére komplex módszertannal került sor. A kutatás alapja az 5-13. évfolyamra kiterjedő

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 6/2015. (II. 23.) önkormányzati rendelete

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 6/2015. (II. 23.) önkormányzati rendelete Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2015. (II. 23.) önkormányzati rendelete a szervezeti és működési szabályzatról (egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Anyagvédelem a faházban

Anyagvédelem a faházban Publikáció Anyagvédelem a faházban : Anyagvédelem a faházban Magyar Asztalos 1995/09. 84-85. oldal A fa kiváló tulajdonságokkal rendelkező építőanyag, ami megfelelő karbantartás esetén évszázadokig is

Részletesebben

T/6398. számú. törvényjavaslat. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról

T/6398. számú. törvényjavaslat. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6398. számú törvényjavaslat az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2015. szeptember 2015. évi

Részletesebben

Az internet veszélyei - fogalomtár

Az internet veszélyei - fogalomtár Az internet veszélyei - fogalomtár Adatlopás: Az adatlopás adataink szándékos, nyilvános feltárását jelenti (pl. banki ügyfelek adatai kerülnek nyilvánosságra, vagy az én személyes adataimat használják

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Tanulmány A FÖLDPIAC SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS IDEJÉN HAMZA ESZTER MISKÓ KRISZTINA

Tanulmány A FÖLDPIAC SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS IDEJÉN HAMZA ESZTER MISKÓ KRISZTINA Tanulmány A FÖLDPIAC SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS IDEJÉN HAMZA ESZTER MISKÓ KRISZTINA Kulcsszavak: földpiac, földforgalom, földár, földbérlet, termőföld. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. BEVEZETÉS... 5 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA

TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA TERVEZET DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZÉPTÁVÚ IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2005-2010 TARTALOM 1. Bevezető... 3. oldal 2. Az ifjúsági korosztály Dunaújvárosban... 5. oldal 3. Az önkormányzat ifjúsági

Részletesebben

A fiatalok egészségműveltsége/ Az ifjúság és egészségfejlesztés

A fiatalok egészségműveltsége/ Az ifjúság és egészségfejlesztés A fiatalok egészségműveltsége/ Az ifjúság és egészségfejlesztés 2011. szeptember 29. Résztvevők száma: 180 fő Elégedettségi kérdőív kiértékelése Kérdőívet kitöltők száma: 131 db A konferencia a Nemzeti

Részletesebben

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012. Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk

Részletesebben

Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A VOLÁN társaságok menetrend szerinti belföldi országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratainak Utazási feltételeiről

TÁJÉKOZTATÓ A VOLÁN társaságok menetrend szerinti belföldi országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratainak Utazási feltételeiről TÁJÉKOZTATÓ A VOLÁN társaságok menetrend szerinti belföldi országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratainak Utazási feltételeiről (Az egyes VOLÁN társaságok által alkalmazott Utazási feltételek részletes

Részletesebben

AZ EURÓPAI POSZTERVERSENY SZABÁLYAI EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI F

AZ EURÓPAI POSZTERVERSENY SZABÁLYAI EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI F Európai Ifjúsági Fórum a Közlekedésbiztonságért kampány AZ EURÓPAI POSZTERVERSENY SZABÁLYAI EURÓPAI BIZOTTSÁG MOBILITÁSPOLITIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI FŐIGAZGATÓSÁG Bevezetés 1. cikk: Rendezők 2. cikk: Részvételi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Biliárd Szövetség Pool Szakágának 2015. május 30. napján, 1145 Budapest, Szugló utca 65. szám alatt (Tájfun Biliárdszalon és Étterem ) 16.00 órai kezdettel megtartott közgyűléséről.

Részletesebben

Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello.

ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello. Fokasz Nikosz Fokasz Oresztész Hullámverés* Terjedési folyamatok a médiában ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello.hu

Részletesebben

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig.

Foglaljuk össze, mit tudunk eddig. vezérelve döntöttek így Évezredes, ősi beidegződéseik, mélytudatuk tartalma súgta nekik, hogy a hegyes tű fegyver és nem létezik, hogy segítő szándékot, baráti érzést képvisel. Azt hiszem, az álláspontjuk

Részletesebben

VITORLÁS ÉLMÉNYFOTÓZÁS NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZAT

VITORLÁS ÉLMÉNYFOTÓZÁS NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZAT VITORLÁS ÉLMÉNYFOTÓZÁS NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZAT Szervező A nyereményjáték ( játék ) szervezője ( szervező ) Sztrelcsik Zoltán fotós. A játékba a szervező további nyereményeket, vagy kedvezményeket

Részletesebben

Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14.

Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. csoportok között Programtervem célközönségének az orvostanhallgatókat

Részletesebben

Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010

Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010 Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán, 2000 2010 A HA-LIS és a HA-LIU megtekintése után, a Li 2-es repülőgépeket felkereső utunk Bócsára vezetett, ahol az egykori HA-LIP tölti a nyugdíjas éveit.

Részletesebben

4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás. a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK

4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás. a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. FEJEZET RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK 4/2014. (II. 21.) ORFK utasítás a Rendőrség Drogellenes Stratégiájáról 1 Szám: 4/2014. A Rendőrség a nemzeti és nemzetközi jogon alapuló kábítószer kínálat- és keresletcsökkentési kötelezettségeinek teljesítése

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 28. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Kiss László kérelme II. E L Ő T E R J E S Z T É S a Gazdasági

Részletesebben

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón

Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón Nemzetépítő vártán - vitázzunk vagy száz szón, ahogyan most Magfalván, úgy volt régen Szárszón 2015-07-31.-én és 08-1.-én és 2.-án! Nem a rendszert kell megdönteni, hanem ki kell szervezni alóla a társadalmat.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. november 3-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1.

Részletesebben

Átalakulás fogalma I. Átalakulás. Átalakulás fogalma II. Az átalakulás célja. Tilos Kötelezõ. Az átalakulás alapelvei 2008.09.14.

Átalakulás fogalma I. Átalakulás. Átalakulás fogalma II. Az átalakulás célja. Tilos Kötelezõ. Az átalakulás alapelvei 2008.09.14. MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Átalakulás fogalma I. Gazdasági társaságok megszûnése Átalakulás Jogutódlással Végelszámolás

Részletesebben

Beérkezett kérdések a 2016. június 8-i MÉKISZ-MGYT szakmai napra

Beérkezett kérdések a 2016. június 8-i MÉKISZ-MGYT szakmai napra Beérkezett kérdések a 2016. június 8-i MÉKISZ-MGYT szakmai napra 1. A nem gyógyszerként vagy gyógyhatású termékként forgalomba hozott alkoholos gyógynövény kivonatok az élelmiszer szabályzás alá tartoznak-e?

Részletesebben

Budapesti X. kerületi Rendőrkapitányság ^ m M j J V C i C l U I c * 1102 Budapest, Harmat u. 6-8. 3 1475 Budapest, Pf. 31. S 36 (1) 263-7200 /50-100

Budapesti X. kerületi Rendőrkapitányság ^ m M j J V C i C l U I c * 1102 Budapest, Harmat u. 6-8. 3 1475 Budapest, Pf. 31. S 36 (1) 263-7200 /50-100 Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapesti X. kerületi Rendőrkapitányság ^ m M j J V C i C l U I c * 1102 Budapest, Harmat u. 6-8. 3 1475 Budapest, Pf. 31. S 36

Részletesebben

A megújuló energiaforrások elfogadottsága a magyar felnőtt lakosság körében

A megújuló energiaforrások elfogadottsága a magyar felnőtt lakosság körében TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése

Részletesebben

É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

2005. évi SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS: A mezőgazdasági biztosítások szerepe és jövője a mezőgazdasági termelés kockázatkezelésében

2005. évi SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS: A mezőgazdasági biztosítások szerepe és jövője a mezőgazdasági termelés kockázatkezelésében OTKA nyilvántartási szám: F 042588 OTKA iktatószám: Szent István Egyetem, Gödöllő IFJÚSÁGI OTKA KUTATÁS 2005. évi SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS: A mezőgazdasági biztosítások szerepe és jövője a mezőgazdasági termelés

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

1284 Hung.Monitorint 19.8.89-1. ( 168 Óra )

1284 Hung.Monitorint 19.8.89-1. ( 168 Óra ) 1284 Hung.Monitorint 19.8.89-1 - Itt 168 óra, a Ráidó politikai magazinja. - Az NDK-ban élők közül egyre többen, mintha nagyon leegyszerűsítnék a nálunk folyó változásokat. Ők csupán annyit vesznek észre

Részletesebben

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI

AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI AGRESSZIÓ AVAGY AZ ISKOLAI AGRESSZIÓ LEHETSÉGES OKAI A természettudósok számára az agresszió egy sok energiát igénylő, magas feszültség szintű, cselekvésben kifejeződő biológiai jelenség. Ezzel szemben

Részletesebben