ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2. A hit ajándéka
|
|
- Léna Juhászné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2. A hit ajándéka 1Korinthus 12:9 Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítások ajándékai azon egy Szellem által; A speciális hit ajándékáról lesz szó. Szó volt már eddig a tudás szava, a bölcsesség szava és a kijelentés ajándékairól. A következıkben a három erı ajándékról lesz szó. Ezek pedig: a hit ajándéka, a csodatévı erık munkái, és a gyógyítások ajándékai. Ezek közül a legfontosabb a hit ajándéka. Azt hiszem, jobb lenne úgy hívni, hogy speciális hit ajándéka, mert minden hívınek megadatik az egyszerő hit ajándéka, amely a megváltásunkat szolgálja. Ez az a hit, amelyet az Efezusi levél 2:8-ben olvashattok, ahol azt olvashatjátok: mert kegyelembıl tarttatok meg, hit által. Ez a hit, amely által megtartatunk, ez is ajándéka Istennek, de ez nem az a fajta hit, amely a szellem kilenc ajándéka között szerepel. A megváltásodat hozó hit az Isten Igéjének a hallásából származik. Olvashatjuk az Igében, hogy az üdvösségünket, megváltásunkat hozó hit az Isten Igéjének hallása által van. Ez a Róma 10:17 alapján van. Ebben a leckében egy másik fajta hitrıl tanítunk, ez pedig a speciális hit, és ez különbözik az általános hittıl, vagy másképpen is hívhatnánk: a megváltásunkat hozó hittıl. Ez a Szent Szellem természetfeletti ajándéka, megnyilatkozása, amely természetfeletti erıt hoz mőködésbe. Hívhatnánk úgy is, hogy csodatévı erıket magával hozó hit. Ez a hit tehát túlnyúlik az egyszerő megváltást hozó hit által. A három erı ajándék közül a hit ajándéka a legerısebb ajándék. Ez a leginkább csodálatos ajándéka a Szent Szellemnek. A hit ajándéka a Szent Szellem azon ajándéka, amely által a hívı csodát kaphat. A csodatévı erık munkája pedig az az ajándéka a Szent Szellemnek, amely létrehozza a csodát. A hit ajándéka tehát fogadja a csodát, a csodatévı erık munkája pedig végzi a csodát. A Biblia úgy mondja, hogy egynek a hit ajándéka. 1Korinthus 12:10 Némelyiknek csodatévı erıknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig szellemek megkülönböztetése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázata; Más szóval, hogy értsétek: amikor fogadsz egy csodát, akkor nem te munkálod a csodát - de amikor létrejön egy csoda a Szent Szellem kenete által, akkor a csodatévı erık munkái hozzák a csodát mőködésbe. Ezek az erı ajándékok szorosan összekapcsolódnak, és egy csoda létrejöttében szorosan együttmőködnek. Ugyanez igaz a kinyilatkoztatás ajándékokra is. Ugyanilyen szorosan együttmőködnek a kiejtés, vagy hang ajándékok is. Azt nagyon fontos tudni, hogy minden ajándéka a Szent Szellemnek hit által mőködik! A Szent Szellem az egyén hitét használja, ezen az egyéni hiten keresztül tudja a Szent Szellem létrehozni a csodákat. Más szóval tehát az illetınek hitben ki kell lépnie, és a Szent Szellem kihívásának meg kell felelnie. Itt jelentkezik a hívınek az egyéni egyszerő hite. Ez a fajta egyszerő hit az Ige hallása által van. A Szent Szellem ajándékai, mind, az összesre igaz, hogy az egyén egyszerő hite által tud csak mőködni. Minden lehetséges annak, aki hisz mondja az Ige. (Márk 9:23). A Szent Szellem kilenc ajándékában szereplı speciális hit ajándéka különbözik az egyszerő megváltást hozó hittıl. A hit ajándéka, vagy másképpen a speciális hit ajándéka különbözik attól a hittıl is, amely a Szent Szellem gyümölcsei közé tartozik. Olvashatjátok a Szellem gyümölcseit a Galata 5:22-ben. 7/1 Jim Sanders Alaptanítások: A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2.
2 Fontos azt is megjegyezni, hogy a Galata 5:22-ben a Szellem gyümölcsei között szereplı hit fordítható lenne hithőségre is. A Szellem gyümölcsei ezek karaktertulajdonságok, a Szent Szellem ajándékai pedig erıt hoznak. A gyümölcs pedig olyan, amely növekszik. A hit vagy a hithőség az egy gyümölcs, a Szellemnek egy gyümölcse, amely növekszik a keresztény élet során, és ez azt a célt szolgálja, hogy az isteni tulajdonságokban megerısödjön a hívı. A hit ajándéka pedig a Szent Szellemnek egy ajándéka Istentıl, hogy az erıt ki tudja nyilvánítani. Azok, akik a speciális hit ajándékában mőködnek, vagyis a Szent Szellem ajándékaiban, azok olyan hitben tudnak mőködni, hogy a kimondott szavaikat Isten megtiszteli, mintha Isten saját szavai lennének. És ezért Isten természetfeletti erıvel, és természetfeletti módon hozza valóságba az ı kimondott szavaikat. Tehát így megtanuljuk, hogy vannak különbözı fajtájú hitek: Az üdvösség-hit hozza számunkra meg az üdvösségünket. A hit, vagy a hithőség, mint a Szellem gyümölcse, az üdvösségünket követıen növekszik. A speciális hit ajándéka, amely a Szent Szellemtıl van, az pedig a Szent Szellemmel való betöltekezésünket követıen léphet mőködésbe a szolgálatunkban. Fontos, hogy a Szent Szellem ezen ajándéka, a hit ajándéka, úgy mőködik, ahogy azt a Szent Szellem akarja, az İ irányításában! Látható, hogy a hit nagyon sokszor nem tisztán kialakult a hívık elméjében. Tehát összekeverik ezt a három fajta hitet a hívık, úgy mondhatnánk, hogy egy kosárba teszik a hármat. Jól összerázzák ezt a szatyrot, összekeverik, és utána nem különbséget tévén köztük, összekeverik. Fontos, hogy a hívık meg tudják különböztetni az egyszerő hitet, az üdvösséget hozó hitet a számunkra, és a speciális hitet, amelyet Isten a saját akarata szerint mőködtet. Amikor az egyszerő, vagy általános hitrıl beszélünk, ami az üdvösséget hozza, sokszor mondják a hívık, hogy: ha Isten adja nekem ezt a hitet, akkor lesz hitem, ha nem adja, akkor nem lesz - és aztán elolvassák az elıbbi Igét az 1Korinthus 12-bıl, hogy adja az Isten az egyiknek a hitet, a másiknak meg nem. Mert így gondolják, hogy így mőködik a hit. De ahogy erre már utaltunk, a speciális hit ajándéka, és az egyszerő hit, amely által üdvösséget kapunk, ez két különbözı dolog. Fontos látnotok, hogy a speciális hit ajándéka nem összekeverendı azzal az egyszerő hittel, amely által Isten az összes szükségedet ki tudja elégíteni, meg tudja adni! Az a hit, amely által Isten a szükségeidet be tudja tölteni, az az egyszerő hit, az Isten Igéjének hallásából származik. Ez pedig a Róma 10:17 verse. És minden hívı megkapja Istentıl ennek az egyszerő hitnek a mértékét. Ez pedig a Róma 12:3-ban olvasható. Mindannyiunknak megadta Isten a hit mértékét. Ez hozzátartozik Isten természetéhez, amelyet nekünk ad az újjászületésünkkor a szívünkbe. Másrészt a hit ajándéka nem az a fajta hit, amely a Szellem gyümölcseként növekszik a szívünkben a kersztény életünk során. A speciális hit ajándéka nem az a hit, amely által imáinkra választ kapunk Istentıl. Tudjuk tehát, hogy az üdvösségünket is hit által kapjuk Istentıl, a Szent Szellemmel való betöltekezésünket is hit által kapjuk Istentıl ezek mind az egyszerő hit által mőködnek. Azt is tudjuk, hogy az imáinkra választ Istentıl szintén az egyszerő hit alapján kapjuk meg. Jézus az egyszerő hitrıl így tanít a Márk 11:24-ben: Márk 11:24 Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok, és meglesz az néktek. Ezáltal az egyszerő hit által nagyon sokan kaptunk választ már az imáinkra, még mielıtt a Szent Szellemmel teljesek lettünk volna, már akkor is. Ezekre az imáinkra azért jött válasz, mert hitben mondtuk el, az Ige alapján, hitben imádkoztunk - de ez még mindig nem a hit ajándéka! Ha az egyszerő imáink megválaszolására a speciális hitre lett volna szükség, legyen az gyógyulásért mondott imádság, legyen az anyagi szükségeinkért mondott imádság, legyen az másokért elmondott imádság, akkor nem jött volna válasz az imáinkra sok esetben, addig, amíg az illetı be nem töltekezik a Szent Szellemmel. 7/2 Jim Sanders Alaptanítások: A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2.
3 Tegnap találkoztam egy emberrel, aki két éve járt az alkalmunkon, és azóta rendszeresen imádkozik a kék imakönyvbıl. Nem hiszem, hogy az illetı teljes lenne a Szent Szellemmel, mégis minden imájára választ kapott az Úrtól. Nagyon sok olyan embert ismerek, aki megkapta a gyógyulását Jézustól, még mielıtt beteljesedett volna Szent Szellemmel. Gyógyulást úgy kapunk Istentıl, hogy az egyszerő hitünket gyakoroljuk az Ige alapján. Szóval azt szeretném mondani, hogy ha az egyszerő imáinkra kapott válaszok a speciális hit ajándékán keresztül mőködnének, akkor nem kapna senki választ az imádságaira, még azok sem, akik teljesek a Szent Szellemmel. Mert ehhez a speciális hit ajándéka kellene, hogy mőködjön. Mert ahogy az Ige mondja: az egyiknek adatik ez az ajándék, a másiknak a másik. Az egyiknek adatik az egyik ajándék, a másiknak pedig a hit ajándéka. Ha arra kellene várnunk, hogy az imáinkra válasz jöjjön, mert szükségünk lenne a speciális hit ajándékára, akkor nem kapnánk választ az imádságainkra. Az egyszerő hit szükséges ahhoz, hogy az imáinkra választ kapjunk, és ez a hit növelhetı Isten Igéjének a hallsásával, és életünk minden területén gyakorolni kell ezt a hitet. És mindannyiunknak lehet folyamatosan egyre növekvı hitünk! A speciális hit ajándéka pedig akkor lép mőködésbe, ha Isten és a Szent Szellem ezt úgy akarja, és akkor természetfeletti erı jön mőködésbe. A speciális hit ajándéka különbözik a csodatévı erık munkáitól, habár mind a kettı csodát hoz létre. Úgy is mondhatnánk: az egyik ajándék egy aktív ajándék, a másik pedig egy passzív, fogadó ajándék. A csodatévı erık munkái egy aktív ajándék, mert az hozza létre a csodát. A speciális hit ajándéka nem dolgozza ki a csodát, az fogadja a csodát Istentıl, ezért hívjuk passzívnak. Még egyszer tehát: a csodatévı erık munkái hozza létre a csodát, és mőködik aktívan, és a speciális hit ajándéka fogadja ezt a csodát. Amikor Dániel az oroszlánok között volt, akkor ı is egy csodát fogadott el. Hiszen, ha az oroszlánok közé bedobnak egy embert, akkor az oroszlánok szétmarcangolják. Miért nem falták föl az oroszlánok Dánielt? Dániel 6:23 Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a verembıl. És kivevék Dánielt a verembıl, és semmi sérelem nem találtaték ırajta: mert hitt az ı Istenében. Semmi sérelem nem találtaték ırajta, mert hitt az İ Istenében. Nincs kétségünk, hogy Isten Dánielnek speciális hitet adott! Isten a speciális hit ajándékát adta Dánielnek mőködésben, hogy egy ilyen hatalmas csodát megélhetett. Dániel nem tett semmit. Lefeküdt alkudni. Az ı hite mondhatnánk, hogy passzívan, és nem aktívan mőködött, mégis el tudta fogadni a csodát. Láthatjuk Jézust is, ahogy ezt az ajándékot mőködteti - ahogy a viharban a csónakban Jézus aludt. Ez a Márk 4:38 ban olvasható. Valaki érvelhetne úgy is, hogy: igen, de hát İ Jézus volt, Isten Fia! Azonban Jézus nem tett soha semmit a Szent Szellemen kívül. Mert Jézus kiüresítette magát isteni mivoltából és erejébıl, amikor a földre jött. A Filippi 2:7-ben olvashatjátok. Jézus Krisztus pontosan annyira Isten fia volt, mielıtt a Szent Szellem felkente İt szolgálatra, mint utána. Addig viszont nem tett egyetlen egy csodát sem, 30 éves koráig, amíg a Szent Szellem kenete rá nem szállt. Mivel kiüresítette magát mindazon isteni hatalmából, amellyel İ rendelkezett, amikor a földre jött, Jézus nem tett addig csodát, amíg Keresztelı János meg nem keresztelte, és a Szent Szellem az égbıl le nem szállt rá galamb formájában. Jézus Krisztus a földön tehát olyan formában szolgált, mint egy ember, felkenve a Szent Szellem ereje által. Ha olyan erı által szolgált volna, amely az İ ereje lett volna, mint Isten fiáé, akkor nem mondta volna nekünk, hogy mi is meg tudjuk azokat a csodákat tenni majd, amiket ı tett, sıt nagyobbakat is tudunk tenni azoknál. János 14:12 Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. 7/3 Jim Sanders Alaptanítások: A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2.
4 Jézus Krisztus a csodákat úgy tette, mint ember, aki Szent Szellem kenetét kapta. Akkor ez azt mutatja, hogy a mai ember is Isten ihletésére, és a Szent Szellem kenetére meg tudja ugyanazokat a csodákat tenni! Amíg a tanítványok félelemben voltak, attól félvén, hogy a hajó elsüllyed, addig Jézus teljes hitben és nyugalomban aludt. Jézust nem zavarta a tenger hullámzása, vihara. Amíg az oroszlánok a ketrecben voltak, Dániel teljes nyugalomban feküdt le aludni. Miért? Mert Jézus esetében, és Dániel esetében is a speciális hit ajándéka volt mőködésben, amely nem ugyanaz a hit, amelyet a hívı az egyszerő hitéletében gyakorol. Láthatjuk azt a Biblia során, hogy hogyan mőködik a speciális hit ajándéka olyan esetekben, amikor az illetı életveszélyben van, és ezáltal az ajándék által nyugalmat kaptak ezek az emberek, és egy biztonságot, amely természetfeletti biztonság volt. A csodatévı erık munkái hozzák létre a csodát - a speciális hit ajándéka fogadja azt a csodát, amelyet Isten létrehoz. Ez azt jelenti, hogy amikor szükséges, hogy hosszú idı is eltelik a speciális hithez, míg az a csoda a folyamatában végbemegy. Az illetı csöndes biztonságban van, mindenféle veszélyérzettıl és félelemtıl menetesen. Amikor a hit ajándéka mőködésben van, lehet, hogy úgy tőnik a kívülálló számára, hogy semmi nem fog az ı javára történni, ennek ellenére a speciális hit által az illetı kitart hosszú-hosszú idın keresztül is. Kitart, és ezáltal az ajándék által láthatólag passzivitásában tudja fogadni a csodát. Van egy példa az Ószövetségben, Mózes idejébıl és a pátriárkák idejébıl, Jákób, és Izsák idejébıl. A hit ajándéka által helyezték rá a kezüket a saját gyermekeikre, és imádkoztak felettük. És áldást, vagy átkot imádkoztak rájuk, amely lehetséges, hogy sok-sok év elteltével következett be. Láthatjuk ezt Ábrahám, Izsák és Jákób történetében. Ez volt a hit ajándéka mőködésben. Természetfetti hit volt. Speciális hit volt mőködésben. Ezek a pátriárkák hitték azt, hogy amit ık mondanak, az valóságba jön. Még akkor is, ha sok-sok évet vett igénybe. A hit ajándéka az egy szent ajándék, amely a Szent Szellem által lehetıségeket, képességeket ad, hogy amit az ember kíván, és kimond, vagy amelyet Isten kimond, az akár hosszú idı múlva is, de valóságba jöjjön. Következıképpen hadd mondjam ezt: amikor a speciális hit ajándéka ihletésében kimondunk valamit, akkor az valóságba fog jönni. Legyen az egy szent, Istentıl elrendelt csoda, kiejtés, áldás, vagy átok, teremtés, vagy pusztítás, változás, vagy elmozdítás ezek mind valóságba fognak jönni, ha a speciális hit ajándékának ihletésében lett kimondva. Istennek volt egy embere, aki valóban csodálatosan mőködött ebben az ajándékban, az İ neve Smith Wigglesworth volt, és ı Angliában élt. İ azt mondta, az az út, ahogy ı imádkozik és mőködik, hogyha megléped az egyszerő hit lépéseit, és ha eljutsz ennek a hitnek a határára, a végére, akkor nagyon gyakran ez a természetfeletti hit fog mőködésbe lépni. Ez az egyik oka, hogy az emberek általában nem látják ezt a fajta ajándékot mőködésben. Nem látják ezt az ajándékot mőködésben, mert a természetes hitüket nem mőködtetik a végsı határokig. Smith Wigglesworth szolgálatában három embert támasztott fel a halálból. Lehet, hogy ennél sokkal több volt. Az egyik esetben, amikor ima által feltámasztott a halottat, az egyik közülük Smith Wigglesworth személyes barátja volt. Hazajött az alkalmáról, egy nyitott alkalma volt Smith Wigglesworthnek, megtudta, hogy a felesége a szomszédban van. Az elızı este, amikor Smith Wigglesworth meglátogatta ezt az embert, nagyon közel volt már a halálhoz. És ahogy ment a szomszédba, hallotta az asszonyt sikítozni, és ahogy ment a ház felé, Wigglesworth, hallotta az úr feleségét sikoltozni, hogy: meghalt, meghalt. Most pedig idézni fogom, mit válaszolt Smith Wigglesworth: elmentem a feleség mellett és bementem a szobájába, és láttam azonnal, hogy az úr meghalt. Nem tudtam megérteni, de elkezdtem imádkozni. A feleségem mindig attól tartott mondja Wigglesworth-, hogy túlmegyek a határokon. Azt mondta nekem, hogy: hagyjad, hagyjad! Hát nem látod, hogy meghalt már? De ı azt mondta, hogy folyamatosan tovább imádkozott. Eljutottam egészen az én hitem határainak a végéhez - és akkor jött Isten. Eljutottam oda, hogy bármit el tudtam hinni. Jézus Krisztus hite ragadott meg. És egy végtelen békesség jött a szívemre, és azt kiáltottam, hogy: ı él! Él! Él - és ma is él. 7/4 Jim Sanders Alaptanítások: A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2.
5 Ez a hit ajándéka. A halott visszahozatala a testébe, ez mindannyiunknak a természetes hitén kívül esik. A mi természetes hitünkkel megpróbálhatjuk azt, amit Smith Wigglesworth tett. Vagyis megragadhatjuk a halottat, fölállíthatjuk, és megparancsolhatjuk neki, hogy újra éljen, de ettıl még nem fog újra éledni. Miért? Mert ehhez Istennek a természetfeletti csodatévı erejére van szüksége, hogy az illetı visszatérjen. Sokszor ezek az erıajándékok együtt mőködnek. Ahogy az elıbb említettem, a hit ajándéka, a csodatévı erık munkái, és a gyógyítások ajándékai közösen, együtt mőködnek. A halott feltámasztása esetében mind a három erıajándéknak együtt kell mőködni. Vagyis a hit ajándékának, a gyógyító ajándékoknak, és a csodatévı erık munkáinak együtt kell mőködni. Ez az egyik oka, hogy nem látunk túl sok ilyen esetet megtörténni. Lehet, hogy ezen ajándékok közül egy, vagy kettı gyakorta együttmőködik, de nem túl sok szolgáló van, akinek az életében mindezek az ajándékok együtt mőködnek. Elıször is halottat föltámasztani, ahhoz egy természetfeletti hitre van szükség, amit úgy nevezünk, hogy a hit ajándéka. Vagyis visszahívni az illetı szellemét, amely elhagyta a testét, visszahívni a testébe. Szükség van a csodatévı erık munkáira, mert miután a szellem elhagyta a testet, a test bomlásnak indul - mint ahogy ez láttuk Lázár esetében is. A halott feltámasztása a gyógyítások ajándékait is szükségessé teszi, mert ha az illetı, aki meghalt, föltámadt, de nem gyógyul meg a teste, akkor az a betegség, amelyben meghalt, újra halálhoz fogja vezetni a testét. Ezért mind a három ajándéknak együtt kell mőködnie ahhoz, hogy a halott feltámadjon, és egészségben tudjon élni. Gondolják sokszor az emberek, hogy a hit ajándéka szükséges ahhoz, hogy a betegek meggyógyuljanak. A gyógyulás esetében azonban a gyógyítások ajándékai vannak mőködésben. Ahhoz, hogy a leprás megtisztuljon, vagy bármilyen más gyógyíthatatlan betegség meggyógyuljon, legyenek azok nyomorékok, ahhoz a gyógyítások ajándékai kell, hogy mőködjenek. Egy másik nagy területe a szolgálatnak, ahol a hit ajándéka szükséges, az a démonok kiőzése. De a gonosz szellemek kiőzésénél is elıfordulhat, hogy más ajándékok is mőködnek a hit ajándékán kívül. A démonok kiőzéséhez, a szellemek megkülönböztetésének ajándéka, és/vagy a tudás szavának ajándéka, és a hit ajándéka kell, hogy mőködjön. Mert ha te nem tudod megkülönböztetni azt a szellemet - nagyon sokszor a gonosz szellem jelenlétét az ismeret szaván keresztül nyilatkoztatja ki Isten. De ezután még szükség van a hit ajándékára, azt gyakorolván ki tudjuk őzni a gonosz szellemet. Mert az ördöggel nem tudunk hadakozni a saját erınkbıl, de Isten nekünk adta az İ szavát, az İ erejét, az İ hatalmát. És az egész szellemi fegyverzetet, amely ahhoz szükséges, hogy a gonosz szellemeket el tudjuk őzni - és ennek a szellemi fegyverzetnek része a természetfeletti hit ajándéka. A hit ajándéka mőködik tehát, amikor ördögöket őzünk ki, amikor halottakat támasztunk föl, és újra életre kelnek. És ehhez szükséges, hogy az illetı a mindennapos hitén fölül mőködjön, a természetfeletti hitben. Ahogy említettem, a csodatevı erık munkái az mindig egy aktív cselekedete, a hit ajándéka mőködésben pedig egy passzív, fogadó állapot. Más szóval a csodatévı erık munkái hozza létre a csodát, a hit ajándéka pedig fogadja a csodát. Összegezve: láttuk a hit ajándékát mőködésben már az Ószövetségben, a pátriárkák idejében. Amikor a halálhoz közel voltak már ezek a pátriárkák, akkor ık Ábrahám ölébe költöztek. És tudjuk azt, hogy Ábrahám ölében lévık ma már mind a mennyországban vannak, mert Jézus a foglyokat magával vitte a mennyországba, miután föltámadt a halálból. Ezért lehetett Jézus feltámadása után ószövetségi szenteket feltámadva látni Jeruzsálemben. Élı, megdicsıült testükben látták ıket. És három elragadtatás is volt már ez ideig. Négy további elragadtatás lesz. Ábrahám ölében lévık számára, mindannyiuk számára elhangzott az örök élet ígérete, mert ık még azelıtt haltak meg, mielıtt Jézus Krisztus kereszten meghalt volna. Nekünk most már megvan az újjászületés. Most már számunkra az üdvösség nem ígéret, hanem valóság, újjászületünk, és tudjuk fogadni a Szent Szellemet én annak a munkáit az életünkben valóságként. Ezt nagyon fontos megérteni! 7/5 Jim Sanders Alaptanítások: A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2.
6 Amikor ezek a pátriárkák érezvén a közeli halálukat, kezüket a fiaikra tették, és hitben imádkoztak felettük, amit mondtak, az mind valóságba jött. Ezt pedig a természetfeletti hit ajándéka által tudták megtenni. Láttuk továbbá, hogy az Ószövetség folyamán is mőködésben volt ez az ajándék, akkor, amikor szent emberek életveszélyes állapotba, helyzetbe kerültek, mint például amikor Dánielt az oroszlánok közé vetették. Látjuk ezt az ajándékot mőködésben, amikor nagyon hosszú ideig nem volt esı, és Isten mégis gondoskodott az emberek táplálásáról. Láthatjuk ezt Illés esetében, amikor Illést az Úr Isten hollók által táplálja. 1Királyok 17:3-6 Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérit patakja mellett, mely a Jordán felé folyik. És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott. Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérit patakja mellett, amely a Jordán felé folyik. És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott. Illés számára Isten természetfeletti hitet adott, mert az ember természetes hitével nem tudná elfogadni, hogy a hollók fogják táplálni kenyérrel, de valóban, reggel és este hússal és kenyérrel etették a hollók. Ne felejtsétek, hogy a hitünk Isten Igéjének hallásából származik Róma 10:17! A speciális hit ajándéka által pedig a Szent Szellem természetfeletti dolgokat tud elvégezni, az İ akarata szerint. A természetfetti hit ajándékával halottakat is fel tudunk támasztani. A természetfeletti hit ajándéka szükséges a gonosz szellemek kiőzésénél és elparancsolásánál is. Amikor ördögöket őzünk és parancsolunk ki, akkor hinnünk kell, hogy Isten a mi szavunkat úgy tiszteli, és úgy veszi, mintha Isten saját szavai lennének. Ezt nagyon fontos megérteni! És azt tanácsolom, hogy csak elhívott szolgálók próbálkozzanak ezzel, mert a démonok kiőzéséhez két kinyilatkoztatás ajándék kell, és még hozzá a hit ajándéka. Ezek az ajándékok pedig a tudás szava, vagy a szellemek megkülönböztetésének ajándéka. Ez a két ajándék rajtam keresztül is szokott mőködni. Nagyon nehéz leírni szavakban ennek a mőködését. Van, amikor az ember látja, van, amikor belsı tudással tudja - és miután felfedezed a helyzetet, utána szükséges hozzá a speciális hit, hogy foglalkozzál az esettel, hogy meglegyen ez a békéd. Nem szabad hitetlenségbe kerülni, végtelen békességben kell maradni - és ez pedig a hit ajándéka, amely hozza ezt a békességet. Ez egy folyamatos dolog. Nagyon sok bolondság van ezen a területen, és nagyon sok téves ember. Amikor igazán, valóban felkent szolgálókról van szó - láttam már szolgálókat, akik valóban mőködtek ebben az ajándékban -, miután a helyzettel foglalkozott, vége, többet meg sem említi. Soha nem térnek vissza rá. Így kellene neked is a hit életedben mőködni, az imaéletedben! Utána csak dicsıíteni, köszönni, hálát adni az Úrnak! Mert az egy abszolút tény, hogy a gonosz szellemeknek engedelmeskedni kell Jézus Nevére! Ha csak egy egyszerő személynek tartod magad, és helyzetekkel kell szembesülnöd, és az életed során idırıl idıre a sötétség erıivel kell szembesülnöd, akkor beszélj hozzájuk, emlékeztesd ıket, hogy engedelmeskedniük kell Jézus Nevére! Napról napra, hétrıl hétre emlékezted ıket! De természetesen a Szent Szellem vezetése alatt kell lenned, hogy ezen a területen tudjál mőködni. Nincsenek formulák, nincsenek elıre meghatározott utak, és nagyon óvatosnak kell lenned, és mindig várj az Úrra, és az İ Szellemére! Van, amikor ez az ajándék lép mőködésbe kézrátétel során az illetı Szent Szellemmel való betöltekezésénél. Galata 3:5 Annakokáért, aki a Szellemet szolgáltatja néktek és hatalmas csodákat tesz közöttetek, a törvény cselekedeteibıl, vagy a hit hallásából cselekszi-é? 7/6 Jim Sanders Alaptanítások: A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2.
7 Ki az tehát, aki a csodákat végzi köztetek? Itt Pál a csodatévı erık munkáira utal. De még ezelıtt azt mondja, hogy: aki a Szellemet szolgáltatja néktek. Elıször Pál tehát a Szellem szolgálatáról beszél, és utána említi a csodatévı erık munkáit. Pál azt kérdezi ezt követıen, hogy a törvény cselekedeteibıl, vagy a hit hallásából történik-e ez? Természetesen a hit hallásából, amely minden hívıhöz hozzátartozik. A Krisztus Jézus testében sok szolgálóhoz tartozik ez, és a hit ajándéka hozzátartozik a szolgálatukhoz. Ez az ajándék sokszor mőködésbe lép, mikor a szolgáló a hívık felé szolgál a Szent Szellem betöltekezése céljából. Ez az ajándék sokszor mőködésbe lép kézrátétel során, azoknál a szolgálóknál, akik elhívottak, és ezen a vonalon mőködik az ajándék. Mert természetesen minden hívınek megadatott a kézrátétel a természetes hit munkálásából, és így is be lehet töltekezni Szent Szellemmel. Amikor szolgáló teszi a kezét a hívıre, és a Szent Szellemnek ez az ajándéka mőködésben van, akkor a Szent Szellem ajándékai jönnek. Ha valakire a kezedet gyógyulás végett teszed, vagy bármi más áldásért, a Szent Szellem ajándékainak mőködése nélkül, az illetı így is elfogadhatja hitben azokat az ígéreteket, amelyet a Biblia ígér. Ilyenkor a kézrátétel egy egyszerő pontkontaktus a hitük felterjesztésére. Ebben a pontban, a kézrátétel pontjában az illetınek hitben el kell fogadnia, amit kért - és amikor az illetı hitben elfogadja az áldásokat, ez is Isten erejének kinyilatkozódására vezet. Isten mindkét úton kinyilatkoztatja természetfeletti erejét, mind az egyszerő hit munkálása során, mind pedig a speciális hit munkáiban. És ezt fontos megérteni! Láthatjuk azt is, hogy prédikátorok életében hogy végeznek az angyalok ırzı és óvó szerepet ezen ajándék mőködése közben. Dániel esetében, hogyan védelmezte meg Isten ıt az oroszlánoktól. Azon emberek életében, akik felé ez az ajándék kinyilatkozódik, egy természetfeletti békesség költözik a szívükbe. Péter esetében, amikor halálra ítélték, és a kivégzését megelızı éjszaka teljes nyugalomban aludt. Apostolok Cselekedetei 12:6-11 Mikor pedig Heródes ıt elı akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz között, megkötözve két lánccal; és ırök ırizék az ajtó elıtt a tömlöcöt. És ímé az Úrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöcben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté ıt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének a láncok kezeirıl. És monda néki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd magadra felsıruhádat, és kövess engem! És kimenvén, követé ıt; és nem tudta, hogy valóság az, ami történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát. Mikor pedig általmentek az elsı ırsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílék elıttük: és kimenvén, egy utcán elıremenének; és azonnal eltávozék az angyal tıle. És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az İ angyalát, és megszabadított engem Heródes kezébıl és a zsidók népének egész várakozásától. A hit ajándéka által a hívık testébıl kimennek az ördögök is, amely megszennyezte az ı testüket, a gonosz szellemek jelenléte által. Ez az ajándék mőködésbe tud lépni a Szent Szellemmel való betöltekezés során is. És ezen ajándék lép mőködésbe, amikor áldást mondunk valaki felett, és ez az áldás bekövetkezik akár hosszú idı elteltével is, és az illetı egész életét meg tudja változtatni. Ahogy tehát a Szent Szellem ezen ajándékait közelítjük, ahogy errıl beszélünk, és ezzel megismerkedünk, valószínő, hogy ezentúl, miután ismerjük az ajándékot, gyakrabban elıfordul majd a szolgálatunkban ez az ajándék, minta addig, amíg nem tudtunk róla. Mert a Szent Szellem ajándékai így tudnak mőködésbe lépni a gyülekezetben, ha elıször tanításokat hallunk róla. Ezáltal jönnek a gyógyulások ajándékai is kinyilatkoztatásban a Szent Szellem által, ha tanítást hallotok. Ebben az órában, amelyben mi élünk, a Szent Szellem ajándékaira szükségünk van, hogy megtudjuk, mi Isten akarata és kívánsága itt a földön. 7/7 Jim Sanders Alaptanítások: A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 2.
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen
ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert
ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét
ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük
ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 1. Gyakran félreértelmezett Igék
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 1. Gyakran félreértelmezett Igék Ma új sorozatot kezdünk, amelynek címe az lehetne, hogy: Kemény igei szólások egyensúlyba tétele. Azok a dolgok tartoznak ide, amikor Igéket
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 8. Nık a szolgálatban 3. Ez a tanítás arról szól, hogy szabad-e az asszonyoknak szólni a gyülekezetben, vagy csöndben kell-e maradniuk állandóan. 1Korinthus 14:34-36 A
DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23.
DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23. Hálaadással, magasztalással és dicsérettel járulunk Atyám a Te szent színed elé. Köszönjük az Úr Jézus Krisztus kiontott drága szent
A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete
A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2.
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2. Apostolok Cselekedetei 6:1-7 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok sokasodának, a görög zsidók közt panaszkodás támada a héberek ellen,
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 2. Fontos tudnivalók
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 2. Fontos tudnivalók Márk 16:17-18 Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket őznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost
ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása
ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása Új sorozatot kezdünk, amelynek a címe: Isten Igéjének pozitív erejő megvallása. Sokszor az életünkben megfigyelhetı a folyamatos kudarcok és
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 3. Prófétai szolgálat
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 3. Prófétai szolgálat Ez a kazetta szolgálati ajándékokról szóló tanítássorozat 3. kazettája, amely a prófétai szolgálatról tanít. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket
ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 6. Vezetés látomások által
ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 6. Vezetés látomások által Hogyan vezet Isten Szelleme? Errıl hallottatok egy tanítássorozatot. A mai napon pedig ennek az utolsó része lesz: vezetés látomások
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 1. Speciális kenet
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 1. Speciális kenet Apostolok Cselekedetei 10:38 A názáreti Jézust, mint kené fel İt az Isten Szent Szellemmel és erıvel, aki széjjeljárt jót tévén
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 3. Mit kaptak a hívık ebben a Névben?
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 3. Mit kaptak a hívık ebben a Névben? Jézus Neve tanítássorozatból a 3. tanítást fogjátok ma hallani! Máté 1:21, 23 Szül pedig fiat és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Õ szabadítja
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 6. Meggyógyulni hit által
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 6. Meggyógyulni hit által A mai tanítás címe: fizikai testünk gyógyulása a szellemünkön keresztül. Szeretnénk segíteni azoknak az embereknek, akik a fizikai gyógyulást szeretnék.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
ALAPTANÍTÁSOK Akadályok a gyógyulás útján 4. Hamis szolgák
ALAPTANÍTÁSOK Akadályok a gyógyulás útján 4. Hamis szolgák Hogyan lehet megismerni a hamis szolgálókat? Hét utat tanulunk ma erre! Szellemi szakértınek kell lenni ehhez, és teljesnek kell lenni Isten Szellemével.
Alaptanítások A Szent Szellem bennetek 3. - A Szent Szellem gyümölcsei
Alaptanítások A Szent Szellem bennetek 3. - A Szent Szellem gyümölcsei Tegnap, a tegnapi gyógyítást követıen egy házban töltöttünk idıt. Ateisták laktak ott, és az egyikük súlyos, halálos beteg volt. Az
A gyülekezet és Isten Királysága. Írta: Ron McKenzie
A gyülekezet és Isten Királysága Írta: Ron McKenzie Isten Királysága A gyülekezet és Isten Királysága közötti kapcsolatot gyakran félreértik a keresztyének, akik gyakran úgy beszélnek, mintha Isten Királysága
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 1. Ismeret, tudás szava 1.
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 1. Ismeret, tudás szava 1. 1Korinthus 12:1-14 A szellemi ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet
Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 7 Ne okold Istent!
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 7 Ne okold Istent! Róma 4:17-21: Amint meg van írva, hogy: sok nép atyjává tettelek téged. Az elıtt az Isten elıtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 4. Gyógyítások ajándékai
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Erı ajándékok 4. Gyógyítások ajándékai 1Korinthus 12:9 Egynek hit ugyanazon Szellem által; másnak pedig gyógyítások ajándékai azon egy Szellem által; Másnak pedig
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom Jézus Nevérıl hallotok tehát tanítást a mai napon, a tanítássorozat 2. része következik. Három Igével kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 3. - Hét út a gyógyuláshoz Máté 8:17 Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá. Ézsaiás 53:4-5 Pedig
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 4. Az evangélista szolgálata
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 4. Az evangélista szolgálata Ez a kazetta az evangélista szolgálatáról tanít. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 3. Az imádság magasabb szintjei
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 3. Az imádság magasabb szintjei Hatalmas erı van abban az imádságban, amikor ketten, vagy esetleg többen egy akaraton imádkoznak azon dolgok felıl, amelyre szükségük van! Nagyon sok
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 3. Bölcsesség szava
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 3. Bölcsesség szava 1Korinthus 12:7-11 A Szellem mindenkinek ad kijelentést, mégpedig épülésre. Némelyiknek ugyanis bölcsességnek
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 5. Miért kell imádkozni?
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 5. Miért kell imádkozni? Visszatérünk az ima különbözı fajtáira, amelyeket Jézus tanított a tanítványainak. Mivel egy elızı imasorozatban már tanítottunk a Mi Atyánk imájáról, ezért
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Az emberi élet értelme
Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre
ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 15. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) Ezékiel 38-39. fejezete
ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 15. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) Ezékiel 38-39. fejezete Ezékiel 38-39. fejezeteire térünk. Egy nagy háborúról van szó itt. Ezékiel 38:1-2 És lın az Úr beszéde
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 2. Ismeret, tudás szava 2.
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 2. Ismeret, tudás szava 2. 1Korinthus 12:1-13 A szellemi ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 6. A pásztori szolgálat 2.
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 6. A pásztori szolgálat 2. Pásztori szolgálat tanítás sorozatának második kazettája következik. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul,
ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui
ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui Máté 16:15-19 Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élı Istennek Fia. És felelvén Jézus,
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 1. Különbözı nyelvek nemei
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 1. Különbözı nyelvek nemei Következıkben a különbözı nyelvek nemeinek ajándékáról lesz szó. 1Korinthus 12:7-11 A Szellem mindenkinek ad kijelentést,
Becseiné Kató Anikó. Mindenható Atyám, Szeretı Teremtım! Míg nem ismertelek, mindenhol kerestelek! Már
Mátészalka Kossuth tér, 2011.01.30. Kitörés Becseiné Kató Anikó "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett", azt készítette el az Isten az ıt szeretıknek. (I Korinthus 2,9)
Jézus tizenkét tanítványt választ
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta
ALAPTANÍTÁSOK Szeretet Isten törvénye 4. Megbocsátás
ALAPTANÍTÁSOK Szeretet Isten törvénye 4. Megbocsátás Efezus 4:23 Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint. Az Úr Jézus Krisztus testében az erınek és az összhang szellemének kell lennie. És
Mozgássérült Passió 2010
Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat
látá Isten, hogy jó a világosság elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől
És monda Isten: Legyen világosság: és lő világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől. 1Móz 1:3-4 Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el,
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 5. Ahogy İ van, úgy vagyunk mi is
Jézus Nevérıl hallunk tanítást. ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 5. Ahogy İ van, úgy vagyunk mi is Márk 16:14-18 Azután, mikor asztalnál ülnek vala, megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányta az ı hitetlenségüket
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG?
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG? SZABADOS ÁDÁM Mi, protestánsok a hitünk egyik sarkalatos igazságának tartjuk, hogy nem cselekedetek alapján van az üdvösség, hanem egyedül hit által, Jézus érdeméért.
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :
Mennyei matematika. 20. fejezet. A békesség ígérete
20. fejezet Mennyei matematika C süggesztı a helyzet! Szép lassan nyolcmilliárd ember él a Földön, mi, adventisták pedig körülbelül tízmillióan vagyunk ezen a bolygón. Az emberek száma évente mintegy harminc
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen.
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Péter meggyógyítja Dorkászt Péter sok
ALAPTANÍTÁSOK Üdvösség 2. Megváltás a szellemi halál alól
ALAPTANÍTÁSOK Üdvösség 2. Megváltás a szellemi halál alól Galata 3:13-14 Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká tétetvén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: Hogy
HIT ÁLTAL. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. november 08.
HIT ÁLTAL Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. november 08. Dicsőséges a mai nap, áldjuk meg a szomszédunkat, hatalmas kenetek vannak mellkasban, vállban, vesében, szívben most jött a kenet. Kisgyermek
A zsidókhoz írt levél 1-2. Fejezet
A zsidókhoz írt levél 1-2. Fejezet A levél íróját illetıen számos vita alakult ki. Különféle bibliatudósok más-más személyeket javasolnak. Az igazság azonban az, hogy nem tudjuk biztosan, kinek a tollából
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III.
JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. július 17. A mai napon folytatjuk a Jelek, csodák témakörben a tanítássort, és az első Ige a Márk 16/17 Azokat pedig, akik hisznek,
1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett
1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
A mű nem módosítható, nem dolgozható át és nem készíthető belőle más mű (származékos mű), illetve más művel nem kapcsolható össze.
A mű tartalma együtt és részleteiben is, szerzői jogi védelem alatt áll (1999. évi LXXVI. tv. alapján). A műhöz tartozó valamennyi jog a Szerző által fenntartott. A mű nem módosítható, nem dolgozható át
Vannak ma apostolok és próféták? Írta: Jim Feeney
Vannak ma apostolok és próféták? Írta: Jim Feeney Apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Furcsa, de a Biblia nem támasztja azt alá, hogy az Efézus 4.11-ben felsorolt szolgálatokat a mai
Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév
Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium
Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet. (Részlet a Merre tovább gyülekezet címő könyvbıl)
Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet (Részlet a Merre tovább gyülekezet címő könyvbıl) PDF formátumban letölthetı itt: Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet - - Egyedül az Igére támaszkodjunk
ALAPTANÍTÁSOK Ima 1. Ima Jézus Nevében
ALAPTANÍTÁSOK Ima 1. Ima Jézus Nevében Új sorozat indul, amely arról fog tanítani, hogy Jézus Krisztus mit tanított az imáról. Máté 4:4 İ pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember,
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 1. Mit jelentenek a szolgálati ajándékok?
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 1. Mit jelentenek a szolgálati ajándékok? A mai napon a szolgálati ajándékokról fogunk tanítani. Efezus 4:11 És İ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul,
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
bibliai felfedező B2 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-12 Lukács 11:1-13 János 15:9-14 1. rész: Az Úr Jézus csodái A vízből bor lesz
Írd ide az adataidat! neved: Korod: születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr Jézus csodái A vízből bor lesz
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?
Jegyzıkönyv Készült 2009. március 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Veres-Herédi Eszter