ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 7 Ne okold Istent!
|
|
- Csaba Jónás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 7 Ne okold Istent! Róma 4:17-21: Amint meg van írva, hogy: sok nép atyjává tettelek téged. Az elıtt az Isten elıtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, elıszólítja mint meglevıket. 18. Aki a reménytelenség ellenére elvárással hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod. 19. És hitében erıs lévén, nem tekintett az ı már elhalt testére, mintegy százesztendıs lévén, sem Sárának elhalt méhére; 20. Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erıs volt a hitben, dicsıséget adván az Istennek, 21. És teljesen elhitte, hogy amit İ ígért, meg is cselekedheti. Ahogy mondja itt az Ige: amint meg van írva: sok nép atyjává tettelek téged. A következı rész azt mondja, hogy: az elıtt az Isten elıtt - de a görög eredetiben az van, hogy: hasonlóan az Istenhez. Azt akarja tehát az Ige itt mondani, hogy hasonlóan ahhoz az Istenhez, aki ugyanilyen módon hitt: Aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, elıszólítja, mint meglévıket. Ez pedig a hit, amely elıszólítja azokat a dolgokat, amelyek nincsenek, mint meglévıket. Hit által jönnek elı ezek a dolgok. Az Ige tehát itt azt akarja mondani, hogy Ábrahám hasonlóvá vált Istenhez - a hite miatt. A hite vált hasonlóvá Isten hitéhez, hiszen elıszólítja Isten is azokat a dolgokat, amelyek nincsenek. Ábrahám hite hozta elı azt, amit Isten ígért neki. Mikor Ábrahám 75 éves lett, Isten azt mondta neki, hogy: sok nép atyjává teszlek téged - de Ábrahámnak az ideig sem volt gyermeke. A keresztények nagyon nehezen értik meg ezt a fajta hitet, amely Ábrahámnak volt. Ábrahám eredeti neve Ábrám volt, és Isten keresztelte ıt Ábrahámra, amely azt jelenti, hogy sok népnek az atyja. Sára eredeti neve Sárai volt, és az Isten ıt is elkeresztelte. Új nevet adott neki, Sárának keresztelte Isten, ami azt jelenti, hogy sok népnek anyjává teszlek téged. A mai nap arra szeretnék pontosan kitérni, hogy hogyan tudjátok a ti hiteteket arra használni, hogy amit a szívetekben szeretnétek, az valósággá váljon. Nagyon fontos most megértenetek valamit! Az emberek általában azt mondják, azt vallják meg, amit hisznek a szívükben - amit hisznek a szívükben, a belsejükben, a szívük legmélyén. Amit Isten mond, azt pedig Isten az İ saját szívében hiszi, azért mondja - és ezért válik valósággá, amit Isten mond, mert hitbıl mondja. Ti is azt mondjátok ki, azt valljátok meg, amiben hisztek. Amik ti ma vagytok, azzá tulajdonképpen úgy váltatok, amiben hittetek azokká váltok. A nagyon pozitív dolog ezzel kapcsolatban, hogy ha rossz dolgokban hittél, és eddig rossz dolgokat vallottál meg, és rossz dolgok történtek veled, ez mind megváltoztatható akkor, ha helyesen kezdesz hinni és gondolkodni. De ahhoz, hogy ezek a negatív dolgok megváltozzanak az életedben, meg kell elıször változtatnod azt, amit a szívedben hiszel. Ehhez pedig tudásra, ismeretre van szükség - hogy hogyan kell hinned helyesen. Ha megkapod a helyes tudást, és a helyes dolgokban hiszel, és utána a helyes dolgokat megvallod, utána kapod meg ezeket a dolgokat az életedben, mint megtörtént valóságot. Ez a folyamat maga a hit. A hit pedig a Bibliából jön. Az én életemben is nagyon sok mindent megváltoztattam hit által. A hitem pedig a Biblia ismerete alapján jött. 9/1 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
2 Megnézzük egy pillanatra, hogy hogyan mőködik Isten. A következı Ige Jézus Krisztusról ír: Jelenések 13:8: Annakokáért imádják ıt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta. Még a világ teremtése elıtt Isten megvallotta Jézus Krisztust, a Fiát, aki a világ minden bőnéért, mint Bárány adatik oda. Ez a megvallás 1000 és 1000 évekkel az elıtt történt, mielıtt a dolog tényleg realizálódott volna. Tehát Isten elıszólította azokat a dolgokat, amelyek nem léteztek, mint meglévıket. Arról is lehetne hosszan mesélni, hogy Isten hogyan teremtette a földet hit által és megvallással - de erre most nem térünk ki. A hit a nem látható szellemi világ lényegi alapja. János 1:29: Másnap látá János Jézust hozzá menni, és monda: Ímé, az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bőneit! Ez Keresztelı János volt. Ez három évvel az elıtt történt, mielıtt Jézus Krisztus a kereszthalált halta volna az emberiség bőnéért. Efézus 1:4: Aszerint, amint magának kiválasztott minket ıbenne a világ teremtetése elıtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek İelıtte szeretet által. Isten kiválasztott minket Önmagának, még mielıtt mi megszülettünk volna. Isten tehát elıszólatja azokat a dolgokat, amelyek nem léteznek, mint meglévıket. A Róma 4:17-ben tehát Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy: sok nép atyjává tettelek téged. Úgy mondta Isten, mintha már ez megtörtént volna. Úgy mondta, mintha már megtette volna. Nem azt mondta Ábrahámnak, hogy sok nép atyjává teszlek majd téged. Úgy mondta, hogy: már megtettem. Azt mondta Ábrahámnak, hogy: te már sok nép atyja vagy. Utána Ábrahám Isten hasonlatosságára vált. Róma 4:17: Amint meg van írva, hogy: sok nép atyjává tettelek téged. Az elıtt az Isten elıtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, elıszólítja mint meglevıket. Maga Isten elıtt tette Ábrahámot sok nép atyjává. A King James Bibliafordítás úgy mondja, hogy Isten elıtt. Maga Isten szemében olyanná vált Ábrahám, mint aki már sok népnek az atyja. Ahogy olvassuk: Isten, aki megeleveníti a holtakat, és azokat, amelyek nincsenek, elıszólítja, mint meglévıket. A keresztényeknek nagyon sokszor az a problémájuk, hogy az elméjük ebben a világban fejlıdött ki, és a fizikai világ szerint gondolkodnak. Ezért aztán csak olyan dolgokban tudnak hinni, és gondolkodni, amelyek a szemeikkel láthatók, vagy amelyeket érezhetnek, hallanak - tehát a fizikai síkon tudnak csak gondolkodni. Amit a fizikai érzékeik mondanak és mutatnak nekik - csak abban tudnak gondolkodni. A Biblia olyan tudást ad a számodra, amit ilyen fizikai érzékszervekkel nem tudsz megszerezni. Az Isten Igéje igaz és valóságos, felfedi Isten terveit és akaratát. Sok mindent felfed a Biblia Istennel kapcsolatban. 9/2 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
3 Mi a helyzet például az angyalokkal? Az angyalok sem láthatók. A Biblia pedig azt tanítja, hogy mindnyájunknak van egy ırzı angyalunk. Elfogadjuk ezt a szívünkben, elhisszük a szívünkben - és ezáltal, hogy elhisszük, megkapjuk a védettséget. Nagyon nehéz azoknak a keresztényeknek a számára megérteni ezt a mai tanítást, akik a fizikai, külsı világban élnek. Ahogy a Biblia tanítja, hogy: hitben járunk és nem látásban - és ezáltal elıszólítjuk azokat a dolgokat, amelyek nem léteznek, mint meglévıket. A bőn fogalomköre: amikor Istennek nem engedelmeskedsz, amikor engedetlen vagy Istennek. A szentség pedig: amikor Isten akaratában jársz, amikor engedelmes vagy. A szentség pedig Isten szemében az, amikor mindig és mindenkor Isten akaratában vagy. Ennek ellenére tarthatod magadról, hogy tökéletes az életvezetésed, és ennek ellenére nem tetszik Istennek, amit teszel, mert nem az az İ akarata. A Zsidó 11:6-ban olvashatod, hogy: hit nélkül pedig lehetetlen tetszeni Istennek. Tehát hit nélkül egyszerően lehetetlen tetszeni Istennek. Más szóval tehát: anélkül, hogy azokat a dolgokat, amelyek nem léteznek, elıszólítanád, mint meglévıket, nem tudsz tetszeni Istennek. 2Korintus 5:7: Mert hitben járunk, nem látásban. 2Korintus 5:6: Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy amíg e testben lakunk, addig távol vagyunk az Úrtól. Kiköltözvén e testbıl elköltözünk az Úrhoz. Pál ezt tehát hitbıl mondta, hitbıl elhitte, hogy ez így valóság. Nekem sincs ezzel semmilyen problémám, mert elhiszem, hogy ha a fizikai testem meghal, akkor Jézus Krisztussal, az Úrral leszek. Nagyon sokan az emberek azt hiszik, hogy az ı életvitelük az ı mértékük szerint helyes, tökéletes. És ez így is lehet a te életedben például - mégsem tetszel Istennek. Természetesen nem az ellen vagyunk, hogy egy jó életvitelt vigyél, hanem azt szeretnénk, ha emellett Istennek is tetszenél. Mert a hit-magatartás, a hitben való járás az, ami tetszik Istennek, azért, mert ebben az esetben élünk az İ Igéje szerint. Mert hisszük az İ Igéjét, anélkül, hogy a külsı körülmények szerint ítélnénk és járnánk. Ez az, ami tetszik Istennek. A Tamás-féle hitet szeretném most nektek elmagyarázni. Itt a János Evangélium 20-ban ha olvasod, megtalálod, hogy Tamás nem hitte el, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Azt mondta: amíg nem érinthetem meg az én kezemmel az ı sebeit, és nem teszem a kezemet az İ oldalába, addig én nem hiszem el, hogy Jézus Krisztus feltámadt. Tehát a fizikai külsı alapján vezette a hitét. János 20:24-29: Tamás pedig, egy a tizenkettı közül, akit Kettısnek hívtak, nem volt ıvelük, amikor eljött Jézus. 25. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. İ pedig monda nékik: Ha nem látom az İ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az İ oldalába, semmiképpen el nem hiszem. 26. És nyolc nap múlva ismét bent voltak az İ tanítványai, Tamás is ıvelük. Noha az ajtó zárva volt, beméne Jézus, és megálla a középen, és monda: Békesség néktek! 27. Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívı. 28. És felele Tamás és monda néki: Én Uram, és én Istenem! 29. Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: áldottak, akik nem látnak és hisznek. 9/3 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
4 Tamásnak tehát nem volt meg ez a fajta hite. Azt mondta, hogy: nekem látnom kell, mielıtt én ezt elhiszem. Az Ige pedig azt tanítja, hogy boldogok, akik nem látnak és hisznek. Látnotok kell, hogy miért nagyon fontos a hit! Tudniillik ha már valamid megvan, amit szeretnél, akkor abban nem kell, hogy hited legyen, mert azt már megkaptad. Akkor kell tehát hinned, amikor valami még nincs meg. Meg is találod a Bibliában a hit definícióját: Zsidó 11:1: A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyızıdés. Tehát a te hited a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyızıdés. Amiket remélsz, arról meg kell, hogy gyızıdj. A Biblia azt tanítja, hogy Jézus Krisztus sebeiben meggyógyultál, ezért el kell fogadnod, hogy te már megkaptad a gyógyulásodat. Miután pedig imádkoztál, el kell, hogy juss oda hitben, hogy te már azt megkaptad, amit kértél, hit által, és akkor lesz a tiéd. Látjátok, a hit kettıs dolog: a szívedben el kell hinned, és ki kell mondanod. Az Isten a hit Istene, mi pedig ennek a hit - Istennek vagyunk a gyermekei. Az Isten gyermekei pontosan úgy kell, hogy mőködjenek, ahogy maga Isten mőködik. A következı Igében az Úr meg fog világosítani számotokra valamit. Márk 11:24: Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok, és meglesz az néktek. Tehát hinnetek kell, hogy megkapjátok, megnyeritek - és akkor meglesz nektek. Nem az a sorrend, hogy elıször megkapjátok, és utána hiszitek. Elıször el kell hinned, hogy megkaptad, utána lesz a tiéd! Hadd magyarázzam el a következıt! A Róma 10:9-10-et mindenki ismeri: Róma 10:9-10: Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta İt a halálból, üdvözülsz. 10. Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Látjátok, elıször a száddal kell megvallanod. Efézus 2:8: Mert kegyelembıl tartattatok meg, hit által; és ez nem tıletek van: Isten ajándéka ez. Látjátok, hogy magában az üdvösségben is a hit foglaltatik. Az elıbb olvastuk tehát, hogy a hit egyrészt a hitedet igényli, hogy higgyél benne, másrészt hogy megvalld. Mert: Róma10:10: Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Nagyon fontos a kettı együtt. A hit nem csak egymagában, ha mondasz valamit. A hit együtt, amikor hiszel valamiben és azt meg is vallod. Mondhat az ember bármit is a szájával - ha nem hiszi azt a szívében, annak nincs ereje. 9/4 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
5 Sokszor az emberek imádkoznak ugyan, és megvallják a dolgokat, de nem hiszik a szívükben, hogy azt megkapják - mert ha hiszitek, akkor megkapjátok! Elıször tehát hinned kell, hogy megkapod. El is mondja, hogy mit kell hinned. Az Ige megtanítja. A hit mindig valamin alapul. Valamit hiszel, amit szeretnél, hogy legyen neked. Például elıször is szükséges, hogy legyen tudásod. Nem számítógépek vagyunk, hogy bekapcsoljuk a kapacsolót a fejünkön, és azt mondjuk: igen, elhiszem, hogy megkaptam. Az a lényeges, amit a szívedben, a szellemedben elhiszel. Nem csak kimondani kell a dolgokat, hanem a hitednek ott kell lenni mellette, amit hiszel a szívedben! Az Ige a következıt tanítja: a hit hallásból, a hallás pedig Isten Igéjébıl származik. Tehát világosan mondja: szükséged van Isten Igéjére! Róma 10:13: Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Hogyan tudod az Úr nevét segítségül hívni? Figyeljétek meg a folytatást: Róma 10:14: Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felıl nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Amiben hisztek, az annak az eredménye, amit hallottatok. Amit viszont megvallasz, az pedig annak az eredménye, amit hiszel a szívedben. Amit én megvallok, az annak az eredménye, amit én hiszek a szívemben. Amit hiszek, az pedig annak az eredménye, amit én hallottam. Tehát ha valaki negatív módon beszél hozzád, csak egy módon lehet megváltoztatni ezt: meg kell változnia annak, amit ı hisz ahhoz, hogy ne beszéljen továbbá negatív módon. Egyetlen egy módon lehet megváltoztatni azt, amiben ık hisznek: más dolgokat kell hallaniuk ezen túl. Ezért én nem leszek mérges az emberekre, nem haragszom meg rájuk, amikor rosszul vallják meg a dolgokat. Nagyon sokfajta hittel és hívıvel lehet találkozni manapság. A múlt héten történt, hogy jött egy fiatal lány hozzám, és adott egy kis kártyán egy Igét, amit ı az Úrtól kapott. Egy fiatal protestáns lány volt. Az üzenet lényege pedig az volt egy Ige volt a Bibliából, ami azt akarta mutatni számomra, hogy ı nem hiszi el, hogy én az Úr küldöttje vagyok, az Urat szolgálom, és hogy az Úr cselekszik rajtam keresztül. Azt mondta, hogy az ördög munkálkodik rajtam keresztül. Mért hitte ezt? Azért, mert ezt hallotta másoktól. Természetesen azért mondta ezt, mert az a csoport, ahová ı jár, az a kis gyülekezet azt tanította nekik. Én nem haragudtam meg rá, hanem a következıt tettem: adtam neki nyomtatványt és kazettát ajándékba, megmutattam neki: ha meg akarod érteni, akkor itt van az út, az igazság, és azt hallgasd meg. Az ember annak az eredménye, amit hall. Azért hisznek az emberek oly módon, ahogy hisznek, amit hallottak. Ez a helyes és a helytelen hitre is vonatkozik egyaránt. Az is lehetséges, hogy 100%-ban a helyes dolgokban higgy. Egy egész ház tele van levelekkel, olyan emberektıl kapok leveleket, akik a helyes dolgokban hisznek. 9/5 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
6 Vannak olyanok, akik meg úgy hiszik, hogy ık teljesen megértik az Urat, és még sem hiszik rendesen az Urat. Ezek az emberek nagyobb tévedésekben már nem élhetnek, mint amelyekben élnek. Egyetlen egy módja van annak, hogy megváltozzon az ı hitük: ha megváltozik az, amit hallanak, és erre a hallásra nyitottak. Ebben az esetben meg fog változni a hitük is. Az emberek nagyon sok fajta elgondolással, néha még mondhatnánk azt, hogy filozófiai eszmefuttatásokkal is jönnek hozzánk, de egy módon kaphatod meg csak Istentıl ezt a fajta gyógyulást: ha elhiszed az İ Igéjét. Az emberek általában gyógyulásért jönnek ide, a gyógyulásukat pedig hit által tudják megkapni, a hitüket pedig az Isten Igéjének hallásából tudják a helyes módon felépíteni. Hiszen annak az eredménye vagyunk, amit hiszünk a szívünkben, a hitünk pedig a hallás által épül fel. Tehát a folyamat egy többlépcsıs folyamat: elıször meg kell változtatni, amit hallanak, akkor fog megváltozni a hit a szívükben, és az által változnak meg a körülményeik is maguk körül, a gyógyulásuk. Amit a szívedben hiszel, azt mondja ki a szád. Mindig azt vallod meg, amit belül hiszel. Ezért nagyon fontos, hogy az emberek számára a helyes tudás rendelkezésre álljon. Ahol nincs helyes tudás, ott nincs helyes hit. Ez olyasmi, mint pl. hogy legyen élet más bolygókon. Ahhoz, hogy én azt elhiggyem, hogy a többi bolygón is esetleg van élet, ahhoz nekem arra van szükségem, hogy legyen tudásom felıle. Tehát az emberek, hogy mit hisznek a szívükben az annak az eredménye, amit ık hallanak. El kell, hogy mondjam nektek azt a múlt héten hallott gyógyulási történet, amit a fiatalember elmesélt nekem! Rákbetegségben szenvedett 86 óta. Minden más gyógyulási technikát megpróbált. Pontosan úgy, mint ahogy a beteg asszony példája a Márk 5-ben. Az összes gyógyító utat, az összes filozófiát végig próbálta már. A nyáron az elsı gyógyításra úgy hozták el, mint élı halottat. Csont és bır volt. Mondta, amikor elmesélte a gyógyulását, hogy még arra sem emlékszik, hogy melyik hónap volt, mert annyira beteg volt már. Egyszerően csak elhozták. Annyira emlékszik, hogy nagyon meleg volt. De elkezdett tanító kazettákat hallgatni, amit abban az idıben kezdtünk mi is sokszorosítani. Emlékszem rá, minden egyes alkalommal ott volt a gyógyításon, amikor azon a környéken jártunk, és a kazettákat rendszeresen, minden nap, az összes kazettát meghallgatta. Nem nehéz emlékezni valakire akkor, ha valóban csont és bır, és úgy hozzák el a többiek, mert olyan beteg, hogy nem tud jönni. De tudásra tett szert. Megváltoztatta azt, amiben hitt. A szájával elkezdte megvallani a helyes dolgokat. Most négy hónapra rá, legutóbb beszéltem vele, elmondta, tökéletesen meggyógyult. Még valamit elmondott. Most van két új kazettánk: azt mondta, hogy ennek az ára nem megfizethetı, nem forintban kifejezhetı, mert ezek által a kazetták által kapta vissza az egészségét. Tehát megváltoztatta azt, amiben hitt a szívben. Elkezdte megvallani azt, ami még nem volt valóság a gyógyulását. Megvallotta, hogy Jézus Krisztus sebeiben meggyógyult. A legtöbb keresztény itt hibázza el: mert úgy gondolja, ha azt megvallja, amit még nem lát a fizikai síkon, akkor ı hazugságot követ el. Nem szükséges hit ahhoz, amid már megvan. Nem kell elhinned például azt, nem kell hit ahhoz, hogy itt vagy, mert az egy tény. Tudod, hogy itt vagy. Ehhez nem szükséges a hit. Ez nem a hit. 9/6 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
7 Márk 11:24: Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok, és meglesz az néktek. Meg lesz néktek! Amikor tehát hiszed, hogy meglesz neked, akkor az meglesz neked. Mikor lesz meg neked? Amikor már megvan neked, akkor kell hinned? Nem! Akkor kell elhinned, amikor még nincs meg neked, és akkor megkapod. Tehát a hitnek elıtte kell járnia, elıbb kell, legyen a hited, mint az, hogy meg is kapod. Az, hogy megkapod, az utána jön, miután elhitted. Ezt az Igét újra és újra és újra meg kell nézned, mert az elmédnek, a gondolkodásmódodnak van szüksége arra, hogy ez alapján az Ige alapján megújítsd, másképp gondolkodj, mint eddig. Mi az úgynevezett természetes, fizikai világban élünk, és ebben gondolkodunk, de a szellemi sík e fölött van. Ez az emberi, természetes gondolkodás fölötti világ. Amikor a helyes dolgokat vallod meg - azt csak akkor tudod megtenni, ha helyes dolgokban hiszel. De ha csak a megvallásaid helyesek, de a hited nincs mellette, akkor sem mőködik. Ahhoz, hogy a szívedben a helyes dolgokban higgy, ahhoz arra van szükség, hogy a helyes dolgokat halld. Márk 11:23: Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik, meglesz néki, amit mondott. Ne különböztesd meg ezt a két dolgot! Amit a szívedben hiszel, és amit megvallasz, az ne legyen két különbözı dolog! Errıl majd késıbb fogok tanítani. Ézsaiás 55:8-11: Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik; megigazulásod elıtted jár, és az Úr dicsısége követ. 9. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat; jajgatsz, és İ azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elveted közüled az igát, és megszőnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni; 10. Ha odaadod utolsó falatodat az éhezınek, és az elepedt lelkőt megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. 11. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégít téged nagy szárazságban is, és csontjaidat megerısíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy. Az viszont idıbe kerül, amíg valaki a természetes gondolkodásmódját átalakítja. Jézus azt mondja, hogy: az én gondolataim, az én szavaim. Hiszen nem azt tanította-e Jézus, hogy: én az Atyám szavait beszélem? Ezt tanította Jézus. Ezek tehát Isten gondolatai. Ma még sok mindent szerettem volna tanítani, de ma már azt mind nem tudom elmondani. Nagyon fontos ezt látnotok, hogy magának Jézus Krisztusnak is szembesülnie kellett a hitetlenséggel, a kétségekkel. Márk 6:6: És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván. Látjátok mit tett tehát Jézus? Járta a falvakat és tanított, mert az emberek hitetlenek voltak. 9/7 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
8 Miért tanította ıket? Azért, hogy az emberek a helyes információkhoz jussanak, és az által a kétségeik és a hitetlenségeik eltőnjenek. Meg kell nektek említenem azt, hogy a hit egy folyamatos harc, háború. Soha nem érkezel meg oda, ahol azt mondod, hogy itt az állomás vége. A hitetek az élet minden területén mőködik! Szükségetek van arra, hogy szellemileg felnövekedjetek! Ha az ördög engem jön és megtámad, akkor egyszerően az Isten Igéje alapján járok el. Ha nem mőködik az Ige, akkor nem Istenben van a hiba, hanem bennem, és elkezdek imádkozni, hogy Isten megmutassa, hogy mi az, amit én tettem rosszul, hol rontottam el? Általában a problémák ott vannak, amikor nem valljuk meg azokat a dolgokat, amelyeket szeretnénk, amelyek nem léteznek még. Az ember nagyon könnyen visszasüllyed a fizikai világba, amit lát, és azt vallja meg. Jézus Krisztus elvitte a betegségeidet és a fádalmaidat! A sebeiben meggyógyultunk! Azokat a dolgokat tehát, amelyek nem léteznek, elı kell hívnod, mint meglévıket, hit által! Ha valami nem úgy történik az életedben, ahogy te azt szeretnéd, és úgy gondolod, hogy mindent tökéletesen tettél, akkor a Szent Szellem vezetésére van szükséged. Ha ezt kéred, megkapod. Ezt az utánra értem, miután már tudásra tettél szert, és a tanítás alapján cselekszel is. János 16:13: De mikor eljön İ, az igazságnak Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendıket megjelenti néktek. Azt mindig tudja az ember - én is tudom, ha valamit elrontottam. Mert nem Isten rontja el! Isten nem tudja elrontani! Akkor tudod meg, hogy valamit elrontottál, amikor például a feleséged megkérdezi, hogy: hogy vagy - és a fizikai síkon válaszolsz, amit valóban érzel. Mert nem hívod elı hit által azokat a dolgokat, amelyek még nem léteznek. Ez az, amikor visszacsúszol a fizikai, természeti síkra és a látás alapján válaszolsz, az érzéseid alapján, és nem a hited alapján. A hústested alapján válaszolsz, és nem a szellemed alapján. Nagyon nehéz a hitrıl való tanítást befejezni, mert újabb és újabb Igék jönnek, amiket még ide, ehhez a területhez kellene csatolni. Ezt, a bibliai hitet, folyamatosan estig lehetne tanítani - hogy hogyan lehet magatokévá tenni a hitet. 2Korintus 4:18: Mivelhogy nem a láthatókra tekintünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. Hogyan tekintünk tehát azokra a dolgokra, amelyek örökkévalók? A hit szemén keresztül. Honnan jön a hitetek? Honnan jön a tudás? Isten Igéjébıl. Amen! Üdvösség imája következik! Nincsen semmi, amiért szégyenkeznünk kellene! A Biblia azt tanítja, ha te egy közösségben, nyilvános helyen megvallod Jézus Krisztust, akkor İ is meg fog vallani a Szent Mennyei Atyja elıtt, és minden angyalai elıtt a mennyben. 9/8 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
9 Ha te ott állsz, és csak motyogod magadban, amit mondunk, akkor valószínőleg nem igazán hallják meg a te hangodat a mennyországban, ha te csak így, mindenféle lelkesedés nélkül mondod. Az Isten tudja pontosan hány szál haj van a fejed tetején. Ezért az embereknek egy kis hitet kellene adniuk Isten felé. Meg kellene hitelezni nekik a dolgokat. Tudja pontosan, mi az, amire szükséged van ma este, ezért szükséged van arra, hogy hited legyen İbenne, és az İ munkájában Jézus Krisztuson keresztül, és az több, mint elegendı. Ezért ma bátran és merészen tegyük meg ezt a megvallást! Ez csodálatos megvallás, életed nagy ajándéka! /Üdvösség imája./ 9/9 Jim Sanders Alaptanítások: Gyógyulás 7.
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen
ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza
ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása
ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása Új sorozatot kezdünk, amelynek a címe: Isten Igéjének pozitív erejő megvallása. Sokszor az életünkben megfigyelhetı a folyamatos kudarcok és
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2.
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2. Apostolok Cselekedetei 6:1-7 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok sokasodának, a görög zsidók közt panaszkodás támada a héberek ellen,
A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete
A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 8. Nık a szolgálatban 3. Ez a tanítás arról szól, hogy szabad-e az asszonyoknak szólni a gyülekezetben, vagy csöndben kell-e maradniuk állandóan. 1Korinthus 14:34-36 A
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 1. Gyakran félreértelmezett Igék
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 1. Gyakran félreértelmezett Igék Ma új sorozatot kezdünk, amelynek címe az lehetne, hogy: Kemény igei szólások egyensúlyba tétele. Azok a dolgok tartoznak ide, amikor Igéket
ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét
ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
NINCS MÁS FUNDAMENTUM
Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,
ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 6. Vezetés látomások által
ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 6. Vezetés látomások által Hogyan vezet Isten Szelleme? Errıl hallottatok egy tanítássorozatot. A mai napon pedig ennek az utolsó része lesz: vezetés látomások
2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel
NEW YORK-i ELSŐ MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ First Hungarian Reformed Church of New York City 344 East 69 th Street New York, NY 10021 : (212) 734-5252 www.elsoreformat.us NT. Fogarasi Anita Deák Lehel Főgondnok:
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
avagy a repedt nád és a pislogó gyertya
avagy a repedt nád és a pislogó gyertya E Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki (Ésa 42:3) redetileg ezt a fejezetet nem akartam megírni, illetve hozzácsatolni a könyvhöz. Ercsi
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom Jézus Nevérıl hallotok tehát tanítást a mai napon, a tanítássorozat 2. része következik. Három Igével kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Üdvözlünk Isten családjában!
welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
A mű nem módosítható, nem dolgozható át és nem készíthető belőle más mű (származékos mű), illetve más művel nem kapcsolható össze.
A mű tartalma együtt és részleteiben is, szerzői jogi védelem alatt áll (1999. évi LXXVI. tv. alapján). A műhöz tartozó valamennyi jog a Szerző által fenntartott. A mű nem módosítható, nem dolgozható át
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 2. Fontos tudnivalók
ALAPTANÍTÁSOK Imádság 2. Fontos tudnivalók Márk 16:17-18 Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket őznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23.
DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23. Hálaadással, magasztalással és dicsérettel járulunk Atyám a Te szent színed elé. Köszönjük az Úr Jézus Krisztus kiontott drága szent
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Szomjúság az élő víz mellett
Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,
A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21.
A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. Hálát adunk neked drága Mennyei Atyánk, köszönjük a csodálatos gyógyulásokat. Miközben továbbra is folynak a gyógyító ajándékok, mert
ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által
ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által Isten Szelleme által történı vezetésünkrıl hallotok tanítást, ennek a tanításnak a harmadik részét fogjátok hallani. A mai
ALAPTANÍTÁSOK Akadályok a gyógyulás útján 4. Hamis szolgák
ALAPTANÍTÁSOK Akadályok a gyógyulás útján 4. Hamis szolgák Hogyan lehet megismerni a hamis szolgálókat? Hét utat tanulunk ma erre! Szellemi szakértınek kell lenni ehhez, és teljesnek kell lenni Isten Szellemével.
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT
Pasarét, 2016. április 3. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT Énekek: 8,1. 4.; 275; 483,1-2.; 167 Lekció: 5Mózes 1,19-28 Alapige: 5Mózes 1,29-33 Akkor
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1.
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. Szolgálati elhívásokról, és szolgálati ajándékokról lesz tanítás a mai napon. A pásztori eléhívásról tanítunk. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
A Szent Szellem keresztség
Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 3. - Hét út a gyógyuláshoz Máté 8:17 Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá. Ézsaiás 53:4-5 Pedig
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 6. Meggyógyulni hit által
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 6. Meggyógyulni hit által A mai tanítás címe: fizikai testünk gyógyulása a szellemünkön keresztül. Szeretnénk segíteni azoknak az embereknek, akik a fizikai gyógyulást szeretnék.
A betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
látá Isten, hogy jó a világosság elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől
És monda Isten: Legyen világosság: és lő világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől. 1Móz 1:3-4 Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el,
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Jézus tizenkét tanítványt választ
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta
ALAPTANÍTÁSOK Klasszikus hit 1. Megvallásaink
ALAPTANÍTÁSOK Klasszikus hit 1. Megvallásaink A mai napon a megvallásokról fogunk tanítani. A keresztények számára nagyon fontosak a megvallások, mégis a keresztények életében nagyon gyakran azt tapasztaljuk,
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
Bibliai tanítás a részegségről
Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG?
MÉGIS CSELEKEDETEK ALAPJÁN VAN AZ ÜDVÖSSÉG? SZABADOS ÁDÁM Mi, protestánsok a hitünk egyik sarkalatos igazságának tartjuk, hogy nem cselekedetek alapján van az üdvösség, hanem egyedül hit által, Jézus érdeméért.
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29
MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.
TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. március 13. Az elmúlt héten a papi szolgálatról szóltunk, amely minden hívőt érint. Jelenések könyvében az 1/5-6 verseit olvastuk.
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Ha a gyógyítás nem mőködik
Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328
Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Mozgássérült Passió 2010
Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat