Csáti ovisok CSÁTI ÚJSÁG. Tartalom. Ballagás: Mindig ugyanaz és mégis mindig más. ballagás. Majális. A Legszebb kiskert.
|
|
- Ágnes Kozmané
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Csáti Újság XXIV./ augusztus május ára:ára: Ft Ft XXV./ Tartalom Mezőcsát Város Önkormányzatának Hírei A Helyi Választási Iroda közleménye Ballagás Továbbképzés szociális szakembereknek Majális V. Csáti Menyegző III. Csáti Kavalkád Egressy-hét Menyegző és Kavalkád Mezőcsáton Szent István Napok A Közösségi Ház hírei A folyadékfogyasztás fontossága Jótékony célú bál Szakember szól a fiatalokhoz A Legszebb kiskert Csáti ovisok a Fővárosi Nagycirkuszban Ballagás: Mindig ugyanaz és mégis mindig más Művészeti tagozatos tanulók vizsgamunkáikkal A megyében elsők Legyen jobb a gyermekeknek a Mezőcsáti Kistérségben Bolond ballagás Egy csodálatos nap Közérdekű információk LEADER pályázat
2 2 Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testülete ebben az önkormányzati ciklusban is elvégezte munkáját. A döntéshozók az eltelt negyvenhat hónapban hatvan alkalommal gyűltek össze, ebből tizenkét ízben előre nem látható tárgykörökben rendkívüli ülések során. Zárt ülést nemcsak tervezett, de rendkívüli ülések alkalmával is kellett tartani harminchat alkalommal. Négyszer a város szélesebb közvéleménye előtt közmeghallgatáson is helyt kellett állni. A több mint ezerkétszáz napirendi pontból azonban nem éri el a százhúszat a zárt ülés során meghozott döntések száma. Az intenzív és gyakran nagyon nehéz munkában nyújtott segítségét elsőként dr. Siska András alpolgármester úrnak szeretném megköszönni, akinek kiemelkedő lényeglátása és kompromisszumkészsége nélkül nem boldogultunk volna. Kiemelt köszönettel tartozok továbbá Csorba Sándor pénzügyi, Gazda István településfejlesztési, Szopkó Tibor ügyrendi és végül, de nem utolsósorban a legnehezebb feladatot ellátó Kápolnai László humánerőforrás bizottsági elnök úr munkájáért. A képviselő-testület minden további tagjának, akárcsak a külső bizottsági tagoknak is hálás vagyok konstruktivitásukért, közülük Siposné Horváth Anita képviselő asszony munkásságát szeretném kiemelni, aki nem csak harcos támogatóm de ha a város érdeke úgy kívánta éles szemű és nyelvű kritikusom is volt, akárcsak jómagam 2002 és 2006 között. A legutóbb Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testülete július 30-án, szerdán, 15 órai kezdettel tartott rendkívüli ülést. A tervezett júniusi ülés óta eltel időszakban Semmelweis és Köztisztviselői Napot tartottunk, a Borsod-Víz Zrt. Projektértekezletén és a MiReHU Nonprofit Kft. Mezőcsát Város Önkormányzatának Hírei felügyelő-bizottsági, valamint közgyűlésén képviseltem Miskolcon Mezőcsát érdekeit. Széles lakossági érdeklődés mellett zajlott le a Csáti Menyegző. Önkormányzatunk nevében tiszteletemet tettem Mezőnagymihály és Tiszakeszi Községek falunapi rendezvényein. Egyeztetésen vettem részt Budapesten a Nemzeti Sport Központok Tanuszoda projekt előkészítőjén. Szilvai József úrnál kértem a Közútkezelő részéről a 3307-es alsóbbrendű összekötő főútvonal belterületi szakaszának (Kossuth út, Hősök tere, Szent István út) beruházás mielőbbi elkezdését. Városunk több közéleti szereplőjével együtt derekasan helytálltunk a Vásártéren a III. Mezőcsáti Kavalkád és Kuli Sándor emlékverseny kettes fogatok részére elnevezésű rendezvény forgatagában a 40 fok ellenére is. A képviselők döntöttek: Az ÁMK Mezőcsát igazgatói álláshelyére benyújtott pályázat elbírálásáról és egyhangúlag támogatták Erőssné Király Ildikó mezőcsáti lakos július 31-ig történő kinevezését akinek ezúton is gratulálok. A SANACEA Bt. nevében dr. Domjánné dr. Szalai Csilla gyermekorvos által előterjesztett kérelem alapján az I. számú házi gyermekorvosi körzet megszüntetéséről, a II. számú házi gyermekorvosi körzet nevének házi gyermekorvosi körzetre történő változtatásáról és az egységes gyermekorvosi körzet területi beosztásának egész város területére történő kiterjesztéséről október 1-i hatállyal. A Dél-Borsodi Humánszolgáltató Központ és Fejlesztési Iroda kérelmére a Mezőcsáti Idős Klub és a Mezőcsáti Kistérségi Idősügyi Tanács augusztus 29-én tartandó Ki mit tud rendezvényének anyagi és technikai támogatásáról. A Magyar Nemzeti Sportközpontok Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra fejlesztési programban történő Tanuszoda beruházás saját önerő biztosításának hiányában történő támogatásáról. Dr. Domján László polgármester Középen Siposné Horváth Anita képviselő asszony, balra Dósa András nemzetiségi szószóló és nemzetiségi önkormányzati elnök úr, jobbra Kápolnai László bizottsági elnök úr, háttérben dr. Domján László polgármester
3 A Helyi Választási Iroda közleménye 3 Magyarország Köztársasági Elnöke kitűzte a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint nemzetiségi önkormányzati képviselők évi választását. A választás napja: október 12. vasárnap. A névjegyzékben szereplő választópolgároknak az értesítőt augusztus 15. és augusztus 25. között küldi meg a Nemzeti Választási Iroda. Amennyiben valaki nem kapta meg az értesítőt, vagy elveszti azt, a jegyzőtől igényelhet újat (az értesítő megléte nem feltétele a szavazati jog gyakorlásának). Azok a választópolgárok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak lakóhelyükön, átjelentkezéssel szavazhatnak. Az átjelentkezési kérelemnek október 10-én 16 óráig kell megérkeznie a Helyi Választási Irodához. Átjelentkezési kérelmet csak az a választópolgár nyújthat be, aki legkésőbb június 23-ig létesítette a tartózkodási helyét a településen, és legalább október 12-ig a tartózkodási helye nem szűnik meg. A választópolgár mozgóurna iránti kérelmének október 10-én 16 óráig kell megérkeznie a Helyi Választási Irodához vagy a szavazás napján 15 óráig a Szavazatszámláló Bizottsághoz. Mozgóurnát az a választópolgár kérhet, aki azért nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, mert egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt a mozgásában. A névjegyzékkel kapcsolatos kérelmek benyújthatók személyesen a Helyi Választási Irodánál, postai úton (3450 Mezőcsát, Hősök tere 1.), ügyfélkapun keresztül, valamint a valasztas.hu/hu/onkval2014/index.html honlapon, on-line. A kérelem-nyomtatványok elérhetők a HVI-nál és letölthetők a fenti honlapról. Mezőcsát város egy választókerületet alkot, amelyben a megválasztható önkormányzati képviselők száma 8 fő. Képviselőjelölt és polgármesterjelölt a választópolgárok jelölése alapján lehet valaki, a választópolgár több jelöltet is ajánlhat. Egyéni választókerületi képviselőjelölt az, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1%-a jelöltnek ajánlott. Polgármesterjelölt az, akit a település választópolgárainak legalább 3%-a jelöltnek ajánlott. Az egyéni választókerületi jelöltek, valamint polgármesterjelöltek állításához szükséges ajánlások száma az augusztus 15-én a névjegyzékben szereplők száma alapján kerül megállapításra, melynek határideje augusztus 18-a. Az ajánlások gyűjtésére szolgáló ajánlóívek legkorábban augusztus 25-én kerülhetnek átadásra az igénylőknek. A jelölteket szeptember 8-án 16 óráig kell bejelenteni. Az egyéni választókerületi jelöltet és a polgármesterjelöltet a Helyi Választási Bizottság veszi nyilvántartásba. A választási kampány augusztus 23-tól október 12-én 19 óráig tart. A szavazás napján nem tartható választási gyűlés és nem lehet politikai reklámot közzétenni. A Helyi Választási Bizottság tagjait és póttagjait a képviselő-testületnek augusztus 31-én 16 óráig kell megválasztania. A Szavazatszámláló Bizottságokba a jelölő szervezetek által delegáltak bejelentése szeptember 26-án 16 óráig történhet. Továbbképzés szociális szakembereknek március 16. napján indult A szolgáltatás-koordináció fejlesztése Mezőcsát Kistérségben című pályázat, melynek kedvezményezettje Mezőcsát Kistérség Többcélú Társulása. A projekt keretében fejlesztendő intézmény a Dél-Borsodi Humánszolgáltató Központ és Fejlesztési Iroda, mely a szociális alapfeladatokat látja el a kistérséghez tartozó településeken. A pályázat támogatásának köszönhetően az intézmény dolgozói közül 15 fő július július 25. közötti időszakban 30 órás Énerősítés önismereti módszerekkel a kiégés ellen című akkreditált továbbképzésen vehetett részt. A képzés célja: a szociális és gyermekjóléti szolgáltatás területen dolgozó szakemberek pályán való megtartása, megerősítése, és annak segítése, hogy munkájukat személyiségük önkifejezéseként és kiteljesedésként élhessék meg. A szociális munkás hátrányos helyzetű egyénekkel vagy csoportokkal dolgozik, s nem egyszer kilátástalan vagy reménytelen helyzetben lévő emberek problémáival találkozik, ami fokozott érzelmi megterhelést jelent. A szociális szférában az elvégzett munka eredménye bizonytalanul meghatározható, hatékonysága nehezen mérhető, így az ezen a területen dolgozók munkájukról ritkán kapnak közvetlen visszacsatolást. Mindemellett gyakori a túlterhelés, a források hiánya, az elszigeteltség, valamint a kliensek frusztrált helyzetükből fakadó elégedetlensége is igen megterhelő lehet a segítő szakember számára. Mindezek nagymértékben növelik a kiégés veszélyét, a pálya elhagyását. A képzés lehetősége egy eszköz, hogy támogassuk a segítő emberek munkáját. Segítsük a Segítőt! Bővebb információ: Név/cím: Mezőcsát Kistérség Többcélú Társulása, 3450 Mezőcsát, Hősök tere 24. szám Telefon/fax: +36/ kisterseg@mezocsat.hu A szolgáltatás-koordináció fejlesztése Mezőcsát kistérségben TÁMOP /
4 4 V. Csáti Menyegző Ebben az évben immár ötödik alkalommal rendeztük meg a Csáti Menyegzőt július 12-én, ezen a jeles napon Bartók István és Szekeres Judit vállalták az ifjú pár szerepét, amit e helyről is köszönünk. Sajnos az idő nem igazán kedvezett nekünk ezen a héten. Péntek reggel is szemerkélt az eső, így lett felállítva a sátor az ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár Többcélú terén. Késő délután már megfogalmazódott bennünk, hogy itt nem tudjuk megtartani a menyegzőt, mivel már akkorra annyi eső esett, hogy a sátorban bokáig állt a víz. Át kellett szervezni tehát az egész programot. Pénteken késő este telefonáltunk Szaniszló László tankerületi igazgató úrnak, kértük a segítségét abban, hogy bocsássa rendelkezésünkre a tornacsarnokot. Nagyon szépen köszönjük e helyről is. Szombaton kora reggel az asztalokat és a padokat átpakoltuk a tornacsarnokba, utána a feldíszítés következett, majd értesítettük a vendégeket a helyváltozásról. Ekkorra már eldőlt, hogy a Mátyás utcai Tájházhoz sem tudunk menni, sőt a hintózás is elmarad. A vendégek egyből a tornacsarnokhoz érkeztek, és 5 órakor elkezdődött a menyegzői mulatság. Ezt követően a násznép átvonult a református templomba, ahol Bartók István és Szekeres Judit Isten színe előtt megerősítették a 30 évvel ezelőtt megkötött házassági fogadalmukat. Nagytiszteletű Gazda István lelkipásztor úrnak köszönjük a szolgálatát, az ifjú párnak pedig nagyon sok boldogságot, és még nagyon sok együtt töltött évet kívánunk. A templomból kijövet elindult a násznép a tornacsarnokhoz. A bejáratnál belépővel rendelkező minden kedves vendéget pálinkával, kaláccsal és pogácsával vártunk amit az alapítvány tagjai készítettek, majd mindenki elfoglalta helyét az asztaloknál. A vacsora előtt köszöntöttük az elmúlt menyegzők párjait. Kiss Lajost és Ádám Évát, Bertók Lajost és Nemes Erzsébetet, Bóta Istvánt és Sipeki Enikőt. Köszöntöttük az ifjú párt is, Bartók Istvánt és Szekeres Juditot, az alapítvány erre az alkalomra egy kerámiát adott át, amit Juhász László tanár úr vezetésével Sólyom Anna készített el. Köszönjük Bertók Lajosnak, hogy elvállalta a vőfély szerepét, aki versekkel vezette fel az ételeket. A vacsora egri húsleves, sertéspörkölt tésztával, ami nagyon ízletes volt. Itt köszönjük meg ifj. Poros Józsefnek, a POROS VIP Kft. dolgozóinak, a szakácsoknak áldozatos munkáját. A Népi Együttes fergeteges táncot mutatott be, majd egy közös fénykép készült az ifjú párral együtt. Ezt követően a Népi Együttes egyik tagja, Farkas Tamás ünnepélyes keretek között megkérte barátnője, Kürthy Klaudia kezét, amely igazi meglepetésként szolgált mind a hölgynek, mind a vendégeknek! A menyasszonyi tortát a vőfély 22 óra után hozta be, az ifjú pár pedig megkínálta a vendégeket. Itt köszönjük meg Bukta Gyulának a felajánlást. Az éjfélig tartó zene után következett a menyecsketánc, amelynek bevételével a Mátyás utcai Tájházat támogatjuk. Eközben az Alapítvány tagjai megterítették a svédasztalt, melyen volt toroskáposzta, házi sültkolbász, sült csirkecomb, fasírt, gyümölcs. Az elfogyasztott étkek után hajnalig tartó mulatozás következett, amit a Cukor Duo biztosított, köszönjük szépen. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát, és jövőre is várjuk vissza kedves vendégeinket. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felajánlásukkal, munkájukkal hozzájárultak a rendezvényhez: ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár, Bakondi István és családja, Balogh Istvánné, Farkas István, Farkas Istvánné, Farkas Zoltán, ifj. Poros József és családja, Juhász László és családja, Kovács Árpád, Kovács Árpádné, Kovács Árpád Ferenc, Kovácsné Kuli Ágnes, Nagy Zsuzsa, Mezőcsát Népi Együttes, Mezőcsáti Polgárőr Egyesület, Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testülete, Mezőcsáti Rendőrőrs, Répási Gábor, Répásiné Balogh Mária, Répási Panna, Roszkos Lajos, Roszkos Lajosné, Czeglédi Terézia, Szaniszló László, Szaniszlóné Roszkos Zsuzsanna, Rőthi János, Rőthi Jánosné, Sófer Jánosné, Sólyomné Deák Edit, Sólyom Anna, ifj. Sólyom István, Kürthy Klaudia, Tóth László, Zelei Ferenc, Császár Zoltán, Arnóth János, Csetkó István, Kozsnyánszky Gábor. Az alkalom a Darányi Ignác Terv pályázati forrásának támogatásával valósult meg. Répásiné Balogh Mária kuratóriumi elnök
5 A Csáti Menyegző képekben 5
6 6 III. Csáti Kavalkád augusztus 2-án került sor a III. Csáti Kavalkád megrendezésére. Most nem lehetett panaszunk az időjárásra, mivel ragyogó napsütésben volt részük azoknak, akik kilátogattak a Vásártérre. A tűzoltóság épülete elől fél 9-kor indult el Orosz János és Molnár Imre irányításával két lovas kocsi a néptáncosokkal együtt. Őket követte három hintó, melyek közül az egyik Benke Laci bácsi mesterszakácsot, a másik kettő pedig szintén a néptáncosokat szállította. Hozzájuk csatlakozott a főtéren a Mezőkövesdi Fúvószenekar és a Twister Majorette Csoport tagjai, így vonultak ki együtt a Vásártérre. Őket követte 9 órai indulással a motoros és veterán járművek felvonulása. E helyről szeretnénk megköszönni, hogy részt vettek a felvonuláson, ezzel színesítve rendezvényünket. 10 órai kezdettel köszöntőt mondott alapítványunk alapítója, Tóth László, és egyben megnyitotta az idei rendezvényt, majd Benke László, olimpiai bajnok mesterszakács, mestercukrász és Baranyi Jánosné szakács köszöntötte az egybegyűlteket és elindították a főzőversenyt, melyen hat csapat vett részt és az alábbi neveket választották maguknak: Motoros és Veterán Klub, Mezőcsáti Hubertus Vadásztársaság, Magyar Turul, Csáti Juhászok, Mákvirágok és Családapák. A színpadon folytatódott a Mezőcsát Népi Együttes műsora. Kezdetét vette a Kuli Sándor Kettesfogathajtó Emlékverseny 11 fogat részvételével. Kísérő programok keretében a gyermekeknek lehetőségük volt népi játékokat, íjászatot kipróbálni, kisállatokat simogatni, arcfestésen, kézműves foglalkozáson részt venni, a trambulinon és az ugrálóvárban ugrálni. A felnőttek pedig az egészségsátrakban felmérethették jelenlegi egészségi állapotukat, valamint megtekinthették az Ujhelyi Sándor képeiből készített, a Borsodi Mezőség madárvilágát bemutató kiállítást. A többi sátorban pedig lehetőség nyílt a méz, könyv, táska, fafaragó, késes, gravírozó, kalapos, gyöngyös, édesség termékek megismerésére, megtekintésére. 12 órára befejeződött a fogathajtás első fordulója, kezdetét vette a déli színpadi műsor, melyen meghallgathattuk Kovács Ádám Máté gitárjátékát és a tiszakeszi Hangulat Együttest (Bodnár Sándor és Dósa Elemér) valamint megtekinthettük a Tiszakeszi Botorka Néptánc Együttes műsorát. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a színvonalas műsorokért. A kulturális műsorokat követte a főzőverseny eredményhirdetése, melyen Benke Laci bácsi méltatta az elkészült ételeket és hasznos tanácsokkal látta el a verseny résztvevőit. Ezután sor került a díjak átadására, a helyezetteknek gratulálunk. Meglepetés érte alapítványunkat, ugyanis ekkor kaptunk Benke Laci bácsitól egy serleget ( Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Díszserlege ) a nap emlékére, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. Kezdetét vette a fogathajtás második fordulója és a hibaidős akadályhajtás, mely délután négy órakor ért véget. Az eredményhirdetés előtt emlékeztünk meg Kuli Sándorról: Kovács Ádám Máté énekelte el Homonyik Sándor: Sose búcsúzz el című számát, majd Kislászló Csaba, Igrici polgármesterének emlékező gondolatai következtek, legvégül pedig ifj. Farkas István trombitajátékát hallhattuk. A felvonuláson idén is részt vettek restaurált járműveikkel Mezőkeresztes és Mezőcsát elkötelezett motorosai, a gyerekek íjászkodhattak, volt kisállatsimogató, arcfestés, valamint népi játszóház A Kuli Sándor emlékversenyen tucatnyi fogat vett részt a kettesfogathajtó verseny akadályhajtásának I. és II. fordulójában valamint a vadászhajtásban Benke László mesterszakács és dr. Domján László polgármester
7 7 Ezután került sor a díjak átadására, eredmények: Kétfordulós akadályhajtás: CAN-C 1. Magyar Gergő 2. Lukácsi Zoltán 3. Gerbár Sándor SZLV 1. Lengyel István 2. Kerekes Attila 3. Bényei György 4. Szarka Béla 5. Kapuvári Miklós 6. Morvay István 7. Dr. Liszkai Ferenc PÓNI SZLV 1. ifj. Kapuvári Miklós Hibaidős akadályhajtás CAN-C 1. Gerbár Sándor 2. Lukácsi Zoltán 3. Magyar Gergő SZLV 1. Kerekes Attila 2. Szarka Béla 3. Lengyel István 4. Kapuvári Miklós 5. Bényei György 6. Dr. Liszkai Ferenc 7. Morvay István PÓNI 1. ifj. Kapuvári Miklós VERSENYEN KÍVÜL 1. Hudák András 2. Bihari Viktor 17 órától tűzoltó bemutató vette kezdetét a pályán, majd a színpadon Bodnár János, az MMA vezetője és csapata bemutatóját tekinthettek meg a kilátogatók. Mindkét csapatnak ezúton szeretnénk köszönetet mondani. Fél 6-tól tombolasorsolás következett, melynek fődíja a Kuli család által felajánlott kisbárány volt. 18 órától a hangulat a tetőfokára hágott, mivel kezdetét vette a Kredenc Együttes műsora. Itt szeretnénk megköszönni minden egyes kilátogató vendégnek, hogy idejét ideszánva megtisztelte rendezvényünket. Köszönetünket fejezzük ki az alábbi személyeknek, szervezeteknek: Mezőcsát Város Önkormányzata, a Műszaki Osztály dolgozói, a Rendőrség, a Polgárőrség, a Mentőszolgálat (áldozatos munkájukért) résztvevő fogathajtók főzőverseny résztvevői a Mezőcsáti Motoros és Veterán Klub, valamint a Mezőkeresztesi Motoros Egyesület tagjai Vöröskereszt Kistérség (Egészségsátor és GYEP) Hangulat Együttes Mezőcsát Népi Együttes Tiszakeszi Botorka Néptánc Együttes Mezőkövesdi Fúvószenekar és Twister Majorette Csoport Mezőcsát és Környéke Önkéntes Tűzoltó Egyesület Bodnár János és az MMA Kiállítóinknak: Kovácsné Szilágyi Krisztina gyöngyfűzés Barati Gyuláné, Barati Veronika: tiszadorogmai kosárfonók Wachter Józsefné könyvek, kistérségi termékek Halász Jánosné táskák Tokaji József kések Pócsi Sámuel fafaragó Baranyi József méz Ladányi Erzsébet gravírozás Hámori Csabáné kalapos Fekete Magdolna édesség Újvári Attila kisállatok bemutatása Az alapítvány kuratóriumi tagjainak és családtagjaiknak, Kuli Csaba és családja, Sólyom István és családja, személy szerint pedig: Tóth László, Ésikné Fekete Hajnalka, Sófer Jánosné, Lükő Gyuláné, Rőthi Jánosné, ifj. Poros József, Bukta Gyula, Kovács Ádám Máté, Ónodi Gábor, Ésik Ádám János Külön köszönjük támogatóinknak, hogy hozzájárultak a Kuli Sándor Kettesfogathatjó Emlékverseny megrendezéséhez: Mezőcsát Város Önkormányzat, Tiszatáj Közalapítvány, Taskó József, Kislászló Csaba, dr. Domján László, dr. Szeghő Zsolt, Berecz Mihály, Arnóth János. Az alkalom a Darányi Ignác Terv pályázati forrásának támogatásával valósult meg. Kovács Árpád Ferenc kuratóriumi tag
8 8 SZENT ISTVÁN NAPOK MEZŐCSÁT 2014 Program AUGUSZTUS 19. Mezőcsát, Főtér óra Ünnepi beszédet mond: Szopkó Tibor önkormányzati képviselő Szállj fel, szabadmadár! rockopera előadása Tűzijáték AUGUSZTUS 20. Egyházi megemlékezés Szent István Római Katolikus Templom óra Ünnepi szentmise Körmenet AUGUSZTUS 20. BÚCSÚ A rendezvény helye: Mezőcsát, Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár többcélú tere Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt MEZŐCSÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MEZŐCSÁT
9 Meghívó 9 Az ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár augusztus 15-én (pénteken) 18 órától A zene gyógyító ereje címmel zenés estet rendez a Közösségi Házban (Mezőcsát, Szent I. út 21.) Fellépnek: - Juhász Tamás zongoraművész - Kovács Ádám Az est házigazdája: - Fénysugár Énekegyüttes - Egressy Béni Nőikar Tisztelt Olvasók! Az ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár Színházkedvelők Baráti Köre tagokat keres a Miskolci Nemzeti Színház ös évad bérletes előadásaira. Az alábbi bérletekből és kategóriákból lehet választani a szabad bérletek függvényében. Az utazás szervezetten történik, indulás a Közösségi Ház többcélú teréről előadásnapokon (szerda) kor. Az előadások 19 órakor kezdődnek. Érdeklődni személyesen az ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtárban vagy telefonon a 06 49/ , 0649/ , jelentkezni augusztus 31-ig lehet.
10 10 A folyadékfogyasztás fontossága A víz nélkülözhetetlen az élethez! A felnőtt ember testének 60-70%- át, a gyermekek szervezetének 80%-át alkotja víz. Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb hangsúlyt kap mindennapi életünkben. A korszerű, kiegyensúlyozott étkezésen belül a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztásra és sóháztartásra is érdemes figyelmet fordítani, különösen a meleg, nyári időszakban. Az emberi test százaléka víz, melynek legnagyobb mennyisége sejten belül, kisebb része sejten kívül található. Szervezetünkben a folyadék megtalálható például: a csontban, fogzománcban 1%, a zsírszövetben 30%, a májban 70%, az izomzatban 75%, az agyvelőben 79%, a vesében 83% és a szem üvegtestében 99%. A víz fontos szerepet játszik szervezetünk működésében, egyebek között biztosítja a vérkeringést, befolyásolja a vér megfelelő összetételét; szabályozza a vérnyomást; lehetővé teszi a tápanyagok, a salakanyagok és a gázok oldását, szállítását; biztosítja a szervezet állandó, belső hőmérsékletét; elősegíti az ízület megfelelő működését (ízületi folyadék). A szervezet zavartalan működése akkor kiegyensúlyozott, ha a szervezetbe jutó és termelődő (folyadékfelvétel), valamint az onnan eltávozó víz (folyadékleadás) mennyisége a szervezetben egyensúlyban van. Ezt az egyensúlyi állapotot befolyásolják külső tényezők, pl. aktív sporttevékenység, a nehéz fizikai megterhelés, éghajlat, külső hőmérséklet, szaunázás, a táplálékkal szervezetbe jutó konyhasó mennyisége (mivel a konyhasó vízvisszatartó hatású); a szervezet megváltozott állapota (láz, hasmenés stb.), amelyek fokozzák a víz kiürítését a szervezetből. Víz nélkül megemelkedik a szívfrekvencia és a testhőmérséklet, fontos tápanyagokat veszít a szervezet, és ezek kedvezőtlenül befolyásolják, jelentősen csökkentik a teljesítményt. A szervezet nem rendelkezik folyadékraktárakkal, a felesleges mennyiséget a vese hamar kiválasztja. Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, akár a vízfelvétel csökkenése, akár a vízleadás fokozódása miatt, a szervezet kiszárad (dehidráció). Már 2%-os folyadékvesztés esetén is csökken mind a fizikai, mind a szellemi teljesítőképesség, megjelennek az első tünetek: fejfájás, koncentrálóképesség csökkenése, fáradtság, ingerlékenység, szomjúság, arcpír, szapora pulzus. Okok: kevesebb vizeletűrítés, hányás, hasmenés, izzadás, kilégzés (kilégzéskor min. víz távozik). Kiszáradáskor könnyen felismerhető arról, hogy ha a bőr ráncos, könnyen redőzhető, ha sima a bőrünk, akkor elegendő folyadékot fogyasztottunk. A kiszáradás kezelése annak súlyosságától függ. Mint mindig, ebben az esetben is fontosabb a megelőzés. Kezdeti állapotban a folyamatos, egyenletes, nem erőltetett folyadékpótlás hatásos és elégséges lehet. Súlyos esetben azonnal értesítsük a mentőket, eszméletlen, kontaktusképtelen beteggel ne nyelessünk le folyadékot, mivel az fulladást okozhat. Eszméletlenség esetén a stabil oldalfektetés a javasolt. Légzésleállás esetén pedig kezdjük meg az újraélesztést. A kiszáradás akár halálos állapot is lehet, abban gyermek és felnőtt egyaránt meghalhat. Fontos tehát az odafigyelés, a megelőzés, baj esetén pedig a mihamarabbi felismerés és segélykérés. A higiénés rendszabályok betartása közösségekben. A szomjúságérzet a folyadékegyensúly fenntartásának egyik legfontosabb ingere, de tudatos folyadékpótlás esetén ne hagyatkozzunk csupán a szomjúságra, mivel testünk viszonylag későn jelzi, hogy folyadékra van szüksége, vagyis ha szomjasak vagyunk, az azt jelenti, hogy már rég innunk kellett volna. Amikor iszunk, ne hagyatkozzunk csupán a szomjúságra. Módszeresen, tudatosan alakítsuk ki ivási szokásainkat, ügyeljünk a szilárd és folyékony táplálékok elfogyasztásának mennyiségére és arányára. Napi tevékenységünkbe iktassunk hosszabb-rövidebb pihenőket, amit használjunk ki egy-egy pohár frissítő ital vagy lédús gyümölcs elfogyasztására, hogy a napi átlag 2,5 liter folyadékbevitel meglegyen, így biztosítva a vízháztartás egyensúlyát. Kedvezményezett: Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft Mezőcsát, Hősök tere Egészségfejlesztés a Mezőcsáti Kistérségben TÁMOP-6.1.2/LHH/11- B
11 11 Egy egészséges felnőtt folyadékszükséglete átlagos igénybevétel mellett napi 2 2,5 liter, amely biztosítására a legalkalmasabb: A jó minőségű víz és ásványvíz. A gyümölcsökből és zöldségekből készült ivólevek A tej és a folyékony tejtermékek. A levesek, a főzelékek, a mártások. A szilárd élelmiszerek (főként a lédús zöldségek, gyümölcsök). Rendszeres fizikai aktivitásnál a sportitalok. Tanácsok: Ha útnak indulunk, mindig legyen innivaló a táskában. Az autóban legyen kéznél víz, ásványvíz. Ha a szabadba indulunk a gyerekekkel játszani, kirándulni, Szakember szól a fiatalokhoz vigyünk magunkal annyi folyadékot, ami az egész család számára elegendő. Az alkoholos italokkal vigyázzunk, ugyanis azok ahelyett, hogy hozzájárulnának a folyadékpótláshoz, vizet vonnak el a szervezettől. A gyerekek és idősek különösen érzékenyek a kiszáradásra, és mivel sokszor nem érzik a szomjúságot, folyamatosan kínálni kell őket. Világos, szellősebb ruházat viselése szintén fontos. Nyári forróságban fél óránként 1-2 dl folyadék fogyasztása ajánlott. A tanácsok betartásával és kis odafigyeléssel elkerülhetjük a kiszáradást, életet menthetünk! Vavra Péter Mezőcsáti Mentőállomásvezető érteni, miért fordul valaki önmaga ellen, kerül ebbe a helyzetbe. Ha már veled megosztotta a történteket, talán nyitottabban mer segítséget kérni másoktól is. Nagyon fontos, hogy csak azt ígérd meg, hogy titokban tartod az elitélő környezet előtt a barátod önsértő viselkedését. Egy ekkora titok nagyon nagy teher lenne a válladon. A saját megoldási módszereidet a legtöbb esetben meghaladhatják ezek az élethelyzetek Ha megszelídítettél valakit, akkor már felelősséggel is tartozol érte A közös titok lehet segítségkérés is a részéről! Teljesen rendben van, hogy te is segítséget kérsz, miközben hű maradsz önmagadhoz, a barátságotokhoz. Fontos tudnod, hogy a szakembereknek titoktartási kötelezettségük van. Néhány tanács, neked és a barátodnak: Kérdezd meg a barátodat, hogy jobban érezné-e magát, ha ezt megbeszélné a szüleivel, valamelyik tanárával, háziorvosával vagy tanácsadójával Nagyon hasznos lehet, ha felajánlod a barátodnak, hogy elkíséred ahhoz a személyhez, akiben megbízol, akivel meg tudja beszélni kétségeit Ha úgy érzed, vagy azt tapasztalod, hogy a barátod folytatni fogja, folytatja az önsértést és közvetlen veszélyben van, értesíts egy megbízható felnőttet. Akkor is, ha esetleg a fiatal nem fogad el segítséget senkitől sem. Ha problémád van, bátran fordulj a szakemberekhez! Szőllősi Tibor pszichológus, Rémiás Anita főnővér Kedvezményezett: Mezőcsáti Kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft Mezőcsát, Hősök tere Egészségfejlesztés a Mezőcsáti Kistérségben Sok fiatal létezik, aki nem osztja meg senkivel azt, hogy bántja magát. Lehet, hogy úgy érzi, hogy teljesen egyedül van a problémájával, eszébe sem jut, hogy a segítség mindig elérhető. Ha megbízol a szüleidben, valamelyik tanárodban, diáktanácsadóban, vagy más felnőttben, beszélj nekik erről is! Elképzelhető, hogy ők sem tudnak hirtelen mit kezdeni mindezzel. Ha nem kapsz tőlük segítséget, komolytalannak néznek, fordulj te magad szakemberhez! Már egy egyszerű beszélgetés is sokat jelent. A szakszerű beszélgetés már hozzásegít ahhoz is, hogy jobban megértsd, milyen okok vezettek a befelé fordulásodhoz, esetleg a szándékos önsértéshez (önsértés = káros szerek fogyasztása: alkohol, drog ). Létezik sikeres megoldás a problémákra, amelyekkel küzdesz magadban. Sok fiatal, aki már falcolt vagy bántotta magát, élt át bántalmazást vagy más nehézségeket, mások elfogadó támogatásával sikeresen megküzdött mindezekkel. Belső viharaid lecsendesíthetőek, újra kiegyensúlyozottá válhatsz. Visszaszerezheted a kontrollt önmagad felett. A segítség mindig elérhető! A háziorvosod közvetlenül is tud neked segíteni, vagy ajánlani tud olyan tanácsadót, pszichológust vagy pszichiátert, akivel tudsz szakszerűen beszélni azokról a problémáidról, amelyek az önsértés hátterében állnak. Az önsértés tényét megosztani egy szakemberrel vagy olyan személlyel, akiben megbízol, egy nagyon fontos lépés. Megelőző lépés abban, hogy súlyosabb probléma ne alakuljon ki. Ha egy hozzád közelálló személy fordul önmaga ellen, nagyon fontos, hogy nyíltan tudjatok erről beszélni együtt. Még akkor is, ha esetleg nehéz számodra meg- TÁMOP-6.1.2/LHH/11- B
12 12 Művészeti tagozatos tanulók vizsgamunkáikkal Az Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskola képző-iparművészeti tagozatos tanulói közül Csorba Dóra és Szabó Margaréta záróvizsgát tettek kerámiából, Kovács Nikolett, Dajka Dzsenifer és Farkas Dávid pedig szobrászatból alapvizsgáztak. Mindegyikük vizsgafeladata volt az elkészített vizsgamunka bemutatása, valamint művészettörténeti feladatlap kitöltése. A záróvizsgát tett két tanuló, Dóra és Margaréta művészettörténetből és kerámiából tételt húztak és szóban kellett beszámolniuk a kihúzott témából. A Mezőkövesdről érkezett vizsgaelnök megdicsérte a záróvizsgán kiválóan teljesítő tanulókat. Az alapvizsgát tevő tanulók helyi vizsgáztatók előtt vizsgáztak, teljesítményükért mindhárman dicséretet kaptak. A képeken munkáikkal láthatók a vizsgázók: Csorba Dóra görög váza, Szabó Margaréta bronzkori edények, Dajka Dzsenifer anya gyermekével, Kovács Nikolett ló és lovas, Farkas Dávid griffmadár Legyen jobb a gyermekeknek a Mezőcsáti Kistérségben A projekt fő adatai: A projekt címe: Legyen jobb a gyermekeknek a Mezőcsáti Kistérségben A projekt azonosítószáma: TÁMOP A-11/ Támogatás intenzitása: 100% Támogatás összege: Ft Megvalósítási időszak: A tavalyi sikeres táborok után, a TÁMOP A-1/ Legyen jobb a gyermekeknek a Mezőcsáti Kistérségben című projekt keretein belül idén is megrendezésre kerültek nyári napközis táboraink a kistérség 7 településén (Mezőcsát, Ároktő, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Igrici, Gelej) 9 héten keresztül. A gyerekeket szakképzett pedagógusaink várták-várják színesebbnél színesebb programokkal (pl. gyalogtúrák, biciklitúrák, kézműves foglalkozások, személyiségfejlesztő játékok), napi 4-8 órában. A táborok célja a tartalmas és minőségi szabadidő eltöltése mellett a kistérség településeinek, helyi értékeinek megismerése, gyermekeink játszva fejlesztése és egészséges életmódra nevelése szakemberek-védőnők közreműködésével. Programjaink látogatása minden kistérségben élő gyermek számára ingyenes és akár menet közben is lehet csatlakozni! Augusztus hónapban továbbra is mindenkit szeretettel várunk! Július hónapban a Gyerekesély Iroda felkérésre részt vett a Tiszabábolnán megrendezésre került Pákász-napokon, a Tiszakeszin megrendezésre került VII. Bográcsfesztiválon és Egészségnapon, valamint augusztus 2-án Mezőcsáton a III. Csáti Kavalkádon, melyen színes gyermekprogramokkal, arcfestéssel, csillámtetoválással, kézműves tevékenységekkel vártuk a hozzánk látogató és érdeklődő gyermekeket. A hónap folyamán a kiemelt projekt részéről megvalósult a Szociális gazdaság fejlesztése és az Egészségesebb gyermekkor képzés, melyen a projektben dolgozó munkatársakon kívül a kistérségben dolgozó szakemberek vettek részt. Mezőcsát Kistérség Többcélú Társulása 3450 Mezőcsát Hősök tere 24. (Tel/fax.: 49/ ) TÁMOP A-11/ Legyen jobb a gyermekeknek a Mezőcsáti Kistérségben
13 KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK 13 Mezőcsát város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Cím: 3450 Mezőcsát, Hősök tere 1. cím: Tel.: 06-49/ Fax: 06-49/ Ügyfélfogadási rend Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: 8 12 óráig Nincs 8 12 óráig és óráig Nincs 8 12 óráig Szeptember 8-án óráig Kápolnai László települési képviselő tart fogadóórát a Polgármesteri Hivatalban (3450 Mezőcsát, Hősök tere 1., I. emelet 104-es teremben) Dr. Domján László polgármester fogadóórái az alábbi napokon ig: Augusztus 18. (hétfő) Augusztus 27. (szerda) Szeptember 1. (hétfő) Szeptember 3. (szerda) Szeptember 8. (hétfő) Szeptember 15. (hétfő) Szeptember 17. (szerda) Rákosi Ildikó jegyző fogadóórái 8 12 óráig: Augusztus 27. (szerda) Szeptember 3. (szerda) Szeptember 17. (szerda) ANYAKÖNYVI HÍREK Mezőcsáton július hónapban az alábbi születések, házasságkötések és halálesetek történtek: Születések Kolompár Kinga és Dósa Alex Kolompár Hanna Török Andrea és Sándor Tamás Sándor Hanna Házasságkötések Galambosi Tamás és Viszlai Anett Forgó Zsolt és Vass Csilla Halálesetek Szabó Sándorné (született: Ambrus Juliána) 73 évet élt, Kiss Lajos 54 évet élt, Kiss Tiborné (született: Kengyel Mária) 82 évet élt, Erőss István 55 évet élt, Csetkó Sándor 50 évet élt, Hankó Klára 60 évet élt, Gyuricskó Andrásné (született: Eördögh Erzsébet) 64 évet élt, Gyöngyösi Gyuláné (született: Dobos Ilona) 71 évet élt. EGYHÁZAK Mezőcsáti Református Egyházközség Istentiszteleti rend: Minden héten hétfőn és kedden 7 óra 40- től diákistentisztelet az Enyedy-s diákoknak. Minden szerdán és csütörtökön 7 óra 40 perctől a gimnazista diákoknak. Minden vasárnap 10 órakor istentisztelet. Augusztus 31-én vasárnap 10 órakor tanévnyitó istentisztelet a Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskolás diákjainknak Augusztus 31-én vasárnap 15 órától a Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjainak. Szeptember 7-én vasárnap 10 órakor úrvacsorás istentisztelet újkenyér alkalmából. Római Katolikus Plébánia Hivatal Szentmisék: MEZŐCSÁTON Hétfőn és pénteken 17 órától. Kedden, szerdán, csütörtökön, szombaton 7 órától. Vasárnap 11 órától. Bibliakör minden második kedden 18 órától. ÁROKTŐN Vasárnap negyed 9-től. TISZAKESZIN Minden páratlan vasárnap fél 10-kor. TISZATARJÁNBAN Minden páros vasárnap fél 10-kor. IGRICIBEN Minden hónap második szombatján 17 órakor. Az Élelmezési Központ a nyári időszakban augusztus ig zárva tart. A zárva tartás ideje alatt az önkormányzat a szolgáltatás helyettesítését más közreműködővel nem szervezi. Csáti Vásár Szeptember 10-én (szerdán) állat- és kirakodóvásár a Vásártéren.
14 14 MEZŐCSÁTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3450 Mezőcsát, Kossuth u. 12. Tel: (49) honlap: Kedves Érettségizett/Érettségiző Fiatal! Iskolánkban a 2014/2015. tanévben ismét lehetőség nyílik a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés megszerzésére érettségivel rendelkezők számára, nappali képzésben. A szakképesítés megszerzése után a hallgató képes: a pénzmozgással összefüggő nyilvántartások vezetésére, közreműködni az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában, a pénzügyi és számviteli elemzéshez szükséges egyszerűbb számításokat elvégezni. Egy csodálatos nap A Dél-borsodi Idősügyi Tanács munkatervében szerepelt egy közös kirándulás, az útvonal lillafüredi függőkert és Hollóstetőn keresztül Eger-Szépasszonyvölgy. A Mezőcsáti Járás nyugdíjas klubjának tagjai közül sokan jelentkeztek, egy busz rögtön betelt, és úgy határoztunk, hogy a járás területén működő nappali ellátás nyugdíjasait és Mezőcsátról a nyugdíjasokat (aki jönni akar) szívesen látjuk. Több mint 100 emberrel indultunk el kirándulni. A lillafüredi függőkert csodálatos volt és nyugdíjasoknak megfelelő pihentető sétával tettük meg a Palotaszálló és a vízesés közötti utat. Délután kettő órára volt lefoglalva a Szépasszonyvölgyben a pince. Aki nem akart a borkóstoláson részt venni, Egerben tehetett egy városnézést. A pincében egy csodálatos előadást hallhattunk a szőlőről, és hat fajta bort kóstolhatott meg kortyolgatva akinek kedve volt hozzá. Hazafelé hangos volt mind a két busz, a csodálatos hangú szépkorúak végignótázták az utat. Köszönöm a gépkocsivezetőknek, hogy hazaértünk, köszönöm a nyugdíjasoknak a fegyelmezettséget, hogy senkire nem kellett várni. Ha jól sikerül egy rendezvény vagy szervezés, mindig eszembe jut egy költő szava: MI IS AZ ÖRÖM? ÖRÖMET SZEREZNI EGYMÁSNAK! Szeretnék köszönetet mondani a járás polgármestereinek, hogy szeretik a nyugdíjasaikat, odafigyelnek rájuk, segítik az Idős-Ügyi Tanács munkáját és örülök annak, hogy a négy év alatt sikerült jó kapcsolatot kialakítani és a munkánkat segítették. Vida Lászlóné az Idősügyi Tanács elnöke A pénzügyi és számviteli ügyintéző szakképesítés megszerzése után betölthető munkakörök: pénzügyi és számviteli ügyintéző, pénzügyi asszisztens, pénzügyi koordinátor, pénzügyi referens, pénztáros, könyvelő, anyagkönyvelő, banki könyvelő, folyószámla-könyvelő, gépkönyvelő készletkönyvelő, kontírozó könyvelő, bérelszámoló és egyéb adminisztratív munkakörök (biztosítási adminisztrátor, számviteli adminisztrátor, irodai adminisztrátor, iratkezelő, irattáros). A pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés képzési ideje 2 év. A Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés főbb tantárgyai: Gazdálkodási feladatok Pénzügyi és adózási feladatok Könyvvezetés és beszámolókészítés Számítógépes programcsomag használata Projektfinanszírozás A képzésben részt vevők diákigazolványt és iskoláztatási támogatást (A családi pótlék annak a tanévnek a végéig vehető igénybe, amelyben a tanuló betölti 20. életévét.) igényelhetnek. A képzésben a 21. életévüket be nem töltött tanulók vehetnek részt. Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet a Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában (Mezőcsát, Kossuth u , telefon: 49/ ). Jelentkezési határidő: augusztus 30. Autóbuszmenetrend-változás: A Borsod volán szeptember 1-jétől a település lakosainak kérésére az alábbi menetrend változtatásokat vezeti be: A Miskolcról naponta órakor induló autóbuszjárat új indulási időpontja: A Mezőcsátról Miskolcra közlekedő órakor induló járat új indulási időpontja
15 15 Háziorvosok, házi-gyermekorvosok és fogszakorvosok rendelési ideje Dr. Kókai Katalin háziorvos I. körzet Tel.: 49/ Hétfőn, kedden és csütörtökön 8 10 óráig óráig előjegyzett betegek Szerdán és pénteken óráig óráig előjegyzett betegek Dr. Siska András háziorvos II. körzet Tel.: 49/ Hétfőn, szerdán és pénteken óráig óráig előjegyzett betegek Kedden, csütörtökön 8 11 óráig óráig előjegyzett betegek Dr. Rácz Antal háziorvos III. körzet Tel.: 49/ Hétfőn, szerdán és pénteken 8 10 óráig óráig előjegyzett betegek Kedden óráig óráig előjegyzett betegek Csütörtökön óráig óráig előjegyzett betegek Mezőcsáti Járási Hivatal Hatósági Osztály, valamint Járási Gyámhivatal Hétfő: 8 12 óráig és óráig Kedd: nincs Szerda: 8 12 óráig és óráig Csütörtök: nincs Péntek: 8 12 óráig Dr. Domjánné dr. Szalai Csilla gyermekorvos I. és II. Házi gyermekorvos körzet Tel.: 49/ Hétfőn óráig Kedden óráig Szerdán óráig óráig tanácsadás Csütörtökön és pénteken óráig Dr. Kiss Árpád fogszakorvos Tel.: 49/ Hétfőn, szerdán és pénteken: 7 13 óráig Kedden, csütörtökön óráig Iskolafogászat szerdán 7 13 óráig iskolaidőben Dr. Ruszin György fogszakorvos Tel.: 49/ Hétfőn és szerdán óráig Kedden, csütörtökön és pénteken 7 13 óráig Iskolafogászat csütörtökön 7 13 óráig iskolaidőben A háziorvosok a 41/2003 (VII. 17.) /ESZCSM rendelete alapján a háziorvosi rendelések második felében, a sürgős eseteken kívül csak előjegyzett betegeket látnak el. Ügyfélfogadási rend a Mezőcsáti Járási Hivatalban Mezőcsáti Járási Hivatal Okmányirodai Osztály Hétfő: 8 12 óráig Kedd: óráig Szerda: 8 12 óráig és óráig Csütörtök: óráig Péntek: 8 12 óráig Mezőcsáti Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltség Hétfő: 8 12 óráig és óráig Kedd: 8 12 óráig Szerda: 8 12 óráig és óráig Csütörtök: 8 12 óráig Péntek: 8 11 óráig Dél-Borsodi Humánszolgáltató Központ és Fejlesztési Iroda pályázatot hirdet Idős nappali ellátás (Idős Klub) Telephely koordinátor munkakör betöltésére A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Székhely: 3450 Mezőcsát, Hősök tere 24. és az intézmény telephelyei A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: A telephely koordinátor szakmai feladatát, részben önálló munkával, részben a felettes vezetők irányításával látja el. Szervezi és koordinálja a kistérség településen élő nappali ellátásban részesülő idős személyek szabadidős tevékenységeit, fizikális és mentális gondozási feladatait. Közvetlen felügyelete alá tartoznak a klubokban dolgozó szociális gondozók, végzi szakmai irányításukat és felügyeli munkavégzésüket. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítása és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázatai feltételek: Magyar állampolgárság Büntetlen előélet 1/2000. SzCsM rendelet szerinti képesítés, idős nappali ellátása munkakörhöz A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: érettségi, főiskolai végzettség szociális területen szerzett szakmai tapasztalat önálló munkavégzés, helyismeret, jó kapcsolatteremtő képesség szabadidős tevékenységek szervezésében végzett tapasztalat A pályázat részeként benyújtandó iratok: Végzettséget igazoló okmányok, okiratok Szakmai önéletrajz, motivációs levél 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány A munkakör betöltésének időpontja: A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 10. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kovács Mihály intézményvezető nyújt, a 49/ telefonszámon. A pályázat elbírálásának határideje: szeptember 15. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Dél-Borsodi Humánszolgáltató Központ és Fejlesztési Iroda címére történő megküldése (3450 Mezőcsát, Hősök tere 24.) vagy személyes átadással.
16 16 A III. Csáti Kavalkád és Kuli Sándor emlékverseny kettes fogatok részére az idén is nagy érdeklődés mellett zajlott Mezőcsát Város Vásárterén augusztus 2-án Az I. Szenior Semmelweis és Köztisztviselői napon dr. Siska András alpolgármester köszöntötte a nyugalmazott munkatársakat június 11-én a Mezőcsát Város Integrált Közösségi és Szolgáltató épületében Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Csáti Menyegzőt július 12-én, a jeles napon Bartók István és Szekeres Judit vállalták az ifjú pár szerepét Csáti Újság Mezőcsát város havi lapja, megjelenik minden hónap 15-én, 600 példányban. Kiadja: ÁMK Közösségi Ház és Könyvtár Felelős kiadó: Erőssné Király Ildikó Szerkesztés: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Felelős szerkesztő: Szabó-Bodnár Ágota Tördelő-szerkesztő: Tóth Péter A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László 17. Telefon/fax: 49/ mezocsatiujsag@gmail.com Nyomtatás: Reproprint Kft Tiszaújváros, Örösi út 1. Telefon: 49/ Felelős vezető: Kalicz Magdolna ISSN
Néptáncosok Bálja. rendhagyó táncház. CSÁTI ÚJSÁG Csáti Újság. Tartalom. Ballagás: Mindig ugyanaz és mégis mindig más. Majális.
CSÁTI ÚJSÁG Csáti Újság 1 XXIV./5. XXV./5. 2014. 2013. május ára: Ára: 200 200 Ft Ft Tartalom Mezőcsát Város Önkormányzatának Hírei Rendhagyó táncház Báloztak a néptáncosok Ballagás MAJÁLIS 2014 eredmények
2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T
2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó
ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. 2012 E-mail: program@kanjiza.rs Telefon: +381 24 875 166
ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér
Államfői látogatás Bogyiszlón
VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának
Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten
1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola
H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal.
Bikali Újság 2014. augusztus Horváth Piroska Jövendő Zizzen a létünk aranykalászon, érik a hitünk búzaszemekben - mézízű remény fonott kalácson, bíborszín nedű - fut az erekben. Vágyaink kelyhén harmatcsepp
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat
TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!
Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt
H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.
H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére
BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám
Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv
SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám
SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az
Felkészülve a belvízre
Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH
KAPCSOLATOK 9. A települési munka során létrejött helyi szakmai, szervezési kapcsolatok leírása:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Bodrogközi Információs Pontok (BIP) című programban (TÁMOP-5.1-11/1/A-2012-0009) a közösségfejlesztő munkatárs havi tevékenységérő ALAPADATOK Név: Sveda Bernadett Település: Bodroghalom
X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu
X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan
Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt
Jézus vére, ments meg minket!
ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának
Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.
Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 J/51-7/2015. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. május 24-i ÜNNEPI ülésének
A kellemes időben gyorsan telt a nap, többszöri megállással, pihenővel késő délután értünk Lipcsébe.
A projekt adatai: Címe: Modern technikák a régi épületek felújításánál Helyszín: Lipcse, Németország Kint tartózkodás Ideje: 2015.06.13.-2015.07.04. Munkanyelv: német Tavalyi sikeres, a témában futó felnőtt
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi
VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink
Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink
T estüle ti Hírek. Mindenkit szeretettel várunk az idei Falunapra! Részletek a 2. oldalon. Studer Imre polgármester. www.bikal.hu. 2014.
Bikali Újság 2014. június Reviczky Gyula Nyári dal...vadvirágokat szedek S kötözöm füzérbe. Vagy a fűben heverek, S felnézek az égre. S haja hopp! A madárral dalolok... Szép világ, te, jó napot! www.bikal.hu
A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév
KESZÜI HÍREK XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév Keszü Község Önkormányzata 2015. december 4-én tartotta meg 2015. évi Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös közmeghallgatását, alacsony lakossági
Tisztelt Igazgatónő/Igazgató Úr! Tisztelt Programfelelősök!
Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 29-37. Telefon: 42/315-911 Fax: 42/315-993 E-mail cím: zrinyigimn@freemail.hu Nyíregyháza, 2013. január 17. Iktatószám: /2013. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Esemény Időpont Helyszín
2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00
Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve
Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve Ózd, 2008 AZ ÓZDI MÛVELÕDÉSI INTÉZMÉNYEK (ÓMI) KIADVÁNYA Felelõs kiadó: Pappné Szalka Magdolna igazgató, Ózdi Mûvelõdési Intézmények
------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------
JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23.
JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23. napján 9 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.
A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó
A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én
17. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
17. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat
Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése alkalmából!
Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból szeretem, de szeretem. Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat a MOHAI HÍRMONDÓ IV. évfolyam 3. számának megjelenése
KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok
KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:
2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!
Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot
Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015. augusztus
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 18/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Örsi Hírek. www.facebook.com/tiszaorskozsegionkormanyzat. 2014. május
Örsi Hírek www.tiszaors.hu www.facebook.com/tiszaorskozsegionkormanyzat 2014. május 1 START MUNKAPROGRAM HÍREI Május programokkal teli hónap volt. Kezdtük a majálissal, amiről elmondhatjuk, hogy jó hangulatban
T I S Z T E L T S Z Ü L Ő K!
8 1932-2012. 1 Horváth István Általános Iskola ÉVE A JÖVŐÉRT Pétfürdő Berhidai út 54. Tel/Fax:06-88/598-910 E-mail: iskola@horvath-petfurdo.sulinet.hu Web: www.horvath-petfurdo.sulinet.hu OM: 037023 T
FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt
JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott testületi üléséről.
Szám:.. /2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 15. napján megtartott testületi üléséről. Kiss László polgármester: Köszönti a megjelent képviselőket,
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK
TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi
MUTATÓ ~ Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
MUTATÓ ~ Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 13-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Rendelet sz. Határozat sz. 1. Az anyakönyvi események engedélyezésének
Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei
Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Irodalom - Magyar nyelv és helyesírás 2011. március 5. Dél-Alföld Molnár Veronika 73,0 21 3 Vajda Péter Oktatási
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.
Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
Kedves Pestújhelyiek!
1 Tartalom Kedves Pestújhelyiek! 2 Dalnoki Jenő emléktorna 3 Temetői séta 4 Ultibajnokság 4 Nosztalgia bál az Odeon zenekarral 5 Bakonyi Elek Sakkbajnokság 5 Kaláka koncert 5 Templomi koncert 6 Biciklis
Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár 2016. február-március MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA
2016/3. szám (5. hét) 2016. február 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.
Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak
T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ A 4/2011.(III.21.) önkormányzati rendelet módosítása (előirányzat módosítás)
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. szeptember 15-én megtartott testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A 1./
TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.
1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:
JEGYZŐKÖNYV. Vép Város Önkormányzat és Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testületei. 3/2011. szám
Önkormányzat Képviselő-testületei 3/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 28-án (csütörtökön) 15 óra 30 perckor tartott együttes ülésén a Vépi Művelődési Ház
CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám
CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka
DÉVAVÁNYA VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE
DÉVAVÁNYA VÁROS 2016. ÉVI RENDEZVÉNYTERVE 1 VÁROSI TÁRSADALMI ÜNNEPSÉGEK, MEGEMLÉKEZÉSEK IDŐPONT HELYSZÍN ÜNNEP JELLEGE KÖZREMŰKÖDŐK, FELELŐSÖK MÁRCIUS 15. 16 óra JÚNIUS 4. AUGUSZTUS 20. 15 óra OKTÓBER
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése
MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése. Az egyesület a 2012. évben is az Alapszabályban kitűzött célok és feladatok megvalósításának figyelembevételével végezte munkáját.
XVI. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson.
XVI. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 29-én 17.00 órakor tartott Közmeghallgatáson. Testületi ülés helye: Művelődési Ház Szihalom Jelen vannak:
Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről
KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Március- Április Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről Megjelenik kéthavonta Tisztelt Felhasználóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Kék-víz Észak-Bács
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak
A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:
A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.
kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március
Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.
Fórum Értékőrző csendes jubileum
Fórum Értékőrző csendes jubileum (recenzió) Megyénkben az 1970-es években kezdődött az óvodák új szervezeti struktúrájának kialakítása, az intézményi önigazgatás szakmai és személyi feltételrendszerének
községünk főterén munkálatai. www.kiralyhegyes.hu
VI. évf. 4. sz. 2009. szeptember www.kiralyhegyes.hu Lassan befejeződéshez közeledik az idei önkormányzati járda-felújítási program, amely községünkben közel húsz kritikus járda szakasz újra betonozását
III. helyezett: Gál Csenge (7.o.) III. helyezett: Farkas Viktória (5.o.) III. helyezett: Ádám Dóra (4.o.)
Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok. Ennek az érzésnek az utórezgése
Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.
II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts
Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu
IX. évf. 1. sz. 2012. március www.kiralyhegyes.hu 2012. január 30-án Mágori Józsefné (FIDESZ) területi országgyűlési képviselő látogatott községünkbe. A képviselő-asszonyt Horváth Lajos polgármester fogadta
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA. Önkormányzati hírek
2 AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKŰ LAPJA Önkormányzati hírek Kedves Lakosaink! A 2012. szeptember 27-i Képviselő-testületi ülésen az alábbi döntések születtek. Megtárgyalta és elfogadta a Képviselő-testület a
Forrás: www.indafotoblog.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október
Forrás: www.indafotoblog.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. október Miskolci Egyesített Szociális, Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti ti
VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 2015. október 9-10.
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VIII. 40 Aranykoronás Ünnep Időpontja: 9-10. Helyszín: Pusztaföldvár Sportpálya, Művelődési Ház és Könyvtár, Szabadságtéri földvár Programok: 9. Péntek 17:00
Erasmus Albiban (Franciaország)
Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy
Pünkösdi Fesztivál. A tánc ünnepe Mezőcsáton. CSÁTI ÚJSÁG Csáti Újság. Tartalom. Ballagás: Mindig ugyanaz és mégis mindig más
CSÁTI ÚJSÁG Csáti Újság 1 XXIV./5. XXIV./6. 2013. május június ára: Ára: 200 Ft Tartalom Önkormányzati hírek Köszöntötték a pedagógusokat A tánc Ballagás ünnepe városunkban 41 éves érettségi Majális találkozó
BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu
A község eseményei, hírei BIKALI ÚJSÁG www.bikal.hu 2010. szepte mbe r A tartalomból: Képviselőtestület hírei A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T H Í R E I Bikal Község Képviselő-testületének 2010. augusztus
JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója
JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Képviselő-testületének 2011. november 29-én 16.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos utca 149. Jelen vannak:
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 23- án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. szeptember 23. Határozat:
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester
2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk
Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdése
Éves munkaterv 2015.
Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi E-mail: gaal.dora777@gmail.com Éves munkaterv 2015. Január 07.-e Próba 17,00-18,30 / Rendezvényterem / 10.-e Próba 9,00 11,00? Munkanap révén kérdéses, hogy melyik
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM
2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati
Esemény Időpont Helyszín
2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00
NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016.
NYÁRI TÁBOR- ÉS PROGRAMAJÁNLÓ GYERMEKEKNEK 2016. Kedves Szülők és Gyerekek! Az előző évekhez hasonlóan idén újra összegyűjtöttük azokat az információkat, amelyek segítségével megkönnyíthetjük a választást
Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella
Jegyzőkönyv Készült: 2014. június 03-án 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Bugyiné Kökény Gizella
Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének. 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE
Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 152/2012. (IX. 13.) önkormányzat határozat 1. Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb
Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. április 4-én (szerda) du. 18 órai kezdettel.
138 Jegyzőkönyv Készült: Mezőszemere Község Önkormányzat Képviselő-testület rendkívüli üléséről 2012. április 4-én (szerda) du. 18 órai kezdettel. Az ülés helye: Mezőszemere Község Önkormányzat tanácskozó
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 7. szám MAGYARORSZÁGI FALUMEGÚJÍTÁSI DÍJ 2009. PÁLYÁZAT AGRÁREXPO SZÜRETI FESZTIVÁL FENNTARTHATÓ ENGERGIAGAZDÁLKODÁS
Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera.
2011. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja XI. évf. 6. szám Kalendárium - Június - Nyárelő Zöld mozaik - A rákosi vipera Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - A mozgó kő Tudod-e?
Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel:
Kedves Kartársnők, kedves Kartársak! Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel: 1. A 2008/2009-es tanév első
Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről
1. oldal, összesen: 13 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.
Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen