BESZÁMOLÓ. Önkormányzatunk 2010 és 2019 között elért eredményeiről NEKÜNK BALATONFÖLDVÁR A LEGFONTOSABB!
|
|
- Gyöngyi Katonané
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BESZÁMOLÓ Önkormányzatunk 2010 és 2019 között elért eredményeiről NEKÜNK BALATONFÖLDVÁR A LEGFONTOSABB!
2 TISZTELT BALATONFÖLDVÁRIAK! Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt kilenc esztendőben városunk fejlődésének egyik legeredményesebb időszakát együtt élhettük meg. A közös munka a bizalom és a kitartás meghozta gyümölcsét. A sikeres városi gazdaságpolitika eredménye, önkormányzatunk költségvetési helyzetének folyamatos és állandósult javulása. Az épített környezet folyamatos fejlesztése és a minden földvári családot érintő városi támogatási rendszer bevezetése az itt élők mindennapjait könnyíti meg. Balatonföldvár most egy újabb sikeres és büszke korszak előtt áll, mely reményeim szerint azt is jelenti, hogy a következő években a saját életében is mindenki előrébb léphet. Ehhez a vállaláshoz kérem továbbra is támogatásukat! Tisztelettel: Holovits Huba polgármester 2
3 ADÓCSÖKKENTÉS Kommunális adó mértéke Ft-ról napjától Ft/év összegre csökkent. Idegenforgalmi adó személyenként, vendégéjszakánként 420 Ft-ról 400 Ft-ra csökkent. CSALÁD A magánszálláskiadók elektronikus bevallási kötelezettségének bevezetését 2018-ról 2020-ra halasztjuk. Eltörültük a vendéglátóipari egységek parkoló fenntartási díját. A helyi iparűzési adóelőleg befizetésének határidejét tekintettel a turisztikai vállalkozások gazdálkodását segítve a korábbi március 15-ről június 15-re módosítottuk. BEVEZETTÜK SZÜLETÉSI, ÉLETKEZDÉSI KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁST A földvári gyermek születésekor nyújtott egyöszszegű hozzájárulás: Ft gyermekenként. TANÉVKEZDÉSI TÁMOGATÁST Alsó tagozatos tanulóknál Felső tagozatos tanulóknál Középiskolás tanulóknál Ft/tanuló Ft/tanuló Ft/tanuló ISKOLAI ÉLETRE FELKÉSZÍTŐ TÁMOGATÁST Óvodás gyermekenként Ft évente. 3
4 CSALÁD SZOCIÁLIS ÉTKEZÉS DÍJMENTES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSÁT Ebben a szolgáltatásban részesíti az Önkormányzat azt az igénylőt, illetve az általa eltartottat is, aki jövedelmétől függetlenül kora vagy egészségi állapota miatt nem képes az étkezésről más módon gondoskodni. Az ebéd házhozszállítása díjmentes, az ebéd költsége 320 Ft/fő/nap. KARÁCSONYI CSOMAGOT 60 éven felüliek részére háztartásonként. TEMETÉSI TÁMOGATÁST FAÜLTETÉSI PROGRAMOT 2018-ban faültetési programot indítottunk, melynek keretében öt éven keresztül, évente 30 db nagynövésű fát ültetünk el, kertészeti szakértő javaslatának figyelembevételével, szakmai irányítása mellett a város közterületein. A temetési támogatás egyszeri forint. SZOCIÁLIS TŰZIFA TÁMOGATÁST Önkormányzatunk rendelet alapján téli tüzelő támogatásban részesíti a kérvényezőket. ÚJJÁ ÉPÍTETTÜK A POSTA MELLETTI JÁTSZÓTERET 4
5 ORVOSI RENDELŐ» Felújítottuk az orvosi rendelő épületét. A beruházás során az épület hőszigetelése, fűtésének modernizálása, a tető cseréje és szigetelése, a világítás korszerűsítése, orvosi műszerek beszerzése, informatikai rendszer és telefonközpont újítása valósult meg.» Új ügyeleti autót vásároltunk. EGÉSZSÉGÜGY EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI IRODA A megújult orvosi rendelő épületében Egészségfejlesztési Irodát alakítottunk ki. Az Európai Uniós pályázat 4 új munkahelyet teremtett Balatonföldváron. Az iroda munkatársai mindennapos tanácsadással segítik városunk és a kistérség lakóit az egészséges életmód elérése érdekében. A térség lakói számára ingyenes egészségfejlesztő és mozgásprogramokat tartanak. LABOR 2,5 M forintértékű immunkémiai automatát vásároltunk a kistérségi labor számára. A készülék segítségével egyes vizsgálatok helyben elvégezhetővé válnak, ezzel korszerűsítve a laboratóriumi munkát, kényelmesebbé téve a balatonföldvári emberek életét. Közel 4 millió forintért hematológiai analizátort is vásároltunk. FOGORVOSI RENDELŐ Új röntgen gépet vásároltunk. ORVOSI VÁRÓTERMEK Új, modernebb és kényelmesebb várótermi székeket és új pelenkázó asztalt szerzünk be. VÁRANDÓS ÉS NŐVÉDELMI TANÁCSADÓ Megújult a csecsemő és gyermek tanácsadó és kialakításra került a várandós és nővédelmi tanácsadó is. A várandós kismamák vizsgálata egy korszerű magzati szívhang hallgató készülékkel történik. Az új helyiségben van lehetőség méhnyak szűrésre. Új csecsemő mérleget és kartoték szekrényt is beszereztünk. Felajánlásból pedig gyerek sarok készült. 5
6 ÚT ÉS JÁRDA FELÚJÍTÁSI PROGRAM A 2014-ben megkezdett út és járda felújítási programban 29 földvári utca több mint, m 2 -es felülete, valamint m 2 járda újult meg: Erzsébet József A. Hegyalja Vörösmarty M. Zrínyi M. Radnóti M. Móricz Zs. Vak Bottyán Spur I. Dobó Katica Petőfi S. Gábor Á. Sportköz Bajcsy-Zs. Somogyi B. Rákóczi F. Ady E. Arany J. Dr.Korányi F. Szigligeti Kismartoni Kiss János altábornagy Rianás Badacsony Deák F. Damjanich Kölcsey F. Jókai M. Újstrand A Széchényi utca nyugati oldalán lévő járda 2012-ben került a város tulajdonába. 256 méter hosszúságban a régi, fagyökerektől megrepedezett, felpúposodott aszfaltréteget homokszínű térkőburkolatra cseréltük. Szivattyú parkban sétányt alakítottunk ki. Állami forrásból elkészült a négysávos út külső sávjának felújítása a Városközpont és a Gönnye tető közötti szakaszon. BUSZMEGÁLLÓ Kőröshegyi út két oldalán lévő régi buszmegállókat lecseréltük. KERÉKPÁR ÚT Pályázati forrás felhasználásával városunk teljes part menti részén kerékpár utat építetünk ki, mely Szántód és a kikötő között önálló kerékpársávval és járda testtel rendelkezik. A beruházás részeként 3 kilométer hosszúságban teljes csapadékvíz elvezető rendszert is kiépítettük, felújítottunk. A földvári kerékpár út a Balatoni Bringa körút legmodernebb, legkorszerűbb, legkedveltebb szakaszai közé tartozik. 6
7 BELVÁROS PARKOLÓ A Bajcsy-Zs. és a Vak Bottyán utcában 86 új parkolóhelyet alakítottunk ki. A beruházás részeként megújítottuk a közvilágítást és kiépítettük a teljes csapadékvíz elvezető rendszert is. PIAC PARKOLÓ Megújult a Termelői Piac mögötti parkoló. Öszszesen 900 négyzetméteren cserélték le a régi töredezett gyephézagos betonelemeket új térkő burkolatra, 890 négyzetméternyi területen pedig újraaszfaltozták a repedezett útfelületet. A fákat kiemelt szegélyekkel védték meg. VÁROSKÖZPONT-PARKOLÓ Önkormányzati forrásból felújítottuk a központi parkoló burkolatát és megújítottuk a városháza előtti teret. ÚT ÉS JÁRDA FELÚJÍTÁSI PROGRAM VÍZMŰTELEP-PARKOLÓ Ingyenes állami vagyonjuttatással kapta meg városunk a Balaton parton található egykori vízműtelepet. Az ingatlanon az épületek bontását követően parkolót létesítettünk, melyet a BAHART Zrt.- nek éves bérleti díj fejében hasznosítunk, ezzel elősegítve a Magyar Tenger legnagyobb kikötőjének nyári és téli, parkolási és tárolási kapacitás növelését. KÖZVILÁGÍTÁS Megújult a város teljes közvilágítása darab lámpatestet cseréltünk le LED-es fényforrásra. Kiépítettük a Tó utca közvilágítását. Új kandelábereket és lámpatesteket telepítettünk a Gábor Áron utcába. 7
8 OKTATÁS ISKOLA Az iskola fenntartását és működtetését 2013 óta a Magyar Állam végzi. Önkormányzatunk az épület tulajdonosaként különös hangsúlyt fektet az intézményben tanuló diákok komfort érzetének folyamatos növelésére. Ennek érdekében:» saját forrásból új tantermet alakítottunk ki» új hittantermet építettünk» felújítottuk az iskola tornatermének vizes blokkjait» kerékpár tárolókat építettünk az iskola udvarán» újraszigeteltük a tornaterem tetőzetét» napkollektorokat telepítettünk az öltözők melegvíz ellátása érdekében» elvégeztük az aula és a tantermek egy részének festését, meszelését» 7 tanterem padlózatát újítottuk fel A tornaterem padlózatát egy gazdasági társaság felajánlásából korszerűsítették, a beruházást az önkormányzat a falak újra festésével támogatta. NYITOK A Nyitott Tanulási Központ a Kulipintyóban kapott helyet. Az épületet 2012-ben kapta meg az államtól ingyenes vagyonjuttatás keretében Balatonföldvár. A tanulási központ képzései ingyenesek. VÁROSI KONYHA 2013 és 2018 között megtörtént a konyha és az étkező burkolatának teljes cseréje, korszerűsítettük a gépészetet, valamint a főzéshez szükséges infrastruktúra teljes felújítása valósult meg önkormányzati saját forrásból. A város konyháján többségében helyi munkavállalók dolgoznak, kiknek munkakörülményei is javultak a fejlesztésnek köszönhetően. A konyhán naponta több mint 600 adag ételt készítenek el gyerekeknek, időseknek, valamint rászorulóknak egyaránt. ÓVODA Felújítottuk a Mesevár Óvoda épületét. Az óvoda udvarára új játékokat vásároltunk. 8
9 KILÁTÓ A Magasparton megépítettük a Hajózástörténeti Látogatóközpontot és Kilátót. A turisztikai beruházásra az önkormányzat addigi történetének legnagyobb uniós pályázati forrását nyerte el. A kilátót 2016-os megnyitása óta több, mint 170 ezer látogató tisztelte meg érdeklődésével. NYUGATI STRAND Felújítottuk a Nyugati Strandot, kialakítottunk jegypénztárt, beléptető rendszerrel, egy elsősegélynyújtó helyiséget, új vizesblokkokat, öltözőket. Az új arculatot kapott épület, ezen részei megújuló energia felhasználásával fűthetőek. A zöldterület megújulásával új sétány, játszótér létesült. Új padokat szemétgyűjtőket, kerékpártárolókat helyeztünk ki. TURIZMUS KELETI STRAND Pályázati és önkormányzati forrásból korszerűsítettük a Keleti Strandot. Fövenyes partszakaszt, baba mama szobát alakítottunk ki, felújítottuk a vizesblokkokat. A fürdőhely 2018-ban és 2019-ben is legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést kapta meg. 9
10 TURIZMUS KUTYABARÁT FÜRDŐHELY Az önkormányzat a Kistérségi Turisztikai Egyesülettel közösen jelölte és alakította ki a Balaton legárnyasabb kutyabarát fürdőhelyét, közel 2500 négyzetméteren. TOURINFORM A Kistérségi Turisztikai Egyesületnek nyújtott támogatás segítségével, pályázati forrás felhasználásával új Tourinform iroda épült. Önkormányzatunk kiemelt hangsúlyt fektet a városi turizmus fejlesztésére, ezért a turisztikai szervezetet évente 20 millió forint támogatásban részesíti. FÖLDVÁR KÁRTYA 2017-ben bevezettük a Földvár kártya rendszert, mely különböző kedvezményekre jogosítja a helyieket, üdülőtulajdonosokat a földvári kistérségben élőket, valamint a turistákat is, elsősorban a parkolódíjak és a strandbelépők áraiból. TÁBLA Új turisztikai információs táblákat helyeztünk el az M7-es autópályán. KULIPINTYÓ Balatonföldvár szimbolikus jelentőségű épülete 2013-ban ingyenes állami vagyonjuttatás keretében került önkormányzatunk tulajdonába. Az épület korábban már átesett egy állagmegóvó felújításon ban pályázat keretében tovább szépítettük a Kulipintyót. A turisztikai fejlesztésnek köszönhetően a földszint három helyisége ad otthont az as évek eleji időszak arisztokráciájának szokásait bemutató interaktív kiállításnak. 10
11 JUBILEUMI TÉR Felújítottuk a Jubileumi teret. Az átépítés során többfunkciós közösségi helyet alakítottunk ki. TURIZMUS VÁROSHÁZA A teljeskörű energetikai felújítás során a homlokzat hőszigetelést kapott, a gépészeti berendezéseket kicserélték, az épületet lift beszerelésével akadálymentesítették. A régi fűtési rendszert kiváltották egy korszerű energiatakarékos, megújuló energiaforrásokat felhasználó központi hőszivattyús rendszerre, mely télen fűt nyáron pedig hűt. Az épületben 2018-ban Kormányablak létesült, mely segítségével a helyiek könnyebben, gyorsabban intézhetik közigazgatással kapcsolatos ügyeiket. 11
12 TURIZMUS TERMELŐI PIAC Új termelői piacot építettünk. A beruházás során 28 árusító pulttal részben fedett piacteret, akadálymentes vizesblokkot és tároló helységet alakítottunk ki. A piactér területe akadálymentes térburkolattal rendelkezik, a villamos energia ellátását napelemes rendszer biztosítja. A piac környezetrendezése keretében kerékpártámaszok és egy ivókút is létesült. A 2016-os szezonra pedig elkészült a piac új kerítése is. KERÉKPÁROS INFOPONT Kerékpáros információs pontot alakítottunk ki, a Nyugati Strandnál. A megvalósult fejlesztés keretében pedig megépült a Szántód-rév és Szántódpusztát összekötő kerékpárút. Térségünkben 22 km kijelölt túraútvonal jött létre. 30 db túra, és 20 db elektromos kerékpárt szereztünk be. CSIGALÉPCSŐ Balatonföldvár jellegzetes építményét 2012-ben vettük önkormányzati tulajdonba. Pályázati forrásból két ütemben teljesen felújítottuk a rossz műszaki állapotban lévő lépcsőt. A kivitelezés során, a leomlott löszfal szakaszt megerősítettük, a veszélyes növényzetet eltávolítottuk és új korlátrendszert építettünk. NYILVÁNOS ILLEMHELY A teljesen új, 43 négyzetméter alapterületű épületben női és férfi illemhelyet, valamint mozgássérült WC-t és pelenkázót alakítottunk ki. Az akadálymentes építmény a Kultkikötő jegyirodájának is helyet ad. 12
13 BALATON KLUB A Balaton Klub területén az új tulajdonossal közös kivitelezésben közparkot építettünk. Az ingatlan egy része önkormányzati tulajdonban maradt. TURIZMUS KVASSAY SÉTÁNY Felújítottuk a Kvassay sétányt, amely azóta elnyerte az Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címet. A beruházás részeként új padokat és hulladéktároló edényeket is kapott a promenád. Korszerűsítettük a sétány közvilágítást a meglévő 41 db kandeláber cseréje mellett 2 újat is telepítettünk a Fesztivál térre. Az energiatakarékos fényforrásoknak köszönhetően a város üzemeltetési költségei tovább csökkentek. PARTVÉDŐMŰ A Kvassay sétány partvédőművét korszerűsítettük a járófelület térkőburkolatot kapott a hullámvédő kőszórást pótoltuk. Új padokat, szemétgyűjtőket helyeztünk ki. 13
14 TURIZMUS MADÁRMEGÁLLÓ Pályázati forrásból kitisztítottuk a Kemping utcai régi játszótér területét, ahol BalatonZöldvár madármegálló néven parkot építettünk. ELEKTROMOS TÖLTŐÁLLOMÁS Balatonföldvár elkötelezett híve a környezetbarát közlekedésnek. A város arra törekszik, hogy a gépjármű forgalomból eredő környezeti terhelést folyamatosan csökkentse. Ezért is vezették be több mint 20 év után újból a fizető parkolást a Balaton parton és a nyári városközpontban, ezzel is csökkentve az autós forgalmat az érintett település részeken. Ennek a zöld útnak egy újabb fontos állomása a központi parkolóban az elektromos töltőállomás kialakítása. PARKERDŐ A SEFAG Zrt. jóvoltából megszépült a Parkerdő, sétautat alakítottak ki, padokat, tájékoztató táblákat, madárodúkat helyeztek el a 24 hektáros területen. GÉPJÁRMŰPARK Az önkormányzat és a városüzemeltetés gépjárműparkját folyamatosan korszerűsítjük, a régi elavult járműveket új, gazdaságos üzemelésű modern változatokra cseréljük. A program részeként az önkormányzati flotta teljes cseréje mellett a városüzemeltetés részére új teherautót, két új traktort, korszerű seprő-takarító gépet vásároltunk. 14
15 KÁPOLNA A település 120 éves alapításának évfordulójára, 2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott, vissza nem térítendő támogatásból valósítottuk meg a kápolna külső homlokzatának teljes színezését, az épület teljes belső festését, a lábazati kőburkolat javítását és pótlását, gránit párkányzat felhelyezését, kiépítettük a teljes csapadékvíz elvezető rendszert, valamint kijavítottuk a főfalakon található repedéseket. KATOLIKUS TEMPLOM A Katolikus Egyháznak nyújtott önkormányzati támogatásokból újrafestették a szentélyt és a sekrestyét, valamint felújították a padlózat egy részét és rendezték a templom környezetét. VALLÁS URNAKÁPOLNA A Zrínyi utcai régi temetőben urnakápolnát alakítottunk ki. A kápolna környezetét a Balaton fejlesztési Tanács pályázatán elnyert támogatásból és az önkormányzat által biztosított összegből szépítettük meg. A felújítás során a sétányokat térkő burkolattal láttuk el és a terület teljes közvilágítási rendszerét is megvalósítottuk. A beruházás részeként új padokat és szemétgyűjtő edényeket helyeztünk ki, valamint az épület dísz megvilágítását megújítottuk. KERESZTÚT Az 1897-ben épített Kápolna udvarán, a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában készült stációk magánszemély kezdeményezésére készültek, egyházközségi tagok adományaiból. A 14 állomásból álló Keresztút hiánypótló a település életében. A kivitelezési munkálatokhoz önkormányzatunk is hozzájárult. TEMETŐ A temető területét a szomszédos ingatlanok megvásárlásával többszörösére bővítettük, ezáltal biztosítottuk Földvár lakosságának temetkezési lehetőségét a következő évtizedekre. A következő időszakban tervezzük a Radnóti utca felőli kerítés újjáépítését és ravatalozó épületének teljes felújítását. 15
16 SPORT VÍZISPORT A Balatonföldvári Vízisport Egyesület önkormányzatunk támogatásával, új fixüléses 10 evezős hajót, valamint két sárkányhajót és egy evezős ergométert vásárolt pályázati pénzből. Városunk az egyesületet a vizisport telep ingyenes használatba adásával támogatja. Az egyesület szervezésében minden évben Balatonföldvár ad otthont a Fister Kupának, a fixüléses tízevezős hajók országos bajnokságának, ahol a földvári sportolók rendszeresen jó eredményeket érnek el. A vízisport telep a bázisa az iskolában folyó Suli Sárkány programnak, ahol a földvári iskolások szintén országos eredményeket hoznak évről évre. Az evezés mellett a gyerekek a vitorlázás alapjaival is megismerkedhetnek. SPORTPÁLYA Pályázati forrásból elbontottuk a régi, romos sportöltöző épületét, helyére új közösségi szolgáltató teret létesítettünk. FOCIPÁLYA Műfüves labdarúgópályát építettünk, felújítottuk a sportöltöző épületét, melyben a melegvíz ellátását napkollektorokkal biztosítjuk. Korszerűsítettük a futballpályát és szabadtéri sporteszköz parkot hoztunk létre. A labdarúgó egyesület működését önkormányzatunk éves szinten támogatja. 16
17 BAJOR GIZI KÖZÖSSÉGI HÁZ Felújítottuk a teljes épületet, geotermikus energiából üzemeltetett fűtési és hűtési rendszert kapott a közösségi ház. Teljes külső fali és tetőtéri hőszigetelés épült ki, valamint az összes kültéri nyílászáró és a tetőburkolat cseréje is megtörtént. A belső terek burkolatának jelentős része is megújult az épületben. KULTÚRA 56-OS EMLÉKMŰ 56-os emlékművet készítettünk. Przudzik József balatonföldvári festő és szobrászművész alkotása az Európa-parkban látható. SZOBOR Felújítottuk a Motel utcai Széchenyi-szobor talapzatát és környezetét. A településalapító gróf Széchényi Imre mellszobrát idén avattuk fel. 17
18 PÉNZÜGY VÁROSUNKBAN A KÖZÖTT MEGVALÓSÍTOTT GAZDASÁGI PROGRAM:» takarékos önkormányzati működést» stabil éves költségvetést» jelentős fejlesztéseket» a városi vagyon gyarapodását eredményezte. Helyi adóbevételek alakulása (ezer Ft-ban) Záró pénzkészlet december 31-én (ezer Ft-ban) Vagyon, eszközök állománya december 31-én (ezer Ft-ban) A város dinamikus Gazdasági Programjának eredményeképpen az Önkormányzat költségvetési helyzete 9 éve folyamatos és állandósult javulást mutat. 18
19 BALATONFÖLDVÁR JÖVŐJE NEKÜNK BALATONFÖLDVÁR A LEGFONTOSABB!
20 KEDVES BALATONFÖLDVÁRIAK! Az elmúlt évek eredményei biztos alapjául szolgálnak a jövő fejlesztéseinek. Ezért ebben a kiadványban nem csak az elmúlt évekre és a mára koncentrálunk, hanem kitekintünk a jövőbe is. Mert van még feladatunk és vannak terveink is. Mi Önökkel együtt, egy olyan városban szeretnénk élni, amelynek nem kell mások után cammognia, s amelynek nem kell más települések árnyékában tengődnie. Hiszünk abban, hogy együtt képesek vagyunk mindezt elérni és egy olyan Balatonföldvárt teremteni, ami büszke a múlt értékeire, de képes megfelelni a 21. század kihívásainak is. Tisztelettel: Holovits Huba polgármester 2
21 MI TOVÁBBRA IS A FEJLŐDÉSBEN ÉS TETTEKBEN HISZÜNK, EZÉRT KIDOLGOZTUK ÉS MEGVALÓSÍTJUK: A SZABADTÉRI SZÍNPAD ÚJJÁÉPÍTÉSÉT BALATONFÖLDVÁR JÖVŐJE SPORT ÉS RENDEZVÉNYCSARNOKOT 3
22 BALATONFÖLDVÁR JÖVŐJE KVASSAY SÉTÁNY TURISZTIKAI ATTRAKCIÓVÁ FEJLESZTÉSÉT KIKÖTŐ ÉS KÖZÖSSÉGI TÉR FEJLESZTÉSÉT 4
23 KERÉKPÁROS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT LÉTESÍTÉSÉT A NYUGATI STRANDNÁL BALATONFÖLDVÁR JÖVŐJE BÖLCSŐDE LÉTESÍTÉSÉT MESEVÁR ÓVODA SZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSÉT 5
24 BALATONFÖLDVÁR JÖVŐJE FOLYTATJUK: AZ ÚT ÉS JÁRDA FELÚJÍTÁSI PROGRAMOT A FAÜLTETÉSI PROGRAMOT A BUSZMEGÁLLÓK CSERÉJÉT JÁTSZÓTEREK FELÚJÍTÁSÁT FOLYTATJUK: A VÁROSI SZOCIÁLIS PROGRAMOT Bevezetjük a 65 éven felüliek évenkénti Ft/fős anyagi támogatását, melyet a város saját bevételeiből (parkolás, strand díjaiból) finanszíroz. TOVÁBBRA IS BIZTOSÍTJUK: 6» születési és életkezdési támogatást Ft gyermekenként» tanévkezdési támogatást Ft/tanuló» iskola életre felkészítő támogatást Ft/tanuló» szociális étkezés díjmentes házhoz szállítását» szociális tűzifa támogatást» temetési támogatást Ft
ÖSSZEFOGLALÓ. Önkormányzatunk 2010 és 2019 között elért eredményeiről NEKÜNK BALATONFÖLDVÁR A LEGFONTOSABB!
ÖSSZEFOGLALÓ Önkormányzatunk 2010 és 2019 között elért eredményeiről NEKÜNK BALATONFÖLDVÁR A LEGFONTOSABB! TISZTELT BALATONFÖLDVÁRIAK! Kilencedik éve vagyok az Önök bizalmából városunk polgármestere. Büszke
Beszámoló. az Önkormányzat munkájáról 2010-2014. Nekünk Balatonföldvár a legfontosabb!
Beszámoló az Önkormányzat munkájáról 2010-2014 Nekünk Balatonföldvár a legfontosabb! 1 Tisztelt Balatonföldváriak! A kezükben tartott kiadvány az év elején megjelent Három év mérlegének kibővített változata,
TÁJÉKOZTATÓ. az Önkormányzat munkájáról Nekünk Balatonföldvár 1 a legfontosabb!
TÁJÉKOZTATÓ az Önkormányzat munkájáról 2014-2017 Nekünk Balatonföldvár 1 a legfontosabb! Tisztelt Balatonföldváriak! Először 2010-ben kaptam bizalmat Önöktől, hogy meghirdetett programunkkal településünket
Harom ev merlege. ' Beszamolo az Onkormanyzat munkajarol 2010-2013
Harom ev merlege ' Beszamolo az Onkormanyzat munkajarol 2010-2013 Tisztelt Balatonfoldvariak! A kezijkben tartott kiadvany segitsegevel szeretnenk bemutatni az elmult harom ev legfontosabb onkormanyzati
Balatonföldvár Város 2013.évi fejlesztési programjának bemutatása. Balatonföldvár, 2013. április 03.
Balatonföldvár Város 2013.évi fejlesztési programjának bemutatása Balatonföldvár, 2013. április 03. Az elmúlt években a Városvezetés fő törekvései mentén, a 2011-ben elfogadott Gazdasági Programban foglaltaknak
NEKÜNK BALATONFÖLDVÁR A LEGFONTOSABB
NEKÜNK BALATONFÖLDVÁR A LEGFONTOSABB Fenntartható fejlődés Önfenntartó Város I. Pályázati lehetőségek maximális kihasználása II. Felkészülés az Uniós források utáni életre Fenntartható fejlődés - az önfenntartó
Fürdőkultúra fejlesztése a Balatonföldvári Keleti strandon (DDOP-2.1.1/D )
Balatonföldvár Város Önkormányzata 2009. novemberében sikeres pályázatot nyújtott be a Dél-Dunántúli Operatív Program A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése című pályázati felhívás keretében.
LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, augusztus 22. Basky András polgármester
LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, 2017. augusztus 22. Basky András polgármester LAJOSMIZSE ISZTAMBUL ÉS LONDON KÖZÖTT FÉLÚTON LAJOSMIZSE A SZAMÓCA FŐVÁROSA Lajosmizse
Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető
Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése Vasúti felüljáró híd építése 10,3 milliárd Ft átadás: 2015. nyár Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése
Nagymaros Város Önkormányzata
Nagymaros Város Önkormányzata 2014. évben javasolt beruházások, felújítások, karbantartások FEJLESZTÉS Tervezés 8 600 000 Forgalomlassítók, forgalmi csomópontok 1 200 000 EÜ ház felújítás tervezése 900
Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Sikeres pályázatok, várható fejlesztések Szihalomban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 KEOP-1.2.0/B/ 2013. július 29.-2014. január 29-ig próbaüzem. Jelenleg a helyreállítási
940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola
940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása, bővítése céljából Ózd, 2019. szeptember
KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR JANUÁR 24. Csütörtök 18:00
KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR 2019. 2019. JANUÁR 24. Csütörtök 18:00 I. Napirendi pont KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ MEGTÁRGYALÁSA MILLIÓ FORINT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZEG-VÁLTOZÁSA
Szerződés tárgya. 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft
Ügyszám: 03/00046/2010. HIRDETMÉNY ) Ajka, Sport u. - Újélet u. közötti szakasz burkolat megerősítő felújítási 2009. október 26. - Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft 2009. október
Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója rövid leírás
Sajtó háttérbeszélgetés 2013.08.09. Olimpia park rekonstrukciója Érintett közterületek: Olimpia park, Stollár B. utca, Balassi B. u. 6-10., Széchenyi rkp. Széchenyi rkp. Markó utca Balassi B. u. Balaton
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban.
1. sz. melléklet A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szolnok, Tószegi út 21. Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és
es évben megvalósult fejlesztések, beruházások as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve
1. 2017-es évben megvalósult fejlesztések, beruházások 2. 2018-as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve előkészített pályázatok Belső átalakítás, teljes burkolatcsere
1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása
1. Szolgáltató önkormányzás biztosítása 2. Biztonságos szociális ellátás fenntartása Helyi házi szociális gondozás munkakörülményeinek javítása - gépjármű csere 3. Infrastruktúra állapotának javítása Polgármesteri
VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.
VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló Zirc Városi Önkormányzat által benyújtott pályázatokról Előadó: Ottó Péter polgármester
1. melléklet a../2017. (I...) önkormányzati rendelethez "1. melléklet a 4/2016. (II. 29.) önkormányzati rendelethez
. melléklet a../207. (I....) önkormányzati rendelethez ". melléklet a 4/206. (II. 29.) önkormányzati rendelethez BAJA VÁROS KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN 206. A B C D E F G H I J K L M N KIADÁSOK 2 I. Működési
FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN
FEJLESZTÉSEK A 2010-2014-ES CIKLUSBAN 2 ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE 3 ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE Fogorvosi rendelő, tanácsadó kialakítása Mozgáskorlátozott WC kialakítása Szociális
Mezőberény Város Önkormányzata évi költségvetés felújítási kiadásainak részletezése intézményenként
Kiadás Felhalmozási költségvetés Mezőberény Város Önkormányzata 013350-0 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 941. hrsz. Ingatlan felújítása 4 000 000 0 4 000 000 0 4 000 000
BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN. Önként vállalt feladatok. Államigazgatási feladatok. Önként vállalt feladatok
1. melléklet a 10/2018. (V. 30.) önkormányzati rendelethez BAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S 1 Előirányzat csop. Kiem. eir. KIADÁSOK Eredeti
Sportöltöző felújítása, sportpálya korszerűsítése EMVA III Falumegújítás Épületfelújítás 15000000 Ft Önkormányzat
Templom és harangláb díszkivilágítása EMVA III Falumegújítás Parképítés 2 000 000 Ft Egyházközség Kilátó létesítése EMVA III Falumegújítás Parképítés 5000000 Ft Önkormányzat Sportöltöző felújítása, sportpálya
Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
Szekszárd a fejlődő, élhető város Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 2010-2013 Szekszárd fejlesztéseinek összértéke 2010-2013 között meghaladta a 15 milliárd Ft-ot!
A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése
A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel
Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz
Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz 1. Az ITS 2.1 A megvalósítást szolgáló beavatkozások bemutatása városrészenként 1. Városközpont című pontjának A1. Nádasdy vár és környezeteközösségi
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14
KÖZMEGHALLGATÁS november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1
KÖZMEGHALLGATÁS 2017. november 6-7. Babits Mihály utcai tagiskola Padányi téri intézményi székhely NYERGESÚJFALU 1 Tájékoztató Nyergesújfalu { Város Önkormányzatának 2017. évi tevékenységéről A ktsv-t
1. A R. 1.- 3. sz. mellékletei helyébe e rendelet 1.-3. sz. mellékletei lépnek. 2. Ez a rendelet 2012.04.19-én lép hatályba. K.m.f.
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2012.(IV.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzati vagyonról és a vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól szóló 8/2012. (II.11.) önkormányzati
Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok
Pályázat címe Pályázati azonosító Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok Támogatás mértéke % Ivóvíz minőség javító beruházás Monostorpályi településen KEOP-7.1.0/11-2011-0067
BAJA VÁROS KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN 2016.
Előirányzat csop. Kiem. eir. Előirányzat csop. Kiem. eir.. melléklet a 20/207. (IV. 28.) önkormányzati rendelethez BAJA VÁROS KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE FT-BAN 206. A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S KIADÁSOK
Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése
Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése A projekt azonosító száma: 8583073882 A kivitelezés ideje: 2014. 03. 12. 2014. 09. 30. A kedvezményezett neve és elérhetősége: Balatonfűzfőért Alapítvány
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához
Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához 2017. évre tervezett kiadások Nettó [eft] Bruttó(eFt) Dologi kiadások Fekete István
6. melléklet. A Sárbogárd városközponti akcióterület. költség haszon elemzése
6. melléklet A Sárbogárd városközponti akcióterület költség haszon elemzése Városháza (polgármesteri hivatal) Ügyfélszolgálat Információs központ kialakítása, akadálymentesítéssel Pénzügyi bevételek 0
Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése
Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai korszerűsítése A Kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája energetikai
A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása
A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve
Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/496/elkeszult-a-rakparti-setany-a-duna-arenahoz Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához 2017.06.02. 19:33 CET Budapest kiemelt fekvésű és festői szépségű
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Hajdúnánás, Dorogi utca 19. Hrsz.: 3398 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Hajdú-Bihar Régió Észak-Kelet Magyarország Lakosság
Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről
nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó ekről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 20. évi CXII. törvény. melléklete szerinti Általános közzétételi lista alapján
TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL
2011. évi CLXXXIX. törvény 32. (2) k. pontja szerint TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL a Választópolgárok részére Időtartam: 2017. november 01. 2018. október 31. Szombathely MJV 9.evk. - Joskar-Ola lakótelep
Módosulások, változások Polgármesteri Hivatalnál kötött szerződések. Szerződés tárgya
a 2008. évben kötött, nettó 5.000.000 forint feletti szerződésekről (az államháztartásról szóló törvény 15/B. -a, valamint Ajka város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi költségvetéséről szóló
A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011)
1999. Erdő, telek-vásárlás, épület rekonstrukció Foglalkoztató épület létrehozása Fűtéskorszerűsítés Egyesített Szociális Intézmény, Fűtéskorszerűsítés dr. Piróth Endre Mentálhygiénés Otthon, Fűtéskorszerűsítés
Kerékpárút és parkolóhelyek kialakítása a Fövenystrandtól a Kalóz közig Balatonfűzfőn (1/A1, 1/A2 és 2/A szakaszok)
Kerékpárút és parkolóhelyek kialakítása a Fövenystrandtól a Kalóz közig Balatonfűzfőn (1/A1, 1/A2 és 2/A szakaszok) A projekt azonosító száma: TOP-1.2.1-16-VE1-2017-00004 A kivitelezés ideje: 2018. 05.
KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelettel köszöntjük Önöket!
KÖZMEGHALLGATÁS 2016 Tisztelettel köszöntjük Önöket! A közmeghallgatás tematikája: - Polgármesteri beszámoló - Alpolgármesteri beszámoló - lakossági észrevételek válaszok - Nagycenk várossá nyilvánítása
Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban
Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvas Városban A projekt bruttó összköltsége: 166.817.040.- Ft, 100%-os támogatási intenzitás mellett. Megvalósítási időszak: 2015.02.02-2015.05.29. Projektazonosító:
Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.
KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére
9. napirend Ügyiratszám: 14/548 /2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a városközponti rehabilitáció keretében végrehajtott fejlesztések
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz.
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terv I. sz. módosítás A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend
2017. évi éves fejlesztési terv
ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. évi éves fejlesztési terv Elfogadva: a 33/2017. (III.30.) Kt. határozattal I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása
Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 212 450 322 K1 Személyi juttatások
2017. évi felújítások és beruházások Tájékoztató
Költségvetési 2017. évi felújítások és beruházások Tájékoztató összeg ezer Ft Felmerült költségek ezer Ft Végösszeg ezer Ft 1. Iskola 1.1 Kisértékű tárgyi eszközök 400 1.2 Berhidai út 54. épület statikai
(1) A R sz. mellékletei helyébe e rendelet 1-3. sz. mellékletei lépnek.
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017.(V.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzati vagyonról és a vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól szóló 8/2012. (II.11.) önkormányzati
TIMPANON ÉPÍTÉSZ IRODA 8500 Pápa Rákóczi F. u. 26. TIMPANON É P Í T É S Z I R O D A. Pápa Rákóczi u. 26. T: 89/
TIMPANON É P Í T É S Z I R O D A Pápa Rákóczi u. 26. T: 89/321-606 TOP-1.2.1-16-VE1-2017-00009 kódszámú, Bakonybél Millennium 1018-2018 című komplex turisztikai fejlesztés projekt KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 218 325 342 K1 Személyi juttatások
1. Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása (ÉMOP- 4.2.1/C-2f-2009-0001)
Észak-magyarországi Operatív Program, Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex, valamint bölcsődék önálló fejlesztése: Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 244 161 239 K1 Személyi juttatások
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 217 072 543 K1 Személyi juttatások
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 216 582 841 K1 Személyi juttatások
Szerződések közzététele 2013. és 2014. év (2014.05.30-ig)
Szerződések közzététele 2013. és 2014. év (2014.05.30-ig) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 112. alapján Balatonfűzfő Város Önkormányzata a nettó 5 M Ft-ot meghaladó, valamint a Képviselő-testület
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 240 483 403 K1 Személyi juttatások
A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések közzététele
A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű ek közzététele A t kötő értéke kötött A Lenti, Bánffy u. és Bottyán u. burkolat-felújítási munkálatainak elvégzése LE- 7.615.836 Ft + ÁFA 2005.07.26-2005.09.30
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére
Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzata Képviselő-testületének
Csíkos Műhely Kft. Javító műhelyének fejlesztése
Csíkos Műhely Kft. Javító műhelyének fejlesztése A Csíkos Műhely Kft. 2009 decemberében nyújtotta be pályázatát, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési alapból mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése
1117 Budapest, Budafoki út kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben
1117 Budapest, Budafoki út 187-189. www.lokomotivhaz.hu kiadó B kategóriás irodákat és raktárakat kínál a XI. kerületben A z é p ü l e t Budafoki út Galvani utca sarok E l h e l y e z k e d é s A Lokomotív
NYDOP-2.1.1/F-09-2010-0011. Balaton Rajongók Múzeuma sajtónyilvános projektzáró rendezvény
NYDOP-2.1.1/F-09-2010-0011 Balaton Rajongók Múzeuma sajtónyilvános projektzáró rendezvény KÜLDETÉS TRADÍCIÓ 114 éve a Balaton és az Önök szolgálatában Projektportfólió ALFA program Balatoni Múzeum Fejlesztendő
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája energetikai korszerűsítése
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája energetikai korszerűsítése A Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolájának energetikai korszerűsítését célozza a KEHOP-5.2.2
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 240 483 403 K1 Személyi juttatások
HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON
HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON A határmenti együttműködés jegyében 2008. decemberében pályázatot nyújtott be Kozárd Község Önkormányzata a Palóc Út Egyesület tagjaként és a fejlesztési
A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására
VP6-6.4.1 16 A nem mezőgazdasági célú tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatására Varga Boglárka Miniszterelnökség 2017.03.09. Kimle 1 Nem mezőgazdasági tevékenységek
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft.
A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése
A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése KÖZOP 5.5.0-09-11-0027 KÖZLEKEDÉSI PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉSI NAPOK Visegrád, 2013. november 26-27. Dobrocsi Tamás Előzmények 2011 novemberben Kormányhatározat
Felújítási kiadásokról 2003.évben (A felújítási feladatok a benyújtott számlák összege szerint előirányzatosíthatók a TESZ-nél )
3/1.sz. melléklet Felújítási kiadásokról 2002.évben (A felújítási feladatok a benyújtott számlák összege szerint osíthatók a TESZnél) adatok ezer Ftban Felújítási feladatok Eredeti elői. Módosított elői.
Egri Szakképzési Centrum Damjanich János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése
Egri Szakképzési Centrum Damjanich János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése Az Egri Szakképzési Centrum Damjanich János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2009. évi terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Időbeli
KIMUTATÁS Gomba Község Önkormányzata évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról
2018. évi költségvetési rendelet 1. melléklete Gomba Község Önkormányzata 2018. évi összesített költségvetéséhez kapcsolódó bevételei és kiadásai kiemelt előirányzatokról 225 519 201 K1 Személyi juttatások
Abony Város Önkormányzat Karbantartási keret terhére végzett felújítási, felhalmozási kiadásai 2014
BEVÉTELEK Abony Város Önkormányzat Karbantartási keret terhére végzett felújítási, felhalmozási kiadásai 2014 18. sz. melléklet MEGNEVEZÉS Értékbecslés Hrsz Értékesítésre kijelölt ingatlanok: 2253/2 Lovassy
A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése
KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor
2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató
Költségvetési 2015. évi felújítások és beruházások Tájékoztató összeg ezer Ft Felmerült költségek ezer Ft Végösszeg ezer Ft 1. Iskola 1.1 Kisértékű tárgyi eszközök 1 600 folyamatos, lásd melléklet 108
The Urban Development Network
The Urban Development Network Workshop on Urban Development Startegies Kaposvári integrált fejlesztések finanszírozásának forráskoordinációja Budapest, Hungary 17 October 2017 Kaposvár Területe: 113,6
Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Kötelezően ellátandó beruházási kiadások évi előirányzata célonként
Kötelezően ellátandó beruházási kiadások a Polgármesteri Hivatali kötelező feladatok 2101-00 Polgármesteri Hivatal kötelező feladatai 156,800 173,005 187,712 Számítástechnikai beszerzések, fejlesztések
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közbeszerzési terve évben
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közbeszerzési terve 2014. évben közbeszerzés tárgya ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁS becsült érték nettó (HUF) Összeszámítás megjegyzés 2014.01.17 Nagyfelületű útjavítás I.
A szociális- és gyermekjóléti alapszolgáltatások komplex fejlesztése a Balatonalmádi Intézményfenntartó Társulás intézményeiben
A szociális- és gyermekjóléti alapszolgáltatások komplex fejlesztése a Balatonalmádi Intézményfenntartó Társulás intézményeiben A projekt azonosító száma: KDOP-5.2.2/A-09-2009-0002 A projekt megvalósulásának
Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái
Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái 2017 Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye jelentősebb munkáinak bemutatása Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tornaterem
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2010. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége I. Árubeszerzés Polgármesteri Hivatal részére
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a 6/2014.(II. 26.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2014. évi 2014. évi előirányzat Sorszám Megnevezés Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi
MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP
MEZŐGAZDASÁGI- ÉS FELDOLGOZÓ ÜZEMEK ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK JAVÍTÁSA VP5-4.1.6-4.2.3-17 A felhívás lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati
K I V O N A T H A T Á R O Z A T
K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága 2012. június 14-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 8395-72/2012. (VI. 14.)
Győri Műszaki Szakképzési. Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és
Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma energetikai korszerűsítése A Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari
Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2012. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról
Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2012. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó
KIVONAT. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. február 14-i ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. február 14-i ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott
megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola)
1. Szerződés tárgya: Támogatás nyújtása az E.MTE-1904 Labdarúgó Szakosztály 2011. évi működéséhez Támogató: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata Támogatott fél megnevezése: Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet
Önkormányzati Hírlevél
Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél Nekünk Balatonföldvár a legfontosabb! 2018. március 2018 /2. szám Rekordot dönt az idei költségvetés Két és félmilliárd forintból gazdálkodik Balatonföldvár 2018-ban
Forgalomképtelen törzsvagyon
1 1. melléklet Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól 21/2013. (VII.18.) önkormányzati rendeletéhez Forgalomképtelen törzsvagyon
Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél
Balatonföldvári Önkormányzati Hírlevél Nekünk Balatonföldvár a legfontosabb! Megkezdõdtek az Önkormányzat eddigi történetének legnagyobb út- és járda felújítási munkálatai 13 utca - utcarész aszfaltfelülete
BESZÁMOLÓ. a tanácsnokok évi tevékenységéről
Gazdasági Kapcsolatok Tanácsnoka Civil és Sport Kapcsolatok Tanácsnoka Szám: 1-225/2016. A döntés meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. BESZÁMOLÓ a tanácsnokok 2016. évi tevékenységéről Készült:
2. Jelen határozat mellékiete a 73/2016. (III. 31.) számú határozat mellékiete helyébe lép.
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2017.(1. 26.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi tervének elfogadásáról szóló 73/2016. (III. 31.) számú határozat módosításáról