M S MESTER HAT KÉPE RÉGI REPRODUKCIÓKON

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "M S MESTER HAT KÉPE RÉGI REPRODUKCIÓKON"

Átírás

1 TÓTH SÁNDOR M S MESTER HAT KÉPE RÉGI REPRODUKCIÓKON Úgy látszik, a művészettörténet egyre inkább rászorul a műtárgyakat ábrázoló képi források gyűjtésére és tanulmányozására, legyen szó akár elpusztult, akár meglévő munkákról. M S mester esetében a Vizitáció-kép restaurálásának előkészítése hozta magával 1992-ben ezt a feladatot. Most, négy évvel utóbb, a restaurálás befejezése kapcsán tervezett kiállítás előkészületei közepette tanácsosnak mutatkozott az efféle vizsgálódást a mester Selmecbánya környékéhez fűződő többi képére is kiterjeszteni. A rendelkezésre álló képi források mindezek esetében a 20. század jellegzetes termékei: zömmel fekete-fehér fényképek, többnyire kinyomtatva, részben eredeti pozitívok alakjában. Eredeti negatívok - akárcsak színes képek - e körben, úgy tűnik, az 1950 előtti időkből nemigen maradtak fenn. A reprodukciók tanulmányozásától természetesen főleg a festmények állapotváltozásaira nézve remélhetünk adatokat, kiegészítésül azokhoz a szűkszavú írott megjegyzésekhez, amelyek ilyen változásokra a különféle közleményekben utalnak (egyéb írott dokumentáció a tárgyak korábbi kezeléseire vonatkozólag nemigen maradt). A Vizitáció-kép reprodukcióinak elemzése talán annyiban hasznos volt, hogy felhívta a figyelmet bizonyos restaurálási kérdésekre, de a munka közben az is nyilvánvalóvá lett, hogy pusztán a fényképek alapján helytelen lenne akár a korábbi beavatkozásokra, akár a festmény eredeti állapotára nézve messzemenő következtetéseket levonni. A fényképezés, a klisé-előkészítés és a nyomtatás technikájából eredő számos bizonytalanság miatt olykor még a műtárgy állapotváltozásának tényét sem lehet pusztán a reprodukciók alapján egyértelműen megállapítani. Tanulságosan példázzák az értékelés buktatóit a hontszentantali templom Születés-képének régibb reprodukciói. A képet Divald Kornél közölte először 1910-ben, megemlítve, hogy copf stílű" fakeretben, körülfűrészelt állapotban függ a templom falán, és a reátapadt pores koromrétegtől" igen foltos. 1 Reprodukciója 2 a festményt balról megvilágítva, sima keretben mutatja, amely fent a lebegő angyalok csoportját és a jobbra közelebb álló oszlop fejezetét vágja. Balra az állatok és fent a háttéri motívumok igen homályosan jelennek meg, de Mária, József és a két pásztor alakján számos részlet - főleg a ruhák redőződésében - élesen, keményen kirajzolódik. A Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében őrzött fényképek között fennmaradt (pozitívjával) egy üvegnegatív, amely a festményt a nyomtatott reprodukcióval egyező kivágásban, méretben és megvilágításban, de a kemény, vonalas részletek nélkül, sokkal lágyabb és ezért részletgazdagabb tónusban mutatja, éspedig tagozott keretben, amely azonban csak három oldalon jelenik meg: a fotó felső széle oldalainál vágja azt. 3 A keret még egyszer megjelenik azon a reprodukción, amelyet Genthon István közölt 1931-ben, a 1. M S mester Jézus születése-képének reprodukciója (Genthon 1931) A reproduction of the Nativity by Master M S (Genthon 1931)

2 kép állapotát nagyjából Díváiddal egybehangzóan jellemezve - de itt jobbról megvilágítva, szélesebb kivágásban, minden oldalon látszik. A festmény felső szélén megjelenik a lebegő angyalok zónája is, amely mindaddig hiányzott a közleményekből, még Vladimír Wagner 1930-ban kiadott könyvéből is. 4 Genthon reprodukcióján a pásztorok a mögöttük lévő háttérrel tisztábban jelennek meg, de az állatok körül ismét homályos, a festmény jobb széle pedig - a felső részen tükröződés miatt - alig kivehető. Tónusban e reprodukció a fennmaradt negatívhoz áll közelebb. Divald 1910-ben nyilvánvalóan a fennmaradt negatívról közölt nagyítást, erősen retusálva és a keret karakterét is megváltoztatva. Ahhoz, hogy a kép felső széle, amely a negatívról hiányzik, a szakirodalomban megjelenjék, a Genthon által retus nélkül közölt új felvétel kellett. Mindez aligha lenne ennyire világos a fennmaradt negatív és Genthon reprodukciójának a keretet is megmutató kivágata nélkül. 5 A Vizitáció-kép esetében efféle támpontok nem állnak rendelkezésre. A század első feléből eredeti fénykép - úgy tűnik - nem maradt róla, nyomtatott reprodukcióin keret sehol sem látszik és a megvilágítás többnyire kiegyenlített, műtermi. Bizonyos módosulások azonban e nyomatokon is érzékelhetők. A festményről az itt számításba veendő első reprodukciót Hermann Voss közölte 1907-ben. 6 Ez, úgy tűnik, nem retusált, a formákat tisztán, bár inkább sötétes tónusban adja vissza. A homály főleg a két alak köze körüli és az Erzsébet bal karja alatti ruharészeken sűrűsödik. Az alakok lába körül a növényzet jórészt elmosódottan, foltosán jelenik meg. A fák lombjain, a világos drapériákon a részletek kevéssé kivehetők. Az aranyozás balfelé a fénytől világosodó, de végig foltos. Felülete egyenetlen, árnyékosabb jobb felén a deszkák közötti hézagvonalak kivehetők. Két évvel később Ernst Heidrich könyvében már másféle felvétel szerepel. 7 A tónus jóval világosabb és a formák is tisztábbak, ami különösen az alsó sáv növényeinél szembeötlő. A lombok és a világos drapériák is elevenebbek, az arany viszont szinte egynemű. Ez alighanem retus eredménye, ami azonban a többi részt talán nem érintette. Két részletnél formai változás is érzékelhető: megjelenik Mária jobb cipője, és Erzsébet bal lábánál a felcsapódó drapéria tisztábban különválik MS mester Vizitáció-képének reprodukciója (Voss 1907) A reproduction of the Visitation by Master M S (Voss 1907) 3. MS mester Vizitáció-képének reprodukciója (Divald 1910) A reproduction of the Visitation by Master M S (Divald 1910)

3 ben Divald hasonló reprodukciót közölt, azzal a megjegyzéssel, hogy a képet sikerült az évszázadok folyamán reátapadt por- és koromrétegtől megtisztítani". Az észlelt változások e megjegyzésnek megfelelők. A reprodukciót még 1931-ben is alkalmasnak tartotta Genthon arra, hogy a hontszentantali kép említett felvételével együtt szerepeltesse ben Genthon könyvébe - amelyben a hontszentantali kép kerettelenül jelenik meg - mégis új felvételt illesztett be a Vizitációról. 9 Erről talán hiányzik a retus. Az aranyon ismét foltok, sérülések látszanak - de nem ott, ahol a Vöss-féle felvételen. A kép alsó részén - balra az írisz töve körül, Mária bal lába táján, Erzsébet mögött a zöldben - apró, fehér foltocskák csoportjai mintha a festék lepergéséről árulkodnának, bár olyan helyeken is előfordulnak, ahol később az eredeti festés épnek mutatkozott. Az állapot romlásával lehet tehát számolni. Furcsa, hogy Erzsébet álla alatt nem látszik az a köpenyrész, amely előzőleg és utóbb is ott sötétlett. A továbbiakban ugyanezt a felvételt közölték egészen 1948-ig, amikor újra Genthon vette elő. 1 " így a szakirodalomban nincs nyoma annak, hogy az 1937-re keltezett parkettázással 11 egyidejűleg magát a festményt is kezelték volna. Az első komoly restaurátori művelet Kákay Szabó György nevéhez fűződik, aki erről 1954-ben így számolt be: A számtalan, lehullással fenyegető hólyagzás miatt nehéz feladatot jelentett még a háborús rongálódást szenvedett anyagból az M. S. mester»maria látogatása Erzsébetnek című művének megmentése". 12 E munkálatról egy-két részletfelvétel, valamint a hiányokat szemléltető összkép tanúskodik a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének fotótárában. 13 Ezek és az azóta megjelent reprodukciók 14 világosan mutatják, hogy a restaurátor a hólyagzás és a sérülések kezelésén kívül alapos feltáró műveleteket is végrehajtott. Az összkép azt mutatja, hogy a hiányok - elszórt lepergésektől eltekintve, amelyek főleg a két alak ruháin jelentkeztek - a deszkák illesztései mentén összpontosultak. A felvételen a feltárás nem terjed ki az aranyozott felületre, sőt, a középső és a balról második deszkahézag esetében a helyi táj felső részére, így az erődített házra sem. Ugyanakkor az épnek látszó részeken számos olyan változás figyelhető meg, ami szintén feltárás eredményének tudható be. Ezek túlnyomórészt a ruhákon mutatkoznak, de van újdonság a háttérben is: 4. MS mester Vizitáció-képének reprodukciója (Genthon 1932) A reproduction of the Visitation by Master M S (Genthon 1932) 5. Részlet M S mester Vizitáció-képéről (restaurálás közben, 1952) A detail of Master M S's Visitation (during restoration, 1952)

4 6. Részlet M S mester Vizitáció-képéről (restaurálás közben, 1952) A detail of Master M S's Visitation (during restoration, 1952) a jobb szélen a híd túlsó végénél, ahol addig csak egy pózna látszott a két alak között, most efölött a kerítéskapura valló áthidalás is megjelenik. A ruhákon a változások az Erzsébet oldalán megjelenő tarsolytól eltekintve inkább hiányt, mint többletet mutatnak. A ruha, amelyen a tarsoly megjelenik, egészében jóval világosabb árnyalatú lett, mint amilyen korábban volt. Ugyanakkor Erzsébet köpenyén, amely feltárt állapotában igen sérültnek látszik, inkább csak a plaszticitás gyengülését és korábban nem látszó, az összkép szempontjából inkább zavaróan ható vonalak feltűnését lehet megfigyelni. Különös változás látszik Erzsébet fejkendőjén, amely korábban összefüggően követte a nyakszirt vonalát: most a visszatekeredő és a vállra omló rész között feltűnik a háttér zöldjének kis foltja. Hasonló átalakulás észlelhető Mária ruháján a jobb láb elülső oldalán: szegélye öblösödést ír körül, míg előbb a lábfej fölötti részt lágyan ívelő redőcskék kapcsolták a középen összegöcsörtösödő ruhavéghez. Ezzel összefüggésben a lábszár jóval keményebben rajzolódik ki, mint előzőleg, és hiányzik két redő, amely, megfelelve a mozdulatnak, jól illeszkedett a kék köpeny felé eső kontúrvonalhoz. Eltűntek a redők a combhajlatot jelző gyűrődések fölötti hasi ruharészről is, amely most kopottasnak mutatkozik. Ugyanakkor a kék köpenynek a jobb alkarra vetett részénél a kontúrvonal is megváltozott: korábban az egész köpenyrész a kar előtt látszott fodrozódni, most viszont előtűnt egy kis darabja a kéz mögött is, és - talán ezzel összefüggésben - lefelé, a combnál is kettévált a széle. A köpenyrész korábban kissé sután nagyvonalú redőzése töredezettebbé vált, és egyben zavarosabbá is. A kék köpeny szóban forgó részének korábbi állapotát pusztán a reprodukciók alapján is átfestettnek lehetne ítélni. A csatlakozó ruharészek esetében az átfestettség már nem lenne olyan kézenfekvően felismerhető a kéz mögötti köpenyrészek és a bokánál az öblösödés előtűnése nélkül. A többi esetben is pusztán a változások ténye az, amiből a reprodukciók alapján átfestésre lehet következtetni. De Erzsébet most is szürkés ruhájának egykori sötétkék színéről még legutóbb is festékmaradékok tanúskodtak a repedésekben, a hídvég kapuja

5 körül azonban, úgy tűnik, semmi nyoma olyasminek, ami a feltárult áthidalást korábban elfedhette. Másrészt úgy látszik, hogy az alatt, amit a restaurátor Erzsébet köpenyéről és Mária ruhájának egyes részeiről eltávolított, már nem volt ép felület. Azt, hogy a kép valaha egészében át lett volna festve, a reprodukciók alapján valószínűtlennek lehet tekinteni. Az átfestések elsősorban a drapériákat érintették, éspedig feltehetően főként olyan részeken, amelyeket a kép javítója erősen rongáltnak talált. Ilyenek lehettek a Mária jobb lába körüli köpeny- és ruharészek. Az ezeket ért átfestések tehát olyanféle hiánypótlásoknak tekinthetők, mint azok a részletek, amelyeket a festékréteg teljes pusztulása miatt mindenképp újra meg kellett csinálni. Az ilyenek (pl. nagy darabok Mária lobogó hajában) a feltárt állapotot mutató fénykép nélkül aligha lennének felismerhetők. Az efféle részleteket Kákay 7-8. M S mester: Krisztus az Olajfák hegyén (archív felvétel tisztítás [1915] előtt és közben) Master M S: The Mount of Olives (archive photographs taken before and during cleaning [1915]) Szabó György finom érzékkel festette újra. De előfordult az is - az erődített hegyi ház jobb felén -, hogy saját megoldását egyszerűen ráfestette a korábbi kiegészítésre, amelyet művészileg nyilván nem tartott elég jónak (e ráfestés aztán szinte észrevétlenül tűnt el újra). Ilyenfajta festői korrekciókkal" előde részéről is lehet számolni. Ugyanakkor több részlet - elsősorban Mária köpenyének a jobb karra vetett szárnya - az 50-es évek óta ismert állapotában arra vall, hogy Kákay nem mindig tudta pontosan megkülönböztetni egymástól az M S mester és a későbbi helyreállító által festett részeket. így az a lehetőség sem zárható ki, hogy egyik-másik részletmódosítással - amilyen pl. az említett átalakítás volt Erzsébet fejkendőjén - maga a mester korrigálta képét még a teljes befejezés előtt.

6 Az Esztergomba származott passió-képeket Divald kezdte az iméntiekkel együtt emlegetni 1910-ben. Úgy látszik, csak kettő került a szeme elé - az egyik nyilván a Feltámadás volt, mivel az M S monogramot említi - avatatlan restaurátorok" által teljesen átfestett állapotban. 18 A Simor idejében átfestett képeket Endrődi Sebestyén restaurálta 1915-ben" - olvasható az 1948-ban kiadott esztergomi műemléki topográfiában" mind a négy táblára vonatkozóan. 19 Ennek megfelelően a nyomtatott reprodukciók - először a Keresztvitelről és a Kálváriáról Gerevich Tibor 1916-os közleményében, a négyről együtt Genthon 1931-es cikkében - már a mai látványt mutatják, de az átfestett és a feltárt állapotot is érzékelteti pozitív fényképek egy-egy Esztergomban, illetve Budapesten őrzött sorozata. 20 Az átfestés ezek szerint mindegyik táblán igen kiterjedt volt, de talán mégsem egyformán érte valamennyit. A Keresztvitel és a Kálvária ábrázolásán - amely, úgy látszik, valamivel jobb állapotban lehetett a másik kettőnél - az átfestő elég pontosan követte az eredetit, és bizonyos részleteket, főleg a háttérben, talán érintetlenül is hagyott. Fő hozzátétele a Kálvárián Mária köpenyének a bal alsó sarokba kilibbenő része - amivel igen M S mester: Keresztvitel (archív felvétel tisztítás [1915] előtt és közben) Master M S: Christ Carrying the Cross (archive photographs taken before and during cleaning [1915]) A hontszentantali festményt, amely a Vizitációval témájában szorosan összefügg, a szlovákiai művészet prágai kiállításának előkészületei kapcsán tisztították meg 1937-ben. 13 Az ez alkalomból közölt reprodukcióba korábbiakhoz képest hasonló eltéréseket mutat, mint a Heidriché a Vösséhoz viszonyítva a Vizitáció esetében: a tónus világosabb, a formák tisztábbak. De itt még annyi formai módosulást sem sikerült felfedezni, mint a Vizitáció 1910 körüli reprodukcióin, és - leszámítva a jobb angyalfő és a feliratos lapon egy hasadásféle eltűnését - ugyanez vonatkozik a hontszentantali kép ban közölt színes reprodukciójára is. 17 Arra lehet tehát gondolni, hogy a Születés-képen vagy eleve nem volt átfestés, vagy ha volt, rajta is maradt a tisztítás után - ahogy lényegében a Vizitáció jelenetén is annak idején. Az utóbbi esetben is legfeljebb olyan hiánypótlás-félékről lehetne azonban szó, amilyenek a Vizitáción is voltak, így a két egymáshoz illő témájú festmény állapotában is egymáshoz hasonlónak ítélhető.

7 A másik két képen nemigen akad olyasmi, amiről fel lehetne tételezni, hogy érintetlen maradt. A Feltámadáson még a kompozíció is módosult: a három Mária mögött, ahol ma kanyargós út, hátrább pedig sövénykerítés és néhány bokor látszik, a letisztítás előtt néhány lépcső, mögöttük távolba vesző ösvény, ettől balra pedig alacsony bokros mögött kiemelkedő hegyorom jelent meg. Az átfestő itt érezhetően nekibátorodott: a felriadtában ordító vasasnak hetyke bajuszt ragasztott, a szendergő számszeríjásznak pedig, akinek öltözéke a Keresztvitel-képről ismerős, a kisujját az ajka közé dugta. Az Olajfák hegyén tartózkodott az efféle módosításoktól. Itt főleg Krisztus fejét és a háttéri csoportot formálta újjá, olyan részleteket, amelyek - akárcsak János ruhája - a feltárás után igen sérültnek mutatkoztak. De átalakította a Júdás előtt kanyargó utat és a Krisztus előtt felmagasodó sziklákat is, a fákkal, bokrokkal együtt - talán legkevésbé a kehellyel odakönyöklő angyalt -, ahol a sérülések korántsem voltak olyan nagyok. Az átfestések eltávolítása kétségtelenül igen jót tett a képeknek, esztétikailag és a hitelesség tekintetében egyaránt. A restaurátor, úgy tűnik, igen korrekt módon igyekezett eljárni. Ettől függetlenül az a felület, amelyet az átfestések alól sikerült kiszabadítania, számos esetben szembeötlően hiányos. Az előrajz gyakran elő M S mester: Kálvária (archív felvétel tisztítás [1915] előtt és közben) Master M S: The Crucifixion (archive photographs taken before and during cleaning [1915]) sérült felületet takart el -, a Keresztvitelen egy nagy sziklatömb jobbra, a kötéllel csapkodó pribék lába mögött, ahol ugyancsak eléggé kopott lehetett a felület. Egyéb módosításainak se szeri, se száma. Néhány jellemzőbb: Krisztus testét végig átdolgozta, az oldal- és lábsebből kiinduló vérpatakokat megszüntette, és az előbbi esetben néhány vércseppé finomította; a centurio palástjának bal ujján a vibráló redőéleket legfeljebb ha gondosan újrahúzta, ugyanakkor a bő ruhaujj végén a prémet a levarrások jelzését mellőzve festette át; a másik képen az említett pribék párnás ruhaujjain a levarrásokat síkszerű mintává alakította, a szomszédos alak kétszínű mellényét pedig két ruharéteggé formálta át. Rendszerint a háttéri részleteket - fákat, bokrokat, sziklákat - is átdolgozta, de a Kálvárián a kereszt töve mögötti és a bal szélső részeket, a Keresztvitelen pedig az épületeket és az útkanyarulatos táj néhány részletét talán nem nagyon bolygatta.

8 A hitelesség szempontjából épp e körülmények ismeretében tanulságos példa a szignatúra, amelyet régebben hol a koporsó lehullott fedőlapján", 21 hol a koporsó párkányán" 22 helyeztek el, holott a sír lépcsőjén elöl" 23 van. Maga a mesterjeles monogram - az évszámról Gerevich Tibor azt állította, hogy a letisztítás előtt el volt fedve 24 - az átfestett állapotról készült képen sötét vonalakban sejthető. A feltárt állapotot mutató fotón megjelennek azok a vékony, fehér vonaltöredékek, amelyek elmosódott sötét alapon ma is ott vannak, és a környező részleteken jórészt szintén a letisztítás nyomán előjött élfények pontos megfelelői. 25 Az átfestés akkor, amikor fényképezték - amint az árnyékok mutatják, a képeket nyilván keretben hagyva és balról világítva -, úgy tűnik, már nem volt kifogástalan állapotban. A Kálvárián János köpenye nagy felületen rongálódott. János mellén és a centurio derekánál a fa egy-egy csomóján a festék leválóban volt. Az Olajfák hegyén Krisztus lábánál, a Keresztvitelen a kötelet emelő M S mester: Feltámadás (archív felvétel tisztítás [1915] előtt és közben) Master M S: The Resurrection (archive photographs taken before and during cleaning [1915]) tűnik az elvékonyodott festékréteg alól, drapériákon és testrészeken egyaránt (a keresztre feszített Krisztus arcán kifejezetten zavaróan). Egyes színek, főleg pirosak és aranysárgák, határozottan kopott megjelenésűek. A háttérbeli alakocskák a hontszentantaliakhoz képest (a budapestiek erősen kiegészítettek) gyakran foltszerűen odavetettnek tűnnek. Pedig a feltárt állapotot mutató fotókon a sérüléseknek a Vizitációról ismert típusa, a kitöredezés a deszka-illesztéseknél, az Olajfák hegye aljától eltekintve észre sem vehető.

9 pribék derekánál lepergésre utaló nyomok vehetők észre. A Feltámadás-kép bal szélén az íjász körül mintha elpiszkolódott volna a felület. Mindkét keskenyebb kép jobb szélén egyenes vonal érzékelhető, amely feltehetően korábbi keretre utal. Mojzer Miklós az átfestést barokknak minősíti, sőt, még hozzá való díszes keretről is tud. Állítását örömest el lehetne fogadni, ha nem létezne az a legelső adat a képekről, amelyre épp ő hívta fel a figyelmet: eszerint Coburg herceg (a hontszentantali kastély ura) 1876-ban Budapesten három passió-jelenetet mutatott be az árvízkárosultakjavára rendezett kiállításon M. S jelzéssel. 26 Ha Gerevich Tibor említett állításának hitelt adunk, akkor csak arra lehet gondolni, hogy az átfestés mégis 1876 után keletkezett. Akár így, akár úgy, az arcvonásokat sem kímélő átfestés a két kevésbé durván kezelt esztergomi képen, a Keresztvitelen és a Kálvárián is jelen volt. A Vizitáció és a Születés, amely ezekkel együtt alkothatta egykor két oltárszárny külső oldalát, 27 ilyen állapotban nem volt sosem - akár van javítás az utóbbin, akár nincs. 28 A festmények állagváltozásai kétségtelenül annak felelnek meg, ahogyan sorsuk eredeti összefüggésük felszámolása után alakult. JEGYZETEK DIVALD 1910, 52. Lia, 55. Ltsz.: 1190 (negatív), a pozitív hátán szám. Képméret 168 x 116 mm, a szélesség fent a reprodukción 115 mm (itt 1 mm hiányzik a kép széléből). GENTHON 1931, ; Dejiny vytvarného na Slovensku. Trnava 1930, 114. Vö.: még BÜCHNER, E.: Die ältere Breu als Maler" in: Augsburger Kunst der Spätgotik und Renaissance. Augsburg 1928, 323. A másodközlés alkalmával, GENTHON 1932, 86. kép, a keret már elmaradt. Der Ursprung des Donaustiles. Leipzig 1907, X. tábla. Előbb csak kis méretű és homályos reprodukció jelent meg, DIVALD K.: Magyarországi képek a XV és XVI. századból" in: Művészet 5 (1906) 176., amely bizonyára egyező állapotot mutat. Die altdeutsche Malerei. Jena 1909, 65. kép. GENTHON 1931, , illetve 133. GENTHON 1932, 85. kép; vö.: 5. jegyzet. Középkori magyar festészet. Budapest 1948, 25. kép. Előbb pl. HEKLER, A.: Ungarische Kunstgeschichte. Berlin 1937, 109. kép.; RADOS J.: Magyar oltárok. Budapest 1938, LX. tábla. A Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének fotótárában mindezeknek megfelelő üvegnegatív ltsz.: 2518 (régibb szám a lemezen: 5388). Lásd Menráth Péter és Hernády Szilvia tanulmányát e kötetben. Beszámoló az Országos Szépművészeti Múzeum munkájáról, " in: Bulletin 5. Budapest 1954,138. Üvegnegatívok, ltsz.: 2516 (összkép), 2509, 2514, 2515, 2517, 2520, 3541, 3542 (részletek). A két első: A magyarországi művészet története I II. Főszerk. FÜLEP L. 1. A magyarországi művészet a honfoglalástól a XIX. századig. Szerk. DERCSÉNYI D. Budapest 1956, VI. tábla (színes); RADOCSAY 1957, 205. Die Kunst in der Slowakei. Red. SOUREK, K. Prag 1939, 56. uo., 332. kép (332a.: részlet a pásztorokkal) SEVEROVÁ, K.: K problematike monogramistu M. S." in: Ars 2 (1968:1) 161. A lelőhely a képfelirat szerint: V zbierkach SNG v Bratislave." 1990-ben a kép a hontszentantali templom szentélyének északi falán volt. A templomot adja meg lelőhelynek VACULÍK, K. is ( Fenomén»podunajskeho«a»nepodunajskeho«v slovenskom maliarskom vyvoji prvej stvrtiny 16. storocia" in: Zborník Slovenskej Národnej Galerie. Galéria 3. Staré Umenie. Bratislava 1975, 108.), aki a bal térdelő pásztorról furcsa hiányokat mutató részletfelvételt is közölt, (uo., 114.). DIVALD 1910, Esztergom műemlékei I. Múzeumok, kincstár, könyvtár. (Magyarország műemléki topográfiája I. Szerk. GEREVICH T) Budapest 1948, 42. Régi és újabb magyar festők a prímási képtárban" in: Vasárnapi Újság 63 (1916),'552., illetve GENTHON 1931, , A Keresztény Múzeumban őrzött fotók a Szépművészeti Múzeum duplum-anyagából származnak. A többi a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének fotótárában található (ltsz ). Mint 19. jegyzet. Vö.: GENTHON 1931,130., illetve 100. RADOCSAY 1955, 423. MOJZER 1976, 35. Esztergomi műkincsek" in: Prímás-album. Budapest 1928, 214. A szignatúráról részletfotót mindeddig csak Radocsay Dénes közölt 1957-ben. RADOCSAY 1957, 228. HENSZLMANN I.-BUBICS Zs: A magyarországi árvízkárosultak javára Budapesten Gf. Károlyi Alajos palotájában évi májusban rendezett műipari és történelmi emlék-kiállítás tárgyainak lajstroma. Budapest 1876, 38. Vö.: MOJZER 1976, 5. Vö.: MOJZER 1976, 7. és MOJZER 1980,149. Mojzer Miklós 1976-ban - MOJZER 1976, 6. - indokolatlanul vélte a hontszentantali képet az esztergomiakhoz hasonlóan átfestettnek. Az, hogy a kép Simor révén jutott-e a plébániatemplomba (uo., 5.), kérdésesnek látszik. Ha így lenne, az megintcsak az esztergomi képek 1876 utáni átfestése mellett szólna.

Csengersima, református templom

Csengersima, református templom Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor

Részletesebben

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot. Vác A Duna völgyében, különböző tájegységek találkozásánál fekszik ez a bájos, mediterrán hangulatú kisváros. Ha kellőképpen kipihentük magunkat, bújjunk kényelmes cipőbe, vegyünk térképet a kezünkbe,

Részletesebben

XVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA

XVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Csonka Pál Doktori Iskola XVIII-XIX. SZÁZADBAN KÉZMŰVES TECHNOLÓGIÁVAL KÉSZÍTETT KOVÁCSOLTVAS ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK VIZSGÁLATA Tézisfüzet

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről)

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) T a n u l m á n y o k Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) GAVALLÉR PÁL Nagybánya máig ismert legrégibb pecsétjéről és a hozzá tartozó typariumról, magyarul pecsételőről (1) sokan írtak

Részletesebben

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)

RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,

Részletesebben

Művészettörténeti fejtegetések

Művészettörténeti fejtegetések Művészettörténeti fejtegetések A tanulmány-trilógiám harmadik fejezete nem ténykérdéseket tárgyal, hanem művészettörténeti dolgokra akarja felhívni a figyelmet. Azonban az, hogy a harmadik részt megérthessék,

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez

Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez Szempontok a budapesti Várkert-bazár együttese felújítási terveinek elkészítéséhez 1.) Örökségvédelmi szempontok A Várkert-bazár együttese a Királyi Palotához tartozó királyi kertek reprezentatív, Duna-parti

Részletesebben

Krasznabéltek, római katolikus templom

Krasznabéltek, római katolikus templom Papp Szilárd Krasznabéltek, római katolikus templom A Kraszna egyik jobb oldali mellékpatakjáról elnevezett, a megye déli részén fekvő település a XIV. század végén lett királyi tulajdonból földesúri birtok.

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL

A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL KISS ANDRÁS A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL A Komáromy András által megindított, az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa 1/2007. számú ajánlása. a hiánypótlás alkalmazásáról. (K.É. 58. szám, 2007. május 23.)

A Közbeszerzések Tanácsa 1/2007. számú ajánlása. a hiánypótlás alkalmazásáról. (K.É. 58. szám, 2007. május 23.) A Közbeszerzések Tanácsa 1/2007. számú ajánlása a hiánypótlás alkalmazásáról (K.É. 58. szám, 2007. május 23.) A Közbeszerzések Tanácsa a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata

A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Szőke Balázs A siklósi vár kápolnájának egykori hajóboltozata 2014 1.) A siklósi várkápolna szentélyboltozata

Részletesebben

Két madaras könyv tipográfiai összevetése

Két madaras könyv tipográfiai összevetése A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE VIZSGADOLGOZAT Két madaras könyv tipográfiai összevetése Mark Rauzon: Képes madárenciklopédia (Maecenas Kiadó, 1994.) és Dr. Reinhardt Witt: Nagy európai madárkalauz (Officina Nova,

Részletesebben

Sárközújlak, református templom

Sárközújlak, református templom Papp Szilárd Sárközújlak, református templom A Szamos és a Túr közötti síkon, Szatmárnémetitől (Satu Mare) északkeletre, a Sárköz (Livada) nevű faluval ma egybeépült település XIV. századi forrásokban

Részletesebben

Mária megkoronázása című, 15 16. századi oltárkép restaurálása

Mária megkoronázása című, 15 16. századi oltárkép restaurálása Mária megkoronázása című, 15 16. századi oltárkép restaurálása Mara Zsuzsanna A Mária megkoronázása című, 15 16. századi oltárkép a Csíki Székely Múzeum egyházi gyűjteményének legreprezentatívabb darabja,

Részletesebben

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők Forray R. Katalin Híves Tamás A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők Az OFA/6341/26 sz. kutatási összefoglaló Budapest, 2008. március 31. Oktatáskutató

Részletesebben

xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére

xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére xxx József úr Miskolc, 2014. augusztus 23. rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos főosztályvezető részére Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Budapest xxxxx@orfk.police.hu Tárgy:

Részletesebben

HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai

HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai ÖTÖDIK KÖNYV: DOLOGI JOG- KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK Célja, hogy a zálogjog segítse a hitelfelvételt: hatékony biztosítékot nyújt a hitelező számára, és megfelelő

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára

A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára MTA Law Working Papers 2015/16 A korrupciós bűncselekmények szabályozási újdonságai egy törvényjavaslat margójára Hollán Miklós Magyar Tudományos Akadémia / Hungarian Academy of Sciences Budapest ISSN

Részletesebben

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz.

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad 14.993/1943. ikt. sz. L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ Levéltári rendezés során nemegyszer kerülnek elő a kutatók által még fel nem tárt iratcsomók, amelyek váratlanul új megvilágításba helyezhetik a történelmi

Részletesebben

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514. ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király

Részletesebben

III. Függelék: LEHETNE MÁSMILYEN A SZABADKAI VÁROSHÁZA?

III. Függelék: LEHETNE MÁSMILYEN A SZABADKAI VÁROSHÁZA? III. Függelék: LEHETNE MÁSMILYEN A SZABADKAI VÁROSHÁZA? Az épület helyzete, struktúrája, a formák és polaritások elrendezése akár véletlennek és mint ilyen a helyellegtől függetlennek lehetne tekinthető,

Részletesebben

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN A BÉKÉS MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET MÚZEUMPEDAGÓGIAI FÜZETEI RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN PELLE FERENC BÉKÉSCSABA, 1978. A sorozatot szerkeszti SZ. KOZÁK MARIA Az eddig megjelent füzetek: 1.

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.11.21. COM(2011) 775 végleges 2011/0355 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó, egyes varrat nélküli vas- és acélcsövek behozatalára vonatkozó

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben

A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben - 1 - A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben A keresztény Szentháromság-tan kiindulópontja Máté evangéliumának végén olvasható:,,menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek

Részletesebben

Törvényi engedmény és késedelmi kamat

Törvényi engedmény és késedelmi kamat Törvényi engedmény és késedelmi kamat LESZKOVEN LÁSZLÓ * 1. A dolgozat témája közelmúltban látott napvilágot a Győri Ítélőtábla Pf. IV.20.110/2009/10. számú ítélete. 1 A tényállás témánk szempontjából

Részletesebben

egyik fehér foltja: a kőnyomtatás

egyik fehér foltja: a kőnyomtatás A magyar nyomdászattörténelem egyik fehér foltja: a kőnyomtatás ELSŐ RÉSZ Timkó György Miért van a könyvnyomdászatnak, és miért nincs a kőnyomdászatnak magyar nyelvű szakirodalma? Van a magyar nyomdászattörténelemnek

Részletesebben

15. számú tananyag Projekt neve: Készítette: Készült:

15. számú tananyag Projekt neve: Készítette: Készült: 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól támogatás jogalkalmazási környezete

Részletesebben

2016. 01. 19. Szakvélemény a 2015. évi CCXIV. törvény és a kapcsolódó Kárrendezési Szabályzatban foglaltakról /egységes szerkezetben/

2016. 01. 19. Szakvélemény a 2015. évi CCXIV. törvény és a kapcsolódó Kárrendezési Szabályzatban foglaltakról /egységes szerkezetben/ 1 2016. 01. 19. Szakvélemény a 2015. évi CCXIV. törvény és a kapcsolódó Kárrendezési Szabályzatban foglaltakról /egységes szerkezetben/ Preambulum (előszó) * A törvény és a Kárrendezési Szabályzat egészének

Részletesebben

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől

3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől -1- -2- -3- -4- 3/2013 BJE: I. 1 Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől Magyarország Alaptörvényének II. Cikke alapvetésként rögzíti, hogy mindenkinek joga van

Részletesebben

Amagyar üvegipar története alig ismert a külföldi

Amagyar üvegipar története alig ismert a külföldi Az üvegművesség történetének kutatása EREDMÉNYEK ÉS FELADATOK Amagyar üvegipar története alig ismert a külföldi szakemberek előtt. Mint ahogyan a régi nagy jelentőségű üvegmonográfiák szerzői, pl. Schmidt,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról BF. 652/2015/1. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a korrupciós bűncselekményekkel érintett büntetőügyek vizsgálatáról Legfőbb Ügyész Úr rendelkezése alapján vált szükségessé azoknak a büntetőügyeknek a vizsgálatát

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI 6. AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI Kovács Katalin FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 2009-ben jelentős különbségek mutatkoznak a különböző társadalmi csoportok egészségi állapotában. Az egészségi állapot szoros

Részletesebben

Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD.

Bodonyi Emőke. A szentendrei művészet fogalmának kialakulása. PhD. disszertáció tézisei. Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1 Bodonyi Emőke A szentendrei művészet fogalmának kialakulása PhD. disszertáció tézisei Témavezető: Dr. Zwickl András PhD. 1965-ben megjelent írásában Körner Éva jogosan állapítja meg és teszi fel a kérdést:

Részletesebben

VÁLOGATÁS AZ IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐI TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL

VÁLOGATÁS AZ IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐI TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL VÁLOGATÁS AZ IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐI TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY FELTALÁLÓJÁT MEGILLETŐ DÍJAZÁSSAL KAPCSOLATOS ÜGYBEN ISZT-7/2008 I. A tényállás 1. A Partium 70

Részletesebben

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,

Részletesebben

Herendi templom litofán ablaka

Herendi templom litofán ablaka Herendi Római Katolikus templom Herend, Kossuth Lajos u. 38 TARTALOM: Borító Tartalomjegyzék Bevezető Lokalizáció Az ablak templomba kerülésének története (Hudi József Herend története) Csapváry Károly

Részletesebben

SÉRÜLT ÉS HAMIS (VAGY HAMISÍTÁS GYANÚS) GREEN PASS UTALVÁNYOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

SÉRÜLT ÉS HAMIS (VAGY HAMISÍTÁS GYANÚS) GREEN PASS UTALVÁNYOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK 1146 Budapest, Thököly út 172. TELEFON: +36 1 / 796 19 44 WWW.GREENPASS.PRO SÉRÜLT ÉS HAMIS (VAGY HAMISÍTÁS GYANÚS) GREEN PASS UTALVÁNYOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK Hatályos: 2015. április 13. napjától 2 Green

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY

www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY I.P. gyermek lábát mérje meg a Primigi, egy különleges kaland lépésről lépésre egy különleges kaland lépésről lépésre www.primigi.com export@primigi.com IMAC S.p.A. - ITALY A PRIMIGI Passo dopo passo (Lépésről

Részletesebben

ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS

ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy ez a könyv szellemi életünk kiterebélyesedéséről tanúskodik. Arról, hogy már van olyan értelmiségi erőnk, amely képessé tesz bennünket arra, hogy vállalkozzunk

Részletesebben

Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala. Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák

Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala. Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák 5 Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák I. Bevezetés Jelenleg egy kiterjedt államigazgatási

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Játékfilm lényeges elemeinek jogosulatlan felhasználása reklámfilmben Ügyszám: SZJSZT 13/2003 A megbízó által feltett kérdések: 1. A Szerzői Jogi Szakértő

Részletesebben

Vízügyeink az elmúlt évszázadoktól napjainkig

Vízügyeink az elmúlt évszázadoktól napjainkig Földrajzi Értesítő 2007. LVI. évf. 1 2. füzet, pp. 105 110. Vízügyeink az elmúlt évszázadoktól napjainkig Vágás István 1 Bevezető Egyes időszakokban szerettük magunkat hidrológiai nagyhatalomnak nevezni.

Részletesebben

1992. évi XXII. tv. Az új Munka Törvénykönyve A törvény hatálya Területi hatály: Tekintettel a nemzetközi magánjog szabályaira az Mt.

1992. évi XXII. tv. Az új Munka Törvénykönyve A törvény hatálya Területi hatály: Tekintettel a nemzetközi magánjog szabályaira az Mt. 1992. évi XXII. tv. Az új Munka Törvénykönyve A törvény hatálya Területi hatály: Tekintettel a nemzetközi magánjog szabályaira az Mt. hatálya kiterjed Területi hatály: E törvény rendelkezéseit a nemzetközi

Részletesebben

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger A. Molnár Ferenc Ady Endre bibliájáról * Az Irodalomismeretben nemrég recenzió jelent meg a Kazinczy Ferenc Társaság 2001-es évkönyvéről és hírleveléről. i Az írás külön is kitér Szabó Lajos képírók képén

Részletesebben

Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően

Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően FATSAR KRISTÓF Roncsolásmentes régészeti eljárások a kerttörténeti kutatásban Atörténeti kertekről szerzett ismereteink alapvetően kétféle forrásból származnak: a dokumeni tumok, illetve a helyszín vallatásából.

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

LOSZ. Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor úrnak, Miniszterelnök. 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 4. Tisztelt Miniszterelnök Úr!

LOSZ. Magyarország Kormánya Dr. Orbán Viktor úrnak, Miniszterelnök. 1055 Budapest Kossuth Lajos tér 4. Tisztelt Miniszterelnök Úr! LOSZ LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE 1146 Budapest, Hermina út 57. Tel: 06-1 331 1313; Fax: 06-1 331 1396; e-mail: losz@losz.hu; www.losz.hu 21/2014. Magyarország Kormánya Dr. Orbán

Részletesebben

A vízfogyasztás csökkenésének vizsgálata SPSS szoftver segítségével, befolyásoló tényezőinek meghatározása. 1. Bevezetés

A vízfogyasztás csökkenésének vizsgálata SPSS szoftver segítségével, befolyásoló tényezőinek meghatározása. 1. Bevezetés A vízfogyasztás csökkenésének vizsgálata SPSS szoftver segítségével, befolyásoló tényezőinek meghatározása Szabó Tamás okleveles környezetmérnök, vízellátás -csatornázás szakmérnök, mérnök-közgazdász Heves

Részletesebben

Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központtal képzési szerződésben álló vasútvállalatok munkavállalói részére

Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központtal képzési szerződésben álló vasútvállalatok munkavállalói részére Készült a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. OKTATÁSI SEGÉDLET A Magyar Államvasutak Zrt. F. 1. sz. JELZÉSI UTASÍTÁS 3. számú módosításának F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS 4. számú módosításának F.2. sz. FORGALMI

Részletesebben

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.*

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* 3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* (IV. sz. táblával.) Kezdetben, a mig a Röntgen-sugarak előállííására szolgáló berendezés még nem volt eléggé tökéletes, az ember testének vastagabb részeit

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.vorwerkwebshop.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.vorwerkwebshop.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK www.vorwerkwebshop.hu Üdvözöljük a Quality Direct Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF)

Részletesebben

Az üzletrész-átruházási szerződésről

Az üzletrész-átruházási szerződésről Pintér Attila Az üzletrész-átruházási szerződésről 1. Bevezetés A napi gyakorlatban számtalanszor kötnek a felek üzletrész-adásvételi szerződést, jogviszonyukra pedig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN

[Erdélyi Magyar Adatbank] A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN KÓS KÁROLY A RAJZ SZEREPE A NÉPRAJZKUTATÁSBAN A néprajz legrégibb, de máig alapvető módszere és a kutatás minden további lépésének kiindulási alapja a néprajzi jelenségek leírása. A leírás fogalmába beleértődik

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

Részletesebben

1. oldal, összesen: 10 oldal

1. oldal, összesen: 10 oldal 1. oldal, összesen: 10 oldal Ügyszám: 1350/B/2009 Első irat érkezett: Az ügy tárgya: Előadó Lenkovics Barnabás Dr. : Támadott jogi aktus: Határozat száma: 1350/B/2009. AB határozat ABH oldalszáma: 2010/2225

Részletesebben

Galvanizálás a híradástechnikában

Galvanizálás a híradástechnikában BAJOR ANDRÁS F A R K A S SÁNDOR ORION Galvanizálás a híradástechnikában ETO 621.337.6/7:621.39 Az ipari fejlődés során az eredetileg díszítő és korrózióvédő bevonatok előállítására szolgáló galvanizálást

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE

VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE *9B GERZSENYI KATALIN DR. SKULTÉTY REZSŐ DR. SZÁSZ TIBOR DR. YERBAY JÓZSEF VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE Az 1076 Sü-iij folytatott kutatás során a szerzők olyan

Részletesebben

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései 1. A státusz-meghatározás korábbi szabályai, módja Emlékeim szerint korábban nem volt egységesen előírt

Részletesebben

P Á R I S Z Í T É L E T E

P Á R I S Z Í T É L E T E 16 A rútság apostola RÖVIDDEL AZ 1865- ÖS SZALON megnyitása után Manet így írt még mindig Brüsszelben tartózkodó barátjának: Bárcsak itt lenne, kedves Baudelaire-em A szidalmak úgy hullanak rám, mint a

Részletesebben

ítéletet: A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

ítéletet: A Fővárosi ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Fővárosi ítélőtábla 14.GF. 40.267/2011/13. A Fővárosi Ítélőtábla a Bajzát Ügyvédi Iroda (3300 Eger, Törvényház u. 11.; ügyintéző: dr. Bajzát György ügyvéd) által képviselt COMPUTERV GM. Gazdaságfejlesztő

Részletesebben

KORA ÚJKOR Jogi jelképek és a jog művészete. Az obiter depicta mint a kormányzás víziója

KORA ÚJKOR Jogi jelképek és a jog művészete. Az obiter depicta mint a kormányzás víziója KORA ÚJKOR Jogi jelképek és a jog művészete. Az obiter depicta mint a kormányzás víziója A könyv szerzője, Peter Goodrich, a New York-i Cardozo School of Law professzora számos jogi monográfiát jegyez,

Részletesebben

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Iktatószám: Axel Springer- Magyarország Kft. v é g z é s t. változtatja meg

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Iktatószám: Axel Springer- Magyarország Kft. v é g z é s t. változtatja meg 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/23/2011. Iktatószám: Vj/23-211/2011. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése

A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése A szentesi Petőfi szálló nyíláskeretekhez kapcsolódó fémszerkezeteinek restaurátori felmérése 2007 Készítette: Csányi Szabolcs, okl. restaurátor, K3_447 A Petőfi szálló ajtó és ablaknyílásaiban, a fa nyílászárók

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

A Magyar- és a többi középeurópai országok fakereskedelmi szokványai írta: Dr. Fazekas Ferenc

A Magyar- és a többi középeurópai országok fakereskedelmi szokványai írta: Dr. Fazekas Ferenc A Magyar- és a többi középeurópai országok fakereskedelmi szokványai írta: Dr. Fazekas Ferenc (Befejező közlemény.) KÉSEDELEM ZÁROS HATÁRIDEJŰ ÉS ENYHE ÜGYLETEKNÉL. A záros határidejű (fix) és az enyhe

Részletesebben

A BÁCSKAI ASZTALOSOK

A BÁCSKAI ASZTALOSOK Beszédes Valéria A BÁCSKAI ASZTALOSOK Apám emlékére írásomban rövid áttekintést adok a bácskai falusi asztalosok működéséről a XVIII. század közepétől a nagyüzemi asztalosipar megjelenéséig. Kizárólag

Részletesebben

1. Bevezetés. 2. A Szolgáltató

1. Bevezetés. 2. A Szolgáltató 1. Bevezetés Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazzák a www.novenypatika.hu weboldalon elérhető szolgáltatás igénybevételének feltételeit. A Felhasználó a honlap használatával

Részletesebben

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A rémálom, az érintett beteg és családja számára még 2011. év februárjában kezdődött.

A rémálom, az érintett beteg és családja számára még 2011. év februárjában kezdődött. Egy nem mindennapi tanulsággal szolgáló olvasói levelet közlünk. A szövevényes történet egy, a valóságban megtörtént esetet tár elénk, és hívja fel mindenki figyelmét, legyen bizalmatlan a hivatali jó

Részletesebben

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek

Részletesebben

Nógrád és Diósjenő községek

Nógrád és Diósjenő községek 2012. április hó a diósjenői önkormányzati képviselőtestület tájékoztató havilapja A képviselő-testület a 2012. május 7-ei rendkívüli testületi ülésén úgy határozott, hogy az önkormányzatok ellen hozott

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Üdvözöljük a Perfect Nails Kft. (továbbiakban: Perfect Nails) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.sarabeautysport.com

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY Dr. Szűcs Farkas Zsolt MTA doktori értekezéséről

OPPONENSI VÉLEMÉNY Dr. Szűcs Farkas Zsolt MTA doktori értekezéséről OPPONENSI VÉLEMÉNY Dr. Szűcs Farkas Zsolt MTA doktori értekezéséről Az értekezés az alacsony dózisú CT protokollok kísérletes és klinikai vizsgálatait tárgyalja 151 oldalon keresztül, melyhez 228 irodalmat

Részletesebben

A Munka Törvénykönyv 2001. évi módosításának hatása a munkaügyi kapcsolatokra, a kollektív szerződésekre. MINTA Kollektív Szerződés. 2001.

A Munka Törvénykönyv 2001. évi módosításának hatása a munkaügyi kapcsolatokra, a kollektív szerződésekre. MINTA Kollektív Szerződés. 2001. A Munka Törvénykönyv 2001. évi módosításának hatása a munkaügyi kapcsolatokra, a kollektív szerződésekre és MINTA Kollektív Szerződés 2001. július 2 Bevezetés A Munka Törvénykönyve 2001. július 1.-ei módosítása

Részletesebben

Pszichológia témájú tájékoztató vélemény. Általános tájékoztató

Pszichológia témájú tájékoztató vélemény. Általános tájékoztató Pszichológia témájú tájékoztató vélemény Megbízó cég: A tájékoztatót kapják: Megbízó Kft. Megbízó Személy Pályázó neve: Életkor: Végzettség: Megpályázott munkakör: Vizsgált Személy 34 év felsőfok Területi

Részletesebben

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006

Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 A tervidőszakban a kutatómunkám kettős irányú volt. Részben hazai tájakon elsősorban a Tokaji-hegységben részben pedig

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A 68/2012. (XII. 14.) BM

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A 68/2012. (XII. 14.) BM Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Birtalan Géza SzVMSzK Oktatási és Minőségügyi elnökhelyettes 1132 Budapest, Kádár u. 13. Telefon: 36-1-220-5690; Fax: 36-1-220-8921 ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2013-621-5 vasúti baleset Budapest, Közvágóhíd 2013. augusztus 4. 2032 sz. vonat

ZÁRÓJELENTÉS. 2013-621-5 vasúti baleset Budapest, Közvágóhíd 2013. augusztus 4. 2032 sz. vonat ZÁRÓJELENTÉS 2013-621-5 vasúti baleset Budapest, Közvágóhíd 2013. augusztus 4. 2032 sz. vonat A szakmai vizsgálat célja a súlyos vasúti balesetek, a vasúti balesetek és a váratlan vasúti események okainak,

Részletesebben

A CSORVÁSI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ELŐTERJESZTÉSEI KÉPVISELŐ TESTÜLETI ÜLÉSRE 2013-AS ÜZLETI ÉVRŐL

A CSORVÁSI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ELŐTERJESZTÉSEI KÉPVISELŐ TESTÜLETI ÜLÉSRE 2013-AS ÜZLETI ÉVRŐL Csorvási Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelösségü Társaság 5920 Csorvás, Rákóczi u. 37/a Tel./Fax: 66 258 042 Tel.: 66 258 077 E-mail:szolg.kht@freemail.hu A CSORVÁSI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ELŐTERJESZTÉSEI

Részletesebben

AZ ÖNKÖLTSÉGSTATISZTIKA NÉHÁNY PROBLÉMÁJÁRÓL

AZ ÖNKÖLTSÉGSTATISZTIKA NÉHÁNY PROBLÉMÁJÁRÓL KÖVESDI AGNES: AZ ÖNKÖLTSÉGSTATISZTIKA NÉHÁNY PROBLÉMÁJÁRÓL A Statisztikai Hivatal az N. T. 651/33/195.0. sz. határozata nyomán az önköltség és önköltségcsökkentés mérésére gyáripari önköltségstatisztikát

Részletesebben

KÖZÉPKORI KÁLYHACSEMPÉK RESTAURÁLÁSA

KÖZÉPKORI KÁLYHACSEMPÉK RESTAURÁLÁSA A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja GRÓSZ ZSUZSANNA KÖZÉPKORI KÁLYHACSEMPÉK RESTAURÁLÁSA Nyomtatott kiadás: 2012 Középkori kályhacsempék restaurálási

Részletesebben

POLYÁK GÁBOR KÉTHARMADOS JOGALKOTÁSI TÁRGYKÖRÖK A KERESKEDELMI TELEVÍZIÓZÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN

POLYÁK GÁBOR KÉTHARMADOS JOGALKOTÁSI TÁRGYKÖRÖK A KERESKEDELMI TELEVÍZIÓZÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN POLYÁK GÁBOR KÉTHARMADOS JOGALKOTÁSI TÁRGYKÖRÖK A KERESKEDELMI TELEVÍZIÓZÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN Az Alkotmány a hazai médiaszabályozás sajátosságává teszi annak részben kétharmados országgyűlési többséghez

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

általános tudnivalók szabályzat

általános tudnivalók szabályzat általános tudnivalók szabályzat ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. VÁSÁRLÁS MENETE 1.1 REGISZTRÁCIÓ 1.2 TERMÉKEK 1.3 RENDELÉS 1.4 ADATBEVITELI HIBÁK JAVÍTÁSA 1.5 AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG, VISSZAIGAZOLÁS 1.6 TERMÉK ÁRA

Részletesebben

T/229/1. T/230/1. T/231/2. számú TÁJÉKOZTATÓ. az Országgyűlés részére

T/229/1. T/230/1. T/231/2. számú TÁJÉKOZTATÓ. az Országgyűlés részére PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM T/229/1. T/230/1. T/231/2. számú TÁJÉKOZTATÓ az Országgyűlés részére az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben