Index: I HU ISSN

Átírás

1

2 TARTALOM Magyar János professzor a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 333 Keresztesi Béta aks.: Az intenzív erdőmüvelés és a minőségjavítás néhány kérdése 334 Dr. Sali Emil: Ismét az élőfakészletről 342 Dr. Csesznák Elemér: A kocsánytalantölgy-pusztulás az erdfimüvelő szemével 347 Dr. Szentkuti Ferenc: Termelési cél, új fogalom az erdőtervekben 351 A fák története (Bezzegh Péter) 354 Dr. Qergicz József, dr. Kiss László: A tölgylisztharmat elleni védekezés tapasztalatai 355 Egy újabb csemetekerti technológia vált teljessé (Qurisatti Gábor) 358 Dr. Tóth Béla: Irányelvek az új nyár- és fűzfajták üzemi alkalmazásához 301 Dr. Korák Endre, dr. Nemes László: Alföldi nemesnyárasok tápanyag-utánpótlásárak lehetőségei 305 Dr. Posta József: Az 1984-ben kialakított új, erdőgazdasági gépek 300 Dr. Babos Károly: Gombamicéliummal átszőtt hulladékfa takarmánykiegészitőként 373 Mi az ami beteg és pusztul? (Agócs József) 375 Címkép: A Felsőtiszai EFAG legidősebb vöröstölgyese (Encsencs 7-D, 02 é.) A hátlapon: Nyírségi vöröstölgyes (Tácsik M. felvételei) C O Ä E P Ä A H H E akad. B. Kepecmeiuu: HHTeHCHBHoe necoboflctbo H yjty^uiehhe KaMecTBa 234 ñ-p 3. Ulami: Eme pa3 o 3anace npebechhbi Ha Kopmo 342 M-p 3. lemán: YcbixaHHe nyőa cxajibhoro rjia3amn jiecobona 347 ü-p <t>. CeHtmcymu: Hejib npoh3bonctba-hoboe nohjrrne B jiechbix nj-.ahax 351 n-ph.repzaq d-p Jl. Kuui: Mepbi öbpböbi c MytHHCTofí pocofi Ayöa 355 ü-p E. Tom: PeKoineHflau.nn no npoh3boactbehiioi«y Hcnojib30Bai;HK> HOBbix ccptob icnanen H HB 361 ü-p 3. XopaK d-p Jl. HeMeui: BO3MO>KHOCTH noflkopwkh Haca>i<;ierHH o j i a r o p o n i b i x Tcnojiefí >;a A.ncpejibAe 365 ü-p Ü. rioluma: HoBbie jiecoxosflhcibehhbie wauihhbi, co3íiahhbie B 1984 rojiy 369 ü-p K. Eaőoiu: kicncnbsobahhe flpebechbix OTXOBOB, o6pa60tahhbix rphßhbi««nuejihcm, B KaiieciEe KOpMOBblX AOÖaBOK 373 i?. Azou: MTO TOJtbKO öojieet H MTO ywe norhöaet? 375 CONTENTS Keresztesi B.: Intensive silviculture and stand-improvement 334 Sali E.: About the growing stock once more 342 Csesznák E.: Devastation of sessile oak stands with a silviculturist's view 347 Szentkuti F.: Production goal, a new concept in forest management 351 Gergácz J., Kiss L.: Prevention against oak milden 355 Tóth B.: Guidlinies on growing new poplar and willow varieties 301 Borik E., Nemes L.: Possibilities of nutrient supply in hybrid poplar stands in lowland 305 Posta J.: New forestry machines developed in Babos K.: Wood residues interlaced with mycelium of fungus as supplementary feedstuff 373 A Z E R D Ö Az Országos Erdészeti Egyesület kiadványa. Szerkeszti: dr. Sólymos Rezső. A szerkesztőség cime: Budapest V., Kossuth L. tér 11. Levélcím: Budapest, MÉM. EFH. Kiadja a Delta Szaklapkiadó Műszaki Szolgáltató Leányvállalat Budapest VII., Garay u. 5. Telefon: , Felelős kiadó: Faklen Pál igazgatót Kapják: Országos Erdészeti Egyesület tagjai: előfizethető még: a Posta Központi Hírlap Iroda (Budapest, József nádor tér 1., 1900) és a lapterjesztéssel foglalkozó egyes postahivatalok útján. Előfizetési díj egy évre 240, Ft, félévre 120, Ft, egyes szám ára 20, Ft. Külföldön terjeszti: a KULTtTRA" Könyv és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat (Budapest, Pf.: 149. H 1389). Az évi előfizetés ára: 7 dollár. Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger Igazgató: Horváth Józsefné dr. Index: I HU ISSN

3 MAGYAR JÁNOS PROFESSZOR A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA RENDES TAGJA Az MTA évi közgyűlésén rendes taggá választották szakmánk köztiszteletben álló professzorát. Az ajánló akadémikusok a következők szerint fogalmazták meg munkásságának fontosabb eredményeit: A felszabadulást követően állami tulajdonba került az ország erdővagyona és ezzel napirendre került az erdőkészlet pontos felmérésének igénye. Magyar János úttörő munkát végzett az állami erdőgazdálkodás megszervezésében az erdőrendezőségek országos hálózatának létrehozásával. Ez tette lehetővé az ország erdővagyonának pontos, tételes felmérését, majd az új fásítási tervek kidolgozását és fokozatos megvalósítását. Magyar János által kidolgozott űj tudományos módszerek alkalmazásával x lehetségessé 'vált fafajaink, illetve fajtáink számszerű felderítése és az ország termőhelyi szórásmezejének megismerése. Munkásságának másik igen eredményes időszaka a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemhez kötődik. Oktató és kiváló nevelőként iskolát alapított. Tanítványaival tudományos eredményei továbbfejlesztésével megvalósította a fatermesztési munka konkrétabb és célszerűbb tervezését és megvalósítását. Jelenleg is az országot átfogó kísérleteket folytat a nemes nyárasok telepítésének, biológiai, ökonómiai szempontból előnyös technológiai kérdéseinek tisztázására. Magyar János nyugdíjazásáig, hosszú éveken át volt az MTA Erdészeti Bizottságának elnöke, az Agrártudományi Közlemények szerkesztőbizottságának és a TMB Növénytermesztési Szakbizottságának tagja, tevékeny részt vállalt a Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei bizottsága alelnökeként. Tudományos és oktatói tevékenységét 1948-ban Kiváló Munkáért, 1956-ban Munka Érdemérem, majd a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésekkel ismrerték el. Több mint másfélszáz tudományos értekezést és előadást írt, illetve tartott. A Magyar. Tudományos Akadémia munkássága elismeréséül 1967-ben választotta levelező tagjai sorába. Jelenleg, mint nyugdíjas egyetemi tanár, részt vesz az 'egyetemi oktatásban, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága munkájában.

4 Keresztesi Béla akadémikus AZ INTENZÍV ERDŐMŰVELÉS ÉS A MINŐSÉGJAVÍTÁS NÉHÁNY KÉRDÉSE Az erdészet fejlesztése témakörben rendezett tudományos ülésszakon elhangzott előadás. A mai erdőképek sokfélesége az erdőgazdaság és az erdészettudomány által előidézett átalakítások eredménye, és egyben az adott ország politikai, kulturális és gazdasági fejlődésének a tükörképe." ELISABETH ÜOHANN (1984) Az MSZMP KB kongresszusi irányelvei az erdészettel nem foglalkoznak. A következő években azonban a kongresszusi irányelveknek megfelelően az intenzív gazdálkodás sokoldalú kibontakoztatásával itt is élénkíteni kell a fejlődést. Nagy tartalékok vannak a minőség javításában és a szervezettség fokozásában is. Az erdők intenzív művelése A probléma az, hogy a központi tervutasításos gazdálkodás kedvezett az intenzív erdőművelésnek, az évi gazdasági reformot viszont az erdészetre nem sikerült megfelelően alkalmazni. Ennek következtében az erdőművelés fokozatosan háttérbe szorult, s a problémák egyre sokasodnak. Az erdészeti ágazat gazdaságirányításának a kidolgozásához ugyanis nem vettük kellően figyelembe, hogy az erdei fák hosszú életűek, a fatermesztési ciklus (a cselekvésig ciklus) átlagosan 60 év, és egységes, összefüggő, nem bontható egymástól izolált részekre. Vagyis az erdészetfejlesztést hosszú távra kell megszabni, és következetesen az egész termesztési ciklusban egységes cselekvési rendszerben megvalósítani. Az erdőművelési ciklus a fakitermelést követő vágásterület-kitakarítástól az első gyérítésig tart, a nemesnyárnál például 10, a tölgynél és a bükknél pedig 35 évre tehető ben a gazdasági fejlődés általános keretében a hazai adottságokra épülő, korszakos jelentőségű erdészetpolitikát sikerült kidolgozni, amely az akkor általános extenzív fejlesztés mellett a népgazdaság más ágait megelőzve már napirendre tűzte az intenzív fejlesztést. Amikor az erdőművelési teendőket meghatároztuk, a szovjet M. E. Tkacsenko (1952) iránymutatását tartottuk szem előtt:... a szocialista erdőművelés feladatának tekinti az erdők termelékenységének a növelését: két, háromj öt köbméter és még több, jobb minőségű fának a termelését ott, ahol azelőtt csak egy köbmétert termeltek... Ennek érdekében... rá kell térni a talajes a mikroklíma rendszeres megjavítására a faállományok fafaj összetételének és szerkezetének a szabályozására...". ' Az erdőművelésnek a központba helyezése abban az időben bátor kezdeményezésnek számított, amit az újabb szakmai irodalom igazol. Az erdőművelés az osztrák H. Mayer (1977) szerint az erdészetben az elsődleges fontosságú, meghatározó termelési lépcső, mely egyaránt felel a fatermesztésért és az erdő indirekt hasznaiért. Az erdészeti technika a másodlagos lépcső, a művelés előállította termékek betakarításáért felelős. Az erdészeti gazdaságtan mint harmadlagos termelési lépcső a termelés szervezéséért és

5 gazdaságos megvalósításáért felel. Ennek során figyelembe kell venni a hoszszú termelési ciklusból adódó biológiai és ökológiai sajátosságokat, s ezeknek megfelelően harmonikusan össze kell hangolni a közép- és hosszú távú erdőművelési, valamint a rövidtávú technikai és ökonómiai érdekeket, terveket. Az erdészeti politika irányítja és ellenőrzi a termelési lépcsőket annak érdekében, hogy a fő célkitűzések elérhetőek legyenek. Az erdőgazdasági termelés jövője tehát alapvetően a központi szakterülettől, az erdőműveléstől, annak megvalósítható színvonalától függ. A technika, az ökonómia és a politika viszont alapvetően befolyásolja, hogy az eredmények az optimumhoz közel vagy attól távolabb következnek-e be. A racionális fejlesztési célokat egységes cselekvési rendszerbe koncentráló évi erdészetpolitika, mivel számszerűen és minőségileg pontosan meghatározott tervfeladatok szabták meg a gazdálkodás minden fázisát, továbbá rendelkezésre álltak a szükséges beruházási javak, valamint a jól képzett szakembergárda és a munkaerő is, a hazai erdőművelésnek korábban nem tapasztalt fellendülését eredményezte. A nemzetközi vonatkozásban is számottevő új erdőtelepítések és a belterjes erdőművelés már másfél évtized alatt realizálható eredményt, tényleges kitermelhető több millió m 3 többletfatömeget eredményezett. Az NSZK), a legfejlettebb nyugat-európai ország 7 millió ha erdejének 31 %-a állami tulajdonban van, ezekben az erdőkben az irányítás módszere ma is csaknem azonos az ismertetett magyar tervutasításos rendszerrel. Az állami erdők irányítói nem érdekeltek az éves jövedelemben, ezt az erdőgazdálkodás alapelvével ellentétesnek tartják (Ott János 1984). Az évi gazdasági reform az erdészetben is megszüntette a központi tervutasítások rendszerét, és sikermutató gyanánt a hatékonyság, az éves nyereség növelését állítva előtérbe döntő módon befolyásolta az egyének, a csoportok és a vállalatok viselkedését. Arra- késztette őket, hogy a szakmai követelményeket a nyereség elsőbbségének alárendelve gazdálkodjanak. Az erdészeti gazdaságirányítás ilyén változása szerteágazó következményeivei kihatott a teljes 60 éves termelési (cselekvési) ciklusra. Az éves nyereségérdekeltség rászorította a vállalatokat a bevételek mindenféle növelésére (a jobb erdők kitermelésére, a növedékfokozó gyérítésre kijelölt faállományok túlgyértítésére), illetve a költségek minden elképzelhető csökkentésére (az olcsó sarjaztatás indokolatlan arányú alkalmazására, a törzskiválasztó gyérítések elhagyására). Kedvezett az ilyen törekvéseknek, hogy az éves eredmény követelményével nem hangoltuk jól össze a csak hosszú távon megvalósítható szakmai érdekeket, továbbá nem dolgoztunk ki számszerű előírásokat (mikor nem vehető át az erdősítés, hol kell a magról történő természetes felújítást megkövetelni), mutatórendszert a tartamos erdőgazdálkodás legfontosabb kritériumaira. E vonatkozásban egydül az erdőnevelési modellek érdemelnek említést. így aztán az említett gazdálkodási hibákért nem a vállalatok vezetőit terheli a felelősség! Nem lehet elmarasztalni az erdőfelügyelőségeket sem, hogy miért nem szereznek érvényt a távlati szakmai érdekeknek. Két évvel a reform után, 1970-ben az erdőgazdaságok és az elsődleges fafeldolgozó vállalatok összevonásával vertikális nagyvállalatokat (EFAG-okat, EVAG-okat, tanulmányi- és parkerdőgazdaságot, valamint kombinátot) hoztunk létre, melyek fejlesztési lehetőségeiket a fafeldolgozás, elsősorban a fűrészipar műszaki fejlesztésére fordították], aminek következtében elsőrendű érdekük lett ennek az iparnak minél jobb minőségű rönkkel való ellátása még az erdővagyonnal való gazdálkodás rovására is.

6 AZ ÁLLAMI VERTIKÁLIS 'ERDÉSZETI VÁLLALATOK GAZDÁLKODÁSÁNAK JÖVEDELMEZŐSÉGE 1983-BAN * ü) C v O v ~- E 5 ~ 4 O í 3 1 millió Ft = 700^ 600 ' » in i < N G < o o * < '< > G llllllll -r.7% Y//A V7m i N uj ö < o LL Q f12.2% I. ábra i fl JÖVEDELEM A TERMELÉSI ERTEK Ennek az átszervezésnek a hatására új feltételek jöttek létre a vállalati gazdálkodás számára, melyeket jól szemléltetnek az 1. ábra adatai. Az állami erdészeti vállalatok halmozott bruttó termelési értéke 1983-ban millió Ft volt, vállalati nyeresége pedig millió Et. Az összes bruttó termelési érték 6,4%-át adta az erdőművelés, 3,2%-át a rá nagy hatással levő vadgazdálkodás. Figyelemre méltó az is, hogy az erdőművelés és a vadgazdálkodás is ráfizetéses lett, ami jelzi, hogy az erdősítési egységárak alacsonyak. Meggyőződésünk, hogy eredményes erdőfelújítást nem lehet elérni, ha az erdőművelés jövedelmezősége nem éri el a fakitermelését. Az Erdészeti és Faipari Hivatal a vállalati éves és a népgazdasági távlati érdekek egyeztetése érdekében a közgazdasági szabályozás terén számos erőfeszítést tett, igyekezett az általános erdészeti szabályozást bizonyos specialitásokkal kiegészíteni (az erdőművelés finanszírozási rendszere, az erdőszerkezet-átalakítás). A nyereségérdekeltség azonban továbbra is döntő módon megszabta a vállalatok viselkedését. Módot és lehetőséget adtak ehhez az üzemtervek (erdőtervek) is, hiszen ha valamely vállalat a tíz éven belül kitermelhető erdők közül adott ötéves tervben a jókat termeli ki, a következő ötéves terv összeállításakor, már újabb jó erdőkkel megnövelt tíz éven belül vágásra érő erdőkből válogathat. Tehát van lehetőség újra az éves érdekeknek megfelelő erdők kitermelésére. Az erdőkben a hosszú termelési ciklus alatt felhalmozódott fa és egyéb termék, valamint az erdők sokféle szolgáltatása, egyszóval az erdővagyon olyan kincsesláda, melybe bármikor bele lehet nyúlni, de miénk, erdészeké a fele-

7 lősségj. hogy okosan használjuk fel a kincset, úgy, hogy ez a láda jövőre is telve maradjon. Meg kell ezért találnunk a távlati célok megvalósításának és a maximális egy évi eredmény elérésének az összehangolását. Egyébként az éves eredmény érdekében feléljük a jövőnket. A gazdaságirányítás 1985-ben megkezdett továbbfejlesztése során kidolgozott új erdészeti ágazati szabályozás elősegíti az egész ágazat kibontakozását, és kedvező pozíciókat teremt a vállalatok gazdálkodásához, a már említett gondokat azonban fokozza. Az éves célokat ugyanis most sem sikerült a távlatiakkal jól összehangolni. A megalakuló, önkormányzati vállalatok mindent tehetnek, amit jónak látnak, csak azt nem, amit az erdőtörvény tilt. A törvény viszont ez idő szerint teljes egészében tiltja az üzemtervtől eltérő gazdálkodást. Meggyőződésünk, hogy az ilyen tiltás nem érdemi és nem elég, ösztönözni is kell. Nem lehet elvárni, hogy a jövő erdeit szakmaszeretetből hozzák létre! Éppen ezért a gazdasági szabályozásnak a jövő erdőit megalapozó erdőművelési és védelmi feladatok megvalósítását jobban kell ösztönözni. Nagyon fontos, hogy a távlati érdekeket szolgáló erdőművelés jól illeszkedjen az éves nyereségcentrikus vállalati gazdálkodáshoz. Együtt kell ösztönözni az éves, valamint közép- és hosszú távú hatékonyságot..mindkét vonatkozásban világos, jól érthető érdekeltség kell! Szükségesnek tartjuk továbbá üzemtervi mérlegbeszámolók készítésével az erdőművelési tevékenység, az erdővagyonnal való gazdálkodás eredményeinek regisztrálását, és ötéves tervidőszakonkénti értékelését. Annak érdekében, hogy a kifejtettek fontosságára érzékelhetően is rámutassunk, az erdőfelügyelőségek éves mérlegadatai alapján próbáltuk elemezni az évek 180 ezer ha erdőfelújítását. Az erdőművelés termelési értékének a 70%-át ugyanis a felújítás adja. Itt most csupán néhány megállapítást emelünk ki. Az országos összes első kivitelű erdőfelújításból 1974-ben 18% volt a sarjúj ulat, 1983-ban 28%, amit nem lehet az akácfakitermelés növekedésével indokolni. Ugyanezen időszakban a magról keletkezett természetes újulatok és a csemetével létesített mesterséges felújítások eredményessége* 55% volt. Ha külön vesszük a mesterséges felújításokat, ezek eredményessége 50%-nál kisebb. Az években, amikor a felkészültséghez képest túlságosan sok. összesen mintegy 85 ezer ha erdősítést végeztek, Káldy József (1954) szerint 74% eredményességet értek el, ami akkor az erdősítési gyakorlat átfogó felülvizsgálatát váltotta ki. Ezt is szem előtt tartva megállapítható, hogy között az elvárhatónál jóval eredménytelenebb erdőművelés folyt, aminek az okait a következő három'csoportba lehet foglalni: a) erdőművelési hibák éspedig laza technológiai fegyelem, gyenge minőségű vagy rosszul kezelt szaporítóanyag, kevés és rosszul bérezett munkaerő, elégtelen gépállomány, a kényszerhelyzet megszabta munkaszervezés; b) biotikus és abiotikus erdőkárok, mint például fagy, aszály, rovar- és gombakárosítás ; c) a vad okozta kártételek, például rágás, tördelés, kéreghántás. A kiváltó okok ezen csoportjainak a részesedését az eredménytelenségből országos áttekintéssel rendelkező szakemberek azonosnak egyharmadnak tartják. * Eredményesség azt mutatja, hogy adott időszakban végzett elsőkivitel és pótalások hány százalékát éri el a befejezett felújítás. Gáz János (1977) szerint gazdasági szempontból megfontolandó, hogy azokban az esetekben, amikor az eredményesség 30 40% alatt marad, pótlások helyett nem célszerűbb-e megismételni a felújítást.

8 N a ERDŐFELÚJÍTÁS AZ ÁLLAMI VERTIKÁLIS VÁLLALATOKBAN AZ ÉVEKBEN 1 ^ <0 o (az erdófelügyelöségek éves mérlegadatai alapján) 2 1 " re i i s ÍTJ.O 5 0) -Ís o c e Ü LifcJ '19 c 2. ábra 5 <ü Ö3 1 üzemtervi elöirás 2 első kivitel 3 befejezett felújítás felújítás magról j felújítás sarjról v p. i i 1 -se Cl 1. 3 o Ami az országos összes erdőfelújításra vonatkozik, lényegében érvényes az állami erdészeti vállalatok erdőfelújításaira is. A 2. ábra szerint az említett 10 évben ezekben a vállalatokban az elsőkivitelű felújítások az üzemtervi előírás (kötelezettség) 101%-át tették ki. "Ezen a jó átlagon belül azonban nagy a szórás, a legnagyobb eredmény 115%, a legkisebb 85%. Problémát jelez a felújítások összetétele is. A 119 ezer ha összes első kivitelnek 14%-a volt a természetes újulat magról, 18%-a sarjújulat és 68%-a mesterséges felújítás. A legnagyobb vita a magról történő természetes felújítást illetően van. Ebben a vitában nagyon aktívak a botanikusok, ökológusok. A leginkább exponáltak pedig a Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység erdőgazdaságai, melyekben a magról való természetes felújítás aránya 25 70%. A 70%-ot az érdekelt erdőgazdaság a csernek köszönheti. A befejezett, magról való természetes újulatokat nem tüntettük fel. Az intézetben ugyanis az erdőművelési megbízásos kutatás során az a vélemény alakult ki, hogy a felügyelőségek által kimutatott befejezett magújulatoknál (14 ezer ha) a tényleges ke- ' vesebb (12 ezer ha), az első kivitelből a befejezésig 5 ezer ha megsemmisül. Tennivaló tehát bőven volna, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a magról való természetes újulatok arányát a mostani tényleges 10%-ról lehetséges és célszerű 20%-ra növelni. Ha még érdemibb mérleget akarunk vonni a vállalatok erdőfelújítási tevékenységéről, az üzemtervi előírással a befejezett felújításokat kell összevetni. A 3. ábra szerint a befejezett felújítások az előírás 94%-át érik el, ami jó eredmény. A szórás azonban nagy, %. A 100%-ot nyolc vállalat érte el vagy haladta meg, 14-nek a teljesítménye viszont 100% alatti. A legnagyobb az elmaradás azokban a vállalatokban, amelyek felújítóvágásos rendszerben gzdálkodnak. Hozzájuk sorolhatók az erdő- és vadgazdaságok is. Ezek eredményét alapvetően befolyásolja, hogy a felújítások hat-kilenc évet is

9 3. ábra AZ ÁLLAMI VERTIKÁLIS ERDÉSZETI VÁLLALATOK BEFEJEZETT ERDŐFELÚJÍTÁSAINAK ARÁNYA AZ ÜZEMTERVI ELŐÍRÁSOK (KÖTELEZETTSÉG) %-ÁBAN AZ ÉVEKBEN (az erdőíelügyelöségek éves mérlegadatai alapján) 7o Q befejezett felújítás [] felújítás sarjról n. üzemtervi elöirás késnek, nem az előírt hat év alatt fejezik bé őket, hanem év alatt és ennek megfelelően, a fafaj összetételük és a minőségük is romlik. Ez idő szerint a vállalatok anyagi érdekeltsége az éves nyereséghez és a faexporthoz kötött. Az erdővagyonnal való gazdálkodásról a felügyelőségi éves beszámolók adnak helyzetképet, de ezeknek az erdőművelési tevékenységre és a vállalatok anyagi ösztönzésére alig van hatásuk. Az ötéves üzemtervi revízióknak ilyen tekintetben még kisebb a jelentőségük. Ezért tartjuk szükségesnek az erdővagyonnal való gazdálkodás középtávú értékelése és ellenőrzése, illetve ösztönzése céljából az ötéves népgazdasági tervidőszakokra a felügyelőségi éves ellenőrzések, illetve beszámolók halmozott adatainak, valamint az ötéves üzemtervi revíziók adatainak a felhasználásával érdemibb'beszámolók összeállítását. Ezekben célszerű feltárni a kitermelésre kerülő faállományok területének és minőségi összetételének alakulását, a folyamatban levő erdősítések minőségét, befejezettségük mértékét, az erdőkárokat és a nevelővágások minőségét, stb. Ebből a célból szükséges megfelelő metodikát és mutatószámrendszert összeállítani, hogy a felsorolt erdőművelési munkák érdemben értékelhetők legyenek. Ha az ilyen beszámolók alapján a gazdálkodás jónak minősíthető, anyagi ösztönzést kell juttatni. így lehetővé válik az az éves gazdálkodás ösztönzése mellett a középtávú előmozdítása is. Célszerű ezeket a beszámolókat publikálni is, mint pl. a francia Erdészeti Hivatal (ONF) teszi. Az erdőnek, az erdőgazdálkodásnak Nemzeti ugyanis

10 korunkban fontos társadalmi szerepe van, pótolhatatlan javakkal és szolgáltatásokkal járul hozzá az emberek jólétéhez, anélkül, hogy a természeti környezetben károkat okozna, sőt gyakran kedvezően hat rá. A nagyközönséget ezért méltán foglalkoztatja a hazai erdők állapota. Az erdők minőségének javítása Az 1954-ben kialakított erdészetpolitika megvalósításának eredményeként az elmúlt évtizedben az évente kitermelt nettó fatömeg 2,8 millió m 3 -ről 6,2 millió m 3 -re növekedett. A faellátásban tehát nagyon kedvező változás következett be. Ennek ellenére az ország erdei fatermék és elsődleges faipari termék import-export mérlege ma is 1,8 milliárd Ft hiánnyal zár. Kézenfekvő volna ezért a hazai ellátás javítására és az export fokozására a kitermelés további növelése. Az élőfakészlet ezt lehetővé is tenné, korlát azonban a faállományok viszonylag gyenge minősége (kevésbé keresett fafajok, kis méretek, rossz alaki és szöveti tulajdonságok). A belőlük nyerhető erdei faválasztékok jó része exportnövelésre nem alkalmas, hazai hasznosításukhoz hiányzik a megfelelő faipari kapacitás. A minőségjavítás nagy lehetősége a kitermelt fa iparifaválasztékokká való feldarabolásakor adódhat, ekkor lehet a kivágásra besorolt erdőkből a legnagyobb értéket kihozni. A tervutasításos rendszerben a becsült, illetőleg a nyert iparifaválasztékokat központi anyaggazdálkodás keretében osztották el, a gazdasági reform után az elosztást fakereskedelem váltotta fel. Ez idő szerint az üzemterv szerinti fakitermelési lehetőségből a piaci keresletnek, a kereskedelmi kötéseknek megfelelő faállományokat sorolják a kivágásra, illetőleg gyérítésre, s helyenként bizony a régi kereskedelmi szálaiásnak megfelelő vágásokat folytatnak. Ezt a gyakorlatot úgy lehet megváltoztatni, hogy egyrészt piacot keresünk kisebb értékű faválasztékoknak is, másrészt pedig korszerűsítjük a választéktervezést. így a változó keresletet nyomon lehet követni gyorsan variálható választéktervezéssel, esetleg vágásbesorolás módosítással. Adott termőhelyeink és még alakítható faállományaink kedvező ökológiai és biológiai teljesítőképessége, valamint a rendelkezésre álló szellemi potenciál lehetővé teszi, hogy az előttünk álló időszakban napirendre tűzzük az élőfatermesztés számottevő minőségjavítását. Szükséges ösztönözni a jó termőhelyeken álló kisértékű faállományok átalakítását. Nagyon fontos konkrét erdőszerkezet-átalakítási program kidolgozása, és a vállalatok ösztönzése a rontott erdők minőségének javítására. Az új erdőtelepítésekben előre kell sorolni azokat a földeket, melyeken jó minőségű fát lehet termelni. Preferálni kell azokat a termőhelyeket, tájakat, melyek jó minőségű fát teremnek. Jó minőségű szaporítóanyagot kell előállítani. A termőhelyi és fafajadottságok alapján differenciált erdősítési és erdőnevelési technológiákat a jó termőhelyeken intenzív, a gyengéken olcsó technológiákat kell alkalmazni. A nemesített fajtákat általánosan el kell terjeszteni. Ez idő szerint az éves szaporítóanyag-szükségletnek mintegy 25%-át elégítjük ki nemesített és szelektált fajtákból, illetőleg szelektált magtermelő állományok magjából, a VII. ötéves terv végére ez az arány elérheti a 95%-ot. Ennek a 95%-nak az elérése azonban új és szokatlan feladat. Kitetszik ez abból, hogy az 1984-ben minisztertanácsi rendelettel kötelezővé tett fajtahasználati díj fizetése a tsz-ek számára magától értetődő, az erdészeti vállalatok közül viszont ilyen tárgyú megkeresésünkre ezideig csak egy válaszolt.

11 Felmerülhet a kedvezőtlen termőhelyi adottságaik következtében hasznosítható fát nem, vagy keveset adó gazdaságtalan, vagy kevésbé gazdaságos erdők kivétele az elsődlegesen fatermesztésre szolgáló erdők csoportjából. 11. a hozamszabályozásból. Ez idő szerint ugyanis ezek fahozamát a jó erdőkben termelik ki. Ez esetben az erdőfenntartási alapot fokozottabban lehet koncentrálni a gazdaságos fatermesztésre, a gazdaságtalan erdőket pedig át lehet adni vadtenyésztésre. A vázolt minőségi fatermelés jelentős innovációkat igényel, biztosítani kell, hogy legyen mit megújítani, ezért a mostani visszatartás éveiben is támogatni kell a kutatást. A tudománypolitika arra ösztönzi a kutatóintézeteket, hogy gyakoroljanak hatást ágazatuk minden területére, legyenek kezdeményezői a szakterületek megújhodásának. Szerencsére az erdészeti szakemberek érdeklődnek az új kutatási eredmények iránt, a vállalatok igen számottevő kutatásokat rendelnek meg a kutatóhelyektől. A fejlesztés ugyanis magába foglalja a kutatást, a műszaki tervelőkészítést és a beruházási variánsok részletes kidolgozását is, mert ezek nélkül ha megindul az élénkülés, időt veszítünk. A vertikális erdészeti vállalatok szervezete az elmúlt 16 évben különösebb központi ráhatás nélkül változott. A helyi kezdeményezésre kialakult szervezeti formák közül az látszik megfelelőnek, ahol az üzemnagyság növelésekor (erdészetek összevonása) az erdészkerületeket meghagyták, illetőleg a kisebbekből összevonással pagonyokat alakítottak ki. Ez esetben a nagy erdészetekben is van gazdája az erdőnek. A jó kerület-, illetőleg pagonyvezető erdész erdejét rendszeresen járja és ismeri, az esedékes erdőművelési és fakitermelési munkákat személyesen irányítja. Ez utóbbi különösen fontos ott, ahol a fakitermeléseket gazdasági munkaközösségek végzik, ezek ugyanis pénzre mennek, ezért velük jóminőségű erdei termékeket csak szigorú munkavezetéssel lehet előállítani. A fakitermelők munkájuk során különösen a közelítésekben számottevő károkat okozhatnak a lábon maradó fákban a törzsek felsértésével, valamint a természetes újulatok károsításával. A munka termelékenységének a növelése ugyanis háttérbe szorítja a művelési szempontokat. Célszerű általánossá tenni azt a gyakorlatot, amikor mozgóbér segítségével anyagilag ösztönzik az erdőművelési érdekeket. * öszefoglalásként a következő javaslatot szeretnénk tenni. Az Erdészeti és Faipari Hivatal irányításával az erdészeti kutatóhelyek a vállalatok bevonásával konkrét ajánlásokat dolgoznak ki a hosszú távú erdészeti célkitűzések anyagi ösztönzésére. Ütköztetik az erdőtörvényt az erdészeti ágazati gazdasági szabályozással, illetve annak a továbbfejlesztését célzó intézkedésekkel. Az erdőfelügyelet 1976-ban megnyirbált presztízsének a helyreállítása, az egzisztenciális félelem nélküli, érdemi ellenőrzés elősegítése érdekében a közelmúltban kiadott Műszaki irányelvek", Erdőrendezési útmutató", Erdővédelmi útmutató" és Vadkárbecslési útmutató", valamint a készülő Erdőfelügyeleti útmutató" szem előtt tartásával az erdészeti ágazati gazdaságirányítási rendszerrel jól összehangolt, korszerű szakmai követelményrendszert állítanak össze. Igyekszenek megszabni a követelmények szakszerű mérőszámait. Javaslatokat dolgoznak ki áz erdészeti közgazdasági szabályozás kiegészítésére megfelelő specialitásokkal. Így várhatóan meg lehet szüntetni az erdészeti gazdaságirányítás jelenlegi egyoldalúságát.

12 ISMÉT AZ ÉLŐFAKÉSZLETRŐL DR. SALI EMIL Ügy tűnik, nem múlhat el évtized a hazai erdők élőfakészlete és növedéke körül kibontakozó éles vita nélkül. A kételkedők hol az erdészeti szakmán belül, hol azon kívül találhatók, és az idők múlásával más és más okokra való hivatkozással adják elő kételyeiket. Leggyakrabban amint mondják az erdő féltésének szándéka vezeti őket e gondjuk felvetésében. Általában abban tamáskodnak, amit némelyek (ezek közé sorolom magamat is) már jóval több mint 30 esztendeje erdőmérnök és erdész(technikus) folyamatos munkájának összefoglalásaként állítanak. Talán könnyebb volna (vagy esetleg mégsem?) a helyzetünk, ha pl. az ban kiadott erdőrendezési utasítás erre vonatkozó előírását követjük. Közismert ugyanis, hogy a két világháború között készült üzemtervekben sem az élőfakészlet, sem a növedék adata nem szerepelt, LU. a faállományoknak csak abban a hányadában, amely véghasználatra számításba jöhetett. Igaz persze az is, hogy Fekete Zoltán professzor az előadásaiban és a tanulmányaiban a Kaán-féle erdőrendezési utasításnak ezeket a rendelkezéseit több okból kifogásolta. Általában nem tartotta helyesnek az élőfakészlet és a növedék adatának mellőzését, sőt azt a módot is helytelenítette, amiképpen az élőfakészletet az erdőrészletek említett hányadában fel kellett tüntetni. Ebben két észrevétele volt: egyrészt hogy a felvétel a 12 cm mellmagassági átmérőt elérő és ennél vastagabb törzsekre terjed ki, másrészt hogy még ebben az esetben is csak a 7 cm-nél vastagabb faanyag térfogatát kell megadni. Javasolta, hogy a növedéket (a folyónövedékre gondolt) és az összesfát (nem pedig az akkori értelmezés szerinti vastagfát) minden faállományra mutassák ki. Ahogyan ő írta/, a ki nem mutatott faanyagmennyiség nem lehet quantité négligeable". Tudom, hogy szakmánkon belül is sok a híve annak, hogy az üzemterv csak a hasznosítható (értékesíthető) famennyiséget mutassa ki. Ügy vélik, hogy ez a megoldás több oldalról is erősen alátámasztható: igen sok ország már ma is az általuk javasolt módon dolgozik; egyre nő az összesfához (a bruttóhoz) viszonyítva az apadék aránya. Ezek az érvelők talán nem kísérik eléggé figyelemmel a nemzetközi irányzatok alakulását ebben a témában, mert a biomassza előtérbe kerülése óta a többi ország is egyre inkább meg akarja ismerni a biomassza teljes mennyiségét, és azt a legteljesebb mértékben hasznosítani is akarja; ugyanakkor nálunk sem hasznosítják az erdőgazdálkodó szervezetek azonos arányban a bruttófát: ahol erdei aprítékot gyártanak, ott a bruttófa hasznosul. Az erdőgazdaság nem vonatkoztatható el a népgazdaságtól, a mi népgazdaságunk pedig (igen nagy nyitottsága folytán) reagál a világgazdasági hatásokra. Az erdészet léte érdekében a viszonylag rövid és a közepes távú hatásokra is megfelelő intézkedéseket kénytelen tenni: hol faházakat épít, hogy kellő mértékben hasznosítsa a hazai faanyagot, máskor eltüzeli, azaz energiatermelésre használja fel a különben feleslegesnek minősülő famenynyiséget. Mindezek a megoldások minthogy az időhöz és a körülményekhez kötődünk jók és hasznosak, az illető erdőgazdálkodó szervezet életrevalóságát bizonyítják. Mindemellett úgy vélem (és ez esetleg mégsem káros konzervatizmus), hogy az igazán távlati célt már rég kitűztük: a fa ipari alapanyag.

13 A teljes élőfakészlet és a teljes folyónövedék nálunk ma használatos módon történő kimutatását jónak tartom. Helyesen döntöttek tehát azok, akik a negyvenes évek végén így határoztak. Az utóbbi időben egyre gyakrabban felvetődik az élőfakészlettel (kevésbé a folyónövedékkel, holott majdnem ez a fő téma) kapcsolatban az, hogy a felszabadulás óta az élőfakészlet nem kétszereződhetett meg. Minthogy az ilyen felvetés nem mindig napilapnak szánt, szenzációhajhász írásműből származik, hanem a felelősséget valóban érző és érzékelő, hozzáértő erdészemberek köréből, érdemes erre nagyobb figyelmet szánni, mint pl. egy napilap ún. erdészeti vitájára. Az élőfakészletről az első világháborút követően Kaán egy tanulmányából, a második világháború után Barlai tanulmányai révén rendelkezünk ismeretekkel. Kaán 1923-ban azt írja, hogy az ország erdeinek élőfakészlete 77,4 millió m 3, Barlai 1948-ban (a felszabadulás után állami tulajdonba vett erdőkről készült leltár alapján) 62,0 millió m 3 -t említ. Megjegyzem, hogy ezeknek az adatoknak az értelmezésével, a maiakkal való összehasonlíthatóságával több tanulmányban foglalkoztam, de úgy tűnik, célszerű erre röviden visszatérnem. Kaán az adatait az ország akkori őszes területére vonatkozónak tünteti fel; Barlai megemlíti, de nem hangsúlyozza, hogy csak az állami tulajdonba vett erdők adatait tárgyalja. Ugyanakkor nem lehet kétségünk abban, hogy mindkét szerző az akkori értelmezés szerinti vastagfát mutatta ki. Ez pedig az a mód volt, amelyet Fekete Zoltán kifogásolt. Hogy Kaán 1923-beli adatai csak részlegesek, arra Bíró Zoltán 1929-ben megjelent tanulmányának adataiból lehet félreérthetetlenül következtetni. Bíró ugyan Kaánhoz képest egészen másképpen csoportosítja az adatokat, de megemlíti, hogy egyrészt ezek egy 1923-ban végrehajtott adatgyűjtés eredményei, másrészt ő csak öt évvel később, 1928-ban fért hozzájuk. írja, hogy az adatok 1691,7 ezer kat. hold erdőre vonatkoznak. Mi jegyezzük meg, hogy ez az erdőterület (973,5 ezer hektár) az 1923-beli. összesen 1092,5 ezer hektár erdőnek a 89,1%-a volt. Bíró az általa közölt élőfakészlet-adatokat nem öszszesíti. Terjedelmes, de nem bonyolult számítás útján azonban megállapítottuk, hogy 77,5 millió m 3 élőfakészlet-adattal dolgozik tanulmányában. Kaán és Bíró adatainak forrása tehát azonos. Barlai az 1946-ban felvett erdőleltár szerint 1404 ezer kat. hold (808,0 ezer hektár) erdő adatait ismerteti; ez az 1946-beli, összesen 1125,1 ezer hektár erdőnek a 71,8%-a. Az 1950-től készített üzemtervekben elvileg az összesfát akartuk kimutatni. Ez az igyekezet kezdetben alig, később fokozatosan volt megvalósítható, hiszen az ehhez szükséges eszközök, azaz a fatömeg-(fatérfogat)táblák és a fatermési táblák nem álltak rendelkezésre. Hogy Kaán és Barlai adataival az 1950 utáni adataink ne, vagy feltételezésem szerint a legkevésbé ütközzenek, Kaán és Barlai adatait igyekeztem összesfára átszámítani. Ezt a Kaán-féle adatok esetében két lépésben tettem: először a nyers adatokat az akkori teljes erdőterületre, majd az akkori vastagfát összesfára számítottam át. 107 és 112 millió m 3 közötti eredményt kaptam és későbbi számításaimban ezek egyszerű számtani átlagát, 109,5 millió m 3 -t használtam. Barlai adatainak átszámítása még egy harmadik lépést is igényelt. Az Erdőleltár ugyanis a 1 20 éves szálerdők és az 1 10 éves sarjerdők fakészletét egyáltalán nem tartalmazta. A három korrekció után kaptam azt az eredményt, hogy 1946-ban az őszes erdő élőfakészlete Összesfában millió m 3 (egyszerű számtani átlaggal 113,5 millió m 3 ) lehetett.

14 Az ötvenes években felhasználtam több üzemterv-évjárat adatainak egyszerű összegzésével és a teljes területre való extrapolálással kapott adatot. A vonatkozási időpontot az egyes évjáratok területe szerint súlyozva számítottam, így adódott pl. az évre 128,0.millió m 3, avagy az 1967,5. évre 188,4 millió m 3. Ezeket követően sokat dolgoztam az január 1. időpontra aktualizált adatokkal, amelyeket már nem kellett átszámítani. Ebben az élőfakészlet 253,4 millió m 3 -rel szerepelt. Az évi adatokat azért választottam, mert úgy láttam, hogy erre az időre az aktualizálás óhatatlan gyermekbetegségei jórészt megszűntek. A választás ma is helyesnek tűnik, minthogy az azóta közölt adatok között nincs kifogásolható ellentmondás. A felsorolásból látható, hogy nem használtam fel az 1970-ben, három kötetben kiadott Erdőleltárt, ill. ennek adatait. Ennek oka főként az, hogy egyszerű összegezéssel 18 évjárat adatai szerepelnek, mégpedig évenként jelentősen eltérő területtel. Ennek az Erdőleltárnak a vonatkozási időpontja (az előzőhöz hasonlóan számítva) az év eleje. Az eredeti adatsort leginkább megközelítő másodfokú parabola egyenletét a következő' adatok felhasználásával számítottam: 1. Kaán ill. Bíró Barlai (Erdőleltár) üzemtervek üzemtervek 1967,5 5. aktualizált adatok ,5 millió m 3 113,5 millió m 3 128,0 millió m 3 188,4 millió m 3 253,4 millió m 3 Mind a részletesebb számítás, mind az ábra alapján megítélhető, hogy az élőfakészlet ilyen mérvű növekedése a felszabadulás után teljesen valószínűtlen. Ha így lett volna, csak a fakitermelések mennyiségét és az élőfakészlet növekményét alapul véve az évi folyónövedéknek 13 és 15 millió m 3 között ill. körül kellett volna lennie. (Az ún. mortalitással^ azaz ennek meny-

15 nyíségével nem számoltam, mert több kollégám részéről feltételezett nagyságát az elmúlt évekre igen túlzottnak véltem és vélem. Nem tartom azonban kizártnak, hogy környezetártalmi okok folytán a lábon elhalt fák fatömege a jövőben növekszik.) Egyidejűleg korábban is, de 1971-től elkülönítetten számon tartottam az évente üzemtervezett erdők jellemzőit. Az évente üzemtervezett területet az ország összes erdejéből olyan véletlenszerű mintáknak tekintettem, amelyek alapján kellő differenciálással következtetni lehet az összes erdő jó néhány adatának folyamatos alakulására. Az egyes évjáratok számainak felhasználásával az egyszerű megoldás érdekében általában lineáris trendeket számítottam. Az élőfakészlet 1971-től 1983-ig terjedő trendjét ilyen számítás szerint az ábra szaggatott vonallal mutatja. Ebből is megítélhető, hogy egyrészt az élőfakészlet csak jelentősen kisebb mértékben növekedhetett mint az a másodfokú parabolából következnék, másrészt a jelen években az élőfakészletről hivatalosan közölt adatokban ( millió m 3 ) nincs okunk kételkedni. Ez pedig logikusan vezet arra a következtetésre, hogy az ellentmondások okát vagy okait a múlt adataiban célszerű keresnünk. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt időkben az élőfakészletnek jóval nagyobbnak kellett lennie, mint ezt mi korábban, ill. azok, akik annak idején megállapították, feltételeztük vagy feltételezték. Tulajdonképpen abban sincs semmi különös, hogy az évi és az 1967,5. évi adatok az évinek ellentmondanak. Ennek főbb okai a következők lehetnének: amikor 1950-től mid az élőfakészletet, mind a növedékadatokat összesfában akartuk kimutatni, beleütköztünk abba a már említett nehézségbe, hogy megfelelő fatömeg- és jó fatermési táblák csak korlátozottan állnak rendelkezésünkre. A hiányzók elkészítése és használatba vétele fokozatosan történt és nem mindig számoltunk tudatosan azzal, hogy ezek az eszközök reálisabb, tehát egyben nagyobb fatömeget adtak a korábbi kevesebbhez képest, és a, különbséget hajlandók voltunk teljes egészében az élőfakészlet növekményének felfogni. Nem hinnémj. hogy valaki is vállalkozna az ebből adódó különbség valós mértékű kimutatására; az erdőrendezők a felszabadulás után kezdetben nagyobb, ma már kisebb mértékben fóbiával küzdenek: véletlenül sem akarnak nagyobb fatömeget (térfogatot) kimutatni, mint amekkorát ott az erdőgazdálkodó szervezet dolgozója (különösen egy véghasználat során) lelhet. Ha olykor ennek a fordítottja fordul elő, az erdőrendező, sőt az erdőrendezőség is alig tud megállni a talpán. Márpedig akkor, ha természetesen az elfogadható hibahatáron belül az erdőrendező a helyes értéket célozza meg, adatainak szórásmezeje nemcsak alá, hanem föléje is terjed a valószínű helyes értéknek. Ez a fóbia megnyilvánulhat abban, hogy pl. a fatömegtáblás becslések 5 6 fázisában, de egyenként el nem marasztalható mértékben alábecsül az erdőrendező és végül az eltérések egyirányú halmozódása a végeredményben már erősen érzékelhető; ez a félelem némileg oldódott, de teljesen nem szűnt meg még akkor sem, amikor az erdőrendezők látták, hogy adataik nem igazolják azt a pesszimista képet, amely az erdészeti szakemberekben élt az üzemtervezés megkezdése előtt. Az erdőrendezők félelmének fokozatos oldódásából származó többleteket is gyakran az élőfakészlet növekményének vélték; nyilván elérkezett az ideje éppen az előző pontbeliekkel kapcsolatban annak, hogy szót ejtsünk a következőkről; az erdőrendezők nem kaptak

16 titkos utasítást a valóságosnál kedvezőbb, tehát hamis erdőadatok szolgáltatására amint az egy időben vádként elhangzott. Sem valamely szervezet, sem természetes személy szándéka nem volt (s ma sem lehet), hogy pl. a fakitermelés növelhetőségének hamis bizonygatásával igencsak múlandó előnyöket szerezzen magának. Persze az ellenkezője sem vezet célra. Tudom, hogy kívánságom irreális: a fa hasznosításában jóval előbbre tartanánk, ha az akkori (ma már tudjuk, hogy alábecsült) adatokat elhitték volna. Kaán és Barlai összesfára átszámított adatai minden kétséget kizáróan jelentősen alábecsült számok. Két eset lehetséges: vagy az eredeti vastagfa-adatok voltak már kisebbek az akkoriban reálisnál, vagy én adtam kevés vékonyfát a vastagfához az átszámítás során. Nyilván nem szorul bizonyításra, hogy Kaán és Barlai részére az adatokat az erdőgazdálkodó szervezetek szolgáltatták. Az illetékes központi szervezet dolgozóinak a feladata, volt az adatok hű összesítése. Eléggé bizonyosra vehető, hogy mind Kaán, mind Barlai erdőgazdaságpolitikai elgondolásainak az alátámasztására az alábecsült adatok sokkal inkább megfeleltek, mint pl. valamilyen ma reálisnak ítélt adatsor. (Tudatában vagyok annak, hogy ennek a puszta említése is anakronizmus.) Mégis szükségesnek tartom azt a megjegyzést, hogy egyikükről sem feltételezhető, hogy manipulált adatokkal dolgoztak volna. (Tulajdonképpen egyetlen manipulálásra emlékszem aktív időszakomból: 1954-ben, amikor már elegendő, de nem teljes adathalmaz állt rendelkezésünkre annak megítéléséhez, hogy nincs túlhasználat, az akkori Erdőmérnöki Főiskola erdőműveléstan tanára végtelenül erőszakos fellépésével mégis keresztül vitte, hogy a túlhasználat ténye" kormányhatározatba is bekerült.) Mindezek után megkíséreltem a válaszadást arra, mekkora lehetett ban ill. azt követően az ország erdeinek élőfakészlete összesfában. Több kísérlet után számszerűen célravezető megoldásnak a következő kínálkozott. Az és az év között készült üzemtervek extrapolált élőfakészlet-adatai alapján exponenciális trendet is számítottunk és a számítást (ill. a vonalat) visszanyújtottuk az időszakot megelőző időre, egészen 1946-ig. Az élőfakészlet növekedésének így kapott menete eléggé megalapozottnak tűnik: valószínű, hogy kezdetben jóval kisebb lehetett az élőfakészlet évi növekménye, mint pl. a legutóbbi évtizedben. (Ábránk ezt a vonalat és feltételezhető sávját folyamatos vonallal ill. sraffozva mutatja. Az exponenciális görbe és az egyenes ebben a méretarányban 1971 és 1983 között fednék egymást.) A leírtak alapján <az összesfában kifejezett élőfakészletre a 'következő adatokat valószínűsíthetem: ,5 millió m 3 helyett 250 millió ± 15 millió m ,0 millió m 3 helyett 265 millió ± 12 millió m ,5 188,4 milió m 3 helyett 220 millió ± 6 millió m ,4 miílió m 3 Valószínű, hogy a Kaán-féle adatok legfeljebb 10%-kal kisebbek a reálisnál. Ugyanakkor úgy vélem, nem rombolok szét illúziókat annak állításával, hogy a hazai erdőkben a két világháború között általános mennyiségi túlhasználat nem volt. A folyónövedékre az aktualizálások révén évente szereplő mintegy 11 millió m 3 adatot reálisnak tartom. Az ellenőrző számítások ennek az adatnak a helytállóságát alátámasztják.

17 Felvethető a rovásomra, hogy korábban is végeztem ilyen, vagy közel hasonló ellenőrző számításokat. Az adatok között ül. az egyes adatsorokban azonban némi kotyogást" mindig érzékeltem. Ezúttal úgy vélem, hogy a korábbiakhoz képest a számszerű ellentmondások kisebbek, de még mindig vannak. Talán ez is azt az igazságot támasztja elá, hogy a valóságot fokozatosan ismerhetjük, közelíthetjük meg. FELHASZNÁLT IRODALOM: Barlai Ervin Erdőgazdaságpolitikai irányelvek, Budapest, MALLERD kiadás, év nélkül; Bíró Zoltán Egy kis erdőgazdasági politika; Erdészeti Lapok, Budpest, évf old.; Fekete Zoltán Erdőrendezési utasításunknak a fatermési táblákra vonatkozó rendelkezései; Erdészeti Lapok. Budapest, évf old.; Fekete Zoltán A részletes erdőleírás alakja és tartalma; Erdészeti Lapok, évf old.; Kaán Károly Erdőgazdasági problémák; Erdészeti Lapok, Budapest, évf old.: Erdőleltár (1946) részleges kézirat; MÉM Erdőrendezési Szolgálat, Hl. jogelődje: üzemtevek összesítői A KOCSANYTALANTÖLGY PUSZTULÁS AZ ERDŐMŰVELŐ SZEMÉVEL DR. CSESZNAK ELEMÉR A szakközvéleményt joggal nyugtalanítja az erdeinkben már több éve észlelhető kocsánytalantölgy pusztulás. Növeli riadalmunkat, hogy erdőben szegény országunkban az a fafaj vált veszélyeztetetté, amely pollenanalízisek szerint mintegy 8500 éve honos nálunk. Bár bizakodó hittel, de félő tudattal gondolunk a szil példájára, amelyből sajnos csak mutatóba maradt néhány idős példány. Bizonyos, hogy ez a féltő gondoskodás ösztönözte széles körű összehangolt munkára a biológiában és ökológiában jártas kutatókat annak reményében, hogy fáradozásuk végül is eredményes lesz. (A II. Erdővédelmi Konferencián elhangzott előadás.) Az Erdő augusztusi számának cikksorozata kimerítő és igen értékes adatokat közöl a kocsánytalantölgy pusztulásával kapcsolatban. Ugyanakkor kitűnik az is, hogy határozott állásfoglalásra még nem érett meg az idő: Végleges választ a kár okairól még nem lehet megfogalmazni." (Sólymos R.) A munkát tehát folytatni kell, éspedig még nagyobb együttműködéssel, széleskörűbb interdiszciplináris tudományterületen. Tulajdonképpen emiatt vállalkoztam magam is arra, hogy a közölt eredmények ismeretében az erdőművelő meglátásaival és tapasztalataival segítsem a további munkát. Az erdőművelő tudományos szemlélete gyakorlati jellegéből adódóan az alapkutatásokat végzőkétől abban tér el, hogy a vizsgálati szintje más. A kisebb részletek helyett a nagyobbat, az egész ökoszisztéma viselkedését figyeli és értékeli. Az alapokat, a kinduló okokat kutatókkal való szoros együttműködés azonban sokan lendíthet a szóbanforgó gondok megoldásában. Alapvetően fontos kérdés az ok-okozati összefüggés tisztázása, vagyis a környezeti hatótényezők hierarchiájának megállapítása, az hogy mi. a pusztulás fellépésének elsődleges faktora. Mint ökológus vallom, legtöbb a témát

18 kutatóval együtt, hogy nem véletlenszerű sorscsapásról van szó, tehát a Ceratocystis gombafajok nem ok nélkül aktivizálódtak ily mértékűvé. Ezért azoknak az ökológiai hatásoknak a vizsgálata fontos, amelyek az utóbbi időben megváltoztak. Méghozzá jelentősen, mert a kisebb változásokat a heterogén egyedtulajdonságokat integráló populáció a tűrőképes egyedek szelekciója révén kivédi. A nagy változások eredményeként azonban bekövetkezhet a faj teljes kipusztulása, eliminációja. Reméljük, csak a szelekció folyamata az, amely az utóbbi években szemünk előtt lejátszódik. Amikor környezetünknek drasztikus megváltozásait keressük, kétségtelenül kiemelt helyre kerül a savas esők hatása. Magam a felhozott érvek ellenére csak részben tartom a kocsánytalantölgy pusztulásában elsődlegesnek. A savas esők elsődleges károsító hatásáról Nyugat-Európa erdeiből hallottunk először, ahol a miénktől lényegesen eltérő ökológiai és fafajösszetételviszonyok vannak. A hazaiakkal való összehasonlítás, ili. az ottani eredményekre alapozó kutatási hipotézis felállítása ezért helytelen. Miért? Nyugat-Európa természetes erdőtársulásait 80%-ban fenyvessé alakították át. E'íiem igazi termőhelyén levő lucosok, jegenyefenyvesek emiatt labilis életközösségek, környezeti tűrőképességük kisebb és érthető a pusztulásuk. A kocsánytalantölgy őshonos fafaj nálunk! A több éven át élő tűvel rendelkező fenyőnek az asszimilációs szerve tartósan, főleg télen át is károsodik, amikor a gyakori köd és szmog savas jellege a legerősebb (1,7 ph-t is mértek az USA-ban, 2,8 ph-t Nyugat-Európában). A fenyő tűi ennek hatására megsárgulnak, fokozatosan elhalnak. A /o-os tűveszteségű fákat a másodlagos károsítok, főleg a szúk megtámadják és elpusztítják. A kocsánytalantölgy esetében lombhullató lévén ez a veszélyeztetettség nem forog fenn. Egyébként sem közelítik meg az eső ph-értékei az említetteket. (Sopronban 5,6 ph körüli savanyúságot mért Szendrey I., ami normálisnak számít.) A közvetlen mérgezés kizárása után a talaj sai:anyodásának is része lehet a tölgy pusztulásában. A valódi okot ebben inkább kereshetjük, de semmi esetre sem általánosságban. E téren ismét a nyugat-európai tapasztalatok hazai adaptálásának a hibájától kell óvakodni. A következő okok miatt: Ott a fejlettebb ipar miatt eleve nagyobb a savas légszennyezés: évente a lerakódás mmol (H + m 2 ), 5 g/m 2 kén. Nálunk ugyanez kb. 5 mmol ili, 0,10 0,25 g/m 2. (Az adatok éviek!) A talaj elsavanyodásáról beszélni csak a klímához és a ialajképző kőzethez kapcsolódva lehet. Nyugat-Európa humid klímája, túlnyomórészt bázisszegény kőzetei miatt a talaj sokkal hajlamosabb a veszélyes kilúgozódásra, mint hazánkban, ahol a klíma szubkontinentális, a talajképző kőzetek zöme bázikus. A talajkémiából tudjuk, hogy a talaj elsavanyodása a kicserélhető Ca-. Mg- és H-ionok arányától függ. Nedves, hűvös klímában a sok csapadék szénsavtartalma és a tökéletlen humifikáció során felszaporodó fulvosavak hatására az agyagásványok szétesnek és így a tápanyagot megkötő kolloidok kimosódnak a növények gyökérrégiójából. A folyamat felgyorsul ha a talajképző kőzet eleve kevés a talajdinamikát fékezni, a savakat pufferolni képes bázisokat tartalmaz, és ha a természetes' savak mellett a csapadékból kén-, fluor, salétromsav stb. is érkezik. így a talaj növényéltető bázisai annyira kimosódhatnak, hogy minimum faktorrá válva előbb-utóbb súlyos zavarok léphetnek fel a fák életfolyamataiban. Mindezzel szemben mi a helyzet hazánkban?

19 Bizonyos, hogy a légszennyezés fokozódásával a talajt a természetesnél egyre erősebb savanyító hatások érik és ezek a kocsánytalantölgy fiziológiáját veszélyes mértékben befolyásolhatják. A kutatás eredményességét azonban növelheti, ha ezt,a tételt nem általánosságban fogalmazzuk meg. Fontos, hogy elkülönítsük a bázikus és acidikus talajokat. Ca- és Mg-ban gazdag talajaink a savanyító hatásokat elvileg pufferolni tudják. A hazai mm-es éves átlagos csapadék mellett a kilúgzás is kevésbé veszélyes mértékű. A kedvező hőmérséklet sem teszi lehetővé az avartakaró tökéletlen, fulvosavas bomlását. A bázisokkal való állandó feltöltődés, a talajképző kőzetből fizikai és kémiai mállás folytán felszabaduló bázis ionokkal történő utánpótlás a tölgy talajainknak dinamikus egyensúlyállapotát ma még fenn tudja tartani. Bázisszegény kőzetből keletkezett talajainkon nyilván más a helyzet. De vajon nem ismertek acidofrekvens tölgyeseink, amelyek 3,5 ph viszonyok közt is minden károsodás nélkül léteznek? Hol kereshetjük tehát a tölgypusztulás ökológiai okát? Kutatási hipotézisként a következőkből lehetne kiindulni: 1. A talaj elsavanyodása főleg abban a 6 6,5 ph mezőben válhat kritikussá, ahol a kocsánytalantölgyeknek a gyors elsavanyosodás miatt adaptációs lehetőség (idő) nélkül év alatt kell a közvetlen tápanyagfelvételről mikorrhiza szimbiozisos közvetettre áttérni. Nem sokat tudunk a mikorrhizák megtelepedési és elszaporodási képeségéről, illetve ennek üteméről. Feltételezhető azonban, hogy hiányuk fiziológiai zavart és a másodlagos károsítok aktivizálódását idézi elő. (Az nyilvánvaló lehet minden szakember számára, hogy ez az ökológiai helyzet a területen nem egyenletesen jelenik meg a talaj változatossága miatt, és így a pusztulás is szálanként, másutt csoportosan mutatkozik. Szerepe van azonban ebben az egyedek eltérő ökológiai adaptációs készségének is.) A fafajok adaptációs készségéről ugyancsak keveset tudunk. Ha van is, csak lassú szelekció ül. elimináció (pusztulás) során mehet végbe. A savanyú talajainkban évezredek során szelektálódott acidofrekvens növényi populációk így a kocsánytalantölgyé is természetes felújulása, tehát helyben maradása miatt nyilván nem okozott katasztrófát. Mióta azonban számos ok miatt elterjedt a mesterséges felújítás, vajon elkülönítettük-e a savanyú és a bázikus talajról származó makkot és csemetét? A jövő tölgyesei érdekében talán ajánlatos volna. 2. A kocsánytalantölgy veszélyeztetettségét feltételezhetően növeli, ha nem eredeti, hanem a humidabb bükk zónába ültetjük. Száz százötven évvel ezelőtt a bükköt fájának fülledekenysége miatt még gyomfának tekintették, és ezért nagy területeken váltották fel kocsánytalantölggyel. (Ezt számos írásos bizonyíték is igazolja.) E klímában bázisszegény kőzeten a gyakoribb (savas) csapadék hatására nagyobb a kilúgozás, nincs nyáron se visszameszeződés. Ha ráadásul az ültetett tölgy bázikus talajról származik, az ökológia faktorok elsődleges hatása eléggé valószínűsíthető. Megfigyeléseim alapján a Bükkben agyagpalán kialakult savanyú talajokon a bükk helyére ültetett kocsánytalantölgyesben a leggyakoribb a pusztulás. A Mátrában az andezit és riolit tufából létrejött gyengén savanyú ranker talajokon károsított leginkább. E termőhelyekre a bükköt kell visszatelepíteni. A talaj elsavanyodását és az ebből következő leromló tápanyag ellátását meszezéssel szokták javítani. Ez az eljárás, melyet nyugat-európai erdőkben is alkalmaznak, nem feltétlenül a legjobb gyógymód. Ha már az orvoslásként

20 ezt választjuk, helyesebbnek tartanám (talajkémiai ismereteim alapján) a magnéziumozást a következő ok miatt. A savanyú talajon a növények gyökérrendszere már eleve gyengébb, a tápanyagfelvétel korlátozottabb. Ugyanakkor a H-ionok kicserélődési aktivitása, mellett a Ca fékezi a rendszerint kisebb mennyiségben rendelkezésre álló fontos Mg-felvételét, mivel az Mg antagonista. A mezőgazdasági termesztés példáiból tudjuk, hogy a növények jobban tűrik a talajsavanyúságot, ha jó a talaj magnézium-ellátottsága. Ezért a savanyú talajokat inkább magnézium műtrágyával kezelik (Agronit, Kardonit, dolomit por). Előbbiekből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a kocsánytalantölgy pusztulása bizonyos genetikai talajtípusokhoz kötött. Bár erre utaló vizsgálatokat nem ismerek, saját megfigyeléseim szerint ilyen összefüggés nem mondható ki. A savas esőn kívül tehát más körülménynek is közre kell játszania keletkezésében. Ilyen lehet a nehézfémek biokémiai mechanizmust zavaró hatása, melyek a leveleken át szívódnak fel, oka lehet azonban valamilyen rendkívüli kozmikus sugárzás is. Még fogalmunk sem lehetett, hogy tölgypusztulás lesz, amikor 1978-ban,/ az epidémia kezdeteként megadott évben arra lettünk figyelmesek, hogy a lucfenyőn, de más fenyőfajokon is szokatlanul nagy toboztermés van. Az Alpokban, Sopron környékén éppúgy, mit a kontinentális Alföld parkjaiban (pl. Szarvas). A klimazonális határokat átlépő törvényszerűség indított arra a feltételezésre, hogy valamilyen nagy területre ható kozmikus rendellenességre gondoljak, amely úgy befolyásolta (még 1977-ben!) a rügydifferenciálódást, hogy megnőtt a virágrügyek aránya. Ősz felé derült ki, hogy hosszú idő után a tölgy és bükk is makktermést hozott, sőt ez éveken át 1982-ig ismétlődött. Vajon a Földet az UV-sugaraktól védő ózonpajzs elvékonyodása következett be, vagy rendkívüli napkitörés radioaktív sugárzása hatott, nem tudjuk. Ha így van, megnyugtató, mert nem gyakran ismétlődő jelenségről van szó, és hatásának múltával a pusztulás megáll. Erről kapunk egyébként mostanában örvendetes jelzéseket. Az ENSZ 1985-öt Az erdők évé"-nek nyilvánította a bioszférában betöltött rendkívül fontos szerepére, funkcióinak tartós megőrzésére való tekintettel. Indokolt tehát, hogy ennek érdekében a legbonyolultabb összefüggéseket is feltárjuk és megkeressük beteg erdeink gyógymódját. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg azokról az egyszerű károsításokról sem, melyeket mi emberek tudatosan követünk el. Vajon hány hektár erdő válik beteggé elkorcsosulttá, labilis életközösséggé amiatt, hogy közelítés során a visszamaradó fák törzsét súlyosan megsértjük; vagy mert a túlzott vadállomány tartósan lerágja? Csak a szakmán belüli és a szakmák közti jó együttműködés háríthatja el a bizonyosan több ökológiai faktor halmozottan (szinergizmusban) ható károsítását.

21 TERMELÉSI CÉL, Új FOGALOM AZ ERDŐTERVEKBEN DR. SZENTKÚTI FERENC Az erdőrendezés tervezi a faanyag termelési folyamatát. A faanyagtermelés árutermelés lévén, tervezésében nem kerülhetők meg az árutermelés technikai és ökonómiai szempontjai. Az új fogalom bevezetése ennek az aspektusnak megerősödését szolgálja a tervezésben. Egy gazdálkodási folyamatrendszer hatékony működtetése nem képzelhető el anélkül, hogy a végterméket, melyben célja megtestesül, igen konkrétan meg ne határozná. A termelési folyamat részműveletei, azok gazdaságossága, a folyamat optimális időtartama szorosan függ ettől a végterméktől. A faanyag termelési folyamatának végterméke az elsődleges választék. Ez ugyan sokféle, de alapvetően két csoportra osztható aszerint, hogy a fának milyen tulajdonságait hasznosítja: Az első csoportba tartoznak azoka termékek, amelyek a fának makro-tulajdonságait hasznosítják: előnyös esztétikai hatását, rugalmas szilárdságát. Végső felhasználói elsősorban a bútoripar és az építőipar, melyeket a fűrészipar és hagyományos lemezipar lát el megfelelő termékekkel. Alapanyagul a rönkféleségek választékcsoportja szolgál. A másik csoportba tartoznak azok a termékek, amelyek a fának mikrotulajdonságait hasznosítják: apríthatóságát és kémiai értékeit. Az ilyen termékeknek a felhasználója a modern lemezipar, papír- és cellulózipar, vagyipar és az energia hasznosítás. Alapanyagul a papírfa, rostfa, aprítok választékcsoport és a tűzifa szolgál. A rönk használati és pénzbeli értéke annál nagyobb, minél nagyobb a mérete, minél szabályosabb az alakja és minél szebb az anyaga. Ahhoz, hogy ilyen választékokat nagy fatérfogat hányadban előállíthassunk, rendkívül munka- és időigényes termelési eljárások szükségesek. A termesztés célja kiváló tulajdonságú egyes törzsek megnevelése, nem pedig minél nagyobb élőfakészletű hozamsorozat biztosítása. A másik csoport választékai sokkal igénytelenebb termelési eljárásokat kívánnak, s a végtermék rövidebb termelési ciklusokkal előállítható. A termesztés célja itt minél nagyobb élőfakészletű hozam elérése egységnyi időre vetítve. Az eddig nem említett hagyományos választékoknak sem piaci jelentősége, sem a hozamban való részaránya nem számottevő, külön célválasztékokként való szerepeltetésük indokolatlan lenne. Az elérni kívánt végtermék választékcsoport meghatározója a termelési folyamatnak, így a folyamat tervezésének is; hatékony tervezés pedig a cél ismerete nélkül nem képzelhető el: a végtermékre orientáltan kell tervezni. A tervezőnek kell eldönteniei, hogy egy-egy állománynál az élettani és gazdaságossági optimumok együttes tekintetbe vételével milyen termelési cél tűzendő ki, s ezt az erdőtervben meg is kell jelenítenie.

22 Ez a fogalom tulajdonképpen eddig is élt, s hatott a tervezésre, de rejtettebben és nem elsődleges meghatározóként. Deklarálása célratörőbbé teszi a tervezést és jobban rávilágít a végrehajtásban megengedhető rugalmasság határaira. (Minél értékesebb a termék, annál inkább beszűkülnek ezek a határok, annál erősebbnek kell lennie a technológiai fegyelemnek.) A faanyag-felhasználás első csoportját szolgáló választékok megtermelését neveztük minőségi (intenzív) fatermelésnek, s így termelési célját minőségi termelési célnak; a második csoport esetében pedig mennyiségi (extenzív) fatermelésnek illetve termelési célnak. Az európai fagazdasági prognózisok alapján azt mondhatjuk, hogy a két célválaszték-csoport iránti felhasználói igény igen hosszú távon sem csökken, így termelési célul való kitűzésük indokolt. Nagyon bizonytalan azonban a kettő közti keresleti arány jövőbeni alakulása. Ezért célszerű volt egy harmadik termelési célt is közbeiktatni, ezt alternatív termelési célnak neveztük. Az ide sorolandó állományok képesek gyengébb minőségű rönköt szolgáltatni. Nem igényelnek a minőségi termelési célnak megfelelő intenzív termesztést, mert emellett sem tudnának a ráfordítás-többlettel arányosan nagyobb értékű anyagot létrehozni. Ezeknél az állományoknál a termelési folyamat bármely szakaszán nagyobb veszteség nélkül át lehet térni a mennyiségi fatermelésre, ha ezt a gazdasági környezet szükségessé teszi. Az állományok termelési célba sorolása nem a tervező szabad elhatározásától függ, ennek biológiai felső és ökonómiai alsó korlátai vannak. A minőségi termelési célnak megfelelő méretek és minőség elérhetőségének határt szab egyrészt a termőhely, másrészt a meglevő állomány állapota, mely magán viseli az eddigi erdőnevelés következményeit. Azokban az állományokban, amelyek közel vannak a biológiai határhoz, megvizsgálandó a másik korlátozó tényező, a gazdaságosság. A határesetekben az dönti el a cél besorolást, hogy az éves jövedelmezőség melyik célkitűzés, illetőleg ebből fakadó termelési folyamat mellett nagyobb. Ebben az esetben nem hagyhatjuk figyelmen kívül a valószínűsíthető árarány ingadozásokat sem. Itt kénytelenek vagyunk megint az európai prognózisokhoz fordulni s az általuk előrevetített lehetséges változások variációival is kiszámolni a jövedelmezőséget, s a választ valamilyen számszerűsített döntési eljárással megkeresni. Ugyanez a helyzet az alternatív és mennyiségi termelési célkitűzés közti határvonal meghúzásánál is. A termelési cél kitűzésére kihat a nagyobb fafeldolgozó központoktól való távolság is; ez eltolhatja az egyes termelési célok közti határokat. Például egy nagy modern lemezipar alapanyag-bázisához tartozó erdőkben mennyiségi termelési célt tűzhetünk ki olyan esetekben is, melyeknél máshol alternatív termelési célt terveznénk. A termelési cél bevezetése az előbbiekben elmondottak szerint némiképp megváltoztatja a szokásos tervezői gyakorlatot. A tervezésnek, s így az előírások jobban differenciálódnak. Ennek hatása a vágásérettség tervezése kapcsán érvényesülni fog a hozamokban is. Amikor tehát a termelési cél meghatározás feltételrendszerét megalkotjuk, figyelemmel kell lennünk ezekre a kihatásokra. Meg kellett tehát vizsgálni azt, hogy egy adott feltételrendszer mellett hogyan alakulnak, változnak az országos hozamlehetőségek. A valószínűsíthető 19% minőségi, 44% alternatív és 37% mennyiségi termelési cél esetén a számítások azt mutatták, hogy a termelési cél és az ennek következtében differenciáltabb vágásérettségi korok révén a várható hozamnövekedés 15%.

23 A hozam belső szerkezete eleinte eltolódik a kevésbé értékes termékek felé, de ezt a tendenciát lefékezi az, hogy az új tervezői módszer csak lassan és fokozatosan fogja éreztetni a hatását. Az új fogalom kapcsán két tervezői problémakör merül fel: a cél besorolás kérdései és a céloknak megfelelő tervezés. A tervező a termelési folyamat valamennyi szakaszában levő területekkel találkozik, olyan feltételrendszert kellett tehát kialakítani, amely a termelés teljes hosszmetszetében eligazítással szolgál. Az új útmutató ezt tartalmazza. Ez a feltételrendszer nem előírás, hanem segédlet, amely nem zárhatja ki a helyi viszonyokból fakadó szakmai mérlegelés szükségességét. A feltételrendszer három forrásból táplálkozik: Az egyes termőhelytípusokon alkalmazható célállományok és azok várható növekedése" című kiadvány, az erdőnevelési modelltáblák, a minőségi osztály mint szintén új, meghatározandó minősítés, a főállo-, mányra vonatkozó törzsalak és egészségi állapot ismérv. A feltételrendszer elsősorban a cél besorolási oldala bizonyos fokig még képlékeny, további kutatásokra szorul. Nem hagyható figyelmen kívül az új fogalom bevezetésének jelentősége az erdőtervnél magasabb szintű tervezések, prognózisok tekintetében. Az ágazatvezetés olyan döntéselőkészítő információtöbblethez jut általa a fagazdaság lehetséges termékszerkezetére vonatkozóan, amely mind az országos hozamok, mind a faipar alapanyagellátása és fejlesztési irányai tekintetében növeli a gazdasági döntések biztonságát. Időtényező az erdőgazdaságban. Hosszú termelési folyamatban különleges probléma a különféle időpontban keletkező ráfordítások és hozamok összemérhetőségének biztosítása. V. D. Volkov alapos áttekintést ad az időtényezővel foglalkozó szovjet szakirodalom jellegzetes irányairól. Ennek alapján megállapítja, hogy nem lehet egységes normatívaként érvényesíteni az időtényezőt népgazdasági szinten. Az ágazatok különböznek egymástól a termelési folyamat időtartamában, az ár- és bérrendszerben, az alapigényességben, a beruházások megtérülési idejében, az erőforrások szükségességében, az eredmény elérésének valószínűségében. Emiatt ágazatonként eltérő kell legyen az időtényező normatív értéke. Ismerteti K. G. Hoffman elgondolását, aki a normál erdő alapján vezette le fafajonként az erdészeti kamatlábat. Erdefenyvesre, lucos és tölgyes erdőkre 2% értéket kapott. Volkov vitatja a kiinduló feltétel jogosságát. A normál erdő a gyakorlatban ritkán érvényesülhet. A valóságban ennél kisebb, vagy nagyobb lehet a kamatláb a korosztályszerkezet tényeleges állapota függvényében.az erdőgazdaság éves naturális produktumának növekedése nem haladja meg az 1,0 1,5%-ot, tehát e fölé sem jogos a diszkont tényező értékét emelni. A szerző másik lényeges megállapítása, hogy a kamatlábnak változni kell a termelési folyamat időtartama (vágáskor) függvényében. Egyéves ciklusban ez az érték megegyezik a népgazdaság hatékonysági normatívájával, mely a Szovjetunióban jelenleg 12%. Végtelen időtartamú termelési ciklushoz közeledve a reális kamatláb csökken, tart a nullához. A különféle vágáskorokhoz tartozó kamatlábat a szerző a következő képlettel ajánlja levezetni: (l+g 0 t-0,50)t-i ahol: g 0 = a mindenkori népgazdasági hatékonysági normatíva t = vágáskor Volkov javaslata teljesen újszerű. A hazai erdőértékeléshez kapcsolódó kutatásokban célszerű figyelembe venni. (Lesznoje Hozjajsztva , Ref.: Illyés Benjámin) 1

24 A fák története Földünk északi féltekéjén a 47. szélességi fok körül a négy évszak sokféle színt, hangulatot és változatosságot ad nekünk. Minden élőlény reagál a hőmérsékleti és az időjárási változásokra. A fák, a növények a legszembetűnőbben változnak át és velük színesedik vagy fakul a táj. Télen csontvázzá kopaszodott ágakkal merednek az ég felé a fák. Várva-várják, és a szürkeségből, a fekete-fehér színekből kimelegszik a tavasz. Zúg-zsong az erdő, halványzöld levelek és pompás virágok színe és friss illata erősödik napról napra, amíg haragos zöld, aztán sárga színek hatalmasodnak el. A sárga színek egyre szaporodnak, vörös és lila is keveredik a táj színei közé; Azután a hideg szelek, esők és a dér lekopasztja a fákat, és minden kezdődik elölről. Ez az évről évre kis eltéréssel ismétlődő eseménysor a fák életében nem volt mindig így. A Föld különböző tájain is más történetek ismétlődnek. Az őskortól napjainkig nagyon jsok minden történt a fákkal. Fontos tudni, mit is köszönhetünk nekik, mit is várhatunk tőlük. A fáknak, ha lenne történelemkönyve, biztos a legnagyobb könyv volna a világon. A Devon kor határán, 400 millió évvel ezelőtt léptek" a tengerekből a szárazföldre a növények. Innen kezdődik a fák történelme. Megerősödik a vízi életmódhoz szokott növények gyökérzete és szára. Az első magvas páfrányok után megjelennek az ősfenyők, a nyitvatermők első fatermetű példányai. A Karbon időszakban magasodnak, erősödnek a fák és meghódítják a szárazföldet. Ember soha nem látta őserdők áradnak szét a kedvező trópusi klíma hatására. Az ősidők Karbon erdőóceánjainak köszönhetjük a hatalmas széntelepek kialakulását. Ez a talán soha többé nem lesz növénygazdagság a mainál oxigénben 10-szer dúsabb légréteget eredményezte. Ezek az erdők több emeleten" mint ma Brazília őserdői, de sokkal nagyobb területeken ontották az oxigént, megteremtve az életlehetőséget a magasabb rendű élőlényeknek. Fokozatosan egyre szárazabb lesz a Föld klímája és az őstűlevelűek hódítanak egyre nagyobb területeket a Perm időszakban. A földtörténeti középkor kezdetén a Triász időszakban a klíma továbbra is száraz és egyre kedvezőtlenebb lesz. Megjelennek a páfrányfenyők, szárazföldek vándorolnak és ütköznek össze, hegységek alakulnak ki, új és új tengerek nyílnak meg. Ezután a kedvezőbb, kiegyenlített klímájú Jura időszak következett. Új, sokszínű erdők növekednek fel. Ezután újra szélsőséges időszak következik, a Kréta. A lombos fák, a zárvatermők a nyiatvatermőkkel szemben ettől az időtől kezdték meg nagy hódításukat. A földtörténeti középkor végére a lombos fák fantasztikus alkalmazkadó képességükkel minden zugot meghódítanak Földünkön. Sok hódító között sok különleges fa mutatta a legkülönlegesebb alkalmazkodó képességét. A legek legje talán a Mangrovék példányai. A tengerparton éltek és ma is élnek, a tengeri iszapba fúrták be magukat. Dagálykor újra és újra tengervíz alá kerülnek és vízi növények lesznek, mert a tengervízből táplálkoznak. Az időnkénti kényszerhelyzetben, ahogy a tengerár változik, változtatják életmódjukat, lesznek egyszer szárazföldi, aztán vízi növények. Az új korban az Eocén kezdetén a zárvatermők új és megint új fajtái és változatai jelennek meg. A klíma igen szélsőséges, a nagy változást és megpróbáltatást az ismétlődő jégkorszakok is jelentik. Megjelennek a juharok, tölgyek, fűzek, égerek. Kialakul a Föld maihoz hasonló arculata. 500 ezer évvel ezelőtt megkezdi az ősember a tevékenységét, megismeri a tüzet és meghódítja az erdőket. A hódítás kora, amikor a fák meghódítják a Földet, véget ért. Megkezdődött a hódoltság, a fák sokféle felhasználásának kora. Ebben az új, az előző milliós időszakhoz képest rövid időszakban is két fő térténeti szakasz különíthető el A vad felhasználás kora előbb, majd pedig telepítések, az erdőgazdálkodás kora. Az első Mezopotámiában épült cölöpházak után a művészi szintre emelkedett mesterek és kézművesek kedvelt anyaga lett a fa. Következnek olyan korok és kultúrák, amikor a fa felhasználása a legmagasabb művészi szintet éri el. A fa a felhasznált anyagok között olyan előkelő, megbecsült helyet foglal el, hogy arannyal, drágakövekkel díszítve jelenik meg. Díszes szék, szekrény készül belőle, vagy palotákat, templomokat ékesít.. Amikor a fa értékeiről esik szó, külön kell választani az élő fa esztétikai ós az egészséges környezeti hatását. A feldolgozott és a feldolgozásra kerülő fa sok hasznáról külön kell beszélni. Ezen értékekre kivétel nélkül szükségünk van. A következő kortörténeti fejezetben a fa megismerésének és megbecsülésének értékelése is benne lesz. Bezzegh Péter

25 DR. GERGÁCZ JÓZSEF DR. KISS LÁSZLÓ A TÖLGYLISZTHARMAT ELLENI VÉDEKEZÉS TAPASZTALATAI A lisztharmat károsítás növedékveszteségben, a hajtások be nem érése miatt fellépő fagykárosításban, a fiatal növények elpusztulásában, rossz és gyenge növekedésében, továbbá többszöri fellépés esetén a másodlagos károsítok elszaporodásában nyilvánul meg", amint erre már Győrfi János (1963) is rámutatott. A tölgy-lisztharmat elleni védekezési kísérleteink a megállapításokat igazolják és a védekezés szükségességét alátámasztják. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy minden permetezés energiát és költséget jelent. Meg kell találni azt a gazdaságos megoldást, amely mellett alacsony költségszinttel és nagy biztonsággal tudunk védekezni ez ellen a kissé lebecsült gombabetegség ellen. A védekezési módok kiválasztásához és a hatékony fokozásához ismerni kell a kórokozó biológiáját. A tölgylisztharmatot Észak-Amerikából hurcolták be Európába, ahol 1907 óta ismeretes. A Földközi-tenger mellékéről terjedt el. A gomba perithecium és rügymicélium alakjában telel át. A fertőzött rügyekből előtörő hajtások leveleit a tölgylisztharmat áttelelő micéliumai bevonják és konidiumot képeznek. Ezekkel a konidiumokkal a gomba az egész vegetációs idő alatt fertőz. A konidiumok csírázási hőoptimuma magas, 28 C körül van. A spóra csírázásának másik alapfeltétele a magas, 90% feletti páratartalom. A konidiumok képzéséhez a gombának fényre van szüksége. Ez a három tényező: a fény, a hőmérséklet és a páratartalom határozza meg a lisztharmatfertőzés mértékét. Mivel ezek a tényezők együttesen nyáron fordulhatnak elő általában június elejétől augusztus elejéig a főfertőzési időt, egyúttal a védekezési időszakot is elég szűk határok közé tudjuk szorítani. A betegség kialakulásának a fertőzés mellett a másik szükséges alapfeltétele a fogékonyság. Ez a tölgyeknél faji tulajdonság. Legfogékonyabb a tölgylisztharmattal szemben a kocsányos és kocsánytalan tölgy, utána a molyhos tölgy. A cser és a vörösíölgy a lisztharmatra nem fogékonyak, bár lát az ember néha lisztharmattól teljesen fehér csert is. Mivel a betegség még nagyon rövid ideje terjedt el Európában, rezisztens típusok vele szemben nem alakulhattak ki. Ezt a feltevést több százezer csemete átvizsgálása valószínűsíti. Így a védekezésnek egyetlen útja van jelenleg: a vegyszeres védekezés. Ez azért is megoldható, mivel csak fiatal korban kell a csemetéket védeni néhány évig. Egyáltalán nem vagyunk hívei erdészeti vonalon az indokolanlan és többszöri vegyszerezésnek, mégis azt kell mondanunk, hogy a tölgylisztharmat ellen érdemes védekezni. Ha csemetekertben, vagy magvetésben vizsgáljuk a fertőzöttség mértékét, gyakorlatilag erősen, közepesen és gyengén károsodott csemetéket tudunk

26 elkülöníteni, amint erre korábban már rámutattunk (Kiss 1975). Konkrétabb megfogalmazásban: ha a másodhajtások levelei a vegetációs idő alatt lehullanak és a csúcsrügy nem tud kialakulni (szeptemberben), az egyed erősen fogékony. Ha a másodhajtások levelei erősen fertőződtek, de nem száradtak el és a csúcsrügy rendesen kialakult, akkor az egyedet közepesen fogékonynak tekintjük. Ha a leveleken csak kisebb foltok vannak, a csemetét gyengén fogékonynak tartjuk. Ez mesterséges kategorizálás, aminek azonban gyakorlati jelentősége van. A gyengén fogékony egyedek ugyanis másodhajtást nem hoznak és a levelei korán kifejlődnek, esetleg kezdettől fogva vastagabb felépítésűek. A vastag epidermiszen keresztül a csírázó spóra nem tud a levelekbe behatolni. Ha a magassági növekedés szempontjából vizsgáljuk a csemetéket, azt tapasztaljuk, hogy a kevésbé fogékonyak a legkisebbek. A kiugró egyedek mind erősen, vagy közepesen fogékonyak. Ezeket a jó növekedésű egyedeket kell nekünk átmenteni és a gyerekbetegségnek számító lisztharmatfertőzéstől megóvni. Ezért tartjuk szükségesnek a tölgylisztharmat elleni védekezést. Ami a vegyszeres védekezés lehetőségeit illeti, 1971 óta sok kísérletet végeztünk különböző hatóanyagú szerekkel a használhatóság eldöntésére. A felhasznált növényvédő szerek és hatóanyagaik: Thiovit 80 n elemi kén, Morestan 25% kinometionat, Karathane PN 57 25% dénokap, Benlate 50% benomyl, Chinoin Fundazol 50 WP 50% benomyl, Afugan EC 33% pirazofosz, Topsin M 70 WP 70% tiofanát-metil, Bayleton 25% WP 25% triadimefon. Kezdetben a kísérleteket kocsányos tölgy csemetéken végeztük csemetekertekben és erdősítésekben. Az első összehasonlító vizsgálatokat Benlate-, Karathane-, Morestan- és Thiouzttal állítottuk be. Az értékelést a levelek borítása szerint Igmándy (1972) módszerével végeztük szeptember elején. Az egyes szerek hatásos koncentrációját és a vele kapcsolatos lényeges adatokat az 1. táblázat tartalmazza és 1975-ben az Afugant és a Fundasolt hasonlítottuk össze a Thiovittal. Az eredményeket a 2. táblázatban foglaltuk össze. Hasonló eredményeket adtak az erdősítésekben végzett permetezési kísérletek is. A Thiovit 0,3%-os oldata 4,3, a Fundasol 0,3%-os oldata 4,5, védettséget eredményezett hétszeri, június elejétől kéthetenkénti permetezéssel. Az Afugan alkalmas ULV készülékkel való kijuttatásra is liter/ha vízmennyiséggel kijuttatható, szisztémikus szer. Hétszeri ULV permetezéssel 0,25 0,75 "kg/ha dózisban kijuttatva 4,6 védettséget eredményezett. A tölgylisztharmat elleni permetezés különösen hatásosnak mutatkozott egyéves korban és olyan esetben, amikor a makkvetésben gyomirtószertől toxikus kár keletkezett (Kiss 1978). Ilyenkor nemcsak a növekedésre van kedvező hatással az, ha a csemetéket megvédjük, hanem a megmaradásra is. Kocsánytalan tölggyel 1981-től kezdve folytatunk kísérleteket. Vizsgált szerek: Afugan, Bayleton, Thiovit és Tillt. Közülük különösen a Bayletonra és a Tiltre szeretnénk felhívni szakembereink figyelmét. Először dr. Kükedi Endre mezőgazdasági kutató végzett velük kísérleteket saját csemetekertjében kocsányos tölgyön. Ö hívta fel rájuk a figyelmünket és ő bocsátott rendelkezésre a szerekből kísérleti mennyiségeket. Mindkét szer jobbnak bizo-

27 1. táblázat Tölgylisztharmat elleni védekezési kísérletek csemetekertben ig Dózis Perm. száma Átl. védetts. Kezelés ; r ~ '~ ^ kg/ha db 0 5 Benlate 0,05% jún. elejétől kéthetenként Benlate 0,1% jún. elejétől kéthetenként Benlate 0,3% jún. elejétől kéthetenként Benlate 0,3% jún., júl., aug. elején Morestan 0,05% jún. elejétől kéthetenként Karathane 0,1% jún. elejétől kéthetenként Thiovit 0,3% jún. elejétől kéthetenként Thiovit 0,3% jún., júl., aug. elején Kontroll 0,25 7 3,6 0,50 7 3,6 1,50 7 4,8 1,50 3 4,3 0,25 7 3,4 0,50 7 4,0 1, ,50 3 4,0 1,0 2,6 Kezelés 2. táblázat Tölgylisztharmat elleni védekezési kísérlet csemetekertben ben Dózis Perm. száma Átl. védetts. kg/ha db 0 5 Afugan 0,1% jún. elejétől kéthetenként 0,50 7 4,5 Afugan 0,3% jún., júl., aug. elején 1,50 3 3,3 Fundasol 0,2% jún. elejétől kéthetenként 1,0 7 5,0 Fundasol 0,2% jún., júl., au; g. elején 1,0 3 3,8 Thiovit 0,3% jún. elejétől kéthetenként 1,5 7 4,5 Thiovit 0,3% jún., júl., aug. elején 1,5 3 3,4 Kontroll 2,8 nyúlt az eddig kipróbált szereknél. Különösen a Bayleton adott nagyon jó eredményt. A vele kezelt csemeték lényegesen meghaladták magassági növekedésben a többi szerrel kezeiteket. Első éves korban kocsánytalantölgy esetében nem ment ritkaság számba a 70 cm-es magasság. A kocsányos tölgy kiugró egyedei ezeket a méreteket is meghaladták. A Bayleton három hétig biztosan véd a tölgylisztharmat ellen. Ha május végén vagy június elején kezdjük a permetezéseket három-négy kezeléssel teljesen fertőzés mentessé tehetjük a csemetéket. Összegezve a több mint 10 éve folyó kísérleteket megállapíthatjuk, hogy a június elejétől kéthetenként végzett permetezésekkel megvédhetjük a tolgycsemetéket a lisztharmattól. Hétszeri permetezéssel a legtöbb lisztharmat elleni szer megfelelő védelmet nyújt. 'A permetezések számát négyre, de kellő odafigyeléssel háromra is lecsökkenthetjük az újabb szerekkel, amelyek fel-

28 szívódnak. Ezek ugyanis általában képesek kezdeti stádiumban a szövetekben is elpusztítani a tölgylisztharmat micéliumait. Kuratív hatásuk van. Ez teszi lehetővé, hogy az első permetezéssel várhatunk addig, amíg a csemetéken a fertőzés első jelei mutatkoznak. Az utóbbi két év vizsgálata szerint nagyon ígéretes szernek mutatkozik tölgylisztharmat ellen a Bayleton. Ennek valószínűleg serkentő hatása is van. A védekezések pozitív hatása az első éves csemetéknél a legnagyobb. Ha ebben a korban elmulasztjuk a védekezést, lényegesen kisebb növekedésbeni különbséget tudunk elérni még a legjobb szerrel is. EGY ÚJABB CSEMETENEVELÉSI TECHNOLÓGIA VÁLT TELJESSÉ Nagyüzemi kertjeinkben jó néhány speciális csemetenevelő gép áll rendelkezésre. Több helyen egy-egy gyártó (RATH, EGEDAL, ERTI) szinte teljes gépsora megtalálható. Sok technológia szinte teljesen gépesített. Az év őszén az iskolázott lucfenyő csemeténevelés technológiáját is sikerült kiegészítenünk az addig hiányzó láncszemmel: az ágyásrendszerű; soronkénti alávágó géppel. Ma már nehezen vitatható, hogy lucfenyő erdősítéseinkben, a nyugateurópai gyakorlattal egyezően nálunk is az erős, iskolázott csemete alkalmazása biztosítja a legjobb eredményt. A magágyi, éves csemete főbb hátrányait a kis, kevésbé elágazó gyökérrendszert, a rossz gyökér-szár arányt a néhány tíz fillérrel alacsonyabb ár nem ellensúlyozza. A kis termesztő edényekben előállított, ma még jelentéktelen mennyiségű burkolt gyökerű csemete felhasználását pedig magas ára is korlátozza. Az 1+2-es, 2-í-2-es szabadföldi luc csemeték ágyásos rendszerben való nevelése olcsó és kiváló minőségű ültetési anyagot szolgáltat. Termesztéstechnológiánkat az új elem, a soronkénti ágyásalávágó kiemelésével, vázlatosan az alábbiakban mutatom be. Optimális környezeti viszonyok közötti kisüzemi csemetekertben sűrűn, nagy tömegben olcsó szabadföldi 1,5 éves magágyi csemetéket nevelünk (1,8 2,2 millió db-ot 2000 m 2 -en). A káli csemetekertben a lucvetés számára kedvezőtlenebb környezeti viszonyokat (száraz alföldi klíma, rendszeres tavaszi szélviharok és homokverés, 1%-os humusztartalmú homoktalaj) fóliasátorban megváltoztatjuk, és így már az első év nyarán kiiskolázható csemetéket nevelünk (1000 db/m 2 ). Szabadföldi csemete esetén a második év nyarán, fólia alatt nevelt csemete esetén az első év nyarán iskolázunk. Hat asszony naponta ezer csemetét iskoláz el ötsoros, ágyásos rendszerben, természetesen géppel. Ilymódon 1,2 millió csemetét két hét alatt tudunk egy-egy ha-ra kiiskolázni. Az iskolázott lucfenyő bojtosodó gyökérzetét az. iskolázást követő évtől kezdődően (2-fi vagy 1 + 1) soronként vissza kell vágni. így a szomszédos sorok csemetéinek gyökerei nem nőnek össze, és a gyökfő körül még dúsabb, még nagyobb tömegű gyökeret kapunk eredményül. E munka eszköze az EGEDAL gyár ágyásrendszerű, soronkénti alávágó gépe, mely adapterként a rázóvillás ágyáskiemelő gépre szerelhető. Ezzel a technológiai kiegészítéssel lehetőségünk van a csemetéknek hosszabb ideig való iskolában tartására is, így minimális pluszköltséggel nevelhetünk akár 4 6 éves, cm-es, a ritka hálózatú

29 telepítéshez elsőrendű fácskákat is. Erre a második iskolázásra, melyet az alávágás helyett kellene a nagyobb csemetékkel elvégezni, munkagép egyébként sem áll rendelkezésre. A gép bármely, 1 m széles ágyásos rendszerben használható. Kétoldalt élezett kései a jelenlegi legkorszerűbb gyakorlatnak megfelelően, vízszintesen, gyorsan, előre-hátra vibrálnak. A metszési felület így sima, roncsolásmentes. A vonóerő-szükséglet homoktalajon LE. Az alávágás mélysége cm-re meghatározható. A sorok esetleges oldalirányú egyenetlenségeit, görbületeit a munkagépen ülő dolgozó az áttételes kormányszerkezettel éppúgy követni tudja, mint minden EGEDAL ápoló munkagép esetén. A munka rendkívül gyors és ennek megfelelően olcsó is: 4 6 ezer Ft/ millió csemete. A csemeték kiemelése nagy gyökértömeggel, rázóvillás ágyáskiemelővel történik. Az évente ismétlődő vegyszeres és mechanikai ápolás szintén gépesített. Mint minden nagyüzemi, eszközigényes eljárás, úgy ez a technológia is csak akkor gazdaságos, ha elég nagy felületen alkalmazzuk. A káli csemetekertben az utóbbi években 2 3 ha-on iskoláztunk lucfenyő csemetét. Ilyen nagyságrend mellett alakítottuk ki a minimális nyereséget is tartalmazó 1,40 Ftos értékesítési árat. A termesztés bővítése, melynek eddig egyetlen korlátja az alapanyag hiánya volt, a használati értékkel még így is arányban álló ár egyértelmű csökkenését eredményezné. Gurisatti Gábor

30 Kanada erdeinek katasztrofális pusztulásáról ad hírt Jane O'Hara, a MACLEAN'S magazin januári számában. E hatalmas ország jólétét és gazdagságát elsősorban roppant kiterjedésű, gyönyörű erdeinek köszönheti ban az erdőből származó külkereskedelmi aktívum 11,7 milliárd dollár volt, kétszer annyi, mint amennyit a mezőgazdaság és több mint amit a bányászat, a szén-, olaj- és gázipar együttesen produkált. De ezek a számok az illetékesek véleménye szerint elkerülhetetlennek látszó a faipart és az egész gazdasági életet fenyegető hanyatlást takarnak. Az erdők degradálódása kritikus ponthoz érkezett. A hanyatlás oka a pazarló, rossz gazdálkodás és a rövidlátó magatartás. A kanadai fakitermelés 60' -át aló British Columbiában például 1995-ig 30%-kal csökken a hatalmas faipart tápláló alapanyag mennyisége. Nem sokkal különb a helyzet az ország többi részén sem. Összességében 15 éven belül a fakitermelés 20%-os csökkenésével számolnak. Emiatt a faiparban a dolgozók felének kell más területen munkát keresni. A hatalmas fakitermelő társaságok a 93%-ban köztulajdont képező erdők fakitermelési jogát vásárolják meg, és rövid távú érdekeiknek megfelelően, csak a javát viszik el a letarolt erdőknek. Becslések szerint az évenként kivágott 3 milliárdból mintegy 250 millió fa kerül a piacra. Ezt az irdatlan pusztítást is meghaladják az erdőtüzek. Az aggasztó helyzet és a fenyegető veszélyek ellen egyetlen védekezés lehetséges: a megfelelő, a jövő növedékét biztosító erdőművelés a kitermelt erdők felújítása, az erdők nevelése és trágyázása. Csakhogy erre ma még a politikusok rövid távú érdekeinek megfelelően nincsen elegendő pénz ben például a kormányzat az iparból származó 3 milliárdnyi jövedelméből mindössze 156 millió dollárt szánt az erdőművelésre, noha az 1981-ben tartott országos erdészeti konferencia javaslata szerint, évente minimálisan 600 millió dollárral lehetne csak a faellátás tartamosságát biztosítani. A tudományos tanács szerint között erdőfelújításra csak 80 millió dollárt költött a kormány, míg ugyanebben az időszakban 430 millió dollár segélyt adott a harmadik világ erdeinek felújításához. Jack Walter, a B. C. Egyetem professzora úgy véli, hogy,,ez a generáció tanúja lesz a kanadai erdők pusztulásának. Mi országszerte irtjuk az erdőt, a kormány pedig csak üres szólamokkal fizet az erdőgazdálkodás szükségleteinek kielégítése helyett". Jelenleg millió ha felújítatlan vágásterület van Kanadában, és ez a terület folyamatosan nő, miközben évenként majdnem 1,2 millió ha-ral csökken az ország erdőterülete. Évtizedekkel ezelőtt arra számítottak, hogy a természet pótolja a kimeríthetetlennek hitt erdőkből kitermelt fákat. Csakhogy a természetes felújulás távolról sem azonos összetételű és értékű az előző állománnyal. Az évszázados faóriások helyén felverődött erdőkből kikerülő rönköt a hátán elvihetne az ember". Az erdőművelési tevékenység középpontjába az ültetést, vetést állítják, de az ápolás-nevelés elégtelensége miatt a pusztulás majdnem 40%-os. Az egész erdőfelújítás sikertelenségét jól érzékelteti a nagy vetélytársakkal való összehasonlítás. Kanadában egy erdőmérnökre félmillió hektárnyi erdő jut, míg Észak-Európában csupán 15 ezer ha. Svédországban. Finnországban, az USA-ban és a dél-amerikai államokban egyértelműen előírja a kormány a felújítás minőségét. Nem így Kanadában, ahol a hasonló szabályok hiányának egyik következménye, hogy a világgazdaságban gyorsan elvesztette vezető pozícióját. Svédország 50 évvel ezelőtt ismerte fel favagyonának véges voltát, és kezdte el az erdők bővített újratermelését. E hosszú távon is bővülő erőforrásnak köszönheti a faipar szédületes fellendülését, és azt. hogy ma eléri Kanada termelésének 2 3-át. bár csak 1/4-nyi erdővel rendelkezik. A liberális kormány 1982-ben hallgatólagosan elfogadta a kitermelek érveit és a költségvetésből igyekezett javítani a felújítás helyzetén nem sok eredménnyel. British Columbiában például 1984-ben az előirányzott 37 millió dollárból csak 10 millió jutott a felújításra. Hasonló a helyzet Ontarióban is. ahol a hangos politikai szólamok ( ültess két fát minden kivágott helyére") ellenére, az ben levágott ha-ból csupán ha-t újítottak fel, mivel az erdőgazdálkodásra szánt 163 millió dollár 70%-át a nagy fakitermelő társaságok által használt utak - építésére fordították. Pedig a gondos erdőművelés Kanadában sem lenne rossz befektetés. North Covichan Mayor Graham Bruce szerint ma az erdőművelésbe fektetett 137 millió dollár 45 év alatt 665 millió dollárral emelné a kitermelhető fa értékét. És ha ezt az áldozatot 45 évvel ezelőtt hozzuk meg, ma már a zsebünkben lenne ez a sok pénz" kesereg joggal G. Bruce. Ez a kanadai erdők tragikus sorsa. (Ref.: Varga B.)

31 Populus IRÁNYELVEK AZ ÚJ NYÁR-ÉS FŰZFAJTÁK ÜZEMI ALKALMAZÁSÁHOZ DR. TÓTH BEÍ.A Az utóbbi másfél évtizedben a nemesítói munka eredményeképpen jelentősen kibővült a nyár és fűz fajtaválaszték. Ezidő szerint a köztermesztésre államilag engedélyezett nyárfajták száma 11, a fűzfajtáké 5, és folyamatban van további nyár és fűz fajtajelöltek állami felülbírálata is. A fajtaválasztékban váló eligazodás máris megfigyelhetően zavart, bizonytalanságot idézett elő a nyárfatermesztök körében. A konkrét termesztési adottságoknak leginkább megfelelő nyár- és fűzfajtá(k) megválasztásához kíván segítséget nyújtani az alábbi tanulmány. A fajtaválaszték bővítése egyebek között mindenekelőtt a következő célok elérését kívánja elősegíteni: a termőhelyi adottságok szélesebb körű kihasználását, illetve a termesztési lehetőségek bővítését, rugalmasabb alkalmazkodás a termesztéstechnológiai követelményekhez és lehetőségekhez, valamint a termesztési cél megfogalmazásához, az egy- (vagy legalábbis kevés) klónú termesztésben rejlő veszélyeknek (különösen a járványszerű fellépéssel fenyegető betegségek veszélyének) a csökkentése, valamilyen oknál fogva (pl. újabb betegségek fellépte, fajta-degenerálódás, nem kielégítő mennyiségi és minőségi fatermés stb. miatt) csökkent értékűvé vált, addig köztermesztésben volt fajtának a felváltása jobbakkal, megfelelőbbekkel. Jóllehet egyes újabb nyár- és fűzfajták állami minősítése, illetve köztermesztésre engedélyezése már a 70-es évek első felében megtörtént, a rájuk vonatkozó ismeretek hiánya folytán az üzemi termesztésbe vételük éveken át csak nagyon vontatottan haladt előre. Jelentős változást hozott az új nyár- és fűzfajták iránt megnyilvánuló érdeklődést illetően, amikor a MÉM EFH szervezésében az erdőművelés vezetők őszén a helyszínen tanulmányozhatták az ERTI püspökladányi kísérleti állomásának üzemi méretű nyár- és fűz kísérleti rendszerében elhelyezett új fajtákat és fajtajelölteket. E tanulmányút, majd más nyár- és fűztermesztő, valamint irányító-ellenőrző körök (állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, erdőfelügyelőségek, OEE-csoportok stb.) szakemberei részéről rendszeressé vált helyszíni tapasztalatszerzések nyomán egyszeriben felfokozott igény állott elő az új nyár- és fűzfajták irányában. Ez azzal járt, hogy a már akkor éppen nagyobb mennyiségű kiindulási szaporítóanyaggal rendelkező egyes fajtákat (pl. 'OP 229 B' nyár, 'Bédai egyenes' fűz) hirtelenül nagy arányban kezdték szaporítani és ültetni ezzel újabb monoklonális termesztés veszélyét idézve elő. Időközben valamennyi új nyárés fűzfajtából, de ideiglenes szaporítási engedéllyel már egyes további fajtajelöltekből is kialakult az okszerű termesztési lehetőségeknek megfelelő szaporítóanyag-bázis. Ilyenképpen most már üzemi méretekben is megvannak az

32 alapvető feltételei annak, hogy valóban ki is használjuk a meglevő nyár- és fűz-fajtaválasztékban rejlő termesztési előnyöket. Az erdősítések tervezésekor döntően a konkrét termőhelyi adottságok határozzák meg a fajtamegválasztást. Ezért ismerni kell az egyes fajták termőhelyi és termesztési igényeit. Az 1983-ig köztermesztésre engedélyezett nyár- és fűzfajták, ideiglenes szaporításra engedélyezett egyes fajtajelöltek leginkább részletes, sokoldalú információt nyújtó leírása az ERTI ún. zöld füzetek" sorozatában került a szakközönség kezébe (Palotás F. Gergácz J. Simon M. Tóth B.: Nyár és fűz fajtaválaszték, 1983.), de rövidebb ismertetést a NMI is mindig közreadott az állami fajtaelismerést követően Az Erdő hasábjain. Ezek a tanulmányok már alapvető tájékoztatást nyújtanak az egyes fajták tulajdonságait illetően. Éppen ezért ezeket az alapismereteket itt nem ismételjük meg. Ismeretes, hogy a termőhelyfeltárási gyakorlatban a termőhelyeket a típusjellemző (ún. teszt"-) fafajokkal értékeljük. A nyárfatermesztésben a termőhelytípusok, változatok értékét az T 214' olasz nyárral, az óriás nyárral, ill. a korai nyárral szoktuk jelölni. Ha továbbra is ezt a három, a szakemberek szakmai tudatában már beidegződött régi" nyárfajtát vesszük összehasonlító értékjelölő skálaként, az újabb nyárfajták termesztési lehetőségeit a következők szerint differenciálhatjuk: az 'I 214' olasz nyárral minősített mély termőrétegű, ill. a már közepes termőréteg-mélység felé hajló, de még jónak minősíthető nyárfatermőhelyéken ültethetők fontossági sorrendben: 'BL', 'Pannónia', 'OP 229 B'. 'I 45/51', 'Blanc du Poitou' nyárfajták, valamint a 'Triplo' fajtajelölt; az óriás nyárral minősített (tehát esetenként már némileg szárazabb, vagy nagyobb mésztartalmú, avagy korlátozott közepes termőréteg-mélységű) termőhelyeken ültethetők: 'Pannónia', 'OP 229 B', T 45/51' nyárfajták, valamint a 'Triplo' és az T 58/57' (fehérnyár) fajtajelöltek; a korai nyárral minősített (tehát az időszakosan túlnedvesedő, vagy a lápi eredetű, ill. a kötöttebb, esetenként korlátozottabb közepes, sekélyebben közepes termőréteg-mélységű) termőhelyeken ültethetők: 'Blanc du Poitou', 7 273', 'OP 229 B', 'Pannónia' nyárfajták, valamint a 'Triplo', 'Kopeczky' ('H 490 4') és az '1 58/57' fajtajelöltek. Ez a besorolás alkalmas egyben annak áttekintésére is, hogy az óriás nyarat és a korai nyarat melyik újabb nyárfajtákkal válthatjuk fel adott konkrét viszonyok között, illetve melyek alkalmasak az T 214' olasz nyár bizonyos mértékű visszaszorítására, ezzel a mai, közel egyklónú nyárfatermesztésünk veszélyeinek a kiküszöbölésére. Nyomatékosan rá kell azonban mutatnunk, hogy az esetek jelentős részében elkerülhetetlenül el kell végezni a konkrét termőhelyfeltárást (hiszen már az T 214', az óriás, a korai nyárral történő értékelő megítéléshez is többnyire szükség van erre). Egyes különleges termesztéstechnológiai kívánalmakat, lehetőségeket figyelembe véve, a fajtamegválasztásban további eligazító nézőpontok lehetnek : az ültetési idény okszerűen széthúzható az ősszel viszonylag korán lombjukat hullató 'OP 229 B' és 'Kopeczky' nyarakkal (némileg korábban hullatja a lombját a 'Pannónia' nyár is), ill. a tavasszal későn fakadó 'Blanc du Poitou' és '1 273' nyarakkal; a vágásérettségi kor igen tág határok között választható a faanyagminőség romlása nélkül a 'Blanc du Poitou' nyárnál (hasonlóan a korai nyárhoz); ezért előnyösen alkalmazható a körülményesen felújítható területeken,

33 ahol a rövid termesztési ciklussal vele járó gyakoribb időközökben jelentkező felújítási kötelezettség teljesítése nehezen leküzdhető gondot jelent; keskeny korona-alakúak, ezért fasorok (továbbá tölgyesekben előhasználati nyárasok) telepítésére: 'Pannónia', 'OP 229 B\ I 45-51', 'Kopeczky' nyarak; hímivarúak, ezért belterületi és major-fásításokra is alkalmasak: 'I 45/51' 'Kopeczky', 'Triplo' nyarak; vadveszélyeztetett helyeken a korán durva kérget kialakító 'Kopeczky' T 45/51', 'Blanc du Poitou' nyarakat kell előnyben részesíteni, de számításba vehető a 'Pannónia' nyár is. A fűzek megválasztásánál irányelvül szolgálhatnak a következők: a belterjesebben kezelhető (gondosabb fiatalkori ápolásokban részesíthető) területeken: '1 4/59', 7 2/59' fűzfajták, 'Sí 2 61', 'Veliki Bajar cl. 184' fajtajelöltek; a csak külterjesebben kezelhető (pl. tartósabban, hosszasabban túlnedvesedő, vizenyőssé váló) területeken: 'I 2/59', 'Bédai egyenes' fűzfajták, 'Sí 2 62' fajtajelölt; minőségi törzsfa előállítására alkalmasak: 'I 4/59', '1 2/59' fűzfajták, 'Sí 2 62' fajtajelölt; elsősorban ún. tömegfa- (biomassza-) termesztésére javasolhatók: 'Bédai egyenes', 'Pörbölyi', 'Csertai' fűzfajták, 'Veliki Bajar cl. 184' fajtajelölt. A fentebbi felsorolásokban nem szerepelnek az engedélyezett nyár fajtaválasztékban benne szereplő 'I 254' (euramerikai), valamint 'Favorit' (P. alba- x P. gr andidentata) nyárhibridek. Az 'í 254' nyárról az üzemi kísérleti területeken bebizonyosodott, hogy a termőhelytűrési és az alaki tulajdonságai nem kedvezőbbek az 'í 214' nyáréinál, ugyanakkor a kéregfekély megbetegedéssel szemben mutatott tűrőképessége jóval mérsékeltebb az 'í 224' nyárhoz képest. A 'Favorit' nyárnál alapvető gond, hogy a szaporítóanyagának az üzemi előállítási módja nincs kielégítően megoldva. E miatt az üzemi méretű termesztése egyelőre nem lehetséges, viszont díszítő fásítások céljára megfelelő lehet. A nyár- és a fűzfajták, fajtajelöltek ismertetett termőhelyi és termesztéstechnológiai értékelése, alkalmazási lehetőségeik körvonalazása, ill. a nyárés fűztermesztésbe bevonható területek adottságainak hozzávetőleges becslése alapján már javaslatot lehet megfogalmazni a jövőbeli fajtaösszetétel prognosztizálását illetően. Figyelemmel arra, hogy a most termelő nyár- és fűzanyatelepeket az üzemek zömmel az utóbbi 2 3 év folyamán létesítették, vagy újították fel, az okszerűnek ítélhető fajtaarányok feltehetően az 1980-as évek végére érhetők el az üzemi szaporítóanyag-termesztésben. Éppen ezért a jövőbeli fajtaarányok kialakításánál már figyelembe lehet venni a Leucenyár (fehérnyár-félék) fajcsojortjába, valamint a balzsamos nyárféleségek (és más fajokkal alkotott hibridjeik) csoportjába tartozó nyár fajtajelölteket is a nyárfatermesztésünket ma szinte kizárólagosan uraló, az Aigeiros-nyárak (feketenyár-félék) fajcsoportjába tartozó euramerikai nyarak mellett. E három csoport javasolható aránya: az Aigeiros-csoport nyarai 70%, a Lewce-csoport nyarai 25%, a balzsamos csoportnak jelenleg még vizsgálat alatt álló fajtajelöltjei 5%. Az egyes nyárcsoportokon belül a fajták és fajtajelöltek javasolható aránya: Aigeiros fajcsoport: 'í 224' 15%, 'OP 229 B' 15%, 'Pannónia' 15%, 'Blanc du Poitou' 10%. 'BU 10%, 'Triplo' 10%, 'I 45/52' 5%, '1 273' 5%, 'Ko-

34 peczky' 5%, egyéb fajtajelöltek együtt 5%, óriás nyár 5%; a korai nyár törlendő; Leuce nyárcsoport: T 58 57' 60%, mageredetű (kommersz) fajpopulációk 20%, további fajtajelöltek 20%. A fűzek javasolható fajtaaránya: T 2/59' 25%, 'Bédai egyenes' 15%, T 4/59' 15%, 'SI 2 61' 20%, 'Veliki Bajar cl. 184' 10%, egyéb fajták és fajtajelöltek együtt 15%. (Nyomatékosan hangsúlyozni kell azonban, hogy az itt megadott fajtaarányjavaslat még nem hivatalos intézményi vagy irányítói állásfoglalás, hanem kizárólag a szerző javaslattétele, amelyet azonban széles körű és hosszabb ideje folytatott vizsgálataira és félüzemi-üzemi termesztési tapasztalataira alapozva dolgozott ki és terjesztett elő.) Természetesen számos termesztéstechnológiai kérdés még nyitott (pl. a növőtér-szabályozás, optimális vágásérettségi korok, stb.). Az immár éves nyár és fűz klón- és termesztési kísérletek azonban most már ezek eldöntéséhez is egyre több vizsgálati lehetőséget nyújtanak. Ezek végigviteléig és értékelésükig a jelen tanulmány természetszerűleg csak az új nyár- és fűzfajták telepítésénél alapvető fontosságú fajtamegválasztáshoz vállalkozhatott irányelvek közreadására. A szarvas- és zergeállomány elterjedésének és a kilövési tendenciának változásai Ausztriában. A különböző időszakokban végzett számbavételek figyelembe vételével a szaryasállomány elterjedése évek között kb ha-ral között ha-ral, között ha-ral növekedett Ausztriában. Ezzel összesen ha-ral növekedett közötti időszakban a szarvaspopuláció által elfoglalt terület. A legújabb felvétel szerint melyről a közlemény mellékleteként részletes térkép található 1983-ban ha területen található szarvasállomány, mely az 1975-tel szemben némi csökkenést mutat, azaz a közlemény szerint ha-t. Az évi kilövés darabszáma az 1975-ös db-ról 1983-ra db-ra csökkent. A zerge elterjedése és a kilövés változása ezzel szemben növekvő tendenciát mutat az utolsó években. Jelenleg ha-on fordul elő zerge, és a kilövés az évi mal szemben db-ra növekedett. Elterjedése. az alsóbb régiók felé tovább tart. Elszaporodása a minőségi romlás veszélyét rejti magában és az erdőben jelentős vadkárokhoz vezet. Erősebb vadászata indokolt. A szerző szerint a szarvasállomány csökkenése mellett az a jelenség is észlelhető, hogy a szarvas az eddigi helyhezkötődését feladva váltó vaddá alakul át. (Alig. Forstzeitung sz. Ref.: Pankotai G.) A lapban megjelent tanulmányok szerzői: Agócs József tud. munkatárs, EFE, Sopron; dr. Babos Károly tud. főmunkatárs FKI, Budapest; Bezzegh Péter Pilisi Parkerdő fagyártmány üzemének vezetője. Budakeszi; dr t Csesznák Elemér egyetemi tanár, EFE, Sopron; dr. Gergácz József tud. főmunkatárs, ERTI, Sopron; Gurisatti Gábor kertészmérnök, csemetekerti üzemvezető. Kál; dr. Horák Endre agrokémikus, Budapest; Keresztesi Béla akadémikus, az ERTI főigazgatója, Budapest; dr. Kiss László ny. tud. főmunkatárs, Sopron; dr. Nemes László oki. erdőmérnök, tsz. főágazatvezető, Nagykőrös; dr. Posta József tud. osztályvezető-h.. ERTI, Budapest; dr. Sali Emil ny. minisztériumi főosztályvezető, Budapest: dr. Szentkúti Ferenc tud. főimunklatárs. EFE, Sopron; dr. Tóth Béla tud. tanácsadó, Püspökladány.

35 Populus DR- HORÁK DR. NEMES ENDRE, LÁSZLÓ ALFÖLDI NEMESNYÁRASOK TÁPANYAG-UTÁNPÓTLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A nyárfa (és általában az erdő) telepítések tápanyagellátásának szükségszerűsége napjaink egyik vitatott kérdése erdészeti körökben. Lényegében két tábor véleménye áll egymással szemben: az egyik tagadja az erdő tápanyag-utánpótlásának (trágyázásának) szükségességét hivatkozva a sok évszázados hagyományokra, a másik tábor pedig azt jónak, sőt nélkülözhetetlennek tartja. A mi álláspontunk az utóbbi véleménnyel azonos. Szükségesnek tartjuk a nyárasok rendszeres tápanyag-utánpótlását, figyelembe véve természetesen a termőhelyi adottságokat. Mint minden növénynek, igy a nyárfának is szüksége van vízen, levegőn, hőn, napfényen kívül tápanyagra is. Nyárfatelepítést a mezőgazdasági üzemek elsősorban ott végeznek, ahol a rossz talajadottságok miatt a szántóföldi, vagy kertészeti művelés nem gazdaságos (esetleg nem is lehetséges). A kedvezőtlen talajtulajdonságok egyike pedig ritka kivételtől eltekintve a minimális felvehető tápanyagtartalom. A telepítést végző szakemberek-' nek tehát tisztában kell lenniük azzal, hogy a talaj tápanyagszolgáltató képességére nem, vagy csak alig számíthatnak. A jelenlegi gyakorlat szerint a nyárfaüitetvények legalábbis agrotechnikailag sokkal inkább hasonlíthatók a szőlő- és gyümölcsültetvényekhez, mint a hagyományos értelemben vett erdőhöz. A nyárasok tápanyag-utánpótlását támogatók csoportja azonban nem egységes: különböző vélemények vannak a trágyázás mennyiségét, módját, idejét, felületi elosztását, talajbajuttatását illetően. A következőkben vázoljuk a mi elképzeléseinket, véleményünket a nyárfaültetvények műtrágyázásának komplex kérdésében. Tápanyag-utánpótlás telepítés előtt A telepítés.előtti termőhelyfeltárás és az azt követő talajvizsgálatok során meg kell állapítani a 0 60 cm-es réteg könnyen oldható tápanyagtartalmát. Ezt a gyakorlatban az ammóniumlaktát (rövidítve: AL) kivonószerben oldható foszforvegyületekkel (P 2 Oö-ben kifejezve) és káliummal (KjO-ban) jellemezhetjük. Amennyiben az AL-oldható P2O5 nem éri el a 10 mg 100 g talaj, ill. az AL K2O a 15 mg/100 g talaj értékét, úgy szükség van a telepítés előtti ún. készlettrágyázásra. A készlettrágyázásról más szóval tartaléktrágyázásról az utóbbi időr ben sok vita hangzott.már el, többen tagadják ennek létjogosultságát. Véleményünk ebben a kérdésben az, hogy a műtrágyázástól függetlenül szükség van a talaj tápanyagkészletének bizonyos szintjére. Ezt nevezhetjük biztonsági tartaléknak is, amely hivatott arra, hogy egyrészt egyes esetekben a műtrágya nem oldódik, nincs adott időben a felszívó gyökérzet közelében stb. a növényt táplálja, másrészt a talaj biológiai aktivitását egyensúlyban tartsa. Ne felejtsük el, hogy a talajt és a növényt nem lehet önmagában

36 egymástól elkülönítve vizsgálni, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a növény sok esetben a műtrágyát nem közvetlenül veszi fel, hanem azt előbb a talaj mikroszervezetei asszimilálják, majd bizonyos idő elteltével felvehetővé teszik. Ha a műtrágya ilyen időleges biológiai lekötése egybeesik a növény intenzív tápanyagigényével, akkor a talaj tápanyagkészlete az egyetlen tápanyagforrás. A készlettrágyázáshoz szükséges műtrágyamennyiség kiszámításának elve a következő: 1 mg/100 g P2O0 (vagy K2O) emeléséhez kb 90 kg/ha hatóanyaggal kell számolnunk. Ha tehát a talajvizsgálattal megállapítottuk, hogy pl. 4 mg P2O5 és 7 mg K-O'IOO g talaj az AL-oldható tápanyagtartalom, akkor foszforból 6, káliumból pedig 8 mg a hiány. így 6X90=540 kg a P2O5 és 8X90=720 kg a K2O" igény hektáronként. (Ez pedig 18%-os szuperfoszfátból 3000 kg/ha-t, 40%-os kálisóból 1800 kg/ha-t jelent.) Ilyen mennyiségű műtrágyát azonban egyszerre kijuttatni nem célszerű a következő indokok alapján: nagymértékben megnöveli a költséget (3000 kg szuperfoszfát ára 3150, Ft, 1800 kg kálisóé pedig 1550, Ft); főleg homoktalajon a kálium a mélyebb rétegekbe vándorol, kimosódik, így ilyen talajon pazarlás lenne egyszerre ennyi kálisót kiszórni. Nagy tápanyaghiány esetén javasolható, hogy a megfelelő tápanyagszintet ne egyszerre, hanem 3 4 évig történő többlettrágyázással érjük él. így telepítéskor a kiszámított hatóanyag-mennyiségnek csak a harmadát-negyedét juttassuk ki. Természetesen olyan gazdaságokban, ahol erre az anyagi lehetőség adott és a talaj középkötött, vagy kötött, ott egyszerre is kijuttathatnák nagy mennyiségű műtrágyát. Homoktalajon azonban az esetben is csak a foszfáttrágyát érdemes teljes mennyiségben kiszórni, a kálisót az előbb vázoltak miatt pedig több részletben. A készlettrágyázást a telepítést megelőző talaj forgatással egyidőben- kell elvégezni. Tavaszi telepítésnél ennek az ideje az előző év nyara, vagy ősze. Őszi telepítésnél pedig arra ügyeljünk, hogy legalább 1 2 hónappal korábban történjen a trágyázás, mint a telepítés. Forgatás után a felületre juttassunk ki kg N hatóanyagot hektáronként, és azt sekélyen munkáljuk be. Mélyebbre juttatása nem ajánlatos, mert a nitrát nitrogén a csapadékvízzel úgyis az alsóbb rétegekbe mosódik. Tápanyag-utánpótlás telepítéskor A készlettrágyázástól függetlenül ajánlatos telepítéskor is műtrágyázni. A következők javasolhatók: Minden gödörbe 50 g N, 60 g P2O5 és 40 g K2O hatóanyagot juttatunk, majd erre kevés földet szórunk, hogy a nyár gyökerei ne érintkezhessenek közvetlenül a műtrágyával. Külön ki kell emelni, hogy a 40 és 60%-os kálisó klórt is tartalmaz, amely a nyár gyökérzetét károsíthatja. Leghelyesebb, ha 50%-os kálisót alkalmazunk, amely nem klórtartalmú (káliumszulfát). Ajánlható ezenkívül a műtrágyatabletták alkalmazása. Pl. a Chemie Linz AG. által gyártott erdészeti tabletta 20% N-t, 12% P 2 05-t, 8% K 2 0-t és 1% mikroelemet tartalmaz. Gödrönként 1 3 tablettát célszerű alkalmazni. A fő hatóanyagok nehezen oldódó formában vannak a tablettában. Amellett mikrobiológiai hatásra válik a nitrogén felvehetővé, ezért a növény szükségleteihez jól igazodik és a kimosódása minimálisra csökken. A tabletta a gyökeret nem károsítja, ennek ellenére leghelyesebb, ha a gödör alján lévő

37 tablettát csekély földdel fedjük be. Közvetlenül a telepítés után adhatunk nitrogént és azt sekélyen munkáljuk be. ha erre mód van fánként 50 g Évenkénti tápanyag-utánpótlás A nyárfák laboratóriumi vizsgálati adatai szerint (farész és levelek) 1 m 3 növekedéshez 4 kg nitrogénre, 2,5 kg foszforra és 3 kg káliumra van szükség, így tehát elméletileg az évenkénti műtrágyaigény könnyen kiszámítható, mert pl. 20 m 3 átlagnövekedésnél 80 kg N, 50 kg P>Os és 60 kg K2O hatóanyagot kell hektáronként műtrágyázással a talajba juttatni. (Hozzászámítva természetesen azt a mennyiséget, amelyet készlettrágyázásnál esetleg elhagytunk, és azt évenként akarjuk pótolni.) A kérdés megoldása azonban nem ilyen egyszerű. A talaj ugyanis nem ad vissza ugyanannyi tápanyagot, mint amennyit beadagoltunk a lekötődési, kimosódási és egyéb veszteségek miatt. Csak a legfontosabbakat említjük: Savanyú kémhatásnál (6 ph alatt) az ammónium-nitrogén és a foszfát lekötődik, mert az ammónium-ionok az anyagásványok kristályrácsába beépülve oldhatóságukat, (és így felvehetőségüket) elvesztik. A foszfát pedig a savanyú talajokban jelenlévő szabad vas- és alumíniumionokkal oldhatatlan csapadékot képez. Lúgos kémhatásnál az ammónium-ion gázalakú ammóniává alakul, és így a légkörbe távozik. Meszes talajoknál a jelenlévő Ca-ion a foszfátokat trikalcium-foszfát formában oldhatatlanná teszi. Erősen kötött talajoknál a jelenlévő anyagásványokhoz kötődik nagy erővel az ammónium, a foszfát-, valamint a kálium-ion. Ezenkívül itt még számítanunk kell arra, amennyiben a talaj vízzel telített, hogy anaerob viszonyok keletkeznek, amelynek következtében a nitrát redukálódik (denitrifikálódik) és így gázalakú nitrogén keletkezik, amely a levegőbe jut. Homokos területen fennáll a nitrát, de még inkább a kálium kimosódásának veszélye. Ezeket a veszteségeket csökkenti ugyan a humusz jelenléte, de a nyártelepítések talaja rendszerint minimális mennyiségű humusszal (rendszerint l'/o alattival) rendelkezik, így ennek hatásával gyakorlatilag nem számolhatunk. Az itt említett veszteségek százalékosan a következő értékeket mutatják átlagosan: N 20%, P2O5 60%, K»0 50%. így tehát a következőképpen módosul az 1 m 3 növedék tápanyagigénye: N 5 kg, P2O5 6 kg, K2O 4 kg. Az előbb említett példánál (20 m 3 átlagnövedék) a hektáronként kiszórandó hatóanyag-mennyiség a következő lesz: N 100 kg, P2O5 120 kg, K kg. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az itt közölt %-os veszteségek csak tájékoztató jellegűek, és azoktól jelentős eltéréseik lehetnek mindkét irányban. Ezért szükséges megismerni a talaj ph értékét, mésztartalmát, kötöttségét és humusztartalmát. Ugyanakkor mindezeken túl érdemes 3 4 évenként a talaj tápanyagtartalmát laboratóriumi vizsgálatokkal megállapítani, mert ezek alakulása is módosíthatja a kiszórandó műtrágya menynyiségeket. A műtrágyák kiszórásának időpontjára és bemunkálására nézve a következő a javaslat: leghelyesebb a foszfor és a kálium műtrágyát ősszel a területre egyenletesen kijuttatni, és azt a talajba tárcsázni. Amennyiben rendelkezik a gazdaság olyan műtrágyaszóróval, amely a műtrágyát mé-

38 lyebb rétegekbe juttatja (pl. Vicon-rendszerű), akkor feltétlenül azt használjuk. A nitrogén kiszórását tavasszal ajánljuk, a vegetációs idő kezdetén sekély megmunkálással. Permeíírágyázás A permettrágyák alkalmazása a makrotápelemek utánpótlásának szempontjából nem döntő, sokkal inkább a fiziológiás aktivitás jelentős növekedése a számottevő, ugyanis a magasabb koncentrációjú oldatok alkalmazásának határt szab a fitotoxicitás, a kezelések számának növelése pedig nem elhanyagolható költségtényezőként merül fel. A jelenleg forgalomban lévő permettrágyák hatékonyságának elbírálásához nem rendelkezünk adatokkal nyárasokban. Tény, hogy a termesztésben egyedülálló kultúráról van szó, amely fás szárú, de vele szemben a vegetatív növekedés a követelmény, és nem a terméshozam. Feltételezésünk szerint a maximális szárazanyag-produkcióhoz speciális igényeket kell ez esetben kielégíteni. Meggyőződésünk, hogy a nyárfa optimum értékeivel harmonizáló permettrágyáktól várhatjuk a legnagyobb hatást. Elsősorban a mikroelemek utánpótlása révén. Rendkívül nagy előnye van ezen a téren a termesztési rendszereknek, mivel a speciális összetételű permettrágyák elkészítésének olyan igényével léphetnek fel az ipar felé, hogy a megrendelt készítmények mennyisége folytán azok rentábilisan legyárthatok. Az okszerű tápanyagutánpótlás tervezése a nyárfások komplex felmérésének szükségességét vonja maga után. Dr. Kraljie B. zágrábi professzor az 1986-ban Jugoszláviában rendezendő ITJFRO világkongresszusra kát terjedelmes (összesen 120 oldalnyi) tanulmányt írt. amelyeket a megbízók is mind a tőkés, mind a szocialista erdőgazdaságban egyformán elfogadhatónak tartanak.,,a kooperációs gazdálkodásban elért közös nyereség szétosztása az erdőgazdaságban, fafeldolgozásban és íaforgalmazásban" című művében a probléma megoldását a következőképp fejti ki. A nyereség szétosztásakor először az egyes kooperációs partnerek erdőgazdasági különbözeti földjáradékát, illetve fafeldolgozási, forgalmazási extraprofitját számítják ki, ezeket összegezik és levonják a közös jövedelemből, majd a maradványt az önköltség arányában osztják fel. A különbözeti földjáradék, extraprofit leválasztása jelentős árváltozások ás infláció fennállása esetén" című művében az extraprofit általánosságban egyenlő a szélsőséges (extern) piaci árak és a saját (individuális) termelési ár különbözetével. Ha változatlan árak mellett reális tervárak állapíthatók meg és infláció sem áll fenn, akkor a terrqelői ár is objektív elemek alapján tervezhető. Változó árak és változó újratermelési eszközök, továbbá szerződéses, állami kötelezettségek fennállása esetén a szerző módszere szerint a termelői árat ugyancsak objektív elemek alapján kell megtervezni, de korrekciós tényezők beállításával azon elvnek figyelembevételével, hogy az árváltozás miatt a dolgozók kollektívája nem terhelhető meg a veszteségekkel, illetve nem részesíthető meg nem szolgált nyereségben. Ha csak az árak változnak, akkor reális tervárak nehezen és bizonytalanul állapíthatók meg és infláció is keletkezhet. Ez esetben az egyéni termelői árak ugyanazon elszámolt objektív elemek alapján veendők figyelembe, mint a piaci áraiknál, de korrekciót is kell végezni, hogy a dolgozókat illetéktelen előny vagy hátrány ne érhesse. Eszerint az értékek az év folyamán változó pénzérték tényleges (dinamikus) évközi árfolyamán vehetők számításba. (Ref.: Abonyi István)

39 « AZ 1984-BEN KIALAKÍTOTT Új ERDŐGAZDASÁGI GÉPEK DR. POSTA JÓZSEF Az Erdészeti Tudományos Intézet tématervi és szerződéses kutatások keretében az évenként egyre szűkülő és meglehetősen szerény pénzügyi, illetve személyi feltételek ellenére az elmúlt évben is fejlesztett ki újabb erdőgazdasági gépeket. Ez írás célja az ilyen irányú kutatómunka eredményeinek számbavétele, illetve az új gépek rövid ismertetése. Az Erdészeti Tudományos Intézetben szerződéses kutatás keretében alakítottunk ki I. n. évében a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság megrendelésére az Erdészeti Gépgyártó Vállalattal kooperációban 3 db darus rövidfás pótkocsit. Tervezéskor, kivitelezéskor igyekeztünk maximálisan figyelembe venni az 1980-ban elkészült és az azóta eltelt időszakban igen eredményesen üzemelő prototípussal szerzett tapasztalatokat és a megbízó erdőgazdaság egyéb igényeit is. A 40 kn névleges terhelhetőségű, RP 4 típusjelű pótkocsi üzemeltető erőgépe a hazai gyakorlatban széles körben elterjedt 14 kn vonóerőosztályú MTZ 80 vagy célszerűen 82-es, szovjet gyártmányú univerzális traktor, de csatlakoztatható más, ebbe a kategóriába tartozó univerzális alapgéphez is. Az egytengelyes pótkocsi merev alvázú, középen végigfutó szekrényes hossztartóval. A prototípuson alkalmazotthoz viszonyítva jóval erősebb homlokfal a továbbfejlesztéskor csőből készült. A rakoncák ugyancsak eltérően a prototípustól varratnélküli acélcsőből hajlítottak, és a kereszttartók végein levő hüvelyekbe csatlakoznak. Az egyébként szabadon elforduló rakoncák alaphelyzetbe történő ömbeállását egy, a végeiken, illetve a hüvelyekben kialakított ferde pálya biztosítja. Ilymódon különösen az üres szerelvénynél az állományban való mozgás során, a lábon álló fák törzsének rakoncák okozta sérülése gyakorlatilag kiküszöbölhető. A rakoncaosztás 1 m-es választékból 3 sor, 1,2 2 m-esből 2 sor, míg 2,2 4 m-esből 1 sor felterhelését teszi lehetővé. A KCR 2000-es típusjelű, Kaposgép gyártmányú hidraulikus daru a pótkocsi hossztartójával egységet képező daru oszlopon helyezkedik el. Az eredetileg is erdészeti célú daru az alapgép vezetőfülkéjéből vezérelhető. A pótkocsi rakodás közbeni keresztirányú stabilizálására hidraulikusan működtetett támasztólábak szolgálnak. Utóbbiak csuklós függesztőszerkezetét úgy képezték ki, hogy egyrészt gyors mozgást, másrészt talajközelben nagy támasztóerőt biztosítson. A merev felfüggesztésű, mezőgazdasági célú, nyomtávjában módosított futómű ballonos, alacsony nyomású gumiabroncsokkal szerelt. A pótkocsi fékrendszere fékerőszabályozós reaktív légfék, mechanikus működtetésű rögzítőfékkel. A légfék és az elektromos rendszer szabványos csatlakoztatása kielégíti a közúti közlekedésre való alkalmasság követelményeit.

40 1. ábra. RP 4 típusjelű forwarder III A pótkocsi gumituskóba ágyazott vonószeme az üzemeltető erőgép alsó, ún. automatikus vonóhorgához kapcsolódik. A vonószem mögött lehajtható és csappal rögzíthető támasztóláb van, a tárolási, illetve szerelési helyzet biztosítására. Az RP 4 pótkocsiból és az MTZ 82-es traktorból álló kihordó szerelvények eredményesen üzemeltethetők az előhasználati fakitermelésben, valamint a kevésbé méretes állományok véghasználatában is ott, ahol a terep, s talajadottságok lehetővé teszik az univerzális erőgépek alkalmazásán Ezen túlmenően rakodótéri belső anyagmozgatásra, máglyázásra és sarangolásra, valamint rövid távú kiszállításra is használhatók. Teljesítményük az üzemeltetési viszonyoktól függően az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján m 3 évenként. A Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ez évben újabb 4 db továbbfejlesztett pótkocsi kivitelezésére kötött kutatási szerződést intézetünkkel. E megbízással egyidejűleg tématervi feladatként megkezdtük egy 40 kn terhelhetőségű hidraulikus hajtású pótkocsi kialakítását is. Utóbbi elképzeléseink szerint egy fakitermelő gépcsalád alapgépeként is számításba vehető lesz. 2. ábra. Hárompont függesztő szerkezet "** # LKT traktorhoz 3. ábra. A DF nagyteljesítményű akácgyökér-daraboló

41 4. ábra. FKA 1 késes henger (Fotó ERTI, Ruttkay László felvételei) Ugyancsak tématervi kutatások keretében készült el az elmúlt évben Kovásznay Szász Dániel, a fájdalmasan fiatalon elhunyt, rendkívül tehetséges kutatónk szolgálati szabadalma alapján és útmutatása mellett a 14 kn vo-, nóerőosztályú univerzális traktorhoz csatlakoztatható orrszerelésű, HC 20 típusjelű, hidrosztatikus hajtású csörlő prototípusa. Az ilyen elrendezésű csörlő előnyei a hagyományos", hátsó szerelésűvel szemben röviden a következőkben foglalható össze: a csörlő az olajtartállyal együtt a gyári pótsúlyok helyett hasznos tömegként, hosszirányban stabilizáló szerepet tölt be, a traktor hátsó részén szabaddá váló hely lehetővé teszi, hogy a kötélkivezetés, valamint a rakomány közelebb kerüljön a hátsó tengelyhez, azaz azonos alapgép esetén a technológiai erők destabilizáló nyomatéka jelentősen csökken, a kötélbevezetési hossz 5 8-szorosára nő, ami nagymértékben javítja a kötéltorlódást, a vonszolható rakomány nagysága 1,5 2-szeresére nő azonos alapgép esetén, ha megtartjuk a kormányozhatóságra vonatkozó előírásokat. Az orrszerelésű mechanikus csörlő ugyanakkor bonyolultabb erőátvitelt igényel. Ezért is választottuk a 1 hidrosztatikus hajtást. Ennek további előnye, hogy a kötélerő nyomáshatároló szeleppel 5%-os pontossággal behatárolható és rádiós távirányítása is egyszerűen megoldható. A prototípus csörlőnél lassú járású, kötéldobba épített axiáldugattyús hidromotort használtunk fel. A dob szabadonfutását, illetve vonszolás közbeni rögzítését a traktor vezetőfülkéjéből pneumatikusan működtetett kilincsmű biztosítja. A kötél kivezetése az alapgép hátsó hídjára szerelt, egy alsó fix önbeállító görgővel ellátott oszlop útján történik. A rakományt vonszolás közben megemeli és a traktort csörlőzés során kitámasztja az alsó függesztőkarokhoz csatlakozó emelőlap. A kötélhossz 70 m, 10 mm-es kötélátmérővel, míg a kötélbevezetési hossz 3,2 m. Sajnos az eredetileg tervezett nagynyomású hidraulikus szivattyút mind a mai napig nem sikerült beszereznünk, így a prototípus csörlőt csak az alapgép külső hidraulikus köréről tudtuk működtetni az első terepi, félüzemi próbák során. Idei terveink között szerepel a HC 20 csörlővel jelenleg is folyó üzemi vizsgálatok tapasztalatai alapján egy hidraulika vonatkozásában kevésbé igényes és megfelelő darabszám esetén a TUN csörlőkkel árban is versenyképes orrszerelésű csörlő kifejlesztése.

42 Gyakorlati igények alapján kezdtük meg tématervi kutatás keretében az elmúlt évben Benke István újítása alapján a hazánkban legelterjedtebb speciális erdészeti kerekes traktorok, az LKT család tagjaihoz csatlakoztatható szabványos hárompont-függesztő szerkezet kialakítását. A függesztőkeret váza egy zártszelvényből készített rácsos keret, amelyet az alapgép hátsó törzsrészén a védőpajzs eredeti csatlakozási pontjainál szereltünk fel. A kerethez csuklósan rögzített köztartóhoz csapokkal kapcsolódnak a feszítőcsavarokkal magassági helyzetükben szabályozható alsó függesztőkarok és a feszítőorsós felső függesztőkar. A hárompont-függesztő szerkezet mind az alapgép csörlőkötelével, mind ha a kapcsolódó munkagépnél igényként jelentkezik a tolólap hidraulikus köréről táplált munkahengerekkel működ- \ tethető. Az ismertetett intézeti fejlesztésű függesztő szerkezet eltérően az NDK gyártmányútól perc alatt felszerelehető az alapgépre, annak számottevő megbontása nélkül. Használatával a speciális erdészeti traktorok alkalmazási területe az erdőművelési munkákra is kiterjedhet, ami nemcsak a kedvezőtlen terep- és talaj adottságú síkvidéki körülmények közötti, illetve a nagy vonóerőt igénylő munkáknál szükséges, hanem perspektivikusan, a domb- és hegyvidéki erdősítési feladatok gépesített végrehajtása során is. Megbízás alapján részben saját, részben külső kivitelezéssel ez évben tervezzük a függesztő szerkezet egy kisebb darabszámú sorozatának elkészítését. A nemesített akác vegetatív szaporításának egyik súlypontos művelete a gyökérdarabolás. Az intézet nemesítési osztálya kezdeményezésére, majd külső megbízók igénye alapján évekkel ezelőtt elkészítettük egy kisebb teljesítményű, körfűrészes akácgyökér-leválasztó és -daraboló gép kísérleti sorozatát. A felhasználók a múlt év elején egy nagyobb teljesítményű gyökérdaraboló gép kifejlesztését igényelték intézetünknél. Az állványból, két, közös tengelyű, változtatható osztású körfűrészlapból, védőkeretből és nagy befogadóképességű mozgó gyökértárolóból álló ADF 2/350 típusjelű gép energiaforrása egyfázisú villanymotor. Forgó, mozgó és akaratlanul érinthető részei biztonságosan burkoltak. Az első üzemi tapasztalatok alapján az ergonómiailag is kedvezőbb kialakítású új gép teljesítménye többszöröse a korábbinak. Intézeti referenciagépek céljára az elmúlt években elkészítettünk 2 db késes sorközápoló hengert. Kísérleti célra kialakítottuk kisebb átmérőjű változatát is. Mindhárom gép üzemi próbája jelenleg is folyik nemcsak az erdősítésekben, hanem a szőlőültetvények és a kertészeti faiskolák sorközápolásában is. A TUN 40 típusjelű erdészeti csörlőt egy intézeti újítás alapján készített adapter közbeiktatásával felszerelhetővé tettük MTZ traktorra. Az adapterből az elmúlt évben 100 db-ot értékesített a szombathelyi AGROKER. A BME Mezőgazdasági Géptan tanszékével együttműködésben befejeztük a korábban már kissorozatban gyártott PEK 60 pásztakészítő eke teljes egészében hazailag kivitelezhető, módosított változatának műszaki dokumentációját. Az ismertetett gépeken túlmenően az intézet a Gépkísérleti Állomásán működő Vállalati Gazdasági Munkaközösség bevonásával a FŐKERT megbízásából kifejlesztett egy faiskolai sorközápoló kultivátort, valamint a Kiskőrösi Állami Gazdaság megrendelésére elkészített 14 db fúrószárat a Populus mélyültető géphez.

43 GOMBAMICÉLIUMMAL ÁTSZŐTT HULLADÉKFA TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐKÉNT DR. BABOS KÁROLY A fa komplex hasznosítási lehetőségeinek egyik nem elhanyagolható területe a fahulladék (forgács, fűrészpor) egy részének xilofág gombák által történő hasznosítása. Gomba-cönológiai vizsgálatok alapján kiderült, hogy a fűrészüzemek hulladéktelepein olyan ehető trópusi, ül. melegkedvelő szaprofiton és xilofág gombafajok találhatók, amelyek a szabadban májustól szeptemberig tenyésznek (termőtesteket fejlesztenek). A Faipari {Kutatóintézet évben kutatást indított azon céllal, hogy a fahulladékot biológiai úton előfeltárja és így esetleg takarmány-kiegészítő anyag legyen- A fűrészüzemek hulladéktelepein évek alatt tetemes mennyiségben halmozódik fel a már felhasznált darabos hulladék és fűrészpor. Visegrádon a Lepence-völgy alsó részét a fűrészüzem kb. 4 8 m vastagságban feltöltötte bükk, tölgy, cser (90%) és erdeifenyő (10%) fűrészpor, forgáos és darabos hulladékával. Az és évek folyamán több alkalommal, több helyről gyűjtöttünk gomba anyagot a laboratóriumi vizsgálatokhoz. így a Volvariella volvacea (Bull. ex. Fr.) Sing. bocskoros gombát (melegkedvelő, trópusi gombafaj), Pluteus patrícius (Schulz.) Boud. csoportos csengettyű gombát (meleget is elviselő, mérsékelt övi faj). 1. ábra. 2. ábra. Bocskoros gomba (Volvariella Csoportos csengettyű gomba (Pluteus volvancea, csoportosan jmegjelenő patrícius) termőtestei, Lepence-völgy termőtestei (Visegrád) június 16.

44 A TTM Növénytárától kaptuk vizsgálatra még a déli tőkegombát (Pholiota cylindracea Fr. syn,: Agrocybe aegrita). A déli tőkegomba meleget is elviselő}, mérsékeltövi faj. Vizsgáltuk még, a korábban már termesztésbe vont késői laskagomba (Pleurotus ostreatus (Jacq.) Quél.) fahulladékon történő termeszthetőségét. A telepről és máshonnan begyűjtött gombafajok kontroll anyagának a pincegombát (Coniophora cerebella (Pers.) Duby.) ezt a tipikusan farontógombát használtuk fel. Ezekkel a gombafajokkal ellenőrzött laboratóriumi és ún. félüzemi kísérleteket kezdtünk. Először: a gyűjtött gombafajokból több lépcsőben készítettünk tenyészeteket (malátás agar agar táptalaj bükk tölgy nyár fenyő táptalaj oltóanyag előállítása céljából). Másodszor: a Kertészeti Egyetem soroksári tangazdaságában fóliasátor alatt három, illetve két gombafajjal nagyobb fűrészporforgács mennyiséget (á 1 m 3 ) oltottunk be. Az oltáshoz az alábbi variációkat alkalmaztuk: Volvariella volvacea = 100% fenyő, (erdei- és lucfenyő), 50% fenyő (erdei- és lucfenyő) és 50% lombos (bükk, tölgy, gyertyán), 100% lombos (bükk, tölgy, gyertyán) táptalajon, Pluteus patrícius = ugyanazon a táptalajokon, Pleurotus ostreatus = ugyanazon a táptalajokon, Coniophora cerebella ugyanazon a táptalajokon. Az 1 m 3 -es anyagmennyiséget 1X1X1 m-es gödrökbe töltöttük oly módon, hogy előbb azokat fóliával béleltük ki. A rekeszek anyagain a gombákat hat és nyolc hónapig tenyésztettük. A laboratóriumi anyagoknál, valamint a rekeszek betelepítésekor és utána hosszabb időközönként (négy hét) mintákat vettünk elsősorban a ph, és fehérje (nitrogén) változásának rögzítésére. Vizsgálati eredmények a Pluteus a beoltást követő harmadik hónapban hozott termőtestet és a termőtestképzés három hónapig tartott a fenyő lombos és lombos tápközegen, a Volvariella, Pleurotus, Pholiota és Coniophora termőtestet nem hozott a vizsgálatok ideje alatt. A vizsgálatok szerint a 100% fenyő tápközeg egyik gomba fajnak sem kedvezett, a gombák élettevékenységet csak a fenyő lombos, ül. a 100% lombos tápközegben mutattak, ezt a tápközegek és tenyészetek hőmérsékletének alakulása jól mutatta, így pl. a Pluteus és Pholiota, valamint a többi fajnál a 100% fenyő tápközegnél a hőmérséklet eleinte az oltás után C közötti, majd erőteljesen csökkent és 20 C alá süllyedt. A Volvariella, Pleurotus és Coniophora fajoknál a tápközegek hőmérséklete, azok menete hasonlóan alakult a fenyő lombos és a 100% lombos anyagoknál is. Megállapítható, hogy ezek a fajok nem tenyészthetők ilyen viszonyok között. Viszont a Pluteus és Pholiota fajok hőmérsékleti viszonyai a fenyő lombos és a 100% lombos tápközegben az oltás után fokozatosan emelkedtek és elérve a C közötti értéket, azon állandósultak a vizsgálatok egész ideje alatt. Ez a két faj erőteljes élettevékenységét bizonyította. Hathónapos tenyészet után a P/ioZiota-nál az induló értékekhez képest (0,0%) a 100% lombos anyagnál a fehérje 2,15%-ra, a fenyő lombos anyagnál 2,69%-ra gyarapodott. A PZuteus-nál a fehérje értékek 3,23%-, ül. 2,31%- ra gyarapodtak. A ph-értékek a PhoZiota-nál mind a lombos, mind a fenyő

45 lombos anyagnál gyengén savasból savas állapotba tolódtak (4,2-ről 3,2-re, ül. 4,2-ről 3,5-re). A Píuíews-nál a ph-értékek szintén a savasabb irányban tolódtak el (4,0-ról 3,5-re, ül. 4,2-ről 3,6-ra). A hamu értékek mind a két gombafajnál általában a duplájára nőttek (pl. a Pholiota 100% lombos anyagnál 3,5%-ról 6,1%-ra nőtt a hamutartalom). Az év végére rendelkeztünk annyi gombamicéliummal átszőtt anyaggal, hogy évben etethetőségi kísérletet végezhettünk az ÁTK Takarmányozási Kutató Intézetben (Herceghalom) birkákkal. Az első etetési kísérleteik szerint a birkák fogyasztották a terméket, súlycsökkenénés nem volt tapasztalható. Az anyagok elemzése azt mutatta, hogy a fehérjetartalom meg alacsony (2 3%) évben ezért megkísérelünk olyan terméket előállítani, amely fehérjetartalma eléri a 6 10%-ot és ezzel az anyaggal újabb 'etetési kísérletet végzünk. Ml AZ, AMS BETEG ÉS PUSZTUL? Szaklapunk tavaly augusztusi száma erdeink egészségi állapotával", s ezen belül is elsősorban a kocsánytalan tölgy pusztulásával" foglalkozik. A szándék nyilvánvaló: minden cikk szerzője diagnózist igyekszik adni, hogy kidolgozható legyen valamilyen terápia a tölgypusztulás megállítására, a beteg erdők meggyógyítására. Dr. Sólymos Rezső viszont bevezetőjében úgy foglalja össze e diagnózis-javaslatokat, hogy végleges választ a kár okairól még nem lehet megfogalmazni". Fölmerül tehát a kérdés, hogy miért nem tudunk megfelelő diagnózist adni? A bevezető és az első két cikk elolvasása után az lehet az egyik lehetséges válasz, hogy azért, mert többek között nem tudjuk, mi az, ami beteg és pusztul. A fák", a kocsánytalan tölgyesek", az állományok", a gazdanövény" pusztulásáról beszélnek az erdészeti szakma képviselői, míg élőlény pouláció", társulás", erdő", bioszféra" destabilizációjárói is szó esik a pusztulás ökológiai magyarázatát" kifejtő Jakucs Pál akadémikus írásában. Az pedig egyáltalán nem mindegy, hogy faegyedre (egy faj képviselőjére), faállományra (itt egy szelektált populáció egyetlen korosztályára), teljes populációra, vagy esetleg társulásra (cönoszisztémára), stb. próbálunk-e diagnózist adni, amikor az erdő" betegségének okát akarjuk meghatározni. Ha faegyedek betegségének okát keressük, akkor, eleve csak a gazdanövény" fogékonysága, valamint a (biotikus és abiotikus) faktorok kórokozó képessége jöhet számításba. A diagnózis,,növénykórtani" jellegű, s a javasolt terápia is ebből következik. Faállományok betegségének okaként már szó lehetne a genetikai változékonyság hiányairól is, ami populáció-kórtani diagnózis-kiegészítést tenne lehetővé. Egy lecsökkentett változatosságú faáüomány egyedei ugyanis nagy valószínűséggel egyformán fogékonyak a betegségekre, míg nagyobb változatosság esetében a kórokozó faktorokra csak néhány egyed fogékony erősebben. Teljes populációk betegségének okát a fentieken kívül kereshetjük még bizonyos korosztályok hiányában is, vagy a populációnak idegen helyre való telepítése esetén az alkalmazkodóképesség hiányában is. A diagnózist így még tovább lehet kiegészíteni.

46 A terápia során nemcsak kémiai és biológiai védekezés" jöhet számításba", ami a populáció-kórtani szemszögből nézve eleve csak tüneti kezelés lehet, hanem a fapopulációk egészséges mértékű változatosságát is helyreállíthatnánk, s ezzel a kórtünet megelőzésének irányában is tehetnénk lépéseket. A tarvágásos, vagy a vele szinte azonos értékű felújítóvágásos fakitermelést, pl. annak érdekében kellene felváltani mondjuk szálalóvágásossal, hogy mindenütt lehessen természetes újúlat, s egyszerre ne csak egy korosztály képviselje a populációt. Ezt még akkor is meg kellene tenni erdeink egészsége érdekében, ha ezzel csökkenne a növedék, vagy növekednének a kitermelési és szállítási költségek. Erdeink egészségét fontosabbnak kell tartanunk, mint a belőle adott pillanatban kitermelhető fatömeget. Ha növénytársulás betegségének keretében vizsgáljuk a tölgyek pusztulását, akkor meg kell fontolnunk az ún. elegyfajok" hiányának, mint kórképnek a kérdését is. A lombrágó rovarok tömeges elszaporodása, ha közvetve is, de biztosan az elegyetlenség következménye, pontosabban a parazita rovarok elegyetlenségből következő hiányának a következménye. Társulás-kórtani szempontok segítségével könnyen beláthatjuk, hogy még a legegészségesebb, populáció-diverzitás szempontjából kifogástalan faállomány is lehet beteg, eshet áldozatul, tehát még a populáció-kórtanból következő terápia is csak tüneti kezelésre ad módot. Ha a megelőzést is célul akarjuk kitűzni, akkor annak irányában további lépéseket kell tennünk, s a növénytársulást is teljessé, egészségessé kell tennünk. Erdőfelújítás címén nem egy fapopuláció egyetlen korosztályának előállítására kellene törekednünk, hanem a növénytársulás egészének felújítására, a szálalóvágás, vagy valami hozzá hasonló eljárás keretében ez a cél is elérhető volna. Jakucs Pál akadémikus által leírt társulás" azonban cönoszisztémaként", de legalábbis biocönózisként értendő, azaz az összes élőlény társulásaként. Ennek destabilizálása" a savas esők által, vagy instabillá tétele a nagyragadozók kiirtásával, a nagytermetű növényevő populációk elszaporításával (amiről Jakucs Pál akadémikus e helyen ugyan nem ír, de annál inkább foglalkozik vele az erdőművelési szakosztály 12. pontja a szeptemberi számban) megint más diagnózis felállítását teszi lehetségessé és szükségessé is. A cönoszisztémaként értelmezett erdő betegségének ökológiai" magyarázata már olyan diagnózist jelent, amiből az ember és erdő szinte kibékíthetetlen ellentmondására lehet következtetni. A tölgypusztulás nemcsak erdészeti, nem is csak botanikai vagy ökológiai, hanem népgazdasági, politikai, sőt ideológiai problémaként is jelentkezik. A betegség elsődleges okának, valamint a terápiának a keresése során népgazdasági, politikai és ideológiai célkitűzéseinket is felül kell vizsgálnunk. A jelek arra mutatnak, hogy az erdő egészségének feltételeit nem tudjuk megteremteni e célkitűzések módosítása, esetleg megváltoztatása nélkül. Népgazdasági, és nem erdőgazdasági kérdés is például, sőt elsősorban az. hogy a tarvágásos és felújítóvágásos fakitermelést felváltsuk-e valamilyen szálalóvágásosra, vagy a fenyő, nyár, akác monokultúrákat (faültetvényeket) természetes formájú erdőkre. Politikai kérdés is, sőt elsősorban az, hogy a népgazdaság faállományként, növénytársulásként, cönoszisztémaként kezeli-e, használja-e, alakítja-e az erdőket, vagyis hogy a megismerés különböző munkahipotézisei közül melyiket fogadja el,' melyiket teszi a gazdasági tevékenység meghatározójává. Ideológiai kérdés is, sőt elsősorban az, hogy felállítunk-e új munkahipotéziseket az erdők rendjének keresése,

47 az erdők mibenlétének meghatározása céljából, vagyis hogy szükségét érezzük-e még a cönoszdsztémánál is jobb, ígéretesebb munkahipotézis keresésének, bevezetésének. Lehetőség ugyanis van jobb munkahipotézisre, például ha az erdőt a Gáníi-féle szuperrendszer mintájára értelmezzük és vizsgáljuk, ahogy az többek között Az erdő tűrőképessége" c. írásban olvasható is. Ebben az esetben viszont a savas,esők, vagy bármilyen emberi eredetű hatás vagy nem abiotikus, hanem nagyon is biotikus faktorként tűnik fel, vagy magunkat nem tekinthetjük élőlénynek. A diagnózis mindenesetre az emberitis", vagyis a korábbi erdő-értelmezésekben szereplő és tölgypusztulást előidéző minden ok csak az, emberi tevékenység következményeként értelmezhető. Az eredendő ok felismerése, a végleges válasz megfogalmazása" ezután csak arra a kérdésre születhet meg, hogy mi az ember oka. Ez az ok egyértelműen felismerhető, ha az erdőt és a bioszférát organisztikus tulajdonságokkal rendelkező rendszerként előf el tételezzük és vizsgáljuk. Ez az ok abiotikus jellegű, az erdőhöz és a bioszférához képest külső eredetű. Az ember okát olyan környezetváltozásokban kell keresnünk, amelyeket a bioszféra és az erdő érzékelni tud ugyan, de különleges, csak az ember által megszerezhető képességek nélkül nem tud ellensúlyozni, holott ez az ellensúlyozás nélkülözheteten volna létfeltételeinek megőrzése céljából. A tölgypusztulás, vagy bármilyen egyéb gazdasági, politikai és ideológiai probléma, ellentmondás mögött tehát az a kérdés áll, hogy mi is az a környezetváltozás, ami miatt megjelent az ember az erdők és a bioszféra katalizátorhálózatában, s milyen képességeket kell még megszerezniük ahhoz, hogy segíthessük az erdőt és a bioszférát a létfeltételeit veszélyeztető kritikus problémájának megoldásában. Az egyik ilyen képesség nyilván az, hogy megtanuljunk új meg új munkahipotéziseket fölállítani az erdőről és a bioszféráról, betegségük létéről és annaá okairól, s megtanuljuk ezeket a munkahipotéziseket ellenőrizni, a valósághoz hasonlítani. Azt is meg kell tanulnunk, hogy erdeink megőrzése érdekében, először persze csak gondolatban, meg kell fontolnunk fogalomrendszereink, mértékrendszereink, sőt intézményrendszereink fölváltását is. Ha például egyértelműen környezetszennyezés" az erdők pusztulásának oka közvetlenül, akkor ezt a környezetszennyezést kell megszűntetnünk, és az erdészeknek is ezzel kell foglalkozniuk. Ha kezdetben nem tehetünk is mást, azért azt föltétlenül meg kell tennünk, amit az erdőművelési szakosztály is javasol, a túlzott vadlétszámból fakadó károk enyhítésére, hogy korlátozzuk, vagy leállítjuk a fatermelést addig, amíg a helyzet nem javul. Ha új, a korábbinál jobb szemlélettel nézve az erdőt előtűnik annak organisztikus, tehát önszervezett, vagyis önrendező, önművelő, önvédő és öncélú jellege, akkor el kell sajátítanunk ennek az önszervezettségnek a módszereit, és az erdő, vagy bioszféra célját: az optimális állapot elérését és fenntartását erdészként és emberként egyaránt magunkévá kell tennünk. Éneikül erdeink rövidesen végleg elpusztulnak, hiszen jelenleg már maradék erdeink néhány töredék populációjának utolsó korosztályai vannak csak hátra. Ha az erdők nem képesek a továbbiakban a. jelenlegi emberi céloknak és vágyaknak megfelelni, ha töredékes területtel, hiányos populációkészlettel, egyetlen korosztállyal nem képesek tartósan fönnmaradni, ha a levegő-

48 szennyeződés jelenlegi mértékét egyébként optimális állapotban sem volnának képesek elviselni, akkor nem marad más hátra, mint hogy magunkat igyekezzünk az erdő céljának és létfeltételeinek megfelelővé változtatni. Első lépésként annak megfontolásáról lehetne szó, hogy ez az organisztikus erdőkép megfelel-e a valóságnak, s ha igen, tényleg az következik-e belőle, hogy az erdőnek is van emberszükséglete, nemcsak az embernek erdőszükséglete. Magából a megfontolásból semmiféle kár sem keletkezhet, még ha később az derülne is ki, hogy tévedés az egész. Kár csak akkor keletkezhet, ha kitérünk e szellemi erőfeszítés elől. Ezért, ahogy azt már az évi kutatási jelentésben is javasoltam, a legmagasabb szintű fórumok sürgős intézkedése volna szükséges az organisztikus erdőkép jelentőségének megvitatása céljából. Agócs József AZ ESZTERGOMBAN ÉS KÖZÖTT VÉGZETT ERDÉSZEK találkozót rendeznek Esztergomban október 11-én, pénteken. A találkozó keretében az iskola esztergomi működésének megörökítésére emlékparkot és fasort létesítenek. A volt iskolaépület falán emléktábla leleplezésére október 12-én, szombaton kerül sor. Ekkor tiszteleg az erdésztársadalom nevében az Országos Erdészeti Egyesület az E&ztergomban végzett kiváló erdészek, az iskola volt tanárai munkája előtt. A tervek között szerepel az iskola igazgatójának, Agfalvi Imre sírjának megkoszorúzása is. Akik részt kívánnak venni a volt esztergomi diákok baráti találkozóján, majd az emléktábla lelepzésén, postai levelezőlapon jelezzék részvételi szándékukat. Olvasható aláítás és pontos cím mellett tüntessék fel a végzés évét, továbbá, hogy mindkét napon, vagy csak az egyiken kívánnak részt venni. A mindkét napon résztvevők részére igyekeznek szállást biztosítani. A levelezőlapot Fábián Lajos erdész, iparművész, Balatonszemes, Ady u. 3. címre küldjék. A MTESZ Budapesti Szervezet elnökségi ülésének az Erdők Éve" volt az egyik napirendi témája. Az írásos előterjesztéshez dr. Sólymos Rezső, mint az írásos anyag készítője és a téma előadója fűzött szóbeli kiegészítést és válaszolt a kérdésekre. Az általános elismerést kiváltó anyaghoz és kiegészítéshez elhangzott hozzászólásokból az erdők féltése csendült ki. A javaslatok, az észrevételek az erdő nagyratartott értékének védelmére, a tudatformálásra, a propagandára és a fővárosi tennivalókra irányultak. Tetszést aratott dr. Punger Ernő akadémikusnak az a javaslata, hogy az 1985-ös erdők évét az erdők évei kövessék! Az ülésen felszólalt Sághi István és dr. Csötönyi József. Az ülés dr. Horgos Gyula, a MTESZ Budapesti Szervezet elnöke javaslatára úgy határozott, hogy az OÉE budapesti intéző bizottsága dolgozza ki az Erdők Éve" budapesti akcióprogramját és az abban foglaltak végrehajtásában a MTESZ tagegyesületek sajátos eszközeikkel vegyenek részt. A szerkesztő bizottság második negyedévi ülését a székesfehérvári helyi csoport, illetve a Mezőföldi EVAG rendezésében Martonvásárott tartotta meg. Az ülésre egybegyűltek elsőnek is az ERTI itteni KST erdőnevelési kísérleti területeit tekintették meg dr. Kiss Rezső vezetésével. Ezt követően később munkaebédre átváltó ülésen foglalkoztak az utóbb megjelent és nyomdában levő lapszámokkal, majd év végéig szóló szerkesztési programot határoztak el. A helyi csoportnak a lapszenkesztéssel kapcsolatos meglátásait Kiss Zoltán, a helyi csoport titkára tolmácsolta. Szerintük általánosan csökkent az olvasottság. Magában a lapban túlzottnak vélik a tudományosságot, azonos arányban kívánnak ilyent, gyakorlati írásokat és egyesületi híreket olvasná. Hiányolják a hirdetéseket, keveslik a külföldi híreket, könyvismertetéseket. Több személyes vonatkozást szeretnének. Az ülés végén dr. Sólymos Rezső, a bizottság elnökeként és mint a lap felelős szerkesztője, meleg szavaikkal köszönte meg a bizottság tagjainak a múlófélben levő öt év alatt tanúsított lelkes közreműködést, szerkesztői munkájának mindig segítőkész támogatását.

49 Az elnökség május hó 23-án Budapesten dr. Herpay Imre elnökletével ülést tartott. Az első napirendi pontként dr.ébli György, az OEE EB elnökének előadásában az elnökség meghallgatta ás megvitatta az egyesület anyagi helyzetével, az időszerű pénzügyi kérdéseivel kapcsolatos problémákat, gondokat, keresve a gondok enyhítésének módozatait. A bevételi források (tagdíj, jogi tagdíj, rendezvény bevételek) nem fedezik a kiadásokat (MTESZ hozzájárulás, működési kiadások, AZ ERDŐ kiadása). Keresni kell az egyesület gazdálkodásának, költségvetésének egyensúlyban tartására irányuló lehetőságeket, javítani kell a tagdíj befizetésének morálját, a jogi tagdíjak körének bővítését a gazdálkodó szervekkel, el kell érni a belföldi rendezvények részvételi díjas bevezetését, meg kell vizsgálni AZ ERDŐ önköltségének csökkentési lehetőségeit. Figyelemmel az EB javaslataira, valamint a konstruktív vita alapján az elhangzott vélemények és javaslatok összefoglalására az elnökség a következőképpen határozott: A vezetőség vizsgálja meg a szakosztályok rendezvényeit és ebben a szellemben forduljon a gazdaságokhoz a jogi tagdíjak megállapítása ügyében; készítse elő AZ ERDŐ előfizetésével kapcsolatos gondok megoldásának tervezetét. Második napirendi pontként dr. Váradi Géza, a MÉM EFH vezetőhelyettese közvetlen tájékoztatás keretében ismertette a fagazdaság közgazdasági szabályozórendszerének továbbfejlesztésére vonatkozó elképzeléseket. Az egész népgazdaság gazdasági életébe, környezetébe helyezve a fagazdaság helyzetét, elemzőén vezette le azokat a koncepcionális terveket, amelyek különösen a termelési adó, a felhalmozási adó és a kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó egységek méltánylására, mindezen gondok enyhítésére lehetőséget kínálnak. A tájékoztatót az elnökség nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísérte, köszönetét fejezte ki dr. Váradi Gézának a tájékoztatásért azzal, hogy bár nehéz körülmények között, de a programot végre kell hajtani. A következő napirendi pontban Gáspár Hantos Géza, az OEE jelölő bizottsága elnökének tájékoztatását hallgatta meg az elnökség. Egyesületünk szeniorok tanácsa áldozatos munkássága eredménye, hogy az igen nehéz körülmények között és alacsony nyugdíjból élő 15 kollégánk nyugdíjemelésben részesült ez évi visszamenőleges hatállyal. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a szeniorok tanácsa ismételt kérésére helyi csoportjaink egyharmada a felhívást válaszadásra sem méltatta, lehetőséget sem adva a felmérésre, az esetleges előterjesztésre. A rendszerszervezési szakosztály Sopronban tartott ülésén megvitatta a számítástechnika oktatását az erdészeti szakoktatásban. Dr. Király László egyetemi tanár, valamint Antal József és Bánfalvi Csabáné középiskolai tanárok előadásban számoltak be az egyetemi és a középiskolai számítástechnikai oktatás helyzetéről, problémáiról. Frőhlich András, Horváth János, Bányai Judit, Drevenka István hozzászólásai alapján az alábbi igények fogalmazódtak meg: A középiskolai és a szakmunkásképző oktatásban kevés az erdészeti szakmai számítástechnikai feladat, példa. Ilyenek kidolgozásában és közreadásában segítséget kell nyújtani, amit az Egyetem és az Erdőrendezési Szolgálat felajánlott. A számítástechnikát oktató tanárok részére tanfolyam megszervezése szükségesnek látszik. Az Erdészeti és Faipari Egyetem ez év őszén megfelelő számú jelentkező esetén meghirdeti ezt a tanfolyamot. A megbeszélést dr. Vidovszky Ferenc titkár vezette.

50 Vezetőségválasztások Szakosztályaink, helyi csoportjaink időközben megválasztott vezetősége, tisztségviselői a következő öt éves időtartamra. Rendszerszervezési renc. szakosztály: elnök dr. Király László, titkár ár. Vidovszky Fe Erdőhasználati szakosztály: elnök Andor József, titkár dr. Pethö József. Vadgazdálkodási szakosztály: elnök Ferencz László, titkár Ádámfi Tamás. Erdőrendezési szakosztály: elnök Halász Péter, Divéky Menyhért. \ alelnök Marschall Tamás, titkár Mikológiái ás faanyagvédelmi Tibor. társaság: elnök dr. Vetter János, alelnök dr.. Teszár Bajai csoport: Katalin. elnök Papp László, titkár Tóth Imre, gazd. f. Háberné Fehérvári Baranya megyei f. Mester József. (Pécs) csoport: telnök Csanádi Béla, titkár Szendrődi János, gazd. Békés megyei (Gyula) csoport): elnök Gál Imréné, titkár Puskás Lajos. Budakeszi csoport: elnök Tollner György, titkár Bartha Pál, gazd. f. Marschall Tamásné., Csongrád megyei (Szeged) csoport: elnök Vida László, titkár Czene Barnabás. Debreceni csoport: elnök Hártó János, titkár Sipos Géza, gazd. f. Rendes Béláné. Egri csoport: elnök dr. Kovács Jenő, társelnök Besenyei János, titkár Schmotzer András, titkár h. Lippay Ferenc, szerv, titkár Paulik Géza, gazd. f. Kovács Gyuláné. Győri csoport: elnök dr. Komjáthy Ferenc, titkár Bakonyi Csaba, gazd. f. Feketéné Pechtol Éva. Keszthelyi csoport: elnök Csepregi János, titkár Fábián Béla, titkár h. Sipos Péter, gazd. f. Kiss Éva. Kecskeméti csoport: elnök dr. Bárányi László., elnök h. dr. Horváth László, titkár Pankotai Eszter, titkár h. Sipos Sándor, gazd. f. Szeverényi Ferenc. Nagykanizsai csoport: elnök Várhelyi József, titkár dr. Páll Miklós, titkár h. Tihanyi Gyula, gazd. f. Zöldi Zsuzsa. Nyíregyházi csoport: elnök Osztrogonácz János, titkár Franfóó János, titkár h. Várady János, gazd. f. Belányi Lászlóné. Székesfehérvári csoport: elnök Markovics László, alelnök Édes István, titkár Kiss Zoltán, szerv, titkár Füredi Tibor, gazd. f. Karvaly Gyula. Szombathelyi csoport: elnök Szanati László, társelnök Hárs József, titkár dr. Pethö József. Veszprém MÉM csoport: elnök Nagy Miklós, titkár dr. Peti Miklós, gazd. f. Tóth Imréné. Tamási csoport: elnök Deák István, titkár Pétervári Gáborné, gazd. f. Müller János. Visegrádi csoport: elnök Bertényi Miklós, titkár Bánó László, gazd. f. Szabatin Antalné. Zalaegerszegi csoport: elnök dr. Fatalin Gyula, titkár Molnár József. ERTI (Budapest) csoport: elnök dr. Bondor Antal, titkár Sárvári János, gazd. f. Horváth Imréné. Budapest MN csoport: elnök Kotány György, titkár Pálhalmi János. Erdőrendezési (Budapest) csoport: elnök dr. Csontos Gyula, titkár Szabadhegyi Lajos, gazd. f. Rabi János. Budapesti Erdőfelügyelőség, csoport: elnök Tanaszi György, titkár Waliczky Lászlóné, gazd. f. Román József. A helyi csoportok életéből i A budapesti csoport szervezésében Bemutatkozik a Erdei Termék Vállalat" című rendezvény keretében dr. Ébli György vezérigazgató vetítéssel és termákbemutatóval egybekötött előadást tartott a vállalat sokoldalú munkájáról. Az élénk érdeklődéssel kísért előadáshoz Szalkay György fűzött kiegészítést és az elhangzottakhoz dr. Bálint Béla, Boross György, dr. Csötönyi József és Véssey Tibor szóltak hozzá. A csoportnál Kitekintés a nagyvilágba" címmel szervezett rendezvény keretében Fidlóczky József Laosz erdőgazdálkodásáról, Schneider Ferenc pedig Algéria erdőgazdálkodásáról vetítéssel előadást tartott.

51 A Csongrád megyei (Szeged) csoport közreműködésével jelentős esemény bonyolódott le a megyében. Az élelmiszergazdaság szakemberei egyre inkább meggyőződéssel vallják, hogy a különböző káros hatások együttesen napi gonddá teszik a szél elleni védekezést. Az e témában szervezett ankét előadói, felkórt hozzászólói egyértelműen jelentették ki, a komplex melioráció kötelező alkalmazását ás ennek keretében erdők, fásítások létrehozását. Így többek között dr. Mészáros István, a MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatal osztályvezetője kijelentette, hogy a könnyen deflálódó talajok esetében a melioráció komplexitása mindenekelőtt a fás kultúrák létrehozását teszi szükségessé és csak ezt követően folytathatók a komplex munka további műveletei. A jelenlevő termelőszövetkezeti szakemberek is ilyen magatartást tanúsítottak hozzászólásaikban. A rendezvényen mintegy 80 fő vett részt ás az összefoglalást végző Szilágyi Ernő megyei tanácsi osztályvezető nagyon, sikerültnek deklarálta az ankétot. A szakmai továbbképzés keretében a helyi csoportoknál a következő előadásokat tartották. BUDAPESTEN Albert László A Leccinum nemzetség magyarországi fajai", Lévai Judit Vasa Gizella Gyertyánffy Gáborné Az évi gombamér gezések tapasztalatai", BALASSAGYARMATON Dessewffy Imre A fafeldolgozás helyzete, fejlesztésének célja és lehetőségei", EGERBEN Gerely Ferenc Az erdők egészségi állapota hazánkban és.európában", KASZÖPUSZTÁN dr. Sólymos Rezső Az erdőművelés és fakitermelés helyzete", idő TAMÁSIBAN Szabó Győző A fakereskedelem szerű kérdései" címmel. PÁPÁN: Dr. Illyés Benjamin Erdőművelési finanszírozás rendszerének továbbfejlesztése", Gerely Ferenc Az erdők egészségügyi állapota hazánkban és Európában. Áz erdővédelem feladatai" címmel. Üj tagfelvétel * Auth Antal faipari technikus, Budapest; Csonka János építész üzemmérnök, Budapest; Györgyfalvy Zoltán műszaki vezető, Lesencetomaj ; Rácz Béla Gábor agrármérnök, Budapest; Sipos József, Szalay György, Tölgyes Gábor, a Roth Gyula Erdőgazdasági és Faipari szakközépiskola tanulói; Chikán József erdésztechnikus, Iliny; Dikasz István mezőgazdasági technikus, Szügy; Hornyák Endre erdésztechnikus, Galgaguta; Szabó Sándor erdőmérnök, Szécsény, Szomszéd Lászlóné könyvelő, Szécsény; Tóth Alajos erdőmérnök, Salgótarján; Tőzsér Gyula erdész, Karancsberény; Végh Belane képesített könyvelő, Szécsény; Bobkó János erdőmérnök, Alsóregmec; Hegedűs Imre erdőmérnök, Erdőbénye; Késmártoni Károly erdőmérnök, Miskolc; Kollár János erdésztechnikus, Bódvaszilas; Pataki Erzsébet közgazdász, Pusztarad vány; Bróthág László erdésztechni kus, Szuhogy; Tóth Pál erdésztechnikus, Szerencs. Borka László erdőmérnök, Székesfehérvár; Janata Etelka erdőmérnök, Pári; Kocsis György földmérési üzemmérnök. Oroszlány; Kovács Gyuláné képesített könyvelő, Budapest; Matók János erdőmérnök, Székesfehérvár; Udvardi János erdőmérnök. Tatabánya. AZ ERDŐ SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA. Elnök: dr. Sólymos Rezső, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; főmunkatárs: Jérőmé René, Budapest. Tagok: dr. Balázs István, Budapest: Bánszegi József, Kemencepatak; dr. Bondor Antal, Budapest; dr. Berdár Béla, Visegrád; Botos Géza, Debrecen; Cebe Zoltán, Szombathely: dr. Csötönyi József, Budapest; Deóíc István, Tamási; dr. Erdős László, Budapest; dr. Firbás Oszkár, Sopron; Gáspár- Hantos Géza, Budapest; Hajak Gyula, Budapest; dr. Herpay Imre, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kindidátusa, Sopron; dr. Járó Zoltán, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; dr. Kecskés Sándor, a műszaki tudományok doktora, Budapest; Keszthelyi István, Budapest; Király Pál, Budapest; dr. Királyi Ernő, a közgazdasági tudományok kandidátusa. Budapest; dr. Kiss Rezső, Budapest; Lakatos Zoltán, Kaposvár; Lőcsei/ Iván. Budapest; Murányi János, Gödöllő; Rodek Márton, Nagykanizsa; dr. Rácz Antal, a me zőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa, Budapest; Soós Károly, Kecskemét; Stádel Károly, Győr; dr. Szentkútí Ferenc, Sopron; dr. Szepesi László, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) doktora, Budapest; dr. Szikra Dezső, Visegrád; Tóth István, Vác; dr. Tóth Sándor, a mezőgazdasági tudományok (erdészet) kandidátusa. Budapest; Varga Béla, Eger; Vida X.ászló, Szeged.

52