Állatorvostudományi Egyetem Állatorvostudományi Doktori Iskola
|
|
- Jázmin Csenge Mészáros
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Állatorvostudományi Egyetem Állatorvostudományi Doktori Iskola Vírusok okozta komplex oktanú enterális megbetegedések sertésekben, különös tekintettel a coronavírusokra PhD értekezés tézisei dr. Valkó Anna 2019
2 Témavezetők: Prof. Tuboly Tamás Állatorvostudományi Egyetem Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék témavezető dr. Cságola Attila Ceva-Phylaxia Zrt. témavezető dr. Valkó Anna 2
3 Bevezetés A fertőző eredetű enterális megbetegedés világszerte a sertések egyik leggyakrabban előforduló és jelentős gazdasági veszteséget okozó bántalma. Számos vírust hoztak már összefüggésbe a betegséggel, melyek egy része bizonyított enteropatogén kórokozó, míg mások esetében a kórtani szerep továbbra is tisztázatlan. Az egyes vírusok felmérésére számos példát találunk, de egyre elterjedtebbek a komplex vizsgálatok is, mivel feltételezhető a kórokozók összetett szerepe a hasmenés kialakulásában. A fertőzés következtében kialakuló megbetegedés leginkább a fiatal állatokat érinti, ennek megfelelően a legtöbb felmérés a szopós malacok vizsgálatán alapszik. Azonban a kórokozó állományszintű fenntartásában az idősebb korosztály is szerepet játszhat, így célszerű a vizsgálatokba több korcsoportot is bevonni. Az egyes vírusok malacok és hízók közötti előfordulásának felmérésére találunk magyar példákat is, komplex vizsgálat azonban még nem valósult meg. A coronavírusok között is előfordulnak ismert enteropatogén kórokozók, melyek jelentőségüknél fogva kiemelt figyelmet érdemelnek. Ilyen szempontból jelenleg kisebb a szerepe a transzmisszibilis gastroenteritis vírusnak (transmissible gastroenteritis virus, TGEV), mely az utóbbi évtizedekben ritkán fordult elő Európában. Néhány évvel ezelőtt viszont újra felbukkant egy klinikai eset során Magyarországon, mely megkérdőjelezte az országban lévő sertésállományok védettségét a vírussal szemben. A ritka TGEV-vel szemben a sertések járványos hasmenésének vírusa (porcine epidemic diarrhea virus, PEDV) napjaink egyik legfontosabb enteropatogén kórokozójának tekinthető, mely Észak-Amerikában és Ázsiában jelentős veszteségeket okoz, míg Európa egyelőre kevésbé érintett. A kontinensek közötti különbségnek nincs egyértelmű magyarázata, ezért fontos a kórokozó előfordulásának feltérképezése és a detektált PEDV genetikai vizsgálata az egyes területeken található vírusok összehasonlítása és a coronavírusokra jellemző mutációk és rekombináció felderítése érdekében. 3
4 Célkitűzések Kutatásunk célja az volt, hogy átfogó képet kapjunk Magyarország sertésállományai vírusterheltségének aktuális helyzetéről a hasmenéshez kapcsolódó kórokozók vonatkozásában. Ezen vírusok előfordulásának felmérésével elő kívántuk segíteni a betegség komplexitásának, valamint a vizsgált korcsoportok számára ajánlható védekezési stratégiák körének megismerését. A TGEV vonatkozásában célunk volt a vírus előfordulásának feltérképezésén túl a sertésállományok védettségi szintjének megállapítása, melyhez szerológiai vizsgálatokat terveztünk. A PEDV előfordulásának feltérképezésére kiemelt jelentőségének megfelelően külön figyelmet kívántunk szentelni, ezért a felmérő vizsgálatra gyűjtött mintákon túl rutin diagnosztikai vizsgálatra érkezett mintákat is vizsgáltunk erre a kórokozóra. Kutatási célunk az volt, hogy a kimutatott vírusok genetikai elemzése révén összehasonlítást végezzünk más országokból származó PEDV szekvenciákkal, kiemelt figyelmet fordítva azon szakaszokra, amelyek a protektív immunitásban jelentősek lehetnek. A vírusok izolálásának kísérletével pedig közelebb próbáltunk kerülni a távlati célként kitűzött antigénszerkezeti vizsgálatok és vakcina fejlesztés kezdeti lépésének megvalósításához. 4
5 Anyag és módszer Mintagyűjtés A felmérő vizsgálathoz 2016 májusa és 2018 februárja között az ország különböző pontjain elhelyezkedő 17 sertéstelepről összesen 384 bélsármintát gyűjtöttünk, melyek közül 239 hasmenéses, 145 pedig tünetmentes, azaz kontroll állatokból származott. A minták egy, kettő és három-négy hetes szopós malacoktól, a hozzájuk tartozó kocáktól, valamint egy választott növendék malac korcsoportból kerültek begyűjtésre. A TGEV szerológiai felméréséhez használt 908 szérumminta a sertések reprodukciós és légzőszervi szindróma (porcine reproductive and respiratory syndrome, PRRS) elleni mentesítés keretében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságára (ÁDI) érkezett mintákból került kiválasztásra. A mintákat 93 különböző sertéstelepről küldték az intézetbe, és telepenként lehetőség szerint tíz mintát választottunk ki a vizsgálatokra. Ezek a minták főként kocákból származtak, így bevontuk a vizsgálatba saját archív mintáinkat is, melyek közül egy füzesabonyi telepen (a továbbiakban F telep) 2013-ban gyűjtött, több korosztályt lefedő 174 mintát vizsgáltunk részletesen. A felmérő PCR vizsgálathoz nem kapcsolódóan 2016-ban egy, 2018-ban pedig három PEDV eset fordult elő, melyekből különböző minták kerültek begyűjtésre. Egy vízszerű hasmenéssel és esetenként hányással, 100%-os morbiditással és az újszülött malacok körében nagyjából 30%-os mortalitással járó eset fordult elő egy 60 kocás sertéstelepen 2016 januárjában. A Székesfehérvár melletti telepről egy szopós malac hulla és különböző korosztályú állatoktól (kan, koca, malac) származó 12 végbéltampon minta került begyűjtésre. Egy 1800 kocás, nyírcsaholyi sertéstelepen (a továbbiakban A telep) 2018 januárjában minden korosztályban hasmenés és étvágytalanság tüneteit figyelték meg, az egy hetesnél fiatalabb állatokban pedig a mortalitás 40%-on tetőzött. Az A telepről két hulla előzetes vizsgálatát követően négy héttel kanoktól, kocáktól, kocasüldőktől, valamint négy és egy hetes malacoktól gyűjtöttünk mintákat. Ugyanazon állatoktól nyolc végbéltampon-, nyolc vér-, és öt, hét vagy nyolc bélsárminta, valamint minden egyes korosztályból három környezeti tamponminta került begyűjtésre. Egy mohácsi sertéstelep (a továbbiakban B telep) hizlaldaként működő egységében ( B2 ) figyeltek meg hasmenést és jelentős testtömegbeli szóródást 2018 januárjában. Az 1000 kocás, teljes vertikumban termelő, tünetmentes egységből ( B1 ) hat nyálmintát gyűjtöttünk hat, nagyjából 30 állatot számláló csoportból. A B2 egységből öt végbél- és négy környezeti tamponmintát, valamint öt nyál- és öt vérmintát gyűjtöttünk egy-egy kutricából, összesen öt, egyenként növendéket számláló csoportból. A mintagyűjtés négy héttel a hasmenés megjelenése után, főleg tünetmentes állatokból történt. 5
6 Egy nagyhegyesi hizlaldából (a továbbiakban C telep) rutin diagnosztikai vizsgálatra küldtek hat hullát 2018 márciusában. A B telep nyálmintái a helyszínen, a C telep mintái pedig a patológiai vizsgálat keretében WITNESS PED-TGE-Rota gyorsteszttel lettek megvizsgálva. Molekuláris biológiai módszerek A nukleinsav kivonást a MagAttract Virus Mini M48 Kit (Qiagen) felhasználásával végeztük egy King Fisher 96 Flex (Thermo Fisher Scientific Inc.) berendezésen a gyártó útmutatásainak megfelelően. A coronavírusok kimutatásához valós idejű PCR-t használtunk, melyet a Viroreal Kit PEDV&SDCV és a Viroreal Kit TGEV (Ingenetix GmbH) segítségével végeztünk a Rotor-Gene Q 5plex Platform (Qiagen) berendezéssel, követve a gyártó útmutatásait. A PEDV-pozitív mintákat a PEDV N génre irányuló PCR-rel is vizsgáltuk, két PEDV esetében pedig teljes genom meghatározást végeztünk a szakirodalomban elérhető módszerek alapján. Az adeno-, astro-, boca-, calici-, kobu-, rota- és Torque teno vírusokat hagyományos PCR segítségével mutattuk ki a TGradient Thermocycler (Biometra) vagy a 2720 Thermocycler (Applied Biosystems) berendezések segítségével korábban leírt primereket alkalmazva. RNS vírusok esetében a PCR-t megelőző reverz transzkripciót a RevertAid First Strand cdna Synthesis Kit (Thermo Fisher Scientific Inc.) segítségével hajtottuk végre, követve a gyártó útmutatásait. A felmérő vizsgálatra gyűjtött bélsármintákon kívül az A telepről származó 30 bélsármintát, a B telepen gyűjtött 25 végbéltampon mintát, valamint a C telep 5 bélsármintáját is teszteltük az előzőekben felsorolt vírusokra. Szekvenálás, szekvencia elemzés A felmérő vizsgálat során kapott PCR termékek egyharmada, a PEDV N gén PCR megfelelő termékei, valamint a két PEDV teljes genom meghatározásához szükséges fragmensek kerültek szekvenálásra. A szekvenálást a BaseClear B.V. vagy a Biomi Kft. végezte el számunkra. A szekvenciák szerkesztéséhez és elemzéséhez a BioEdit (Ibis Biosciences), a DNASTAR (DNASTAR Inc.) és a MEGA különböző verzióit, a rekombináció felderítésére pedig az RDP4 és a SimPlot programot használtuk. Az általunk meghatározott két PEDV teljes genomot feltöltöttük a GenBankba, ahol KX és MH hozzáférhetőségi számokon (accession number, Acc. No.) érhetők el. Szerológiai módszerek A TGEV szerológiai felméréséhez gyűjtött szérummintákat és az archív mintáinkat immunfluoreszcencia teszttel (IFT) vizsgáltuk. A sejthez adaptált Purdue-115 TGEV törzzsel 6
7 fertőzött sertés here sejteket először a hígított mintákkal, majd fluoreszcens festékkel jelölt anti-sertés IgG-vel (Sigma-Aldrich) inkubáltuk, végül kontrasztfestésként Evans kék oldatot alkalmaztunk. A sejtek festődését fluoreszcens mikroszkóppal (Nikon) vizsgáltuk. A több korcsoportot (szopós malacok, kocák és hízók) reprezentáló F telep pozitív mintáit kvantitatív módon egy kettes alapú hígítási sor elkészítésével is vizsgáltuk. A TGEV IFT eredményeként pozitív szérummintákat a TGEV és a sertés respirációs coronavírusa (porcine respiratory coronavirus, PRCV) ellen képződött ellenanyagok elkülönítése érdekében teszteltük az INgezim Corona Diferencial 2.0 (Ingenasa) kit segítségével a gyártó útmutatásának megfelelően. A 2018-as PEDV esetekben érintett A és B telep vérmintáit az Ingezim PEDV (Ingenasa) kit segítségével vizsgáltuk meg követve a gyártó utasításait. Vírusizolálás A 2016-os PEDV eset során gyűjtött vékonybél minta, valamint a 2018-as esetek közül az A telep 2 bél-, 2 bélsár- és 2 végbéltampon mintája, a B telep 3 nyál- és 2 végbéltampon mintája és a C telep 5 bélsármintája szolgált a vírusizolálás kiindulási anyagaként. Az izolálást alapvetően egy korábban leírt módszer alapján végeztük kisebb, a helyi laboratóriumi körülményeknek megfelelő módosításokkal. A centrifugálással és szűréssel előkészített mintákkal Vero sejteket fertőztünk. A naponta megfigyelt citopatogén hatás (CPE) függvényében a fertőzést követő hetedik vagy korábbi napon a sejteket tartalmazó palackokat háromszor lefagyasztottuk és felengedtük, az így kapott szuszpenziót pedig a korábban említett PEDV N gén PCR-rel vizsgáltuk a vírusizolálás sikerességének megállapítása érdekében. Statisztikai elemzések A felmérő vizsgálat eredményeinek statisztikai elemzéséhez a GraphPad Prism 7.0 programot (GraphPad Software) használtuk. A hasmenéses és kontroll minták arányainak összehasonlításához a Fisher-féle egzakt próbát alkalmaztuk. A különböző korcsoportokban a kimutatott vírusok számában lévő eltéréseket khí-négyzet próbával vizsgáltuk meg. Az egyes korosztályok, illetve vírusok közötti kapcsolatokat pedig binomiális eloszlással elemeztük, mely során a nullhipotézis minden esetben a tesztelt csoportok közötti különbség hiánya volt. 7
8 Eredmények Felmérő PCR vizsgálat A felmérő vizsgálatra gyűjtött 384 bélsármintából 196 mintában mutattunk ki legalább egy vizsgált vírust és mind a 17 sertéstelepen találtunk pozitív mintákat. A 196 pozitív mintából 126-ban csak egy vírust mutattunk ki, 70-ben pedig kevert fertőzést találtunk, mely során az esetek 63%-ában kettő, 27%-ában három, 10%-os arányban pedig négy különböző vírust találtunk ugyanazon mintában. Leggyakrabban kobuvírusokat detektálunk, melyek a pozitív minták 55,1%-ában fordultak elő, ezt követte a bocavírusok 33,2%-os, majd a rotavírusok 20,9%-os aránya. A többi vizsgált vírus előfordulási aránya az összes pozitív mintához viszonyítva nem érte el a 15%-ot (adenovírus 14,3%, astrovírus 13,8%, kettes típusú sertés circovírus 7,7%, calicivírus 5,6%, Torque teno sertés vírus 1 és 2 1,0-1,0%). Coronavírusokat és sertés rotavírus (porcine rotavirus, PRV) B-t nem találtunk a felmérő vizsgálatra gyűjtött mintákban. A pozitív minták 63,8%-a hasmenéses állatokból származott, és a TTSuV1 kivételével, mely csak kontroll mintákban fordult elő, minden vizsgált vírus esetén darabszám szerint magasabb értékek mutatkoztak a hasmenéses mintákban. Ugyanakkor, az összes hasmenéses (239) és kontroll (145) mintához viszonyítva elvégzett korrekcióval a kobuvírusok (porcine kobuvirus, PKV) esetén már magasabb előfordulási gyakoriság volt látható a kontroll csoportban (24,7% hasmenéses és 33,8% kontroll). A többi vizsgált vírus esetén minden esetben magasabb volt a hasmenéses minták pozitivitásának aránya a kontrollhoz képest (bocavírusok 17,6% vs. 15,9%, rotavírusok 13,4% vs. 6,2%, adenovírus 8,4% vs. 5,5%, astrovírus 7,5% vs. 6,2%, calicivírus 5,0% vs. 2,1%, kettes típusú sertés circovírus 3,3% vs. 2,1%, Torque teno sertés vírus 2 0,8% vs. 0,0%), azonban csak PRV esetén volt kimutatható szignifikáns különbség (p=0,0275) a hasmenéses mintákban történt detektálás javára. Korcsoport szerinti bontásban a legalább egy vizsgált vírust tartalmazó pozitív minták aránya csökkenő sorrendben a három-négy hetes malacok esetében 69,6% (48/69), a kéthetes malacoknál 64,5% (49/76), a választott malacoknál 63,9% (46/72), az egyhetes malacoknál 40,4% (36/89), míg a kocák esetében 21,8% (17/78) volt. A sorrend a kimutatott vírusok számát tekintve módosult, választott malacok mintáiból 108, három-négy hetes malacok esetében 65, kéthetes malacoknál 58, egy hetes malacoknál 48, kocák esetében pedig 20 vírust detektáltunk. Ezen adatokat összegezve megállapítottuk, hogy a kevert fertőzés aránya a választott malacok esetében volt a leggyakoribb 76,1%-os aránnyal, míg a többi csoport esetében az egy vírus okozta fertőzés volt jellemzőbb, kevert fertőzés az egyhetes malacoknál 30,6%-os, a kéthetes malacoknál 16,3%-os, a három négy hetes malacok esetén 29,2%-os arányban, kocákban pedig mindössze 11,8%-ban fordult elő. A pozitív minták 8
9 arányában nem volt szignifikáns különbség az egyes korcsoportok között, a kimutatott vírusok száma azonban összességében szignifikáns eltérést (p<0,0001) mutatott, valamint az egyes csoportok egymáshoz való viszonyítása során is csak a kéthetes és a három-négy hetes malacok csoportja között nem volt jelentős különbség e tekintetben. A leggyakrabban előforduló PKV jellemzően a szopós malacok mintáiból származott és szignifikánsan kevesebbszer (p<0,0026) mutattuk ki választott malacokból, kocákban pedig egyáltalán nem detektáltuk. A második leggyakoribb bocavírusok (porcine bocavirus, PBoV) ezzel ellentétesen szignifikánsan magasabb (p<0,0001) arányban fordultak elő választott malacokban a többi korcsoporthoz képest. A harmadik leggyakoribb PRV esetén pedig a többi csoporthoz képest csak az egyhetes malacok esetén találtunk jelentősebb eltérést (p=0,0029), amely korosztályban egyedül fordult elő PRVC. A többi vizsgált vírust legtöbbször választott malacok mintáiból mutattuk ki, kivéve a TTSuV1-et, melyet egy kéthetes és egy három-négy hetes malac mintájában detektáltunk. TGEV szerológia A vizsgált 93 sertéstelep közül az országon belüli egyenletes eloszlással 41 telep esetén fordult elő pozitív eredmény, melyek közül a legtöbb, összesen 12 telepen csak egy pozitív mintát találtunk, és ezzel szemben csak egy telepen találtunk TGEV specifikus ellenanyagokat minden vizsgált mintában. Az IFT-vel vizsgált 908 szérumminta közül 140 esetben detektáltunk TGEV-re reagáló ellenanyagokat, melyek döntő többségét a differenciáló ELISA PRCV ellen képződött antitestként azonosította, csupán egyetlen mintában voltak TGEV ellen termelt ellenanyagok. A több korosztályt lefedő F telep 174 mintája közül 31 lett IFT-pozitív, melyek közül 20 a szopós malacok, 11 pedig a hízók csoportjában fordult elő. A minták titere a kvantitatív IFT során átlagosan 28,4 volt négy és 128 közötti szélső értékekkel. A differenciáló ELISA az összes IFT-pozitív mintában PRCV ellen termelődött antitesteket mutatott ki. PEDV esetek A 2016-os PEDV eset során a vírus jelenlétét az elhullott malac vékonybelében, valamint öt végbéltampon mintában igazoltuk. A 2018-as esetek során PCR és ELISA pozitív mintákat is találtunk. Az A telepen gyűjtött 85 mintából 26-ban detektáltunk PEDV-et, a 40 vérminta közül pedig 34 tartalmazott PEDV specifikus ellenanyagokat. ELISA-pozitív minták minden korosztályban előfordultak. Pozitív bélsármintákat a kocák, pozitív környezeti tamponmintákat pedig az egy hetes malacok kivételével minden korcsoportban találtunk, míg a végbéltampon minták közül csak az egy hetes malacoknál voltak pozitívak. A 30 bélsármintából 12 volt pozitív PEDV-re, ebből öt 9
10 esetben kevert fertőzés fordult elő, míg tíz minta csak egyéb vírusokra volt pozitív. A PEDV-en kívül adeno-, astro-, boca-, calici-, kobu- és Torque teno vírusok fordultak elő a mintákban. A B telepen gyűjtött 31 nyálminta negatív volt a helyszínen elvégzett WITNESS PED-TGE-Rota gyorsteszttel és a B1 egységből származó minták PEDV PCR-rel is negatívak lettek, de a B2 egységben gyűjtött 25 nyálminta közül öt ezzel a módszerrel pozitívnak bizonyult. Ezen kívül a B2 egységben gyűjtött 25 vérminta mindegyike pozitív lett PEDV specifikus ellenanyagokra, PCR-rel pedig a 25 végbéltampon minta közül hét, a 25 környezeti tamponmintából 14 lett pozitív érintve minden vizsgált kutricát. Az egyéb vírusokra is tesztelt végbéltampon minták közül négy csak PEDV-re, három PEDV-re is, kilenc pedig csak más vizsgált vírusokra lett pozitív. A PEDV-en kívül adeno-, astro-, boca-, caliciés kobuvírusok fordultak elő a mintákban. A C telepről származó hat hulla közül kettőnél találtak nagy mennyiségű vízszerű tartalmat az állatok vékonybelében, de az összes esetnél az enterális megbetegedéstől eltérő kórképet állapítottak meg az elhullás okaként. A kórbonctani vizsgálat során elvégzett WITNESS PED-TGE-Rota gyorsteszt öt állat esetén pozitív lett, amit a PEDV PCR megerősített. Mind az öt vizsgált minta tartalmazott a PEDV-en kívül egyéb vizsgált (circo-, kobu- és Torque teno) vírusokat is. A PEDV esetekben érintett négy telep PEDV N génre irányuló PCR vizsgálata 99,4% és 99,7% közötti azonosságot mutatott. A vírusizolálás a 2016-os PEDV eset során gyűjtött vékonybél mintából és a 2018-as esetekből kiválasztott 16 minta közül háromból kiindulva lett sikeres. Ezen esetekben a fertőzést követően legkorábban 48 óra múlva a sejtek lekerekedése, leválása, majd ezek összecsapódásával óriássejtek kialakulása volt megfigyelhető, a vírus jelenlétét pedig a PEDV N génre irányuló PCR igazolta. A PEDV teljes genom összeállítás a 2016-os eset során a vékonybél mintából kiindulva történt. Az így kapott PEDV HUN/5031/2016 magas, 99% feletti nukleotid (nt) egyezést mutatott az akkor elérhető ös európai PEDV szekvenciákkal, a legnagyobb mértékű különbség az S génben jelentkezett. Ezek az eltérések az S génen belül egy nagyjából 400 nt hosszú szakaszon koncentrálódtak, ahol a legmagasabb, 95-96%-os hasonlóság a sertés enterális coronavírusaival (swine enteric coronavirus, SeCoV) jelentkezett. Ezen a szakaszon a 248 és 640 nt pozíciók között az RDP4 szignifikáns (p<0.05) rekombinációt mutatott ki a PEDV 15V010/BEL/2015 (major parent, Acc. No.: KR003452) és az SeCoV Italy/213306/2009 (minor parent, Acc. No.: KR061459) részvételével, melyet a SimPlot program megerősített. A teljes genom összeállítás a 2018-as PEDV esetekből a PEDV N gén PCR során a legerősebb pozitivitást mutató vírusizolátumból történt. Az izolált PEDV HUN/S236/2018 a legmagasabb, 99,6%-os nt hasonlóságot a korábbi magyarországi PEDV HUN/5031/2016 és egy rekombináns szlovéniai (SLOreBAS-1/2015, Acc. No.: KY019623) vírussal mutatta. 10
11 Annak a szakasznak a vizsgálata, amely a PEDV HUN/5031/2016 törzsben rekombináns volt, magas hasonlóságot mutatott az előzőekben említett vírusokkal, valamint SeCoV-okkal, de ebben az esetben az RDP4 nem adott egyértelmű eredményt a rekombinációra vonatkozóan, ismeretlenként megjelölve a szülő vírusok eredetét. Ugyanakkor, a SimPlot a 2016-os esettel megegyezően detektálta rekombinációs esemény lehetőségét. 11
12 Megbeszélés Felmérő PCR vizsgálat Két év alatt összesen 384 bélsármintát gyűjtöttünk Magyarország 17 sertéstelepéről, hogy meghatározhassuk sertésekben a hasmenéssel összefüggő vírusok előfordulásának gyakoriságát. Végeredményben a hasmenéses minták 52,3%-ában, illetve a kontroll minták 49%-ában detektáltunk legalább egy vizsgált vírust, mely arány némileg elmarad a szakirodalomban található hasonló felmérések adataitól, bár az egyes beszámolókban eltér a vizsgált vírusok köre. Az összesen 196 pozitív minta 64%-ában fordult elő egyféle vírus okozta fertőzés, mely ismét ellentmondást jelent egyes szakirodalmi adatoknak és egyúttal annak a hipotézisünknek, hogy a kevert fertőzések prevalenciája magasabb. A technikai hibák kizárását követően feltételezzük, hogy az alacsonyabb és kevésbé összetett vírus prevalencia helyi sajátosságnak tekinthető, mely jelenség tisztázását nagyobb mintaszámmal végzett és még több vírusra kiterjedő vizsgálat, vagy egyéb, például metagenomikai módszerek alkalmazása segíthetne. Érdekes módon coronavírusokat (PEDV, TGEV és sertés deltacoronavírus, PDCoV) egyáltalán nem találtunk a felmérésre gyűjtött mintákban, noha a PEDV ettől függetlenül előfordult hazánkban a vizsgált időszak alatt. Ugyanakkor, több ilyen irányú, szomszédos országokban végzett felmérés is hasonló negatív eredményre jutott, így feltehető, hogy ezen vírusok nem terjedtek el széleskörűen a térségben. A leggyakrabban kimutatott PKV az összes pozitív mintához viszonyított 55,1%-os előfordulási aránya jól illeszkedik az irodalmi adatokhoz, az eredményeket az egészségügyi állapot függvényében tekintve viszont már vannak eltérések. Esetünkben 145 tünetmentes állatból származó minta 33,8%-ában, a hasmenéses sertésekből vett 239 mintának pedig a 24,7%-ában mutattunk ki PKV-t. Ezzel ellentétben egy korábbi magyar vizsgálatban 13 egészséges állat mintája 54,5%-os, 37 hasmenéses sertésből származó minta pedig 92,3%-os PKV pozitivitást mutatott. A felmérő vizsgálatunkban a PKV magasabb aránya a tünetmentes állatokban mégsem feltétlenül kirívó, hiszen a vírus gyakran fordul elő egészséges sertések mintáinak vizsgálata során, így valósult meg első magyar vonatkozású leírása is. A detektált 108 PKV közül 99 a szopós malacok korcsoportjaiban fordult elő, így esetenként hozzájárulhatott ennek a fogékony korosztálynak a megbetegedéséhez, míg a PKV-pozitív, de tünetmentes állatokban a magasabb szintű maternális immunitás nyújthatott védelmet. A második leggyakrabban, a pozitív minták 33,2%-ában kimutatott vírusok a PBoV-ok voltak, melyeket főként a választott malacok csoportjában detektáltuk, hasonlóan egy olyan felméréshez, amely légzőszervi tüneteket mutató sertéseket vizsgált. 12
13 A harmadik leggyakoribb PRV 13,4%-ban fordult elő a hasmenéses mintákban és 6,2%-ban a kontroll mintákban, mely arány a többi vizsgált vírushoz képest egyedül jelentett szignifikáns (p=0,0275) különbséget a két különböző egészségügyi státuszú csoport között a hasmenés javára, összhangban egy másik közép-európai felméréssel. A többi vizsgált vírus előfordulási gyakorisága (adenovírus 14,3%, astrovírus 13,8%, kettes típusú sertés circovírus 7,7%, calicivírus 5,6%, Torque teno sertés vírus 1 és 2 1,0-1,0%) általában elmarad a szakirodalmi adatoktól, a vizsgált magyar sertésállományok alacsony vírusterheltségét mutatva a felmérés ideje alatt. Az adott vírusra pozitív minták gyűjteménye viszont hasznosnak bizonyulhat az intézményben végezhető új, például a kérdéses patogenitású vírusok kórtani szerepének meghatározására irányuló kutatások tervezésekor. A felmérő vizsgálat eredményét korcsoport szerint elemezve megállapítottuk, hogy nem volt jelentős különbség a pozitív minták számában a korcsoportok között, a fertőzések összetettségét illetően viszont már szignifikáns eltérést (p<0,0001) tapasztaltunk az összes csoport együttes vizsgálatakor, valamint az egyes csoportok egymáshoz való viszonyítása során a kéthetes és a három-négy hetes malacok kivételével. A legtöbb, összesen 108 vírust, azaz az összes detektált vírus 36%-át a választott malacok csoportjának 46 mintájából mutattuk ki, vagyis ebben a korosztályban nagy számban fordult elő ko-infekció, ezért feltételezzük, hogy a kevert fertőzések magasabb arányának hipotézise kortól is függhet, hiszen ezzel ellentétben a szopós malacok esetében az egyféle vírus okozta fertőzések domináltak. A legalacsonyabb pozitív mintaszámok kocák esetében fordultak elő, mely jelzi, hogy a hozzájuk tartozó malacok fertőzöttségének ellenére ritkán alakult ki a kocákban olyan szintű vírusfertőzés, amely detektálható mértékű vírusürítéssel járt volna. Az eredmények az egészségügyi státusz függvényében nem adnak egyértelmű választ a vizsgált vírusok patogenitásáról, hiszen közel azonos arányban detektáltuk őket a hasmenéses (52,3%) és tünetmentes (49%) állatokból származó mintákban, valamint a szakirodalom sem támasztja alá az adatok ilyen irányú felhasználását. Ugyanakkor, a pozitív kontroll minták jellemzően ugyanabból az állatcsoportból kerültek detektálásra, amelyben pozitív hasmenéses mintákat is azonosítottunk, utalva arra, hogy a vírusfertőzés és a vírus ürítése fennmaradhatott a klinikai tünetek megszűnését követően is. Mindezt összevetve a prevalencia adatok nem alkalmasak a sertések hasmenésével összefüggésben előforduló vírusok patogenitásának meghatározására, gyűjtésük mégis fontos támpontként szolgál az enterális megbetegedés elleni védekezés irányának meghatározásához, melyhez természetesen elengedhetetlen az adott sertéstelep sajátosságainak (higiénia menedzsment, takarmányozás stb.) ismerete. 13
14 TGEV szerológia A TGEV által okozott kórkép az 1990-es években a vírus többnyire tünetmentes légúti fertőzést okozó deléciós mutánsa, a PRCV megjelenésével párhuzamosan jelentősen visszaszorult, de sporadikusan azóta is előfordul. Magyarországon utoljára 2013-ban mutatták ki a vírust egy klinikai esetből, majd egy 14 sertéstelepre kiterjesztett vizsgálat során még hét telepen találtak TGEV és PRCV pozitív mintákat. Ehhez képest az általunk vizsgált 17 sertéstelep egyikén sem detektálunk TGEV-t, az általunk használt PCR viszont a PRCV-t nem mutatja ki. A TGEV detektálásának hiányában azt feltételeztük, hogy hazánkat nagyfokú szerológiai áthangoltság jellemzi akár a TGEV, akár a keresztvédelmet biztosító PRCV ellen képződött ellenanyagok jelenlétével. Ezt a hipotézist cáfolta, hogy az IFT eredményeként a vizsgált 908 szérummintának csupán 15,4%-a volt szeropozitív. Az IFT pozitív mintákban a differenciáló ELISA alapján a PRCV elleni antitestek domináltak és csak egyetlen szérumban detektáltunk TGEV ellen képződött ellenanyagokat egy olyan telepen, ahol öt másik mintában anti-prcv ellenanyagok voltak. Így ebben az esetben előfordulhatott, hogy a PRCV ellen képződött protektív ellenanyagok miatt csak egy inapparens TGEV fertőzés alakult ki az állatokban. A több korcsoport vizsgálatának céljával a felmérésbe bevont F telep esetén az országos arányhoz hasonló eredményt kaptunk, a 174 minta 17,8%-a lett pozitív minden esetben a PRCV elleni antitestek kimutatásával. A kvantitatív IFT meglehetősen alacsony, átlagosan 28,4 értékű titert ért el, amely azonban nem feltétlenül jelenti a TGEV elleni hatékony védekezés hiányát, melyet alapvetően a nyálkahártyákon található más típusú immunglobulinok biztosítanak. Három IFT-pozitív minta esetében az ELISA először negatív eredményt adott és csak az ismételt vizsgálat erősítette meg a pozitivitást, melyet a kit küszöbértékének átlépéshez nem elegendő ellenanyag mennyiség magyarázhat, hozzájárulva a költséghatékonysági szempontok mellett mindkét diagnosztikai módszer használatának létjogosultságához. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a TGEV szeroprevalenciája alacsony Magyarországon, mely következtében nem zárható ki járványkitörés előfordulása, így a vírus vizsgálata a sertésekben előforduló hasmenés diagnosztikájának továbbra is fontos, el nem hagyható része. PEDV esetek A felmérő PCR vizsgálathoz nem kapcsolódóan négy PEDV eset fordult elő Magyarországon a kutatás ideje alatt. Először egy kis sertéstelep volt érintett 2016-ban, melynek a tulajdonosa a kezdeti diagnózis után nem volt hajlandó további együttműködésre, a klinikai tünetek megszűnése után pedig beszüntette tevékenységét, így nem volt alkalmunk járványügyi nyomozásra. Ezt követően két évig nem fordult elő újabb eset és a célzott felmérő vizsgálat ellenére sem mutattuk ki a vírust, míg újra elő nem bukkant 2018-ban. Az új esetek forrásaként 14
15 kizártuk a 2016-ban felszámolásra került telepet, valamint az A telepre az importált kanok behozatalát, az exportáló dán sertéstelep fertőzöttségének hiánya és a PEDV N gén szekvencia elemzése alapján. Ezen kívül az A és B telepről is szállítmányokat kapó vágóhíd merült fel a fertőzés gócpontjaként, melyet a vágóhíddal kapcsolatban lévő egyéb telepeken történő megbetegedések hiánya miatt vetettünk el. A C telep nem állt kapcsolatban ezzel a vágóhíddal és a tulajdonosok itt sem járultak hozzá további vizsgálatok elvégzéséhez. Végeredményben nem sikerült megállapítani a vírus egyes sertéstelepekre történő bejutásának pontos módját, bár a szállító járművek szerepét nem lehetett kizárni. A különböző típusú minták vizsgálata során a 2016-os esetben a végbéltampon minták közel fele PEDV pozitív lett, de az eljárás után fennmaradó mennyiség nem volt elegendő a további módszerekhez, így a következőkben az elhullott állatból vett vékonybél mintát használtuk. A 2018-as esetek során az A és B sertéstelepekről volt lehetőségünk különböző típusú minták begyűjtésére, melyek az A telep esetén korosztály szerint is eltértek. Az A telepen ugyanazon állatoktól bélsár- és végbéltampon mintákat is gyűjtöttünk, melyeket összehasonlítva a bélsár minták között több lett a PEDV-pozitív, ezen belül pedig a vírus magasabb kópiaszámban volt megtalálható. A B telepen nyálmintákat is gyűjtöttünk, melyek közül PCR segítségével mutattunk ki néhány pozitív mintát, de a WITNESS PED-TGE-Rota gyorsteszt ezeket is negatívnak mutatta, mert feltehetően nem volt a mintában a teszt kimutathatósági határértékét meghaladó mennyiségű vírus. Mindezeket figyelembe véve a PEDV diagnosztikájához a bélsárminták gyűjtését és vizsgálatát javasoljuk. Az A telepen a kocák kivételével minden korcsoportban találtunk pozitív bélsármintákat amellett, hogy az állatok többségének a szérummintája is pozitív volt. A B telepen szintén mutattunk ki vírust az összes vizsgált kutricából minden sertés szerológiai pozitivitásával együtt. Ezen felül mindkét telep környezeti tamponmintái között voltak pozitívak, az A telep esetén 47%-os, a B telepnél 70%-os gyakorisággal. Mindez arra utal, hogy hiába telt el négy hét az első klinikai tünetek megjelenése óta, mely alatt az állatok többsége immunológiai reakciót mutatott, mégis maradtak a fertőzés fenntartásáért felelős vírusürítő egyedek és fennállt a környezetből történő újrafertőződés lehetősége. Ezen tényezők pedig kiemelik az alapos tisztítás és fertőtlenítés, valamint az ezek ellenőrzésére végzett környezeti tamponminták vizsgálatának a jelentőségét. Mind a három 2018-as esetben megpróbáltunk detektálni a PEDV-en kívül egyéb vírusokat is a felmérő vizsgálattal történő összehasonlítás érdekében elsősorban bélsármintákból. Sikerült detektálnunk a PEDV mellett vagy anélkül egyéb vírusokat is minden telepen, de nem találtunk összefüggést az egyes vírusok előfordulása kapcsán, illetve ezeket az állatok egészségügyi állapotához viszonyítva. A PEDV és egyéb, hasmenéshez köthető vírusok kapcsolata nem tisztázott a szakirodalomban sem. 15
16 A PEDV izolálása nem tartozik a könnyen megvalósítható feladatok közé, ezért számunkra is hosszabb időt vett igénybe az irodalmi módszereknek a saját laboratóriumi körülményeinkhez történő igazítása. A legfontosabb módosítás a szövettenyésztő palackok nem egy, hanem három alkalommal történő fagyasztása és felengedése volt, hogy a sejtek roncsolásával kiszabadítsuk belőlük a vírust. Az eljárást a 2016-os eset során gyűjtött vékonybél mintából kiindulva dolgoztuk ki, mely a 2018-as esetek 16 mintája közül háromnál szintén eredményes volt. A sikeres vírusizoláláson kívül is megfigyeltünk kisebb mértékű CPE-t némely sejttenyészeteken, a vírust mégsem sikerült kinyerni. Feltételezzük, hogy ezekben az esetekben egyéb sejtkárosító anyagok lehettek a mintákban. Tudomásunk szerint az utóbbi évek európai PEDV eseteiből csak Németországban került sor vírusizolálásra, rekombináns PEDV izolálására pedig nem volt még példa. Az általunk izolált vírusok hozzájárulhatnak a gének szintjén lévő eltérések kifejeződésének vizsgálatához és vakcinák fejlesztéséhez. A vírusizolálás elhúzódó kísérletei miatt a teljes genom meghatározása a 2016-os esetből közvetlenül a vékonybél mintából kiindulva történt. Az így meghatározott PEDV HUN/5031/2016 magas, 99% körüli azonosságot mutatott az előző néhány évben leírt európai vírusokkal. A főleg az S génre szorítkozó kis mértékű eltérés mégis jelentősnek bizonyult, mert rekombinációt tudtunk kimutatni benne. A rekombinációban egy belga PEDV (Acc. No.: KR003452) szerepelt az eleve rekombináns, vagyis TGEV gerinccel, de PEDV-ből származó S génnel rendelkező olasz SeCoV-val (Acc. No.: KR061459) együtt. A 2018-as eseteket követően a sikeresen izolált PEDV HUN/S236/2018 törzsből szintén összeállítottuk a teljes genomot, melyben nem tudtunk egyértelmű rekombinációt kimutatni, noha a legnagyobb hasonlóságot a 2016-os magyar PEDV-vel és egy rekombináns szlovén (Acc. No.: KY019623) vírussal mutatta. Filogenetikai elemzés során a két magyar vírus a GenBankban 2016 végén elhelyezett, de egyelőre nem publikált két szlovén PEDV (Acc. No.: KY019623, KY019624) mellett helyezkedett el egyéb alacsony patogenitású európai vírusok mellett, melyektől valószínűleg célszerű lenne némiképp elkülöníteni őket tekintettel a rekombináció torzító hatására. A két rekombináns szlovén PEDV-ről nem áll rendelkezésre több információ, így nem tudhatjuk, hogy ezek a vírusok kerültek el hazánkba vagy egyidejűleg jelentek meg mindkét országban és közös az eredetük. Terjedésükkel viszont mindenképpen számolni kell, hiszen az S génre szorítkozó vizsgálattal egy olaszországi felmérésben már detektáltak hasonló vírusokat 2017-ben. A coronavírusokra jellemző mutációk és rekombináció miatt pedig nem zárható ki a jövőben további variánsok megjelenése, amely akár a patogenitás változásával is járhat. 16
17 Új tudományos eredmények 1. Magyarországon elsőként határoztuk meg egy felmérő vizsgálaton belül az adeno-, astro-, boca-, calici-, corona-, kobu-, rota- és Torque teno vírusok gyakoriságának előfordulását sertésállományokban. 2. A TGEV szerológiai vizsgálatával megállapítottuk, hogy a szeropozitivitás mértéke alacsony Magyarországon, ezért felmerül a kórokozó újbóli felbukkanásának lehetősége. 3. Magyarországon elsőként izoláltunk PEDV törzseket, egyúttal elsőként izoláltunk sikeresen rekombináns PEDV törzseket. 4. Elsőként határoztuk meg két magyar PEDV törzs teljes genom szekvenciáját. 17
18 A témában megjelent tudományos publikációk VALKÓ, A., BIKSI, I., CSÁGOLA, A., TUBOLY, T., KISS, K., URSU, K. & Á. DÁN Porcine epidemic diarrhoea virus with a recombinant S gene detected in Hungary, Acta Veterinaria Hungarica 65 (2): VALKÓ, A., TUBOLY, T. & A. CSÁGOLA A sertések enteralis coronavírusai Irodalmi összefoglaló. Magyar Állatorvosok Lapja 140 (4): VALKÓ, A., MAROSI, A., CSÁGOLA, A., FARKAS, R., RÓNAI, ZS. & Á. DÁN Frequency of diarrhoea-associated viruses in swine of various ages in Hungary. Acta Veterinaria Hungarica 67 (1): VALKÓ, A., ALBERT, E., CSÁGOLA, A., VARGA, T., KISS, K., FARKAS, R., RÓNAI, ZS., BIKSI, I. & Á. DÁN Isolation and characterization of porcine epidemic diarrhea virus (PEDV) in Hungary. Acta Veterinaria Hungarica 67 (2): [közlésre javasolt] VALKÓ, A, BÁLINT, Á., BOZSA, Á. & A. CSÁGOLA Prevalence of antibodies against transmissible gastroenteritis virus (TGEV) in Hungary. Veterinary and Animal Science 7: A témában tartott konferencia prezentációk VALKÓ, A., CSÁGOLA, A., TUBOLY, T., DÁN, Á., URSU, K., BIKSI, I. & K. KISS. A sertések enterális megbetegedéseiben szerepet játszó vírusok kimutatása és elterjedtségük felmérése Magyarországon. Akadémiai Beszámolók előadás, VALKÓ, A., TUBOLY, T., DÁN, Á., URSU, K., BÁLINT, Á. & A. CSÁGOLA. A transzmisszibilis gastroenteritis szerológiai felmérése Magyarországon. Akadémiai Beszámolók előadás, VALKÓ, A. Vírusok a sertések hasmenésének hátterében. Köves napok előadás,
19 Köszönetnyilvánítás Köszönöm Prof. Tuboly Tamásnak, hogy meglátta bennem a lehetőséget és elindította számomra ezt a PhD kutatást. Köszönettel tartozom dr. Cságola Attilának, aki vállalta a témavezetés folytatását, és a munkám során mindvégig biztosított türelméről és támogatásáról. Köszönöm dr. Dán Ádámnak a coronavírusok molekuláris biológiai vizsgálataiban és a PEDV esetek publikációiban nyújtott segítségét, ami nélkül ez a dolgozat nem készülhetett volna el. Köszönet illeti a NÉBIH ÁDI Molekuláris Biológiai Laboratórium dolgozóit a mintáim rendszerezésében és feldolgozásában való segítségnyújtásukért. Köszönettel tartozom dr. Biksi Imrének, valamint a Haszonállat-gyógyászati Tanszék és Klinika munkatársainak a PEDV esetek során nyújtott segítségükért. Köszönöm dr. Bálint Ádámnak, a NÉBIH ÁDI Baromfi és Sertés Virológiai Laboratórium dolgozóinak, valamint a NÉBIH ÁDI debreceni és kaposvári intézetek munkatársainak a szérumminták gyűjtésében és a TGEV szerológiai vizsgálatokban való közreműködésüket. Köszönetet szeretnék mondani a Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék dolgozóinak a munkám során nyújtott segítségükért, különösen közvetlen kollégáimnak, dr. Lőrincz Mártának, dr. Szücs-Somlyó Évának, dr. Bartsik Ágnesnek és Herbák Józsefné Irénnek. Köszönöm dr. Rónai Zsuzsannának a szakmai segítséget, a lektorálást és a baráti támogatást. Köszönettel tartozom minden állatorvos kollégának és a vizsgálatokban részt vevő sertéstelepek dolgozóinak a közreműködésükért. Köszönöm barátaimnak és családomnak a bíztatását, türelmét és támogatását. Külön köszönöm édesanyámnak, hogy minden írásom nyelvi lektorálását rábízhattam és mindig hitt bennem. 19
Élő metapneumovírus vakcina fejlesztése tojóállományok részére: ártalmatlansági és hatékonysági vizsgálatok. Hajdúszoboszló, június 2-3.
Élő metapneumovírus vakcina fejlesztése tojóállományok részére: ártalmatlansági és hatékonysági vizsgálatok Dr. Kollár Anna, Dr. Soós Pál, Antalné Szalkai Teodóra, Dr. Tóth Ádám, Dr. Nagy Zoltán, Gubucz-Sombor
ADENOVÍRUSOK OKOZTA BETEGSÉGEK BAROMFIÁLLOMÁNYOKBAN
ADENOVÍRUSOK OKOZTA BETEGSÉGEK BAROMFIÁLLOMÁNYOKBAN Benkő Mária 1, Ivanics Éva 2, Palya Vilmos 3, Nemes Csaba 4, Kecskeméti Sándor 5, Dán Ádám 2, Kaján Győző 1, Glávits Róbert 2 1 MTA Állatorvos-tudományi
Hazai eredmények. a PRRS mentesítés gyakorlatából
Hazai eredmények a PRRS mentesítés gyakorlatából Dr. Kiss István PhD, Ceva-Phylaxia Tudományos Támogató Igazgatóság Dr. Révész Tamás, Ceva-Phylaxia Belkereskedelmi Igazgatóság PRRS mentesítés lehetőségei
PEDV aktuális helyzet és kontrol
PEDV aktuális helyzet és kontrol Daniel Sperling DVM, PhD Brno Egyetem -Sertés Fakultás adjunktusa A kórokozó / a betegség A sertés Corona vírusai Variable group RNA viruses New Delta coronavirus Csak
M. A. H. FOOD CONTROLL Kft. Mikrobiológiai vizsgáló Laboratóriuma Állategészségügyi Diagnosztikai Részleg BROILER PROGRAM
BROILER PROGRAM Telepítés utáni mintavétel: élőállat-szállító autóról vett, lezárt csomagolású alompapír és 10 db útihulla (vagy 25 g meconium), mely a MSZ EN ISO 6579:2002/A1:2007 és a 180/2009 (XII:
A BVD és IBR mentesítés diagnosztikája : lehetőségek és buktatók. Pálfi Vilmos Budapest 2013. 02. 21.
A BVD és IBR mentesítés diagnosztikája : lehetőségek és buktatók Pálfi Vilmos Budapest 2013. 02. 21. IBR és BVD mentesítés IBR mentesítés 1. ge negatív állomány kialakítása 2. IBR negatív állomány kialakítása
Aujeszky-betegség. 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet
Aujeszky-betegség 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet Fogalmak Fertőzött sertés: vírus, antigénjei, DNS kimutatható; gyanút keltő klinikai tünetek és olyan állományban van ahol a fertőzöttséget hatóságilag
Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika
Dr. Abonyi Tamás Tanulmányok: Állatorvostudományi Egyetem, 1981. Kutatási terület: Haszonállatok egészségvédelme, állománydiagnosztika Korábbi munkahelyek: MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet Kísérleti Gazdasága
Állatorvostudományi Egyetem Állatorvostudományi Doktori Iskola
Állatorvostudományi Egyetem Állatorvostudományi Doktori Iskola Vírusok okozta komplex oktanú enterális megbetegedések sertésekben, különös tekintettel a coronavírusokra PhD értekezés dr. Valkó Anna 2019
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola. Sertés circovírusok járványtani vizsgálata
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Sertés circovírusok járványtani vizsgálata PhD dolgozat tézisei Készítette: Dr. Cságola Attila Témavezet : Dr. Tuboly Tamás 2009 Szent István Egyetem
Világméretű kihívások
Veszélyes vírusok a sertéstenyésztésben ASP, PED, Seneca A vírus Dr. Abonyi Tamás, igazgató, NÉBIH ÁDI IX. Panadditív Takarmányozási Konferencia 2018. október 4. Világméretű kihívások ASP Seneca vírus
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 6. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma 2017. február 612. között a figyelőszolgálatban
Mennyibe kerül a BVD?
Mennyibe kerül a BVD? (Budapest, 2013. február 21.) Dr. Ózsvári László PhD, MBA SZIE-ÁOTK, Állat-egészségügyi Igazgatástani és Agrárgazdaságtani Tanszék BEVEZETÉS A téma aktualitása, jelentősége BVD előfordulása:
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt
Elérte hazánkat az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 8. hét Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2015.
Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 7. hét Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma A figyelőszolgálatban
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések
Változatlanul alacsony az influenza aktivitása
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2010. 5. hét Változatlanul alacsony az influenza aktivitása 2010. év 5. hetében hasonló volt az influenzaszerű
Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
A malacok fontosabb felnevelési betegségei
A malacok fontosabb felnevelési betegségei Varga János egyetemi tanár az MTA tagja Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Mikrobiológia és Járványtan Tanszék 1581 Budapest, 146 Pf. 22. A szopós
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz
Nemzeti Akkreditáló Testület. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1668/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1668/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Országos Epidemiológiai Központ Virológiai főosztály (1097 Budapest, Albert
Levonulóban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 9. hét Levonulóban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
Marker koncepció (Bovilis BVD)
Marker koncepció (Bovilis BVD) VI. MSDay Budapest 2013. február 21. Dr. Földi József Mi a marker vagy diva koncepció? Típusai BVDV NS3 (p80) marker vakcinák és tesztek A BVDV NS3 marker elv gyakorlati
Érdemes vakcinázni a sertések 1-es típusú parvovírusa ellen
1. oldal (összes: 6) 2. oldal (összes: 6) A PPV1 által okozott szaporodásbiológiai zavarok megelőzésére a tenyészkocák vakcinázását széles körben alkalmazzák. Fogékony sertésekben a PPV1 fertőződést követően
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 8. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban résztvevő
NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359.
NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK, 2006 EPINFO 2007; 35:349-359. Az ÁNTSZ Fővárosi és Megyei Intézetei az OEK Kórházi járványügyi osztályára a 2006. évben 143 nosocomialis
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban
Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
SERTÉS KOKCIDIÓZIS Dr Valler József Vitamed Pharma Kft.
Dr Valler József Vitamed Pharma Kft. EGY KIS TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS : Hazai sertésekben főleg malackorban gyakori az Eimeria debliecki, E.scabra, E. polita véglények előfordulása. Amerikai kutatók Isospora
Csirkék fertőző bronchitis vírusának magyarországi előfordulása és genetikai jellemzése
Csirkék fertőző bronchitis vírusának magyarországi előfordulása és genetikai jellemzése Kojer Judit Ceva-Phylaxia Zrt., Tudományos Támogató Igazgatóság Az előadás vázlata Bevezetés A dolgozat célkitűzése
Emésztőszervi kórképek szopós malacokban. Dr. Biksi Imre SZIE ÁOTK Nagyállatklinika
Emésztőszervi kórképek szopós malacokban Dr. Biksi Imre SZIE ÁOTK Nagyállatklinika Menedzsment Technológia Takarmányozás Állategészségügy Szopós malacok megbetegedései A koca szerepe előhasi idősebb
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 4. Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki A figyelőszolgálatra kijelölt
Zárójelentés. Állati rotavírusok összehasonlító genomvizsgálata. c. OTKA kutatási programról. Bányai Krisztián (MTA ATK ÁOTI)
Zárójelentés Állati rotavírusok összehasonlító genomvizsgálata c. OTKA kutatási programról Bányai Krisztián (MTA ATK ÁOTI) 2012 1 Az Állati rotavírusok összehasonlító genomvizsgálata c. programban azt
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás
A SZARVASMARHA LÉGZŐSZERVI BETEGSÉG-KOMPLEXE
VII. Praxismenedzsment Konferencia Budapest, 2013. november 23. A SZARVASMARHA LÉGZŐSZERVI BETEGSÉG-KOMPLEXE Fodor László Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar, Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok
AZ AFRIKAI SERTÉSPESTIS BEHURCOLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS A MEGELŐZÉSÉRE TETT INTÉZKEDÉSEK
AZ AFRIKAI SERTÉSPESTIS BEHURCOLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI ÉS A MEGELŐZÉSÉRE TETT INTÉZKEDÉSEK NÉBIH Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság Dr. Márton Lázár Dr. Földi Zsolt Dr. Kocsis Melinda 2015. Kóroktan
A 2013/5. SZÁM TARTALMA. Kővágó Cs., Balka Gy., Mándoki M., Abonyi T., Rusvai M.: A borjak
A 2013/5. SZÁM TARTALMA SZARVASMARHA Kővágó Cs., Balka Gy., Mándoki M., Abonyi T., Rusvai M.: A borjak újszülöttkori pancytopeniája néven ismert kórkép és annak hazai előfordulása. Irodalmi összefoglaló
A szalmonella gyérítési programokkal kapcsolatos útmutatók
A szalmonella gyérítési programokkal kapcsolatos útmutatók dr. Pállai Gerda Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság, Járványügyi Osztály 2013. október 18.
A vakcinázás hatékonyságát alapvetően befolyásoló tényezők. Dr. Albert Mihály
A vakcinázás hatékonyságát alapvetően befolyásoló tényezők Dr. Albert Mihály Vakcinázás Fogalma: Aktív immunizáláskor ismert, csökkent virulenciájú, vagy elölt kórokozót, illetve annak antigénjeit, gyakran
Állítsuk meg a bárányok kokcidiózist! Bogdán Éva haszonállat termékmenedzser Bayer Hungária Kft.
Állítsuk meg a bárányok kokcidiózist! Bogdán Éva haszonállat termékmenedzser Bayer Hungária Kft. Mi a bárány-kokcidiózis? Kórokozó Eimeria spp. Kórokozóképes ség E. ovinoidalis +++ E. crandallis +/++ E.
Pulyka légzőszervi betegségek
Pulyka A kórokozók Légzőszervi Gyakorlati helyzet Betegségek Alacsony patogenitású madárinfluenza XXIII. DERZSY NAPOK 2015. június 4-5. Zalakaros A jelenlegi megoldások Merial Avian Technical Services
A 2005. ÉVI NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK ÉRTÉKELÉSE EPINFO 2006; 26:333-337.
A 2005. ÉVI NOSOCOMIALIS JÁRVÁNYOK ÉRTÉKELÉSE EPINFO 2006; 26:333-337. 2005. évben az ÁNTSZ fővárosi és megyei intézetei az OEK Kórházi járványügyi osztályára 20 nosocomialis járványt és egy pseudojárványt
Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében
Mangalica specifikus DNS alapú módszer kifejlesztés és validálása a MANGFOOD projekt keretében Szántó-Egész Réka 1, Mohr Anita 1, Sipos Rita 1, Dallmann Klára 1, Ujhelyi Gabriella 2, Koppányné Szabó Erika
IBV HOGYAN VÉDEKEZZÜNK A JELENLEGI FERTŐZŐ BRONCHITIS (IB) HELYZETBEN AZ EUAFME REGIÓBAN?
IBV HOGYAN VÉDEKEZZÜNK A JELENLEGI FERTŐZŐ BRONCHITIS (IB) HELYZETBEN AZ EUAFME REGIÓBAN? IB VARIÁNSOK TÖRTÉNETE EUAFME 1930 s: Massachussetts (mortalitás 40-90%) 2 1951: Első variáns törzs az USA-ban:
A kvantitatív PCR alkalmazhatósága a fertőző bronchitis vakcinák hatékonysági vizsgálatában. Derzsy Napok, Sárvár, 2011 Június 2-3.
A kvantitatív PCR alkalmazhatósága a fertőző bronchitis vakcinák hatékonysági vizsgálatában Pénzes Zoltán PhD, Soós Pál PhD, Nógrády Noémi PhD, Varga Mária, Jorge Chacón PhD, Zolnai Anna PhD, Nagy Zoltán
HPAI elleni vakcinás védekezés lehetőségei és tapasztalatai Dr. Palya Vilmos
HPAI elleni vakcinás védekezés lehetőségei és tapasztalatai Dr. Palya Vilmos Ceva-Phylaxia Diagnosztikai és Kutató Laboratóriuma AI VAKCINÁZÁS? IGEN... vagy NEM...???? AI VAKCINÁZÁS? Mit várhatunk a vakcinázástól?
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 9. Csökken az influenzaszerű megbetegedések száma A 9. naptári en folytatódott az influenzaszerű
Szerológiai vizsgálatok APPvel kapcsolatban
Szerológiai vizsgálatok APPvel kapcsolatban Kiss István Tudományos Támogató Igazgatóság Ceva-Phylaxia Tudományos támogató igazgatóság Termék támogatás Diagnosztika Módszer átadás Vázlat APX toxinok Szerológiai
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte
A BRDC KÓROKTANA ÉS TÜNETTANA AETIOLOGY AND CLINICAL SIGNS OF BRDC
Nemzetközi Szarvasmarha Akadémia Szarvasmarha telepi BRDC menedzsment a gyakorlatban Budapest, 2012. november 30. A BRDC KÓROKTANA ÉS TÜNETTANA AETIOLOGY AND CLINICAL SIGNS OF BRDC Fodor László Szent István
A PNP kóroktanának molekuláris vizsgálata Dán Ádám és Rónai Zsuzsanna
A PNP kóroktanának molekuláris vizsgálata Dán Ádám és Rónai Zsuzsanna XXVI. Derzsy Napok 2018. június 7-8. Hajdúszoboszló 1 Marek betegség vírusa Vakcina vírustörzs Alphaherpesvirinae Mardivirus Gallid
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon. Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar
Campylobacter a baromfi ólban, Campylobacter az asztalunkon Dr. Molnár Andor Állatorvos, tudományos munkatárs Pannon Egyetem, Georgikon Kar Bemutatkozás Ausztria-Magyarország határon átnyúló együttműködési
Újonnan azonosított sertés parvovírus fertőzések kimutatása és vizsgálata egy sertésállományban
Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar Járványtani és Mikrobiológiai Tanszék Újonnan azonosított sertés parvovírus fertőzések kimutatása és vizsgálata egy sertésállományban Készítette: Horváth
Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 2. Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal A 2011. év első hetében tapasztalt emelkedés
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Az elmúlt 30 évben Magyarországon izolált EHV-1 vírustörzsek genetikai tulajdonságainak vizsgálata Malik Péter PhD értekezés tézisei 2012 Szent
Dr. Nemes Nagy Zsuzsa Szakképzés Karl Landsteiner Karl Landsteiner:
Az AB0 vércsoport rendszer Dr. Nemes Nagy Zsuzsa Szakképzés 2011 Az AB0 rendszer felfedezése 1901. Karl Landsteiner Landsteiner szabály 1901 Karl Landsteiner: Munkatársai vérmintáit vizsgálva fedezte fel
Paratyphus tömeges előfordulása nagyüzemi sertésállományokban. Dr. Albert Mihály
Paratyphus tömeges előfordulása nagyüzemi sertésállományokban Dr. Albert Mihály Sertés salmonellosisai Sertéstyphus: S. typhisuis Malac paratyphus: S. choleraesuis S. typhimurium S. dublin Esetismertetés
Új kutatási eredmények madár orthoreovírusokról
Új kutatási eredmények madár orthoreovírusokról Magyarországi és Kelet-Európai izolátumokvirológiai és molekuláris genetikai jellemzése Farkas L. Szilvia, Gál Bence, Tóth-Ihász Katalin, Varga-Kugler Renáta,
2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN
2.6.16. Vizsgálatok idegen kórokozókra Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.7.0 1 2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 01/2011:20616 Azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyekhez a vírust előzőleg
V. A Kormány tagjainak rendeletei
3758 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 35. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 16/2016. (III. 11.) FM rendelete a sertésállományoknak a sertés reprodukciós zavarokkal és
J.1.sz.táblázat. A nem specifikus és specifikus járványokban megbetegedettek és meghaltak száma 2010-ben. véráramfertőzés
száma % 1 Nosocomiális járványok 2010. Az ÁNTSZ regionális és kistérségi intézetei az OEK Kórházi Járványügyi Osztályára 2010. évben 185 nosocomiális járványt valamint 1 Salmonella typhi murium, 4 MRSA,
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 13. hét Befejeződött az országos influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 15. A 15. naptári en 24%-kal csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az
MIKOR OLTSUK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT: MORBILLI ELLENANYAG-SZŰRŐVIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSE
MIKOR OLTSUK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT: MORBILLI ELLENANYAG-SZŰRŐVIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSE C Terhes Gabriella, Nagy Kamilla, Sárvári Károly Péter, Urbán Edit SZTE ÁOK Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai
BOTULIZMUS ELLENI VÉDŐOLTÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA LOVAK FŰBETEGSÉGÉNEK MEGELŐZÉSÉBEN. Kutasi Orsolya DVM, PhD, dipeceim
BOTULIZMUS ELLENI VÉDŐOLTÁS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA LOVAK FŰBETEGSÉGÉNEK MEGELŐZÉSÉBEN Kutasi Orsolya DVM, PhD, dipeceim Mi a fűbetegség? polyneuropathia, ami elsősorban a gyomor-bél traktus beidegzését
Telepspecifikus vakcinák engedélyezésének jogi és szakmai háttere
Telepspecifikus vakcinák engedélyezésének jogi és szakmai háttere Dr. Kulcsár Gábor Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága 2016. június 2. Tartalom Mik azok a
Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete Semmelweis Egyetem
Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram! Örömmel jelentjük be Önöknek, hogy a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének egyik új projektje azon betegségek genetikai hátterének feltérképezésére irányul,
A 2014/11. SZÁM TARTALMA. Sárközi R., Makrai L., Tóth A., Fodor L.: Pásztiné G. E., Gálfi P., Molnár Zs., Csavojetz A., Meggyesházi N.
A 2014/11. SZÁM TARTALMA SERTÉS Sárközi R., Makrai L., Tóth A., Fodor L.: Hazai Actinobacillus pleuropneumoniae törzsek antibiotikum-érzékenysége Pásztiné G. E., Gálfi P., Molnár Zs., Csavojetz A., Meggyesházi
Kerekasztal a PRRS-mentesítésről
Kerekasztal a PRRS-mentesítésről Résztvevők: dr. Povazsán János (moderátor), igazgató, Rhone-Vet Kft dr. Szabó István, a PRRS-mentesítési bizottság megbízott vezetője dr. Molnár Tamás, a mentesítési bizottság
Patogén mikroorganizmusok vizsgálata molekuláris biológiai módszerekkel
Patogén mikroorganizmusok vizsgálata molekuláris biológiai módszerekkel Rohonczy Kata, Zoller Linda, Fodor Andrea, Tabajdiné, dr. Pintér Vera FoodMicro Kft. Célkitűzés Élelmiszerekben és takarmányokban
A Campylobacter jelentősége az EU-ban és Magyarországon, a várható jogszabályi változások
A Campylobacter jelentősége az EU-ban és Magyarországon, a várható jogszabályi változások Sréterné Lancz Zsuzsanna NÉBIH ÉTbI Élelmiszer Mikrobiológiai Nemzeti Referencia Laboratórium Epidemiológiai helyzet
Fertőző betegségek járványtana. dr. Gyuranecz Miklós MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet
Fertőző betegségek járványtana dr. Gyuranecz Miklós MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Fogalmak Fertőző betegség: olyan betegség, melyet specifikus fertőző ágens vagy annak terméke hoz létre. Ezek közvetlenül
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok
A szarvasmarhák vírusos hasmenése ( BVDV) Nemzetközi mentesítési tapasztalatok Dr. Peter Franken Budapest 2013 BVD elleni védekezés a szarvasmarhaállományokban 1. Bevezetés és holland szarvasmarha-adatok
LOVAK FERTŐZŐ KEVÉSVÉRŰSÉGÉNEK
LOVAK FERTŐZŐ KEVÉSVÉRŰSÉGÉNEK AKTUALITÁSAI ÉS DIAGNOSZTIKÁJA Stollár Katalin Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság Első leírása Franciaország, Lignée (1843) Szerológiai diagnosztika Coggins és Norcross
Növényvédelmi Tudományos Napok 2014
Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Budapest 60. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 2014. február 18-19. ii Szerkesztőbizottság Tóth Miklós
Különböző Capsicum annuum var. grossum paprikafajták endofita baktériumainak izolálása, jellemzése és molekuláris biológiai vizsgálata
Élelmiszertudományi Kar, Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszék, Budapest Különböző Capsicum annuum var. grossum paprikafajták endofita baktériumainak izolálása, jellemzése és molekuláris biológiai
Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium 1/48/ Részjelentés: November december 31.
Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program 1. Főirány: Életminőség javítása Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium a daganatos halálozás csökkentésére 1/48/2001 3. Részjelentés: 2003. November
A gyakorlati tapasztalat megváltoztathatja az oltóanyagok ajánlását (FSME-Immun)
A gyakorlati tapasztalat megváltoztathatja az oltóanyagok ajánlását (FSME-Immun) Dr. Jelenik Zsuzsanna Kávészünet 2012. május 11. Siófok 1 FSME-Immun Bevezetés 1976., magyarországi bevezetés 1991. Folyamatos
5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK
1 5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 07/2009:50205 javított 6.5 1. ALKALMAZÁSI TERÜLET Az állatgyógyászati célra szánt immunológiai gyógyszerek
A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.12.3. C(2018) 7920 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.12.3.) egyes betegségmegelőzési és járványvédelmi szabályoknak a jegyzékbe foglalt betegségek
A madárinfluenza járványtani helyzete és újabb lehetőségek a vakcinás védekezésben
A madárinfluenza járványtani helyzete és újabb lehetőségek a vakcinás védekezésben Összefoglaló a WVPA XVII. Kongresszusán témakörben elhangzott előadások alapján Tatár-Kis Tímea, Mató Tamás PhD és Palya
Bírálat. Dr. Reuter Gábor Kamilló A burok nélküli, pozitív egyszálú RNS (+ssrns) genomú vírusok sokszínű világa című MTA doktori értekezéséhez
SEM MEL WEI S EGY ETE M Általános Orvostudományi Kar Orvosi Mikrobiológiai Intézet Igazgató: Dr. Szabó Dóra egyetemi docens Bírálat Dr. Reuter Gábor Kamilló A burok nélküli, pozitív egyszálú RNS (+ssrns)
Sertés Akadémia 1.2.0. 6. óra
II. Modul: Összefüggelemz Sert Akadémia 1.2.0. 6. óra Esttanulmányok - 3-5 RESPIG auditban rzt vett telep általános betegség-auditjának megvitatása dr. Búza László ResPig koordinátor 1 Általános audit
szerepe a gasztrointesztinális
A calprotectin és egyéb biomarkerek szerepe a gasztrointesztinális gyulladásos betegségek differenciál diagnosztikájában 1 Halmainé Kiss Ilona, 2 Rutka Mariann, 1 Földesi Imre Szegedi Tudományegyetem 1
Ha nem akarsz mellé-nyúl-ni, használj Nobivac Myxo-RHD-t! MSDay-MOM park, 2013.02.21. dr. Schweickhardt Eszter
Ha nem akarsz mellé-nyúl-ni, használj Nobivac Myxo-RHD-t! MSDay-MOM park, 2013.02.21. dr. Schweickhardt Eszter Áttekintés Miért éppen a nyuszik? Védekezés módja Vakcina jellemzői Vakcina működése Ráfertőzési
Posztvakcinációs rotavírus surveillance Magyarországon, 2007-2011
Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Posztvakcinációs rotavírus surveillance Magyarországon, 2007-2011 Antalné László Brigitta Témavezetők: Dr. Bányai Krisztián és Dr. Kónya József DEBRECENI EGYETEM
KÓROKOZÓ VÍRUSOK ELŐFORDULÁSA MAGYARORSZÁGI FELSZÍNI- ÉS FÜRDŐVIZEKBEN. Doktori értekezés tézisei. Kern Anita
KÓROKOZÓ VÍRUSOK ELŐFORDULÁSA MAGYARORSZÁGI FELSZÍNI- ÉS FÜRDŐVIZEKBEN Doktori értekezés tézisei Kern Anita Eötvös Loránd Tudományegyetem, Környezettudományi Doktori Iskola, Környezetbiológia Program,
CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON PH.D. ÉRTEKEZÉS MISKOLC 2015 MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI
Állategészségügyi szabályok
BAROMFI, NYÚL, PRÉMES ÁLLAT, ERDEI és SZÁRNYAS VAD Tyúk, pulyka olyan helyről szállítható, melynek 10 km-es sugarú körzetében baromfira átragadó, bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegség
Opponensi Vélemény Dr. Nagy Bálint A valósidejű PCR alkalmazása a klinikai genetikai gyakorlatban ' című értekezéséről
Opponensi Vélemény Dr. Nagy Bálint A valósidejű PCR alkalmazása a klinikai genetikai gyakorlatban ' című értekezéséről Dr. Nagy Bálint az MTA doktora fokozat megszerzéséhez a fenti címen nyújtott be a
Állategészségügyi szabályok 2014. augusztus 8-10.
BAROMFI, NYÚL, PRÉMES ÁLLAT, ERDEI és SZÁRNYAS VAD élőállat bemutató Tyúk, pulyka olyan helyről szállítható, melynek 10 km-es sugarú körzetében baromfira átragadó, bejelentési kötelezettség alá tartozó
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a biológiai kóroki tényezők kockázatával járó tevékenységek célvizsgálatáról (2013. május 06. - június 30.) Budapest, 2013. július 29. I. A célvizsgálat elrendelésének előzménye A
a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1628/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság Kaposvári