KÉT ORSZÁG, EGY CÉL, KÖZÖS SIKER!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÉT ORSZÁG, EGY CÉL, KÖZÖS SIKER!"

Átírás

1 KÉT ORSZÁG, EGY CÉL, KÖZÖS SIKER! Pénzügyi elszámolás és az első szintű ellenőrzés Borboláné Szécsi Katalin Programmenedzser Váti Kht. Békéscsabai Területi Iroda 1

2 Jogszabályi háttér EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1080/2006/EK RENDELE az Európai Regionális Fejlesztési Alapról 16. cikk (1) A kiadások igazolása érdekében minden tagállam ellenőrzési rendszert hoz létre, amely lehetővé teszi, hogy vizsgálja a társfinanszírozásban részesített termékek és szolgáltatások teljesítését, a területén végrehajtott műveletek vagy részműveletek vonatkozásában elszámolt kiadások megbízhatóságát, valamint az ilyen kiadásoknak és a kapcsolódó műveleteknek vagy részműveleteknek a közösségi szabályoknak és a tagállam nemzeti szabályainak való megfelelését. 2

3 Ebből a célból minden tagállam kijelöli a műveletben részt vevő minden egyes résztvevő által elszámolt kiadások jogszerűségének és szabályszerűségének ellenőrzéséért felelős ellenőrzést végző szervezetet. A tagállamok határozhatnak úgy, hogy a program teljes területére egyetlen ellenőrzést végző szervezetet jelölnek ki. 3

4 Amennyiben a társfinanszírozásban részesített termékek és szolgáltatások teljesítését kizárólag a teljes művelet tekintetében lehet ellenőrizni, az ellenőrzést a fő kedvezményezett székhelye szerinti tagállam ellenőrzést végző szervének vagy az irányító hatóságnak kell elvégeznie. (2) Valamennyi tagállamnak biztosítania kell, hogy az ellenőrző szervezetek a kiadásokat három hónapon belül érvényesítsék. 4

5 Ellenőrzést végző szervezetek Magyarországon a VÁTI Kht. (Budapest) a Békéscsabai és Mátészalkai Területi Irodákkal együtt Romániában a BRECO CBC Iroda Nagyváradon, Temesváron, Szatmárnémetiben és Aradon 5

6 A kijelölt ellenőrző szervezetek a költségek hitelesítését végzik - a teljes programidőszakban - az elszámolásra benyújtott kiadások alapján - az alátámasztó dokumentumok alapján. Ellenőrzik, - a költségek valódiságát, - a megvalósított tevékenységek összhangját a közösségi és nemzeti szabályokkal és a támogatási szerződéssel és - a kiadások költséghatékonyságát. 6

7 Új terminológia 16. cikk szerint: Ellenőrzési rendszer = a költségek elszámolhatóságát vizsgáló nemzeti szintű rendszer (tagállami kötelezettség) Ellenőrzést végző személy/szervezet = magán, vagy közhasznú szervezetek, akik/amelyek az ellenőrzési feladatok végrehajtásáért felelősek (a tagállamok nevezik ki) 7

8 Költségek ellenőrzése = az alábbi szempontokra terjed ki Formai, Pénzügyi, Műszaki, fizikai A költségek hitelesítése nemzeti szinten = az ellenőrzés eredménye Igazolás = a költségek igazolása az Igazoló Hatóság által 8

9 Vezető Partner elv és az Első Szintű Ellenőrzés 9

10 Különbségek Országonként különkülön megkötött támogatási szerződések Projekt szintű ellenőrzés Nincs időkorlát az első szintű ellenőrzésre Egyetlen támogatási szerződés a teljes projektre Partner szintű ellenőrzés Szigorú időkeret 10

11 A projekt kiválasztásától az első szintű ellenőrzésig Közös Irányító Bizottság döntése Kiválasztott projekt VEZETŐ PARTNER MAGYARORSZÁG ERFA támogatási szerződés Aláírt Partnerségi Megállapodás PARTNEREK Szerződés a hazai társfinanszírozásra Első szintű ellenőrzés kezdete 11

12 Ellenőrzési folyamat a kifizetés érdekében I. Titkárság (KTT) Felszólító levél II. III. küldése a Vezető Partnernek a jelentéstételi időszak vége előtt; Ellenőrzést végző szervezet Felszólító levél küldése a Vezető Partnernek és a Partnereknek az első szintű ellenőrzéshez szükséges dokumentumok benyújtásáról; Vezető partner, partnerek a költségek igazolásához szükséges dokumentumok továbbítása az ellenőrzést végző szervezeteknek. 12

13 V. A kijelölt Ellenőrző szervezetek a Vezető partner és Partnerek szintjén ellenőrzik: a számlák, vagy számlákkal egyenértékű bizonylatokat, a termékek és/vagy szolgáltatások megvalósítását alátámasztó dokumentumokat, a piaci ár megfelelő alkalmazását, a tervezett tevékenységek tényleges megvalósulását, a költségek közösségi és hazai szabályokhoz való illeszkedését, a költségek támogatási szerződéssel és a programmal való összhangját, a költségek jogosultságát. 13

14 . A költségek ellenőrzése nemzeti szinten; I. Az ellenőrzést végző szervezet kiállítja a Nyilatkozatot a kiadások hitelesítéséről a Vezető Partner és a Partnerek részére; II. A Vezető Partner összegyűjti a Nyilatkozatokat a Partnerektől és kezdeményezi az előrehaladási jelentés benyújtását; A helyszíni látogatások mintavétel alapján történnek, a kockázatértékelés és a támogatási összeg nagyságának függvényében. 14

15 VIII. A Vezető Partner benyújtja az előrehaladási jelentést (elektronikus formátumban) és a Kifizetési kérelmet; IX. A KTT ellenőrzi: - az előrehaladási jelentést, - a kifizetési kérelmet és - a Nyilatkozatokat a költségek igazolásáról; X. KTT jóváhagyja a kifizetési kérelmet az előrehaladási jelentés elfogadása után és dönt a kifizethető ERFA támogatás összegéről; XI. A KTT továbbítja a kifizetési kérelmet a Pénzügyi Átutalási Egységnek és kezdeményezi a közösségi támogatás kifizetését a Vezető Partner felé. 15

16 A kifizetések folyamata Előrehaladási jelentés és kifizetési kérelem benyújtása KTT-hoz Előrehaladási jelentés ellenőrzése - formai - szakmai Kifizetési kérelem és a Költség igazolási nyilatkozatok ellenőrzése - formai - számszaki Felszólítás hiánypótlásra Felszólítás hiánypótlásra Elutasítva Elfogadva Elfogadva Elutasítva Rögzítés az IMIR-ben Kifizetés kezdeményezése a Pénzügyi Átutalási Egységnél 16

17 Második szintű ellenőrzés Ellenőrzési Hatóság A menedzsment és ellenőrzési rendszer hatékonyságának vizsgálata Vizsgálati szempontok: számviteli szabályok, költségek jogosultsága, támogatás felhasználása, ERFA és hazai társfinanszírozás szabályai, szabálytalanságok kezelése, kockázat kezelése, visszafizetések kezelése (szabálytalanság vagy gondatlanság miatt) Mintavétel alapján 17

18 KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET! SÂNNICOLAU MARE, GYULA, MARGHITA, NYÍRBÁTOR, Július 28-31, 2008 Borboláné Szécsi Katalin VÁTI Kht. Békéscsabai Területi Iroda 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2. Tel: Fax: szecsi@vati.hu 18

VÁLLALKOZÁSI SZERZÕDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZÕDÉS Dávod Község szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás projekthez kapcsolódó tervezõi tevékenységek ellátása vállalkozási szerzõdés keretében Dávod Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 6524 Dávod, Dózsa

Részletesebben

ÁLTALÁNOS BEMUTATÓ. Második pályázati felhívás HURO/0802

ÁLTALÁNOS BEMUTATÓ. Második pályázati felhívás HURO/0802 ÁLTALÁNOS BEMUTATÓ Második pályázati felhívás HURO/0802 Információs nap célja Pályázati felhívás általános ismertetése; Források hatékony felhasználásának elősegítése; Gyakorlati tanácsadás; Kommunikációs

Részletesebben

PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben a módosításokkal. (a továbbiakban Alapszabály )

PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben a módosításokkal. (a továbbiakban Alapszabály ) PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben a módosításokkal (a továbbiakban Alapszabály ) I. Cikkely Általános rendelkezések 1. A PONTIBUS Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület

Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület Katona Ilona egyesületi titkár Debrecen, 2008. május 21. Az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület megalakulása Alakuló ülés: 2005. szeptember 22. Debrecen Alapító

Részletesebben

Elszámolhatóköltségek

Elszámolhatóköltségek Elszámolhatóköltségek Gálosi Gábor programmenedzser VÁTI Nonprofit Kft., Dél-dunántúli Területi Iroda Információs nap magyar Partnerek részére Pécs 2010. április 21. 1. Elszámolhatóság általános szabályai

Részletesebben

Szanálási tervezés. Hegedűs Anita Szanálási tervezési és reorganizációs főosztály Piaci konzultáció 2015. szeptember 24.

Szanálási tervezés. Hegedűs Anita Szanálási tervezési és reorganizációs főosztály Piaci konzultáció 2015. szeptember 24. Szanálási tervezés Hegedűs Anita Szanálási tervezési és reorganizációs főosztály Piaci konzultáció 2015. szeptember 24. Tartalom 1. Jogszabályi háttér 2. Intézményi érintettség 3. A szanálási terv tartalmi

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 2006. december 8-i 1828/2006/EK RENDELETE

A BIZOTTSÁG 2006. december 8-i 1828/2006/EK RENDELETE A BIZOTTSÁG 2006. december 8-i 1828/2006/EK RENDELETE az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÓ. Negyedik pályázati felhívás HURO/1001

ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÓ. Negyedik pályázati felhívás HURO/1001 ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÓ Negyedik pályázati felhívás HURO/1001 Információs nap célja Pályázati felhívás általános ismertetése; Források hatékony felhasználásának elősegítése; Gyakorlati tanácsadás; Kommunikációs

Részletesebben

4. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

4. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program 4. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Országos Tehetségsegítő Hálózat kialakítása - Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program c. kiemelt projekt pályázati

Részletesebben

311/2012. (XI. 7.) Korm. rendelet

311/2012. (XI. 7.) Korm. rendelet 311/2012. (XI. 7.) Korm. rendelet az ikerintézményi program fejlesztési tevékenységének ellátásáról és a projektjei lebonyolításának szabályairól, valamint a projektekben résztvevő szakértőkre vonatkozó

Részletesebben

Csalásellenes irányelv

Csalásellenes irányelv Az Európai Beruházási Bank tevékenységei során a tiltott magatartás megelőzésére és az attól való visszatartásra irányuló politikája AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANK TEVÉKENYSÉGÉBEN TILTOTT MAGATARTÁS MEGELŐZÉSÉRE

Részletesebben

MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM 2007 2013 Második Pályázati Felhívás PROJEKT KONCEPCIÓK BEADÁSÁRA 2008. 12.03 2009.02.16 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS SZÁMA: HURO/0802 Bevezető, háttér

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Közép-Magyarországi Régió / Konvergencia régiók című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. oldal 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről A Kormány az államháztartásról szóló 2011.

Részletesebben

Tájékoztató a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzési és tanúsítási rendjéről

Tájékoztató a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzési és tanúsítási rendjéről Tájékoztató a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőrzési és tanúsítási rendjéről I. Jogosítványaink A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az ökológiai gazdálkodás ellenőrzését és tanúsítását az alábbi

Részletesebben

Átadás-átvételi Jegyzőkönyvhöz

Átadás-átvételi Jegyzőkönyvhöz Átadás-átvételi Jegyzőkönyvhöz 12. Az irányított, illetve felügyelt intézmény-rendszer (költségvetési szervek, háttérintézmények, vállalkozások, közalapítványok) költségvetési, vagyoni, személyi, igazgatási

Részletesebben

JELENTÉS. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség működésének ellenőrzése. 0812 2008. Június

JELENTÉS. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség működésének ellenőrzése. 0812 2008. Június JELENTÉS A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség működésének ellenőrzése 0812 2008. Június 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság 2.3. Átfogó Ellenőrzési Főcsoport Iktatószám: V-13-094/2007-2008.

Részletesebben

panorama [2013. nyár 46. szám]

panorama [2013. nyár 46. szám] Az uniós források megfelelő felhasználásának biztosítása Bepillantás az ellenőrzési folyamatokba A kohéziós politika az EU költségvetésének körülbelül egyharmadát teszi ki a 2007 és 2013 közötti időszakban

Részletesebben

Nemzetközi ellenőrző szervek, auditok típusai, fókusza, menete. Budapest, 2012. december 6.

Nemzetközi ellenőrző szervek, auditok típusai, fókusza, menete. Budapest, 2012. december 6. Nemzetközi ellenőrző szervek, auditok típusai, fókusza, menete Budapest, 2012. december 6. Témakörök I. Ellenőrző szervek II. Ellenőrzések folyamata III. Ellenőrzések fókusza főbb megállapítások IV. Szankciók

Részletesebben

MUNKADOKUMENTUM. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2.9.2013

MUNKADOKUMENTUM. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2.9.2013 EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2.9.2013 MUNKADOKUMENTUM Az uniós strukturális intézkedések sikeresen támogatták-e az ipari és katonai barnamezős területek rehabilitációját?

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1015-1/2014./I. Üi.: Vargáné Nagy Éva Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ RENDELETTERVEZET Tárgy: Rendelettervezet Makó Város

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ ÉS BEVEZETÉS

ÖSSZEFOGLALÓ ÉS BEVEZETÉS INTERREG IIIA Közösségi Kezdeményezés Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2004-2006 Szlovénia-Magyarország- Horvátország Programkiegészítő Dokumentum 2005. július 7. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A Heves Megyei Önkormányzati Hivatal Ellenőrzési nyomvonala 13. Előkészítés illetve a feladat tartalmi leírása/ellenőrzés

A Heves Megyei Önkormányzati Hivatal Ellenőrzési nyomvonala 13. Előkészítés illetve a feladat tartalmi leírása/ellenőrzés 534 9. sz. melléklet I. A költségvetés tervezése A Heves Megyei Önkormányzati Hivatal Ellenőrzési nyomvonala 13 Előkészítés illetve a tartalmi leírása/ellenőrzés 1. A költségvetési koncepció elkészítése

Részletesebben

ems (elektronikus monitoring rendszer)

ems (elektronikus monitoring rendszer) ems ÁTTEKINTÉS ems (elektronikus monitoring rendszer) Az EB rendeletek követelményeinek teljesítése érdekében, az Interreg V-A Románia-Magyarország Program az ems-t alkalmazza mint elektronikus pályázati

Részletesebben

1.1. 6/2013. (III.13.) 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

1.1. 6/2013. (III.13.) 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 6/213. (III.13.) önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 213. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím 213. évi előirányzat

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2012.10.29.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2012.10.29.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.10.29. C(2012) 7507 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2012.10.29.) az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel

Részletesebben

31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló

31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

2006.4.11. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 102/35

2006.4.11. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 102/35 2006.4.11. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 102/35 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2006/22/EK IRÁNYELVE (2006. március 15.) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályokkal kapcsolatos

Részletesebben

A TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BIZONYLATI RENDJE

A TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BIZONYLATI RENDJE A TÖRÖK-MAGYAR KULTURÁLIS, INFORMÁCIÓS ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY BIZONYLATI RENDJE Készítette: Kücükcoban-Tengeri Dalma kuratóriumi tag Hatályos: 2015. szeptember 5. Jóváhagyta: Demirkan Mehmet Tarik sk.

Részletesebben

Nyim Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013 (XI.28.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről

Nyim Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013 (XI.28.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről Nyim Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013 (XI.28.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről Nyim Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a jogalkotásról

Részletesebben

Gyakorlati Végrehajtási Kézikönyv

Gyakorlati Végrehajtási Kézikönyv Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Gyakorlati Végrehajtási Kézikönyv A dokumentum érvényes: 2008. október 3-i változat Összefoglalás I A program története... 5 1.1.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához

Részletesebben

MONITORING TÁJÉKOZTATÓ 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN

MONITORING TÁJÉKOZTATÓ 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG MONITORING TÁJÉKOZTATÓ 2014-2020 KÖZÖTTI PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS

Részletesebben

RENDELETEK NYILVÁNTARTÁSA

RENDELETEK NYILVÁNTARTÁSA RENDELETEK NYILVÁNTARTÁSA 2010 6/2010. (X.22.) rendelete a Képviselő-testület bizottságairól 7/2010. (XI.9.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II.11.) rendelet módosításáról

Részletesebben

Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány

Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány szolgáltatások megőrzésének kiegészítő 1 Agrár- Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány Az alapítvány kuratóriuma 2012. július 30-i ülésén jóváhagyta az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az FHB Kereskedelmi Bank

Részletesebben

Selejtezési szabályzat

Selejtezési szabályzat ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu J ó v á h a g y o m: Budapest, 2015.

Részletesebben

TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ. Térségi identitás és márkaépítés desztináció-menedzsment lehetőségeinek feltárása

TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ. Térségi identitás és márkaépítés desztináció-menedzsment lehetőségeinek feltárása Társadalmi Innovációk generálásaborsod-abaúj-zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 3515 Miskolc Egyetemváros 1. Tel: +36-46-565-111/20-23 e-mail:t-modell@uni-miskolc.hu 1. Kezdeményezés címe:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A

Részletesebben

KÉT ORSZÁG, EGY CÉL, KÖZÖS SIKER!

KÉT ORSZÁG, EGY CÉL, KÖZÖS SIKER! KÉT ORSZÁG, EGY CÉL, KÖZÖS SIKER! PÉNZÜGYI JOGOSULTSÁGI GI KRITÉRIUMOK RIUMOK MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTM TTMŰKÖDÉSI PROGRAM 2007-2013 2013 Az elszámolható költség kategóriák a mindenkor

Részletesebben

a városfejlesztéshez és a városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról

a városfejlesztéshez és a városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2015. (XI.3.) önkormányzati rendelete a városfejlesztéshez és a városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 19-i munkaterv szerinti nyílt ülése ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 19-i munkaterv szerinti nyílt ülése ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 134/2015 Tárgy: Döntés a Nagykovácsi Nagyközség Helyi Építési Szabályzatának 19/2009.(IX.01.) kt. sz. rendelet módosításáról, a Julianna-major területének (Strilich Pál

Részletesebben

AZ ELSŐSZINTŰELLENŐRZÉS ALAPJAI

AZ ELSŐSZINTŰELLENŐRZÉS ALAPJAI AZ ELSŐSZINTŰELLENŐRZÉS ALAPJAI LotharideszTímea EEPI, Központi Ellenőrzési Osztály Partneri szeminárium magyar partnerek részére Pécs, 2013. február 13. KÖZÖS FUNKCIÓK Közös s Szakmai Titkárs rság(joint

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei c. tervezési felhíváshoz

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei c. tervezési felhíváshoz VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében LHH Kistérségek projektjei c. tervezési felhíváshoz Kódszám: TÁMOP 5.1.1.-09/2 a.) tevékenységcsoport A projektek

Részletesebben

A vámhatóság szerepe a veszélyes áru közúti szállításának ellenőrzésében /a közigazgatási bírságolás kérdései/

A vámhatóság szerepe a veszélyes áru közúti szállításának ellenőrzésében /a közigazgatási bírságolás kérdései/ A vámhatóság szerepe a veszélyes áru közúti szállításának ellenőrzésében /a közigazgatási bírságolás kérdései/ Sturbán Zoltán százados ADR országos szakreferens, főelőadó Védőtöltéssel ellátott veszélyes

Részletesebben

2003.1.7. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 2.

2003.1.7. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 2. A BIZOTTSÁG 16/2003/EK RENDELETE (2003. január 6.) a Kohéziós Alap által társfinanszírozott intézkedések keretében a kiadások támogathatósága tekintetében az 1164/94/EK tanácsi rendelet végrehajtására

Részletesebben

Észak-Alföld. Marketingterv. www.eszakalfoldi.hu

Észak-Alföld. Marketingterv. www.eszakalfoldi.hu Észak-Alföld Marketingterv 2009 Észak-Alföld Marketingterv 2009 Hajdúszoboszló a 2., Debrecen a 6. a kereskedelmi szálláshelyeken legtöbb belföldi vendégéjszakát regisztráló városban. A régióban Hajdúszoboszló,

Részletesebben

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. Tájékoztató/Kivonat. I. A támogatás célja. A rendelkezésre álló forrás

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. Tájékoztató/Kivonat. I. A támogatás célja. A rendelkezésre álló forrás Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Tájékoztató/Kivonat I. A támogatás célja A Felhívás alapvető célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 5700 Gyula, Vértanúk útja 1-5. Tel.: 66/561-370 Fax.: 66/561-373 E-mail: bagyi@mail.globonet.hu Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

3. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

3. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program 3. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése c. kiemelt projekt pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP

Részletesebben

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium folyóirata

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium folyóirata Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium folyóirata 2006/11 XVI. évfolyam 11. szám A tartalomból: Jogszabályváltozások Jogszabályfigyelő.. 2 Jogértelmezés A helyi önkormányzatok működését érintő

Részletesebben

Készpénzforgalmi szolgáltatások üzletszabályzata

Készpénzforgalmi szolgáltatások üzletszabályzata Készpénzforgalmi szolgáltatások üzletszabályzata 2014. október 01. 1 1 A Igazgatóságának (15/2009. és a módosításokra vonatkozó 46/2006. számú) jóváhagyó határozatai alapján történő hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye. a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye. a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 16/2005. (III. 4.) MVH közleménye a feldolgozóipari támogatások igénybevételéről I. A támogatás igénybevételének feltételei Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 30 50. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0038(COD) 14.6.2011. Véleménytervezet Hans-Peter Martin (PE464.798v01-00)

MÓDOSÍTÁS: 30 50. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2011/0038(COD) 14.6.2011. Véleménytervezet Hans-Peter Martin (PE464.798v01-00) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 14.6.2011 2011/0038(COD) MÓDOSÍTÁS: 30 50 Véleménytervezet Hans-Peter Martin (PE464.798v01-00) a 89/666/EGK, a 2005/56/EK és a 2009/101/EK irányelvnek

Részletesebben

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik: Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Helyi foglalkoztatási együttműködéseka megyei jogú város területén és várostérségben című (TOP-6.8.2-15 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támogatást igénylők

Részletesebben

ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban

ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban ELSŐ SZINTŰ ELLENŐRZÉS a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programban Dr. Udvari Anita TEÜ, PVEI Partneri szeminárium magyar partnerek részére Zalaegerszeg, 2011. június 22.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/32-5/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

KÁRTYAELFOGADÓI SZERZŐDÉS

KÁRTYAELFOGADÓI SZERZŐDÉS Hitelintézet tölti ki! Szerződés szám:... Elfogadóhelyi azonosító:. KÁRTYAELFOGADÓI SZERZŐDÉS POS-TERMINÁLON KERESZTÜL TÖRTÉNŐ BANKKÁRTYA- ELFOGADÁSHOZ ÉS INTERNETES BANKKÁRTYA- ELFOGADÁSHOZ mely egyrészről

Részletesebben

SZÓBELI KÉRDÉSEK 2014/2015 GÉPI FORGÁCSOLÓ

SZÓBELI KÉRDÉSEK 2014/2015 GÉPI FORGÁCSOLÓ SZÓBELI KÉRDÉSEK 2014/2015 GÉPI FORGÁCSOLÓ 1. A munkadarabot a forgácsolási művelet megkezdése előtt Önnek ellenőriznie kell a géprajzi szabványok használatának szabályai szerint, ellenőröznie kell a félgyártmány

Részletesebben

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 23.11.2011 2011/2201(DEC) VÉLEMÉNYTERVEZET a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági

Részletesebben

Kék pólók beszerzése MÁV Csoport részére adásvételi keretszerződés keretében

Kék pólók beszerzése MÁV Csoport részére adásvételi keretszerződés keretében Kék pólók beszerzése MÁV Csoport részére adásvételi keretszerződés keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK

(Jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK 2011.11.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 303/1 I (Jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1194/2011/EU HATÁROZATA (2011. november 16.) az Európai Örökség címre vonatkozó

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK P.O.I. PARTNER TERMINÁL ÜZEMELTETŐ KFT.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK P.O.I. PARTNER TERMINÁL ÜZEMELTETŐ KFT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK P.O.I. PARTNER TERMINÁL ÜZEMELTETŐ KFT. FIZETÉSI PONT VÉDJEGGYEL ELLÁTOTT, POINT OF INTERACTION (POI) TERMINÁLOKON KERESZTÜL NYÚJTOTT IT SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓAN HATÁLYOS

Részletesebben

12/2015. sz. Vezérigazgatói utasítás a BKK Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatáról

12/2015. sz. Vezérigazgatói utasítás a BKK Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatáról a BKK Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatáról Elfogadva az Igazgatóság 265/2015. (V. 20.) számú határozatával, Módosítva az Igazgatóság 471/2015. (IX. 23.) számú határozatával a 36/2015. sz. Vezérigazgatói

Részletesebben

11/1999. / V. 25./ MÖK sz. rendelet

11/1999. / V. 25./ MÖK sz. rendelet 1 11/1999. / V. 25./ MÖK sz. rendelet Mezőberény város címere és zászlója használatáról Mezőberény Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

A minőségügy és a rövid ellátási lánc (REL) kapcsolata

A minőségügy és a rövid ellátási lánc (REL) kapcsolata A minőségügy és a rövid ellátási lánc (REL) kapcsolata Dr. Szabó Zoltán főtitkár HANGYA Szövetkezetek Együttműködése A REL-hez kapcsolódó támogatási jogcímek a VP 2014-2020-ban 1. REL tematikus alprogram

Részletesebben

MISKOLC-TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT Közhasznú Nonprofit KFT.

MISKOLC-TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT Közhasznú Nonprofit KFT. MISKOLC-TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT Közhasznú Nonprofit KFT. 2013. évi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Miskolc-Térségi Integrált Szakképző Központ Közhasznú Nonprofit Kft. 3530 Miskolc, Soltész Nagy

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31. Tényleges kezdet dátuma: 2009.07.15 Várható befejezés dátuma: 2010.08.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31. Tényleges kezdet dátuma: 2009.07.15 Várható befejezés dátuma: 2010.08. 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2010.03.10 Záró dátum: 2010.08.31 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése: A jelentés kitöltéséért felelős személy:

Részletesebben

Regulation (EC) No. 1080/2006

Regulation (EC) No. 1080/2006 Irányító Hatóság Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 27-213 Európai kohéziós politika 27 és 213 között A. Stratégiai megközelítés: a kohéziós politika összekapcsolása a fenntartható

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. LHH Kistérségek projektjei 3. sz. melléklet VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében LHH Kistérségek projektjei Digitális kompetencia-fejlesztés c. pályázati felhívásához Kódszám:

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 1444 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 2/2013. (II. 1.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések

Részletesebben

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2013. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2013. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2013. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2013. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok című pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-6.1.2/13/2 Dohányzás leszokás támogató

Részletesebben

Stratégiai partnerségek/felsőoktatási projektek

Stratégiai partnerségek/felsőoktatási projektek Az Erasmus+ felsőoktatási pályázattípus célja, hogy lehetőséget biztosítson innovatív gyakorlatok, módszerek kidolgozásával, bevonásával, terjesztésével és alkalmazásával az oktatás minőségének fejlesztésére.

Részletesebben

TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 TERMÉKMINŐSÍTÉS ÉS TERMÉKHIGIÉNIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Gyakorlat áttekintése A halfeldolgozás jó higiéniai gyakorlata vonatkozó jogszabályok követelményei

Részletesebben

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND

Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv ÜGYREND Az egészségbiztosítási szervekről szóló 319/2010. (XII.27.) Kormányrendelet 3. (1) bekezdés o) pontjára, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei

Részletesebben

Jelentős változások a számviteli törvényben

Jelentős változások a számviteli törvényben 2015. július 7. Jelentős változások a számviteli törvényben 2015. június 23-án a Parlament elfogadta a T/4852. számú, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények

Részletesebben

1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet

1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet - 1-1/2002. (I. 11.) Korm. rendelet A Kormány a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárási szabályok megteremtése érdekében a következőket rendeli el: 1. (1) A rendelet

Részletesebben

Az új felvonódirektíva

Az új felvonódirektíva Az új felvonódirektíva AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/33/EU irányelve (2014. február 26.) Előadó: Palla Miklós ÉMI-TÜV SÜD Kft. 2015 Mivel: -95/16/EK európai parlamenti és tanácsi irányelven jelentős

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. feltételhez kötöm: A termék dobozán kerüljön feltüntetésre a gyártó neve. kötelezem

H A T Á R O Z A T. feltételhez kötöm: A termék dobozán kerüljön feltüntetésre a gyártó neve. kötelezem Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00582-0008/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Túra-Truck Kft. (székhely: 2840 Oroszlány, Vasút utca 2., adószám: 11195258-2-11) által forgalmazott

Részletesebben

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Illés Károly Vezérigazgató 2011. november 5. Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Szeretjük a kihívásokat! TÖBB MINT BANK!!! TÖBB MINT

Részletesebben

A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai

A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai A 2014-20-as pénzügyi ciklus tervezési feladatai Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató, OSZB társelnök Szaktanácsadás 2013 EMVA FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSA Összes forrás: 1300-1400 Mrd Ft I. tengely: A mezőgazdasági

Részletesebben

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Karád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (V.5.) önkormányzati rendelete a helyi adókról ( Egységes szerkezetbe foglalva a 11/2015.(IX.1.) számú önkormányzati rendelettel) Karád Község Önkormányzat

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM PROGRAM OPERÁTOR. Pályázati felhívás a 2009-2014 Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program (HU-09) illetve

SZENT ISTVÁN EGYETEM PROGRAM OPERÁTOR. Pályázati felhívás a 2009-2014 Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program (HU-09) illetve SZENT ISTVÁN EGYETEM PROGRAM OPERÁTOR Pályázati felhívás a 2009-2014 Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program (HU-09) Hulladék mennyiségének és a levegő, víz, talaj szennyezésének

Részletesebben

~~. 0; Szegedi Vásár és ~m~zjotee~u j t,

~~. 0; Szegedi Vásár és ~m~zjotee~u j t, 'L~J" ~),(r. í/.l "l«~~. 0; Szegedi Vásár és ~m~zjotee~u j t, - Proj ekt azonosító: DAOP -5.1.2/C- 2009-0001 (korábban KIEPR-2008-0009~~!.~::~::0.:;'H:~:; O Szerződés száma: 2009/28 Ikt.szám: 201ONR-84K

Részletesebben

Tervezet. az elektromos és elektronikai berendezésekkel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. az elektromos és elektronikai berendezésekkel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTER KvVM/KJKF/1218/2008. Tervezet az elektromos és elektronikai berendezésekkel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008.

Részletesebben

LOGO CLIENT. Befektetési alapok könyvvizsgálata. 2012. október 16.

LOGO CLIENT. Befektetési alapok könyvvizsgálata. 2012. október 16. LOGO CLIENT Befektetési alapok könyvvizsgálata 2012. október 16.. Befektetési alapok és alapkezelők legfontosabb adatai Megnevezés 2009. 12. 31. 2010. 12. 31. 2011. 12. 31. 2012. 03. 31. 2012. 06. 30.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE 1. számú melléklet NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tartalma: 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás költségvetési támogatás felhasználásáról 3. Kimutatás

Részletesebben

31-5/2015/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n

31-5/2015/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n 31-5/2015/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n J a v a s l a t a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet, valamint a Heves Megyei

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/52-1/2010/I Üi.: Györbiró-Szabó András Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Magyarország Románia Határon

Részletesebben

Fairker Társas Kft. 6000 Kecskemét, Békéscsabai út 2.

Fairker Társas Kft. 6000 Kecskemét, Békéscsabai út 2. Hatályos: 2015. december 02. Adatvédelmi Szabályzat Fairker Társas Kft. 6000 Kecskemét, Békéscsabai út 2. Tartalom Adatvédelmi Szabályzat... 1 3. Adatkezelés... 5 6. Adatfeldolgozó igénybevétele... 7 Adatvédelmi

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend

Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend A Nyugat-magyarországi Egyetem sz. melléklete Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend 2008 Sopron 3 I. A könyvtár elnevezése, székhelye, címe 1. (1) A könyvtár neve: Nyugat-magyarországi

Részletesebben

Székelyföld autonómia-statutúma írta Dr. Csapó I. József (Tervezet)

Székelyföld autonómia-statutúma írta Dr. Csapó I. József (Tervezet) www.hunsor.se/hu/erdely/ FOUNDED 1997., Norrköping, Sweden HUNSOR - Una Eademque Libertas Székelyföld autonómia-statutúma írta Dr. Csapó I. József (Tervezet) l. szakasz I. Fejezet Általános rendelkezések

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008. (III. 28.) számú KÖZLEMÉNYE A növénytermesztés korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2008.

Részletesebben

E L N Ö K S É G I E L Ő T E R J E S Z T É S

E L N Ö K S É G I E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁMA: 4/ELŐT./2009. - T Á R G Y: A PBKIK Oktatási Központ Kft. 2008. évi beszámolója és 2009. évi üzleti terve E L N Ö K S É G I E L Ő T E R J E S Z T É S A PÉCS-BARANYAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELNÖKSÉGÉNEK

Részletesebben

TÖRZSKEZELÉS e-tabak 01 00

TÖRZSKEZELÉS e-tabak 01 00 TÖRZSKEZELÉS e-tabak 01 00 Dátum: 2013.06.07 Oldalszám: 1 / 22 MÓDOSÍTÁSI NYILVÁNTARTÓ LAP Sorszám Dátum Érintett fejezett, pont A módosítás módja 1 2012.06.20 Teljes I. kiadás 2 2013.06.07 Teljes II.

Részletesebben

A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról 27770 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 207. szám A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1. és a 4. alcím tekintetében

Részletesebben

A Keleti Partnerség pénzügyi eszköze

A Keleti Partnerség pénzügyi eszköze A Keleti Partnerség pénzügyi eszköze Debrecen, 2009. október 27. Veres Csilla VÁTI Nonprofit Kft. A Magyarország Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI CBC Program 2007-2013 Résztvevı országok: Magyarország, Szlovákia,

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.6.17. COM(2011) 371 végleges 2011/0160 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Libériai Köztársaság közötti, az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2005/31. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 1649 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. január 24. Megjelenik minden szerdán. X. évfolyam, 2007/4. szám Ára: 357 Ft FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét

Részletesebben