Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. Tájékoztató/Kivonat. I. A támogatás célja. A rendelkezésre álló forrás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. Tájékoztató/Kivonat. I. A támogatás célja. A rendelkezésre álló forrás"

Átírás

1 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Tájékoztató/Kivonat I. A támogatás célja A Felhívás alapvető célja, hogy az állattartó telepek megfeleljenek a trágyaelhelyezéssel kapcsolatos előírásoknak. A Felhívás keretében támogatást kaphatnak azok a mezőgazdasági termelők, akik a jogszabályi határidő lejártáig nem tudták megvalósítani az előírásoknak megfelelő trágyatárolóik megépítését. Ugyanakkor nem csak a jogszabályi előírások biztosítása miatt fontos, hogy valamennyi állattartó rendelkezzen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, lehetőség szerint fedett trágyatárolóval, hanem az üvegházhatású gázok, valamint az ammónia kibocsátásának csökkentése miatt is. A trágyaelhelyezés problémájának megoldása továbbá hozzájárulhat a mezőgazdasági eredetű, pontszerű nitrát szennyezések csökkentéséhez, ezáltal a felszín alatti vizek minőségének javításához, valamint a tápanyag-körforgási folyamatok és az agrotechnológiai igények összehangolásához is. II. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5,6 milliárd Ft. Az IH a végrehajtás során a források legalább 80%-át kizárólag a legfeljebb euró Standard Termelési Érték (a továbbiakban STÉ) üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők számára biztosítja. Az STÉ megállapításakor a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény alapján partner, illetve kapcsolódó vállalkozásnak számító vállalkozások mezőgazdasági üzemeinek STÉ-it is figyelembe kell venni. Kollektív projekt esetében a tagok STÉ-it nem kell összeszámítani. Amennyiben akár csak egyetlen tag STÉ-je a 1.2 pontban meghatározott értéknél magasabb, a konzorcium, a termelői csoport, illetve a termelői értékesítő szervezet STÉ-je meghatározása szempontjából ennek a tagnak az STÉ-jét kell figyelembe venni. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 250 db. III. Támogatható tevékenységek: A Felhívás keretében az állattartó telepeken képződő trágya kezelését, tárolását, felhasználását szolgáló beruházások, valamint gépbeszerzés valósítható az alábbi részletezett műszaki tartalom alapján: Kötelezően megvalósítandó tevékenység-csoport: I. Trágyatárolók kialakítása: a) Szigetelt, beton almostrágya tárolótér kialakítása oldalfalakkal, valamint trágyalé/csurgalékvíz gyűjtővel; b) Síkbeton karámterület kialakítása; c) Almos trágya átmeneti tároló szigetelt, beton tálca kialakítása; d) Szigetelt, istállóhoz, illetve kifutóhoz kapcsolódó, trágya átmeneti tároló beton tálca, illetve akna kialakítása; e) Monolit- és elemes hígtrágya tároló a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk);

2 f) Fémlemezes, műanyag vagy üvegszálas szerkezetű hígtrágya tároló tartály a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk); g) Szivárgásmentes, szivárgásjelzővel ellátott trágyatároló földmedence létesítése a beszerelt gépészeti eszközökkel (be- és kitároló szivattyúk, kocsitöltő állás, keverő-homogenizáló szivattyúk); h) Szigetelt beton aljzatú, fedett trágyatároló szín létesítése; i) Zárt, műanyag tömlős hígtrágya tároló létesítése a be- és kitárolás, a keverés és homogenizálás gépi berendezéseivel. Kapcsolódó, választható tevékenység-csoportok (II. V.): II. A trágya kezelésére vonatkozó projektek: a) Beton gyűjtő-átemelő-kezelő medence az adagoló, be- és kitároló, keverő-homogenizáló berendezésekkel; b) Szilárd burkolatú, szigetelt komposztáló-trágyatároló tér; c) Hígtrágya fázisbontó berendezés kiépítése mechanikus szétválasztásra alkalmas (dobszűrő, csigás prés) berendezéssel; d) Szellőztetéses trágyaszárítási technológia ketreces baromfitartási technológiákhoz; e) Aerob fermentációs trágyakezelési technológia; f) Meglévő hígtrágya kezelő-kijuttató rendszerek fejlesztéséhez adagoló, villamos- és traktoros hajtású be- és kitároló, keverő-homogenizáló berendezések beépítése. III. A csapadék trágyarendszertől való elvezetése: a) Kifutók, várakozók, gyűjtőkarámok vagy trágyatároló terek tetőfedése, esőcsatornáktetőereszek felszerelése; b) Istállók esőcsatornáinak felszerelése; c) Nyitott felszíni csapadékelvezető, illetve szikkasztó árok kialakítása; d) Felszín alatti csapadékelvezető betoncsatornák, illetve műanyag csőrendszerek kialakítása. IV. A trágyatároláshoz kapcsolódó monitoring rendszer, továbbá telepi közlekedő utak kialakítása: a) Figyelőkutak telepítése; b) Szivárgásjelző szenzorok és riasztó berendezések telepítése; c) Szilárd beton, vagy aszfalt burkolatú telepi közlekedő út kialakítása; d) Makadám telepi közlekedő út kialakítása. V. A trágyatároláshoz, feldolgozáshoz, mozgatáshoz szükséges erő és munkagépek beszerzése: a) Az almos istállótrágya mozgatására is alkalmas erő- és munkagépek; b) Hígtrágya szállítására alkalmas erő- és munkagépek. Az I. tevékenység-csoport alá tartozó beruházások legalább egyike kötelező projektelem. A II.-V. tevékenység-csoport alá tartozó építés/gépbeszerzés önállóan nem, kizárólag az I. tevékenységcsoporthoz kapcsolódóan támogatható. Önállóan nem támogatható tevékenység továbbá a projekt előkészítés (szakmai előkészítés, közbeszerzés), mérnöki feladatok, projektmenedzsment, egyéb szolgáltatások (beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét), valamint az infrastrukturális és ingatlan beruházások.

3 IV. Általános elvárások A/ a projektnek az alábbi alapfeltételeknek kell megfelelnie: 1. A projekt költségvetését a piaci árakhoz igazodóan, reális és költséghatékony módon kell összeállítani. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a Támogatói Okirat hatályba lépését követően is biztosítani kell, továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális és takarékos költségvetés előírásának az esetleges géptípus-változás, szállító-váltás és költségszerkezet-módosítás esetén is. 2. A projektnek megfelelően kidolgozottnak kell lennie, a támogatási kérelem pontjait ki kell tölteni. 3. A vállalkozáson belüli foglalkoztatotti létszámot fenn kell tartani, mind a projekt végrehajtására rendelkezésre álló, mind a fenntartási időszak alatt. 4. A projekttel szemben elvárás, hogy a projektben érintett állattartó telepen képződő trágya megfelelően, szakszerűen és biztonságosan kerüljön tárolásra, valamint felhasználásra a Felhívás számú mellékleteiben meghatározott műszaki tartalom megvalósulása révén. 5. A projektnek meg kell felelnie a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendeletben foglaltaknak. 6. A támogatást igénylőnek üzleti tervet kell benyújtania. Az üzleti terv sablont a Felhívás 20. számú szakmai melléklete tartalmazza. 7. A későbbiekben meghirdetésre kerülő, a Vidékfejlesztési Program fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás (6.1.1) alintézkedése szerint kiírt pályázati felhívásban támogatott fiatal mezőgazdasági termelő rendelkezhetnek úgy, hogy a alintézkedés szerinti pályázati felhíváshoz benyújtott üzleti terv releváns részei figyelembe vehetők a jelen pályázati felhívás értékelése során. 8. A Felhívás keretében az alábbi állatfajok tartása esetén igényelhető támogatás: a. szarvasmarha, bivaly, b. lófélék, (ló, szamár, öszvér), c. sertés, d. juh, kecske, e. baromfi (pl. házityúk, pulyka, kacsa, lúd, gyöngytyúk) és egyéb madárfajok (galamb, strucc, emu), f. nyúl. 9. A projektnek meg kell felelnie az ÁÚF című dokumentumban foglalt egyéb feltételeknek A támogatást igénylő köteles eleget tenni a programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 05.) Kormány rendeletben (a továbbiakban: 272/2014 Korm. rendelet) foglaltaknak.összeállítani. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a Támogatói Okirat hatályba lépését követően is biztosítani kell, továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális és takarékos költségvetés előírásának az esetleges géptípus-változás, szállító-váltás és költségszerkezet-módosítás esetén is. B/ az engedélyeztetéssel, dokumentumokkal kapcsolatban a kedvezményezettnek az alábbiakat kell figyelembe venni: 1. Engedély- vagy bejelentés-köteles építési tevékenység esetében a támogatási kérelemhez elegendő az engedélyezési eljárás megindítását igazoló dokumentumot, valamint a hatósághoz benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációt csatolni. Nem engedélyköteles építési tevékenység esetén a hatósági szolgáltatás keretében megkért illetékes építésügyi hatósági nyilatkozatot arról, hogy az építés nem engedélyköteles, valamint a hatósági szolgáltatás keretében benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációt szükséges csatolni.

4 2. Legkésőbb az első, építéssel kapcsolatos kifizetési kérelemhez mellékelni kell a jogerős építési engedélyt, beleértve az engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki tervdokumentációt; 3. Engedélyköteles építési tevékenység esetén a záró kifizetési kérelemhez mellékelni kell a jogerős használatbavételi engedélyt, vagy hatósági igazolást arról, hogy a hatóság a használatbavételt tudomásul vette. Ennek hiányában a használatbavételi engedély-kérelem vagy a használatbavétel tudomásul vétele iránti kérelem benyújtására vonatkozó igazolást. Nem engedélyköteles építési tevékenység esetén a záró kifizetési kérelemhez mellékelni kell a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet, hibalista esetén a műszaki ellenőr teljesítésigazolásával a teljes körű javításról. 4. Építéssel járó projekt esetén az adott szakterületre jogosultsággal rendelkező műszaki ellenőr alkalmazása, építési és felmérési napló vezetése kötelező. Ha a projekt nem építési engedélyköteles, akkor az építési és felmérési napló elektronikusan vagy papír alapon is vezethető (utóbbi esetben az utolsó vonatkozó ágazati szabályozás szerint). 5. Amennyiben a projekt megvalósítása tartalmaz vízjogi engedélyköteles beruházást, úgy a támogatási kérelem benyújtásának feltétele legalább az elvi vízjogi engedély megléte. 6. Legkésőbb az első, vízi létesítmény megvalósításával kapcsolatos kifizetési kérelemhez mellékelni kell a jogerős vízjogi létesítési engedélyt, és a záradékolt építészeti-műszaki tervdokumentációt, továbbá a záró kifizetési kérelemhez a jogerős vízjogi üzemeltetési engedélyt, ennek hiányában az engedély-kérelem benyújtására vonatkozó igazolást. 7. A kedvezményezett köteles külön jogszabály szerinti legeltetési naplót (GN-08), szervestrágya mérleget (GN-13), állatállomány-változási nyilvántartást (GN-14), valamint állatállomány összesítőt (GN-15) vezetni Amennyiben szükséges, a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet alapján, környezeti hatástanulmányt kell készíteni, melyet legkésőbb az első kifizetési kérelemhez szükséges mellékelni. A művelet megvalósítását szolgáló gazdasági esemény megtörténtét hitelesen igazoló eredeti dokumentumoknak az ügyfél nyilvántartásában fizikailag elkülönítetten, ellenőrzésre alkalmas, rendezett formában rendelkezésre kell állniuk; C/ a projekt megvalósításával, gépbeszerzéssel kapcsolatos elvárások: 1. A fenntartási kötelezettség időtartama alatt a támogatott beruházást, eszközt, létesítményt a rendeltetésének megfelelően, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával kell használni, üzemeltetni; 2. A fenntartási kötelezettség időtartama alatt a projekt tárgya nem adható el, nem adható bérbe, jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné, használhatatlanná válás esetén a projekt tárgya az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon történő bejelentést követően a bejelentés alapjául szolgáló igazoló dokumentumokat mellékelve saját forrásból lecserélhető; 3. Építési projekt esetében a támogatási kérelem vonatkozásában a benyújtásakor hatályos, az MVH honlapján közzétett Építési Normagyűjtemény (a továbbiakban ÉNGY) alkalmazandó. Kifizetési kérelem vonatkozásában is a támogatási kérelem benyújtásakor hatályos ÉNGY-t kell alkalmazni. Ha ezen ÉNGY nem tartalmazza az adott építési tételt, akkor a következő olyan hatályos ÉNGY-t kell alkalmazni, amelyben az adott építési tétel szerepel; 4. Építési projekt esetén az elszámolni kívánt bizonylattal együtt ÉNGY szerinti bontású számlarészletezőt is be kell nyújtani a kifizetési kérelemhez; 5. Építés esetében a támogatási kérelem keretében történő költségvetés tervezés és a kifizetési kérelemhez kapcsolódó elszámolás az ÉNGY-ben szereplő tételek azonosítója szerint történik. A támogatási kérelem, illetve kifizetési kérelem alapján jóváhagyott elszámolható kiadás nem haladhatja meg az építési munkanem tekintetében az ÉNGY szerinti referenciaárakkal számított összeget. Ha az elszámolni kívánt építési tételek nem sorolhatóak be az ÉNGY tételazonosítói szerint, akkor a támogatást igénylőnek legalább három, azonos műszaki tartalommal rendelkező részletes és tételes egymástól és a kedvezményezettől független

5 kibocsátótól származó árajánlatot kell támogatási kérelméhez csatolni. A támogatási kérelemben a költséghatékonyságot, az értéket a pénzért elvet és a pályázat céljait figyelembe véve a legkedvezőbb árajánlattal rendelkező építési tételt kell feltüntetni, melyet szakmai indokolással kell ellátni. Amennyiben a kötelezően benyújtandó három árajánlat nem szerezhető be, úgy a forgalmazó nyilatkozatának ki kell terjedni arra, hogy az igényelt tétel egyedi gyártású, vagy az más forgalmazótól nem szerezhető be. 6. A kifizetési kérelemmel csak annyi anyaghoz tartozó költség kerülhet elszámolásra a hozzá kapcsolódó elszámolható munkadíjjal együtt amennyi anyag a támogatott projekttel kapcsolatosan ténylegesen felhasználásra került; 7. Valamennyi technológiai elemnek, építőanyagnak, szerkezeti elemnek minőségi tanúsítvánnyal, vagy megfelelőségi nyilatkozattal kell rendelkeznie; 8. Gépberuházás esetén kizárólag olyan első üzembe helyezésű, a támogatási kérelem benyújtási időpontjához képest legfeljebb két éve gyártott gépek, technológiai berendezések beszerzése és beépítése támogatható, amely a támogatható tevékenység megvalósítását szolgálja. Amennyiben a gépberuházás tárgya erő-, ill. munkagép, akkor kizárólag a 9. mellékletben szereplő gépcsoportok valamelyikébe tartozó gép támogatható. A támogatást igénylő a támogatási kérelem mellékleteként köteles benyújtani három, a 8. melléklet szerinti tartalmi elemekkel rendelkező, egymástól és a kedvezményezettől független, nem kizárólagosan magyar forgalmazótól származó - azonos műszaki paraméterekkel rendelkező gépre vonatkozó árajánlatot. A támogatási kérelemben a költséghatékonyságot, az értéket a pénzért elvet és a pályázat céljait figyelembe véve legkedvezőbb árajánlattal rendelkező gépet, vagy technológiai berendezést kell feltüntetni, melyet szakmai indoklással kell ellátni. A támogatást igénylőnek a támogatási kérelemhez mellékelnie kell továbbá a forgalmazó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az árajánlatban szereplő gép a 9. melléklet alapján melyik csoportba sorolható be. Amennyiben a kötelezően benyújtandó három árajánlat nem szerezhető be, úgy a forgalmazó nyilatkozatának ki kell terjedni arra, hogy az igényelt gép egyedi gyártású, vagy az más forgalmazótól nem szerezhető be; 9. A beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelniük a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat átültető magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. A projekt tervezés és megvalósítása során kérjük, vegye figyelembe, hogy a projektben létrehozott eredményeknek meg kell majd felelniük az alábbi elvárásoknak: Az európai uniós forrásból támogatott projektek kedvezményezettje köteles a projektre vonatkozó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokat betartani, (Nem kizárólagos jelleggel, lásd ÁÚF 10. pontja) a projekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás során keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempontjából jogszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a projekt megvalósítása során megszüntetni. A fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében a kedvezményezett esélytudatosságot fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csoportokra vonatkozó meglévő előítéleteket. V. Az elszámolható költségek köre A projekt elszámolható költségei között azon költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak, szerepelnek a Felhívásban rögzített elszámolható költségek között, és megfelelnek az általános elszámolhatósági feltételeknek. A projekt nem elszámolható költségeinek a támogatható tevékenységekhez kapcsolódó, nem elszámolható költségek, vagy a nem támogatható tevékenységek költségei minősülnek. A nem elszámolható költségek részei a projekt összköltségének, azonban nem részei a projekt elszámolható költségének. Amennyiben a projekt tartalmaz olyan támogatható tevékenységet, amelyet nem a támogatási kérelem részeként, nem annak költségkeretéből kíván megvalósítani, és/vagy tartalmaz olyan nem támogatható tevékenységet, amelyet a támogatást igénylő meg kíván valósítani a projekt részeként, azonban a Felhíváson kívüli forrásból, akkor ezen tevékenységeket elkülönítetten és egyértelműen be kell mutatni a

6 támogatási kérelemben, valamint a későbbiekben megkötésre kerülő vállalkozói szerződésekben is. A projekt költségvetésének megfelelően részletezettnek és ily módon ellenőrizhetőnek kell lenni ahhoz, hogy meghatározható legyen a költségek, illetve ezen belül az elszámolható költségek besorolása. A támogatási kérelem részeként benyújtott költségvetésnek tartalmaznia kell a projekt összes költségét. A költségek elszámolhatóságával kapcsolatos általános előírásokat, továbbá az egyes költségtípusokra vonatkozó részletes szabályozást a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 5. mellékletét képező Nemzeti szabályozás az elszámolható költségekről programozási időszak c. útmutató tartalmazza, amelyet a jelen pályázati felhívásban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A projekt elszámolható költségei között az alábbi költségek tervezhetők: 1. Építéssel, eszköz-, és gépbeszerzéssel kapcsolatos elszámolható költségek: A projekt keretében elszámolható a trágyatárolást, kezelést szolgáló épület, építmény építésének költsége, valamint a trágyatárolást, kezelést szolgáló berendezés, gép vásárlása. Az építéssel, valamint a berendezéssel, gépvásárlással járó tevékenység esetén azon költségek tervezhetők, amelyek szerepelnek a Felhívás 2-5. számú mellékletében rögzített elszámolható költségek között. 2. A projekt előkészítéshez kapcsolódó általános költségek: Az 1. pontban említett kiadásokhoz kapcsolódó általános költségek, például az építészek, mérnökök díjai, hatósági eljárási díjak, tanácsadói és projekt-menedzsment költségek. 3. A fejlesztéshez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztések, erő és munkagépbeszerzés: A műveleti célterületekhez kapcsolódó, kizárólag a megvalósítási helyen belül megvalósítandó, infrastruktúra-fejlesztés és/vagy eszköz beszerzése, így az üzemen belüli anyagmozgatás gépei, eszközei, a trágyatároló, komposztáló tér szállítási úthoz való csatlakoztatása, telepi közlekedő utak kialakítása. 4. Ingatlan vásárlása az 1. ponthoz kapcsolódó szükséges ingatlan értéke elszámolható. A támogatási kérelem részeként benyújtott költségvetésnek tartalmaznia kell a projekt összes költségét! VI. Az elszámolhatóság további feltételei A kedvezményezett a kifizetési kérelem keretében nem nyújthat be olyan, készpénzben kiegyenlített elszámoló bizonylatot, amelynek az általános forgalmi adó felszámítása esetén az általános forgalmi adóval növelt ellenértéke meghaladja az 1,5 millió forintot. A kedvezményezett köteles a Támogatói Okirattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80%-át teljesíteni. Időközi kifizetési kérelmet a vállalt eredmények teljesülése esetén a mérföldkő elérését megelőzően, illetve a mérföldkövek között is be lehet nyújtani. A mérföldkövek között legfeljebb egy időközi kifizetési kérelem nyújtható be.

7 Mérföldkőhöz nem kötött, azaz részletes szakmai beszámolót nem tartalmazó időközi kifizetési kérelem abban az esetben nyújtható be, ha az igényelt támogatás összege meghaladja a megítélt támogatás 10%- át, de legalább a kétszázezer forintot. Átalány alapú elszámolásra jelen Felhívás keretében nincs lehetőség. Az első időközi kifizetési igényt legkésőbb a Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított 6 hónapon belül be kell nyújtani. A záró kifizetési kérelem alapján a támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül mindaddig, amíg a jogerős használatbavételi engedélyt a Kedvezményezett nem nyújtja be a kifizető ügynökséghez. A záró kifizetési kérelem alapján a támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül mindaddig, amíg a Kedvezményezett nem nyújtja be a kifizető ügynökséghez valamely a projektmegvalósításhoz kapcsolódó jogerős engedélyt. VII. Elszámolható költségek aránya A projekt tervezése során az egyes elszámolható költségtípusok vonatkozásában a következő korlátozásokat szükséges figyelembe venni: Költségtípus Maximális mértéke az összes elszámolható költségre vetítve (%, Ft) Általános költségek ( pont) 5% Ebből: közbeszerzési eljárások lefolytatása 1% tájékoztatás, nyilvánosság 0,50% műszaki ellenőri szolgáltatás 1% könyvvizsgálat 0,50% projektmenedzsment 2,50% Ingatlan vásárlás ( pont) 2% Infrastruktúra-fejlesztés és/vagy erő és munkagépbeszerzés ( pont) 15% Ebből: terület előkészítés (régészeti feltárás, lőszermentesítés, földmunkák stb.) 2% Erő és munkagép (nettó) Ft VIII. Nem elszámolható költségek köre A támogatható tevékenységekhez kapcsolódóan nem elszámolható költségnek minősül mindazon költség, amely nem szerepel az általános költségek között, különösen: 1. A projekt keretében működési költségek, bérköltségek, tenyészállatok és forgóeszközök vásárlása; 2. a támogatást igénylőnél saját teljesítés keretében felmerült bármely költség; 3. a támogatási kérelem benyújtása előtt felmerült költségek, kivéve a támogatási kérelem benyújtása előtt legfeljebb 12 hónappal felmerült, az általános költségek (engedélyeztetés, tervezés stb.).

8 IX. Támogatást igénylők köre Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be az alábbi feltételeket teljesítő támogatást igénylők: 1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben: a) igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben, fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik (Az üzemméret megállapítása szempontjából a 275,25 forint/euró árfolyammal számolt évi STÉ adatok az irányadók): a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évének egységes területalapú támogatási kérelme (a továbbiakban: TERA kérelem) alapján számolt, mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret. Ha a mezőgazdasági termelő a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év TERA kérelme alapján nem tudja az előírt minimális üzemméretet igazolni, abban az esetben a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában a mezőgazdasági tevékenységére vonatkozóan rendelkeznie kell a támogatást igénylő székhelye/lakhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal által földművelésügyi igazgatási jogkörben kiállított igazolással, amely tartalmazza az üzemméret számításánál figyelembe vett terület nagyságát és hasznosítási kódját. állattartással összefüggő üzemméret számítás alapja a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által nyilvántartásba vett állattartó telepen tartott állat lehet. Ha az üzemméret számítás alapját képező állat az érintett állatfajra vonatkozó Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben (a továbbiakban: ENAR) bejelentésre kötelezett, akkor a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az ENAR nyilvántartásba bejelentett éves átlagos állatlétszámot kell az üzemméret számításánál figyelembe venni. Abban az esetben, ha az érintett állatfaj nem ENAR bejelentésre kötelezett, az üzemméret nagyságát az állatállomány tartási helye szerint illetékes megyei kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály hatósági állatorvosa által kiállított igazolás alapján kell a teljes lezárt üzleti év vonatkozásában az éves átlagos állatlétszám alapján kiszámolni; b) igazolja a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben fiatal mezőgazdasági termelő és szociális szövetkezet esetében lezárt üzleti évben - árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott; c) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által nyilvántartásba vett állattartó telepet működtet; 2. Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projektnek minősül a legalább öt jogilag és gazdaságilag egymástól független - kedvezményezett által közösen végrehajtott projekt (konzorcium). Kollektív projektnek minősül továbbá a termelői csoport, a termelői értékesítő szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott projekt. Konzorciumnak az a 272/2014. Korm. r. 3. (1) bekezdés 19. pontjának, valamint az 59. -nak megfelelő együttműködés minősül, amelynek legalább öt tagja van. A konzorcium minden egyes tagjának külön-külön meg kell felelni a jogosultsági feltételeknek, továbbá nem lehetnek egymásnak a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.). 8:1. (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói illetve nem lehetnek egymásnak partner, ill. kapcsolódó vállalkozásai. A konzorciumban történő projekt megvalósításának feltétele, hogy a konzorcium összes tagja a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati

9 támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 28. -a szerinti ügyfél-azonosítóval kell, hogy rendelkezzen. Termelői csoport, termelői szervezet, szociális szövetkezet vagy konzorcium abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben: megfelel a meghatározott jogosultsági feltételeknek, vagy minden egyes mezőgazdaság termelő tagja külön-külön megfelel a meghatározott jogosultsági feltételeknek. X. A támogatás mértéke, összege Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni beruházás esetén maximum 50 millió Ft kollektív beruházás esetén maximum 100 millió Ft A támogatás maximális mértéke: közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. A kollektív módon végrehajtott projektek összesen 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak. XI. Önerő Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat. Saját forrásnak a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá közvetlenül vagy közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás minősül. Az önerő rendelkezésre állását a támogatási kérelem benyújtásakor a támogatást igénylőnek nyilatkozattal, majd legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásakor (ideértve az előlegigénylését is) Általános útmutatóban előírt módon és formában kell igazolnia. Ha a támogatást igénylő természetes személy, az önerő rendelkezésre állásáról kizárólag a nyilatkozatot szükséges tennie, amelyben vállalja, hogy a projekt megvalósítása során biztosítani fogja az önerő rendelkezésre állását. XII. Biztosítékok köre A kedvezményezettnek kizárólag előleg igénylése esetén kell az előleg összegével megegyező összegű biztosítékot nyújtani. Az ÁÚF 6. pontjában foglaltaktól eltérően az MVH nem adhat felmentést a biztosítéknyújtási kötelezettség alól. A biztosítéknyújtási kötelezettségre vonatkozó részletes szabályozást az ÁÚF 6. pontja tartalmazza.

10 XIII. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja A támogatást igénylő megvalósítási helyenként csak egy támogatási kérelmet nyújthat be. Jelen Felhívásra beérkező támogatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet alapján standard kiválasztási eljárásrendben, szakaszos elbírálás alapján kerülnek elbírálásra, a 1305/2013 EU Rendelet 17. cikk 5-6. bekezdése alapján a következő támogatási kérelem benyújtási időszakok szerint ütemezve: január február május június szeptember október 12. Amennyiben a kedvezményezett fiatal mezőgazdasági termelőnek minősül a fentieken kívül az alábbi időszakokban is benyújthat támogatási kérelmet: január február május június szeptember október 11. A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 47. (2) bekezdése alapján a támogatási kérelmek benyújtására a Felhívás közzétételét követő 24 hónapig van lehetőség. A 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. (1) bekezdése alapján amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül vagy annak kimerülése előre jelezhető, az IH a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a felhívást lezárhatja. Forráskimerülés esetén az IH vezetője a Felhívás 1.2. pontjában meghatározott STÉ üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők, valamint az e fölötti STÉ üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők tekintetében külön-külön IH közleményben rendelkezik a támogatási kérelem benyújtási időszak lezárásáról. Ha a támogatási kérelem benyújtási időszak lezárásra kerül, akkor a kérelem legkésőbb az IH közleményben meghatározott időpontig szerkeszthető és nyújtható be. A támogatási kérelmet kizárólag elektronikus úton ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumokat elektronikus úton, szkennelés útján előállított dokumentum esetén olvasható formában kell csatolni a kérelemhez. XIV. Fenntartási kötelezettség A kedvezményezett a projekt pénzügyi befejezésétől számított 5 év. A projekt pénzügyileg befejezett, ha a projekt fizikai befejezése megtörtént, valamint a projektmegvalósítás során keletkezett elszámoló bizonylatok kiegyenlítése megtörtént. A projekt pénzügyi befejezésének dátuma a projekt megvalósítási ideje alatt felmerült, a kedvezményezett által megfelelően elszámolt költségek közül a legkésőbbi kiegyenlítés dátuma. XV. Közbeszerzési kötelezettség Felhívjuk a figyelmet a projekt keretében megvalósítandó beszerzések tekintetében esetlegesen fennálló közbeszerzési kötelezettségre. A közbeszerzésről szóló évi CXLIII. törvényben meghatározott kötelezettségek megállapítása és betartása a támogatást igénylő, illetve a kedvezményezett feladata.

11 A közbeszerzési kötelezettség megállapításához, a közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásához minden esetben a hatályos közbeszerzési törvényt és végrehajtási rendeleteit kell alkalmazni, amelyekről a Közbeszerzési Hatóság honlapján is lehet tájékozódni. A közbeszerzési kötelezettség azokra a beszerzésekre vonatkozik, amelyek becsült értéke meghaladja az adott beszerzési tárgyra vonatkozó közbeszerzési értékhatárt. Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kbt. feltételes közbeszerzés indítására is ad lehetőséget. Létszámtartásra vonatkozó kötelezettségek: XVI. Kötelező vállalások Amennyiben a kedvezményezett munkavállalókat foglalkoztat, úgy vállalnia kell, hogy mind a projekt végrehajtására rendelkezésre álló, mind a fenntartási időszak alatt fenntartja a bázislétszámot, illetve a tartalmi értékelési szempontok 6. pontjában a foglalkoztatottak számának bővítésére tett vállalását. A bázislétszám alapját a benyújtást megelőző teljes lezárt üzleti év foglalkoztatotti átlaglétszáma adja. A foglalkoztatotti átlaglétszám kiszámításának módját a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz című kiadványa tartalmazza. Állatlétszám szintentartására vonatkozó kötelezettségek: A kedvezményezett köteles a projekt megvalósításának befejezése után a fenntartási időszak végéig szinten tartani a projekttel érintett állattartó telep a Felhívás 10. melléklete alapján számított állategységben kifejezett éves átlagos állatlétszámát. XVII. Csatolandó mellékletek listája A támogatási kérelem elkészítésekor a következő, a pályázathoz kapcsolódó mellékletek csatolása szükséges: 1. Az STÉ módszertan alapján a támogatást igénylő vagy termelői csoport, termelői szervezet vagy konzorcium esetén annak tagja - mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret igazolását alátámasztó dokumentumok (kivéve: TERA kérelem, TIR, ENARban foglalt adatok). Az üzemméret megállapítása szempontjából a 275,25 forint/euró árfolyammal számolt évi STÉ adatok az irányadók. 2. Annak igazolására, hogy a támogatást igénylő, vagy termelői csoport termelői szervezet vagy konzorcium esetében annak tagja teljes lezárt fiatal mezőgazdasági termelő vagy szociális szövetkezet esetében lezárt üzleti évből származó árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származik: gazdasági társaság esetén független könyvvizsgálói igazolás, vagy egyéni vállalkozó esetén független könyvvizsgálói igazolás, őstermelő esetén személyi jövedelemadó bevallás, valamint az adóbevallásra nem kötelezett őstermelők esetén az értékesítési betétlap; amennyiben a támogatást igénylő a számviteli nyilvántartásaiban a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységből származó bevételeit minden kétséget kizáróan és ellenőrizhető módon egymástól elkülönítve vezeti, akkor a támogatási kérelem benyújtását megelőző vagy amennyiben erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok, az ezt megelőző teljes lezárt fiatal mezőgazdasági termelő esetében lezárt - üzleti évre vonatkozó üzleti beszámoló, vagy egyéb számviteli nyilvántartás.

12 3. Fiatal mezőgazdasági termelő esetében annak igazolására, hogy a mezőgazdasági tevékenységet a támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 évben kezdte meg: 3.1. a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatallal Földművelésügyi Igazgatósága által kiállított igazolás, amely tartalmazza az első őstermelői igazolvány kiállításának idejét; 3.2. a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere (TEÁOR 08) alapján meghatározott mezőgazdasági termelő tevékenység első bejelentését igazoló adóhatósági igazolás. 4. A Vidékfejlesztési Program 6.1 alintézkedésében meghatározottak szerinti fiatal mezőgazdasági termelői fogalomnak való megfelelés esetén a mezőgazdasági jellegű végzettséget igazoló okirat szkennelt változatát (a végzettségeket a felhívás 11. és 12. számú szakmai melléklete tartalmazza). 5. Tartalmi értékelési szempontokat alátámasztó igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok. 6. Üzleti terv. 7. Engedély,- vagy bejelentés köteles építési tevékenység esetében a támogatási kérelemhez mellékelni kell az engedélyezési eljárás megindítását igazoló dokumentumot, valamint a hatósághoz benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációt. Nem engedélyköteles építési tevékenység esetén a hatósági szolgáltatás keretében megkért illetékes építésügyi hatósági nyilatkozatot kell mellékelni arról, hogy az építés nem engedélyköteles, valamint a hatósági szolgáltatás keretében benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációt kell csatolni. 8. Az ÉNGY-ben nem szereplő építési tételekre valamint a gépekre, berendezésekre vonatkozólag 3 db árajánlatot, vagy nyilatkozat. 9. Az érintett ingatlanokra vonatkozó igazolások. 10. Konzorcium esetén csatolandó a felhívás mellékletét képező KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására c. dokumentum kitöltött példánya. 11. Vízjogi engedélyköteles beruházás esetén elvi vízjogi engedély. 12. Amennyiben az STÉ üzemméret számítása során figyelembe vett kapcsolódó vállalkozás külföldi cég, annak gazdálkodási adatait Magyarországon bejegyzett könyvvizsgáló nyilatkozatával szükséges alátámasztani, mely tartalmazza, hogy a gazdálkodási adatok milyen számítási módszerrel kerültek kiszámításra és az hogyan felel meg a hazai szabályozásnak.

13 Amennyiben a pályázat felkeltette figyelmét keresse vállalkozásunk pályázati tanácsadóit elérhetőségeinken! Tanácsadóink elérhetőségei a következőek: Tikász Ferenc Papp Viktor Mobil: +36 (20) Mobil: +36 (20) tikasz.ferenc@psprodukt.hu papp.viktor@psprodukt.hu Hadházi Anna Mobil: +36 (20) hadhazi.anna@psprodukt.hu További jó munkát és sikeres fejlesztést kívánok Önöknek! Kelt: Debrecen,

VP-5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése

VP-5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése VP-5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Benyújtási határidő:. A beérkező támogatási kérelmek szakaszos elbírálás alapján kerülnek elbírálásra, a következő támogatási

Részletesebben

Állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése (VP5-4.1.1.6-15)

Állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése (VP5-4.1.1.6-15) Állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése (VP5-4.1.1.6-15) Felhívás összefoglaló 2016.01.08. TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK BEMUTATÁSA Az I. tevékenység-csoport alá tartozó beruházások legalább

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására A felhívás címe: Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése A felhívás kódszáma: VP5-4.1.1.6-15

Részletesebben

Tájékoztató/Kivonat. I. Támogatás célja

Tájékoztató/Kivonat. I. Támogatás célja Kertészet korszerűsítése üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével VP-2-4.1.3.1.-16 Tájékoztató/Kivonat I. Támogatás célja A jelen

Részletesebben

Baromfitartó telepek korszerűsítése

Baromfitartó telepek korszerűsítése Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés Baromfitartó telepek korszerűsítése Vidékfejlesztési Program KÓDSZÁM VP-2-4.1.1.2.-16 A vissza nem térítendő tőketámogatás célja a baromfitartó gazdaságok

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése

Állattartó telepek korszerűsítése Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés Állattartó telepek korszerűsítése Vidékfejlesztési Program KÓDSZÁM VP-2-4.1.1.1.-16 A vissza nem térítendő tőketámogatás célja a lófélék, a húshasznosítású

Részletesebben

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárlók építése Vidékfejlesztési Prgram KÓDSZÁM VP-5-4.1.1.6-15 A vissza nem térítendő tőketámgatás célja,

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására A felhívás címe: Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-4.1.3.3-16

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével VP-2-4.1.3.2.-16

Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével VP-2-4.1.3.2.-16 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével VP-2-4.1.3.2.-16 Tájékoztató/Kivonat I. Támogatás célja Magyarország földrajzi és természeti adottságai kiváló

Részletesebben

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése és korszerűsítése

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése és korszerűsítése Az állattenyésztési ágazat fejlesztése trágyatárolók építése és korszerűsítése Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Beadás kezdete Megvalósítási idő VP5-4.1.1.6-15 5,6

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására A felhívás címe: Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése. A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16 FELHÍVÁS A felhívás címe: Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése A felhívás kódszáma: VP2-6.3.1-16 Magyarország Kormányának felhívása a vidéki térségekben a mezőgazdasági vállalkozások meglévő termékszerkezet

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése

Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése Vidékfejlesztési Program KÓDSZÁM VP-2-4.1.3.3.-16 A vissza nem térítendő tőketámogatás

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására A felhívás címe: Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével (VP-2-4.1.3.2.-16)

Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével (VP-2-4.1.3.2.-16) Összefoglaló 2016.02.10 Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével (VP-2-4.1.3.2.-16) Összefoglalás Jelen felhívás célja a kertészeti ágazaton belül

Részletesebben

27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet

27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 1. oldal, összesen: 62 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése. A Felhívás kódszáma: VP2-4.1.4-16

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése. A Felhívás kódszáma: VP2-4.1.4-16 FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására és a mezőgazdaság általi vízfelhasználás hatékonyságának fokozására A Felhívás címe: A mezőgazdasági vízgazdálkodási

Részletesebben

1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

1. Mezőgazdasági termelő abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben: Tájékozató Kertészet korszerűsítése üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével c. pályázatról Kódszám: VP-2-4.1.3.1.-16 A konstrukció

Részletesebben

Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével

Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével Vidékfejlesztési Program KÓDSZÁM VP-2-4.1.3.2.-16 A vissza

Részletesebben

kollektív beruházás esetén maximum 150 millió Ft 2/A 13,1 milliárd Ft

kollektív beruházás esetén maximum 150 millió Ft 2/A 13,1 milliárd Ft Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Területi korlátozás: Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés

Részletesebben

KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE - ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16

KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE - ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE - ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 Magyarország földrajzi és természeti adottságai kiváló lehetőséget biztosítanak a minőségi

Részletesebben

Tájékozató Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével c. pályázatról Kódszám: VP-2-4.1.3.2.

Tájékozató Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével c. pályázatról Kódszám: VP-2-4.1.3.2. Tájékozató Kertészet korszerűsítése ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével c. pályázatról Kódszám: VP-2-4.1.3.2.-16 A konstrukció célja Az ágazat további fejlesztésének feltétele

Részletesebben

Iratazonosító: <vonalkód> R Címzett neve Helység Cím Irányítószám

Iratazonosító: <vonalkód> R Címzett neve Helység Cím Irányítószám Iratazonosító: R Címzett neve Helység Cím Irányítószám Iktatószám: Kedvezményezett neve: Kedvezményezett MVH ügyfél-azonosító: Projekt azonosítószám: Településképet meghatározó épületek külső

Részletesebben

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 22 Mrd Ft. Az Irányító Hatóság a forrásokat így osztja fel:

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 22 Mrd Ft. Az Irányító Hatóság a forrásokat így osztja fel: Tájékozató Kertészet korszerűsítése gombaházak - hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak - hűtőházak korszerűsítése c. pályázatról Kódszám: VP2-4.1.3.4-16 A konstrukció célja A jelen felhívás egyik

Részletesebben

Pályázati felhívás: Támogatás mértéke: kollektív beruházás esetén maximum 200 millió Ft Rendelkezésre álló forrás: 5,95 milliárd Ft

Pályázati felhívás: Támogatás mértéke: kollektív beruházás esetén maximum 200 millió Ft Rendelkezésre álló forrás: 5,95 milliárd Ft Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: VP24.1.1.116 Állattartó telepek korszerűsítése A középmagyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%a, a nem középmagyarországi

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15)

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15) MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN (VP-3-4.2.1-15) Keretösszeg: 151 milliárd Ft Támogatható tevékenységek: I. Önállóan támogatható tevékenységek:

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Sertéstartó telepek korszerűsítése

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Sertéstartó telepek korszerűsítése FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Sertéstartó telepek korszerűsítése A Felhívás kódszáma: VP2-4.1.1.5-16 Magyarország Kormányának

Részletesebben

kollektív beruházás esetén maximum 30 millió Ft 2/A 2,07 milliárd Ft 2/B 0,71 milliárd Ft 5/B 1,19 milliárd Ft 400 db

kollektív beruházás esetén maximum 30 millió Ft 2/A 2,07 milliárd Ft 2/B 0,71 milliárd Ft 5/B 1,19 milliárd Ft 400 db Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Területi korlátozás: Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése - VP2-4.1.1.4-16 A közép-magyarországi

Részletesebben

Kifizetési kérelem. EMVA III.-IV. tengely

Kifizetési kérelem. EMVA III.-IV. tengely Kifizetési kérelem EMVA III.-IV. tengely 1 Kifizetési kérelmek Jogszabályi háttér: 2007 évi XVII tv. (MVH tv.) 23/2007 FVM rendelet (Vhr.), jogcímrendeletek, MVH közlemények ezeket foglalják össze, érthető

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése A Felhívás kódszáma: VP2-4.1.1.3-16 Magyarország Kormányának

Részletesebben

Március 7-től pályázható üveg- és fóliaházak létesítése, korszerűsítése!

Március 7-től pályázható üveg- és fóliaházak létesítése, korszerűsítése! Március 7-től pályázható üveg- és fóliaházak létesítése, korszerűsítése! 2016.február 1.-én került meghirdetésre a Vidékfejlesztési Program keretében a Kertészet korszerűsítése üveg- és fóliaházak létesítése,

Részletesebben

Tájékoztató az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. VP5-4.1.1.6-15 kódszámú pályázatról

Tájékoztató az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése. VP5-4.1.1.6-15 kódszámú pályázatról Tájékoztató az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése VP5-4.1.1.6-15 kódszámú pályázatról A felhívás keretében az alábbi állatfajok tartása esetén igényelhető támogatás: szarvasmarha,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására A felhívás címe: Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi

Részletesebben

Tájékoztató a Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése. című, VP2-4.1.2-16 kódszámú pályázatról

Tájékoztató a Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése. című, VP2-4.1.2-16 kódszámú pályázatról Tájékoztató a Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című, VP2-4.1.2-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak: 1. Mezőgazdasági

Részletesebben

Pályázat üveg- és fóliaházak létesítésének támogatására geotermikus energia felhasználásának lehetőségével. VP-2-4.1.3.1.-16

Pályázat üveg- és fóliaházak létesítésének támogatására geotermikus energia felhasználásának lehetőségével. VP-2-4.1.3.1.-16 Pályázat üveg- és fóliaházak létesítésének támogatására geotermikus energia felhasználásának lehetőségével. A pályázat tárgya VP-2-4.1.3.1.-16 A pályázat keretében mezőgazdasági termelők, termelői csoportok,

Részletesebben

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására.

FELHÍVÁS. egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására. FELHÍVÁS egyéb, jelentős természeti hátrányokkal rendelkező területek tekintetében biztosított kifizetések megvalósítására A Felhívás címe: Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken

Részletesebben

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 PÁLYÁZAT KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA: A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés

Részletesebben

Kifizetési kérelem. EMVA -IV tengely LEADER TK2

Kifizetési kérelem. EMVA -IV tengely LEADER TK2 Kifizetési kérelem EMVA -IV tengely LEADER TK2 1 KÉRELMEK Támogatási kérelem > támogatás igénybevételére való jogosultság megállapítására szolgál Kifizetési kérelem > támogatási kérelemben elfogadottak

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2013 (I. 22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás kifizetésének

Részletesebben

Támogatási kérelmek várható száma 22,5 mrd 350 db

Támogatási kérelmek várható száma 22,5 mrd 350 db Kertészet korszerűsítése üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével VP-2-4.1.3.1.-16 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma

Részletesebben

kollektív beruházás esetén maximum 100 millió Ft

kollektív beruházás esetén maximum 100 millió Ft Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Területi korlátozás: Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése

Részletesebben

EMVA III. IV. tengely

EMVA III. IV. tengely Kifizetési kérelemk EMVA III. III.-IV. IV. tengely 1 Kifizetési kérelmek Jogszabályok: 2007 évi XVII tv. (MVH tv.) 23/2007 FVM rendelet (Vhr.), 35/2013 VM rendelet ( Leader jogcímrendelet) 104/2013 VM

Részletesebben

Tájékoztató. Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a VP-3-4.2.2-15 Sertéstartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás!

Tájékoztató. Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a VP-3-4.2.2-15 Sertéstartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Sertéstartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban a sertéstartó gazdaságok telephelyeinek

Részletesebben

Tájékoztató. A pályázatok mezőgazdasági termelők tevékenységeinek korszerűsítésére, fejlesztésére, energiahatékonyságuk javítását célozzák.

Tájékoztató. A pályázatok mezőgazdasági termelők tevékenységeinek korszerűsítésére, fejlesztésére, energiahatékonyságuk javítását célozzák. Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelentek a Kertészeti ágazat fejlesztésének támogatására címzett felhívások egy része, valamint a VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 204/2009. (XII.18.) számú KÖZLEMÉNYE Az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről A

Részletesebben

27/2007. (IV. 17.) FVM

27/2007. (IV. 17.) FVM 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

119/2007. (X. 18.) FVM rendelet

119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. (1) bekezdése

Részletesebben

NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL. Általános Szerződési Feltételek. A munkavédelmi jellegű bírságpénzek felhasználása céljából kötött Támogatási Szerződéshez

NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL. Általános Szerződési Feltételek. A munkavédelmi jellegű bírságpénzek felhasználása céljából kötött Támogatási Szerződéshez NEMZETI MUNKAÜGYI HIVATAL Általános Szerződési Feltételek A munkavédelmi jellegű bírságpénzek felhasználása céljából kötött Támogatási Szerződéshez 2 Tartalomjegyzék I. Preambulum... 3 II. Gyakran használt

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására A felhívás címe: Kertészet korszerűsítése - ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével A

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára a konvergencia régióban c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3.C-12/1 1 Tartalom

Részletesebben

teljesítési hely: Eger, Eszterházy tér 3-4. III. teljesítési hely: Salgótarján, Kassai sor 10. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

teljesítési hely: Eger, Eszterházy tér 3-4. III. teljesítési hely: Salgótarján, Kassai sor 10. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/116 Beszerzés

Részletesebben

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőfrrás-hatéknyságának elősegítése a feldlgzásban Vidékfejlesztési Prgram KÓDSZÁM VP-3-4.2.1-15 A vissza nem

Részletesebben

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÚTMUTATÓJA

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÚTMUTATÓJA ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÚTMUTATÓJA KözOP 1-5. prioritások általános és speciális elszámolhatósági elvek 2007-2013 programozási időszak Érvényes: 2015. április 2-ától TARTALOMJEGYZÉK 1.AZ ELSZÁMOLHATÓSÁG

Részletesebben

Keressen meg bennünket és mi hozzá segítjük egy sikeres, hozzáadott értéket teremtő beruházás megvalósításához!

Keressen meg bennünket és mi hozzá segítjük egy sikeres, hozzáadott értéket teremtő beruházás megvalósításához! Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a VP2-4.1.2-16 Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című pályázati felhívás! A pályázati kiírás célja

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/53

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/53 1. rész: Vállalkozási szerződés szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére Tiszalúc Nagyközségben FIDIC piros könyv szerint 2. rész: Vállalkozási szerződés szennyvíztisztító telep építésére Tiszalúc Nagyközségben

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 113/2011. (VI. 23.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről

Részletesebben

27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet

27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmező rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya 4830 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 51. szám A vidékfejlesztési miniszter 34/2014. (IV. 4.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 105. szám 17845 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 41/2015. (VII. 20.) FM rendelete a zöldség-gyümölcs termelői csoportokra és termelői szervezetekre

Részletesebben

PÁLYÁZAT MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP-3-4.2.1-15

PÁLYÁZAT MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP-3-4.2.1-15 PÁLYÁZAT MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÉRTÉKNÖVELÉSE ÉS ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE A FELDOLGOZÁSBAN VP-3-4.2.1-15 A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA: A Felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a gazdálkodók

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-5.5.0/K. Közvilágítás energiatakarékos átalakítása. című konstrukcióhoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-5.5.0/K. Közvilágítás energiatakarékos átalakítása. című konstrukcióhoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-5.5.0/K Közvilágítás energiatakarékos átalakítása című konstrukcióhoz Érvényes: 2014. október 1-től Tartalom A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE...

Részletesebben

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az állattartó telepeken trágyatárolók építésére, kialakítására irányul.

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az állattartó telepeken trágyatárolók építésére, kialakítására irányul. Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a várva várt VP5-4.1.1.6-15 Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése című pályázati felhívás! A pályázati

Részletesebben

GOP-2008-2.1.1/A KMOP-2008-1.2.1/A

GOP-2008-2.1.1/A KMOP-2008-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: GOP-2008-2.1.1/A

Részletesebben

49/2012. (V. 22.) VM rendelet

49/2012. (V. 22.) VM rendelet 1. oldal 49/2012. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

139/2008. (X. 22.) FVM

139/2008. (X. 22.) FVM 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások

Részletesebben

FELHÍVÁS. Mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességének javítását célzó projektek megvalósítására

FELHÍVÁS. Mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességének javítását célzó projektek megvalósítására FELHÍVÁS Mikro-, kis- és középvállalkozások nemzetközi versenyképességének javítását célzó projektek megvalósítására A Felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

Részletesebben

István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás

István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás István I-II aknai meddőhányó kiegészítő tájrendezése - eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/108 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

A kifizetés, valamint a támogatás lehívás szakaszához kapcsolódó tanácsok (ÚMFT)

A kifizetés, valamint a támogatás lehívás szakaszához kapcsolódó tanácsok (ÚMFT) A kifizetés, valamint a támogatás lehívás szakaszához kapcsolódó tanácsok (ÚMFT) 1. Kötelezettségek utólagos fedezeti számlanyitás esetén. A 191/2009. Korm. Rendelet szerinti építtetői fedezetkezelés esetén

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program. Harmadik feles finanszírozás c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.2.

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program. Harmadik feles finanszírozás c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.2. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program Harmadik feles finanszírozás c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.2.0 A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával

Részletesebben

FELHÍVÁS. A hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében.

FELHÍVÁS. A hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében. FELHÍVÁS A hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében. A Felhívás címe: Kutatási infrastruktúra megerősítése

Részletesebben

VP2-4.1.1.1-16 Állattartó telepek korszerűsítése

VP2-4.1.1.1-16 Állattartó telepek korszerűsítése VP2-4.1.1.1-16 Állattartó telepek korszerűsítése 1. Jogosultak köre: I. Mezőgazdasági termelő, amennyiben a. utolsó lezárt teljes üzleti évben, fiatal termelő esetében lezárt üzleti évben legalább 6000

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ. EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz. Verzió: 1.0

ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ. EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz. Verzió: 1.0 ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ az EMVA forrásból finanszírozásra kerülő pályázati felhívásokhoz Verzió: 1.0 1 Tartalom 1. Az Útmutató célja, hatálya... 3 2. Kizáró okok listája... 4 3. A támogatási kérelmek elbírálásának

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 17/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 17/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 17/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről Jelen közlemény a baromfi telepek korszerűsítése

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás. A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 FELHÍVÁS A Felhívás címe: Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás A Felhívás kódszáma: VP3-17.1.1-16 Magyarország Kormányának felhívása az aktív mezőgazdasági termelők részére, a mezőgazdasági

Részletesebben

17/2012. (II. 29.) VM

17/2012. (II. 29.) VM 17/2012. (II. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési lapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez

Részletesebben

HU-Tatabánya: Szennyvíztisztító építése 2011/S 72-118519 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Építési beruházás

HU-Tatabánya: Szennyvíztisztító építése 2011/S 72-118519 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN. Építési beruházás 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:118519-2011:text:hu:html HU-Tatabánya: Szennyvíztisztító építése 2011/S 72-118519 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN

Részletesebben

4.1. - a mezőgazdasági üzemekre irányuló beruházások támogatása

4.1. - a mezőgazdasági üzemekre irányuló beruházások támogatása A támogatható Natura 2000 területek és az egyéb, magas természeti értéket képviselő területek meghatározása és azonosítása A mezőgazdasági üzemeknek nyújtott támogatás célzottságának leírása az 1305/2013/EU

Részletesebben

HU-Veresegyház: Szennyvízcsatorna építése 2010/S 159-245681 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás

HU-Veresegyház: Szennyvízcsatorna építése 2010/S 159-245681 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Építési beruházás 1/11 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:245681-2010:text:hu:html HU-Veresegyház: Szennyvízcsatorna építése 2010/S 159-245681 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Építési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/N. Fotovoltaikus rendszerek kialakítása. című konstrukcióhoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/N. Fotovoltaikus rendszerek kialakítása. című konstrukcióhoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/N Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című konstrukcióhoz Érvényes: 2014. júliustól Tartalom A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE...

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Projektmenedzsment tevékenység ellátása - a KEOP-3.1.2/2F/09-11-2012-0014 azonosító számú Élőhelyvédelem és helyreállítás a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területein

Részletesebben

FELHÍVÁS GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS MUNKAERŐ MOBILITÁSÁT ÖSZTÖNZŐ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE

FELHÍVÁS GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS MUNKAERŐ MOBILITÁSÁT ÖSZTÖNZŐ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE FELHÍVÁS GAZDASÁGFEJLESZTÉST ÉS MUNKAERŐ MOBILITÁSÁT ÖSZTÖNZŐ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE A felhívás címe: Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés A felhívás kódszáma:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 12/2014. (I.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

Nemzeti Sportközpontok bútorbeszerzése

Nemzeti Sportközpontok bútorbeszerzése Nemzeti Sportközpontok bútorbeszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15.

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása. A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. FELHÍVÁS A felhívás címe: Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása A felhívás kódszáma: VP-4-11.1.-11.2.-15. Magyarország Kormányának felhívása a konvencionális területek

Részletesebben

114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet

114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet 114/2008. (IX. 5.) FVM rendelet a mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez nemzeti hatáskörben nyújtott kedvezményes hitel- és lízingdíj-támogatás igénybevételének részletes feltételeiről

Részletesebben

FELHÍVÁS. Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásainak megvalósítására

FELHÍVÁS. Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásainak megvalósítására FELHÍVÁS Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásainak megvalósítására Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásaiszakaszolt projektek KEHOP-5.2.4. Magyarország Kormányának

Részletesebben

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. 2006. január

Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. 2006. január Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatóságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA az Európa terv A vidék és a mezőgazdaság fejlesztéséért részprogramja keretében 2006. január A 14/2004. (VIII.

Részletesebben

NÖVELÉSE GEOTERMIKUS ENERGIA FELHASZNÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.1.-16

NÖVELÉSE GEOTERMIKUS ENERGIA FELHASZNÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.1.-16 PÁLYÁZAT KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE- ÜVEG- ÉS FÓLIAHÁZAK LÉTESÍTÉSE, ENERGIAHATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSE GEOTERMIKUS ENERGIA FELHASZNÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.1.-16 A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA: A jelen

Részletesebben

SZMJV - élelmiszer - AF

SZMJV - élelmiszer - AF SZMJV - élelmiszer - AF Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/1 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2013.01.04.

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0001 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban Támogató)

Részletesebben

DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS 2014.

DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS 2014. DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS HARDVEREK (OBU) SZÁLLÍTÁSA TÁRGYÁBAN INDÍTOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ 2014. 2/64 BEVEZETÉS Ön a Pécs Megyei

Részletesebben

ATF_HC_hulladék. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/80

ATF_HC_hulladék. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/80 ATF_HC_hulladék Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/80 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) Hirdetmény típusa: pontja/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Támogatási Szerződés

Támogatási Szerződés Azonosító szám: ÁROP-1.A.5-2013-2013-0078 Támogatási Szerződés amely létrejött egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.), mint támogató (továbbiakban: Támogató) képviseletében

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek a Vidékfejlesztési Program keretében Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása támogatásban részesített Kedvezményezettekkel kötendő támogatói

Részletesebben

Optikai komponensek beszerzése (VIS-NIR-MIR fényforrásokhoz) adásvételi keretszerződés alapján

Optikai komponensek beszerzése (VIS-NIR-MIR fényforrásokhoz) adásvételi keretszerződés alapján Optikai komponensek beszerzése (VIS-NIR-MIR fényforrásokhoz) adásvételi keretszerződés alapján Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

Tájékoztató Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér

Tájékoztató Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér Tájékoztató Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér A konstrukció célja létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés c. pályázatról Kódszám: VP-6-7.4.1.1-16

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404

Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darabok 2015/S 250-459404 1 / 14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:459404-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Váltósínek, keresztezések (keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése

Állattartó telepek korszerűsítése Állattartó telepek korszerűsítése Pályázat kódja VP2-4.1.1.1-16 Keretösszeg Támogatási összeg 5,95 Mrd Ft Intenzitás 40 70% Egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint Kollektív projekt esetén maximum

Részletesebben