Elismerések Debrecen Város Napján 2019-ben
|
|
- Máté Szekeres
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Elismerések Debrecen Város Napján 2019-ben Debrecen Város Napja alkalmából április 11-én ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő testülete. Az eseményen díszpolgári címet, Pro Urbe és Mecénás díjakat, Sajtódíjat, valamint Kölcsey Ferenc-ösztöndíjat adott át Papp László polgármester. Ünnepi köszöntőjében Papp László polgármester elmondta: Bár Ady Endre városunkat a maradandóság városának nevezte, mégis igazabbnak tartom azt a megközelítés, amely Debrecent az örök megújulás városaként határozza meg, amelyet olthatatlan vágy vezet a folyamatos megújulás, gyarapodás, fejlődés irányába. Mi másért is lett volna Debrecen szimbóluma a Főnix, amely képes haló poraiból újra és újra életre kelni. A mai napot is ez az útkeresés, a hanyatlás elleni harc, a várost erősíteni akaró szándék hívta életre ban Debrecen válaszút előtt állt. A három birodalom határán álló és ebből a helyzetéből megerősödő város a török birodalom visszaszorulása és az ország Habsburgok alatti egyesítése után elvesztette kereskedelmi, földrajzi hídfőállás szerepét. A hanyatlás vagy felemelkedés, dilemmája állt a város akkori vezetői előtt. Debrecennek évszázadokon át olyan polgárai voltak ጀ és vannak ma is ጀⰀ akik úgy szerették városukat, hogy mindig rátaláltak arra az útra, amely a fejlődést hozta el számunkra. A XVII. század végén ezt az utat, a szabad királyi városi cím megszerzése jelentette. Dobozi István főbíró vezetésével, a város elöljáróinak közbenjárására I. Lipót április 11-én kiadta azt a diplomát, amely Debrecent szabad királyi városi rangra emelte. Megvolt tehát a lehetőség, de ezt a mindennapok részévé kellett tenni és Debrecen polgárai megtették ezt, a várost erős, fejlődő és az ország életében meghatározó központtá tették. Ma Debrecen kétséget kizáróan az ország főváros utáni legjelentősebb városa, amely a folyamatban lévő városstratégiai fejlesztéseknek köszönhetően rövidesen képes lesz felvenni a versenyt Európa legfejlettebb városaival. Hálával tartozunk elődeinknek, akik olyan várost hagytak nekünk örökül, amelyre építve Európa legjobbjai közé vezethetjük Debrecent. Ma nem lenne erre lehetőségünk, ha az elmúlt századok során Debrecen polgárainak nem városuk sorsa, jövője lett volna a legfontosabb. Ennek a mentalitásnak az eredménye az oktatás és a hit ügyének felkarolása, a Református Kollégium alapítása, a szabad királyi városi cím megszerzése, és az is, hogy 170 évvel ezelőtt, a szabadságharc idején, a nemzet bizalma alapján városunk volt hónapokon keresztül az ország ideiglenes fővárosa. Kossuth így fogalmazta meg Debrecen polgáraiba vetett bizalmát: Ḁ 䐀攀戀爀攀挀攀渀 népe! Íme én a nemzet nevében Debrecen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom, s az országgyűlést és kormányt a debreceniek becsület érzésének rendíthetetlen sziklájára helyezem. ᴀ A debreceniség lényegi eleme az erős nemzeti elkötelezettség, valamint, hogy a város fejlődése, gazdagsága biztosítsa, az itt élő polgárok jólétét, boldogulását. A város fejlődése és gazdagsága pedig Debrecen polgárainak szorgalmán és városuk iránti elkötelezettségén múlik. Így zárul be a kör. Amíg ez a kör teljes, addig Debrecen fejlődése, hazai és nemzetközi elismertségének növekedése töretlen lesz. Mind a múltban, mind a jelenben kimelkedő egyéniségek munkássága, életútja, város iránti elkötelezettsége ás lojalitása vitt és visz előre bennünket. Ilyen egyéniség volt Sesztina Jenő a debreceni gazdaság és kereskedelem kiemelkedő alakja. Magoss György
2 polgármester, aki nagyszabású városi infrastruktúra-fejlesztéseivel keltette életre Debrecent az elvesztett I. világháború után. De említhetnénk Csanak Józsefet, a Kaszanyiczky vagy Rickl családokat. És elmondhatjuk, hogy ma is itt vannak közöttünk azok a kiemelkedő egyéniségek, akik letették kézjegyüket, akik beírták nevüket a város történetébe. A város napján, hagyományainkhoz híven átadjuk Debrecen legrangosabb kitüntetéseit, megköszönve, de ugyanakkor a díjazottakat ösztönözve arra, hogy segítsék és szeressék a jövőben is a cívisek városát. Városunk történelmi múltja és jelentősége, a cívisek évszázados, szilárd és egységre épülő polgári hagyományai adják a rangját és jelentőségét ezen kitüntetéseknek. Viseljék büszkén ezen elismeréseket, amelyhez a város nevében gratulálok, és adjon erőt mindannyiuknak ahhoz, hogy mindent, amit az életben célként maguk elé tűznek, valóra tudják váltani ጀ zárta beszédét Papp László, majd az elismerések átadása következett. Díszpolgár A Debrecen Város Díszpolgára kitüntető cím adományozásával a közgyűlés kifejezésre juttatja nagyrabecsülését azok iránt, akik a város és lakossága érdekében példamutatóan munkálkodtak. Ezzel ismeri el azok életművét, akik maradandót alkottak, és ezzel hozzájárultak Debrecen szellemi és anyagi gyarapodásához. E címmel tüntethető ki az a személy, aki a város nemzetközi hírnevét tovább erősítette. A képviselő testület az idén Debrecen Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott dr. Barta János professor emeritusnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának. Dr. Barta János történelem-angol-néprajz szakos diplomája megszerzésétől kezdve 2010-es nyugdíjba vonulásáig a Debreceni Egyetem oktatója volt, 1999-től 2010-ig mint egyetemi tanár től 2005-ig tanszékvezető, 1994 és 2002 között a Történelmi Intézet igazgatója volt, s több alkalommal töltött be dékánhelyettesi tisztet. Jelenleg az Egyetemes Történeti Tanszék professor emeritusa óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 19 önálló kötete jelent meg, s részt vett a Debrecen történetéről szóló monográfia megírásában is. Magyar és egyetemes történeti munkái híven tükrözik és képviselik Debrecen értékeit. Esetében a sikeres tudományos előmenetel példamutató módon egyesült a közéleti szerepvállalással: így például a Történelmi Társulat országos választmányának titkára, az Őrváros Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt, s több mint tíz éve a Debreceni Szemle című folyóirat főszerkesztője. Városunk önkormányzata korábban a Debrecen Város Kultúrájáért Díjjal, majd Csokonai-díjjal ismerte el munkásságát. Pro Urbe díjasok A város érdekében kifejtett jelentős tevékenység elismeréseként Pro Urbe kitüntető díj adományozható azon természetes és jogi személynek, közösségnek, aki, illetve amely éveken keresztül munkálkodott a helyi társadalom javára az emberi tevékenység bármely területén. Debrecen közgyűlése Pro Urbe Díjat adományozott dr. Ruszin Romulusz dandártábornoknak, Törökné Csécs Lenke táncpedagógus, néptáncosnak, valamint Varga László volt városfejlesztési főosztályvezetőnek. Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok 2016 augusztusától két és fél éven keresztül vezette a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárját. Ezt megelőzően hadműveleti csoportfőnökhelyetteseként, megbízott csoportfőnökként dolgozott. Vezetése alatt a dandár elismertsége,
3 támogatottsága, kapcsolati rendszere óriási mértékben nőtt, és az egység még inkább része lett Debrecen mindennapjainak. Az önkormányzattal vállvetve olyan nagyszabású kezdeményezések megvalósítására kerülhetett sor vezetésével, mint például a Debreceni Militárium létrehozása a Honvédtemetőnek és mauzóleumának teljes megújulásával, vagy emléktábla állítása a Visintiniben lévő magyar kápolnánál az első világháborús hősök tiszteletére ben az alakulat bekapcsolódott a Múzeumok Éjszakája programsorozatba is, amely ennek révén is az ország egyik legsikeresebb rendezvénye lehetett. A Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál újrapozicionálása is az ő nevéhez köthető. Törökné Csécs Lenke táncpedagógus, néptáncos 1969 és 1990 között a Debreceni Népi Együttes utánpótlás-csoportjainak szakmai irányítója volt. Az 1990-ben általa megalapított Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes a város elismert, több nagydíjat és nívódíjat szerzett csoportjává vált. Néptáncegyütteseivel számos műsort adott bel- és külföldön. Szervező munkájának köszönhetően Béres András Mikepércsi csárdás című koreográfiáját 2009-ben, majd 2018-ban Debrecen főterén ጀ magyar rekordként ጀ több mint 300 táncos táncolta egy helyen, egy időben. A csapókerti Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivál ötletadója, művészeti vezetője, az Országos Karikázó Fesztivál elindítója, szervezője. Táncpedagógusi tevékenysége mellett szőtteseivel nemzetközi és országos versenyek résztvevője. A Hungaricum Művészeti Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma és a Csapókerti Baráti Kör Egyesület elnöke ben az önkormányzat Debrecen Város Csokonai-díjában részesítette. Varga László Baján szerzett üzemmérnöki diplomát ben a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál kezdett dolgozni, majd 1979-ben a debreceni városi tanács hivatalához került, ahol számos pozíciót töltött be ben városgazdálkodási szakmérnöki oklevelet szerzett től 2014-ben történt nyugdíjba vonulásáig a debreceni polgármesteri hivatalánál látott el vezetői feladatokat, előbb a Beruházási és Üzemeltetési Iroda, majd a Városfejlesztési Főosztály vezetőjeként tevékenykedett. Debrecen csapadékvíz-elvezetési problémáinak megoldását különösen szívügyének tekintette, de számos közlekedésfejlesztési beruházásban és közintézmények ጀ így például a Főnix Csarnok és a Kölcsey Központ ጀ létrehozásában való közreműködése is fémjelzi munkásságát. Nyugdíjba vonulását követően sem távolodott el teljesen a közszolgálattól; polgármesteri tanácsadóként segíti az önkormányzat és a hivatal munkáját, emellett a Debreceni Hulladék Nonprofit Közszolgáltató Kft. ügyvezetője. Mecénás díjasok Debrecen Város Mecénása Díj adományozható a város gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként. A közgyűlés Debrecen Város Mecénása Díjat adományozott Bárány Lászlónak, a Master Good cégcsoport tulajdonosának, valamint Szabó Péternek, az FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezetőjének. Bárány László Debrecenben folytatta tanulmányait, itt kezdte pályáját, majd a baromfiágazatban érdekelt, főként Szabolcsban működő családi vállalkozás élére állt. Az összességében több mint kétezer embernek munkát adó Master Good cégcsoport ጀ a társasági adóhoz kapcsolódóan ጀ az elmúlt években nagyon jelentős összeggel támogatta a város sportegyesületeit. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskolának adományozott több tízmillió forint is számottevően hozzájárult a város utánpótlás-nevelési céljainak megvalósításához, a fiatal sportolók tehetségének kibontakoztatásához.
4 Bárány László és fiai ጀ ifjabb Bárány László és Bárány Péter ጀ a fenti támogatásokon túl a közelmúltban egy tíz évre szóló vállalást is tettek: 2019-től kezdődően magánvagyonukból évente milliós nagyságrendben finanszírozzák a sportiskola három eredményes fiatal, utánpótlás korú sportolójának előmenetelét, akiknek a személyére minden évben a Sportcentrum vezetése tesz majd javaslatot. Bárány László külföldi tartózkodása miatt nem tudott részt venni az ünnepi közgyűlésen, így nevében a díjat fia, ifjabb Bárány László vette át. A gépészmérnök, mérnöktanár végzettségű Szabó Péter 18 éve dolgozik a Schaeffler Csoporthoz tartozó FAG Magyarország Ipari Kft.-nél, 11 éve annak ügyvezető igazgatója. Jó stratégaként olyan korszakban helyezte a középpontba a szakember-utánpótlás kérdését, amikor az még csak a jövő és nem a jelen égető problémája volt. Neki köszönhetően a cég évek óta nagy hangsúlyt fektet a debreceni szakképzés támogatására. Egy évtizede elsőként kezdték el városunkban a duális képzést a Schaeffler Akadémia keretében, melynek továbbfejlesztése céljából az FAG, a Debreceni Szakképzési Centrum, illetőleg annak Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma között együttműködési megállapodás jött létre. A cég elkötelezett mecénásként vállal részt egyéb fontos helyi közügyekben is. Társadalmi felelősségvállalási programjuk keretében a gyermekek gyógyításának felkarolását tűzték ki célul. Nagyon sok sportrendezvényt is támogatnak és tavaly óta névadó szponzorai a város női kézilabdacsapatának. Sajtódíjas Debrecen Város Sajtódíja adományozható az elektronikus vagy írott sajtóban dolgozó újságírónak, a városról való objektív tájékoztatás, a város népszerűsítése, az elért eredmények publikálása terén nyújtott kiemelkedő és magas színvonalú tevékenysége elismeréseként. A közgyűlés Debrecen Város Sajtódíja elismerést adományozott Tóth Judit szerkesztő, műsorvezető, riporternek. Tóth Judit 34 éve dolgozik az országos és helyi médiában. A mai városi televízió elődjeként megalakult kábeltelevízióban kezdett műsorvezetőként dolgozni, majd 12 éven át volt szerkesztőműsorvezető-riporter a Magyar Rádió debreceni regionális stúdiójában. A Debrecenben történt eseményekről, a város fejlődéséről rendszeresen tudósította a Kossuth Krónikát, a Ḁ 䴀愀最礀愀爀漀爀猀稀 最爀 氀 jövök ᴀ című magazint, illetve a regionális stúdiók közös magazinműsorát ban a Magyar Rádió elnöke kitüntetéssel ismerte el odaadó munkáját. Napi híradások és magazinok műsorvezetőjeként, szerkesztőjeként dolgozott a Magyar Televízió regionális stúdiójában, de olyan országos műsorokban is közreműködött, mint az Ablak és a Szieszta óta a Friss Rádió, illetve az FM90 Campus Rádió ügyvezető-főszerkesztője, de a mai napig személyesen is részt vesz a napi műsorkészítésben. Legfőbb feladatának továbbra is a korrekt tájékoztatást tekinti a város és az egyetem életéről. Kölcsey Ferenc-ösztöndíj Debrecen közgyűlése 2006-ban Kölcsey Ferenc-ösztöndíjat alapított debreceni amatőr és hivatásos alkotóművészek, művészeti együttesek részére abból a célból, hogy Debrecenről szóló alkotások létrejöttét ösztönözze. A benyújtott pályázatok értékelését követően a közgyűlés 2019-ben Kölcsey Ferenc-ösztöndíjat adományozott Bálint Albin rendezőnek és a Lautitia Zenei Egyesületnek a
5 Légy jó mindhalálig című musical szimfonikus koncertszínházi változatának megvalósítása érdekében. A Légy jó mindhalálig a város kulturális öntudatának, énképének szerves részévé, egyfajta szellemi nagykövetévé vált. Nyilas Misi történetén keresztül Móricz Zsigmond tanulásba, tudásba, szeretetteljes nevelésbe, illetve az ezen keresztül megvalósuló hagyományőrzés, értékközvetítés és emberi jóság megőrzésének fontosságába vetett hitét fogalmazza meg. A nagyszabású produkció melyet különleges látványvilággal, valamint teljesen élő szimfonikus zenekari és kórushangzással először láthat és hallhat majd a debreceni közönség kivételes városi összefogás eredményeként jön létre. A Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Csokonai Színház művészei, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola, a Lautitia Gyermekkar és az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatos tanulói, valamint tehetséges fiatal táncművészek közreműködésével, melynek keretében több mint száz fős szereplőgárda kelti életre Nyilas Misi felnőtté válásának halhatatlan történetét. Az ösztöndíjat Bálint Albin és Nemes József, a Lautitia Zenei Egyesület elnöke vette át. Az ünnepi műsor közreműködői a következők voltak: Kubik Anna, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, valamint Bozi Benjámin, Dargó Gergely és Grega Csaba, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszékének hallgatói ጀ utóbbiak felkészítője dr. Mohos Nagy Éva professor emerita, Liszt Ferenc-díjas operaénekes. Kísért a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának Debreceni Helyőrségi Zenekara Pál István őrnagy vezényletével. A műsort Mispál Attila, Balázs Béla-díjas film- és színházi rendező, forgatókönyvíró, dramaturg rendezte. A mai napon született első debreceni kisgyermeket Fekete Annának hívják, így 2019-ben ő a városnapi baba. Fotók: Miskolczi János
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Elismerések Debrecen Város Napján 2018-ban
Elismerések Debrecen Város Napján 2018-ban Debrecen Város Napja alkalmából 2018. április 11-én ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő testülete. Az eseményen díszpolgári címeket, Pro Urbe és Mecénás
14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
1 GALAMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
Egységes szerkezetbe foglalva. I. fejezet. A díszpolgári és tiszteletbeli polgár cím 1.
BÉKÉSSZENTANDRÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002.(XI.19.) számú rendeletével módosított 15/2001.(X.29.) számú rendelete a díszpolgári, tiszteletbeli polgár kitüntető cím és egyes
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
T Á J É K O Z T A T Ó Városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevél adományozásáról
T Á J É K O Z T A T Ó Városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevél adományozásáról Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete A Kerekegyházáért díj alapításáról szóló 11/1997. (IV. 25.) sz.,
I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..
Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete
j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s
1. melléklet a 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelethez j a v a s l a t t é t e l i f e l h í v á s CSENGER VÁROS DÍSZPOLGÁRA ELISMERÉS ADOMÁNYOZÁSÁRA Csenger Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE
Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012. (III.07.) számú RENDELETE a díszpolgári cím adományozásáról Örvényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra
Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.16. 9:18 17 feladatellátási hely 14 intézményben 031107 Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Intézmény címe: 4024 Debrecen, Szent Anna
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet a díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe díj, a Karcagért Emlékérem 1 és a Karitatív tevékenységért díj 2, valamint a Karcag Város Közszolgálatáért díj
I. Fejezet. Díszpolgári cím
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.
KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kari Tanácsa az alábbi kari kitüntetéseket alapítja
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon
Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon 1. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellára kiemelkedő közéleti tevékenysége és az egyetem kapcsolatrendszerének bővítése érdekében végzett munkája
1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros IX.
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ.
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE egységes szerkezetben a tiszteletbeli polgári
II. Elismerő cím Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele. Kitüntető díjak 2.
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (IV. 27.) rendelete kitüntető díjak és elismerő címek alapításáról, valamint adományozásának szabályairól Kazincbarcika Város Önkormányzatának
2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben
Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
"Pro Urbe" díj. (1) A Pro Urbe díj ezüst alapanyagú, aranyozott plakettből, és oklevélből áll.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/1993. (VII.10.) Kgy. rendelete az Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és adományozásuk rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalva) Szeged Megyei Jogú Város
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 21/1992. (V.27.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 21/1992. (V.27.) számú r e n d e l e t e a díszpolgári cím alapításáról, adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 24/1997.(III.3.) számú, a 17/2000.
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. május 5-től hatályos
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. február 15-től hatályos
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2016. október 11-től hatályos
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
Az Óbudai Egyetem Alapszabálya 6. függelék 3. verzió AZ ÓBUDAI EGYTEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK ÉS ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA BUDAPEST,
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar
PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: Kitüntető cím és díj alapításáról Módosított rendelet azonosítója:
Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott Kuratórium megválasztására
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.: 31.013-14/2007 Melléklet: 1. sz. hatályban lévő kuratóriumi névsor 2. sz. új kuratórium névsora Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak
I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet.
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (X.3.) Önkormányzati rendelete a kitüntető címek, díjak és elismerő oklevél alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendelet / egységes
RENDELETTERVEZET. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete
RENDELETTERVEZET Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete Az önkormányzati kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 33/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a április 24-i közgyűlés)
1 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a 2012. április 24-i közgyűlés) I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kultúrájáért díj alapítása A Borsod-Abaúj-Zemplén
A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉÉRT DÍJ
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 4/2001. (II.26.), 13/2003.(XI.10.), 13/2009.(VI.24.), a 4/2011.(II.14.), a 12/2011.(VI.29.) KR sz., valamint az 5/2012.(III.30.) ÖR. sz. rendelettel módosított 17/1997.
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
1. Megyei kitüntető díjak és cím. a) a megye rangját emelő, fejlődését elősegítő kiemelkedő tevékenység elismerésére Pro Comitatu Baranya;
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 9/2011. (V. 6.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A Baranya Megyei Önkormányzat
Sajószentpéter Város Díszpolgára
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2008. (IV. 29.) rendelete kitüntető díjak alapításáról, valamint adományozásának szabályozásáról (egységes szerkezetben a 12/2009. (IV.28.),
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjéről szóló rendelet elfogadásáról Mátészalka Város Önkormányzata
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2019. Hatályos 2019. április 25.
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község
1. Általános rendelkezések
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL
SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL Szeged, 2015. február 26. A Kari Tanács a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Ügyrendjének 3. o.) pontjában
1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (VII.16.) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros
T. Ágoston László 70. születésnapjára
T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a
BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018
Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntetésekről
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8./2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntetésekről Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)
Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt
Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;
Gönczy László. Szakmai önéletrajz (Gönczy László) Születési hely, idõ: Budapest, 1957. augusztus 30. Tanulmányok: Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, 1971-1975; Liszt
Arany János emlékhelyek régiónkban
Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,
Elismerések a város napján
Elismerések a város napján Debrecen város napja alkalmából 2015. április 11-én ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő testülete. Az eseményen díszpolgári címeket, Pro Urbe- és Mecénás-díjakat, Sajtódíjat
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.11.) számú rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS EGYÉB KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL, ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete
Abony Város Képviselő-testülete 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről
Abony Város Képviselő-testülete 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 4/2016. (I. 29.) és a 15/2017.
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 10/2004.(IV.21.) rendelete. Kitüntető cím, valamint díjak alapításáról és adományozásáról
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 10/2004.(IV.21.) rendelete Kitüntető cím, valamint díjak alapításáról és adományozásáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése
Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 10/2010.(III.17.), a 34/2009.(XI.13.) rendelettel módosított 20/2009. (V.28.
Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 10/2010.(III.17.), a 34/2009.(XI.13.) rendelettel módosított 20/2009. (V.28.) rendelete egyes kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről (Egységes
Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)
12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel A díszpolgári cím, valamint a Pro-urbe kitüntetés alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzatának 9/2006 (VI.7.) számú rendelete a városi kitüntető címek alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzata a város szellemi és anyagi gyarapodását, fejlődését, értékeinek
ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
10. verzió A Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 5. függelék ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről (T E R V E Z E T) Budapest Főváros IV.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete az elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről (módosítással egybefoglalva
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati
JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e
JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről
Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete - a helyi
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,
Téma: Az írástudók felelőssége
Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics
Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Kunszentmárton Város Önkormányzata képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata képviselő-testületének 22/2013.(V.31.) önkormányzati rendelete Kunszentmárton Város Önkormányzata kitüntető díjainak alapításáról, adományozásának rendjéről Kunszentmárton
Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.
Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi
Előterjesztés a Képviselő-testület szeptember 24-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló 21/2013. (VIII. 16.) önkormányzati rendelet
Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk
Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete az elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről (módosítással egybefoglalva