Abony Város Képviselő-testülete 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről
|
|
- Márta Gáspár
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Abony Város Képviselő-testülete 6/2015.(II.27.) Önkormányzati rendelete kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 4/2016. (I. 29.) és a 15/2017. (VII. 03.) önkormányzati rendelettel) Abony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés i) pontja alapján az alábbi rendeletet alkotja: I. fejezet Általános rendelkezések 1. (1) Abony Város Képviselő-testülete annak érdekében, hogy a város fejlődésének elősegítésében, érdekeinek előmozdításában, az itt lévő emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységet elismerje, az alábbi helyi kitüntetéseket alapítja: a) Abony Közoktatásáért b) Abony Közművelődéséért c) Abony Város Egészségügyéért d) Abony Város Szociális Gondoskodásért e) Az Év Vállalkozója f) Abony Város Közbiztonságáért g) Abony Sportjáért h) Abony Város Sportolója i) Jó tanuló, jó sportoló (2) Az (1) a), c), g)-i) pontjaiban meghatározott helyi elismerések egyéneknek, az (1) b), d), e) és f) pontjaiban meghatározott kitüntetések egyéneknek, közösségeknek és szervezeteknek egyaránt adományozhatók. 2.
2 (1) A helyi elismerések adományozására indokolással ellátott javaslatot tehetnek: a) bármely abonyi választópolgár b) a Képviselő-testület bizottsága c) abonyi székhelyű, illetve tevékenységét részben vagy egészben Abonyban végző civil-, vagy gazdálkodó szervezet d) az egyes helyi elismeréseknél e rendeletben meghatározottak (2) Abonyi választópolgárnak kell tekinteni azon személyeket, akik a javaslattétel időpontjában a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán Abonyban aktív választójoggal rendelkeznek, rendelkezhetnek. 1 (3) Kitüntetés kivételesen posztumusz is adományozható, azonban ez esetben a kitüntetéshez pénzjutalom nem jár. (4) Civil szervezetnek, jogi személynek nem minősülő közösségek kitüntetése esetén a kitüntetéshez pénzjutalom nem jár. (5) A javaslatokat az egyes kitüntetéseknél megjelölt határidőben a Polgármesternek címezve elektronikus úton az abony@abony.hu címre, postai úton a 2740 Abony, Kossuth tér 1. címre kell megküldeni, illetve személyesen az Abonyi Polgármesteri Hivatal Titkárságán kell átadni. A személyesen benyújtott irat átvételét, az átvétel időpontját a Titkárság az irat másodpéldányán igazolja. (6) A jelen rendeletben rögzített javaslattételi határidőt követően beérkezett javaslatok nem vehetők figyelembe. (7) A javaslatokat a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatban kijelölt bizottsága tárgyalja meg, véleményezi és terjeszti javaslatával a Képviselő-testület elé. (8) A helyi elismerések odaítéléséről a Képviselő-testület minősített többséggel dönt. (9) Az odaítélt kitüntetést ünnepélyes keretek között a Polgármester adja át. 3. (1) A kitüntetés adományozásáról szóló oklevélnek tartalmaznia kell Abony Város Címerét, az adományozó határozat számát és keltét, a kitüntetés elnevezését, az adományozó és a kitüntetett nevét, valamint Abony Város Önkormányzatának bélyegző lenyomatát. Az oklevelet a polgármester és a jegyző írja alá. 1 A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról évi L. törvény 1. (2) A választópolgár lakóhelyén vagy - ha lakóhelye mellett legkésőbb a választás kitűzését megelőző 30. napig tartózkodási helyet is létesített - bejelentett tartózkodási helyén választhat. 2
3 (2) 2 A kitüntetéssel járó plakett kör alakú, bronz színű, 7 cm átmérőjű, melyen dombornyomás, véset vagy gravírozás tartalmazza: a) a kitüntetés 1. (1) bekezdése szerinti megnevezését tartalmazó feliratot, b) ha a kitüntetés megnevezése az Abonyra való utalást nem tartalmazza, akkor az Abony feliratot. (3) 3 A kitüntetéssel járó plakettet magába foglaló díszdoboz fedlapján Abony Város Címere, annak belső részén pedig a kitüntetett neve és az átadás éve szerepel. (4) 4 Ahol a kitüntetés átadására jelen rendelet szerint valamely ünnepség keretében kerül sor, és az ünnepség, vagy az azon való díjátadás bármely okból elmarad, akkor a kitüntetés átadására a képviselő-testületnek az ünnepség szokásos időpontját követő munkaterv szerinti ülésén kerül sor. 4. (1) Az e rendelet alapján adományozott kitüntetésekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásra díszes almanach szolgál, melynek vezetéséről, a kitüntetettek bejegyzéséről a jegyző gondoskodik. A nyilvántartást a város honlapján is közzé kell tenni. (2) A nyilvántartásban a következő adatok szerepelnek: a) a kitüntetés megnevezése; b) a kitüntetett neve, lakhelye (működési helye); c) az adományozás jogcíme; d) az adományozásról rendelkező határozat száma; e) az adományozás időpontja. (3) Az adományozásnak az almanachba történő bejegyzését a polgármester és a jegyző hitelesíti. 5. (1) Az a kitüntetett, akit a bíróság jogerős ítéletével a közügyek gyakorlásától eltiltott, érdemtelenné válik a kitüntető díjra és tőle azt vissza kell vonni. (2) A kitüntetésre egyéb okból méltatlanná vált személytől, valamint közösségtől az elismerés visszavonható. (3) A megvonást azok kezdeményezhetik, akik az egyes helyi elismerések adományozására javaslatot tehetnek. 2 Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 1. (1) bekezdése. Hatályos: február 01-től 3 Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 1. (2) bekezdése. Hatályos: február 01-től 44 Kiegészítette: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 1. (3) bekezdése. Hatályos: február 01-től 3
4 (4) A visszavonásról a Képviselő-testület a tudomására jutott tények, információk mérlegelése alapján, minősített többséggel dönt. (5) Visszavonás esetén az adományozott adatait a kitüntetésekről vezetett nyilvántartásból a polgármester és a jegyző által hitelesített áthúzással - törölni kell. A kitüntetéssel járó pénz- és tárgyjutalom nem követelhető vissza. 6. (1) Az e rendeletben szereplő kitüntetésekkel járó juttatások költségvetési fedezetét a mindenkori éves költségvetési rendeletben külön soron kell biztosítani. (2) Az e rendeletben meghatározott kitüntetések adományozásáról, valamint azok esetleges visszavonásáról szóló határozatot, továbbá a díjazottakról szóló méltatást az önkormányzat honlapján kell közzétenni. (3) Az e rendelet hatályba lépését megelőzően adományozott címek és kitüntetések tovább viselhetők. II. fejezet Abony Közoktatásáért kitüntetés 7. Abony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Abony Közoktatásáért kitüntetést adományozhat azoknak a pedagógusoknak, akik kiemelkedő eredményt értek el az óvodai, iskolai, zeneművészeti oktató-nevelő munkában, nagyfokú szakmai felkészültséggel rendelkeznek a tehetséggondozás és a pedagógiai módszerek alkalmazásában. 8. (1) 5 A kitüntetésből évente legfeljebb öt adományozható. (2) A kitüntetés adományozására a 2.. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon felül javaslatot tehetnek: a) helyi intézmények vezetői b) pedagógusok szakmai szervezetei és érdekképviseletei c) szülői munkaközösségek d) az intézményi diákönkormányzatok (3) A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év március 31. napja. (4) A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület április 30. napjáig dönt. 5 Módosította: Abony Város Önkormányzat 15/2017. (VII. 03.) önkormányzati rendeletének 1. -a. Hatályos: július 04-től 4
5 (5) A kitüntetés átadására minden évben a Pedagógus Nap alkalmából kerül sor. 9. (2) A kitüntetéssel járó pénzjutalom összege nettó forint. III. fejezet Abony Közművelődéséért kitüntetés 10. Abony Város Képviselő-testülete Abony Közművelődéséért kitüntetést adományozhat a város kulturális, közművelődési, közgyűjteményi, művészeti életében elért kimagasló érdemek elismeréseként azon magánszemélyeknek, civil közösségeknek, civil szervezeteknek, akik közösségi munkájukkal és a közéletben való részvételükkel - a kitüntetés odaítélését megelőző 5 évben - hozzájárultak Abony kultúrájának gondozásához, a közösségi művelődéshez, a város kulturális színvonalának emeléséhez, helyi és országos közművelődési, tanulmányi, zeneművészeti versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 11. (2) A kitüntetés adományozására a 2.. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon felül javaslatot tehetnek a helyi intézmények vezetői. (3) A kitüntetésre való felterjesztés határideje a tárgyévet megelőző év október 31. napja. (4) A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig dönt. (5) A kitüntetés átadására minden évben a Kultúra napja alkalmából rendezett díszhangversenyen kerül sor. 12. (2) A kitüntetéssel járó pénzjutalom összege nettó forint. IV. fejezet Abony Város Egészségügyéért kitüntetés 5
6 13. Abony Város Képviselő-testülete Abony Város Egészségügyéért kitüntetést adományozhat azon személy részére, aki a városban az egészségügyi ellátás területén kiemelkedő munkát végezett és ezzel hozzájárult az ellátás színvonalának emeléséhez. 14. (2) A kitüntetés adományozására a 2.. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon felül javaslatot tehetnek: a) helyi intézmények vezetői b) az egészségügy területén működő szakmai és érdekképviseleti szervezetek (3) A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év május 1. napja. (4) A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület minden év június 01. napjáig dönt. (5) A kitüntetés átadására minden évben, a Semmelweis Napon (július 1.) kerül sor. 15. (2) A kitüntetéssel járó pénzjutalom összege nettó forint. V. fejezet Abony Város Szociális Gondoskodásért kitüntetés 16. Abony Város Képviselő-testülete Abony Város Szociális Gondoskodásért kitüntetést adományozhat azon magánszemélynek, civil közösségnek, szervezetnek, amely a városban a szociális és gyermekjóléti ellátás területén kiemelkedő munkát végzett és ezzel hozzájárult az ellátás színvonalának emeléséhez. 17. (2) A kitüntetés adományozására a 2.. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon túl a helyben működő szociális intézmények vezetői, valamint az intézményi érdekképviseletek is javaslatot tehetnek. (3) 6 A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év november 1. napja. (4) 7 A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület november 30. napjáig dönt. 6 Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 2. (1) bekezdése. Hatályos: február 01-től 6
7 (5) 8 A kitüntetés átadására a Képviselő-testület december havi díszülésén kerül sor. 18. (2) A kitüntetéssel járó pénzjutalom összege nettó forint. VI. fejezet Az Év Vállalkozója kitüntetés 19. Abony Város Képviselő-testülete Az Év Vállalkozója kitüntetést adományozhat azon abonyi székhelyű, illetve tevékenységüket részben vagy egészben Abonyban végző köztartozás mentes - vállalkozók, vagy vállalkozások részére, amelyek az adott évben a város gazdasági potenciáljának javításával, a helyi foglalkoztatottság növelésével, minőségi munkahelyek létrehozásával, új vállalkozások bevonzásával, megtelepedésük ösztönzésével, a város jó hírnevének öregbítésével, a város nyújtotta szolgáltatások fejlesztésével, azok támogatásával, szponzorációval hozzájárultak egy élhetőbb, népességmegtartó képességében erősödő, fejlődő Abony megteremtéséhez. 20. (2) A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év november 1. napja. (3) A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület november 30. napjáig dönt. (4) A kitüntetés átadására a Képviselő-testület december havi díszülésén kerül sor. 21. (1) A kitüntetés adományozása során plakett és oklevél jár. VII. fejezet Abony Közbiztonságáért kitüntetés 22. Abony Város Képviselő-testülete Abony Közbiztonságáért kitüntetést adományozhat azon magánszemélynek, civil közösségnek, szervezetnek, amely a városban a bűnmegelőzés, katasztrófavédelem területén kiemelkedő színvonalú munkát végzett, elnyerve ezzel a város lakosságának közmegbecsülését Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 2. (2) bekezdése. Hatályos: február 01-től 8 Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 2. (3) bekezdése. Hatályos: február 01-től 7
8 (2) A kitüntetés adományozására a 2. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon túl javaslatot tehetnek: a) a Ceglédi Rendőrkapitányság vezetője, b) Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cegléd Katasztrófavédelmi Kirendeltségének vezetője, c) Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cegléd Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetője d) Abonyi Polgárőrség vezetője. (3) 9 A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év november 1. napja. (4) 10 A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület november 30. napjáig dönt. (5) 11 A kitüntetés átadására a Képviselő-testület december havi díszülésén kerül sor. 24. (2) A kitüntetéssel nettó forint pénzjutalom jár. VIII. fejezet Abony Sportjáért kitüntetés 25. Abony Város Képviselő-testülete Abony Sportjáért díjat adományozhat azon edzőnek, oktatónak, sportvezetőnek, aki országos vagy nemzetközi versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat felkészített. 26. (2) A kitüntetés adományozására a 2.. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon túl a helyi intézmények vezetői, is javaslatot tehetnek. (3) A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év november 1. napja. (4) A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület november 30. napjáig dönt. (5) A kitüntetés átadására a Képviselő-testület december havi díszülésén kerül sor. 27. (2) A kitüntetéssel nettó forint pénzjutalom jár. Abony Város Sportolója kitüntetés 9 Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 3. (1) bekezdése. Hatályos: február 01-től 10 Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 3. (2) bekezdése. Hatályos: február 01-től 11 Módosította: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendeletének 3. (3) bekezdése. Hatályos: február 01-től 8
9 28. Abony Város Képviselő-testülete Abony Város Sportolója díjat adományozhat azon sportolók részére, akik az adományozást megelőző évben országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 29. (1) A kitüntetésből évente 3 adományozható. (2) A kitüntetések adományozására a 2.. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon túl a helyi intézmények vezetői, is javaslatot tehetnek. (3) A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év november 1. napja. (4) A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület november 30. napjáig dönt. (5) A kitüntetés átadására a Képviselő-testület december havi díszülésén kerül sor. 30. (2) A kitüntetéssel nettó forint pénzjutalom jár. Jó tanuló, jó sportoló kitüntetés 31. Abony Város Képviselő-testülete Jó tanuló, jó sportoló díjat adományozhat azon tanulók részére, akik az adományozást megelőző évben országos vagy nemzetközi sportversenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és legalább jeles (4,5 és a feletti) tanulmányi eredményt értek el. 32. (1) A kitüntetésből évente kettő adományozható. (2) A kitüntetések adományozására a 2.. (1) a)-c) pontjaiban meghatározottakon túl a helyi intézmények vezetői, is javaslatot tehetnek. (3) A kitüntetésre való felterjesztés határideje minden év november 1. napja. (4) A kitüntetés adományozásáról a Képviselő-testület november 30. napjáig dönt. (5) A kitüntetés átadására a Képviselő-testület december havi díszülésén kerül sor. 33. (2) A kitüntetéssel járó oklevél a 3. (1) bekezdésében rögzítetteken túl tartalmazza az iskola és/vagy a sportszervezet megnevezését. (3) A kitüntetéssel nettó forint pénzjutalom jár. 9
10 IX. fejezet Záró rendelkezések 34. (1) E rendelet március 1. napján lép hatályba. (2) Hatályát veszti a sportról és az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól szóló 11/2010. (V. 03.) önkormányzati rendelet 19. -a, a közművelődési, könyvtári és múzeumi feladatainak ellátásáról szóló 14/2011. (V. 05.) számú önkormányzati rendelet 11. -a. Abony, február 26.. polgármester.. jegyző Kihirdetve: február 27. jegyző Záradék: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének a kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelete az alábbi rendeletekkel egységes szerkezetben foglalása megtörtént: - Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2016. (I. 29.) önkormányzati rendelete - Abony Város Önkormányzat 15/2017. (VII. 03.) önkormányzati rendelete 10
Általános rendelkezések 1..
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006. /VII. 28./ önkormányzati rendelete a városi önkormányzat által alapított kitüntető címről és díjakról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.
Pásztó Város önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006./VII.28./ számú rendelete a városi önkormányzat által alapított kitüntető címről és díjakról
Pásztó Város önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006./VII.28./ számú rendelete a városi önkormányzat által alapított kitüntető címről és díjakról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2014. (IX. 5.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K i v o n a t a Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2003. augusztus 26- án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselőtestület 17/ 2003. (IX.
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete. A helyi kitüntető címekről és díjakról
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(IX.28.) önkormányzati rendelete A helyi kitüntető címekről és díjakról Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (VIII.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a város érdekében végzett munka elismeréséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE
MEDGYESEGYHÁZA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (III.28.) Ök. RENDELETE a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről
Harkány Város Önkormányzatának 8/2012. (V. 14.) sz. rendelete a Díszpolgári cím, valamint a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Harkány Város Önkormányzatának az 1990. évi LXV. törvény
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről
Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,
PRO URBE SZIGETSZENTMIKLÓS 1.. (2) A Pro Urbe díj adományozására javaslatot tehetnek: (3) A díj odaítélésére a Kulturális Bizottság tesz javaslatot.
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 23/2004./IX.29./sz. r e n d e l e t e EGYES KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJÉRŐL ========================================= Szigetszentmiklós
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.
I. Fejezet. Díszpolgári cím
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (XII. 9.) önkormányzati rendelet a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. Képviselő-testületének. 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e
TARANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5 /1999.(V.27.) kt.sz. r e n d e l e t e Tarany Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által alapított kitüntető címről, díjról és oklevélről és adományozások
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: Kitüntető cím és díj alapításáról Módosított rendelet azonosítója:
14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
1 GALAMBOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2008. (XII.03.) számú rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról
- 1 - SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2010. ( ) rendelete a Soltszentimréért Díj alapításáról és adományozásáról Soltszentimre Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete
Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és
(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 7 /1998. ( IX.21.) valamint. 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított
Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7 /1998. ( IX.21.) valamint 9/2012.(XI.15.) önkormányzati rendeleteivel módosított 6 /1998.( VIII.24.) számú rendelete Pro Civitate Hantos kitüntetés
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 8/2016.(VII.06.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi kitüntető díjak adományozásáról Módosított rendelet azonosítója:
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)
13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról
BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zalaszentgyörgy község Önkormányzati Képviselőtestületének 5./2006. (V.03.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati Képviselőtestülete
Kunszentmárton Város Önkormányzata képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata képviselő-testületének 22/2013.(V.31.) önkormányzati rendelete Kunszentmárton Város Önkormányzata kitüntető díjainak alapításáról, adományozásának rendjéről Kunszentmárton
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
RENDELETTERVEZET. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete
RENDELETTERVEZET Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2016. ( ) önkormányzati rendelete Az önkormányzati kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete
I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..
Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete
1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros IX.
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. május 5-től hatályos
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2018. február 15-től hatályos
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
Előterjesztés a Képviselő-testület szeptember 24-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és díjakról szóló 21/2013. (VIII. 16.) önkormányzati rendelet
JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e
JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ.
ÖNKORMÁNYZATI KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ MIKEPÉRCS KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/1997.(IX.22.) SZ. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE egységes szerkezetben a tiszteletbeli polgári
(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete. a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről I.
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007.(XI.12.) számú rendelete a kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről Élve a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.
Díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapítása 1..
Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2004. (V.26.) KT.számú rendelete a községi díszpolgári cím, valamint emlékplakett alapításáról és adományozásáról. Csabacsüd Nagyközség Képviselő-testülete
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések adományozásáról. I.
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések adományozásáról Kozármisleny Város Önkormányzatának Képviselő- testülete az Alaptörvény
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 33/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete DÍSZPOLGÁRI CÍM ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSA RENDJÉRŐL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 33/2007.(XI.
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet
1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet a díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe díj, a Karcagért Emlékérem 1 és a Karitatív tevékenységért díj 2, valamint a Karcag Város Közszolgálatáért díj
1. Általános rendelkezések
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete
NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.11.) számú rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS EGYÉB KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL, ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete
II. Elismerő cím Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele. Kitüntető díjak 2.
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (IV. 27.) rendelete kitüntető díjak és elismerő címek alapításáról, valamint adományozásának szabályairól Kazincbarcika Város Önkormányzatának
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva. 2016. október 11-től hatályos
I. FEJEZET ALGYŐ NAGYKÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA KITÜNTETŐ CÍM. (1) A Képviselő-testület megalapítja az Algyő Nagyközség Díszpolgára kitüntető címet.
Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (X.3.) Önkormányzati rendelete a kitüntető címek, díjak és elismerő oklevél alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló rendelet / egységes
1. Megyei kitüntető díjak és cím. a) a megye rangját emelő, fejlődését elősegítő kiemelkedő tevékenység elismerésére Pro Comitatu Baranya;
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 9/2011. (V. 6.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról (a módosításokkal egységes szerkezetben) A Baranya Megyei Önkormányzat
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (IV. 25.) önkormányzati rendelete A rákóczifalvai kitüntető címek és díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Rákóczifalva Város Önkormányzata
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság
1.. a./ Bugac Község Díszpolgára b./ Bugac Községért Kitüntetés c./ Bugac Község Polgármesterének kitüntető díja. Bugac Község Díszpolgára 2..
BUGAC ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGEK KÖZÖS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/1997. /VII. 1. / sz. RENDELETE A KITÜNTETŐ DÍJAK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Módosítások:
Sajószentpéter Város Díszpolgára
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2008. (IV. 29.) rendelete kitüntető díjak alapításáról, valamint adományozásának szabályozásáról (egységes szerkezetben a 12/2009. (IV.28.),
Csenger Város Önkormányzat Képviselő- Testületének. 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelete
Csenger Város Önkormányzat Képviselő- Testületének 9/2015.(VII.24.) önkormányzati rendelete Csenger Város Díszpolgári cím, a Csenger Szolgálatáért érdemérem és a Csengerért kitüntető cím alapításáról és
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete. a díszpolgári cím adományozásáról
GÖLLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 6/2007. (VIII. 3.) sz. rendelete a díszpolgári cím adományozásáról Gölle Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község
Módosította a 6/2013. (IV. 26.) önk. rend. Hatályos: a kihirdetését követő napon 2013. 04. 27.
Heves Megye Önkormányzatának 9/202. (III. 30.) önkormányzati rendelete a Heves Megyei Önkormányzat által alapított kitüntető díjakról és adományozásuk rendjéről Heves Megye Közgyűlése a helyi önkormányzatokról
12/2014. ( ) Kgy. rendelet
12/2014. (04. 28.) Kgy. rendelet A nevelési, közművelődési, kulturális területen dolgozók illetve a város közszolgálatáért végzett munka elismerésének szabályozásáról A Magyarország címerének és zászlajának
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2004. /III.1./ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat által adományozható elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Egységes szerkezetbe foglalva. I. fejezet. A díszpolgári és tiszteletbeli polgár cím 1.
BÉKÉSSZENTANDRÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2002.(XI.19.) számú rendeletével módosított 15/2001.(X.29.) számú rendelete a díszpolgári, tiszteletbeli polgár kitüntető cím és egyes
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete az elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről (módosítással egybefoglalva
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2010. (VIII. 18.) önkormányzati rendelete az elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről (módosítással egybefoglalva
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (V.22.) RENDELETE A DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete
Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj
1. A rendelet célja. 2. A képviselő-testület által alapított kitüntető címek, díjak. 3. Kistelek Város Díszpolgára cím
Kistelek Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 11.) önkormányzati rendelete Kistelek Városi Önkormányzat kitüntetéseinek, díjainak alapításáról és adományozásuk rendjéről Kistelek Város
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjéről szóló rendelet elfogadásáról Mátészalka Város Önkormányzata
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zalaboldogfa község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/2006. (VI.19.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaboldogfa Község Önkormányzati Képviselőtestülete
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 20/2005. (VII.14.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetésekről 1
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 20/2005. (VII.14.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetésekről 1 (Egységes szerkezetben a 40/2006. (XI.16.), 42/2008. (X.17.), 60/2008. (XII.22.), 37/2009.
Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete. Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről
Kacsóta Községi Önkormányzat 13/2009. (IX.9.) KT. Rendelete Kacsóta község kitüntető címeinek, díjának alapításáról és adományozásuk rendjéről Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete - a helyi
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom
1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím
Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010.(IV.21.) számú önkormányzati rendelete a díszpolgári cím, a kitüntető díjak, valamint Sásd aranykönyvének alapításáról szóló 4/1994. (VIII.20.) számú
Magyarország Alaptörvénye a 32. cikkében (1) A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között a) rendeletet alkot;
INDOKOLÁS A rendelet megalkotásának célja: Révfülöp Nagyközség Önkormányzata azzal a céllal, hogy a közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket méltó elismerésben részesíthesse, valamint
12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1992.(IX. 28.) számú rendelete egységes szerkezetben a 11/2007.(VI.26.) számú rendelettel A díszpolgári cím, valamint a Pro-urbe kitüntetés alapításáról és adományozásáról
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (VI. 28.) sz. rendelete
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (VI. 28.) sz. rendelete A városi kitüntetések, elismerő címek, a díszoklevél alapításáról és adományozásáról Módosította: 24/2007. (IX. 27.)
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2004. (IX.24.) 1 önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról 2 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Magyarország címerének
2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben
Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.)
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018.(V.08.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjéről szóló rendelet elfogadásáról (egységes szerkezetben
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2005.(IX. 21.), a 11/2006.(IV. 28.) a 12/2007.(IV. 27.) a 9/2009.(IV.29.) a 15/2009.(IX.04.) a 16/2009.(IX.29.) a 9/2011. (VI. 24.) és a
1/7. 35/2013. (XII. 23.) önkormányzati rendelet 1. a) pontja. Hatályos: január 1-jétől.
Cegléd Város Önkormányzatának a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 38/2003. (XII. 31.) Ök. rendelete a 3/2007. (II. 22.) Ök. rendelet, a 2/2012. (II. 23.) és a 35/2013.
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete. Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország
Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati
11/2006. (III.10.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosban adományozható kitüntetésekről 1
11/2006. (III.10.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a Józsefvárosban adományozható kitüntetésekről 1 Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület)
Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE
Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 22/2014.(XI.6.) önkormányzati RENDELETE A Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről Lőrinci Város Önkormányzata
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete az
"Pro Urbe" díj. (1) A Pro Urbe díj ezüst alapanyagú, aranyozott plakettből, és oklevélből áll.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/1993. (VII.10.) Kgy. rendelete az Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és adományozásuk rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalva) Szeged Megyei Jogú Város
Általános rendelkezések
A Szálkai Önkormányzat 4/2007. (II.13.) rendelete a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 10/2004.(IV.21.) rendelete. Kitüntető cím, valamint díjak alapításáról és adományozásáról
Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 10/2004.(IV.21.) rendelete Kitüntető cím, valamint díjak alapításáról és adományozásáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
K I V O N A T. Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
K I V O N A T Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. március 22-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl Tárgy: Javaslat Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2011. (..) önkormányzati
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),
Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 10/2010.(III.17.), a 34/2009.(XI.13.) rendelettel módosított 20/2009. (V.28.
Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének a 10/2010.(III.17.), a 34/2009.(XI.13.) rendelettel módosított 20/2009. (V.28.) rendelete egyes kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről (Egységes
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉÉRT DÍJ
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 4/2001. (II.26.), 13/2003.(XI.10.), 13/2009.(VI.24.), a 4/2011.(II.14.), a 12/2011.(VI.29.) KR sz., valamint az 5/2012.(III.30.) ÖR. sz. rendelettel módosított 17/1997.
Lezárva: 2015. április 2. Hatály: 2015.IV.2. - Rendeletek - 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet - Szolnok Megyei Jogú Vár
1. oldal 15/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelet Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata díjairól Egységes szerkezetbe foglalva a 34/2010. (IX.24.), 51/2010. (XII.9.), a 20/2011. (V.26.), a 26/2011. (VI.30.),