Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "http://www.mymusic.hu/zenekarok/adatok.php?id=4020"

Átírás

1 Előadó megnevezése: JAZZ FIVE Honlap:

2

3 Bemutatkozás: A JAZZ FIVE Debrecen első profi jazzegyütteseként 5 taggal 2008-ban alakult, azzal a céllal, hogy a nagyra becsült közönség számára minőségi, igényes, művészi élőzenét szolgáltasson, így mára az év minden szakában aktívan koncertező és változatos programokat biztosító zenekar lett, melynek különlegessége, hogy játékosai előadásaik során, több hangszeren, professzionális szinten interpretálják a művészi zenét. A zenekar tagjai többdiplomás zeneművész-tanárok, akik mögött több mint huszonöt-évnyi fejlesztő tanulás és szakmában eltöltött aktív év áll. A Debrecenben egyedülállóan csak többdiplomás művészekből álló szórakoztató-zenekar szaktudása és művészi kvalitása garancia a legmagasabb színvonalon előadott produkciókra, műsorokra. Professzionális zenészként lehetőségük volt Európa legtöbb országában rangos eseményeken, nívós előadásokon részt venni, amely hatalmas élményekkel és rengeteg szakmai tapasztalattal gazdagította pályafutásukat. A JAZZ FIVE zenekar repertoárja igen széleskörű, a tradicionális jazz muzsikától, a latin és magyar örökzöldeken, filmzenéken át, egészen a modern hangvételű funky és hip-hop zenéig terjed. Zenei tevékenységük sokoldalú. A koncerteken kívül filmvetítéssel egybekötött programokkal és matinéelőadással is kedveskednek a hallgatóságnak. Minden dal saját - a zenekarra szabott- hangszerelésben szólal meg, amit az együttes művészeti vezetője készít. Természetesen nem rugaszkodhatnak el teljesen a megszokott hangvételtől, de minden alkalommal törekednek az egyedi hangzású feldolgozások igényes megszólaltatására. Az együttes évek óta lehetőséget biztosít a feltörekvő zenészeknek előadói képességeik, szakmai felkészültségük továbbfejlesztésére. Az együttes számos rangos fellépésen van már túl. Saját koncertjeiken kívül nagy örömmel lépnek fel fesztiválokon, bálokon, közösségi és városi rendezvényeken, többek között az Anna Bálon is Balatonfüreden, ahol Debrecen városát képviselték. Nagy sikerrel közreműködtek minden alkalommal Debrecen Város Bálján, amely a régió legrangosabb közéleti eseménye, de visszatérő művészek a Virágkarnevál Díjkiosztó Gáláján is, valamint a régió elit rendezvényein, eseményein egyaránt. A Nemzetközi Jazz Nap rangos és megtisztelő szakmai megmérettetésein egyedüli professzionális zenekarként képviselik a várost és a helyi értékeket. Hangszerbemutatóval egybekötött, közkedvelt jazz-előadás sorozatuk a jazz korszakokat ismertetve - azok jellemző hangszereinek bemutatásával -, amellett hogy minden korosztály számára önfeledt szórakozást nyújt - oktató és fejlesztő jellegű - közművelési és közönségnevelési célokat is szolgál. Korszerű tehetségmenedzselési programjuk az új ismeretek elsajátítása mellett fejlődési és szinten tartási lehetőséget biztosít a szakmai utánpótlásképzésben részt vevőknek és a műkedvelőknek egyaránt. Nagycsaládos szülőként fontosnak tartják a felnőtt közönség mellett a gyermekközönség igényeinek és műveltségének kialakítását, fejlesztését. Hagyományos karácsonyi hangversenysorozatuk minden évben nagy sikert arat, melynek teljes bevételét karitatív célokra ajánlják fel a hátrányos helyzetű, rászoruló gyermekek és családok részére, a társadalmi szerepvállalás jegyében. Küldetésük, hogy - a komolyzene és a jazz szintetizálásával, valamint a magas- és multikulturális igényeket is kiszolgálva - a jövő művelt közönségét nevelhessék fel. Programjaikban magas művészi és társadalmi értékeket biztosítva - minden művelt zenei réteg képviselteti magát, így műsoraikban mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő szórakoztató és művészi zenét. Előadásaik során - tevékenységeiknek köszönhetően - nem csak közkedveltté, hanem közérthetővé fejlesztették a művész zenét és ezen belül a jazzt. Tudatos szakmai tevékenységeik és tudományos munkásságuk nagy hatást gyakorol a régió zenei életére. A JAZZ FIVE a széles közönségrétegek igényeit - magas társadalmi és művészi értékfaktorral - kielégítő tevékenységei miatt mára a régió legaktívabb és legsikeresebb vezető jazzegyüttese lett, amely a nemzeti és az egyetemes értékek korszerű szintetizálásával új népszerű - zenei gyűjtőstílust alkotott meg, Székely Jazz néven. JAZZ MINDENKINEK!!!

4 JAZZ FIVE évi programjai A JAZZ FIVE programok teljes tartalma és összeállítása saját szellemi terméknek minősül, ennek értelmében jogvédelem alatt állnak. Kérjük ennek figyelembe vételét és az erre vonatkozó rendelkezések maradéktalan betartását! 1, Program címe: Jazz standardek, örökzöldek, régi magyar slágerek Műsoridő: 1-5 óra időtartam Több órás fellépés esetén szükségünk van 1db bárszékre, vagy magasított lábú székre és 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. Igény szerint a vetítéshez lehetőség szerint szükségünk van DVD-lejátszóra és kivetítő eszközökre (Projektor, vetítővászon ). A jazz repertoár legismertebb és leggyönyörűbb dalai szólalnak meg, igény szerint bálokon aláfestő zeneként, koncerteken önálló programként 1-5 órás időtartamban. Több alkalommal táncosok és tűzzsonglőrök csatlakoztak ehhez a produkcióhoz, ezzel fokozva az élményt. Kuriózumként, saját kompozíciók, magyar népdalok szólalnak meg jazz swing stílusban. A legnagyobb előadóktól, mint pl. Frank Sinatra, Ella Fitzgerald, Tito Puente, Duke Ellington, Glenn Miller előszeretettel játszanak nagysikerű feldolgozásokat. Az előadáshoz igény szerint HD háttérvideó-vetítés is kérhető a komplexebb, nagyobb élmény érdekében.

5 2, Program címe: CINEMA JAZZ - Barangolás a filmzenék világában (Filmvetítéssel egybekötött hangulatos koncert) Műsoridő: 1-1,5 óra Az előadáshoz szükségünk van 1db bárszékre, vagy magasított lábú székre és 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. A vetítéshez lehetőség szerint szükségünk van DVD-lejátszóra és kivetítő eszközökre (Projektor, vetítővászon ). Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás a művészi filmzenék témakörében, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban közművelődési rendezvényekre, közösségi programokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! A filmtörténet remekei montázsként, kisfilmekként jelennek meg a kivetítőn, míg alatta élőben szólalnak meg a filmek gyönyörű betétdalai, címzenéjük. Ez egy komplex program, mivel egyszerre nyújt vizuális és akusztikus élményt, ahol magyar és külföldi alkotásokkal egyaránt megismerkedhet a közönség. (Keresztapa, James Bond, Csinibaba, Meseautó, 2x2 néha 5, Rózsaszín párduc...)

6 3, Program címe: Funky, Soul, Latin-koncert Műsoridő: 1-2 óra A vetítéshez lehetőség szerint szükségünk van DVD-lejátszóra és kivetítő eszközökre (Projektor, vetítővászon ). A modern kor tánczenéje, a fesztiválok sikerszámai szólalnak meg az 1-1,5 órás koncerten, amely időtartama igény szerint bővíthető. Ez a blokk önfeledt szórakozást biztosít a vegyes közönség számára, fiataloknak és időseknek egyaránt, hiszen a stílusok legközkedveltebb dalai csendülnek fel olyan előadóktól, mint Ray Charles, Stevie Wonder, Santana, Dizzy Gillespie, Wild Cherry, Aretha Franklin, Amy Winehouse, Herbie Hancock Kuriózumként a zenekar saját dalai is megszólalnak. Az előadáshoz igény szerint HD háttérvideó-vetítés is kérhető a komplexebb, nagyobb élmény érdekében.

7 4, Program címe: A Jazzről egyszerűen és könnyedén Műsoridő: perc Az előadáshoz szükségünk van 1db bárszékre, vagy magasított lábú székre és 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. A vetítéshez lehetőség szerint szükségünk van DVD-lejátszóra és kivetítő eszközökre (Projektor, vetítővászon ). Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás közismert dallamokkal, híres filmzenékkel, örökzöld slágerekkel, mesedallamokkal és rajzfilmslágerekkel, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban közművelődési rendezvényekre, közösségi programokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! Az előadás után lehetőség nyílik a különböző hangszerek kipróbálására is. I. Program (Óvodások és alsó tagozatos iskolások számára) Hangszerbemutatóval egybekötött zenés előadás híres mesedallamokkal, rajzfilmslágerekkel. II. Program (Felső tagozatos iskolások és középiskolások számára) Zenés, a jazztörténetet áttekintő előadás, híres filmzenékkel, örökzöld slágerekkel. III. Program (Minden korosztály számára) Vetítéssel egybekötött zenés előadás híres filmzenékkel, örökzöld slágerekkel.

8 5, Program címe: Kellemes, hangulatos aláfestőzene Műsoridő: 1-3 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték élőben, saját készítésű, egyedi hangzású zenekari alapokra. Kreatív improvizációk hangulatos zenékre, lágy dallamokra. Elit rendezvények, bálok, fogadások, vacsorák, ceremóniák, vállalati bulik, bankettek magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása, a halk aláfestő-zenétől a teljes estét kitöltő hangulatos koncertig.

9 6, Program címe: JAZZ-FUSION Műsoridő: 1-2 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. JAZZ-FUSION műsorunk vadonatúj, modern hangvételű saját dalokból áll, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban a tavasszal induló fesztiválidényre ajánlunk a szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték élőben. Kreatív improvizációk hangulatos zenékre, pörgős slágerekre. Hangulatos, modern hangvételű buli-dalok főleg a fiatalabb korosztály számára.

10 7, Program címe: ABBA-JAM Műsoridő: 1-1,5 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. ABBA-JAM műsorunk vadonatúj hangszerelésben, fergeteges improvizációkkal és változatos stílusokban mutatja be a világhírű ABBA slágereket, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban a tavasszal induló fesztiválidényre ajánlunk a szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték élőben. Kreatív improvizációk világhírű ABBA slágerekre. Hangulatos, modern hangvételű buli-dalok a fiatal és idős korosztály számára egyaránt.

11 8, Program címe: JAZZKARÁCSONY-NAGYKARÁCSONY Műsoridő: 1-1,5 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. A vetítéshez lehetőség szerint szükségünk van DVD-lejátszóra és kivetítő eszközökre (Projektor, vetítővászon ). A karácsonyi műsorunk HD háttérvideók mellett vadonatúj hangszerelésben, fergeteges improvizációkkal és változatos stílusokban mutatja be a meghitt hangulatú, világhírű karácsonyi slágereket, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet az adventi időszakra ajánlunk a szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték élőben. Kreatív improvizációk világhírű karácsonyi slágerekre. Hangulatos, meghitt hangvételű dalok a fiatal és idős korosztály számára egyaránt. Ez egy komplex program, mivel egyszerre nyújt vizuális és akusztikus élményt, ahol magyar és külföldi közkedvelt karácsonyi dalokkal egyaránt megismerkedhet a közönség.

12 9, Program címe: Rajzfilmslágerek, mese-, gyermek- és népdalok Műsoridő: 1-1,5 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. A vetítéshez lehetőség szerint szükségünk van DVD-lejátszóra és kivetítő eszközökre (Projektor, vetítővászon ). Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban matiné-előadásokra, családi- és közművelődési rendezvényekre, valamint közösségi programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! Rajzfilmslágerek műsorunk vadonatúj hangszerelésben, fergeteges improvizációkkal és változatos stílusokban mutatja be a világhírű rajzfilmslágereket, a mese-, gyermek- és népdalokat. Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték saját készítésű, egyedi hangzású zenekari alapokra. Kreatív improvizációk varázslatos rajzfilm- és mesezenékre (Disney), híres gyermek- és népdalokra. A gyönyörű dallamokat HD háttérvideóvetítés teszi még élvezetesebbé, így minden korosztály egyaránt élvezni tudja a programot, amely családi rendezvények, gyermek matiné-előadások magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

13 10, Program címe: Musical slágerek Műsoridő: 1-2 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. A leghíresebb Musical slágerek vadonatúj hangszerelésben, fergeteges improvizációkkal és változatos stílusokban mutatja be a világhírű és közkedvelt slágereket, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban gálaestekre, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk a szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték saját készítésű, egyedi hangzású hangszerelésben, élőben. A műsorban elhangoznak a leghíresebb Musical betétdalok igényes feldolgozásai. Az igényes felnőtt korosztály magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

14 11, Program címe: World Jazz Műsoridő: 1-1,5 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. A leghíresebb magyar népdalok vadonatúj hangszerelésben, fergeteges improvizációkkal és változatos stílusokban mutatja be a világhírű és közkedvelt slágereket, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban táncházakba, gálaestekre, népzenei fesztiválokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk a szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték saját készítésű, egyedi hangzású hangszerelésben, élőben. A műsorban elhangoznak a leghíresebb magyar népdalok igényes feldolgozásai két külön önálló kompozícióba, népdal-szvitbe tömörítve. Az igényes felnőtt korosztály magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

15 12, Program címe: CROSSOVER Komolyzenei válogatás Műsoridő: 1-3 óra A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás a művészikomolyzene témakörében, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban közművelődési rendezvényekre, közösségi programokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! Komolyzenei képesítéseink lehetővé teszik, hogy hiteles, korhű előadásban szólalhassanak meg a leghíresebb komolyzenei remekművek, slágerek a reneszánsztól a kortárs zenéig (saját kompozíciókkal színesítve), a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban báli estekre, fogadásokra, kiállítás megnyitókra, múzeumi látogatásokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk a szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú polifon hangszerjáték saját készítésű, egyedi hangzású hangszerelésben, élőben. A műsorban elhangzanak a leghíresebb komolyzeneszerzők kompozícióinak eredeti változatai és igényes feldolgozásai. Az igényes felnőtt korosztály magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

16 13, Program címe: Táncok a Világ körül Műsoridő: 45perc A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. Versenytáncokat (5 standard és 5 latin-amerikai stílusú táncot) és modern táncokat (jazzrock, funky, hip-hop) is magában foglaló program, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban a tánciskoláknak, táncstúdióknak, tánccsoportoknak, tánc-és sportegyesületeknek, amatőr és profi táncosoknak, jegyespároknak ajánljuk, versenyekre, versenyfelkészítőre, tánctanfolyamokra, táncvizsgákra, szóló- és társastánc bemutatókra, báli estekre, táncos rendezvényekre, ismerkedési estekre, az általános táncműveltség elsajátításához ajánljuk a szervezők figyelmébe!!! I. Program (Óvodások és alsó tagozatos iskolások számára) Hangszerbemutatóval egybekötött zenés-prózai előadás híres mesedallamokkal, rajzfilmslágerekkel. A tánckultúra és tánczenék bemutatása a legfiatalabb korosztályoknak a legkedveltebb rajzfilmslágereken keresztül. II. Program (Felső tagozatos iskolások, középiskolások és felnőttek számára) Hangszerbemutatóval egybekötött zenés-prózai előadás híres tánczenékkel. Nemzetközi versenytánc-stílusok, Standard és Latin-amerikai táncok amatőr, versenytáncosok, valamint a társas táncok iránt érdeklődők részére.

17 Hangszerbemutatóval egybekötött zenés-prózai előadás 45percben közismert tánczenékkel, az iskolák, tánciskolák és művelődési házak számára. Az előadás alatt lehetőség nyílik a táncolni vágyók részére a táncórákon elsajátított anyag, koreográfiák, lépések kipróbálására élő zenére. Az előadás keretében a közönség megismerkedhet a különböző kultúrák társastáncstílusainak sajátosságaival, ritmusainak, dallamvilágának különlegességeivel a Jazz Five zenekar előadásában. A program során bemutatásra kerülnek a műfajok legismertebb és legnépszerűbb hangszerei, melyeket a műsor végén kis létszámú csoportokban ki is próbálhatnak az érdeklődők. Igényes, magas színvonalú polifon hangszerjáték saját készítésű, egyedi hangzású hangszerelésben, élőben. A műsorban elhangzanak a leghíresebb szalontáncok, hagyományos és modern tánczenék (standard és latin-amerikai stílusú táncok, modern táncok, de igény szerint egyéb stílusú táncok) eredeti változatai és igényes feldolgozásai. Az művelt gyermek- és felnőtt korosztály magas szintű tánczenei szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

18 14, Program címe: A négy évszak Műsoridő: perc A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. I. Program (Óvodások, alsó tagozatos iskolások és családok számára) Hangszerbemutatóval egybekötött zenés-prózai előadás közismert népdalokkal. Az évszakok jellegzetességeinek bemutatása a zenén keresztül. II. Program (Felső tagozatos iskolások, középiskolások és felnőttek számára) Hangszerbemutatóval egybekötött zenés-prózai előadás közismert jazz slágerekkel. Az évszakok jellegzetességeinek bemutatása a zenén keresztül, (Tavasz- Spring swing, Nyár- Summertime jazz, Ősz- Autumn bossa, Tél- Christmas Waltz)

19 15, Program címe: Nemzeti és nemzetközi ünnepnapok Műsoridő: 30-45perc A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás a nemzeti és nemzetközi ünnepnapok ( tanévnyitó, zene világnapja, aradi vértanúk megemlékezés, adventi időszak ünnepei, farsang, 1848-as szabadságharc megemlékezés, anyák napja, nemzeti összetartozás napja, tanévzáró, ballagás ) témakörében, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban nemzeti és nemzetközi ünnepségekre, közművelődési rendezvényekre, közösségi programokra, kiállítás megnyitókra, múzeumi látogatásokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú polifon ének- és hangszerjáték saját, egyedi hangzású populáris stílusú dalok, élőben. A műsorban elhangzanak a legfontosabb nemzeti és nemzetközi ünnepnapok ismeretterjesztő jelleggel, tematikusan hozzá kapcsolódó dalok kíséretében. Az igényes gyermek és felnőtt korosztály magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

20 16, Program címe: Híres Operett slágerek Műsoridő: 60perc A fellépés időtartamára szükségünk van 3db karfa nélküli, háttámlával rendelkező normál székre. A leghíresebb Operett slágerek vadonatúj hangszerelésben, fergeteges improvizációkkal és változatos stílusokban mutatja be a világhírű és közkedvelt slágereket, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban gálaestekre, közművelődési rendezvényekre, kiállítás megnyitókra, múzeumi látogatásokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú ének- és hangszerjáték saját készítésű, egyedi hangzású hangszerelésben, élőben. A műsorban elhangoznak a leghíresebb Operett betétdalok koncertszerű, igényes feldolgozásai. Az igényes felnőtt korosztály magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

21 17, Program címe: ÁLLATKERTI SÉTA Műsoridő: perc Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás az állatkerti állatok témakörében, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban közművelődési rendezvényekre, közösségi programokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú polifon ének- és hangszerjáték saját, egyedi hangzású, populáris stílusú daljáték, élőben. Az Állatkerti séta c. daljátékban bemutatásra kerülnek a legfontosabb állatkerti állatok ismeretterjesztő jelleggel, tematikusan hozzá kapcsolódó dalok kíséretében. Az igényes gyermek és felnőtt korosztály magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

22 18, Program címe: Kortárs jazz zene Műsoridő: perc Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás a művészi kortárs zene témakörében, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban nemzeti és nemzetközi ünnepségekre, közművelődési rendezvényekre, kiállítás megnyitókra, múzeumi látogatásokra, színházi-, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az óvodák, iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú polifon ének- és hangszerjáték saját, egyedi hangzású populáris stílusú, művészi tartalmú kortárs zeneművek. A műsorban új, populáris hangvételű - a fiatalabb generációk számára is befogadható és magas művészi értékfaktorával a műveltebb korosztályok számára vonzó - kortárs művek hangzanak el, korunk kedvelt hangszereinek előadásában. Az igényes gyermek és felnőtt korosztály magas szintű szórakoztatása, zenei szolgáltatása.

23 19, Program címe: WORKSHOP-Karrier zene Műsoridő: 60 perc Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás a pályaválasztás és életpálya témakörében, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban nemzeti és nemzetközi ünnepségekre, közművelődési rendezvényekre, kulturális és művészeti programokra ajánlunk az iskolák, alap-, közép- és felsőoktatási intézmények, a kulturális szervezők, továbbtanulók figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú polifon ének- és hangszerjáték saját, egyedi hangzású, populáris stílusú daljáték, élőben, amely a továbbtanulás előtt állóknak naprakész információkkal segít eligazodni a választható életpályamodellek között. A műsorban új, populáris hangvételű - a fiatalabb generációk számára is befogadható és magas művészi értékfaktorával a műveltebb korosztályok számára vonzó saját dalok hangzanak el, korunk kedvelt hangszereinek előadásában. Az igényes ifjúsági korosztály magas szintű, nevelő célzatú továbbképzése és szórakoztató jellegű ismeretbővítés korszerű és igényfeltáró információk és tapasztalatok megosztásával. További igény esetén a belső tapasztalattovábbítás érdekében - egy-egy szakmai képviselőt személyesen is biztosítani tudjuk az előadás során.

24 20, Program címe: SZÉKELY JAZZ Műsoridő: 1-2 óra A SZÉKELY JAZZ a JAZZ FIVE saját fejlesztésű zenei gyűjtőstílusa, amely a legértékesebb székely magyar népdalkincseket a világzenei és jazz zenei elemekkel tematikus művészi kompozíciókba, szvitekbe szintetizálva teremti meg a magyar népzene - és az azt meghatározó hangszeres ismeretanyag - korszerű átörökítésének lehetőségét - a táncházak hangulatát idézve népszerű és élményszerű előadásban. Közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás a magyar népzene témakörében, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a már megszokott színvonalas - profi, többdiplomás zeneművészektől elvárható - igényes "JAZZ FIVE" stílusban, amelyet elsősorban nemzeti és nemzetközi fesztiválokra, találkozókra, ünnepségekre, közművelődési rendezvényekre, kulturális és művészeti programokra ajánlunk a kulturális szervezők figyelmébe!!! Igényes, magas színvonalú polifon ének- és hangszerjáték saját, egyedi hangzású, populáris stílusú daljáték, élőben, amely a közösség- és személyiségfejlesztő hatásai segítségével élményszerűen és korszerűen - tudatosítja a magyar nemzeti örökséget. A műsorban új, populáris hangvételű - a fiatalabb generációk számára is befogadható és magas művészi értékfaktorával a műveltebb korosztályok számára vonzó saját népdalfeldolgozások hangzanak el, korunk népszerű hangszereinek előadásában. Az igényes ifjúsági és felnőtt korosztály magas szintű, nevelő célzatú továbbképzése és szórakoztató jellegű ismeretbővítés korszerű és igényfeltáró információk és tapasztalatok megosztásával.

25 A fő programokat külön-külön szoktuk ajánlani a rendezvény jellegétől függően, de természetesen igény szerint a legtöbb programot szintetizálni is lehet egymással. Az egyedi programokhoz tartozó aktuális és kedvezményes árajánlatokról kérjük, érdeklődjön elérhetőségeinken! A zenekar alapfelállása 5 fő (ének-szaxofon-klarinét, trombita-szárnykürt-furulya, zongora, gitár-bőgő, ütőhangszerek), de igény szerint, kisebb költségvetésű rendezvényekre (matinéelődás, hangszerbemutató koncert) rendelhető 2, nagyobb fesztiválokra akár 8 fős felállásban is... A zenekar Áfa-körös és Áfa-mentes számlával is rendelkezik. Elérhetőségi adatok: Kapcsolattartó/Projektkoordinátor: Domokosné Mezei Katalin Telefonszám: +36/ , +36/ cím: jazz5deb@gmail.com Referenciák: Lovarda, Jogász-bál (VIP-zenekar) Hajdúböszörmény, Alapítványi Bál Sikk Bár - Debrecen Galéria Café - Debrecen Babylon Club - Debrecen Eger, Szépasszony-völgy Füredi Anna Bál Balatonfüred Debrecen Karneváli hét rendezvénysorozat Városnap Tiszalök Tér- Film - Zene fesztivál, Debrecen - Baltazár Dezső-tér Debrecen Lovarda, VW Bogártalálkozó (Estivál) Debreceni Egyetem, Közgazdasági egyetem bálja Debreceni Egyetem, Orvos-bál Lovarda, Jogász-bál Debreceni Egyetem, Tudományegyetemi karok bálja Lovarda 10 éves jubileumi rendezvénye Kölcsey Központ, Bálterem, Város Bálja Debrecen 2010 Debreceni Cívis korzó Debreceni Campus fesztivál 41.Debreceni Virágkarnevál - Díjátadó ünnepség DEOEC Medikus-hét XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 42.Debreceni Virágkarnevál - Díjátadó ünnepség IX. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszló DEOEC Gólyabál (VIP-zenekar) Kölcsey Központ, Bálterem,Város Bálja Debrecen 2012 Debrecen, Romkert Inkognító Bár Debrecen I.Hajdúszoboszlói Húsvéti Fesztivál Dózsa György Általános Iskola és AMI Zene világnapi koncert

26 Hajdúböszörmény Eötvös József Általános Iskola EMESCO Konferencia Debreceni Egyetem DEOEC Gólyabál - Fogadózenekar Debreceni Közgazdasági Egyetem Gólyabál VIP zenekar Benedek Elek könyvtár 100. Jubileumi Kiállítás megnyitó Jótékonysági karácsonyi koncert a Romkert és a Jazz Barátok Köre szervezésében Éjféli Koncert Debreceni Egyetem - Jazz Cafe II.Hajdúszoboszlói Húsvéti Fesztivál Debrecen Fórum Frei Kávézó sajtótájékoztató 84.Ünnepi Könyvhét Debrecen Fórum Debrecen Koncert Debrecen, Romkert Saját dalok koncertje Incognito Debrecen Borkarnevál Debrecen XI. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszló Zene világnapi matiné előadás-sorozat Hajdúböszörmény Közgazdasági Egyetem Gólyabál (VIP-zenekar) Karácsonyi Jótékonysági koncert Református Kistemplom Povolny Ferenc Szakképző Iskola Karácsonyi Előadás Hangszerbemutatóval egybekötött Jazz előadássorozat a művelődési házakban és oktató-nevelő intézményekben Dóczy Református Gimnázium Nyíradony Művelődési Ház Téglás Művelődési Ház Nyírábrány Művelődési Ház Százszorszép Óvoda Valcer Táncstúdió Hangszerbemutatóval egybekötött Jazz előadássorozat Nemzetközi Jazz nap Sikk Klub Szentpéterszeg Művelődési ház Ifjúsági találkozó Debrecen Százszorszép Majális Grill- és Sörfesztivál és Harley Davidson Gastroride Hajdúszoboszló Református Világtalálkozó Debrecen Interaktív Jazz előadás Nyíradony-Aradványpuszta 85.Ünnepi Könyvhét Debrecen Állatkertek éjszakája Debrecen Carpe Diem Teaház saját dalok bemutató koncertje Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválja DEOEC óvoda Nyíradonyi ősz Falunap Aradványpuszta Lepkeház megnyitó Nagyerdei Kultúrpark Jótékonysági karácsonyi koncert DMK Nagycsaládosok karácsonya - ZooDebrecen Debrecen Város Bálja 2015 VIP műsor Székely Szabadság Napja Debrecen 41.Éjféli Koncert DEZK Grill és Sörfesztivál Hajdúszoboszló Időutazás a jazz világába Medgyessy Gimnázium Debrecen Nemzeti összetartozás napja V.Szabó Ildikó NYÁRI ZÁPOR kiállítása 86. Ünnepi Könyvhét Debrecen Múzeumok éjszakája Debrecen Sajtótájékoztató Debreceni Bor és Jazznapok Debreceni Bor és Jazznapok Domokos - Jazz Mise ŐSBEMUTATÓ IV. Debreceni Székely Nap Márton napi Libalakoma Hajdúszoboszló Mikuláskoncert Kerekerdő Élménypark Karácsonyi Koncert Nagyhegyes JAZZKARÁCSONY-NAGYKARÁCSONY MŰVÉSZI ZENE KÖR - JAZZ FIVE Hagyományos jótékonysági est DMK

27 A JÖVŐ ZENÉJE JAZZ FIVE tehetségmenedzselési program A JAZZ FIVE korszerű tehetségmenedzselési programja az új ismeretek elsajátítása mellett INGYENES fejlődési és szinten tartási lehetőséget biztosít a szakmai utánpótlásképzésben részt vevőknek, valamint a műkedvelőknek egyaránt. A program célja a kiemelkedő tehetségek naprakész szakmai tanácsokkal, tapasztalatokkal való segítése, szakmai pályájuk követése. A program során kiemelkedő teljesítményt nyújtó növendékek részére közös fellépési - magas szintű előadói rutinszerzési - lehetőségeket biztosítunk. A közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a kor és a helyi igényeket szem előtt tartva fejleszti a tanulni és zenélni vágyó hallgatókat. A zenei nevelés és a közös zenélés során kialakított kiegyensúlyozott légkör társadalmi értékfaktorával rendkívül kedvező feltételeket biztosít a közismereti tanulmányok során elsajátítani kívánt ismeretanyag rögzítéséhez, valamint a programban részt vevő tehetségek személyiségfejlődései és szorgalommal párosulva - gyors fejlődési képességei példaértékű motivációs erővel bírnak társas kapcsolataik során. A legmagasabb szintű zenei elvárásokra felkészülve a növendékek egyéni és társas kompetenciái jelentősen megerősödnek és stabilizálódnak a tanulmányok során, hiszen az aktuális feladatokat, vagy problémákat - a zenei nyelvrendszerben - közösen megoldva hatékony tapasztalatszerzési és módszermegosztási, valamint kiterjedt mentális értéknövekedés tapasztalható. A JAZZ FIVE tehetségmenedzselési program zenei anyaga teljes mértékben illeszkedik a komolyzenei és szórakoztató zenei tanszakok alap- és középfokú tantervéhez, így a kitartó és így jelentős repertoárt kialakító - növendékek hatékony segítséget kapnak a szakmai szintjüknek megfelelő műsoruk tudatos kialakításához, előadási darabjaik művészi szintre fejlesztéséhez, valamint bizonyítványaik egyszerűbb megszerzéséhez. Művészeti intézmények és tehetségpontok számára tehetségmenedzselési, fejlesztő közművelődési rendezvényekre, közösségi, kulturális és művészeti programokra ajánlunk a kulturális szervezők, intézményvezetők figyelmébe!!! A programzáró bemutató koncertek előtt lehetőség nyílik a legkorszerűbb zenei ismeretanyagok elsajátítására kötetlen, játékos tanulási és hatékonyan aktív kikapcsolódási formában - korszerű IKT eszközök segítségével -, elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. Az elméleti kottalejegyzési és alapvető zenei - ismeretanyagok elsajátítása után a növendékek gyakorlati szinten a legmodernebb ingyenes digitális kottaíró és digitális hangszeres alkalmazások segítségével - hasznosítják a legfrissebb információkat. Az ingyenes képzést követő koncert során a JAZZ FIVE zenekar professzionális szinten mutatja be a hallgatóknak a legújabb ismeretek alkalmazási területeit a közös zenélés örömével kiegészítve. A programba elsősorban ÉNEK, FAFÚVÓS (furulya, klarinét, szaxofon, fuvola), RÉZFÚVÓS (trombita, kürt, tenorkürt, harsona, tuba), BILLENTYŰS (zongora, orgona, szintetizátor) és AKKORDIKUS (gitár, ütő) tanszakon tanuló növendékek jelentkezését várjuk!!! A programok szellemi-, fejlesztői és megvalósítási tulajdonjogainak birtokosai a Művészi Zene Kör vezetői.

28 Videóreferenciák JAZZ FIVE POPULÁRIS DALOK - Zene - Élet dal - Távolság - Rohanó világ WORLD MUSIC - Bukovina Suite - Székely panasz - Moldva Suite Öves RAJZFILMSLÁGEREK - Lion King - Pocahontas - Sway - Little Mermaid - Sleeping Beauty - Pink Panther JAZZKARÁCSONY- NAGYKARÁCSONY - Jazz Mass - Xmas Song - Santa Claus - Jingle Bells webreferenciák: Bartók Rádió Muzsikáló reggel kulturális hírek 8: Régió Krónika 16: (13:35) - (15:35)

29 kiallitasmegnyitoja-a-maticska-jeno-alkoto-es-kepzomuveszeti-kor-kiallitasa&catid=42:kiallitasok&itemid= (6:50) (1:59)

30 Rider: + Basszusgitár 1 vonal Fúvósok: 2db fúvós-mikrofon, EWI 1 vonal Gitár: 1 vonal dibox-szal (Alesis elektromos dobfelszerelés) Több órás fellépés esetén szükségünk van 1db bárszékre, vagy magasított lábú székre és 3db karfa nélküli háttámlával rendelkező normál székre. Egyéb infó/megjegyzés: Forduljon hozzánk bizalommal, emlékezetessé tesszük rendezvényeit! JAZZ MINDENKINEK!!!

Pedagógiai Program kiegészítése

Pedagógiai Program kiegészítése Az Illyés Gyula Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot Ellátó Intézmény Pedagógiai Program kiegészítése 2011 2011. 08. (módosításokkal egységes szerkezet) Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. 1 Az intézmény hivatalos neve: Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Az intézmény székhelye: 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel

Részletesebben

4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /209-6 / 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. március 23 i ülésére

4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /209-6 / 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. március 23 i ülésére 4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /209-6 / 2007 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. március 23 i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A Járdányi Pál Alapfokú Művészetoktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére)

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Jogszabályi háttér: 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról Az intézmény neve:

Részletesebben

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1. PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 5 2. PEDAGÓGIAI PROGRAM HATÁLYA ÉS ÉRVÉNYESSÉGE...

Részletesebben

edagógiai rogram Készítette: Faragó Gabriella megbízott igazgató Érvényes: 2014. szeptember 1-jétől - 1 -

edagógiai rogram Készítette: Faragó Gabriella megbízott igazgató Érvényes: 2014. szeptember 1-jétől - 1 - Kós Károly Alapfokú Művészeti Iskola edagógiai rogram Készítette: Faragó Gabriella megbízott igazgató Érvényes: 2014. szeptember 1-jétől - 1 - - 2 - Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 6 1.1. A pedagógiai program

Részletesebben

ZENEOKTATÁSI MUNKATERVE

ZENEOKTATÁSI MUNKATERVE Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. (Kodály Zoltán) OM azonosító: 031528 VERPELÉTI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Bajai Halfőző Fesztivál X. Jubileumi Dobfesztivál New Orleans Jazz Fesztivál Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2. Gönci

Részletesebben

PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM. A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva

PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM. A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva PRO MUSICA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAM A 2013. június 19-én jogerőre emelkedett módosított Alapító Okirathoz igazítva 2013 SZEGED 1 Tartalomjegyzék Az intézmény bemutatása Előszó

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (2800. Tatabánya, Fő tér 34.) OM 039940. Tatabánya, 2013. március 27.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (2800. Tatabánya, Fő tér 34.) OM 039940. Tatabánya, 2013. március 27. PEDAGÓGIAI PROGRAM Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (2800. Tatabánya, Fő tér 34.) OM 039940 Tatabánya, 2013. március 27. A zene múlhatatlan része az emberi műveltségnek zene nélkül nincs teljes élet!

Részletesebben

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére)

Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Különös közzétételi lista (alapfokú művészetoktatási intézmények részére) Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Frédéric Chopin Zeneiskola Címe: 2100

Részletesebben

BUDAPEST XIII. KERÜLETI FISCHER ANNIE ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM. Budapest, 2015. március

BUDAPEST XIII. KERÜLETI FISCHER ANNIE ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM. Budapest, 2015. március BUDAPEST XIII. KERÜLETI FISCHER ANNIE ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM Budapest, 2015. március TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS Oldal 1. A Pedagógiai Program jogszabályi háttere 3 2. Az iskola

Részletesebben

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők!

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők! Alapfokú művészeti iskolai közzétételi lista Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató 2013/2014. tanév Felvételi lehetőség a Zeneiskolába Kedves Szülők!,,Ha a gyermekkel sikerül megszerettetni a zenét,

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

DALLAM ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:040258 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

DALLAM ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:040258 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT DALLAM ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:040258 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./ A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja,hogy

Részletesebben

TOKAJI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

TOKAJI II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA I II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 1 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés A pedagógiai program jogszabályháttere 4. Az intézmény adatai

Részletesebben

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi listája Jogszabályi alapja: a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) és (5)

Részletesebben

Csongrád és Térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma

Csongrád és Térsége Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013. (VII. 5.) EMMI utasítás módosításáról rendelkező 39/2014. (XI. 6.) EMMI utasítás mellékletében, a Magyar Közlöny

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 192/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Alapító Okiratok módosítása

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata az Püspökladányi Általános

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola 2011/2012-es tanév munkaterve OM 039999

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola 2011/2012-es tanév munkaterve OM 039999 Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola 2011/2012-es tanév munkaterve OM 039999 Készítette: Barna Elekné I. Az intézmény 2011/2012-es tanév indításának helyzetképe 1. Tárgyi és működési

Részletesebben

BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT

BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT 2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 12.. SZÁM www..ttmamk..hu Valamennyi kedves együttműködő vagy közreműködésüket igénybe vevő partnerüknek BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT kívánnak a TMÁMK munkatársai

Részletesebben

KÁLLAI FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 039 476. Pedagógiai Program

KÁLLAI FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 039 476. Pedagógiai Program KÁLLAI FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 039 476 Pedagógiai Program 2015 Tartalom AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 5 KÜLDETÉSNYILATKOZAT... 5 INTÉZMÉNYI ADATOK... 5 1. NEVELÉSI PROGRAM... 7 1.1. NEVELŐ-OKTATÓ

Részletesebben

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről Hét község Önkormányzat képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

A Galambos János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai Programja

A Galambos János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai Programja A Galambos János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai Programja Budapest, 2013. március 1 Előszó A Galambos János Zeneiskolát a Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat 575/1995.számú

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SIMÁNDY JÓZSEF SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. Web: simandy.kistarcsa.hu E-mail: info@simandyaltiskola.hu Tartalom 1. Általános rendelkezések...

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42 Z U G L Ó I C S E R E P E S K U L T U R Á L I S N O N P R O F I T K F T. 1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

Részletesebben

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA 2015 EXKLUZÍV ÉS EGYEDI AJÁNLAT MEGHITT HANGULAT MAGAS SZÍNVONAL KIVÁLÓ HANGZÁS ELEGANCIA TEHETSÉG LÁTVÁNY SHOW HOVA AJÁNLJUK? NÍVÓS ÜNNEPI ESEMÉNYEKRE

Részletesebben

KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 2015.

KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 2015. KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 6000 KECSKEMÉT, DEÁK F. TÉR I. TEL.: +36 76/503-880 KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE 2015. XXX. Kecskeméti

Részletesebben

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580

Intézmény neve:liszt Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 039580 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

WEINER NYILT NAPOK- WEINER SZÓLAMAI: 2014. NOVEMBER 10-11. Helyszín: Neszmélyi út 30. (a részletes program már letölthető a honlapunkról)

WEINER NYILT NAPOK- WEINER SZÓLAMAI: 2014. NOVEMBER 10-11. Helyszín: Neszmélyi út 30. (a részletes program már letölthető a honlapunkról) Szakközépiskolai felvételi tájékoztató a 2015/2016-ös tanévre A WEINER LEÓ ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA AZ ORSZÁG EGYETLEN PRÍMA PRIMISSIMA DÍJAS ISKOLÁJA! 2011. december

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK Tóth Aladár Zeneiskola AMI 2015-2016. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK Tóth Aladár Zeneiskola AMI 2015-2016. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Zeneművészeti ág Feladatkör Iskolai végzettség

Részletesebben

HANGTÁRLAT 2016 VELENCEI-TAVI GALÉRIA, AGÁRD

HANGTÁRLAT 2016 VELENCEI-TAVI GALÉRIA, AGÁRD HANGTÁRLAT 2016 VELENCEI-TAVI GALÉRIA, AGÁRD DUDÁS MÁRTA ZONGORAMŰVÉSZ ÉS TANÍTVÁNYAI KONCERTJE Betiltják a komolyzenét Gárdonyban? Klassz(ikus) koncert a láthatáron Tudod mi a különbség a komolyzenei

Részletesebben

Az alapfokú művészetoktatás munkaterve a 2015/2016. tanévre

Az alapfokú művészetoktatás munkaterve a 2015/2016. tanévre Az alapfokú művészetoktatás munkaterve a 2015/2016. tanévre Furulya tanszakon 9 fő Zongora tanszakon 7 fő Rajz, festés, mintázás tanszakon 13 fő Színjáték tanszakon 10 fő A művészeti tárgyak oktatását

Részletesebben

Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szakmai alapdokumentuma

Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szakmai alapdokumentuma XIX.8.8. Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Veszprém megye Tankerület megnevezése: KLIK Várpalotai Tankerülete OM azonosító: 037935 Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szakmai

Részletesebben

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865 Pesti Vigadó Műsorfüzet 1865 MEGNYÍLT A VIGARDA! N agy örömmel tesszük közzé, hogy majd tizenhat évnyi várakozás után Pest városa ismét rendelkezik olyan fényes, európai színvonalú épülettel, ahol reményeink

Részletesebben

Dallam AMI BESZÁMOLÓ 2014-2015. tanév

Dallam AMI BESZÁMOLÓ 2014-2015. tanév Dallam AMI BESZÁMOLÓ 2014-2015. tanév 1 1.Az intézmény környezete, partnerek, változások A Dallam AMI Tatabányán, Csákváron és Pogányban működik. Egyrészről előnyös, hogy olyan helyeken dolgozunk ahol

Részletesebben

Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2011. június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: Általános Művelődési Központ József Attila Művelődési Ház és Kádár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményegységének beszámolója

Részletesebben

HALLÁS ZENEI NEVELÉS

HALLÁS ZENEI NEVELÉS HALLÁS ZENEI NEVELÉS Általános célok és feladatok Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség magába foglalja az esztétikai megismerés, illetve elképzelések, élmények és érzések kreatív kifejezését,

Részletesebben

2015. február-március Az önkormányzat havi programajánlója. Február-március Tengernyi program. Színház Rendezvény Koncert Könyv

2015. február-március Az önkormányzat havi programajánlója. Február-március Tengernyi program. Színház Rendezvény Koncert Könyv 2015. február-március Az önkormányzat havi programajánlója Február-március Tengernyi program Színház Rendezvény Koncert Könyv Főtámogatónk: Siófok, Fő tér 2. Levelezési cím: 8600 Siófok, Pf. 83. Telefon:

Részletesebben

l~ számú előterjesztés

l~ számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere l~ számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 2013. évi munkatervének jóváhagyásáról

Részletesebben

Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola

Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program 2013 OM szám: 202792 KLIK azonosító: 123024 A Pedagógiai Programot a nevelőtestület 2013. október 11-én fogadta el. A Pedagógiai Program hatálya

Részletesebben

I. LÉTSZÁM. Tanszakok szerinti megoszlás a tanév elején a következő volt: Kehidakustányban: 1 fő 5 fő (mind Zalaszentgróton tanul)

I. LÉTSZÁM. Tanszakok szerinti megoszlás a tanév elején a következő volt: Kehidakustányban: 1 fő 5 fő (mind Zalaszentgróton tanul) 1 I. LÉTSZÁM A Deák Ferenc ÁGM Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolája a 2014/2015-ös tanévet 144 fő zeneiskolás tanulóval kezdte. A gyerekek megoszlása telephelyenként a következő volt: Központi Iskola

Részletesebben

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület! 16. napirendi pont E- 166 Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviseő Előterjesztést készítette: Balzó Edina Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: 2013. évi munkaterv Előterjesztés Nagykovácsi

Részletesebben

TOMSITS RUDOLF ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:201417 ALAPÍTÓ OKIRATA

TOMSITS RUDOLF ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:201417 ALAPÍTÓ OKIRATA TOMSITS RUDOLF ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM:201417 ALAPÍTÓ OKIRATA 2014 ARSIS Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma 4400 Nyíregyháza, Ifjúság út 9 Alapító Okirat 2012. évi CXXIV. törvény a nemzeti köznevelésrõl,

Részletesebben

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga... 11 A művészeti záróvizsga... 12 2. Az intézmény helyi tanterve... 15

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga... 11 A művészeti záróvizsga... 12 2. Az intézmény helyi tanterve... 15 Tartalom 1.1 Nevelő-oktató munkánk pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai:... 2 1.2.2. Oktatás-szervezési eljárásaink:... 3 1.4 A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok...

Részletesebben

MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam)

MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) CÉLOK ÉS FELADATOK Az iskolai ének-zenei nevelés célja 1 4. évfolyamon, hogy megalapozza a zenei nevelést, segítse kialakítani zene megszerettetéséhez

Részletesebben

IRODALMI TALÁLKOZÁSOK

IRODALMI TALÁLKOZÁSOK KONCERT KONCERT 9-én, szerdán 11 órakor a színházteremben Szentpéteri Csilla és zenésztársai ingyenes ifjúsági koncertje A matiné hangverseny a legkülönbözőbb műfajokba nyújt betekintést, szabadon barangolva

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2009 JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY I. Az Intézményirányítási Program alapelvei 1. Minőségpolitikai nyilatkozat Iskolánk, a Járdányi Pál Zeneiskola

Részletesebben

P a n n o n h a l m i J a z z - N y á r 2 0 1 6 1 0 é v e s a J a z z - T e r a s z Pannonhalmi Jazz-Terasz VIATOR Jazz-Vacsorák

P a n n o n h a l m i J a z z - N y á r 2 0 1 6 1 0 é v e s a J a z z - T e r a s z Pannonhalmi Jazz-Terasz VIATOR Jazz-Vacsorák Pannonhalmi Jazz-Nyár 2016 10 éves a Jazz-Terasz A Pannonhalmi Apátsági Pincészet szemrevaló épületegyüttesének kialakításával azonos időben környezetének rendezése is megtörtént. Ennek során épült ki

Részletesebben

BECS - tag, intézményvezető(vagy kijelölt kolléga) óravázlat tematikus terv/tanmenet= tervezett anyag végleges jegyzőkönyv interjúk dokumnetációja

BECS - tag, intézményvezető(vagy kijelölt kolléga) óravázlat tematikus terv/tanmenet= tervezett anyag végleges jegyzőkönyv interjúk dokumnetációja 1 2 3 idő feladat ki végzi dokumentum oktatas.hu intézményvezető tanfelügyeleti eljárás előtt rendszer megnyitása a feladathoz vagy delegált BECStag e-mial levél az érintett kollégának tényéről - irattár

Részletesebben

A MAGYAR NYELV NAPJA. Főszervező: Debreceni Művelődési Központ (www.debrecenimuvkozpont.hu)

A MAGYAR NYELV NAPJA. Főszervező: Debreceni Művelődési Központ (www.debrecenimuvkozpont.hu) A MAGYAR NYELV NAPJA 2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára - november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította. 2015-ben, már harmadik

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Iktatószám: 159/2013. Az Egressy Béni Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata Egressy Béni Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Komárom, 2900 Klapka György. út 54. 1 A 2011.

Részletesebben

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21.

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21. NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. márc. 16-21. A pályázat célja a kiváló programú alapfokú művészetoktatási intézmények tehetségsegítő

Részletesebben

MUZSIKÁLÓ EGÉSZSÉG ALAPÍTVÁNYI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MUZSIKÁLÓ EGÉSZSÉG ALAPÍTVÁNYI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUZSIKÁLÓ EGÉSZSÉG ALAPÍTVÁNYI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM azonosító:101417 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Debrecen 2013. szeptember A MUZSIKÁLÓ EGÉSZSÉG ALAPÍTVÁNYI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Pedagógiai program Sárvári Tankerület Répcelak 1 2013 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

Parais István szakmai igazgatóhelyettes, projekt szakmai vezető, projektmenedzser. 06/94/312-535 06/30/235-5458 E-mail: parais.istvan@kulturista.

Parais István szakmai igazgatóhelyettes, projekt szakmai vezető, projektmenedzser. 06/94/312-535 06/30/235-5458 E-mail: parais.istvan@kulturista. Parais István szakmai igazgatóhelyettes, projekt szakmai vezető, projektmenedzser 06/94/312-535 06/30/235-5458 E-mail: parais.istvan@kulturista.hu Projekt neve: Vasi Míves Tanoda Azonosító száma: TÁMOP

Részletesebben

Határozat-tervezet. Normatív Határozat

Határozat-tervezet. Normatív Határozat Határozat-tervezet /2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Általános Iskola alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Pedagógiai program. Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI

Pedagógiai program. Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI Pedagógiai program Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI Előterjesztette: Tóth József, intézményvezető Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2014. 09. 01. 1 Tartalom BEVEZETŐ...

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Pedagógiai program. Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI

Pedagógiai program. Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI Pedagógiai program Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - AMI Előterjesztette: Pallagi Tamás, igazgató Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete 2013. 03. 28. 1 Tartalom BEVEZETŐ...

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE FELSŐ TAGOZAT 2015/2016 Készítette: Tereminé Horváth Ildikó munkaközösségvezető Nyírtelek, 2015. szeptember 06. A humán munkaközösség 2015/16-os tanévre szóló munkatervének

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA Október 2. péntek 19 óra A TINIDANCE TEAM tánc-show műsora Művészeti vezető: Steidl Anita A belépőjegy ára: 900 Ft Október 3. szombat 17 óra Az Idősek Világnapja alkalmából KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES

Részletesebben

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.

Részletesebben

Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti Működési Szabályzat

Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti Működési Szabályzat Földváry Miklós AMI 2711.Tápiószentmárton, Kossuth Lajos út. 11. Tel : (29)423-490 Földváry Miklós Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti Működési Szabályzat Alkalmazotti közösség jóváhagyta: A fenntartóhoz

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény EGER 2009. Intézményi Minőségirányítási Program Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. PEDAGÓGIAI PROGRAM Sajnovics János Általános és Művészeti Iskola GYÚRÓI TAGISKOLA Felülvizsgálat: 2013. március 19. 2 Tartalom Bevezető... 4 Iskolánkról... 5 Jogi státusz... 5 Az iskola működési rendje...

Részletesebben

ÉNEK-ZENE 1-4. BEVEZETŐ

ÉNEK-ZENE 1-4. BEVEZETŐ BEVEZETŐ Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez és élvezetéhez.

Részletesebben

A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 112. szám 23.

A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 112. szám 23. Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási intézmény közzétételi listája A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 112. szám 23. A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató: A Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási intézmény

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő- testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt

Részletesebben

Bevezető. Általános rendelkezések

Bevezető. Általános rendelkezések Bevezető A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak érvényre juttatása, az intézmény jogszerű működésének biztosítása, a zavartalan működés garantálása, a gyermeki, tanulói jogok

Részletesebben

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink

Részletesebben

BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014.

BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014. BESZÁMOLÓ NTP-AMI-13-0100 - ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014. Iskolánkban növendékeink és tanáraik számára már ismeretes, hogy minden tanévben megrendezzük a tanulmányi versenyt, egyik évben

Részletesebben

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42 Z U G L Ó I C S E R E P E S K U L T U R Á L I S N O N P R O F I T K F T. 1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu MÁRCIUS 18-án (pénteken) 18 órától 19-én (szombaton) 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu az evangélikus templom

Részletesebben

HELYI TANTERV IGAZGYÖNGY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY

HELYI TANTERV IGAZGYÖNGY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TANTERV IGAZGYÖNGY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY Érvényben van 2011-ig, ettől az időponttól az új tanterv bevezetése miatt felmenő rendszerben kivezetésre kerül. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az egyes

Részletesebben

A Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola 2015/2016. tanévi munkaterve

A Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola 2015/2016. tanévi munkaterve Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola Ügyiratszám: 222/ 2015. 1193 Budapest, Irányi Dániel u. 2. Tárgy: munkaterv 2015/2016. Tel./Fax.: 357-2874, 282-9499, ű e-mail: muveszeti@iskola.kispest.hu A Kispesti

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola és Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4. rész A Zeneiskola Helyi Tanterve Az Ádám Jenő Zeneiskola és Szakiskola Helyi Tantervét a nevelőtestület és

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 26/2013.(VII.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testülete

Részletesebben

Az általános iskolai és közművelődési intézményegység programnaptára

Az általános iskolai és közművelődési intézményegység programnaptára Az általános iskolai és közművelődési intézményegység programnaptára 2009-2010 (a további időpontok és programpontosítások havonta kerülnek fel a honlapra) Tartalomjegyzék Szeptember...3 Október...4 November...5

Részletesebben

Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Pályázat címe, a támogatandó tevékenység

Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Pályázat címe, a támogatandó tevékenység Összes elosztható keret: 1.100.000.- Elnyerhető támogatás mértéke: 20.000. - 120.000.- Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Sorszám 1. 2. 3. Iktatószám 209/2015. 210/2015. 211/2015.

Részletesebben

A 2011-es év rövid értékelése 4

A 2011-es év rövid értékelése 4 é s K ö n y v t á r v a l a m i n t a D r. J a b l o n k a y I s t v á n H e l y t ö r t é n e t i G y ű j t e m é n y MUNKATERV 2012 Tartalom: Fontosabb jogszabályok a közművelődési tevékenységet végző

Részletesebben

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Pejkó Gergő felvétele BEKÖSZÖNTŐ Kedves Olvasók! Jól van dolga mostanság Lilla rajongóinak, és bőven van dolga a rajongói lap(ok)

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. INTÉZMÉNYI ADATOK... 5 2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 2.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM szám: 100921 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A képzőművészet, a mozgásművészet, a népművészet, a zene, az irodalom, a művészet megannyi ága alkalmas arra, hogy képet

Részletesebben

A BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Bányai Júlia Gimnázium OM 027 943 A BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A pedagógia programot a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 26. (1) bekezdése és a 70. 1) bekezdés a) pontja

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

Általános rendelkezések. Alapelvek

Általános rendelkezések. Alapelvek Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(III.07.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Üllő Város Önkormányzatának

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Fonyódi Tankerülete 138003 Fonyódi Alapfokú Művészeti Iskola 8640 Fonyód, Bartók B. u. 22. Tel.: 85/560-264, e-mail:zeneiskola@fonyod.hu Fonyódi Alapfokú Művészeti

Részletesebben

1. Általános bevezető

1. Általános bevezető Forrás Művelődési Ház Éves beszámoló 2012. 1. Általános bevezető A Forrás Művelődési Ház két tagintézményből tevődik össze, a Szilasligeti Közösségi Házból és a Kerepesi Művelődési Házból. A 2012-es év

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 12813/2010. Elıterjesztés - a Képviselı-testületnek - a Farkas Ferenc

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2

VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2 VIZUÁLIS KULTÚRA 1-2 A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERÉDI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát,

Részletesebben

Az Ádám Jenő Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának beszámolója a 2013/2014-es tanévről. Tisztelt Nevelőtestület!

Az Ádám Jenő Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának beszámolója a 2013/2014-es tanévről. Tisztelt Nevelőtestület! Az Ádám Jenő Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának beszámolója a 2013/2014-es tanévről Tisztelt Nevelőtestület! Beszámolóm elkészítésénél felhasználtam az intézményi éves munkatervet, a tanszakok

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 1. számú melléklet Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 2012 Az alább felsorolt és röviden ismertetett fesztiválok kívánják alkotni annak a városi programportfóliónak az alapját, amely

Részletesebben

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31.

LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. LETENYE VÁROS RENDEZVÉNYTERVE 2016. FEBRUÁR 1. 2017. JANUÁR 31. Derűs Évek Nyugdíjas Klub Letenye Diesel Kerékpárszerviz Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos

Részletesebben