Finnországi beszámoló 2008

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Finnországi beszámoló 2008"

Átírás

1 Finnországi beszámoló 2008 Szakmai gyakorlat Rovaniemiben Készítette: Kerékgyártó Ádám Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola

2 Csütörtök: Délelőtt 11:40-kor elindult a repülőnk Ferihegyről, és egy Helsinki átszállással este hat órára megérkeztünk Rovaniemibe. Harri Mikkonnen a vendéglátónk már a reptéren várt minket. Elvitt a szállásunkra ahol lepakoltunk és utána elmentünk vacsorázni egy Fransmanni nevű étterembe. Este megbeszéltük Harrival hogy másnap 8-kor jön értünk Péntek: Reggel Harrival elmentünk a közeli iskolába és ott reggeli közben találkoztunk az iskola igazgatójával és a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyetessel. Reggeli után kimentünk az iskola tanhangárába ahol véglegesen leállított Saab, Piper és Learjet repülőgépek szolgálják az oktatást. Itt megkaptuk munkaruháinkat is. Mivel vendéglátóink úgy gondolták hogy erre a pénteki napra nem érdemes kimennünk a hangárba, így Harri bevitt minket a belvárosba, ahol az egyik túraszervező cégnél a Lapland Safaris-nál magunkra ölthettük a motoros szánhoz alkalmas meleg ruházatot, és egyéb felszereléseket, mint sisak és kesztyű. A megközelítőleg hatvan kilométeres természetjáró túra után, - ami három óráig tartott- az iskola által üzemeltetett étteremben ebédeltünk, ahonnan a turisztikai információs irodába mentünk, ahol elláttak minket térképekkel és buszmenetrenddel. Aznap este kellemesen fáradtan dőltünk be az ágyba. 2

3 Szombat: A szombati napunkat főként pihenéssel töltöttük. Délután tettünk nagyobb sétát, amikor is felfedeztük a szállást és környékét. Megnéztük hogy hol tudjuk megvásárolni a napi szükségleteinket Vasárnap: Vasárnap reggel Harrival kimentünk a város ló- és rénszarvasversenyeinek helyet adó, hóval borított pályára. Mikkonnen úr kipróbálta sárga rádióvezérlésű vitorlázógépét, amely sajnos kevesebb mint 20 perc után összetört. Ezek után elmentünk a Santa s Sports nevű sportkomplexumba, ahova a jegyeinket vendéglátóink már korábban elintézték. A délután szaunázással és fürdőzéssel telt. 3

4 Hétfő: Hétfőn Harri a saját autójával jött értünk, majd reggeli után kimentünk a repülőtérre és megkezdtük az első munkanapunkat. A nemzetközi reptér szélén elhelyezkedő hangárban a légiforgalomban résztvevő gépek karbantartása folyik. Az ottani tanulók a szerelők felügyeletével végzik a karbantartási munkákat. Programunk bemutatkozásokkal, az épület és a cég megismerésével kezdődött. Rövid oktatást kaptunk a munkavédelmi eszközökről, a tűzoltó készülékek elhelyezkedéséről és az elektromos hálózatról és a speciális szerszámok helyéről. A hangárban ekkor Cessna 172, Cessna 182 és Grumman AA-1 gépek álltak, a munkát a 172-es Cessna mikrofilmes alkatrészkatalógusával kezdtük, amelyből a futószár áramvonalazó burkolatának alkatrészszámát kellett megkeresnünk. Ezzel egy darabig elvoltunk. Ezután felszereltük a gép kipufogórendszerét, majd én a generátor rögzítését, csatlakozóit és a meghajtó szíjat ellenőriztem. Gábor ismerkedett az alkatrészrendelés és raktárkészletezés rendszerével. Ésszerű számítógépes rendszert használnak, amely segítségével alacsonyan tartják a raktáron álló alkatrészek mennyiségét. A nap végén szelepfedeleket szereltünk vissza a Cessna négyhengeres boxermotorjára és nyomatékra húztuk őket Kedd: Második munkanapunkat az OH-CAK lajstromjelű 172-es Cessna főfutóin lévő tárcsafékek szerelésével töltöttük. Ebbe beletartozott a kerekek leépítése a féktárcsával együtt. Cserére kerültek az elhasználódott féktárcsák és fékbetétek együtt. Emellett leszereltük a másik Cessna jobb főfutójának burkolatát. 4

5 Szerda Ezt a napot a 182-es Cessna főfutóinak karbantartásával töltöttük. A munkát a gép bal oldalán kezdtük a fékberendezés teljes szétszedésével valamint a szárny áramvonalazó burkolatának leépítésével. Az utóbbi alkatrész egy korábbi javítása nem a megfelelőre sikerült, emiatt Gabinak meg kellett csinálnia a fémmunkát is. A délután során elbúcsúztunk Kepes tanár úrtól, aki egy hétig kísérőtanárként felügyelt minket Csütörtök: Leszereltük a jobb oldali burkolatot, amit a fémmunka befejezése és egy hosszadalmas festési munka követett. Ezek befejezése után erre a gépre is új felni került friss féktárcsával, valamint új fékbetéttel. A munkaidő végére a burkolatokat is visszatettük. 5

6 Péntek: Ezen a napon megkezdtük a munkát a C-172 mozgatható kormányfelületein. Az ellenőrzőnyílások kinyitása után a karbantartási utasításnak megfelelően ellenőriztük a himbákat és a sodronyokat, azok feszességét valamint a felületek kitérését. Ezek után elvégeztük a mechanizmusok előírt kenését és visszaszereltük a nyílások fedeleit. A nap hátralévő részét a pilóta ülésének takarításával töltöttük. Délután meglátogattuk a mosodát is, ami érdekes volt mert én még nem sokszor mostam életemben, de ezen is sikerült átverekedni magunkat. A péntek esténket a hangárban megismert tanulókkal töltöttük, bejártuk a belvárost és rögtönzött idegenvezetést tartottak Szombat: A szombat délelőttünket pihenéssel töltöttük, majd Harrival és kedves családjával elmentünk egy erdei túrára, amelynek végső állomása egy kiépített tűzrakóhely volt, ahol a házigazda készített nekünk ebédet. Habár nekünk kissé meglepő volt, vendéglátóinknak teljesen természetesnek tűnt a grillparty 30 centis hóban miközben a hóesés sem hagyott alább. Délután már csak a szálláson pihengettünk. 6

7 Vasárnap: A vasárnapunkat pihenéssel töltöttük, csak szállásunk környékével ismerkedtünk tovább Hétfő: Végre megint mehettünk dolgozni! A nap első felében a C-172 üléseit és motorburkolatát építettük vissza, majd kitoltuk motorpróbára, ami érdekes volt, mert a beton le volt fagyva és így a gépet ki kellett kötni egy fenyőfához. Később a hangárban lévő gépek átrendezésében segítettünk, illetve megfigyeltük a C-182-es elektromos kapcsolóira kiadott egyik service bulletin végrehajtását, ahol az állt hogy 50 óránként ki kell cserélni a megolvadt kapcsolókat. A munkát vezető oktató kedvesen és részletesen bemutatta a túl nagy áram által okozott károsodást a kapcsolókon Kedd: 7

8 Kedden megkezdtük a munkát a Grumman AA-1 repülőgépen: elkezdtük végrehajtani az éves ellenőrzést, amelynek első lépéseiként levettük a motorburkolatot, kiszereltük a gyertyákat, amelyeket megtisztítottunk és kipróbáltunk. Leeresztettük az olajat, kiszereltük a szűrőket, repedéseket és folyásnyomokat kerestünk az olajrendszer részein, majd folytattuk a légcsavarkúp leszedésével. Ellenőriztük a légcsavar rögzítőcsavarjainak ráhúzási nyomatékát, a légcsavartollak állapotát. A csavarokat le is biztosítottuk Szerda: Megkezdtük az előbb említett gép O-235-ös motorjának ellenőrzését: leszereltük a szelepfedeleket, ellenőriztük a vezérlés elemeit, mint szelephimbák, rugók, rugótányérok. Továbbá felmértük a porlasztó állapotát, kimostuk a fémhálós tüzelőanyag-szűrőt, ellenőriztük a rendszer állapotát és végrehajtottunk egy nyomáspróbát. 8

9 Csütörtök: Csütörtökön újra ellenőriztük a szelepeket és mozgató mechanizmusokat. A szerelők tanácskozása után a szelepfedeleket külső oldalát megtisztítottuk és friss festéssel láttuk el, amely újra festésekből és várakozási periódusokból állt. Ezután boroszkóppal ellenőriztük a hengerek belső falát, a dugattyút és a szeleptányérokat. A megengedettnél kisebb mértékű lerakódást találtunk, de repedést nem, így nem kellett megbontani a motort Péntek: A hét utolsó munkanapján a szelepfedelek felszerelésével kezdtünk. Ezeket az előírt nyomatékra húztuk nyomatékkulccsal majd megkezdtük a kipufogórendszer vizsgálatát. Mivel a dobon repedést találtuk, a minket irányító szerelő utasítására leszereltük az egész rendszert. A hibát ezután mindenki megnézte, ugyanis tipikus példája volt a hegesztés melletti repedésnek, így kiválóan alkalmas a gyakorlatban előforduló hibák bemutatására. 9

10 Szombat: Utolsó szombatunkon a város és a lappok életét és múltját bemutató Arktikum nevű múzeumot kerestük fel, majd hosszú sétát tettünk a belvárosban. A szállásra visszatérésünk után este újra besétáltunk a 3 kilométerre fekvő belvárosba, hogy esti kivilágítással is megnézzük Rovaniemit Vasárnap: Vasárnapunkat újra pihenéssel töltöttük Hétfő: Utolsó hetünk első munkanapját a Grumman motortartó bakjának ellenőrzésével kezdtük. A rozsdás részek csiszolása után lefestettük a hibás részeket, aztán újra leépítettük szelepfedeleket. Ellenőriztük és beállítottuk a szelephézagokat és tovább haladtunk az éves karbantartás ellenőrző listájával, többek között a kormányfelületekkel és mozgatásukkal foglalkoztunk. 10

11 Kedd: A keddi napon némi festőmunka után visszaszereltük a szelepfedeleket, újra nyomatékra húztuk őket és a hajtómű burkolatainak találkozásaihoz a rezgéseiket csillapító szalagot ragasztottunk tisztítás és zsírtalanítás után. Délután látogatást tettünk a Santa s Village-ben, és jó turista módjára sok-sok képet készítettünk Szerda: Utolsó napunkon délelőtt egy régebbi motor még előírásoknak megfelelő szerelvényeit szereltük át egy azonos típusú, de felújított hajtóműre. Délben érzékeny búcsút vettünk a dolgozóktól és a tanulóktól és 1 órakor Harri kivitt minket a reptérre. 14:05-kor a repülőgép felszállásával véget ért a 3 hetes gyakorlatunk Finnországban. 11

12 Szeretném megköszönni a Leonardo da Vinci programnak, a tanáraimnak és mindenkinek aki ennek az utazásnak a szervezésében részt vett.. Ha még lesz rá lehetőségem mindenképp el fogok látogatni Finnországba, mert nagyon megfogott a sok festői szépségű táj és az emberek kedvessége. 12

Finnországi beszámoló

Finnországi beszámoló Finnországi beszámoló Szakmai gyakorlat Rovaniemiben a Leonardo da Vinci program támogatásával 2007. január 8 január 28. Készítette: Major Zsuzsa Repülőgép-szerelő tanuló 2007. 01.08. Az érkezés napja

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

Munkanapló. Kálmán Attila

Munkanapló. Kálmán Attila Munkanapló Kálmán Attila 2012.04.21. Repülőutunk viszonylag eseménytelenül zajlott. Fantasztikus érzés volt nagygéppel repülni. Kisgépen a már jól megismert élmények itt új megvilágításba kerültek. Hatalmas

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

Dánia Nykobing Falster SOSU

Dánia Nykobing Falster SOSU Erasmus+K1 Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia Nykobing Falster SOSU 2015.10.26-2015.11.23 ORSZÁG KATA 14. gyakorló ápoló Beszámoló A Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

Munkanapló. Nagy Szabolcs. Rovaniemi. 2013. április 13. - 2013. május 03.

Munkanapló. Nagy Szabolcs. Rovaniemi. 2013. április 13. - 2013. május 03. Munkanapló Nagy Szabolcs Rovaniemi 2013. április 13. - 2013. május 03. 1.nap - 2013. április 13. (Szombat) Fantasztikus. Ezzel a szóval tudnám jellemezni ezt a napot. Repülőgépünk pontosan, késés nélkül

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesként

Részletesebben

MUNKANAPLÓ Mikó Zsombor, Rovaniemi, Finnország. 2013.04.13. 1.nap

MUNKANAPLÓ Mikó Zsombor, Rovaniemi, Finnország. 2013.04.13. 1.nap MUNKANAPLÓ Mikó Zsombor, Rovaniemi, Finnország 2013.04.13. 1.nap A jegyfoglalással minden rendben volt, fennakadás nélkül feljutottunk a gépre. Külön köszönet a pontos szervezésésrt. Nagy élmény volt számunkra

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

Sinka Nikolett Nóra. Munkanapló. a szakmai gyakorlatról. A gyakorlati hely neve: Konvekta AG

Sinka Nikolett Nóra. Munkanapló. a szakmai gyakorlatról. A gyakorlati hely neve: Konvekta AG Munkanapló a szakmai gyakorlatról A gyakorlati hely neve: Konvekta AG A gyakorlati hely címe: Németország,Schwalmstadt Am Nordbahnhof 5, 34613 Tanuló neve: Sinka Nikolett Nóra Keleti Károly Közgazdasági

Részletesebben

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp

Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Leonardo Da Vinci program Svédország Åkarp Előzmények A repülő időben szállt fel, nem volt fennakadás, késés. A gép reggel 9:50 kor indult el és 2,5 óra alatt értünk Svédországba (Malmö-be). A fogadtatás

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. WALLENBERG-PÁLYÁZAT 2009. Nyertesei: Kirsch Bernadett Mézner Noémi Pataky Noémi ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. 10. 10. szombat Ferihegyen szombaton hajnalban gyors búcsúzkodás, majd check

Részletesebben

ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék

ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék ART06 2010 07 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Július hónapra vonatkozó beírásaim utólagosan történtek, mert a lakásunk 1-től át lett adva a felújítóknak. Albérletben laktunk. A kultúrával azért nem

Részletesebben

Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki.

Erasmus tanulmányi beszámoló. 2013/2014 tavaszi félév. Helsinki Metropolia University of Applied Sciences. Finnország- Helsinki. Erasmus tanulmányi beszámoló 2013/2014 tavaszi félév Helsinki Metropolia University of Applied Sciences Finnország- Helsinki Puskás Tamás A 2013/2014 tavaszi félévet töltöttem Helsinkiben, Finnország fővárosában,

Részletesebben

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló

Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Szakmai gyakorlaton Finnországban 2011.03.05.-2011.04.02. Beszámoló Az utazás a Tempus Közalapítvány Leonardo Mobilitás program támogatásával valósult meg Küldő iskola: Szegedi Szolgáltatási Középiskola

Részletesebben

2012. november 22 december 9.

2012. november 22 december 9. 2012. november 22 december 9. Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole du

Részletesebben

Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 (FAI RW ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 (FAI RW ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV A.6.2. A.6.2.1. 2. számú melléklet: forma nyomtatványok; Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 kategória: Légi alkalmassági vizsgálati jegyzőkönyv (A1): MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SPORT

Részletesebben

Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny

Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny A Leonardo da Vinci Partnerségek projektnek köszönhetően 2012.09.18-tól 2012.09.21-ig a VM ASzk Szakképző Iskola,

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben

Dánia 2013.11.09. - 2013.12.07.

Dánia 2013.11.09. - 2013.12.07. Egész életen át tartó tanulási program Leonardo da Vinci alprogram Dánia 2013.11.09. - 2013.12.07. Tanuló: Németh Klaudia Beszámoló Szegedi Szolgáltatási Szakképző Iskola Kossuth Zsuzsanna Tagintézményének

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS 2011-007-4 KAR sorszámú KARBANTARTÁSI ESEMÉNY

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET. ZÁRÓJELENTÉS 2011-007-4 KAR sorszámú KARBANTARTÁSI ESEMÉNY - 1 - MRSZ-REBISZ eseményszám: 28/2011. MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG BIZTONSÁGI SZERVEZET ZÁRÓJELENTÉS 2011-007-4 KAR sorszámú KARBANTARTÁSI ESEMÉNY Helyszín: Tököl repülőtér Ideje: 2011. 07. 24. HA-DRA: lajstromjelű

Részletesebben

Karbantartási jegyzőkönyv

Karbantartási jegyzőkönyv Karbantartási jegyzőkönyv Lajstromjel: HA- Tulajdonos: Jelölje meg a megfelelő típust! Üzembentartó: Repülőgép típ.: SF-25 B/C/D/E Gyári szám: Gyártási év: Motor: Gyári szám: Gyártási év: Légcsavar: Gyári

Részletesebben

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 PROJEKT NAPLÓ Határtalanul programról, mely a támogatásával valósult meg Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 2012.október 19-23 Magyarország (Sátoraljaújhely) 2013. március 14-18 Erdély (Gyergyószentmiklós)

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 (FAI RW ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 (FAI RW ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV Légi alkalmassági vizsgálati jegyzőkönyv (A1): MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SPORT SZÖVETSÉG Lajstromozásra nem kötelezett UL A1 (FAI RW ) légi jármű LÉGIALKALMASSÁGI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője

Építő- és anyagmozgatógép kezelője 31 582 06 0100 31 03 Építési anyagelőkészítő gép kezelője A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Zúzmara Expressz Mahócára

Zúzmara Expressz Mahócára Lillafüredi Állami Erdei Vasút Üzemigazgatóság 3535 Miskolc, Erdész utca 24. +36 (46) 530-593, +36 (30) 488-7528 www.eszakerdo.hu, www.laev.hu A reggel 9:30-kor Miskolcról Mahócára induló kirándulóvonatra

Részletesebben

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló Készítette: Juhász Arnold és Beczéné Bálint Mónika Intézményünk bemutatása: A Dózsa Átmeneti szállás a BMSzKI Központi

Részletesebben

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével

Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 111 D1 Történetek a Földről Vasco da Gama A XIV XV. századi Európába sokféle kereskedelmi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/205- /2013. E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2013. április

Részletesebben

A motorkerékpár átadása, átadás előtti átvizsgálás. Jótállási okmány P.H. Motorkerékpár adatok. Modell:...

A motorkerékpár átadása, átadás előtti átvizsgálás. Jótállási okmány P.H. Motorkerékpár adatok. Modell:... A motorkerékpár átadása, átadás előtti átvizsgálás A motorkerékpárja átadása előtt, a járművet alaposan átvizsgáltuk annak érdekében, hogy az kifogástalan, és a gyári minőségi előírásoknak megfelelő állapotban

Részletesebben

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

OCC helyet BHC? Avagy Blue Home Copper:-)) Avagy egy YAMAHA MINT másképp, újragondolva:-))

OCC helyet BHC? Avagy Blue Home Copper:-)) Avagy egy YAMAHA MINT másképp, újragondolva:-)) OCC helyet BHC? Avagy Blue Home Copper:-)) Avagy egy YAMAHA MINT másképp, újragondolva:-)) A történet tavaly ősszel indult. Eladtam ugye a kis Yamaha MINT-emet öcsémnek, és a helyére került 2db Aprilia

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

II. TELEP ADATAI 1. Telep 1.1 tulajdonosa:.. 1.2 címe: 1.3 Helyrajzi száma:.. 1.4 használatának jogcíme:

II. TELEP ADATAI 1. Telep 1.1 tulajdonosa:.. 1.2 címe: 1.3 Helyrajzi száma:.. 1.4 használatának jogcíme: Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 5.000Ft 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28) 450-204 K É R E L E M Telepengedély köteles ipari tevékenység folytatásának engedélyezése

Részletesebben

A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren

A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren A második félév végig elméleti képzés ugyanúgy, mint az első. Ezután már csak egyetlen következő félévet kell teljesítened aminek során a szakdolgozatodon

Részletesebben

STIGA PARK VILLA READY 8211-0209-13

STIGA PARK VILLA READY 8211-0209-13 STIGA PARK VILLA READY 8211-0209-13 HU MAGYAR 1 BIZTONSÁGTECHNIKAI UTASÍTÁSOK 1.1 ÁLTALÁNOS Kérjük olvassa el figyelmesen ezt a biztonságtechnikai útmutatót. Ismerkedjen meg a vezérlőszervekkel és a gép

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Kedves Tagtársaink, kedves Nagycsaládosok!

Kedves Tagtársaink, kedves Nagycsaládosok! A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének hírlevele 2005. november 14. 12. szám Kedves Tagtársaink, kedves Nagycsaládosok! November a mindenszentek napjával kezdődik. Ilyenkor gyakrabban gondolunk

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Március havi programok

Március havi programok Március havi programok Február 27-től nyílt angol a tornateremben reggel 8. 00 -tól 8. 30 -ig 27 hétfő 4 csoport 28 kedd 1 csoport 29 szerda 3 csoport 1 csütörtök 2 csoport 2 péntek 6 csoport 5 hétfő 8

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

65,76 MILLIÓ FORINT. 2015. III. ÉVFOLYAM 05. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43. A TámogATás Összege:

65,76 MILLIÓ FORINT. 2015. III. ÉVFOLYAM 05. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43. A TámogATás Összege: A TÁMOP 5.3.8.A2-13/1-2013-0004 jelű KOMP - a Contact Nkft. képzési projektjének megvalósítása során nyolcadik alkalommal számolunk be programunkról, szakmai feladatainkról. Hírlevelünkben ezúttal tájékoztatást

Részletesebben

Pila kotoučová / CZ Píla kotúčová / SK Kézi körfűrész / HU Návod k použití Návod na použitie Használati utasítás

Pila kotoučová / CZ Píla kotúčová / SK Kézi körfűrész / HU Návod k použití Návod na použitie Használati utasítás Pila kotoučová / CZ Píla kotúčová / SK / HU Návod k použití Návod na použitie Használati utasítás Bevezetés Tisztelt Vásárló, Köszönjük, hogy megtisztelt bennünket bizalmával, és EXTOL termékünket választotta.

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Az év vége közeledtével beköszöntött a fagy is, de ez nem szegi kedvünket, sőt, idén is megtartjuk hagyományos évzáró gyűlésünket, melynek keretében egyesek

Részletesebben

Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója.

Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója. Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. Záró beszámoló Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt 2010. évi pályázati fordulója. A munkatervben rögzített feladatokat sikeresen megvalósítottuk. Azt,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 2015. évi tevékenységeinkről

Szakmai beszámoló a 2015. évi tevékenységeinkről Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány 2120 Dunakeszi, Duna sor 28. Szakmai beszámoló a 2015. évi tevékenységeinkről Készítette: Langmayer Katalin elnök Kuratórium által jóváhagyva 2015. december 22. 1 VÁROSI

Részletesebben

Szakmai gyakorlat, Hollandiában

Szakmai gyakorlat, Hollandiában Szakmai gyakorlat, Hollandiában (2012.10.27-2012.11.24) Varga Vanessza Ágnes (leendő) Gyógypedagógiai asszisztens Hol is kezdjem Olyan sok élményben volt részem ez alatt a négy hét alatt, hogy a hazaérkezésem

Részletesebben

Dutra D4K/A (1960) Nagyorrú és

Dutra D4K/A (1960) Nagyorrú és L E L E T M E N T É S Dutra D4K/A (1960) Nagyorrú és Minden idõk talán legszebb traktorát egy majdnem teljes Dutra kollekció közepén nézhette meg Bernáth András. l Tudta? A Dutra márkanév az angol dumper

Részletesebben

Élménybeszámolóm a Linz AG-nál töltött szakmai gyakorlatról

Élménybeszámolóm a Linz AG-nál töltött szakmai gyakorlatról Élménybeszámolóm a Linz AG-nál töltött szakmai gyakorlatról Gyakornoki állásomat Ausztriában, Linzben a helyi energiaszolgáltatónál töltöttem, 2014. szeptember 22.-től 2015. március 20.-ig. Ez a kis osztrák

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Munkanapló. - munkavégzés jellege: kézi és gép, csoportos munkafolyamat. - felhasznált anyagok: hajópadló, ragasztó.

Munkanapló. - munkavégzés jellege: kézi és gép, csoportos munkafolyamat. - felhasznált anyagok: hajópadló, ragasztó. Munkanapló Dátum:205.06.5. (hétfő) Kiadott feladat: Hajópadló kaparás, csiszolása, porszívózása.. Tapasztalatok a gyakorlatok: - munkavégzés jellege: kézi és gép, csoportos munkafolyamat. - munkafolyamat

Részletesebben

A TERMÉK BESZERELÉSI UTASÍTÁSA, AJÁNLÁSOK, ÉS A JÓTÁLLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

A TERMÉK BESZERELÉSI UTASÍTÁSA, AJÁNLÁSOK, ÉS A JÓTÁLLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI A TERMÉK BESZERELÉSI UTASÍTÁSA, AJÁNLÁSOK, ÉS A JÓTÁLLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI A SZERVOKORMÁNY-RENDSZER BESZERELÉSI UTASíTÁSA Kapcsold szét a pozitív kábelt, amelyik benzinüzemű gépkocsikban a tekercshez,

Részletesebben

A dízelmotor-gyilkos kétütemû olaj 2014. March 03.

A dízelmotor-gyilkos kétütemû olaj 2014. March 03. A dízelmotor-gyilkos kétütemû olaj 2014. March 03. A lakosság érdekében írok néhány so okoznak motorkárosodásokat a kétütemû benzinbe való 2T olajjal tunkolt gázolajok! Különösen egy adagolós ember terjeszti

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése. Tisztelt Képviselő-testület!

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése. Tisztelt Képviselő-testület! SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 4171 Sárrétudvari, Kossuth u. 72. Tel.: 54/474-024 Fax.: 54/474-024/2 E-mail: onko4171@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 2015. július 12 25. Őcsény, Repülőtér Programfüzet Szervező Őcsényi Repülőklub Sportegyesület Házigazda Őcsény Község Önkormányzata Repülés a természet erejével

Részletesebben

Elektromotoros átkapcsoló szelep EM-U2 és elektromotoros 2/2 és 3/2 utas útváltó szelep

Elektromotoros átkapcsoló szelep EM-U2 és elektromotoros 2/2 és 3/2 utas útváltó szelep Használati útmutató 1.3G-28001-C06 Elektromotoros átkapcsoló szelep EM-U2 és elektromotoros 2/2 és 3/2 utas útváltó szelep 1027B06 Előszó a használati utasításhoz A használati utasítás célja, hogy megismerjük

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 Ajándék-barlang 4840-83 2008 év elején folytattuk a barlang mélypontjának a bontását, ahol drótkötélpályát is kiépítettünk a termelés megkönnyítése végett. Ebben az évben azonban idő hiányában nem történt

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

Silvas János. Beszámoló a svájci utazásról

Silvas János. Beszámoló a svájci utazásról Silvas János Beszámoló a svájci utazásról Az első nap, az indulás A Liszt Ferenc repülőtéren találkoztunk délután öt órakór. Megvártuk amíg mindenki megérkezik és közben kiosztották a jegyeket. Miután

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája

Részletesebben

Ö Á Í Í ű ű ú ű ű ű ű ú ú ú ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ú ű ú ú ú ű ú Á ú ű ű Ó ú ű ű ű ú Ó ú ű ú É ú ú ú ű ű ú ű ú Ú Á ú É ú Ó ú ú ú ú ű ű ű ú É Á É É ű ű Í ú ú Ó Í ű Í ű ű ú ű ű ű É ű ú Á ű ű ú Í ű Á ű ú ú É

Részletesebben

ö ö ö ö ö ö ö ű ű ö ö ö ö ö Ő ö Ó Ú ö Ö ö ö ö ö Ö Ő ö ö Í Ó Ó Ő ö ö ö ö ö Ő Ő Ó Ő É ö Ú ö ö Ő ö ö ö ö ö ö ö Ő ö Ő É ö Ő ö ö Ő ö ö ö Ó ű ö ö ö Ő ö ö ö Í Ő Ó Í ö ö ö ö Ő Ő Ő Ő Í Ó Ő Ő Í Ő ö ö ö ö ö Ő Ő ö

Részletesebben

Ú ű ü ü Ü ű É É Ö Ö Á ü ü ü ű É ú Á Ö Ü ü ü ű É Á É Ű ű Ü Ü ű ü ű ü ű ü Ü ü ü Ű Á Á Á ű ú ű Á Ó Ó É Á Ó Á Ó ű ü ü ű ű ü ú ú ü ü ü ű ü ű Ü ű ü ü ú ü Ö ü ú ú ü ü ü ü ű ú ü Ó ü Ó Ó ü ü Ó ü ü Ó ű ű ú ű ű ü

Részletesebben

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a

CERN BESZÁMOLÓ. Hétfő. Kedd. Kovács Dávid Péter 11.a CERN BESZÁMOLÓ Hétfő Iskola után öt óra tájra mindenki épségben, ha nem is időben, de megérkezett a reptérre. Itt minden rendben ment, becsekkoltunk, majd rövid várakozást követően elkezdődött a beszállás.

Részletesebben

I.évfolyam 1. szám 1998. december Előszó a Hírmondóhoz Fogadják szeretettel!!

I.évfolyam 1. szám 1998. december Előszó a Hírmondóhoz Fogadják szeretettel!! I.évfolyam 1. szám 1998. december Előszó a Hírmondóhoz - A testület határozata alapján, negyedévente szeretnénk megjelentetni újságunkat. Melyben híreket, érdekességeket a falu lakóit széles körben érintő

Részletesebben

Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak. érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól

Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak. érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól 30083/2013-5440 Összefoglaló a munka-és pihenőidő szabályainak érvényesülése tárgyú célellenőrzés tapasztalatairól [2013. október 2 - október 18.] A munkaügyi hatóság a 2013. évi munkaterv szerint - a

Részletesebben

Beszámoló a TÁMOP 3.3.8-12/2-2012-0032 pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról

Beszámoló a TÁMOP 3.3.8-12/2-2012-0032 pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról Beszámoló a pályázat keretében megvalósuló Acsádi völgyi programról Az Acsádi völgy rövid története: Az 1870-es években Szatmárnémetiből indultak el Beás Cigányok, majd Kassán és több kitérő után Kalocsán

Részletesebben

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról az 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról az 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. Bi S á r v á r i K ö z ö s Ö n k o r m á n y z a t i H i v a t a l H a t ó s á g i I r o d a 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. levelezési cím: 9601 Sárvár, Pf. 78., fax: (06 95) 523157 telefonszámok: (06 95)

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2009. évi JELENTÉSE A Bükki Nemzeti Park részére Kiss Pál Hopoczky László Fónyad Béla Kutatásvezető h. Elnök Kutatásvezető 2009 tavasz, előkészítő táborok a Békás

Részletesebben

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat.

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat. Átkelés Grönlandra Július 05-én reggel indult Pisti repülője hazafelé, és még aznap este megérkezett Szabó Dénes, akivel társak leszünk a Grönland felé való átkelésben. Ezt amolyan fiús kalandnak terveztük

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele!

Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele! Hétvégi Ingatlan Tulajdonosok Hírlevele! Hasznos információk és tájékoztató. Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. évre vonatkozóan az Önkormányzat Képviselő-testülete a kommunális adó mértékét nem módosította

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.2.2008 COM(2008) 100 végleges 2008/0044 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE [ ] a gépjárművek és pótkocsijuk időszakos

Részletesebben

Erasmus+ Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia-Nykobing SOSU Andódi Szabolcs

Erasmus+ Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia-Nykobing SOSU Andódi Szabolcs Erasmus+ Mobilitasi Program Tanulói beszámoló Dánia-Nykobing SOSU Andódi Szabolcs AZ ELSŐ NAPOK 2015. okt. 26-án hétfőn utaztam ki Dániába három társammal és egy kísérőtanárral. A repülő Koppenhágába érkezett

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott. b8/2 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések II.

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott. b8/2 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések II. KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott b8/2 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések II. című képzéshez A képzési program kódszáma: b8/2 A képzési program megnevezése: Agrár-környezetgazdálkodási

Részletesebben

A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KÖRLEVELE

A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KÖRLEVELE A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG KÖRLEVELE Címlapunkon: a wells-i katedrális Az angol gótikus építészet nagyra becsült értéke, a wells-i katedrális látható a címlapon, amelyet a XII. század végén kezdtek építeni.

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 6937 insportline Aluvis motoros futópad

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 6937 insportline Aluvis motoros futópad HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 6937 insportline Aluvis motoros futópad TARTALOM RAJZ...3 ALKATRÉSZLISTA...3 SZERKEZETI RÉSZEK...5 SZERELÉS...5 HASZNÁLAT...8 Biztonsági kulcs...8 Összecsukás/szétnyitás...8 VEZÉRLŐPANEL...9

Részletesebben

Mami Kupa 125 Sport kategória technikai szabályzat

Mami Kupa 125 Sport kategória technikai szabályzat Mami Kupa 125 Sport kategória technikai szabályzat Motor Specifikáció A motorkerékpárnak az eredeti gyártó által kell homologizáltnak lennie. A motorkerékpár megjelenésének elöl és hátulnézetből, illetve

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI 2012. július 23-án kezdődött a tábor. Az első nap a tervezéssel, beszélgetéssel, rajzolással, játékos rejtvényekkel,

Részletesebben

MTD VERTICAL ENGINES 1P60,1P61,1P65,1P70 FOR MOWER AND TILLER

MTD VERTICAL ENGINES 1P60,1P61,1P65,1P70 FOR MOWER AND TILLER Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató MTD VERTICAL ENGINES 1P60,1P61,1P65,1P70 FOR MOWER. Megtalálja a választ minden kérdésre az MTD VERTICAL

Részletesebben

A koordinátor mindenkiért, mindenki az IKSZ-ért

A koordinátor mindenkiért, mindenki az IKSZ-ért KEMU Gáspár András Szakközépiskola és Szakiskolája A koordinátor mindenkiért, mindenki az IKSZ-ért AZ IKSZ KEZDETEI ISKOLÁNKBAN Nagy Judit 2013/2014 Nagy Juditnak hívnak és a kecskeméti KEMU Gáspár András

Részletesebben

Guangdong Sunslux Forstar Precision Machine co., Ltd. Prepared by: Mr. Wu. Chef Eng. Date: Jan 2011

Guangdong Sunslux Forstar Precision Machine co., Ltd. Prepared by: Mr. Wu. Chef Eng. Date: Jan 2011 2011 Termék Bemutató Prepared by: Mr. Wu. Chef Eng. Date: Jan 2011 Tipusválaszték FVT - V Széria Változó átfolyású szivattyú FST - S Széria Szervo motoros szivattyú F - Eco Széria Költséghatékony Speciális

Részletesebben

SIKERES. 2009. november IGÉNYELJEN BANKKÁRTYÁT TAKARÉKSZÖVETKEZETÜNKNÉL! GYÜMÖLCSE

SIKERES. 2009. november IGÉNYELJEN BANKKÁRTYÁT TAKARÉKSZÖVETKEZETÜNKNÉL! GYÜMÖLCSE XIX. SIKERES P Á LY Á Z ATO K - 9. SZÁM 2009. november ÉVFOLYAM A JÓL VÉGZETT MUNKA GYÜMÖLCSE Október utolsó csütörtök estéjén megtartott közmeghallgatáson nem unatkozhatott az érdeklõdõ hallgatóság. A

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Készült a 2015. április 1. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre!

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Készült a 2015. április 1. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Készült a 2015. április 1. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre! Tárgy: Javaslat a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok engedélyezéséről

Részletesebben

Záró energianyomozási jelentés Zöld Bajnokok Program. Petőfi Sándor Általános Iskola 2013. május

Záró energianyomozási jelentés Zöld Bajnokok Program. Petőfi Sándor Általános Iskola 2013. május Záró energianyomozási jelentés Zöld Bajnokok Program Petőfi Sándor Általános Iskola 2013. május A Petőfi Sándor Általános Iskola a 2012-2013-as tanévben részt vett az E.ON Zöld Bajnokok iskolai programjában,

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 ÁLLATTARTÁS MŰSZAKI ISMERETEI Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Elsődleges tejkezelés gépei 1. A tej hűtésének megoldásai, műszaki kivitelek. 2. Szeparálás gépi

Részletesebben