Győri Hittudományi Főiskola Bevezetés az újszövetségi kortörténetbe és a szinoptikus evangéliumokba

Átírás

1 Győri Hittudományi Főiskola Bevezetés az újszövetségi kortörténetbe és a szinoptikus evangéliumokba Kézirat gyanánt közreadja Dr. Martos Levente Balázs 1-4. ÓRA AZ ÚJSZÖVETSÉGI BEVEZETÉS ALAPVETŐ KÉRDÉSEI Elöljáróban: a tantárgyról és a követelményekről A szentírástudomány a Szentírás szövegének módszeres megismerésére, egészének és egyes részleteinek pontos megértésére törekvő teológiai tudomány. Két alapvető műfaja a bevezetés egyes könyvekkel, azok történeti hátterével, általános kérdésekkel foglalkozik (vö. Lk 1,1-4; Jn 20,30-31); valamint az exegézis szövegmagyarázat (vö. ApCsel 8,26-40). Célunk, hogy a Szentírás szakavatott magyarázóivá váljunk. Ez természetesen mást jelent egy hittanórán, mást egy felnőttekkel folytatott beszélgetésen és mást egy bibliaóra vezetésekor. A hívek azt várják tőlünk hitoktatóktól és papoktól, de a hitben felnőttektől is hogy legalább általánosságban tudjunk válaszolni a Szentírással kapcsolatos kérdéseikre. A II. Vatikáni zsinat úgy fogalmazott, hogy a Szentírástudomány tanulása a teológia lelke (Dei Verbum dogmatikai konstitúció a kinyilatkoztatásról és annak továbbadásáról, ) A Kinyilatkoztatás Isten üzenete az emberekhez, a Szentírás pedig Isten írásba foglalt üzenete. A leírt szó befejezett, rögzített, Isten szava tehát ilyen és nem másmilyen ezért a teológiának is alkalmazkodnia kell a Biblia üzenetéhez és legalább részben a nyelvezetéhez is. Ez azt is jelenti, hogy a Biblia nyelvezetét és gondolatvilágát megismerve a teológiai gondolkodás kezdetét és mindenkor érvényes alapját ismerjük meg. A kurzus folyamán a hitünkről akarunk megbizonyosodni, ahogy Lukács az evangéliumának bevezetőjében írta (Lk 1, 1-4). Ennyiben a teológia tanulása saját hitünkért is van. Ugyanakkor a Szentírás ismerete a szolgálatunk alapvető feltétele is. Ha kezembe vettem a Szentírást, akkor tudom másnak is kezébe adni. Ebben az esztendőben a Szentírás második nagy részét, az Újszövetséget ismerjük meg. Az Ószövetségben sok a homályos rész: a magyarázó dolga ezek megvilágítása, az Ószövetség és Újszövetség viszonyának meghatározása. Az Újszövetségben is találunk ilyen homályos részeket, de talán kevesebbet. Az Újszövetség erősebben befolyásolta a nyugati kultúrákat, ezért alapismeretek is szélesebb körben terjedtek el róla. Vajon mit tanít a Biblia a tanulásról? Iskolába járásról szó sincs a Bibliában; legfeljebb a Bölcsességi irodalomban találunk újra meg újra utalásokat az apára, aki megtanítja gyermekeit erre vagy arra. Ezzel szemben Istent gyakran látjuk viszont a tanár szerepében: "Értelmet adok neked, és megtanítalak a helyes útra"; leginkább Isten törvényeit kell az embernek megtanulnia, főként a 1

2 Második törvénykönyv szerint; Isten dolgait tanulni, ez a legfontosabb. Az Újszövetségben Jézust tanítványok veszik körül, akiket külön is oktat (vö. Mk 4,10; 7,17; 9,2; 10,10). A leírt evangélium a tanítás továbbadásának igényéből keletkezik. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy tanítani viszont azt jelenti: Jézus sorsát vállalom; az ő elköteleződésével állok ki a szegények és a tudatlanok mellett, ami egyszer akár az életembe is kerülhet. Tanulmányainkat három lépésben végezzük majd, ezt követi a jegyzet is: I. Általános ismeretek a Szentírásról és az Újszövetségről II. Újszövetségi kortörténet III. Bevezető az egyes könyvekhez, valamint Jézus és Szent Pál életéhez A Szentírással foglalkozó könyvek, segédkönyvek sokféle műfajban íródtak. A legfontosabbak: kommentár, atlasz, kézikönyv, szótár, lexikon, konkordancia (szómutató), szinopszis (párhuzamos szövegek összehasonlítására). Folyamatos használatuk a szentírástudományban való elmélyülés elengedhetetlen feltétele és a tanulmányok növekvő örömmel való végzésének záloga. A KÖNYV, AMIT A KEZEMBEN TARTOK A SZENTÍRÁSRÓL ÁLTALÁBAN 1 A keresztény Biblia két része az Ószövetség és az Újszövetség. Az Újszövetség hagyományos beosztása a következő: 2 Történeti könyvek Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma valamint az Apostolok Cselekedetei Tanító könyvek Prófétai könyv Szent Pál levelei, az ún. katolikus levelek és a zsidókhoz írt levél Jelenések könyve Ez a beosztás követi az Ószövetség görög nyelvű fordításának, a Szeptuagintának a beosztását, ami a könyvek csoportosítását és ezen csoportok sorrendjét illeti. Valószínű, hogy a keresztények a Szeptuaginta tekintélyét követték, amikor az ő szent könyvüket is így osztották be. Más kérdés, hogy ez az Ószövetségnek nem egyetlen lehetséges beosztása. A könnyebb tájékozódás kedvéért a szentírási könyveket rövidítéssel jelöljük. Az egyes könyvek rövidítését a Szentírásban el kell olvasni és meg kell tanulni. A 1 Az Isten szavának teológiájáról és értelmezésének történetéről érdemes elolvasni XVI. Benedek pápa előadását Párizsban a Collége des Bernardinsben szeptember 12-én. 2 Egyes korai kéziratokban más beosztást is használtak. Érdekes kérdés, miért választották el pl. Lukács evangéliumát az ApCsel-től, amellyel nyilvánvalóan egyetlen egészet alkot. János evangéliumát beillesztették, mert a négy evangélium egysége fontosabbnak tűnt, mint a szerzői és irodalmi egység. Fontossági és tekintélyi szempontok miatt Péter levele egy időben megemlőzte a páli korpuszt. 2

3 tájékozódást segíti a könyvek fejezetekre és versekre való beosztása is. A könyv rövidítése előtti szám azt jelzi, hogy esetleg két vagy három azonos rövidítésű könyv is létezik, ezek közül a megfelelőt adja meg. A rövidítés utáni első szám a fejezetet, majd vessző után a második a vers számát adja meg. Ha több verset idézünk, az első és utolsó közé kötőjelet teszünk, szóköz nincs. Azonos fejezeten belül ponttal választjuk el a verseket jelölő számokat, ha más fejezet következik, akkor pontosvesszőt kell tennünk. Érdemes megkeresni: Róm 8,35; Mt 7, ; 1Ján 4,16; Mk 17,1-10. Az Újszövetségben található könyvek sorrendjét kívülről kell ismerni. A páli levelek sorrendjének megjegyzésében segíthet a rokokó, galeffi, koltessztessz, timtimtit mondóka, amely a levelek rövidítéseit rejti magában. A történeti, tanító és prófétai könyvekre való csoportosítás kifejez valamit a könyvek jellegéből. Irodalmi alkotásokkal kapcsolatban irodalmi műfajról beszélünk. Az Újszövetség hasonló jellegű hasonló vagy azonos irodalmi műfajhoz tartozó könyvei egymás mellé kerültek. Ez pedig tudatos szerkesztésre enged következtetni. A Biblia könyvek gyűjteménye, amelyben rend és rendszer van. A hármas beosztás az evangéliumok, általuk Jézus életének, működésének és tanításának jelentőségét emeli ki. A levelek és a Jelenések könyve arra a tényre épít, hogy kicsoda Jézus, illetve annak a közösségnek az életéről tudósít, amelyet a Jézusba vetett hit tart össze. IRODALMI FORMÁK AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN Az irodalmi forma vagy irodalmi műfaj az írói ábrázolás meghatározott törvényszerűséget követő módja. Az irodalmi formák és a bibliaértelmezés kapcsolatával az ún. formatörténeti kutatás foglalkozik. A Szentírást illetően azt szoktuk mondani, hogy az azonos keletkezési helyzet, írói cél, illetve az azonos formai sajátosságok egy-egy irodalmi műfajt alakítanak ki. Az Újszövetségben négyféle irodalmi műfajt találunk: evangéliumot, levelet, apokalipszist és történeti monográfiát. 1. Az evangéliumok A szó jelentése örömhír, jó hír, üdvösséges üzenet (ld. pl. ApCsel 15,7; 1Kor 4,15 stb.) Az evangélium szó csak később lett az üzenetet tartalmazó könyv neve is. Az újszövetségi szövegek mindig Jézus evangéliumáról beszélnek, a könyveket pedig nem pl. Márk evangéliumának, hanem helyette Márk szerinti evangéliumnak (euangelion kata markon) nevezik. Kivételt képez Szent Pál szóhasználata, aki üzenetét az én evangéliumom névvel említi (vö. Gal 2,7). Az evangélium olyan történeti írás, amely Jézus fellépéséről, tanításáról, haláláról és feltámadásáról teológiai jelleggel ír. Az evangéliumok Isten megtestesült Fiának 3

4 valóságáról tudósítanak. Ő az időben, a történelemben (is) létezett, ezért szükségszerű, hogy a róla szóló iratok történeti jellegűek legyenek. A mondandó megmarad teológiainak, tehát megmarad az a szükségszerűség, hogy az időben leírt szavak, az időben elmesélt események időtlen valóságot fejezzenek ki. Az evangélium új műfaj, nem tiszta történetírás. Hogy ezt bizonyítsuk, a következőket kell megfontolni. Nézzük végig a négy evangéliumot. A főszereplő és a történet lényege is azonos, a történet tehát elvileg azonos lehetne. De hiányoznak olyan adatok, amelyeket elvárnánk, ha rendes történetíróról, tudósításról volna szó. Márk nem ír a születésről, a szerző személye sem bontakozik ki. Nem jellemzi Jézus alakját, inkább azt bizonyítja, hogy valóban Isten Fia, Messiás (Mk 1,1; 8,29; 15,39 az evangélium elején, közepén és végén). Elbeszélése szerkesztett, de nem folytonos; epizódszerű, rövid történetek füzére inkább. Máté már ír Jézus születéséről. Evangéliumát a missziós paranccsal fejezi be, amely érezhetően minden olvasóhoz szól. Lk az egyetlen, akinek ajánlása (Lk 1,1-4) történeti igényt fejez ki, és aki több esetben a világ történetéhez is odakapcsolja az eseményeket (pl. 2,1; 3,1). János viszont nem földi történelemmel kezd, hanem a teremtés előtti élettel (1,1-18 az ún. logosz-himnusz). Utána azonban a valós élet eseményei következnek, beszédek és párbeszédek; a szerző megfogalmazza az irat célját is (20,30f; 21,24f). Ebből azt kell látnunk, hogy az evangéliumokban a történeti támpontok mindig teológiai jelentőséggel bírnak. A születés azért fontos, hogy Jézust Dávidnak, az ószövetségi királynak családjából származtassák, akitől az ígéret szerint majd a messiás is származik (Lk 1,32; vö. 2Sám 7). A szenvedés botrányát pedig azért is kell elmondani, hogy beteljesedjen az Írás (Jn 19,36). A példákat még hosszasan folytathatnánk. A másik tanúság, hogy az evangélium műfaj azelőtt nem létezett. Márk találta ki, vagy esetleg az igehirdetők, akik hirdették Jézus mondásait. 2. A levelek Mi a levél? Arisztotelész szerint egy párbeszéd egyik fele. A másik válaszáról illetve reakcióiról nem tudunk meg semmit. Legfeljebb levélsorozatokból tudunk valamit kikövetkeztetni (az Újszövetségben pl. a korintusi levelek). Bár az antik irodalom ismerte az oktató vagy fiktív leveleket is, az Újszövetség többségében tényleges leveleket közöl. Pál levelei nem csupán oktató iratok ("Epistel"), hanem valódi levelek, konkrét háttérrel és mondanivalóval. Az antik levélírás szabályai szerint a bevezetésben megemlítik a küldőt, a címzettet, majd az "Üdvözlet" (khairein) szó következik. Ezután hálaadást vagy könyörgést olvasunk (melyek valamely istenséghez szólnak), a levél végén pedig üdvözleteket találunk. Jellegzetes példa az Újszövetségből ApCsel 23, Úgy tűnik, hogy az Újszövetség levélírói közül főként Pál apostol nemcsak a levélforma szabályaihoz tartotta magát, hanem a szóbeli beszédre vonatkozó retorika elemeit is felhasználta (a leveleket is hangosan felolvasták a közösségben, amelyhez szóltak, tehát nem helytelen a szóbeli közlés sajátosságait sem keresni bennük.) 4

5 Pál apostol mindig a hosszabb üdvözlő formát használja, azaz az "Üdvözlet" szót külön mondatba építi ebben a mondatban gyakran már a levél későbbi tartalmára vonatkozó utalásokat is találunk. - A feladó: az apostol. Róm 1,1: "Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol" a szolga az ószövetségi illetve qumráni Isten embere megfelelője, hivatalt jelöl. Gal 1,1: "Pál, aki nem emberektől, nem ember által apostol, hanem Jézus Krisztus és az Atyaisten által, aki feltámasztotta őt halottaiból" úgy tűnik, rögtön vitás kérdéssel állunk szemben, hiszen a szerző mintegy bizonygatja kilétét és illetékességét. - A címzett: az egyházi közösség, amelynek a levél szól. Gal 1,2 éppen csak közli, kiről van szó, míg 1 Kor 1,2 több nagyon pozitív jelzőt is odaragaszt. - Az Üdvözlet: "kegyelem nektek és békesség"; alapja a zsidó "Béke" "Salóm" (Gal 1,4-5 kibővíti az üdvözletet néhány Krisztusra vonatkozó mondattal, mert ezeknek is döntő szerepük lesz majd a levél folyamán.) - Ezután rendszerint a hálaadás következik. A Gal-ban hiányzik, mert az apostol összeveszett a címzettekkel. Hálaadás helyett szidást kapnak. 3. A történeti monográfia Csak az ApCsel tartozik ehhez a műfajhoz. A mű programja a bevezetőben (1,8) feltárul: az apostolok feladata "tanúságot tenni Jeruzsálemtől egészen a föld határáig". A könyv végére az igehirdetők eljutnak Rómába, az akkor ismert világ központjába. Ezzel a rájuk rótt feladatot gyakorlatilag teljesítették. Az elbeszélésnek vannak főszereplői, akik köré az események csoportosulnak (a 12. fejezetig Péter, majd Pál), de tulajdonképpeni témája az evangélium terjedése. Ez kitűnik például a mű befejezéséből (vö. ApCsel 28,31: Pál fogságában is hirdeti az evangéliumot). 4. Apokalipszis Jel 1,1-ben találjuk meg ezt a szót. Jelentése feltárás, kinyilatkoztatás. Innen kapta a nevét egy műfaj, sőt egy gondolkodási irányzat. Az apokalipszis olyan mű, amely a világ jövőjével és végével kapcsolatos titkos tudást tartalmaz. Általában pszeudoepigráf, azaz álnév alatt kiadott művekről van szó, amelyek mondanivalójukat mint valamely régen élt híres személy jövendölését adják át. A megélt történelem, amelyet jövő időben mondanak el, a valódi jövendölésekkel keveredik. Az apokaliptika lényegét történelemszemlélete határozza meg. A világ történetében időszakokat különböztet meg, amelyek váltják egymást, egyik a másiktól világosan elkülöníthető. A világ történelme Isten terve szerint alakul. A jelen (az irodalmi és a tényleges, keletkezési idő szerinti) mindig a gonosz kezében van, de az apokalipszis szerzője szerint Isten rövidesen beleszól a történelembe. Ebből születik a remény a jelenre vonatkozóan. A tényleges jelen mint az "utolsó idő" jelenik meg, amelyben a bajok fokozódnak, de ki kell tartani. A Jelenések könyve nem minden szempontból felel meg az apokalipszis műfaji sajátosságainak. Ha a 2-3. fejezeteket és a befejezést tekintjük, látjuk, hogy a könyv levélformában íródott. Nem szerepelnek benne olyan konkrét események, 5

6 amelyeket mint jövendőbelieket megjövendölne. Ugyanakkor a jelenések leírása nagyon sok apokaliptikus elemet tartalmaz. Az Újszövetségben az említett négy irodalmi műfaj mellett szerepelnek más, kisebb jelentőségű és rövidebb műfajok is. Ezek nem határoznak meg egy egész könyvet, inkább a rövidebb szövegekre jellemző formákhoz tartoznak. Találunk tehát himnuszokat, hitvallásokat, példabeszédeket, nyomokban fellelhető a végrendelet, hatott pl. a csoda-elbeszélés, de az antik görög vagy zsidó irodalmi műfajok számos példája. A SZENTÍRÁS KÁNONTÖRTÉNETE 3 A Szentírás az Egyház könyve. Nélküle valószínűleg nem lenne Szentírás sem. Pontosabban: csak ószövetségi Szentírás lenne. A zsidó nép szent könyve, amely a számára adott kinyilatkoztatást rögzítette, az Ószövetség lenne egyedül (és nem hívnák ők persze ma sem teszik Ó-szövetségnek). A Szentírás, különösen is az Újszövetség, az egyházban keletkezett, és csak az egyházban keletkezett Szentírás. Sokféle írás keletkezett, ami hasonló témákat tárgyalt, de egészen vagy részben az egyház hitével nem megegyező módon szólt Jézusról és tanításáról, ezért nem sorolták a többi könyv közé. Ezeket a könyveket gyakran apokrifeknek nevezik. Teológiai értelemben a kánon képződésének jelenségével állunk szemben. A kánon azon könyvek listája, amelyekben az egyház saját hitét látta kifejeződni. Amikor egy közösség meghatározza a hitét, akkor annak állandósult formát is ad. A Krisztusban hívők esetében ez írásban is megtörtént. Az apostoli korban keletkezett iratok jó részét összegyűjtötték, és mint a hitük tanúbizonyságát őrizték. Amit egyszer így a kánonhoz soroltak, az persze a jövőben már nemcsak emlékeztetett, hanem kötelezett is. A kánonképződés sajátossága, hogy először a kifejezi, később pedig megalapozza és meghatározza a közösség hitét, amelyben keletkezett. A kánon nem egyik pillanatról a másikra állandósult. Ezért szokás beszélni a Szentírás kánontörténetéről is. A Szentírás kánontörténete bonyolult folyamat. Az első három keresztény évszázadban több vita is érintette a könyvek kánonját. Egy bizonyos Markion a II. században pl. nem volt megelégedve Szent Pál leveleivel, ezért úgy gondolta, hogy kihagyja őket neki csak az irgalmas Jézus tetszett. A híres muratori-töredék felsorolja, hogy a II. században milyen könyveket tekintettek a kánonhoz tartozóknak. A Jelenések könyve csak későn vált a kánon mindenki által elfogadott könyvévé, apokaliptikus gondolatvilága miatt nehezen volt érthető. A teljes Bibliára vonatkozó egyházi állásfoglalás a trienti zsinaton született meg. 4 3 Alapvető szövegek magyar nyelven: Tarjányi B., Újszövetségi alapismeretek II. Jézus örömhíre az Ősegyház tanítása (Budapest 1992) Ld. még: SZÉKELY J., Az ószövetségi kánon története, in FODOR GY., TARJÁNYI B. (szerk.), Akik az igazságra tanítottak sokakat... A 65 éves Rózsa Huba köszöntése (Budapest 2005) ; Jeromos 6

7 A SUGALMAZÁS A Bibliáról nemcsak azt állítom, hogy az egyház könyve, hanem azt is, hogy egyenesen Isten szava, Isten kinyilatkoztatásának írott formája. Isten kinyilatkoztatása egy folyamat, Isten cselekedete. A teológia azonban, sőt maga a Szentírás egy sajátos szakkifejezést alkotott, amely mint szöveg minőségét fejezi ki azt a tényt, hogy az a kinyilatkoztatás része. A Biblia szövege sugalmazott. A sugalmazás a kinyilatkoztató Isten cselekvése, amely a Szentírásra vonatkozik. Sugalmazás nélkül nincs Szentírás. Ez a könyv azért szent, mert sugalmazott, tehát Isten közreműködésével jött létre. A Szentírás sugalmazottságát a Dei Verbum zsinati konstitúció pontja tárgyalja. A 11. pontban a következőket olvassuk: Mindazt, amit a sugalmazott szerzők, vagyis a szentírók állítanak, a Szentlélek állításának kell tartani. Ezért hinnünk kell, hogy a Szentírás könyvei biztosan, hűségesen és tévedés nélkül tanítják azt az igazságot, amelyet Isten a mi üdvösségünkre le akart íratni a Szent Iratokban. A Szentírásnak tehát két szerzője van: Isten és ember. Isten nem mond le az ember képességeiről, nyelvéről, kulturális ismereteiről. Amikor a szerzőt írásra indítja, akkor felhasználja az ő ismereteit, világképét, Istenről, emberről, világról alkotott elképzeléseit. A szent szerző mára esetleg meghaladott elképzelésein keresztül Isten örök igazságot mond el. A Szentírás nem biológiai, történeti, természettudományos igazságot akar tanítani, hanem Isten üdvözítő igazságát tartalmazza. Az üdvözítő igazságnak természetesen mindig van valamilyen természetes alapja. A Szentírástudomány feladata, hogy a Tanítóhivatallal együtt meghatározza, mi az üdvözítő, és ezért maradandó igazság a Szentírásban. A Szentírás jelenlegi, kanonizált formájában sugalmazott. Ha azt állítjuk, hogy egyes részek később keletkeztek vagy nem a hagyomány által szerzőnek tartott személytől származnak, azzal nem tagadjuk, hogy a könyv szövege sugalmazott. Ahogyan Isten elfogadja, hogy az egyes hívők hite alakuljon és tökéletesedjen, úgy elfogadta és a Szentírás keletkezésekor felhasználta azt is, hogy a választott nép hite alakult, fejlődött. A kialakulás folyamatának feltárása ugyanakkor segíti a könyv teljes és pontos megértését. AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÖVEGE 1. Az Újszövetség görög nyelven keletkezett Bibliakommentár III., 66 ; GÁNICZ E., A keresztény Biblia és a történelem, In: TARJÁNYI B. (szerk.), Út, Igazság, Élet. Biblikus Tanulmányok (Budapest 2009)

8 A görög nyelv indoeurópai nyelv. Az Újszövetség iratai az ún. koinéhoz, azaz közönséges göröghöz tartoznak. Ez a görög nyelvnek a hellenizmus korában elterjedt formája. Az Újszövetség nyelvezete nem magas irodalmi szintű, de nem is igénytelen: az evangéliumok jól megszerkesztett elbeszélések, szent Pál levelei pedig az antik levélirodalom szabályait követik és az antik retorika elemeit is mutatják, ugyebár. Az Újszövetségen belül Lk, az ApCsel beszédei, Zsid a legjobb görög szövegek; Mk a legegyszerűbb az evangéliumok közül; Pál választékosan ír; a leghanyagabb a Jel szövegének nyelvezete. A koinéra jellemző az elöljárószók cseréje (pl. a Jn 1,1 "prosz ton theon"). Szemitizmusok szerepelnek ("és és"). Egyes eredetileg köznyelvi szavak teológiai jelentést kapnak (törvény, hit, kegyelem, karizma, szeretet). Jézus általában nem görögül, hanem arámul beszélt, bár valószínűleg tudott valamennyit görögül. A tanítványok anyanyelve is arám volt, ezért nem csoda, hogy a leírt szövegben is felfedezhető az arám nyelv és a szemita gondolkodás hatása. 2. Az Újszövetség szövegtörténete A könyvnyomtatás feltalálásáig az újszövetség szövegét is kéziratokon adták tovább. Az első nyomtatott kiadás Rotterdami Erazmus munkája 1516-ból. Hasonló korú a Polyglotta Complutensia 1520-ból. E kettőből lett az ún. textus receptus, az általánosan elfogadott görög szöveg, amelyet csak a XIX. századtól kezdve vizsgáltak kritikai módszerekkel. A modern kiadások szövegkritikai módszereket alkalmaznak, hogy a többé-kevésbé eltérő változatokból egyetlen értelmes, illetve eredetinek tűnő szöveget állítsanak össze. A különböző kódexeket összehasonlítva igyekeznek azt a hosszú utat a lehető legpontosabban rekonstruálni, amelyen a szöveg az íróktól a különböző variánsokon át a nyomtatott változatokig eljutott. Ha ezt az utat ismerjük, természetesen visszafelé is be tudjuk járni, tehát megállapíthatjuk az eredeti szöveget. Az újszövetség kéziratainak kora az írásmód és anyag szerint állapítható meg (nagybetűsök és papiruszra írottak régebbiek). Legrégebbiek a papiruszok. Jelük a P, amelyet szám követ. A Chester-Beatty P45 az evangéliumokat, P46 a páli leveleket tartalmazza. A P47 Jel a III. századból. Bodmer papirusz: P66 Jn 200 körül. A IV. századtól kézültek illetve maradtak fenn a pergamenkódexek, amelyek már a teljes Bibliát is tartalmazzák. Sínai kódex aleph 01; Alexandriai kódex A 02; Vatikáni kódex B 03. Érdemes megismerni a szövegkritika néhány alapszabályát: a külső és belső érvek logikáját, a rövidség és a nehézség érveit. Vö. Jeromos Bibliakommentár III., 68. Az Újszövetség azért jött létre, hogy tanúságot tegyen Jézus Krisztusról és a benne élt új életről. Jézus ugyan nem írt egyetlen sort sem az Újszövetségből. A 8

9 tanítványai viszont leírták mindazt, amit tudtak és hittek róla. Ezért hihetünk még ma is őbenne. Érdemes megfigyelni a következő szöveget, amelyet Aranyszájú Szent János a 400-as években mondhatott, Bizáncban: Nem téved Krisztus szava, amely így szól: Keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek! (Mt 7,7) Mivel azonban az itt egybegyűltek többsége a gyermeknevelés, az asszony meg a háztartás gondjával van lekötve, nincsenek abban a helyzetben, hogy egészen ennek a munkának szentelhetnék magukat. Ezért hát legyetek legalább arra készen, hogy a másoktól összegyűjtött gondolatokat elsajátítsátok, és leljetek legalább annyi örömöt gondolataik meghallgatásában, mint a pénzszerzésben. Még ha szinte szégyen is, hogy csak ennyit kérek tőletek, azért mégis megelégszem azzal, ha ezt megteszitek. Számtalan romlott helyzet származik a Szentírás nem ismeréséből: innen bugyog a sok tévtanítás iszapja, erre vezethető vissza sokak gondatlan élete, ezért van az, hogy munkájuk nem hoz eredményt. Mert éppen úgy, amint a látásuktól megfosztottak képtelenek egyenes úton járni, azok is, akiknek szeme nem nyílt meg az isteni írásokból sugárzó világosságra, sokféle dologban állandóan tévedni kénytelenek, mert hiszen a legsűrűbb sötétségben járják útjukat. Hogy ez meg ne történjen, tartsuk nyitva szemeinket az apostoli szó fénysugaraira! Aranyszájú Szent János: Kommentár a római levélhez 1,1 9

10 5-8. ÓRA ÚJSZÖVETSÉGI KORTÖRTÉNET HELLENIZMUS RÓMA ÉS JERUZSÁLEM KÖZÖTT Ebben a fejezetben arra teszünk kísérletet, hogy megfigyeljük azt a világot, amelyben az Újszövetség iratai keletkeznek, illetve amelyről rajtuk keresztül különböző információt nyerhetünk. A szöveget ebben az esetben mintegy ablaknak tekintjük, amelyen keresztül egy régen letűnt világra látunk. Természetesen ebben az esetben is olyan letűnt korról van szó, amely számunkra nagyon is jelentős. A saját családunk múltját kutatva családi gyökereinket, múltunk tápláló ereit tárjuk fel. A keresztény, Krisztusban gyökerező múlt feltárása pedig a keresztény család forrásaihoz vezet sajátos értelemben. Azok a források, amelyeken keresztül Krisztusra és az egyház kezdeteire tekintünk, egyben hitünk forrásai is. Egy kor történetét annál pontosabban ismerhetjük meg, minél több forrásunk van róla. Mindegyikben lesz valami más, ámbár a valóság egy. Különböző módon kell kezelnünk azokat a forrásokat, amelyekben valamilyen tendencia érzékelhető. Helyesebb volna azt mondani, hogy minden forrásnál meg kell figyelni, az milyen tendenciával tudósít. Objektív történetírás, teljes szándéknélküliség nincs. A teljes tényszerűség egy a lehetséges szándékok közül, amely azonban egyszerűen mennyiségileg ütközik korlátokba, hiszen lehetetlen egy korban történt összes tényt rögzíteni. Ajánlott irodalom: Havas L., Hegyi W. Gy., Szabó E., Római történelem (Osiris tankönyvek; Budapest 2007). E. Ferguson, A kereszténység bölcsője (Osiris tankönyvek,...). G. Theissen, A Jézus-mozgalom. Az értékek forradalmának története (Budapest 2006). Takács Gy., Az Újszövetség irodalma. Jézus élete (Budapest 1999) Takács Gy., Az Újszövetség irodalma II. Levelek Jelenések könyve (Budapest 2000) Az újszövetségi kortörténet forrásai A tudományos történetírás a források meghatározásával, tisztázásával, értékelésével kezdi munkáját. Írott és íratlan forrásokból értesülünk a kor történetéről. Az íratlan források között nagyobb mennyiségű és "frissebb" régészeti leletek tanúskodnak az Újszövetség koráról, mint az Ószövetségről. Ugyanígy jóval több írott forrást találunk, mint az Ószövetséggel kapcsolatosan. Az írott források között eredetük, kulturális és vallástörténeti jellegük szerint hellenista és zsidó forrásokat különítünk el. 10

11 A hellenista írások között először is a vallásos jellegű iratokat említjük meg. Ezekből a korabeli görög eredetű vallási irányzatoknak, a gnosztikus áramlatnak és a misztériumvallásoknak a vallási felfogását ismerhetjük meg 5. A kor történelmi eseményeit és folyamatait a történetírók munkáiból ismerhetjük meg. Tacitus írásai, amelyekben a császárkor eseményeiről tudósít az I. század végéig, viszonylag magas történeti értékkel bírnak. Suetonius főként anekdotákat jegyzett fel. Josephus Flavius munkái a kor történetírásának szabályait követik, meghatározó jelentőségűek: Zsidó régiségek; A zsidó háború; Önéletrajz. Az elsőben leírja a zsidó történetet a teremtéstől fogva, a másodikban a rómaiak ellen háború történetét részletezi újra. 6 A tételes történetírások mellett egyes esetekben fontos a különböző feliratok és változatos körülmények között keletkezett papiruszok megléte: levelek, bírósági iratok, házasságlevelek segítenek abban, hogy a mindennapi életről pontosabb fogalmat alkossunk. A filozófiai jellegű írások is segíthetnek, hogy főként Pál leveleinek címzettjei esetében jobban megértsük azt a világot, amelyben az első keresztények éltek. Úgy tűnik, hogy különösképpen a sztoikus írások és a sztoikus etika alapjai hatottak széles körben. Epiktétosz, a rabszolgából lett bölcselő 7, illetve a zsidó származású Alexandriai Filón írásai jelentősek. A zsidó írások sajátossága, hogy nagyon különböző műfajokat képviselnek, amelyek mindegyike sajátos tárgyalást, értelmezést kíván. Olvasunk bölcsmondásokat, bölcsességi könyveket, zsoltárokat, elbeszéléseket, apokalipsziseket, testamentumokat és midrásokat. Zsidó eredetűek a híres qumrani szövegek is. Az ott talált szentírási könyvek jelentősége a szövegkritikában érzékelhető. A nem szentírási szövegek viszont fontos támpontot adnak a Jézus korában működő egy fejlett, szervezett, részben az Újszövetséggel azonos érdeklődési körű, azonos témákat érintő szellemi irányzat megismerésére. Külön kell kezelnünk az ún. rabbinikus irodalom műveit. A Szentírás arám nyelvű magyarázatait gyűjtötte össze a Misna, ezt magyarázza a Gemara, s a kettőt foglalja egybe a Talmud. A rabbinikus kor a Jeruzsálem pusztulását, azaz a Kr. u. 70-et követő kor. Azért nevezik így, mert ebben a korban és ettől fogva a rabbik a zsidóság tekintélyes és kizárólagos vezetői. 2. Hellenista kultúra, társadalom és politika A hellenizmus az ókori görög kultúra és az ókori Kelet kultúrájának kölcsönhatásában kialakult kulturális közeg. A hellenizmus korát általában Nagy Sándor uralkodásától és hódításaitól, azaz a Kr.e. 300-as évek második felétől számítják. Végének megállapításáról az egyes tudósok vitatkoznak, de az Újszövetség keletkezésének kora és helye bizonyosan a hellenizmushoz sorolható. Eszerint az Újszövetség 5 Vö. pl. K. BERGER, C. COLPE (Hrsg.), Religionsgeschichtliches Textbuch zum Neuen Testament (NTD Textreihe 1; Göttingen 1987). 6 Ezek az ókori szövegek magyarul is olvashatók! 7 Magyarul pl.: Epiktétos kézikönyvecskéje. Vagyis a stoikus bölcs breviáriuma (Gladiátor kiadó hely és idő megjelölés nélkül). 11

12 kialakulása olyan világban zajlott, amely hellenista beállítottságú volt. A kultúra minden szintjén keleti és nyugati hatások keveredtek egymással. A kultúrák keveredését a következő példák szemléltetik. A görög városok építésének technikáját átveszik a keleti országokban. Alexandria és Antióchia a legfontosabbak és legnagyobbak, de sok más város is görög illetve római mintára épül fel. Átépítik Jeruzsálemet is, az óváros szerkezete a mai napig a római városépítés szerkezetét tükrözi. Régészetileg fontos és látványos példa a Jordániában fekvő Jerash is. A római városokat alapvetően két, egymásra merőleges utca mentén építették fel. A főutca a cardo vagy cardo maximus nevet viselte, míg a rá merőleges mellékutcát decumanus névvel illették. A városokon belül az egyes épületek is hellenista felfogást tükröztek. A görög kultúra vívmányának számítanak az átalakuló templomok, de különösen a színházak és gümnasionok. A gümnasion jelen esetben nem iskolát, hanem testedző teret és hozzá tartozó csarnokokat jelent. Meghonosodik a római fürdőkultúra pl. Maszada várában. Képzeljük el, milyen fényűzést jelentett egy forró vizes medence ott, ahová a vizet kizárólag szamárháton és emberi erővel kellett feljuttatni. Ha számunkra megszokott is, azért hellenista hatást mutat Pál apostol képe a stadionban versenyző futókról, illetve birkózókról vö. 1Kor 9; Fil 3. Alexandria könyvtárában, Egyiptom északi határán, a Nílus deltájában összegyűjtötték a kor minden fellelhető görög és keleti bölcsességét. A szíriai Antióchiában laktak az első görög nyelvű keresztények, akik ily módon a zsidó alapra épülő kereszténység első görög behatás alá tartozó hívei lettek. Szent Pál maga is, személyével és életével a két világ találkozásának ékes példája: Tarzuszban születik, görögül ír, de zsidó módra gondolkodik. De Jézus is találkozik mindkét világgal, és valószínűleg tudott görögül, mint mi angolul. A hellenista műveltség végül az Újszövetség írásaiban is megmutatkozik, hiszen azokat olyan szerzők írják, akiknek nem a görög az anyanyelve. Arámul gondolkoznak, de azon fáradoznak, hogy üzenetüket megértse az akkori világ. Stb., stb. A görög városállamok politikai és társadalmi vívmánya a társadalmi igazságosság és közös szabadság eszménye. A hellenizmus idején azonban ez a társadalmi rend már nem tűnik megvalósíthatónak. Ehelyett mintegy pótlékként a belső szabadság ideálja hódít. A hellenista birodalomban alapvető toleranciával viseltetnek a sokszínű világ vallásai iránt. Pál apostol szabadon térít a birodalom nagyobb városaiban, Jézus is nyilvánosan léphet fel Palesztinában. Ez a tolerancia jellemzi a társadalmi berendezkedést, amely a népvándorlás koráig gyakorlatilag érintetlen marad majd. A társadalmi igazságosság satnyulására jellemző, hogy egyes kézművesek és kisiparosok kevesebbet keresnek, mint a rabszolgák. Különösen leánygyermekeket gyakran kitesznek, mert félnek a közös szegénységtől. 1Kor 7,22 szerint Szent Pál arra biztatja a felszabadulás gondolatával foglalkozó rabszolgát, hogy ne aggassza a szolgai állapot, ha így kell maradnia, de ha van lehetősége, éljen vele. A tanács a krisztusi 12

13 megváltásra alapoz, de felismerhető benne a belső szabadság, befelé forduló függetlenség sztoikus eszméje is. Hasonló helyzetben az apostol nem parancsolja meg Filemonnak, hogy engedje szabadon Onezimuszt, a szökött rabszolgát, de kéri tőle az Úr nevében, ami az előzőnél többet jelent (vö. Filem). A hellenista társadalom a nők szerepét illetően is számos különböző modellt ismert. Voltak kivételes helyzetet élvező uralkodó hölgyek, akik pl. férjük után a vezető szerepet magukhoz ragadták. Általában mégis úgy tűnik, hogy a nyilvános életből ki voltak zárva, amennyiben nem vállalhattak hivatalokat, nem szavazhattak stb. Ugyanakkor a római jog biztosította számukra a vagyonszerzés lehetőségét, egyes vallási közösségekben lehettek papnők, ha kevesen éltek is ezekkel a jogokkal. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni Pál szavait az 1Kor 11,1-16 szerint: "ha pedig valaki vitatkozni kíván, nekünk ez nem szokásunk, sem Isten egyházainak". A családi erkölcs meglehetősen liberális volt ebben a korban, legalábbis az erősen hellenista városokban (vö. 1 Kor 5). A zsidó jogban csak a férfiak adhattak válólevelet (Mt 19,1-12), a római világban viszont a nők is kezdeményezhették a válást (vö. Mk 10,12). Az uralkodó a hellenizmusban mindinkább isteni szerepet kapott. Úgy tekintettek rá, mint aki gondoskodik a nép jólétéről. Ezért gyakori a "szótér", megváltó, üdvözítő elnevezés. A római világban korábban Róma istennőnek mutattak be áldozatokat. Mikor azonban a római birodalom Keleten tért hódított, ott isteníteni kezdték a császárokat, és nemsokára átterjedt a kultusz Róma városára is. A császárok istenítése tehát keletről terjedt át nyugatra. 3. A római birodalom politikai felépítése Jézus korában a római birodalom a principátus korát éli. Ez azt jelenti, hogy a császár a szenátussal együtt kormányoz, még nincs abszolút teljhatalma. Különbséget tesznek a "császári" és a "szenátusi" provinciák között: a császáriakban csak a császár intézkedhet, mert ott a fennhatósága alá tartozó csapatok vannak. A római birodalomban a kommunikáció nehezebb volt, mint ma. Hetekig tartott, amíg egy levél eljutott egy provinciába. Ennek következménye a nagyobb önállóság az egyes provinciákban. Nincs "állampolgárság", csak "római polgárság", "várospolgárság". A római polgárok bizonyos jogaikat csak magában a városban gyakorolhatták, de egyfajta jogvédelmet élveztek a Birodalom többi részében is. Pál apostol egyszerre tarzuszi és római polgár (ApCsel 21,39; 22,23-29). Az előbbi városi rang, utóbbi azonban éppen a birodalom központja ezért hivatkozhatott rá eredményesen az egész birodalomban. Az egyes provinciák élén a proconsul vagy a propraetor állt, illetve a császári provinciák élén egy "legatus Augusti pro praetore". A kisebb rangú provinciákat egy-egy praefectus vagy egy procurator vezette ilyen volt Kr.u. 6-tól Júdea provincia is. A provinciák mellett léteztek olykor Róma kegyeit élvező, illetve attól függő fejedelemségek is. Így kapott Nagy Heródes királyságot Rómától Kr.e. 37-ben, halála után Augustus maga határozza meg a provincia sorsát Kr.e. 4-től Kr.u. 6-ig. 13

14 A lassan kialakuló császárkultusz illetve a hivatalos római panteon tisztelete csak a hivatalokban dolgozókat érintette, a népi vallásossághoz nem sok köze volt. A zsidók monoteista vallásuknak megfelelően nem tisztelhették a római isteneket, ezért mintegy az előbbi pótlására bevezették a császárért bemutatott áldozatokat a jeruzsálemi templomban. A római törvények csak a "titkos szervezkedéseket" (közbiztonságra veszélyes?) nem nézték jó szemmel A misztériumvallások hívei, illetve később a keresztények könnyen gyanúba keveredhettek. 4. Palesztina mint a római birodalom része fontosabb események és személyek Palesztina a római hatalomátvétel előtt Palesztina Nagy Sándor uralkodásának végén a Ptolemaidák, azaz az egyiptomi uralkodó családok uralma alá került (Kr. e ). I. Ptolemaiosz tehetséges uralkodó, aki megszervezte a közigazgatást, adót szedett a főpaptól a zsidók nevében. Ő alapította az alexandriai könyvtárat is. Az adózás következtében egyre többen elszegényedtek Júdeában. Ebben a korszakban lép fel Tóbiás, majd fia, József, akik az adóterheket bérbe veszik, és így még nagyobbá teszik a nép szegénységét. A zsidó kultúra hellenista átalakulása fokozatosan ment végbe. Az Ószövetség könyvei közül több is tanúskodik arról az elzárkózásról, illetve párbeszédről, amelyet a zsidóság a beszüremkedő görög kultúrával szemben folytatott (vö. Jónás történetét, Ezdrás pap működését, a Prédikátor fejtegetéseit stb.) A zsidó kultúra és vallás a többinél ellenállóbbnak bizonyult. A tóbiási család jó példája azoknak, akik gazdasági és politikai befolyásuk növelése érdekében siettették a hellenizmus terjedését. 9 A ptolemaidák idején virágzik az alexandriai zsidóság, elkészül a Hetvenes fordítás is. 200-ban I. Szeleukosz szír uralkodó átvette az uralmat Palesztina felett. A szeleukidák idején kezdetben megerősödött a főpap hatalma, később azonban éppen a jeruzsálemi arisztokrácia meg akarta reformálni a templom köré szerveződő államot. III. Oniás főpap ellen akart állni a reformoknak, de testvére, Jázon elűzte, hogy így bevezethesse a jeruzsálemi poliszt, amelynek társadalma már nem a Tóra, hanem egy új polgári jogalkotás szabályaira épül. Jázon gümnáziumot hozott létre a templom szomszédságában, ahol a papok is szívesen részt vettek a diszkoszvetésben. Jázon pénzért vásárolta meg a főpapi tisztséget, de a cádoki nemzetségből származott. Utódja, Menelaosz, többet ígért, és így ismét az uralkodótól kapott főpapi jogot. Ő azonban nem tartozott a cádoki főpapi családhoz, így lépése nagy felháborodást váltott ki. A reform körök egy ideig támogatták, de amikor IV. Antiochos Epifánész hadba vonult a ptolemaidák ellen, és ő átadta neki a templomi kincseket, köztük a Menórát és a kitett kenyerek asztalát, mindenki ellene fordult. 8 Ebben a pontban B. Kollmann, Einführung in die neutestamentliche Zeitgeschichte (Einführung Theologie; Darmstadt 2006) könyvét követtem. 9 Erről a korról fontos információt szolgáltatnak az ún. Zenón-papiruszok. Zenón Apolloniosznak, II. Ptolemaiosz legfőbb gazdasági hivatalnokának a titkára volt. Levelezéséből számos anyagi természetű részletre fény derül. Az anyagi csatározások hasonlítanak a Mk 12,1-12-ben leírtakhoz. 14

15 A szeleukidák a nép első ellenállására még szigorúbb hellenista rendelkezésekkel válaszoltak, a jeruzsálemi templomot pedig Zeusz olympikosz tiszteletére szenteltették. Ekkor tört ki a Makkabeus háború. A makkabeusok a hellenizmus mindent elsöprő terjeszkedése ellen, illetve a nemzeti és vallási önállóság megtartása érdekében vívták harcaikat. A harcok közben azonban nem egyszer Róma segítségét is kérték. A makkabeus háború végső eredménye az volt, hogy Jonatán személyében a makkabeusok ragadták magukhoz a főpapi és a politikai hatalmat. A makkabeus hatalomátvétellel egyet nem értők között voltak az esszénusok (ld. alább). Kr.e. 142 (a makkabeus háború vége) és 104 között a makkabeus papi fejedelmek korát tartjuk számon. Bár a zsidóság hagyományának védelmében léptek fel, egyre jobban elvilágiasodtak. Csalódott bajtársaikból alakul ki a haszidok csoportja, a későbbi farizeus párt. Ebben a korszakban hallatja hangját a kialakuló szadduceus párt is. 104-től I. Aristobulos királyi címet használ. Dinasztiáját hasmoneus dinasztiának nevezzük. Kortársai azonban nem ismerték el sem őt, sem utódait. Amikor pedig a nabateusok megszállták Jeruzsálemet, II. Arisztobulosz segítséget kért Rómától. Ennek a kérésnek engedve Kr.e. 63-ban Pompeius római hadvezér elfoglalta Júdeát, és Szíria provincia részévé tette. Ezzel létrejött az Újszövetség korát leginkább meghatározó politikai berendezkedés. Palesztina a római birodalom részévé vált. 4.2 A római-heródesi időszak A Jeruzsálemet elfoglaló Pompeiusz rövidesen Juliusz Cézárral folytatott polgárháborút. A zsidók Cézár oldalára álltak, és tőle előjogokat nyertek. A Cézár halála körüli hatalmi játékokban emelkedik fel Heródes, aki ügyes házassággal a hasmoneus dinasztiával is kapcsolatba kerül. A dinasztia utolsó tényleges tagját, Antigonoszt a rómaiak megszégyenítő módon kivégeztették, Heródest pedig királlyá tették Jeruzsálemben. Nagy Heródes (Kr.e ) Idumeából származott. Az Újszövetségben róla említett betlehemi gyermekgyilkosság (Mt 2,1-13) nem igazolható történelmileg, talán nem is az. Mégis beleillik a képbe, amelyet Heródesről kapunk. Megölette feleségét, fiait, nehogy az uralmára törjenek. Ugyanakkor számos tekintetben zseniális uralkodó. Újjáépíti és megnagyobbíttatja a jeruzsálemi templomot. Felépíti az Antónia-erődöt, a jeruzsálemi királyi palotát, Maszada várát. Sírjának készül a Betlehem közelében fekvő Herodeion. Megerősíti Machaerus várát, ahol a hagyomány szerint később Keresztelő Jánost is kivégzik. Kiépíti Samaria városát és Caesareát, ahol templomot építtet a császárnak is. Heródes Octavianus, a későbbi Augusztus császár számára is jó szövetségesnek mutatkozott. Augusztusz császár (Kr.e. 30. Kr.u. 14.) volt az, aki kiépítette a principátus államformáját a birodalomban. A Lk 2,1-ben említett és Augusztushoz kapcsolt világméretű népszámlálás ebben a formában valószínűleg nem létezett, esetleg helyi jelleggel. 15

16 4.3 A heródiánusok és a helytartók kora Nagy Heródes királysága a személyéhez kötődött. Halála után a független zsidó állam meggyengül. Miután a hasmoneus dinasztiával rokon fiait megölette, egy szamaritánus asszonytól származó fiát, Heródes Antipászt jelölte meg örökösül. Heródes birodalmát halála után mégis a rómaiak osztották fel: etnarcha címmel Archelaosz lett Júdea negyedes fejedelme, Heródes Antipász Galileát és Pereát kapta meg, testvére, Fülöp pedig a Galileai tengertől észak-keletre eső vidéket kapta. Archelaosz trónra jutására emlékeztet valószínűleg Lk 19, Archelaosz Kr.e. 4-től Kr.u. 6-ig volt negyedes fejedelem Júdeában. Josephus Flavius szerint brutális uralkodó volt. Tíz évvel hivatalba lépése után a zsidó és szamariai arisztokraták kérésére Galliába száműzték. Tőle való félelmében nem tért vissza József Máriával és Jézussal Betlehembe, inkább Názáretet választotta, Heródes Antipász hatalmi övezetét. Heródes Antipász Kr.e. 4-Kr.u. 39. negyedes fejedelem. Mint Galilea negyedes fejedelme Jézus helyi uralkodója, ezért szerepel a szenvedéstörténetben is. Nagy Heródes egyik unokáját, Heródiást vette feleségül, ezért ütközött össze Keresztelő Jánossal. Caligula letette székéből, amikor a királyi címet kérte tőle. Archelaosz száműzése után a két másik negyedes fejedelem hiába próbálkozott azzal, hogy hatalmát kiterjeszthesse Júdeára. Júdea római helytartót kapott. Mint a római birodalom megbízottja, Quirinus szíriai helytartó mérte fel a területet adóztatási lehetőségek szempontjából. Ez a népszámlálás tehát szükségszerűen Archelaosz uralma után történt Lukács evangélista valószínűleg tévesen igazítja ehhez Jézus születésének elbeszélését. Archelaosz negyedes fejedelemségét, Júdeát tehát római provinciává alakították. A helytartó a helybeli római katonai erők parancsnoka, a legfőbb bírói hatalom gyakorlója. Valószínűleg egyedül neki volt joga, hogy halálbüntetést szabjon ki. Felettese, akinek joga volt bármikor beavatkozni a provincia sorsába, a szíriai helytartó volt. A helytartó Caesarea Marittimában székelt, csak nagyobb ünnepekre jött Jeruzsálembe, a korábbi királyi palota helyén felépített Praetoriumba (Mk 15,16). A helytartó mellett megerősödött a szinedrion vagy szanhedrin, magyarul főtanács szerepe. A szanhedrin hetventagú testület, vezetője a főpap. A belpolitikai ügyek intézése mostantól fogva ennek a helyi arisztokrácia tagjaiból, főként a szadduceusok pártjából alakuló testületnek a kezében volt. Ugyanígy a főpap hatalma is gyarapodott, hiszen ő képviselte a főtanácsot a rómaiakkal szemben. Quirinus nevezte ki Ananost (Hannás, Annás) főpappá, aki Kr.u. 15-ig volt hivatalban. A belpolitika meghatározó személyisége volt (vö. ApCsel 4,6), hiszen családjából kerültek ki az őt követő főpapok is. Miután Quirinus rendezte a politikai és gazdasági viszonyokat, Coponius, Valerius Gratus, majd Pontius Pilatus lett Júdea helytartója. Utóbbi kettő Tibériusz császártól kapta megbízását. Tibériusz (Kr.u ) tapasztalt katona és jó szervező volt, bár uralkodása idején Rómában nem tudott kellőképpen együttműködni a szenátussal halála után megtagadták tőle az istenségnek kijáró címet. Hivatalnokait 16

17 hosszú ideig megtartotta megbízatásukban, ezáltal stabilitást biztosított nekik és a rájuk bízott népeknek. Lukács evangélista (3,1) Tibériusz uralkodásának 15-ik évében jelöli meg Keresztelő János fellépését, és az ő császársága idején végzik ki Jézust is. Erről az eseményről azonban Rómában tudomást sem vettek. Pontius Pilatus (Kr.u ) a zsidó források szerint kegyetlen és igazságtalan helytartó. Római képeket hozatott be a jeruzsálemi templomba, amelyek felbőszítik a zsidóságot. Jézus kivégzéséért is Pilátus viseli a jogi felelősséget, mindenféle kézmosás ellenére. Josephus Flavius beszámol arról, hogy 36 szamaritánust elfogatott Garizim hegyén, majd kivégezteti őket. Ezután feljelentették a szíriai helytartónál, aki letette hivatalából. Vele együtt kellett Kaifás főpapnak is távoznia, ami szoros együttműködésükre utal. Gaius császár vagy melléknevén Caligula uralma következett (Kr.u ) A róla szóló negatív legendák valószínűleg annak köszönhetők, hogy önkényesen bánt a szenátussal. Személyét istenként akarta tiszteltetni. Ezzel előbb az alexandriai, utóbb a jeruzsálemi zsidóságot is magára haragította. A szobor csak azért nem került e oda, mert Petronius szíriai helytartó késleltette az ügyet. Mielőtt pedig végrehajtotta volna Caligula parancsát, hogy legyen öngyilkos, a császárt ölték meg testőrei. Claudius (Kr.u ) császár nyugalmat biztosított a birodalom vallásainak. Az alexandriai konfliktust felszámolta, a zsidó és a görög felet is önmérsékletre intette. A zsidókat Rómában is békére intette (41), később pedig, ahogy erről Suteonius beszámol, kiűzi őket Rómából, mivel zavargások törtek ki egy bizonyos Chrestus miatt (48). Itt már valószínűleg arról van szó, hogy a zsidóság egyes csoportjai Jézust tartják a messiásnak. Claudiust az ApCsel említi két helyen. 11,28 szerint világméretű éhínség tört ki valóban vannak híradások bizonyos élelmezési nehézségekről a birodalom egyes részein. 18,2 pedig a zsidók kiűzetését említi Rómából. Priszcilla és Aquila esetéről van szó. Miután Claudiust megmérgezik, a zsidók visszatértek, s a római levél címzettjei között ismét ott találjuk az említett házaspárt. Claudius nyugalmat igyekezett biztosítani a zsidóságnak azzal a feltétellel, hogy betartja a régi hagyományokat. Ebben az összefüggésben a keresztények egyre terhesebbekké lettek a zsidóság és a római vezetők számára is. Nyugtalanság lehetőségét rejtette magában egy ilyen közösség kibontakozása. Az ApCsel-ben többször látjuk, hogyan tiltakozik a zsidó közösség a rómaiak előtt a keresztények fellépése miatt. Ide tartozik az az eredménytelen kísérlet is, amelyet az ApCsel 18,12-17 dokumentál, s amelynek egyik szereplője, Gallio prokonzul egy császári felirat szereplője, s ezáltal az újszövetségi kortörténet kulcsfigurája. Agrippa (Kr.u ) volt az utolsó zsidó király. Igyekezett a zsidó hagyományokat védeni, a rómaiaktól való függőséget csökkenteni, a zsidóság tetszését elnyerni. Ezért segíti az első keresztények üldözését is, amelyről az ApCsel tanúskodik. Miután kivégeztette Jakabot, Zebedeus testvérét, Péter apostol pedig kiszabadult a börtönből és elmenekült (ApCsel 12), Jakab, az Úr testvére lett a jeruzsálemi közösség vezetője. 17

18 Agrippa halála után a feszültség egyre fokozódott Júdeában és egész Palesztinában. A zelóták mozgalma megerősödött. Egész Palesztina közvetlen római uralom alá kerülését senki sem nézte jó szemmel a helybeli lakosok közül. Fadus helytartó idején (44-46) lépett fel Teudás, aki új exodust ígért követőinek a Jordán partján, de lefejezték. Fadust Tiberius Alexander követte (46-38). Idejében nagy éhínség tört ki, ezért volt szükség a Gal 2,10-ben említett gyűjtésre a jeruzsálemi közösség számára. Korábban, I. Agrippa király idejében is történt gyűjtés, ahogy azt ApCsel 11,27-30 leírja ig Cumanus volt a prokurátor. Uralma alatt több véres esemény zavarta meg a békét, zavargások rómaiak és zsidók, zelóták és szamáriaiak között. 52-ben Rómába kellett mennie, hogy számot adjon tevékenységéről, majd száműzték. Felix követte (52-60), elődeivel szemben nem nemesi származék, hanem felszabadított rabszolga, aki önkényesen és sokféle kegyetlenséggel gyakorolta hatalmát. A zsidó nép már csak abban bízott, hogy Isten a végső időket hozza el. Erre utalnak azok a próféták, akik Felix idején lépnek fel, és csodákat ígérnek. A nacionalizmus csak tovább erősödött, amikor Felix kegyetlenül megbüntette a különböző önjelölt megváltókat. Szent Pál útja Jeruzsálembe ennek a megerősödő nacionalizmusnak az idejére esik. Számolt a fenyegető veszéllyel (Róm 15,31). Miután elfogták, Felix utódja, Festus kezébe került, aki Rómába küldte. Festus utódja Albinus lett. Mielőtt megérkezett volna, II. Agrippa kivégeztette Jakabot, az Úr testvérét. Néró (Kr.u ) császársága hozza magával az első római keresztényüldözést. Nérót politikai gyilkosságai és a tényleges kormányzástól való távolmaradása tette gyanússá a rómaiak szemében. Amikor 64-ben Róma nagy része leég, hamar elterjed az állítás, hogy maga Néró gyújtatta fel, hogy aztán újjáalapítsa és még meg is énekelje a hatalmas pusztulást. A császár hamarosan megtalálta a bűnbakot a keresztényekben. A társadalom peremére szorult vallás, amelynek képviselői nem áldoztak a császárnak, és amely nem is tartozott a bevett vallások közé, könnyen útjába kerülhetett az egységre törekvő római gépezetnek. Az üldözések nem voltak általánosak, de különböző helyeken és időkben újra meg újra lángra kaphattak. Nérót nem említi az Újszövetség, de személye esetleg a Jelenések könyve egyes részeire hatással lehetett (4,1-18; nrwn qsr, Néró nevének héber átírása számértéke 666). Ebben az időben hal vértanú halált Péter apostol. 4.4 A zsidó háború és következményei Kr.u. 66-ban a zsidók fegyveres felkelést kezdtek a római hatalom ellen. Egymás között is megosztottak. A későbbi Josephus Flavius ebben az időszakban Galilea katonai vezetője. Miután a szíriai helytartó hiába próbálta helyreállítani a rendet, Veszpáziánuszt nevezik ki a római csapatok élére. Fia Titusz, Alexandriából érkezik a XV. légió élén, együtt mintegy katona élén állnak. A palesztinai városok jelentős része harc nélkül adja meg magát. Iotapata hosszan ellenáll, Josephus vezetésével. Jeruzsálemben polgárháború tört ki, a keresztények pedig Pellába menekülnek. 18

19 Néró halála után váltakozó kimenetelű harcok kezdődtek a hatalomért. Kr.u. 69 a négy császár éve. Galba, Otho majd Vitelliusz után ügyes taktikával végül Veszpáziánusz ragadja magához a hatalmat a Duna-menti légiók és a keleti helytartók támogatásával. 69 végén ezért Titusz veszi át a harcok irányítását. Megostromolja, majd 70 júniusában végleg el is foglalja Jeruzsálemet. A katonák vérfürdőt rendeztek az életben maradottak között. A várost nagyrészt a földdel tették egyenlővé (vö. Mt 22,7; Lk 21,20-24). A felkelés két vezetőjét élve elfogták, majd a római diadalmenetben való felvonultatásuk után életfogytiglani kényszermunkára, illetve nyilvános kivégzésre ítélték őket. A felkelést csak a Maszada várába visszahúzódott csoport folytatta. A rómaiak csak 74-ben foglalták el a várat, amelyhez földsáncot építtettek. A várvédők Josephus Flaviusz tanúsága szerint előző éjszaka öngyilkosságot követtek el. A zsidóság a farizeusok, név szerint Jochanan ben Zakkáj szellemi vezetése alatt Jabnéban kezdte meg új életét. Itt határozzák meg a Biblia zsidó kánonját. A zsidó vallást némileg átalakítják, hogy az immár lerombolt templom nélkül is folytatható legyen a vallásgyakorlat. A zsidóságból egyre határozottabban kitaszították a keresztényeket, akik ellen a mindennapi imákba betoldott részletekben is imádkoztak. A zsidóság rabbinikus rendje a tartó Bar-Kochba felkelés leverése után szilárdult meg. Ekkor vált világossá, hogy a templom köré szerveződő állam már nem életképes, a templomi kultuszról egyszer s mindenkorra le kell mondani. Veszpáziánusz a Flaviusz család első császára. A 69. év lázongásai és nyugtalanságai után rendet és stabilitást teremtett. Fia, Titusz (79-81), ideális császár akart lenni. A közhangulat nyomására pl. megszüntette kapcsolatát Berenikével, akinek azelőtt már három férje volt. Kormányzása rövid idejére esik Pompeji katasztrófája. Domitianus (Kr.u ) Titusz öccse, aki egyesek szerint annyira várta a hatalom átvételét, hogy azt akár mérgezéssel is siettette. Kegyetlen önkényuralkodóvá uralmának végén válik. "Dominus et Deus noster" címmel kellett megszólítani. Keresztényüldözéseket folytat Keleten, ennek nyomait hordozza a Jelenések könyve. Miután összeesküvésben végeznek vele, a szenátus damnatio memoriae büntetéssel sújtja, ahogy régebben Nérót és Galbát. 5. Palesztina társadalmi viszonyai az őskereszténység idején A kor zsidó társadalmát jól jellemzik a zsidóság különböző csoportjai. Egymással való vetélkedésük vagy bizonyos tekintetben szembenállásuk Jézus életének és az első keresztény évszázad bizonyos tendenciáinak megértéséhez is fontos. A legismertebb csoport az ún. farizeusoké. Írástudók vezette csoport, főleg világiakból áll. Meglehetősen zárt, a szó jelentése is elkülönült. A farizeusok a Kr.e. II. században szakadtak el a nép többi részétől, hogy a papokra vonatkozó tisztasági előírásokat házaikban is megtartsák. Úgy tűnik, hogy Jézushoz eredetileg nagyon közel álltak. Ők a rabbinikus zsidóság megalapozói, tehát azok, akik a zsidóság Kr. u. 70-ben elszenvedett tragédiája után a nép szellemi vezetői lettek. 19

20 A második csoport vagy párt a szadduceusoké. Papi, sőt főpapi réteg. Politikailag a Rómával való megbékélés hívei. Vallásilag a farizeusokkal szemben azt hirdetik, hogy nincs föltámadás (vö. Pál a főtanács előtt: ApCsel 23,6). A harmadik csoport az esszénusoké. Ők azok, akik teljesen kivonulnak a társadalomból, azért, hogy teljes egészében Izrael törvénye szerint élhessenek. Egyes csoportjaik közösségekbe szervezetten a városokban, mások a júdeai sivatagban élnek. Várják, hogy Isten nemsokára beavatkozik a történelembe, és nem zárják sem a lelki, sem a tényleges hadviselés lehetőségét. A negyedik csoport a zelótáké. A nevük azt jelenti: buzgó. Alapelvük, hogy csak Isten lehet Izrael királya. Fegyveres fölkelést szítanak a rómaiak ellen. Közéjük tartoznak a szikáriusok, a tőrt hordozók, akik alattomosan meggyilkolják az idegeneket. 6. A zsidó vallás Jézus korában Az előzőekből is világossá válik, hogy a zsidó vallás Jézus korában még nem teljesen egységes. Csak a legfontosabb igazságokban egyeznek meg a különböző pártok: egy Isten van, aki népet választott magának, és annak a Torát adta törvényül. A bibliai kánon még nem végleges; a törvényt különbözőképpen magyarázzák. A zsidóság ekkorra az egész világon elterjedt, és sokféle csoportja van. Arám nyelvűek laknak Palesztinában és Mezopotámiában, görög nyelvűek a diaszpórában. Megosztja őket a kultuszban elfoglalt helyük: a papok, a leviták, az izraeliták és a prozeliták mind külön-külön csoportot alkotnak. A pártok vagy szekták, a farizeusok, szadduceusok, zelóták, esszénusok, szamaritánusok véleménye néha nagyon különböző lehet. A farizeusok szóbeli hagyományok létezését is elismerik, illetve Isten transzcendenciáját hangsúlyozzák és hisznek a feltámadásban. A szadduceusok elvetik az apokaliptika világát és a feltámadást. A Törvény és annak értelmezése néhány fő szempont alapján történik. A Törvény 613 parancsot ill. tiltást tartalmaz. A törvény nagy része Jézus korára szokássá vált, önazonosságot jelentett, nem terhet. Az engedelmesség nem gépies, hanem "istenfélelemből" történik. A Törvény szíve Hillel szerint az aranyszabály: "ami neked nem tetszik, azt senki mással meg ne tedd; ez az egész Tóra, a többi csak magyarázat; menj és tanuld meg!" Rabbi Akiba szerint pedig Lev 19,8 "szeresd felebarátodat mint önmagadat!" Különös súlya van a szombat körüli törvényeknek. Az írás értelmezésének kérdéseire is megpróbálnak szabályokat kidolgozni. A "qal wahomer" szabály a fokozásra, a "gezara shewa" a párhuzamok megvonására tanít. A jeruzsálemi templom szerepe egyedülálló. A fogság után újjáépítették, immár a szövetség ládája nélkül. Ebben a korban kezd kialakulni a zsinagógai istentisztelet is. Jellemzőek a nagy ünnepek: a pászka; a zsidók húsvétja, amely döntően meghatározza a keresztény húsvét fogalmát is; a pünkösd (eredetileg termény betakarítási ünnep, később a szövetségkötés ünnepe); a jom kippur kiengesztelődés napja (a főpap belépett a szentek szentjébe, hogy áldozatot mutasson be); a sátoros ünnep (szüret, pusztai vándorlás). 20

21 7. Nem-zsidó vallások Jézus korában A kelet és nyugat találkozásában szinkretista tendenciák is érvényesülnek. Sokan már nem hisznek igazán a nagy istenekben. Ezeknek inkább hivatalos kultuszuk van. A különböző népies vallások hódítanak: az égitestek kultusza; Ízisz tisztelete; csillagjóslás, varázslatok, csodatevők; mágia. Elterjednek az ún. misztériumvallások is. Lényegük, hogy a beavatási szertartások által a tagok részesülnek az istenség sorsában és ezáltal megmenekülnek a haláltól és a sorstól. Szertartásaik titkosak, de tartanak "reklámozó", nyilvános ünnepeket is. A szertartások a megtisztulás után az istenséggel való találkozást jelenítik meg, majd a beavatott ünnepélyes bemutatására kerül sor. 8. A hellenista filozófiai gondolkodás alapjai A legfőbb irányzatok a platonizmus, amelynek csak a Kr. u. III-IV. századtól van jelentős hatása a szélesebb néprétegekre. A másik a szókrateszi, arisztoteliánus iskola. A sztoikus filozófia nyomaival gyakrabban találkozunk az Újszövetségben. Állítja, hogy csak egy isten van, aki az egész világot átjárja, de azzal nem azonos. Tanításában a nagyvilág (makrokozmosz) és a kis világ (mikrokozmosz az ember) törvényszerűségei megegyeznek. Ami természetes, az jó. A "logosz" átjárja a világot, amelynek törvényt ad. Az embernek ott kell tökéletességet elérnie, ahol éppen van, belsőleg kell szabaddá válnia. Jellemző, hogy két híres sztoikus bölcselő sorsa élesen elüt egymástól: Epiktétosz rabszolga, Marcus Aurelius viszont császár. Pál apostol címzettjeinél gyakran látunk ehhez hasonló gondolatokat 9. A gnosztikus tanítások főbb jellegzetességei A gnózisz görög szó, jelentése tudás, ismeret. A gnosztikus tanítások lényege: az ember kilétét és célját illető kérdésre az a tudás ad választ, hogy az ember tulajdonképpen az őt megszabadító isteni princípiummal egylényegű. A gnosztikus tanítások eredete bizonytalan: esetleg a kereszténység eltorzult formájából jön létre ennek a hellenizmussal való találkozása folytán (A. von Harnack); mások szerint iráni és perzsa megváltó-mítoszok keverednek benne össze már a kereszténység előtt; ismét mások szerint a gnosztikus tanítások lényege az ember öntudata, amelyben önmagát mint "a világba dobott lényt" tapasztalja meg. A gnózisz az ember létére kérdez: "Kik voltunk? Mivé lettünk? Hol voltunk? Hová vettettünk? Hová sietünk? Mitől szabadultunk meg? Mi a születés? Mi az újjászületés?" valentiniánus szöveg, amelyet Alexandriai Szt. Kelemen idéz. A válasz: az ember a túlvilági teljességből, azaz a plérómából vettetett a világba, célja pedig, hogy oda visszatérjen. Amennyiben fölismeri a célját, már átment a megváltáson. 21

22 A gnózisz világképe szerint a világ nem az ember védelmező otthona, hanem ellenséges hatalom. A világ rendje bezárja az embert: az égbolt elzár a túlvilági teljességtől. Isten nem teremtette a világot, hiszen az rossz; a világot a demiurgosz alkotta. Az egyik oldalon tehát a világ van a maga tökéletlenségével és rabságával, a másikon a teljesség. Az ember teste és lelke a világhoz tartoznak, csak szelleme várja, hogy ebből megszabaduljon. A testet tehát vagy meg kell fékezni aszkézissel, vagy erkölcsi romlásba kell dönteni szabados életmóddal (utóbbira nincs hiteles bizonyíték, csak mint elméleti lehetőséget említem). 22

23 9-12. ÓRA JÉZUS ÉLETE ÉS AZ EVANGÉLIUMOK KELETKEZÉSE A SZINOPTIKUS EVANGÉLIUMOK AZ ŐSKERESZTÉNY IGEHIRDETÉS ÉS AZ EVANGÉLIUMOK KELETKEZÉSE A kereszténység első negyedszázada A kereszténység első negyedszázada (kb. Kr.u ) az egyház későbbi élete szempontjából döntő jelentőségű. A tanítványok a Szentlélek segítségével, Jézus támogató (földi) jelenléte nélkül élik tovább hivatásukat. A főtanácsban még Gamáliel rabbi is megfogalmazza azt a tényt, hogy az új közösség életképessége Istentől függ (ApCsel 5,38-39), illetve ha megmarad, az bizonyára Isten segítségének jele. A feltámadás és a Szentlélek eljövetele után a tanítványok új módon értették meg Jézus tanítását és tetteit (Jn 16,13: "a Szentlélek majd elvezet a teljes igazságra"). Életformájuk tekintetében is le kellett válniuk a zsidó közösségről: a hét más napján kezdenek böjtölni, szombat helyett pedig a vasárnapot ünneplik. Kezdeti formában kialakul az egyház szerkezete. Az örömhírt szóban hirdetik, az igehirdetők "anyagából", újra meg újra felhasznált történeteiből pedig előbb hosszabb elbeszélések, végül egész összefüggések alakulnak ki. Ezek a szinoptikus ("együttlátó") evangéliumok közvetlen előzményei. 2. Az áthagyományozó igehirdetés Az igehirdetés Jézustól indult, majd a tanítványok folytatták. A tanítványok nem írnak könyveket, hanem megszólítják az embereket. Az evangélium szóbeli közlés által terjed. Az igehirdetés tartalma elsősorban a Jézusra vonatkozó hitvallás: a "kérügma" 1 Kor 15,3: "Elsősorban azt adtam át, amit magam is kaptam ". Tartalma Jézus halála, temetése, feltámadása, jelenései. ApCsel 18,28 így foglalja össze: az írásokból, azaz az Ószövetségből bizonyítani, hogy "Jézus a Krisztus". (Vö. 1 Tim 1,15) Az ApCsel-ben közölt beszédek nem közölnek sok részletet Jézus életéről, bennük elsősorban ezt a kérügmatikus igehirdetést olvassuk. Kivételt képez Jézus szenvedésének és halálának elbeszélése, amely kezdettől fogva történeti keretbe illeszkedik. Az áthagyományozó igehirdetés megőrzi a Jézus életéről szóló momentumokat. Az első keresztények zsidók voltak, akik megszokták a történetek felolvasását a zsinagógákban. A kenyértörés ünneplése az ősegyház így nevezte az eucharisztiát alkalmat adott a Jézusra való emlékezésre (vö.: ApCsel 20,7-12: a troászi Eutikhész kiesik az ablakon Pál hosszú beszéde alatt a hét első napján). Az ilyen emlékezések megfelelő okot és alkalmat adtak, hogy Jézus életének eseményeit felidézzék. Az igehirdetők Jézus szavaiból valószínűleg rövid mondásokat őriztek meg. Az ilyen 10 Ebben a részben elsősorban Tarjányi B., Újszövetségi alapismeretek II. Jézus örömhíre. Az ősegyház tanítása (Budapest 1992) et követem. 23

24 mondásokat logionnak nevezzük. A logionokat gyakran történetbe ágyazottan olvassuk az evangéliumokban. Az igehirdetés sajátos jelleget ölt, céljának és körülményeinek megfelelően. Szóbeli mivoltát az írószerszám és a papirusz drágasága is szinte kötelezővé tette. Az sem biztos, hogy az apostolok tudtak írni és olvasni. Ennek az első, szóbeli szakasznak viszont fontos következményei vannak a később leírt szövegre vonatkozóan is. Az evangéliumok szövegében a szó szerinti hűség helyett az elbeszélés szabadsága érvényesül. Egy példa: Mk 1,25-26 szerint Jézus egy ószövetségi történetre hivatkozik (1 Sám 21,2-7). A hivatkozás azonban "laza", azaz pontatlan. Márk hibázott, vagy Jézus? Akárhogy is van, Mt és Lk elhallgatja a történetet, hogy így legalább ne közölje a hibát, néhány későbbi kézirat pedig a helyes neveket tünteti fel, hogy így javítsa Mk hibáját. Az adatok helyett a szöveg a lényegre koncentrál ha nem így van, annak teológiai vagy személyes jelentősége van. A szenvedéstörténetben persze több az adat is, hiszen az kezdettől fogva fontos része volt az átadott igazságoknak. A szóbeliség eredménye az is, hogy az igehirdetők bizonyos közlésformákat alakítanak ki. "Közlésformának nevezzük a hasonló jellegű események vagy értesülések azonos céllal történő elbeszélésének állandósult módját" (Tarjányi, 46). A visszatérő szerkezet és tartalom megkönnyíti az igehirdető dolgát, a hallgatót pedig a történet egzisztenciális mondandójának jobb felfogásában segíti (pl. apostolmeghívás-történet). 3. Az őskeresztény igehirdetés történeti megbízhatósága A szóbeli közlés következményeit röviden már áttekintettük. A történeti összefüggések feledésbe merültek; a felidézett részletek zárt egységekké, "perikópákká" alakultak, amelyek nem utaltak sem előre, sem hátra Jézus történetében. A felesleges, apró részleteket javarészt elhagyták. Jézus szavait valószínűleg nem szó szerint őrizték meg. Teológiai szándékuknak megfelelően a szent szerzők esetleg kiegészítik az ilyen hiányosságokat. De ha mindezt el is fogadjuk, ez már azt is jelenti, hogy lemondunk az evangéliumok történeti megbízhatóságáról? A történeti igazság kérdését csak pontosításokkal együtt lehet felvetni. Jézus korának igazságfogalma különbözött a mienktől. Az akkori olvasók tudatában voltak, hogy a valóság teljesebb megértését nemcsak az adatszerű, hanem az érzékletes valóságláttatás is segíti. Mk 2,12 szerint Jézus csodája után "mindnyájan így szóltak: Ilet még nem láttunk sohasem!" Tényleg minden ember ugyanezekkel a szavakkal kiáltott fel? Valójában semmit sem veszítünk, ha feltételezzük, hogy az evangélista az egyöntetű lelkesedést, és nem az elhangzó szavakat akarta feljegyezni. Azt kell mondanunk, hogy az evangéliumok történeti hitelessége viszonylag nagy fokú, bár nem teljes. Hitelességüket bizonyítja, hogy számtalan kedvezőtlen adatot is megőriztek Jézusról illetve a korai egyház jeles személyiségeiről. Biztosak 24

25 lehetünk abban, hogy az őskeresztény hagyomány pontosan közvetíti a jézusi hagyományt, azt, amit Jézus akart és gondolt. A TÖRTÉNETI JÉZUS KÉRDÉSE 11 Kultúránkat általánosságban ma is jellemzi egyfajta érdeklődés Jézus személye iránt. Ez azonban azt is jelenti, hogy mindenki, bármilyen háttérrel is rendelkezzen az életében, igyekszik a maga módján megmagyarázni, ki volt Jézus. A történeti Jézus kutatása azt jelenti: mit tudunk Jézusról mint történeti személyről? Mennyiben ismerhetjük meg őt a történelemtudomány eszközeivel? Mit tarthatunk történetileg igazoltnak a róla szóló evangéliumi elbeszélésekből és mit nem? A történeti Jézus kérdésének kutatását a katolikus szentírástudomány is fontosnak tartja, amennyiben az hozzájárul a Krisztusról adott teljesebb képünkhöz, és a mindenkori hitbeli tanítást szembesíti a megtestesült Fiú történeti személyével. Jézus Krisztust a XVIII. század felvilágosult gondolkodói vették először hitetlen, vallástalan nagyító alá. Kialakul a "Leben Jesu-Forschung": szeretnék kideríteni, hogy mennyit tudhatunk meg Jézus életéről a történelemtudomány eszközeivel. Reimarus egy híres különbségtételt vezet be: der historische Jesus, der geschichtliche Christus. Az első a tudománnyal megközelíthető történelmi személyt, a második a hitben megismerhető megváltót jelöli. A XIX. század racionalizmusa (Renan) Jézusban a tökéletes embert látja meg. Wrede a Márk evangéliumot elemezve vezeti be és vizsgálja meg a messiási titok fogalmát. Ezzel utat nyit annak a felismerésnek, hogy a húsvét utáni közösségnek a feltámadásba vetett hite befolyásolhatta az evangéliumok végleges formáját. A XX. század egzisztencialista kritikája elsősorban Rudolf Bultmann nevéhez fűződik. Bultmann szerint Jézusról semmilyen történeti igazságot sem jelenthetünk ki bizonyossággal. Ez azonban szerinte nem is fontos. Azt állítja, hogy az evangéliumok a mítosz nyelvén fogalmaznak, nem a történelemről szólnak, hanem annak lehetséges értelmét tárják fel. A demitologizáció azt jelenti, hogy a történeteket megtisztítjuk a mitologikus kifejezésmódtól, és így a mai ember számára is fontos jelentésüket feltárjuk. Autentikus létre az jut, aki felismeri, hogy Jézus kereszthalála hatással van az életére: ha ő így élt és így halt meg, akkor nekünk is meg kell változtatnunk az életünket. Bultmann után tanítványai megkérdőjelezték egyes állításait, különösen azt a tézisét, hogy a történeti Jézusról semmit sem tudhatunk meg. A kutatásnak ezt a szakaszát a második kérdésnek nevezzük. A Dei Verbum zsinati dogmatikus konstitúció az őskeresztény igehirdetés megbízhatósága mellett foglalt állást (DV 19). Az utóbbi idők kutatói próbálták meghatározni, melyek Jézus eredeti szavai, s melyeket kell inkább a közösség alkotásának tartanunk. A 90-es évektől kezdve számítjuk a "harmadik kutatás" "the third quest" idejét, amely felértékeli Jézus életének zsidó vonásait. Nem annak 11 Vö. a Jeromos Bibliakommentár III. kötetének Jézus c. írását J. P. Meier tollából. 25

26 tulajdonít igazi értéket, ami Jézust kiemeli környezetéből, hanem annak, ami megmutatja, amennyire hasonlított hozzá. Azt feltételezi, hogy az I. század kulturális, vallástörténeti és általános történeti meghatározottságainak Jézus életében és a róla szóló beszámolókban is tükröződnie kell. Miért érdemes ezeket a kérdésfelvetéseket tanulmányoznunk? Az előző kutatási irányok befolyásolják azt az optikát is, amellyel mi magunk szemléljük az evangéliumokat, de még inkább azt a módot, ahogy azokról kortársainknak beszélnünk kell. SZENT MÁRK EVANGÉLIUMA Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. Mk 1,1 János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát, és mondta: Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,14-15 A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz. Mk 7,3 1. Az evangélium felépítése 1,1-13: Bevezetés: János működése, Jézus megkeresztelkedése és megkísértése 1,14-8,26: Jézus működése Galileában 8,27-10,52: Jézus útja Galileából Jeruzsálembe 11,1-16,8: Jézus szenvedése, halála és feltámadása Jeruzsálemben Márk evangéliuma földrajzi alapú elbeszélés. Egységei egy út különböző állomásaiként mutatják be Jézus tetteit és tanítását. Márk evangéliuma az első "életrajzszerű" leírás Jézus életéről. Mk teremtette meg a Jézusról szóló elbeszélések felépítését: Mt és Lk valószínűleg tőle vette át elbeszélésének menetét. Ami az idő folyását illeti, érezhetően Jézus halála áll a középpontban. Az elbeszélés újra meg újra előre utal Jézus halálára: 3,6; három egymás utáni alkalommal 8,31; 9,31; 10,32-33; végül Jeruzsálemben 11,18. Az evangélium központi teológiai gondolata tehát Jézus értünk elszenvedett halála a kereszten 2. Mk evangéliumának Jézus-képe Fejezetünk címe egyszerűsíti a tágabb témát: Szent Márk evangéliumának teológiája. A teológia számos különböző kérdéssel foglalkozik. Az evangélium egésze azonban Jézus személye körül forog. Bizonyítja ezt a már említett 1,1; 8,29; 15,39. Központi kérdése az, hogy kicsoda Jézus. 26

27 Szent Márk teológiája nem fogalmi rendszer, hanem elbeszélő teológia. Az a történeti összefüggés, amelybe az elbeszélő Jézus tanításait helyezi, árulkodik azok jelentőségéről. A bevezetés szerint (1,14-15) Jézus meghirdeti Isten országát. Ez mintegy programja is az egész elbeszélésnek. Jézus mint Isten Fia prédikál és cselekszik, és ezért kell meghalnia. Istenfiúi méltóságát gyógyítások és ördögűzések bizonyítják. Ez a tényállás azért fontos, mert eltér néhány, az Újszövetségben is megtalálható leképzeléstől, melyek szerint Jézus csak a feltámadásban lett Isten Fiává (ApCsel 3,15; 4,10 stb.) Mk történetének végpontja és beteljesedése, hogy Isten Fia meghal a kereszten. Az evangélium legfontosabb állítása, hogy Isten Fia és Isten szenvedő szolgája azonos (paisz theou ez a görög kifejezés egyszerre jelenthetett Isten gyermekét és Isten szolgáját). A római katona a keresztre tekintve ismeri fel Jézus kilétét (15,39). A feltámadott nem cselekszik többé, az asszonyok meglátják, hogy él feltámadása titok marad, amelyben hinni kell. 3. Az evangélium keletkezésének körülményei Ez az evangélium valószínűleg pogányságból megtért keresztényeknek szól, hiszen a szerzőnek mindent meg kell magyaráznia, ami a zsidósággal kapcsolatos. (Vö. Mk 7 a tisztasági előírásokról és szokásokról.) Keletkezési helye a hagyomány szerint Róma latin szavak, latinizmusok valóban szerepelnek benne. Talán Péter halála után, Jeruzsálem pusztulása előtt keletkezett (65-70) a szövegben nincs nyoma személyes tapasztalatnak Jeruzsálem pusztulásáról. A római keresztény közösség vezetőinek halála ösztönzést adhatott a hagyományok írásbeli rögzítésére. Szerzője a hagyomány szerint János Márk (ApCsel 15,39; 13,5.13 stb.) A szerző használt írott forrásokat is, amelyeken azonban meglátszik a sajt keze nyoma is, szerkesztői tevékenysége (főleg az összefoglalásoknál; pl. a magvetőről szóló beszéd közbevetése: 4,10-12). Evangéliumához később csatolták a teológiailag egyre fontosabbnak tartott elbeszéléseket a feltámadottal való találkozásról (16,9-20). Nyelvezete gyakran szemita hatást mutat. A SZINOPTIKUS KÉRDÉS A szinoptikus kérdés azt a problémát jelenti, hogy miként magyarázzuk meg a három szinoptikus evangélium rendkívüli hasonlóságát és mégis megmaradó különbségeit. 1. Tények 27

28 Mk anyagát megtaláljuk Mt-nál és Lk-nál is. Mt és Lk többet közöl Jézus beszédeiből, mint Mk, méghozzá ez a többlet általában azonos. Saját anyag is található Mt, Mk és Lk szövegében. Azokat a szövegrészeket nevezzük sajátnak, amelyek csak az adott szerző írásában szerepelnek. 2. Elképzelések Ősevangélium-elmélet: egy azonos forrásból merítettek mindhárman. Egyesek arra gondoltak, hogy mindhárom evangélium egymástól függetlenül a szóbeli hagyományból merített. Ez az elképzelés nem magyarázza meg a nagyfokú hasonlóságot. Mások szerint mindhárman használták egymás írását, Márk csak lerövidítve közölte azt, amit Máténál és Lukácsnál talált. Mk nem lehet kivonatolt szöveg, mert sokkal gyengébb a nyelvezete, mint a másik kettőé. Mt és Lk közös, de Mk-nál meg nem található anyagának eredetét a kutatók egy ún. mondásgyűjteményben keresik. Ez a mondásgyűjtemény nincs meg, elveszett, de létezése az újszövetségi szentírástudomány általános feltételezése. A forrás németül Quelle, innen a mondásgyűjtemény rövidítése: Q. Az elmélet szerint Márk nem ismerte a Q-t, ezért nem is használta. 3. Az ún. "két-forrás"-elmélet A két-forrás elmélet számos változáson ment át, de jelenleg ez az az elmélet, amely a legelfogadottabb módon megmagyarázza a szinoptikus evangéliumok hasonlóságának és eltéréseinek irodalomkritikai problémáját. Az elmélet lényege a következő: Mk írt először, nem ismerte a Mondásgyűjteményt (Q) Mt és Lk egyaránt használta Mk és Q szövegét. Mt és Lk alapján később kiegészítették Mk végét. MÁTÉ EVANGÉLIUMA... hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott:... Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa Mt 2,15 5,3 Ti vagytok a föld sója. De ha a só íztelenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. 5,13 28

29 Mindenki, aki hallgatja ezeket a szavaimat és meg is tartja őket, hasonlít a bölcs emberhez, aki a házát sziklára építette. 8,24 Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elment, aztán örömében elment, eladta mindenét, amilye csak volt, és megvette a szántóföldet. 13,44 Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam s befogadtatok engem, mezítelen voltam s felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. 25, Az ev. felépítése Szent Máté evangéliuma Mk-nak a Q alapján és saját anyaggal kibővített változata. Az első 11 fejezetben eltérésekkel, fejezetekben néhány kivétellel pontosan követi Mk felépítését. Újítás a gyermekségtörténet és a feltámadott megjelenéseinek hosszabb elbeszélése. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy Máté a kezdetet és a befejezést változtatta meg, valamint a Márktól átvett és kibővített elbeszélések közé beillesztette Jézus öt nagy beszédét. Gyermekségevangélium 1,1-2,23 Bevezetés: János fellépése 3,1-4,11 I. Jézus működése Galileában 4,12-13,58; beszédek: - Hegyi beszéd (5-7), - missziós beszéd (10), - hét példabeszéd Isten országáról (13) II. Jézus igehirdető körútjai 14,1-20,34; beszédek: - a közösségi élet szabályai (18) III. Jézus szenvedése, halála, feltámadása 21,1-28,20; beszédek: - eszkatológikus beszéd (23-25) A beszédek végét a szerkesztő közbevetése jelzi: Történt pedig, amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket Mt műfaji sajátossága, hogy a benne található beszédek (kb. az ev. egyharmada) a korai egyház vezetői számára nyújtanak prédikációs, tanítói, istentiszteleti, polemikus és missziós anyagot. Mindez azonban történetbe van ágyazva, amely megvédi a tanítást a Jézus személyétől való elszakadástól. 2. Mt teológiájának alapvető vonásai Máté igyekszik meghatározni a zsidó és a és a keresztény vallás kapcsolatát. A Törvény egésze nem elvetendő (5,17: "nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem"), de Jézusban új értelmet kap (5,20: "ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudókét, nem mentek be a mennyek országába"). A 29

30 szombattal kapcsolatban 12,1-8 és 12,9-14 nyilatkozik: nem semmisíti meg a szombatot, de új célt ad neki. Az evangélista szerint Jézus küldetése Izraelhez szólt, de mivel az elutasította őt, immár a tanítványainak feladata, hogy hírét elvigyék az egész világra. Vannak, akik Mt evangéliumát a kereszténység új Törvényének, törvénykönyvének tarják, amely talán Pál apostol szabadságot hangsúlyozó, egyedül a hitet hangsúlyozó tanításával helyezkedik szembe. Ez valószínűtlen: Mt is tud arról, hogy Jézus üdvösségígérete megelőzi a "követeléseket". Ugyanakkor abból indul ki, hogy aki Krisztushoz és az Egyházhoz tartozik, annak cselekednie is kell. Nem valamely új Törvény által, hanem Jézus által üdvözülünk, de tennünk is kell érte. Erről tanúskodik a 22,2-14: a királyi menyegzőre a meghívottaknak is készülniük kell. 25,1-13 (a tíz szűz példabeszéde) szerint ébernek kell lenni; a meghívottságot bárki elvesztheti. Ennek a példázatnak a hátterében a zsidóság példája kísért: ahogy ők elfordultak Isten új üdvösség-ajánlatától, elutasították éppen a számukra megígért Messiást, úgy a keresztény is lehet elveszett, ha nem virraszt. 25,31-46 szerint pedig Jézus, az Emberfia, ítéletet tart minden nép felett. Ez ismét felszólítás az olvasóhoz is! Máté evangélistát inkább a "hallani/megcselekedni" páros érdekli, mint a "hallani/megérteni". 7,24-27-ben a sziklára épült ház példázata éppen erre épül: Jézus szavaira hallgatni és azokat meg is tenni, ez a boldogság, a sikerült élet titka. Külön kérdést jelent az Újszövetség legteljesebb etikai beszédgyűjteménye, a Hegyi beszéd. Hogyan tarthatók a hegyi beszéd parancsai? A szigor, amely itt megmutatkozik, mintha felülmúlná az ember erejét. Ugyanakkor az is kérdés lehet, hogy társadalmi szinten hova jutunk, ha mindenféle erőszak alkalmazásáról lemondunk? A hegyi beszéd szavai kötelező érvényűek, de nem mindig szó szerint, hanem útmutatás, mint irányelv. Jézus útmutatása minden keresztényt minden élethelyzetben érint. "Minden keresztény arra kapott hivatást, hogy Isten uralmának valóságáról és az Isten uralmával beköszöntött új rendről tanúságot tegyen" (Kocsis, I., A hegyi beszéd [A Biblia világa; Jel kiadó 1998] 196.) Az egyén és a társadalom különböző módon cselekszik. Nem lehet mindent átvenni a társadalomban, amit egyetlen személy a helyzetet mérlegelve a szeretet erejében és találékonyságával megtehet. Isten kegyelme és megbocsátása szüntelen erőforrás ahhoz, hogy cselekedeteinket Jézus szavai szerint formáljuk. Mt szerint Jézus az Ószövetség által meghirdetett Messiás, aki összehívja Isten új választott népét, az Egyházat. Erre utal a tizenkettő kiválasztása és nevelése külön oktatással ahog Izraelnek tizenét törzse volt, úgy épül az új nép is tizenkét személyre. Ezt erősíti a családfa az evangélium elején, amely Ábrahámtól vezeti le Jézus családját. Így hangsúlyozza, hogy Jézus a zsidó népből származott. Máté előszeretettel hivatkozik az Ószövetség beteljesedésére Jézus életében és tetteiben. Jézus életének apró részletei is megfelelnek a próféták jövendöléseinek. (Gyűjtsünk ilyen "beteljesedési részleteket"!) Másodsorban Jézus Isten új népének, az egyháznak a vezetője. A külön oktatás az apostoloknak és tanítványoknak itt az ő felelősségüket és jézusi eredetüket jelzi. 30

31 Máté közli, hogy Jézus Pétert teszi meg saját utódjává, azaz gondoskodik a közösség további vezetéséről (Mt 16). Isten ószövetségi népe méltatlanná vált az ígéret hordozására (21,33-22,10), ezért annak helyébe másiknak kell lépnie. Az evangéliumok közül csak Mt használja az "egyház" kifejezést, amely az új közösség elnevezése, egyébként pedig a páli teológia sajátja. Az evangéliumban Jézus címei közül fontossá válik az "Isten Fia", "Emberfia", "Dávid Fia". Az "Isten országa" kifejezést Mt felcseréli az azonos értékű, de a zsidók számára elfogadhatóbb "mennyek országa" elnevezéssel. 3. Az ev. keletkezésének körülményei Máté a zsidóságból megtért keresztények számára írta evangéliumát. Az evangélium szövege többszörösen is tanúsítja ezt. A zsidó szokásokat nem kell megmagyaráznia (15,2; 23, ); a héber szavakat nem kell lefordítania (5,22; 10,25; 27,6). Valószínűleg olyanoknak szól, akik önazonosságukat elsősorban a zsidósággal szemben igyekeznek meghatározni; a zsidó közösségtől elszakadtak, de éppen ezért napról napra megerősítésre szorulnak új hitükben. Ebben a korban zajlik a jamniai (jabnei) zsinat, amelyen a zsidók már elhatárolják magukat a keresztényektől. Egyes zsidóságból megtért keresztények ugyanakkor még zsidónak érezhetik magukat. Folyik a vita az Írás helyes értelmezéséről, ebbe a keresztények is bekapcsolódtak. Valamilyen nagyobb hellén városban írhatták az ottani zsidókeresztények és tanítóik számára. Máté evangéliuma Márké után keletkezett. Mk 666 verséből több mint 600-at beépített a szövegébe. A templom lerombolásáról már tudomása van (22,1-14), ezért keletkezését Kr.u. 70 utánra teszik. Témáit szívesen csoportosítja tartalmi vagy formai szempontok szerint ez különösen a beszédekre érvényes. Az evangélium szerzője a hagyomány szerint Lévi-Máté. Az apostolok listáin mindig szerepel egy bizonyos Máté. Megtaláljuk a szövegben egy vámos meghívásának történetét is, Lk és Mk szerint Lévi, Mt szerint Máté a neve a kettőt a hagyomány azonosította. Nem valószínű, hogy olyasvalaki átvette volna a nem szemtanú Mk hagyományát, aki maga is szemtanú, apostol volt. A 13,52 mintha jellemezné az evangélium szerzőjét is: "Minden írástudó, aki járatos a mennyek országának dolgaiban, hasonló a házigazdához, aki kincseiből régit és újat hoz elő." Máté evangéliumának igényesebb görög nyelvezete van, mint Márknak. Mk stílusát néha ki is javítja az átvett részletekben. Valószínűleg nem arám eredeti fordítása, ahogy azt sokáig gondolták Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled! LUKÁCS EVANGÉLIUMA 31

32 Lk 1,28 Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. 2,6-7 Aztán összehajtotta a könyvet, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: Ma teljesedett be az Írás a ti fületek hallatára. 4,20-21 Az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: De ki az én felebarátom? Jézus akkor így kezdett beszélni: Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment és a rablók kezébe került... 10,29-30 Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened: már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott. 15,21-24 Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz országodba! Ő azt felelte neki: Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban! 23,42-43 Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta az írásokat? 24,32 1. Az evangélium felépítése Előszó (1,1-4) Gyermekségevangélium (1,5-2,52) Jézus működésének előzményei: Ker. János; Jézus keresztsége, családfája, megkísértése (3,1-4,13) I. 4,14-9,50: Jézus működése Galileában II. 9,51-19,27: Jézus útja Jeruzsálembe III. 19,28-24,53: Jézus szenvedése, halála, feltámadása Jeruzsálemben Lukács ajánlással kezdi evangéliumát, amely egy bizonyos Teofilnak szól (1,1-4). Művének műfaját mint elbeszélést határozza meg: erre utalnak majd a szövegben a gyakori évszámok. Jézus példabeszédei is mikro-elbeszélések. Az evangélista célja, hogy bizonyosságot adjon. Ezért igazolja magát a helyes sorrend betartásával, a történtek felkutatásával és pontos elbeszélésével. Lk számos híres saját részt közöl: gyermekségevangélium (1-2); a tékozló fiú (15,11-32); Zakeus története: 19,1-10; Emmauszi tanítványok: 24,13-35; a feltámadott megjelenéseinek (24,13-49) illetve a mennybemenetel történetének (24,50-53) nincs megfelelője Mk illetve Mt szövegében. 32

33 2. Az evangélium főbb teológiai jellegzetességei Lukács evangélista szerint elérkezett az "idők teljessége". Jellemzője az üdvtörténeti szemlélet: az Ószövetség ideje lezárul, eljön Jézus, majd az Egyház ideje. Keresztelő János, az Ószövetség képviselője, és Jézus nem találkoznak egymással (vö. 16,16: "A Törvény és a próféták Jánosig tartottak, azóta az Isten országát hirdetik..."). Jézus működése szent idő, ekkor nincs jelen a Sátán (vö. 4,13 illetve 22,3). Lukács szerint Jézus földi küldetése Izraelhez szól, bár egyetemes távlata is van (2,25-35). Lukácsnál hiányzik a szír-föníciai asszonnyal való találkozás (vö. Mk 7,24-30), Jézus nem találkozik személyesen a pogány századossal sem (7,1-10; vö. Mt 8,5-13). A misszió az Egyház feladata lesz, amit Lukács elsősorban az ApCsel-ben mutat be. Lukács evangéliuma az imádság evangéliuma: Jézus az Atya gondviselésére hagyatkozik sok teendője közepette is. Visszavonul csendes imára a tömeg elől; imádkozik a keresztsége előtt, a Tábor-hegyen, a Getszemáni kertben és a kereszten. Lukács evangéliuma a Szentlélek evangéliuma: a Szentlélek munkálkodik Jézusban. Ez a szemlélet már az angyali üdvözlettel megkezdődik. A Szentlélek befolyása még nagyobb lesz az ApCsel-ben. 4,18 szerint Jézus működésének kezdetén jelenti ki: "Az Úr Lelke rajtam". Lukács evangéliuma Isten emberszeretetének evangéliuma. Az Isten országának dolgai erősen emlékeztetnek a korabeli Egyházra: bajbajutott emberek, bűnösök, leprások, pogányok, szegények találkoznak Jézussal. Nem véletlen, hogy több példabeszédet olvasunk az irgalmas Istenről (Lk 15). Lukács evangéliuma az egyetemes emberiség evangéliuma. Jézus Ádám fia, nem Ábrahámé. A hit és a szeretet példaképei a nemzsidók (10,25 az irgalmas szamaritánus; 17,11 egy szamariai hálája; 7,9 a kafarnaumi százados). A történelem középpontjában Jézus Krisztus ideje illetve működésének helye áll: az üdvösség útja Jeruzsálembe vezet (1,5-25: Zakariás a templomban; 24,53: az apostolok a templomban imádkoznak), majd innen az egész világba. Az Ószövetség és Izrael korszakát követi a Szentlélek és az Egyház korszaka. Politikai apológia is jellemzi Lukácsot. Óvja a rómaiakat; Jézus haláláért szerinte a zsidók felelősek. 3. Az ev. keletkezésének körülményei Lukács személyéről az ApCsel és a páli levelek híradásai, ill. bizonyos korai hagyományok alapján a következőket tudhatjuk. Orvos; talán szír származású, Antióchiából származik. Pálhoz második térítő útján csatlakozott, majd vele tartott Rómába, Hispániába, fogságába is. Ősi hagyomány állítja szerzőségét, de nem biztos, hogy valóban közvetlenül az apostolok prédikációja alapján írta evangéliumát. 33

34 A keletkezés idejét a templom pusztulásáról alkotott képe alapján 70 utánra tehetjük. Körülbelül Máté evangéliumával egy időben keletkezhetett. A hagyomány szerint Achája tartományban írták, valamely nagyvárosban. Az ev. jellege és nyelvezete a másik két szinoptikus evangélium elé helyezi irodalmi szempontból. Szerzője művelt, olvasott ember. Elhagyja a kifejezetten zsidó részleteket, pogány-keresztény és pogány-keresztényeknek ír. A másik kettőnél elegánsabb görög nyelvezetet használ. A legtöbb időrendi és helyrajzi adatot használja, de valójában meglehetősen önállóan kezeli értesüléseit (Keresztelő János sorsának időzítése teológiai szándékú: vége az Ósz.-nek, jön az Újsz.). A szövegnek mintegy a fele saját elbeszéléseket vagy beszédeket tartalmaz. Irodalom: Brown, R. E., Fitzmyer, J. A., Murphy, R. E., The New Jerome Biblical Commentary (Geoffrey Chapman 1989). Magyarul: Jeromos Bibliakommentár I-III. (Budapest 2002; 2003). Bultmann, R., Az újszövetség teológiája (Budapest 1998). Daniel-Rops, H., Jézus és kora I-II. (Budapest 1991). Klausner, J., Jézus élete, tanítása és korának viszonyai a zsidó, görög és római források alapján (Budapest 2000). Kocsis I., A hegyi beszéd (Budapest 1998). Kocsis I., Lukács evangéliuma (Budapest 1995). Kroll, G., Jézus nyomában (Budapest). Mócsy I., Az evangéliumok hitelessége (Budapest 2001). P. Gábor M., Minden Jézusról. Evangélium Exegétáknak (Budapest 2002). Simon T. L., Nem írnokok, hanem írástudók (Bakonybél Budapest 2008). Tarjányi B., Újszövetségi alapismeretek I-II. (Budapest 1992). Vermes G., A zsidó Jézus (Budapest 1998). Jézus és a judaizmus világa (Budapest 1997). A zsidó Jézus vallása (Budapest 1999). Jézus változó arcai (Budapest 2001). 34

35 Elképzelés arról, milyen lehetett a templom Heródes átépítése után A negyedes fejedelmek területei 35

36 36

37 37