FIT-jelentés. Soproni Széchenyi István Gimnázium 9400 Sopron, Templom utca 26. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
|
|
- Balázs Orsós
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 9400 Sopron, Templom utca 26.
2 FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a képzési formák elnevezései megváltoztak. A jelentésben a hatályos köznevelési törvényben felsorolt képzési formák megnevezései szerepelnek: a korábbi szakközépiskola szakgimnáziumként, a korábbi szakiskola szakközépiskolaként, a korábbi speciális szakiskola szakiskolaként került feltüntetésre. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A (6 évfolyamos gimnázium) (9400 Sopron, Templom utca 26.) Létszámadatok B (4 évfolyamos gimnázium) (9400 Sopron, Templom utca 26.) Az intézmény létszámadatai a on Tanulók száma A telephely kódja Képzési típus Összesen SNI tanulók Mentesült tanulók BTMN tanulók HHH tanulók Jelentésre jogosult tanulók A jelentésben szereplők A 6 évfolyamos gimnázium B 4 évfolyamos gimnázium Összesen A korábbi mérésekben eredménnyel rendelkezőkre vonatkozó létszámadatok A telephely kódja Képzési típus Tanulók száma Ebben a jelentésben Ebből a 2015-ös szereplők (előző mérésben táblázat utolsó eredménnyel oszlopa) rendelkeznek A telephelynek vane az előzetes eredmény alapján becsült várható eredménye? A 6 évfolyamos gimnázium Van B 4 évfolyamos gimnázium Van Összesen A Tanulói háttérkérdőívre és a családiháttér-indexre vonatkozó létszámadatok A telephely kódja Képzési típus Jelentésre jogosultak Tanulók száma Tanulói kérdőívet kitöltötte Van CSH-indexe A telephelynek van-e CSHindexe? A 6 évfolyamos gimnázium Van B 4 évfolyamos gimnázium Van Összesen Az intézmény jelentésre jogosult tanulóinak előző év végi matematikajegye A telephely kódja Képzés típus Szerepel-e a jelentésben? Előző év végi matematikajegy Összesen A B Összesen 6 évfolyamos gimnázium 4 évfolyamos gimnázium Jelentésben szereplők Jelentésben nem szereplők Jelentésben szereplők Jelentésben nem szereplők Jelentésben szereplők Jelentésben nem szereplők Országos kompetenciamérés
3 Matematika Országos kompetenciamérés
4 1a Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő intézmények száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök intézményében 1856 (1832;1879) Az Önök 6 évfolyamos gimnáziumaiban 1880 (1840;1913) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban 1824 (1792;1859) Országosan 1647 (1646;1648) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1838 (1832;1843) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1828 (1824;1832) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1735 (1733;1737) Szakgimnáziumokban 1620 (1618;1622) Szakközépiskolákban 1435 (1431;1437) Országos kompetenciamérés
5 1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök intézményében és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Matematika A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95- ös perc. Az Önök intézményében (1832;1879) Az Önök 6 évfolyamos gimnáziumaiban (1840;1913) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban (1792;1859) Országosan (1646;1648) Nyugat-Dunántúl régióban (1679;1685) Soproni járásban (1677;1698) A 6 évfolyamos gimnáziumokban (1824;1832) A 4 évfolyamos gimnáziumokban (1733;1737) Országos kompetenciamérés
6 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 6 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 6 évfolyamos gimnáziumaiban Matematika A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés
7 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban Matematika A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés
8 2a Átlageredmények telephelyenként A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein A telephely 1880 (1840;1913) B telephely 1824 (1792;1859) Országos kompetenciamérés
9 2b A képességeloszlás néhány jellemzője telephelyenként A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Matematika A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Minimum 25 percent. Átlag (konf. int.) 75 percent. Maximum A telephely (1840; 1913) B telephely (1792; 1859) Országos kompetenciamérés
10 2c A képességeloszlás telephelyenként A tanulók eredményei az Önök telephelyein Matematika Országos kompetenciamérés
11 3a Átlageredmény a CSH-index tükrében telephelyenként* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Matematika Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely A telephely tényleges eredménye 1880 (1840;1913) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1790 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) B telephely A telephely tényleges eredménye 1824 (1792;1859) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1759 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrákon, amelyeken legalább a diákok kétharmadára és legalább tíz tanulóra kiszámítható a CSHindex, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés
12 3b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében telephelyenként* Matematika Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely Telephelyük 2017-es áltageredménye 1880 (1840;1913) A telephely tanulóinak 2015-ös átlageredménye 1798 (1764;1839) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1846 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) B telephely Telephelyük 2017-es áltageredménye 1824 (1792;1859) A telephely tanulóinak 2015-ös átlageredménye 1784 (1743;1829) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1830 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyek esetében legalább a tanulók kétharmada és legalább tíz tanuló megírta a két évvel korábbi mérést, és amelyeken a korábbi eredménnyel rendelkező diákok e mérésbeli átlaga beleesik az összes diák e mérésben elért képességátlagának konfidenciaintervallumába mindkét területen. Országos kompetenciamérés
13 Szövegértés Országos kompetenciamérés
14 1a Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Szövegértés A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő intézmények száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök intézményében 1826 (1805;1851) Az Önök 6 évfolyamos gimnáziumaiban 1832 (1801;1876) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban 1818 (1778;1845) Országosan 1613 (1612;1614) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1796 (1791;1801) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1780 (1776;1784) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1711 (1709;1713) Szakgimnáziumokban 1584 (1582;1586) Szakközépiskolákban 1392 (1390;1394) Országos kompetenciamérés
15 1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök intézményében és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Szövegértés A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95- ös perc. Az Önök intézményében (1805;1851) Az Önök 6 évfolyamos gimnáziumaiban (1801;1876) Az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban (1778;1845) Országosan (1612;1614) Nyugat-Dunántúl régióban (1640;1646) Soproni járásban (1647;1665) A 6 évfolyamos gimnáziumokban (1776;1784) A 4 évfolyamos gimnáziumokban (1709;1713) Országos kompetenciamérés
16 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 6 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 6 évfolyamos gimnáziumaiban Szövegértés A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés
17 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 4 évfolyamos gimnáziumaiban Szövegértés A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés
18 2a Átlageredmények telephelyenként A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Szövegértés A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein A telephely 1832 (1801;1876) B telephely 1818 (1778;1845) Országos kompetenciamérés
19 2b A képességeloszlás néhány jellemzője telephelyenként A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Szövegértés A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Minimum 25 percent. Átlag (konf. int.) 75 percent. Maximum A telephely (1801; 1876) B telephely (1778; 1845) Országos kompetenciamérés
20 2c A képességeloszlás telephelyenként A tanulók eredményei az Önök telephelyein Szövegértés Országos kompetenciamérés
21 3a Átlageredmény a CSH-index tükrében telephelyenként* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Szövegértés Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely A telephely tényleges eredménye 1832 (1801;1876) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1758 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) B telephely A telephely tényleges eredménye 1818 (1778;1845) Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján 1727 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrákon, amelyeken legalább a diákok kétharmadára és legalább tíz tanulóra kiszámítható a CSHindex, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés
22 3b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében telephelyenként* Szövegértés Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely Telephelyük 2017-es áltageredménye 1832 (1801;1876) A telephely tanulóinak 2015-ös átlageredménye 1782 (1744;1815) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1833 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) B telephely Telephelyük 2017-es áltageredménye 1818 (1778;1845) A telephely tanulóinak 2015-ös átlageredménye 1775 (1741;1820) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1827 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyek esetében legalább a tanulók kétharmada és legalább tíz tanuló megírta a két évvel korábbi mérést, és amelyeken a korábbi eredménnyel rendelkező diákok e mérésbeli átlaga beleesik az összes diák e mérésben elért képességátlagának konfidenciaintervallumába mindkét területen. Országos kompetenciamérés
FIT-jelentés. Gödöllői Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés Gödöllői Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca 12-14. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a képzési formák elnevezései
RészletesebbenFIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai út 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2014 9021 Győr, Jókai út 21. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (6 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr, Jókai út 21.) B 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr, Jókai út 21.)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Tatabányai Árpád Gimnázium 2800 Tatabánya, Fő tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Tatabányai Árpád Gimnázium 2800 Tatabánya, Fő tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Tatabányai Árpád Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (2800 Tatabánya, Fő tér 1.)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai utca 20. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2015 Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai utca 20. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ciszterci Szent István Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (8000
RészletesebbenFIT-jelentés :: Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 8200 Veszprém, Iskola utca 4. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2014 Ipari Szakközépiskola és Gimnázium 8200 Veszprém, Iskola utca 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ipari Szakközépiskola és Gimnázium (4 évfolyamos gimnázium) (8200
RészletesebbenFIT-jelentés :: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/A OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2015 Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/A Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium (8 évfolyamos
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény utca 2-4. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény utca 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola) (1087 Budapest, Szörény
RészletesebbenFIT-jelentés :: VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2013 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vörösmarty Mihály Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2030 Érd, Széchenyi tér
RészletesebbenFIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (8 évfolyamos gimnázium) (2440 Százhalombatta, Szent István tér 1.) B 001 - (4 évfolyamos
RészletesebbenFIT-jelentés :: Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2014 Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2030 Érd, Széchenyi
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (5300 Karcag,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2012 Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai u. 21. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (6 évfolyamos gimnázium) (9021 Győr,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2014 Ócsai Bolyai János Gimnázium 2364 Ócsa, Falu Tamás utca 35. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ócsai Bolyai János Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (2364 Ócsa, Falu
RészletesebbenFIT-jelentés :: Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 003 - Árpád Szakképző Iskola és Kollégium (szakközépiskola)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2440 Százhalombatta,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2440 Százhalombatta, Szent István tér 1.) B 001 - (8 évfolyamos gimnázium)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca 12. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2013 Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca 12. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Török Ignác Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (2100 Gödöllő, Petőfi Sándor
RészletesebbenFIT-jelentés :: Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2016 Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (1043 Budapest,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2016 Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 95. (Pf. 35.) Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2016 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vendéglátó, Idegenforgalmi
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2015 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20. Létszámadatok A telephelyek
RészletesebbenFIT-jelentés :: Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 7000 Sárbogárd, József Attila u. 4. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2013 Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola 7000 Sárbogárd, József Attila u. 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és
RészletesebbenFIT-jelentés :: Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2013 Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (8 évfolyamos gimnázium) (3300 Eger,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola
RészletesebbenFIT-jelentés :: Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2011 Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 Ócsa, Falu Tamás u. 35. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20. Létszámadatok A telephelyek
RészletesebbenFIT-jelentés :: KÓS KÁROLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2013 KÓS KÁROLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2030 Érd, Ercsi u. 8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kós Károly Szakképző Iskola (szakközépiskola) (2030 Érd, Ercsi u. 8.) B 001 - Kós
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 58. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 58. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző
RészletesebbenHERMAN OTTÓ KERTÉSZETI, KÖRNYEZETVÉDELMI, VADGAZDÁLKODÁSI
FIT-jelentés :: 2013 HERMAN OTTÓ KERTÉSZETI, KÖRNYEZETVÉDELMI, VADGAZDÁLKODÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Herman Ottó
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Főapát u. 1. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2012 Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Esztergom 2500 Esztergom, Főapát u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium
RészletesebbenFIT-jelentés :: Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2011 Corvin Mátyás Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (4 évfolyamos gimnázium) (1165 Budapest, Mátyás
RészletesebbenFIT-jelentés :: Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 30. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 30. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Zsigmondy-Széchenyi Tagintézménye (szakközépiskola)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vendéglátó, Idegenforgalmi
RészletesebbenFIT-jelentés :: BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEDLIK ÁNYOS GIMNÁZIUM 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2013 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEDLIK ÁNYOS GIMNÁZIUM 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
RészletesebbenFIT-jelentés :: Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2011 Kós Károly Szakképző Iskola 2030 Érd, Ercsi u. 8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kós Károly Szakképző Iskola (szakközépiskola) (2030 Érd, Ercsi u. 8.) B 001 - Kós
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1087 Budapest, Szörény u. 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola) (1087 Budapest, Szörény u.
RészletesebbenFIT-jelentés :: Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay utca 4/c-8. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2016 Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay utca 4/c-8. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (1093
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2012 Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Herman
RészletesebbenFIT-jelentés :: Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola 4244 Újfehértó, Eötvös József u. 25. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2011 Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskola 4244 Újfehértó, Eötvös József u. 25. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Szegedi Műszaki Középiskola Csonka
RészletesebbenFIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba utca 7. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba utca 7. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola (szakközépiskola)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 10.
FIT-jelentés :: 2012 Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium (4 évfolyamos
RészletesebbenFIT-jelentés :: Csapókerti Általános Iskola 4033 Debrecen, Jánosi utca 86. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2015 Csapókerti Általános Iskola 4033 Debrecen, Jánosi utca 86. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Csapókerti Általános Iskola (általános iskola) (4033 Debrecen, Jánosi utca
RészletesebbenIntézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2011 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola 3300 Eger, Mátyás Király út 165. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Gimnázium, Informatikai,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2012 Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi
RészletesebbenFIT-jelentés :: Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2011 Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola 1134 Budapest, Huba u. 7. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola (szakközépiskola)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Lackner Kristóf Általános Iskola 9400 Sopron, Révai Miklós u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2012 9400 Sopron, Révai Miklós u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (9400 Sopron, Révai Miklós u. 2.) B 003 - Tagiskolája (általános iskola) (9400 Sopron,
RészletesebbenFIT-jelentés :: KÉTEGYHÁZAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6 OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2015 KÉTEGYHÁZAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 5741 Kétegyháza, Gyulai út 6 Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - KÉTEGYHÁZAI MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvi Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány utca 2/a Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2013 Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 5600 Békéscsaba, Szeberényi tér 2. Létszámadatok A telephelyek
RészletesebbenFIT-jelentés :: Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4080 Hajdúnánás, Óvoda utca OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4080 Hajdúnánás, Óvoda utca 2-10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 005 - Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2013 Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvi Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata
RészletesebbenFIT-jelentés :: Mecsekaljai Általános Iskola 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2014 Mecsekaljai Általános Iskola 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Mecsekaljai Általános Iskola (általános iskola) (7633 Pécs, Bánki Donát
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2015 Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 5600 Békéscsaba, Szeberényi tér 2. Létszámadatok
RészletesebbenIntézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2011 Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó u. 18-20. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata
RészletesebbenFIT-jelentés :: Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola) (1195 Budapest, Üllői
RészletesebbenFIT-jelentés :: Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4080 Hajdúnánás, Óvoda utca OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4080 Hajdúnánás, Óvoda utca 2-10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 005 - Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú
RészletesebbenFIT-jelentés :: Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 30. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 30. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2700 Cegléd, Pesti út 2-4. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2015 Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2700 Cegléd, Pesti út 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda (általános
RészletesebbenFIT-jelentés :: Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út 135-137. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
RészletesebbenBOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI
FIT-jelentés :: 2013 BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT 4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2012 Nyugat-magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u. 9. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Nyugat-Magyarországi
RészletesebbenFIT-jelentés :: Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (szakközépiskola) (1195 Budapest, Üllői
RészletesebbenFIT-jelentés :: Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola 1056 Budapest, Váci u. 43. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2013 1056 Budapest, Váci u. 43. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Váci Utcai Ének-zeneI Általános Iskola (általános iskola) (1056 Budapest, Váci u. 43.) Az intézmény létszámadatai
RészletesebbenIntézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2011 Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 23. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata
RészletesebbenFIT-jelentés :: Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 004 - Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2015 Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola 7632 Pécs, Apáczai Csere János körtér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2700 Cegléd, Pesti út 2-4. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2016 Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2700 Cegléd, Pesti út 2-4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda (általános
RészletesebbenFIT-jelentés :: Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 1093 Budapest, Török Pál utca 1. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 1093 Budapest, Török Pál utca 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium
RészletesebbenFIT-jelentés :: Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2011 Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 49-53. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kölcsey Ferenc Gimnázium (6 évfolyamos gimnázium) (8900 Zalaegerszeg,
RészletesebbenIntézményi jelentés. 10. évfolyam
FIT-jelentés :: 2011 Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet 1035 Budapest, Raktár u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Alternatív
RészletesebbenFIT-jelentés :: Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2012 Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út 135-137 Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Kosztolányi Dezső Gimnázium (8 évfolyamos gimnázium) (1012 Budapest, Attila
RészletesebbenFIT-jelentés :: Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos utca 35. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2015 Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos utca 35. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola (szakközépiskola)
RészletesebbenFIT-jelentés :: ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2015 ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 1053 Budapest, Papnövelde utca 4-6. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium
RészletesebbenFIT-jelentés :: Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2013 Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Damjanich János Általános Iskola (általános iskola) (2100 Gödöllő,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Tápszentmiklósi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 9094 Tápszentmiklós, Major utca 1. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Tápszentmiklósi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 9094 Tápszentmiklós, Major utca 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Tápszentmiklósi Csokonai Vitéz Mihály Általános
RészletesebbenFIT-jelentés :: Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2011 Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola 1195 Budapest, Üllői út 303. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola
RészletesebbenFIT-jelentés :: Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2013 Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2015 Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2091 Etyek, Magyar utca 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Etyeki Nyelvoktató Német
RészletesebbenFIT-jelentés :: Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1221 Budapest, Kossuth L u. 22. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2012 Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1221 Budapest, Kossuth L u. 22. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási
RészletesebbenFIT-jelentés :: Tereskei Általános Iskola 2652 Tereske, Kossuth utca 84. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2015 Tereskei Általános Iskola 2652 Tereske, Kossuth utca 84. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Tereskei Általános Iskola (általános iskola) (2652 Tereske, Kossuth utca 84.)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szent Benedek Óvoda, Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 1116 Budapest, Mezőkövesd utca 10. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Szent Benedek Óvoda, Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 1116 Budapest, Mezőkövesd utca 10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Szent Benedek Óvoda, Általános
RészletesebbenFIT-jelentés :: Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2012 Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola 1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola
RészletesebbenFIT-jelentés :: Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola 1039 Budapest, Bárczi Géza utca 2. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola 1039 Budapest, Bárczi Géza utca 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (1039 Budapest, Bárczi Géza
RészletesebbenVÉNKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS
FIT-jelentés :: 2013 VÉNKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 4027 Debrecen, Sinay M. u. 6. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú
RészletesebbenFIT-jelentés :: Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola 8200 Veszprém, Victor Hugo utca 28. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola 8200 Veszprém, Victor Hugo utca 28. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (8200 Veszprém,
RészletesebbenFIT-jelentés :: Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium 1223 Budapest, Közgazdász utca OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2014 Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium 1223 Budapest, Közgazdász utca 9-11. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium
RészletesebbenFIT-jelentés :: Dr. Béres József Általános Iskola 1031 Budapest, Keve utca 41. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.
FIT-jelentés :: 2015 6. évfolyam Dr. Béres József Általános Iskola 1031 Budapest, Keve utca 41. 6. évfolyam Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dr. Béres József Általános Iskola (általános
RészletesebbenFIT-jelentés :: Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 1093 Budapest, Török Pál u. 1. OM azonosító: Intézményi jelentés
FIT-jelentés :: 2011 Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 1093 Budapest, Török Pál u. 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Képző és Iparművészeti Szakközépiskola (szakközépiskola)
RészletesebbenFIT-jelentés :: Pomázi Mátyás Király Általános Iskola 2013 Pomáz, Mátyás király utca 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2015 Pomázi Mátyás Király Általános Iskola 2013 Pomáz, Mátyás király utca 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Pomázi Mátyás Király Általános Iskola (általános iskola) (2013
RészletesebbenFIT-jelentés. Soproni Széchenyi István Gimnázium 9400 Sopron, Templom utca 26. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 9400 Sopron, Templom utca 26. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a képzési formák elnevezései megváltoztak. A jelentésben a hatályos
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola 5000 Szolnok, Kassai út 29. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szolnoki Kodály
RészletesebbenFIT-jelentés :: Dunabogdányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2023 Dunabogdány, Hegyalja utca OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Dunabogdányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2023 Dunabogdány, Hegyalja utca 9-11. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Dunabogdányi Általános Iskola és Alapfokú
RészletesebbenFIT-jelentés :: Mátyás Király Általános Iskola 2013 Pomáz, Mátyás Király u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.
FIT-jelentés :: 2011 Mátyás Király Általános Iskola 2013 Pomáz, Mátyás Király u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Mátyás Király Általános Iskola (általános iskola) (2013 Pomáz, Mátyás
RészletesebbenFIT-jelentés :: Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2071 Páty, Bocskai utca 9. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Bocskai István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2071 Páty, Bocskai utca 9. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2071 Páty, Bocskai
RészletesebbenFIT-jelentés :: Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2012 Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Gyenesdiás-Várvölgy Közös Fenntartású Nevelési-Oktatási Intézmény 8315 Gyenesdiás, Kossuth u. 91. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A
RészletesebbenFIT-jelentés :: Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 9700 Szombathely, Simon István utca 2-6. OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 9700 Szombathely, Simon István utca 2-6. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola
RészletesebbenFIT-jelentés :: Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai utca OM azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai utca 6-12. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium
Részletesebben