Nemzeti ünnepünk: Március 15
|
|
- Erika Krisztina Balogné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XII. évfolyam. 1. szám március Kiadó: Alacska Önkormányzata Nemzeti ünnepünk: Március március 15. a magyar nemzet legegységesebb ünnepe, melynek emléke éljen a világ bármelyik pontján büszkeséggel és melegséggel tölti el minden magyar szívét. 161 éve ez az ünnep az, amely azokat a történelmi emlékeket idézi fel, amikor a nemzet egyetlen célért küzdött: a független, szabad, demokratikus Magyarország megteremtéséért. Március 15-én elsősorban a nemzet szabadságért, függetlenségért vívott harcára emlékezünk minden évben. Ez a nap azonban egyben az ifjúság ünnepe is március 15-én a Márciusi Ifjak voltak azok, akik tudásuk, tehetségük, bátorságuk és kitartásuk révén példát mutattak a jövő nemzedékeinek. Vezetésükkel Európában egyedülálló módon vértelen forradalom zajlott le, s ezért ez a nap a magyar történelem egyik legcsodálatosabb napjává fényesedett. Emlékezés március idusára Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjúság. Március Idusára Voltak mindig szavaim, Olcsók és rímesek, De akkor az volt igaz. Hadd lássam, óh, hadd lássam Azt a régi Márciust, Midőn az ifjú bárd Őszintén s jól hazudott. Óh, Napja Márciusnak, Óh, megroppanó havak, Be jó emlékezés, Ki mostanában esik. Be jó ma ez az Élet, Mikor a Holnap sunyi, Be jó épp ma élni, Mikor Halál s Élet: egy. Ady Endre
2 A helyi önkormányzat által folyósított, aktív korú munkanélküliek ellátása január 1-től hatályba lépett az egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló évi CVII. törvény, amely többek között módosította,,a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvényt (továbbiakban: Sztv.). Az Sztv. Módosítása nagyrészt a rendszeres szociális segélyezés átalakítását tartalmazza. Munkaképes korú, de állás és jövedelem nélküli Személyek esetén két kategória lesz az eddigi egy (segély helyett) Rendszeres szociális segélyre Rendelkezésre állási támogatásra (RÁT) jogosultak: jogosultak: - munkára egészségi okok miatt - akik rendszeres szociális segélyre nem képesek, segélyre nem jogosultak, - 55 év felettiek, - akkor kerül folyósításra, ha - 14 éven aluli gyermek - nem vesz részt elhelyezését nem tudják közfoglalkoztatásban, napközbeni ellátás keretében - olyan képzésben vesz részt, biztosítani [feltéve, hogy a amelyhez nem kapcsolódik másik szülő ellátásban (GYET, GYED keresetpótló juttatás. terhességi gyermekágyi segély) nem részesül). Ezt igazolni kell. - Együttműködési kötelezettség: - Együttműködési kötelezettség: a Családsegítő Szolgálattal a Munkaügyi Központtal - Összege: a család jövedelmének és - Összege: az öregségi nyugdíjminimum, létszámának figyelembevételével kerül összege, jelenleg: Ft megállapításra a fogyasztási egységhez (Átmeneti szabály: ha a decemberviszonyítva. Továbbra is csak egy főnek ben folyósított rendszeres szociális jár egy családban. A segély havi segély összege magasabb összegű, mint legmagasabb összege nem haladhatja meg a RÁT összege, akkor a december a nettó minimálbér összegét (2009-ben hónapban járó segély összegével Ft/hó). azonos a RÁT év végéig.) A jogosultsági feltételek mindkét kategóriánál azonosak, az eddigiekhez képest nem változtak: - jövedelmi és vagyoni feltétel (a családi jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum 90%-át és vagyonnal nem rendelkezik), - lejárt az álláskeresési támogatása, - előzetesen együttműködött legalább egy évig, illetve törvényben meghatározott esetekben 3 hónapig. Az aktív korúak ellátására való jogosultság fennállása március 31-ig kerül felülvizsgálatra. Polgármesteri Hivatal 2.
3 Tisztelt Lakótársak! Kedves Olvasó! A címből sejteni lehet, hogy településünk évi történéseiről és a évi tervekről szeretnék tájékoztatást adni. Az elmúlt év már jócskán mögöttünk van, több alkalommal közmeghallgatáson; testületi üléseken volt lehetőségem beszámolni mit is értünk el, most az Alacskai Hírnök hasábjain teszem ezt. A Táncsics Mihály út felújítása Ft önerő biztosításával 2007-ben megtörtént, de a TEKI (Területkiegyenlítési Alap) támogatást Ft-ot 2008-ban nyertük el. Ez az útfelújítás a lakosság teljes körű megelégedésére történt (visszajelzések alapján), hiszen ezt megelőzően sokan illettek bennünket kritikával, mondván: a templomhoz vezető útnak jónak kell lennie. A Kossuth Lajos utca a leghosszabb utcánk, ezért is osztottuk fel pályázati szempontból, kivitelezési és anyagi megfontolásból három ütemre. A I. ütemben a,,bárnyús új aszfaltszőnyeget kapott, a II. ütem a Bácskai tértől (a Zöldfa presszó előtti tér) a Calipsó presszóig terjed jelenleg a pályázat be van adva, várjuk az eredményt. A III. ütem pedig a felső szakasz a buszfordulóig, erre a szakaszra a közeljövőben kell pályáznunk. - A Kistelepülési iskolák tárgyi feltételeinek javítása című pályázati konstrukcióban Berentével közösen Ft-ot nyertünk, testületünk úgy döntött, hogy ezen összegszerűséget Ft-tal megtoldjuk, így a Kastély teljes homlokzati felújítása, a Kultúrotthon járócsempézése, valamint a vizesblokk részleges felújítása megtörténhetett. Büszkék vagyunk arra, hogy épített örökségünk állagmegóvásához, szépítéséhez hozzá tudtunk járulni, hiszen ezen épületkomplexumon évtizedekig semmilyen renoválás nem történt, sőt volt olyan időszak amikor eleink építés, tatarozás helyett inkább tornyot bontottak. Elkezdtük és folytatjuk a tető héjazat felújítását is köszönet érte egy helybéli ácsmesternek. ALACSKA Közmunka program keretében megújult a Polgármesteri Hivatal homlokzata, kicseréltük a Kultúrotthon bejárati ajtaját is. A Rákóczi Ferenc út felső szakaszának felét (un. Huta út) is elkezdtük rendbe tenni, bizony itt is sok kritikát kaptunk. Előre szeretnénk bocsátani, hogy a döntésnél a jó szándék vezérelt bennünket, ezért bíztunk meg egy földmérőt az útszakasz kitűzésével. A kitűző karók persze eltűntek, vagy más helyre vándoroltak, ennek ellenére a munkát végzők jól vizsgáztak. Reméljük a Huta út mellett kerttel rendelkező, több éve reklamáló lakótársunk is újabb impulzust kapott a kertészkedéshez, már csak a Ft-os bekerülési költség miatt is! A közhasznú foglalkoztatási rendszerben Ft támogatást kaptunk a létszám leépítési pályázatunk 2008-ra realizálódó összege Ft volt. A Dózsa György út 5. sz. alatti új önkormányzati ingatlanon lévő romos ház és a melléképületek elbontásra kerültek, a törmelékszállítás, valamint a gépi földmunka Ft-ba került. A Kastély tömbépületében a Miskolci Kistérség Többcélú Társuláshoz benyújtott pályázaton nyert Ft támogatás felhasználásával - Könyvtár festés, fűtéskorszerűsítés, lépcsőház festés, Internet bekötés, berendezések vásárlása életre hívtuk az alacskai mozgókönyvtárt. Az élelmiszerbankhoz két alkalommal nyújtottunk be pályázatot, tartós élelmiszereket kaptunk mintegy Ft értékben. A kiosztást a Képviselő-testület tagjai és a Polgármesteri Hivatal dolgozói végezték. Az értékelésben és a visszatekintésben elérkeztünk napjainkhoz, ahogyan mondani szokták még a,,vízcsapból is a gazdasági pénzügyi csődhelyzet elemzése folyik. A stabilizáció lehetséges megoldásairól is sokan sokféleképpen beszélnek, én azt hiszem a legközelebb azok az elemzők állnak az igazsághoz, akik a takarékoskodásra hívják fel a figyelmet. Az élet azonban megy tovább, a település működtetése a kötelező feladatellátások, alapszolgáltatások biztosítása feladatunk, sőt 3.
4 a falu fejlesztése is kiemelt céljaink közé tartozik! Fejlesztési kiadásokra Ft-ot terveztünk, Ft-ot útfelújításra, Ft-ot a Polgármesteri Hivatal teljes épületegyüttesének felújítására különítettünk el. Technikai eszközök beszerzésére Ftot terveztünk. A falukép további javítása érdekében sziklakertek építését tervezzük, kihelyezésre kerülnek az új díszes,,európai FALU táblák is, de nem felejtettük el a dísz kutak létesítésére tett ígéretünket sem. Az orvosi rendelő külső-belső felújítása is időszerű, de gondolunk a Kultúrotthon világításának korszerűsítésére is. Az iskola tantermeiben is van még mit tennünk, a linóleumos padlóborítást meg kell szüntetni, az elavult fali írótáblák is,,megették már krétájuk javát. Az óvodai tornaterem felújítását is be kell terveznünk, hiszen az elmúlt években sokat szenvedett szegény! A legnagyobb vágyunk a már említett Dózsa György út 5. sz. alatti telekre tervezett közösségi park megépítése. A tervdokumentáció elkészült Ft-ért és már be is adtuk a pályázatot a LEADER Csoporthoz elő bírálatra. Tisztelt Lakótársak! Tisztelt Olvasó! A világgazdasági folyamatok hatása szinte minden gazdálkodó egységet, költségvetési szervet, családot érint, településünk Képviselő-testülete, a Polgármesteri Hivatal dolgozói, az oktatási intézmények munkatársai mind-mind azon dolgozunk, hogy Alacska a további években is működőképes prosperáló falu legyen! Ujlaki Béla Polgármester Kaptunk egy pár levelet Polgármester Úr! Október 11-én Alacskán ünnepeltük a sógorom Balogh Sándor 60-dik születésnapját! Az ünnepléshez az önök szüreti felvonulása hab a tortán ami még emlékezetesebbé tette ünneplésünket. Gratulálok a színvonalas és jól megszervezett felvonuláshoz! Bemutatkozom: Kovács Gusztáv vagyok Tolcsváról. Ez úttal szeretnék a hivatal valamennyi dolgozójának: Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánni! Tisztelettel: Kovács Gusztáv Ui.: Küldök egy pár képet a felvonulásról. Gratulálok! üzenet Szia Gábor! Egyszerűen elvagyok varázsolva! Le a kalappal! Az ismerőseimnek másról se beszélek mint arról a csodáról, amit műveltek! Szépen kiművelem magam Alacskából! Hát ez fantasztikus, le vagyok nyűgözve! Üdv: Tibi Megjegyzésem: Dér Tibor (tittye) barátom az egyik legismertebb és elismertebb ma élő kortárs festőművész Magyarországon. Terveim (terveink) szerint az idén augusztus 20-án Alacskán rendeznénk meg első Észak-Magyarországi Kiállítását. Elérhetősége: vagy: (Levelét a kastély felújítással kapcsolatban kaptam) NG. A kastélypark 1918-ban 4.
5 Jeltelen sír Szél sóhajt a síri csenden át Egy anya még várja a fiát. Még remény neki az a hit, hogy él, Hisz nem tudja, hogy el van temetve rég. Nem tudja, hogy többé meg nem látja, Nem borulhat többé a nyakába. Nem gondolta volna soha talán, Dübörgő moraj rázta meg a földet, A háború orkánja söpört végig mindent. Sikoltva rohant a pusztulás, Söpört az útjába mindent a vad orkán. A vén föld is bele mordult ebbe, A sok pusztulást, hantjával temette. Elvesztem én is édes jó anyám, Koporsóm jó anyám a sírgödre, Fejfa nélkül nyugszom itt pihenve. Síromra nem borul, csak a fűszál, Koszorú helyett a tövis áll. Pap sem volt mikor temettek, Csak egy ágyúlövés dördült el felettem. Az ágyú bele mordult nem sokára, A nagy éjszaka szakadt, síromnak hantjára. Rólad álmodom édes jó anyám, Madár száll egy jeltelen sír felé, Anyám, édes anyám valamit üzenjél. Messze vagyok tőled, messze idegenbe Ahol a te fiad el van már temetve. Egy szál virágot küldjél a síromra, Vagy egy könnycseppet, nyugovó poromra. Egy sóhajtást vagy egy rövid fohászt, Virágokkal van teli ablakod, Gondozd azt jó anyám. Mintha az a síromon nyílna, illatozna, Bánatos szívedet, Meg vigasztalna az jó anyám tégedet. Majd ha egyszer te is be térsz a sírodba, Fiad vár ott téged ölelő karokkal. Boldog lesz az óra mikor látjuk egymást, Egy ismeretlen katona verse (Kiss Béla albumából) Egészségügyi szűrőprogram Egészségügyi szűrőprogramra pályázaton nyertünk pénzt a minisztériumtól idén januárban, amivel többünknek volt komoly elfoglaltsága. Kidolgozni, a szükséges okmányokat beszerezni, felvinni a minisztériumba stb. és ez bizony nem kis költséget jelentett. Az általunk levélben megkeresett 46 érintett helybéli közül csak: 12-en vettek részt a szűrővizsgálaton, ami nagyon elszomorító, pedig a résztvevők részére teljesen ingyenes lett volna. Csak röviden Sajnos valaki (valakik) megint nem bírtak az erejükkel és összetörték a telefonfülkét a Zöldfa presszó mellett. Ezeknek azt kívánjuk, hogy nekik legyen szükségük orvosra, mentőre és az általuk tönkretett telefonfülkéből próbálják azt hívni! Szemtanú nincs, vagy inkább nem mer jelentkezni. A felújított kastélynál a feljárófalát megint összerugdosták labdával, ami eléggé elszomorító látvány, és még nem beszéltünk a szilveszteri buli utáni csodálatos végeredményről sem! A kulturáltan viselkedő fiataljaink nem ismerik az angol WC használatát vagy lehet, hogy azt már kora este összepiszkították? Ennek hiányában a kastély hátsó részén végezték el kis, illetve nagydolgukat. Szép eredmény, amit produkáltak és még ezek után is elvárnák, hogy mindenben támogassuk őket. Gratulálunk teljesítményükhöz! Farsangolók. Tagiskolánkban február 6-án, tagóvodánkban február 20-án tartottak hagyományos, télűző farsangi bált intézményegységeink. Iskolásaink nagy fejtörést okoztak a zsűrinek ötletes egyéni jelmezeikkel. A csoportos műsorokban pingvincsapattal, macskahaddal, apáca-show-val, és a híres Mézga családdal találkozhattak a vendégek. Ovisaink egyéni jelmezeinek sokszínűsége elvarázsolta a közönséget, majd 7 népcsoport adta elő zenés, humoros műsorát. Afrikai, brazil, spanyol, cigány, orosz, amerikai, és magyar jelmezes sztárok vonultak a színpadra, a hangulatot tetőfokára emelve. Mindkét tagintézmény rendezvénye nagyon sikeres volt, hiszen a gyermekek, és a dolgozók sokat gyakoroltak. Köszönjük a sok felajánlást a szülőknek és támogatóinknak! A rendezvény sikerességét az is bizonyítja, hogy a tél iszkolva menekül, s itt a várva-várt tavasz! Költözik a Gyűjtemény Oroszné Kovács Zsóka tagóvodavezető A Helytörténeti Gyűjtemény átköltöztetése, a Kastély torony részébe folyamatban van. Az ünnepélyes megnyitót: augusztus 20-ára tervezzük. Továbbra is várjuk adományaikat, támogatásukat. Köszönettel: Nagy Gábor Alpolgármester 5.
6 Családsegítő Szolgálat tevékenysége A család a társadalmi élet alappillére, értékteremtő és közvetítő funkciója a társadalom fennmaradásának fontos feltétele. A gyermek itt sajátítja el a magatartáskultúra szabályait, az elvárt viselkedésformákat, egymás tiszteletét. Itt van a lehetősége megismerni önmagát és környezetét. Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy napjainkban a család válságban van-e, vagy csak alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Egy biztos,... létező társadalmi bajokkal kell szembe nézni, úgymint kábítószer fogyasztás, tömeges és szervezett bűnözés, munkanélküliség, szegénység, hajléktalanság. A válságba került, működési zavarokkal küzdő, problémáikat önerőből megoldani képtelen családoknak szükségük van a társadalom segítségére. Szükség van politikai szinten, társadalmi összefogás, szolidaritás szintjén, és nem utolsó sorban a szociális intézményrendszereken keresztül, így a Családsegítő Szolgálat által. A településen előforduló leggyakoribb problémák: Családi problémák (rendszeres alkoholfogyasztás, gyermeknevelés) Munkanélküliség, mely lelkileg is megviseli a klienseket Anyagi gondok, szegénység Lakhatási gondok Felhalmozott tartozások kifizetése Ezeken a területeken igyekeztem még több segítséget nyújtani számukra. Eredményt csak ott tudtam elérni, ahol kliens is hajlandó volt tenni a probléma megoldása érdekében, és nem csak mástól várta a megoldást. A szolgáltatást rendszeresen igényelték a településen. Minden évben növekszik a Családsegítő Szolgálat szolgáltatásait igénybe vevők száma. Prevenciós munka Nagyon fontosnak tartom a munkám során a megelőzést. Mindent megtenni annak érdekében, hogy az egyének, családok ne kerüljenek válságba, ne a saját bőrükön tapasztalják a válságot előidéző veszélyeket ban a éves fiatalok számára Beszélgessünk Tinédzser ország örömeiről, gondjairól! elnevezésű interaktív foglalkozást szerveztem Varbón, melyre az alacskai fiatalokat is meghívtam. Sajnos a településről nem volt érdeklődő, pedig hasznos lett volna számukra, hisz 2 fiatal saját példáján, keresztül mutatta be, hogy milyen veszélyeket rejt magában a drogfogyasztás. Meggyőződésem az is, hogy a problémák gyökere oda vezethető vissza, hogy a fiataloknak, de a felnőtteknek sincs értelmes elfoglaltságuk, nem tudnak mit kezdeni magukkal, céltalanul élnek. Több típusú, több korcsoportnak szóló rendezvény szervezésével próbáltam szabadidejük hasznos eltöltéséhez segítséget nyújtani. Rendezvények A Területi Szociális Központ támogatásával húsvéti játszóházat szerveztünk az iskolások számára. 30-an készítették lelkesen az ajtódíszt és az ajándéktartó nyuszit. A Palánta bábcsoport pedig a Vörös Valér, a róka című bábelőadással kedveskedett az óvodásoknak és iskolásoknak is. (56 fő) Gyermeknapi játszóházat szerveztem az óvodásoknak május 26-án, mely kézműves foglalkozásból és játékos vetélkedőből állt. Nyáron 1 hetes, napközis tábort szerveztünk a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozójával. A gyermekek élvezték. A szülők örültek neki, azt kérdezték miért nem tart hosszabb ideig fő vett részt rajta. Ebben az évben először a Területi Szociális Központ támogatásával autóbuszos kirándulást szerveztem Szanticskára és a Vadasparkba. Az alacskai napközi táboros gyermekek egy része, a varbói és parasznyai gyermekekkel együtt felfedezte a csodálatosan szép, legkisebb települést, Szanticskát. A gyönyörű környezetben kézműves foglalkozásokon vettek részt: gyertyát öntöttek, sámlit készítettek, szőttek, csomóztak, és finom ebédet kaptak. Mikuláskor bábjátékkal és apró ajándékkal leptük meg (a Palánta Gyermek Misszió ózdi Bábcsoportja segítségével) a helyi óvodásokat, iskolásokat. Nagy érdeklődéssel figyelték a Petike eltűnt című előadást. (52 fő volt jelen) A Gyemekjóléti Szolgálat családgondozójával december 17-én tartottunk karácsonyi játszóházat, melyet a Területi Szociális Központ támogatott. A résztvevők száma 18 fő volt. Mindenki egy szép karácsonyi asztali díszt vihe tett haza munkája eredményeként. Bízom benne, hogy sok gyermeknek és felnőttnek sikerült kellemes perceket szerezni ebben az évben is, ami engem nagyon jó érzéssel töltött el. Az idén is szeretnék tartalmas, érdeklődést felkeltő programokat szervezni. Várom a lakosság ötleteit, igényeit is a rendezvényekre vonatkozóan. Továbbra is szeretném a hozzám bizalommal forduló embereket segíteni. Arra törekszem, hogy a községben a problémák a felszínre kerüljenek, hogy lehetőség nyíljon a megoldásukra. Mindenki tisztában van vele, hogy munkánk nem a látványos tevékenységek közé tartozik. Apró eredményekkel, sikerélményekkel kell beérnünk és feltöltődnünk. Nagyon jól esik, ha egy-egy elismerő szót kapunk. Szerencsére a kliensek időről-időre segítenek abban, hogy érezzük, nem hiábavaló, amit tettünk. Meggyőződésem, hogy a leghatékonyabb segítséget csak egyenrangú partnerként, együttműködve nyújthatunk. Garadnainé Elek Gizella 6.
7 Ellátások 2009-ben Öregségi nyugdíjminimum 352/2007 (XII. 25) Kor GYES 1998, évi LXXXIV. tv GYET 1998, évi LXXXIV. tv GYED A naptári napi átlagkereset 70%-a Rendelkezésre állási támogatás RÁT Rendszeres szociális járadék Rokkantsági járadék Ápolási díj, -18 év alattit ápoló Március Téli szellők fújjatok csak játszatok a hajamon. Olvassz havat, melengető márciusi szép napon. Fagyos folyó megáradjon, vessen bimbót minden ág, Szebb a somfa gyenge szirma mint a szürke jégvirág. Március van, március van, ember s állat érzi már. Dong a kaptár, szárnyat rezget százezernyi kismadár. Jó volna a nagykabátot, félredobni, s könnyeden játszadozni, s birkózni a városvégi zöld gyepen. Jó volna már munkálkodni, arra vár a kert, mező. Szép reményhez, szorgalomhoz kell a fény, a jó idő. Pacsirtának kék magasság, vetőmagnak tiszta föld, Jöjj el tavasz, földről-égről már a telet eltöröld! Szécsi Margit Húsvéti locsoló vers Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág, Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! Megöntözlek szépen az ég harmatával, Teljék a tarisznya szép piros tojással! Súlyosan fogyatékost ápoló évet betöltött tartósan beteget ápoló Családi pótlék egy gyermek esetén , ha egyedülálló Két gyermek estén gyermekenként , ha egyedülálló Három v. több gyermek estén gyermekenként , ha egyedülálló Intézményben elhelyezett gyermek esetén Tartósan beteg, fogyatékos gyermek esetén , ha egyedülálló Nagykorú fogyatékos gyermek esetén Egészségügyi szolgáltatási járadék Fogyatékossági támogatás látás, értelmi, mozgásszervi fogyatékosság esetén (65 %) Vakok személyi járadéka Házastársi pótlék Házastárs utáni jövedelempótlék Rehabilitációs járadék Anyasági támogatás 1998, évi LXXXIV. tv. 19. Ikergyermek esetén Kötelező legkisebb munkabér összege: Garantált bérminimum legalább középfokú végzettség esetén ig Garantált bérminimum legalább középfokú végzettség esetén tól Ügyfélfogadás, adományok közvetítése: Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Alacska hét óráig óráig 8-10-ig Varbó hét óráig óráig 8-10-ig ELÉRHETŐSÉG TELEFONON: (munkaidőben) a 20/ as telefonszámon hétfőn, kedden, csütörtökön: óráig, szerdán: óráig, pénteken: óráig TARTÓZKODÁS: Hétfőn, szerdán és a hónap (ha van) péntekjén ALACSKÁN (Dózsa Gy. út 7. sz.) Kedden, csütörtökön és a hónap péntekjén VARBÓN, (Hősök tere 1. sz.) A hónap 1. péntekjén SAJÓSZENTPÉTEREN Családsegítő Szolgálatban (Árpád út 2. sz.) 7.
8 Alacskai Hírnök XII. évfolyam. 1. szám március Kiadó: Alacska Önkormányzata Felelős szerkesztő: Nagy Gábor Megújulás és feltámadás Lassan túljutunk a hideg téli napokon, és újra élvezhetjük a napsugár éltető, megújító erejét. A természet ismét zöldbe öltözik, a virágok kinyílnak, mi emberek pedig nem győzünk csodálkozni ezen a mindent elsöprő erőn, amit úgy hívunk megújulás. Sok szép ünnepünk van tavaszszal, március 8-án a Nőket, május első vasárnapján az Anyákat köszöntjük. Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk az évi Forradalom és Szabadságharc is ehhez az évszakhoz kötődik. Névnapi babonákban, népszokásokban és hiedelmekben is bővelkedik ez a három hónap. Legnagyobb egyházi ünnepünk is ekkor van. Talán nincs olyan nagy becsben tartva mint a karácsony, sokan nem is szeretik, pedig a tavasz egyik legszebb fénypontja. Már csak a népvándorlás szóval illetett locsolkodás miatt sem kedvelik, pedig mint mindent, ezt is lehet mértékkel és kulturáltan végezni. Sokan talán azt sem tudják mit is ünneplünk ekkor, ezért a tévhitek elkerülése végett röviden felvázoljuk a húsvéti ünnepkör legjelentősebb napjait, annak történéseit. Elolvasva ezt a rövid kis írást talán más szemszögből is megpróbáljuk megközelíteni, átlátunk a szavakon és észrevesszük, hogy mennyi szokás, hiedelem kapcsolódik hozzá, amit őseink bizony tiszteletben tartottak. A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, melyen Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk. A húsvéti ünnepkör a Farsang végétől Pünkösdig tart. A farsangi mulatozások napjai Hamvazószerdán érnek véget, ekkor kezdődik Jézus kínszenvedésének emlékezetére szentelt 40 napos böjt, amely a lelki megtisztulás és a húsvétra való felkészülés időszaka. A Nagyböjt idején tilos volt a bál, a mulatság, de még a lakodalom is. Ilyenkor csak kenyeret, sót, halat és növényi eledeleket fogyasztottak a hívők. Ezen időszak vasárnapjainak nevük volt. Az utolsó, a hatodik, mind közül talán a legismertebb Virágvasárnap, melyen Jézus Jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Ezen a napon szokás volt a gyerekek által szedett barka megszentelése, mivel bajelhárító szerepet tulajdonítottak neki. Az ezután következő hét Nagyhét, melynek utolsó napja Húsvét vasárnapja. Nagyhéten a néphagyomány szerint a palóc ember kitakarította a portáját, söpört, vakolt, meszelt. Kifényesítette a szerszámait, mindennek, még a legkisebb holminak is ragyognia kellett a tisztaságtól. Nagycsütörtökön a mise közben elnémulnak az orgonák, a harangok a csengettyűk, kezdetét veszi a legmélyebb gyász. Ilyenkor mondják, hogy a harangok Rómába mennek. Nagypéntek, Jézus halálának emléknapja. Ehhez a naphoz babonás félelmek kötődtek a paraszti életben. Nem sütöttek kenyeret ( mert kővé válik) nem mostak ( mert a ruha viselőjébe villám csapna) nem fontak. Napfelkelte előtt friss patakvízben mosakodtak, itatták az állataikat, mert úgy hitték ez véd a betegségektől. Nagyszombat a feltámadás ünneplése, amikor az élet győz a halál és a bűn felett. Újra megszólalnak az orgonák, és meghúzzák a harangokat, kezdetét veszi az örömünnep. A feltámadás napja Húsvét vasárnap. Sok országban szokás ilyenkor a napfelkeltét egy magas hegy tetején várni, mert sok hiedelem kötődik hozzá, eszerint a felkelő nap Jézus feltámadásának bizonyítéka. Húsvét hétfő ( egyes vidékeken vízbevetőhétfő) már az emberi örömök a fiatalság ünnepe. A lányokat régen kivonszolták a patakhoz vagy egy vödör vízzel öntötték le. Szokás volt a legényeknek locsolóverset mondani, amiért cserébe írott vagy festett tojást kaptak és megvendégelték őket a lányok. Ma ez a hagyomány már szelídültebb formában történik, víz helyett ugyanis kölnivel locsolják a lányokat, asszonyokat. Sok szokást, hagyományt feleleveníthetnénk még itt, amit a régmúlt időkben illett betartani, de a legfontosabbakat azt hiszem megemlítettük. A letűnt korok emberei talán jobban, szebben, nagyobb áhítattal és hittel tudtak ünnepelni. Odafigyeltek egymásra, az ünnep nem csak a lázas készülődésről, inkább a megújulásról, megtisztulásról, a dolgos hétköznapokra való felkészülésből állt. Nem teher és elmenekülés, hanem igazi, valódi ünneplés. Kellemes ünnepi készülődést és áldott húsvétot kívánunk mindenkinek! Szabó Julianna 8.
Juhász Gyula: Húsvétra
Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő
Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás
KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Január Február Megjelenik kéthavonta Önkormányzati hírek Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselőtestülete a 2016. február 16-ai ülésén elfogadta a 2016. évi költségvetést,
2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról
2014. március S Suullii2 211 D Diiáákkllaapp M á r c i us 1 5. Ovis o k a z i s ko l á n kb a n D iá k ve r s a t a v a s zr ó l Nők napja A nők napja március 8.-án van. Ilyenkor a fiúk és férfiak ajándékot
MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN
2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ
Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek!
2010. január - II. évf. 1. szám Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet kívánunk minden kedves Tagszervezetünknek! Az Akciócsoport új feladatai A Vértes-Gerecse Közösség munkaszervezete és a tatai iroda 2009.
ALTÁRÓI TÜKÖR A TOKODALTÁRÓI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Ü N N E P S É G M Á R C I U S 1 5 - ÉN F A L U K A R Á C S O N Y V É R A D Á S N Ő N A P
ALTÁRÓI TÜKÖR A TOKODALTÁRÓI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA E M L É K E Z T E T Ő 2015. március F A L U K A R Á C S O N Y 2014. december 20-án tartottuk a tokodaltárói Bányász Kultúrotthonban Tokodaltáró életében
Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről
KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Március- Április Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről Megjelenik kéthavonta Tisztelt Felhasználóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Kék-víz Észak-Bács
A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.
DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve
10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
Új játszótér épült községünkben
V. évf. 4. sz. 2008. október www.kiralyhegyes.hu Új játszótér épült községünkben A játszótérnek annak a helynek kell lennie, ahol a gyerekek felszabadultan és lehetőség szerint korlátozás nélkül játszhatnak,
GYÛLÖLETBESZÉD. Röviden a magyar közállapotokról, közigazgatásról, és az igazságszolgáltatás
GYÛLÖLETBESZÉD Röviden a magyar közállapotokról, közigazgatásról, és az igazságszolgáltatás mûködésérõl RÓZSADOMBI ÁLOM 1988-ban vásároltam meg a II. kerület Ady E. utca 7. szám alatti villa 51,45 %-nyi
COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező
A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort
Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 31-én megtartott soron kívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 31-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között
Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu
IX. évf. 1. sz. 2012. március www.kiralyhegyes.hu 2012. január 30-án Mágori Józsefné (FIDESZ) területi országgyűlési képviselő látogatott községünkbe. A képviselő-asszonyt Horváth Lajos polgármester fogadta
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március LOCSOLÓVERSEK Húsvéthétfőn szokásosnál ragyogóbban kelt a nap; Kiugrottam az ágyamból egyetlenegy perc alatt. Kölnivízzel a zsebemben míg eljöttem
Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról
Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Társulási Tanács Elnöke Készítette: Aleva Mihályné Intézményvezető Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról A szociális
Készülődés a húsvétra
SZKb_102_14 Ahány ház, annyi szokás Készülődés a húsvétra É N É S A M Á S I K Készítette: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS 127
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai
Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta H I R E K
Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XIX. évfolyam 10. szám 2012. szeptember ű H I R E K Ahogy előző számunkban beszámoltunk róla, a márkói Német Nemzetiségi Óvoda a nyári
2014. február. Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T
2014. február Beled Város Önkormányzatának hírei P Á L Y Á Z A T Beled Város Önkormányzata pályázatot ír ki 2014. június 6-7-8-án megrendezésre kerülő Pünkösdi Fesztivál és Vásár szórakoztató és vendéglátó
Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám
Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám 2014. szeptember Önkormányzati tájékoztató Kedves Olvasó! Az elmúlt négy év során ezen a felületen számoltam be a havi aktualitásokról, történésekről vagy a következő
Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester, Antal Erzsébet
Húsvét a Bruderhofban
Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013.
Tisztelt Képviselő Testület! 2012. szeptember 01-től önálló intézményként működik a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház, melynek feladat ellátási helye: a Könyvtár és a Tájház. Személyi feltételek:
J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról.
J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Grózner Tiborné polgármester, Kovács Tibor alpolgármester,
kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március
Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással
www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi
VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink
E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275
2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang
CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám
CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.
RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám
VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK
Falukarácsony. Újévi koncert
Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 99/2013. (IX.11.) Az 1750 hrsz. temetőhöz vezető út lezárása 100/2013.
CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor
Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:
Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.
II. évfolyam 1. szám - 2016 január Tartalom: Télapó ünnepség Kreatív ajándékozás Életmód klub Advent Önkormányzat hírei Szépkorú köszöntése Kitüntetés Napelempark épül Szociális alapú tűzifa osztása Válts
Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester
2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk
2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ
2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ KATICA Mennyi, mennyi minden. Annyi minden történt mostanában. Áprilist zártuk a kiállítással, utána készültünk az anyák-napjára nagyon ügyesek voltak, 11-én pénteken délelőt
CSOK iránt érdeklődőknek a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Az előadás ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.
Röszke Község Képviselő-testületének lapja XXV. évfolyam 2. szám Február SZJA 1 %-RA JOGOSULT SZERVEZETEK RÖSZKÉN Beretzk Péter Természetvédelmi Klub Egyesület Adószám: 18462391-1-06 Röszke Község Egészségvédő
SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK
MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február
A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának
szeretettel meghívja Önt
III. évfolyam, 1. szám 2009. március Betűk és ajkak fennen hirdetik: Hogy a világ órjásilag halad; Mondják: az ember, ez erkölcsi lény, Tökélyesebb lesz minden perc alatt. Tompa Mihály MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A gyermekjóléti
Magyar karácsonyi népszokások 3.rész
2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó
Megerősítettük a süllyedő ravatalozó épületét. 20 tonna cementet az egyház, murvát a bánya biztosította ehhez. Köszönjük segítségüket.
HÍREK Az alábbiakban olvasható a 2015. évi önkormányzati tevékenységről a 2015. december 15-én tartott közmeghallgatáson elhangzott beszámoló. 2014. december 9-én volt az előző évi közmeghallgatás, amely
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,
2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein
2016. április. Nagypalli Hírhozó. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Együtt ünnepeltünk március 15-én
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Együtt ünnepeltünk március 15-én Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda- Kindergarten Pahl Kedves Olvasó! Tartalmas márciusnak néztünk elébe. A nőnap
Visszajelzések osztályoktól
Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább
Az iráni nagykövet látogatása településünkön
Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA Az iráni nagykövet látogatása településünkön XI.évfolyam 5.szám AZ Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete, Szaid Szejed Agha Banihasemi
Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!
Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 15/2011. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 30-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti
Szeretettel hívjuk Visegrád város minden polgárát az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulójára rendezend
XXV. évfolyam 10. szám VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2009. október Szeretettel hívjuk Visegrád város minden polgárát az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulójára rendezend melyet 2009.
BESZÁMOLÓ. Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ. Egyeki telephelyén működő szociális ellátások. 2013.évi. tevékenységéről, működéséről.
BESZÁMOLÓ A Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Egyeki telephelyén működő szociális ellátások 2013.évi tevékenységéről, működéséről. TARTALOM I. Családsegítő Szolgálat - Családsegítő Szolgálat,
TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.
1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:
TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!
Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.
Hor to bá gyi Hír adó
Hor to bá gyi Hír adó HORTOBÁGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA 2009. február XII. év fo lyam 2. szám 2009. január 26-i ülésen a képviselő-testület módosította az önkormányzat Szer ve zeti- és Működési
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella
Jegyzőkönyv Készült: 2014. június 03-án 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Bugyiné Kökény Gizella
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.
Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.
A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolában helyezték ki az ország első Verstablóját csütörtökön. Az Irodalmi Rádió akciójának segítségével a fiatalok a kortárs alkotók művészetéhez kerülhetnek közelebb.
PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.
PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének, valamint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatnak 2012. december 17-i Közmeghallgatásáról és Falugyűlésről 1 Készült:
Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Naszvadi Sándorné és Blahó Sándor képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek.
Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszt Község Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2011. szeptember 22-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint.
A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző
Április MÁRCIUSI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS
1 Április Füttyös kedvű suhanc, bolondos április, Hol megvidámítasz, hol meg elszomorítsz. Leparancsolod a kabátot, kendőket, Majd a fényes égre hófelhőket görgetsz. Sűrű pelyhekben hull, már mindent beterít,
Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.
Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes
X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu
X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan
Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január
KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyve Rendeletek: 4/2013.(II.15.) Határozatok: 24/2013. (II. 14.) 25/2013. (II. 14.) 26/2013.
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én
2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja Megemlékezés március 15-én Farsangi pillanatok 2007. március SÓSKÚTI HÍRADÓ Lapzártakor érkezett a hír, hogy a Pusztazámor Községben
Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;
Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.
MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 267/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közérdekűvé nyilvánítási kérelem Előterjesztő: Készítette:
Zengő újság. ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő
Zengő újság ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő tao 2011. dec. 15. 09:01 Válasz #46 A nyilvánosság természetesen sok dolgon segíthet, de ez a segítség nem mindig érdeke mindenkinek,
mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,
II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam
III.2. Az iskola tantárgy és óraterve... 54 III.2.1. Általános tantervű képzés heti óraterve:... 56 III.2.2. Emelt szintű idegen nyelvi képzés heti
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. 1 TARTALOM: I. BEVEZETÉS... 4 I.1. Iskolánk adatai:... 4 I.2. Az iskola bemutatása... 5 I.3. Iskolánk hitvallása... 8 II. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 9 II.1. A nevelő-oktató
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv
Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.
Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk
2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!
Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot
Ajánlattételi felhívás
Ajánlattételi felhívás a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail); Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 5000 Szolnok, Kossuth L. út 2. Telefon: 56/505-200, Fax: 56/505-370, e-mail:
Úrkút Község Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Úrkút Község Önkormányzata 2013. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés A település bemutatása Értékeink, küldetésünk Célok A helyi Esélyegyenlőségi Program
SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986
SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986 BESZÁMOLÓ 2012-2013 NEVELÉSI ÉVRŐL Nevelő Testület elfogadta: 9 /N.T./2013.sz.határozatával Időpont: 2013.június 10. Készítette:
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. december 21-én (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2011. december 21. Határozat:
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet
Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés
Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának, mint fenntartónak a szociális intézményekre vonatkozó 2011. évi ellenőrzése és az értékelés A Segítő Kéz Kispesti
Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl
Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek
SZASZÁÉK gondoskodnak.
ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági
Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.
Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,
JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője
Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-13/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. december 19-én, 14 30 órakor kezdődő ülésén. Az
HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A
Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari Főiskolai Kar Minőségirányítási Tanszék TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A KOLLÉGIUMI BERUHÁZÁSOK EREDMÉNYESSÉGÉNEK VISSZAMÉRÉSE
Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ 5600 Békéscsaba, Ady Endre u. 30-34. Telefon: 06 (66) 540-394 Fax: 06 (66) 540-399 E-mail: eszibcs@invitel.hu www.bkeszi.hu Békéscsabai Kistérségi Egyesített
2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal
2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a
Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól
Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától
KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
KECEL VÁROS KÖZÉLETI LAPJA 2013. ÁPRILIS III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM A Keceli Hírek internetes változatát megtalálja a www.kecel.hu oldalon. Fizetett hirdetés Újra indul az újság A fontos információk eljutnak
Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda
Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda 2769 Tápiószőlős, Kossuth L. út 3. / Fax: 53/585 538; 53/585 539 E-mail: halesz@t-online.hu OM azonosító: 201823 TÁPIÓSZŐLŐS-ÚJSZILVÁS REFORMÁTUS