de legalább valaki kézen fog vagy az ágyamra ül és megsimogatja öreg arcomat eltünteti róla az összes ráncot és keze nyomán újra kisgyerekké válok

Átírás

1 2012. június Mit elrejt előlünk mit elrejt előlünk a múltunk bár gondolatban folyton ide visszanyúlunk és kotorászunk eléget éveink hamujában csak kormos megfeketedett darabjait találjuk meg rég volt kincseinknek nincs már meg belőle semmi lehet nem is volt itt ilyesmi soha csak álmodtuk hogy létezett ez a földi mennyországot jelentő csoda Mindenség mert ha jó zene szól belőle égi szózat hallható vigasztaló érzéseket közvetít meggyógyítva a fájósebeket megsimítja a könnyező arcokat angyali dalokat küld a beteg földre madárdalban egy falombon átvilágító fénykötegben csillogón hullámzó víztükörben egy virágkelyhében rejtőző zümmögő méhben parányi jelekben és a mindenségben együtt van velünk a teremtésben Esti esőben áll az ablaknál az ember nézi az esőt türelemmel a mozdulatlan fákat ahogy nagy zöld lovakként búsan ázva lógófejjel állnak tócsákban gyűrűket rajzolnak a belehulló cseppek közeleg az este lassan múlnak a percek eltemetve az önkéntes magányba várok türelemmel a megváltó éjszakára amikor az álom benépesül

2 de legalább valaki kézen fog vagy az ágyamra ül és megsimogatja öreg arcomat eltünteti róla az összes ráncot és keze nyomán újra kisgyerekké válok Anyával álmodtam megírtam az este az üres nappal után tartalmasan zsúfolt lesz az éjszakai álom az ébrenlétemből eltávozott nélkülözhetetleneket újra látom beszélek velük és ők is újra velem együtt élnek régi és új történéseket megélek tudom hogy mindez csak álom játékos víziói a fáradt agynak mégis akkora kincs és ajándék újra együtt lenni azokkal akik már nincsenek nekem fájdalmas de megélt öröm és akkor is megmarad ha felébredek Cormac McCarthy: The Sunset Limited titkok és nyomorúságok előtte vagy már utána vagyunk megtörtént úgy tűnik te már a túloldalról kérdezel engem aki készülök csak még itt vagyok porban és vérben megélt mocsokban tisztító szenvedésben ők azt magyarázzák még visszamehetünk de erről az útról mi már le nem térhetünk ha kilépek innen engem a pokol vár téged pedig Isten

3 Magányos ember vágya az öröm is fájhat nem csak ragyogva szikrázhat ha nincs senkid akivel megoszthatod egyformává zülleszti a közöny a bánatot és boldog kitárulkozó kedvet érik ilyen furcsa ismétlődő hangulatok a magányos embert sokan azt mondják úgy kell ha neki senki sem elég jó társnak de ez nem igaz hisz van akiért odaadnám mindenem ha pár órára együtt lenne velem s itt nem kell holmi birtokló önzést sejteni csak egy sétát kézen fogva egy pipacsokkal tarkított réten hanyatt fekve nézni a vonuló felhőket az égen s várni míg feljönnek a csillagok és meglátni azt is ami a másik szemében örömkönnyként ragyog A női ösztön mérlegén mit ők rólunk tudnak vagy csak sejtenek nyitott könyv vagyunk s ők hibátlanul olvasnak bennünk és megértenek minden sort bár leírva nincsen és soha nem is volt rejthetjük titkainkat bármilyen mélyre kivételes ráérző képességük a felszínre hozza akár gyémántra lel vagy csak egy eldobni való értéktelen követ talál ösztönük mérlegén megmérve pontosan tudják mit ér de számukra ez semmit sem jelent ha fontosnak ítélnek megbocsátanak minden vétket lehetsz gyilkos vagy szent övék a döntés és az ítélet

4 Öregen a szerelem nem fáj annyira a szerelem féltékeny irigység sem kerít hatalmába pedig érzékenységem és vonzalmam mit sem változott talán csak annyit már visszanézve is messzebb látok mint régebben előre tekintve a könnyes magányos éjszakákat sohasem felejtve megtisztult a lelkem a viszonzatlan szerelem fájdalmas üdvébe Parányi gyászének tomboló esti vihar robbanás detonáció az őrült szélben fészkekből kihullott sok parányi tollatlan rigó ártatlan halott pici testük másnap délelőtt a járdán hever itt és ott is egy mintha meg nem írt vers vagy dal veszett volna el gyászol a többi rigó elhalkulóan csöndes az ének Áldás vagy átok semmit sem tehetek ellene ha rosszul sikeredik a versem bár sokak szerint még sohasem írtam jókat csak szokványosakat untatókat ez ha fáj is lehet benne sok igazság én sem vagyok elégedett mégis folyton újrakezdem ezt kaptam örökségül az még ugyan nem tisztázott kitől jött ez az átok vagy ajándék de azért vannak a fölöttünk álló létező hatalmak kik tudják kinek mit osztanak és adnak s ha tőlük ez jutott nekem akkor elfogadom és szorgalmasan művelem

5 Második lézerkezelés után csak szűnjön bennem már ez a feszültség csöndesüljön a hangok özönlése semmit sem tehetek ellene se érte de ez az egy ami sarkantyúzza tovább a nem fáradó versíró kedvet szinte vakon írom ezeket a sorokat s majd ha mindent újra tisztán látok értelmét talán kibogozom mint régen a fonott kalácsot de jó is volt amikor még ehettem ilyet csak lemondás már minden arról főképp amiket szeretek tiltva van már minden földi jó csak a keserű szerelmi csalódás ami baj és következmények nélkül falható Nyugtalan pillanatok halmaza szaladnék pedig most ha lenne hova és leginkább veled a feszültség tombol bennem ritka az ilyen nyugtalan pillanatok halmaza a bezárt öröm felszabadult futni vágtatni akar elszabadult karámját is átugró csikó a vágy s a mennyország kitárt kapujában most sántító ördög áll a pokolba vele fusson aki gyáva és kedves az élete a csoportterápia nem nekem való egyedül is megküzdöm a bennem tomboló gonosszal ez nyilvánvaló A gondolatok új ösvényén kirándulva egy szokatlan ösvényén a gondolatnak eljut e a kitűzött céljához aki ezen a jelzésen tájékozódva útra kel ha nem is ismeretlen teljesen ez a vidék azért ritkán jártam még erre

6 hány stációja van amíg oda érek születnek e belőle új friss ötletek s bölcs megértést inspiráló versek elég az új útra induláskor az elhatározás és a befogadásához mi kell tűrő test vagy nyitott szív vár e ott egyáltalán megoldás mosoly sírás vagy legalább feloldozás Ábránd a vonatablakból kitekintve varázscsengettyű csilingel ha hajnali harmat hull a harangvirágkelyhében meglapult méh vizes lesz kiröppen belőle az ébredő napra s megszárad tőle megsimítja a szél az érő kalászokat és a pipacsok szirmát ahogy én cirógatnám ébredő arcát csókolnám szemét - ismét ábrándozom csak - de olyan messze van tőlem akár a nap Keserű szájízzel verseny után az üresség marad mint a kiégett ház romjába szemlélődik ki élt jobbnapokat is benne s most saját múltjának elpusztult kacatjai között keresne valami parányi kincset miből felidézhetné a boldogabb időt visszanézve ülök bepiszkolódott koromtól elmaszatolt arccal de makacs daccal hogy akkor sem hagyom hogy meggyalázzák múltam tetteit magabiztos üresfejű ostobák kik nem látnak sörködös agyuktól az orruknál tovább és megkérdőjelezik tudásomat és hozzáértésemet mert velük ellentétben én komolyan veszem tetteimet

7 Ha hirtelen mennem kellene ha búcsúzunk is most csak ne félj visszatérek hamarosan akár a remény mit most itt hagyunk magára te jobbra én meg kitudja merre pokolba vagy a mennybe csak a kitárt ajtó szárnya int biztatón felém menj be utasít és vissza már nem nézhetek és ahova jutok onnan szabadulok majd ha újra visszatérek a földre hogy ember vagy ló leszek csak szemem legyen hogy nézhesselek vagy legyek rigó ki továbbra is neked versel csak jobbakat énekel mint a hajdani ember aki most vagyok csak egy kicsit szeress még becézz addig míg napom itt ragyog Múltidéző jégeső zuhogott az eső és jég is esett az ablaknál állva mosolyogva sírtam vele mert eszembe jutott egy rég megtörtént eset nagyon régen napfényes gyermekkorunk elejében mikor az égből fehérbab esett kisöcsém óvódás korában durcásan dühösen ült a manzárd padlásablakában és a csukott zsalu résein át szórta ki amit talált és ott kifért így hullott bab és dió s furcsa jégesőként a vécé cserepein kopogott Virágzó hársfa illata ellibbent illata súlytalan teste elvitte az esőben ázó este s a reggel visszahozta könnyezve az ég visszamosta ezüstgyűrűs tócsákban kereste buborékos tükörképét leste csüngő aranyvirággal zsúfolt illatozó ággal állt ázottan esőcseppek gyöngyétől fénylő zöld levélruhában

8 Mi a Földnek a Nap valakinek majd eszébe jut egyszer ha olvassa ezt s a többi neked írt versem ki volt az akit ennyire szerettek? akiért ennyire vágytak és epedtek de mindenki olyat képzel majd ide akit ő ismert és ő szeretett s főképp ha téged sohasem látott hogy képzelhetné el amire én vágyok évek óta s akinek a mosolya az ég ajándéka és hogyha látom az maga a üdvösség a menny mi a Földnek a Nap az vagy nekem Egyszer még visszatalálok kézen fog és mindenen át vezet csöndben elmereng az alkony napot temet lehet holnap ilyenkor már nem leszek itt vagy máshol teszek veszek egy nagy levegőt az ablakban állva vagy ülve képzeletben egy erdei réten fának döntve a hátam és dúdolnék ismerős dallamot hangomat elnyomná reccsenő gallyakon átlépkedve a sötétben botladozó este ő rám találna más úgysem keresne de remélem hogy egyszer még visszatalálok gazdátlanul elhagyott régeltűnt önmagamhoz s vállon veregetve elkísérném s talán reggelre hazaérnénk Pár hiányzó szó piszok egy dolog a magány nélküled robog a vonat más az irány átállítva a vágány s ha az álom is elhagy már nem vagy vagány az alvó város pár négyzetméterében itt maradsz az ébrenlétben bezárva felmászol múltad Himalájára

9 a havas csúcsok kiszakítják a párnád s huzat szakadékán át lezuhanva reggelre megfagysz belep a hó Alkonyi séta verőfényben vonzod a látványt eléd siet mert észreveszed a szép izgalmas formát s benne a rejtőző érdekességet a prímér színeket átfestik a nyújtózkodó árnyak rajzolnak torzítva a falakra új képeket figurákat a velük sétáló délutáni nap a kupolatetején lévő kereszten megpihen és esthajnalcsillagként ottmarad Álmok után a varázslat kábulatában telnek az ébredés utáni percek akikkel együtt voltam az emlékek honába visszamentek újra megélt és vadonatújan teleírt lapokkal regényt szőtt az éjszaka utazása a nappal ennek csak eseménytelen rideg mása de lassan rádöbbenek hogy az ébren megtörténő apró csodákból lesznek majd a szivárvány színű káprázatok az álom ringató karjában Képzettársítás durva nyers vesszőkből font kerekkosár beletelepült egy macskacsalád régen alma volt benne honnan jött ez a gondolat csak a kerekkosár az igaz meg az hogy hosszú perceken át az ébredő ösztönben gyönyörködve néztem az anyjával játszó kiscicát

10 Szelíden libben szelíden libben a függöny szárnya a szellő árnyjátékot ad elő az esti félhomályba s az érkező álom benépesíti eddigi magányom megjelenik sok kedves vendég kit sohasem láttam és olyan is aki itt járt nemrég szívszorító látogatások ezek egyre jobban sejtem hamarosan közöttük leszek te éjszakai álmom dísze nappali örömeim előidézője s ha álmában megjelenek ígérem becézem és cirógatom álomban és ébrenlétben is szeretem nagyon Gyengéket írok azt mondják gyengéket írok azt mondják de kár hogy nem tetszik nekik nekem meg ennyi tehetség jutott így most ebből alkothatok tudom a versről csak akkor derül ki mennyit ér ha elolvasva a tudatig ér kinél ez az út hosszú azt bosszantja a rövid vers mi nem magyaráz csak lerajzol egy hangulatot egymásmellé rak pár rímet dallamot és biztos nem lesz örökbecsű remekmű belőle de számomra könnyebbé teszi a mát és bizakodóbban nézhetek előre Nekem a kötetedben jobban tetszenek a rajzaid mint a verseid! ezek az odavágott szavak szíjostor csapásaként újsebeket szakítanak bár aki mondja ismerem

11 inkább reménytelenül butácska bár ezzel együtt kedvelem mégis nagyon igaztalannak érzem ezt a kinyilatkoztatott véleményt egy mondaton belül alázott és dicsért egy rajzot könnyebb érteni elfogadni mint egy verset mégis elgondolkodtató az elhangzott kritika létező kétségeimet felfokozza egyben új tettekre sarkal és még ezen emésztem magam nyughatatlan gondolataimat megfogalmazva kezem alól verssé összeállva a fehér lapra röppenek a szavak Múlandóság beletörődik az ember a múlandóságba a gondolatok ablakot nyitnak a kinti világra fölösleges remegni ami jön felém úgyis ideér mit tehetnék földbe bújak elszökni nem lehet előle ha ideér ő sem tesz mást velem testem elássák s repül tovább a lelkem ha megérdemlem emlékem itt marad Folyton rád gondolok itt most senki sem jár mindenki elfelejtett a tétlenség pókhálója beszőtte a tettet zümmög a gép de itt marad a gondolat közben hirtelen szárnyra kap hozzád repül láthatatlan kismadárként a válladra ül s eszedbe jutok egy pillanatra de miről mitől minek hisz ilyenkor sohasem szoktam és most mégis de furcsa pedig annyira egyszerű folyton rád gondolok ez a kulcsa

12 Vannak ilyen napok hiábavaló minden kísérlet meglopva érzem magam elszaladtak előlem a verssé alakítható szavak kiürített kukákat turkáló rongyos alak a csupa üres tartalomnélküli gondolat kóborol az ablakom alatt csörög a telefon s mikor fölveszem csak sípol de már nem is próbálkozom nem is hadakozom minek szinte kinevet belenyugszom ma nincs értelme semminek Egy furcsa érzés hiányod éber szelíd szörnye felerősödik reggel nappal lassan lecsendesül jókedvcsapdákat állítok neki talán belesétál odakozmált rozsdás életem lyukas bögrében hervadó virágszál hiába öntözöm vize kicsorog naponta hullnak le róla levelek virágot bimbót már régen hozott de él egy furcsa érzés a vágyam élteti Védőháló pókhálóból tovább kellene lépni de merre nincs erre út zuhanni fogok hallom a csattanást ahogy leérek kőangyal tud ily otrombán repülni szárnyalás helyet földre kerülve darabokra törni szárnya van de nem madár megbillen ahogy a párkányon áll érzem már bizonytalan létem inogni tétovázni nyári hőségben vacogva fázni

13 a reményvesztett jövőbe nem kapaszkodhatom eső és fagy szétrágta kopott torzó vagyok pókháló fogja föl súlytalan létem ha zuhanok Kérdések és bizonyosságok csak ha valamit sejthetnék előre ha elképzelhetném mi lesz majd belőle van e megoldás és jön vagy elébe kell menni provokálni követelni kínálja e magát önként vagy keserves küzdelem lesz tüstént amint elkezdődik úgyis megtudom de kínoz és türelmetlen vagyok nagyon azért érthető ez a szorongás köröttem nincs nyüzsgés tolongás mindent örömöt és fájdalmat is egyedül kell továbbvinnem Boldog ébredés kitárta öreg házunk kopott ablakát az álom kinéztem a régi kertre éppen esőben ázott csak pár virág nyílt még a fák alatt kint csak a nagy vesszőkosár maradt föléje kinyitott ernyő volt borítva benne kiscicák aludtak összegömbölyödve mocorogva anyának épp felajánlom ha fölszárad a föld én majd fölásom tehát megint itt élek akkor köszönöm jól vagyok minden a régi

14 Kép és vers folyton a szépet lesve titkos összefüggéseket keresve nézem a köröttem lévő világot van amit meg sem látok de néha olyat is találok és észreveszek ami mellett máskor ezerszer elmegyek mert a pillanat varázsa és összhangja hozza létre a harmóniát ami rákerül a képre és viszi el másnak is átadva a hangulatot amit a szem az agyon át a léleknek üzen Már haloványan látszik a hold már haloványan látszik a hold a hőség nem csillapul pilledten állnak a fák mélyre lógó fejjel bóbiskoló fáradt kocsilovak este a jászol előtt megpihenve talán enyhet ad az éjszaka és csillagos homlokú fénylő álmot elsuhansz majd benne mint egy szőke bodorfelhő s reggel ébredéskor kezemben női hajszálat találok