A Képviselő-testület a decemberi ülésén elfogadta az önkormányzat átmeneti költségvetési gazdálkodásáról szóló rendeletét.
|
|
- Győző Szalai
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 28-i rendkívüli ülésének 1. napirendi pontja TárEv: A évi átmeneti költségvetési gazdálkodásáról szóló 40/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Szabó Péter polgármester Véleményező: valamennyi bizottság Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület a decemberi ülésén elfogadta az önkormányzat átmeneti költségvetési gazdálkodásáról szóló rendeletét. A rendelet-tervezet mellékletében szerepeltek a folyamatban lévő beruházások tervezői költségbecslésén alapuló bekerülési költségei. Időközben azonban felmerültek olyan problémák, melyek megoldásáról haladéktalanul, még a évi költségvetési rendelet elfogadása előtt gondoskodni szükséges, továbbá a tavalyi év során kiírt közbeszerzési eljárás esetében többlet fedezet bevonása szükséges olyan, a rendelet mellékletében nevesített beruházások terhére, melyek esetében viszont nem lesz szükség az ott feltüntetett fedezet egészére, azaz a melléklet sorai között átcsoportosítást kell végrehajtani, amelyre a képviselő-testület jogosult. A hiányzó fedezet miatt ezek a munkák csak az átcsoportosítás végrehajtása után kezdőd hetnek meg. Az átcsoportosítás a melléklet összesen sorában nem okoz változást, tehát többletkiadást nem jelent, csupán az egyes beruházások sorait módosítja, az alábbiak szerint: 1. Vácika utca déli végén lévő tömb Út- és közműépítés tervezés sora esetében többletforrás biztosításaként bruttó Ft, a Paks közterületeinek megújítása terhére, 2. Deák Ferenc u. 34. alatti pince vizesedésének megszüntetése kivitelezés munkák esetében- vis maior esemény miatt- többletforrás biztosításaként bruttó Ft, a Paks közterületeinek megújítása terhére, továbbá 3. Új igénykényt a Paksi Benedek Elek Óvoda MesevárTagóvodában (Paks, Ifjúság út 1/B9 bekövetkezett szennyvízhálózat d ugulás elhárításai munkái elvégzésére bruttó , - Ft a Paks közterületeinek megújítása terhére. A évben elindított közbeszerzési eljárások esetében az eljárást lezáró döntés meghozatalához szükséges az alábbi fedezetek biztosítása: 4. A Paks, óvodaudvarok felújítása tárgyú beszerzési eljárásban az I. rész Vörösmarty u. óvodaudvar felújítása esetében a rendelkezésre álló bruttó Ft fedezethez szükséges további bruttó Ft fedezetet biztosítani; a II. Munkácsy utcai óvodaudvar felújítása esetében a rendelkezésre álló bruttó Ft fedezethez bruttó Ft fedezetet biztosítani. 1
2 5. A Paksi ürgemezei strandon Új csúszdapark építése tárgyú beszerzési eljárásban a rendelkezésre álló bruttó Ft fedezethez szükséges további bruttó Ft biztosítása. A közbeszerzési eljárások lezárásához szükséges fedezetek összességében bruttó Ft - forrása az Áthúzódó felhalmozási kiadások E-busz beszerzés, töltőóllomóssa/ soron rendelkezésre álló Ft. A rendelet módosításának elfogadásához a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 50. ~-a alapján minősített többség szükséges. Kérem a Képviselő-testületet, hogy a csatolt rendelet tervezetet fogadja el. Döntési javaslat: Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a évi átmeneti gazdálkodásról szóló 40/2018.(XI 1.14.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztést megtárgyalta és a melléklet szerinti rendeletet elfogadja. Pa k S, január ~5. ~éterj polgármester 7
3 Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének _/2019. (_) önkormányzati rendelete a évi átmeneti költségvetési gazdálkodásról szóló (XII.14.) önkormányzati rendelet módosításáról * Paks Város Önkormányzata Képvise[ő-testü[ete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 25. ~ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rende[i el: 1. ~ A Rende[et 3. ~ L pontja helyébe a következő rendelkezés lép:»az ótmeneti gazdálkodás időtartama alatta polgármester a felhalmozási kiadásokat a rendelet mellékletében foglaltak szerintjogosult te~esíteni. 2.* A Rendelet melléklete helyébe e rendelet melléklete lép. 3.* Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Paks, január Szabó Péter polgármester Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző * A képviselő-testület a rendeletet a i rendkívüli ülésen fogadta el. Kihirdetósi záradék: A rendelet án kihirdetésre került. Dr. Biazsek Balázs címzetes főjegyző 3
4 MeUékLet a évi átmeneti költségvetési gazdálkodásrólszóló /2018. ( ) önkormányzati rendelethez b e Ft-ban január Ol-től a Várható évi Áthúzódó felhalmozási kiadások felhasználás költségvetés december 31-igt hatálybalépéséig teljesíthető kifizetések Kápolna utca- Zsíros köz út-és közmúfelújítás, építés tervezése Jókai utca csapadékvíz-elvezetésének tervezése Dunaföldvári úti. szám alatti támfal megerősítésénektervezése Petőíi S. u. 30. szám alaw ingatlan bontása I. ütem II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola hőközpont és táuvezetékek felújításának tervezése Sánchegy utcai partfal megerősítés tervezése/stabilizáció tervezése Városi strand szerkezeti átalakítás terv Kutyamenhely tervezése és kivitelezése Kamera rendszer bővítésének tervezése Duna-part, Gesztenyesor és környezete felújításának tervezése Lőtér feletti terület csapadékvíz rendezésénektervezése Ürgemezei strand régi csúszdák helyén új csúszdák építése Vácika N jelú tömb út-és közműépítés tervezése Vácika L jelú tömb út-és közmúépítés tervezése Új uszoda építésének előkészítő munkái (tervezési pr.ésmegvalósíthatósági tanulmány) 4890 Gyógyászati Központfejlesztésénekelőkészítú munkái (tervezési pr. és megvalósíthatóságitanulmány) s 080 Paksi Cletfa Idősek Otthona bővításének tervezése Szociális bérlakás tervezése ill Kamara moziterem kialakítása Csengey D. Kulturális Központban Vácika utca déli végén lévőtömb út-és közmúépítéstervezése Vácika út-és csapadékcsatorna építés Vácika utca közvilágítási hálózattervezése és kiépítése Kishegyi út 10. szám alatti társasházak mögött csapadékcsatorna tervezése és kivitelezése Paks Életfa Idősek Otthona bővítésének kivitelezése Városi e közlekedés fejlesztése Pörösi sor vízvezeték kiépítése tervezése 990 Ivévíztározók feltöltésének biztosítása Szenn5Níztisztító telepen iszapfogadó mútárgy kivitelezése Ill. sz. szennyvízátemelő alá kőfogó akna kivitelezése Bezerédj Általános Iskola konyha és étterem kialakításának tervezése Madocsai Regionális Rendszer 1044 Víziközmú felújítások Kömlődi utca felújításának tervezése 3440 Központi park felújításának tervezése Gesztenyés u. átépítés (az l~úság út és Kishegyi u. közötti szakaszon) kivitelezése Bercsényi utcafelújítása 6610 öszésvölgy utcákút- és közmúfelújításának, építésénektervezése és kivitelezése Vácika utca Kölesdi úti végénéla 22kV-os légkábeles hálózatok átépítésénektervezéseés kivitelezése Sebestyén és Zöldfa utca út-és közmúfelújításának, építésének tervezése Üstökös utca ésfeletti lévő területvízelvezetés rendezése és azüstökös utca útés közmú felújításának, építésének tervezése Kápolna u. bölcsőde felújításának tervezése
5 Csengey Dénes Kulturális Központ tetőfelújításának tervezése, a tetőfelújítás kivitelezése Vörösmarty utcai óvoda udvarfelújitásának kivitelezése Munkácsy utcai óvoda udvar felújításának kivitelezése Paks közterületeinek megújítása Deák Ferenc utca 34. alatti pince vizesedésének megszüntetése Bóbita Bölcsőde teljes körú felújításának tervezése Csónak u. és Halász u. út és közműfelújításának, építésének tervezése Szentháromságtér út-és közmű felújítás, építés tervezése VMK központi park I. ütem kivitelezése Kömlődi útút-és közmű felújítás építés kivitelezése Anna u. út-és közmű felújítás építés kivitelezése Kossuth L. u. út-és közműfelújítás, építés tervezése Külterületi árkoktisztítása, profilozása Kurcsatov u. menti tömbbelsők rehabilitációja ll.ütem Kurcsatov u. menti tömbbelsők rehabilitációja IV. ütem tervezése Gyalogátkelőhelyek megvilágításának átalakítása Bercsényi utca (Nádoru.-Pollack M. u. közötti szakaszán) járda, kapubejáró, csapadékvíz-elvezetésés 3810 zöldfelület rendezés tervezése és kivitelezése Sánchegy u. (Csárda u. és Radnóti u. közötti szakasz) és a folytatásában lévú Radnóti utcai szakasz út-és közmúfelújításának, építésének tervezése Keskeny u. - Híd u. út-és közműfelújítás, építéstervezése Lánc u. út-és közműfelújítás, építés tervezése Pollack M. u. és Szedres u. közötti tömbbelső tervezése Bartók B. u. út-és közműfelújítás, építéstervezése Árpád u. út-és közműfelújítás, építés tervezése Dunakömlődi Faluház melletti park és parkoló kialakításának tervezése Cecei út csapadékviz elvezető árok burkolásának tervezése Bazársorban lévő 3 egység és a Bazársor külső felújítás tervezése 7000 CE5I Central Europe 2020 TOGETHER PROTHEUS Smart Grid Project for Paks Paks-Dunakömlőd közötti kerékpárút kialakítása E-busz beszerzés, töltőállomással Paksi Polgármesteri Hivatal energetikai felújítása PaksVáros Önkormányzata ASP központhozvaló csatlakozása Paks labdarugó sportlétesítmény fejlesztése Hagyományos lakőépületek energiatakarékos felújítása Panelos lakóépületek energiatakarékos felújítása Választókerületi céltartalékből megvalósuló munkák Részönkormányzati tartalékból megvalósuló munkák Kápolna utcai bölcsőde felújítása Iljúság úti bölcsőde szenn~ízhálózatánakfelújítása ÖSSZESEN * Pontos adat csak január 1-én áll rendelkezésre. Ettől fügően változhat a évi költségvetés hatálybalépéséig teljesíthető kifizetés. A pénzügyi teljesítés a b és c oszlop összegét nem haladhatja meg.
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 18-i ülésének 3. napirendi pontja
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. május 18-i ülésének 3. napirendi pontja Tárgy: Az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről és a végrehajtás rendjéről szóló 3/2017. (111.16.) önkormányzati
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 19-i ülésének napirendi pontja
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. április 19-i ülésének napirendi pontja TárEv: Az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről és a végrehajtás rendjéről szóló 1 2016. (11.17.) önkormányzati
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 18-i rendkívüli ülésének
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. január 18-i rendkívüli ülésének ( napirendi pontja Tárgy: Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról és költségtérítéséről szóló 2312014. (X.20.) önkormányzati
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete július 12-i rendkívüli ülésének
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. július 12-i rendkívüli ülésének. napirendi pontja Tárgy: Az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről és a végrehajtás rendjéről szóló 3/2017. (111.16.)
Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.
Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.* Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. számú törvény
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetése végrehajtásának zárszámadásáról * Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2016. (X. 21.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2016. (X. 21.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról szóló 23/2008. (IX. 12.) önkormányzati rendelet
PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről
PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség 2013. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-11-2/2014. Sorszám: 4. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27. napján tartandó ülésére
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 28-i soros ülésére
E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2017. évi költségvetési rendeletének módosítása
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/10/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. június 29-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i ülésének 5 napirendi pontja
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017 március 13-i ülésének 5 napirendi pontja Tárgy: Személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti intézmények intézményi térítési díjának megállapítása
Javaslat kötelezettség vállalásokra - megkötendő vállalkozási szerződések díjaira. Pénzügyi Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat kötelezettség vállalásokra - megkötendő
KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület augusztus 24. napján tartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
ülésének könyvéből 252/2017. (VIII.24.) Kt. határozat Tárgy: 2017. augusztus 24. napján tartott testületi ülés napirendjének elfogadása Nyílt ülés: 1. A Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás
Paks Város Önkonnányzata Képviselő-testülete április 19-el ülésének napirendi pontja
Paks Város Önkonnányzata Képviselő-testülete 2017. április 19-el ülésének napirendi pontja Tárgy: A szociális és gyermekjóléti ellátásokról és a szociális és gyermekjóléti igazgatásról szóló 3/2015. (11.13.)
G.. napirendi pontja
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2OlLjúlius 12-ej ülésének G.. napirendi pontja Tárgy: A közterületek használatáról szóló 20/2009. (XI. 25.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: dr. Biazsek
Tárgy: Kék parkolási zóna megszüntetésének felülvizsgálata.
Tárgy: Kék parkolási zóna megszüntetésének felülvizsgálata. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.01.31.-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő- testületének
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére
3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 11-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 11.
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. november 11-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2015. november 11. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester
TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.
J A V A S L A T. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dolniczky Lászlóné vezető-főtanácsos J A V A S L A T az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítására
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 26-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
III-2 Készítette: Sulczné Lipcsei Zsuzsanna pü. csoportvezető ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 26-i ülésére Tárgy: A 2018. évi költségvetési rendelet
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének december 14-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
Nettó 5 M Ft feletti szerződések kötelező nyilvános adatai
Nettó 5 M Ft feletti kötelező nyilvános adatai I.1283/2017 I.15011/2017 tervezésiközbeszerzés I.990/2017 I.1373/2017 tervezési I.1184162017 tervezési I.209512/2017 tárgya Together álltal finanszírozott
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE
XIV. évfolyam 2. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2013. FEBRUÁR 12. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS RENDELETE ZMJVK 6/2013. (II.12.) ÖR. a 2012. évi költségvetésről szóló 7/2012.(II.10.)
E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 287. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2016. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Ikt.szám: 5190-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. december 18-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzat 2014. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet
E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 228. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2017. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.15.) önkormányzati
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület szeptember 28-án tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület 2017. szeptember 28-án tartandó ülésére Tárgy: 2017. évi költségvetési rendelet módosítása Illetékes bizottság:
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 1-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
143/2014.(X.01.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2014. október 1-ei rendkívüli ülésének napirendjét: Nyílt ülés: 1. Javaslat a Gyál Közvilágítás
Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testülete /2013.(..) önkormányzati rendelete a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA)
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/10/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-125/2010. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget
Az eljárás nyertese: Ajánlattevő: Földvár Terv Kft Budapest, Bartók Béla u. 34. IV. em. 7.
148/2017.(VIII.09.) KT 1.) Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a "Bölcsőde fejlesztés Dunaföldváron a TOP-1.4.1-15-TL1-2016-00009 számú pályázati konstrukció keretében tárgyú közbeszerzési
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja TárEv: A Paksi Gyógyászati Központ Alapító Okiratának módosítása Előadó: Szabó Péter polgármester Véleményező:
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének szeptember 3-án tartott üléséről. Rendelet és Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 3-án tartott üléséről Rendelet és Határozatok mutatója 10/2013. (IX: 04.) önkormányzati rendelet Az Önkormányzat 2013. évi válságköltségvetéséről
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: A év i k öltségvetés megállapításáról
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 2/2015.(III.05.) Alap A 2015. év i k öltségvetés megállapításáról Módosított rendelet
Az egyszerűbb áttekinthetőség érdekében az elhangzott módosító javaslatokat napirendi pontonként terjesztem a Tisztelt Képviselő-testület elé:
Tisztelt Képviselő-testület! A 2017. május 18-i testületi ülés egyes napirendi pontjainak anyagát az illetékes bizottság megtárgyalta, és az ott elhangzó módosító javaslatokat az előterjesztőkkel egyeztetve,
Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS
Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésről szóló 4/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!
Módosítás dátuma, száma Ft /1520/1. Megbízó Megbízott Szerződés típusa. Szerződés értéke, Bruttó.
Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az állam háztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő nettó öt millió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek -2010- Szerződés kötés
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. augusztus 01-jén megtartott rendkívüli nyilvános ülésének
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/ , Fax: 06/ ,
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 16/2007. (IX. 18.) számú önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 16/2007. (IX. 18.) számú önkormányzati rendelete Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban
Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről
03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testülete február 15-i ülésének 12. napirendi pontja
Paks Város Önkormányzati Képviselőtestülete 2017. február 15i ülésének 12. napirendi pontja Tárgy: Beszámoló a Gazdasági Program 2016. évi teljesüléséről Előadó: Süli János polgármester A Gazdasági Programban
E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 160. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2017. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről
J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 4. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 71/2012./IX.04./számú testületi határozat A megyei önkormányzati tartalék
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP
ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 156/2015 Tárgy: Javaslat Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata 2016. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotására; határozat 2016. évi likvidhitel igénybevételéről
A ÉVI ÁTMENETI GAZDÁLKODÁS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ RENDELET MEGALKOTÁSA
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Dr. Szájbely Ernő PVB
KIVONAT. 23/2015. (VIII.17.) TKM bizottsági határozat
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. KIVONAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának 2015. augusztus
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Az eljárás megindításának tervezett időpontja
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hónap 31. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2018. május hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház és Téglás Szennyvíz Beruházási Társulása megszüntetése
A rendelet hatálya. A költségvetés rendje
PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2010. (III. 18.) rendelete a Nagyközség 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II. 15.) rendelet módosítása Egységes szerkezetben Az önkormányzat
Előterjesztés. A Szalonna utca és környezetének forgalmi rend változásával összefüggő kérdésekről. Tisztelt Képviselő-testület!
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Szalonna utca és
a évi költségvetésről
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a 2015. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület december 14-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. december 14-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város Önkormányzata 2018. évi költségvetésének elfogadásáig végrehajtandó átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotására
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 5/2017. (II. 28.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának
Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2018. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2018. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
14/2018 (XI.23.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 16/2017. (XII.15.) számú önkormányzati rendeletének módosításáról 1.. A rendelet
PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről
PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési előirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének május 22-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
KÖZVILÁGÍTÁS BŐVÍTÉSÉRE ÉRKEZETT ÁRAJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSA
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor
E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 344. MELLÉKLET : 1db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2016. (.) önkormányzati rendelete Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 8-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 17303-1/2016. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló. 5/2017. (II. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az Önkormányzat 207. évi költségvetéséről szóló 5/207. (II. 28.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 3/207. (VI. 27.),
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert új eljárás megindítására gumilapos burkolatú játszóudvar kialakítására.
154/2017.(IX.06.) KT Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Árubeszerzés a Bölcsőde fejlesztés Dunaföldváron című TOP-1.4.1-15-TL1-2016-00009 azonosítószámú projekt megvalósítása során
JAVASLAT a évi városrehabilitációs feladatokra biztosított keret részbeni felhasználására
JAVASLAT a 2016. évi városrehabilitációs feladatokra biztosított keret részbeni felhasználására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd, 2016. július 21. A Képviselő-testület
MEGHÍVÓ. Az ülés helye: Polgármesteri Iroda. Napirendi javaslat
Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016.december 08.( csütörtök)
2. A Rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 12/2012.(V.23.) önkormányzati rendelet módosításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 27-i nyílt ülésére 2. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 9-ei rendes, nyílt ülésére
Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Önkormányzata Képviselő-testületének
Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz.
112/2017.(VI.20.) KT Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a vis maior támogatás címen pályázatot nyújt be a Belügyminisztériumhoz. A káresemény megnevezése: Dunaföldváron
Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére
Előterjesztés száma: 196/2014. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. december 18-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi önkormányzat
Tisztelt Bizottság! HATÁROZATI JAVASLAT
Tisztelt Bizottság! A helyi önkormányzatok költségvetésének elkészítésével kapcsolatos eljárás rendjét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV törvény szabályozza. A törvény 25. szerint, ha a költségvetési
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-118/2016. Tárgy: Az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 6/2016.(II.
Az előterjesztés száma: 99/2017.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 99/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének
Vegyes háziorvosi körzetek
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Felelős: polgármester Határidő: a) pont: november 29. b) pont: az ingatlan átalakítására vonatkozó műszaki átadás-átvételét követően azonnal
Javaslat az Orczy Negyed Programmal kapcsolatos döntések meghozatalára c. képviselőtestületi előterjesztéshez CSERE Határozati javaslat (elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges) A Képviselő-testület
K I V O N A T. 45/2017. (III.22.) GB határozat Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága elfogadta a napirendi javaslatokat.
Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal Gazdasági Bizottsága 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Ügyiratszám: 7409-1/2017. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági
5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-i rendes ülésére
16. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 4/2014.
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. SZEPTEMBER 15-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2014. (IX.16.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Javaslat az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162 KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. december 18-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésének elfogadásáig végrehajtandó átmeneti gazdálkodásáról szóló rendelet elfogadására
E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. február 27-ei rendes közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 19. napirendi pont: Előterjesztés a 292/2013.
Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2013. (II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Bakonyszentiván Község Önkormányzata Képviselő-testülete az
Tárgy: Javaslat az ÉMÁSZ Hálózati Kft-vel történő megállapodások megkötésére
Előterjesztő: Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat az ÉMÁSZ Hálózati Kft-vel történő megállapodások megkötésére Tisztelt Képviselő-testület! I. Önkormányzata a Völgy-park
ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. Költségvetési előirányzaton keletkezett maradvány felhasználására, átcsoportosítására
BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T Költségvetési on keletkezett maradvány felhasználására, átcsoportosítására Készítette: CSEVAK Kft Előterjesztő: Orosz Ferenc alpolgármester
Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére
Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat