ERICH VON DÄNIKEN BIZONYÍTÉKOK

Átírás

1 1

2 ERICH VON DÄNIKEN BIZONYÍTÉKOK 2

3 ERICH VON DÄNIKEN BIZONYÍTÉKOK LAP-ICS KÖNYVKIADÓ 3

4 A MŰ EREDETI CÍME: BEWEISE COPRIGHT 1974 BY ECON VERLAG GMBH, DÜSSELDORF UND WIEN ALL RIGHTS RESERVED! A FORDÍTÁS A WILHELM HEYNE VERLAG ÉVI KIADÁSA ALAPJÁN KÉSZÜLT. HUNGARIAN TRANSLATION AND EDITION 1993 BY LAP-ICS FORDÍTOTTA: TRETHON JUDIT BORÍTÓ FOTÓ: BUENOS DIAS KIADJA: LAP-ICS KÖNYVKIADÓ ISBN: NYOMTA ÉS KÖTÖTTE AZ ALFÖLDI NYOMDA A NYOMDAI MEGRENDELÉS TÖRZSSZÁMA: FELELŐS VEZETŐ: GYÖRGY GÉZA TERJEDELEM: 21,5 ÍV KÉSZÜLT DEBRECENBEN AZ ÉVBEN 4

5 1. Göröngyös úton a csillagokig A hetvenes évek elején Missouri állam egy kisvárosában olyan esemény történt, amely megérdemelte volna, hogy a lapok címoldalára kerüljön. Egy tízéves kisfiú izgatottan rohant be az iskolába és lélekszakadva kezdte mesélni, hogy a lába mellett egy kétfarkú macskát látott elszaladni. Osztálytársai hangosan kinevették és nem hittek neki. A kisfiú azonban ragaszkodott az igazához, de a gyerekek kicsúfolták, az volt a véleményük róla, hogy megkergült. Az osztály még javában zsibongott, amikor a tanító belépett a terembe és megérdeklődte, mi folyik itt. A gyerekek elmesélték, mire a tanító kihívta a kisfiút a katedrára, és rá akarta venni, vallja be az osztály előtt, hogy hazudott. A gyerek tiltakozott és állhatatosan ismételgette: Igenis, láttam a kétfarkú macskát! A gyerekek újra kinevették, a tanító pedig letérdeltette és pálcával a fenekére csapott. Ettől kezdve a kisfiút bolondnak nézték, állandóan heccelték, sőt a végén ki is közösítették az osztályból. A gyerek tanulmányi eredményei nemsokára leromlottak, nem figyelt az órákon és a házi feladatokat sem csinálta meg. Kereste az ő macskáját, élő bizonyítékát annak, hogy nem hazudott: a kétfarkú macska létezik. Eltelt néhány hét, s gyerek egy este nem ment haza. A szülők, akik önfejűsége miatt már nemegyszer megszidták csemetéjüket, fellármázták a szomszédokat és a seriffet is. Mindenki a gyerek keresésére indult. Végül már csak holtan találtak rá, ott függött egy fűzfa ágán. 5

6 Temetésén sokan megjelentek. Ott voltak osztálytársai is, akik meglehetős önváddal küszködtek. Ezt csak fokozta, hogy a szertartás közben mindenki szeme láttára egy kétfarkú macska ugrott fel a sírhalom mellett. Macskát a farkánál Gondolom, nehéz dolog lenne BIZONYÍTÉKOT találni akkor, ha a macskát ismerjük ugyan, de nem tudjuk elkapni a farkát. A természettudósok ott ülnek a bizonyítási eljárás kezdeténél, vagyis még nem fogták meg a macska farkát. Mindeddig csak bizonyítatlan alapon álló hipotéziseik vannak, s addig kísérletezgetnek, amíg a kísérletsorozatokból ki nem jönnek azok az eredmények, amelyek vagy megismétlik az addig elérteket, vagy akkora eltérést mutatnak a feltételezett eredményekhez képest, hogy magát a hipotézist kell félretenni. A jogi bizonyíték amire egyébként mindenki gondol, ha a bizonyíték szót hallja már más káposzta. A jogi bizonyíték (ellentétben a természettudományossal) a hagyományokból alakult ki s országonként különböző a megítélése. Az viszont általános, hogy mindkét félnek bizonyítania kell a tényt, amelyből a jog levezeti állításait. A magas bíróság előtt az egyik fél nyilatkozatot tesz, amellyel szemben a másik fél kifogással élhet. Megvan hozzá a joga. A felperesnek tényekkel kell alátámasztania a nyilatkozatát, az alperesnek ugyancsak bizonyítékokkal kell megalapoznia ellenvetéseit. De, mint látni fogjuk, a tények nem mindig ugyanazokat a tényeket jelentik. Átnéztem a jogszabályok nemzetközi szakirodalmát, s ebből a következőket tartom fontosnak. A közvetett bizonyítékokat az okozatiság bizonyításához lehet felhasználni. Emellett ezek segítségével nemcsak egy bekövetkezett eredményre lehet következtetni, hanem 6

7 fordítva is igaz a dolog: egy eredményből mint okozatra egy bizonyos eseményre lehet bukkanni. A jogszabály kimondja, hogy a bizonyítás tárgyai, az okiratok a szakértők a tények segítőiként veendők figyelembe, e feltételezés az ártatlanság vélelmén, a valódiságon, az okiratok tartalmán, valamint a szakértők szaktudásán alapul. És mivel megkérdeztem az igazság bekötött szemű, kétes szimbólumát, azaz Justitia úrhölgyet is, most már azt is tudom, hogy szerinte a közvetett bizonyítékok nem számítanak. Az indiciumok viszont bizonyított tények, amelyekből le lehet vonni a végkövetkeztetést más, közvetlenül nem bizonyított tényekre is. Mindenesetre az indiciált tényállás igazságának meggyőzőnek kell lennie, mert ez fogja a bizonyíték alapját képezni. Justitia nem lát a jövőbe Bizonyítékaim tárgyának jogi vonatkozásában szabadjon nagyra becsült kritikusaim emlékkönyvébe bejegyeznem, hogy nem engedhető meg a felek közötti olyan megegyezés, amely elő akarja írni, hogyan kell értékelni egy meghatározott bizonyítási eljárást, s nem engedhető meg a szabad bizonyítási eljárás akadályozása sem. Tárgyi bizonyítékokon és okmányokon kívül természetesen szakértőket is felsorakoztatok bizonyítékaim igazolására, akik saját kutatásaik eredményeit és szakvéleményüket csatolják a bizonyítékokhoz. Sajnos elég gyakran kiderül, hogy-a szakértők sem csalhatatlanok, ám ők is emberek és tévedni emberi dolog. Az ítételetet egy ténytörvényszéknek kellene meghoznia ha egyáltalán létezne ilyen! De kié az abszolút igazság? Kritikusaim jogi kifejezéssel élve: a felperesek úgy tesznek, mintha ők lennének a megfellebbezhetetlen igazság Grál-lovagjai. 7

8 Pedig sok esetben csak átveszik az állítólagos tények stafétabotját elődeiktől és továbbviszik azt. Az igazságok, ismeretek, a tudás és a tények nem függetlenek az időtől: az évek túlhaladhatják őket, sőt később az is kiderülhet, hogy az állítások tévesek voltak. A tegnapi tudást az idő elkésett ötlettel tudományos tévedésekké változtatja. A haladás napról napra kikényszeríti, hogy búcsút vegyünk a tegnapi megdönthetetlen tényektől, az elavult bölcsességektől. Az én teóriám bizonyító erejű kérdéseiben ítélkező ténybíróságnak esze és szíve kellene hogy legyen ahhoz, hogy ma döntsön igazság vagy tévedés kérdésében. De ehhez birtokában kell lennie a jövő tudásának és ismereteinek. Még a jelenben sem lehet bekötött szemmel ítélkezni a jövőről! Akik bizonyítottan tévedtek a tudományban Ha csupán egyetlen bölcs birtokában lenne az abszolút igazság (lehetne!), akkor elsőként állnék elébe a vélemények és a tények perében. Ám a tudomány vezérszónokai újra és újra tévedtek, s nemegyszer vakon mentek el fontos dolgok mellett. Ezért is hiányolom olyan mértékű ítélőképességüket, amelynek alapján kimondhatnák a végső, döntő ítéletet. A tévedés nem szégyen, ha levonjuk belőle a hasznos tanulságot. S figyelem, az ítélettel és a megítéléssel csínján kell bánni! Ráadásul hiányolom a szerénységet. Tudok olyan grandiózus tévedésekről, amelyek a múltban történtek, s még a legutóbbi időkig is ismétlődhetnek. Ezek tények. Könnyedén sorolhatnám a példákat a tudomány pápáinak vakságáról akár a végtelenségig, de inkább válogatok belőlük, hogy a felsorolás ne legyen unalmasan hosszú. Az összes tévedésből az Ótestamentum terjedelmét meghaladó enciklopédiát lehetne összeállítani. Óvakodom attól, hogy 8

9 kotorásszak a tudományos fejlődés ládájában, de azért rá szeretnék mutatni a korszakos gondolkodás néhány érdekes fordulatára akkor: Amikor Nikolaus Kopernikuszt ( ) választom, aki az akkor elfogadott világképpel szemben azt állította, hogy minden körmozgás a Nap körül történik, ezért a világmindenség középpontja a Nap közelében van... Amikor Johannes Keplerről ( )beszélek, aki be is bizonyította, hogy a bolygók olyan ellipszispályán keringenek, amelynek egyik fókuszában a Nap található... Amikor Giordano Brunót ( ) említem, aki volt olyan pimasz kijelenteni, hogy több világ is létezik odakint... Amikor Galileo Galileit ( ) idézem, aki tagadta, hogy a Föld a világmindenség központja... Amikor a felperes kijelenti, hogy ezeket a kiváló férfiúkat csupán vallási meggyőződésük miatt üldözték az akkor fennálló rendszerek. Így is fel lehet fogni, bár a kutatások már régen feltárták, hogy a kortárs tudósok nagy többsége is dühödten utasította el az alapvetően új eszméket. Nos, rendben van. Az inkvizíció már régen megszűnt, nem lobognak a máglyák, nem közösítik ki azokat, akik merészen szállnak síkra az új eszmékért. A tudomány, az egyház egykori bástyája, hittételeinek Kopernikusz Kepler Bruno Galilei 9

10 védelmezője, most félelmeitől megszabadulva kaput nyithat a legtöbb új tudomány előtt, kitárhatná az ajtót az új teóriák és hipotézisek előtt, vagyis megtörhetné a forradalmi eszmék előtt tornyosuló blokádot. Most persze nem a fantasztákra gondolok, nem azokra, akik évről évre feltalálják az örökmozgót, hanem másokra, akik új elméleteiket ténybeli bizonyítékokkal is képesek alátámasztani. Ám ha valami új dolog meg akarná rengetni a tudomány előre gyártott elemekből álló várát, a tudósok máris keresztezik az útját. Az új teória ma is legalább akkora dühödt vált ki, mint régen, a lobogó máglyák korában, amikor az okoskodó gyors és kellemetlen végzete visszaadhatta a megzavart vezető rétegek lelki nyugalmát. Mai tudósaink közül néhány mélyen tisztelt, okos úriember odatapad az alma mater kimeríthetetlen keblére, magukra szedik a vélt ismeretek löttyedt zsírrétegét, mint egy páncélt, s jóltápláltan gurulnak szembe a kényelmetlen újdonságokkal. Az urak néha egymással sem értenek egyet, de egységben az erő! csak azért is falat emelnek skanzenjük köré, amelyet számunkra irracionális módon szentnek tartanak. Módszereiket igen ellenszenvesen adagolják a körmönfontságtól az agresszivitásig, s ezt célszerű eszköznek tartják. Az amerikaiak nyersen, de találóan killer phrases -nek, azaz gyilkos frázisoknak nevezik ezt a módszert. Tudósaink ezzel csapják agyon a számukra terhes és kellemetlen új tudományokat, akár a legyet. Meg is érteném mindezt, a szeniorok kozmetikázott önteltségével együtt, ha ez a rejtett hivalkodás nem lenne annyira haladásellenes. Ha fel kell adniuk szorgos tanulmányaik építőköveiből emelt erődítményüket, csak úgy árasztják a dühös kinyilatkoztatásokat. 10

11 Killer phrases! Gyilkos frázisok! Tömegével akadnak olyan felszínes érvek, amelyek mindenképpen megtéveszthetik a gyanútlanokat. Például: Ez a teória nincs klasszikus érvekkel alátámasztva! Imponáló frázis és gyakran kétségtelenül hatásos. Ez a teória túlságosan radikális, alapjaiban ingatja meg a tudományos ismereteket! Eme gyilkos frázisnak hasonlíthatatlanul elrettentő hatása van. Nem működött együtt az egyetemekkel! A maga egyszerűségében megragadó, hatásában elképesztő érv. Ez őrültség! Különben már mások is megpróbálták! Hogy a próbálkozás eredményes volt-e, vagy valamilyen okból eredménytelen, az a frázisgyártó titka marad. Semmi értelmét nem látjuk ennek! Hatásos, mert túljátssza a szakmai vakság fölényét. Már régen bebizonyították az ellenkezőjét! Lehetséges, de nem valamilyen elavult módszerrel történt a bizonyítás? A teória elfogadását a vallás tiltja! Nem megfogható, de élő érvelés. Ez még nem nyert bizonyítást! Quod erat demonstrandum = ezt kell bizonyítani! jelentette ki már Kr. e. 300 évvel az alexandriai Eukleidész. A tudomány Grál-lovagjai generációról generációra öröklődő respektust követelnek maguknak... és egy mesés, automatikusan működő Public Relationship-et. Azok a szemfüles újságírók, akik a politika terén állandóan résen vannak, a PR-től elbódulnak, így a valódi haladással szemben vakok és süketek lesznek. A PR effajta hatásmechanizmusának megvalósítása az elefántcsonttorony lakóinak legnagyobb és legcsodálatosabb eredménye. De térjünk vissza a tudományos tévedők perújrafelvételéhez! 11

12 Megdönthetetlen Egészen a 17. századig uralkodott a horror vacui -ról szóló tudományos elképzelés. A kifejezés jelentése: irtózás az űrtől. Ez azt jelentette, hogy a természet nem tűr el légüres teret, s az nem is létezik, mert Isten akaratának megfelelően a természet kitölti azt. Mindenki elfogadta ezt, de akadt valaki, aki kételkedett. Már szinte hallom a szemrehányást: megint egy fantasztáról van szó. Így járt Otto Guericke ( ) is, aki államférfi és fizikus, szülővárosában, Hamburgban városi tanácsnok, majd később Magdeburg polgármestere volt. Guerickét nem rettentette el a vallás figyelmeztetése a horror vacui-tól. Kísérletezett, barkácsolt és feltalálta a légszivattyút, amivel előállította a légüres teret, vagyis a vákuumot ben a birodalmi gyűlésen mutatta be, hogy légüres térben nem hallatszik a megcsendített harang hangja és elalszik a gyertya lángja. Híressé váltak a magdeburgi félgömbök is: Két pontosan összeilleszthető, négy méter átmérőjű rézgömbből légszivattyú segítségével kiszívatta a levegőt, s nyolc befogott ló ereje sem volt képes szétválasztani ezeket egymástól. Aztán a polgármester mintegy magától értetődően egy ventilátor segítségével szétnyitotta a két félgömböt: a levegő sziszegve áramlott a vákuumba, a félgömbök rögtön szétváltak. Tehát miről van szó? A világ minden tudósa azt tanította, hogy vákuum nem létezik, s ekkor Guericke polgármester úr mindenki szeme láttára bemutatta, hogy bizony létezik a légüres tér és hatalmas nyomása van a levegőnek. Persze a dolgot ősrégi, mindig visszatérő mesével magyarázták: a véletlennel. Megpróbálták kisebbíteni a feltaláló érdemeit, néhány tudós azt 12

13 terjesztette, hogy a bemutató sikere csak a véletlennek köszönhető. Guericke nem hagyta, hogy bolondot csináljanak belőle. Az ő vákuumával megcáfolta azt a tudományos tényt is, hogy légüres térben nem terjed a fény, és rámutatott arra is, hogy a vákuum elnyeli a hangot. Önbizalommal teli ellenfelei csak akkor tolakodtak előtérbe, amikor többé már nem lehetett tagadni felfedezésének valóban fejbevágó tényeit. Az újonnan jöttek fennen dicsekedtek a felfedezés érdemeivel, az egyetemen is bölcs előadások hangzottak el róla, csak éppen Otto von Guericke copyrightja ment feledésbe. Szép kis eljárás, nem? Reis rezonancia nélkül telefonált október 26-án mutatta be Johann Philipp Reis ( ) eredetileg kereskedő, majd később magántanító az első távbeszélőt a Frankfurti Fizikai Egyesület ülésén. A bemutatót 1864-ben Geissenben egy természettudományi konferencián megismételte. Bár az összefüggő mondatok továbbításában akadtak még hiányosságok, a rendszer lehetőségei tagadhatatlanok voltak. De különösebben senki sem érdeklődött iránta, Reis találmánya nem keltett visszhangot a tudósok körében. Otto von Guericke Johann Philipp Reis 13

14 Amikor Karl Kramarach 1872-ben Münchenben kiadta a Geschichte der Technologie -t (A technika története), egy szót sem ejtett benne sem Reisről, sem az általa telefon - nak nevezett készülékről. A találmányról már olyan tökéletesen megfeledkeztek, hogy meg sem említették volna többet, ha történetesen Alexander Graham Bell ( ) nem lép színre az általa továbbfejlesztett Reis-féle készülékkel. Ekkor hirtelen sokaknak eszébe jutott a hesseni falu autodidakta feltalálója. Reis azonban két évvel később, teljesen elszegényedve meghalt. Találmánya neki nem hozott hasznot. Pedig ha csak minden telefonkészülék eladása után néhány pfennig részesedést kapott volna, minden idők egyik leggazdagabb emberét tisztelhetnénk benne. A kis doktor Mayer arcátlansága Az energia-megmaradás törvényét 1845-ben vitathatatlanul egy hajóorvos, dr. Robert Mayer ( ) bizonyította be, s szinte őrületbe kergette a tudományos világot. Hogy jön ez az outsider ahhoz, hogy éppen Batáviában, a tudósok feje fölött felállítson egy örök érvényű alaptörvényt, amikor sem megfelelő képzettsége, sem egyetemi tanszéke sincs? Mayer doktor a beteg matrózokat az akkoriban szokásos érvágással kezelte. Feltűnt neki, hogy a vénás vér (ami otthon sötétebb) és az artériás vér (otthon világosabb) közti színkülönbség a trópusokra érkező európaiaknál kisebb, mint az otthoni szélességi körökön. A puszta megfigyelés nem elégítette ki Mayer doktort. Azt kérdezte magától: vajon miért van ez így? És felismerte a nagy meleg és a munka közötti összefüggést: a trópusokon a test kevesebb saját hát termel, az alacsony égés kevesebb széndioxidot használ fel, így a vér színe világospiros lesz. És mi van akkor, kérdezte tovább Mayer, ha a munka növeli a hőt? Ha ezt tudja tenni, akkor a munka a hővel, a hő pedig a 14

15 munkával helyettesíthető. Heilbronnban, az atyai patika hátsó traktusában hosszas kísérletezésbe kezdett, majd megszületett az évezred természettudományos felfedezése. Ha törvényes eljárás zajlott le, akkor jogosan feltételezhetjük, hogy dr. Mayer energiatörvénye a leglelkesebb fogadtatásra talált. Gondoljunk csak bele! Nem szeretném itt ecsetelni a hajóorvos kálváriáját, csupán a száraz tényekre szorítkozom. A tudósok egészen Justus von Liebig-ig, aki Mayer egy cikkét megjelentette Annalen der Chemie című kiadványában állandóan támadták Mayert és gúnyolódtak elméletén. A doktor agyhártyagyulladást kapott, majd később, alighanem az állandó intrikák miatt idegrohamok gyötörték és az elmegyógyintézet állandó lakója lett. Ellenfelei elérték céljukat: bebizonyosodott, hogy Mayer energiamegmaradós törvénye csupán egy őrült fantáziájának terméke. A német tudomány e sikere után majd tíz évig agyonhallgatták a felfedezést, sőt, miután Mayer meghalt az elmegyógyintézetben, már fel sem merülhetett a neve az alaptörvény felfedezésével kapcsolatban. Ám John Tyndall angol fizikus ( ) a Royal Society egy 1852-ben tartott ülésén a tudós közönség előtt elismerte Mayer elsőbbségi jogát az energiamegmaradós törvényének megalkotásával kapcsolatban. A tudomány más Robert Mayer Gregor Johann Mendel 15

16 tiszteletreméltó kép-viselői, mint például Hermann von Helmholtz ( ), Rudolf Clausius ( ) és egyéb korifeusok vitatták Mayer elsőbbségét, s meg a heilbronni magánpraxisát is megpróbálták tönkretenni: ki kezeltetné magát egy örült orvossal? A rebellis Ágoston-rendi barát Néha még a tettes kezében lévő halált okozó fegyver sem látszik elég bizonyítéknak a bíróság előtt! Ez mondható el az Ágoston-rendi Gregor Johann Mendel ( ) kísérleteiről, amelyeket hosszú időn át végzett. A brünni Ágoston-rendi apátság kis botanikus kertjében borsókat és babokat keresztezett. Az Akadémiától idegen növényekkel feltűnés nélkül éveken át kísérletezett, az öröklődést kutatta, majd egyszer csak nyilvánosságra hozta eredményeit. A szakmabeli kutatók, gondolkodását elködösítette a darwini törvény, jót szórakoztak a vidéki papon. Darwin evolúciós elmélete, a folyamatos kiválasztódás elve megdönthetetlen volt, hogy jön ahhoz valaki, hogy a fajták állandóságát demonstrálja? Mendel folytatta leleményes kísérleteit, s közzétette az újabb eredményeket, elküldte az ismert tudósoknak, köztük Karl Wilhelm Nägeli professzornak ( ) is. Mendel úgy gondolta, Nägelinek mindent tudnia kell ahhoz, hogy megértse az 6 kísérletsorozatát. Reményeiben azonban csalatkozott, Nägeli úr is kigúnyolta az Ágostonrendi barátot, Darwin elméletét azonban szőröstül-bőröstül bevette. Hát nem a kutya ugatja a holdat? Miután Mendelt apáttá választották, már alig maradt ideje a kísérletezésre. Az akadémikusok kihasználták a szabad teret és lecsaptak elméletére. Mendel törvényei csupán 1900-ban lettek elismerve. Ekkorra már a törvények megedződtek a kritika 16

17 tisztítótüzében, megszabadultak a gúnyolódástól, s végérvényesen helyesnek ismerték el őket. Az Ágostonrendi barát legalább a túlvilágon részesülhetett a kései dicsőségből, de lám, megvolt hitének alapja, különben nem tudta volna olyan nyugodt magabiztossággal kijelenteni, hogy egyszer eljön majd az ő ideje is. Edison és a hasbeszélő Még egy olyan sikeres és elismert feltalálónak is, mint Thomas Alva Edison ( ) akadt egy anekdotaszerű élménye a tudósok társadalmával. Megjegyzem, Edisonnak 2500 szabadalma volt... Edison március 11-én mutatta be Du Mourcel fizikus segítségével a Francia Tudományos Akadémia nagyjainak sztaniolhengerrel működő első fonográfját. Amikor az emberi beszéd első hangjai hallhatóvá váltak, az elsőrangú akadémia tagja, Bouilland felemelkedett és odaszólt kollégájának, Du Mourcelnek: Maga csaló! Tényleg azt hiszi, hogy félrevezethet minket egy hasbeszélővel? A szerkezetet alaposan megvizsgálták, de az akadémikus még szeptember 30-án is kijelentette, hogy itt a hasbeszélésnek egy rendkívül rafinált formájáról van szó, hiszen elképzelhetetlen, hogy egy vacak fém vissza tudja adni az emberi hang nemes csengését. Thomas Alva Edison Antoine Laurent Lavoisier 17

18 Igen gyakran nagyon is későn Monsieur Bouilland nem tudta, hogy Edison fonográfja az USA-ban már február 19-én szabadalmat kapott. Néha éppen a legokosabb emberek nem fogadják el a tudomány új eredményeit, a tárgyi bizonyítékoktól függetlenül. Ezért a hit hibáztatható, az a hit, amely szerint az, amit tanultunk és ami feketén-fehéren áll a könyvekben, örök időkig érvényben marad. Ez az igazi hasbeszélés! Világszerte nyilvánvaló, hogy az elit egyesületek tagjai is hajlamosak a tévedésekre. Sajnos minden tudományuk ellenére sincsenek az abszolút igazság birtokában, pedig erre mi, egyszerű állampolgárok is nagyon kíváncsiak lennénk. Még egy klasszikus példa arra, hogy senki sem menekülhet meg a tudományos megítéléstől. Laurent Lavoisier-ről ( ) van szó, aki életét a guillotine alatt fejezte be. Lavoisier a Tudományos Akadémia pénzügyeinek intézője volt, a Nemzetgyűlés tagja, bankigazgató, s egyben a modern kémia megalapítója, a tudomány egyik nagy forradalmára. Alkotórészeire bontotta fel a levegőt, s azt merészelte kijelenteni, hogy a víz is összetett anyag. A tudomány véleménye az volt, hogy a levegő és a víz is elem. A Lavoisier által bedobott feltételezés szólásra késztette az Akadémia szóvivőjét, Antoine Baumét, az aerométer feltalálóját, aki így nyilatkozott: A testek elemeit, alapösszetevőit a nemzetek fizikusai már évszázadok óta felismerték és megállapították. Megengedhetetlen, hogy a 2000 éve ismert elemeket ma az összetett anyagok kategóriájába sorolják, mert az elemek a további felfedezések és elméletek alapjául szolgálnak... 18

19 Ha ez a kijelentés szavahihető lenne, akkor többé nem lehetne elemnek tartani a tüzet, a vizet, a levegőt és a földet... A tudósok tudatában vannak annak, hogy ha tévedtek, nincs pardon számukra. Ezért saját, kényelmetlenné vált embereiket éppoly vehemensen támadják, mint a kívülállókat, az outsider -eket. Vasút késedelemmel George Stephenson angol mérnök( ) konstruálta az első gőzmozdonyt. Bár a killingworthi bányában a szerkezet eredményesen üzemelt, a mérnök egyre-másra kapta a figyelmeztetéseket az Akadémiától, amelyekben felhívták figyelmét a dolog káros voltára. Még a politikusoknak is hét évre volt szükségük ahhoz, hogy a találmányban rejlő lehetőségeket felfogják. A parlamentben nagy vitát kavart a vasútvonal építési engedélyének vitája. Stephensont kinevették és a parlament végül elvetette a vasútépítési törvényjavaslatot. Előtte persze Stephensonnak is végig kellett hallgatnia az ellenérveket, amelyek már régen mosolygásra késztették: a menetszél kifújja a tüzet a kazán alól, és a szikrák lángba borítják a házakat, a vasút lármája őrületbe kergeti az embereket, a sínek melletti George Stevenson Hermann Oberth 19

20 telkek értéküket vesztik és így tovább. Stephenson nem nyugodott bele, hogy megvétózták a tervét, újabb támogatókat keresett, akik felismerték a vasút jelentőségét, s megtették azt, amit a tudósok legtöbbször nem cselekszenek: korrigálták tévedésüket ben 36 szavazattal 35 (!) ellen a parlament illetékes bizottsága jóváhagyta a Liverpool Manchester közötti vasúti összeköttetés kivitelezését. Ejtsünk szót még egy közlekedési eszközről: Ha az autógyártás az út- és hídépítés európai szakértőjére, a Hannoveri Politechnikai Főiskola igazgatójára, Wilhelm Launhardtra ( ) tartozott volna, akkor talán még ma sem kocsikázhatnánk kedvünkre. A tudós férfiú ugyanis felszólította a tervezőket, hogy sürgősen hagyják abba a kilátástalan kísérletezéseket. Megnyugtató lenne, ha azt mondhatnánk, hogy az Akadémia szakmai vaksága már a múlté. De az egyik olyan tudós, aki keserű harcokat vívott a dogmák ellen, s még hitelrontást is el kellett viselnie, még ma is köztünk él: ő Hermann Oberth ( ) aki tagadhatatlan érdemeket szerzett az űrhajózásban. Oberth 1917-ben egy 25 m hosszú, 5 m átmérőjű rakétát tervezett, amely 10 tonna terheléssel emelkedett volna a magasba, hajtóanyaga alkohol és oxigén keveréke volt. A kritikusok szétkürtölték: ez a szerkezet soha nem fog repülni! Oberth 1923-ban jelentette meg a Die Rakete zu den Planetenraumen (Rakétával a bolygóközi térbe) című könyvét. E mű bővített és lényegesen átdolgozott kiadása Wege zur Raumschiffart (Az űrhajózás útjai) címen 1929-ben látott napvilágot. A művek kritikusaik szerint semmi érdemleges dolgot nem tartalmaztak... A világszerte ismert tudományos folyóirat, a Nature 1924-ben Oberth professzor első könyvét azzal kommentálta, hogy az űrutazás eszköze feltételezhetően csak röviddel az emberiség kihalása előtt fog megvalósulni. 20

21 Oberthet nem befolyásolta a lesújtó vélemény, de úgy döntött: terveit minden tudományos kételkedés ellenére is meg fogja valósítani. Hiába próbálták úgynevezett kollégái szakmai vonalon nevetségessé tenni a tervet, Oberth professzor végül megkapta az elismerést. A rakéta számunkra már hétköznapi dolog, s az emberiségnek esze ágában sincs kihalni. Az akkoriban olyan csipás nyelvű kritikusokat ma már senki sem említi... Milyen jó, hogy Hermann Oberth még megérhette merész elképzeléseinek megvalósulását! Egyébként ezt a dolgot egy német tudós 1953-ban még így ítélte meg: Az asztronautika egy lépcsőfokon áll az asztrológiával. (!) Még Sir Harold Spencer Jones ( ), a greenwichi csillagvizsgáló igazgatója is ezt nyilatkozta 1957-ben: Az ember soha nem fogja letenni a lábát a Holdra vagy a Marsra! 12 évvel később július 20-án az Apolló leszállt a Holdon. Csalárd pingpong Senki se akarja bemesélni nekem, hogy a tudományos, tévedők nonstop felsorolásában (amivel egyébként egy vastag könyvet is meg lehetne tölteni) helyes dolog az akadémikusok tartózkodása, elzárkózása a bizonyítható újdonságokkal szemben. A tartózkodás és az abból következő bocsánatos tévedések nemritkán átcsúsznak a kézzelfogható rágalmazások területére. Ez biztosan így van, különben milyen alapon döntöttek volna úgy a 29. Nemzetközi Amerikanisztikai Kongresszus tudós résztvevői, hogy meg sem említik Thor Heyerdahl Kon-Tiki expedícióját? Még a sajtó is közölte, hogy a befolyásos Raphael Carsten professzor a Kon-Tiki hajóutat egyszerűen csalás -nak minősítette. Ez van, ezen a címen íratják gyenge újságcikkeiket. Saját archívumomban kereken olyan cikk található, amely 21

22 világszerte velem és elméleteimmel foglalkozik. Minden fáradság nélkül kikövetkeztethető a szisztéma: ha eldobják a csalás feliratú labdát, valaki biztosan elkapja. Akkor már ketten vannak a csalárd pingponghoz. Hamarosan kipörgetnek egy komplett csapatot, amely aztán mert a kommunikációnak már nincs akadálya szélvész gyorsasággal, legnagyobb egyetértésben a másik csapattal nemzetközi porondra lép. Bűvésztrükkök Minden nehézség nélkül rá lehet bukkanni egy másik, nem kevésbé unfair játékszabályra is. Valahol valaki részleteket közöl elméleteimről. Egy riporter kikéri a véleményemet ehhez. Mivel az anyagok kéznyújtásnyira ott vannak házi archívumomban a megfelelő címszónál, állításaim cáfolhatatlan bizonyítékát rögtön le tudom tenni az asztalra. De: a bemutatott dokumentumok ellenére állításaimat átfésülve, csonkítva nyomtatják ki. A szabályosan hamis játék harmadik típusa alapjában véve már megérett a feljelentésre is: magnóra veszik az interjút. Világos kérdésekre egyértelmű válaszokat adok. Még mindig bízom a fair játékban, mint a gyerek is, aki már többször megégette magát, mégis újra megpróbál a kályhához nyúlni. Hetekkel később viszontlátom nyomtatásban az interjút. Néha olyan kérdésekre válaszolok, amit fel sem tettek nekem így válaszaim összefüggéstelenek és értelmetlenek. Nem akarok hinni a szememnek! Megpróbálom megjegyezni: egyedül a hangszalag nem védhet meg a tények tudatos elferdítésétől, és kérdező playboyok nem csak New Yorkban akadnak. Nem, ez igazán nem rendes dolog, de gyakran űzik, ha a folytonégő Dänikenről újra valamilyen vastag betűs címmel kell írniuk. 22

23 Az én dzsiudzsicum Jóakaróim úgy vélik, megvédhettem volna magam. Ez elképzelhető, ha a cikket rögtön olvastam volna. De én az év 300 napján úton vagyok, s csak akkor láttam a lapot, amikor hazaértem. A reagáláshoz már túl késő volt, a hír régen elterjedt. Az aktualitás el lett passzolva: egyetlen újságtól sem várhatom, hogy közölje egy több hónapos előzmény helyreigazítását. A helyreigazítás dolgában van még egy bökkend: az olvasó érdekében röviden össze kellene foglalnom, amiket összehordtak rólam, különben a viszontválasz nem lenne érthető. Így az olvasói levél kényszerűen egy kisebb cikké növekedne, és a szerkesztőség szerint az már nem férne bele a neki szánt rubrikába. Már semmi kedvem ahhoz, hogy egy szuszra belélegezzem a hazugságok, ferdítések, féligazságok, lekicsinylések levegőjét, ezért felállítottam az interjúra vonatkozó saját játékszabályomat: előre látni akarom a rólam megjelenítendő cikket. Az amerikai vélemény mindegy, hogy mit, a lényeg az, hogy írjanak rólam! csak a filmsztárok és bokszbajnokok számara kedvező. Számomra ez egészen mást jelent. És ez az és dzsiudzsicum, az önvédelem csendes művészete. És ha már a nagytakarításnál tartok, lefogadom, hogy azt fogják mondani, szelektálok, vagyis terjedelmes anyagokból úgy válogatok, hogy a részletek belekapaszkodjanak az elméleteimbe. Ez pedig mint mondják megengedhetetlen. A dolog helytálló, de hogy is lehetne másként? A tudomány talán nem szelektál? A könyvtáramban lévő összes tudományos könyv egy-egy válogatás eredménye. Ismerek néhány száz múzeumot is, mindegyikben válogatott anyagot állítottak ki. Már a római vígjátékszerző, Plautus (Kr. e. 250 körül) is tapasztalta: Duo cum faciunt idem, saepe non est idem ha ketten teszik 23

24 ugyanazt, az mégsem ugyanaz. Annyi szabadságot engedek magamnak, hogy úgy dolgozzak, ahogy helyesnek látom. Az anyag válogatásánál nekem sincs egyéb módszerem, mint bárki másnak. Mégis Zeusz szóljon belőlem sok nyilat tudok még kihúzni tegezemből, amelyek csak úgy surrannak ellenfeleim szeme előtt, mint a következő válogatás is igazolja. Immanuel Velikovsky 1950-ben jelentette meg Worlds in Collision (Világok összeütközése) című könyvét. Akkoriban a szerző még csak egy kevéssé ismert amerikai orvos és pszichoanalitikus volt. Ma már neves személyiség, mert állandó támadások céltáblájává vált. A kívülálló, aki belekontárkodott az istenek munkájába, a következő kijelentést tette. Egy orvos diagnosztizálja a világmindenséget A világűr nem vákuum: mágneses mezőkre oszlik és elektromosan töltött részecskék tombolnak benne. A Vénusz bolygó fiatalabb a többinél, egy hatalmas Jupiterkitörésből jött létre. Az ősidőkben a Föld több ízben is megrengett más égitestekkel való majdnemösszeütközéstől. Ezt katasztrófák sorozata követte, amelyekről elődeink mítoszokban és legendákban emlékeztek meg. A Kr. e. 15. században a Föld Nap körüli pályáján belépett a protoplanéta porral és gázzal teli külső zónájába. A levegőben lebegő vörös portól a földek és vizek vörösre színeződtek. A gázok az új bolygó, a Vénusz uszályában összekapcsolódtak a Föld légkörének oxigénjével és részben elégtek. Az égbolt vörösen izzott. A maradék nyersolajhoz hasonló ragacsos masszaként hullott alá a Föld felszínére. A földkéreg megrepedt, 24