A Logosz önközlése az egyház Eucharisztiájában

Átírás

1 BAGYINSZKI ÁGOSTON OFM A Logosz önközlése az egyház Eucharisztiájában A II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója a 20. századi ressourcement-teológia egyik alapvető és mély értelmű felismerését hitelesíti a következő kijelentésével: A szentmise két része, az Ige liturgiája és az Eucharisztia liturgiája oly szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti cselekményt alkot (SC 56). 1 Ez a szentmise két része közötti szoros, bensőséges és lényegi kapcsolat nyilvánvaló Szent Ágoston ( ) számára, akinél a szentség még úgy jelenik meg, mint»látható ige«(verbum visibile), Isten igéje pedig mint»hallható szentség«(sacramentum audibile). 2 Jelentőségteljes, hogy a Sacrosanctum Concilium, vagyis az elsőként jóváhagyott zsinati dokumentum már a zsinati munka kezdetén utalást tett a Logosz és az Eucharisztia dinamikus kölcsönviszonyának teológiai elvére, amelyet az atyák később más megnyilatkozásaikban a szorosabb 1 Vö. John W. O Malley: Mi történt a II. vatikáni zsinaton?, Jezsuita, Budapest, 2015, 185. (ford. Nemeshegyi Péter) Minden számunkra ismert keresztény rítusban igeliturgia előzi meg az Eucharisztia liturgiáját. A zsinatot követő liturgikus reform fontos és jól sikerült eleme az igeliturgia méltóságának ilyen értelmű helyreállítása. 2 Dolhai Lajos: A szentségi üdvrend összefüggései, Jel, Budapest, 2012,

2 értelemben vett liturgikus teológiai összefüggéseken túl mélyebben is kifejtettek. 3 Mivel liturgikus összefüggésben a Logosz és az Eucharisztia kölcsönviszonyának, avagy a komplementaritási elvnek magyar nyelven már megfelelő irodalma áll rendelkezésre, 4 ezért jelen tanulmány a téma tágabb teológiai összefüggéseit kívánja feltérképezni. E tágabb kifejtés krisztológiai, illetve abból fakadó ekkléziológiai alapozásra szintúgy támaszkodhat. Ami a krisztológiai alapozást illeti: Krisztus misztériumát a hagyomány egyaránt tárgyalja a megtestesült Ige (Verbum Incarnatum), illetve az ősszentség (Sacramentum Primordiale) két egymást kiegészítő perspektívájából. 5 Krisztus az Új Szövetség egész üdvrendjét magában hordozza, így mindkét krisztológiai dimenziónak meghatározó jelentősége van. Ami pedig az egyháztani alapozást illeti: az egyház származtatott misztériuma is a logosztani (vö. Sponsa Verbi), illetve szentségtani (vö. Universale Salutis Sacramentum) megközelítések dialektikája nyomán tárul fel teljes gazdagságában (vö. például DV 8 és 23, illetve LG 48 stb). 3 Lásd Paul McPartlan: The Eucharist. Word and Sacrament, Scripture Bulletin 33 (2003) Lásd például Dolhai Lajos: A szentségi üdvrend összefüggései, és ; valamint Dolhai Lajos: Az Eucharisztia teológiája, Szent István Társulat, Budapest, 2018, különösen A témával kapcsolatban lásd Edward Schillebeeckx: Christ the Sacrament of the Encounter with God, Sheed and Ward, London New York Melbourne, Schillebeeckx tanulmánykötete összefoglalja a Krisztusra vonatkoztatott Sacramentum Primordiale gondolat hagyománybeli és szisztematikus teológiai gyökereit. E ponton cikkünkben nem Otto Semmelroth, hanem Schillebeeckx terminológiáját követjük. 160

3 A zsinat a keresztény misztérium logosztani szempontú megközelítését fejtegetve az Eucharisztia ünneplése körül szerveződő egyházról kijelenti, hogy az nem közönséges analógia alapján a megtestesült Ige misztériumához hasonlít (LG 8). Az igeteológiai megközelítést bővebben is kifejtő további zsinati dokumentum pedig Sponsa Verbiként, az Ige Jegyeseként / Menyasszonyaként tesz utalást az eucharisztikus közösségekből szerveződő egyházra, amelyben az Ige maga is egyházépítő erővel működik. 6 Ezt a logosztan felől induló, szakramentális teológia felé mozduló zsinati gondolatot bontja ki később XVI. Benedek pápa Verbum Domini kezdetű apostoli buzdítása, 7 amely központi szerepet játszik jelen gondolatmenetünkben. XVI. Benedek a 2008-as püspöki szinódus észrevételeire támaszkodva tekint vissza a zsinat eredményeire, és felhívja a figyelmet a kinyilatkoztatásról szóló dogmatikus konstitúció Isten Igéjét középpontba állító teológiájának a liturgiával, a kommunió-egyháztannal, az egyház világban betöltött küldetésével és a vallási pluralitás kérdéseivel fennálló kapcsolataira. 6 Vö. Isten szavának hallgatása által épül és növekszik az egyház, és a csodás tettek, melyeket Isten egykor időben és sokféle módon vitt véghez az üdvösség történetében, misztikus valóságban újra jelenvalóvá válnak a liturgikus ünneplés jeleiben (Ordo Lectionum Missae, 7., in Reiner Kaczynski (ed.): Enchiridion Documentorum Instaurationis Liturgicae, vol. 1., Torino, Marietti, 1976, 582, idézi Dolhai Lajos: Az eucharisztia teológiája, 148). 7 XVI. Benedek pápa: Verbum Domini. Szinódus utáni apostoli buzdítás Isten szaváról az egyház életében, Szent István Társulat, Budapest, (ford. Diós István) A továbbiakban VD; vö. Christopher S. Collins: The Word Made Love. The Dialogical Theology of Joseph Ratzinger. Benedict XVI. (Az Ige Szeretetté lett), Liturgical Press, Collegeville (MN),

4 A zsinat a keresztény misztérium szakramentális szempontú megközelítését is magáénak vallja. 8 A Lumen Gentium eucharisztikus egyháztanának kulcsát jelenti az üdvösség egyetemes szentségének a szintén patrisztikus eredetű gondolata (lásd LG 48). A zsinat az egyházat a maga egészében Isten üdvözítő akaratának eszkatologikus eszközeként tekinti, miközben az üdvtörténetet egészében a megtestesült Ige misztériumával kapcsolatban értelmezi. II. János Pál pápa Ecclesia de Eucharistia kezdetű 9 enciklikája az Eucharisztia egyházépítő szerepéből kiindulva szemléli az egyház titokzatos valóságát, míg XVI. Benedek Sacramentum Caritatis kezdetű 10 apostoli buzdítása ahogy látni fogjuk már világosan számot vet az Eucharisztia teológiájából fakadó igeteológiai mozzanatokkal. E pápai dokumentum alfejezetben tér ki a Róm 12,1-ben található, nehezen fordítható logiké latreia kifejezés értelmezésére, amely kifejezés a keresztény rítusnak logosztól átjárt mivoltára, az örök Igével és az értelmünkkel összhangban álló természetére utal (lásd Sacr.C 70). 11 Mielőtt rátérnénk a logosztani, illetve az eucharisztikus szempontú teológiai megközelítések 8 Lásd Paul McPartlan: The Eucharist. Word and Sacrament, i. m., II. János Pál pápa: Ecclesia de Eucharistia. II. János Pál pápa Az Egyház az Eucharisztiából él kezdetű enciklikája, Szent István Társulat, Budapest, (ford. Diós István) A továbbiakban EdE. 10 XVI. Benedek pápa: Sacramentum Caritatis. XVI. Benedek pápa A szeretet szentsége kezdetű apostoli buzdítása, Szent István Társulat, Budapest, (ford. Diós István). A továbbiakban Sacr.C. 11 Vö. Lukács László: Az igazság munkatársa. Joseph Ratzinger XVI. Benedek pápa élete és műve, Szent István Társulat, Budapest, 2016,

5 katolikus komplementaritásának részletesebb tárgyalására amely jelen tanulmány fő vizsgálódási iránya, érdemes ráirányítanunk a figyelmet ugyanezen téma ökumenikus dinamizmusára is. A 20. századi patrisztikus megújulás ökumenikus gyümölcse, hogy jelentős evangélikus teológusok új módon ismerték fel az igeteológia és a szentségtan belső kapcsolatát, amely a nyugati egyházszakadás nyomán legalábbis az egyházi köztudatban csaknem feledésbe merült. 12 Az ökumenikus mozgalom jelentős eredménye, hogy a szentségi eseményt immár nem az ige eseményének függelékeként, hanem annak sajátos módjaként, az Ige kivételesen intenzív epifániájaként kezdték tekinteni. 13 Ezzel párhuzamosan a creatura Verbiként szemlélt egyház szakramentális vonásait is kezdték újra felfedezni, amelyhez Szent Ágoston örökségének kutatása bőséges anyagot szolgáltatott. 14 A legfontosabb evangélikus szerzők ebben a vonatkozásban a következők: Werner Elert, Regin Prenter, Paul Althaus, Paul Tillich, Oscar Cullmann, Max Thurian, Jean-Jacques von Allmen, Gerhard Ebeling, Eberhard Jüngel és Wolfhart Pannenberg Lásd Paul McPartlan: The Eucharist. Word and Sacrament, i. m., Lásd uo Vö. Jeffrey Gros Harding Meyer William G. Rush (eds.): Growth in Agreement II. Reports and Agreed Statements of Ecumenical Conversations on a World Level, , Grand Rapids, Eerdmans WCC, Geneva, 2000, Pannenberg Rendszeres teológiájának első kötetében a logosztan horizontján, harmadik kötetében pedig szakramentális teológiai megközelítésben reflektál a keresztény misztériumra. Lásd ehhez még a Kodácsy Tamás (református) és Kodácsy- Simon Eszter (evangélikus) teológusok Kájoni Szabadegyetem keretében, Az ige és az eucharisztia asztaláról címmel elhangzott előadását (2018. február 6., házigazda: Bagyinszki Ágoston). 163

6 Mindazonáltal elmondható, hogy a katolikus ressourcement önálló utat járt be a komplementaritás elvének újrafelfedezése során: Az ige úgy jelenik meg, mint az üdvösség eseménye. A szó nem csak információ. Az istentiszteleten és más szentségi cselekményeken hirdetett igének jelentősége van az üdvösség szempontjából is, mert Isten szaván keresztül jelenvalóvá teszi és közvetíti magát. 16 A legjelentősebb katolikus szerzők, akik az ige és szentség kapcsolatának teológiai föltárásához hozzájárultak: Gottlieb Söhngen, Franz Xaver Arnold, Michael Schmaus, Hermann Volk, Otto Semmelroth, Karl Rahner, Edward Schillebeeckx, Leo Scheffczyk és Walter Kasper. 17 A következőkben a Logosz és az Eucharisztia k e t tő s szempontjai szerint, az említett pápai dokumentumokat kétfókuszú értelmezési keret ként használva mutatjuk be a komplementaritási elv katolikus érvényét és jelentőségét. A terjedelmi korlátok miatt tárgyalásunk főként a 20. századi ressourcement teológusok szemüvegén keresztül a patrisztikus örökségre alapoz, és a komplementer viszonyban szemlélt két téma közül a kevésbé közismert logosztanra helyezi a hangsúlyt. Jelen tanulmány a szükséges további forráskutatások ösztönzőjeként és munkavázlataként éri el a célját. 16 Gerhard Ludwig Müller: Katolikus dogmatika. A teológia tanulmányozásához és alkalmazásához, Kairosz, Budapest, 2007, (ford. Hegyi Márton) 17 Schmaus kapcsolódó kulcsgondolatairól magyarul igényes áttekintést ad Koncz Lajos: A mi Istenünk, Szent István Társulat, Budapest, 1978, VII. és X. fejezetek. 164

7 1. A patrisztikus logoszteológia újra felfedezett szakramentális horizontja XVI. Benedek pápa a Verbum Domini kezdetű apostoli buzdításában az Ige szimfóniájáról szóló tanításként foglalja össze és idézi fel a teológiai hagyománynak azt a szeletét, amely a logosz ősi fogalma köré épül, és amely mindmáig formálja, alakítja keresztény gondolatvilágunkat és szókincsünket (vö. VD 7). A tanítóhivatali szöveg az Ige [többszólamú] szimfóniáját említi, mert az egyházatyák által megkeresztelt logosz-gondolatkör egyaránt átfogja az Isten örök Igéjére, az Atya emberré lett örök Fiának személyére, valamint a Természet Könyvére, a húsvéti misztériumban beteljesedő üdvtörténetre és az apostoli igehirdetésre vonatkozó utalásokat. 18 Amikor a következőkben a patrisztikus logosztan 20. századi újrafelfedezésére és zsinati recepciójára utalunk, akkor e történetben elsősorban azokra a mozzanatokra fókuszálunk, amelyek az ige szakramentális karakterére mutatnak rá. Az igeteológiának erre a belső szentségtani mozzanatára maga a Verbum Domini dokumentum is ráirányítja a figyelmet. Itt épp csak utalhatunk a patrisztikus logosztan biblikus teológiai gyökereire, illetve a téma gazdag szakirodalmára. 19 Hasonlóan részletes tárgyalást érdemelne Alexandriai Philón (kb. Kr. e. 20 Kr. u. 50) görög és héber hagyományból egyaránt táplálkozó nagy hatású szintézise, amely a János-evangélium híres Logosz-himnuszának is irodalmi hátteréül 18 Lásd Várnai Jakab: Isten Igéje a katolikus teológiában, Vigilia 82 (2017/6) Lásd pl. Giacomo Violi (ed.): E il Verbo si è fatto Pane. L eucaristia tra Antico e Nuovo Testamento (És az Ige Kenyérré lett), Cittadella, Assisi,

8 szolgálhatott. 20 Az egyházatyák ezt a Krisztusban inkarnálódó Isteni Szóról tett hitvallást összekapcsolták azokkal a bibliai kijelentésekkel, amelyek a Teremtő Isten világot létrehívó Szaváról szólnak. 21 Már Szent Jusztinosz (kb ) tanítja, hogy az Ige megtestesülésének végcélja maga az Eucharisztia, míg az Eucharisztia arra hivatott, hogy eszkatologikus átalakulásunkat, Krisztusba való betagozódásunkat vigye végbe. A korai atyák közül ennek vonalában gondolkodik Szent Ireneusz (kb ), Alexandriai Szent Kelemen (Kb ), Órigenész (kb ) és az alexandriai iskola. 22 A kappadokiai atyák közül különösen Nazianzoszi Szent Gergely ( ) logosztani rendszerének volt figyelemre méltó hatástörténete. 23 A fokozatosan kibontakozó, különböző szerzők által eltérő irányokba fejlesztett megkeresztelt logosztan sikeresen adott rendszerszintű választ a 20 Vö. Logosz, in Walter Brugger: Filozófiai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 2005, ; Bugár M. István et al. (szerk.): Kozmikus teológia. Források a görög filozófiai istentan történetéhez a kezdetektől az első keresztény apologétákig, Kairosz, Budapest, 2005; továbbá Lévai Ádám: Kezdetben volt a Logosz A János-evangélium prológusának vallástörténeti forrásvidékei, Szakdolgozat, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, Vö. Szó (Isteni szó), in Léon-Dufour, Xavier (szerk.): Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat, Budapest, 1986, ; továbbá Logosz, in Wolfgang Beinert (szerk.): A katolikus dogmatika lexikona, Vigilia, Budapest, 2004, Lásd Kereszty Rókus: A Bárány menyegzője. Az Eucharisztia teológiája történeti, biblikus és rendszerző megközelítésben, Szent István Társulat, Budapest, 2008, 92, 98 99, Továbbá Szent Ireneusz logosztanához még lásd John Behr: Irenaeus on the Word of God, Studia Patristica 36 (2001) ; Jackson Lashier: Irenaeus as Logos Theologian, Vigiliae Christianae 66 (2012) Lásd P. J. Maritz: Logos articulation in Gregory of Nazianzus, Acta Patristica et Byzantina 6 (1995)

9 teológiai gondolkodás olyan kihívásaira, mint például a transzcendens immanens mozzanatok párhuzamos érvényesítése, avagy az egység és sokaság problémájának teremtéstani megoldása. Ugyancsak e logosztan keretei között próbálták megoldani az isteni önközlés ismeretelméleti problematikáját is. Az általános teremtéstani kiindulópont az volt, hogy a teremtények a bennük rejlő isteni gondolatok által léteznek, mint ahogy a létezők ugyanezen logosz-szikrák által és módján ismerhetők meg a maguk konkrét valóságában. A Keleti Ortodox Enciklopédia például a következőképpen magyarázza a patrisztikus logosztan alapgondolatát a mai olvasóknak: Minden falevél és ágacska, minden fuvallat, ami megsimogatja a bőrünket vagy pirosra csípi az arcunkat, valami konkrét, érthető, örök tartalmat közvetít, egy teremtő logosz-darabkát, egy isteni gondolatszikrát, amely az Örök Logoszból valósít meg valami töredékeset, ám behelyettesíthetetlenül egyedit és lényegeset. Abból az Örök Igéből, aki a keresztények számára maga Krisztus, az Atya egyszülött Fia. 24 Míg az antik filozófiában a Logosz a fizikai és szellemi világ értelmes szervezőelveként jelent meg, az egyházatyák számára az ideák világa már egy valóságos szellemi lény gondolataiként, vagy isteni Gondolatként jelenik meg. A patrisztikus logosztan egy sajátos dialogikus metafizika és teológia alapjait vetette 24 John Anthony McGuckin (ed.): The Encyclopedia of Eastern Orthodox Christianity, vol. 1., Wiley Blackwell, Oxford, 2010,

10 meg: 25 A nyugati teológia Szent Ágoston óta a Fiúnak az Atya megismerő tevékenységeként felfogott nemzése alapján értelmezi a logosz nevet: a Fiúban mint benső szavában az Atya önnön egész lényegét és»ideájának«teljességét mondja ki. 26 A patrisztikus örökséget csupán a téma legfontosabb két rendszerezőjének, Szent Ágostonnak és Szent Maximosznak (kb ) a gondolatain keresztül idézzük fel, hogy utána áttérhessünk a patrisztikus logosztant kutató 20. századi ressourcement-teológus, Louis Bouyer szélesebb látószögű logosztani öszszegzésére. A gondolatok sokszólamú tárházában a normatív egyházi recepciót tükröző tanítóhivatali dokumentumok igazíthatnak el minket, amelyek e tanulmány hermeneutikai keretét adják. Szent Ágoston a negyedik evangéliumot bevezető Logosz-himnusz magyarázata során tárja fel az isteni műalkotásként szemlélt világra, illetve Istennek már a teremtésben is átadott gondolataira vonatkozó látásmódját: ami lett, az Benne [előbb] élet volt. 27 Ágoston felfogása szerint az egyedi létezőket Isten teremtő gondolatai alapozzák meg, ami által azok 25 A dialógus filozófiai és teológiai fogalmához lásd Hankovszky Tamás: A megváltott lét hermeneutikája, Kairosz, Budapest, 2015, 27 40; valamint Christopher S. Collins: The Word Made Love. The Dialogical Theology of Joseph Ratzinger. Benedict XVI. (Az Ige Szeretetté lett). 26 Logosz, in Walter Brugger: Filozófiai lexikon, Lásd Szent Ágoston: Beszédek Szent János evangéliumáról, I., Ókeresztény Örökségünk 11., Jel, Budapest, 2008, (ford. Révészné Bartók Gertrúd) A Jn 1,2 3-hoz fűzött kommentárban Ágoston a jánosi Prológus szövegének egy olyan, számunkra szokatlanabb központozását részesítette előnyben, amely szerinte rávilágít a szentírási vers teljesebb értelmére. Ez a görög szöveg a Vulgata értelmezésétől eltérő fordítást követel meg, amelyet a mai kritikai kiadások is támogatnak. 168

11 jelentést hordozó, beszédes dolgokként jelennek meg az emberi megismerés számára. Ezt a természetbe írt első kinyilatkoztatást teljesíti be a Krisztus- Logosz által összefoglalt, egyházban áthagyományozott második kinyilatkoztatás. Szent Ágoston hangsúlyozza, hogy a mindent egységbe fogó, Krisztusban kinyilatkoztatott isteni Logosz nemcsak külsődleges egyházi közvetítés útján éri el az egyes hívőket, hanem ezt a közvetítést szüntelenül kíséri a Szentlélek belső tanúbizonysága is (testimonium Spiritus Sancti internum). Így a hívők az értelmük vagy szívük szemeivel (oculi mentis/ cordis) 28 az isteni Ige misztériumának szemlélődő megértésében úgy jutnak előre, hogy az Ige mint belső tanító (magister interior) 29 is vezeti őket. Az egyházi közösségben és a hívők szívében egyaránt jelen lévő hagyomány főként a Szentírás sugalmazott értelmét és a hitletétemény írásba foglalhatatlan teljességét hivatott közvetíteni. 30 Az egyházatya a szeretet primátusa jegyében írja le a megismerési folyamat dinamizmusát a crede ut intelligas és intellige ut credas kettős elvének körkörös kapcsolatában. Ágoston teológiai gondolkodásában a megtestesült Ige és az egyház elválaszthatatlanok egymástól: nem juthatunk el egyikhez sem a másik nélkül. 31 A kettő 28 Szent Ágoston terminológiájának áttekintéséhez lásd Matthew R. Lootens: Augustine, in Paul L. Gavrilyuk Sarah Coakley (eds.): The Perception of God. The Spiritual Senses. Perceiving God in Western Christianity, University of Cambridge, Cambridge, 2011, Vö. Szent Ágoston: Beszédek Szent János evangéliumáról, I., XX,3; valamint Ennaratio in psalmum 120, 7 (PL XXXVII,1010). 30 Vö. Yves Congar: La Tradition et les Traditions, t. II., Essai théologique, Fayard, Paris, 1963, Szent Ágoston egyháztanának áttekintéséhez lásd Yves Congar: L Eglise de saint Augustin à l époque modern, Cerf, Pa 169

12 együttesen, azaz a fő és a tagok együtt alkotják azt, amit ő totus Christus-nak, azaz teljes Krisztusnak nevez. Ha az egyiket befogadjuk, azzal befogadjuk a másikat is, és viszont. E kettő kapcsolata pedig elsősorban az Eucharisztián keresztül közelíthető meg számunkra: Ha ti az ő teste és tagjai vagytok, akkor az Úr asztalára a ti misztériumotok van letéve. Igen, ti a magatok misztériumát veszitek magatokhoz! [Az Úr Krisztus] az ő asztalán a mi békénk és egységünk misztériumát konszekrálta. 32 Szent Ágoston logosztana így szorosan kapcsolódik eucharisztikus egyháztanához. Az eucharisztikus egyházszemléletből érthető, hogy Ágoston felfogásában az egyház a maga egészében, a püspököktől kezdve a világi hívők öszszességéig tanúskodik az igazságról. 33 A keresztények általános egyetértése az apostoli hit megállapításának biztos normája: Securus iudicat orbis terrarum. 34 A görögül író teológusok közül Hitvalló Szent Maximosz sok szempontból Szent Ágostonnal rokon gondolkodó. Sőt, a bizánci születésű teológus ris, 1970; és Joseph Ratzinger: Volk und Haus Gottes in Augustins Lehre von der Kirche, Zink, München, Szent Ágoston: Sermo, 272, idézi II. János Pál pápa: Ecclesia de Eucharistia, 40. E szövegrészt magyarázva az eucharisztikus egyháztan kifejtéséhez további eligazítással szolgál Paul McPartlan: Az üdvösség szentsége. Bevezetés az eucharisztikus egyháztanba, L Harmattan Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2015, Vö. LG 12; valamint William Henn: One Faith, Paulist, Mahwah (NJ), 1995, Vö. Nemzetközi Teológiai Bizottság: A sensus fidei az egyház életében, 23. [online], roman_curia/congregations/cfaith/cti_documents/rc_ cti_ _sensus-fidei_hu.html Az ágostoni idézethez lásd Szent Ágoston: De praedestinatione sanctorum, XIV,27 (PL XLIV,980); és uő: Contra epistolam Parmeniani, III,24 (PL XLIII,100). 170

13 méltatásához Vanyó Lászlóval együtt még azt is hozzátehetjük, hogy a teremtés és megváltás műve szervesebben, harmonikusabban illeszkedik egymáshoz Maximosz rendszerében, mint Ágostonéban, ezért nem véletlen, hogy az újabb teológiai kutatások szívesen nyúlnak vissza Maximosz írásaihoz. 35 Hitvalló Szent Maximosz teológiai rendszerének eszmei tengelyét tehát a megkeresztelt logosztanban találjuk meg. Szent Ágostonhoz hasonlóan Maximosz is világosan tanítja, hogy az egész felé nyitott, a megismerés útján elköteleződésre és átalakulásra kész ember már a természetet szemlélve (theoria phüsziké) is eljuthat az Isten Igéjével folytatott dialógus szentélyének küszöbéig, ahova azonban csak a hit által léphet be. A hívő számára feltárulnak a Teremtő teremtésben foglalt, az egyes teremtményeket létbe szólító gondolatai (logoi). Ezek a szétszóródott isteni gondolatszikrák egy irányba, a kinyilatkoztatásban megjelenő Krisztus- Logosz felé mutatnak. A tárgyi világot, a növényeket és az állatokat, valamint az embert dinamikus egységbe szervező logosz-ontológiát a bizánci teológus a Logosz-fa emlékeze tesen szép képével szemlélteti: a kozmoszt létbe hívó, időtlen és egyszerű Teremtő Gondolat úgy tartja össze a teremtmények ágas-bogas sokféleségét, mint ahogy a krisztusi példázat mustármagjából sarjadt fa lombkoronája árnyékot vet, és otthont ad az énekesmadaraknak. E madarak pedig a világ minden szögletében fellelhető, szétszóródott, ugyanakkor mindvégig összetartozó 35 Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma, Ókeresztény Írók 1., Szent István Társulat, Budapest, 1980,

14 logosz-szikrákhoz hasonlóan gyönyörködtetnek bennünket a muzsikájukkal. 36 Szent Maximosz műveiben a theologia szó a szemlé lődő megértés tetőpontját és a gnózis teljességét jelenti. A szemlélődés az Isten kegyelmével való együttműködés olyan nemes erőfeszítésére utal, amely által az ember belép a megtestesült Igének és a róla tanúskodó a hagyomány középpontját képező Szentírásnak a világába. Az isteni gondolatban való részesedés azonban csak lényegi, belső átalakulás (metanoia) révén valósulhat meg. A folyamatot az isteni szeretet tartja mozgásban. Ilyen értelemben Szent Ágostonhoz hasonlóan Maximosz is a szeretet primátusának a teológusa. A szeretetelvről Maximosz így ír: Ahogy a tűz puszta emléke nem ad meleget a test számára, úgy a szeretet nélküli hit sem hoz megvilágosodást a léleknek. 37 Az imádságos szemlélődésnek és aszkézisnek ezen a szeretettől vezérelt zarándokútján azonban a hívő nincs magára utalva, hanem a szívében jelen lévő isteni Ige vezetésére hagyatkozhat. A bizánci teológus felfogásában a Krisztus-Logosz lobbantja lángra a szeretet tüzét mindazok szívében, akik az értelmi vagy lelki szemeikkel nem szűnnek meg szemlélni a Misztériumot. A megtisztulásnak, 36 Vö. Lars Thunberg: Man and the cosmos. The vision of St. Maximus the Confessor, St. Vladimir s Seminary Press, Crestwood (NY), 1984, 139. A görög logoi szpermatikoi és a latin rationes seminales kifejezéseket a szövegösszefüggésnek megfelelően keresztény szerzők egyaránt használták alapítóelvek, igemagvak, gondolatcsírák és értelemszikrák jelentéssel, az isteni teremtő gondolat transzcendens immanens jelenlétére utalva ezáltal. 37 Frederick D. Aquino: Maximus the Confessor, in Paul L. Gavrilyuk Sarah Coakley (eds.): The Spiritual Senses. Perceiving God in Western Christianity,

15 megvilágosodásnak és egyesülésnek ez az értelmet és akaratot mindig párhuzamosan mozgósító folyamata elsősorban az eucharisztikus ünneplésben való részvétel által, a hagyomány szakramentális közvetítésével megy végbe. Maximosz egyháztana éppen ezért az Isteni Liturgia eucharisztikus középpontja felé mutat: az eszkatologikus, a kozmikus és a pneumatologikus dimenziók kifejtése köré szerveződik. 38 Az egyház hierarchikusan rendezett közösségként jelenik meg. Itt nem célunk összefoglalni a patrisztikus logosztan későbbi hatástörténetét, így például csak utalhatunk arra a Giuseppe Tanzella-Nitti által részletesen elemzett eszmei áramlatra, hogy e klasszikus logosztan fontos folyományaként a skolasztikus szerzők már a liber naturae-ról, a természet érthető szavakká összeálló könyvéről elmélkedtek, amely könyv csupán Krisztussal a középpontban az újszövetségi kinyilatkoztatásban tárja fel a maga rejtett értelmét: Isten eredeti teremtő gondolatainak teljes gazdagságát. 39 A logosztan hittudaton belüli súlyát azonban jól jelzi, hogy a 15. század közepén Marchiai Szent Jakab ( ), a késő középkor ferences teológusa Szent Ágoston gondolatait idézve még magától értetődően utalt a Logosz primátusának eszméjére: Újra csak megkérdezlek benneteket, testvéreim és nővéreim, mondjátok csak, mit tartotok többre: Krisztus 38 Vö. Andrew Louth: The Ecclesiology of Saint Maximus the Confessor, International Journal for the Study of the Christian Church 4 (2004/2) Lásd Giuseppe Tanzella-Nitti: A klasszikus Két Könyv - metafora eszmetörténetéhez (The Two Books prior to the Scientific Revolution), Acta Pintériana 2 (2016) (ford. Nemes Krisztina; lektorálta és sajtó alá rend. Bagyinszki Ágoston); a teremtés szakramentalitásának kérdéséhez lásd Paul McPartlan: Az üdvösség szentsége. Bevezetés az eucharisztikus egyháztanba,

16 testét vagy Isten szavát? Ha igazán feleltek, akkor be kell vallanotok, hogy nem kisebb az Isten szava, mint Krisztus teste. 40 Bár ősi meggyőződés szerint a kegyelemnek más-más módon (!) egyaránt hatékony közvetítője mind a szakramentális jegyeket hordozó isteni szó (verbum), mind az igei összefüggésben megvalósuló szentség (sacramentum), a nyugati egyházszakadás utáni évszázadokban a két közvetítési módozat teológiai kölcsönviszonyában korábban meglévő szimmetria az utóbbi egyoldalú hangsúlyozása felé tolódott el. A 17. század második felében Jacques- Bénigne Bossuet ( ), aki Szent Ágoston kiváló kutatója volt, már így utalt a teológiai szimmetria sürgető helyreállításának szükségességére: 174 Ahogyan Krisztus teste ténylegesen jelen van az Oltáriszentségben, ugyanúgy az evangéliumi igehirdetésben Krisztus igazsága válik jelenvalóvá. Az Eucharisztia misztériumában az általunk észlelt szent színek jelek, ám amit magukban foglalnak, az ténylegesen Krisztus teste; hasonlóan, a Szentírás esetében az általunk befogadott szavak jelek, ám az általuk hordozott gondolatok Isten fiának igazságát ténylegesen képviselik. 41 A 19. század elején a Katolikus Tübingeni Iskola gondolkodói, a század második felében pedig Matthias Scheeben ( ) és John H. Newman ( ) tették meg az első lépéseket a probléma megoldása 40 A szövegrészlet Barotai Urbán OFM fordításában megtalálható a szent emléknapjának olvasmányos imaórájánál, in Ferences szentek és ünnepek zsolozsmája, Esztergom, MCMXCIII, Jacques-Bénigne Bossuet: Sur la parole de Dieu, in uő: Oeuvres oratoires de Bossuet, vol. 3., , Desclée de Brouwer et Cie, Bruges Paris, 1927, 627.

17 felé. 42 A hagyomány különböző rétegei között drámai feszültség mutatkozott: miközben a biblikus hagyományrétegben megtalálhatóak a patrisztikus logosztan csírái, nyoma sincsen a későbbi értelemben vett szentségtannak; ezzel szemben a barokk katolikus teológia kompakt szentségtani rendszer kidolgozására törekedett az igeteológia csaknem teljes elhanyagolásával. 43 Az így megbillent teológiai dinamika helyreállítását minden fontosabb 20. század eleji megújulási mozgalom küldetésének tekintette. A liturgikus megújulás rámutatott az igeliturgia és az eucharisztikus liturgia egymásba fonódására a szentmisében, miközben a patrisztikus megújulás fölidézte Szent Ágoston János-evangéliumhoz fű zött kommentárjából a hallható szentség (sacramentum audibile) és a látható ige (verbum visibile) gondolatrímét, dialektikáját, ahogyan er re már korábban is utalást tettünk. 44 A biblikus megújulás az Újszövetség logosz-fogalmának elmé lyült tisztázásával járult hozzá a protestáns igeteológia mélyebb megértéséhez, 45 amely kutatások pedig közös platformot teremtettek az ökumenikus kapcsolatkeresések területén. A forrásokhoz való visszatérést sürgető ressourcement teológia az 42 Lásd Günter Biemer: Newman hagyományteológiájának alanyi szempontjáról, Teológia 49 (2015/1 2) (ford. Lukácsy Dorottya Bagyinszki Ágoston) 43 Vö. Walter Kasper: Wort und Sakrament, Theologisches Jahrbuch, Leipzig, 1976, Lásd például Sacramentum, etiam ipsum tamquam visibile verbum, in St. Augustinus: In Evangelium Ioannis 80,3. 45 Lásd Carlo M. Martini: Szent János evangéliumának kezdete és alapvetése, in uő: Minden utamon te vezettél, A Lelki Élet Mesterei 3., Szent István Társulat, Budapest, 1986, (ford. Győrffy Andrea) 175

18 egyházatyákra alapozva, mintegy a hitérzéktől ösztönözve gondviselés szerűen előkészítette a II. Vatikáni Zsinat alapvető igeteológiáját. 46 Fontos feladat volt még a több irányból újra felfedezett keresztény logosztan rendszerező, aktu alizáló átgondolása. Mivel ez a kutatási irány a II. Vatikáni Zsinat előtti években feltehetően a korabeli manualisztikus teológia 47 elfogultságai miatt sajnos nem kaphatott az eucharisztikus egyháztan feltárásához hasonló átfogóbb figyelmet, ezért ezeknek a felismeréseknek a Dei Verbum dogmatikus konstitúcióig (1965) vezető útját is nehezebb pontosan rekonstruálnunk. Jelen keretek között csak Louis Bouyer ( ) francia oratoriánus szerzetes ilyen irányú munkásságával szemléltethetjük a korabeli status quaestionis-t. A 26 éves korában evangélikusból katolikussá lett ressourcement gondol kodó a legfontosabb láncszemek egyike lehet a teológiai kutatásoktól a Dei Verbumot előkészítő, Augustin Bea ( ) bíboros által társelnökölt bizottságig vezető kommunikációs láncban. 48 Ahogy Jan Chaim megállapította: Louis Bouyer kevéssé számon tartott érdeme [ ], hogy az elsők között volt azon [korabeli katolikus] teológusok sorában, akik helyesen mérték fel a[z újrafelfedezett] 46 Vö. Brian E. Daley: Knowing God in History and in the Church. Dei Verbum and Nouvelle Théologie, in Gabriel Flynn Paul D. Murray (eds.): Ressourcement. A Movement for Renewal in Twentieth-Century Catholic Theology, Oxford UP, New York, 2012, Vö. Gerald O Collins: Ressourcement and Vatican II, in Gabriel Flynn Paul D. Murray (eds.): Ressourcement. A Movement for Renewal in Twentieth-Century Catholic Theology, Vö. Jake C. Yap: Louis Bouyer and the Unity of Theology, in Gabriel Flynn Paul D. Murray (eds.): Ressourcement. A Movement for Renewal in Twentieth-Century Catholic Theology,

19 logosztanban rejlő potenciált a keresztény Misztérium teológiájának elmélyítéséhez. 49 Bouyer az isteni Ige-misztérium történetének elbeszélését az Ige üdvtörténetet megelőző ( prehisztorikus ) eredetéig, vagyis a szentháromságtanhoz vezeti vissza. 50 Isten úgy adja magát a Szavában, hogy ezáltal nem csupán intellektuálisan vagy fogalmi megismerés útján, hanem a szó szentírási értelmében bensőséges kapcsolatba lép teremtményével. En nek az önközlésnek nem egyszerűen tényközlés a célja, mivel Isten Szava életet kommunikál, ahogy ez a par excellence Igében, Jézus Krisztusban félreérthetetlenül meg is jelenik számunkra. Bouyer így a krisztológián keresztül egészen az egyháztanig menően, következetesen kibontja a logosztan következményeit. Számára az egyház nem csupán Isten Igéjének a hitletéteményén nyugszik, hanem Sponsa Verbi (az Ige Jegyese / Menyasszonya), vagyis az Ige misztériumával egybefonódó üdvtörténeti valóság. A gondolatmenet ezen pontján pedig feltárul az Ige szentségekhez fűződő bensőséges kapcsolata, sőt szakramentális karaktere is: Az isteni Ige hitünk lényegeként rámutat a Misztériumra, odavezet hozzá. A Misztériumban való részesedés azonban a szentségek által valósul meg, amelyeken keresztül belépünk abba a realitásba, amelyről az Igében foglalt ígéret szólt. [ ] Az 49 Jan Chaim-et idézi Jake C. Yap: Louis Bouyer and the Unity of Theology, in Gabriel Flynn Paul D. Murray (eds.): Ressourcement. A Movement for Renewal in Twentieth-Century Catholic Theology, Vö. Jake C. Yap: Louis Bouyer and the Unity of Theology, in Gabriel Flynn Paul D. Murray (eds.): Ressourcement. A Movement for Renewal in Twentieth-Century Catholic Theology,

20 178 isteni Ige egyházi hagyomány által megvilágított misztériumának Krisztusban és az ő keresztjében van a sűrűsödési pontja. Az egyházban azonban ezt a Misztériumot nemcsak hirdetik, hanem ami szóban hirdettetik az Isten tekintélye által, jelenvaló is: megjelenik, jelenvalóvá lesz számunkra és bennünk. Nem más a szentségek szerepe, mint beavatni minket a Misztérium folyamatos jelenlétébe és aktualitásába. 51 Az Ige szakramentalitásának hangsúlyozásakor különösen szembeötlő, ahogy Bouyer karakteresen meghaladja a protestáns igeteológusok így például Karl Barth elmosódottabb koncepcióját. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy Bouyer felismeréseivel összhangban Isten Igéjének a patrisztikus fogalma lett a II. Vatikáni Zsinat egész látásmódjának a fundamentálteológiai kristályosodási pontja. A II. Vatikáni Zsinat azon döntése, hogy teológiáját az apostoli korból származó, majd az egyházatyák által kibontott logosztan összefüggésébe illeszti, különösen nagy jelentőségű annak fényében, hogy a nyugati egyházszakadás utáni polémiák korában a katolikus Ige-teológia csak búvópatak módjára volt jelen egy erősen tantételközpontú, üdvtörténetietlen szemléletű kinyilatkoztatásfelfogással párhuzamosan. Bár futólag az I. Vatikáni Zsinat és az újskolasztikus teológiai kézikönyvek is érintik az Isten Igéjével kapcsolatos kérdéskört, annak távlatait azonban csak a Dei Verbum dogmatikus konstitúció bontja ki tanítóhivatali szinten befogadva (recepció) a II. Vatikáni Zsinatot megelőző évtizedek ressourcement 51 Uo Yap idézi Bouyer Introduction to Spirituality című művének a 106. oldalát az angol kiadás szerint (Desclée, New York, 1961).

21 mozgalmainak eredményeit. A II. Vatikáni Zsinat teológiai névjegyeként is tekinthető az Isten Igéje fogalom középpontba állítása, ahogy ezt a kinyilatkoztatásról szóló dokumentum végül közel egyhangúlag jóváhagyott szövegváltozatának kezdő szavai is jól kifejezik (vö. DV 1 4). Ennek a hagyomány apostoli mélyrétegeiben gyökerező, de a nyugati egyházszakadást követően, katolikus oldalon háttérbe szorult teológiai kulcsfogalomnak az őt megillető jogaiba való visszahelyezése a zsinat alapvető irányultságát is híven kifejezi. A zsinat szerint a katolikus hit megköveteli a szentháromságos isteni önközlésre épülő, krisztocentrikus, ily módon tehát üdvtörténeti, személyközi kommunikációhoz hasonlóan leírható teológiai szemlélet kialakítását. Ez a hagyomány mélyrétegeivel ápolt folytonosság a zsinat szerint a hagyomány járulékos elemeivel való szakítás árán is érvényesítendő, ahogy jól példázza ezt a kinyilatkoztatásról szóló első, újskolasztikus szemlélet által meghatározott dokumentumtervezet teljes elvetése (1962), egy olyan a személyes, isteni önközlés szemléletmódját érvényesítő dokumentum felé vezető úton, amely végül lényegében egyhangú jóváhagyást nyert (1965). 52 A zsinat kinyilatkoztatásról szóló dogmatikus konstitúciója nemcsak, hogy integrálta az Ige szimfóniájának különböző jelentéssíkjait (vö. DV 2, 3, 4, 8, III. fejezet), hanem az igeteológiával összefüggésben magát az egyházat is Sponsa Verbiként, vagyis az Ige Menyasszonyaként említette (vö. DV 8, 23). Válaszra vár még az a kommentárokban gyakorta elnagyoltan tárgyalt fontos kérdés, hogy a Bouyer által is képviselt, megújított igeteológia konkrétan miképpen talált utat a II. Vatikáni Zsinat szövegeibe 52 Lásd Bagyinszki Ágoston: A Dei Verbum és a Hagyomány teológiája, Vigilia 77 (2012/9)

22 és a Dei Verbum dokumentumba 53 a szerkesztéstörténet összetett folyamata során. Például Peter Eicher szerint a Dei Verbum azért állította a kinyilatkoztatás felfogását az Ige teológiájának horizontjába, mert a bizottságban az első ülésszak után [Alfredo Ottaviani mellett, társelnökként] helyet kapott az Egységtitkárság vezetője, Augustin Bea bíboros. 54 Köztudott, hogy a kuriális igények szerint elkészített első, igeteológiától még teljességgel idegen De revelatione tervezetet a zsinatra összejött püspökök olyannyira elhibázottnak ítélték, hogy XXIII. János pápa új munkadokumentum megszövegezése mellett döntött, amelynek előkészítését a vegyesbizottságra bízta. 55 Bea bíboros már a zsinat első ülésszakát megelőzően, 1962 júniusában jelét adta, hogy fontosnak tartja a ressourcement eredményein alapuló igeteológia beépítését a zsinat kinyilatkoztatásteológiájába, amikor a vezetése alatt álló Egységtitkárság De Verbo Dei címmel tizenhárom pontos lelkipásztori tervezetet nyújtott be a kinyilatkoztatásról szóló aktuális munkadokumentum kritikájaként. 56 További tisztázást igényel azonban, hogy az ökumenikus szempontok érvényesítése mellett 57 pontosan mely (Bouyer-hez ha 53 Lásd Várnai Jakab: Dei Verbum, in Kránitz Mihály (szerk.): A II. Vatikáni zsinat dokumentumai negyven év távlatából, A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, Várnai Jakab: A Dei Verbum a Verbum Domini fényében, in Puskás Attila Perendy László (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat. Isten ajándéka az Egyház és a világ számára, Szent István Társulat, Budapest, 2013, Vö. Török Csaba: Írás és Hagyomány. Kísérlet egy megújult katolikus értelmezésre, Új Ember, Budapest, 2016, Vö. uo Lásd Jerome-Michael Vereb: Because he was a German! Cardinal Bea and the Origins of Roman Catholic Engagement 180

23 sonló) teológusok és milyen módon járultak hozzá a logosztan erőteljesebb érvényre juttatásához. A végül jóváhagyott dokumentumhoz vezető, többszörösen újrafogalmazott tervezet története a hosszadalmas egyeztetések és kiértékelések folyamatában szinte eggyé vált magával a zsinattal. 58 Az éles viták eredményeként, a negyedik ülésszakon, november 18-án elfogadott Dei Verbum kezdetű szöveg a zsinat legtöményebb és minden más dokumentum számára is fundamentális teológiai horizontot nyújtó alkotása. A dokumentum címadó, bevezető szavaiban, illetve a szöveg egészében, több tucatnyi ponton elhelyezett logosztani utalások világossá teszik a zsinat teológiai orientációját, amely az igeteológia kibontása mellett az eucharisztikus egyháztan komplementer gondolatát is magában foglalta. 59 Ezt az egykori alapvető döntést látszik igazolni a mögöttünk lévő félévszázados recepciós folyamat is, hiszen ami egykor teológiai fordulatnak tűnt, az ma a hitérzék által támogatott keresztény szemléletünk szerves részévé vált. A késő modernitásra jellemző drámai kulturális átalakulások közepette, a II. Vatikáni Zsinat, amely Isten zarándoknépeként próbálta megérteni korunk emberét, a patrisztikus logosztanból eredeztethető dialogikus-szakramentális látásmód újrafelfedezésére bátorított. Ezzel egy irányba mutat, hogy a zsinati atyák tudatosan dolgozták ki a perszonalista in the Ecumanical Movement, William B. Eerdmans, Grand Rapids (MI) Cambridge (UK), Vö. Joseph Ratzinger: Kommentar zur Dogmatischen Konstitution über die göttliche Offenbarung, in LThK Vat. II, Bd. 2., 1967, Vö. Paul McPartlan: Ressourcement, Vatican II, and Eucharistic Ecclesiology, in Gabriel Flynn Paul D. Murray (eds.): Ressourcement. A Movement for Renewal in Twentieth- Century Catholic Theology,

24 szemlélettel ötvözött jelteológiát, 60 amely nem csupán a kinyilatkoztatást, hanem az időbeliségben létező, végső beteljesülés felé tartó teremtett világot is Isten és ember párbeszédének eseményeként közelítette meg. A zsinat felfogása szerint: 182 a jelek a kinyilatkoztatásteológia kontextusában azokkal a logoszcsírákkal az egyházatyák számára annyira kedves igemagvakkal (logoi szpermatikoi) rokoníthatók, amelyek a világban és az emberek szívében vannak jelen, és amelyek Isten teremtő gondolatainak megismerése felé vezetik a szemlélődő embert. Ezek az igemagvak alkalmassá tesznek minket Isten szándékainak felismerésére, és folyamatosan megújuló reményt sugározva mutatnak a teremtés beteljesítése felé. 61 Amikor a zsinat az idők jeleinek olvasására bátorít, akkor mintegy az Isten és ember közötti üdvtörténeti dialógusban való éber részvételre hívja meg az egész egyházat, a keresztényeket és minden jóakaratú embert. Mit mondhatunk tehát összefoglalóan a pat risztikus igeteológia belső szentségtani mozzanatairól? A korábban már bemutatott Verbum Domini dokumentum maga is hangsúlyosan szól Isten szava és 60 Rino Fisichella: Az idők jelei mint felhívás az üdvtörténeti éberségre, in Bagyinszki Ágoston (szerk.): A hitvallástól a teológiai megalapozásig, L Harmattan Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2014, 199. (ford. Bobay Orsolya) 61 Uo A görög logoi szpermatikoi és a latin rationes seminales kifejezéseket a szövegösszefüggéstől függően keresztény szerzők egyaránt használták alapítóelvek, igemagvak, gondolatcsírák és értelemszikrák jelentéssel (vö. Lars Thunberg: Man and the Cosmos. The Vision of St. Maximus the Confessor, 139).

25 az Eucharisztia teológiai kapcsolatáról (lásd VD 54 55), valamint általánosabban a Szó szentségi jellegéről (VD 56). A szisztematikus teológia ennek vonalában amellett érvel, hogy az egyház szentségi élete tulajdonképpen az ige hirdetésének és hallgatásának sajátos, kiemelt határesete (radikalster Fall des Wortes Gottes), az Eucharisztia pedig az»ige abszolút esete«(absolutfall des Wortes). 62 Amint már utaltunk rá, ezek a logosztant a szentségtannal bensőleg és lényegileg összekapcsoló felismerések az egyházi tanítóhivatal hitelesítő recepcióján is keresztülmentek. A Sa cra mentum Caritatis apostoli buzdítás ebben a vonat kozásban így fogalmaz: Állandóan szem előtt kell tartani, hogy Istennek az egyház által a liturgiában olvasott és hirdetett Igéje a vele egytermészetű céljához, az Eucharisztiához vezet (Sacr.C 44). A Verbum Domini pedig ezt a következőképpen erősíti meg: A Szó és az Eucharisztia oly szorosan összetartozik, hogy egyiket sem lehet megérteni a másik nélkül: Isten Szava szentségi testté válik az eucharisztikus eseményben (VD 55). 2. A komplementaritás elv elméleti és gyakorlati jelentősége Ahogyan az Isten Igéjének misztériumával foglalkozó szinódus, majd az azt követő imént idézett tanítóhivatali dokumentum rámutatott a tágasabb logosztani horizont szerepére az Eucharisztia mélyebb megértésében; ugyanúgy az egyház eucharisztikus életével foglalkozó szinódus és az azt követő, Sacramentum Caritatis kezdetű apostoli buzdítás is hangsúlyozta 62 Dolhai Lajos így foglalja össze Rahner álláspontját (vö. Dolhai Lajos: A szentségi üdvrend összefüggései, 21, 166). 183

26 az általunk vizsgált komplementaritás elvet: Az Ige, amit hirdetünk és hallgatunk, a megtestesült Ige (vö. Jn 1,14) benső kapcsolatban van Krisztus személyével és szentségi jelenlétével (Sacr.C 45). Mivel azonban ez utóbbi dokumentum főként gyakorlati kérdésekkel foglalkozik, ezért teológiai szempontból II. János Pál pápa négy évvel korábban kihirdetett Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájára érdemes támaszkodnunk, ahogy azt XVI. Benedek apostoli buzdítása is teszi (vö. Sacr.C 4). II. János Pál enciklikája eucharisztiacentrikus szemléletmódot követve már a bevezetőben kijelenti: Krisztus szemlélése azt jelenti, hogy föl tudjuk ismerni mindenütt, ahol megmutatkozik sokféle jelenlétében, de mindenekelőtt testének és vérének eleven Szentségében (EdE 6). Ez a szentség az utolsó vacsorán elhangzott krisztusi alapító szavak recitálása nyomán jön létre, amit Szent Ágostonnal akár igeliturgiai mozzanatnak is tekinthetünk. A dokumentum a minket érdeklő vonatkozásban határozottan visszautal a II. Vatikáni Zsinat tanítására: Az egyháznak, míg itt a földön járja zarándokútját, az a hivatása, hogy fönntartsa és erősítse a communiót (az egységet) a Szentháromság egy Istennel és a hívők között. Ezért birtokolja az Igét és a Szentségeket, elsősorban az Eucharisztiát, amelyből»szünet nélkül él és növekszik«, s ugyanakkor ki is fejezi magát benne (EdE 34). Amikor az enciklika a szentség sokszor háttérbe szoruló kozmikus és eszkatologikus dimenzióiról ad sajátos tanítást (vö. EdE 8,18 20), az a már vázolt igeteológiai horizonton válik érthetővé. Végül az enciklika Mária eucharisztikus hitének elemzésén keresztül, az ő alakjának közvetítésével utal vissza az Ige befogadásának az eucharisztiát is megelőző misztériumára (vö. EdE 54 55). 184

27 Az egyház élő hagyományában mélyen gyökerező komplementaritási elv e vázlatos, pozitív bemutatása után negatív megközelítésben is rámutathatunk az elv háttérbe szorulásának és sérülésének káros elméleti és gyakorlati következményeire, és így indirekt módon az elv jelentőségére. A rendelkezésre álló terjedelmi kereteket figyelembe véve itt a vonatkozó szakirodalom kivonatolt, négy pontba szedett összefoglalására kell szorítkoznunk: 1. Ha a szentség (sacramentum) kiszakad az igeliturgia által közvetített üdvtörténeti összefüggésből, akkor könnyen mágikus asszociációkat kelthet, hókuszpókusszá vál hat. Fordítva is igaz: ha a szó (verbum) elveszti szakramentális jellegét, vagyis tanítói szerepe elidegenedik a liturgiától, akkor törvényszerűen doktrínává szekularizálódik A logosztani horizont szem elől tévesztése továbbá elhalványíthatja annak tudatát, hogy az Eucharisztia beavató szentség: beavatás a Szövetségbe! Ennek a biblikus teológiai alapoktól való eltávolodás az ára, miközben az Eucharisztia kiemelt szerepe és alapvető egyházépítő hatása is feledésbe merül. Így fordulhat elő, hogy a forrás és csúcspont szentsége szép csendben betagozódik a hét szentség rendszerébe, az eu 63 Vö. Karl Rahner: Wort und Eucharistie, in uő: Schriften zur Theologie, Bd. 4., Benziger, Einsiedeln Köln, 1960, Rahner tanulmánya megállapítja, hogy teológiánk tulajdonképpen adós egy De verbo divino traktátus kidolgozásával, amely a kinyilatkoztatásról, annak közvetítéséről és a tanítóhivatalról szóló tárgyalást is megalapozhatná, valamint tágabb kontextusba állíthatná a De sacramentis Eucharisztiáról szóló fejezetét. 185

28 charisztikus jámborság pedig erőteljesen individualizálódik A komplementaritás elvének háttérbe szoru lása nyomán látókörön kívülre kerülhet a szentségtan szentháromságtani gyökérzete, sérülhet az isteni jelenlét és a kegyelemközvetítés differenciáltabb szemlélete, elhomályosulhat az egyház Isten Igéjének alárendelt közvetítői szerepe, valamint feledésbe merülhet a hit kozmikus dimenziója Az igeteológia elhanyagolása a szentmise első felének érvényességi lefokozásához vezethet, ami közvetlen hatással van a miselátogatási szokásokra. Az Evangélium hirdetéséhez, valamint a kenyér és a bor konszekrációjához szükséges hatalom hierarchiája félrevezető lehet a Logosz és az Eucharisztia eredendő teológiai viszonyának meghatározásánál. 66 A fenti vázlatos gondolatmenetben a következő kérdéseket jártuk körül: Vajon valóban többet látunk-e az Eucharisztia titkából az Ige misztériumával összefüggésben, a logosztani horizont előtt? Melyek azok a teológiai szemléletünkben bekövetkezett károk, amelyek a logosztani horizont modern kori elsorvadásával függnek össze? Melyek a forrásokhoz való visszatérés jótékony hatásai ezen a területen? A feltett kérdéseinkre válaszként itt vázolt részleges eredmények csupán ösztönzésként szolgálhatnak a téma 64 A témával kapcsolatban lásd Alexander Schmemann: Eucharisztia, Szent Atanáz GHF, Nyíregyháza, (ford. Jeviczki Ferenc) 65 Lásd Leo Scheffczyk: A katolikus hit világa. Igazság és alak, Szent István Társulat, Budapest, 2012, , Vö. Kevin W. Irwin: The Effective Word of God (Model 3), in uő: Models of the Eucharist, Paulist Press, New York Mahwah (N.J.), 2005,

29 alaposabb kutatásához. Összegzésként azonban megállapíthatjuk, hogy a legutóbbi időszak kapcsolódó és tanulmányunkban bőségesen bemutatott tanítóhivatali megnyilatkozásai egyér tel műen tanúskodnak az előzőekben kifejtett teológiai gondolatok hivatalos recepciójáról, illetve a komplementaritáselv érvényesítésének szüksé ges ségéről. 187

30 Bibliográfia Ágoston, Szent: Beszédek Szent János evangéliumáról, I., Ókeresztény Örökségünk 11., Jel, Budapest, (ford. Révészné Bartók Gertrúd) Ágoston, Szent: Contra epistolam Parmeniani (PL XLIII, ). Ágoston, Szent: De praedestinatione sanctorum (PL XLIV, ). Ágoston, Szent: Ennaratio in psalmum 120 (PL XXXVII, ). Ágoston, Szent: Sermo, 272, idézi II. János Pál pápa: Ecclesia de Eucharistia. II. János Pál pápa Az Egyház az Eucharisztiából él kezdetű enciklikája, Szent István Társulat, Budapest, 2003, 40. (ford. Diós István) Andrew Louth: The Ecclesiology of Saint Maximus the Confessor, International Journal for the Study of the Christian Church 4 (2004/2) Aquino, Frederick D.: Maximus the Confessor, in Paul L. Gavrilyuk Sarah Coakley (eds.): The Spiritual Senses. Perceiving God in Western Christianity, Cambridge UP, Cambridge, 2011, Augustine, St.: Tractates on the Gospel of John , The Fathers of the Church Patristic Series 90., Catholic University of America Press, Washington (DC), ( trans. John W. Rettig) Bagyinszki Ágoston: A Dei Verbum és a Hagyomány teológiája, Vigilia 77 (2012/9) Behr, John: Irenaeus on the Word of God, Studia Patristica 36 (2001) Benedek pápa, XVI.: Sacramentum Caritatis. XVI. Benedek pápa A szeretet szentsége kezdetű apostoli buzdítása, Szent István Társulat, Budapest, (ford. Diós István). [Sacr.C] 188