Különböző talajművelési rendszerek agronómiai és ökonómiai értékelése
|
|
- Kornélia Anna Soósné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Különböző talajművelési rendszerek agronómiai és ökonómiai értékelése Sulyok Dénes Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Földműveléstani és Területfejlesztési Tanszék, Debrecen ÖSSZEFOGLALÁS A csárdaszállási kísérleti terület ökonómiai értékelése során arra a következtetésre jutottunk, hogy az eltérő talajművelési rendszerek esetében a termelési érték, a termelési költség, a nettó jövedelem, a fedezeti összeg és az önköltség nagyságában eltértek egymástól. A gazdálkodás színvonala valamennyi talajművelési változat esetében kedvező. Az önköltség a direktvetés esetében a legalacsonyabb. Ez azzal magyarázható, hogy a gépi munkák költsége itt a legalacsonyabb tekintve, hogy a többi költségnem fix. A legnagyobb önköltséget az őszi szántásnál kaptuk, amely ugyancsak a segédüzemági szolgáltatás nagyobb költségalakító hatásával magyarázható. A környezetkímélő termesztéstechnológiák nagyobb jövedelmezőséggel bírnak, mint a hagyományos gazdálkodás. Ez abból következik, hogy az elért hozamokban vagy kismértékű csökkenést tapasztaltunk kukorica esetében 5-12%, vagy a csökkentett menetszámú technológiák nagyobb termésátlagot eredményezhettek, mint a hagyományos gazdálkodás napraforgó 6%. A jövedelmezőség szempontjából másik fontos tényező a költségek alakulása. A csökkentett menetszámú technológiák esetében a gépi munkák költségei jelentős mértékben kisebbek az őszi szántásos technológia költségadatánál. A két tényező figyelembe vételével arra a következtetésre jutottunk, hogy a talajkímélő rendszerek jövedelemtermelő képessége 3-5%-kal kedvezőbb, mint a hagyományos rendszereké. Ökonómiai szempontból kedvező eredményeket kapunk a csökkentett menetszámú technológiák esetében, azonban figyelembe kell venni ezeknek a gépeknek a magas bekerülési értékét, amortizációs-, illetve javítási költségeit. A gépek kihasználásához szükséges termőterülettel kell rendelkezni, különben a termelés veszteségessé válhat a már említett magas állandó költségek amortizáció, javítás miatt. A környezetkímélő technológiák bevezetését átfogó gazdaságossági számításoknak kell megelőznie, amelyek során pontosan ki kell számolni a gépek beszerzéséből adódó többletköltségeket, illetve meghatározni a várható jövedelmeket. A kettő egymáshoz való viszonyából dönthető el, hogy érdemes-e csökkentett menetszámú technológiákat alkalmazni az adott gazdálkodási környezetben. Kulcsszavak: direktvetés, tavaszi sekély művelés, anyagköltség vizsgálat, termésátlag, költségarányos jövedelmezőség, önköltség SUMMARY In the interest of profitable plant production and environmental protection, we have to make an effort to protect and improve the productivity of our soils while moderating production limiting factors. Due to different soil cultivation methods, the quantity of yield and required expenses also differ. We examined the production costs in four different production technology systems. Overall, it can be said that farming standards are good, since cost prices were low (2001: HUF/kg, 2002:15-21 HUF/kg, 2003: HUF/kg) in the case of all main products per 1 kg. Cost prices were lowest in the case of direct sowing, probably due to low machinery costs. All economic indicators have to be compared when choosing the most suitable production technology in a specific farming environment. Keywords: direct drilling, disk ripper, mulch finisher, winter plowing, land use, yield, cost of production, income BEVEZETÉS Hazánk legnagyobb természeti kincse a talajok mezőgazdasági termelésre való képessége. A mezőgazdasági termelés a teljes gazdasági élet meghatározója. Ennek az ágazatnak a sikeres, vagy sikertelen működése a társadalom egyetlen szereplője számára sem lehet közömbös. A környezet kárára nem szabad semmilyen gazdasági tevékenységet így a mezőgazdaságit sem folytatni. Az iparszerű mezőgazdálkodás időszakában számos káros folyamat indult meg, amelyek megszüntetése, illetve megelőzése során elsődleges céllá vált az ésszerű talajhasználat. Sok esetben a nagy menetszámú művelés mellett egyéb kedvezőtlen hatások is felléptek pl. túl nedves, vagy túl száraz talajon végzett eljárások, ennek hatására az energiafelhasználás többszörösére növekedett, a talajok fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaiban következett be degeneráció. A tarlómaradványok felhasználásának mellőzése miatt a szervesanyaggazdálkodás felborult, az eróziós és deflációs folyamatok egyre nagyobb területeken fejtették ki káros hatásukat (Láng és Csete, 1992). SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS Az 1960-as évektől fennálló energiahiány az egész világon érzékeltette negatív hatását. Ezt fokozta az 1970-es években bekövetkezett olajárrobbanás. Az ebből következő folyamatos költségnövekedés egyre nagyobb terheket jelentett a mezőgazdasági termelésre is. Az Amerikai Egyesült Államokban az élelmiszertermelésre fordítják az összes energiafelhasználás 15%-át, ennek mintegy ötödét pedig a mezőgazdaság hasznosítja ( Birkás, 2002; Gyuricza, 2001). Sembery (1989) és Linke (1996) rámutat, hogy a növénytermesztési tevékenység egyik leginkább költségigényesebb folyamata a talajművelés. Addig 47
2 ameddig a tápanyagvisszapótlás és a növényvédelem területén további költségmegtakarítások nem, vagy csak a termesztés minőségének és mennyiségének csökkenésével érhető el, addig a talajművelés racionalizálásában komoly költségmegtakarítások érhetők el. A talajművelés költségcsökkentésének és a talajvédő eljárások alkalmazásának kutatása párhuzamosan folyt. Ebben a két témában szoros pozitív korrelációt állapítottak meg a témával foglalkozó kutatók mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind Nyugat-Európában. Hazánkban már Kemenesy (1964) rámutatott, hogy a talajvédő eljárások, és az energiatakarékos művelés szorosan összetartoznak, egymástól elválaszthatatlan fogalmakat jelentenek. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb kérdések a következők: milyen lehetőségek vannak a munkaidő- és az energiaigény csökkentésére, hogyan alakulnak az egyes esetekben a művelési költségek? Njos (1983) szerint az energia- és munkaidőigényben egyaránt jelentős megtakarításokat lehet elérni, ha a hagyományos művelési eljárás esetében a forgatásos alapművelést elhagyják. Kreytmayr és Weigelt (1989), Eichhorn (1985) és Birkás (1995) egyöntetűen arra a megállapításra jutottak, hogy ez a csökkenés az összes talajművelési költség 50-70%-át is kiteheti. Ennek a mértéke a termőhelyi specifikációktól erősen függ, az átlagértékek sok esetben erős torzításokat rejthetnek maguk mögött. Köller (1993) óvatosabban fogalmaz. Ő 40-55%-os csökkenést tart reálisnak a munkaidő és üzemanyagköltségek tekintetében. Rámutat ugyanakkor, hogy az egy menetben végzett talajmarós vetés, illetve direktvetés esetében további megtakarításokra van lehetőség. Birkás (1995) szerint hagyományos művelés esetén liter/hektár üzemanyagra van szükség, amely kedvezőtlen körülmények között további 10-25%-kal növekedhet. Ezzel szemben a csökkentett menetszámú művelési rendszerek esetében liter/hektár az üzemanyag felhasználás, kedvezőtlen körülmények között 25-30%-kal növekedhet. A különböző talajművelési rendszerekből adódóan a termés volumene, illetve a felhasznált költségek is eltérőek. Az anyagi ráfordításokat értékelve különbségeket kell tenni a termesztéstechnológiák között (Nagy et al., 2003, 2005). A költségszerkezetet vizsgálva jelentős eltéréseket lehet találni. Ez abból adódik, hogy az ugyanazon felhasznált anyagköltségek az eltérő termesztéstechnológiák esetében más és más súllyal szerepelnek. A konvencionális és a csökkentett menetszámú technológiák esetében is az anyagköltségek és a segédüzemági költségek aránya a legnagyobb (Rátonyi et al., 2003). Ezeknek a költségeknek ésszerű felhasználásával lehet a legtöbbet takarékoskodni, illetve, ha ezekben a költségekben történik valami drasztikus változás (például néhány %-os üzemanyag áremelés), az nagy kihatással lehet az egész termelési költségre, ezáltal a jövedelmezőségre. Összességében az a megállapítás tehető, hogy a hazai és külföldi szerzők egyetértenek abban, hogy a talajvédő eljárások alacsonyabb költségekkel hajthatóak végre, mint a hagyományos talajművelési rendszer. Abban is valamennyien egyetértenek (Sieg, 1984; Birkás, 1987; Weersink et al., 1992; O Callaghan, 1994; Kahnt, 1995), hogy a termőhelyi viszonyoktól függően 30-70%-os költségmegtakarítás érhető el. ANYAG ÉS MÓDSZER A vizsgálatok helyszíne a Csárdaszállási Petőfi MgTsz-ben beállított üzemi kísérlet volt. A csárdaszállási kísérlet adatait felhasználva teljes ökonómiai elemzést (költség-jövedelem vizsgálatot) végeztünk el (1. táblázat). A szövetkezet elsődleges célja a fenntartható földhasználat irányelveinek kielégítése mellett az optimális jövedelemtermelő képesség elérése. A költségnemenkénti vizsgálat (anyag-, élőmunka, segédüzemági szolgáltatás, egyéb- és általános költségek) mellett a bevételi viszonyokat is figyelembe vettük. A kettő figyelembevételével történt a jövedelem meghatározása. A jövedelem ismeretében több mutatócsoport került (jövedelmezőségi mutatószámok, költségszint, önköltség) kiszámításra. 1. táblázat Az üzemi kísérletekben alkalmazott technológiák és a növényi sorrend Csárdaszállási Üzemi Kísérlet Petőfi Mg. Szövetkezet(1) Termesztéstechnológiai változatok(2) Hagyományos művelés (kontroll)(3) Csökkentett menetszámú I.(4) (JD 510 disk ripper)(5) Csökkentett menetszámú II.(4) (JD 980 szántóföldi kultivátor vagy JD 726 mulch finisher)(6) Csökkentett menetszámú III.(4) (JD 1760 vetőgéppel)(7) Növényi sorrend(8) 2001: kukorica(9) 2002: kukorica(9) 2003: napraforgó(10) Forrás: DE ATC Földműveléstani és Területfejlesztési Tanszék adatbázisa Table 1: Technologies and plant sequence applied in the plant experiment Plant experiment at Csárdaszállás Petőfi Agr. Coorp.(1), production technology types(2), traditional tillage (control)(3), reduced tillage(4), JD 510 disk ripper(5), JD980 field cultivator or JD 726 mulch finisher(6), JD 1760 sowing machinery(7), plant sequence(8), maize(9), sunflower(10) Az adatok feldolgozását Microsoft Excel segítségével végeztük. Az eredmények vizsgálatára ellenőrzésképpen felhasználtuk az általunk fejlesztett 4M-ECO Agroökonómiai Szimulációs Modellt is (Sulyok et al., 2003, 2004, 2005). 48
3 EREDMÉNYEK Anyagköltségek vizsgálata a Látóképi tartamkísérletben Vizsgálataink során számba vettük a felmerülő műtrágya költségeket, üzem- és hajtóanyagok költségét, az öntöző- és permetezéshez szükséges víz költségét, a vetőmag költséget és a növényvédőszerek beszerzési értékét (2., 3., 4., 5. táblázat). A vizsgált három évben elmondhatjuk, hogy valamennyi költségnem növekedett. A különböző talajművelési rendszerekből adódóan a termés volumene, illetve a felhasznált költségek is eltérőek voltak. Az anyagi ráfordításokat értékelve különbségeket kell tennünk a termesztéstechnológiák között. A költségszerkezetet vizsgálva jelentősek az eltérések. Ez abból adódik, hogy az ugyanazon felhasznált anyagköltségek az eltérő termesztéstechnológiák esetében más és más súllyal szerepelnek. A személyi költségeket vizsgálva a növénytermesztésnél csak a gyalogmunkát számoljuk el, a gépek kiszolgáló személyzete a segédüzemi költségek között szerepel. Élő munkát használnak a permetezésnél, ahol egy növényvédelmi szakember felügyeletére van szükség. Szakember felügyeletét igényli még a vetőgép beállítása. Ezen kívül szakképzetlen dolgozókra van szükség a kultivátorozásnál, illetve még a szemszállításnál is. A növénytermesztés költségszerkezetét vizsgálva megállapítható, hogy a személyi jellegű költségek nem, vagy csak kismértékben haladják meg az 1%-ot, illetve az 1000 forintot hektáronként. Speciális tárgyi eszközökből származó költségeket vizsgálva azokat az erő-, illetve munkagépekből származó költségeket kell itt elszámolni, amelyek csak az adott növénytermesztő ágazatot terhelik. A kukoricatermesztés esetében a szemes kukorica betakarítás adaptere szerepel speciális tárgyi eszközként. A csárdaszállási üzemi kísérlet őszi szántásos kezelésének költségeinek alakulása ( ) (Ft/ha) 2. táblázat 1) Anyagköltség(2) ) Segédüzemi szolgáltatás(3) Közvetlen költségek összesen(4) Közvetlen költségek összesen(4) III. Termelési költség(10) Table 2: The formation of expenditures in the winter tillage treatments of the Csárdaszállás plant experiment ( ) A csárdaszállási üzemi kísérlet tavaszi sekélyműveléses kezelésének költségeinek alakulása ( ) (Ft/ha) 3. táblázat 1) Anyagköltség(2) ) Segédüzemi szolgáltatás(3) Közvetlen költségek összesen(4) Közvetlen költségek összesen(4) III. Termelési költség(10) Table 3: The formation of expenditures in the shallow spring treatment of the Csárdaszállás plant experiment ( ) 49
4 A csárdaszállási üzemi kísérlet tárcsás lazítós kezelésének költségeinek alakulása ( ) (Ft/ha) 4. táblázat 1) Anyagköltség(2) ) Segédüzemi szolgáltatás(3) Közvetlen költségek összesen(4) Közvetlen költségek összesen(4) III. Termelési költség(10) Table 4: The formation of expenditures in the disk loosening treatment of the Csárdaszállás plant experiment ( ) A csárdaszállási üzemi kísérlet direktvetéses kezelésének költségeinek alakulása ( ) (Ft/ha) 5. táblázat 1) Anyagköltség(2) ) Segédüzemi szolgáltatás(3) Közvetlen költségek összesen(4) Közvetlen költségek összesen(4) III. Termelési költség(10) Table 5: The formation of expenditures in the direct sowing treatment of the Csárdaszállás experiment ( ) Az egyéb közvetlen költség két részből áll. A nagyobbik rész a földbérleti díj, ami 30 kg búza értéke aranykoronánként. A földek átlagos aranykorona értéke 25, és a megállapított búza ára Ft/kg között változott. Az egyéb költségek másik, kisebb része a biztosítási díj, aminek összege 2000 forint hektáronként. A közvetlen költségek ilyen magas aránya, illetve főképpen a földbérlet díj nagyon visszafogja a termelésbe fektetett ráfordításokat, és így a nagyobb hozamok elérésének fékezője lehet hosszú távon. A másik nagy költségnem a segédüzemági szolgáltatások költsége. A legnagyobb értékkel az őszi szántás rendelkezik. Ebben az esetben a talajművelés, a betakarítás költségei jóval magasabbak, jelentősek még a szállítási költségek is. Az általános költségek a termelési érték arányában lettek az ágazatokra terhelve. Arányuk az összes költségben a kukorica termesztése esetében 15-18% között mozog. Napraforgónál az általános költségek 14-17%-ot tesznek ki. Ez a napraforgó termesztése során felhasznált kevesebb anyagjellegű ráfordítással magyarázható. Látható, hogy az anyagköltségek és a segédüzemági költségek aránya a legnagyobb. Ezekkel a költségek ésszerű felhasználásával lehet a legtöbbet takarékoskodni, illetve, ha ezekben a költségekben történik drasztikus változás (például néhány %-os üzemanyag áremelés), az nagy kihatással lehet a termelési költségre, ezáltal a jövedelmezőségre. A csárdaszállási kísérletben a négy termesztéstechnológiai rendszer termelési költségeinek vizsgálatai során megállapítható, hogy a felmerülő költségek közül az anyagjellegű költségek, a speciális tárgyi eszköz költségek, az egyéb közvetlen költségek, a felosztott költségek (biztosítási díjak, rendszertagsági díjak), földbérleti díj, általános költségek ugyanakkora értéket képviselnek. Az eltérő technológiák esetében a 50
5 segdüzemági szolgáltatás értéke változó. A legkevesebb a direktvetés esetében, míg a legnagyobb a őszi szántásnál. A legkisebb és legnagyobb érték között hektáronként forint (21,7%), (2002-ben) forint (17,3%), illetve (2003-ban) forint (18,4%) eltérés figyelhető meg. Ez az érték módosítja az egyes költségszerkezeteket, valamint az egyes termesztéstechnológiai változatok termelési költségét is. Jövedelmezőség vizsgálata A jövedelmezőség vizsgálatakor a termelési érték és a termelési költség különbségéből kialakuló nettó jövedelem kerül elemzésre (6., 7., 8. táblázat). Az eltérő talajművelési rendszerek esetében más és más termelési értékek, termelési költségek, nettó jövedelmek, fedezeti összegek, önköltségek alakultak ki. 6. táblázat A csárdaszállási üzemi kísérlet egyes kezeléseinek terméseredményei ( ) (t/ha) Talajművelési változatok(1) kukorica(2) kukorica(2) Direktvetés(4) 11,4 8,314 3,68 Tavaszi sekélyművelés(5) 11,6 8,436 3,97 Tárcsás lazítás(6) 11,42 7,929 3,66 Őszi szántás(7) 13,05 9,136 3,75 Forrás: DE ATC Földműveléstani és Területfejlesztési Tanszék adatbázisa Table 6: Yields of the different treatments in the Csárdaszállás plant experiment ( ) Production technology types(1), maize(2), sunflower(3), direct sowing(4), shallow spr. tillage(5), disk ripper(6), winter ploughing(7) 7. táblázat A csárdaszállási üzemi kísérlet árbevételeinek alakulása az őszi szántott talajművelési változathoz viszonyítva ( ) (Ft/ha) Talajművelési változatok(1) kukorica(2) kukorica(2) Direktvetés(4) Tavaszi sekélyművelés(5) Tárcsás lazítás(6) Őszi szántás(7) Table 7: The formation on incomes in the Csárdaszállás plant experiment compared to winter ploughing ( ) Production technology types(1), maize(2), sunflower(3), direct sowing(4), shallow spr. tillage(5), disk ripper(6), winter ploughing(7) 8. táblázat A csárdaszállási üzemi kísérlet jövedelmének alakulása ( ) (Ft/ha) Talajművelési változatok(1) kukorica(2) kukorica(2) napraforgó(3) napraforgó(3) napraforgó(3) Direktvetés(4) Tavaszi sekélyművelés(5) Tárcsás lazítás(6) Őszi szántás(7) Table 8: The formation of income compared to winter ploughing in the Csárdaszállás plant experiment ( ) Production technology types(1), maize(2), sunflower(3), direct sowing(4), shallow spr. tillage(5), disk ripper(6), winter ploughing(7) Összességében elmondható, hogy a gazdálkodás színvonala jó, hiszen alacsony önköltségi áron sikerült 1 kg főterméket valamennyi esetben előállítani. Amennyiben 100%-nak vesszük az őszi szántás jövedelmét mind a három évben, akkor megállapítható, hogy a tavaszi sekélyműveléses technológia esetében kukorica jelzőnövény termesztése mellett (2001 és 2002) kisebb jövedelmet lehet elérni. A csárdaszállási üzemi kísérletben vizsgált három évben és négy talajművelési változatban az őszi szántásos technológiát 100%-nak véve a legnagyobb jövedelmet kukorica jelzőnövény termesztése esetén direktvetésben (28%-kal magasabb az őszi szántás jövedelmétől) értük el. Direktvetés esetében kukorica jelzőnövény termesztésénél 2002-ben jelentős jövedelemnövekedést tapasztaltunk (28%). A tavaszi sekélyművelés napraforgó termesztése esetén mutat kedvező képet, hiszen 2003-ban 76%-os jövedelemnövekedést tapasztaltunk az őszi szántás jövedelméhez képest. A három vizsgált évben a direktvetésben napraforgó termesztése esetében 3%-os jövedelemcsökkenést tapasztaltunk, azonban ha figyelembe vesszük, hogy a vizsgálat további két évében a direktvetés sokkal nagyobb jövedelmet eredményezett, mint az őszi szántás, ez kedvezőnek mondható ben a tárcsás lazítóra alapozott technológia az őszi szántáshoz viszonyítva 36%-os veszteséget eredményezett. Ez az adat eltér a vizsgálat többi évének adatától. Ha a tárcsás lazítóra alapozott technológiát a vizsgálat három évében együttesen kezeljük mindenképpen jövedelmezőbb, mint az őszi szántás. Tavaszi sekélyművelést napraforgó alá érdemes a vizsgálat három évének adatai alapján alkalmazni. Kukorica alá 2001-ben az őszi szántáshoz viszonyítva 23%-os veszteséget, míg 2002-ben 36%-kal kevesebb jövedelmet regisztráltunk. 51
6 Adott termőhelyi viszonyok mellett a tavaszi sekélyművelő eszköz használata nem javasolható kukorica termesztése esetén. A hagyományos művelés valamennyi jelzőnövény esetében jövedelmezőnek bizonyult. A legnagyobb jövedelmet 2001-ben a kukorica hozta. Jelentős volt a jövedelemtermelő képessége a napraforgónak is 2003-ban. IRODALOM Birkás M. (1987): A talajművelés minőségét befolyásoló agronómiai tényezők vizsgálata, Kandidátusi értekezés, Gödöllő. Birkás M. (1995): Energiatakarékos és kímélő talajművelés. GATE KTI, Egyetemi jegyzet, Gödöllő. Birkás M. (2002): Környezetkímélő és energiatakarékos művelés. Szent István Egyetem, Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar, Növénytermesztési Intézet, Gödöllő. Eichhorn, H. (1985): Landtechnik. Verlag Eugen Ulmer, Stuttgart. Gyuricza Cs. (2001): A fenntartható talajhasználat alapjai, Akaprint Kiadó. Kahnt, G. (1995): Minimal-Bodenbearbeitung. Verlag Eugen Ulmer, Stuttgart. Kemenesy E. (1964): Talajművelés, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Köller, K. (1993): Erfolgreicher Ackerbau ohne Pflug. DLG.- VERlag, Frankfurt am Main. Kreytmayr, J.-Weigelt, H. (1989): Anbauverfahren Horsch exakt geprüft. DLG-Mitteilungen, Láng I.-Csete L. (1992): Az alkalmazkodó mezőgazdaság, Budapest. Linke, C. (1996): Bestellkosten im Vergleich. Direktstaat 96/ Nagy, J.-Rátonyi, T.-Sulyok, D.-Huzsvai, L. (2003): Effect of fertilization on the yield of maize (Zea mays L) in different years, Debrecen, Nagy, J.-Rátonyi, T.-Sulyok, D.-Huzsvai, L. (2005): Effect of fertilization on the yield of maize (Zea mays L) in different years, In: Pollution and water resources, Columbia Univ. Seminar Proc., Ed.: George J. Halasi Kun, XXXV Njos, A. (1983): Variability in soil structure and inconsistency in soil tillage terminology. Soil Till. Res O Callaghan, J.R. (1994): Resource utilisation and economy of soil tillage in crop production systems. Soil Tillage Res Rátonyi T.-Megyes A.-Sulyok D. (2003): A talajállapot és a talajművelés összefüggései a kukoricatermesztésben, 50 éves a magyar hibridkukorica, Jubileumi emlékülés, Martonvásár. Sembery P. (1989): Energiatakarékosság a mezőgazdaságban, Műszaki Kiadó, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Sieg, R. (1984): Ein neues Bodenbearbeitungsgerat Schweiz, Lnadtech., Brugg Sulyok, D.-Szilágyi, R.-Fodor, N.-Kovács, G.J. (2003): Economic modeling based on 4M modell, EFITA, Debrecen Sulyok D.-Rátonyi T.-Szilágyi R.-Fodor N. (2004): A kukoricaágazat ökonómiai vizsgálata a 4M-ECO modellel kötött réti talajon, IX. Nemzetközi Agroökonómiai Napok, Gyöngyös. Sulyok D.-Fodor N. (2005): Komplex növénytermesztési szimulációs tevékenység kötött réti talajon, Európa Napi Konferencia, Mosonmagyaróvár. Weersink, A.-Walker, M.-Swanton, C. (1992): Economic Comparison of Alternative Tillage Systems under Risk Can. Journal of Agr. Economics
Különböző talajművelési rendszerek agronómiai és ökonómiai értékelése
Különböző talajművelési rendszerek agronómiai és ökonómiai értékelése Sulyok Dénes Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Földműveléstani és Területfejlesztési Tanszék, Debrecen
Kukoricatermesztés eredményességének értékelése üzemi körülmények között a Hajdúsági Löszháton
Kukoricatermesztés eredményességének értékelése üzemi körülmények között a Hajdúsági Löszháton Sulyok Dénes, ügyvivő szakértő Megyes Attila, egyetemi adjunktus, PhD Rátonyi Tamás, egyetemi docens, PhD
DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Földműveléstani és Területfejlesztési Tanszék
DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Földműveléstani és Területfejlesztési Tanszék INTERDISZCIPLINÁRIS AGRÁR- ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Doktori Iskola Vezető:
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON
A KUKORICA ÖNTÖZÉSES TERMESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI KÉRDÉSEI A HAJDÚSÁGI LÖSZHÁTON Sulyok Dénes 1 Rátonyi Tamás 1 Nagy János 1 - Fodor Nándor 2 1 Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Földműveléstani és Területfejlesztési
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 8. Előadás A növénytermesztés általános szervezési és ökonómiai kérdései Előadás témakörei
Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Földműveléstani és Területfejlesztési Tanszék Hagyományos talajművelési rendszerek, új talajművelési irányzatok www.agr.unideb.hu/~ratonyi Dr. Rátonyi Tamás egyetemi
ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL ÉS TÁMOGATÁS NÉLKÜLI KUKORICATERMESZTÉS ÖKONÓMIAI ÉRTÉKELÉSE
Gradus Vol 2, No 2 (2015) 247-251 ISSN 2064-8014 ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL ÉS TÁMOGATÁS NÉLKÜLI KUKORICATERMESZTÉS ÖKONÓMIAI ÉRTÉKELÉSE ECONOMIC EVALUATION OF MAIZE PRODUCTION WITH A STATE SUPPORT AND WITHOUT
A differenciált tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem alkalmazásának lehetőségei
Agrárinformatika 2009 Agrárinformatikai Nyári Egyetem A differenciált tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem alkalmazásának lehetőségei Dr. Sulyok Dénes 2009.09.07. Debrecen, 2009. augusztus 26. PRECÍZIÓS
- emberi szükségleteket akar kielégíteni, - gyarapodni, fejlődni akar. - és a jövedelem szerzés is a céljai között szerepel.
Brazsil József Az élőmunka (munkaerő) hatékonyságának vizsgálata a borszőlő termelésben The efficiency analysis of human work force in the winegrape production brazsil@georgikon.hu Pannon Egyetem, Georgikon
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás
Környezetkímélı technológiák
Környezetkímélı technológiák A talajok állapotát veszélyeztetı leromlási (degradációs) folyamatok 1. Fizikai degradáció szerkezetleromlás talajtömörödés cserepesedés felszíni eliszapolódás 2. Kémiai degradáció
A Magyarországon alkalmazott talajművelési rendszerek
A Magyarországon alkalmazott talajművelési rendszerek Hagyományos rendszerek: a teljes felület művelése, alapművelésre ágyeke használata, elmunkálásra egyszerű eszközök (simító, henger, fogas, tárcsa),
AGROÖKONÓMIAI SZIMULÁCIÓS MODELL ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYTERMESZTÉSBEN
AGROÖKONÓMIAI SZIMULÁCIÓS MODELL ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYTERMESZTÉSBEN Sulyok Dénes*, sulyok@helios.date.hu Fodor Nándor**, Szilágyi Róbert***,szilagyir@date.hu Rátonyi Tamás*, ratonyi@helios.date.hu Nagy
A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27
B és L Bt. tulajdonosa Babicz Károly, aki a családjával és testvérével Babicz Lászlóval közösen végzi a gazdálkodást a Pest megyei Tápiószentmártonban. A Babicz testvérek már az 1990-es évek elejétől elkezdték
AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE ÉS A GYOMOSODÁSRA
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA ISKOLA VEZETŐ DR. GÁBORJÁNYI RICHARD MTA DOKTORA AGROTECHNIKAI TÉNYEZŐK HATÁSA A KULTÚRNÖVÉNYEKRE
2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége
Közzététel: 2013. január 21. Következik: 2013. január 24. Népmozgalom, 2012. január-november Sorszám: 13. 2012-ben jelentősen csökkent a főbb növények betakarított termésmennyisége (A fontosabb növényi
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
Talaj- és vízvédelem Biodiverzitás növelése Helyes mezőgazdasági gyakorlatokkal
Talaj- és vízvédelem Biodiverzitás növelése Helyes mezőgazdasági gyakorlatokkal Pecze Rozália Syngenta rozalia.pecze@syngenta.com Miért Zöldítünk? Klíma károk mérséklése Természeti erőforrások védelme
Terület- és talajhasználat szerepe a szárazodási folyamatokban
Terület- és talajhasználat szerepe a szárazodási folyamatokban GYURICZA CSABA ASZÁLY NAPI RENDEZVÉNY BUDAPEST, 2015. JÚNIUS 17. Megbeszélendők 1. Tendenciák a talajművelésben 2. Okszerű talajművelés feltételei
TDK / DIPLOMADOLGOZAT TÉMÁK MKK hallgatóknak (BSc, MSc)
MKK NTTI Földműveléstani Tanszék TDK / DIPLOMADOLGOZAT TÉMÁK MKK hallgatóknak (BSc, MSc) I. Témavezetők: Dr. Birkás Márta, Dr. Percze Attila 1. Művelési rendszerek hatása a talaj állapotára, védelmére,
A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007
Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél
Jövedelemtérképek a precíziós növénytermelésben
gazdálkodás 54. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 176 DOK TOR A NDUSZOK ÉS DOK TOROK II. TUDOM Á N YOS KONFER ENCI Á JA (H A R M A DI K R É S Z) Jövedelemtérképek a precíziós növénytermelésben SMUK NORBERT MILICS GÁBOR
Precíziós gazdálkodás a gyakorlatban
Precíziós gazdálkodás a gyakorlatban doing the right thing at the right place at the right time Kauser Jakab K-Prec Kft. jakab.kauser@k-prec.hu Amiről beszélni fogok Bemutatkozás Precíziós gazdálkodás
A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei
A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei Harnos Zsolt Csete László "Precíziós növénytermesztés" NKFP projekt konferencia Bábolna 2004. június 7-8. 1 A precíziós mezőgazdaság egy olyan farm
Precíziós gazdálkodás, mint a versenyképesség és a környezetvédelem hatékony eszköze. Dr. Balla István Tudományos munkatárs NAIK-MGI
Precíziós gazdálkodás, mint a versenyképesség és a környezetvédelem hatékony eszköze Dr. Balla István Tudományos munkatárs NAIK-MGI Bevezetés Robbanásszerű népességnövekedés Föld lakossága 7,5 Mrd. fő
Pályázó: Dr. Farkas Anikó. Publikációs jegyzék Dr. Farkas Anikó
Publikációs jegyzék Dr. Farkas Anikó Lektorált tudományos cikk hazai folyóiratban 2 Farkasné Szerletics A. 2002. Művelési rendszerek értékelése gyomszabályozási szempontból gödöllői barna erdőtalajon.
A BAKTÉRIUMTRÁGYÁZÁS ÉS A MŰTRÁGYÁZÁS GAZDASÁGI HATÁSAINAK ELEMZÉSE A KUKORICATERMESZTÉSBEN
Gradus Vol 2, No 2 (2015) 252-256 ISSN 2064-8014 A BAKTÉRIUMTRÁGYÁZÁS ÉS A MŰTRÁGYÁZÁS GAZDASÁGI HATÁSAINAK ELEMZÉSE A KUKORICATERMESZTÉSBEN ECONOMIC EFFECTS OF THE BACTERIUM MANURING AND USING ARTIFICIAL
A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29.
A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon Tikász Ildikó Edit Budapest, 2016. szeptember 29. Tartalom 1. Száraz hüvelyesek jelentősége 2. Termelési mutatók
A kukoricahibridek makro-, mezo- és mikroelemtartalmának változása a tápanyagellátás függvényében
A kukoricahibridek makro-, mezo- és mikroelemtartalmának változása a tápanyagellátás függvényében Jakab Péter Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
A kukorica öntözésének technológiai és gazdasági kérdései
A kukorica öntözésének technológiai és gazdasági kérdései Hazánk ökológiai körülményeinek figyelembe vételével megállapítható, hogy a tenyészidőszakok többségében a természetes csapadékellátás sem mennyiségben,
A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI
A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI Mélylazítás célja és szükségessége Célja: a talaj fejlődési folyamatainak eredményeként vagy egyéb talajtani és agrotechnikai okokból a talaj mélyebb rétegeiben
FÖLDMŰVELÉSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
FÖLDMŰVELÉSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Csökkentett menetszámú, művelettakarékos talajművelés Előadás áttekintése Csökkentett menetszámú művelés Direktvetés
Duna Stratégia Zöld minikonferencia október 8. A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban
A talajvízforgalom szerepe és jelentősége változó világunkban Tóth Eszter MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet Pannon Egyetem Földünk klímája 10 millió évvel ezelőttől napjainkig Forrás: met.hu Az elmúlt
Összefoglalás. Summary
Parlagoltatásos, zöld- és istállótrágyázásos vetésforgók összehasonlítása a talajtömörödöttség tükrében Szőllősi István Antal Tamás Nyíregyházi Főiskola, Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar Jármű és
Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14.
Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja Heicz Péter, 2014.01.14. Termelői kihívások Magyarországon Hogyan tudom stabilizálni a terméshozamaimat ilyen időjárási szélsőségek mellett?
Az egyes ágazatok főbb döntési problémái
Az egyes ágazatok főbb döntési problémái Növénytermesztési ágazatok Egyéves növénytermesztési ágazatok (Kalászos gabonafélék, kukorica, napraforgó stb.) Többéves (évelő) növénytermesztési ágazatok (lucerna,
DEVELOPMENT OF THE COLLATERAL PRODUCTION AVERAGE FOR HOLLÓSY, ZSOLT. Keywords: EU, region, wheat, corn, collateral production average.
DEVELOPMENT OF THE COLLATERAL PRODUCTION AVERAGE FOR WHEAT AND CORN IN THE HUNGARIAN REGIONS HOLLÓSY, ZSOLT Keywords: EU, region, wheat, corn, collateral production average. Hungary can be said to play
Talajnedvesség szintek 2009-ben a Talajminőség Klíma kísérletben (Hatvan-Józsefmajor)
Talajnedvesség szintek 2009-ben a Talajminőség Klíma kísérletben (Hatvan-Józsefmajor) Művelési kezelések: 1. Szántás (28-32 cm, SZ) és elmunkálás, 2. Lazítás (35-40 cm, L), elmunkálás tárcsával, 3. Kultivátoros
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,
A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő.
Interjú Mosó Ottó 500-ak Klubja résztvevővel Genezis: Bemutatnád a gazdaságot röviden? A család 520 hektáron gazdálkodik, ebbe beletartozik két gyermekem gazdasága is, akik gépészként és növénytermesztőként
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente
Gyakorló feladatok a Komplex elemzés tárgyhoz Témakör: Mezőgazdaság
1. példa Az AgroHungária Rt. rendelkezésére álló terület nagysága 4.981 ha (1 ha = 10.000 m 2 ). A földterület művelési ágak szerinti csoportosítását az 1. táblázat szemlélteti. Művelési ág Terület (ha)
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A KUKORICA HAGYOMÁNYOS ÉS CSÖKKENTETT MENETSZÁMÚ TALAJMŰVELÉSI RENDSZEREINEK KOMPLEX ELEMZÉSE
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A KUKORICA HAGYOMÁNYOS ÉS CSÖKKENTETT MENETSZÁMÚ TALAJMŰVELÉSI RENDSZEREINEK KOMPLEX ELEMZÉSE Ferencsik Sándor Témavezető: Dr. Rátonyi Tamás DEBRECENI EGYETEM Kerpely
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára
NÖVÉNYSPECIFIKUS ajánlat őszi búzára technológiával még eredményesebben termesztheti búzáját! Biztosítsa az őszi búza terméséhez szükséges összes tápanyagot! Fajlagos tápanyagigény (kg/t) 27 kg 11 kg 18
A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010
Közzététel: 2011. január 12. Sorszám: 7 Következik: 2011. január 13. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2010 2010-ben közel 2,6 millió hektáron (az előző
Vállalkozások költséggazdálkodása (Renner Péter, BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar)
1/23 Vállalkozások költséggazdálkodása (Renner Péter, BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar) HOZAM RÁFORDÍTÁS EREDMÉNY ÁRBEVÉTEL KÖLTSÉG BR. NYERESÉG BEVÉTEL KIADÁS PÉNZTÁR KÖLTSÉG RÁFORDÍTÁS KIADÁS HOZAM
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:
DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Fölhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Debrecen, Böszörményi út 138
A T C DEBRECENI EGYETEM Agrártudományi Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar Fölhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Debrecen, Böszörményi út 138 BALMAZ típusú mélylazító munkájának minősítése
AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK
AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK Az Agroklimatológiai Kutatócsoport publikációi (1996-2012): Könyvrészlet: 1. VARGA-HASZONITS Z. (1997): Agrometeorológiai információk és hasznosításuk. In: Meteorológia
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA. Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei Észak-Magyarországon 2006 Miskolc, 2007. február Igazgató: Dr. Kapros Tiborné Tájékoztatási osztályvezető:
TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI SZIMULÁCIÓS MODELL BEMUTATÁSA
TÁPANYAGGAZDÁLKODÁSI SZIMULÁCIÓS MODELL BEMUTATÁSA Sulyok Dénes*, sulyok@helios.date.hu Szilágyi Róbert**, szilagyir@date.hu Rátonyi Tamás*, ratonyi@helios.date.hu Huzsvai László*, huzsvai@helios.date.hu
1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése 1.1 A munka kezdete és befejezése: 1.2 Célkitűzés:
1. A kutatás célja, a munkatervben vállalt kutatási program ismertetése 1.1 A munka kezdete és befejezése: 23-26. 1.2 Célkitűzés: A hagyományos és a talajkímélő termesztéstechnológiai rendszerek talaj
ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése
ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212
2015/2016 tanév II. félév
SMKNZ2014XN Növénytermesztéstan I. Mezőgazdasági mérnöki szak (BSc) II. Növénytermesztő mérnök BSc II. Hétfő 8 15-9 45 III. ea. (Tárgyfelelős: Dr. Jolánkai Márton) Hét Előadás Előadó 1. febr. 8. Bevezetés,
SZENT ISTVÁN EGYETEM. Alkalmazkodó, környezetkímélő talajművelés feltételeinek megteremtése szántóföldi körülmények között
SZENT ISTVÁN EGYETEM Alkalmazkodó, környezetkímélő talajművelés feltételeinek megteremtése szántóföldi körülmények között Doktori (PhD) értekezés tézisei Földesi Petra Gödöllő 2013 A doktori iskola megnevezése:
Mezőgazdasági termelői árak, december
Közzététel: 2009. február 12. Sorszám: 22. Következik: 2009. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2008. december Az agrár termelőiár-szintje 2008. decemberben 22,6%-kal mérséklődött
A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN. VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS
A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS A globális felmelegedés kedvezőtlen hatásai a Mátraaljai
A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013-ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2013)
Közzététel: 2014. január 22. Következik: 2014. január 24., Népmozgalom, 2013. januárnovember Sorszám: 13. A gabonafélék termésmennyisége mintegy harmadával nőtt 2013ban (A fontosabb növényi kultúrák előzetes
VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK
A műtrágyázás üzemi számításának menete 1. A gazdaság (tábla) talajtípusának meghatározása és szántóföldi termőhelyi kategóriákba sorolása 2. A táblán termesztendő növény termés-mennyiségének mennyiségének
Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt
Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó
A KUKORICA STRESSZREZISZTENCIA KUTATÁSOK EREDMÉNYEIBŐL
A martonvásári agrárkutatások hatodik évtizede A KUKORICA STRESSZREZISZTENCIA KUTATÁSOK EREDMÉNYEIBŐL MARTON L. CSABA, SZŐKE CSABA ÉS PINTÉR JÁNOS Kukoricanemesítési Osztály Bevezetés Hazai éghajlati viszonyaink
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar
Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar A szántóföldi tartamkísérletek olyan élő laboratóriumként
Takarmánynövény termesztés előadás Állattenyésztő mérnök BSc II. Hétfő sz. (Tárgyfelelős: Dr. Kassai Mária Katalin)
SMKNZ2013ÁN Takarmánynövény termesztés előadás Állattenyésztő mérnök BSc II. fő 11 45-13 15 103. sz. (Tárgyfelelős: Dr. Kassai Mária Katalin) 1. szept. 5. Fajta- és vetőmagvizsgálat, minősítés Kassai K.
Az évjárat és a műtrágyázás hatása az eltérő genetikai adottságú kukoricahibridek termésére, a fotoszintézis és a levélterület alakulására
Az évjárat és a műtrágyázás hatása az eltérő genetikai adottságú kukoricahibridek termésére, a fotoszintézis és a levélterület alakulására El Hallof Nóra Sárvári Mihály Debreceni Egyetem Agrártudományi
Mezőgazdasági termelői árak, március
Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb
Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei
Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei A KWS Magyarország Kft. első alkalommal hirdette meg Szemes Kukorica Termelési Versenyét. A verseny kihirdetésének célja többek között az
I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április
I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.
37/ / Oktatási és kutatási tevékenység, tantárgyfelelős, tanácsos, vagyongazdálkodási referens
SZEMÉLYI ADATOK AMBRUS ANDREA 37/518-300 +36-70/365-7427. ambrus.andrea@uni-eszterhazy.hu Neme: nő.. Születési dátum 1975./..06/29 Állampolgárság magyar adjunktus SZAKMAI TAPASZTALAT Oktatási és kutatási
500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!
5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral
500-ak Klubja eredmények őszi búzában
00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító
Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685
SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTERMESZTÉSI INTÉZET 2103 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522-000 EXT. 1671 E-MAIL: NOVENYTERMESZTES@MKK.SZIE.HU Életrajz Dr. Máté
AZ ASZÁLY NÖVÉNYTERMELÉSRE GYAKOROLT HATÁSAI VÁGÓ KATALIN ÖSSZEFOGLALÁS
AZ ASZÁLY NÖVÉNYTERMELÉSRE GYAKOROLT HATÁSAI VÁGÓ KATALIN ÖSSZEFOGLALÁS Napjainkra egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok egyre gyakoribbak. A világban lejátszódó környezeti
Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi
Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben
Kökény Mónika 1 Tóth Zoltán 2 Hotváth Zoltán 3 - Csitári Gábor 4 Mikrobiális biomassza és a humuszminőség alakulása trágyázási tartamkísérletben Development of microbial biomass and humus quality in a
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 2015. november 17. Az EU-28 szójatermesztése Terület (1000 hektár) 2014 2015 15/14 EU-28 (%) %-ában IT 233 320 +37 45 FR
Földesi László - Dr. Nagy Sándor Gödöllő,
Kicsiből nagyot Ahogy Franciaországban láttuk Földesi László - Dr. Nagy Sándor Gödöllő, 2017. 12. 14. ? Termesz kolónia (több millió egyed) Méhcsalád (40-80 000 egyed) Éves mérlegfőösszeg: 103,58 Mrd USD
A VADGAZDÁLKODÁS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK ELEMZÉSE
A VADGAZDÁLKODÁS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK ELEMZÉSE Bleier Norbert, Bíró Zsolt és Csányi Sándor Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék 2100 Gödöllô, Páter u. 1. Bevezetés A hazai
Dr. Varga Zoltán publikációs listája
Dr. Varga Zoltán publikációs listája Könyvrészlet: 1. VARGA Z. (2010): Az agrometeorológiai információk hasznosításának alapjai. In: Anda A. Kocsis T. (szerk.): Agrometeorológiai és klimatológiai alapismeretek.
Talajművelési módok és a talaj agronómiai szerkezetének összefüggései
AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 56 (2007) 1 21 28 Talajművelési módok és a talaj agronómiai szerkezetének összefüggései BENCSIK KATALIN Szent István Egyetem, Növénytermesztési Intézet, Gödöllő A szántóföldön gazdálkodó
A termesztési tényezők hatása az őszi búza termésére és a terméselemekre 2000-ben
A termesztési tényezők hatása az őszi búza termésére és a terméselemekre 2000-ben Lesznyák Mátyásné Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Növénytermesztési és Tájökológiai
Számvitel III 11 gyakorlat Költségelszámolási rendszerek 12. szeminárium
1. Feladat Egy vállalat néhány éve alapanyagot vásárolt, amelynek beszerzési értéke 100 000 forint volt. Az alapanyag felhasználásával gyártott termékre nincs kereslet, egy vevő kivételével, aki az általa
I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június
I. évfolyam, 5. szám, 214 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 214. június Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 214. június I. évfolyam, 5. szám,
Növénytermesztés éves eredményterve 2009.
2009_05_26_05_06 Növénytermesztés éves eredményterve 2009. Növénytermesztés Sorszám Megnevezés / Bontások Növénytermesztés Őszi búza Széna Kukorica Napraforgó Burgonya 1. Belföldi értékesítés nettó árbevétele
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5
1.) Magyarországi helyzet Piaci információk a gabonáról és az olajnövényekről A Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának június 24.-i ülésén elhangzottak szerint a kalászosokból jó termés ígérkezik.
Összefoglalás. Summary. Bevezetés
Talajvédő művelési rendszerek hatása a talaj vízgazdálkodására László Péter 1 Gyuricza Csaba 2 1 Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete 2 Szent István Egyetem Mezőgazdaság-
TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai
TALAJMŰVELÉS II. A talajművelés eljárásai Cziráki László 2014. A talajművelés eljárásai Fogalma: meghatározott céllal, kiválasztott eszközzel végzett talajmunka Talajelőkészítés: több talajművelési eljárás
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. hét Előadás áttekintése Az őszi búza integrált, fenntartható termesztéstechnológiájának agrotechnikai
Bérgép KITE KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ. Célunk a. Technológiai gépbérlet AJÁNLATOK
KITE Bérgép Célunk a KOCKÁZATMENTES, TERVEZHETŐ, KISZÁMÍTHATÓ mezőgazdasági termelés műszaki és technológiai biztosítása! AJÁNLATOK 2016 2 A KITE Zrt. Magyarországon, sőt Európában egyedülálló módon komplex
Légi növényvédelem és növénytáplálás drónokkal. - Tények és tervek -
Légi növényvédelem és növénytáplálás drónokkal. - Tények és tervek - Növényvédelmi Intézet, Gödöllő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) NAIK Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (NAIK MGI) Nemzeti
Döntéstámogatási rendszerek a növénytermesztésben
PANNEX workshop Budapest, 2016. november 17. Döntéstámogatási rendszerek a növénytermesztésben Jolánkai Márton - Tarnawa Ákos Szent István Egyetem, Növénytermesztési Intézet A kutatás tárgya az agrár ágazatok
Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture
A talajművelés szerepe a termékenység és az élelmiszerbiztonság fenntartásában
A talajművelés szerepe a termékenység és az élelmiszerbiztonság fenntartásában Birkás Márta egyetemi tanár, MTA doktora Szent István Egyetem Gödöllő 2015. június 17. 2015 A TALAJOK NEMZETKÖZI ÉVE A talajokat
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában.
Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett 2013. júniusában. Megrendezésre került az első 500-ak Klubja szántóföldi bemutató 2013. június 14-én 11 órától a Nógrád
Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági
HÁZI DOLGOZAT TÁVOKTATÁS TAGOZAT PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK 2014/2015. TANÉV TAVASZI FÉLÉV
HÁZI DOLGOZAT TÁVOKTATÁS TAGOZAT PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK 2014/2015. TANÉV TAVASZI FÉLÉV 1 1. FELADAT: Gazdasági kalkuláció Egy vállalkozás tevékenységéhez tartozó egyik üzem adatai a következők: (Az üzemben
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Döntést megalapozó eljárások A döntéshozatal eszközei 29. lecke Döntéshozatal eszközei