AZ ÉLETESÉLYEK TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI MAGYARORSZÁGON Uzzoli Annamária 1

Átírás

1 Bevezetés AZ ÉLETESÉLYEK TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI MAGYARORSZÁGON Uzzoli Annamária 1 Miközben a fejlett országokban az utóbbi időben egyfajta értékmérő vált az egészség, illetve az egészségre orientált életmód, addig Közép- és Kelet-Európa országaiban a rendszerváltozás átmeneti folyamatai tovább rontották a népesség egészségi állapotát. Ráadásul Magyarország rendkívül kedvezőtlen morbiditási (megbetegedési) és mortalitási (halálozási) helyzete szinte egyedülálló az egykori szocialista országok körében is: ennél rosszabb egészségi állapot már csak a szovjet utódállamokban tapasztalható. A születéskor várható átlagos élettartam és a csecsemőhalálozás összetett módon fejezi ki az életesélyeket, hisz mindkét mutató alakulásában meghatározóak a halálozási viszonyok. A halálozási arányok a kormegoszlástól függenek: ha a népesség öregszik, akkor a halálozási arány is növekszik. A különböző kormegoszlású népesség mortalitásának összehasonlítását a születéskor várható átlagos élettartam kiszámítása teszi lehetővé. Így egy adattal lehet a populáció halandósági szintjét jellemezni. Minél jobbak a halálozási viszonyok, annál magasabbak a születéskor várható átlagos élettartamok. A magas csecsemőhalálozási arányszám ugyanakkor befolyásolja az ország reprodukciós folyamatait, halálozási viszonyait és a születéskor várható átlagos élettartam alakulását. Ez az oka annak, hogy az életesélyek tárgyalása során a továbbiakban ezt a két mutatót alkalmazom. A tanulmány célja egyrészt az életesélyek hazai változásainak; másrészt jelenlegi területi különbségeinek bemutatása. A vizsgálat térbeli keretét elsősorban a megyei szint alkotja, időbeli keretét pedig leginkább a XX. század második felének, főleg az közötti időszak adatbázisa teszi ki. Hipotézisem, hogy a rendszerváltozás előtt az ország kedvezőtlen egészségi állapotú térségeinek életesélyei romlottak leginkább 1990 után. Az egészségi állapot változásai a XX. században A mai Magyarország területét alapul véve a XIX. század közepétől kezdődött az egészségi állapot lassú javulása hazánkban a halálozások csökkenő tendenciájával párhuzamosan. A XX. század első felében a háborús eseményektől és következményeiktől elsősorban a járványoktól - eltekintve a javulás elsősorban a fertőző megbetegedések közülük is leginkább a tbc visszaszorításával, illetve a csecsemő- és gyermekhalandóság, valamint az anyai halálozás mérséklődésével magyarázható után tovább folytatódott az egészségi állapot javulása, ugyanis minden életkorban, különösen a 35 éven aluliak körében javultak a halálozási viszonyok. Lényegében a hatvanas évek közepéig a halandóság hazánkban hasonlóképpen javult, mint a többi európai országban, sőt a fertőző betegségek csökkentése révén nagyobb mértékben, mint a fejlett európai országokban (Józan, P. 1994a). Azonban az évtől kezdve folyamatos romlásnak indult hazánk nyers halálozási arányszáma (Klinger, A. 1985), s azóta az egészségi állapot folyamatos rosszabbodásának vagyunk szemtanúi. Az egészségi állapot jelenlegi hazai helyzete elsősorban a XX. század második felében kialakult mortalitási és morbiditási helyzet, sőt részben a demográfiai helyzet következménye. A magyarországi halálozások alakulását alapvetően két tényező határozta és határozza meg a hatvanas évek óta (Balázs, J. Horváth, R. 1993): 1 Tudományos segédmunkatárs - ELTE TTK Regionális Földrajzi Tanszék (1117 Budapest, Pázmány P. sétány 1/C; /1738; Fax: ) (uzzoli@ludens.elte.hu) 1

2 1. A népesség fokozatos elöregedése maga után vonta a halálozások számának emelkedését. 2. A kor szerinti halálozási arány 1945 után az első húsz évben határozottan javult minden korcsoportban, aztán később főleg a 30 évnél idősebb korcsoportokban először lassúbb, majd gyorsabb romlása következett be. Magyarországon a XX. század második felében a halálozási viszonyok két alapirányzata alakult ki: az közötti időszakban a halálozási arány alacsony szintre süllyedt, az közötti időszakban pedig fokozatosan emelkedett (Józan, P. 1989). Így a hazai halálozások történeti alakulásában 1945 után javuló, romló és változatlan tendenciák következtek be, melyek okai különbözőek voltak a rendszerváltozás előtt, s azt követően előtt a következő időszakok különíthetők el (Klinger, A. 1985): : A háborús események, a háborús sérülések következményei, a táplálkozási hiányosságok miatt rendkívül rossz volt az egészségi állapot és magas volt a halálozási arány (1. ábra) : A halandóság kezdetben egyenletes, később gyorsuló javulása következett be, melyet még az öregedés lassan meginduló folyamata is csak alig befolyásolt. Elsősorban a csecsemő- és gyermekkorú, valamint a 35 év alatti népesség halandósága jelentős mértékben és következetesen javult ebben az időszakban. A születéskor várható átlagos élettartam 61,9 évről 69,4 évre emelkedett : Megindult a halálozások számának és a lakosság számához viszonyított arányának fokozatos emelkedése, a magyar népesség egészségi állapotának romlása. A rosszabbodás leginkább a év közötti népességet érintette az idült nemfertőző betegségek arányának növekedésével. Ebben az időszakban a halálozási arány emelkedő irányzata 73%-a a népesség öregedésével, 27%-a a kor szerinti halálozások növekvő gyakoriságával magyarázható (Józan, P. 1991) : A nyers halálozási arányszám 1966-tól kezdődő romlása mélypontját a rendszerváltozás előtt 1983-ban és 1985-ben érte el 13,9 -es értékkel (évi halálozással) (2. ábra). Ekkor a halálozások növekedése már nemcsak az öregedési folyamat előre haladásának következménye, hanem a 30 éven felüli korcsoportok halandóságának további romlása : A halálozások számának kismértékű csökkenése történt, a nyers halálozási arányszám 1988-ban 13,2 volt (2. ábra). Ebben az időszakban a lassan meginduló, csekély javulás azonban nem eredményezett hosszútávon kedvező eredményeket, mert a rendszerváltozás közvetlen és közvetett társadalmi, gazdasági és szociális hatásai az egészségi állapot ismételt rosszabbodásával jártak. A rendszerváltozást követően pedig a következő hosszabb-rövidebb időszakok elkülönítése javasolt (Józan, P. 2003): : A halálozási viszonyok erőteljes romlása következett be, elérve a XX. század második felének legmagasabb értékét: a nyers halálozási arányszám 1993-ban 14,6 volt (évi halálozás) (2. ábra) : A halálozások stagnáltak, a nyers halálozási arányszám legkedvezőbb értéke (13,7 ) 1997-ben volt tapasztalható. Mindeközben a születéskor várható átlagos élettartam lassú emelkedése indult meg Magyarországon től: A halálozások számának enyhe mérséklődése tapasztalható. Ugyan a mutatók nem javultak, de nem is romlottak nagyobb mértékben tovább, hanem egy magas szinten állandósultak (Józan, P. 2002). A nyers halálozási arányszám 2002-ben 13,1 volt. 2

3 1. ábra A nyers halálozási arányszám között ötéves átlagokban 14 13, ,5 ezrelék 12 11, , évek átlaga 2. ábra A nyers halálozási arányszám között 14,8 14,6 14,4 14,2 ezrelék 14 13,8 13,6 13,4 13, évek A halálozási viszonyok, s így részben az egészségi állapot változására bizonyos mértékben hatással voltak a hazai népmozgalmi folyamatok is. Közülük leginkább az élveszületések és a természetes szaporodás XX. századi alakulása a legfontosabb: 1945 után az élveszületések folyamatos, lassú csökkenését a halálozások folyamatos, egyenletes növekedése követte, majd 1981-től pedig az azóta is tartó természetes fogyás következett be (3. és 4. ábra). A természetes szaporodás XX. századi változásaihoz természetesen hozzá kell tenni, hogy a két világháború hatására a természetes fogyás jelensége már 1981 előtt is tapasztalható volt: között átlagban évente -4,4 -kel csökkent a népesség, majd a természetes fogyás újbóli megjelenése 1945-ben történt meg (-4,7 ). A magyar népesség több mint húsz éve fogy, miközben a fogyás mértéke is fokozatosan növekedett. A természetes szaporodás utolsó pozitív mérlegének éve 1980 volt (0,3 ): 1979-ben még ez az érték 2,2 volt, azaz két év alatt a természetes szaporodás értéke 1,9 -kal romlott. 3

4 3. ábra A természetes szaporodás Magyarországon között ötéves időszakokban ezrelék évek átlaga Élveszületések Halálozások Természetes szaporodás, fogyás 4. ábra A természetes szaporodás Magyarországon között ezrelék Élveszületések Halálozások Természetes szaporodás, fogyás Az életesélyek változásai Magyarországon Magyarország népességének halálozási viszonyai európai mértékkel mérve mindig rosszak voltak a XX. század folyamán, az epidemiológiai fejlődésben meglévő elmaradottság tükröződött az alacsony születéskor várható átlagos élettartamokban 2. 2 A mortalitáshoz kapcsolódó mutatók a különféle élettartam-mutatók, amelyek az életesélyekről tájékoztatnak. A halandósági táblák alapján számolják ki úgy, hogy az adott évi koréves halálozásból indulnak ki, s megnézik, hogy az adott életkort megélők milyen valószínűséggel halnak meg a következő születésnapjuk előtt, azaz milyen a halálozási valószínűségük. Így az élettartam-mutatók életévekben kifejezett átlagértékek (Józan P. 1996). Legismertebb a születéskor várható átlagos élettartam, amely azt mutatja meg, hogy adott év élve szülöttjei hány évet élnének, ha a születésük évében meglévő korspecifikus halálozási viszonyok változatlanul folytatódnának. Kiszámítása tehát nem az adott évben születettek, hanem az adott évben meghaltak korspecifikus mortalitási mutatóin alapszik. 4

5 A születéskor várható átlagos élettartam 1945 után még csak 62 év volt hazánkban, azonban a halálozási viszonyok javulásával párhuzamosan 1970-re elérte a 70 évet: között látványos mértékben növekedett a mutató értéke (5. ábra). Az életkilátások 5. ábra A születéskor várható átlagos élettartam alakulása Magyarországon között élettartam év, illetve évek átlaga Együtt Férfi Nő javulásának túlnyomó része az közötti időszakban következett be: a születéskor várható átlagos élettartam 5,4 évvel évi 0,8 évvel növekedett, majd az közötti időszakban 2,7 évvel évi 0,3 évvel növekedett a mutató értéke (Józan, P. 1999). A hetvenes években stagnált, a nyolcvanas évektől pedig változó mértékkel, de csökkent a születéskor várható átlagos élettartam: mélypontja 1985-ben volt, abban az évben születettek átlagosan csak 69 évre számíthattak. A nyolcvanas évek folyamán az életesélyek kisebb mértékben javultak 1988-ban, majd egy hosszabb rosszabbodó időszak következett. A nyolcvanas évek folyamán lényegében év között ingadozott a mutató értéke. Az elmúlt évtized során 1993-ban a születéskor várható átlagos élettartam az évi szintre csökkent, majd évekig stagnált az értéke tól lassú emelkedés történt, s értéke ismét meghaladta a 70 évet, 2000-től a 71 évet, 2002-től pedig a 72 évet. A kilencvenes évek második felében a korábbi időszakhoz képest a születéskor várható átlagos élettartam fokozatos emelkedése tapasztalható, amely a halandósági viszonyok összességében kedvező alakulását eredményezte (Vukovich, G. 2002). A közelmúltbeli kismértékű javulás ellenére európai szinten továbbra is nagyon alacsony hazánkban a születéskor várható átlagos élettartam. A nők születéskor várható átlagos élettartama kisebb törésekkel tendenciájában fokozatosan emelkedett 1945 után, azonban a férfiaknál jelentősebb visszaesések voltak tapasztalhatók, így a két nem életesély-különbségei is fokozatosan növekedtek. A XIX. század utolsó évtizedeiben a csecsemőhalandóság olyan magas volt Magyarországon, hogy jelentős mértékben befolyásolta hazánk általános halandóságát: ebben az időszakban a csecsemők 25-30%-a első születésnapja előtt meghalt. A XX. század első 3 Az közötti időszakban a mutató értéke ötéves időszakok átlagának felel meg. 5

6 felében aztán a csecsemőhalandóság 4 igen nagymértékben csökkent, bár mindkét világháború vége felé 150 fölé emelkedett az aránya. Értéke 1945-ben 170, 1947-ben 110, ben 94, 1955-ben 49, 1965-ben 39, 1975-ben 35,9 volt. A javulás az ötvenes évek folyamán volt a legerőteljesebb (6. ábra), a hatvanas és hetvenes évek közepe között stagnált, majd a hetvenes évek közepétől ismételt javulásnak indult. A csökkenés folyamatos, bár igaz, 6. ábra A csecsemőhalálozási arányszám változása Magyarországon között év, illetve évek átlaga ,0 20,0 40,0 60,0 80,0 100,0 ezrelék az utóbbi években mérsékeltebb volt a csökkenés, de így is 10 alatti a mutató értéke. Azonban ez az érték is kétszerese az Európai Unió átlagának: a fejlett európai országokban a csecsemőhalálozási arányszám már 5 alá került. A csecsemőhalandóság csökkenéséhez hozzájárult, hogy 1945 után megváltozott a neonatális 5 és posztneonatális időszak halálozási gyakoriságának relatív súlya. A csecsemőhalálozás endogén és exogén okainak történeti alakulása összefügg az egészségügyi ellátó-hálózat fejlődésével. Az közötti időszakban elsősorban a posztneonatális, exogén halálokokra visszavezethető mortalitás csökkent az egészségügy higiénés feltételeinek javulásával. A hatvanas évek közepe óta a csecsemőhalandóság csökkenése nagyrészt a halvaszületések arányának visszaesésével is magyarázható. Ettől az időszaktól kezdve javult a peri-; neo- és a posztneonatális csecsemőhalandóság (Klinger, A. 1985). Így 1965-től a csecsemőhalandóságot nagyobbrészt a koraszülöttek gyakorisága határozza meg. A kis súlyúak, a koraszülöttek, a fejlődési rendellenességgel születettek (endogén tényező), a születés közben létrejött sérülések áldozatai jelenleg a neonatális csecsemőhalandóság magasabb arányát eredményezik. Az 4 Adott évben 1000 élve szülöttre jutó egy éves kor alatti halálozások száma. A mutató alakulásából következtethetünk az adott ország társadalmi-gazdasági fejlettségére. 5 Az ország egészségügyi ellátásának minőségét a következő csecsemőhalálozási arányszám típusok (Whitelegg, J. 1982) jellemzik: a perinatális, születés körüli (a szülést közvetlenül megelőző és a szülést követő néhány óra) halálozási arányszám 1000 élve szülöttre számítva; a neonatális (újszülött-kori) halálozási arányszám adott évben 1000 élveszülöttre jutó 28 napos kor alatti halálozások száma; a posztneonatális (újszülött-kor utáni) halálozási arányszám a 28 napos kor és az egy éves kor közötti halálozások száma 1000 élve szülöttre számítva. Ezen kívül szokás megkülönböztetni a prenatális, születés előtti halálozást: a magzati veszteséget (magzati halálozások, terhesség-megszakítások) az adott év 100 élve szülöttjére; valamint az anyai halálozást az adott év élve szülöttjére kiszámítva. 6

7 újszülöttek különösen a 2500 gramm alatti súlyúak háromnegyedét a neonatális időszakban, a születést követő 0-6 nap közötti életszakaszban veszítjük el (Szauer, E. 2000). Az életesélyek megyei különbségei Az elmúlt tíz év alatt a születéskor várható átlagos élettartam alapján a megyék egymáshoz viszonyított helyzete nem vagy csak alig változott, azaz a kilencvenes évek elején és most is ugyanazok a jobb és a rosszabb életesélyű megyék ben az országos átlag feletti megyék Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász- Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém, Zala, illetve Budapest; míg 1999-ben Baranya, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Veszprém, Zala, illetve Budapest voltak. A kilencvenes években a mutató tíz éves átlaga alapján (7. ábra) az életesélyek térszerkezetében körvonalazódik egy kedvező (Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém megyével Északnyugat-Magyarország) és egy kedvezőtlen (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével Északkelet-Magyarország) helyzetű térség. Ez utóbbi megyékben a születéskor várható átlagos élettartam az elmúlt tíz évben mindig az országos átlag (1. táblázat) alatt volt. Így a legjobb (Győr-Moson-Sopron) és a legrosszabb (Borsod- Abaúj-Zemplén) helyzetű megye lakosságának életesélyében 2,6 év a különbség úgy, hogy Győr-Moson-Sopron megyében másfél évvel jobbak voltak az életesélyek az országos átlagnál 1999-ben (1. táblázat). A születéskor várható átlagos élettartam nemek szerinti megoszlása szintén a területi különbségeket bizonyítja. Az életesélybeli különbség 1980-ban a férfiak mutatója alapján 3,1 év volt Győr-Moson-Sopron (67,5 év) és Bács-Kiskun (64,4 év) megye között, míg a nők alapján 2,4 év volt Vas (74,9 év) és Somogy (72,5 év) megye között ben a férfiak életesély-különbsége 3,4 évre emelkedett Győr-Moson-Sopron (66,8 év) és Szabolcs- Szatmár-Bereg (63,4 év) megye között. A nők esetében ez a különbség 2,5 év volt Győr- Moson-Sopron (75,0 év) és Komárom-Esztergom (72,5 év) megye között ben a férfiak születéskor várható átlagos élettartamában Győr-Moson-Sopron (68,2 év) és Szabolcs- Szatmár-Bereg (64,7 év) megye között 3,5 év volt a különbség, a nőknél pedig Győr-Moson- Sopron (76,3 év) és Somogy (73,8 év) megye között a különbség 2,5 év volt. A születéskor várható átlagos élettartam nemek szerinti megoszlása (8. és 9. ábra) szintén Északkelet- Magyarország kedvezőtlen helyzetét jelzi. 7. ábra A születéskor várható átlagos élettartam országos átlagától való eltérés,

8 1. táblázat A születéskor várható átlagos élettartam területi különbségei Megyék Budapest 69,9 70,1 69,9 69,9 70,4 70,7 71,1 71,3 71,6 71,6 Baranya 69,1 68,8 68,8 68,8 69,6 69,5 69,9 70,1 70,4 70,7 Bács-Kiskun 68,6 68,9 68,1 68,0 68,2 68,5 69,9 70,2 69,7 70,0 Békés 69,9 70,1 69,3 69,8 70,5 70,3 70,5 71,2 70,8 70,8 Borsod-Abaúj- Zemplén 67,9 67,9 67,8 67,3 67,7 68,6 69,3 69,1 69,6 69,6 Csongrád 69,5 69,5 69,4 69,7 70,5 70,3 70,3 70,9 70,6 70,8 Fejér 69,5 68,9 68,8 69,2 69,8 69,7 70,3 70,1 70,5 70,7 Győr-Moson- Sopron 70,8 70,6 70,3 70,7 70,5 70,0 71,6 72,1 71,7 72,1 Hajdú-Bihar 69,6 69,8 69,6 69,1 69,6 70,1 70,4 70,7 70,3 70,6 Heves 70,0 69,1 68,9 69,5 69,4 69,9 71,0 71,0 70,7 70,8 Jász-Nagykun- Szolnok 69,3 69,7 69,4 69,5 69,4 69,7 70,2 70,4 69,9 70,4 Komárom- Esztergom 68,3 68,5 68,1 68,5 68,8 68,9 69,3 70,0 70,3 70,2 Nógrád 69,2 69,5 68,9 67,9 68,7 69,1 69,8 69,9 70,3 70,2 Pest 68,5 68,5 68,2 68,6 68,9 69,2 69,5 70,2 69,9 70,2 Somogy 69,1 68,8 68,4 68,6 69,3 69,1 69,2 69,9 69,8 69,3 Szabolcs- Szatmár-Bereg 68,2 67,5 67,6 67,1 67,1 68,0 69,3 69,5 69,7 69,7 Tolna 69,4 69,4 68,8 68,9 69,5 69,9 70,0 70,4 71,0 70,1 Vas 69,9 70,7 69,9 69,9 70,8 70,7 70,9 71,5 70,8 70,5 Veszprém 70,2 70,0 70,0 70,3 69,9 70,6 70,9 71,4 71,0 71,4 Zala 70,1 69,9 69,9 68,9 69,2 70,3 70,7 70,9 70,7 70,7 Magyarország 69,3 69,3 69,1 69,1 69,4 69,8 70,3 70,8 70,5 70,6 8. ábra A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 1999-ben 8

9 9. ábra A nők születéskor várható átlagos élettartama 1999-ben A 45 éves korban még várható átlagos élettartam a középkorú népesség életesélyeit fejezi ki, mely hazai szempontból különösen a férfiak halandósági viszonyai miatt fontos információ-hordozó. A férfiak 45 éves korban még várható átlagos élettartama 1980 és 1990 között csökkent, 1990 és 1999 között gyakorlatilag nem változott és 1990 között a vizsgált mutató legnagyobb mértékben Borsod-Abaúj-Zemplén (-2,1 év) és Nógrád (-2,0 év) megyében romlott, s alig változott a fővárosban (-0,2 év). Az 1990 és 1999 közötti változások kapcsán minden megyében javultak 45 éves korban az életesélyek, kivéve Somogy megyét, ahol 0,9 évvel romlott. A nők 45 éves korban még várható átlagos élettartam 1980 és 1990 között a férfiakéval ellentétben alig változott, 1990 és 1999 között pedig enyhén növekedett: 1999-ben a mutató legkedvezőbb értéke Győr-Moson-Sopron (33,1 év), Veszprém (32,8 év) és Heves (32,7 év) megyében volt, a legkedvezőtlenebb pedig Somogy (31,2 év) és Borsod- Abaúj-Zemplén (31,5 év) megyében és 1999 között a nők 45 éves korban még várható átlagos élettartam növekedése Komárom-Esztergom (1,5 év) és Baranya (1,3 év) megyében volt a legnagyobb. A 65 éves korban még várható átlagos élettartam az idősödő népesség még hátralevő életkilátásairól tájékoztat. A férfiak 65 éves korban még várható átlagos élettartama 1980 és 1999 között lényegében nem változott: 1999-ben a mutató alapján a 65 éves korú férfiak a leghosszabb várható átlagos élettartamra Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten (12,8 év), legrövidebbre Somogy és Nógrád (11,3 év) számíthattak. A nők 65 éves korban még várható átlagos élettartama 1980 és 1990 között alig változott, 1990 és 1999 között valamelyest emelkedett: 1999-ben a mutató értéke a legjobb a fővárosban (16,2 év), Győr- Moson-Sopron és Csongrád (16,1 év) megyében, a legrosszabb pedig Somogy (15,1 év), Nógrád (15,2 év) és Pest (15,3 év) megyében volt és 1999 között a nők 65 éves korban még várható átlagos élettartam növekedése Komárom-Esztergom (1,4 év), Fejér (1,2 év) és Baranya (1,1 év) volt a legnagyobb. A várható átlagos élettartam vizsgált mutatói alapján hazánk északnyugati része (Győr- Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém megye) kedvező, az északkeleti rész (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) pedig kedvezőtlen helyzetű. Szintén jók az életesélyek a fővárosban, annak ellenére, hogy Pest és Nógrád megyében viszonylag kedvezőtlenül alakultak a mutatók az elmúlt húsz év során. Az ország nyugati felében Somogy megye helyzete nemcsak a Dunántúlon, hanem az országban is egyike a legrosszabbaknak. 9

10 Az egy éven belül meghalt csecsemők aránya igen érzékenyen fejezi ki egy adott terület társadalmi-gazdasági fejlettségét, a lakosság szociális viszonyait, a helyi egészségügyi ellátás színvonalát (Paksy, A. 2002), azért igen jellemző információ-hordozó az életesélyekről is. A csecsemőhalálozások hazánkban a XX. század folyamán folyamatosan és igen nagymértékben csökkentek, amely együtt járt a megyék közötti eltérések mérséklődésével is (10. ábra). A különbségek bizonyítására a Hoover-indexet alkalmaztam A Hoover-index 6 alapján a csecsemőhalálozások legnagyobb területi különbségei a nyolcvanas évek elején voltak (H=21,2%), azóta a felére csökkent a mutató értéke, annak ellenére, hogy a kilencvenes évek elején egy kisebb fokozódás volt tapasztalható a különbségekben a nyolcvanas évek második feléhez képest. A kilencvenes évek közepétől a csecsemőhalálozások területi különbségei stagnálnak, a Hoover-index értéke 10% körüli. A csecsemőhalálozások számának csökkenése és a területi különbségeinek mérséklődése elsősorban az egészségügyi ellátóhálózat javulásával magyarázható. Nemcsak országos szinten, hanem minden megyében folyamatosan csökkent a csecsemőhalálozások száma az elmúlt 22 évben (2. táblázat): Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyan a mutató közötti átlaga egy kisebb növekedést mutat átlagához képest. Azonban az élveszületések magasabb száma 1992-ig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és 1999-ig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében biztosítani tudta a természetes szaporodás pozitív egyenlegét az országon belül, elsősorban a cigány népesség országos átlaghoz képesti igen magas aránya miatt. Tehát a magasabb és kisebb mértékben növekedő élveszületési szám maga után vonta kissé magasabb csecsemőhalálozást is ebben a két megyében. 10. ábra A csecsemőhalálozás megyei egyenlőtlenségei a Hoover-index alapján évek % Tekintettel arra, hogy évenként is jelentős ingadozások vannak egy-egy megye csecsemőhalálozásában, ezért ennek kiegyenlítésére és átlagával dolgozom. A megyei csecsemőhalálozások tízéves átlagának ugyanezen időszakok országos átlagától való eltérései (11. és 12. ábra) a következő eredményekre vezettek: nőtt azon megyék száma, melyek a kilencvenes években a nyolcvanas évekhez képest az országos átlag alá kerültek a csecsemőhalálozási arányszám alapján. A legnagyobb mértékű javulás Pesten és Budapesten tapasztalható, a javulás tíz év alatt több mint 19 százalékpont volt. Fejér megyében azonban 6 (H= x i -f i /2), ahol x i = csecsemőhalálozási arány; f i = népesség arány. 10

11 2. táblázat A csecsemőhalálozás alakulása (ezrelék) a megyékben ötéves átlagokban, illetve években Budapest 23,1 18,1 13,1 9,2 10,0 8,8 6,7 Bács-Kiskun 20,5 17,5 14,5 10,1 9,3 6,6 6,5 Baranya 20,1 14,7 12,3 9,2 9,8 8,1 4,3 Békés 20,4 20,0 16,6 11,2 8,6 7,9 6,5 Borsod-Abaúj-Zemplén 19,1 19,3 15,4 10,2 9,6 10,3 10,5 Csongrád 16,5 13,8 13,0 7,3 8,1 8,5 7,3 Fejér 19,0 15,8 13,7 11,5 8,9 5,9 6,5 Győr-Moson-Sopron 17,9 14,1 11,9 8,8 10,7 6,6 7,0 Hajdú-Bihar 17,9 17,3 13,3 8,8 8,5 4,1 5,2 Heves 22,7 16,2 13,3 10,0 6,2 7,6 8,9 Jász-Nagykun-Szolnok 19,8 16,3 12,9 10,4 8,7 7,7 7,0 Komárom-Esztergom 18,4 15,7 12,0 10,0 8,8 7,4 7,7 Nógrád 19,4 14,8 12,6 10,9 6,1 8,2 8,1 Pest 23,5 20,3 13,6 10,0 8,5 8,2 5,8 Somogy 23,3 18,8 15,4 12,4 8 12,9 6,9 Szabolcs-Szatmár-Bereg 22,1 22,8 16,2 11,7 11,7 11,0 9,2 Tolna 22,1 17,2 12,8 8,7 11,8 7,2 9,4 Vas 17,2 16,8 12,0 8,3 7,6 6,5 9,9 Veszprém 18,8 15,9 13,2 8,7 7,8 5,7 4,7 Zala 21,2 13,9 10,9 9,2 11,2 9,3 9,4 Magyarország 20,1 17,0 13,4 9,7 9,2 8,1 7,2 Forrás: Demográfiai évkönyvek romlás következett be: a megye a nyolcvanas években több mint öt százalékponttal az országos átlag alatt volt, azonban a kilencvenes években körülbelül ugyanennyi százalékponttal az országos átlag fölé került. A nyolcvanas években a vizsgált mutató alapján legkedvezőbb Csongrád, legkedvezőtlenebb helyzetű pedig Szabolcs- Szatmár-Bereg megye volt; míg a kilencvenes évek legkedvezőbb helyzetű megyéje Vas, legkedvezőtlenebbje pedig ismételten Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt. A csecsemőhalálozási arányszám évi adatai alapján a legrosszabb helyzetű megyék Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint a Dunántúlról Vas, Zala és Tolna megyék (13. ábra). A legjobb helyzetű Hajdú-Bihar, Pest, Veszprém és Baranya megye. A csecsemőhalálozások területi különbségei kapcsán Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tartós kedvezőtlen helyzete regisztrálható. Míg az előbbi megyében 2000-től romlott a mutató értéke, addig az utóbbiban javulás (2001-ben 11,0 ; 2002-ben 9,2 ) történt. 11

12 11. ábra A csecsemőhalálozási arányszám megyénkénti átlaga és az országos átlagtól való eltérése között Csongrád Győr-Moson-Sopron Vas Nógrád Komárom-Esztergom Veszprém Fejér Baranya Zala Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Bács-Kiskun Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Tolna Békés Budapest Somogy Pest Szabolcs-Szatmár-Bereg Magyarország=100% 12. ábra A csecsemőhalálozási arányszám megyénkénti átlaga és az országos átlagtól való eltérése között Vas Zala Csongrád Győr-Moson-Sopron Baranya Komárom-Esztergom Tolna Budapest Hajdú-Bihar Veszprém Heves Jász-Nagykun-Szolnok Nógrád Pest Bács-Kiskun Fejér Borsod-Abaúj-Zemplén Somogy Békés Szabolcs-Szatmár-Bereg Magyarország=100% 12

13 13. ábra A csecsemőhalálozási arányszám 2002-ben Konklúzió Magyarországon az közötti időszakban halálozási mutatóink javuló tendenciája az európai országok körében kedvező helyzetet biztosított hazánknak: a várható átlagos élettartamok növekedését ebben az időszakban a megelőző és gyógyító tevékenység fejlődése okozta, miközben az észak- és nyugat-európai országokban ez a fejlődés korábban zajlott le, s erre az időszakra már nem voltak olyan tartalékok, amelyek további látványos fejlődést okoztak volna (Józan, P. 1994b). Ennek eredményeképpen lemaradásunk a legkedvezőbb mortalitású európai országoktól fokozatosan csökkent. Az 1965 utáni időszakban a mortalitási viszonyok, s így az egészségi állapot romlása azonban olyan mértékű volt hazánkban, hogy néhány évtized alatt a legkedvezőtlenebb helyzetű országok közé kerültünk. Halálozási viszonyaink romló tendenciája alapvetően befolyásolták életkilátásainkat: az életesélyek rosszabbodása és területi differenciálódása szintén a hatvanas évek közepe óta tart. A területi különbségek növekedése elsősorban a rendszerváltozás átmeneti folyamataival erősödött, s elsősorban az eleve rossz egészségi állapotú megyéket (térségeket) érintette. Ez a hatás olyan mértékű volt a kilencvenes évek elején, hogy az akkor s természetesen a kilencvenes évek előtt is már rossz életesélyű megyék helyzete romlott tovább. A kilencvenes évek közepén az egészségi állapot romlásában bekövetkezett mérséklődés az ország jobb helyzetű térségeiben (leginkább Északnyugat-Magyarországon) az életkilátások kedvezőre fordulását eredményezte. Az életesélyek javulása azonban a legrosszabb helyzetű térségekben (leginkább Északkelet-Magyarországon) azonban még nem tapasztalható. Irodalom Balázs, J. Horváth, R. (1993): Bevezetés a demográfiába. - József Attila Tudományegyetem, Állami- és Jogtudományi Kar, Szeged Demográfiai évkönyv Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Józan, P. (1989): A halálozási viszonyok néhány jellegzetessége Magyarországon. - Info Társadalomtudomány pp Józan, P. (1991): A halandóság néhány jellegzetessége Magyarországon az 1980-as években. - -Info Társadalomtudomány o. 13

14 Józan, P. (1994a): Epidemiológiai válság Magyarországon a kilencvenes években I. - Statisztikai Szemle 1-2. pp Józan, P. (1994b): Epidemiológiai válság Magyarországon a kilencvenes években II. - Statisztikai Szemle 3-4. pp Józan, P. (1999): A halálozási viszonyok alakulása Magyarországon in: Fokasz, N. Örkény, A. (szerk.): Magyarország társadalomtörténete Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, pp Józan, P. (2002): A halandóság alapirányzata a 20. században, és az ezredforduló halálozási viszonyai Magyarországon. - Magyar Tudomány 4. pp Józan, P. (2003): Az ezredforduló népesedési viszonyai Magyarországon. - in: Ádány, R. (szerk.): A magyar lakosság egészségi állapota az ezredfordulón. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, pp Klinger, A. (1985): Magyarország népesedése az elmúlt negyven évben. - Statisztikai Szemle 4-5. pp Paksy, A. (2002): A népesség egészségi állapota. - in: Életminőség és egészség. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, pp Szauer, E. (2000): A csecsemőhalandóság és a terhesgondozás területi alakulása a kilencvenes években. - Demográfia 4. pp Vukovich, G. (2002): Főbb népesedési folyamatok. - in: Kolosi, T. Tóth, I. Gy. Vukovich, Gy. (szerk.): Társadalmi riport. Társadalomkutatási Intézet Rt., Budapest, pp Whitelegg, J. (1982): Inequalities in health care: Problems of access and provision. - - Straw Barnes, Retford, Notts. 14