12. évfolyam 12. szám december BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA
|
|
- Flóra Illés
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 12. évfolyam 12. szám december BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Tisztelt Bodaiak, Tisztelt Polgárok! Boda Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében ezúton köszöntöm Önöket! Köszöntőmet egy mesével kezdem, melyet nemrég olvastam. Egy személy megjárja a poklot és a mennyországot is. A pokolban furcsa látvány fogadja. Nagy kerek asztal mellett ülnek a kárhozott lelkek. Az asztalon minden van, mi szemszájnak kellemes. Ám mindegyiküknek hosszabb a keze, ezért bárhogyan is igyekeznek, egy falatot sem bírnak a szájukba tenni. Így mindannyian éheznek. Odafent az égben ugyanez a látvány fogadja. Kerek asztal, sok finom ennivaló és méteres kanalak. Csakhogy az üdvözültek mégis mindig jóllaknak. Ők ugyanis etetik egymást. Ez a kis történet sok mindent elmond mindennapjainkról. Egymáshoz való hozzáállásunk nemcsak a mellettünk élő emberek jó közérzetét, de talán nem túlzás, ha azt mondom a mi életünk sikerességét is, eldöntheti. Elég, ha a rövid nappalokra, a későn érkező reggelekre és a korán leszálló estékre gondolunk. Mindennapjainkban is elég nagy a zűrzavar: év végi zárás, karácsonyi nagybevásárlás, takarítás, ajándékkészítés, családi programok torlódnak egymásra. Mégis a hozzánk közelítő ünnep, karácsony ünnepe egyre nagyobb fényességgel világít ebben a sötétségben. Várjuk a megérkezését, csendességét még talán akkor is, ha gondjaink sötét felhőként tornyosulnak fejünk felett, vagy esetleges magányát nem tudja megosztani az ember senkivel. Mi tehát a karácsony titka? Megmutatja a szeretet útját, hogy megváltsa életünket. A szeretet nem ígéretekkel és törvényerejű rendeletekkel, határozatokkal, nem többségi szavazatokkal jön létre, hanem úgy, hogy rájövünk, szükségünk van egymásra. Ne gondoljunk rózsaszínű álomra, hiszen az élet gondjait, úgy tűnik, nem spórolhatjuk meg. Gondoljunk gyermekeink örömére a karácsonyfa alatt, gondoljunk egy idős személyre, akinek elintéztünk egy-egy ügyet, gondoljunk önmagunkra, amikor sikerült elrendezni egyegy nézeteltérést. Ha egymást tápláljuk, kiegészítjük egymás hiányosságait, értelmet és örömöt adunk egymás életének. Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet és a vele járó békesség tegye széppé az ünnepeket. Kívánom, hogy az ünnepi idő akár egyedül, akár szeretteik vagy barátaik körében töltik a karácsonyt, segítse Önöket igazi kikapcsolódáshoz, testi, szellemi és lelki megújuláshoz, feltöltődéshez, felgyógyuláshoz, hogy az újesztendőt új szívvel és újult erővel kezdhessük. Legyen áldott a jó Isten, aki egy újabb karácsonyt megérnünk engedett. Adjon ez alkalomból boldog ünnepet, olyat, amely nem reked meg az ünneplés külsőségeiben, hanem lélekben is megtisztít és erőt ad a "továbbiakhoz". Ezekkel a gondolatokkal kívánok Boda Község Önkormányzatának nevében minden Bodai állampolgárnak: Békés, boldog Karácsonyt és Eredményekben Gazdag, Boldog Új Esztendőt! Tisztelettel: Kovács Győző polgármester
2 2 Önkormányzati hírek Falugyűlés-közmeghallgatás Boda Község Önkormányzata december 12.-én a Faluházban tartotta évzáró falugyűlés-közmeghallgatását. Kovács Győző polgármester köszöntötte a szép számban megjelent lakókat, majd beszámolt az elmúlt év munkáiról, kiemelve a település szinten tartását, üzemeltetését. A tájékoztató után dr. Örkényi Anna a Szoc. Szolgáltató Központ vezetője tájékoztatta a jelenlevőket az idős gondozottakat érintő törvényi változásokról, majd iskolánk igazgatója, Vér Józsefné számolt be az oktatásról és az óvoda, iskola felújítás állásáról. Mindezek után dr. Schindler Andrea Boda Község Címzetes Főjegyzője számolt be a hivatal munkájáról, kiemelve a rendkívüli tömegű törvényváltozásokat és a megnövekedett helyi szabálysértési eseteket. A kérdések után Kovács Győző polgármester úr a évi költségvetési koncepciót ismertette a jelenlévőkkel, megjegyezve: csak koncepció, hisz az országos költségvetés végszavazása december 23.-án zárul, melynek alapján februárig kell elkészülnie a pontos helyi költségvetésnek. Az egyebek napirendi pontban lakossági kérdések-felvetések következtek. Többségük a kóbor kutyákra és a szennyvízzel kapcsolatos Fundamenta szerződések megszüntetésére vonatkozott. Megjegyzésként elhangzott, hogy valaki (vagy valakik) a közterületen lévő fa szeméttartókba helyezi a telített bébi pelenkákat, ami ízléstelen. Ezek után következett a megjelent nyugdíjasoknak történő egyszeri támogatás kifizetése és a helyszínen lévő Fundamenta munkatársainak segítségével az érvényben lévő szerződések megszüntetése. A megszüntetések folyamatosan zajlanak a továbbiakban is, csak ez után már a házakhoz csengetnek be az ezzel megbízott munkatársak. Felvételünk a falugyűlésen készült. Házi segítségnyújtás Boda Község 130/2010. (XII.07.) kt. sz. határozata a házi segítségnyújtás támogatásra: Boda Község Önkormányzatának Képviselőtestülete úgy rendelkezik, hogy a Házi segítségnyújtás térítési díja napjától 120,- Ft/óra, melyet a szolgáltatás igénybevevőnek kell fizetnie. Hivatali nyitva tartás az ünnepek között A Polgármesteri Hivatal nyitvatartási ideje az év utolsó hetében a következők szerint módosul: között az ügyfélfogadás ideje: 8-tól 13 óráig. A bérek, segélyek, támogatások kifizetésére a banki zárás miatt án csütörtökön kerül sor 9-től 12 óráig. Zöldvölgy társulási ülés A Zöldvölgy Önkormányzatok Területfejlesztési Társulásának település vezetői Ibafán tartottak kihelyezett ülést, melyen döntés született a társulás fenntartásáról. Jelenleg a társulás hatáskör nélkül vegetál, azonban a falvak vezetői arra számítanak, hogy a települések közös érdekek alapján újra hatáskörrel tudják felruházni a közös célok megvalósítására. Záróülést tartott az NYMTIT December 14.-én tartotta záró ülését az NYMTIT Pakson. Az ülésen többek között sor került a törvényi szabályozásnak megfelelően a
3 3 Társulási Megállapodás módosítására, a harmadik negyedévi költségvetés beszámolójára, elfogadására, a munkaterv és a 2011 évi költségvetési koncepció elfogadására. Az ülésen részt vett az RHK Kft. új kinevezett igazgatója is, dr. Kereki Ferenc Úr is, aki novembertől vezeti a céget. Az ülés után a társulás tagjai részt vettek az RHK KFt. által szervezett ünnepi közgyűlésen, melyen dr. Hegyháti József elköszönt a társulásoktól, kiemelve azt a munkát, amit eddig a hulladéktárolás területén közösen végeztek a társulásokkal. Az új évre vonatkozóan csak annyi hangzott el hogy az eddig megkezdett munkát tovább kell folytatni, mert ez a nemzet alapvető érdeke. Vízműügy: Tájékoztatásul a Tisztelt Lakóknak, Olvasóknak: A Pécsi Vízmű - Tettye Forrásház ZRt. nézeteltérése rendszeresen problémákat okoz a kis tulajdonos önkormányzatoknak. Ebben az ügyben már megszámlálhatatlan mennyiségű levelet írtak és tárgyaltak az érintett önkormányzatok, akik egy nevezőn vannak abban, hogy a szolgáltatók vitájában a kis tulajdonos önkormányzatok nem szeretnének igazságot tenni. Csupán ivóvizet szeretnének biztosítani a településeik lakosságának. Mit mutatnak a tények? A tények azt mutatják: Boda Önkormányzatának és a többi érintett önkormányzatnak határozott időre szóló szolgáltatási szerződése van a Pécsi Vízművel. Ezt rendkívüli felmondással felmondani csak meghatározott jogalappal lehet, ellenkező esetben kártérítést kell fizetni. A szerződés bontása továbbá tulajdon vesztéssel is jár. Mindezeken túl: A Tettye Forrásház ZRt. ajánlatában jóval magasabb vízdíjak szerepelnek, mint az eddigiek. A Tettye Forrásház ZRt. ajánlatában a bérleti díj jelentősen csökkentett. A Pécsi Vízmű ZRt. a két vízmű vitájából eredő, esetleges szerződésbontásból keletkező kárai kifizetését a vétlen településre is áthárítaná. A vízmű ügyben, az érintett önkormányzatok júniusában levélben megkeresték Orbán Viktor Miniszterelnök Urat, kérve segítségét a vitás kérdésekben. A levélre a Miniszterelnök Úr Kabinetfőnöke válaszolt, jelezve hogy nem kívánnak a vitában részt venni én az önkormányzatok szintén írásban kérték országgyűlési képviselőiket, hogy segítsenek az ügy megoldásban. Mindezek ellenére a Tettye Forrásház ZRt. újból vízelzárással, vízkorlátozással fenyegette meg a kis településeket. Ezért a települések polgármesterei most újabb és újabb petíciókkal fordulnak Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteréhez. Kiemelendő tény: a kitűzött közgyűlések időpontjában a Pécsi Önkormányzat képviselői, mint többségi tulajdonosok rendre nem jelentek meg az üléseken. Reméljük, ez a nyilvánosság bevonása miatt megváltozik. A tárgyalások és beadványok célja az, hogy a Pécs környéki települések lakóit folyamatosan egészséges ivóvízzel tudják ellátni. Az ügy alakulásáról a települések újságjaikban adtak és adnak tájékoztatást. Bakonya, Bicsérd, Boda, Cserkút, Kővágótöttös, Szalánta, Túrony, Zók Önkormányzatai Petíció A vízmű ügyben érintett 8 önkormányzat sajtónyilvánosság előtt december 21.-én kor Pécs Polgármesterének címzett petíciót nyújtott át, melyet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsági Elnöke, Trombitás Zoltán Úr vett át. A Petíció teljes terjedelmében Boda Önkormányzatának üveges hirdető tábláján olvasható. Kovács Győző polgármester Szolgáltatók díjai: január 01. napjától december 31. napjáig Boda Község közigazgatási területén a következő ivóvíz és csatornadíjakat kell alkalmazni: Pécsi Vízmű Zrt: - lakossági vízdíj: 323,-Ft/m 3 + ÁFA - nem lakossági vízdíj:366,-ft/m 3 + ÁFA - lakossági csatornadíj: 246,-Ft/m 3 +ÁFA, 8,-Ft/m 3 +ÁFA vízterhelési díj - nem lakossági csatornadíj: 276,- Ft/m 3 + ÁFA 8,-Ft/m 3 +ÁFA vízterhelési díj Szentlőrinci PA-SA Szolgáltató Bt: - lakossági folyékony hulladék elszállítása: 1152,-Ft/m 3 +ÁFA -nem lakossági folyékony hulladék elszállítása: 1152,-Ft/m 3 +ÁFA
4 4 Pótszilveszter A Bodai Nyugdíjas Klub szeretettel meghívja Önt és kedves családját a január 22.-én 19 órakor kezdődő Pótszilveszterre. A belépőjegy ára: 600,- Ft/fő. Jelentkezés telefonon: Szabó Józsefné a 73/ , illetve a helyszínen 18 órától. Zene: Delta Együttes. Mindenkit szeretettel várunk! Bodai Nyugdíjas Klub Mikulás járt a Faluházban Gyermekeink nagy örömére ismét Bodán járt a mikulás. December 6.-án este gyermekek serege várta a Faluházban a mikulást, aki 17 óra körül meg is érkezett. Nagy zsákját cipelve fáradtan, de örömmel jött ismét Bodára. Gyermekeink vidám műsorral köszöntötték, ezek után a mikulás név szerint adta át a gyermekeknek az ajándékait. Sportegyesületünk a december 15.-én este tartott záró vacsorával lezárta az őszi szezont. Egy mérkőzés maradt el az időjárás miatt, (Pellérd) ezt a tavaszi szezon előtt kell lejátszania a felnőtt csapatnak. A záró rendezvényen az egyesület felnőtt csapatának edzője, Kincses Viktor tartott értékelést az általa vezetett időszakról. Az értékelés személyre szóló volt, ami vegyes érzelmeket váltott ki a játékosok körében, igaz az edző mindezt jobbító szándékúnak szánta a jövőt illetően. Romvári János technikai vezető elmondta, hogy a sok sárga lap ellenére a csapat a sportszerűségi versenyben 3. helyen áll, ami nem rossz eredmény. Megjegyezte: bárcsak a bajnoki tabellán is így állna a csapat. Kovács Győző Polgármester is köszöntötte a csapatot és többek között kiemelte: a tavaszi szerepléstől sokkal többet vár a település és a vezetőség is. Ez vonatkozik a helyezésre, valamint a játékosok hozzáállására. Az őszi szezon zárása finom vacsorával zárult, melyet Kasza József képviselő Úr főzött a csapatnak. Sportegyesületünk két tagjának önfeláldozó munkájával (Kasza Csaba, Kovács Attila) immár hagyományosan teremtornával tisztelegtünk utánpótlás labdarúgásunk megalapítójának, volt fő támogatójának, az elhunyt Bogár Zoltánnak emlékének. A tornán, amely a kővágószőlősi teremben lett megrendezve 12 csapat vett részt. Az estig tartó tornát a pécsi Diana csapat nyerte, második helyen Boda csapata végzett. Bodai Hírmondó A gyerekek türelmesen várták, hogy a Télapó szólítsa őket. Képeink is ezt igazolják. Készült 200 példányban. Kiadó: Boda Község Önkormányzata Szerkesztők: Varga Mária és Horváth Katalin : 7672 Boda, Petőfi S. u. 28. Tel./Fax: 73/
5 5
6 6
képezik a 2. pontban meghatározott követelések. I./ Komfort levél a Pécsi Vízmű Zrt. részéről Az Aquainvest Kft. által kiállított saját váltó
APPORTLISTA és KÖZÖS TAGI NYILATKOZAT Alulírott Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.; képviseli: dr. Páva Zsolt Polgármester), mint a Pécsi Eszközkezelő Kft. (székhelye:
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:20/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám
A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám Az elektronikus hírlevél segítségével szeretnénk partnereinket időszakonként értesíteni az aktuális eseményekről, rendezvényekről,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba
Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 6-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/ , 88/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:91-3 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati
T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2653-7/2010. 3. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az
Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó
Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. december 17-én (csütörtök) 18,00 órára összehívom. Az ülés helyszíne: Az önkormányzat
Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2014. december 2. - án 16.30 órakorkor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú
Szám: /2014. BÉB
Szám: 297-10/2014. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 25. napján 19 órakor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ikt.szám: -1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 23-án 18 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról A Képviselő-testülete által meghozott
Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. szeptember 18. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte
Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről
Mátrai Önkormányzati Társulás Elnöke, 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Társult települési önkormányzat polgármestere Szám: /2015/I. Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Készült: a
Jegyzőkönyv. Cserti Istvánné elnök Balogh Beáta igazgató
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatnak Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. szám alatti hivatali helyiségben 2018. november
Boldog Karácsonyi Ünnepeket!
Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
ELŐTERJESZTÉS. 2011. december 15-i rendkívüli ülésére
Új napirendi pont 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hulladékgyűjtéssel és hulladékudvar
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut
Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén december 11-én (kedd) 17 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin
MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ának ülésén 2012. december 11-én (kedd)
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Komló- Víz Kft. taggyűlési határozatainak jóváhagyása, valamint
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester
Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése
Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.
Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes
Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 8/2015. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen voltak:
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Babina Éva alpolgármester, Gáspár Imréné Koseluk Zsuzsanna képviselő, Veres Zsolt PGB elnök
JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. június 5. napján tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balatonföldvár - Városháza Jelen vannak: Holovits Huba polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. december 13-án a ség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Fekete Csaba al Sipos László képviselők Nagy Gáborné
JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1
- 2 - (2) A 16/2000. (III.31.) sz. rendelettel módosított részek április 1-jén lépnek hatályba.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/1991. (III.7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által fenntartott költségvetési szerveknél, intézményeknél, valamint Zalaegerszeg közigazgatási területén
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 18-án megtartott soron következő testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478. Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 229/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. január 19-án 17.00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vadna Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31-én, 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza, Vadna 3636 Vadna,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi
J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2015. december 02.-án, a kaposvári Polgármesteri
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A szociális és gyermekvédelmi ellátási formákról, támogatásokról
A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
1.. A Rendelet 5. -a az alábbi 2.ponttal egészül ki: 5. 2 pont: Hatáskör átruházás, eljárási szabályok:
Képviselő-testületének 8/2010 (II.11.) sz. rendelete ának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2010.(I.28.) sz. rendeletének módosításáról Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított
(egységes szerkezetben a módosításokkal) Általános rendelkezések
Zalaháshágy Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/1997. (X. 28.) sz. rendelete a települési folyékony hulladék gyűjtéséről, elszállításáról és elhelyezésről (egységes szerkezetben a módosításokkal)
V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február
Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére
3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics
Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző
KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 19/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről.
171/16/2014 Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 76/2014.(IX.12.) kt. határozat 77/2014.(IX.12.)
Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2012. április 16-án 17.00 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti
Balatonederics községben a Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. április 29-én 19 órai kezdettel megtartott üléséről.
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-9/2010. J e g y z ő k ö n y v
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-3/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26. napján 15,00 órakor
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK május 16-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK
N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. május 16-ai ny i l v á n o s ülésének Szám: 78-7 /2012. Tartalom: j e g y z ő k ö n y v e KÓD HATÁROZATOK 25/2012.(V.16.) határozat
Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:
SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám
SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:
J e g y z ő k ö n y v. Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 15-én 8.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:23/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt
2011. évi közbeszerzési terv elfogadása.
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 17-én, csütörtökön 18.45 órakor megtartott testületi ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
Ikt.szám: /2014.
Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Mészáros Tamás polgármester Taschner Lászlóné alpolgármester Szöllősi Tibor önkormányzati képviselő Kelemen László önkormányzati képviselő
Ügyszám: 11/2-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Öcs község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. december 12-én 17.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról. Ülés helye: Faluház, Öcs Jelen vannak: Hiányzó
2015. január - december TARTALOM:
Fábiáni 2015. január - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola beszámolója Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány hírei Fábiánsebestyéni
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 3/2015. J E G Y Z Ő
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 21. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március
Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással
Jegyzőkönyv. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 18-án megtartott rendkívüli ülésről
Jegyzőkönyv Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 18-án megtartott rendkívüli ülésről Határozat száma: Tárgya: 84/2013 (VII.18.) Települési szilárdhulladék-gazdálkodási
T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.
Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,
Napirend: 1. Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtér peres ügye 2. A családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás ellátási módjának felülvizsgálata
Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 19./2015. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 22-én 12.00 órai kezdettel megtartott
Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető
Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 7-én (szerdán) 17 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános üléséről. Az ülés
Boda Község Polgármestere 7672 Boda, Petőfi u. 28. sz. Tel. fax: 73/472-079 MEGHÍVÓ. Az ülésre ezúton tisztelettel meghívom!
Boda Község Polgármestere 7672 Boda, Petőfi u. 28. sz. Tel. fax: 73/472-079 MEGHÍVÓ Boda Község Önkormányzatának képviselő-testülete közmeghallgatással egybekötött falugyűlésére Az ülésre ezúton tisztelettel
Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza polgármesteri irodjában tartott ülésén.
Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 30-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza
KACSÓTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2012. évi munka- és ütemterve
KACSÓTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. évi munka- és ütemterve FEBRUÁR Előterjesztés Kacsóta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2012.(..) KT Rendelete a 2012. évi költségvetéséről előterjesztő:
Mosonszolnoki Hírmondó
2006 február Mosonszolnoki Hírmondó 3 Tisztelt Választópolgárok! Mint bizonyára tudják, a Magyar Köztársaság Elnöke az országgyűlési képviselők választás I. fordulóját április 9-ére, míg a második fordulóját
szabálytalan csapadékvíz elvezetés, számlázással kapcsolatos
1 2016.11.22 Dátum Ellenőrző hatóság Eljárás célja Érintett terület Észrevétel Állapot 2013. Gazdasági Versenyhivatal szakszerűségi vizsgálat szolgáltatás díja szakszerűségi vizsgálat szolgáltatás díja
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (II.17.) határozata. a 2015. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL. A munkaprogramból adódó feladatok:
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/. (II.17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell felkutatni a) község útjainak
J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.
9 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 20. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
Beszámoló. Tárgy: 2011.01.01.-től 2011.12.31.-ig az Álhubál Nonprofit Kft. szakmai tevékenységéről.
Beszámoló Tárgy: 2011.01.01.-től 2011.12.31.-ig az Álhubál Nonprofit Kft. szakmai tevékenységéről. Az Álhubál Nonprofit Kft. feladata a projekt eredményeként létrehozott állati hulladék begyűjtő állomás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)
1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/21. sz. alatti székhelyén 2012. szeptember 20-án 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:
Szám: 157-8/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Szám: 157-8/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32.
BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA
13. évfolyam 1. szám 2011. január BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Bormustra Bodán Január 29-én a Bodai Kertbarátok Köre Vincze Napi bormustrára hívta a szőlőtermelő gazdákat.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária
BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA
12. évfolyam 8. szám 2010. augusztus BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Kellemes idő, remek sportnap! Így jellemezhető a jubileumi 10. Megyei Polgárőr Sportnap Bodán. Mintegy 500
J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,