Szám: /2014. BÉB

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szám: /2014. BÉB"

Átírás

1 Szám: /2014. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének november 25. napján 19 órakor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Béb, Petőfi u. 24. Szám: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Béb Önkormányzat Képviselő-testületének november 25. napján 19 órakor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyílt üléséről. Az ülés helye: Béb - faluház Jelen voltak: A./ Képviselő-testületi tagok: Brunner Imre polgármester, Tóth Zoltán, Varga-Völfinger Krisztina, Török László, Mehringer Györgyné képviselők B./ Tanácskozási joggal megjelent: - Horváth Mária jegyző Lakosság köréből megjelent 34 fő Brunner Imre polgármester megállapítja, hogy a testület határozatképes, mert az ülésen valamennyi képviselő megjelent, s megnyitja az ülést. Javasolja a meghívóban szereplő napirendek megtárgyalását. N A P I R E N D : T á r g y : E l ő a d ó : 1. Tájékoztató a környezet állapotáról Brunner Imre polgármester 2. Együttműködési megállapodás a Német Brunner Imre Nemzetiségi Önkormányzat Bébbel polgármester 3. SzMSz felülvizsgálata Horváth Mária jegyző 4. Szociális célú tűzifa rendelet Horváth Mária jegyző 5. Szoc. étkeztetés szakmai program Horváth Mária módosítása jegyző 6. Vegyes ügyek Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul veszi a polgármester előterjesztését a napirendre vonatkozóan.

3 N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A : 1./ N a p i r e n d : Tájékoztató a környezet állapotáról (Előterjesztés a jkv. mellékletét képezi) Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete tudomásul veszi a polgármester tájékoztatóját a környezet állapotáról 2./ N a p i r e n d : Együttműködési megállapodás Béb Német Nemzetiségi Önkormányzattal (Előterjesztés a jkv. mellékletét képezi 1117/2014. sz. üi.) 54/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az Béb Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint az Béb Község Önkormányzata között létrejött együttműködési megállapodást a melléklet szerint., ill. folyamatos Masszi László NNÖ elnök 3./ N a p i r e n d : SzMSz felülvizsgálata (Előterjesztés a jkv. mellékletét képezi) Béb Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül megalkotta következő rendeletét: 9/2014./XII.15./Béb Önkormányzat Képviselő-testület önkormányzati rendelete: Béb Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelete a jkv. mellékletét képezi.

4 4./ N a p i r e n d : Szociális célú tűzifa rendelet (Előterjesztés a jkv. mellékletét képezi) Béb Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül megalkotta következő rendeletét: 10/2014./XII.1./Béb Önkormányzat Képviselő-testület önkormányzati rendelete: Béb Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól szóló rendelete a jkv. mellékletét képezi. 5./ N a p i r e n d : Szoc. étkeztetés szakmai program módosítása (Előterjesztés a jkv. mellékletét képezi - 321/2014. sz. üi.) 55/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális étkeztetés szakmai programját jóváhagyja a melléklet szerint. 6./ N a p i r e n d : Falugondnok szakmai program módosítása (Előterjesztés a jkv. mellékletét képezi - 321/2014. sz. üi.) 56/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete a falugondnok szakmai programját jóváhagyja a melléklet szerint.

5 Vegyes ügyek: a./ Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás társulási megállapodás módosítása és egységes szerkezete (Előterjesztés a 1139/2014. sz. üi. alapján) 57/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás társulási megállapodás módosítását és annak egységes szerkezetét az előterjesztés 1. és 2. mellékletében foglaltaknak megfelelően jóváhagyja. A társulási megállapodás módosítása az azt utolsóként elfogadó képviselő-testület határozatának meghozatala napján, a társulási megállapodás 2/a. melléklet 1. pontja, 2/b. melléklet, 2/e. melléklet vonatkozásában január 1-jén lép hatályba. Határidő: folyamatos 58/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás társulási megállapodás módosítását és annak egységes szerkezetét az előterjesztés 1. és 2. mellékletében foglaltaknak megfelelően jóváhagyja A társulási megállapodás módosítása január 1-jén lép hatályba. Határidő: folyamatos b./ Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás intézményi térítési díj összegének meghatározása (Előterjesztés a /2014. sz. üi. alapján) 59/2014./XI.26./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete a Pápakörnyéki Önkormányzatok Feladatellátó Társulás Társulási Tanácsa 14/2014.(IX.25.) határozatával jóváhagyott intézményi térítési díj önkormányzati rendeletben történő megállapításával egyetért. Határidő: folyamatos

6 c./ Szolgáltatási szerződés Kegyelet 2000 Veszprém megyei Temetkezési Kft.-vel a bébi temető ügyében (Előterjesztés a 119/2014. sz. üi. alapján) A lakosság köréből megjelent személyek közül Stark Ferenc, Kovács Imréné, Geiling József, Méringer Richárd javasolja, hogy az önkormányzat ne kötelezze el magát egy temetkezési cég felé sem. 60/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete nem kíván üzemeltetési szerződést kötni a Kegyelet 2000 Veszprém Megyei Temetkezési Kft-vel. d./ Viziközmü önkormányzati tulajdonlása (Előterjesztés az 526/2014. sz. üi. alapján) 61/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete a Pápai Vízmű területén az SZ02 számú víziközmű-rendszer fejlesztési feladataira 1. Az Ugod-Csót-Béb-Nagytevel-Adásztevel-Homokbödöge-Nagygyimót Községi Önkormányzatok mint ellátásért felelősök közös tulajdonában lévő SZ02 számú víziközműrendszeren az ellátásért felelősök képviselőjének ( továbbiakban:efk ) Ugod Község Önkormányzatát bízza meg. 2. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Üzemeltető által az EFK számlájára befizetett bérleti díj fejlesztési célú felhasználásáról szóló döntések meghozatalában teljes jogkörrel részt vegyen. 3. Az SZ02 víziközmű-rendszer felújítására, pótlására, beruházására vonatkozó Megállapodást az előterjesztésnek megfelelően elfogadja és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Határidő: december 15.

7 e./ Idősek napjának megrendezése (Szóbeli előterjesztés) Brunner Imre polgármester elmondja, hogy ez évben még nem került sor az idősek napjának megrendezésére, ezért javasolja, hogy az önkormányzat a hagyományoknak megfelelően szervezze meg. Javasolja, hogy december 13-án kerüljön sor a megrendezésre, s kéri a testületet, hogy erre a célra biztosítson az önkormányzat Ft-ot az önkormányzat költségvetése egyéb dologi kiadásai terhére. 62/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete megszervezi a hagyománnyá vált idősek napját, december 13-án. Erre a célra a képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetése egyéb dologi kiadási terhére Ft-ot biztosit. Egyben felhatalmazza a polgármestert a program megszervezésével, valamint a feladattal kapcsolatos kötelezettségvállalásra. Határidő: december 13. f./ Mikulásnapi rendezvény gyermek részére (Szóbeli előterjesztés) Brunner Imre polgármester elmondja, hogy a több évben az önkormányzat szervezett a gyermekek részére Mikulásnapi rendezvényt. Javasolja, hogy ezt ebben az évben is szervezzék meg, javasolja továbbá, hogy a 0-14 éves korú gyermekek kapjanak egy csomagot 800.-Ft/fő összegben, összesen a várható költsége Ft. Mindezt az önkormányzat költségvetése egyéb dologi kiadásai terhére javasolja biztosítani. 63/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete megszervezi december 7. napjára, a hagyománnyá vált Mikulásnapot, melynek keretében a bébi 0-14 éves korú gyermekek részére 800.-Ft/fő értékű mikulás csomagot biztosit az önkormányzat. A rendezvényre és csomagokra az önkormányzat a évi költségvetése egyéb dologi kiadási terhére Ft-ot biztosit. Egyben felhatalmazza a polgármestert a program megszervezésével, valamint a feladattal kapcsolatos kötelezettségvállalásra. Határidő: december 7.

8 g./ Betlehemi figurák beszerzése (Szóbeli előterjesztés) Brunner Imre polgármester elmondja, hogy amit tavaly felszenteltetett az önkormányzat, azok a figurák nem az önkormányzat tulajdonában álltak. Nem is találták meg az önkormányzatnál, sem a nyilvántartásban, sem raktáron. Közeledik az ünnep, ezért az interneten kutakodott figurák iránt. Talált is megfelelő méretűeket, melynek beszerzési költsége Ft, plusz Ft szállítási díj. Javasolja, hogy az önkormányzat ezeket vásárolja, meg az önkormányzat évi költségvetése egyéb dologi kiadásai terhére. Stark Ferenc a lakosság köréből megjelent személy felveti, hogy ha eltűntek a betlehemi figurák akkor feljelentést kellene tenni. Horváth Mária jegyző elmondja, hogy az önkormányzatnak erre a célra nem volt kiadása, s a nyilvántartás szerint az önkormányzat tulajdonát nem képezte a betlehemi figura. Így, azért ami nem az önkormányzat tulajdona nem lehet feljelentést tenni, hogy eltűnt. 64/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete a közelgő karácsonyi ünnep méltó megünneplése céljából betlehemi figurákat kíván beszerezni. Erre a célra az önkormányzat a évi költségvetése egyéb dologi kiadásai terhére a figurákra Ft-ot, a szállításra Ft-ot biztosit. A beszerzéssel felhatalmazza a polgármestert. h./ Földbérletek felülvizsgálata (Szóbeli előterjesztés) Brunner Imre polgármester elmondja, hogy több bérleti szerződés lejár, ami földet belterületi az önkormányzattól bérelnek. Tudomása szerint, eddig az volt a testület álláspontja, hogy az önkormányzat a lejárt szerződéseket visszavette, s műveltette. Ő javasolja, hogy ezután is adja bérbe az önkormányzat a területeket. Masszi László a lakosság köréből megjelent személy elmondja, hogy ebben az évben az előző polgármesterrel történt egyezség alapján ő művelte a földeket, ő intézte az ezzel kapcsolatos jelentéseket, mert ez is komoly munkát jelent. Ő a jövőben nem kívánja elmunkálni az önkormányzat földjeit, maximum bérbe venné. Az önkormányzat várható bevétele hektáronként a termés ismeretében - nettó ,- Ft.

9 Brunner Imre polgármester javasolja, hogy az önkormányzat ezzel kapcsolatban tartson zárt ülést, hiszen az önkormányzat vagyonáról van szó. 65/2014./XI.25./sz. Béb Önkormányzat Képviselő-testület Béb Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonát képező belterületi földek bérletével kapcsolatos döntés meghozatalára zárt ülést rendel el. Brunner Imre polgármester módosított Mötv. alapján a további ügyek tárgyalásához javasolja zárt ülés folytatását 21 órakor. kmf. Brunner Imre polgármester Horváth Mária jegyző

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 14. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 14. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: U/127-9/2018. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 14. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült könyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: 83-11/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 28. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 83-11/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 28. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 83-11/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 16. napján 18 óra 50 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 16. napján 18 óra 50 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-11/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 16. napján 18 óra 50 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 111-9/2017. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: 175-5/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-5/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-5/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

Szám: U/126-7/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének október 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: U/126-7/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének október 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: U/126-7/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám:

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 23. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 23. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 177-13/2016. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 23. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: 182/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 182/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 182/2016. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám:

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: U/105-9/2018. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 198-9/2016. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth

Részletesebben

Szám: 192-5/2014. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének április 29. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 192-5/2014. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének április 29. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-5/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

Szám: 177/2016. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének január 25. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 177/2016. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének január 25. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 177/2016. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 25. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: U/126-4/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

Szám: U/126-6/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 8. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: U/126-6/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 8. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: U/126-6/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 8. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14.

Részletesebben

Szám: /2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének november 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: /2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének november 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-13/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: U/125-3/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2018. február 14. napján 17 órakor Ugod tanácstermében megtartott Ugod, Bakonyszücs, Bakonykoppány, Béb, Lovászpatona, Bakonyság és Nagytevel Községek

Részletesebben

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 103-15/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. november 29. napján 17 órakor Ugod tanácstermében megtartott Ugod, Bakonyszücs, Bakonykoppány, Béb, Lovászpatona, Bakonyság és Nagytevel Községek

Részletesebben

Szám: 157-8/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-8/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-8/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: U/152-5/2019. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2019. február 13. napján 16 órakor Ugod tanácstermében megtartott Ugod, Bakonyszücs, Bakonykoppány, Béb, Lovászpatona, Bakonyság és Nagytevel Községek

Részletesebben

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 139-3/2016. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv 2 Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 139-3/2016.

Részletesebben

BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 24. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 223/2013.

BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 24. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 223/2013. Szám: 223/2013. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 24. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u. 1.

Részletesebben

Szám: 182-6/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének július 18. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 182-6/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének július 18. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 182-6/2016. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 18. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám:

Részletesebben

Szám: 231/2013. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 17. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 231/2013. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 17. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 231/2013. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 17. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 231/2013.

Részletesebben

Szám: 83-7/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének július 12. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 83-7/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének július 12. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 83-7/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 12. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs, Kossuth

Részletesebben

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: U/158-1/2018. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2018. január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 103-9/2017. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 103-9/2017. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 103-9/2017. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének október 25. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének október 25. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-18/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 25. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-3/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u. 1.

Részletesebben

Szám: 157-3/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 20. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-3/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 20. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-3/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. április 20. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány, Petőfi u.

Részletesebben

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 17. napján 16 óra 45 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 17. napján 16 óra 45 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-8/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 17. napján 16 óra 45 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Szám: 113-7/2015. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 10. napján 15 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 113-7/2015. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 10. napján 15 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 113-7/2015. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 10. napján 15 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

Szám: 177-4/2016. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének április 7. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 177-4/2016. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének április 7. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 177-4/2016. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 7. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: /2016. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 3. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: /2016. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 3. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 201-10/2016. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 3. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

Szám: U/299-3/2019. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 2. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: U/299-3/2019. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 2. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: U/299-3/2019. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2019. április 2. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013.

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013. Szám: 229/2013. U G O D Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 157-6/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-6/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-6/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

Szám: 201-5/2016. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 29. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 201-5/2016. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 29. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 201-5/2016. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. április 29. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 199-2/2016. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat február 10. napján 14 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 199-2/2016. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat február 10. napján 14 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 199-2/2016. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. február 10. napján 14 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u.

Részletesebben

Szám: /2015. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének november 24. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: /2015. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének november 24. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 110-18/2015. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u.

Részletesebben

U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. április 9. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 113-2/2015.

U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. április 9. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 113-2/2015. Szám: 113-2/2015. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. április 9. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 17. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 17. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-15/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 17. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 28. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 28. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-13/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 28. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült könyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Szám: 175-10/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-10/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-10/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Szám: 139-6/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 8. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 139-6/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 8. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 139-6/2016. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 8. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv 2 Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 139-6/2016.

Részletesebben

Szám: /2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 13. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: /2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 13. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-10/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 13. napján 10 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

Szám: 175-8/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26. napján 20 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-8/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26. napján 20 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-8/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 20 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Bakonytamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete november 20-án órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Bakonytamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete november 20-án órai kezdettel megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Bakonytamási Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 20-án 16 00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Művelődési ház Bakonytamási Jelen vannak: Az 5 fős

Részletesebben

Szám: 111-4/2017. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének június 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 111-4/2017. BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének június 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 111-4/2017. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: 221-6/2015. N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. október 1. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 221-6/2015. N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. október 1. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-6/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. október 1. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:20/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-18/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

Szám: 192-3/2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének március 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 192-3/2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének március 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-3/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült könyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth u.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-10/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-3/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Szám: /2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: /2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-15/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

Szám: 112-3/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 112-3/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 112-3/2017. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 15. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel

Részletesebben

Szám: 182-3/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 182-3/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 182-3/2016. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 26. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám:

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Szám: 175-6/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 21. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-6/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 21. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-6/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 21. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült könyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14.

Részletesebben

145/2013. (XII.11.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

145/2013. (XII.11.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 145/2013. (XII.11.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. január 28-án 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Szám: 95-11/2013. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 28. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 95-11/2013. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének november 28. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 95-11/2013. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült könyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth u.

Részletesebben

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 30. napján 10 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete április 23-án 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete április 23-án 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. április 23-án 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Nikl Mónika alpolgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Nikl Mónika alpolgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-8/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. október 26-án 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Szám: 200-5/2016. N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat május 5. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 200-5/2016. N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat május 5. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 200-5/2016. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. május 5. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel, Kossuth u.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13- án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Marcalgergelyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-12/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Szám: 82-16/2016. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 82-16/2016. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-16/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u.

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

Szám: 192-7/2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének július 18. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 192-7/2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének július 18. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-7/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 18. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

Szám: 82-12/2016. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 7. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 82-12/2016. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 7. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-12/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 7. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

1/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének

1/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének 1 1/2015 Készült: 1 példányban 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 1-5/2015. (II.02.) határozata Napirend: 1./Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben