a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség
|
|
- Egon Horváth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁJÉKOZTATÁS a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség évi munkájáról Előterjesztő: Szabó Norbert tűzoltó alezredes kirendeltségvezető
2 I. A beszámolási év legfontosabb katasztrófavédelmi célkitűzései, feladatai A Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség éves tevékenységéről elmondható, hogy nem volt olyan kiemelt jelentőségű, vagy hosszú ideig elhúzódó esemény, melynek felszámolása, az azt kiváltó okok megszüntetése igazán próbára tette volna teljesítő képességünket. Akár a mentő tűzvédelmi tevékenységet, akár a védelmi igazgatás szintjét tekintve. Ebből kifolyólag lehetőség volt a megelőzésre, illetve a felkészülésre helyezni a hangsúlyt évtől a tűzoltói állomány képzése a központi oktatási anyagok bevezetésével magasabb színvonalon történik, melynek mérhető eredménye van. A hatósági területen szolgálatot teljesítő állomány létszámának bővítése lehetővé tette, hogy az ellenőrzéseken feltárt hiányosságok következményeinek elemzésére, a tényállás teljes körű és szakszerű tisztázására több időt tudtunk fordítani. A korábbi évekhez viszonyítva az ellenőrzéseink száma nőtt, közötti időszakban 200 alatti, 2016-ban megközelítőleg 300, míg 2017-ben 927 hatósági ellenőrzés került végrehajtásra, mely nagymértékben javította a kirendeltség illetékességi területének tűzbiztonságát. Polgári védelem szakterületen, az illetékességi területünkön lévő polgári védelmi szervezetek felkészítései, gyakorlatai során magas számú és aktív részvétel volt jellemző. Továbbra is igyekeztünk az elhelyezési feltételeken javítani, ennek jegyében megvalósult a főépület szennyvíz elvezető rendszerének rekonstrukciója, mely során a közlekedő helyiségek is új burkolatot kaptak. A évre kitűzött céljainkat teljes mértékben megvalósítottuk. II. Az elvégzett feladatok, megtett intézkedések IPARBIZTONSÁGI SZAKTERÜLET Közúti veszélyes áru szállítás (ADR) A Kirendeltség illetékességi területén veszélyes áru szállítása elsősorban közúton valósul meg. A Kirendeltség három ellenőrzésre alkalmas helyszínnel rendelkezik a 35-ös számú főút 26-os km szelvény (Polgár klt.), 4-es számú főút 243-as km. szelvény (Téglás klt.), valamint az M3 autópálya adott szakasza tekintetében. A két főút jelentős tehergépjármű forgalmat bonyolít le, azonban az ADR gépjárműforgalom jóval csekélyebb. Az autópálya a legalkalmasabb, leghatékonyabb ADR ellenőrzés végrehajtására, azonban egy évben kétszer van lehetőség társszervekkel történő összehangolt ellenőrzés végrehajtására, az autópálya teljes forgalmának kiterelése mellett. A külföldi ügyfelek által elkövetett szabálytalanságokat a helyszínen szankcionáltuk bírság határozat kiadásával, valamint a járműszerelvények visszatartásai is megtörténtek a bírságok befizetéséig ben összesen 61, az ADR hatálya alá tartozó jármű ellenőrzése történt meg. Illegális veszélyes áru szállítás kiszűrése céljából 124 nem jelölt gépjármű is ellenőrzés alá került.
3 Vasúti veszélyes áruszállítás (RID) Vasúti veszélyes áruszállítással kapcsolatos tevékenységet a Kirendeltség területén jellemzően nem folytatnak. A veszélyes áruk vasúti szállítására vonatkozó ellenőrzések végrehajtására elsősorban a Debreceni Vasútállomáson kerül sor. A tárgyi évben egy alkalommal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: OKF) első fokú hatósági eljárás lefolytatására a Kirendeltséget jelölte ki. Veszélyes üzemi szakterület A Kirendeltség illetékességi területén jelenleg hat veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem működik, melyek közül egy alsó küszöbértékű, valamint öt küszöbérték alatti besorolású. A Kirendeltség illetékességi területén található küszöbérték alatti üzemek valamennyi súlyos káresemény elhárítási terv (továbbiakban: SKET) készítésére kötelezett. Az Üzemeltetők által megtartott éves gyakorlatok ellenőrzése megtörtént, valamint ezen gyakorlatok keretében időszakos hatósági ellenőrzések is végrehajtásra kerültek. Egy esetben hivatalból megindított eljárás eredményeképpen megállapításra került, hogy a Polgári Agrokémia Mezőgazdasági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Görbeháza, 03/22 hrsz. alatti telephelye a Kat. törvény IV. fejezet hatálya alá tartozik és küszöbérték alatti üzemnek minősül. Fentiekre tekintettel, valamint a telephelyen lévő cseppfolyós ammónia veszélyes anyag jelenléte miatt súlyos káresemény elhárítási terv készítésére lett kötelezve az Üzemeltető. A biztonsági dokumentáció elkészítése folyamatban van, melynek elbírálását követően kerül kiadásra katasztrófavédelmi engedély év ezen időszakáig a Kirendeltség illetékességi területen üzemzavar, üzemi baleset, veszélyes anyagokkal kapcsolatos tűzeset, ezekből kifolyólag veszélyes üzem leállás nem volt. Létfontosságú rendszerek és létesítmények kijelölési eljárásai A létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosítási és kijelölési I. fokú eljárás során szakhatósági állásfoglalások kiadására évben nem került sor. A kapcsolódó jogszabályok hatályba lépése óta hat alkalommal vonta be a Kirendeltséget szakhatóságként a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mint ágazati kijelölő hatóság nemzeti létfontosságú rendszerelemmé történő kijelölés során. Kiadását a Kirendeltség mind a hat esetben megtagadta, a horizontális kritériumok nem teljesülése miatt. Gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálat Két esetben érkezett bejelentés a TIGÁZ-DSO Kft. részéről, mely szerint az ingatlantulajdonos a feltárt hibák kijavítására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget. A Kirendeltség hivatalból, eljárásban kötelezte az ingatlantulajdonost a felhasználási helyen lévő gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezés - TIGÁZ-DSO Kft. szakembere által feltárt - hibájának kijavítására. Nem rendszeres hulladékszállítás A Kirendeltség illetékességi területén nem rendszeres hulladékszállítással kapcsolatos eljárás nem indult év vonatkozásában.
4 Célkitűzések évre az iparbiztonsági szakterületen A évben végrehajtott ADR ellenőrzéseken feltárt szabálytalanságokra tekintettel a 2018-ban elsősorban a mennyiségi mentességgel történő szállítások megfelelőségének vizsgálata a fő szempontrendszer ban a RID ellenőrzések jellemzően a debreceni, valamint a püspökladányi vasútállomásokon kerülnek végrehajtásra. Veszélyes üzemek tekintetében az üzemazonosítási szemlék keretében telephelyi ADR ellenőrzéseket folytatunk le. Fentiekben foglalt ellenőrzésekre a BM OKF által, havi rendszerességgel meghatározott szempontrendszer figyelembevételével kerül sor. Az iparbiztonsági szakterület 2017-es évre előírt ellenőrzési tervszámait teljesítette. POLGÁRI VÉDELMI SZAKTERÜLET A szakterület a polgári védelmi felügyelő szakmai irányításával és a katasztrófavédelmi megbízottak közreműködésével látta el feladatát. Munkájukat nagyban segítették a közbiztonsági referensek. Az állomány részt vett a BM OKF és a megyei igazgatóság által szervezett országos, megyei és kirendeltségi gyakorlatokon, felkészítéseken. Mentőcsoportok működtetése Az öt éve megalakításra került járási mentőcsoportok közül 2017-ben a Hajdúböszörményi és a Balmazújvárosi járási mentőcsoport éves gyakorlata került megrendezésre, melyen a mobil gát összeszerelését és az épületmegtámasztást is gyakorolták az önkéntesek. A 2014-ben megalakításra került települési mentőcsoportok (15 db) közül három településen volt felkészítés és gyakorlat ebben az évben. (Egyek, Tiszagyulaháza, Polgár). Egyeken április 27-én 26 fő részvételével történt meg a felkészítés és a gyakorlat. Települések katasztrófavédelmi besorolása A valós veszélyeztetettséget figyelembe vevő besorolása a településeknek 2013-tól vannak érvényben. Kirendeltségünkhöz tizenöt II-es, egy III-as (Hajdúdorog) besorolású település tartozik. A települések bevonásával minden évben megtörténik a felülvizsgálata a kockázatoknak és előfordulási gyakoriságuknak óta, így 2017 évben is, a kirendeltséghez tartozó 16 település besorolásában változás nem történt. Polgári védelmi szervezetek felkészítése 2017-ben is párhuzamosan történt a köteles és önkéntes polgári védelmi szervezetek felkészítése. A jogszabály alapján köteles szervezeteknek a tizenhat településen fő a tagja. A települési mentőcsoportok tizenöt településen 155 főt, a járási mentőcsoportok 152 főt számlálnak. Összesen fő nyilvántartását, felkészítését és gyakoroltatását végezzük folyamatosan. Munkahelyi polgári védelmi szervezet 6 gazdálkodó szervnél 47 fővel van jelenleg. A felkészítések a költséghatékonyságot figyelembe véve riasztási gyakorlattal egybekötve kerülnek végrehajtásra. A felkészítések és gyakorlatok témája a főbb veszélyeztetettséget figyelembe véve az ár-és belvízvédekezésre való felkészülés, honvédelmi felkészítés, valamint ebben az évben az épület károsodás esetén alkalmazandó magatartási szabályok és a mobil gát összeszerelése, alkalmazása.
5 2017. évi felkészítések Település Dátum Felkészítettek száma Önkéntes/ Gyakorlattal egybekötve Köteles Egyek Önkéntes, köteles X Görbeháza Önkéntes, köteles X Tiszacsege Önkéntes, köteles X Hajdúdorog Köteles - Tiszagyulaháza Önkéntes, köteles X Hajdúböszörményi, Önkéntes X Balmazújvárosi JMCS Polgár Önkéntes, köteles X Téglás Köteles - Hajdúnánás Köteles - IKR Kft Munkahelyi - Összesen: 453 Települési közbiztonsági referensi rendszer működtetése A közbiztonsági referensek a települések és a kirendeltség közötti összeköttetést valósítottak meg. Az önkormányzatot érintő szervezési, tervezési, ellenőrzési és jelentős adminisztrációs feladatokat láttak el, melyhez a szakmai iránymutatást és iratmintákat a kirendeltségtől megkapták. Aktívan részt vettek a lakosságtájékoztatók kihirdetésében. Veszélyelhárítási tervezés Minden település rendelkezik új tervvel, új adattárral (a III-as besorolású is). A települési terv mellett a kirendeltségi összevont és a járásonkénti tervkivonat is elkészült, melyek szintén adattárral egészültek ki. A terv és az adattárak folyamatosan, de évente legalább kétszer pontosításra kerültek, és a pontosított terveket a megyei igazgatóságra és a HVB-knek megküldtük. Jelenleg folyamatban van a települések kitelepítési terveinek átdolgozása. Lakosságfelkészítési tevékenység Lakosságfelkészítés keretében a polgári védelmi szervezeteken kívül az ifjúság bevonása és felkészítése a fő feladat. Ez az ifjúsági versenyre való felkészítéssel és részvétellel, valamint a közösségi szolgálat teljesítésével valósult meg. A közösségi szolgálat 2013-ban kezdett működni kirendeltségünkön, azóta folyamatosan emelkedik a programban részt vevő tanulók létszáma és az eltöltött órák száma egyaránt. Év Megállapodások száma Tanulók száma Eltöltött órák száma Lakosságfelkészítés keretében nyílt napot tartottunk a tűzoltó laktanyában gyermeknapokon, az óvodás és iskolás csoportok látogatása Hajdúnánáson és Hajdúböszörményben is rendszeres. A lakosság részére tájékoztatót juttattunk el a közbiztonsági referenseken keresztül az aktuális veszélyeztetettségről (belvíz, intenzív havazás, vihar, hőség, fák kivágása, CO mérgezés, kéményseprés, szabadtéri égetés). Védelmi igazgatási feladatok évben a Helyi Védelmi Bizottságok (a továbbiakban: HVB) tavaszi és őszi rendes ülései a kihirdetett időpontban megtörténtek. Mindkét ülésen az elnök-helyettesek határozati javaslatot terjesztettek elő és beszámoltak az előző időszak óta elvégzett katasztrófavédelmi
6 feladatokról. A tavaszi ülés után megtörtént mind a négy katasztrófavédelmi munkacsoport felkészítése is, melyen a riasztásról, a részleges és teljes működésről, az elvégzendő konkrét feladatokról volt szó. A HVB ülések után a határozatokat a HVB titkárok megküldték, melyek felterjesztésre kerültek a megyei igazgatóságra ben rendkívüli HVB ülés és munkacsoport működtetésre okot adó esemény nem történt. Ellenőrzések Az ellenőrzések az ellenőrzési terv alapján történtek. Az ellenőrzésben részt vettek a katasztrófavédelmi megbízottak, közbiztonsági referensek és a társszervek képviselői is (TIVIZIG, Magyar Közút Zrt., kormányhivatal szakigazgatási szerve). Az ellenőrzések kiterjedtek a kockázati helyszínekre (árkok, védmű, fasorok, téli kockázati hely), vízkárelhárítási tervekre, befogadó helyekre, elektromos szirénákra, technikai eszközökre évben a szakterületen 402 ellenőrzés történt. Összegzés a polgári védelmi szakterületen A szakterületen kiemelt feladat volt a megelőzés és önkéntesség tudatának növelése. Ez megmutatkozik abban, hogy egyre többen önként jelentkeznek akár települési, akár járási mentőcsoportba tagnak. Az ellenőrzések eredményeként egyre kevesebb a polgári védelmi beavatkozást kiváltó, valamint a vis maior esemény. A jövőben cél az önkéntesség további növelése, valamint a gyakorlatok kapcsán a beosztottak, és ezáltal a települések önvédő képességének növelése. HATÓSÁGI SZAKTERÜLET Hatósági tevékenység és szankcionálás A kirendeltség a vizsgált időszakban 927 tűzvédelmi hatósági, és 4 piacfelügyeleti ellenőrzést hajtott végre. A tűzvédelmi ellenőrzések során feltárt hiányosságok következtében 40 esetben került sor tűzvédelmi bírság kiszabásra. Az új OTSZ (Országos Tűzvédelmi szabályzat) hatályba lépese miatt szigorodó szabadtéri égetési szabályok miatt 21 esetben bírságot, jellemzően azért, mert kül-, vagy belterületen engedély nélkül, illetve szabálytalanul végeztek égetést. A FÜTESZ Kft június 30-ig végezte tevékenységét, július 1-től a BM OKF GEK végzi Hajdú-Bihar megye területén a szolgáltatást. Kéménytüzet követően 20, míg szénmonoxid mérgezés gyanúja miatti káreset utáni hatósági felügyeleti eljárás 5 esetben indult. A kirendeltség az eljárásai során hatáskörét és illetékességét minden esetben vizsgálta, hatáskör túllépés, illetve illetékesség figyelmen kívül hagyása nem történt. Szakhatósági tevékenység Szakhatósági tevékenység során törekedtünk a hatóságokkal és az ügyfelekkel való megfelelő együttműködés kialakítására, az ügyintézési határidő pontos betartására. A vizsgált időszakban 135 szakhatósági eljárást folytattunk le. Az ÉTDR rendszeren keresztül érkezett építési engedélyezési eljárások az illetékességi területünk adottságaihoz igazodóan, elsősorban a mezőgazdasághoz kapcsolódó építmények. Nagy hangsúlyt fektettünk a hivatalból indult hatósági eljárások tényállásainak tisztázására, illetve a szakhatósági eljárások során a tűzvédelmi előírások betartásának vizsgálatára. A szakhatósági eljárások során
7 feltártak miatt a vizsgált időszakban nem keletkezett hatósági eljárás. A benyújtott kérelmeknél minden esetben vizsgáltuk a jogszabályi előírás alapján kötelező mellékletek meglétét, valamint a benyújtott tervdokumentációk formai és tartalmi követelményét, illetve a terv készítéséhez szükséges jogosultságokat. Területünkön évről évre jelentős számú szabadtéri, illetve és zenés-táncos rendezvény engedélyezésében, kontrolálásában és ellenőrzésében vettünk részt. Kiemelkedőek voltak területünkön a Hajdúk Világtalálkozója, Motorock Weekend, Hajdúhét, Kexx fesztivál, Hajdúsági Expo, Traktorhúzó Európa kupa, Hajdúhadházi káposztás napok, Kotta fesztivál, Kastélykerti éjszakák, Csegei napok, Hortobágyi Lovas napok, Hortobágyi Hídi vásár. A rendezvényeket megelőző hatósági eljárásokban való részvétel mellett, több alkalommal a rendezvény ideje alatt is folytattunk le hatósági ellenőrzést. A rendezvénytartási engedélyek során kiemelt figyelmet fordítottunk a kiürítés feltételeinek meglétére, a tűzvédelmi szabályzat formai és tartalmi követelményeinek betartatására, a rendezvény személyi felelősének meghatározhatóságára, a különböző installációk, mutatványos műtárgyak megfelelőségére. Illetékességi területünkön az idényjellegű zenés táncos rendezvények a jellemzőek. Az eljárásokhoz a felügyeleti szerv által rendelkezésünkre bocsátott iratmintákat használtuk és eljárás rendet alkalmaztuk január december 31-ig Ellenőrzések száma: 927 Bírság határozatok száma: 40 Kiszabott bírságok összege: Eljárási bírságok száma: 3 Eljárási bírságok összege: Hatósági kötelezések száma: 105 Beépített tűzjelző létesítési/átalakítás/ megszüntetés eljárás: Beépített tűzjelző használatbavételi eljárás: 4 Beépített tűzoltó létesítési/átalakítás/ megszüntetés eljárás: Beépített tűzoltó használatbavételi eljárás: 0 A hatósági osztály, mint szolgáltató hatóság lépett fel az esetek során, viszont a jogszabálysértések kezelésében a megfelelő szankciót alkalmazta. A hatósági osztályon az új kollégák betanítása folyamatos volt, kiemelt cél a jövőre nézve az ismereteik bővítése Kéményhasználat tiltó eljárások: --- Keményhasználat engedélyezése: --- Kémény 1-es hibakódos / zárt ajtós eljárás: 528 db Szakhatósági eljárások száma: 135
8 TŰZOLTÓSÁGI SZAKTERÜLET Illetékességi terület általános mentő tűzvédelmi helyzete Alapvetően a tűzoltóságok szerállománya megfelel az illetékességi területünk adottságainak. A tűzoltóságok technikai eszközállománya, védőfelszereléssel való ellátottsága megfelelő. Az illetékességi területünkön működő Önkéntes Tűzoltó Egyesületek (továbbiakban: ÖTE) közül kettő van, melyek II. kategóriájú együttműködési megállapodást kötöttek a felügyeleteket ellátó Hivatásos Tűzoltóparancsnoksággal (a továbbiakban: HTP), Polgár ÖTE - Tiszaújvárosi HTP, Tiszacsege ÖTE Tiszafüredi HTP. Balmazújváros ÖTE IV. kategóriájú megállapodást kötött a Hajdúnánási HTP-vel. A Hajdúböszörményi ÖTE nem kötött együttműködési megállapodást. Illetékességi területünkön az éves tűz- és káresetek száma átlagosan 700 körül mozog, melyből a tűzeset. Az esetszámokban növekedés mutatható ki, a 2016-os évi adatokhoz képest, mely az időjárásnak (hosszú, kemény hideg tél, nyári forróság) köszönhető. Év Tűzesetek száma M. Mentések száma Összesen A műszaki mentések kivétel nélkül a legalacsonyabb I. vagy I. kiemelt (a legalacsonyabb) riasztási fokozatúak voltak. Személyi állomány A HTP és az Őrs állományában készenléti szolgálatot ellátók jelenleg teljes feltöltöttséggel végzik munkájukat. Az önkormányzati tűzoltóparancsnokságok (a továbbiakban: ÖTP) 24/48-as váltásban látják el a szolgálatot főfoglalkozású és közfoglalkoztatottként alkalmazott, képzett tűzoltókkal. December 4-én 24 fő tett sikeres vizsgát köztük 4 egyeki tűzoltó - az önkormányzati és létesítményi (főfoglalkozású) tűzoltók képzését követően Balmazújváros ÖTP-n. Katasztrófavédelmi Őrs Az őrs készenléti szolgálatot ellátó állománya jelenleg teljesen fel van töltve, a 18 fő munkavégzését az őrsparancsnok irányította, szervezte október 31-ig. Az őrsparancsnok november 1-jétől meg lett bízva a Hajdúnánási HTP parancsnoki beosztásának ellátásával, az Őrs munkájának irányítását ez időtől fogva HTP parancsnokként látja el. Önkormányzati tűzoltó parancsnokságok (továbbiakban: ÖTP) Az ÖTP-k (Balmazújváros és Egyek) előírt felügyeleti ellenőrzéseit végrehajtottuk. Ennek során a szolgálat ellátását, az állomány munkabiztonsági ellátottságát, szerelési készséget, gyakorlatok végrehajtását is ellenőriztük. A szakmai irányítás keretében az ÖTP parancsnokok részt vesznek a HTP havi vezetői koordinációin. A parancsnokok részt vesznek az általunk szervezett továbbképzéseken is. A továbbképzési anyagokat, iratmintákat illetve egyéb tájékoztatókat elektronikus formában továbbítjuk az ÖTP-re. Az ÖTP-k működésében napi szolgálatszervezési problémát okoz a magas számú fluktuáció.
9 1. számú ábra: Vonulási adatok az illetékességi területen települési bontásban A hivatásos tűzoltók által végzett egyéb feladatok Az állomány a káresetek felszámolásán túl részt vesz a polgári védelmi-, iparbiztonsági-, és hatósági feladatok végrehajtásában is. Ezek közül kiemelendő az egyes esetekben hatósági ellenőrzést is maga után vonó helyismereti gyakorlatok során végzett tűzvédelmi hatósági ellenőrzést, melyet 43 alkalommal hajtottak végre. A közösségi munka keretében résztvevő középiskolások oktatásában, foglalkoztatásában is aktívan részt vettek. A tűzoltósági szakterület tevékenységének összegzése A 2017-es évben is mint mindig legfontosabb feladatunk a tűz- és káresetek szakszerű felszámolása volt, valamint az állomány olyan szintű képzése, hogy feladataikat szakszerűen, professzionális módon, baleset- és sérülésmentesen hajtsák végre. Ezen elvárásoknak az állomány maradéktalanul eleget tett kiemelt feladata volt az OKF által kidolgozott és január 1-jétől induló új továbbképzési rendszer bevezetése, mely alkalmazása zökkenőmentesen megtörtént. Az állomány felkészültségét bizonyítja, hogy az év folyamán a
10 felügyeleti szerv által tartott ellenőrzések azonnali intézkedést igénylő hiányosságot nem tártak fel. Oktatási, továbbképzési tevékenység A HTP-n és az őrsön az állomány képzését az előírások betartásával végeztük. Az új szabályzatokat, megjelenésüket követően oktattuk, gyakoroltattuk. A képzési ciklusok végén elméleti tesztlapokat állítottunk össze, az oktatási anyagok elsajátításának mérésére. A tesztek alátámasztják az új továbbképzési rendszer hatékonyságát, az állomány felkészültségét. A belügyi továbbképzési rendszer feladataihoz létrehozott Továbbképzést Támogató Rendszerben előírt feladatainkat végrehajtottuk. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen alap és mesterképzésén 6 fő vett részt évben, ebből 2 fő júniusban sikeres államvizsgát tett. Ez év júniusában tűzoltó-szerparancsnok szakképesítésen 1 fő szerzett végzettséget és szeptemberben 1 fő kezdte meg tanulmányait ezen az oktatáson. Rendészeti szervező (tűzvédelmi szervező szakmairány) képzésen ebben az évben 1 fő folytatja tanulmányait. Rendészeti vezetővé képző tanfolyamot 1 fő végezte el sikeresen októberben. Tűzoltótechnika-kezelő alaptanfolyamon 2 fő vett részt, közülük egy fő sikeres vizsgát tett novemberben. HIVATALI MUNKA Számos alkalommal egyeztettünk illetékességi területünkön lévő településeink polgármestereivel, rendőrkapitányaival. Részt vettünk közbiztonsági tanácsok ülésein, bizottsági üléseken, regionális közbiztonsági egyeztető fórumokon. Székhelyünkön, a város életében érdeklődésre számot adó valamennyi rendezvényen képviseltettük kirendeltségünket (városi ünnepségek, alapkő letételek, új vagy felújított közintézmény épületeinek avatása), alkalomszerűen a kapott utasításnak megfelelően, egyben az igazgatóságot. Önkormányzatok és társszervek részéről történő meghívásoknak eleget tettünk, a szervezetek vezetőivel jó kapcsolatot tartunk. A kirendeltség, illetve a tűzoltóságok eseményeiről folyamatosan tájékoztattuk az igazgatóság sajtószóvivőjét. A helyi televíziókban alkalomszerűen tájékoztattuk a lakosságot az aktuális eseményekről. A Területi Tűzmegelőzési Bizottság munkájával összhangban, a különböző közösségi rendezvényeken történő megjelenésünk alkalmával tájékoztatást adtunk az aktuális tűz- és polgári védelmi kérdésekről, használati szabályokról, előírásokról, melyekbe a közösségi szolgálatot teljesítő tanulókat is bevontunk. Előadásokat tartottunk a szén-monoxid mérgezés és a lakástűz megelőzése témakörökben, a területünkön működő idősek otthonában, átmeneti otthonában, nappali foglalkoztató létesítményekben tartózkodó, menekülésben korlátozott idős személyek részére. Az idősek mellett a fiatal korosztály is megszólításra került többek között a pályaorientációs napok keretében, ahol a szokásos tűzoltói eszköz és felszerelés bemutatása mellett, megelőzési témában is előadást hallgathattak meg a fiatalok.
11 III. A év feladatai Fentieket összegezve, megállapítható, hogy 2017-ben egy szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott, és megelőző munkát tudtunk végezni. Munkánk során az együttműködés a társszervekkel, különböző hatóságokkal, intézményekkel kiváló volt évben munkánkkal kapcsolatban az állampolgárok részéről panasz nem érkezett. Célkitűzések évre: Általános közigazgatási rendtartás bevezetéséből adódó jogszabályi változások feldolgozása. Önkéntes tűzoltó egyesületek szerepvállalásának erősítése a mentő tűzvédelmi feladatok körében. Tűzesetek számnak csökkentése a preventív tevékenység fokozásával. Szervezet teljesítménye alapján az egyéni teljesítmények elismerésének folytatása. Az európai uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) hatálybalépésével együtt járó feladatok kirendeltségi szintű végrehajtása. Elektronikus ügyvitel szabályainak való megfelelés, a kizárólag elektronikusan készített, kezelt és kiadmányozott iratok mennyiségének növelése, papír alapú iratforgalom minimalizálása. Hajdúnánás, május 22. Szabó Norbert tűzoltó alezredes kirendeltségvezető
12 Gyakorlatok, felkészítések Ellenőrzések Üzemazonosítás ADR/RID Telephelyi ell. időszakos hatósági ell. Kötelezések Szakhatósági ügyek Hatósági ügyek Ellenőrzések száma Összesen Utólagos jelzés Téves jelzés Szándékosan megtévesztő Kiérkezés előtt felszámolt Beavatkozást igénylő Tűzeset Műszaki mentés 1. számú melléklet Katasztrófavédelmi jelenlét 2017-ben az illetékességi és működési területen, településenkénti bontásban Települések Mentő tűzvédelem Hatósági, szakhatósági tevékenység (tűzvédelem, iparbiztonság) Polgári védelm i Hajdúnánás Hajdúböszörmény /5, /11, /6, /3, /1, /1, /Bodaszőlő, 6, 5/ 3, 4/ 2, 2/ 0, 0/ 1, 2/ 0, 0/ Hajdúvid, Pród/ Balmazújváros Hajdúhadház Hajdúdorog Polgár Görbeháza Téglás Bocskaikert Egyek Tiszacsege Hortobágy Újtikos Tiszagyulaháza Újszentmargita Folyás Tiszavasvári Tiszalök Szorgalmatos Tiszadada
a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség
TÁJÉKOZTATÁS a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2018. első félévi munkájáról Előterjesztő: Szabó Norbert tűzoltó alezredes kirendeltségvezető I. A beszámolási félév legfontosabb katasztrófavédelmi
HAJDÚNÁNÁSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG. Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évben Hajdúhadházon végzett munkájáról
BESZÁMOLÓ Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2017. évben Hajdúhadházon végzett munkájáról Hajdúnánás, 2018. március 07. Készítette: Péter Tamás tűzoltó százados megbízott tűzoltóparancsnok 1 BESZÁMOLÓ
a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
Jóváhagyom: Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok, tanácsos igazgató TÁJÉKOZTATÁS a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2016. évi munkájáról Előterjesztő:
A katasztrófavédelem megújított rendszere
A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Tűzvédelmi technikát javítók ellenőrzése: Ellenőrzés eredménye: szabálytalanság nem került feltárásra.
Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ellenőrzések száma vizsgált témakörönként: Tűzvédelmi technikát javítók ellenőrzése: Ellenőrzés eredménye: szabálytalanság nem került feltárásra. Kéményseprő-ipari
Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia
1.dia Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő 2.dia 3.dia 4.dia 2012. április 1-jén létrejött a korábban önkormányzatiként működő hivatásos tűzoltóságokat is magába integráló egységes katasztrófavédelmi
Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem
B E S Z Á M O L Ó A Püspökladányi Hívatásos Tűzoltóparancsnokság Működési területének, évi mentő tűzvédelmi helyzetéről
Szám: 97//7.ált. B E S Z Á M O L Ó A Püspökladányi Hívatásos Tűzoltóparancsnokság Működési területének,. évi mentő tűzvédelmi helyzetéről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról
Tavaszi hatósági kerekasztal
Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,
HAJDÚNÁNÁSI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG
HAJDÚNÁNÁSI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG Jóváhagyom: Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok, tanácsos igazgató TÁJÉKOZTATÁS a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2018. évben végzett munkájáról
A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Mentő tűzvédelem
BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09.
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos
Szegedi HTP esetszámai: 1031
1. számú melléklet Tűzoltósági szakterület 2016. évi tevékenysége műszaki mentés; 465 Szegedi HTP esetszámai: 1031 ; tűzeset; 566 1. a) diagram: Szegedi HTP esetszámai 1. b) diagram: Szegedi HTP beavatkozás
A tűzvédelem aktuális helyzete
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelem aktuális helyzete Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő A megelőző tűzvédelem szervezeti rendszere
Vízügyi hatósági feladatok a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél
Vízügyi hatósági feladatok a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél 2014. november 7. Dr. Mógor Judit tű. ezredes főosztályvezető Az előadás tartalma - Integrált katasztrófavédelmi hatóság - A vízügyi és
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése KATASZTRÓFAVÉDELEM IRÁNYÍTÁSA 2012.10.02. KATASZTRÓFAVÉDELEM MEGHATÁROZÁSA A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Katasztrófavédelem:
Tavaszi hatósági kerekasztal értekezlet
Tavaszi hatósági kerekasztal értekezlet Veszélyes áru szállítás szakterületet érintő hatósági változások, tapasztalatok Kozma Sándor tű. ezredes főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. A katasztrófavédelmi
A mentő tűzvédelem rendszere
Főigazgató-helyettesi Szervezet Tű A mentő tűzvédelem rendszere Fülep Zoltán tű. alezredes Országos Tűzoltósági Fő Tűzoltósági főosztályvezető Mentő tűzvédelem A 2011. évi CXXVIII. Törvény kimondja, hogy
A katasztrófavédelem hatósági szakterületeinek tevékenysége Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes
A katasztrófavédelem hatósági szakterületeinek tevékenysége Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes 2017. március 21. Az előadás tartalma: - Hatóság - megelőzés - Építkezés - Szakterületi
Tűzvédelem aktuális kérdései 2013-02-05
Tűzvédelem aktuális kérdései 2013-02-05 Tűzoltóság integrációja a Katasztrófavédelembe Polgári védelem: - települések veszélyeztetettségi besorolása - önkéntes és köteles polgári védelmi egységek létrehozása
Vízügyi és vízvédelmi hatósági jogkörök a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél
Vízügyi és vízvédelmi hatósági jogkörök a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél Dr. Mógor Judit tű. ezredes BM OKF főosztályvezető Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Budapest, 2014.
Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai
Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Haskó György tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő 2012. február 15. A hatálytalanított
Veszélyes üzemekkel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési tevékenység áttekintése
Veszélyes üzemekkel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési tevékenység áttekintése Tematikus Értekezlet 2012. január 23. Dr. Vass Gyula tű. ezredes, főosztályvezető Az előadás tartalma: 1. Veszélyes
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-192/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA
I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A mentő tűzvédelem diszlokációja
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A mentő tűzvédelem diszlokációja 2013. november 06. Fülep Zoltán tű. ezredes Tűzoltósági Főosztályvezető A mentő tűzvédelem magyarországi
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz
Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető
Ngrád Megyei Katasztrfavédelmi Igazgatság Salgtarjáni Katasztrfavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető H-3100 Salgtarján, Szent Flrián tér 1. : 3100 Salgtarján, Pf.: 0 Tel: (36-32) 411-400 Fax: (36-32)
Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon
Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Gyenge László tű. őrnagy megyei polgári védelmi főfelügyelő 2014.03.27. 11/2013. számú BM OKF főigazgatói utasítás
Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Város- és Vállalkozásfejlesztés Bizottság!
Előterjesztés Beszámoló a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és
Előterjesztés. évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat
Előterjesztés Beszámoló a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és
Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltóságok Konferenciája Szarvas, 2015. április 18. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő
Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltóságok Konferenciája Szarvas, 2015. április 18. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Magyarország mentő tűzvédelme Hivatásos tűzoltóság 105
Ellenőrzés eszköze helyszíni ellenőrzés helyszíni ellenőrzés. Ellenőrzés ütemezése. helyszíni ellenőrzés. helyszíni ellenőrzés. helyszíni ellenőrzés
Ssz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Ellenőrzés tárgya Piacfelügyeleti COérzékelő termék forgalmazóinál Piacfelügyeleti pontszerű füstérzékelő termék forgalmazóinál, Piacfelügyeleti tűzgátló tömítőanyagok forgalmazóinál,
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: A-195/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi
Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés
Biztonsági összekötő illetve a Veszélyes ipari védelmi ügyintézői képzés Jogszabályok által előírt képzések 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése
Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szám: 95-6/2014/GYKK Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése A Jásziványi ÖTE II-es típusú együttműködési megállapodást kötött a Gyöngyösi
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat
Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről
Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete április 28-i ülésére. Sorszám: III/1
Tárgy: Beszámoló a Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2015. évi tevékenységéről Előkészítette: Viczián György tű. alezredes, tűzoltóparancsnok Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Véleményező
A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság
A veszélyes áruk szállítása és a közlekedésbiztonság 2012. 09. 25. Kossa György tű. dandártábornok országos iparbiztonsági főfelügyelő -1- Magyarország szolgálatában a biztonságért Biztonság az, amivé
Katasztrófavédelmi felkészítés
Közbiztonsági referensek képzése Katasztrófavédelmi felkészítés 2012.10.02. Jogi háttér - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények
Kutatási célok és területek a BM OKF Tudományos Tanácsa Szervezésében és a Katasztrófavédelmi Kutatóintézetben, a szakképzés helyzete
Dr. Papp Antal tű. ezredes KOK Igazgató A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács Elnöke Kutatási célok és területek a BM OKF Tudományos Tanácsa Szervezésében és a Katasztrófavédelmi Kutatóintézetben, a szakképzés
BESZÁMOLÓ. Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évben Hajdúhadházon végzett munkájáról. Jóváhagyom:
Jóváhagyom: Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok, tanácsos igazgató BESZÁMOLÓ Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2016. évben Hajdúhadházon végzett munkájáról Hajdúnánás, 2017. március 17. Felterjesztem:
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.
ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. bevezetésének tapasztalatai Dr. Vass Gyula tű. ezredes szolgálatvezető 2016. A nemzetközi szabályozás kialakulása és szélesedése Kibocsátás éve, rövidített elnevezés Hazai jogba
Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2015. április 29-i ülésére
Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság: Beszámoló a Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2014. évi tevékenységéről Viczián György tű. alezredes, tűzoltóparancsnok Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató
TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK Berecz György tű. ezredes igazgató 35/2012. számú intézkedés: A rendkívüli téli időjárási viszonyok során jelentkező katasztrófavédelmi feladatok ellátására
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában.
Magyarország szolgálatában a biztonságért! Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Fő Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk
2015. június 26-i rendes ülésére
3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló Dombóvár tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI
HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI
Hivatal HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATAI A Hivatal tevékenységét az igazgató közvetlen alárendeltségében látja el. Feladata a Heves MKI Ügyfélszolgálati Iroda
Félévértékelő a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon
Félévértékelő a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) munkaértekezlet keretében értékelte az FKI 212. első félévi tevékenységét. Az értekezleten az igazgatóság
A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! 2016.01.01-2016.02.14. között 2016.02.15-től Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi
Változások a vízügyi és vízvédelmi hatósági feladatokban
Változások a vízügyi és vízvédelmi hatósági feladatokban Balatonkenese, 2015. május 11. Dr. Mógor Judit tű. ezredes, főosztályvezető Az előadás tartalma - Alapelvek - Integrált katasztrófavédelmi hatóság
tervezői tevékenység
1 A tervezői tevékenység jogszabályai és az MMK új szabályozásának helyzete LAKITELEK 2013. december 10. 2 Az építészeti-műszaki tervezési tevékenységgel kapcsolatos előírások 3 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Étv.
TÁJÉKOZTATÓ Egyek Nagyközség Önkormányzata részére. Hajdúnánás Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2013. évi munkájáról
Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hajdúnánás Katasztrófavédelmi Kirendeltség Iktatószám: 09/3/ /2014/HNKIR. TÁJÉKOZTATÓ Egyek Nagyközség Önkormányzata részére Hajdúnánás Katasztrófavédelmi
XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban
XXI. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban A katasztrófavédelem szerepe a közúti, vasúti, vízi szállítások felügyeletében Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes 217. február 23. A katasztrófavédelem
H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.
Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a
A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A 2013. ÉVI ÉS A 2014. I. FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A 2013. ÉVI ÉS A 2014. I. FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 2012. január 1-jén végbement átalakulás következtében új egységes, állami katasztrófavédelmi
Jogszabályi változások, A katasztrófavédelem jövője. Bérczi László tűzoltó ezredes Főfelügyelő, BM OKF Tűzoltósági Főfelügyelőség
Jogszabályi változások, A katasztrófavédelem jövője Bérczi László tűzoltó ezredes Főfelügyelő, BM OKF Tűzoltósági Főfelügyelőség A Kat. törvénycsomag Szervezeti változások A tervezet értelmében a hivatásos
Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás
Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.
TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban
TÁJÉKOZTATÓ a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban A hivatásos katasztrófavédelmi szerv által kiszabott
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai ( A tűzoltósági főfelügyelő 1635/1/2012/ÁLT. és 1635/2/2012. ÁLT. levelei alapján) I.
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről
JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt
Előterjesztés. évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat
Előterjesztés Beszámoló a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és
BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG BÉKÉSCSABAI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG BÉKÉSCSABAI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG
BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG BÉKÉSCSABAI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG BÉKÉSCSABAI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG Siklósi István Polgármester Úr Mezőberény Város Önkormányzata Mezőberény,
Tűzmegelőzési szakterület
Tűzmegelőzési szakterület Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Tűzvédelmi hatósági tevékenység 2012-től a tűzvédelmi hatósági tevékenység átstrukturálódott: -65 katasztrófav
Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra
Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és
BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG BÉKÉSCSABAI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG BÉKÉSCSABAI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG B E S Z Á M O L Ó
BÉKÉS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG BÉKÉSCSABAI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG BÉKÉSCSABAI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG B E S Z Á M O L Ó a Békéscsabai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2017. évi
32/2002. (XII. 12.) BM
32/2002. (XII. 12.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak képesítési követelményeiről és képzési rendszeréről A
Tájékoztató. Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság évben végzett tevékenységéről
TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG DOMBÓVÁRI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG Jóváhagyom: Szekszárd, 2017. Dr. Balázs Gábor tű. ezredes tűzoltósági tanácsos igazgató Tájékoztató a Dombóvári Katasztrófavédelmi
BESZÁMOLÓ. a Békéscsabai Hivatásos Tűzoltőparancsnokság 2014, évi tevékenységéről
I Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békéscsabai Katasztrófavédelnii Kirendeltség BékéscsabaiHivatásosTűzoltóparancsnokság H-5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9 Tej: 06/66 549-471 Fax: 06/66 322-188
A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások
A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások Dr. habil Vass Gyula tű. ezredes igazgató Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 2017. MAVESZ Konferencia Veszélyes anyagokkal
A mentő tűzvédelem fejlesztési irányai, pályázatok, működési tapasztalatok Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A mentő tűzvédelem fejlesztési irányai, pályázatok, működési tapasztalatok Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági
Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évi tevékenységéről
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató H-3525 Miskolc, Dózsa Gy. út 15. : 3501 Miskolc, Pf.: 18. Tel: (06-46) 502-962 Fax: (06-46) 502-963 e-mail: borsod.titkarsag@katved.gov.hu
Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság
Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben
A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA
AZ ÁKR. GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TŰZMEGELŐZÉS TERÜLETÉN TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA DR. FIRNIGEL EDIT TŰ. SZÁZADOS TŰZMEGELŐZÉSI FŐOSZTÁLY BALATONKENESE, 2018. ÁPRILIS 26. Jogszabályváltozások
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben
A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)
A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában
A veszélyes áru szállítás ellenőrzési és szankcionálási tevékenység aktuális kérdései a vasút vonatkozásában Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes Budapest, 2017. május 03. Az előadás
Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő tűzoltóságok helyzetéről
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. április 26-ai ülésére Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő
Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24
Amikor a tűzvédelem fontosságáról beszélünk, akkor mindenki úgy gondolja, hogy a leégő hatalmas épületek rémképe és a várható pusztulás eléggé visszatartja a cégeket és a dolgozókat a hanyagságtól. Mivel
395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma:
395. A Tűzvédelmi előadó feladatai megnevezésű, 10396-12 azonosító számú szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Vizsgálja, értékeli a létesítmények tűzvédelmi szempontból fontos paramétereit
Változások a vízügyi és vízvédelmi hatósági feladatokban
Változások a vízügyi és vízvédelmi hatósági feladatokban Siófok, 2015. április 08. Dr. Mógor Judit tű. ezredes, főosztályvezető Az előadás tartalma - Alapelvek - Integrált katasztrófavédelmi hatóság -
Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása
Az üzemeltetéshez kapcsolódó jogszabályi környezet bemutatása Katasztrófavédelem Tűzvédelem Polgári védelem Iparbiztonság Katasztrófavédelem szervezeti felépítése Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15.
Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15. Dr. Vass Gyula tű. ezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály vezetője 1) Veszélyes üzemek hatósági felügyelet alatt tartása 2) Katasztrófavédelem
2015. évi MUNKATERVE
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzvédelmi Tanácsadó Testület H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Szám: 5/2015.TTT Jóváhagyom: Dr. Bakondi György sk.
BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS
BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: 1. 63512015. Előadó: Viczián György tű. alezds., Belanka Zsolt Mell.: Beszámoló Hiv. sz.: - Postacím: 5601 Pf 112.
A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.
II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és
A katasztrófavédelemi szervek és a kiemelt beruházások kapcsolódásai és helyzete.
A katasztrófavédelemi szervek és a kiemelt beruházások kapcsolódásai és helyzete. Dr. Tatár Attila tűzoltó altábornagy OKF főigazgató A katasztrófavédelmi szervek kapcsolata a kiemelt beruházásokkal már
Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében. Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2.
Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2. Az erdők tűzvédelmére vonatkozó főbb jogszabályok: 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről,
Szám: 36610/254-1/2015.ált A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Szám: 36610/254-1/2015.ált BESZÁMOLÓ A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2015 Tartalomjegyzék 1.1. 2014. évi célkitűzések:... 3 2. Az elvégzett feladatok, megtett
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pécsi Katasztrófavédelmi
ISKOLÁK TŰZVÉDELME. Bata Ádám tűzoltó őrnagy
ISKOLÁK TŰZVÉDELME Bata Ádám tűzoltó őrnagy Tűzvédelmi feladatokat ellátó személyre vonatkozó követelmények. Tűzvédelemmel kapcsolatos eszközök, felszerelések berendezések ellenőrzés, időszakos felülvizsgálat,
SEVESO irányelv és a hazai szabályozás
MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG SEVESO irányelv és a hazai szabályozás Gáspárné Bada Magda KOZMOS konferencia Visegrád 2013. 11.05. Az előadás tartalma SEVESO szabályozás háttere, filozófiája és mutatói A katasztrófavédelmi
J a v a s l a t. a 2011. évi köztisztviselői és tűzoltó parancsnoki teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározására
P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06 32) 460 918 Szám: 1-180/2010. J a v a s l a t a 2011. évi köztisztviselői és tűzoltó
A katasztrófavédelem intézkedései
A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem
Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav
Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav favédelmi Kirendeltség Tűzvédelmi szabályzat Rendezvények Rónai Róbert tű. alezr. 2018. február 21. Tűzvédelmi használati szabályok rendszere Tűzvédelmi szabályzat
A veszélyes áru szállításban érintett telephelyek résztvevői kötelezettségei, és a hatósági tapasztalatok
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség Veszélyes Szállítmányok Főosztály A veszélyes áru szállításban érintett telephelyek résztvevői kötelezettségei, és a
Tisztelt Partnerünk! És hogy mikor lép hatályba, az (5) bekezdés vonatkozik rá:
Tisztelt Partnerünk! A biztonság mindannyiunk számára fontos paraméter. A költséghatékony, ugyanakkor hatékony biztonság mindannyiunk érdeke. A következőkben összefoglaljuk Önnek / Önöknek azokat a törvényi