ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 29. szám január 08.
|
|
- Mariska Krisztina Mészárosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 29. szám január 08. Kiszámíthatóság? Erre a kérdésre ember legyen a talpán, aki a mai világban azt mondja, hogy van kiszámíthatóság. Véleményem szerint van is, meg nincs is. Kezdjük egy egyszerű példával, mondjuk az időjárással. Ha megkérdeznénk, hogy az időjárás kiszámítható-e, akkor egyből rávágnánk, hogy nem, mert szeszélyes. Másrészt viszont az évszakok időjárása kiszámítható, hiszen nyáron meleg van, télen pedig hideg. Vagy mégse? Mert ugye az idei tél alaposan megtréfál bennünket és az élővilágot is. Ma reggel vettem észre, hogy az irodánk előtti rózsabokor bimbót hozott. Vajon a medve alszik egyáltalán? De lépjünk túl az időjárás kiszámíthatóságán, térjünk át a munka világába. Kiszámítható például a foglalkoztatás? Igen, ahol van Kollektív Szerződés, ott a munkavállalók már előző hónapban tudják, hogy mely napokon kell szolgálatot teljesíteni. Vagy mégse? Mert bejöhet bármi, ami borítja az előre vezénylést. Itt megjegyzem ez a fajta kiszámíthatóság nincs meg minden munkahelyen. Nincs meg például a B+N-es kollégáinknál sem, ők nem kapnak előre vezénylést, helyzettől függően járnak be dolgozni. Persze, ez így teljesen nem igaz, mert van, aki minden áldott nap egy helyen és egy időben kezd és végez, s vannak, akiket össze-vissza dolgoztatnak. Haladjunk tovább a kiszámíthatóság terén, nézzük meg az idei bérfejlesztést. Kiszámítható, hogy mennyi lett a minimálbér és a garantált bérminimum, és az is biztos, hogy a MÁV Csoport munkavállalói részére 12 %-os bérfejlesztés lesz az idén. Az viszont már kiszámíthatatlan, hogy ebből a 12 százalékból kinek mennyi jut. Bizony lesz, aki többet kap, és lesz, aki kevesebbet. És mi lesz erre a munkavállalók reakciója? Na, az meg pláne kiszámíthatatlan. Lesz, aki csendben végzi tovább a dolgát, lesz, aki majd hangosan szidja a szakszervezeteket, és lesznek, akik jövedelmezőbb állás után néznek. Bárhogy is alakuljon, mi emberek bizakodóak vagyunk. Bízunk abban, hogy helyreáll az időjárás rendje, bízunk abban, hogy a holnapi B+N-el történő egyeztetés eredményre vezet, és bízunk abban is, hogy az idei bérfejlesztést kedvező lesz számunkra. És csak javasolni tudom, hogy bízzunk egy kicsit jobban egymásban is, hogy tényleg kiszámíthatóbb legyen a jövőnk! Juhász Tiborné 1
2 Évzárás a Kocsijavítóban Múlt év december tizenötödikén tartotta évzáróját a fényeslitkei Kocsijavító alapszervezete. Megköszönték a műhely 2017 évi munkáját, és kívántak mindenkinek sikerekben gazdag, boldog újévet. Bujdosó János ezek után kiemelkedő munkájáért Fülöp Istvánnak átadta az igazgatói dicséretet. Az évzáró további része ünnepi hangulatban, kötetlen baráti beszélgetésekkel folytatódott. Szanyi József Bujdosó János a JBI igazgatója értékelte az elmúlt évi munkát, majd Béres Zoltán telephelyvezető adott számot a műhely éves teljesítményéről, amiről kiderült, hogy sikerült az elmúlt két évet felülmúlnunk. 2
3 Rendetlen új év Úgy döntöttem, ha már új év, akkor rendet rakok. Új élet nemigen lesz, ami nem biztos, hogy baj, a fogadalmakról is nagyon rég leszoktam, ami végképp nem baj. Így maradt a rendrakás, természetesen a fejemben. Vagy nem természetes? Mindegy, én nekiduráltam magam, és az egyszerűség kedvéért az asztalommal kezdtem. Kéretik csak kicsinyt mosolyogni, mert az sem volt vajas kenyér, vagy mézes, vagy mi. Ja, piskóta. Hiszen az a sok minden, ami ott van, az nagyjából én vagyok. Ott írok, ott olvasok, hallgatok zenét, görcsölgetek ezen-azon, emlékezek, vagy éppen felejteni próbálok. Amibe néha elfáradván, kicsit szunyókálok, hogy később újult erővel vessem magam az éjszaka nyugalmába. A tetején kezdtem, ott hátul, gondolván, az egyszerűbb. Némi portörlés ez kizárólag az én jogom köcsögök eligazítása, szerény medáljaim megtekintése, limek-lomok igazgatása, esetleg némi selejtezés. Utóbbi művelettel kezdődtek a problémák. Bizony. Nem ám azzal, hogy vízkereszt van, és akkor mi is az, meg honnan és miért? Erről jóval több, mint ezer éve kellett volna érdeklődnöm, ma már azok sem tudják igazán, akik mondják, inkább csak hiszik. Ez sem baj, abban én is nagyon jó vagyok, bár néha úgy járok, mint Arany büdösbogara a Család körben: Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Szóval selejtezés. Ezt nem dobom ki, mert jó volt, az meg szép. Ezt mindig utáltam, de nincs más arról, az már rég nem működik, de jól mutat. Az meg ronda, de az enyém, azt meg szeretném, ha az enyém volna. Gyorsan alább mentem egy szinttel, hátha ott többre jutok, ott már kevés az emlék, több a tudás, vagy annak hiánya. Utóbbival különösen jól haladtam, még az sem vette el a kedvem, hogy most Szent Korona, vagy csak úgy magyar? Mert ugye negyven éve, vízkeresztkor adta vissza Cyrus Vance, amerikai külügyminiszter az Országgyűlésünk akkori elnökének. Nyomban el is kalandoztam egy pillanatra, vajon ez ma is összejönne, netán kevesek volnánk hozzá? Én biztosan, mármint a selejtezéshez. Legalábbis ezen a szinten. 3
4 Szöszmötöltem hát még egy kicsit, aztán mentem lejjebb, következtek az asztal fiókjai. Négy darabbal büszkélkedhet a sokat látott bútordarab, tele mindenfélével. Fontos iratoktól kevésbé fontosakig, például ami az asztalon nem fér, de még nem tudni, selejt lesz-é belőle, az puff, be a fiókba. Amelyikbe éppen több hely van. Mondanom sem kell, már alig fér bármelyikbe is, ideje volna kiegyeselni, vagy talán harmadolni. Csakhogy közben vége lett a karácsonytól vízkeresztig tartó tizenkét szent napnak, és tizenhárom szent éjszakának, nyakunkon a farsang. Tehát felfüggeszteném a selejtezés iránti lelkesedésemet, de azért még egyszer nekiugrok. Tehát már egészen lent vagyok, az alsó fiókban. Melyben amolyan végképp semmire se jó dolgok vannak, mint toll nélküli tolltartók, műemléknek számító alkatrészek, egy oldal a talpmasszázsról, amit sosem olvastam el. Viszont, hogy leplezzem alábbhagyó lelkesedésemet, felmásztam a netre. Ilyen hír, olyan hír, ám megakadt a szemem Elza nénin. Sosem láttam, sőt, hírét sem hallottam soha. A hírek szerint szombaton halt meg, száztizenegy évesen. Szép kor, ráadásul a Világ Igaza címmel is kitüntették egykor. Megmentette Szűcs Erzsébet életét, akit egy balatoni nyaralóban bújtatott, és szerencséjükre a szomszédok sem voltak ellenük. Vajon ez is összejönne ma? Kitérő ide, kitérő oda, nem haladok sehová, és megállapítom, ennél már nincs lejjebb. Hiszen nincs több fiók, muszáj emelkedni. Ám akkor döbbenek rá, itt már jártam, meg itt is, meg itt is. De nem adom fel, csupán belevetem magamat az új évbe. És várom a következő alkalmat, amikor selejtezhetek, akkor talán szorgosabb leszek, és farsangig befejezem. Lazításképp ismét barangolok a netem, mi újság vízkereszt estéjén, és nyomban elmúlik az álmom: Vízkereszt napján, 1999-ben halt meg Sipos István, feltételezem, az nem kérdés, ki volt. Tanulság ma sincs, hacsak az nem, szerencse is kell ahhoz, hogy jól válasszuk meg kedvenc tárgyalópartnereinket. És míg el nem felejtem, tíz éve, hogy a MÁV Cargoból RCH lett. Vita tárgyát képezi azóta is, hogy helyes volt, vagy sem jó pénzért eladni. Ami biztos, a cargo kisebb-nagyobb zakkanások ellenére prosperál, és biztos bevételi forrás. Érvénytelen kérdés, de vajon tudja valaki, mi lett volna, ha? Tehát nagyon figyeljünk, kivel mit, és miért. Igaz, miért ne? Tehát soha ne kössük magunkat gúzsba példátlan renddel, sokkal izgalmasabb a példás rendetlenség. Abból mindig kihozhatunk valamit. Soha rosszabb ne legyen! 4 Dolhai József Ilyenkor, év elején mindenki mérleget készít. Értékelik az elmúlt esztendőt, számba veszik az újév kilátásait, és tervezgetnek. Ezt teszem én is, amikor tényként megállapíthatjuk, hogy 2017-ben 3,8 millió tonna áru fordult meg a vasúton Záhony térségében, ami húsz százalékkal több, mint 2016-ban. Ebből a mennyiségből három és félmillió tonna széles nyomtávon lépett be, ami 22,8%-al több az előző évinél. Tehát jól látható, hogy ukrán-orosz háború ide vagy oda, a belépő forgalom örvendetesen növekedésnek indult. Természetesen ehhez kellett a háromoldalú dunaferres megállapodás is. Mert ha ezt is számokban nézzük, akkor a évi tonna belépő mennyiséggel szembe 2017-ben már több mint 1,3 millió tonna áru lépett be. A másik ilyen örvendetes eredményt a Voest Alpine cég szolgáltatta az általa kért osztrák rendeltetésű, Linz és Leoben állomásokra. Több, mint hétszázötvenezer tonnát szállítottunk 2016-ban, míg ez 2017-ben már ez közel tonna volt. Az év eltelt néhány napja is jól sikerült, tehát bizakodhatunk, abban, hogy az idei év sem lesz rosszabb, mint a múlt év volt, úgy néz ki, ehhez most minden adott. Csak így tovább! Zubály Bertalan
5 Helyi hírek röviden Záhony Állomás Alapszervezete Alapszervezetünk re kirándulást szervez Tarcalra. Utazás vonattal a Záhony állomásról kor induló személyvonattal, visszaérkezés Záhonyba kor. Tervezett program: Délelőtt megnézzük Magyarország legnagyobb Áldást osztó Krisztus szobrát, majd ebéd a Tarcali csárdában (az ebédet mindenki maga rendezi, SZÉP-kártya elfogadó hely). Ebéd után látogatás Bócsi Csaba jegyvizsgáló borospincéjébe (korlátlan borfogyasztással). A Borkóstoló VSZ-tagnak 500Ft, VSZ-tag hozzátartozónak 1000Ft, nem VSZ-tagnak 1500Ft. Jelentkezési határidő, január 20, fizetési határidő: február 10. Jelentkezés Pokol Istvánné alapszervezeti titkárnál telefon: HUMORSAROK TUDÁS A tanárnő visszakérdezi a tanultakat, Milyen pénzeket ismernek. Forint vágja rá Pisti. Angol font mondja a külkereskedő apuka szeme fénye. A tanárnő elégedett az osztállyal, ám elkomorodik, mert észreveszi, hogy Zolika nem figyel. Na, Zolika, milyen pénzek vannak még? Hát...a menet! Miféle menet? kérdezi a tanárnő csodálkozva. A nővérem barátnőjének a selyemruhája három menetbe került... A tanító néni bíztatja a gyerekeket az iskolában, hogy mondjanak ételeket. Kenyér Jól van, Évike. Banán Igen, Jancsika. Lámpa Na de Pistike; a lámpa nem ehető! De igen! Este anyukám azt mondta az apukámnak, hogy ha leoltod a lámpát, akkor bekapom... Balogh Attila 5
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 23. szám november 20.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 23. szám 2017. november 20. Újra a záhonyi nyugdíjasok között November tizenötödikén megtelt a Tűzvirág étterem, hiszen múlt hét szerdáján tartották beszámoló Küldöttgyűlésüket
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 04. szám július 10.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 04. szám 2017. július 10. Hatvanhetedik ünnepünk képekben 1 2 Dolhai József 3 Összefogással és beruházással a jövőért Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária elnök-vezérigazgatója
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 19. szám 2018. november 19. Csapatbál Egy rendezvény szervezése mindig izgalmas feladat, de ha az elsőről van szó, akkor végképp. Így voltak ezzel az első záhonyi VSZ-bál
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 41. szám április 29.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 41. szám 2019. április 29. Ügyvezető jelöltek Debrecenben Meghívót kaptak a szakszervezetünk májusi tisztújító Kongresszusán ügyvezetői tisztségre aspirálók a debreceni
ZÁHONYI VASUTAS. VI. évfolyam, 19. szám október 17.
ZÁHONYI VASUTAS VI. évfolyam, 19. szám 2016. október 17. Záhony folytatja Sok tisztségviselőnk sok munkájának eredménye, hogy október tizenegyedikén birtokba vehettük a berekfürdői üdülőnket egy kihelyezett
ZÁHONYI VASUTAS. VI. évfolyam, szám december 20
ZÁHONYI VASUTAS VI. évfolyam, 28-29. szám 2016. december 20 Évzáró titkári értekezlet Záhonyban Szürke, télies idő volt tegnap, ám semmi nem tudta elrontani a jó hangulatot a Területi Képviselet évzáró
Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)
Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 24. szám december 24.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 24. szám 2018. december 24. Ismét évet zártunk Záhonyban December huszonegyedikén ült össze a záhonyi Terület Titkári Testülete, hogy lezárja, értékelje az elmúlt évet,
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre!
ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! Randi Andi - Hódíts! A sikeres randi kommunikáció titkai www.tarskeresokalauz.hu 1ÖRDÖGI KEZDÉSEK A következő kezdő szövegek
ZÁHONYI VASUTAS. VI. évfolyam, 12. szám augusztus 29.
ZÁHONYI VASUTAS VI. évfolyam, 12. szám 2016. augusztus 29. Cargos fórum Már hagyománynak mondható, hogy a Vasutasok Szakszervezetének tuzséri faháza nyár vége közeledtével otthont ad az RCH Záhony TÜK
A boldogság benned van
Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 18. szám október 16.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 18. szám 2017. október 16. Sanyi leballagott Majd negyvennégy évnyi vasúti szolgálat után Dajka Sándor, szakszervezetünk veterán tisztségviselője, a Záhony-Port Zrt. művezetője
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 28. szám január 02.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 28. szám 2018. január 02. Évzárás Záhonyban December huszonegyedikén, már-már karácsonyi hangulatban ült össze a záhonyi terület titkári testülete, hogy megtartsa évzáró
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 50. szám július 01.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 50. szám 2019. július 01. Kétarcúságom titka A Janus-arcú ember mai jelentése hosszú utat tett meg. Egykor a kezdet és a vég védőszelleme volt Rómában, egy időben még az
Záhonyban járt a RAIL CARGO HUNGÁRIA pénzügyi vezetője. Elnök-vezérigazgatói értekezlet ZÁHONY-PORT stratégiájáról
Záhonyban járt a RAIL CARGO HUNGÁRIA pénzügyi vezetője A vezetői találkozó alkalmával Farkas József vezérigazgató és Mag. Arnold Schiefer az RCH pénzügyi igazgatója tárgyaltak a további hosszú távú stratégiai
Megszületett a évi bérmegállapodás
Megszületett a 2017. évi bérmegállapodás A Rail Cargo Hungaria és a szakszervezetek (VDSZSZ, VSZ, MTSZSZ, MOSZ) hosszú előkészítő munka és többhetes tárgyalássorozat eredményeként december 8-án aláírták
Vasutasok Szakszervezete Területi Képviselet Záhony ZÁHONYI VASUTAS. IX. évfolyam, 08. szám szeptember 09
ZÁHONYI VASUTAS IX. évfolyam, 08. szám 2019. szeptember 09 Vontatási Kupa negyvenötödször Vénasszonyok nyara, szeptemberi délelőtt, záhonyi vasútállomás: itt vártuk hetedikén az északkeleti régió négy
Új Szöveges dokumentum
Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik
ZÁHONYI VASUTAS. V. évfolyam, 33. szám január 18.
ZÁHONYI VASUTAS V. évfolyam, 33. szám 2016. január 18. Együtt, csapatban A múlt hét keddjén tartotta a Vasutasok Szakszervezete záhonyi Területi Képviselete évzáró-évnyitó értekezletét Január tizenkettedikén
Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?
Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Kovács Sándor 1. Advent Kolozsváron?
Kovács Sándor 1 Advent Kolozsváron? De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre nyúlik vissza.
Balatoni József. Jocó bácsi világa
Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert
SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES
festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,
ZÁHONYI VASUTAS. I. évfolyam, 14. szám 2011. augusztus 29.
ZÁHONYI VASUTAS I. évfolyam, 14. szám 2011. augusztus 29. Forró napok Tuzséron Perzselő hőség kint, forró hangulat bent röviden így lehet összefoglalni a záhonyi terület éves oktatásának napjait. A verőfényes
Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében
Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)
NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy
konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom
NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között
Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
EGÉSZ SZÁMOK. 36. modul
Matematika A 3. évfolyam EGÉSZ SZÁMOK 36. modul Készítette: zsinkó erzsébet matematika A 3. ÉVFOLYAM 36. modul EGÉSZ számok MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal
Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj
14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja
MagyarOK 1.: munkalapok 7
1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor
mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,
II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
Karácsony máshol, máshogyan
Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:
ZÁHONYI VASUTAS. IX. évfolyam, 10. szám szeptember 23
ZÁHONYI VASUTAS IX. évfolyam, 10. szám 2019. szeptember 23 Vasutasbál Fényeslitkén Az elmúlt hétvégén a záhonyi Küldöttgyűlést követő napon még egy rendezvény zajlott területünkön. Immár ötödik alkalommal
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 16. szám október 29.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 16. szám 2018. október 29. Koleszár-Nap Záhonyban Ismét elhunyt tisztségviselőink sírjait kerestük fel október 15-én. Először az újkenézi temetőben emlékeztünk Koleszár
Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról
Beszámoló az ösztöndíjas év alatt megvalósított munkáról 2011. tavaszán Huszonnégy óra munkacímű regénytervem megvalósításához kértem támogatást a Communitas Alapítványtól. Az eltelt év során sikerült
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek
Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,
A fölkelő nap legendája
Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk
Kati mesét olvas. A tanító néni mosolyog. A dió csonthéjas gyümölcs. A fecske költözı madár. A szemetet a szemétgyőjtıbe rakjuk
Nyírd ki a mondatkártyákat Kati mesét olvas A dió csonthéjas gyümölcs Kétszer kettı egyenlı néggyel A felnıtteknek udvariasan köszönünk Rendben tartom a szobámat Étkezés elıtt mindig kezet mosok Alaposan
ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő
ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény
Demeter Sándor Lóránd A törött cserépedény Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17.
Villás Lajos: Ali baba egy nagyvárosban 2009. September 17. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! Valami csoda folytán az "Ezeregy éjszaka" birodalmából néhány mesehõs átlépi egy szellem
Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget
Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük!
Kedves Kuvaszos Barátunk! Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében négy országból több mint 60 kuvaszos kerekedett fel és mutatta meg az országhatárokon átívelő összefogását és tettrekészségét a világnak
7. Kifordítom, befordítom, zongorázom, furulyázom. Ujjaimat tornáztatom. 9. Esik az eső, hajlik a vessző, haragszik a katona, mert megázik a lova.
1. Ziki-zaka zakatol, ez a vonat valahol. Én vagyok a vasutas, te meg leszel az utas. 2. Süss fel nap, fényes nap. Kertek alatt a ludaim megfagynak. 3. Sétálunk, sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs.
Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)
2009 december 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az évad vége felé közeledve, vagy éppen benne a sűrűjében, jöjjön egy áttekintés,
1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc
1. Írd le számjegyekkel illetve betűkkel az alábbi számokat! Tízezer-hétszáztizenkettő Huszonhétmillió-hétezer-nyolc 10 325 337 30 103 000 002 2. Végezd el az alábbi műveleteket, ahol jelölve van ellenőrizz!
Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás
I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,
ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _
ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at
K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16.
K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT. 2010. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL 2010. JANUÁR 16. 1 A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapodnak, hogy a Társaság 2010.
Csak erős idegzetűeknek! videóleirat
Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem
Beszámoló Szabó Letícia
Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló
nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!
nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,
A Lélekpillangó Magyarország legdinamikusabban növekvő adakozó közössége a mély önismereten nyugvó emberi boldogságért
A Lélekpillangó Magyarország legdinamikusabban növekvő adakozó közössége a mély önismereten nyugvó emberi boldogságért. 2013. Ha biciklivel indulsz valahová, nem nyomhatod le mindkét pedált egyszerre,
A BOHÓCCIPÕS CSODACIPÉSZ MOLNÁR ERNÕ CIPÉSZ
Vállalok javítást is, amit fõleg a környékbeli idõsek szoktak kérni. Igyekszem olcsón dolgozni, de a kisseb munkákért még így sincs szívem pénzt kérni A BOHÓCCIPÕS CSODACIPÉSZ MOLÁ EÕ CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében
A diákok részt vesznek egy szerepjátékban, mely a kölcsön, hitelezés témakörére épül.
Hitelező (játék) Tervezett idő: kb. 45 perc A játék rövid leírása A diákok részt vesznek egy szerepjátékban, mely a kölcsön, hitelezés témakörére épül. Szükséges eszközök: 1. BEFEKTETÉSRE VÁRÓ PÉNZ 2.
./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL
./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A 2018. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL Preambulum: 2017. március 13. napján az aláíró felek a vasutas munkavállalók jövedelmi helyzetének javítására 11703/2017/MAV számon megállapodást
Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára
Pokol Anett Téli mesék Lindának, ötödik születésnapjára December 1. Az aranyszínű léggömb UTOLSÓ NAP, UTOLSÓ ÓRA, NEM FOG AZ AGY, NEM FOG A KRÉTA! üvöltötte kórusban az egész 2. B osztály. Téli szünet
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ
SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,
IGE. rovat. Lelki percek
A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű
Így aztán a nagy tölgyfák alatt, egy pokrócon nekiálltunk ultizni. Ferkó, a figyelő pufajka kabátját szép vánkos alakúra tűrte, és az egyik sínre
A KISVASÚT Leérettségiztem. Az Erdőmérnöki Egyetemre fél pont híján nem vettek fel. Bölcs nagybátyám tanácsára az Észak-somogyi Állami Erdőgazdaságnál helyezkedtem el fizikai munkára, bizakodva, hogy igyekezetemet
Karácsony A szeretet ünnepe?
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók
Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett
Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
ZÁHONYI VASUTAS. VII. évfolyam, 15. szám szeptember 25.
ZÁHONYI VASUTAS VII. évfolyam, 15. szám 2017. szeptember 25. Ha szeptember, akkor születésnap A Vasutasok Szakszervezete 1896. szeptember huszadikán alakult meg, tehát a múlt héten már a 121. születésnapunkat
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 36. szám március 25.
ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 36. szám 2018. március 25. Választások és jelöltek Területünkön az RCH-val a múlt héten megkezdődtek az üzemi tanácsi és munkavédelmi képviselő választások. Ezúttal szakszervezetünk
ZÁHONYI VASUTAS. IV. évfolyam, szám december 22.
Vasutasok Szakszervezete Területi Képviselet Záhony ZÁHONYI VASUTAS IV. évfolyam, 29-30. szám 2014. december 22. Útelzártunk együtt Nehezen indult, mint némely vasutas kocsija aznap reggel. Hiába a márkanév,
Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek?
Gondolatok a tegnapokról és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Semmi értelme azon gondolkodni, hogy a tegnap miért alakult úgy, ahogy. Azon azonban érdemes elmélkedni, hogy miképpen lehet
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
AKADÉMIAI KIADÓ KILIKI A FÖLDÖN OLDAL LECKE OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT. A pince A képek (Apu családja. Az unokatestvérek.
OLDAL OLVASMÁNY HALLÁS UTÁNI GYAKORLAT 8 Sziasztok! 11 1. A furcsa idegen 32 2. Amia bajban van Meglepetés 56 3. A kincsesláda 76 4. Vásárolni megyünk 96 5. Kedves naplóm! A pince A képek (Apu családja.
ZÁHONYI VASUTAS. VI. évfolyam, 14. szám szeptember 12. TUDÓSÍTÁS A NEGYVENKETTEDIK VONTATÁSI KUPÁRÓL
ZÁHONYI VASUTAS VI. évfolyam, 14. szám 2016. szeptember 12. TUDÓSÍTÁS A NEGYVENKETTEDIK VONTATÁSI KUPÁRÓL HELYSZÍN: NYÍREGYHÁZA FILO FOCICSARNOK NÉZŐSZÁM: Kb. 107 FŐ Szeptember 10.-én, szombaton került
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő
Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4
Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház
Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.
Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy
Az eredményes nyelvtanulás alapelvei 1.
www.doyouspeakenglish.hu Az eredményes nyelvtanulás alapelvei 1. MEGOLDÁS a sikeresebb angol tanuláshoz azoknak, akik már tanultak angolul, de abbahagyták, és azoknak, akik jelenleg is tanulnak angolul,
J e g y zőkönyv FMB-33/2011. (FMB-62/ )
FMB-33/2011. (FMB-62/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. december 23-án, pénteken 9 óra 49 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás
Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.
13 megdönthetetlen tény a magyarokról
13 megdönthetetlen tény a magyarokról Egy olyan írásra akadtunk, ami nagyon megdobogtatta szívünket, és ráadásul pont olyan szándék vezérli íróját, mint minket. Ugyanezért dolgozunk mi is, hogy végre elhiggyük: