BESZÁMOLÓ. a 117. AC/2 és a 165. WP.29 ülésről (Genf, Március 9-13)
|
|
- Jakab Vass
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BESZÁMOLÓ a 117. AC/2 és a 165. WP.29 ülésről (Genf, Március 9-13) Követve a korábban kialakult gyakorlatot a WP.29 ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése, stb.) Deák János számol be részletesen. Ez a beszámoló egyrészt az én konkrét tevékenységemmel kapcsolatos dolgokat rögzíti röviden, másrészt a két fent jelzett fórum azon szakma-politikai tevékenységéről számol be elemző (ezért szükségszerűen szubjektív) módon, ami a közúti közlekedés járműveinek jövőbeni jóváhagyási feltételeit és ezen keresztül fejlesztését határozhatja meg, így a hazai szakközvélemény érdeklődésére is számot tarthat. Ötleteket adhat az autóipari beszállítóknak, főleg KKVknak fejlesztési célkitűzéseik meghatározásához. A szubjektivitásom persze azt is jelentheti, hogy következtetéseim, megállapításaim (nem a tények, amelyekre alapozom őket) lehetnek helytelenek, vitathatók. Ez a megközelítés lehetővé teszi az érdekesebb, hosszú távú folyamatok, programok stratégiai elemzését, a lehetséges mozgatórugóknak, a fontosabb szereplők érdekeinek keresését, elősegítve ezzel a hazai közlekedési és iparpolitikai stratégiák megfogalmazását. 1. AC.2 bizottság ülése Várakozással tekintettem az AC.2 ülésre, mert új vezetőséggel kezdtük meg a munkát: elnök Kiszulenko úr (orosz), alelnök Erario úr (olasz, a GRSG elnöke) és új a Titkárság vezetője Walter Nissler úr. Az ülés előkészítése kis döccenéssel (késve küldött anyagok) történt, de végül is az összkép pozitív volt: Kiszulenko úr határozottan vezette az ülést, kiszabadult a korábbi alárendelt szerepéből (a korábbi elnöknek, Gouvin úrnak való megfelelési kényszer) Erario úr nem akart meghatározó szereplő lenni, de jól egészítette ki az elnököt. Nissler úr nagyon felkészült az AC.2 ülésre, a múltból származó kérdéseknél a négy jelen lévő WG titkár kisegítette őt. AWP.29 ülése alatt a múltbéli ismeret és szokás hiánya már jobban kiütközött nála. Az ülésen 10 országból és az EU-ból 22 fő vett részt és öten voltak a Titkárságról Korábban is beszámoltam róla, hogy az AC.2-beli tagság presztízse, illetve a tagság elnyerésére irányuló törekvés az utóbbi időben jelentősen felerősödött. Ennek több oka van, hármat érdemes kiemelni: A jelenlegi szabályozás szerint az AC.2 állandó tagjainak száma limitált: a WP.29 elnöke és alelnök (2 fő), a hat GR elnöke és alelnöke (12 fő) és az AC.3 elnöke, alelnöke (2 fő). Eseti résztvevők most az IWVTA bizottsági elnökök, vagy egyes témákhoz az AC.2 elnöke által meghívott személyek stratégiai szempontból nem meghatározók. Jelentős járműiparral rendelkező országok amelyek szeretnének részt venni a stratégiai döntések meghozatalában száma növekedett. A korábbi európai autós nagyhatalmak mellett (Németország, Olaszország, Spanyolország, Anglia, Oroszország, Franciaország) hamar bebizonyította helyét az USA és Kanada, de megje-
2 lentek az új trónkövetelők : Japán, Kína, India, Ausztrália, Dél-Korea, és nem hagyhatók figyelmen kívül a történelmi okokból jelenleg trónbitorlók (Magyarország, Hollandia, Belgium) Jelenleg Oroszország, Olaszország két-két helyet foglal el az AC.2-ben, az EU pedig csak IWVTA révén vesz részt (de mindenbe beleszól). A fentiekből is látható, hogy jelentős feszültség van az igény és a jelenlegi lehetőség között (pillanatnyilag minden hely be van töltve), miközben még nem vesszük figyelembe a feltörekvő világ jövőbeli lehetséges autóipari szereplőit (pl. Brazília, Dél-Afrika, Malaysia, stb.) AC.2 az a fórum, ahol a hosszú távú, stratégia kérdések eldőlnek (persze nem hivatalosan!), itt kell tűzközelben lenni A magam helyzetéből látom az AC.2 tagságból származó lehetőségek bővülését. Mint AC.2 tag, meghívót kaptam az Inland Transport Committee (ITC, a WP.29 felettes szerve) februári ülésére Genfbe, amin többek között az ITS kérdéskör (Intelligent Transport Systems), stratégiai vonatkozásaival is foglalkoztak ezzel igen magasra emelve az autóipar egyik meghatározó területének fontosságát. Az ülésen nem tudtam részt venni, mert erre nem vonatkozik a hazai megbízatásom Az EU képviselője tájékoztatta AC.2-t, hogy tárgyalásban vannak Kínával különböző autóipari együttműködési kérdésekben. Ennek során Kína bejelentette, hogy szeretne AC.2 tagsághoz jutni. Az EU ezt a kínai igényt a maga részéről nem mint javaslatot, hanem mint tájékoztatást hozta ide. A kérdésről hosszú vita alakult ki. Néhány hozzászólás: Japán szerint bár Kína részvétele fontos lenne ez csak az érvényben lévő szabályok alapján oldható meg. Az elnök jelezte, hogy a jelenlegi szabály szerint kik az AC.2 tagjai (lásd 1.2. pont első bekezdésében). Tehát két lehetőség van: vagy valamelyik GR-ben megválasztják Kína képviselőjét elnöknek, alelnöknek, vagy megváltoztatjuk a szabályokat. USA szerint most ebben a kérdésben nem kellene vitát nyitni, jól elő kell készíteni. Azt is lehet mondani Kínának, hogy várja ki a következő kínálkozó alkalmat. UK szerint hosszú távú megoldást kell találni, nem egy ad-hoc döntést hozni. Az EU aláhúzta, hogy Kína AC.2 tagsága stratégia fontosságú kérdés, fontosabb annál, mint hogy ki az elnök/alelnök az egyes GR-kben. (Ennyit az EU magas szintű képviselőjének politikailag korrekt demokrácia felfogásáról). 2. Komplett jármű jóváhagyása, IWVTA ügyek Japán beszámolt az előző héten Londonban megtartott IWVTA/IG ülésről, amelyen a kialakult gyakorlat szerint a két albizottság párhuzamosan ülésezett és a munka a tervezettnek megfelelően haladt előre A japán albizottsági elnök jól összefogott tájékoztatást adott az R.0 előírás helyzetéről, ez két informális munkaanyagban megtalálható (WP és 15). A jármű típus definícióján még dolgoznak és a WP.29-től három kérdésben várnak útmutatást, döntést: Hány hónap alatt kell a szerződő feleknek (CP) az IWVTA-t jelentő R.0 előírás elfogadásához, hogy azt a saját törvénykezési rendjükbe be tudják illeszteni. Most 6-12 hónap között mozognak a vélemények. Az R.116-os előírás Scope -je nem világos, hogy az lopás-gátló rendszerek alkalmazás a kötelező, vagy opcionális. Ezt GRSG-nek a következő ülésén tisztázni kell. Pótalkatrész ügyben mi legyen: 2
3 Csak az eredeti járműgyártó (OEM) által beépített pótalkatrészt (rendszert) lehessen alkalmazni alkatrész cserénél Minden olyant, ami érvényes EGB előírás szerint jóvá van hagyva. Ez utóbbi felé hajlik a többségi vélemény. Az R.0 életbelépésekor most már 40 EGB előírás lesz behívva az IWVTA keretébe, második lépésben újabb 13 (ez a B lista). Véglegessé vált a kétszintű járműjóváhagyás lehetősége: az univerzális (U) jóváhagyás, ami mind a 40 csatolt előírás legutolsó változata szerint történik és a korlátozott, limitált (L) jóváhagyás, amit az egyes szerződő felek előre bejelentett, csökkentett számú és korábbi változatokat is alkalmazó saját listájuk alapján végeznek. Ez lehetővé teszi a kevésbé fejlett országok számára a csatlakozást, majd az időben elnyújtott felzárkózást. A fejlett országoknak nem kell elfogadniuk (forgalomba engedniük) a limitált jóváhagyással rendelkező járműveket, míg fordítva viszont igen. Az R.0 előírás szövegtervezete a fent felsorolt kérdések tisztázásán túl készen van Az 58-as Egyezmény módosított szövege (3.Változat) gyakorlatilag elkészült, ( WP.29/2015/41), ha az áprilisi határidőig nem jön hozzászólás, kiegészítő/módosító javaslat, akkor azt WP.29 júniusi ülésén véglegesítjük és a novemberi ülésen hivatalos dokumentum formájában az eredeti terveknek megfelelően el lehet fogadni. Két politikai kérdés (ezek meghaladják a WP.29kompetenciáját) azonban még nyitva van: az egyezmény módosításához/kiegészítéséhez szükséges szavazati többség (2/3 vagy 4/5) és a távszavazás (proxy voting) WP.29 korábbi döntése alapján a DETA adatbázis (nemzetközi a jóváhagyásokat nyilvántartó rendszer) az IWVTA keretében és a Titkárság működtetésével kerül bevezetésre, a tervek szerint 2017-től. A kért és remélt költségkeretet azonban az ENSZ Közgyűlése nem hagyta jóvá, így most az egész kérdés lóg a levegőben. A Titkárság megpróbál helyettesítő pénzügyi megoldást keresni. 3. ITS ügyek Mint arról már korábban beszámoltam, WP.29 tavaly júniusi ülésén döntött az ITS kérdéskör menedzselésének drasztikus átalakításáról mind tartalmi, mind szervezeti vonalon, felismerve a téma stratégiai jelentőségét az autóipar jövőjében. A munka novemberben indult két fontos lépéssel: A WP.29 alatt közvetlenül működő ITS/IG hatékonyabb integrálásával a WP.29 keretébe (direkt kapcsolat a GR-ekkel, megfelelőbb ülésrend kialakítása, stb.) A témakört ki kell tágítani úgy, hogy az a járművek vezetésének, működésének automatizálását minden területen lefedje. Négy szint határozható meg most: a) Tradicionális vezetés, semmi intelligens rendszer b) Támogatott vezetés normál körülmények között a vezető informálása intelligens rendszerekkel c) Automatizált vezetés, amikor bizonyos funkciókat intelligens rendszerek látnak el a vezető direkt kontrollja nélkül. d) Autonóm vezetés, amikor már nincs vezető Az a szint csak referenciaként szerepel, a d ma még csak a jövőben figyelembeveendő lehetőség. A különböző, már létező, vagy fejlesztés alatt álló ITS rendszereket a b és c kategóriák szerint kell kezelni. 3
4 3.2. Az ITS-AD/IG (AD = Automated Driving) novemberi alakuló ülése után tartott két videokonferenciát és most a WP.29 ülése előtt egy rövid egyeztető ülést. (Ez utóbbin részt vettem). Japán és EU vezetés mellett az új működési rend és célkitűzés (ToR) megfogalmazása megtörtént, ezt a WP.29 jóváhagyta. Közben további ülések, videokonferenciák tartását szervezik. A következő fontos teendők a GR-ekkel való munkakapcsolat kialakítása és a közös definíciók, terminológia meghatározása Többen hangsúlyozták, hogy szükség lenne az ipar (OICA) részéről egy alapos felmérésre, hogy milyen konkrét ITS-AD ügyekben folynak fejlesztések, vagy már vannak új, alkalmazott rendszerek a korszerű járművekben. GRRF elnöke tájékoztatást adott arról, hogy náluk három téma van napirenden: Automatizált parkolás Sávelhagyást jelző riasztó rendszer Automatizált kormányzás feltételei Általános vélemény volt, hogy funkciókhoz kapcsolódó műszaki követelményeket kell alapul venni a gyakorlatban megjelenő konkrét technológiák helyett Korábban több alkalommal említettem már, hogy az ITS az a terület a járműiparban, ahová a hazai KKV-k legkönnyebben tudnának viszonylag magas beszállítói szinten bekapcsolódni. Javaslatomat most az újonnan alakuló ITS-AD/IG kapcsán konkretizálom: Keresni kell egy KKV-t, amelyiknek tevékenységi és tudás köre (kompetenciája) szorosan kapcsolódik az ITS-AD/IG feladatköréhez és amelyik vállalja mint hoszszú távú szellemi és anyagi befektetést az IG munkájában való aktív részvételt. Tudni kell, hogy ez a részvétel nem eredményez üzleti megrendelést, de olyan információkat, kapcsolatrendszert igen, amely aktív, fejlesztésre (innovációra) képes cég számára néhány év alatt komoly üzleti lehetőséget biztosíthat, nagy hozzáadott értékű termékkel. Most lehet bejelenteni, hogy az ITS-AD/IG-ben Magyarországot ki fogja képviselni (szakértő személy, nem cég!) Ezt a bejelentést, bevezetést ebben az évben Deák Jánossal tudjuk menedzselni. Ehhez azonban az illetékes fórumok (Külgazdasági és Külügy Minisztérium, Fejlesztési Minisztérium, esetleg Gazdasági Minisztérium) megegyezése, közös támogatása szükséges. A vállalkozó cég számára nem kis anyagi ráfordítást igényel majd az ITS-AD/IGben való részvétel. Célszerű lesz megvizsgálni, hogy ehhez adható-e valamilyen kormányzati támogatás és milyen formában. Kész vagyok a rendelkezésemre álló összes információval segíteni a megfelelő cég megtalálását, kiválasztását, tájékoztatását. 4. Az 1997-es Bécsi Egyezmény a járművek időszakos műszaki felülvizsgálata ügyében Évek óta napirenden van a kérdés, az Egyezményhez két Szabály (Rule 1 és 2) függelékként csatolásra került, de mivel az EU nem csatlakozott az Egyezményhez, nehéz helyzetbe hozta azon hat tagországát köztük Magyarországot is amelyek, mint önálló, független országok csatlakoztak hozzá. Az oroszok mindent elkövettek azért, hogy a két szabály mindenben azonos legyen az EU által időközben kidolgozott direktívájával, de EU hajthatatlan maradt, elutasított minden együttműködést. Ezért az utóbbi beszámolóimban már nem is említettem ezt a témát, hiszen egy helyben toporgott. 4
5 4.2. Az AC.2 ülésén ismét napirendre került a kérdés, mivel az oroszok megint előterjesztettek egy anyagot, a Titkárság pedig tájékoztatást adott az ITC februári ülésének határozatáról, amely üdvözölte az 1997-es Egyezményt és azt jónak találta abból a szempontból, hogy ez lehet az alapja az 1968-as Bécsi Konvencióban ami a közlekedés szabályait rögzíti és a WP.1 felügyelete alá tartozik megkövetelt időszakos jármű műszaki felülvizsgálat egységes alkalmazásának. Az EU a vitában ismét mereven elutasított mindenféle közreműködést és részvételét a programban, azt azonban az oroszok és CITA (International Motor Vehicle Inspection Association) kérésével szemben nem tudta megakadályozni, hogy a kérdés a WP.29 napirendjére kerüljön A WP.29-beli vitán CITA képviselője elmondta, hogy az ITC határozatában a meglévő két szabályhoz további három kidolgozását javasolja: A vizsgálóállomások, berendezéseire és ellenőrzésére vonatkozó szabályok A vizsgálatokat végző személyzet továbbképzésére és minősítésére vonatkozó szabályok A műszaki felülvizsgálat minőségbiztosításának szabályai Az oroszok javasolták, hogy mindezek kidolgozására egy IG bizottságot kell létrehozni Ezután jött a meglepetés, legalább is számomra, Hollandia önként elvállalta az IG vezetését (előzőleg arról szóltak a hírek, hogy Hollandia kilép a 97-es Bécsi Egyezményből), Finnország, Svédország, Románia (az EU által szorongatott EU tagországok) valamint CITA felesküdtek a közös munkára. Első lépés a ToR és Roadmap kidolgozása (ez novemberben kerülhet a WP.29 elé). Az oroszok által előterjesztett két munkaanyagot (WP és -06) amiben Rule 1-t és 2-t kiterjesztenék az elektromos, hibrid és gázüzemű járművekre is az új IG hatáskörébe utalta a WP.29. A vita során az EU képviselője egy árva szót sem szólt. Se pro, se kontra. 5. Egyéb ügyek A WP.29 ülés megnyitásakor a szokásos általános tájékoztatás elmaradt. A Transzport Divízió igazgatója (Molnár Éva) ismét nem jelent meg, a New York-i ENSZ végrehajtó titkárságról ismét Feiis Bach úr volt itt, aki a novemberi ülésen is, és akkor megakadályozta Hubert úr kinevezését a Titkárság élére. Most bemutatta az új titkárságvezetőt Nissler urat méltatta múltját és képességeit, majd hangsúlyozta az ITS ügyek fontosságát a gyorsan változó világban, a régi és az új technológiák párhuzamos jelenlétéből származó inkompatibilitások kezelésének szükségességét és távozott. (A genfi autószalont jött megnézni) Equador csatlakozott a Világfórumhoz, képviselője először vett részt a WP.29 ülésén. Mivel ilyenkor szokásos, az elnök szót adott neki. Ő spanyolul kezdett beszélni (WP.29- ben a munkanyelv az angol, francia és orosz). Nagy zavar támadt, a tolmácsok nem tudtak fordítani, a tagság nem értette, mi történik. Végül a Titkárság egyik spanyolul tudó tagja fordította a beszédet angolra. Ez addig egy színes hír. Az equadori küldött elmondta, hogy bár vannak nemzeti előírásaik, de a közúti biztonság növelését kormányzati szintre emelték és szeretnének ilyen tárgyú nemzetközi előírásokat átvenni. Az EU képviselője azonnal üdvözölte Equador csatlakozását és törekvéseit és felajánlotta segítségét az UN-ECE előírások bevezetéséhez, mivel EU-nak nem csak tudása, hanem a megfelelő szervezete is megvan ehhez a tanácsadáshoz. Ezután az USA képviselője üdvözölte Equadort, felhívta a figyelmet az amerikai kontinensen népszerű GTR előírásokra és ezek alkalmazásához felajánlották segítségüket. Ez a játék szinte nevetségesen ismétlődött meg Malajziával kapcsolatban (lásd 5.3 pontban) 5
6 Így állunk 20 éves egyeztetés, együttműködés után Európa és USA között. Békés együttélés, békés fojtogatás. Hosszútávot tekintve az IWVTA megállíthatatlan előre haladása révén most Európa van előnyben. De nem tudni még, mit hoz az Euró- Atlanti kereskedelmi megállapodás majd az autóipar területén Malajzia tájékoztatást adott Dél-Kelet Ázsiai Unió 10 tagállamának (Malajzia, Indonézia, Szingapúr, Thaiföld, Laosz, Brunei, Vietnam, Kambodzsa, Fülöp-szigetek és Mianmar, összesen 600 millió lakós) közös elhatározásáról, hogy javítják a közúti közlekedés biztonságát. A 10 ország nagyon különböző szinten áll mind gazdasági, mind szabályozási szempontból (lásd pl. Szingapúrt és Vietnámot), de a jövőbeli szabályozást harmonizáltan, az ENSZ előírások alkalmazásával kívánják megoldani. A beszámolóból úgy tűnt, hogy a járműipari együttműködés területén Malajziának fontos szerepe van az Unióban. Arra a kérdésre, hogy a tagországok szándékoznak-e csatlakozni az '58-as Genfi Egyezményhez, a válasz egyértelmű igen volt, mert az IWVTA-t nagyon jónak tartják abból a szempontból, hogy az biztosítja számukra a fokozatos felzárkózást. (Egy lépésben ugyanis ez lehetetlen lenne számukra). Mindjárt ezután az USA felhívta a figyelmüket az 1998-as Egyezmény fontosságára és hasznosságára. Ezt követően Brazília jelentette be, hogy döntöttek az '58-as Egyezményhez való csatlakozásukról, megkezdték az ehhez szükséges törvényelőkészítő munkálatokat. (A kérdéssel kapcsolatban lásd még Equador ügyét az 5.2 pontban). Malajzia arról is beszámolt, hogy megalapították és elkezdték működtetni az ASEAN NCAP-ot (New Car Assessment Program), amelynél figyelembe vették a már működő európai, amerikai, ausztrál, japán, stb. tapasztalatokat. A céljuk az, hogy passzív biztonság (ütközés) szempontjából az ő gyártmányaik is tudják azt a védelmet biztosítani a bent ülőknek, mint a fejlett autógyárak típusai tudnak. Kényelmi, megbízhatósági, minőségi szempontból még nem tudnak versenyezni (áraik ezért olcsóbbak és megfizethetők a lakósság számára), de a biztonságból nem akarnak engedni Úgy tűnik az ITC, mint felettes szerv hathatós közreműködésével csökken a feszültség, szembenállás WP.1 és WP.29 között. Az ülésünkön részt vett a WP.1 titkárságának egyik munkatársa, aki tájékoztatást adott a 68-as Bécsi Konvenció 8 és 39. cikkelyének módosításáról, amit az ENSZ titkársága New Yorkban letétbe helyezett tavaly szeptember 23.-án. A Konvenciót aláíró CP-knek egy év felszólalási idő áll rendelkezésükre. Ha addig nem érkezik felszólalás, újabb 6 hónap után hatályba lép a módosítás. (Ha érkezik, egy hosszadalmas procedúra veszi kezdetét). A módosítás lényege, hogy a vezető abszolút felelősségét nem sérti olyan eszközök, rendszerek alkalmazása a járművek vezetésében, amelyeket EGB előírások alapján jóváhagytak és bizonyos feltételeket kielégítenek (pl. a vezető által kikapcsolhatók). Márciusban lesz újabb ülése WP.1-nek, amelyen világító és jelző berendezésekkel fognak foglalkozni. Budapest, március 18. Dr. Matolcsy Mátyás 6
B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és környezeti Igazgatóság Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Kutató Központ EU- és ENSZ EGB Jámű-műszaki Koordináció B E S Z Á M OLÓ
BESZÁMOLÓ. a 153. WP.29 ülésrıl (Genf 2011. március 8-11.)
BESZÁMOLÓ a 153. WP.29 ülésrıl (Genf 2011. március 8-11.) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részérıl (EGB és GTR elıírások módosításai, új elıírások kezdeményezése, stb.) Deák
BESZÁMOLÓ. (Genf, 2012. október 2-5) dr. Matolcsy Mátyás
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)
BESZÁMOLÓ. (Genf, 2013. október 8-11) dr. Matolcsy Mátyás
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)
BESZÁMOLÓ. (Genf, 2010. október 19-22) dr. Matolcsy Mátyás
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében mőködı ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTİI CSOPORT (GRSG)
Az érintett ENSZ-EGB elıírás
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi
BESZÁMOLÓ. (Genf, 2008. október 21-24.) dr. Matolcsy Mátyás
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében mőködı ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTİI CSOPORT (GRSG)
BESZÁMOLÓ. (Genf, 2014. május 5-9) dr. Matolcsy Mátyás
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)
I. ÖSSZEFOGLALÓ. A részletes beszámolóból külön kiemelésre érdemes:
1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP 29) keretén belül mőködı Passzív Biztonság Szakértıi Csoport
BESZÁMOLÓ. a 116. AC/2 és a 164. WP.29 ülésről (Genf, 2014. november 10-14)
BESZÁMOLÓ a 116. AC/2 és a 164. WP.29 ülésről (Genf, 2014. november 10-14) Követve a korábban kialakult gyakorlatot a WP.29 ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások
BESZÁMOLÓ. (Genf, 2015. máj.4.- 8) Dr. Matolcsy Mátyás
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)
A témák és munkaanyagok Internet címe:
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT Committee) Gépjármű előírásokat Összehangoló Világfórum (WP29) Keretén belül működő Világítási Szakértői
Beszámoló a GRRF 68. üléséről
Beszámoló a GRRF 68. üléséről Genf, 2010. szeptember 21-23. Elnök: Ian Yarnold Department for Transport, Anglia Összeállította: Finszter Ferenc TÜV NORD-KTI KFT 1 I. Napirend 1. A napirend elfogadása 2.
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP 29) keretén belül mőködı Passzív Biztonság Szakértıi Csoport
Az E fejezet a beszámolóból kiemelésre érdemes kérdések, felsorolását tartalmazza.
1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP 29) keretén belül mőködı Passzív Biztonság Szakértıi Csoport
BESZÁMOLÓ. a 157. WP.29 ülésről (Genf, 2012. június 26-30)
BESZÁMOLÓ a 157. WP.29 ülésről (Genf, 2012. június 26-30) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése, stb.) Deák
B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és környezeti Igazgatóság Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Kutató Központ EU- és ENSZ EGB Jámű-műszaki Koordináció B E S Z Á M OLÓ
B E S Z Á M OLÓ. az ENSz keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum 2007. november 13-16. között Genfben megtartott
1 Közlekedéstudományi Intézet Kht. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ E.K.K. B E S Z Á M OLÓ az ENSz keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum 2007.
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi
2. Elfogadtuk a 6. számú, biztonsági üvegekre vonatkozó GTR 1. számú helyesbítését (lásd a beszámoló 14.1 szakaszát)
1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi
BESZÁMOLÓ. a 155. WP.29 ülésről (Genf, 2011. november 13-19)
BESZÁMOLÓ a 155. WP.29 ülésről (Genf, 2011. november 13-19) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése, stb.) Deák
ÚTIJELENTÉS. az ENSz-EGB/WP.29/GRB gépjármő zajszakértık 48. ülésérıl (Genf, Nemzetek Palotája, 2008. szeptember 1-3.)
ÚTIJELENTÉS az ENSz-EGB/WP.29/GRB gépjármő zajszakértık 48. ülésérıl (Genf, Nemzetek Palotája, 2008. szeptember 1-3.) Az értekezleten az alábbi országok és szervezetek képviseltették magukat: Amerikai
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül működő Világítási Szakértői
10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 17. (OR. en) 10699/19 PV CONS 39 ENV 661 CLIMA 197 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Környezetvédelem) 2019. június 26. 10699/19 zv/af/kf 1 TARTALOM
Változunk és változtatunk: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerepe a gyermekvédelemben
Változunk és változtatunk: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerepe a gyermekvédelemben Szalai Annamária elnök 2010. 09. 21. A 15-24 éves korosztály 84 százaléka rendszeresen internetezik Internetezési
A hivatalos értekezletet megelızıen, ad.hoc munkacsoportokban, öt téma elızetes megvitatására került sor az alábbiak szerint:
U T I J E L E N T É S az ENSZ EGB GRPE 50. sz. ülésérıl (2005. május 30. június 3.) Az értekezlet Genfben a Nemzetek Palotájában került megrendezésre. A tárgyaláson a következı országok képviselıi vettek
MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian
A Dr. prof. Jordán Gyula Emlékverseny
A Dr. prof. Jordán Gyula Emlékverseny esszéíró pályázatot hirdet! A pályázók egy 3000 szavas esszében mutathatják meg, hogy milyen ismeretekkel rendelkeznek Kelet-Ázsiáról és Tajvanról. A legjobb esszé
Beszámoló a GRRF fék-, futómű szakértői munkacsoport 74. üléséről
TÜV NORD-KTI KFT Beszámoló a GRRF fék-, futómű szakértői munkacsoport 74. üléséről Genf, 2013.február 19-22. Elnök: Mr. Bernard FROST Department for Transport, Anglia Összeállította: Finszter Ferenc 1
1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )
1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek
BESZÁMOLÓ. a 160. WP.29 ülésről (Genf, június 24-28)
BESZÁMOLÓ a 160. WP.29 ülésről (Genf, 2013. június 24-28) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése, stb.) Deák
TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION
TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 2016 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION 2016 1 ITT TALÁLJÁK AZ IPSOS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL? CÍMŰ KUTATÁSÁNAK RIPORTJÁT. AZ EREDMÉNYEKBŐL KIVILÁGLIK, HOGY MENNYIRE
Techológiai Előretekintési Program Magyarországon TECHNOLÓGIAI ELŐRETEKINTÉSI PROGRAM
Techológiai Előretekintési Program Magyarországon TECHNOLÓGIAI ELŐRETEKINTÉSI PROGRAM Technológiai Előretekintési Program (TEP): célok Gazdasági, kutató-fejlesztő és államigazgatási szakemberek együttműködésén
Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben
Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben Dr. Erb Szilvia Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési
(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül működő Világítási Szakértői
European Road Transport Research Advisory Council. Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság
European Road Transport Research Advisory Council Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság Háttér EU-irányelvek: Barcelonai, Lisszaboni, Gothenburgi nyilatkozatok Európai Kutatási Tanácsadó
SiteTalk Mobile Alkalmazás
SiteTalk Mobile Alkalmazás Kérdések és Válaszok Mobile Dialer Symbian & Windows Version 1.2 Tárcsázó letöltésével kapcsolatos kérdések Támogatja a telefonomat a SiteTalk Mobile szolgáltatás? Mit tegyek,
BESZÁMOLÓ. Az ülés kezdetekor egyhangúlag újraválasztottuk a GRRF elnökét, Ian Yarnold urat (UK).
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (TRANS) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP29) keretében mőködı Fék- és Futómő Szakértıi Csoport (GRRF) 56. ülésérıl (Genf,
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.5. COM(2014) 338 final 2014/0172 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az OTIF felülvizsgálati bizottságának 25. ülésén a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezménynek (COTIF)
Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje
Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,
BESZÁMOLÓ. a 113. AC/2 és a 161. WP.29 ülésről (Genf, 2013. november 10-15)
BESZÁMOLÓ a 113. AC/2 és a 161. WP.29 ülésről (Genf, 2013. november 10-15) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése,
B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és környezeti Igazgatóság Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Kutató Központ EU- és ENSZ EGB Jámű-műszaki Koordináció B E S Z Á M OLÓ
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.6.4. COM(2012) 263 final 2012/0141 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának megfelelő bizottságaiban az ENSZ Európai
Dr. Stróbl Alajos. ENERGOexpo 2012 Debrecen, 2012. szeptember 26. 11:50 12:20, azaz 30 perc alatt 20 ábra időzítve, animálva
Dr. Stróbl Alajos Erőműépítések Európában ENERGOexpo 2012 Debrecen, 2012. szeptember 26. 11:50 12:20, azaz 30 perc alatt 20 ábra időzítve, animálva egyéb napelem 2011-ben 896 GW 5% Változás az EU-27 erőműparkjában
BESZÁMOLÓ. A hivatkozott munkaanyagok
BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (UN ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Szerkezeti Munkacsoport (WP.29) keretén belül működő Zaj Munkacsoport (Working Party
Az E fejezet a beszámolóból kiemelésre érdemes kérdések, felsorolását tartalmazza.
1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum
MELLÉKLET. a következőhöz: A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.5.26. COM(2014) 295 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru között létrejött
Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé
Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek
MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
ACP-UE 2112/16 ACP/21/003/16 ol/kf 1
AKCS EU COTONOUI MEGÁLLAPODÁS AFRIKAI, KARIBI ÉS CSENDES- ÓCEÁNI ÁLLAMOK CSOPORTJA AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2016. április 13. ACP/21/003/16 ACP-UE 2112/16 AKCS EU KÖZÖS DOKUMENTUM Tárgy: Az AKCS
Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban
Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Charaf Hassan Egyetemi docens, BME Tartalom Általános tényadatok Trendek számokban Magyarország: az infoszféra helyzete Az informatikai kutatások
Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban
Budapest, 2015. október 1. Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Kibővült a Világ Napijeggyel barangolható országok köre Világ Napijegy Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban
Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.
Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek
Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 1993. december 2. 1994. március 6.
WIPO Szerzői Jogi Szerződés (2004. évi XLIX. törvény a Szellemi Tulajdon Világszervezete 1996. december 20-án, Genfben aláírt Szerzői Jogi Szerződésének, valamint Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló
A növekedés ára. A 12. Globális Visszaélési Felmérés magyarországi eredményei május
A növekedés ára A magyarországi eredményei 2012. május A felmérés paraméterei és a résztvevők kiválasztása 2011 novembere és 2012 februárja között kutatóink összesen 1758 interjút készítettek a világ 43
Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben
XII. REGIONÁLIS KÖZLEKEDÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Debrecen, 2017. március 22-23. Esélyegyenlőség a közösségi közlekedésben Dr. Bói Loránd ügyvezető általános helyettes Tartalom Esélyegyenlőség és közösségi
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
BESZÁMOLÓ. a 156. WP.29 ülésről (Genf, 2012. március 13-16)
BESZÁMOLÓ a 156. WP.29 ülésről (Genf, 2012. március 13-16) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése, stb.) Deák
BELSŐ SZABÁLYZATOK ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYZATOK
L 82/56 204.6.2. BELSŐ SZABÁLYZATOK ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYZATOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK FELÜGYELETI TESTÜLETÉNEK ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK FELÜGYELETI TESTÜLETE, tekintettel az Európai
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális
Nemzetközi kreditmobilitás a partnerországok felsőoktatási intézményeivel. Education and Culture Erasmus+
Nemzetközi kreditmobilitás a partnerországok felsőoktatási intézményeivel Education and Culture Erasmus+ Miről szól a nemzetközi kreditmobilitás? Erasmus nemzetközi kinyitása Rövid-időtartamú mobilitás
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.1. COM(2016) 437 final 2016/0200 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES)
BESZÁMOLÓ. a 115. AC/2 és a 163. WP.29 ülésről (Genf, június 23-28)
BESZÁMOLÓ a 115. AC/2 és a 163. WP.29 ülésről (Genf, 2014. június 23-28) A korábbi gyakorlatot követve a WP.29 ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése,
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 12. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0258 (NLE) 12042/16 TRANS 335 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült
JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
A világnépesség térbeli eloszlása, a népsûrûség
A világn gnépesség g térbeli t eloszlása, sa, a népsûrûség 60 30 0 Fõ/km 2 < 1 30 1-10 11-25 26-50 51-100 101-200 > 200 A világn gnépesség g rasszok, nyelvek és s vallások szerinti megoszlása sa Rassz
TALIS 2018 eredmények
TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching
EGYHÁZASRÁDÓCI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
EGYHÁZASRÁDÓCI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV A 2017. február 9.-én megtartott bizottsági ülésről JEGYZŐKÖNYV Készült az Egyházasrádóci Önkormányzat Képviselő-testület
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
A nem állami nyugdíjrendszerek európai szabályozása
A nem állami nyugdíjrendszerek európai szabályozása Párniczky Tibor IX. Pénztárkonferencia - Eger - 2006. november 8.-9. Tájékoztató Melyik Európa? A szabályozás területeiről Tagok jogai Intézményi szabályozás
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi
Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások -
Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások - 1 Államhatalmi
Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál
Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Tab Város Önkormányzatánál Rendeletalkotási és/vagy egyéb szabályozási folyamatok egyszerűsítése, átalakítása 2010 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 Társadalmi egyeztetések
B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum
JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának felülvizsgálatáról
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. március 20. (OR. en) 6898/12 ECOFIN 196 UEM 42 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság alapszabályának
JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL
1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.
JELENTÉS EU Tanácsi Munkacsoport ülésérıl
JELENTÉS EU Tanácsi Munkacsoport ülésérıl Tanácsi Munkacsoport neve 2. napirendi pont: Article 133 Committee ( Motor Vehicles ) 3. napirendi pont: Technical Harmonisation ( Motor Vehicles ) Az ülés idıpontja
Smart City (okos és fenntartható város) koncepció jóváhagyása
Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Ikt.sz.: 01/8821-2/2016 Tárgy: Smart City (okos és fenntartható város) koncepció jóváhagyása Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Fejlesztési Iroda Véleményezésre
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2015.10.27. COM(2015) 610 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 15. (OR. en) 12838/11 WTO 270 FDI 19 CDN 5 SERVICES 79 RESTREINT UE
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 15. (OR. en) 12838/11 EXT 2 A MINŐSÍTÉS RÉSZLEGES FELOLDÁSA A dokumentum száma: Dátuma: 2011. július 14. Új státusz: Tárgy: WTO 270 FDI 19 CDN 5 SERVICES
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 28. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0038 (NLE) 6620/17 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: ECO 10 ENT 43 MI 154 UNECE 4 A TANÁCS HATÁROZATA
24 Magyarország 125 660
Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült
J e g y zőkönyv EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.)
EUB-3/2011. (EUB-24/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. március 7-én, hétfőn, 12 órakor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről A jegyzőkönyv
Információs társadalom Magyarországon
Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Budapest, 2006. december 4. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:
B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum
MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS SIKERES BESZÁLLÍTÓVÁ?
MAGYAR BESZÁLLÍTÓK A NEMZETKÖZI ÉRTÉKLÁNCBAN HOGYAN VÁLHAT AZ ÖN VÁLLALKOZÁSA IS Nagyné Miske Margit ügyvezető igazgató NATURTEX Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. RÖVID TARTALOM 1. Néhány mondat a NATURTEX
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük
Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.
Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
E m l é k e z t e t ı
Közlekedéstudományi Intézet Kht. EU és ENSz-EGB Közúti-jármő Mőszaki Koordinációs Központ E m l é k e z t e t ı az EU és ENSZ-EGB Közúti-jármő Mőszaki Koordinációs Központ (EKK) 3. hazai Egyeztetı Fórumán,