AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ HITVALLÁSI IRATAI VÁZLAT

Átírás

1 1 / :29 AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZ HITVALLÁSI IRATAI VÁZLAT V. AZ EGYETEMES HITVALLÁSOK Egyetemes (ökumenikus, katolikus) a bennük kifejtett tanítás univerzalitása, és nem az általános egyházi elfogadottság vagy használat alapján. Ez utóbbiak alapján ugyanis nem mondhatjuk egyetemesnek mind a három ó(kori) egyházi hitvallást. 1) A 381-es Ökumenikus Hitvallás ( Niceai Hitvallás ) A IV. Egyetemes Zsinat Chalcedonban, 451-ben ezt a második egyetemes zsinaton (381) elfogadott hitvallást A 150 atya hite -ként nevezte. Ezzel különböztette meg az elsı egyetemes zsinaton elfogadott hitvallástól, amely A 318 atya hite -ként volt ismert. A 17. századi hitvallás-kutatás, amely a hitvallás eredetének (325-Nicea) és elfogadásának (381-Konstantinápoly) aktusát is rögzíteni kívánta az elnevezésben, a Symbolum Nicaeno-Constantinopolitanum elnevezést alkalmazta. Szakmai munkákban, Adolf von Harnack hatására elterjedt csupán Constantinopolitanumként, vagy Konstantinápolyi Hitvallás -ként megnevezni. Szakmai szövegekben C -ként jelölik. Az orthodox egyház liturgiájában ezt nevezik egyszerően a hitvallás -nak, mert ez az egyetlen, amelyet az orthodox tradíció ismer. A r.katolikus liturgia a nagy hitvallás -nak nevezi; néha kiegészíti a nicea-konstantinápolyi jelzıvel, hogy megkülönböztesse az Apostoli Hitvallástól. A reformáció egyházai elnevezése tekintetében a nyugati gyakorlatot követik, azaz Nicaenumnak vagy Niceai Hitvallás -nak nevezik. A Magyarországi Evangélikus Egyház Ágendájában az Apostoli Hitvallás után a második helyen áll. Az ökumenikus mozgalomban kb. a hitvallás megszületésének 1600 éves évfordulója óta (1981) nevezik Az ökumenikus hitvallásnak, és néha hozzáteszik keletkezésének évszámát is. Mi is ezt az elnevezést alkalmaztuk a fejezet elején. Keletkezése Nem sokkal azután, hogy a kereszténység Nagy Konstantin alatt religio licitává (engedélyezett vallássá) lett, a keresztény egyházon belül, Egyiptomból kiindulva megjelent az arianizmus (Arius presbiter ellentéte püspökével: Alexandriai Alexandrosz-szal), amely Isten és JK viszonyát tárgyalva több olyan tanítást is terjesztett, amely támadta JK valóságos Isten-voltát. Arius tanítására az egyház két körben adta meg a választ: az I., majd a II. egyetemes zsinaton. Az I. Egyetemes Zsinat Niceában (325) alkotta meg a homoousios-formulát. Ennek értelmében JK nem a teremtények közé tartozik, hanem elsıdlegesen Istenhez. Lényege szerint azonos Istennel, ezért az általa véghezvitt Megváltás is isteni eredető és minıségő tett. A vita (harc) második köre Konstantinápolyban zajlott, 381-ben (és a kettı közötti idıben folyamatosan). A II. EZS legfontosabb kérdése a Sztlélek Atyához és Fiúhoz való viszonya. Ennek kapcsán a Sztlélek istenségét tagadó pneumatomachoi csoportja (a konstantinápolyi Makedoniosz püspökkel az élén) állt szemben a kappadókiai atyákkal (elsısorban Bazillal és Nazianzoszi Gergellyel), akik az Atyához és a Fiúhoz hasonlóan a Léleknek is isteni tiszteletet (homotimie) kívántak. A Zsinat elismerte és elrendelte a SztLélek isteni tiszteletben való részesítését, és ezzel kultikusan (de nem ontologikusan!) az Atyával és a Fiúval azonos szintre helyezte a Sztlelket. A 325-ös zsinaton elfogadott hitvallás ( N ; a 318 atyától ) és a 381-es hitvallás szövege közti különbség leginkább akkor érzékelhetı, ha elolvassuk az egyébként általában nem ismert N szövegét. N keletkezéstörténete a 4. század történelmi homályába vész. Annyi valószínő, hogy miközben a zsinat az arianusok ellen megfelelı és kötelezınek szánt formulákat keresett, Caesareai Eusebius saját otthonának egyik keresztelési hitvallását javasolta. A zsinat ezzel szemben egy Jeruzsálem környékérıl származó keresztelési hitvallást választott, amelyhez arianus-ellenes záradékot csatolt. A 325-ös és 381-es szöveg közti legjelentısebb eltérés a 3. részben, a Sztlélekkel kapcsolatos kijelentéseknél figyelhetı meg. A N gr szövegének fordítása (sok szövegváltozata ismert!): Hiszünk egy Istenben, az Atyában, a mindenhatóban, minden látható és láthatatlan [dolog] készítıjében (poiétén);

2 2 / :29 És az egy Úr Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki az Atyától született (gennéthenta), egyetlenként született, vagyis az Atya lényegébıl (ek tész ousziasz tou patrosz), Isten Istenbıl, világosság a világosságból, valóságos Isten valóságos Istentıl, született, nem teremtetett, egylényegő (homoouszion tó patri) az Atyával, aki által minden, ami a mennyben és a földön van, lett (egeneto), aki értünk emberekért és üdvöségünkért eljött és megtestesült (katelthonta kai szarkóthenta), emberré lett, szenvedett és a harmadik napon feltámadt, felment a mennyekbe, el fog jönni ítélni élıket és holtakat; És a Szent Lélekben. De akik azt mondják: volt, amikor ı nem volt, és mielıtt megszületett, nem volt, és hogy a semmibıl jött létre, vagy egy másik létezıbıl vagy lényegbıl (eksz heterasz hüposztaszeósz é ousziasz), vagy hogy az Isten Fia teremtmény, változó vagy változékony, azt kiközösíti az egyetemes és apostoli egyház. A C -t a 451-es zsinat ismerte el, és emelte az ökumenikus zsinati hitvallás rangjára. Istent dicsıítı doxológikus hitvallás, amely a Fiú istenségérıl himnikus formában szól. Felismerhetıen liturgikus nyelvezető, amely eredeti istentiszteleti használatra utal. Mindhárom részében, de fıleg a harmadikban, számos bibliai fordulattal él. A Pl/1-ben való fogalmazás az egész hitvalló közösséget szóhóz engedi jutni, amelybe az egyes ember hitvallása bekapcsolódik. Mindhárom része hangsúlyozza az Egy -séget (egy Isten, egy Úr, egy keresztség), ezzel a szöveg egységének megvalósulásához is hozzájárul. A második rész (hitágazat) kijelentéseinek szoteriológiai jellege van, a harmadik rész tovább vezeti a hiszünk -et a valljuk és várjuk irányába, eszkhatológikus távlatot adva ezzel a hitvallásnak. A C szövege lemond az N-ben alkalmazott kiközösítı formuláról. Formálisan, stilisztikailag és tartalmilag egyaránt jól megszerkesztett, egységes szöveg, amely lehetıvé tette gyors és széles körő elterjedését. A legfontosabb hangsúlyok 1.hitágazat: Az egy Isten. Ez a rögtön az elsı sorban megjelenı tartalmi motívum az egész hitvalláson végig vonul. Emlékeztet az izraeli ıs-hitvallásra (Dt 6,4), jellemzı páli szófordulatra (1Kor 8,6), egyúttal a kereszténységen kívüli és azon belüli politeizmus minden formájától való elhatárolódás kifejezését is biztosítja. A motívum tovább vonul a második részen is, ahol megállapítja, hogy az egy Úr Jézus Krisztus országának nem lesz vége, vagyis más urak hasonló igényő országlásának soha nem lesz helye. A hitvallás harmadik ágazatában az egy az egyház elsı és ezért kiemelt jellemzıjeként van megemlítve. A hitvallás összefoglalásaként telálkozunk az egy keresztséggel, amely minden keresztényt összeköt. 2. hitágazat: értünk. Sajátságos kontraszt figyelhetı itt meg: amíg a Fiú istenségének mindig újabb kifejezésével találkozunk, addig a hitvallás JK emberré lételének és megfeszítésének célját üdvösségünk megszerzésében jelöli meg. Ez érzékelhetı abban is, hogy a kétszer is szereplı értünk szoteriologikus formula egyszer Jézus isteni származásával, egyszer Poncius Pilátus alatti megfeszíttetésével kapcsolatos. Ez a kettısség emlékeztet Athanasius összefoglalására: Isten emberré lett, hogy mi emberek részesülhessünk Isten üdvösségében. 3. hitágazat: a Szentlélek. Négy meghatározó vonás. Elıször is a Fiúval egyenrangú, isteni uralmának elismerése, mert ı az éltetı, az ısi teremtési (Gen 2,7) és keresztelési (Rm 6,3) teológiának megfelelıen. Másodszor: közvetlenül az Atyától jön (az Atya lélek-zi vö.: Jn 15,26), vagyis teljesen az Atyához tartozik (1Kor 2,12). Harmadszor: İt is megilleti ugyanaz az istentiszteleti imádás és dicsıítés (proszkünézisz, homotimie), mint az Atyát és a Fiút. Negyedszer: Nemcsak JK, hanem már a próféták által is megnyilatkozott (szólt), ezzel Izraelt és az egyházat Isten nevében egy közösséggé téve. A keleti egyházban 451 után mindenekelıtt a konstantinápolyi patriarcha rendelete értelmében általánosan használt keresztelési hitvallásként gyorsan elterjedt. Az 5. század végére már az eukharisztikus liturgiába is felvették a hivık közösségének és az eretnekségektıl való elhatárolódás kifejezéseként. Napjainkban a liturgiában a békességkívánás és az eukharisztikus imádság között hangzik el vagy az egész gyülekezet ajkáról, vagy az énekkartól. Ezek a szavak vezetik be: Szeressük egymást, hogy egy akarattal vallhassuk: A nyugati egyház a kezdetektıl rendelkezett önálló keresztelési hitvallással. Ez a 381-es hitvallás a Toledoi Zsinat (589) óta az eukharisztikus istentisztelet része, mindenekelıtt Spanyolországban és Franciaországban, jóval késıbb (1014-tıl) korlátozott mértékben Rómában is használatba vették. A II.Vatikani Zsinat liturgiai reformja óta a 381-es ökumenikus hitvallás az igehirdetés után, a kérések elıtt hangzik el a gyülekezettıl. Mint a mise állandó része, több dallammal is ismert. A hozzákapcsolódó legismertebb zenék: J.S.Bach h-moll miséje és Mozart Credo-miséje. A lutheri reformáció és nyomában az anglikán egyházközösség a három egyetemes hitvallás egyikeként megtartotta ezt

3 3 / :29 a hitvallást, azzal a meggondolással, hogy ezek a Szentírást hitelesen magyarázzák, ezért tartalmuk elfogadandó. A református istentiszteleti gyakorlatban ezt a hitvallást az Apostoli Hitvallással váltották fel. A mai gyakorlatban a német- és (ehhez kapcsolódva) magyarországi ev. istentiszteleteken ezt a hitvallást nem használják olyan gyakran, mint az Apostolicumot. Angol nyelvterületen fordított a helyzet. A 381-es Ökumenikus Hitvallás az egyetlen, amelyet minden keresztény egyházban elfogadnak és használnak (ha a hitvallások szerint tájékozódnak). Ezért kiemelt jelentısége van (lehet) a széttöredezett kereszténység egysége tekintetében. Három olyan kérdést kell itt említenünk, amelyek az eredeti szöveg nyugati recepciótörténetében máig megnehezítik a hitvallás ökumenikus értelmezését ill. közös használatát. A C nyugati keresztelési hitvalláshoz való hasonulása. Az eredeti görög szöveg latin fordításában terjedhetett el nyugaton, eközben a nyugaton már régen használt keresztelési hitvallás elkerülhetetlenül hatott rá. Így válhatott az eredetileg hiszünk -ként megfogalmazott többesszámú formula is hiszek -ké, azaz Credo-vá. Ezzel a nyugati individualizmus érvényesült a keleti közösségi szellem kifejezıdése fölött, amely ebben az esetben az eredetiben a minden megkeresztelt ember közös hitvallásának formájában is megnyilvánult. A Szentlélek kettıs származása. A Toledoi Zsinat (589) arianizmus-ellenes éllel fogalmazta bele a hitvallásba a filioque formulát, azaz, hogy a Sztlélek a Fiútól is jön. Ez a lépés nemcsak az eredetileg elfogadott, rögzített szöveg megváltoztatását jelentette, hanem tartalmilag ütközik is a hitvallás monoteisztikus alapgondolatával. A filioque -kérdés politikai kérdéssé is vált: már Nagy Károly is erıltette, hogy ezzel Kelet-ellenes hatalmi törekvései közben látványosan Rómát is maga mellé állítsa, majd végül II.Henrik német császár elérte VIII.Benedek pápánál, hogy a filioque bekerüljön a hitvallás szövegébe. Ez a lépés adta az utolsó lökést a keleti és nyugati egyház szétválásához (1054). A mai ökumenikus erıfeszítések sem tudnak közös szöveget elérni e tekintetben. A katolikus egyház. A németországi ellenreformáció során vált elterjedtté a katolikus szó elkerülése, és az egyetemes ( allgemeine ) vagy keresztény ( christliche ) szavakkal való helyettesítése a hitvallásban. Magyarországon is így alakult. Egyik megoldás sem adja vissza az eredeti kifejezésben tükrözıdı szándékot, amely a megkereszteltek közösségének katolicitását minıségi vonásként tekinti. Angol nyelvterületen nem ez a helyzet: evangélikusok, reformátusok, anglikánok a catholic church kifejezést mondják a hitvallásban. 2) Az Apostoli Hitvallás A Symbolum apostolorum elnevezést már a 4. századi Róma városi keresztelési hitvallás is viseli, ez azonban több változáson ment keresztül a ma is használt forma kialakulásáig. A legenda szerint az AH létrejöttének közvetlen háttere a 12 apostol egy-egy mondata. Már a Ferrarai 1438-as zsinaton is kiderült ennek tarthatatlansága, ahol a keleti egyház követe kifejtette, hogy a hitvallást számukra teljesen ismeretlen. A legenda természetesen nem történeti valóság, az elnevezés mégis helyénvaló, mert a hitvallás jól foglalja össze az apostoli hitet. A C-vel összehasonlítva elsıként rövidsége tőnhet fel. Mivel keresztelési hitvallásból nıtt ki, ahol a megkeresztelendı a hitét vallotta meg, érthetı az egyes szám használata: hiszek. Minthogy a keresztelési hitvallás a gyülekezet közösségében hangzott el, mégsem mondható, hogy az AH-ban nem a közösség, hanem az egyén hite fejezıdne ki (Cyprianus: unus Christianus nullus Christianus). A második ágazat hosszabb, mint a másik kettı összesen; ezen van az AH fı hangsúlya. Stilisztikailag az AH sorba rendezi mondanivalóját, nem áll meg, hogy itt-ott elmélyítsen egy-egy kérdést. Ez az additív eljárás hozzájárulhatott ahhoz a félreértéshez, hogy a keresztény hit nem más, mint az üdvözítés tényeinek összefoglalása. Az AH nem mutat himnikus vagy költıi megfogalmazásokat, helyette megfontolt, tárgyilagos stílussal talákozunk soraiban. Emiatt az AH-t jobb elmondani, míg a C alkalmasabb az eléneklésre. Egyszerő szavakkal mondja el a keresztény hit lényegét, de ez nem jelenti azt, hogy annak teljességét mondaná el. Tartalmi hangsúlyai Alászállt a poklokra

4 4 / :29 Az AH, 1Pt 3,19 és 4,6-hoz csatlakozva, vallja, hogy JK-nak köze van a halottakhoz ill. a holtak világához is. Ennek az ókori egyház számára is 3 jelentése lehetett: a) Jézus legyızte a halált és a gonoszt; b) az evangélium hirdetését a Jézus születése elıtt meghaltaknak; c) az ember megszabadítását a pokolból. A hitvallás mindhárom tekintetben az üdvösség jelentıségének lényeges elemét emeli ki. A szentek közössége Communio sanctorum A sanctorum nyelvtanilag lehet neutrum vagy masculinum. Az elsı esetben Isten szent adományainak közösségét, azaz az úrvacsorai közösséget kell ezalatt érteni (genitivus obiectivus). A második esetben a kifejezés az élık és holtak, Isten földön zarándokló és már nála lévı népét jelenti (gen. subiectivus). A Communio mint közösség lényeges vonása a római katolikus egyház II. Vatikáni Zsinat utáni ekkleziológiájának. A századra az AH frank területrıl indulva Rómába ért, és lassan kiszorította a régi Római Hitvallást. Legkésıbb a 13. századra a nyugati egyházban meghatározó jelentıségővé vált ez a hitvallás. A reformáció ezt a tradíciót is átvette. Luther úgy beszél róla, mint amiben benne rejtızik a teljes evangélium, Calvin is többre tartotta a Nicaenumnál. A nyugati egyházban ma is ez a legismertebb hitvallás, míg az orthodox keresztények körében gyakorlatilag ma is ismereten. à nem ártana nyugaton is számba venni a Nicaenum elınyeit. Az AH-on jól érezhetı kialakulásának háttere: egyrészt a keresztelési hitvallás kérdések formájában, másrészt a tárgyilagos fogalmazásra törekvı latin gondolkodásmód. A probléma emiatt a mai mindennapi gyakorlat számára adódik, amely számára a tárgyilagos kijelentéseknél fontosabbak az üdvösség gyakorlatilag megfogalmazható vonásai. Ebben a C értünk szempontjának kidolgozottsága elınyösebbnek tőnik. Az Apostolicum-vita Ez alatt a XX. század elején történt, az AH és a C körüli vitát kell érteni, amelynek lényege az volt, hogy a jó protestánsok nem tartották elegendınek a hit tényeinek tételes felsorolását a hitvallásokban minr tradicionálisan örökölt formákban, hanem a személyes meggyızıdés erejét hangsúlyozva újabb formákat keresgéltek. Ezt a hatást sem kerülték el a mai napig sem az óegyházi hitvallások. 3) Az ún. Athanaziusi Hitvallás Jóllehet az egyházi tradíció ezt a hitvallást évszázadokon át Athanasiusnak tulajdonította, régóta kétségtelen, hogy nem Athanasius a szerzıje. A szerzıség szempontjából legtöbbször Ambrosius, Augustinus, Arles-i Caesarius és Lerini Vince neve kerül elıtérbe, bár a rendelkezésre álló források nem utalnak egyértelmően egyikükre sem. Ezért pontosabb lehet a hitvallás elsı szavából/szavaiból származó másik elnevezését használni: Symbolum Quicunque vagy Quicunque vult. Származása Keletkezése idıben 430 (Nestorius fellépése, akinek tanításával szemben a hitvallás megállapításokat tartalmaz) és 589 (a Toledoi 3. Zsinat, amely már hivatkozik a szövegre) közé helyezhetı. Földrajzilag Spanyolország vagy Dél-Gallia a legvalószínőbb. A két eddigi hitvallástól eltérıen a SQ nem SG/1 vagy Pl/1-ben fogalmaz, hanem a személytelenebb 3. személyben. Néhány Apostolicumhoz való felületes hasonlóság ellenére (38-41) itt nyilvánvalóan krisztológiai és trinitológiai megállapításokról van szó, amelyek polémia nélküli tézisekként vannak megformálva. Istentiszteleti használatra nem kifejezetten alkalmas. Mivel a Szentlélekrıl szóló ágazat nem szerepel benne, felépítése inkább mondható binitáriusnak, mint a megszokott trinitáriusnak. Fıként bevezetésében (1-2) és befejezésében (42) autoritatív, felszólító és intı hangot használ.

5 5 / :29 Collins szerint úgy kell felfogni ezt a hitvallást, mint egy szigorú püspök útmutatását papjai számára. Hangsúlyai Az elsı, trinitárius részben (3-28) feltőnı a filioque átvétele. A második, krisztológiai rész már a Chalcedoni Zsinathoz kapcsolódó két-természetrıl szóló tanítást tartalmazza. A végén hangsúlyozza az ítélet kettıs kimenetelének lehetıségét: örök élet vagy örök (!) tőz (41). A keleti egyházban ez a hitvallás az SA-hoz hasonlóan ez sem játszik lényeges szerepet. A spanyol-gall térségben terjedt el leginkább, de csak a 13. században érte el a másik két hitvallás rangját. XII. Pius pápa Szentháromság ünnepére ajánlotta használatát. A lutheri reformáció a másik két egyetemes hitvallással együtt átvette és a drei katholischen oder ökumenischen Symbole néven foglalta össze ıket. A református egyházban nem terjedt el, az anglikánban viszont igen: az elsı órai imádságban (prima) és az ünnepnap reggeli istentiszteleteken éneklik. Ez a másik két hitvallástól eltérıen nem egy ısi hitvallás, hanem tudatosan és szabatosan szerkesztett teológiai (trintiológiai és krisztológiai) szöveg. Követelésekkel és fenyegetésekkel kezdıdik és zárul, ez nem egyeztethetı össze bármiféle doxologikus vonással, ezért a másik két hitvalláshoz képest behatároltabb szerepet kaphat az egyházi életben.