Az apodikticitás élete

Átírás

1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Marosán Bence Péter Az apodikticitás élete Adalékok az igazság fenomenológiájához Filozófiai Doktori Iskola, Doktori Iskola vezetője: Dr. Kelemen János, cmhas, Dr. Boros Gábor, DSc Fenomenológiai alprogram, Program vezetője: Dr. Ullmann Tamás, PhD A doktori bizottság elnöke: Első bíráló: Második bíráló: A bizottság titkára: A bizottság tagjai : Témavezetõ: Dr. Bacsó Béla, CSc, DSc Dr. Vajda Mihály, MHAS Dr. Schwendtner Tibor, CSc Dr. Ullmann Tamás, PhD Dr. Bárdos Judit, PhD, Dr. Olay Csaba, PhD, Dr. Tőzsér János, PhD Dr. Mezei Balázs, DSc Budapest, március 17. 1

2 Anyámnak és apámnak A tudat soha nem lehet más, mint tudatos lét az emberek léte pedig az ő tényleges életfolyamatuk Karl Marx A lappangó észt önnön lehetőségeinek megértésére ösztönözni, s ezáltal beláttatni vele, hogy a metafizika lehetősége az igazi lehetőség Edmund Husserl No man is an island / Entire of itself / Each is a piece of the continent / A part of the main John Donne 2

3 Köszönetnyilvánítás Mindenekelőtt szeretnék mindent megköszönni szüleimnek, édesanyámnak és édesapámnak, akik a zavartalan munka anyagi, érzelmi és szellemi hátterét folyamatosan biztosították nekem. Hálával tartozom témavezetőmnek, Mezei Balázsnak, aki példamutató türelemmel viselte az elmúlt években hozzá érkező újabb és újabb változatokat, azokat elolvasta, és értékes megjegyzésekkel, kiegészítésekkel, javítási javaslatokkal látta el. Sajnos már csak post humus tudok köszönetet mondani szeretett tanáromnak, Munkácsy Gyulának ( február), akinek felügyelete alatt ez a munka még 2008-ban elindult. Szeretnék köszönetet mondani itthoni kollégáimnak, akik a munka elkészítésében közvetlenül segítettek javaslataikkal, tanácsaikkal az általuk számomra biztosított forrásokkal, anyagokkal: Bakonyi Pálnak, Besze Flórának, Deczki Saroltának, Jani Annának, Lengyel Zsuzsának, Olay Csabának, Sajó Sándornak, Sár Eszternek, Schwendtner Tibornak, Takács Ádámnak, Toronyai Gábornak, Varga Péternek, Vermes Katának, Zuh Deodáthnak. Besze Flórának és Sár Eszternek különösen hálás vagyok folyamatos segítségükért. Köszönettel tartozom itthoni tanáraimnak, akik szintén közvetlenül segítették kutatásaimat: Bacsó Bélának, Fehér M. Istvánnak, Ullmann Tamásnak, Vajda Mihálynak. Köszönettel tartozom tanáraimnak és diáktársaimnak írországi tanulmányaim alatt és utána nyújtott segítségükért (University College Dublin). Tanáraimnak: Joseph Cohen, Timothy Mooney, Dermot Moran. Köszönöm a titkárnő, Helen Kenny segítségét és kedvességét is. Diáktársaimnak: Stephen Cadwell, Solange Daini, Evan Dempsey, Barry Devine, Tziovanis Georgakis, Sheena Hyland, Hugo Newman, Carolyne Quinn, Helena Theikos, Tsutomu Ben Yagi. Dermot Morannak, Tsutomu Ben Yaginak és Carolyne Quinnek különösen sokat köszönhetek. Köszönetet mondok wuppertali tanáraimnak és diáktársaimnak (Bergische Universität Wuppertal). Tanáraimnak: Claudius Strube, Inga Römer, Tengelyi László, Peter Trawny. Diáktársaimnak: Guillaume Fagniez, Jesús Guillermo, Thomas Kessel, Clement Lo, Masumi Nagasaka. Különleges, kiemelt köszönettel tartozom Tengelyi Lászlónak, Inga Römernek, Peter Trawnynak és Guillaume Fagniez-nak. Ezen a helyen szeretnék köszönetet mondani segítőkészségükért és kedvességükért a Kölni Husserl Archívum munkatársainak, mindenekelőtt Dieter Lohmarnak és Dirk Fonfarának. Köszönetet szeretnék mondani tanáraimnak és diáktársaimnak Franciaországban (Université Paris, Panthéon-Sorbonne 1, École Normale Supérieure, Archives Husserl de Paris). 3

4 Tanáraimnak: Jocelyn Benoist, Renaud Barbaras, Michel Bitbol, Ronan de Calan. A Párizsi Husserl Archívum titkárának, Michel Christiansennek. Kutatótársamnak: Jean-Sébastien Hardynak. Vendégszeretetükért és kedvességükért szeretnék köszönetet mondani Derdák Andrásnak és Földes Anitának. Berlini tartózkodásom alatti vendégszeretetükért, és általában kedvességükért, a velük folytatott tartalmas beszélgetésekért szeretnék köszönetet mondani Berta Józsefnek, Szabó Alidának és Matthias Köhlernek. Kiemelt köszönet illeti továbbá Thomas Vongehr professzort, aki segítségemre volt a noémáról szóló alfejezet részleteinek a kidolgozásában. Ugyanitt szeretnék köszönetet mondani Sebastian Luftnak a tőle kapott javaslatokért, tanácsokért és segítségért. Itthoni tanáraimnak: Almási Miklósnak, Áron Lászlónak, Kelemen Jánosnak, Bárdos Juditnak, Bárány Istvánnak, Bene Lászlónak, Bodnár M. Istvánnak, Borbély Gábornak, Boros Gábornak, Csikós Ellának, Joó Máriának, Erdélyi Ágnesnek, Faragó-Szabó Istvánnak, György Péternek, Geréby Györgynek, Heller Ágnesnek, Kiss Endrének, Kovács Ágnesnek, Ludassy Máriának, Máté Andrásnak, Miklós Tamásnak, Mekis Péternek, Mesterházi Miklósnak, Németh Marcellnak, Orthmayr Imrének, Papp Zoltánnak, Poszler Györgynek, Radnóti Sándornak, Rényi Andrásnak, Ruzsa Ferencnek, Somlyó Bálintnak, Spiró Györgynek, Steiger Kornélnak, Sziklai Lászlónak, Szilágyi Ákosnak, Tatár Györgynek, Tütő Lászlónak, Wessely Annának. Szeretném post humus köszönetemet kifejezni Balassa Péternek, Bence Györgynek, Fodor Gézának és Zoltai Dénesnek. Köszönetet mondanék kollégáimnak a Budapesti Gazdasági Főiskolán: mindenekelőtt Galbács Péternek és Szemlér Tamásnak, továbbá Molnár Annának, Parócza Zsuzsának és Parócza Annamáriának. Köszönettel tartozom a Magyar Ösztöndíj Bizottságnak, hogy a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjjal lehetővé tették írországi, dublini tanulmányaimat, a Deutscher Akademischer Austauschdienstnek, hogy finanszírozták németországi kutatásaimat Wuppertalban, az Erasmusnak és a Budapesti Francia Intézetnek, hogy támogatásuk révén tanulhattam és kutathattam Párizsban. Hálás vagyok Bob Kaba Loembának, a Budapesti Francia Intézet munkatársának, segítőkészségéért és kedvességéért. Köszönök továbbá mindent mindazoknak, akik közvetlenül vagy közvetve részt vettek a jelen munka megszületésében, illetve inspirálták azt. Így köszönetet mondanék Antos Zsoltnak, Bánhalmi Árpádnak, Bárány Tibornak, Bartók Ágnesnek, Bartók Imrének, Bartha 4

5 Juditnak, Bendl Verának, Berkovics Balázsnak, Blandl Borbálának, Czétány Györgynek, Dobozy Nórának, Dunajcsik Péternek, Dunajcsik Mátyásnak, Ember Zoltánnak, Farkas Henriknek, Ferenczi Orsolyának, Fuchs Péternek, Gedő Évának, Gruber Ágnesnek, Gulyás Péternek, Gurka Dezsőnek, Harsányi Otíliának, Horváth Bencének, Horváth Györgyinek, Horváth Orsolyának, John Évának, Kékedi Bálintnak, Kelemen Ágnesnek, Kenéz Lászlónak, Komorjai Lászlónak, Köhler Ágnesnek, Kovács Gábornak, Kovács Marianne-nak, Krizsán Viktornak, Kruzslicz Anitának, Márton Miklósnak, Mészáros Gyöngyvérnek, Nyirkos Tamásnak, Pálfalusi Zsoltnak, Pintér Nórának, Pintér Tibornak, Rónai Andrásnak, Rosta Kosztasznak, Schreiner Dénesnek, Schuller Andrásnak, Seregi Tamásnak, Steiner Dórának, Such Dávidnak, Suplicz Emőkének, Szabó Zsigmondnak, Szalai Miklósnak, Széchenyi Endrének, Szegedi Nórának, Szekér Gittának, Takács Orsolyának, Tiszóczi Rolandnak, Torma Anitának, Tőzsér Jánosnak, Tóth Zitának, Váradi Péternek, Weiss Jánosnak, Zallel Lászlónak, Zsurzsán Anitának. Köszönet illeti meg az ELTE Egyetemi Könyvtár dolgozóit is, akik rendkívüli kedvességet, odafigyelést és segítőkészséget mutattak irántam. Ehelyütt megjegyzem, hogy az ELTE Egyetemi Könyvtár magyar viszonylatban meglepően jól felszereltnek mutatkozott disszertációm témájához. És köszönetet mondok mindazoknak, akik talán nem szerepelnek név szerint a listán, de valamilyen módon mégis a segítségemre voltak. * A dolgozatban idézett, még publikálatlan kéziratokat a Husserl Archívum vezetőségének tudtával és engedélyével közlöm. Szeretnék e helyütt külön köszönetet mondani Thomas Vongehr professzornak, aki volt olyan kedves, és az átiratokat egybevetette az eredeti kéziratokkal. I have the authorization and permission of the Husserl Archive (Leuven) to cite the unpublished manuscripts in the dissertation. I am especially grateful to professor Thomas Vongehr, who compared the transcriptions with the original manuscripts. 5

6 Előszó A jelen munka kezdetei 2008 novemberére nyúlnak vissza. Akkor születtek meg a disszertáció első vázlatai, melyek egy angol nyelvű tanulmány formájában (Dermot Moran felügyelete alatt) 2009-ben, a University College Dublin filozófiai folyóiratában ( Perspectives ) láttak napvilágot. A tanulmány internetes változata a következő címen olvasható: Azóta számos további változat született, a jelenlegi az első eredeti, vázlatos anyagot is beleszámítva a sorban a negyedik, és még ez is távol áll attól, hogy elégedett legyek vele. A szöveg fogyatékosságaiért, a redundanciákért, az esetleges pontatlanságokért az olvasó megértését és elnézését kérem. A disszertáció fő célkitűzéseit és főbb téziseit a következőképpen tudnám összefoglalni. Az igazság szisztematikus fenomenológiájának bizonyos alapelemeit szerettem volna kidolgozni, döntően a husserli fenomenológia nyomdokain haladva. Az eredeti tervek szerint a teljes munkát hat nagyobb összefüggő részre osztottam volna. Még a harmadik változat ebből hármat tartalmazott kidolgozva (a harmadik rész kidolgozásában nyújtott segítségéért ezúton is szeretnék köszönetet mondani Bacsó Bélának). Terjedelmi okokból ebbe a mostani, végleges változatba két szisztematikus rész került bele. A további részeket további kötetekben szeretném közzétenni; ahogy ezt a lehetőségek engedik. Az első rész ( Az igazság mint önadottság ) fő tézise, hogy az igazságot egy felfedő aktus eredményeként kell felfognunk, és ez az aktus lényegileg az intencionalitás struktúrájával bír. Az igazolásnak mint felfedésnek számos dimenziója van, melyek a fenomenológiai mozgalom történetében az egyes szerzőknél eltérő hangsúllyal jelentek meg. Ezeket a dimenziókat az intencionalitás struktúrája szervezi egységbe. Amit a felfedés felfed az pedig mindig egy kontextus. Az egyes partikuláris igazságok mindig csak más igazságokkal összefüggésben érthetők megfelelő módon. A második részben ( A tapasztalat szövedéke ) azután ez utóbbi gondolat részletes kifejtésére összpontosítottam; mégpedig oly módon, hogy ez a felfogás, az igazság kontextualitása, hogyan jelent meg Husserl munkásságában. A második rész négy nagyobb szakaszra oszlott, melyek a husserli alapfogalmakat és alapvető elképzeléseket mind a kontextualitás gondolata felől tárgyalták: a módszertani műveletek hálózata (metodológia), a szubjektív aktusok horizontjai (noétika), az objektív tárgyi struktúrák összefüggései (noématika) és végül az énszerű struktúrák alkotta rendszerek (egológia). 6

7 Az időtudatot és a genetikus fenomenológiát (temporalitás, genezis) tárgyaló további két szakaszt tartalmazó harmadik részt ( A tapasztalat eseménye ) reményeim szerint még a nyár folyamán sikerül letisztáznom, és egyszer talán külön kötetben majd az is napvilágot láthat melyet további három, egyelőre még csak vázlatokban létező rész követne. A dolgozat során a történeti-kronológiai szempontokat szisztematikus, problémacentrikus megközelítési móddal igyekeztem ötvözni. A problémaközpontú megközelítés itt azt jelentette, hogy döntően Husserlre támaszkodva igyekeztem bizonyos pontokon olyan következtetéseket kifejteni, melyek Husserl álláspontjából számomra logikusan következtek, amelyeket azonban Husserl maga nem helyezett előtérbe. Végezetül néhány formai megjegyzés: a dolgozat teljes joggal túljegyzeteltnek tűnhet. Ez nálam módszertani óvatosság volt úgy döntöttem, inkább legyenek felesleges jegyzetek, mint hogy valamely szerzővel szemben méltánytalanul járjak el. A hivatkozás formájában kevert módszert alkalmaztam: első hivatkozásra kiírtam az adott könyv teljes bibliográfiai adatsorát. A következő, ugyanarra a műre vonatkozó hivatkozásban már csak szerzőt és évszámot. A pontos bibliográfiai információt külön irodalomjegyzékben is feltüntettem. A hölgy szerzők nevét, egyfajta udvariassági gesztusként, mindenütt teljesen kiírtam. 7

8 Tartalomjegyzék Bevezetés...18 Az igazság és az ész fenomenológiája. Naturalizmus és posztmodern között...18 Tudat és lét a fenomenológia mozgásában...20 Három kísérlet...22 Az igazság kontextualista felfogása...25 A filozófia mint hivatás. A filozófus felelőssége...28 Flexibilis racionalitás...33 Husserl és a metafizika problémája...36 Az értekezés felosztása...39 I. rész. Az igazság mint önadottság...41 I. szakasz. Prolegomena fejezet. Az ideális denaturalizálása Brentano. A pszichikai fenomének igazsága...45 A deskriptív pszichológia mint alapdiszciplína...47 Minimalista ontológia. A kései Brentano Husserl. Az önadódás transzcendentális dimenziója...53 Realista fenomenológia...56 Transzcendentális fenomenológia...62 Genetikus fenomenológia...64 Az életvilág ontológiája Heidegger. Az egzisztenciális igazságfogalom...69 Az esemény fejezet. A francia fenomenológia. Igazság és inkarnáció Sartre. Igazság és szabadság Merleau-Ponty. Az igazság genezise Lévinas és az igazság mint a Másik adománya fejezet. Mezei Balázs. Az igazság mint reveláció fejezet. Az igazolás mint egzisztenciális mozgás II. rész. A tapasztalat szövedéke II. szakasz. Metodológia fejezet. Út a redukcióhoz. Beállítódás és öneszmélés A természetes beállítódás Az etikai beállítódás

9 1.3. Az esztétikai beállítódás A vallási beállítódás A teoretikus beállítódás A fenomenológiai beállítódás fejezet. A fenomenológia gyakorlása. A redukciók típusai Az eidetikus redukció Imaginárius variációk Az univerzális epokhé. A transzcendentális idealizmus kérdése A szolipszista redukció. A direkt fenomén Az interszubjektív redukció. Az indirekt fenomén III. szakasz. Noétika fejezet. A tudat mint élmény fejezet. Intuitív aktusok Észlelés Visszaemlékezés Előlegzés Képzelet Képtudat Exkurzus. Ikon és idol fejezet. Szignitív aktusok Kategoriális szemlélet Utalás és jel Jelentésadás és predikáció. Az ítéletalkotás Diszkvotációs igazságfogalom A jelentés idealitása. Derrida Husserl-kritikája Beszéd és nyelv. A szignifikáció teljes konkrétsága fejezet. Az evidencia IV. szakasz. Noématika fejezet. A tárgyi struktúrák Az érzéki tárgy általában Az aktus mint a reflexió tárgya Kategoriális tárgyak Mundán ontológiák Értékek Műalkotások

10 1.3. Noéma A. Az út a noémához B. A noéma struktúrája az Eszmék első kötete szerint Immanencia és transzcendencia viszonya a noémában C. Viták a noéma fogalma körül. Tárgy és értelem Közvetítési kísérletek Transzcendentális ontológia fejezet. A világ mint eredeti horizont A horizont A tér A. Dolog és tér, B. A tér az Eszmék második kötetében C. A D-kéziratok. Kései kéziratok a tér konstitúciójáról Az egzisztenciális térfogalom Heideggernél A privát világ A nyilvános világ A teoretikus attitűd világa. A realitás Naturalista redukcionizmus A realitás a teoretikus és a praktikus attitűdben Az életvilág V. szakasz. Egológia fejezet. Az empirikus egó A mundán egó mint világgyermek A személyes én A tiszta pszichológiai én fejezet. A transzcendentális egó Tiszta én Monadikus egó Önreflexió és énhasadás Élettörténet és önazonosság A megtestesülés Elő-én Fenomenologizáló én Ős-én fejezet. A transzcendentális interszubjektivitás mint végső valóság

11 3.1. Intermonadikus konstitúció Az apodiktikus evidencia interszubjektív kritikája Az Abszolútum statikus lenyomata Isten mint az Abszolútum legmagasabb formája Függelék Bibliográfia

12 Bevezetés Az igazság és az ész fenomenológiája. Naturalizmus és posztmodern között A XXI. század kezdetére a fenomenológiának az a klasszikus felfogása, mely továbbra is az univerzális igazság és ésszerűség husserli eszméit tartotta szem előtt, két tűz közé került. Egyfelől ki van téve az angolszász naturalizmus támadásainak, mely naturalizálja a pszichikait és az apriorit, felszámolva ezzel hagyományos jelentésüket; (vagy nyíltabb formában egyenesen tagadja ezek létezését). 1 Másfelől a posztmodernnel kell szembenéznie, mely minden univerzalizmus és abszolutizmus radikális kritikájaként pozícionálja magát, és elutasítja, hogy létezne egyetemesen érvényes igazság és ésszerűség. Ebben az értekezésben a husserli fenomenológia nyomdokain haladva az ész és az igazság jogait próbálom meg védelmembe venni a szkeptikus és relativista támadásokkal, illetve kihívásokkal szemben. Az angolszász naturalizmus esetében egy Husserl korából jól ismert attitűd köszön vissza ismét. A naturalizmus, a kortárs természettudományok töretlen diadalmenetének bűvöletében, a létezés egészét az érzéki észlelés mintájára alapozott fizikai létezéssel azonosítja. Ez a típusú naturalizmus éppúgy tagadja a fizikai folyamatoktól ontológiailag különböző pszichikait, ahogy az ideális érvényesség értelmében vett apriorit is. A tulajdonképpeni értelemben vett létezés nem lehet más, mint empirikus és fizikai fennállás. Az ideális érvényességek tagadásával viszont ennek a radikális empirista és naturalista megközelítésmód utat nyit egy olyan szkeptikus és relativista álláspont felé, melynek mindazokkal az ellenvetésekkel szembe kell néznie, amelyeket egyszer már Husserl a Logikai vizsgálódások Prolegomenájában ezzel a pozícióval szemben tett. A posztmodern egészen más irányból intéz kihívást a fenomenológia univerzalizmusával szemben. A posztmodern ismeretelméleti, társadalomelméleti és etikai megfontolásokból támad mindenféle hegemón törekvést; így például kritizálja a természettudományos univerzalizmust is. 2 Nincs univerzális racionalitás, sem egyetemes igazság: 1 Ld. Robert Sokolowski, Introduction to Phenomenology, Cambridge University Press, 2000: 4. Sok filozófus úgy gondolja, hogy meg kell tanulnunk élni «igazság» és «ésszerűség» nélkül. Ez a könyv azonban azt próbálja meg megmutatni, hogy képesek vagyunk, sőt muszáj igazságot és felelősséget gyakorolnunk, ha egyáltalán emberek akarunk lenni. A naturalizmusról ld. i.m. 114.o. A pszichologizmus, a biologizmussal együtt, az igazságot és a jelentést empirikus tényekként kezeli, nem pedig egy olyan dimenzióként, amely megalapozza és ennélfogva transzcendálja az empirikusat, tehát nem olyasmiként, ami magához a dolgok létéhez tartozik. Lásd továbbá Mezei Balázs, Mai vallásfilozófia (2010), 127skk., A fenomenológia naturalizmus-kritikája. Mezei a következő témákban csoportosítja ezt a kritikát: a) A pszichologizmus relevanciája. b) A naturalisztikus attitűd. c) Az intencionalitás és az univerzális korrelációs a priori. d) Tudománykritika és életvilág. e) A phüszisz kritikája. e) A természetfogalom történetisége. 2 Ide lehet sorolni ennek alapján Paul Feyerabend vonatkozó munkáit is. Ld. pl. Paul Feyerabend, A módszer ellen, Budapest: Atlantisz kiadó,

13 partikuláris igazságok és ésszerűségek vannak, mely lokális diskurzusok potenciálisan nyitott sokaságában jutnak szóhoz. A posztmodern pluralizmust hirdet, és arra tanít, hogy a pluralizmus minden tekintetben egy sokkal toleránsabb és plauzibilisebb út, mint amit az univerzalizmusok eddig ismert formái nyújtottak. Nincs szigorú megismerés, nincs szilárd alap, de a hétköznapi gyakorlat mégis gondoskodik arról, hogy ne vesszünk el egészen a viszonylagosságok rendszerében. 3 A posztmodern szerint számtalan sok ésszerűség, számtalan sok igazság létezik; a többivel szemben követünk el jogtalanságot, ha egyiket vagy másikat kiáltjuk ki az egyetlennek és kizárólagosnak. Egyfajta ismeretelméleti totalitarizmustól próbál óvni bennünket, mely az ő szemében könnyen összekapcsolódhat társadalmi, politikai totalitarizmussal: azzal a gesztussal tehát, hogy a mi, valamely különös csoport igazságát próbáljuk meg mindenki másra ráerőltetni. Józanságra, reflexivitásra, korlátaink tudatosítására szólít fel. 4 Ezek valóban integráns mozzanatai a felelős filozofálásnak. Mégis úgy gondolom, fel kell tennünk a kérdést, hogy nincs más út a filozófia számára, mint hogy lemondjon az univerzális racionalitás és igazság eszméiről? Úgy vélem, érdemes továbbmenni azon az úton, amelyet Husserl jelölt ki a fenomenológusok számára, hátha sikerül meglelnünk az ész egységét hangjai sokféleségében. 5 Rendkívül sokféle motívum, indíték, célkitűzés és megfontolás fonódik egybe egymással a posztmodern univerzalizmus-kritikáiban. A fenomenológia számára nem egy ezek közül semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül, mint például Derrida metafizikakritikái. 6 A fenomenológia klasszikus hagyományait követő fenomenológus feladata azonban az, hogy az ész és igazság fogalmait a fenomenológia álláspontján védelmébe vegye a naturalizmus, illetve alkalmasint a posztmodern felől érkező támadásokkal szemben. A kérdés az, hogy milyen eredményekre jutunk, illetve milyen új problémahorizontok nyílnak meg előttünk, amennyiben (Husserl szellemében) ész és igazság eszméit elfogadva próbáljuk meg továbbgondolni és továbbkérdezni a filozófia alapkérdéseit. Ezzel persze nem zárjuk ki, hogy más utak és megoldások is termékenyek lehetnek, csupán azt kívánjuk fenntartani, hogy ez is egy termékeny út lehet. * 3 Richard Rorty, Megismerés helyett remény, Pécs, Jelenkor kiadó, Amellett, hogy ez csak az egyik oldal: a posztmodernben jelen vannak bizonyos kifejezetten misztikus és eksztatikus mozzanatok is. Vö. többek között: Cristopher Nash, The Unravelling of the Postmodern Mind, Edinburgh: Edinburgh University Press, 2001: 1-25, Vö. Jürgen Habermas, Válogatott tanulmányok, Budapest: Atlantisz kiadó, A Habermasra vonatkozó utalás itt nem véletlen: az univerzális racionalitást visszatérően ő vette védelmében a Poetik und Hermeneutik Kreis találkozóin. 6 Ld. Dermot Moran, Introduction to Phenomenology, New York-London: Routledge, 2002: 448skk, 450skk. 13

14 Tudat és lét a fenomenológia mozgásában Husserl úgy vélte, hogy sikerült teljesen új, szigorú, tudományos alapokra helyeznie a filozófiát; mégpedig oly módon, hogy az képes egyszer s mindenkorra érvényes, mindenki által világosan belátható válaszokat adni a filozófia valamennyi, egyáltalán értelmes alapkérdésére. 7 Azzal, hogy megtisztította a fenomenológiát attól a naturalizmustól, amely értelmezése szerint a deskriptív pszichológiaként felfogott fenomenológiához még Brentanónál tapadt, Husserl úgy gondolta, hogy sikerült megnyitnia az ideális érvényességek olyan szisztematikus tudományát, mely valóban elhozza a filozófia számára az ígéret földjét, és a filozófiai kérdések tudományosan bizonyos tételek formájában nyernek többé már nem kikezdhető választ. 8 Élete végéig úgy vélte, hogy a filozófia számára a legfőbb veszélyt a naturalizmusba, a természetes beállítódásba való visszaesés jelenti, ezért mindvégig állhatatosan ragaszkodott a fenomenológiai redukció, 1905 nyarától kezdve kimunkált módszertani elvéhez, mint ami a leginkább alkalmas arra, hogy megóvjon bennünket a naturalizáló félreértésektől. 9 Noha arról álmodott, hogy a filozófiát az egyszer s mindenkorra biztosított, minden pozitív tudomány evidenciáját meghaladó, valamint minden tudományos evidenciát egyáltalán megalapozó apodiktikus diszciplína rangjára emelte, meg kellett érnie, hogy saját, legtöbbre tartott, legtehetségesebb diákjai egymás után fordulnak el tőle. Rögtön a fenomenológia születésekor Scheler, majd Heidegger Husserlétől radikálisan különböző utat választott; a fenomenológia mibenlétéről és művelésének módjáról drasztikusan más elképzelést alkottak, mint Husserl. 10 De Husserl többi tanítványa is letért arról az útról, amelyet a mester szeretett volna kijelölni a fenomenológusok számára; és fenntartásaikat, kifogásaikat többen jelezték is mentoruknak. 11 Husserl emiatt életének utolsó évtizedében teljesen egyedül érezte magát. Kései korszakában azt mondogatta, hogy vezető lettem követők nélkül ( als beruferer Führer ohne Gefolge, BW 2: 182), 1931-ben pedig egy ízben 7 Vö. Hua 9: 299, magyar [1972]: Mezei, Mai vallásfilozófia, Budapest: Kairosz kiadó, 2010:190sk. 9 Vö. Fenomenológia és antropológia. Hua 27: 173. Mivel a redukció az új birodalom kapuja, ha a redukciót hibásan értelmezzük, mindent elvétünk. A félreértelmezések kísértése nagyon erős. Túlságosan nyilvánvalónak tűnik például azt állítani: mégiscsak én, ez az ember az, aki a transzcendentális beállítódás módszerét gyakorolva visszahúzódik tiszta egójába, tehát mi más lenne ez az egó, mint a konkrét ember absztrakciója, a testétől elvonatkoztatott tiszta szellemi léte? Nyilvánvaló, hogy az, aki így beszél, visszazuhant a naiv-természetes beállítódásba, gondolkodásának talaja az előzetesen adott világ, nem pedig az epokhé szférája: abból a tényből, hogy önmagát embernek tekinti, már feltételezzük, hogy elfogadta a világ érvényességét. Az epokhé fog azonban rámutatni arra, hogy éppen az egó az, amelynek élete értelmet ad az «ember» az «univerzális világ»-on belüli létének. (Besze Flóra fordítása, kéziratban). 10 Mezei, 2010:194skk. 11 Vö. Schwendtner Tibor, Husserl és Heidegger. Egy filozófiai összecsapás analízise, Budapest: L Harmattan kiadó, 2008: 23, (41-es lábjegyzet). Továbbá: Moran, 2002: , Takács Ádám, Heidegger, Husserl és a kritika, in Aspecto III/I (2011):

15 keserűen megjegyezte, hogy úgy tűnik, én vagyok a híres-neves fenomenológiai mozgalom legnagyobb ellensége (BW 9: 79). Ezt a helyzetet Ricœur a következő szavakkal jellemezte: a fenomenológia története a Husserltől való eretnek eltérések története. 12 Első pillantásra ez a szituáció adekvát megfogalmazásának tűnik. Ez azonban csak a látszat. A közelebbi vizsgálat megmutatja azokat az erővonalakat és gondolati tendenciákat, amelyek a fenomenológiai mozgalom történetének mélyén húzódtak. Ilyen egységes gondolati ívet vélt felfedezni a fenomenológia fejlődésében Mezei Balázs. 13 Mezei értelmezésében a fenomenológia egyazon határozott gondolati magnak egy történeti mozgásban való kifejlődése. Ez a gondolati mag az intencionalitás, amely méhében hordja azt a létgondolatot, mely Schelernél és Heideggernél központi szerepre tesz szert, és amelyhez lényegi mozzanatként a francia fenomenológiában a létezés testi meghatározottsága társul; (Mezeinél: a transzcendentalitás összefüggésébe helyezett renaturalizálódás megy végbe). 14 A valóság lényegét tekintve fordulatos, ellentétek átfordulása egymásba; és a valóság megjelenését hűen nyomon követő gondolat maga is a valóság fordulatait fejezi ki. A fenomenológia vitáiban magának a valóságnak a lényegi fordulat-karaktere jut szóhoz. 15 Mezei elemzéseinek különös érdeme, hogy rámutat arra, hogy az egyes szerzők egymásra vonatkozó kölcsönös félreértésein, tévedésein és meg nem értésein túl mégis csak kimutatható a fenomenológia mozgásában egy olyan közös mag, amelyet ezek a szerzők átvettek az előzőtől, és alkotó módon továbbgondoltak; egy olyan centrális elem, amely egységet és belső dinamizmust adott a fenomenológiának. A fenomenológia lényegének megragadásában minden azon múlik, hogy az egyes szerzők egymástól való alapvető eltéréseihez sikerül-e hozzárendelni egy egységes perspektívát, amelyben a kritikák, a különbségek és a félreértések egyaránt mélyebb értelmet nyernek. Arról a kérdésről van szó, hogy minden különbség ellenére rendelkezik-e a fenomenológia egységes, megragadható értelemmel? A francia fenomenológia klasszikusai valamennyien igyekeztek ilyen egységes perspektívát találni, megtartva egyfelől (Husserl oldaláról) a cogitót, másfelől (Heidegger 12 Paul Ricœur, A l école de la phénoménologie (Paris: Vrin, 1987), 9.o. Si bien que la phénoménologie au sens large est la somme de 1 oeuvre husserlienne et des heresies issues de Husserl. 13 Mezei, 2010: Mezei, i.m Az ív kifejlődésében az intencionális valóságának kibontakozását, fölemelkedését, önmagán való túllépését, majd visszafordulását, realizálódását, naturalizálódását, végül maradéktalan noha következetesen elgondolhatatlan exteriorizálódását követhettük nyomon - 15 Mezei, i.m Akkor hát miről van szó? A fordulatról. A gondolkodás fordulat-jellegű, vagy egyszerűbben mondva fordulatos; s ezen mostantól fogva nem azt fogjuk érteni, hogy a gondolkodás során az egyik szélsőségből átkerülünk annak ellentétébe; hanem mélyebben azt, hogy a gondolkodás már mindig is egy fordulat beállása, amely a külsőből a belsőbe, a belsőből a külsőbe, a létből a nemlétbe, a nemlétből a létbe, az egyéntől a közösséghez, az közösségtől az egyénhez, az egyeditől az általánoshoz, az általánostól az egyedihez, alulról felfelé, felülről lefelé s. í. t. fordul. A gondolat fordulatossága történetileg ezerféleképpen fejeződik ki; de maga is csupán kifejeződése annak, amit a valóság fordulat-jellegének, fordulatosságának mondhatunk. 15

16 oldaláról) a létgondolatot, és mindez kiegészült náluk az egzisztencia lényegileg megtestesült voltának gondolatával. Egy átfogó fenomenológiai nézőpont megteremtésének tekintetében tehát az jelentkezik alapvető feladatként, hogy közvetítést találjunk a husserli tudatfilozófia és a heideggeri létfilozófia között. Mindkét fenomenológiai álláspont alapvető eredményekkel rendelkezik, egyik sem adható fel egyszerűen a másik kedvéért. Megfelelő kontextusba kell helyeznünk őket. Mezei Balázs az egyes fenomenológiai életműveket ugyanazon gondolati mozgás különböző fázisaiként mutatta be; az intencionalitás brentanói gondolatában, és a husserli tudatfilozófiában már benne rejtőző létgondolat bontakozik ki később, és mutatja meg magát különböző aspektusaiból. A további jelentős közvetítési kísérletek szintén egységes gondolati mozgásként próbálták bemutatni a fenomenológia történetét, kiemelve benne egy központinak, vagy lényegileg meghatározónak érzett elemet. Alább három olyan jellegzetesnek mondható kísérletre szeretnék kitérni, mely megpróbál Husserl és Heidegger között közvetítést teremteni. * Három kísérlet Paul Ricœur, Jean-Luc Marion és a fenomenológia német és francia hagyományára egyformán támaszkodó Tengelyi László egyaránt egy szellemi mozgás általános kontextusában próbálják elhelyezni a tudat husserli és a lét heideggeri alapkoncepcióját. Ricœur értelmezése szerint ( Temps et récit, ) Heidegger egyebek mellett azért volt távolságtartó Husserl tudatfilozófiájával szemben, és azért nem tudta elfogadni, hogy a tudati aktusok jelentik a filozófiai vizsgálódás legalapvetőbb szintjét, mivel Heideggernél az emberi létezés legalapvetőbb, szétrobbanthatatlan ősstruktúrája a gond volt. Heidegger szerint az észlelés, a fantázia, az emlékezet, a képtudat, stb. aktusai már eleve a világhoz kötött gondoskodás alapján szerveződnek meg, és a gond irányítja már eleve ezeket az aktusokat. Ricœur szerint azonban Heidegger még mindig nem tudott lehatolni a létezés legalapvetőbb szintjére. Szerinte egyfelől a legalapvetőbb szint a narrativitásé: a gond és a gondoskodás struktúrái már eleve narratív struktúrák alapján szerveződnek meg. 16 Az ember lényegénél fogva narratív lény, mondja Ricœur. Másfelől, az előbbivel közvetlen összefüggésben, Ricœur úgy véli, hogy Heidegger a fundamentálontológia által túl rövid utat választott a létező létéhez. Meggyőződése szerint nem lehet olyan gyorsan eljutni a léthez, mint azt Heidegger vélte, és amely utat ennélfogva a léthez vezető rövid útnak 16 Vö. ehhez, Marosán, Inga Römer über das fragmentierte Phänomenon der Zeit, in Sic et Non Zeitschrift für Philosophie, 2011:

17 ( voie courte ) nevezett, s a léthez vivő hosszú utat ( voie longue ) állította vele szemben. Ricœur úgy vélte, hogy a létező létéhez az út nyelvi, szimbolikus, intézményes és kulturális közvetítési formák sokaságán át vezet, és ezt az utat nem spórolhatjuk meg magunknak. A minden megértést a kulturális, szociális, szimbolikus és pszichológiai mélystruktúrák komplex rendszereinek közvetítésébe visszavezető ricœur-i kritikával szemben Mezei emelt fenomenológiai ellenvetéseket. Ricœurnél minden megértés értelmezés, vagyis nincsen végső, teljesen lezárt megértés. Mezei ezzel szemben azt mondja, hogy kellenek, hogy létezzenek olyan végső, ténylegesen apriorinak tekinthető struktúrák és adottságok, melyek minden megértést és értelmezést lehetővé tesznek, és amelyek megértése mögé már nem lehet visszamenni. 17 A második közvetítési kísérlet, mely Jean-Luc Marion Redukció és adódás című könyvéhez fűződik ( Réduction et donation, 1989), e tekintetben közelebb áll Mezei elképzeléseihez. 18 Marion szerint a fenomenológiai redukció gondolata aktív Heideggernél éppúgy, mint Husserlnél; annak ellenére, hogy Heidegger látszólag nem használja kifejezetten ezt a módszertani műveletet; legalábbis abban a formában semmiképpen sem, ahogyan Husserl kidolgozta a fenomenológiai redukciók metodológiai rendszerét. Szerinte a fenomenológiai redukció azonban egy olyan filozófiai alapművelet, amely a filozófia tulajdonképpeni mozgását viszi végbe. A filozófia radikalizálása a fenomenológiai redukció radikalizálásán múlik. Husserl végrehajtotta a tudat általi megjelenítésekre való redukciót, Heidegger a lét eseményére, illetve az ontológiai differenciára való redukciót. Marion azonban egy harmadik redukciót is elkerülhetetlennek tart: a tiszta adódásra való redukciót. Marion szerint mind Husserl, mind Heidegger metafizikát művel, abban az értelemben, hogy meg akarják mondani az adományról, hogy az micsoda, szemben azzal, aminek az adomány mutatja magát. Az adott Husserl szerint a transzcendentális szubjektivitás konstitúciója, 19 Heidegger szerint pedig a létező, illetve a létező léte (amely, mint tudjuk, mindenekelőtt rejtőzni szeret, s amelyet éppenséggel adódásra kellene bírnunk). Marion szerint ezeken a metafizikai megközelítéseken túl kell lépnünk, és az adottat tisztán mint adottat kellene felfogni, ahol szigorúan annak adomány-karakterére összpontosítunk. Ezt tenné lehetővé a harmadik, legradikálisabb redukció. Minél több redukció, annál több 17 Vö. Mezei, A fenomenológia és a hermeneutika elemi ontológiája. Bevezetés és háttér, in Paul Ricœur, Fenomenológia és hermeneutika, Budapest: Kossuth kiadó, 1997: , különösen: 144skk. ( Befejező gondolatmenet a fenomenológia primátusáról ). 18 Mezei Balázs személyes közlése szerint. 19 Konstitúció: az objektív megjelenése a szubjektívben, illetve megjelenítése a szubjektív által, ideális-lényegi törvények szerint. Ld. erről később, az I.1.2. pont alatt, a Husserl-fejezetben. 17

18 adódás mondja Marion. 20 Így Marion Husserl és Heidegger filozófiáját, miként a sajátját is, a filozófia egyazon mozgásának különböző fázisaiként mutatja be; (ez a gondolat van jelen Mezei átfogó értelmezésében is). Tengelyi Lászlónál tudat és egzisztencia fogalmai az élettörténet Diltheyre visszanyúló fogalmának mozzanataiként jelennek meg, ahol transzcendentális szubjektivitás és faktikus egzisztencia között a narratív, több szinten megszervező értelem teremt kapcsolatot. 21 Történeti síkon Tengelyi szintén egységes gondolati ívet próbál felmutatni a fenomenológiai tradícióban; Mariont követve a fenomenológia három alakzatáról beszél. 22 Ami Husserlt és Heideggert összeköti, és ami Tengelyinél a fenomenológia első alakját, illetve a fenomén normál alakzatát jelenti: minden fenoménnek értelemegységként történő felfogása. 23 Ez az értelmezés Husserlnek az Eszmék első kötetében tett meghatározására nyúlik vissza: Minden reális egység «értelemegység», (Hua 3/1: 120). Ezt az értelmezést Tengelyi meggyőződése szerint Heidegger is osztotta. Husserlnél a fenoménnek ez az értelmezése összekapcsolódott azzal a gondolattal, hogy az értelem eredete mindenkor egy értelemadó tudat: [a]z értelemegységek értelemadó tudatot előfeltételeznek, (Hua 3/1: 120). 24 Tengelyi szerint a fordulat előtti Heideggernél az eksztázis, az értelem kivetítésének, illetve felvázolásának ( Entwurf ) koncepciójában még tovább él az értelemadó tudat képzete. 25 A fenomenológia második alakját az jelenti, amikor a fenoménnek ez az értelme válságba jut, amikor a francia fenomenológia első, illetve második nemzedéke olyan fenoménekhez jutott, amelyek többé már nem voltak magyarázhatók egy transzcendentális tudat értelemadó tevékenységéből: hiperfenoménekhez, paradox fenoménekhez, illetve a fenomén klasszikus értelme felől nézve nem-fenoménekhez. 26 A kései Merleau-Pontynál a hús, Lévinasnál a Másik végtelensége, Ricœurnél a szimbólumok, Michel Henry-nál az élet eredeti immanens önaffektivitása. A fenomén fogalma itt válságba jutott, amelyen a fenomenológia harmadik nemzedéke jutott túl azáltal, hogy újraértelmezte a fenomént, és megpróbálta kialakítani a fenomén új normálértelmét. A fenomén spontánul szerveződő értelemalakzatok szövedéke, mellyel szemben eredendően passzívak vagyunk. A fenomén 20 [A]utant de réduction, autant de donation. Jean-Luc Marion, Réduction et donation, Paris: PUF, 1989: Tengelyi László, Élettörténet és sorsesemény, Budapest: Atlantisz kiadó, 1998: Tengelyi László-Hans Dieter Gondek, Neue Phänomenologie in Frankreich, Berlin: Suhrkamp Verlag, 2011: 24, [die] dritte Gestalt der Phänomenologie. Vö. még: Marion, Un moment français de la phénoménologie, in Rue Descartes. Collège international de philosophie, 2002 (35): Tengelyi-Gondek, 2011a: 20-21, I.m Tengelyi, 1998: Közelebbről: [A]z értelem, mely, amint már tudjuk, a lenni-tudást egyáltalán lehetővé teszi, az előadás egyik jellegzetes kifejezésével szólva «a 'szubjektum' eredeti produktivitásának» köszönhető. Akármilyen megdöbbentően hangzik is, e hely világosan mutatja, hogy a korai Heideggernél, bár sajátos változatban, de mégis csak továbbél a «szubjektum» általi értelemadás elképzelése. 26 Tengelyi-Gondek, 2011a:

19 egy spontán értelemképződés, mely mindig több értelmet tartalmaz, mint amennyit elvileg tartalmazhatna. A fenoménnek ez az új értelme lesz a meghatározó Richir-nél, Marionnál és Dominique Janicaud-nál. Ez a fenomenológia harmadik alakja. * Az igazság kontextualista felfogása Ami ezekben a közvetítési kísérletekben közös, hogy mindegyik szélesebb kontextusba próbálja beleágyazni önmagát és a korábbi (vagy akár kortárs) szerzőket. Ezzel elérkeztünk disszertációnk talán legfontosabb fogalmához: és ez a kontextus fogalma. Husserl igazság-felfogása alapvetően kontextualista volt: az igazság mindig egy kontextusban válik értelmezhetővé. Kései korszakában ezt a koncepciót kiterjesztette a filozófiatörténetre is; amiről én úgy gondolom, hogy nagyon szépen visszaigazolta a fenomenológia későbbi története. Eszerint a filozófiatörténet nem más, mint kontextusok szinkronikus és diakronikus mozgásának a története, amelyben a korábbi belátások mélyebb és tágabb értelmet nyernek a későbbiek fényében. Ez a filozófiatörténet-interpretáció egyúttal azt is implikálta, hogy egy filozófiai belátás értelme soha nem zárható le véglegesen. A transzcendentális megalapozottságú igazság-felfogásnak határai mutatkoznak. 27 Azt kell nyomatékosan figyelembe venni, hogy Husserl, kései korszakában, hogyan kerül közel egy Tengelyi László megfogalmazásával élve anti-kopernikuszi fordulathoz, 28 vagyis hogyan kerül maga is egyre közelebb a transzcendentalitás határainak világos felismeréséhez. A kései Husserlnél éppen az alap problémája volt az, amely közel vitte őt ahhoz, hogy a kopernikuszi paradigmát meghaladja. Husserlnél az alap problémája szervesen összefonódott az igazság és az evidencia problémájával. 29 Az alap kétféle szempontból is kulcsfontosságú szerephez jutott nála: egyfelől a fundáció tekintetében, vagyis, hogy egy képzetaktus, illetve szubjektív struktúra mely más magasabb képzetaktusnak vagy struktúrának szolgál alapjául, másfelől pedig azon ismeretelméleti és filozófiai törekvés szempontjából, hogy megalapozzunk egy állítást, ítéletet, elméletet vagy gondolatrendszert; közelebbről az alap magának az igazságnak és az evidenciának az alapját jelenti. 27 Ezekre a határokra mutat rá többek között Mezei Balázs. Ld. Mezei, Vallásbölcselet, Gödöllő: Attraktor kiadó, 2004b, II. köt: 344sk. Mezei interpretációjában a transzcendentális igazságfogalmat saját dinamikája viszi át egy egzisztenciális-ontológiai megalapozottságú, majd onnan egy vallásbölcseleti igazságfogalomhoz. A problémához még lásd: Ernst Tugendhat, Der Wahrheitsbegriff bei Husserl und Heidegger, Berlin: Walter Gruyter &Co, 1970: 245, skk., Tengelyi, Előszó, in Szabó Zsigmond, A keletkezés ontológiája A végtelen fenomenológiája, Budapest: L Harmattan kiadó, 2005: x. 29 Vö. Takács Ádám, Le fondement selon Husserl. La doctrine de la phénoménalité et de l évidence dans la phénoménologie husserlienne, 2009, kéziratban. 19

20 Egy régtől fogva meggyökeresedett előítélet szerint Husserl fundácionalista volt; minden filozófiai törekvése a tudományok, végső soron a filozófia biztos alapokra, pontosabban egy biztos alapra helyezésére irányult. 30 Husserl maga beszél minduntalan a végső megalapozás ( Letztbegründung ) szükségességéről kell-e ennél egyértelműbb bizonyíték arra, hogy maga is a modern filozófia hagyományos projektjét követte, amelynek megfelelően minden ismeretet egyetlen alapismeretből kell eredeztetnünk, egyetlen biztos alapot kell találnunk, amelyre azután a tudás és a tudomány egész építménye felhúzható. Husserl ilyen irányú interpretációját sokan még ma is annyira magától értetődőnek tekintik, hogy egyáltalán nem is látják szükségesnek a közelebbi bizonyítást. Robert Sokolowski, és tanítványa John Drummond voltak talán az elsők, akik figyelmeztettek rá, hogy Husserl alap-fogalmának a klasszikus fundácionalizmus kontextusában történő értelmezése több mint félrevezető. 31 Értelmezésük szerint Husserlnél nem arról van szó, hogy egyetlen alaptételből vezetünk le más tudományos tételeket, amelyek evidenciájukat ily módon az eredeti alaptétel evidenciájából nyerik, (erről volna szó egy hagyományos kartéziánus fundácionalizmus esetében), hanem maga az evidencia az, ami a megismerés alapjául szolgál, és ez az evidencia soha nem áll elszigetelten, hanem hálózatszerűen összekapcsolódik más evidens belátásokkal. Husserlnél az alap mindig egy komplex alapzat. Az alap egy kontextus. Az idő problémájának előtérbe kerülésével hangsúlyossá válik ennek a kontextusnak a temporális aspektusa: a kontextus mindenkor egy kontextualizációban létesül; a történetiség problémakörének módszeres feltárásával pedig a kontextus egy történeti beágyazást nyert. Mit jelent az alapnak ez az eredendően kontextus-karaktere? Azt, hogy igazság és tévedés, megértés és félreértés mindig valamilyen összefüggésrendszeren belül nyerhetnek értelmet. A betöltődést megerősítik további betöltődések, vagy kioltják a tévedések és a csalódások; a tudományos lényegkutatásban a vizsgált lényegstruktúra újabb lényegstruktúrákkal kapcsolódik össze. Az igazság, a megértés azonban mindenkor elsődleges a tévedéssel, a csalódással, vagy a félreértéssel szemben. Ez utóbbiak, ahogy Heidegger mondaná, az előbbiek deficiens móduszai. A tévedés, az illúzió, a hallucináció, Sokolowski 30 Így például fundácionalistának tartotta Husserlt Rorty. Ld. Richard Rorty, Philosophy and the Mirror of Nature, Princeton, New Jersey: Princeton University Press, 1980: Ld. még: Schwendtner, 2008: Ld. mindenekelőtt: John Drummond, Husserlian Intentionality and Non-Foundational Realism, Dordrecht, The Netherlands: Kluwer Academic Publishers, 1990; Drummond, Historical Dictionary of Husserl s Philosophy, USA: Scarcrow Press, 2008: 80-81, ( foundation, foundationalism szócikkek); ld. továbbá: Sokolowski, Ld. még: Mezei, A tiszta ész krízise, in: Husserl, Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia, Budapest: Atlantisz kiadó, 1998/2: 276, 294. A Válság egyik törekvése, [ ] hogy a «megalapozás» hagyományos fogalma felől a «modalitás» felé mozduljon el. A modalitás itt a dolgok adódásának hogyanját jelenti, e hogyan végtelen, potenciális nyitottságában; i.m

21 megfogalmazásával élve, a valóságos észlelésen, az igazságon élősködő parazitaformák. 32 Van igazság tévedés nélkül, de nincs tévedés az igazságnak legalább a lehetősége nélkül. Ez annak köszönhető, hogy az ember (a szubjektum) mindenekelőtt önmaga és a világ feltárultságaként létezik. Ez az eredeti értelme annak, hogy az ember (a szubjektum) intencionalitás, egzisztencia és transzcendencia. A dolgok, a világ és önmaga önadottságként nyújtják magukat az ember számára. Az ember ilyen vagy olyan módon mindig megérti a világ dolgait, és mindig megérti magát a világban. Mezei Balázs ezzel kapcsolatban a következő kérdést tette fel: miért van tévedés, és miért nincs sokkal inkább csupán a tévedéstelenség? 33 A kései Husserl, illetve maga Heidegger perspektívájából tekintve ezt válaszolhatjuk: azért mert az ember nem tévedhetetlen. Miért nem tévedhetetlen? Mert véges, emberi lény (és az ember végessége Husserlnél ugyanúgy, mint Heideggernél, egy őstény, Urfaktum ). Az embert (a szubjektumot) egyre fokozódó komplexitású tényállások és igazságok veszik körül, melyek belátása és átlátása egyre több erőfeszítést, energiát és időt követel meg a részéről; egészen az olyan komplexitású igazságokig, melyek egész egyszerűen túlnőnek rajta, melyek befogadására emberi végességénél fogva elvileg nem képes. Aközött azonban, hogy semmit sem ért meg, és mindent megért, hogy mindig téved és soha nem téved, az átmenet szó szerint végtelen. 34 A tévedéshez azonban ideális tekintetben mindig hozzátartozik a megértés helyes esete, ahogy minden igazsághoz hozzátartozik egy lehetséges szubjektum, aki azt megérti. Ha emberfeletti igazságokról beszélünk, olyan igazságokról tehát, amelyek az emberi végességet elvileg transzcendálják, akkor ehhez lényegileg hozzá kell értenünk olyan feltételezett emberfölötti elméket, amelyek képesek megérteni ezeket az igazságokat. 35 Röviden: azért tévedünk, mert nem lehet igazunk mindenben csak egy végtelen elmének lehetne igaza minden dologban, mert csak ő képes arra, hogy átlásson és felfogjon végtelenül bonyolult igazságokat és tényállásokat is. Ezzel együtt az ember, aki eredendően a feltárultság módján létezik, tehát először van igaza, és csak utána téved, 36 képes arra, hogy alapvető belátásokra tegyen szert az egész 32 Sokolowski, 2000: Vö. Mezei, 2004b, II. köt: 133sk, 254, 257sk, 344sk. 34 Ld. ehhez: Fehér M. István, Metafizika, hermeneutika, szkepszis, in Vigilia folyóirat, 2006/9: Ld. továbbá: uő., Heidegger és a szkepticizmus, Budapest: Korona Nova kiadó, Mint Husserl példájában az angyali egyenletek, melyek ideális igazságát mégis feltételezzük, noha olyanok, hogy azokat emberi lény elvileg nem képes megoldani. Vö. Hua 18: 151, engelische[] Funktionen. 36 Ennek az értelmezésnek nem feltétlenül mond ellent Heidegger felfogása igazság és nem-igazság eredendő összetartozásáról, pontosabban szólva arról, hogy a jelenvalólét csak annyiban lehet elzárt, amennyiben feltárt. Valamivel lejjebb: a jelenvalólét eleve az igazságban és a nem-igazságban van, (GA2: 222, magyar: 259). Ez az értelmezés ugyanis nem zárja ki azt, hogy igazság és nem-igazság eredeti összetartozásában a primer és meghatározó mozzanat az igazságé legyen. Ld. ehhez még: George Heffernan, A Study in the Sedimented Origins of Evidence: Husserl and His Contemporaries Engaged in a Collective Essay in the Phenomenology and Psychology of Epistemic Justification, in Husserl Studies 1999 (16): , különösen:

22 természetével és alapmozzanataival kapcsolatban. Belátásai pedig akkor is lényegiek és alapvetőek maradnak, ha a későbbi, nem kevésbé alapvető belátások, lényegesen más megvilágításba helyezik a korábbiakat. Az igazság egyfelől lényegileg intencionalitás-jellegű: valamire vonatkozó, valamivel kapcsolatos igazság. Mindig valamilyen tényállás, elmélet, kijelentés, stb. vonatkozásában beszélünk igazságról vagy nem-igazságról. Az igazság vagy nem-igazság az ember viszonyulási módja ehhez az (önmagában is létező) tényálláshoz vagy szituációhoz. Ez a viszonyulási mód mindenkor egy egzisztenciális mozgás. Az igazság (vagy nem-igazság) egy egzisztenciális mozgásban áll elő. Ebben az elsődleges és uralkodó mozzanat a feltárás (mint az igazság feltárására irányuló tevékenység) és a feltárultság (mint az adott dolog vagy szituáció megvilágítottsága vagy feltártsága). Igazság nélkül éppúgy nincs hamisság vagy tévedés, ahogy árnyék sem lehetséges fény és megvilágított dolog nélkül. Másfelől azonban az igazsághoz, mint egzisztenciális mozgáshoz azonban ennélfogva (az ember végességénél fogva) lényegszerűen hozzátartozik az is, hogy az igazság feltárulás és elrejtőzés kettős mozgásában nyújtja magát. * A filozófia mint hivatás. A filozófus felelőssége A dolog feltárultságaként vagy önadottságaként értett igazság intencionális viszony a feltáró szubjektum és a feltárt tárgy között. 1. Az egyes tárgytípusoknak megfelelően a rájuk vonatkozó evidencia és igazság is egymással hierarchikus viszonyban álló régiókba rendeződik Az evidencia és az igazság rendezhető továbbá a világosság és az adekvátság fokai szerint is, ahol az evidencia legalapvetőbb szintjét az apodiktikus evidencia jelenti, és a teljes adekváció egy soha teljesen el nem érhető, de a kutatást mindig vezérlő eszményként van jelen, (Hua 1: 55, magyar: 25-26, ld. továbbá: Mezei, 2004, II.köt: 344sk). 3. Végül egy merőben formális elv szerint is elrendezhetők az igazság és evidencia szintjei: nevezetesen a megcélzott tényállás komplexitási foka szerint. Az igazságnak ezek a struktúrái és részmozzanatai egy egységes egész össz-struktúráját mutatják, és az ember, feltárultságként, benne áll ebben az egészben. Ez az egész, mivel a végtelen jellegét mutatja, sem nem teljesen feltárt az ember számára (az ember végessége miatt), de nem is elzárt tőle teljesen. A filozófus, mint bárki más, ki van téve a tévedés, alkalmasint a legradikálisabb, legfatálisabb tévedés veszélyének. Filozófusként mégis muszáj vállalnia ezt a veszélyt; az igazság feltárásának munkája maga után vonja a félresiklás, a cél elvétésének lehetőségét; a 37 Vö. Hua 3/1: 3-9, GA20: