Bemutató vázlat. Kikapcsoljuk a valósidejű védelmet, majd feltelepítünk egy rootkitet, melynek segítségével különféle állományokat rejtünk el.
|
|
- Kristóf Kozma
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Bemutató vázlat Telepítjük a NOD es változatát Normál körülmények között a valósidejű védelem már a 2.5-ös verzió óta képes észlelni a Rootkiteket, még mielőtt azok települhetnének. Kikapcsoljuk a valósidejű védelmet, majd feltelepítünk egy rootkitet, melynek segítségével különféle állományokat rejtünk el. Lefuttatjuk a NOD32 kézzel indítható víruskeresőjét az Anti-Stealth funkció nélkül, és megnézzük látja-e a rootkitet. A NOD32 nem veszi észre a már feltelepült rootkitet, és az általa elrejtett fájlokat sem látja. Visszakapcsoljuk az Anti-Stealth funkciót az aktív rootkites környezetben. Újból elindítunk egy kézi víruskeresést a rendszeren. A NOD32 most már megtalálja a rootkitet, valamint minden általa elrejtett állományt, és sikeresen képes tőlük megtisztítani a rendszert.
3 Fontos megjegyzések Amit ebben a bemutatóban láthatunk, az a NOD verziójában debütáló új Anti-Stealth technológia. Demonstrálni szeretnénk, hogy a NOD32 már aktív rootkitek ellen is hatékony védelmet nyújt. Rootkitnek az Interneten szabadon elérhető HackerDefender nevű készlet revisited csomagját töltöttük le, és azzel végeztük a kísérletet. A HackerDefender az egyik leginkább elterjedt rootkit - köszönhetően a szabadon hozzáférhető nyílt forráskódnak, de már létezik belőle kereskedelmi változat is. A HackerDefender az "NTDLL.DLL" függvénykönyvtár foltozásával (ntdll.dll patching) manipulálja a rendszert. Ezt a tesztet egy biztonsági szakértő hajtotta végre, szigorúan ellenőrzött körülmények között. Bár hiszünk benne, hogy a NOD a lehetséges legjobb védelmet kínálja a különféle digitális fenyegetések ellen, mégis határozattan azt tanácsoljuk, hogy a kísérletet semmiképpen ne próbálják ki otthoni körülmények között! A használt állományok: "bdcli100.exe "hxdef100.exe "hxdofena.exe" "rdrbs100.exe - A HackerDefender hátsó ajtó (backdoor) kliense* - A Hacker Defender főprogramja - A Hacker Defender főprogram módosított változata - A Hacker Defender port átirányító programja* *Példánkban a hátsóajtót és a port átirányítást nem használtuk ki, de ezek a komponensek is automatikusan elrejtésre kerültek a rootkit használata során. A rootkiteket leggyakrabban pontosan arra használják, hogy segítségükkel különféle eljárásokat, program állományokat álcázzanak.
4 Feltelepítettük a NOD es változatát egy Windows XP operációs rendszert futtató számítógépre.
5 Ellenőrizzük, hogy az állandó, rezidens védelem (AMON) be van-e kapcsolva, védi-e a rendszert!
6 Ellenőrizzük az új Anti-Stealth technológiát - ez alapértelmezetten működő, bekapcsolt állapotban van.
7
8 Megpróbálunk bemásolni egy jól ismert rootkitet, a HackerDefendert a hackerdefender könyvtárba, illetve létrehozunk egy rejtett nevű mappát is, amelyet majd szeretnénk láthatatlanná tenni. Egyelőre még nem telepítjük a rootkitet.
9 A telepítendő rootkit komponenseit megvizsgáltattuk a weboldalon is, ahol jól láthatóan minden vírusvédelmi eszköz kimutatta a fertőzést.
10
11
12
13 A letölthető csomagban a fejlesztők mellékelték a rootkit forráskódját is...
14 A bekapcsolt AMON modullal a NOD32 a rootkitet azonnal észleli, így most még a másolás sem sikerült.
15
16
17
18 Most ki fogjuk kapcsolni az állandó védelmet ahhoz, hogy bemásolhassuk és telepíteni tudjuk a rootkitet. Ezt a lépést nem ajánljuk senkinek!
19 Miután kikerült a pipa az "AMON engedélyezése" jelölőnégyzet mellől, az AMON modul kék ikonja pirosra váltott át. Emellett a Windows Biztonsági Központ is azonnal figyelmeztet, hogy nincs állandó vírusvédelmünk.
20 Miután sikeresen bemásoltuk a fájlokat a "hackerdefender" könyvtárba, megnyitjuk az ott található konfigurációs.ini állományt. Ebben láthatjuk, hogy a "Hidden Table" szekcióban már alaphelyzetben is az elrejtendő objektumok között szerepel minden "hxdf" kezdetű fájl és mappa.
21 Ezt most kibővítjük a saját elrejteni kívánt "rejtett" nevű mappánkkal.
22 ...és elmentjük a konfigurációs.ini fájl új állapotát.
23 A parancsorból lefuttatjuk a rootkitet, amely feldolgozza a mögé paraméterként megadott konfigurációs állományt.
24 Egy szempillantás alatt lefut, és látszólag semmi különöset nem tapasztalunk.
25 Ha viszont kilistázzuk a könyvtárakat, láthatjuk, hogy a "rejtett" mappa szőrén-szálán eltűnt.
26 Hasonló a helyzet a rootkit könyvtárában is: minden "hxdef" kezdetű állománynak nyoma veszett.
27 Nevezzük most át a "hackerdefender" mappát "hxdef"-re!
28
29
30 Alig, hogy végrehajtjuk az átnevezést, máris egy hibaüzenetet kapunk, hiszen mostantól már maga a mappa is rejtett és elérhetetlen.
31 A frissített tartalomjegyzékben nem látjuk többé a "hxdef" mappánkat, mert a rootkit minden "hxdef" kezdetű állományt és könyvtárat elrejt a szemünk elől.
32 A trükközés ellenére - ha pontosan tudjuk melyik az elrejtett könyvtár, a CD vagyis Change Directory paranccsal bele tudunk lépni, igaz a rejtett állományok akkor sem látszanak.
33 Futtassuk most le a NOD32 kézi indítású víruskeresőjét!
34
35 Mivel alapos ellenőrzést szeretnénk, kapcsoljunk be mindent - kivéve egyelőre az Anti-Stealth technológiát!
36 Mivel tudjuk, hol van a rejtett mappánk, időspórolás céljából akár ezt is megadhatnánk a teljes meghajtó ellenőrzése helyett. A valóságban azonban mindig jobb végrehajtani egy teljes ellenőrzést a gyanús rendszeren.
37 Láthatjuk, hogy kikapcsolt Anti-Stealth opcióval a teljes mappa, és a fertőzött rootkit állományok is rejtve maradtak a NOD32 előtt, az semmilyen fenyegetést nem észlelt.
38 Eljött az ideje, hogy bekapcsoljuk az Anti-Stealth technológiát. Most ezzel a beállítással ismételjük meg a kézi indítású víruskeresést!
39 A NOD32 most megtalálta azt a hátsóajtó programot, amit csak odamásoltunk, de nem telepítettünk. Töröljük le!
40 Ez maga a rootkit főprogram állomány, és bár már betöltődött, ennek ellenére a NOD32 mégis képes törölni.
41 Ez a rootkit főprogram állomány egy módosított változata (compiled with NtOpenFile hook enabled), töröljük ki ezt is.
42 Ez az állomány, amit a rootkit hozott létre - egy eszköz-meghajtó, ez csapja be az operációs rendszert. A NOD32 megjelöli, majd a gép újraindítása után fizikailag is törölni fogja.
43
44
45
46
47
48 Újraindítás után ismét látszanak a "hxdef" és "rejtett" nevű mappáink, ez határozottan jó jel.
49 És azt is láthatjuk, hogy a "hxdef" mappából az összes kártékony állomány ("bdcli100.exe", "hxdef100.exe", "hxdofena.exe, "rdrbs100.exe") eltávolításra került.
50 Mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy fertőzés gyanús esetekben azonnal futtasson le egy alapos és az összes fizikai meghajtóra kiterjedő keresést, hiszen a hasonló kártevők gyakran telepítenek további rosszindulatú kódokat is a rendszerben. Mi most egy alapértelmezett (bekapcsolt Anti-Stealth) keresést indítunk el. Hogy majd részletesen ellenőrizhessük a "hxdef" könyvtár helyzetét, bekapcsoltuk a "Beállítások" fülön az "Összes ellenőrzött fájl felsorolása" opciót,.
51 A keresés folyamán jól látható, hogy mappánkban már csak ártalmatlan állományok maradtak.
52
53 A rendszer ismét tiszta és tökéletesen működik, a NOD új Anti-Stealth technológiájának köszönhetően.
54 Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatóját látták.
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása az AFX rootkit program segítségével. Sicontact Kft, 2007.
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása az AFX rootkit program segítségével Sicontact Kft, 2007. Előadás vázlat Előadás vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió bemutatása a FU rootkit felismerése közben. Sicontact Kft. 2007.
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió bemutatása a FU rootkit felismerése közben Sicontact Kft. 2007. Előadás vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát Normál körülmények között a valósidejű védelem már a
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása a Vanquish rootkit program segítségével. Sicontact Kft, 2007.
Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása a Vanquish rootkit program segítségével Sicontact Kft, 2007. Előadás vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát Normál körülmények
Teljes vírusirtás a NOD32 Antivirus System segítségével. vírusirtási útmutató
Teljes vírusirtás a NOD32 Antivirus System segítségével vírusirtási útmutató 1. A vírus definíciós adatbázis frissítése A tálca jobb alsó sarkán található NOD32 ikon segítségével nyissa meg a Vezérlő központot.
Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt
Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt segédlet A Szilipet programok az adatok tárolásához Firebird adatbázis szervert használnak. Hálózatos
15.4.2b Laborgyakorlat: Mappa és nyomtató megosztása, a megosztási jogok beállítása
15.4.2b Laborgyakorlat: Mappa és nyomtató megosztása, a megosztási jogok beállítása Bevezetés Nyomtasd ki a feladatlapot és oldd meg a feladatokat! Ezen a laborgyakorlaton egy mappát fogunk létrehozni
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás
TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás Telepítési leírás 1.0.0.8 verzió A dokumentum készült: 2004. július 1. Utolsó módosítás időpontja: 2004. június 21. A dokumentumot készítette:
WIN-TAX programrendszer frissítése
WIN-TAX programrendszer frissítése A WIN-TAX programrendszert a verzió érvényességének lejártakor illetve jelentősebb változás esetén (pl.: elkészült fejlesztések, munkahelyi hálózati szinkronitás miatt)
Általános soros sín (USB) Felhasználói útmutató Rendszerigény Nyomtatója beépített USB portja az alábbi minimális rendszerkonfiguráció mellett használ
Általános soros sín (USB) Felhasználói útmutató Rendszerigény Nyomtatója beépített USB portja az alábbi minimális rendszerkonfiguráció mellett használható: USB porttal rendelkező PC Microsoft Windows 98,
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén
CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén A CIB Internet Bankba való webes felületen keresztül történő belépés az Oracle által
SZERVIZ 7. a kreatív rendszerprogram. Telepítési dokumentáció Szerviz7 DEMO alkalmazásokhoz. Verzió: 08/ 2010
SZERVIZ 7 a kreatív rendszerprogram Telepítési dokumentáció Szerviz7 DEMO alkalmazásokhoz Verzió: 08/ 2010 3Sz-s Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Postacím és operatív telephely: 1158 Budapest, Jánoshida
Útmutató a LOGSYS fejlesztői kábel eszközmeghajtó programjainak telepítéséhez 2008. 07. 02.
Útmutató a LOGSYS fejlesztői kábel eszközmeghajtó programjainak telepítéséhez Tartalomjegyzék 1 Megjegyzések... 1 2 Az eszközmeghajtó programok telepítése... 2 2.1 Az USB meghajtó telepítése... 2 2.2 A
Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0
Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0 Az Ön letölthető fájl tartalmazza az Evolut Főkönyv 2013. program telepítőjét. A jelen leírás olyan telepítésre vonatkozik, amikor Ön
Dropbox - online fájltárolás és megosztás
Dropbox - online fájltárolás és megosztás web: https://www.dropbox.com A Dropbox egy felhő-alapú fájltároló és megosztó eszköz, melynek lényege, hogy a különböző fájlokat nem egy konkrét számítógéphez
ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése
ÁNYK53 Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése Az ÁNYK53 egy keretprogram, ami a személyi jövedelemadó bevallás (SZJA,
Az MA-660 eszközillesztő program telepítése
1. oldal, összesen: 14 Az MA-660 eszközillesztő program telepítése Megjegyzés: A hardver telepítésének megkezdéséhez helyezze be az Handset Manager szoftver CD-lemezt a számítógép CD-ROM-meghajtójába,
A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program
A GeoEasy telepítése GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program (c)digikom Kft. 1997-2008 Tartalomjegyzék Hardver, szoftver igények GeoEasy telepítése A hardverkulcs Hálózatos hardverkulcs A GeoEasy indítása
A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak.
Mappakezelés WINDOWS-7 A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak. A PC legnagyobb mappája, amely az összes többi mappát is magában foglalja,
Image Processor BarCode Service. Felhasználói és üzemeltetői kézikönyv
Image Processor BarCode Service Áttekintés CIP-BarCode alkalmazás a Canon Image Processor programcsomag egyik tagja. A program feladata, hogy sokoldalú eszközt biztosítson képállományok dokumentumkezelési
Telepítési és indítási útmutató. DataPage+ 2013
DataPage+ 2013 Tartalomjegyzék Telepítés előfeltételei Alkotólemek... 1 Áttekintés... 1 1. lépés: Futtassuk a setup.exe fájlt és indítsuk el a varázslót... 1 2. lépés: Fogadjuk el a licencszerződést...
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése
Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb
Digitális fényképezőgép Szoftver útmutató
EPSON Digitális fényképezőgép / Digitális fényképezőgép Szoftver útmutató Minden jog fenntartva. Jelen kézikönyv a SEIKO EPSON CORPORATION előzetes írásbeli engedélye nélkül sem részben sem egészben nem
A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra
Nyomtató telepítése A nyomtatókkal kapcsolatos beállításokat a Vezérlőpulton, a Nyomtatók mappában végezhetjük el. Nyomtató telepítését a Nyomtató hozzáadása ikonra duplán kattintva kezdeményezhetjük.
Vectory telepítési útmutató
Vectory telepítési útmutató A vectory kliens programja egy vyw.exe valamint egy bejelentkezes.ini nevű fájlból áll. A vyw.exe-nek és a bejelentkezes.ini-nek egy közös könyvtárba kell kerülniük. Könyvtárak,
A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program
A GeoEasy telepítése GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program (c)digikom Kft. 1997-2010 Tartalomjegyzék Hardver, szoftver igények GeoEasy telepítése A hardverkulcs Hálózatos hardverkulcs A GeoEasy indítása
1. A Windows programok telepítése
1. A Windows programok telepítése Amennyiben a program egy korábbi példánya már telepítve van a számítógépre, akkor beszélünk frissítésről. Ellenkező esetben a következőkben leírtakat átlépheti és a telepítés
A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése
Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy
Gyors Indítási Útmutató
NWA1300-NJ Gyors Indítási Útmutató 802.11 b/g/n Falban lévő PoE Hozzáférési pont Firmware Verzió 1.00 1. kiadás, 0 / 2011 ALAPÉRTELMEZETT BEJELENTKEZÉSI RÉSZLETEK Felhasználónév admin Jelszó 1234 TARTALOM
1. Origin telepítése. A telepítő első képernyőjén kattintson a Next gombra:
1. Origin telepítése Az Origin telepítéséhez tegye be az Origin CD-t a CDROM-ba, majd kattintson az Origin 7.5 hivatkozásra, miután elindult a CD behelyezésekor a telepítő program. Ha nem indulna el a
Távolléti díj kezelése a Novitax programban
Mire jó a FirebirdSettings.exe Ezzel a programmal a Firebird adatbázis-kezelővel és az adatbázisokkal kapcsolatos beállításokat lehet elvégezni. Mit kell tenni a használata előtt A FirebirdSettings.exe
eszemélyi Kliens Szoftvercsomag Telepítési Útmutató
Szoftvercsomag Telepítési Útmutató 1 Bevezetés 1.1 Jelen dokumentum célja Az alábbi dokumentum írja le, hogy hogyan kell telepíteni az eszemélyi Kliens szoftvercsomagot. 2 Telepítés Menete Az alkalmazás
1. tétel: A kommunikációs folyamat
1. tétel: A kommunikációs folyamat 1. Határozza meg az információ és az adat fogalmát, mutasson példát a kettő különbségére! 2. Beszéljen az információ és az adat mennyiségi jellemzésének módjáról, a használt
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre
Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. MiniDriver Manager
A Telepítés hajlékonylemezről panelen kattintson az OK gombra.
Mivel a Windows 95, 98 és Millenium Edition operációs rendszerek még nem tartalmazzák az ún. PPPoE kapcsolathoz szükséges programot, ezért azt le kell tölteni. Az alábbi tájékoztató a http://www.raspppoe.com/
CIG Pannónia Életbiztosító PROFe eltávolítása gépről
CIG Pannónia Életbiztosító PROFe eltávolítása gépről PROFe teljes körű eltávolítása a gépről 1. Vezérlőpult: Elérési útvonal: Start menü: Vezérlőpult: Programok Programok és szolgáltatások 2. Távolítsuk
CIG Pannónia Életbiztosító PROFe eltávolítása gépről
CIG Pannónia Életbiztosító PROFe eltávolítása gépről PROFe teljes körű eltávolítása a gépről 1. Vezérlőpult: Elérési útvonal: Start menü: Vezérlőpult: Programok Programok és szolgáltatások 2. Távolítsuk
BioAdmin 4.1 könnyű telepítés csak Kliens használatra
1 BioAdmin 4.1 könnyű telepítés csak Kliens használatra A BioAdmin 4.1 programot szerver-kliens működésre fejlesztették, de ennek a leírásnak a használatával feltelepíthető a számítógépre normál (csak
Telepítési Kézikönyv
Intelligens Dokumentum Kezelő Rendszer Telepítési Kézikönyv 1/15. oldal Dokumentum áttekintés Dokumentum címe: doknet telepítési kézikönyv Dokumentum besorolása: szoftver telepítési leírás Projektszám:
Telepítési útmutató. 1.1 lépés : Telepítés típusa - ablak :
Telepítési útmutató 1.1 lépés : Telepítés típusa - ablak : Typical (Általános): A telepítéskor a program fájljai, az adatbázis kezel, valamint a súgó fájlok kerülnek telepítésre. (Abban az esetben ajánlott,
Iroda++ 2010 DEMO telepítési útmutató
Az Iroda++ 2010 DEMO csomag telepítésének lépései Az alábbi pontok szerint telepítheti számítógépére a revolution Iroda++ 2010 program DEMO változatát. Fontos, hogy az Iroda++ rendszere SQL szerveres adatmotort
Elektronikus aláírás ellenőrzése PDF formátumú e-számlán
Elektronikus aláírás ellenőrzése PDF formátumú e-számlán Az elektronikus aláírással ellátott dokumentumok esetében az aláírás hitelességének ellenőrzését minden dokumentumnál el kell végezni a befogadás
F-Secure Anti-Virus for Mac 2015
F-Secure Anti-Virus for Mac 2015 2 Tartalom F-Secure Anti-Virus for Mac 2015 Tartalom 1. fejezet: Az első lépések...3 1.1 Előfizetés kezelése...4 1.2 Hogyan győződhet meg arról, hogy a számítógép védelme
eszemélyi Kliens Szoftvercsomag
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Szoftvercsomag Telepítési Útmutató 1 Bevezetés 1.1 Jelen dokumentum célja Az alábbi dokumentum írja le, hogy hogyan kell telepíteni az eszemélyi Kliens szoftvercsomagot.
Mobil vírusirtók. leírása. i-store.hu Szoftver webáruház 2008 1
Mobil vírusirtók leírása 1 TARTALOM BitDefender BitDefender Mobile Security v2...3 ESET Mobile Antivirus...4 F-Secure F-Secure Mobile Anti-Virus...5 Kaspersky Kaspersky Anti-Virus Mobile...6 Symantec Norton
DIGITÁLIS ALÁÍRÁS HASZNÁLATA A MICROSOFT OFFICE2000-BEN A MAKRÓK VÉDELMÉRE
DIGITÁLIS ALÁÍRÁS HASZNÁLATA A MICROSOFT OFFICE2000-BEN A MAKRÓK VÉDELMÉRE A digitális aláírás A Microsoft Office2000 a Microsoft Authenticode (kódhitelesítő) technológiával lehetővé teszi, hogy a fejlesztők
CareLink Personal telepítési útmutató. Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez
CareLink Personal telepítési útmutató Első lépések a CareLink Personal adatfeltöltéshez A CareLink USB illesztőprogram telepítése A CareLink USB illesztőprogramot telepíteni kell. Ez az illesztőprogram
eszemélyi Kliens Szoftvercsomag
Belügyminisztérium eszemélyi Kliens Szoftvercsomag Telepítési Útmutató 1 Bevezetés 1.1 Jelen dokumentum célja Az alábbi dokumentum írja le, hogy hogyan kell telepíteni az eszemélyi Kliens szoftvercsomagot.
TELEPÍTÉS UEFI MÓDBAN » ELSŐ RÉSZ: ELŐKÉSZÜLETEK
TELEPÍTÉS UEFI MÓDBAN Bevezető: UEFI, azaz Universal Extensible Firmware Interface az évtizedek óta használt BIOS, azaz Basic Input Output System utóda, egy ingyenes alaplap program, ami először fut le,
ECDL Operációs rendszerek Miazön által használt számítógép operációs rendszere és annak verziószáma? Windows XP 1 Hány MB az ön által használt számítógépbe épített RAM? Sajátgépen jobb egérgomb / Tulajdonságok
Nyomtató telepítése. 1. ábra Nyomtatók és faxok Nyomtató hozzáadása
Ha ki szeretnénk nyomtatni az elkészített dokumentumainkat, akkor a nyomtató vezérlőprogramját a számítógépre kell telepítenünk. Ezáltal a számítógép irányítani tudja a nyomtatót, érzékeli üzeneteit. A
5.6.3 Laborgyakorlat: Windows rendszerleíró adatbázis biztonsági mentése és visszaállítása
5.6.3 Laborgyakorlat: Windows rendszerleíró adatbázis biztonsági mentése és visszaállítása Bevezetés Nyomtasd ki a laborgyakorlatot és végezd el a lépéseit! Ezen a laborgyakorlaton elvégezzük egy számítógép
1.1. A programok futtatásához szükséges környezeti feltételek és fontos tudnivalók:
MUN v14.1231 Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre, ezért először csak egyetlen munkahelyről szabad indítani (a windows tálcán se legyen letéve a program)! Ha ez a feltétel nem teljesül, a program
KnowledgeTree dokumentumkezelő rendszer
KnowledgeTree dokumentumkezelő rendszer Budapest, 2011. január 11. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Dokumentum információ... 3 Változások... 3 Bevezetés... 4 Funkciók... 5 Felhasználói felület... 5
54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET. Windows áttelepítő használatához
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET Windows áttelepítő használatához INFORMATIKA TANTÁRGY 2014. január 31.......
Használati útmutató a Székács Elemér Szakközépiskola WLAN hálózatához
Használati útmutató a Székács Elemér Szakközépiskola WLAN hálózatához Készítette: Szentgyörgyi Attila Turcsányi Tamás Web: http://www.wyonair.com E-mail: 2008. november 8. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK
Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztató az átállásról
OTP BANK NYRT. Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztató az átállásról Bankunk ügyfeleink folytonos szoftverhasználatát biztosító szempont alapján úgy döntött, hogy az új verziót (6.01-01) most nem a megszokott
DSL kapcsolat létrehozása Windows 2000 alatt RasPPPoE tárcsázó segítségével
Kattintson a Startmenüre, majd válassza a Hálózati és telefonos kapcsolatok pontot. Ezen belül kattintson jobb gombbal a Helyi kapcsolat ikonra, és válassza az előugró menüből a Tulajdonságok pontot. A
RapidMiner telepítés i. RapidMiner telepítés
i RapidMiner telepítés ii COLLABORATORS TITLE : RapidMiner telepítés ACTION NAME DATE SIGNATURE WRITTEN BY Jeszenszky, Péter 2014. szeptember 17. REVISION HISTORY NUMBER DATE DESCRIPTION NAME iii Tartalomjegyzék
Operációs rendszerek. Tanmenet
Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows 2000 ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows 2000 ismeretek- A Start menü elemei 4. Windows
PDF. Tartalomjegyzék 1/21
PDF Napjainkban a publikálás elterjedt formája a PDF dokumentumok előállítása. A weben ez szinte szabvánnyá vált hosszú dokumentumok esetén. Akkor is nagyon hasznos lehet, ha a gondosan megformázott word
Hálózati kapcsolathoz Windowst használó ügyfeleknek
Hálózati kapcsolathoz Windowst használó ügyfeleknek Ha különböző operációs rendszert, vagy architektúrát használ szerverhez vagy klienshez, előfordulhat, hogy a kapcsolat nem működik megfelelően a kézikönyv
Hardver és szoftver követelmények
Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó Telepítési útmutató Hardver és szoftver követelmények A java-s nyomtatványkitöltő program az alábbi hardverigényt támasztja a számítógéppel szemben: 400 MHz órajelű
OTOsuite. Telepítési útmutató. Magyar
OTOsuite Telepítési útmutató Magyar Ez a dokumentum leírja miképp telepítse az OTOsuite szoftvert DVD-ről, pendrive-ról vagy tömörített fájlból. Rendszerkövetelmények 1,5 GHz processzor vagy gyorsabb (ajánlott:
Memeo Instant Backup Rövid útmutató. 1. lépés: Hozza létre ingyenes Memeo fiókját. 2. lépés: Csatlakoztassa a tárolóeszközt a számítógéphez
Bevezetés A Memeo Instant Backup egyszerű biztonsági másolási megoldás, mely nagy segítséget nyújt a bonyolult digitális világban. A Memeo Instant Backup automatikus módon, folyamatosan biztonsági másolatot
SDX Professional 1.0 Telepítési leírás
SDX Professional 1.0 Telepítési leírás Készült: 2003. július 21. Utolsó módosítás időpontja: 2004. szeptember 22. E-Group Magyarország Rt. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Hardver és szoftver követelmények...3
Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre
Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. AuthentIC Manager
A VPN telepítése és használata
A VPN telepítése és használata Bevezetés Vannak olyan szolgáltatások a karon, amelyek csak a campus területén elhelyezkedő számítógépekről érhetőek el. Ilyen például a honlapon a belső hálózat, mely olyan
Virtual Call Center kliens program MSI csomag telepítése
Virtual Call Center kliens program MSI csomag telepítése www.virtual-call-center.hu Tartalomjegyzék 1. MSI csomag telepítése nem tartományban lévő számítógépre... 2 2. MSI csomag telepítése Active Directory
HD 1080P Headset-stílusú hordható. kamera. felhasználói kézikönyv
HD 1080P Headset-stílusú hordható kamera felhasználói kézikönyv 1. Bekapcsolás /Indítás /Megállítás 2. Mód 3. Lencse 4. MIC 5. Jelző fény 6. USB/Áram port 7. TF kártyanyílás Első rész: Bemutatás Ez a termék
FRISSÍTÉSI LEÍRÁS A WINIKSZ PROGRAMCSOMAGHOZ
FRISSÍTÉSI LEÍRÁS A WINIKSZ PROGRAMCSOMAGHOZ Az átalánydíjas szerződésben foglaltak alapján a programcsomagot a mindenkori jogszabályoknak megfelelően folyamatosan fejlesztjük. A program újabb verziói
Mechatronika segédlet 6. gyakorlat
Mechatronika segédlet 6. gyakorlat 2017. március 13. Tartalom Vadai Gergely, Faragó Dénes Feladatleírás... 2 LinuxCNC... 2 Telepítés Oracle Virtualbox-ra... 2 Megosztott vágólap beállítása... 4 Indítás,
Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez
Tisztelt Felhasználó! Telepítési útmutató a SMART Notebook 10 SP1 szoftverhez Ezt a dokumentációt abból a célból hoztuk létre, hogy segítse Önt a telepítés során. Kövesse az alábbi lépéseket, és a telepítés
Di1611/Di2011. KEZELÉSI ÚTMUTATÓ: Twain
Di1611/Di2011 KEZELÉSI ÚTMUTATÓ: Twain Driver Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1 A PC szkennelés beállítása 2 Csatlakozás az USB portra 3 A TWAIN meghajtó telepítése 3.1 A TWAIN meghajtó telepítése Plug
A program menüje. Cserélhető lemezek
PendriveSync3 Súgó a programhoz Tartalom A program menüje Cserélhető lemezek Saját, csatlakoztatott cserélhető lemez Azonosított cserélhető lemez Ismeretlen cserélhető lemez Saját cserélhető lemez, nincs
Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz ( )
Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz (1.1.0.3) Tartalomjegyzék Bevezetés...3 1. Telepítés...3 2. Eltávolítás...4 Program használata...5 1. Kezdeti beállítások...5 2. Licenc megadása...6
VBA makrók aláírása Office XP/2002/2003 esetén
VBA makrók aláírása Office XP/2002/2003 esetén Windows tanúsítványtárban és kriptográfia eszközökön található tanúsítványok esetén Office XP/2002/2003 alkalmazással 1(11) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék...
Hibabehatárolási útmutató [ß]
Hibabehatárolási útmutató [ß] Amennyiben a KábelNET szolgáltatás igénybevétele során bármilyen rendellenességet tapasztal kérjük, végezze el az alábbi ellenırzı lépéseket mielıtt a HelpDesk ügyfélszolgálatunkat
QGIS Gyakorló. 1. kép. A vektor réteg (grassland.shp).
QGIS Gyakorló Verzió: 1.7 Wroclaw Cím: Műveletek az attribútum táblával Minta fájl letöltése innen: https://www.dropbox.com/link/17.oxt9ziogfh?k=54ff982063bac43be40bf263d9cf45ef A vektoros adatmodell számos
Ablak és ablakműveletek
Ablak és ablakműveletek 1. Jelölje meg az igaz állításokat! A. A képen egy ablakot lehet látni. B. A Windows operációs rendszerben a mappák és programok ablakokban nyílnak meg. C. Egyszerre csak egy ablakot
FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N
FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N Ezek a cikkek Atom Manó rovattársam kérdésfeltevése alapján jöttek létre, és mivel Ő a fényképekkel végezhető műveletek kapcsán
Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó
Java-s Nyomtatványkitöltő Program Súgó Hálózatos telepítés Windows és Linux operációs rendszereken A program nem használja a Registry-t. A program három könyvtárstruktúrát használ, melyek a következők:
A mappák használata. Mappa létrehozása
A mappák használata A számítógéppel készített dokumentumainkat, azaz az adatfájlokat célszerű egy jól átgondolt szisztéma szerint tárolni. Mappa (angolul folder) alatt az informatikában egy fájlrendszeren
KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1
KIRA rendszer Telepítési útmutató v1 1. Bevezetés A dokumentáció, illetve a dokumentáció mellékleteként megtalálható állományok segítségével készíthető fel a kliens oldali számítógép a KIRA rendszer működtetésére.
ELTE SAP Excellence Center Oktatóanyag 1
Oktatóanyag 1 A dataset egy az alkalmazás-szerveren megtalálható illetve ott létrejövő szekvenciális fájl. Szerveroldali fájlkezelésre használják az SAP-ban. Megjegyzés: Amennyiben kliens oldalon található
Operációs rendszerek. Tanmenet
Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Windows XP ismeretek- Munka a képernyőn 2. Windows XP ismeretek- A Start menü elemei 3. Windows XP ismeretek- A billentyűzet 4. Windows
Sharpdesk Információs útmutató
Sharpdesk Információs útmutató Tartsa meg ezt a kézikönyvet, mivel nagyon fontos információkat tartalmaz. Sharpdesk sorozatszámok Ez a termék csak a licencekkel megegyező számú számítógépre telepíthető.
3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó!
3Sz-s Kft. 1158 Budapest, Jánoshida utca 15. Tel: (06-1) 416-1835 / Fax: (06-1) 419-9914 E-mail: zk@3szs. hu / Web: www. 3szs. hu Tisztelt Felhasználó! Üdvözöljük felhasználóik között! Köszönjük, hogy
Google Drive szinkronizálása asztali géppel Linux rendszeren
Google Drive szinkronizálása asztali géppel Linux rendszeren Ha valamilyen Ubuntu disztribúciót használsz, akkor nincs nehéz dolgod a telepítést illetően, hiszen egyszerűen PPA tárolóban is elérhető. Az
DLNA- beállítási útmutató
MAGYAR DLNA- beállítási útmutató LAN hálózati csatlakozáshoz Tapasztalja meg a valóságot AQUOS LCD-TV 2011 tavasz/nyár Oldal - 1 - LE820 - LE822 - LE814 - LE824 - LE914 - LE925 Tartalom: 1. A PC előkészítése
A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot: 2. Kattintson a DbérWIN 2014 hivatkozásra:
A program telepítése A 2014-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drdsw.hu). A telepítés előtt nem kell eltávolítania a korábbi verziókat!
Védené értékes adatait, de még nem tudja hogyan?
Védené értékes adatait, de még nem tudja hogyan? Ismerje meg az easysafe kulcs által nyújtott megoldást! Az easysafe kulcs két megoldást ötvöz az adatvédelem érdekében: 1. easydrive: titkosított adattárolásra
Történet. Számítógépes vírusok. Mik a vírusok? A vírusok felépítése
Számítógépes vírusok Történet 70-es években kezdődött programok, melyek olyan utasításokat tartalmaztak, amik szándékosan rongáltak, illetve hibákat okoztak. Teszteljék a számítógép terhelhetőségét Legyen
BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év
BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete 2011. év Ajánlott konfiguráció A program hardverigénye: Konfiguráció: 2800 MHz processzor 512 Mbyte memória (RAM) / Szerver gépen 1G memória (RAM) Lézernyomtató
Oktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont
Oktatás WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken SZTE Egyetemi Számítóközpont WLAN kapcsolat beállítása 1 Tartalom Windows XP... 2 Tanúsítvány telepítése... 2 WPA2 védett
Hardverkarbantartó programok
Hardverkarbantartó programok Operációs rendszerek által kínált eszközök: Partíció-menedzserek Formázási eszközök Felületellenőrző eszközök Töredezettség-mentesítő eszközök S.M.A.R.T HDD-k monitoring eszköze
Oralce kliens installálása Windows Server 2003-ra
Oralce kliens installálása Windows Server 2003-ra Szükséges elofeltétel Szükséges operációs rendszer: Windows 2003 SP1 Oracle kliens verzió: 9.2.0.1.0 (9R2) Valid SQLNet.ORA fájl, amely tartalmazza a céges
1. DVNAV letöltése és telepítése
1. DVNAV letöltése és telepítése A Drén és Valner Szoftver Kft által készített DVNAV programmal lehetőség van a számlázó program által elkészített XML-ek NAV-hoz történő eljuttatására, majd a számlákról
2. lépés A Visszaállítási pont leírása: mezőbe gépeld be: Új alkalmazás telepítése!
5.6.2 Laborgyakorlat: Visszaállítási pontok Bevezetés Nyomtasd ki a feladatlapot és végezd el a laborgyakorlat lépéseit! Ezen a laborgyakorlaton egy visszaállítási pontot fogunk létrehozni és a számítógépet
M-Files Dokumentumkezelő telepítése
Az Jelen dokumentum a következő fejezetek tartalmazza: a szoftver telepítése az M-Files telepítő programmal; az irattár létrehozása, a felhasználók felvétele az M-Files Server Administrator (szerver) programmal;
PolyVision illesztőprogram Kibocsátási megjegyzések 2.2. változat
PolyVision illesztőprogram Kibocsátási megjegyzések 2.2. változat C. átdolgozás 2011. február 3. Áttekintés Ez a dokumentum a PolyVision illesztőprogram 2.2. változatára vonatkozó kibocsátási megjegyzéseket