AFRIKA: KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK
|
|
- Domokos Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AFRIKA: KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely a Pécsi Tudományegyetem Afrika Kutatóközpont, valamint a hongkongi Alfred Nobel Open Business School támogatásával november 12-én 9 órai kezdettel tudományos konferenciát rendez a Stefánia Palotában, melynek fókuszában Afrika áll. Déli kontinentális szomszédunk helyzete rendkívül összetett, számos aspektusban közvetlenül is hatást gyakorol Európára, így hazánkra is. Az afrikai kontinens országai függetlenségük elnyerését követően csak minimális mértékben tudtak kiépíteni működőképes és fenntartható államszervezetet, így a fiatal államoknak számos és egyre súlyosbodó problémával kellett szembenézniük. A társadalmi problémák, a növekvő szegénység és a kilátástalanság, valamint a központi hatalom hiánya számos országban kedvező terepet adott a nemzetközi szervezett bűnözésnek és a terroristaszervezetek tevékenységének. Egyes államok stabilitásának megingása destabilizáló tényezőként negatív hatást gyakorolhat a régió többi országára; a gyenge államok nem képesek önállóan és hatékony módon fellépni a terrorizmus ellen, így egyes területek biztonságos háttérbázist, kiképzési és pénzkereseti lehetőséget jelenthetnek egy-egy terrorista csoport számára, melyek akár távolabbi országokban is hatékonyabban fejthetik ki hatásukat. A kilátástalan és embertelen körülmények a terrortevékenység erősödése mellett egyre nagyobb mértékben járul hozzá az országon belüli, majd az ország, végül a kontinens határain túlnyúló migráció erősödéséhez. A konferencia célja, hogy a hazai és nemzetközi tudományos élet és az érintett szakterületek képviselőinek tolmácsolásában átfogó képet adjon a korábban említett problémakörök gyökeréről, a jelenlegi helyzetről, valamint a várható tendenciákról. Az előadások alkalmat nyújtanak emellett, hogy a hallgatóság első kézből kapjon információt a magyar szerepvállalásokról a különböző típusú missziókban, valamint hazánk egyéb lehetőségeiről a térségben. A szimpóziumra a témában érintett minisztériumok mellett a Magyar Honvédség, valamint a Magyarországon akkreditált külképviseletek, felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek, illetve régióban tevékenységet folytató IO-k és NGO-k is meghívást kapnak.
2 A konferencia helyszíne: XIV. Bp., Stefánia út , (Zichy Géza u. felől). A rendezvény nyilvános, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a hvk.tkh@hm.gov.hu címen, illetve a linken lehet. Felmerülő kérdés esetén, POC: Dr. Vogel Dávid főhadnagy: 70/ , vogel.david@hm.gov.hu
3 A konferencia programja Plenáris ülés 9:00-9:10 Megnyitó Dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter (tbc) 9:10-9:30 Dr. habil. Boda József nb. vőrgy.: Rendőri műveletek az afrikai kontinensen 9:30-9:50 Szabó András: Magyarország Afrika-politikája 9:50-10:10 Prof. Dr. Emmanuel Kamdem: Concerted development strategy for Africa 10:10-10:30 Crisán Andrea: A Magyarországon menedékjogot benyújtó afrikai migránsok helyzetének elemzése 10:30-10:50 Dr. habil. Búr Gábor: Az afrikai kontinens országai a XXI. században 10:50-11:10 Dr. Vogel Dávid: Diplomatic and economic activities of the BRICS countries in Africa 11:10-11:25 Kérdések és válaszok 11:25-11:45 Kávészünet Szekció I. 11:45-12:05 Bagi Judit: A ruandai nők militáris és politikai szerepvállalása: fókuszban a Gender Desk tevékenysége 12:05-12:25 Galli László: Az Arab Tavasz hatásai Afrikára. Nyereségek? Veszteségek? 12:25-12:45 Miletics Péter: A nílusi forradalmak kora: egyiptomi rendszerváltások? 12:45-13:05 Dr. Prantner Zoltán: Az al-kaida az Iszlám Maghrabben az Arab Tavasz után 13:05-13:25 Virginia Comolli: Boko Haram: from isolated sect to regional security challenge Szekció I. (folyt.) 14:40-15:00 Harkai István: Líbia A beavatkozás dilemmái egy bukott államban 15:00-15:20 Cyprian A. Kozera: Black Holes of Insecurity the North of Mali
4 15:20-15:40 Dr. Marsai Viktor: Somalia in The structural challenges of the state building 15:40-16:00 Valérie Arnould: Security aspects of Central Africa (tbc) 16:00-16:15 Kérdések és válaszok Szekció II. 11:45-12:05 Dr. Suha György: Béketeremtési kudarcok: az ENSZ és az Afrikai Unió politikai érdekütközései 12:05-12:25 Nagy Sándor ezds.: EUSEC Congo 12:25-12:45 Török László alez.: Magyar szerepvállalás az EUTM Mali misszióban 12:45-13:05 Dr. Vekerdi Zoltán ezds.: Békemisszió a Közép-afrikai Köztársaságban - honvédorvosi szemmel 13:05-13:25 Morenth Péter: Afrika új dimenziók a magyar üzleti lehetőségekben Szekció II. (folyt.) 14:40-15:00 Dr. Speidl Bianka: The influence of the political upheavals in Egypt and the Maghreb region on the flow of migrants 15:00-15:20 Dr. Besenyő János ezds.: Afrika és a kereszténység 15:20-15:40 Keresztes Vivien Kata: Vallási konfliktusok Nigériában - Ok vagy okozat? 15:40-15:55 Kérdések és válaszok Szekció III. 11:45-12:05 Dr. Mihálffy Balázs: IO-k és NGO-k tevékenységét befolyásoló történelmi hagyománybeli és vallási tényezők afrikai műveleti területen 12:05-12:25 Balogh Sándor: Az AHU, mint magyar NGO tevékenysége a kontinens országaiban 12:25-12:45 Adányi László: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége Afrikában (tbc) 12:45-13:05 Nagy Ákos: A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tevékenysége Afrikában
5 13:05-13:25 Gál Dávid: A Baptista Szeretetszolgálat tevékenysége Afrikában Szekció III. (folyt.) 14:40-14:50 Bagi Judit: Bemutatkozik a Pécsi Tudományegyetem 14:50-15:00 Dr. Kruzslicz Péter Pál: A Centre Universitaire Francophone Université de Szeged 15:00-15:20 France Mutombo: Az Afrikáért Alapítvány tevékenysége Afrikában (tbc) 15:20-15:40 Szilasi Ildikó Hermina: A Kultúrafrika Alapítvány tevékenysége Afrikában 15:40-16:00 Gedeon Tímea: A HAND Szövetség tevékenysége Afrikában (tbc) 16:00-16:15 Kérdések és válaszok 16:15-16:30 Zárszó
2017. november Emberközpontú tudomány
A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ. Hadtudományi Doktori Iskola és a. DOSZ Hadtudományi Osztálya. tisztelettel meghívja Önt
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ A Hadtudományi Doktori Iskola és a DOSZ Hadtudományi Osztálya tisztelettel meghívja Önt a Hadtudomány és a 21. század című doktorandusz konferenciára.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai
Békefenntartók napja- a legvédtelenebbeket óvják
NKE Sajtóhír: Takács Tamás: Békefenntartók napja- a legvédtelenebbeket óvják Forrás: http://uni-nke.hu/hirek/2014/05/31/bekefenntartok-napja-a-legvedtelenebbeket-ovjak Békefenntartók napja- a legvédtelenebbeket
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 24. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:00 óra. Dékáni köszöntő és technikai
A szomáli kalózkodás hanyatlása SEREG SZEMLE: A MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG FOLYÓIRATA XI. évf 2013.:(2-3. szám) pp (2013)
Publikációk 2014 Válságok Közép-Afrikában II.: Polgárháború a Közép-afrikai Köztársaságban STRATÉGIA VÉDELMI KUTATÓ KÖZPONT (ELEMZÉSEK) 2014:(4) pp. 1-11. (2014) A 2014-es jubileumi Fragile (Failed) States
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 23. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:30 Dékáni köszöntő és technikai
A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható tendenciák nemzetközi tudományos-szakmai konferencia
A konferencia fővédnökei: Dr. Felkai László Belügyminisztérium, közigazgatási államtitkár Belügyi Tudományos Tanács, elnök Prof. Dr. Patyi András rektor A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT
M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2018. november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT BUDAPEST X., 1101 Zách u. 4. A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 25. HELYE:
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVIII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2015. november 25. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY
A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE
A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE 01. ÁLTALÁNOS RENDÉSZETELMÉLET, RENDÉSZETTÖRTÉNET, NEMZETBIZTONSÁG ÉS RENDÉSZET KUTATÁSI TERÜLET A kutatási terület vezetője: Prof.
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA. 2014. november 26. HELYE:
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2014. november 26. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY KRT.
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados
Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei
Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Hadászat- és Hadelmélet Tanszék 1. A hadikultúrák megjelenése a modern hadügyben 2. A hadikultúrák elméleti kérdései 3. A gerilla hadviselés elméletének
Program. Pécs, 2014. október 3-4. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs Ifjúság u. 6.
PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs Ifjúság u. 6. SZERVEZŐK PTE TTK Földrajzi Intézet Politikai Földrajzi, Fejlődési és Regionális Tanulmányok Tanszéke, PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola, Magyar Tudományos
10393/16 pn/kb 1 DG C 1
Az Európai Unió Tanácsa Luxembourg, 2016. június 20. (OR. en) 10393/16 COAFR 187 ACP 94 CFSP/PESC 509 RELEX 540 MIGR 119 POLMIL 64 CIVCOM 119 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016.
REFORMPEDAGÓGIA ÉS ÉLETREFORM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK, ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK
Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottsága Szervezők Elméleti, Történeti, és Összehasonlító Pedagógiai Kutatócsoport Pedagógiai Antropológiai Kutatócsoport Neveléstudományi
M E G H Í V Ó. 2013. november 27. A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA HELYE:
M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2013. november 27. HELYE: MH EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ előadóterem BUDAPEST, XIII. RÓBERT KÁROLY KRT.
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:
A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt
Katonai antropológia?
Katonai antropológia? Harmadik alkalommal találkoztak egymással konferencián a kulturális antropológia és a hadtudomány képviselői. A TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0001 Tudományos képzés műhelyeinek támogatása,
Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program
Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program 1. nap Plenáris ülés Levezető elnök: Dr. Juhász Istvánné főtitkár, Stabilitás Pénztárszövetség 10:00-10:10 Megnyitó
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív
Átrendeződő értékek A Magyar Szociológiai Társaság éves vándorgyűlése
f Magyar Szociológiai Társaság Átrendeződő értékek A Magyar Szociológiai Társaság éves vándorgyűlése 2018. október 18 20. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar A Magyar Szociológiai
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Unió intézmény- és döntéshozatali rendszere Alapszakosoknak.
MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)
MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele
Biztonságpolitika és válságkezelés
Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban Biztonságpolitika és válságkezelés 2013. szeptember 26. STEFÁNIA PALOTA MEGNYITÓ Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes NKE NIT tanszékvezető egyetemi
Budapest, május 9.
Budapest, 2013. május 9. A Budapesti Corvinus Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szent István Egyetem és a Magyar tudományos Akadémia 2013. május 9-én tudományos konferenciát szervez Az éghajlatváltozás
PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban
PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád
Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet
Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet X. éves a Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. november 7-8. Debrecen Általános
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn, 10 óra 09 perckor kezdődően,
Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára
Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája 1 Nemzeti Biztonsági Stratégia I. Magyarország biztonságpolitikai környezete II. Magyarország helye és biztonságpolitikai érdekei a világban III. A Magyarországot
Nemzetközi tanulmányok MA NETTANM2 képzési terv
Nemzetközi tanulmányok MA NETTANM2 képzési terv Kód: NETTANM2 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az ezen idõpont
MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK
MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK Programfüzet Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Budapest, 1054 Alkotmány utca 9-11. 2016. október 28. Program
TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért
TanodaPlatformkonferencia a tanodamozgalom fejlesztéséért 2014. december 12. 10.00 15.30 ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 40. Mi is az a tanoda Miről szól ez a konferencia
Nemzetközi tanulmányok MA NETTALM1 képzési terv
Nemzetközi tanulmányok MA NETTALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: NETTALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének
2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER
A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA
MEGHÍVÓ EREDMÉNYES NEVELÉS A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA A konferencia időpontja: 2015.
Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az
Meghívó A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Út a megújuló világ felé Magyar-Indiai Gazdasági Együttműködési Konferencia elnevezésű
Magyarország sorsfordító esztendői:
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország
Cambridge Business Design Academy Open előadássorozat
Cambridge Business Design Academy Open előadássorozat Tisztelt Látogatók! A Cambridge Business Design Academy lehetőséget biztosít szakemberei előadásainak látogatására. Az Open előadások célja, hogy az
MELLearN Konferencia Szegeden
9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,
A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható tendenciák nemzetközi tudományos-szakmai konferencia
A konferencia fővédnökei: Dr. Felkai László Belügyminisztérium, közigazgatási államtitkár Belügyi Tudományos Tanács, elnök Prof. Dr. Patyi András rektor A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható
Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola
tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton
Magyar Tudomány Ünnepe 2014
Magyar Tudomány Ünnepe 2014 A foglalkoztatáspolitika jelene és jövője az EU-ban és Magyarországon tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán 2014. november 6. A konferencia védnöke: Vastagh
III. Romológus Konferencia
III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -
Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia
Katonai logisztika időszerű kérdései tudományos konferencia 2017. NOVEMBER 29. 08:30-09:00 Érkezés, regisztráció Plenáris előadás Helyszín: NKE Hungária körúti kampusz, Díszterem 09:00-09:10 Megnyitó:
FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)
FÓKUSZBAN AZ EMBER A 2007-2013 programozási időszak zárókonferenciája A Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program sikerei 2015. december 3-4. Győr, Széchenyi
Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.
2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20
Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban
"Konferencia a civilszervezetek és az iskolák együttműködési lehetőségeiről " avagy Kiegészítés vagy kompenzáció? címmel A program célja: Az iskolákkal folytatott sikeres együttműködésünk tapasztalatai
A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ
A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János
26. éves közgyűlés. 6. közgyűlés október ELŐZETES i állapot * gal jelölt előadók felkérés alatt!
Magyar Német Fórum 26. éves közgyűlés Magyar Német Ifjúsági Fórum 6. közgyűlés 2016. október 25. 26. P R O G R A M ELŐZETES 2016.10.12 i állapot * gal jelölt előadók felkérés alatt! Helyszín: Andrássy
CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Plenáris ülés CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) Szimpóziumok
CSÜTÖRTÖK (NOVEMBER 8.) 9.00-13.00 9.00-10.00 BME Q épület Aula Regisztráció Plenáris ülés 10.00-12.00 Q2 Heller Farkas terem Péceli Gábor BME rektor köszöntője Benedek András megnyitója Lesley Wilson:
Egmont Royal Institute for International Relations
Breitner Igor Egmont Royal Institute for International Relations A második világháború utáni időszakban csakúgy, mint az első világégést követően számos agytröszt és kutatóintézet jött létre egy új, jobb
Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján
Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus
Meghívó. Időpont: november (csütörtök, péntek) Helyszín: Dubniczay Palota (Veszprém, Vár utca 29.)
Meghívó A Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága meghívja Önt a Globalizáció vagy lokalizáció a Baltikumtól az Adriáig? című nemzetközi
Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17
Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért
Kedves Kollegák! Ez alkalomból megszervezzük a III. Magyarországi Szubsztitúciós Fórumot
MEGHÍVÓ Kedves Kollegák! A budapesti Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciája és a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum 1987-ben jöttek létre és ezért idén, 2012-ben ünneplik a 25 éves születésnapjukat.
Átrendeződő értékek A Magyar Szociológiai Társaság éves vándorgyűlése
f Magyar Szociológiai Társaság Átrendeződő értékek A Magyar Szociológiai Társaság éves vándorgyűlése 2018. október 18 20. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar A Magyar Szociológiai
EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály
Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes
KONFERENCIA KIADVÁNY Katasztrófavédelem 2015 Tudományos konferencia
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet KONFERENCIA KIADVÁNY Katasztrófavédelem 2015 Tudományos konferencia Budapest, 2015.november 26. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1101. Budapest, Hungária
A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI
A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XX. A XXI. SZÁZAD BIZTONSÁGI KIHÍVÁSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2018 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT
EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT IX. 2017. OKTÓBER 13-15. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. DAGANATOS BETEGSÉGGEL OPERÁLT ÉS KEZELT BETEGEKKEL FOGLALKOZÓ CIVIL ÉS EGÉSZSÉGÜGYI
Szakmai önéletrajz. 2006-2013 PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola: politikatudományi PhD. 2005 PTE KTK: Európai uniós pályázatíró (tanfolyam)
Szakmai önéletrajz Személyes adatok Név: e-mail: Dr. Glied Viktor Imre glied.viktor@pte.hu Tanulmányok 2006-2013 PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola: politikatudományi PhD 2005 PTE KTK: Európai
TARTALOMJEGYZÉK (2015/5/3)
TARTALOMJEGYZÉK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. PhD Bevezetés a fogyasztók etikai és jogi védelmébe 6 Prof. Dr. dr. habil. Veress Gábor MTA doktora Reszkessen a vevő! a fogyasztóvédelem erkölcsi és
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:
A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Lévay Gábor közalkalmazott MH GEOSZ Katonaföldrajzi és szakkiképzési osztály ZMNE doktorandusza. 2008. május 27.
A közép-afrikai k konfliktusok hatása Európa biztonságára Jelentős biztonsági kockázatot képviselnek a világfejlődésből egyre inkább elmaradó, ugyanakkor egyre jelentősebb népességgel rendelkező régiók,
Generációk az információs társadalomban
Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program 2012. június 21-22. Hely: Szeged,
MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM
MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI
EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL
EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos
A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat)
TÓTH ANTAL EKF TTK Földrajz Tanszék A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat) Alkalmazható természettudományok oktatása a tudásalapú társadalomban TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0038
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban
A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:
BUDAPEST SCIENCE CITY
2017. 11. 10. BUDAPEST SCIENCE CITY KONFERENCIA A Tudományfesztivált 2010-ben a szervezők azzal a céllal hívták életre, hogy a tudományos ismeretterjesztést népszerűsítse egy minden korosztály számára
A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése
Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi
Megvéd-e minket a NATO?
Megvéd-e minket a NATO? Európa biztonsága Donald Trump korában Csiki Tamás NKE SVKK csiki.tamas@uni-nke.hu Budapest, 2017. 05. 24. Főbb témakörök Európa geostratégiai helyzete Pillanatfelvétel a NATO-ról
AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven
XX. NEMZETKÖZI JUBILEUMI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS R ÉS ZLETES P RO GRAMTERVEZET IDŐ : 2010. október 26-27. HELYSZÍN: MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság
Business & Technology Konferencia
Magyar Közgazdasági Társaság Business & Technology Konferencia 2016. február 23-25. BME Q épület IV. emelet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (tervezet
MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK
ÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.7. COM(2016) 385 final ANNEX 3 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ ÓPAI PARLAMENTNEK, AZ ÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ ÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK Az európai
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ELMÉLETE ÉSTÖRTÉNETE
A tételek NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ELMÉLETE ÉSTÖRTÉNETE 2012/13. tanév Szigorlati tételsor Nappali és Levelező tagozat 1. Az ókori kelet és a kora középkor nemzetközi joga 2. A késő középkor nemzetközi jogi
Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.
Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap
MEZÕVÁROS, REFORMÁCIÓ ÉS IRODALOM (16 18. század)
MEZÕVÁROS, REFORMÁCIÓ ÉS IRODALOM (16 18. század) A konferenciát rendezi Tudományos konferencia a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz-Kutató Osztálya, a Károli Gáspár Református
A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira PROGRAM
A gyógypedagógia kincsestára VII. Válaszok a gyógypedagógiai gyakorlat kihívásaira regionális szakmai konferencia A konferencia időpontja: 2018. november 12. hétfő 9.00 15.00 A konferencia helyszíne: Szent-Györgyi
I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát.
VIII. ORSZÁGOS TURISZTIKAI KONFERENCIA KÖRNYEZET BIZTONSÁG TURIZMUS 2016. OKTÓBER 14. PÉCS ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED I. KÖRLEVÉL A Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar,, Turizmus Tanszéke, MTA
2015. július 26 31. Európai válságkezelés Európa szomszédságában? 30 órás képzés
2015. július 26 31. Európai válságkezelés Európa szomszédságában? 30 órás képzés Az elmúlt öt évben dinamikusan átalakuló i környezetünkből egyre több és intenzívebb kihívás éri az Európai Uniót és a NATO-t,
Page 1. A vállalat helye a társadalmi rendszerben. Vállalatgazdaságtan MIRŐL SZÓL AZ ELŐADÁS? A VÁLLALAT KÖRNYEZETE
A vállalat helye a társadalmi rendszerben Vállalatgazdaságtan Tantárgyfelelős: Dr. Illés B. Csaba egyetemi tanár Előadó: Dr. Gyenge Balázs egyetemi docens 2010. MIRŐL SZÓL AZ ELŐADÁS? A vállalat mikro-
Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40
KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia
VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens
Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban
XV. SOPRONI LOGOPÉDIAI ÉS PEDAGÓGIAI NAPOK A pedagógus elhivatottsága a változó közoktatásban ORSZÁGOS AKKREDITÁLT SZAKMAI KONFERENCIA SOPRON, 2009. március 26-27-28. Tervezett program Fogjuk a kezed!
EU mint globális politikai szereplő
EU mint globális politikai szereplő lehet-e global payerből global player? (Kiss J. László - Elmar Blok) Dr. Tuka Ágnes, 2016.02.04. Gazdasági óriás politikai törpe GDP 12 945 milliárd EUR, 2012 meghaladja
Nagykövetségek March 13.
Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi
PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:
PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A
NEMZETKÖZI KONFERENCIA
NEMZETKÖZI KONFERENCIA Pécs, Hotel Palatinus City Center Nádor Terem 2012. október 24. - délelőtt APP4INNO projekt nyitókonferencia Új megközelítések és eszközök létrehozása és támogatása a primer szektor
Távhő: zöld út a jövőbe
em található a fájlban. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (továbbiakban: MaTáSzSz) idén tavasszal rendezi meg a XIX. Távhőszolgáltatási konferenciát
2018. évi J24 ranglista
Magyar Vitorlás Szövetség - Hungarian Yachting Association H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Telefon: +36 1 460-6925; e-mail: hunsail@hunsail.hu 2018. évi J24 ranglista Helyezés Név Tagszervezet Pontszám