Természetesen egy kézirat
|
|
- Ödön Dudás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bolond?, gondoltam, amint mentünk a svájci szárny felé, egymás mellett, a férfi pedig azt mondta:»a világ, mint azt ön talán nem tudja, tetőtől talpig, ízig-vérig jurisztikum. A világ egyetlen irdatlan jogtudomány. A világ egy fegyház!«thomas Bernhard 1 Aludj, aludj, bolond, bolond, aludj. Várady Szabolcs 2 Természetesen egy kézirat Bélésbe varrva, bőröndfogantyúban, kofferben három kontinensen át, raktárak penészes polcain, elásva kertben vagy kerék alá teszlek, onnan is kiveszlek tömegsírban, véres kabátzsebben: kéziratok mit túl nem élnek. A városi legenda Hajnóczy Péternek egy sportszatyrot juttatott, amelyben állítólag magával vitte mindenhová hol fegyelmezett és tiszta, hol az olvashatatlanságig széthullott kézírásának dokumentumait. A sportszatyor soha nem került elő, ám szerencsére megvan a majdnem teljes hagyaték, kartondobozokba rendezve, biztos helyen, a Szegedi Tudományegyetemen működő Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely birtokában, ahová az író özvegyének jóváhagyásával, a ránk maradt életművet korábban gondozó Reményi József Tamástól került 2010 nyarán. 7
2 E dobozok egyike Az elkülönítő feliratot viseli, s javarészt (a Karosszék, kék virággal című elbeszélés kivételével) innen származnak azok a most először napvilágot látó írások, amelyeket a jelen kötettel kezébe vehet a Tisztelt Olvasó. A doboz felnyitásakor, első ránézésre csak annyi volt látható, hogy az dossziékat és vegyes iratokat tartalmaz, teljes rendezetlenségben, bármilyen felfedezhető sorrendiség nélkül. Az alaposabb áttekintés során azonban kiderült, hogy a dossziékban található kéziratok és egyéb papírok többségükben tematikus egységet képeznek, amennyiben a legtöbb valamilyen módon Az elkülönítő című szociográfiához kapcsolódik, annak előkészítésétől az utóéletéig. Így a doboz csomópontjává s egyben a hagyatéki anyag ezen részében létrehozható rend centrumává hamarosan az a rózsaszín (vagy azzá fakult) irattartó vált, amelyben a szociográfia eddig soha nem publikált, teljes változatára leltünk; arra a gépiratra, amit Hajnóczy ban nyújtott be a Magvető Könyvkiadónak. A kiadó a kéziratot közlésre elfogadta előleget is fizetett, ám vélhetően soha nem állt szándékában nyilvánosságra hozni az öt évvel korábban már politikai botrányt kavart és bírósági pert is eredményező szociográfiának az eredetinél jóval hosszabb, s ha lehet, még provokatívabb verzióját. Asztalfiókba száműzetett Az elkülönítő, s így utólag talán azt is szerencsének kell tartanunk, hogy Hajnóczy 1981-ben bekövetkezett halála után özvegye két és fél évnyi küzdelem árán egyáltalán vissza tudta szerezni a kéziratot. Ám ha létezik történelmi igazságtétel, a mostani alkalom biztosan az: több mint harminc év késéssel ugyan, de mégis az a kiadó teszi végül mindenki számára hozzáférhetővé 8
3 a teljes művet, amely annak idején nyilván hajdani igazgatójának politikai mérlegeléseit követően elsülylyesztette azt. Szociográfia? Jogszociológia? Regény? Az elkülönítő Hajnóczy Péter egyik legismertebb, s egyben legismeretlenebb munkája. A legismertebbek közé tartozik, amennyiben (mondhatnánk némi túlzással) a Valóságban megjelent 1975-ös publikációról amelynek a maga idejében legalább annyi, ha nem több olvasója volt, mint a legnépszerűbb kisregényeknek és elbeszéléseknek persze mindenki hallott, miként a megjelenést követő politikai, közéleti botrányról is; s szintúgy sokan értesülhettek a szociográfiát közreadó folyóirat elleni bírósági eljárásról. Ugyanakkor: talán nem alaptalanul nevezhetjük a legismeretlenebb műnek. S nemcsak azért, mert az írás 1980-ra teljessé váló szövegét az olvasóknak eddig nem állt módjukban megismerni, hisz anno a kiadói tiltás, majd három évtizeden át egy egyszerű kartondoboz rejtette el a szemünk elől, hanem azért is, mert Hajnóczy életművének kritikai feldolgozása alig szentelt figyelmet Az elkülönítőnek, s végképp nem tárta fel, hogy szociográfia és széppróza Az elkülönítő és az elbeszélések számos darabja mennyiben és mi módon függnek össze egymással. Két önálló tanulmányon 3 és Reményi azon hangsúlyos megállapításán kívül, mely szerint egy forrásvidékről való Az elkülönítő, A fűtő s a Perzsia motívumkincse, s a benne kirajzolódó írói magatartásforma, 4 jobbára lábjegyzetekre, félmondatokra, zárójeles megjegyzésekre bukkanhatunk csak, amelyek 9
4 olvastán könnyen keletkezhet olyan benyomásunk, hogy az irodalmi köztudat az oeuvre az igazi kánon egyfajta melléktermékeként emlékszik Hajnóczy szociográfiájára. Holott. Az elkülönítő története 1972-ben kezdődik és ban (sem) ér véget április 6-án kezdtem az anyaggyűjtéshez [ ] írja Hajnóczy a kézirat egy pontján a Balázs Béla Filmstúdió vezetőségéhez intézett feljegyzésében (a szociográfia az eredeti terv szerint dokumentumfilm lett volna); majd az utolsó lapok egyikén: 1980-at írunk. Érdembeli intézkedés a mai napig nem történt. Ez a nyolc év Hajnóczy nyilvános írói pályájának szinte teljes ideje. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindazzal párhuzamosan, amit ma Hajnóczy-életműként olvasunk és értelmezünk, a háttérben, mintegy láthatatlan szövegként a szerző folyamatosan írja és újraírja, szerkeszti és újraszerkeszti, számozza, átszámozza és összeállítja azt a szöveggyűjteményt, ami az 1970-es évek magyar valóságát kívánta felmutatni (vagy másképpen, Balassa Péter hajdani kritikájának szavaival, amelyre torony iránt odamutat ). 5 Önmagában ez a tény is árnyalhatja azt a képet, amely a Hajnóczy-művek befogadás-történetében régóta kirajzolódni látszik, nevezetesen, hogy az 1975-ben megjelent A fűtő című kötet után, az első írói pályaszakasz zárultával Hajnóczy leszámol a valóságábrázolás szándékával, s míg a korai elbeszélések szociografikus ihletettsége rokoníthatta ugyan a szövegeket Az elkülönítőével, a rá következő évek írásai már újabb prózapoétikák felé nyitnak utat, legyen az posztmodern vagy avantgárd (ki honnan néz vissza), s amelyek textusaiból mintha Dániát ki lehetne szellőztetni immáron elillant 10
5 mindennemű referencia. Így válhat érdekessé a kérdés, hogy a most megjelenő új szöveg képes lesz-e változtatni a rögzült vélekedéseken, Az elkülönítő teljes változata kinehézkedi-e a maga helyét az életművön belül, egyenrangúként és kapcsolódóként a többi szöveggel. Teiresziászi feladat volna a kánonalakulás mikéntjét előre látni majd kiderül. Bizonyos csak annyi, hogy rendelkezésünkre áll 201 (író)gépelt oldalnyi hagyatéki szöveg, ami a Valóságból ismert íráson túl jobbára olyan dokumentumokat, leveleket, beszélgetéseket tartalmaz, amelyek a folyóirat elleni perhez kapcsolódnak, illetve a szociográfia főszereplőjévé váló szentgotthárdi kényszer-beutalt Sz. Aliz kálváriáját mesélik el. 11
ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA
KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2018
PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ISKOLAI FORDULÓ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Köszöntünk
20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem
Magvető Kiadó könyvklubja - Abban a házban
2013 szeptember 10. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Ahol szinte semmi nem úgy zajlik, nem úgy működik, ahogyan megszoktuk,
Kézbesítés a polgári perben és a hatósági eljárásban. Dr. Nyilas Anna
Kézbesítés a polgári perben és a hatósági eljárásban Dr. Nyilas Anna A kézbesítési vélelem megdöntése Alapja- a kézbesítés nem volt szabályszerű -a címzett önhibáján kívüli okból nem tudta átvenni= csak
Bevezetés Magyarhermány kronológiájához
Bevezetés Magyarhermány kronológiájához A mostanáig lappangó kronológia Jordáky Lajos hagyatékából került elõ. Máthé János 1944. augusztus 23-án kezdte el írni a falu kronológiáját: indoklása szerint azért,
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
tiszatáj február n - - j 69. É V F O L Y A M Aczél Géza Feliinger Károly w
tiszatáj 69. É V F O L Y A M MS 1SQ, VM Aczél Géza Feliinger Károly w Hankó Tóth Adóm Marno János Ofelia Prodan Puskás Dániel Tandori Dezső versei Darvasi László Kontra Ferenc Potozky László prózája Balogh
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _
ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at
1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában
Miklós Tamás A tudományos könyvkiadás lehetõségei 1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Bár a magyar tudományos könyvkiadás ma elevennek, gazdagnak látszik, jó
АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE
АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE Szirén rendszernek a segítségével a hálózaton keresztül helyi és körzeti/területi könyvtárakkal tudunk
Valódi céljaim megtalálása
Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.
Vajdasági Alien. Jódal Kálmánnal Kocsis Árpád beszélget
Vajdasági Alien Jódal Kálmánnal Kocsis Árpád beszélget Amit elképzelünk, arról soha nem szabad lemondani. (Clive Barker) 70 Jódal Kálmán világába negyedóránként indul közvetlen járat az újvidéki vasútállomás
Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 21. napján 18.00 órától megtartott üléséről
J E G Y ZŐKÖNYV Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 21. napján 18.00 órától megtartott üléséről Helyszín: Művelődési Ház és Könyvtár 2135 Csörög, Arany J. u. 53. Jelen vannak:
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV
Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel
ÜZLETSZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI DÍJBESZEDŐ FAKTORHÁZ ZRT. BUDAPEST. Érvényes: 2014. február 25.
DÍJBESZEDŐ FAKTORHÁZ ZRT. BUDAPEST A DÍJBESZEDŐ FAKTORHÁZ ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Érvényes: 2014. február 25. TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1. Alkalmazási
ERDÉLYI SZOCIOLÓGIAI MŰHELYEKHEZ KAPCSOLÓDÓ FOLYÓIRATOK (2002 2012)
48 SÓLYOM ANDREA ERDÉLYI SZOCIOLÓGIAI MŰHELYEKHEZ KAPCSOLÓDÓ FOLYÓIRATOK (2002 2012) Jelen tanulmány része egy olyan vállalkozásnak, amelynek célja az erdélyi magyar szociológia intézményes helyzetének
A KÖVETELÉSVÁSÁRLÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
DÍJBESZEDŐ FAKTORHÁZ ZRT. BUDAPEST A KÖVETELÉSVÁSÁRLÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Érvényes: 2014. május 30-tól TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS www.njszt.hu/files/neumann/infotortenet Projektek Sántáné-Tóth Edit santane.edit@gmail.com NJSZT ITF 2010.03.11. A projekt indulásáról Kiindulásként
A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a
365 365 A 365 Solutions Kft. büszke a teljesítményére, az elért sikereire és a munkatársai képességeire. Kamatoztassa ön is a tapasztalatainkat és a tökéletesre való törekvésünket: Legyen a partnerünk,
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Fordította GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ Lektorálta GÖRFÖL TIBOR ISBN Kiadja az Akadémiai
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden
2011/augusztus (160. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus)
2011/augusztus (160. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) Jog & Fegyver Az augusztusi számba eleve jogeseteket szántam és pont akadt is kettő, melyeknek nemcsak helyük lehet itt, hanem
SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES
festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
A 2013-2014. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Rögbi Bajnokság Versenykiírása
A 2013-2014. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Rögbi Bajnokság Versenykiírása Csapatnevezés 1. A csapatok nevezési lapjának 2013. szeptember 22-ig kell beérkeznie az Egyetemi Liga vezetéséhez a következő
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet
A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! Peggy McColl HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Peggy McColl / Your Destiny Switch Hay House, Inc., USA, 2007 Fordította
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
MAGYAR KÖZLÖNY 45. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 45. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. április 1., péntek Tartalomjegyzék 2016. évi XII. törvény A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról 4148 103/2016.
Jegyzőkönyv. Lődy József Ferenczik István
Jegyzőkönyv Készült: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 19- én 17.00 órakor kezdődő, rendkívüli nyilvános ülésén, a Körjegyzőség Csabdi Kirendeltségének Hivatal hivatalos
MAGYAR KÖZLÖNY. 115. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 6., csütörtök. Tartalomjegyzék. 4/2011. (X. 6.
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 6., csütörtök 115. szám Tartalomjegyzék 4/2011. (X. 6.) NMHH rendelet 5/2011. (X. 6.) NMHH rendelet 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet 7/2011.
Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.
247 Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Élénk szakmai vita bontakozott ki az elmúlt két három esztendőben a modern
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR
Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod
Yamaha XT660 2004-2012 változatai
Yamaha XT660 2004-2012 változatai Minden évben változott a matrica és/vagy a színválaszték, ezeket nem kommentálnánk, de a további design- és technikai elemek változásait alább külön kiemeljük. 2004: first
TÉZISEK. HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése
TÉZISEK HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése J. K. Rowling tíz évig írta regénysorozatát, így egy utolsó szegletéig jól átgondolt művel van dolgunk.
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.
JEGYZŐKÖNYV Feketéné Csermely Éva, a fegyelmi eljárás alá vont közalkalmazott meghallgatásáról
JEGYZŐKÖNYV Feketéné Csermely Éva, a fegyelmi eljárás alá vont közalkalmazott meghallgatásáról amely készült Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 290/2010. (06.07) számú határozatával Feketéné
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Játékfilm lényeges elemeinek jogosulatlan felhasználása reklámfilmben Ügyszám: SZJSZT 13/2003 A megbízó által feltett kérdések: 1. A Szerzői Jogi Szakértő
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
Akárki volt, Te voltál!
Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel
4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy
Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA
TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek
A kultúra menedzselése
A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló
Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára
Lengyel András A bibliográfus dicsérete Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára 1 Többféle bibliográfia s bibliográfus létezik. Van, aki könyvel, rendszerez, rendet teremt, aki könyvészeti
MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYÁNAK SZABÁLYOZÁSI ELVEIRŐL. elkészült előterjesztésről
Tisztelt Salamon László! Az alkotmányozás ügyében olvasói levélként fűznék néhány gondolatot az alkotmányozási törekvésekhez. Számos olyan érv lehet, amelyet nem volt módom megismerni, így csak a közzétett
ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottsága 2005. február 17-i ülésére
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 336-4/2005. ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kulturális Bizottsága 2005. február 17-i ülésére Az előterjesztést
Alba Radar. 21. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 21. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2014.
J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.
AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot
A REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI
ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY A REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI Hagyományok és kihívások IV. Könyvtárszakmai nap az ELTE Egyetemi Könyvtárban Budapest, 2015. augusztus
isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába!
isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába! Az Apple tehetségekre épül, olyan tehetségekre, akik, azt hiszem, képesek jó hardvert tervezni, erősek az ipari
Az első osztályos olvasókönyvek olvasmányainak világképe és értékszemlélete 1. Vargáné Nagy Anikó. kutatás közben 535
kutatás közben 535 rán tanulmányozunk. Gyarmati Gyöngyi egy tanulmányában Barbara W. Sommer-Mary Kay Quinlandet idézi. Az amerikai szerzőpáros véleménye szerint a szóbeli közléssel járó kifejezőeszközök
Következik, hogy B-nek minden prímosztója 4k + 1 alakú, de akkor B maga is 4k + 1 alakú, s ez ellentmondás.
Prímszámok A (pozitív) prímszámok sorozata a következő: 2, 3, 5, 7, 11, 13, 17, 19,... 1. Tétel. Végtelen sok prímszám van. Első bizonyítás. (Euklidész) Tegyük fel, hogy állításunk nem igaz, tehát véges
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Szociálpszichológiai Osztály Tel.: közvetlen: 279 6091 mellék: 6091 VH.1. emelet 119. szoba E-mail cím: mailto:halasz[kukac]mtapi[pont]hu PUBLIKÁCIÓK
Alba Radar. 17. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 17. hullám A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlási hajlandósága - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013.
2008R0501 HU 27.12.2008 001.001 1
2008R0501 HU 27.12.2008 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 501/2008/EK RENDELETE (2008. június 5.)
Andor Mihály, a,dolgozat az iskoláról című, valamikori jeles dolgozat jeles szerzője
vita Kocsis József Elégtelen röpdolgozat Gáspár László iskolájáról 2002. decemberi számunkban,adalék a kritikai szocializmuskritikához címmel Andor Mihály reagált Trencsényi László előzőleg megjelent szenvedélyes
1983. évi 29. törvényerejű rendelet
1983. évi 29. törvényerejű rendelet az államok területén ideiglenesen tartózkodó személyek orvosi ellátásáról szóló, Genfben, az 1980. évi október hó 17. napján aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről
Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,
1 STÍLUS ÉS JELENTÉS
STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM
T Á R G Y S O R O Z A T
Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Tegnap úgy volt, hogy kevésbé a hideg, inkább sajnos a divat miatt vettem föl a kabátomat.
ÍRÓPORTRÉ Rovatunkban kortárs magyar írók életmûvét mutatjuk be néhány oldalnyi terjedelemben az élõ klasszikusoktól a legtehetségesebb fiatalokig. A tárgyalt alkotók kiválasztása elkerülhetetlenül szubjektív,
MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre
MEGBÍZÁSI KERETSZERZŐDÉS Ingatlan értékesítésében való közreműködésre amely létrejött egyrészről az.. (székhely:. adószám:.. cégjegyzékszám: Cg. képviseli:..), mint megbízó - a továbbiakban: Megbízó -,
A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA* 1868-1968
A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA 1868-1968 Nem könnyű több generáció múzeumi gyűjtőmunkáját, kiemelkedő eredményeit, múzeumunk küzdelmes éveit röviden vázolni. Ma már csak a száraz statisztikai adatokból, írásos jelentésekből,
Pályázati felhívás. Minimális bérleti díj: 294.100,- Ft/hó + Áfa. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.
Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest V. kerület Stollár Béla u. 4/Balassi u.
SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK
SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2008. (III.14.) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2008. (III.14.) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, módosított
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívása. a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Pályázati Felhívása a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a
Az üzletrész-átruházási szerződésről
Pintér Attila Az üzletrész-átruházási szerződésről 1. Bevezetés A napi gyakorlatban számtalanszor kötnek a felek üzletrész-adásvételi szerződést, jogviszonyukra pedig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.
TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM
E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12
Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet
2012 április 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mítoszok értékelve és Legendák Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A Mítoszok és Legendák rovatban, most egy titokzatos és halálos csizma legendáját
a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság
ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer
Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI
OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a
TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán
TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán Kötelező olvasmány: - SZABÓ Lőrinc, Kosztolányi Dezső = Uő, Könyvek
1, A találatok megjelenítése 2, Hol, hogyan találom meg? Milyen adatokra van szükség egy könyv megtalálásához? Avagy a példányinformációk értelmezése
Mi mit jelent a katalógusban? 1, A találatok megjelenítése 2, Hol, hogyan találom meg? Milyen adatokra van szükség egy könyv megtalálásához? Avagy a példányinformációk értelmezése 1, A találatok részletes
Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet. Alapszabálya
Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya Az alapszabály a 2004. évi CXV. törvény előírásainak megfelelően készült. - 1 -/23 Az Óbuda 17. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet Alapszabálya I. Alapvető
A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL
Németh Péter A LELESZI KONVENT ORSZÁGOS LEVÉLTÁRÁRÓL A középkorban, de közel a feudális kor végéig az egyházi intézmények közül a hiteleshelyi megbízatással rendelkezők látták el a tulajdonképpeni közjegyzői
Magyarország-Budapest: Munkaruházat, különleges munkaruha és kiegészítők 2013/S 238-413527. Ajánlati/részvételi felhívás.
1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:413527-2013:text:hu:html Magyarország-Budapest: Munkaruházat, különleges munkaruha és kiegészítők 2013/S 238-413527 Ajánlati/részvételi
Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló
A Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület a Makói Zsidóság Örökségének Megőrzéséért alakuló Közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK EK 1 1.1 Az Egyesület neve: Dr. Kecskeméti
Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban
Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József
Tiszperger József : Örökkévaló. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4666-1. Kezdet
Tiszperger József : Örökkévaló Publio Kiadó 2011 ISBN: 978-1-4709-4666-1 Kezdet Kezdetben volt Drakkar. Senki nem tudta honnan jött ezekre a földekre. Senki nem tudta miért. Senki nem tudta őt megfékezni.
VI EGYHÁZI SAJTÓ. Tartalomjegyzék: VI/b Egyéb egyházi sajtó ügyek 5. VI/c Klisék /24 db/ 5
VI EGYHÁZI SAJTÓ Tartalomjegyzék: VI/a Unitárius Élet ügyei - 1921-1990 2 VI/b Egyéb egyházi sajtó ügyek 5 VI/c Klisék /24 db/ 5 VI/a - Unitárius Élet ügyei - 1988-2000 6-2006 után begyőjtött anyagok -
Kreutzer Andrea Bemutatkozik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Kreutzer Andrea Bemutatkozik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum A Hadtörténeti Múzeum Könyvgyűjteménye a múzeum alapításakor, 1918-ban jött létre. A múzeum törzsanyagával együtt költözött az Országos Levéltár
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban
Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai
Az Athenaeum Kiadó zenés estje a 86. Ünnepi Könyvhéten
Az Athenaeum Kiadó zenés estje a 86. Ünnepi Könyvhéten Az est házigazdája: Karafiáth Orsolya Nyáry Krisztián, az Athenaeum Kiadó és a Magvető Kiadó igazgatója köszönti a vendégeket. Kapcsoljuk Londont
A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.
FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek
Könyvtárhasználat. Szerző: Sallai András, 2010 Sallai András 2010
Könyvtárhasználat Szerző: Sallai András, 2010 Sallai András 2010 Ez a mű Creative Commons Nevezd meg!-ne add el!-így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt van. A licenc szövegének megtekintéséhez látogasd
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83g. Nagykanizsai Járási Hivatal Műszaki Osztály iratai 1972-1983 Raktári száma,, terjedelme: Raktári száma,, terjedelme: 263