PELLÉRDI REZSŐ nyá. alezredes
|
|
- Valéria Katonané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ZRINYÍ MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa PELLÉRDI REZSŐ nyá. alezredes Az ABV védelem kihívásai háborús és békeműveletekben című doktori (PhD) értekezésének szerzői ismertetése és hivatalos bírálatai Témavezető Dr.habil. Grósz Zoltán egyetemi docens (PhD)
2 A tudományos probléma megfogalmazása A nemzetközi biztonságpolitikai változások olyan új kockázatokat és fenyegetettségeket hoznak magukkal, amelyek nemcsak hazánk környezetére, hanem a nemzetközi közösség, benne az integrációs szervezetek a NATO és az EU országok biztonságára is közvetlen hatást gyakorolnak. Az alapvető kihívást a békét és a biztonságot fenyegető nemzetközi terrorizmus jelenti, de potenciális fenyegetésként jelentkezik a tömegpusztító fegyverek léte és továbbterjedése, ugyanakkor számolni kell a regionális és az államok közötti konfliktusokkal is, mely során a katonai műveletek ABV környezetben is folyhatnak. A disszertációmban ezen új kockázatok elemzésével keresem a választ az ABV védelem kihívásaira háborús és békeműveletekben. Kutatási célok A közelmúlt és napjaink ABV kockázatainak és veszélyeinek feltárása. Az tömegpusztító fegyverek és az ABV terrorizmus szerepének tudományos elemzése. A nem csapásból származó (ROTA események) ABV veszélyhelyzet vizsgálata. A Részes Államok, az ENSZ és az Európai Unió ABV kihívásokra adott válaszainak vizsgálata. A NATO szerepvállalásának elemzése a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában. A Magyar Köztársaság és a Magyar Honvédség ABV kihívásokkal kapcsolatos nézeteinek összegzése. Az ABV védelem háborús és békeműveletekben való helyének és szerepének vizsgálata az MH távlati képességi ambíciószintje alapján. A NATO és a Magyar Honvédség ABV védelmi doktrínájának (tervezet) összehasonlító elemzése. A összfegyvernemi csapatok ABV védelmi támogatásának kiszélesítése. Az MH ABV védelmi alegységei szervezeteinek és alkalmazásának vizsgálata. Az MH ABV védelmi eszközrendszer fejlesztésének bemutatása. Kutatási módszerek Korunk ABV kockázataival és veszélyeivel kapcsolatos tanulmányok, cikkek, előadások elemzése, értékelése, a megfelelő következtetések levonása. 2
3 A NATO ABV védelmi munkacsoportjaiban végzett szakértői munkám és a NATO Oktatási Központjában szerzett tapasztalataim felhasználása, adaptálása. A Magyar Köztársaság és a Magyar Honvédség ABV kihívásokkal kapcsolatos nézeteinek analízise. A kutatási eredmények szintézise. A háborús és békeműveletek ABV tapasztalatainak és a várható technikai, technológiai fejlődés irányainak elemzéséből levont következtetések alapján az ABV védelem támogatás alapú feladatainak összegzése, az MH távlati képességi ambíciószintje alapján. Együttműködési gyakorlatok, hadijátékok, szakmai gyakorlatok megfigyeléséből leszűrt tapasztalatok elemzése, következtetések levonása. A NATO szakmai tanácskozásain résztvevő és a külföldi tanulmányutakon járt szakemberek hazai és nemzetközi tapasztalatainak feldolgozása. Összegzett következtetések levonása, javaslatok tétele. Az elvégzett vizsgálat tömör leírása fejezetenként Az I. fejezetben feltártam korunk ABV kockázatait és veszélyeit. Elemeztem a tömegpusztító fegyverek és az ABV terrorizmus szerepét. Megvizsgáltam nem csapásból származó (ROTA események) következtében kialakuló ABV veszélyhelyzeteket. A II. második fejezetben bemutattam az ABV kihívásokra adott válaszokat. Összehasonlítottam a Részes Államok, az ENSZ és az Európai Unió és a NATO szerepvállalását a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában. A III. harmadik fejezetben összegeztem a Magyar Köztársaság és a Magyar Honvédség ABV kihívásokkal kapcsolatos nézeteit. Megvizsgáltam az ABV védelem háborús és békeműveletekben való helyének és szerepét az MH távlati képességi ambíciószintje alapján. A IV. negyedik fejezetben elemeztem a NATO és a Magyar Honvédség ABV védelmi doktrínáját (tervezet). Áttekintettem az összfegyvernemi csapatok ABV védelmi támogatását. Megvizsgáltam az MH ABV védelmi alegységei szervezeteit és alkalmazásukat. Bemutattam az MH ABV védelmi eszközrendszer fejlesztésének lehetőségeit 3
4 Összegzett következtetések Kutatásaim során igazoltam azt a hipotézist, hogy az ABV kockázatok és veszélyek a hidegháború végével nem csökkentek, az ABV védelem jelentősége, helye és szerepe a katonai műveletek széles skáláján napjainkban sem kérdőjelezhető meg. Fontosságát a tudományos közlemények, legfrissebb hadtudományi kutatási eredmények, a különböző szintű szabályzók, valamint a missziós tevékenység napi gyakorlata bizonyítja. A NATO dokumentumokban rendre nyomon követhető, hogy az ABV védelem kérdéseit kiemelten szükséges kezelni, annak minden (gazdasági, pénzügyi, kiképzés) vonzatával egyetemben. Az elmúlt 15 év elemzése azt mutatja, hogy a nukleáris fegyver megtartja jelentőségét, ha szerepe változik is. Az eltelt évek azt bizonyítják, hogy az atomeszközök fejlesztésének, illetve gyártásának folyamata folytatódik és elterjedésüket nehezen lehet megállítani. Az atomfegyverek szerepét vizsgálva, levonható az a következtetés, hogy a hidegháború befejezését követően jelentős változások mentek végbe a nukleáris fegyverek funkcióiban. A katonai funkció, amely a közvetlen katonai célokat szolgál, háttérbe szorult. Ma elsődlegesnek a politikai funkció dominál, minthogy az atomfegyver mára a hidegháborús katonai szembenállás megszűntével elsősorban, mint a politikai nyomásgyakorlás eszközeként szolgál. A vegyifegyverek katonai műveletekben való alkalmazása jelentősen lassítja valamennyi katonai tevékenység végrehajtását, így annak a félnek kedvez, amely a lassabb ütemű hadviselést részesíti előnyben. A vegyifegyver bevetése vonzó opció lehet a hagyományos fegyverek terén túlerőben lévő ellenség ellen, mivel alkalmazása általában nagyszámú áldozatot követel. A tömegpusztító fegyverek összehasonlító elemzésből levonható az a következtetés, hogy a biológiai fegyver korszerű hordozó eszközökön alkalmazva, meghaladva a vegyifegyverek hadműveleti-harcászati hatását, stratégiai jelentőségű. A nukleáris terrorizmus hatásainak elemzésből megállapítható, hogy radiológia diszperziós eszközök alkalmazása hiteles fenyegetés. Összehasonlítva a nukleáris fegyverek és a radiológia diszperziós eszközök hatását levonható az a következtetés, 4
5 hogy a halálos esetek száma az RDE támadáskor elenyésző, azonban a nagyobb lakott területek (40-50 km 2 ) sugárszennyezettsége meghaladhatja az egészségügyi és sugárvédelmi normatívákat. A piszkos bomba nagyvárosok elleni alkalmazása során városrészek válhatnak olyan mértékben szennyezetté, amely megköveteli az evakuációt. Az azonnali kitelepítés nagy embertömegek számára valós terror helyzetet idéz elő még az esetben is, ha a sugárveszteség alacsony. Egy radiológiai támadás gazdasági és pénzügyi következményei katasztrofálisak. A sugármentesítés több hétig, esetleg hónapig eltarthat, melynek költségei égbeszökőek. Ha egyes épületek, épületcsoportok olyan mértékben szennyeződtek, hogy nincs hatékony mentesítési eljárás az előírt sugárvédelmi normatívák elérésére, azokat le kell bontani. A Részes Államok és az ENSZ a fegyverzet ellenőrzés területén tett erőfeszítéseinek ellenére tovább folytatódik a vegyi, biológiai, radiológiai, nukleáris (Chemical, Biological, Radiological, Nuclear, CBRN) fegyverek és hordozó rendszereik világméretű elterjedése, fejlesztése. A NATO ABV védelmi törekvéseiből levonható a következtetés, mely szerint, felismerve az új ABV kihívásokat és kockázatokat, növelte az a szövetség ABV védelmi képességét novemberi prágai csúcstalálkozón elfogadták a Képesség Kötelességvállalás részeként az öt, nukleáris, biológiai, vegyi és radiológiai fegyverek ellen védelmi kezdeményezést, majd - magyar részvétellel - elkezdte és sikerrel folytatja működését NATO Többnemzetiségű Vegyi, Biológiai, Radiológiai és Nukleáris (CBRN) Védelmi Zászlóalja. A magyar biztonságpolitika nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemmel is összefüggő feladata, hogy a nemzetközi nonproliferációs rendszerek keretében aktívan hozzájáruljon a rakétatechnológia és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásához, a belőlük eredő kockázatok csökkentéséhez. A Magyar Köztársaság adaptálva a NATO új védelmi stratégiájában megfogalmazott ABV kihívásokat és kockázatokat, a Nemzeti Biztonsági Stratégia fontos elemeként jelenítette meg. A Nemzeti Katonai Stratégiában és az MH hosszú távú fejlesztési terveiben megfelelő súllyal szerepel az ABV védelem. A NATO és a Magyar Honvédség ABV védelmi doktrínája (tervezet) összehasonlító 5
6 elemzésből levonható az a következtetetés, hogy a magyar változat felépítése, szerkezete megfelel a NATO ABV védelmi doktrínának, a megfelelő korrekciók, összefésülés után alapul szolgálhat a végleges változat elkészítéséhez. A Magyar Honvédség 2014-ig szóló hosszú távú fejlesztési terveiben az ambíciószintekhez igazodó képességek létrehozása került meghatározásra. Következésképpen az MH ABV védelmének várható szervezeti változtatásakor, különös tekintettel az MH 93. PS vegyivédelmi zászlóaljra, prioritást kell kapnia a lövész dandár és zászlóaljak ABV támogatásának megfelelő ABV alegységek kialakításának. Az MH kijelölt ABV védelmi szervezeteinek és alegységeinek továbbra is készen kell állnia a NATO felajánlásokban vállalt kötelezettségek végrehajtására, re fel kell készíteni a NATO műveletetekben való részvételre egy korszerű technikai eszközökkel felszerelt ABV mentesítő századot. Az MH hosszú távú terveiben szereplő ABV eszközrendszer fejlesztés megvalósulása esetén várhatóan az megfelel a kor követelményeinek és a NATO ajánlásainak. Új tudományos eredmények 1. A hazai és a nemzetközi biztonságpolitikai elemzések alapján feltártam az ABV védelem új kihívásait, a nem csapásból eredő veszélyek és az ABV terrorizmus összefüggő rendszerét, a nemzetközi biztonságot veszélyeztető alapvető hatásait, a napjainkra jellemző vonásait. 2. NATO prágai csúcsértekezletén elfogadott új ABV védelmi kezdeményezés alapján kimutattam az ENSZ, az Európai Unió és a NATO szerepvállalásának erős és gyenge oldalait a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában. 3. A Nemzeti Biztonsági Stratégia és a Nemzeti Katonai Stratégia alapján összegeztem a Magyar Köztársaság és a Magyar Honvédség ABV kihívásokkal kapcsolatos nézeteit, rendszereztem MH távlati ambíciószintekre épülő háborús és békeműveleti képességeit. 4. Átfogó összehasonlító elemzés alá vetettem a NATO és a Magyar Honvédség ABV védelmi doktrínájának tervezetét, kiemeltem a NATO doktrínából az MH ABV védelmi doktrínájába általam adaptálásra fontosnak tartott főbb elveket, az ABV védelem feladatrendszerét. 6
7 5. Kidolgoztam a könnyű lövész dandár és zászlóalj új, az ambíciószinteknek megfelelő ABV támogatásának elveit és megvalósítás gyakorlatát, és ezzel összefüggésben javaslatot tettem az MH 93. PS vegyivédelmi zászlóalj szervezetének korrekciójára és alkalmazásának módjára. Ajánlások Az ABV kockázatok és veszélyek tudományos rendszerezésének figyelembe vételét az MH háborús és békeműveleti tervezésekor. A NATO NRF többnemzetiségű CBRN védelmi zászlóalj félévenkénti rotációjának éves váltásúra módosítását, ezzel a felkészülés és tanúsító eljárás egyszerűsítését. Az ABV védelmi feladatok széleskörű alkalmazását és gyakoroltatását a békeműveletekre való felkészítésben és kiképzésben. Az ABV veszélyforrások között kiemelt szerepet kell szánni a biológiai harcanyagok és a radiológiai diszperziós eszközök felderítésére. A jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ellenük való védelemre. A NATO és a Magyar Honvédség ABV védelmi doktrínájának (tervezet) összehasonlító elemzésének hasznosítását a doktrína magyar változatának véglegesítésekor. Az MH ABV védelmi szervezeteinek felülvizsgálatánál figyelembe venni az MH távlati képességi ambíciószintje alapján készített elemzést. Úgy vélem, hogy az értekezésem anyaga a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem alap- és kiegészítő képzésében, a különböző szintű továbbképzésekben, a doktori képzésben egyaránt felhasználható. Az értekezésem eredményei alapot képezhetnek további kutatások számára. Javaslataim segíthetik a döntéshozók szakmai munkáját, útmutatóul szolgálhatnak egy korszerű, a 21. század követelményeinek eleget tevő ABV támogatási rendszer kialakításához. Budapest, 2007 augusztus 21. (Pellérdi Rezső nyá. alezredes) doktoráns 7
8 Saját publikációs jegyzék 1. Nuclear Terrorism: Response to a Threat, Academic and Applied Research in Military Science o. 2. Korunk kihívása a nukleáris terrorizmus, Tavaszi Szél Konferencia kiadvány, Társadalomtudományok, 2007, 6 o. 3. Destruction of Chemical Weapons in NATO Armed Forces., Academic and Applied Research in Military Science Vol 5, No 1.7 o. 4. Az elszegényített urán katonai alkalmazása és annak katonai következményei. Új Honvédségi Szemle o. 5. A vegyi-, biológiai fegyverkezés az amerikai sajtó tükrében. Új Honvédségi Szemle o 6. Az atomerőművi baleseteknél emittált. radioaktív anyagok terjedésének egy lehetséges matematikai modellje. Bolyai Szemle o. 7. Az elszegényített urán katonai alkalmazása és annak katonai következményei. Bolyai Szemle külön szám 8 o. 8. A tömegpusztító fegyverek elterjedése napjainkban. Bolyai Szemle, o 9. The Dutch Connection. The Netherlands Military News A polgári védelem és a nukleárisbaleset-elhárítás A holland kapcsolat (a holland törzstiszti tanfolyam tapasztalatai). Magyar Honvéd, o., 12. Vannak-e rakéták? (az iraki vegyifegyverekről) Magyar Honvéd o. 13. Bemérő és sugárfelderítő alegységek. Honvédségi Szemle, o. 14. A vegyi-, sugármentesítésről. Honvédelem különkiadás 8 o. 15. A ZÁPOR gyakorlatok főbb tapasztalatai. Honvédelem Titkos 5 o. Részvétel az alábbi szabályzatok, főnökségi kiadványok, jegyzetek, tansegédletek kidolgozásában, lektorálásában: 1. Mentesítési szakutasítás (Vv/ ) 20 oldal; 2. Szakutasítás a földi sugárhelyzet felméréséhez (Vv/ ) 42 oldal 3. Szakutasítás az atomerőművi balesetek értékeléséhez 120 oldal; 4. Neutronfegyver hatásértékelő (MH szintű újítás) 5. Nukleárisbaleset-elhárítás, ZMNE jegyzet fejezete 8
9 Előadások 1. Az atomrobbanások bemérésnek új eljárásai a K-80-as automata bemérőrendszer segítségével. MN VVF hadászati, hadműveleti kérdéseket tanulmányozó csoport továbbképzése május, Kiskőrös 2. A csernobili atomerőmű baleset sugárzási helyzetének elemzése a magyarországi mérések alapján. Nukleáris Balesetelhárítási Kormánybizottság tudományos ülése május, Paks 3. A holland szárazföldi haderő NBC támogatásának elemzése BJKMF szakkiképzési csoport, március, Budapest 4. Az ENSZ békeműveleteinek NBC tapasztalatai a grúziai UNOMIG misszióban szerzett ismeretek tükrében BJKMF szakkiképzési csoport, április, Budapest 5. NBC support of Hungarian Defence Forces június, US Army Chemical School. Fort Mc Clellan, Alabama, USA (angol nyelven) 6. Az USA szárazföldi haderő NBC műveletei Szárazföldi Vezérkar VVF továbbképzési csoport, december, Székesfehérvár 7. NATO NBC Risk Assessment, NATO SCHOOL, Oberammergau, Németország 8. Low Level Radiation and Depleted Uranium, NATO SCHOOL, Oberammergau, Németország 9. Toxic Industrial Chemical, NATO SCHOOL, Oberammergau, Németország 10. Effects of Weapons of Mass Destruction NATO SCHOOL, Oberammergau, Németország Szakmai-tudományos önéletrajz Személyes adatok: Név: Pellérdi Rezső Születési hely, idő: Budapest, január 13. Anyja neve: Molnár Matild Lakcím: 1103 Budapest, Sorház utca 1/3 Telefon: pellerdi.rezso@zmne.hu 9
10 Tanulmányok: 1. Petrik Lajos Vegyipari Technikum, Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola, Vegyivédelmi Katonai Akadémia, Moszkva, Nemzetközi törzstiszti tanfolyam, Királyi Akadémia, Hága, Hollandia, Környezetvédelmi tanfolyam, NATO School, Oberammergau, NSZK, Haladó ABV védelmi továbbképzés, US Army Chemical School, USA, Hadtudományi Doktori Iskola, ZMNE, Budapest, Katonai pályafutás: 1. Mentesítő szpk., 93. ö.vv. e. Kiskőrös, Vegyi,-sugárfelderítő szdpk., 93. ö.vv. e. Kiskőrös, Hadosztály vsf. főtiszt, 8. gl. ho., Zalaegerszeg, Hadműveleti főtiszt, MH VVF-ség, Budapest, Nukleáris biztonsági főtiszt, NBK Titkárság, Budapest, Tanszékvezető helyettes, BJKMF, Budapest, ENSZ katonai megfigyelő, UNOMIG, Grúzia, Főiskolai docens, BJKMF, Budapest, Tanfolyam igazgató, oktató, NATO School, Oberammergau, NSZK, Oktató, ZMNE, Budapest, Oktatói tevékenység: 1. ZMNE (BJKMF), Vegyi,-Kataszrófavédelmi és Védelmi Igazgatási Tanszék. Tantárgyaim: Vegyi csapatok harcászata, Nukleáris baleset-elhárítás, Atomerőművek biztonságtechnikája, ABV védelem és szakharcászat, Katasztrófavédelem, Veszélyes anyagok kárelhárítása, Kémia, Robbanóanyagok kémiája, Lakosságvédelem. 2. NATO School, E&NBC Defence Department,(Oberammergau, Németország). Tantárgyaim: NATO NBC Risk Assessment, Low Level Radiation, Toxic Industrial Chemical Hazard, Nuclear Weapons. (valamennyi angol nyelven) Nyelvismeret: 1. Angol felső C, STANAG Orosz felső C 3. Német alap C 10
11 Tagság: 1. Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, Magyar ENSZ Társaság, Budapest, NATO NBC Defence Working Group, Brüsszel, NATO NAAG LG 7 on NBC Defence, Brüsszel,
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Grósz Zoltán. Fax(ok) 431 9106 E-mail(ek) grosz..zoltan@zmne.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Grósz Zoltán Fax(ok) 431 9106 E-mail(ek) grosz..zoltan@zmne.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1948. 10. 01. Neme férfi Szakmai tapasztalat
Családi állapota: Nős, 2 gyermekes Gyermekeinek keresztnevei (zárójelben születési évszámuk): Attila (1982) Alexandra (1987)
Dr. Für Gáspár alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 3341440 HM vezetékes: 02 2 29548 Vezetékes fax: +36 1 432900 HM fax: 29910 e-mail: fur.gaspar@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő: 1958.
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. Siku László mérnök alezredes A KATONAI VÁLSÁGKEZELÉS ÚJSZERŰ MŰSZAKI TÁMOGATÁSI FELADATRENDSZERE TÉZISFÜZET
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Siku László mérnök alezredes A KATONAI VÁLSÁGKEZELÉS ÚJSZERŰ MŰSZAKI TÁMOGATÁSI FELADATRENDSZERE TÉZISFÜZET Témavezető: (Dr. Bodrogi László mk. ezredes) egyetemi tanár
A könnyűlövész-tiszti és -tiszthelyettesi hallgatók helységharc-képzése a NATO elveket és a 21. század kihívásait figyelembe véve
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Szűcs Endre alezredes A könnyűlövész-tiszti és -tiszthelyettesi hallgatók helységharc-képzése a NATO elveket és a 21. század kihívásait figyelembe véve című doktori
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola. Farkas Tibor főhadnagy:
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola Farkas Tibor főhadnagy: A válságreagáló műveletek vezetését és irányítását támogató híradó- és informatikai
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. JAKAB László. Fax(ok) E-mail(ek) jakab.laszlo@zmne.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Fax(ok) E-mail(ek) Állampolgárság Dr. JAKAB László jakab.laszlo@zmne.hu magyar Születési dátum 1950. 03. 21. Neme férfi Szakmai tapasztalat Időtartam
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola BENCE BALÁZS A TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK TERJEDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NUKLEÁRIS FEGYVEREKRE A non-proliferációs intézkedések
Iskolai végzettség / tanulmányok:
Név: Dr. Lakatos László János Beosztás: ny. egyetemi oktató Besorolás: habilitált egyetemi docens, c. egyetemi tanár, c. főiskolai tanár Viselt rendfokozat: ny. okleveles mérnök vezérőrnagy Születési idő:
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
A magyar haditudósítás az első és második világháborúban
Szerzői ismertető NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Gorda Éva A magyar haditudósítás az első és második világháborúban című doktori (PhD) értekezéséhez Témavezető: Dr. Szabó József
Időtartam február 01- Hivatásos katona / Egyetemi tanár Egyetemi oktatás, kutatás Oktató-tudományos
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Fax(ok) E-mail(ek) Állampolgárság Dr. FÖLDI László foldi.laszlo@uni-nke.hu magyar Születési dátum 1967. 08. 25. Neme férfi Szakmai tapasztalat Időtartam
Az adatbázis-biztonság szerepe és megvalósításának feladatai a kritikus információs infrastruktúrák védelmében
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanács FLEINER RITA DOMINIKA Az adatbázis-biztonság szerepe és megvalósításának feladatai a kritikus információs infrastruktúrák védelmében című doktori (PhD)
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. NÉV: TOMOLYA János. SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Miskolc, 1960. április 23.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ NÉV: TOMOLYA János SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Miskolc, 1960. április 23. CSALÁDI ÁLLAPOT: Nős, két gyerek: Tamás (1982.) és Beatrix (1993.) HADERŐNEM/FEGYVERNEM JELENLEGI BEOSZTÁS Mérnök ezredes
Juhász József alezredes AZ ALKALMI HARCI KÖTELÉKEK HELYE, SZEREPE, TEVÉKENYSÉGE FEDEZŐBIZTOSÍTÓ ERŐKÉNT
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Juhász József alezredes AZ ALKALMI HARCI KÖTELÉKEK HELYE, SZEREPE, TEVÉKENYSÉGE FEDEZŐBIZTOSÍTÓ ERŐKÉNT című doktori (PhD) értekezésének
A Magyar Honvédség és az Osztrák Szövetségi Haderő logisztikai rendszerének összehasonlítása
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDEMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR Hadtudományi Doktori Iskola dr. univ. Pohl Árpád alezredes A Magyar Honvédség és az Osztrák Szövetségi Haderő logisztikai rendszerének
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. SZEKERES György alezredes Cím(ek) 1101Budapest, Hungária krt Vezetéknév / Utónév(ek)
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Telefonszám(ok) SZEKERES György alezredes Cím(ek) Vezetékes: +36(1)432-9000/29-376 Mobil: +36-30-9194-918 Fax(ok) E-mail(ek) szekeres.gyorgy@uni-nke.hu
AZ ATOM-, BIOLÓGIAI-, ÉS VEGYI (ABV) VÉDELMI TÚLÉLÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO AFS: STO 1 PASSZÍV VÉDELMÉBEN A REPÜLŐCSAPATOKNÁL
AZ ATOM-, BIOLÓGIAI-, ÉS VEGYI (ABV) VÉDELMI TÚLÉLÉS BIZTOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A NATO AFS: STO 1 PASSZÍV VÉDELMÉBEN A REPÜLŐCSAPATOKNÁL A XX. század utolsó két évtizedének fordulóján a bipoláris világrend
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS SZERZŐI ISMERTETŐJE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanács Lamper László nyá.mk.örgy MISTRAL 2 légvédelmi rakéta stabilitásának és irányíthatóságának szabályozástechnikai
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Berek Tamás
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Berek Tamás E-mail(ek) berek.tamas@zmne.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1973. 12. 24. Szakmai tapasztalat Időtartam 2012- Foglalkozás
A US ARMY HALADÓ ABV VÉDELMI TISZTI TANFOLYAMA, TAPASZTALATOK
Kalló Kálmán mk. fhdgy A US ARMY HALADÓ ABV VÉDELMI TISZTI TANFOLYAMA, TAPASZTALATOK Kalló Kálmán mk. főhadnagy vagyok, az MH HTEK Vegyivédelmi Raktár, Vegyivédelmi Támogató Részleg részlegvezetője. Beosztásomban
AZ ÚJ GENERÁCIÓS MENTESÍTŐ RENDSZEREK HATÁSA A HAZAI ABV MENTESÍTŐ KÉPESSÉG ÁTALAKÍTÁSÁRA
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA SZABÓ SÁNDOR ŐRNAGY AZ ÚJ GENERÁCIÓS MENTESÍTŐ RENDSZEREK HATÁSA A HAZAI ABV MENTESÍTŐ KÉPESSÉG ÁTALAKÍTÁSÁRA című doktori (PhD) értekezésének
ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név Cím MÉSZÁROS JUDIT ALEZREDES 1186. Budapest Margó Tivadar u. 192. III/15. E-mail Állampolgárság Magyar Születési idő 1970. 05. 30. meszaros.judit@uni-nke.hu SZAKMAI TAPASZTALAT
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS (Tervezet) Pellérdi Rezső nyá. alezredes Az ABV védelem kihívásai háborús és békeműveletekben
A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége
ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége A XXXVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2012. április 24-26.
A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI ALAPJA
V. Évfolyam 2. szám - 2010. június Tóth András toth.andras@regiment.hu Farkas Tibor farkas.tibor@zmne.hu Pándi Erik pandi.erik@zmne.hu A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI
Tudományos életrajz Koós Tamás (2008. február)
Koós Tamás egyetemi tanársegéd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető helyettes Tudományos életrajz
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Bolgár Judit Cím(ek) Budapest 1101, Hungária krt. 9-11.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Bolgár Judit Cím(ek) Budapest 1101, Hungária krt. 9-11. Telefonszám(ok) Vezetékes: Mobil: Fax(ok) E-mail(ek) bolgar. judit@uni-nke.hu Állampolgárság
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA SZERZŐI ISMERTETŐ. Kovács Csaba alezredes
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA SZERZŐI ISMERTETŐ Kovács Csaba alezredes A KÜLÖNLEGES MŰVELETI ERŐK HELYE, SZEREPE ÉS TEVÉKENYSÉGE A 21. SZÁZAD KATONAI MŰVELETEIBEN című
A BIZTONSÁG PRIVATIZÁLÁSA. Nemzetközi tapasztalatok és azok hatása a Magyar Honvédségre
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola KARÁCSONY VERONIKA A BIZTONSÁG PRIVATIZÁLÁSA Nemzetközi tapasztalatok és azok hatása a Magyar Honvédségre Doktori (PhD) tézisfüzet Tudományos
Tartalékos szövetségek a NATO-ban
TÉZISFÜZET Ujházy László sz. őrnagy Tartalékos szövetségek a NATO-ban Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Dr. habil. Deák János ny. vezérezredes, PhD Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 1. számú példány 1. A tantárgy kódja: HFELB81 TANTÁRGYI PROGRAM 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): A harcászati szintű katonai felderítés
ABV-védelmi beosztások ellátására felkészítõ tanfolyamok teljes vertikumának kidolgozása
ABV-védelmi beosztások ellátására felkészítõ tanfolyamok teljes vertikumának kidolgozása DR. KISS SÁNDOR mk. alezredes PROF. DR. SIMON ÁKOS nyá. mk. ezredes Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Bolyai
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Hadtudományi Doktori Iskola DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Pellérdi Rezső nyá. alezredes Az ABV védelem kihívásai háborús és békeműveletekben
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (KOLOSSA SÁNDOR nyá. alez., előadó, 2008. szeptember) 1. Oktatási teljesítmény 1.1. Magas szintű felsőoktatási tevékenység: 1982-ben végeztem a KLKF-n, ahol polgári képesítésként testnevelő
és s feladatrendszere (tervezet)
Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai
Dr. Földi László publikációs listája
Dr. Földi László publikációs listája HONI MEGJELENÉSŰ KÖNYV, PÁLYÁZAT, JEGYZET Hazai kiadású könyv, könyvfejezet: 1. Földi L., Halász L.: Környezetbiztonság, Complex Kiadó (Kiskönyvtár a biztonságról,
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2008. 01. 07. mk. alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2008. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
TÉZISFÜZET A MAGYAR HONVÉDSÉG IRÁNYÍTÁSÁNAK ÉS VEZETÉSÉNEK IDŐSZERŰ JOGI ÉS IGAZGATÁSI PROBLÉMÁI
Dr. Kádár Pál ezredes TÉZISFÜZET A MAGYAR HONVÉDSÉG IRÁNYÍTÁSÁNAK ÉS VEZETÉSÉNEK IDŐSZERŰ JOGI ÉS IGAZGATÁSI PROBLÉMÁI c. DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉSHEZ Tudományos témavezető: Prof. Dr. TORMA András CSc intézet
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék
NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI
A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái
A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola tudományszakonként meghirdetett kutatási témái a 2009/2010-es tanévre: 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete
Dr. SZABÓ TIBOR alezredes
Dr. SZABÓ TIBOR alezredes Elérhetőség: Mobiltelefon: +36 70 505 1943, Szolg.: +36 30 6867471 HM vezetékes: 02 29137 Vezetékes fax: HM fax: e-mail: szabo.tibor@uni-nke.hu Személyes adatok: Születési idő:
A VEGYI- ÉS SUGÁRHELYZET ÉRTÉKELÉS ELJÁRÁSAI- NAK TOVÁBBFEJLESZTÉSE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Zelenák János mk. ezredes: A VEGYI- ÉS SUGÁRHELYZET ÉRTÉKELÉS ELJÁRÁSAI- NAK TOVÁBBFEJLESZTÉSE címő doktori (PhD) értekezésének szerzıi ismertetése Budapest,
Oktató-kutatás - tudományos. Oktatás - kutatás - tudományos
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév Dr. Czuprák Ottó E-mail Czuprak.Otto@uni-nke.hu Állampolgárság magyar Születési dátum 1951. 0. 10. Neme férfi Szakmai tapasztalat
Tavaszi hatósági kerekasztal
Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes
REPÜLŐGÉP BALESETEK KIVIZSGÁLÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI SZENNYEZETT KÖRNYEZETBEN
Dr. Csutorás Gábor REPÜLŐGÉP BALESETEK KIVIZSGÁLÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI SZENNYEZETT KÖRNYEZETBEN A repülőgép balesetek kivizsgálását végzők mindig más és más körülményekkel találkoznak a helyszínre érkezéskor.
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája 1 Nemzeti Biztonsági Stratégia I. Magyarország biztonságpolitikai környezete II. Magyarország helye és biztonságpolitikai érdekei a világban III. A Magyarországot
DR. HAIG ZSOLT PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK
DR. HAIG ZSOLT PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Önálló könyv, könyvfejezet: 1. Dr. Haig Zsolt, Dr. Várhegyi István: Hadviselés az információs hadszíntéren. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2005. 286 p. ISBN: 963-327-391-9 2.
A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE
1 Dr. Jakab László Phd. alezredes Egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Repülőműszaki Intézet Sárkányhajtómű Tanszék A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM
Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos
Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,
A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA
A TUDOMÁNYOS PROBLÉMA MEGFOGALMAZÁSA Az értekezés témája a veszélyes ipari üzemeket veszélyeztető, az úgynevezett külső hatások elleni védekezés eljárás- és eszközrendszerének kidolgozása. Szükség van
IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON. Iparbiztonsági szakértői napok
IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. KÁTAI-URBÁN Lajos tű. alezredes, PhD egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági szakértői napok Visegrád,
Ph.D. ÉRTEKEZÉS. Dr. Svéd László orvos vezérőrnagy
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Ph.D. ÉRTEKEZÉS Dr. Svéd László orvos vezérőrnagy A Magyar Honvédség egészségügyi biztosítása elvének és gyakorlatának változásai, sajátosságai,
Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:
Név: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: egyetemi adjunktus Mobil: 392-3500 / 19-360 E-mail: katalin.fekete50@freemail.hu
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG
NATO ERŐKET INTEGRÁLÓ ELEM MAGYARORSZÁG A Magyar Honvédség NATO feladatai TOPOR István ezredes parancsnok 1 Topor István ezredes Személyi információk: Születési hely, idő: Körmend, 1965. 04. 04. Családi
Munk Sándor tudományos önéletrajza
Munk Sándor tudományos önéletrajza Születési hely, idő Elérhetőség Budapest, 1949. november 10. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar, Informatikai tanszék 1101 BUDAPEST,
URBÁN LAJOS nyugállományú altábornagy. A Tartalékos Erők helye szerepe működésének aspektusai a Magyar Nemzeti Haderőben
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori tanácsa URBÁN LAJOS nyugállományú altábornagy A Tartalékos Erők helye szerepe működésének aspektusai a Magyar Nemzeti Haderőben című doktori (PhD) értekezésének
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLA
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLA Dr. Csery-Szücs Péter nyá. mk. alezredes A humán tudományok szerepe és jelentősége a katonai felsőoktatásban, különös tekintettel
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
Honvédelmi alapismeretek
Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres
ZÁSZLÓALJ HARCCSOPORT ABV TÁMOGATÓ MODULSZAKASZ, MINT MŰVELETTÁMOGATÓ VEGYIVÉDELMI KÉPESSÉG 1
ABV VÉDELEM BEREK TAMÁS ZÁSZLÓALJ HARCCSOPORT ABV TÁMOGATÓ MODULSZAKASZ, MINT MŰVELETTÁMOGATÓ VEGYIVÉDELMI KÉPESSÉG 1 CBRN DEFENCE PLATOON OF BATTALION TASK FORCE AS OPERATION SUPPORT CBRN CABABILITY Az
PAPP GYULA nyá. ezredes. A Magyar Honvédség békefenntartó műveletekre kijelölt alegységeinek felkészítése
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanács PAPP GYULA nyá. ezredes A Magyar Honvédség békefenntartó műveletekre kijelölt alegységeinek felkészítése Című doktori (PhD) értekezésének szerzői ismertetése
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
. számú példány Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2002. 12. 16. MHTT Tüzér szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY 2003. ÉVI TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2002 2
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2013. 02. 07. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
Nagy Gábor: HORDOZHATÓ ENERGIASZELEKTÍV SUGÁRZÁSMÉRİ SZONDA KIFEJLESZTÉSE PIN DIÓDA ALKALMAZÁSÁVAL
ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Nagy Gábor: HORDOZHATÓ ENERGIASZELEKTÍV SUGÁRZÁSMÉRİ SZONDA KIFEJLESZTÉSE PIN DIÓDA ALKALMAZÁSÁVAL című doktori (PhD) értekezésének szerzői ismertetője (TÉZISFÜZET)
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2009. 01. 16. Dr. Felházi Sándor mk. ezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT
M EG H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XXI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA 2018. november 14. HELYE: TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT BUDAPEST X., 1101 Zách u. 4. A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI
A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE
Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2014. 01. 10. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI
GONDOLATOK A MAGYAR LÉGIERŐ ORVOS TISZTI ÁLLOMÁNYÁNAK KIKÉPZÉSÉRŐL A NUKLEÁRIS, BIOLÓGIAI ÉS VEGYI (ABV) VÉDELMI MŰVELETEKHEZ
Szekeres József GONDOLATOK A MAGYAR LÉGIERŐ ORVOS TISZTI ÁLLOMÁNYÁNAK KIKÉPZÉSÉRŐL A NUKLEÁRIS, BIOLÓGIAI ÉS VEGYI (ABV) VÉDELMI MŰVELETEKHEZ Az orvos tisztek képzését a NATO szabványosítási egyezmények
AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA
Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG
Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University
Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University A katasztrófavédelmi oktatás komplex rendszere a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen Dr. Hornyacsek Júlia
Németh András. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar
NÉV: Németh András SZÜLETÉSI IDŐ: 1979 MUNKAHELY: BEOSZTÁS: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Üzemeltető Intézet Informatikai és Elektronikai Hadviselés Tanszék
Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója OAH évindító sajtótájékoztató 1
Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója 2017.01.18. OAH évindító sajtótájékoztató 1 BIZTONSÁG MINDENEKELŐTT! Az OAH elsődleges feladata az atomenergia biztonságos alkalmazásának hatósági
Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon
Megfontoltan, de határozottan a Honvéd Vezérkar főnökének előadása a vezérkari tanfolyamon 2013. március 25. A katonai felsőfokú vezetőképző tanfolyam túlnyomó többségükben ezredesi rendfokozatot viselő
A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A Kormány /2011. ( ) rendelete az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.)
A hadviselés ökológiai következményeinek enyhítése. Dr. Halász László
A hadviselés ökológiai következményeinek enyhítése Dr. Halász László Alapfogalmak Az ökológia a szünbiológia tudományának része. A szünbiológia megfelel az angol ecology kifejezésnek, így tartalmilag általában
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és
Prax, Jean Christophe (Guyotville, 1955 ) A védés időpontja: 2001 PhD-értekezés címe: A francia haderő átalakításának logisztikai tapasztalatai és ennek adaptációs, illetve hasznosítási lehetőségei a magyar
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
VENEKEI JÓZSEF ALEZREDES
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Doktori Tanácsa VENEKEI JÓZSEF ALEZREDES A KATONAI LOGISZTIKAI ELLÁTÁSI LÁNC KONCEPCIÓ FEJLESZTÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK LEHET SÉGEI A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ALAP- ÉS
A járműfedélzeti sugárszintmérés elvei és gyakorlati megvalósításuk harctevékenység illetve nukleáris baleset-elhárítás során
ZRINYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Vegyi és környezetbiztonsági tanszék A járműfedélzeti sugárszintmérés elvei és gyakorlati megvalósításuk harctevékenység illetve nukleáris baleset-elhárítás során Pintér
A TŰZTÁMOGATÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, PROBLÉMÁI A KATONAI VEZETŐK FELKÉSZÍTÉSÉBEN
A KONFERENCIA VITAANYAGA DR. HAJDÚ ISTVÁN ezredes 1 DR. SOMORÁCZ ANDRÁS alezredes 2 FODOR JÓZSEF alezredes 3 A TŰZTÁMOGATÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, PROBLÉMÁI A KATONAI VEZETŐK FELKÉSZÍTÉSÉBEN
ÉVINDÍTÓ SA JTÓTÁ JÉKOZTATÓ OAH évindító sajtótájékoztató
ÉVINDÍTÓ SA JTÓTÁ JÉKOZTATÓ 2015.01.27. OAH évindító sajtótájékoztató 1 Biztonság Megelőzés Kiemelten fontos a biztonságos üzemelés, az események, üzemzavarok és balesetek megelőzése a létesítményekben.
A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében.
Dr. Czank László ny. alezredes 1 : A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. 1 NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Át-és Továbbképző Központ főelőadó
ÖNÉLETRAJZ. Révai Miklós Gimnázium Gyır. 1984-1990 Semmelweis Orvostudományi Egyetem Budapest. 1990-1994 Magyar Honvédség 6 sz.
1 ÖNÉLETRAJZ Név: Rendfokozat: Dr.Pellek Sándor hivatásos állományú orvos alezredes Születési idı: 1964.10.05.. Állampolgárság: Lakcím: E-mail: Születési hely: Magyar Gyır-Ménfıcsanak. Szellı u.2/e. pellekdoktor@freemail.hu
Nemzeti Népegészségügyi Központ Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztály
Nemzeti Népegészségügyi Központ Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztály Sugárbalesetek és radionukleáris veszélyhelyzetek egészségügyi ellátása című Sugárorvostani továbbképző tanfolyam 2019. május
A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA
IX. Évfolyam 2. szám - 2014. június BODORÓCZKI János bodoroczkijanos@gmail.com A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA Absztrakt A cikk betekintést nyújt a szerző kutatásába, áttekinti a magyar
KLHTK JAVASLATA A ZMNE ÉVI TUDOMÁNYOS KIADVÁNYTERVÉBE
A 2009. ÉVRE TERVEZETT TUDOMÁNYOS KIADVÁNYOK (TANULMÁNY, KÖNYV, KONFERENCI, FOLYÓIRAT KÜLÖNSZÁM) 1. CÍME Társadalom és Honvédelem 2009. Terrorizmus-különszám Prof. Dr. Harai Dénes nyá. ezds. (szerk.) JELLEGE
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY. MANS munkacsoportok összesített ütemterve
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY MANS munkacsoportok összesített ütemterve MUNKACSOPORT 2005. NOVEMBER 2005. DECEMBER 2005. JANUÁR Szakmai Feladat: A kiválasztási rendszerre
Honvédelmi alapismeretek
Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TI SZT ELT HALLGATÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlása kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres
A lélektani műveletek jellemzőinek vizsgálata
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Pix Gábor alezredes A lélektani műveletek jellemzőinek vizsgálata című doktori (PhD) értekezésének szerzői ismertetése és hivatalos bírálatai Tudományos
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
Gácser Zoltán mk. ırnagy
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Gácser Zoltán mk. ırnagy A KATONA HARCI KÉPESSÉGÉT NÖVELİ KORSZERŐ, HÁLÓZATBA INTEGRÁLT EGYÉNI FELSZERELÉSRENDSZERÉNEK KIALAKÍTÁSI LEHETİSÉGEI A MAGYAR
A biológiai fegyver és az ellene. való védelem biovédelem (orvosi) kérdései
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanács DR. FALUDI GÁBOR NYÁ. ORVOS EZREDES A biológiai fegyver és az ellene való védelem biovédelem (orvosi) kérdései című doktori (PhD) értekezésének szerzői
10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 17. (OR. en) 10699/19 PV CONS 39 ENV 661 CLIMA 197 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Környezetvédelem) 2019. június 26. 10699/19 zv/af/kf 1 TARTALOM