HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY év

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY év"

Átírás

1 HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY ELLENŐRZÉSI TERVE év I. A Hatósági Főosztály ellenőrzési feladatainak jogszabályi háttere: A fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 16. c) pontja értelmében a megyei kormányhivatal a helyi önkormányzati szervek tekintetében ellenőrzi a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény végrehajtását. A Korm. rendelet 18. (1) bekezdés b) pontja értelmében a fővárosi és megyei kormányhivatal törzshivatala az államigazgatási feladatokat ellátó, államigazgatási hatósági jogkörben eljáró helyi önkormányzati szervek vonatkozásában jogosult a polgármesteri hivatalnál, a körjegyzőségnél, a megyei közgyűlés hivatalánál ellenőrzést tartani. A hivatkozott jogszabályi felhatalmazás alapján az éves munkaterv részeként a Hatósági Főosztály a feladatkörébe tartózó államigazgatási hatósági ügyek vonatkozásában elkészítette éves ellenőrzési tervét. II. Az ellenőrzés módszertana: Az ellenőrzésről az ellenőrizni kívánt hivatalnál a polgármestert és a jegyzőt az ellenőrzés megkezdése előtt úgy kell írásban értesíteni, hogy az értesítés az ellenőrzés időpontja előtt legalább 5 nappal megérkezzen. A Hatósági Főosztálynak az ellenőrzés eredményeként átfogó képet kell kapnia a vizsgált szerv hatósági jogalkalmazó tevékenységének színvonaláról. Az ellenőrzések alkalmával szerzett tapasztalatokat, megállapításokat az ellenőrzésben résztvevő tisztviselők a helyszínen értékelik és arról a jelenlévő vezetőket tájékoztatják. Az ellenőrzésről összefoglaló írásbeli értékelés készül, melyet a vizsgálat befejezését követő 30 napon belül kell megküldeni a vizsgált szerv vezetőjének.

2 III. Az ellenőrzés fontosabb szempontjai: A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.) alkalmazásának tekintetében: Az eljárás megindításáról szóló értesítés illetve ennek mellőzése esetén a bizonyítékok ismertetése az ügyféllel. A határidő számítás szabályainak helyes alkalmazása. Az egyes eljárási cselekményre irányadó határidő megtartása. A Ket. 33/A. -nak alkalmazása a joggyakorlatban. Az illeték, illetve a szolgáltatási díjfizetés felhívás utáni elmulasztása kiadott hiánypótlási felhívás kitanítása maradéktalanul megfelel-e a hatályos eljárási szabályoknak, illetve a fizetési kötelezettség elmulasztása esetén a Ket.31. (1) h./ pontjának alkalmazása. A szakhatósági állásfoglalásért fizetendő illeték/szolgáltatási díj tényleges befizetésének a hatóság általi ellenőrzésének vizsgálata. A vizsgált hatóságnál rendszeresített formanyomtatványok, jegyzőkönyv, idézés, döntések megfelelnek-e a hatályos eljárási szabály tartalmi követelményeinek. Megfelel-e az egyes eljárási cselekmények, valamint döntések vonatkozásában a formaválasztás a Ket. 71. (1) bekezdésének. (levél, végzés, határozat) A döntés közlésének jogszerűsége, kézbesítési vélelem (Ket ) Elkésett fellebbezések elsőfokú hatóság általi elbírálásának ellenőrzése. A fellebbezéssel egyidejűleg benyújtott költségmentesség iránti kérelem elbírálása szabályainak betartatása. A Ket (3)- (4) bekezdésében foglalt szabály betartása. eljárási költség viselés szabályainak alkalmazására ( Ket ). A végrehajtási szakban igénybe vehető megváltozott jogorvoslati eszközök feltüntetésének kontrollja.

3 ANYAKÖNYV A felügyeleti ellenőrzés szempontjai az anyakönyvi és állampolgársági témakörökben: Személyi és tárgyi feltételek vizsgálata (az anyakönyvvezetői létszám, megbízások helyzete, ASZA kártya jogosultságok kezelése, anyakönyvek, névmutatók, nyomtatvány-garnitúra, bélyegzők, helységnévtár, utónévkönyv stb.) Az anyakönyvi alapbejegyzések formai és tartalmi vizsgálata, az alapirat-kezelés szabályainak megtartása A házasságkötést, bejegyzett élettársi kapcsolatot megelőző eljárás rendjére vonatkozó szabályok ellenőrzése, (a bemutatott és becsatolt okmányok kezelésének rendje, megfelelősége, különös tekintettel a külföldi állampolgárok eljárásaira) A névváltoztatási és névviselési ügyekben indult eljárások szabályainak betartása Az apa adatai nélkül anyakönyvezett gyermekek nyilvántartására, családjogi helyzetének rendezésére irányuló eljárások Az állampolgársági eljárással (honosítási, visszahonosítási és eskütételi eljárással, hazai anyakönyvezés indításával) kapcsolatos tevékenység ellenőrzése SZEMÉLYIADAT- ÉS LAKCÍMNYILVÁNTARTÁS Az ellenőrzés kiterjed: a lakcímbejelentési eljárás lefolytatása, lakcímbejelentés elutasításáról rendelkezés (eljárási cselekmények, a döntés tartalma, formája) lakcímigazolvánnyal összefüggő ügyintézés során a lakcím-bejelentőlap és a nyilvántartásban szereplő adatok összevetésének elvégzése ( a hibás adat javítása és az érintett értesítése) a lakcím érvénytelenségének megállapításával, fiktív jelzéssel történő szerepeltetésével kapcsolatban lefolytatott eljárások adatszolgáltatás gyakorlata, megalapozottsága, dokumentálása, szolgáltatott adatok köre; adatszolgáltatás elutasítása; adatszolgáltatásért fizetendő díj megállapításának jogszerűsége; az adatszolgáltatási nyilvántartás adattartalma, naprakészsége; adatok szolgáltatását tiltó vagy korlátozó nyilatkozatok átvezetése címnyilvántartás vezetése, címmegállapítást tartalmazó egyedi döntések (közterület változás, házszámozás, település-szintű bejelentkezések) átvezetésének gyakorlata, dokumentálása az adatvédelem szabályainak betartása (adatvédelmi szabályzat hatálya), adatkezelés törvényessége (Nytv , Vhr )

4 OKMÁNYIRODÁK ELLENŐRZÉSE A felügyeleti ellenőrzés szempontjai az okmányirodák ellenőrzése során: Az okmányiroda által ellátott valamennyi feladatra vonatkozóan: Az anyagi és az eljárási jogszabályokban előírt hatósági intézkedések megtétele, figyelemmel az illetékesség és az ügyfélképesség naprakész vizsgálatára (pl.: lakcím, cégbejegyzés) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.) előírásainak betartása az első fokú eljárás lefolytatása tekintetében. A döntés végrehajtásának kikényszerítésére tett eljárási cselekmények és döntések (pl. személyazonosítás céljára szolgáló okmányok, valamint lakcímigazolvány, forgalmi engedély, hatósági jelzés leadási kötelezettsége nem teljesítése esetén) a végrehajtási eljárásban. Az ügyfélközpontú szolgáltatások, ügyfél-centrikus ügyintézés kormányzati céljának való megfelelés helyzete (XR rendszer működése, sorszámosztás, ügyfélhívó rendszer működtetése, e-ügyintézés gyakorisága, postai szolgáltatás igénybevételének lehetősége, tájékoztató táblák kihelyezése, stb.) ügyfélfogadás körülményei (parkolási lehetőség, fogyatékkal élők érdekeinek figyelembe vétele, akadály-mentesítés, váróterem kulturált kialakítása) Szakágazatokban: 1. Közlekedési igazgatás területén: Jármű tulajdonjogának megváltozását követő bejelentési kötelezettség elmaradása esetén alkalmazott hatósági cselekmények és döntések szabályszerűsége, A vezetői okmány visszavonását és a vezetési jogosultság szünetelését megalapozó bírósági, rendőrségi döntések alapján, a közlekedési igazgatási hatósági határozatban megjelölt határnapok számításának és megállapításának jogszerűsége ( a kezdeményező irat megfelelősége, beszámításra kerülő idő megállapítása) A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványával kapcsolatos elsőfokú hatósági feladatok ellátása. 2. Nyilvántartási törvényben szabályozott feladatkörben: A személyiadat- és lakcímnyilvántartás témakörénél kifejtettek teljességgel abban az esetben, ha az okmányiroda szervezeti kereteibe integrálva működik az SZL tevékenység, illetve annak résztevékenységei (pl. csak adatszolgáltatás, stb.).

5 BIRTOKVÉDELEM A birtokvédelem tárgyában előterjesztett kérelmek megfelelnek-e a kormányrendeletben foglaltaknak? A jegyző által lefolytatott bizonyítás megfelel-e a kérelemben foglaltaknak. ( annak terjedelme és az ügyfél által választott bizonyítás eszközök tekintetében) az eljárást kezdeményező kérelmek megfelelő minősítése; a birtokvédelmi kérelmeknek más, látszólag birtokvédelmi tárgyú, de ténylegesen más ágazati vagy helyi jogszabály hatálya alá tartozó kérelmektől való megkülönböztetése (különös tekintettel a vízelvezetési ügyekre, állattartási) A birtokvédelmi eljárásra vonatkozó eljárási szabályok (Ptk., Ptké., Korm.rend.) alkalmazása a joggyakorlatban. A birtokvédelmi eljárásban meghozandó végzések köre, (különös tekintettel a hatáskör hiányára) jogorvoslati tájékoztatás helyességének ellenőrzése. ADÓIGAZGATÁS Az általános előírások tekintetében az ellenőrzés kiterjed: adókötelezettség elmulasztása esetén szankció alkalmazására sor kerül-e, vagy sem (Art ), a hátralékok adónemenkénti alakulásának vizsgálatára, a végrehajtási tevékenység hatékonyságára, valamint annak törvényességére (Art tól ig), a végrehajtási eljáráson belül kiemelten az adók módjára behajtandó köztartozásokkal kapcsolatos eljárás jogszerűségének vizsgálatára (Art ) a hozott közigazgatási határozatok anyagi és eljárásjogi jogszerűségének vizsgálatára, különös tekintettel a Ket ában rendeltekre, méltányossági jogkörben hozott döntéseknél érvényre juttatják-e a Ket. 72. (1) ec) pontban foglaltakat (az indokolásnak tartalmaznia kell a mérlegelési, méltányossági jogkörben hozott határozat esetén a mérlegelésben, a méltányossági jogkör gyakorlásában szerepet játszó szempontokat és tényeket Art. 133., 134. ) az adóhatóság érvényre juttatja-e az Art. 5. -ában meghatározott, az Art. és a Ket. alkalmazási szabályaira vonatkozó rendelkezést a döntésekben a döntések rendelkező részében feltüntetésre kerül-e az adóztatott adótárgy, helyesen alkalmazzák-e az Art. szerinti nap alapú számítás szabályait (Art. 5/A ). A vizsgálat a helyi adók tekintetében az adott településen bevezetésre került adónemekre terjed ki, az alábbi vizsgálati szempontok figyelembevételével: építményadó, telekadó, magánszemélyek kommunális adója, építmények után megállapított idegenforgalmi adónál az osztatlan közös tulajdon esetében az adóalanyiság helyes megállapítására (Htv. II-III. fejezet), a tulajdonostársak

6 megállapodásának meglétére (Htv.12. (2) bekezdése), az iparűzési adó esetében az utólagos adóellenőrzések jogszerűségének vizsgálatára, az Art ában foglaltak betartására, valamint az ellenőrzést követő hatósági eljárás határidőben történő lefolytatására (Art.128..) Gépjárműadó tekintetében ellenőrizendő: a súlyos mozgáskorlátozottságra tekintettel biztosított gépjárműadó mentességek jogszerűsége, ezen belül a megfelelő orvosi igazolások megléte, dátuma, és a biztosított mentességek kezdő időpontjai. (Gjt. 5. f) pontja). Talajterhelési díj esetében: az ellenőrzött településen a közcsatorna megléte esetén, a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díj a kibocsátó általi határidőben történő megállapítása, bevallása és megfizetése (önadózás) (Ktd. 21/A. (1) bekezdése). A felügyeleti ellenőrzés szempontjai: ÉPÍTÉSÜGY Az elvi építési, építési, egyszerűsített építési, módosított építési, bontási, használatbavételi, fennmaradási, fennmaradási és továbbépítési, összevont építési engedélyezési, kötelezési, bejelentési eljárások menetét, a vonatkozó jogszabályok szerinti ügyintézési határidők betartását, az engedélyek megadása előtti helyszíni szemlék meglétét. Az építési és fennmaradási engedélyezési eljárások során az Étv ban foglaltak betartását. A határozatok rendelkező részei tartalmazzák-e az 193/2009.(IX.15.) Korm. r. 29. (2), 34. (4), 37. (5), 40 (2) bekezdésben foglaltakat. Használatbavételi eljárásban vizsgálni kell az építési engedély érvényességét (nem járt-e le?) Szakhatóságok megkeresésének ellenőrzése Építési jogosultság vizsgálata (különösen osztatlan közös tulajdonnál, társasházi tulajdon esetén) Tervezői nyilatkozat tartalmának vizsgálata A hatósági ellenőrzések teljesítése, gyakorisága.

7 SZABÁLYSÉRTÉSI ÜGYEK A felügyeleti ellenőrzés szempontjai a szabálysértési témakörben: Az eljárás alá vont személyek meghallgatása különös tekintettel a meghallgatott kioktatására - és az arról felvett jegyzőkönyvek megfelelnek-e a Szabálysértésekről szóló1999. évi LXIX. törvény (Sztv.) 66. és 70. -ában foglaltaknak? Betartják-e az Sztv. 82. (4) bekezdésében az érdemi határozatok meghozatalára előírt 30 napos ügyintézési határidőt? Az Sztv ában foglaltak alapján a tényállások tisztázására intézkedtek-e, és ha igen, milyen eszközöket vettek igénybe? A büntetéskiszabási gyakorlat arányban van-e az elkövetett szabálysértések súlyával, (Sztv. 23. ) elszaporodottságával, illetve az elkövetők személyi körülményeivel? Milyen körülményeket vettek figyelembe a büntetés kiszabása során? Előfordult-e, hogy az eljárás megszüntetésére az Sztv. 11. (1) bekezdésében foglalt ok (elévülés) miatt kellett intézkedni, s amennyiben igen, mi volt az oka? A szabálysértésekről szóló évi LXIX. törvényt módosító, a közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról rendelkező évi LXXXVI. törvény rendelkezéseinek alkalmazása. IPARHATÓSÁGI ÜGYINTÉZÉS A felügyeleti ellenőrzés szempontjai a telepengedélyezési hatósági tevékenység vizsgálata során: A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet (R. )előírásainak alkalmazása Az R. 7. (2) bekezdésben rendeltek szerint a jegyző bejelentés-köteles tevékenységek esetében haladéktalanul meggyőződött-e arról, hogy a helyi építési szabályzat, szabályozási terv meghatározott övezeti besorolás alapján a bejelentésben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e? /telepengedély-köteles tevékenység esetén az R. 5. -a ír elő hasonló kötelezettséget./ Amennyiben azt állapította meg, hogy az adott telepen a jelzett tevékenység nem végezhető az ipari tevékenység végzését megtiltotta-e és a telepet bezáratta-e. /telepengedélyhez kötött tevékenység esetén a kérelmet elutasította-e./

8 A telepengedély iránti kérelem tárgyában hozott határozatot az ügyfeleken és a szakhatóságokon kívül az R. 8. (1) bekezdésében megjelölt hatóságokkal közöltee./bejelentés köteles tevékenység esetében a 4. -ban és az (1) bekezdés d)-f pontjában megjelölt hatóságoknak, valamint a bejelentőnek a bejelentés másolatát a nyilvántartásba vételt követően megküldte-e./ A telep használatára jogosult személyében bekövetkező változás esetén a R. 9. -ában foglaltaknak megfelelően járt-e el a jegyző. A jogszabályi előírásokba ütköző tevékenység végzése esetén az R ában rendelteknek megfelelően járt-e el a jegyző. KERESKEDELMI HATÓSÁGI ÜGYINTÉZÉS A felügyeleti ellenőrzés szempontjai a kereskedelmi hatósági tevékenység vizsgálata során: A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény (Szolg. tv.) rendelkezéseinek és a kereskedelemről szóló évi CLXIV. törvény, (továbbiakban: Ker. tv.) előírásainak betartása. a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet (Új R.) előírásainak alkalmazása A Szolg tv. 23. (1) bekezdésében foglaltak szerint a bejelentés megérkezését követően haladéktalanul ellenőrizte-e, hogy a bejelentés megfelel-e a 22. -ban meghatározott követelményeknek A Szolg tv. 23. (2) bekezdésének megfelelő tartalommal kiállított igazolást a bejelentést tevőnek megküldte-e. Amennyiben a bejelentés nem felet meg az előírt követelményeknek, a Szolg. tv. 23. (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a bejelentés hiányainak megjelölésével figyelmezette-e a szolgáltatót a tevékenység bejelentés nélküli folytatásának következményeire. Az Új R. 6. (2) bekezdésében foglaltak szerint a bejelentés másolatát a nyilvántartásba vételt követően a nyilvántartási számmal együtt megküldte-e 6. (2) bekezdésében felsorolt hatóságoknak. A működési engedélyhez kötött termékkör esetében az Új R. 7. (4) bekezdésében foglalt szakhatóságok bevonására sor került-e. A működési engedély iránti kérelemben, valamint annak mellékleteként valamennyi szükséges okirat becsatolása, illetve nyilatkozat teljesítésre került-e? A jegyző az Új R. 9. -ában foglaltaknak megfelelően a jegyző a működési engedély megadásával egyidejűleg a 4. sz. melléklet szerinti igazolást kiadta-e? Az Új R. 10. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a működési engedélyről szóló igazolás tartalmát érintő változás esetén a korábban kiadott működési engedély igazolásának bevonásával egyidejűleg a módosított adatoknak megfelelő igazolást adott-e ki. Az Új R ában meghatározottak szerint sor került-e a kereskedelmi tevékenység ellenőrzésre vonatkozó eljárás lefolytatására, illetve a Ker. tv. 9. (4) bekezdésében, illetve az Új R. 27. (2) és (3) bekezdésében rendelt szankciók alkalmazására.

9 IV. Az ellenőrzés ütemterve: MÁRCIUS Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Bodroghalom Községi Önkormányzatok Jegyzőjénél. Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Bodroghalom Községi Adóigazgatási célvizsgálat Bodroghalom Községi Felelős: Dr. Bokros Andrea, Dr. Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin Szabálysértési célvizsgálat Bodroghalom Községi Kereskedelmi célvizsgálat Bodroghalom Községi Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Bódvaszilas, Bódvarákó, Tornabarakony Községi Önkormányzatok Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Bódvaszilas, Bódvarákó, Tornabarakony Községi Önkormányzatok Adóigazgatási célvizsgálat Bódvaszilas, Bódvarákó, Tornabarakony Községi Önkormányzatok Felelős: Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin Szabálysértési célvizsgálat Bódvaszilas, Bódvarákó, Tornabarakony Községi Önkormányzatok Kereskedelmi célvizsgálat Bódvaszilas, Bódvarákó, Tornabarakony Községi Önkormányzatok

10 ÁPRILIS Átfogó hatósági ellenőrzés Alsózsolca Városi A vizsgálat vezetője: Dr. Szabó Csaba A vizsgálatban részt vesznek: Mihálykóné Kákóczky Éva, Dr. Bak Edina, Dr. Bisteiné dr. Neubauer Ágnes, Fekete-Lukács Gabriella, Nagyné Nyitrai Katalin, Orbán Zsuzsanna, Czurkó László, Dr. Nyilas Krisztina, Régi Mária, Zsáryné Tóth Mariann, Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Borsodszentgyörgy Községi Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Borsodszentgyörgy Községi Szabálysértési célvizsgálat Borsodszentgyörgy Községi Kereskedelmi célvizsgálat Borsodszentgyörgy Községi Adóigazgatási célvizsgálat Borsodszentgyörgy Községi Felelős: Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Sajóörös Községi Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Sajóörös Községi Szabálysértési célvizsgálat Sajóörös Községi Kereskedelmi célvizsgálat Sajóörös Községi Adóigazgatási célvizsgálat Sajóörös Községi Felelős: Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin

11 Okmányirodai célvizsgálat Borsodnádasd Város Önkormányzat Jegyzőnél. Felelős: Régi Mária, Planicska László, Dr. Andrikné Polónyi Ildikó, Barnáné Zsemberi Mónika MÁJUS Szabálysértési célvizsgálat Mikóháza, Alsóregmec, Felsőregmec, Vilyvitány Községi Önkormányzatok Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Szalaszend Községi Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Szalaszend Községi Szabálysértési célvizsgálat Szalaszend Községi Kereskedelmi célvizsgálat Szalaszend Községi Adóigazgatási célvizsgálat Szalaszend Községi Felelős: Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Füzérkomlós, Bózsva, Nyíri Községi Önkormányzatok Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Füzérkomlós, Bózsva, Nyíri Községi Önkormányzatok Adóigazgatási célvizsgálat Füzérkomlós, Bózsva, Nyíri Községi Önkormányzatok Felelős: Labantné Cservenyák Katalin, Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Szabálysértési célvizsgálat Füzérkomlós, Bózsva, Nyíri Községi Önkormányzatok Kereskedelmi célvizsgálat Füzérkomlós, Bózsva, Nyíri Községi Önkormányzatok

12 JÚNIUS Okmányirodai célvizsgálat Cigánd Város Önkormányzat Jegyzőnél. Felelős: Régi Mária, Planicska László, Dr. Andrikné Polónyi Ildikó, Barnáné Zsemberi Mónika Átfogó hatósági ellenőrzés Onga Nagyközségi A vizsgálat vezetője: Dr. Szabó Csaba A vizsgálatban részt vesznek: Nagyné Nyitrai Katalin, Czurkó László, Orbán Zsuzsanna, Fekete-Lukács Gabriella, Dr. Nyilas Krisztina, Régi Mária, Zsáryné Tóth Mariann, Dr. Bokros Andrea, Dr. Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin Dr. Bisteiné dr. Neubauer Ágnes, Mihálykóné Kákóczky Éva, Dr. Bak Edina Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Tiszacsermely Községi Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Tiszacsermely Községi, Szabálysértési célvizsgálat Tiszacsermely Községi Kereskedelmi célvizsgálat Tiszacsermely Községi Adóigazgatási célvizsgálat Tiszacsermely Községi Felelős: Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin Szabálysértési célvizsgálat Hernádkércs, Nagykinizs, Szentistvánbaksa Községi Önkormányzatok JÚLIUS Szabálysértési célvizsgálat Alsódobsza, Sóstófalva, Újcsanálos Községi Önkormányzatok Szabálysértési célvizsgálat Zubogy, Alsószuha Községi Önkormányzatok

13 AUGUSZTUS Szabálysértési célvizsgálat Csokvaomány, Lénárddaróc Községi Önkormányzatok Szabálysértési célvizsgálat Rakaca, Debréte, Rakacaszend, Viszló Községi Önkormányzatok Felelős: Dr. Nyilas Krisztina, Dr. Nyilas Krisztina SZEPTEMBER Átfogó hatósági ellenőrzés Kazincbarcika Városi A vizsgálat vezetője: Dr. Szabó Csaba A vizsgálatban részt vesznek: Dr. Andrikné Polónyi Ildikó, Barnáné Zsemberi Mónika, Planicska László, Dr. Bokros Andrea, Dr. Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin, Fekete-Lukács Gabriella, Nagyné Nyitrai Katalin, Orbán Zsuzsanna, Czurkó László, Dr. Bisteiné dr. Neubauer Ágnes, Dr. Bak Edina, Mihálykóné Kákóczky Éva, Régi Mária, Zsáryné Tóth Mariann, Dr. Nyilas Krisztina Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Tiszapalkonya, Oszlár Községi Önkormányzatok Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Tiszapalkonya, Oszlár Községi Önkormányzatok Adóigazgatási célvizsgálat Tiszapalkonya, Oszlár Községi Önkormányzatok Felelős: Labantné Cservenyák Katalin, Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Szabálysértési célvizsgálat Tiszapalkonya, Oszlár Községi Önkormányzatok Kereskedelmi célvizsgálat Tiszapalkonya, Oszlár Községi Önkormányzatok Szabálysértési célvizsgálat Krasznokvajda, Büttös, Kány, Perecse Községi Önkormányzatok

14 OKTÓBER Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Bekecs Községi Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Bekecs Községi Önkormányzatok Adóigazgatási célvizsgálat Bekecs Községi Önkormányzatok Felelős: Labantné Cservenyák Katalin, Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Szabálysértési célvizsgálat Bekecs Községi Önkormányzatok Kereskedelmi célvizsgálat Bekecs Községi Önkormányzatok Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Pálháza Városi Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Pálháza Városi Adóigazgatási célvizsgálat Pálháza Városi Felelős: Labantné Cservenyák Katalin, Dr. Bokros Andrea, Dr. Nyitrai Zsuzsanna, Szabálysértési célvizsgálat Pálháza Városi Kereskedelmi célvizsgálat Pálháza Városi Utóvizsgálat Komjáti, Tornanádaska, Tornaszentandrás Községi Önkormányzatok Felelős: Régi Mária, Zsáryné Tóth Mariann, Dr. Bisteiné dr. Neubauer Ágnes, Dr. Szabó Csaba, Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna, Labantné Cservenyák Katalin, Dr. Nyilas Krisztina

15 NOVEMBER Átfogó hatósági ellenőrzés Szerencs Városi Önkormányzat Jegyzőjénél A vizsgálat vezetője: Dr. Szabó Csaba A vizsgálatban részt vesznek: Dr. Bisteiné dr. Neubauer Ágnes, Mihálykóné Kákóczky Éva, Dr. Bak Edina, Dr. Andrikné Polónyi Ildikó, Barnáné Zsemberi Mónika, Planicska László, Dr. Nyitrai Zsuzsanna, Dr. Bokros Andrea, Labantné Cservenyák Katalin, Nagyné Nyitrai Katalin, Orbán Zsuzsanna, Czurkó László, Fekete-Lukács Gabriella Dr. Nyilas Krisztina, Régi Mária, Zsáryné Tóth Mariann, Okmányirodai célvizsgálat Szendrő Város Önkormányzat Jegyzőnél. Felelős: Régi Mária, Planicska László, Dr. Andrikné Polónyi Ildikó, Barnáné Zsemberi Mónika, Általános igazgatási (birtokvédelem, állattartás) célvizsgálat Bodrogolaszi, Sárazsadány Községi Önkormányzatok Anyakönyvi, személyi adat és lakcím-nyilvántartási célvizsgálat Bodrogolaszi, Sárazsadány Községi Önkormányzatok Adóigazgatási célvizsgálat Bodrogolszai, Sárazsadány Községi Önkormányzatok Felelős: Labantné Cservenyák Katalin, Dr. Bokros Andrea, Dr Nyitrai Zsuzsanna Szabálysértési célvizsgálat Bodrogolaszi, Sárazsadány Községi Önkormányzatok Kereskedelmi célvizsgálat Bodrogolaszi, Sárazsadány Községi Önkormányzatok Dr. Péter Adél főosztályvezető Hatósági Főosztály

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője. V. Kereskedelmi igazgatás 1.1. Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység bejelentése A kereskedelmi hatóság és a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság (a nemesfémből készült ékszekerek, díszműáruk

Részletesebben

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK

ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK ADÓ ELENGEDÉSÉRE, MÉRSÉKLÉSÉRE, RÉSZLETFIZETÉSRE VONATKOZÓ HATÁROZATOK a. Építményadó mentesség b. Gépjármű adómentesség c. Iparűzési adó elengedése, illetve mérséklése d. Talajterhelési díj megfizetése

Részletesebben

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Fodorné Kiss Bernadett ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT Gépjárműadó kivetés ügyintéző Ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Fodorné Kiss Bernadett II. épület 6. szoba 06 (23) 535-710/140 ado.o@budakeszi.hu

Részletesebben

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók. Ügyleírás: Az ipari tevékenység folytatására vonatkozó szabályokat a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint

Részletesebben

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178. Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási

Részletesebben

2017. évi CLI. törvény tartalma

2017. évi CLI. törvény tartalma 2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás

Részletesebben

Az anyakönyvi eljárással kapcsolatos évi változások január 18.

Az anyakönyvi eljárással kapcsolatos évi változások január 18. Az anyakönyvi eljárással kapcsolatos 2016. évi változások 2016. január 18. Dr. Csongrádi Helga törvényességi referens Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti

Részletesebben

A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra. A deregulációról egymás közt

A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra. A deregulációról egymás közt A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra A deregulációról egymás közt Hatásköri rendezés A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996.

Részletesebben

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás Ügytípus tájékoztató általános igazgatás Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1., tel.: (48) 574-140, fax: (48) 574-149 Ügyfélfogadás rendje: hétfő szerda péntek 13-16

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kormánymegbízott

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kormánymegbízott FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kormánymegbízott Ügyszám: FEB/03/390-1/2013. Ügyintéző: Rácskainé dr. Ács Beáta Tel.: 22/514-772 Valamennyi települési önkormányzat jegyzője részére Székhelyén Tisztelt Jegyző

Részletesebben

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ElSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI Ssz. Osztály I. fokú hatósági ügytípus megnevezése A jogkört megállapító jogszabályhely pontos megjelölése Jogorvoslat

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 33/2005.(X.27.)KGY. r e n d e l e t e. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 33/2005.(X.27.)KGY. r e n d e l e t e. a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 33/2005.(X.27.)KGY r e n d e l e t e a közigazgatási hatósági eljárásban az elektronikus ügyintézésről (egységes szerkezetben a 29/2009.(IX.29.) KGY rendelettel)

Részletesebben

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Főosztály általános feladatai tekintetében a) Kodifikációs feladatai tekintetében a hatósági tevékenység tapasztalatai alapján jogszabálymódosító javaslatokat

Részletesebben

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Születés, házasságkötés, haláleset anyakönyvezése, rögzítése. Hazai anyakönyvezési eljárás magyar állampolgár külföldön történt anyakönyvi.

Születés, házasságkötés, haláleset anyakönyvezése, rögzítése. Hazai anyakönyvezési eljárás magyar állampolgár külföldön történt anyakönyvi. Születés, házasságkötés, haláleset anyakönyvezése, rögzítése. Hazai anyakönyvezési eljárás magyar állampolgár külföldön történt anyakönyvi eseményeirõl Születés anyakönyvezése, családjogi helyzet rendezése,

Részletesebben

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Vonatkozó jogszabályok: - 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és

Részletesebben

Bevezetés. I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Helyi kommunális jellegű adó fajtája

Bevezetés. I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Helyi kommunális jellegű adó fajtája Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben 2017. január 1.) Bevezetés Eger Megyei Jogú Város képviselő-testülete

Részletesebben

A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi hatósági ellenőrzési terve. Dr. Dancsecs Zsolt jegyző Oldal: 1 / 5

A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi hatósági ellenőrzési terve. Dr. Dancsecs Zsolt jegyző Oldal: 1 / 5 A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi i ellenőrzési terve Hatósági terület Kereskedelmi igazgatás Szálláshelyek re vonatkozó hatásköri Jogszabály által kötelezően 2005. évi CLXIV. tv.

Részletesebben

III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT

III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK 2009. ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT elsőfokú döntések az elsőfokú döntések elleni jogorvoslatok elutasította az újrafelvételi kérelmet

Részletesebben

.../2017. (...) önkormányzati rendelete

.../2017. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem

Ügytípus megnevezése. Telepengedély kiadása iránti kérelem Ügytípus megnevezése Telepengedély kiadása iránti kérelem A telepengedély kiadására irányuló kérelmet a telep létesítési helye szerinti illetékes jegyzőnél, az arra rendszeresített formanyomtatványon kell

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2015.(XII.28.) önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015 (IV.27.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról (egységes szerkezetben a 16/2015.(VIII.28.), 25/2017.(XII.19.) önkormányzati rendelettel)

Részletesebben

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2.1 Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA AZ ÁKR. GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TŰZMEGELŐZÉS TERÜLETÉN TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA DR. FIRNIGEL EDIT TŰ. SZÁZADOS TŰZMEGELŐZÉSI FŐOSZTÁLY BALATONKENESE, 2018. ÁPRILIS 26. Jogszabályváltozások

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007. (III.29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007. (III.29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2007. (III.29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015.(XII.1.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról. 1. A rendelet hatálya

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015.(XII.1.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról. 1. A rendelet hatálya Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015.(XII.1.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezetterhelési díjról

Részletesebben

Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének. 16/2005.(XI.30.) rendelete

Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének. 16/2005.(XI.30.) rendelete Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének 16/2005.(XI.30.) rendelete a telekadóról, építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete a

Részletesebben

Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 2. oldal (9)1 Ha a településen az anyakönyvi igazgatási feladatok

Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 2. oldal (9)1 Ha a településen az anyakönyvi igazgatási feladatok Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 1. oldal 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet az anyakönyvvezető és az anyakönyvi szervek eljárásáról és kijelöléséről,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 29/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 29/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 29/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 29/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete az építményadóról

Részletesebben

Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Tájékoztató a 2014. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 81/2015. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2015. április 29-én, 19 órakor megtartandó ülésére Tájékoztató a

Részletesebben

1 / :41

1 / :41 1 / 5 2012.02.03. 10:41 Kereskedelmi tevékenységek végzése 2011. április 26. kedd, 06:39 Kereskedelmi tevékenységek végzése 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. A vonatkozó jogszabályok Kereskedelmi tevékenységek végzése,

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELE ADÓOSZTÁLY

KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELE ADÓOSZTÁLY KÖZÉRDEKŰ ADATOK KÖZZÉTÉTELE ADÓOSZTÁLY 2.2. A hatósági ügyek intézésével kapcsolatos adatok Államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben ügycsoportonként (ügytípusonként) és eljárás típusonként

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár F Ő I G A Z G A T Ó

Országos Egészségbiztosítási Pénztár F Ő I G A Z G A T Ó Országos Egészségbiztosítási Pénztár F Ő I G A Z G A T Ó Nyt. szám: S01/ /2014. AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR 2015. ÉVI ORSZÁGOS HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE a fővárosi /megyei kormányhivataloknak

Részletesebben

HATÁROZAT. 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forint

HATÁROZAT. 200.000 Ft, azaz Kettőszázezer forint Ügyiratszám. NAIH-5990-6/2012/H Tárgy: helyi adóra vonatkozó adatok közzététele HATÁROZAT Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló CXII. törvény 61. -ának (1) bekezdés f/

Részletesebben

Az előadás tartalmi felépítése

Az előadás tartalmi felépítése A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

13/2018. (XII. 18.) PM rendelet. az egyes önkormányzati adózási, illetékezési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

13/2018. (XII. 18.) PM rendelet. az egyes önkormányzati adózási, illetékezési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Hatály: 2019.I.1. - 2019.I.1. 13/2018. (XII. 18.) PM rendelet az egyes önkormányzati adózási, illetékezési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 100.

Részletesebben

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Az üzletszerűen végzett ingatlanközvetítői,

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz. és az

Részletesebben

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység

1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások. Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység 2. 3. Az ügytípus 1. Kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárások Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenység A kereskedőnek a bejelentés-köteles termék forgalmazását kötelező adattartamú nyomtatványon

Részletesebben

SZABÁLYZAT a jegyző hatáskörébe tartozó ügyek kiadmányozási rendjéről

SZABÁLYZAT a jegyző hatáskörébe tartozó ügyek kiadmányozási rendjéről SZABÁLYZAT a jegyző hatáskörébe tartozó ügyek kiadmányozási rendjéről Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 81. (3) bekezdés j) pontjában foglalt

Részletesebben

14. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napjára összehívott ülésére

14. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napjára összehívott ülésére 14. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A talajterhelési díjról szóló rendelet elfogadása

Részletesebben

12/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat a kamarai hatósági eljárásokról 1

12/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat a kamarai hatósági eljárásokról 1 12/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat a kamarai hatósági eljárásokról 1 A Magyar Ügyvédi Kamara teljes ülése az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) a Magyar Ügyvédi

Részletesebben

1.1 Az ügyintézés helye, elérhetőségek: Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal 2856 Szákszend, Száki u. 91. Mezőfi Attiláné anyakönyvvezető

1.1 Az ügyintézés helye, elérhetőségek: Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal 2856 Szákszend, Száki u. 91. Mezőfi Attiláné anyakönyvvezető ANYAKÖNYVI ÜGYINTÉZÉS 1.1 Az ügyintézés helye, elérhetőségek: Szákszendi Közös Önkormányzati Hivatal 2856 Szákszend, Száki u. 91. Mezőfi Attiláné anyakönyvvezető telefonszám: 34/371-524, e-mail: anyakonyv@szakszend.hu

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A nyilvántartásba vett kereskedők, üzletek és szálláshelyek ellenőrzése

A nyilvántartásba vett kereskedők, üzletek és szálláshelyek ellenőrzése Ikt. sz.: 2418/2017. SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA JOGI, KÉPVISELŐI ÉS HATÓSÁGI OSZTÁLY ÁLTALÁNOS HATÓSÁGI IRODA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. Szombathely Megyei Jogú Város

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 2. oldal (5) Az igazolvány cseréjének feltétele, hogy azt az egy

Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 2. oldal (5) Az igazolvány cseréjének feltétele, hogy azt az egy Magyar joganyagok - 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet - az egyéni vállalkozók nyilv 1. oldal 254/2018. (XII. 18.) Korm. rendelet az egyéni vállalkozók nyilvántartásával összefüggő részletszabályokról

Részletesebben

I. Építésügyi igazgatás

I. Építésügyi igazgatás I. Építésügyi igazgatás 1. Jellemző, hogy elhúzódik a hiánypótlások teljesítésének ideje, valamint a szakhatóságok eljárása. A hatóságok tudomásul veszik a hiánypótlás határidőn túli teljesítését, az érdemi

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról Módosítás: a) 3/2011 (II. 3.) ör. b) 50/2011 (XI. 28.) ör. c) 15/2014.

Részletesebben

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről

Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről Az előterjesztés száma: 43/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a 2012.

Részletesebben

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról 1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem

Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem 3000 Ft eljárási illeték Birtokvédelmet kérő neve, lakcíme (székhelye): Név:... Cím:... Akivel szemben a birtokvédelmet kérik, annak a félnek a neve, lakcíme

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-ai ülésére Tárgy: Talajterhelési díjról szóló önkormányzati rendelet Előadó: Polgármester Előkészítő: Aljegyző Előzetes

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E Az építmény- és telekadóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Az 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLYÁNAK ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI Ssz. Főosztály Osztály I. fokú hatósági ügytípus megnevezése A jogkört megállapító jogszabályhely pontos megjelölése

Részletesebben

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TÁRSASHÁZKEZELŐI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE 1. Az ügy rövid leírása A társasházkezelői tevékenység olyan, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni.

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni. Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz., az 1/2011.

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet

Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet (Egységes szerkezetben a 11/2008. (III.21.) a 38/2008.(XII.30.) a 21/2009.(XII.22.), az 1/2010. (I.4.), az 1/2011.

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(IV.24.)Kt. rendelete a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjról, a talajterhelési

Részletesebben

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 TARTALOMJEGYZÉK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 1. Bevezetés...3 2. Az államigazgatás átalakulása...4 2.1. A központi közigazgatás és annak átalakulása...4 2.2. A területi-helyi államigazgatás átalakulása

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított

Részletesebben

Adóigazgatásadóellenőrzés

Adóigazgatásadóellenőrzés IV. évfolyam PSZ/Pü szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Adóigazgatásadóellenőrzés 2013/2014. I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése ADÓIGAZGATÁS, ADÓELLENŐRZÉS Tantárgy felelőse: DR SZALAI ERZSÉBET Kontaktórák

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-III-B-3/2018. számú határozata a KONZUM Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás intézkedések és bírság alkalmazásával történő

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat

Részletesebben

Vonatkozó jogszabály:a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958,(VII.4.) számú IM rendelet

Vonatkozó jogszabály:a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958,(VII.4.) számú IM rendelet Igazgatási iroda feladatai: - szabálysértési ügyek jogszerű elintézésének biztosítása a jegyző irányításával - telephely-engedélyezési eljárások lefolytatása, - üzletek működési engedélyének kiadása, felülvizsgálata,

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8915-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8708-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 2. oldal f) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántar

Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 2. oldal f) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántar Magyar joganyagok - 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet - az anyakönyvvezető és az a 1. oldal 174/2017. (VI. 30.) Korm. rendelet az anyakönyvvezető és az anyakönyvi szervek eljárásáról és kijelöléséről,

Részletesebben

OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll.

OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll. ,.. OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Az okirat sorszáma: A-..~2j../2014. Ügyiratszám: 1713-... 6.../2014. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI MINŐsíTŐ KÖZSZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet

Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Az előadás felépítése I. Az Ákr. felépítése II. Az eljárás szakaszai III. Alapelvek

Részletesebben

BIRTOKVÉDELMI KÉRELEM

BIRTOKVÉDELMI KÉRELEM DUNAKESZI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2120 Dunakeszi, Fő út 25. Tel.: 06 27 542 800 E-Mail: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu 3.000 Ft illeték BIRTOKVÉDELMI KÉRELEM Alulírott hivatkozva a Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 23/2011. (XII.15.) önkormányzati. rendelete. A helyi adókról

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 23/2011. (XII.15.) önkormányzati. rendelete. A helyi adókról Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete A helyi adókról Módosítva: 28/2012. (XI. 29.) számú rendelet 17/2014. (XI. 27.) számú rendelet 21/2015.

Részletesebben

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet szerinti 1229. nyilvántartási számú,

Részletesebben

38/2007. (XII.10.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

38/2007. (XII.10.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL SZÓLÓ a 20/2009. (IX.25.) és a 28/2013. (VI.24.) rendelet által módosított 38/2007. (XII.10.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2013. (XI.25.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2013. (XI.25.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2013. (XI.25.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 35/2014.(XII.19.) számú önkormányzati rendelettel.)

Részletesebben

Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete A települési adóról

Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete A települési adóról Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XI.30.) önkormányzati rendelete A települési adóról Nagyréde Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

Első lakcímbejelentés esetén Lakcímigazolvány első alkalommal történő kiadása kérelmezhető:

Első lakcímbejelentés esetén Lakcímigazolvány első alkalommal történő kiadása kérelmezhető: Lakcímigazolvánnyal kapcsolatos feladatok Első lakcímbejelentés esetén Lakcímigazolvány első alkalommal történő kiadása kérelmezhető: - a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél - a letelepedett jogállású

Részletesebben

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NAGYKANIZSAI JÁRÁSI HIVATALA KORMÁNYABLAK OSZTÁLY Ügy megnevezése és ismertetése: Útlevél kiállítása Az eljáró ügyintéző az arcképmás, aláírás, és ujjnyomat felvételezését a

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKVEZETŐ: DR FARKAS SZLVESZTER. Tantárgyi útmutató. Adóigazgatás, adóellenőrzés

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKVEZETŐ: DR FARKAS SZLVESZTER. Tantárgyi útmutató. Adóigazgatás, adóellenőrzés PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKVEZETŐ: DR FARKAS SZLVESZTER Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Adóigazgatás,

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. a Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről egységes szerkezetben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. a Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről egységes szerkezetben Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 27/2004. (VIII.23.) Kt. számú rendelettel módosított 35/2003. (XI.26.) Kt. számú rendelete a Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről egységes szerkezetben Ercsi

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/203. (XI. 30.), 23/20. (XII. 6.) önkormányzati rendelettel módosított idegenforgalmi adóról szóló 40/2009. (XII. 8.) rendelete (Egységes szerkezetben)

Részletesebben

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról A Budapest, VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete*

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Közgyűlés a helyi adókról

Részletesebben

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell:

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell: Működési engedély Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál Judit Elérhetősége: 56/470-017; 9/1-es mellék

Részletesebben

Balatongyörök Község Önkormányzata Képvisekő-testületének 11/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Balatongyörök Község Önkormányzata Képvisekő-testületének 11/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Balatongyörök Község Önkormányzata Képvisekő-testületének 11/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Balatongyörök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat önálló gazdálkodásának

Részletesebben

Az ellenőrzési eljárás áttekintése a kiválasztástól az első fokú hatósági eljárásig. dr. Schel-Szabó Rita, KAIG Ellenőrzési osztály 4.

Az ellenőrzési eljárás áttekintése a kiválasztástól az első fokú hatósági eljárásig. dr. Schel-Szabó Rita, KAIG Ellenőrzési osztály 4. Az ellenőrzési eljárás áttekintése a kiválasztástól az első fokú hatósági eljárásig dr. Schel-Szabó Rita, KAIG Ellenőrzési osztály 4. Ellenőrzésre történő kiválasztás Megszűnt a 3 évenkénti kötelező ellenőrzés

Részletesebben

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 13/2003/XII.31./ kt. rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő testület! Mérk Nagyközség Önkormányzata a helyi adókról szóló 2003. évi XCII. Tv. felhatalmazása

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére Tárgy: Beszámoló 2011. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben