Általános Szállítási Feltételek
|
|
- Barnabás Papp
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Általános Szállítási Feltételek A Pacxpert Kft., mint szolgáltató (továbbiakban: Pacxpert) - jelen Általános Szállítási Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) vonatkoznak minden, a Pacxpert és az ügyfél (továbbiakban: Ügyfél) között fennálló szerződés illetve megállapodás szerint nyújtott tevékenységre és szolgáltatásra. Amennyiben Ön Pacxpert szolgáltatást vesz igénybe, Ön, mint megbízó (továbbiakban: Megbízó) a küldemény feladójának (továbbiakban: Feladó) nevében, a küldemény címzettjének (továbiakban: Címzett) nevében, továbbá a küldeményben (továbbiakban: Küldemény) érdekelt bármely harmadik személy nevében is elfogadja, hogy a szolgáltatásra a jelen ÁSZF az irányadóak, és hogy ezek a küldemény Pacxpert vagy szállítási partnere által történő átvételétől hatályosak. A Pacxpert a mindenkori ÁSZF hatályos szövegét a székhelyén, valamint internetes honlapján az Ügyfelei számára hozzáférhetővé teszi. A módosításokat a hatályba lépést megelőzően legalább 15 nappal honlapján nyilvánosságra hozza, és valamennyi kirendeltségén ezzel egy időben ugyancsak hozzáférhetővé teszi. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdéseket illetően a Pacxpert, mint szolgáltató tevékenységére vonatkozó mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, valamint a kihirdetett nemzetközi szerződések kötelező erejű feltételei külön kikötés nélkül is alkalmazandóak. Jelen ÁSZF a Magyar Köztársaság területén a Pacxpert-re, valamint annak szolgáltatásait igénybe vevő Ügyfelekre terjed ki. Tevékenység alatt az árukezelést, tárolást és a Megbízó által megjelölt címzetthez történő szállítást kell érteni. A Pacxpert az Ügyfelei érdekeit figyelembe véve a saját belátása szerint választhatja meg a szállítás típusát, útvonalát és eszközeit. A Szolgáltatások teljesítése érdekében a Pacxpert jogosult a Küldemények továbbításához szükséges fuvarozási és egyéb szerződések megkötésével csomagküldési szolgáltatók, illetve alvállalkozók szolgáltatásának igénybevételére, amelyet részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesít Ügyfelei részére (közvetített szolgáltatás). Jelen ÁSZF vonatkozik mind a belföldi, mind a nemzetközi közúti és légi szolgáltatásokra. 1. Szolgáltató: Pacxpert Kft. Cégjegyzékszám: Adószám: Bankfiók: Unicredit Bank Bankszámlaszám: Székhely: Szeged, Honvéd tér 7. Ügyfélszolgálat: (napi operatív ügyek, megrendelés, információ, panaszkezelés) Címe: Szeged, Honvéd tér 7. info@pacxpert.hu 2: rendeles@pacxpert.hu Telefonszám: +36/ Ügyfélfogadás: H-P 10:00-16:00
2 2. Szolgáltatások: A Pacxpert vállalja - a jelen ÁSZF 4. Küldemények pontjában meghatározott - Küldemények felvételének, továbbításának, és kézbesítésének megszervezését Magyarország területén belül, valamint szállítási partnerei belföldi és nemzetközi hálózatain keresztül, annak a részére, akit a Megbízó címzettként megjelöl. A. Szolgáltatások fajtái: Belföldi: Kézbesítés jellemzően a feladást követő munkanapon a munkanap végéig, Magyarország teljes területén. A legfeljebb 40 kg tömegű postai küldeményekre a postai szolgáltatásokról szóló évi CLIX. törvény, a 335/2012 (XII.4.) kormányrendelet rendelkezései irányadóak. Nemzetközi közúti: Gazdaságos nemzetközi szállítás közúton Európa több, mint 30 országába. Jellemző kiszolgáltatási idő: 2-4 munkanap Nemzetközi légi: Express szolgáltatás a világ több, mint 220 országába és egyéb területére. Jellemző kiszolgáltatási idő: 1-4 munkanap B. Kiegészítő szolgáltatások fajtái: A Megbízó választása, megrendelése szerint az alábbi különszolgáltatásokat nyújtja a Pacxpert, külön díjazás mellett: Utánvétel Belföld Küldemény biztosítás Időgarantált kézbesítés (10.30-ig, ig )* Hétvégi kézbesítés* Szállítólevél visszaforgatás - Belföld Felvételi megbízás Nem kézbesíthető küldemények kezelése Távol eső területek elérése Nagy súlyú és túlméretes csomagok kezelése Címmódosítási kérelem Csomagraktározás *A szolgáltatás csak meghatározott irányítószámokra érhető el. Utánvétel Belföld: Belföldi szállítás esetén vehető igénybe. A Küldemény kizárólag a Megbízó által megjelölt értéknek kifizetése ellenében kerül kiszolgáltatásra a Címzett részére. Az utánvétel legmagasabb összege ,- Ft, azaz egymillió-ötszázezer forint. Az utánvét teljes összegének beszedése a Címzettől készpénzben történik, a Megbízóhoz annak választása szerint személyes átvétellel kiadási pénztárbizonylaton vagy banki átutalással jut el. Az utánvét összegét a feladást követően módosítani nem lehet. Az utánvétes szolgáltatás teljes díját a Megbízónak kell viselnie, amennyiben a Címzett a küldeményt nem veszi át, a küldemény átvételét a Címzett megtagadja, vagy egyéb (a Pacxpert-nek fel nem róható) okból pl. a megadott Címzett ismeretlen a küldemény kézbesítése nem teljesíthető. Az utánvét visszajuttatása jellemzően a beszedést követő 7 naptári napon belül történik. Ezen időszakra a Megbízó kamatra nem jogosult.
3 Amennyiben a Pacxpert az utánvét összegét nem szedte be, nem válik a Megbízóval szemben adóssá, a kötelezettség továbbra is a Címzett részéről áll fenn. Azonban a Pacxpert köteles még egy alkalommal ismételten megkísérelni az utánvét készpénzben történő beszedését. Küldeménybiztosítás: Amennyiben a Küldemény értéke meghaladja a ,- Ft azaz harmincezer forintnak megfelelő összeget, lehetősége van a Megbízónak a Küldeményét felülbiztosítani (Küldeményenként legfeljebb azaz tizenkétmillió-ötszázezer forintig) megfelelő térítés ellenében legkésőbb a Küldemény továbbításra történő átvételekor. Felvételi megbízás: Az Megbízó által adott megbízás alapján a Pacxpert begyűjti az árufelvételi megbízáson megjelölt Küldeményt, majd eljuttatja a megbízás szerinti Címzett címére. Időkorlátos kiszállítás: A Pacxpert vállalja, hogy a Küldemény a feladást követő munkanapon a Megbízó által választott időkorlát szerint (10:30 óráig vagy óráig) kézbesítésre kerül a Címzettnek. Szerződésszerű teljesítésnek minősül Pacxpert részéről, ha a kézbesítést óráig megkísérli, de a Pacxpert-nek fel nem róható okból a kézbesítés meghiúsul (pl. a Címzett nem tartózkodik a megadott címen, vagy a Megbízó által megadott cím nem megfelelő). Hétvégi kiszállítás: A Pacxpert vállalja, hogy a szombati kiszállítás szolgáltatását megjelölő feladásoknál a pénteken felvett küldemények másnap, azaz szombaton, kézbesítésre kerülnek Magyarország teljes területén. Szállítólevél visszaforgatás: A szállítólevél visszaforgatás szolgáltatás esetén a belföldi feladás és kézbesítés során a Pacxpert arra vállal kötelezettséget, hogy a Feladó által átadott számlát vagy szállítólevelet a Címzettel a Küldemény kézbesítésekor aláíratja, lepecsételteti, és azt a Feladó címére visszaszállítja. Amennyiben a Címzett a számla, szállítólevél aláírását, lepecsételését megtagadja, a Pacxpert a Küldeményt és a számlát/szállítólevelet a Feladónak (a Megbízó költségén) visszaszállítja. Távol eső területek elérése: A Pacxpert vállalja, hogy a küldeményeket eljuttatja nagyobb településektől távol eső, nehezen megközelíthető címzetteknek is. Nem kézbesíthető küldemények kezelése: Amennyiben az első két kiszállítási kísérlet sikertelen volt, a Pacxpert igény esetén további intézkedésig küldeményét 7 naptári napig térítésmentesen tárolja vagy tároltatja szállítási partnereivel. További tárolás raktározási díj ellenében lehetséges. Nagy súlyú és túlméretes csomagok kezelése: Amennyiben az Ügyfél által feladni kívánt küldemény súlya meghaladja a 70 kg-ot illetve bármelyik oldalhossza a 120 cm-t, úgy a Pacxpert többletköltséget számol fel a szolgáltatásért. Címmódosítási kérelem: A Megbízó megváltoztathatja a küldemény címzését. Az erre vonatkozó igényt írásban ( ben) kell jeleznie a Pacxpert felé. A Pacxpert az igény teljesítésére intézkedik, de a teljesítés elmaradásáért kártérítési felelősség nem terheli. 3. Ügyfél: Ügyfél az a magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, aki/amely az ÁSZF alapján az alábbi kategóriák egyikébe tartozik: Megbízó: Az a magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, aki/amely a Pacxperttel az ÁSZF szerinti vagy egyedi szerződésben rögzített feltételekkel írásos ( ben leadott) vagy személyes megrendelés útján a Pacxpert szolgáltatását igénybe veszi, vagy szerződéses viszony nélkül kapcsolatot létesít vele. Az ügyfél megbízói státusza nem zárja ki, hogy a kézbesítési eljárásban egyben feladó vagy címzett is legyen, mely körülménynek a megadott adatokból egyértelműen ki kell derülnie.
4 Feladó: A Pacxpert szolgáltatásai igénybevétele esetén azon magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, akitől/amelytől a Pacxpert vagy szállítási partnereinek futára fizikailag a küldeményt felveszi, illetve akit/amelyet a Megbízó feladóként jelöl meg a leadott rendelésen és a küldeményen, amennyiben a feladó eltér a Megbízó személyétől. Címzett: Azon magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, aki/amely a küldeményen, annak csomagolásán, vagy a hozzá tartozó listán, illetve a Megbízó által leadott megrendelésen címzettként kerül megjelölésre, akinek/amelynek a küldeményt a Pacxpert vagy szállítási partnere futárának a küldeményt kézbesíteni kell. 4. Küldemény: A Küldemény kifejezés a jelen ÁSZF vonatkozásában olyan dokumentum- vagy áruküldeményt jelent, amelyet a Pacxpert egyazon fuvarlevél kíséretében, a mindenkori választásának megfelelően, légi, közúti, vagy más szállítóeszközön egyazon Címzettnek szállít. A Fuvarlevél fogalom magában foglal bármilyen, a Pacxpert vagy szállítási partnerei rendszeréből kiadott nyomtatványt, légi-fuvarlevelet, vagy kísérő okmányt, amelyet a küldemény feladásakor a Feladó aláírással és dátummal köteles ellátni. A Pacxpert bízik abban, hogy a Feladó a feladott küldemény becsomagolásánál a lehető legnagyobb gondossággal és szakszerűséggel jár el és a feladott áruféleségek és a csomagszállítás adottságait messzemenően figyelembe veszi. A szállítás során a Pacxpert valamennyi küldeményre a jelen ÁSZF szerint korlátozott kárfelelősséggel tartozik. Amennyiben a Megbízó a kárral szemben fokozottabb védelmet igényel, járulékos díj ellenében biztosítás igénybevétele javasolt. 5. Vámkezelés, kivitel, behozatal: A nemzetközi küldemények olyan Küldemények, amelyek ha az Európai Unión kívüli országokból érkeznek, vagy oda kerülnek kézbesítésre, akkor különböző gazdasági területeknek megfelelő vámtechnikai kezelést igényelnek. Amennyiben a Küldeményt vámkezelésnek kell alávetni, a Feladó felelőssége, hogy e célra biztosítsa a hiánytalan és pontos okmányokat. A Megbízó nevében és érdekében jelen ÁSZF alapján a Pacxpert az alábbiakat végezheti, illetve végeztetheti el partnerein keresztül a szolgáltatás nyújtása során: (1) bármilyen dokumentáció kitöltése, a termék, vagy szolgáltatás kódok módosítása, és az adók, illetékek és vám megfizetése a vonatkozó jogszabályok szerint; (2) Megbízó megbízottjaként történő eljárás a vámkezelés és kiviteli vámellenőrzés lebonyolítása során, valamint a Címzett nevében kizárólag vámügynök kijelölése a vámkezelés és beléptetés ügyintézése céljából, és; (3) a Küldemény átirányítása a Címzett vámügynökéhez, vagy egyéb címre, amennyiben a küldemény feletti rendelkezésre jogosult ilyen instrukciót ad.
5 6. Nem szállítható küldemények (ill. fuvarozásból kizárt küldemények): A Megbízó kijelenti, hogy a Küldemény alkalmas a továbbításra, egyidejűleg tudomásul veszi, hogy a Pacxpert-nek joga van a küldeményt visszautasítani többek között, ha: a Küldemény értéke az eurónak (azaz ötvenezer eurónak) megfelelő forintot meghaladja. a Megízó nem tette meg a vonatkozó vámszabályok alapján szükséges vámnyilatkozatot; a Küldemény az alábbi tételek bármelyikét tartalmazza: hamisítványok; élő állat; rúdarany, készpénz, drágakövek; lőfegyver, robbanóanyagok és lőszer; emberi maradványok; illegális áruk, mint például elefántcsont vagy narkotikumok; a küldeményt az IATA (Nemzetközi Légiforgalmi Egyesülés), az ICAO (Nemzetközi Polgári Légügyi Szervezet), az ADR (Európai egyezmény a veszélyes áruk közúti szállításáról), vagy egyéb illetékes szervezet kockázatos, veszélyes anyagnak, tiltott, vagy csak korlátozással elfogadható küldeménynek minősítette (a továbbiakban Veszélyes Áruk); a címzés helytelen vagy hiányos; a csomagolás sérült, vagy nem megfelelő ahhoz, hogy a küldemény a feldolgozás során biztonságosan kezelhető legyen; olyan egyéb elemet tartalmaz, melynek szállítását a Pacxpert vagy szállítási partnere biztonsági, vagy jogi szempontból nem tartja megfelelőnek. Az Megbízó hozzájárul, hogy a Pacxpert jogosult a Megbízó előzetes értesítése nélkül a Küldemény felnyitására ellenőrzés céljából, ugyanakkor a kizárások körében a Pacxpert-nek nincs ellenőrzési kötelezettsége. A Megbízó köteles ellenőrizni a Küldeményeknek a Pacxpert számára továbbításra történő átadása előtt, hogy a Küldemények a jelen pont alapján nincsenek-e kizárva a továbbításból. A Pacxpert kizárja felelősségét azokért a Küldeményekért, amelyekről a feladást követően derül ki, hogy a szállításból kizárt, és erről sem a Megbízó sem a Feladó, amenyiben a feladó eltér a Megbízó személyétől, előzetesen írásban nem nyilatkozott. A Pacxpert jogosult a folyamatos továbbítást megtagadni, ha a Küldemény átvétele után a kézbesítésig kizárásra való ok jut a tudomására, vagy ha okkal feltételezhető, hogy a Küldemény a jelen pont értelmében a továbbításból ki van zárva. 7. Kézbesítés, Kézbesíthetetlen küldemények Postafiókra, vagy postafiók irányítószámra NEM kézbesíthető küldemény. A Küldemények a Megbízó által megadott címre kerülnek kézbesítésre, de a kézbesítés nem feltétlenül személyesen a megnevezett Címzett részére történik. Amennyiben a címzés központi fogadóhelyet tartalmaz küldemény oda kerül kézbesítésre. Amennyiben a Küldemény jelen ÁSZF 6. pontja szerint kézbesíthetetlen; vagy a Címzett megtagadja az átvételt, illetve a fizetést a Küldemény átvételekor; a Küldeményt vámszempontból alulértékelték, a Címzett nem azonosítható, illetve nem lelhető fel illetve, ha a Pacxpert-nek fel nem róható okból kézbesíthetetlen a postai küldemény, abban az esetben a Pacxpert megteszi az ésszerű lépéseket a küldeménynek a Megbízó költségén a Feladóhoz történő visszajuttatására. A mindenkori Postatörvény hatálya alá eső küldemények estén a Pacxpert a Postatörvény 42. -a szerint jár el, amennyiben a küldemény nem kézbesíthető. Amennyiben a visszajuttatás sikertelen, a Pacxpert a feladástól számított három hónapig tárolja a küldeményt, ezután jogosult, a Küldemény birtoklásával felhagyni, afelett szabadon rendelkezni, megsemmisíteni, illetve értékesíteni, ez esetben a Pacxpert sem az Megbízó, sem a Feladó, amennyiben a feladó eltér a Megbízó személyétől, felé nem tartozik felelősséggel. Az értékesítésből származó bevételt elsősorban a felmerült költségeire jogosult elszámolni, míg az esetlegesen fennmaradó összeget visszajuttatja a Megbízónak. A visszakézbesíthetetlen küldeményt a Pacxpert azonnal felnyithatja, amennyiben tartalma valószínűsíthetően romlandó vagy veszélyes természetű. A Pacxpert fenntartja a jogot hogy megsemmisítse a Veszélyes Árut tartalmazó, és azon küldeményeket, amelyek a Feladónak történő visszajuttatása jogszabályba ütközik.
6 8. Szerződés létrejötte, megtagadása, módosítása, megszűnése: A. Szerződés létrejöttének esetei: - A Küldemény Pacxpert vagy szállítási partnere által történő átvételével és az átvétel fuvarlevélen történő írásbeli elismerésével. - Írásba foglalt szerződés, megállapodás, ajánlat vagy megbízás felek általi kölcsönös aláírásával. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése ha erről a felek másképp meg nem állapodtak a küldemény felvételekor esedékes. B. Szerződés megtagadása: A Pacxpert a szerződés megkötését köteles megtagadni, ha - annak teljesítése jogszabályellenes vagy nemzetközi megállapodásokba ütközik. - a küldemény tartalma nyilvánvalóan sérti vagy veszélyezteti az életet, testi épséget vagy emberi környezetet. - a küldemény a szállításból - Kormányrendeletben meghatározott - kizárt vagy feltételekhez kötött (és ezen feltételeknek nem megfelelő) tárgyat vagy anyagot tartalmaz. - a küldemény a csomagolásra vonatkozó előírásoknak nem felel meg. A Pacxpert megtagadhatja a szolgáltatás nyújtását, ha tevékenységi körén kívülálló okokból a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges feltételek nem állnak rendelkezésére. C. Szerződés módosítása: 1. Módosítás a Megbízó által: A Megbízó megváltoztathatja a küldemény címzését, illetve a kiegészítő szolgáltatásokban módosítást igényelhet. Az erre vonatkozó igényt írásban ( ben) kell jeleznie a Pacxpert felé, a küldemény feladását igazoló fuvarlevélszámra való hivatkozással. A Pacxpert az igény teljesítésére intézkedik, de a teljesítés elmaradásáért kártérítési felelősség nem terheli. 2. Módosítás a Pacxpert által: A Pacxpert jogosult az átvételkor közölt súlyt felülvizsgálni, szállítási partnerei rendszereiben folytonosított hitelesített mérlegen újramérni és módosítani. D. Szerződés megszűnése: A szerződés a vállalt szolgáltatás teljesítésével szűnik meg. Amennyiben a Küldemény nem kiszolgáltatható, a szerződés ugyancsak érvényét veszíti. Ennek esetei: - A Pacxpert-en kívül álló okokból a küldeményt kiszolgáltatni, vagy a Feladónak visszaküldeni nem lehet. - A Megbízó a küldemény visszaküldéséről lemond, és annak megsemmisítéséről rendelkezik. - A szolgáltatás díja nem került kiegyenlítésre. A nem kiszolgáltatható küldeményeket a Megbízó egyéb intézkedése hiányában a Pacxpert 6 hónapig őrzi, majd ennek elteltével azokat megsemmisíti. A szerződés megszűnik, ha a Pacxpert tudomására jut a szerződés teljesítésének megtagadására késztető információ. A szerződés akkor is megszűnik, amikor a Megbízó visszakéri a küldeményét mielőtt az az országot elhagyja. Ilyen esetben a Pacxpert a szolgáltatás díját visszatéríti.
7 9. Szállítási díjak, számlázás: A Pacxpert szolgáltatásait a Megbízó díj ellenében veheti igénybe. A szállítási ár függ a szállítás eszköze(i)től, a célországtól, a küldemény tartalmától, méretétől és súlyától. Az így megállapított árat növeli az igénybe vett kiegészítő szolgáltatások díja. A Pacxpert a küldeményt - annak átvételét követően, de még a kézbesítés előtt - jogosult újramérni, a szállítási díjat módosítani. Az Megbízó köteles megfizetni, illetve megtéríteni valamennyi, a küldeménnyel kapcsolatos díjat, raktárköltséget, vámot, illetéket és adót, amit az átvevő vagy harmadik személy nem fizet meg. Az Megbízó köteles megfizetni, illetve megtéríteni valamennyi, a küldeménnyel kapcsolatos díjat, raktárköltséget, vámot, illetéket és adót, amely a szolgáltatás következtében, a Feladó, a Címzett, vagy harmadik fél megbízásából a Pacxpert-nél merült fel. Az Megbízó köteles megtéríteni minden olyan igényt, kárt, bírságot és költséget, amely abból ered, hogy a küldemény a jelen ÁSZF 6. pontja alapján nem volt továbbításra alkalmas. Az alap-, és kiegészítő szolgáltatások mindenkor érvényes díjait a Pacxpert a székhelyén közzétett árlista tartalmazza. A szolgáltatások árának változásáról a Pacxpert az Ügyfeleket az árváltozást 15 nappal megelőzően a székhelyen történő közzététellel, illetve postai és/vagy elektronikus úton tájékoztatja. A szolgáltatási díj megfizetésének módjai: A szolgáltatási díj fizetésére a Megbízó vagy a Címzett köteles, utóbbi abban az esetben, ha a Megbízó a küldemény feladásakor a címzett fizet lehetőséget választja és ezt a küldemény fuvarlevelén feltünteti. Ha a feladás szerint a díjat a Címzettnek kell megfizetnie, azonban a Címzett a díjat nem fizeti meg, a Megbízó köteles a díjat a Pacxpert részére megfizetni. (A Pacxpert nem köteles kézbesíteni a küldeményt, ha a szolgáltatás díját az Megbízó vagy erre irányuló megállapodás esetén a Címzett nem fizette meg.) A szolgáltatási díj eltérő megállapodás híján a küldemény felvételekor készpénzben fizetendő, a Pacxpert számlája ellenében. Írásbeli egyedi szerződés esetén a szolgáltatási díj kiegyenlítése az adott szerződésben meghatározott időközönként és módon, a Pacxpert számlája ellenében, a számla szerinti határidőn belül is fizethető. A Megbízó jogosult a megrendelésben a személyétől eltérő költségviselőt (illetve a Megbízó személyétől eltérő számlázási címet) megjelölni annak adataival együtt (név, lakcím/székhely, adószám cég esetén, telefonszám, cím). A Megbízó tudomásul veszi, hogy amennyiben a költségviselő 5 napot meghaladó késedelembe esik a díj megfizetésével, úgy a Pacxpert jogosult a Megbízótól követelni a díj megfizetését a számla másolatának megküldésével. A Megbízó tudomásul veszi és elfogadja, hogy a költségviselővel együtt egyetemleges kötelezettség terheli a díj megfizetése tekintetében, így elfogadja, hogy a díj részleges vagy teljes megfizetésének hiányában a kiegyenlítetlen összeg teljes mértékben követelhető a Megbízótól is. Amennyiben a Megbízó a teljesítést a határidőre elmulasztja, a Pacxpert a Ptk. 301/A. szakaszban rögzített késedelmi kamatra jogosult a fizetési késedelem időtartamára. Ez esetben a Pacxpert minden a tartozás beszedése során felmerülő jogi és egyéb költségeit a Megbízóra terhelheti. Amennyiben a Megbízó nem tesz eleget fizetési kötelezettségének az súlyos szerződésszegésnek minősül és a szolgáltatás azonnali megszakítását vonhatja maga után. Kedvezmények: A Pacxpert külön szerződés illetve egyedi megállapodás alapján a normál árlistában foglaltaknál kedvezőbb fizetési feltételeket és kedvezményes árat biztosíthat azon Ügyfeleknek, akik rendszeresen, nagyobb mennyiségű küldeményt adnak fel.
8 10. A Pacxpert Felelőssége (Nemzetközi szolgáltatás esetén) A Pacxpert valamennyi, a továbbítás során folytatott tevékenységével - ideértve az 5. pontban foglalt tevékenységeket is - kapcsolatos felelőssége, nem terjed ki az elmaradt haszonra és a következményes károkra. A közvetlen értékcsökkenés, illetve egyéb károk a jelen 10. pontban leírt, kilogrammra kifejezett korlátozással érvényesíthetők. Amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, minden egyéb kár, költség, veszteség vonatkozásában a Pacxpert kárfelelőssége kizárt (ideértve, de nem korlátozva: elmaradt nyereség, elmaradt bevétel, elmaradt kamat, elmaradt jövőbeli üzletből eredő károk), függetlenül attól, hogy a veszteség, vagy kár egyedi, indirekt, még abban az esetben is, ha a felmerülő veszélyt a küldemény átvétele előtt, vagy után a Pacxpert tudomására hozták, mivel a speciális kárveszély esetén a Megbízó biztosítási lehetőséggel élhet. Amennyiben a szállítás légi, közúti, vagy egyéb szállítási módok kombinációjával történik, az ellenkezőjének bizonyítása hiányában, a káreseményt a légi szállítás során bekövetkezett káreseménynek kell tekinteni. A Pacxpert felelőssége valamennyi szállított küldeményért annak aktuális pénzben kifejezett értékére korlátozódik, amely nem érintve a jelen szállítási feltételek pontjaiban rögzített korlátozásokat, nem lehet több 100 USD (Amerikai Dollár) összegnél; vagy 26 USD/kilogramm légi szállítás, vagy egyéb, nem közúti szállítás esetén; vagy 14 USD/kilogramm közúti szállítás esetén. Küldeményenként egy kárigényt lehet érvényesíteni, amely során valamennyi, az azzal kapcsolatban felmerült igényt teljesen és együttesen kell rendezni. Amennyiben a Megbízó a hivatkozott kárfelelősség kizárását, illetve korlátozását nem tartja megfelelőnek, akkor a küldemény értékére a fuvarlevélen speciális nyilatkozatot kell tennie, és a küldeményre biztosítást kell igényelnie a 12. pontban foglaltak szerint (Küldemény Biztosítás), vagy a küldeményre külön biztosítást kell kötnie. Ezek elmulasztása esetén a Megbízó vállalja a küldeménnyel kapcsolatos kárveszélyt. 11. A Pacxpert felelőssége (Belföldi szolgáltatás esetén) A. Könyvelt postai küldemények esetén: A legfeljebb 40 kg tömegű könyvelt postai küldemények esetén a küldemény megsemmisülése vagy teljes elvesztése esetén a Pacxpert a Megbízó részére visszatéríti a teljes szállítási díjat, továbbá a kártérítési átalányt, melynek összege a teljes szállítási díj tizenötszöröse. A küldemény részleges elvesztése vagy sérülése esetén a kártérítési átalány mértéke a Küldemény teljes értéke és a keletkezett kár aránya szerint kerül meghatározásra. Időgarantált postai küldemény késedelmes kézbesítése vagy késedelmes kézbesítés megkísérlés esetén a Pacxpert az időgarantált szolgáltatásért fizetett díj kétszeresének megfelelő kártérítési átalányt köteles fizetni. B. Felelőssége egyéb küldemények esetén: A Pacxpert felelőssége a mindenkor hatályos Postatörvény szerinti postai küldemények kivételével valamennyi szállított küldeményért annak aktuális pénzben kifejezett értékére korlátozódik, amely jelen ÁSZF 10. pontjában rögzített összegektől eltérően nem lehet több forint (azaz harmincezer forint) összegnél küldeményenként. Amennyiben az Megbízó kifejezetten garantált szállítási idejű szolgáltatást kíván igénybe venni, akkor azt mint egyedi, speciális szolgáltatást veheti igénybe. A garantált idejű szolgáltatásokkal összefüggésben előálló késedelmes kézbesítésre vagy késedelmes kézbesítési kísérletre az alábbi rendelkezések irányadóak: a postai küldemények esetén a Pacxpert által fizetendő káráltalány az előzőekben részletezettek szerint alakul, a Postatörvény hatálya alá nem tartozó küldemények esetén a szolgáltatásért fizetett díj, illetve az ez alapján kalkulált üzemanyag-pótdíj összegére korlátozódik. A garancia nem vonatkozik az egyéb költségekre és igényekre ideértve, de nem korlátozva az alábbiakat:
9 bírság, adó, vagy más járulékos költségek, valamint a küldemény feladó részére történő visszaküldésének költségei. Késedelmes kiszállítás esetén felmerülő kártérítési igényt a küldemény átvételétől számított tizenöt (15) napos jogvesztő határidőn belül írásban (postai úton, en) kell a Pacxpert-nél bejelenteni. Az Megbízó emellett köteles a Pacxpert rendelkezésére bocsátani minden olyan információt, mint a fuvarlevél száma, a feladás időpontja, valamint a címzett adatai. A Pacxpert 30 naptári nappal azt követően, hogy a Megbízó a késedelmes kézbesítést bejelentette tájékozódást küld a Megbízónak az alábbiak szerint. - Megalapozott kártérítési igény esetén a Megbízó részére a tájékoztatás időpontjától számított 60 napon belül visszatéríti, illetve jóváírja az általa fizetett díjat, vagy - Értesíti a Megbízót, hogy az érvényben lévő korlátozások értelmében nem jogosult semmilyen jellegű kompenzációra, vagy - A Megbízó rendelkezésére bocsátja a határidőben történő kézbesítés igazolására vonatkozó iratokat. Jelen rendelkezések nem alkalmazandóak a nem garantált idejű szolgáltatásként igénybevett belföldi szolgáltatásokra. A Pacxpert nem felelős a Küldeményben, a Pacxpert hatáskörén kívül eső okokból bekövetkező károsodásokért. Az áru gondos és szakszerű csomagolása biztosítja azt, hogy a feladott csomag a gépi csomagkezelésre, rakodásra, hatékony közúti továbbításra alkalmas legyen és így az áru sérülésmentesen érkezzen meg a címre. A Pacxpert csak a megfelelően becsomagolt és megcímzett küldeményekért vállal felelősséget. Az igények érvényesítésének határideje: Amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, valamennyi kárigényt írásban, a küldemény Pacxpert által történő elfogadásától számított 30 napon belül kell benyújtani. 12. Küldemény biztosítás: A Pacxpert a Megbízó kifejezett kérésére a Küldeményre biztosítást köt, amely fedezi a küldemény aktuális pénzértékét és az elvesztés, illetve fizikai károsodás vonatkozásában biztosít fedezetet, feltéve, hogy a Megbízó vagy a Feladó, amennyiben a feladó eltér a Megbízó személyétől, a megfelelő Biztosítás rovatot a fuvarlevélen kitölti vagy a Megbízó erre vonatkozóan a Pacxpertnek írásbeli igényt nyújt be és a megfelelő biztosítási díjat megfizeti. A biztosítás nem terjed ki a közvetett károkra, elmaradt haszonra és veszteségekre, valamint a késedelemből származó károkra. A megfelelő szállítmánybiztosítási módozat kiválasztása a Pacxpert hatáskörébe tartozik. A biztosítási fedezet maximális összege küldeményenként forint (azaz tizenkétmillió-ötszázezer forint). A fuvarozásból kizárt áruk nem biztosított áruknak tekintendők és nem köthető rájuk biztosítás. A következő árutípusok a közúti szolgáltatás esetében a biztosításból kizártnak minősülnek: poggyász, eredeti állatbőrök, szőrmék, kézzel szőtt szőnyegek, gépjárművek. 13. Késedelem: Amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, a szállítási idő nem garantált és nem képezi a szerződés részét, mindazonáltal a Pacxpert mindent megtesz azért, hogy a küldeményt a Pacxpert szokásos szállítási idejének megfelelően kézbesítse. Amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik a Pacxpert nem felelős a késedelemből eredő károkért, veszteségekért.
10 14. Felhasználói bejelentések, panaszok A Pacxpert-nek a postáról szóló évi CI. törvény és a vonatkozó Kormányrendelet, továbbá a fogyasztóvédelemről szóló 1997.évi CLV. törvény szerint biztosítania kell, hogy Ügyfelei a szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentéseiket, (továbbiakban: panasz) díjmentesen megtehessék. Az Ügyfelek panaszaikat az alábbi módon tehetik meg: telefonon; levélben; egyéb megfelelő módon (pl.: , távirat útján). Panasznak az olyan bejelentés minősül, amelyben az Ügyfél állítja, hogy a Pacxpert által nyújtott szolgáltatás vagy a Pacxpert alkalmazottjának munkavégzése részben vagy egészében nem felel meg a jogszabályi előírásokban, illetve az ÁSZF-ben foglaltaknak. A panasz egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére is irányulhat. Nem minősül panasznak - a szolgáltatást igénybevevő részéről kezdeményezett - a küldemény továbbításával és kézbesítésével kapcsolatos pontos információk megismerésére irányuló tudakozódás szolgáltatás igénybevétele. Panasz a küldeményhez kapcsolódóan a feladás napjától hat (6) hónapos jogvesztő határidőn belül; sérelmezett tevékenység vagy magatartás esetén az erről való tudomásszerzéstől számított harminc (30) napon belül, de legkésőbb a tevékenység vagy a magatartás megvalósulását követő hat (6) hónapon belül tehet. Szóbeli észrevétel esetén a sérelem elintézésére a Pacxpert a lehetőségekhez mérten azonnal helyben intézkedik, illetve megadja a szükséges felvilágosítást. A Pacxpert a panasz(oka)t kivizsgálja, és a panasz benyújtásának időpontjától számított lehető legrövidebb idő alatt, de legkésőbb 30 naptári napon belül az Ügyfélnek válaszol. A Pacxpert a panasz kivizsgálását követően belföldi szolgáltatás esetén haladéktalanul, míg nemzetközi szolgáltatás esetén a külföldi illetékestől kapott tájékoztatás időpontjától számított 15 napon belül írásban tájékoztatja az Ügyfelet. Amennyiben a panasz elutasításra kerül, az Ügyfél a panasz elutasítását minden esetben indoklással ellátva, írásban kapja meg. A szóban és telefonon tett panasz esetében a panasz benyújtásának időpontja a benyújtás napjával, az írásban, levélben és egyéb módon beérkező panasz esetében a beérkezés napjával kezdődik. Ha az Ügyfél a szóban és telefonon benyújtott panaszra írásbeli választ kér, vagy írásban nyújtja be panaszát, a vizsgálat eredményéről a Pacxpert az Ügyfelet írásban értesíti. A Pacxpert a beérkező panaszokat ingyenes, egyszerű, átlátható és megkülönböztetéstől mentes eljárás keretében köteles megvizsgálni. A Pacxpert valamennyi panaszról nyilvántartást vezet. Amennyiben a szolgáltatást igénybevevő a panaszra adott választ nem fogadja el, vagy a Pacxpert a panaszra határidőn belül nem válaszol, a szolgáltatást igénybevevő a Felügyeleti Szervhez, vagy valamennyi esetlegesen felmerülő jogvita esetén a területileg illetékes bírósághoz fordulhatnak. A bíróság igénybevétele előtt a Gazdasági Kamara mellett működő Békéltető testület segítségével is megkísérelhető az ügy rendezése. 15. Kárigények érvényesítése: Kárigény érvényesítésére kizárólag a Megbízó jogosult, kivéve ha ezen jogát írásban más fél javára nem engedményezi. Küldemény részleges elvesztését vagy sérülését amennyiben az külsőleg felismerhető a küldemény átvevőjének a kézbesítéskor azonnal jeleznie kell a küldeményt kézbesítő futárnak, és rögzíteni a kézbesítési okiraton, melynek elmulasztása jogvesztéssel jár. Amennyiben a küldemény részleges elvesztése vagy sérülése kívülről nem ismerhető fel, azt a kézbesítéstől számított három (3) munkanapos jogvesztő határidőn belül kell a Pacxpert ügyfélszolgálati irodájában (6722. Szeged, Honvéd ér 7.) írásban jegyzőkönyvbe vetetni vagy írásban (postai úton vagy en) bejelenteni. Időgarantált küldemény késedelmes kézbesítésére vonatkozó kárigényt a küldemény átvételétől számított tizenöt (15) napos jogvesztő határidőn belül írásban (postai úton vagy en) kell a Pacxpert ügyfélszolgálati irodájában bejelenteni.
11 Küldemény elvesztése vagy megsemmisülése címén kártérítési igényt a küldemény feladásától számított tizenötödik (15.) naptól kezdődően hat (6) hónapos jogvesztő határidőn belül írásban kell a Pacxpert ügyfélszolgálati irodájában (postai úton vagy en) bejelenteni. A Pacxpert minden kárigényt kivizsgál és elbírál, melynek eredményéről legkésőbb a kárigény benyújtását követő 30 napon belül írásban tájékoztatást küld a kárigény bejelentőjének. Amennyiben a Pacxpert a kártérítési igényt megalapozottnak találja, a tájékoztatás ezen ténymegállapítás mellett a kártérítési igény megfizetésének várható időpontját is tartalmazza, melyet a tájékoztatás időpontjától számított 60 napon belül teljesít. Amennyiben Pacxpert a kártérítési igény jogalapját vagy mértékét vitatja, írásban indoklást küld az igény érvényesítőjének a kártérítésre vonatkozó szabályok ismertetésével, egyidejűleg arról is tájékoztatja, hogy a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény alapján békéltető testület előtt fogyasztói jogvitát kezdeményezhet. Ha a jogosult jelzését, bejelentését, vagy igényét a jelen fejezet szerint meghatározott módon és jogvesztő határidőn belül megtette a Pacxpert felé, és kártérítési igényét a Pacxpert vitatta, vagy azt a megalapozottságát megállapító tájékoztatás átvételétől számított 60 napon belül nem fizette meg, kártérítési igényét a jogosult a Küldemény feladásától számított egyéves jogvesztő határidőn belül érvényesítheti bíróság előtt. A fogyasztói jogvita alapján indult békéltető testületi eljárás időtartama az igényérvényesítési időbe nem számítható be. 16. A Pacxpert hatáskörén kívül eső körülmények: A Pacxpert nem felelős a küldeményben, a Pacxpert hatáskörén kívül eső okból bekövetkező károsodásokért. Ezek, ideértve, de nem korlátozva: természeti csapás, pl. földrengés, ciklon, vihar, árvíz, köd; vis maior, pl. háború, repülőgép szerencsétlenség, vagy embargó; a küldemény természetéből, tulajdonságából fakadó bármilyen hiba, hiányosság, még ha erről a küldemény átvételekor a Pacxpert-nek tudomása is volt; zavargás, lázadás; a Pacxpert hatáskörén kívüli személy, pl. a küldemény Feladója, a Címzett, harmadik fél, vám, vagy egyéb közigazgatási hatóságok cselekménye, vagy mulasztása; tüntetés, sztrájk; és elektronikus adathordozón vagy fotografikus úton rögzített információk, képek, adatok elektronikus, vagy mágneses behatásból származó megsemmisülése, vagy károsodása. 17. A Megbízó kötelezettségei: A megrendelés megküldését követően a Pacxpert visszaigazolása esetén a Megbízó köteles a Pacxpert által elektronikusan megküldött Fuvarlevelet és esetlegesen megküldött további kísérő okmányokat kinyomtatni, az okmányokat a csomag felvételi helyére eljuttatni. A Megbízó felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy a Küldemény nem tartalmaz illegális, bármely állam által törvénybe ütköző, illetve veszélyes tartalmat, a küldemény tartalmáért teljes jogi és anyagi felelősséget vállal függetlenül attól, hogy személyesen jelen volt-e a küldemény csomagolásánál, illetve a csomag Pacxpertnek vagy szállítási partnerének történő átadásánál. A Megbízó köteles a Pacxpert-nél felmerülő valamennyi olyan kárt, veszteséget, költséget megtéríteni, ami abból származik, hogy az Ügyfél a hatályos jogszabályokat, illetve egyéb, vonatkozó rendelkezéseket nem tartja be, valamint, ha az alábbiakban vállalt kötelezettségeit megszegi: A Megbízó szavatolja az alábbiakat: - Valamennyi, a Pacxperttel közölt információ hiteles, pontos és teljes; - A Küldemény jelen ÁSZF 6. pontja szerint szállításra alkalmas; - A Küldeményt az Ügyfél, illetőleg az Ügyfél alkalmazottja, megbízottja biztonságos, általa ellenőrzött helyen állította össze, és a Küldeményt annak összeállítása, csomagolása, tárolása és a Pacxpert vagy szállítási partnere részére történő eljuttatása során megóvta az illetéktelen behatásoktól; - Az irányadó vám, behozatali és kiviteli szabályokat, adatvédelmi szabályokat, szankciókat, embargókat, valamint a vonatkozó jogszabályokat és egyéb rendelkezéseket betartották;
12 - Az Ügyfél megfelelő jóváhagyásokkal rendelkezik a szállításhoz, vámkezeléshez és kézbesítéshez szükséges, a Pacxpert részére átadott személyes adatokra vonatkozóan különös tekintettel a Címzett adataira, mint például cím vagy mobil telefonszám. 18. Útvonal: A Pacxpert jogosult a szállítás útvonalát saját illetve szállítási partnerei belátása szerint meghatározni és attól eltérni, ideértve közbülső megállóhelyek igénybe vételének lehetőségét is. 19. Varsói Egyezmény: Amennyiben a küldemény szállítási útvonala a feladó országon kívüli végcélt, vagy megállást foglal magában, akkor a Montreáli egyezmény, vagy a Varsói Egyezmény szabályozza, nemzetközi közúti küldemény esetében pedig a CMR Egyezmény ( Egyezmény a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről) az irányadó. A nevezett egyezmények a legtöbb esetben korlátozzák a Pacxpert felelősségét. 20. Irányadó jog: A jelen ÁSZF-kel kapcsolatban felmerülő valamennyi jogvitát, kötelező érvényű jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában, a feladás helye szerinti állam joga szerint kell elbírálni, az ott hatáskörrel rendelkező bíróságok nem kizárólagos illetékessége szerint. 21. Adatvédelmi Rendelkezések: A Pacxpert a Postatv. előírásaival összhangban a szolgáltatás teljesítése során tudomására jutott adatokat adatkezelőként eljárva használja fel és továbbítja, amennyiben ezt törvény előírja vagy az adatalany megfelelő, előzetes és önkéntes felhatalmazása lehetővé teszi. A jelen ÁSZF-ben meghatározott szolgáltatásokkal összefüggésben felmerült adatkezelés célja a szolgáltatás teljesítése, a teljesítést elszámolása, igazolása és utólagos ellenőrzése, emellett hatósági adatszolgáltatás és a Postatv.-ben meghatározott egyéb okból. A Pacxpert ezen adatokat a törvény vagy az adatalany eltérő rendelkezése hiányában a küldemény feladását követ naptári év végéig tárolja, ezt követően megsemmisíti. A Pacxpert kizárólag a szolgáltatás nyújtásához szükséges adatok megadását kéri az Ügyféltől. A Pacxpert a küldemény tartalmát kizárólag a Postatv. előírásai által lehetővé tett körben ismerheti meg. 22. Részleges érvénytelenség, végrehajthatatlanság: A jelen ÁSZF bármely rendelkezésének esetleges érvénytelensége, vagy végrehajthatatlansága nem érinti az ÁSZF egyéb rendelkezéseit. Szeged,
ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK ( Általános Szállítási Feltételek )
ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEK ( Általános Szállítási Feltételek ) Amennyiben Ön saját nevében a Ferrara 2006 Kft szolgáltatását veszi igénybe, Ön, mint Feladó elfogadja, hogy a szolgáltatásra jelen Általános
KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYZAT A DHL EXPRESS ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEIHEZ Hatályba lépés dátuma: 2013. augusztus 26.
KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYZAT A DHL EXPRESS ÁLTALÁNOS SZÁLLÍTÁSI FELTÉTELEIHEZ A jelen Kiegészítő Szabályzatának (továbbiakban Szabályzat) célja, hogy a DHL Express Általános Szállítási Feltételekkel valamint
ÜZLETSZABÁLYZAT Általános Szerződési Feltételek Hatályba lépés dátuma:
ÜZLETSZABÁLYZAT Általános Szerződési Feltételek Hatályba lépés dátuma: 2008. 09. 20. A Royal Sprint Kft. jelen Üzletszabályzatának célja, hogy meghatározza az expressz szállítási - és ahhoz kapcsolódó
A Magyar Posta Zrt. Általános szerződési feltételei a nemzetközi reklámkiadvány szolgáltatás igénybevételére
A Magyar Posta Zrt. Általános szerződési feltételei a nemzetközi reklámkiadvány szolgáltatás igénybevételére Hatályos 2012.01.01-től 1. Általános rész 1.1. Az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban:
NEMZETKÖZI REKLÁMKIADVÁNY SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
NEMZETKÖZI REKLÁMKIADVÁNY SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Hatályos 2012. január 1-jétől 1. Általános rész 1.1. Az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Magyar Posta által
INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei
AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Egyesület neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Nyilvántartási szám: 01-02-0000010 Adószám: 19025702-2-43 E-mail: mmsz@maltai.hu
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:
I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA II. KIADÓ ADATAI
ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK (továbbiakban Előfizetési Feltételek ) a Silver Kiadó Kft által kiadott La Femme magazin (továbbiakban Kiadvány ) előfizetésére I. ÁLTALÁNOS ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az N.D.- KER Kft. által üzemeltetett webáruházban és honlapon történő rendeléssel a vásárló kijelenti, hogy megértette és elfogadja jelen szerződési
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a AB Home Network Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.kamerahome.hu
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés
Szállítmányozási és fuvarozási szerződés Készítette: Unyatyinszki Csaba 2014.07.11. 1 Szállítmányozói tevékenység A szállítmányozás nem pusztán a dolgok egyik helyről a másikra történő eljuttatását jelenti,
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen ÁSZF tartalmazza a Weboldal megrendelési felülete használatának feltételeit az alábbiak szerint: 1. A Weboldal címe http://www.hajnalpirkiado.hu 2. A weboldal üzemeltetőjének
Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.
Tisztelt Ügyfelünk! A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatosan született jogszabályok (2014. évi XXXVIII. törvény, a 2014. évi XL.
FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A Phantasy Bt. (székhely: 1158 Budapest, Késmárk u. 1., adószám: 20179063-2-42, EU-adószám: HU20179063) mint "Szolgáltató", a felhasználói (továbbiakban: "Felhasználó")
Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.
Panaszkezelési Szabályzat Medicover Egészségközpont Zrt. Tartalom 1. A szabályzat célja... 3 2. Fogalom-meghatározás... 3 3. A panasz bejelentésének módjai... 3 3.1. Szóbeli panasz esetén:... 3 3.2. Írásbeli
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget.
Általános Szerződési Feltételek A cég adatai: Cég neve: Major Légfék Kft. Cégjegyzékszám: 01-09-724623 Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Adószám:13227724-2-43 Székhely és telephely: 1214 Budapest, II.
BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám
Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető
Domainregisztrációs Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei Darkware Bt.
Domainregisztrációs Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételei Darkware Bt. Érvényes 2012. szeptember 1-jétől. 1. Értelmező rendelkezések ÁSZF-ek: a Számlafizető Általános Szerződési Feltételei, a Domain-kezelő
A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI. Bevezető
A TECHNOLÓGIAIPARTNER-KERESŐ SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Bevezető A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) értékesítő tevékenységként
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A jelen általános szerződési feltételek a továbbiakban: ÁSZF a Taylorsoft Magyarország Kft. (székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/B.; cégjegyzékszám: 01-09-192965;
1. Fizetési feltételek
Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy
Az L.M.N. Bróker Kft. panaszkezelési szabályzata
Az L.M.N. Bróker Kft. panaszkezelési szabályzata Jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban szabályzat ) a pénzügyi vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető
Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.
Tisztelt Ügyfelünk! A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatosan született jogszabályok (2014. évi XXXVIII. törvény, a 2014. évi XL.
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),
Általános szerződési feltételek. Mail Box 694 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
Általános szerződési feltételek a Mail Box 694 Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Postai közvetítői tevékenységi körére vonatkozóan Általános adatok A szolgáltatást nyújtó : Mail Box 694 Bt. Székhely:2030
Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek
Szilágyi Zita egyéni vállalkozó VIRTUÁLIS TÁMOGATÓ Szolgáltatásai Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételek I. Általános rendelkezések 1.1. Szilágyi Zita egyéni vállalkozó (székhely: 2000
VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet:
Általános tájékoztató, segítség a weboldal használatához (vásárlás, szállítás). VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: - a webes felületen (akár regisztráció nélkül is igénybevehető)
ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre
ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre A jelen Általános Szerződési Feltételek(továbbiakban: ÁSZF) kizárólagos
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL
Hartai Takarékszövetkezet 6326 Harta, Kossuth L. u. 31. ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen
Általános Szerződési Feltételek 1. Szolgáltató adatai. 2. Alapvető rendelkezések
Általános Szerződési Feltételek www.gajdosmeheszet.hu Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a Gajdos Méhészet, Gajdos Máté István egyéni vállalkozó (székhely: 4028 Debrecen, Szigligeti
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
1. SZ. MELLÉKLET ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK, MELYEK A GLS ÁÜF ILLETVE GLS CSOMAGPONT ÁÜF RÉSZÉT KÉPEZIK
1. SZ. MELLÉKLET ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK, MELYEK A GLS ÁÜF ILLETVE GLS CSOMAGPONT ÁÜF RÉSZÉT KÉPEZIK 1. CSOMAGKÉZBESÍTÉSSEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSEK 1.1. HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSSAL (POSTAI SZOLGÁLTATÁS)
Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház
1. Melléklet Kiegészítő Szolgáltatások
1. Melléklet Kiegészítő Szolgáltatások 1. A Szállítmányozó a A Szállítmányozó Díjszabása elnevezésű, 3. számú Mellékletben megszabott díjak ellenében a következő Kiegészítő Szolgáltatásokat nyújtja a Szállítmányozási
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,
A fuvarozási szerződés
További jogszabályok, adattárak, infók: www.stampede.hu XXXVIII. Fejezet (38.) A fuvarozási szerződés 6:257. [Fuvarozási szerződés] Fuvarozási szerződés alapján a fuvarozó a küldemény rendeltetési helyére
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) a Krecons Művészeti és Kulturális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Szervező )
Magyar Telekom. Minősített Időbélyegzés-szolgáltatás. Általános Szerződési Feltételek
Magyar Telekom Minősített Időbélyegzés-szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek Egyedi objektum-azonosító (OID):... 1.3.6.1.4.1.17835.7.1.2.11.3.11.1.6 Verziószám:...1.6 Hatályba lépés dátuma:..2010.06.20.
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére
Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,
MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes
FORTUNA FLOTTA LOGISZTIKA VECTRA-LINE LOGISZTIKA KFT. (ÁRAINK JÚLIUS 1-TŐL ÉRVÉNYESEK)
VECTRA-LINE LOGISZTIKA KFT. (ÁRAINK 2018. JÚLIUS 1-TŐL ÉRVÉNYESEK) Kinek ajánljuk ezt a szolgáltatást? Ha szeretnéd a meglévő szállítmányozásai feladataidat optimalizálni, vagy új partnereket országosan
PTK-1959. IV.törvény XLI. fejezet - A fuvarozás. 1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről
PTK-1959. IV.törvény XLI. fejezet - A fuvarozás 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről [Egységes szerkezetben a Ptk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelettel
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK /Ökocikli teherriksás szelektív hulladékelszállításra/ 1. A szerződő felek. 1.1. A szolgáltató
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK /Ökocikli teherriksás szelektív hulladékelszállításra/ 1. A szerződő felek 1.1. A szolgáltató Recobin Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) Székhelye: 6060 Tiszakécske, Rigó
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen
ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL
Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A jelen eljárási rend 2010. január 1-től hatályos a szabályzat 1. sz.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK - hatályos 2015. 03. 01. napjától -
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK - hatályos 2015. 03. 01. napjától - A T&G Health Kft. (azonosító adatok: székhely: 1015 Budapest, Ostrom u 16. fszt. 1., cégjegyzékszám: 01-09-879970, adószám: 13280484-2-41,
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.
2.2 Az ügyfél vagy a meghatalmazott helyett a nevükben érvényes meghatalmazás alapján eljáró képviselőjük is jogosult panasz benyújtására.
HATÁLYOS: 2010. július 1-től PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban Szabályzat ) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!
Gépjármű távfelügyeleti szolgáltatási szerződés
Az (Székhely H-2251 Tápiószecső, Deák Ferenc utca 32. Adószám: 11680235-2-13, bankszámla szám: Unicredit bank 10918001-00000107-91020006, bejegyezte: Fővárosi bíróság mint Cégbíróság: Cg.: 13-09-133542)
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és
1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1
OptiJus Opten Kft. I. 1959. évi IV. törvény 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről 1 A 2012.1.1. és 2012.3.31. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék XLI. Fejezet A fuvarozás
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
1. Melléklet Belföldi forgalomban továbbított Integrált posta küldemények díjszabása
1. Melléklet Belföldi forgalomban továbbított Integrált posta küldemények díjszabása Belföldi tarifa* Viszonylat Budapest-Budapest Budapest-vidék, illetve vidék-vidék Expressz szolgáltatás Díj 0,5 kg 2550
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Oney Magyarország Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: az Oney) a hozzá benyújtott panaszok ügyintézésének
Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat. Hatályos: augusztus 21-től
Pénzügyi Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2018. augusztus 21-től I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Bevezetés 1.1. A Magyar Posta Zrt. (székhely: 1138 Budapest Dunavirág utca 2-6., cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság
Vevő: az a természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, aki/amely a webes üzlettel adásvételi szerződést köt
Általános Szerződési Feltételek a www.aproalmok.com webes üzletben történő vásárlásra I. Általános információk 1.1. Az Eladó adatai A www.aproalmok.com webes bolt üzemeltetője: Veréb Csilla Székhely: 2112
Kenguru Boy Kft. Hatályos 2003. január 1-jétől
Kenguru Boy Kft. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Hatályos 2003. január 1-jétől 1 BEVEZETŐ... 4 1.1 SZOLGÁLTATÓ... 4 1.2 ÜGYFÉL... 4 2 A SZERZŐDÉS TÁRGYA... 5 3 SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE, MÓDOSÍTÁSA, MEGSZŰNÉSE...
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az Olimpia Szolgáltató Betéti Társaság befektetési aranytermékek forgalmazásával foglalkozó gazdasági társaság. I.2. A jelen Általános Szerződési
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT Alulírott Név:... Anyja neve:... Lakcím:... Mobil telefonszám:... E-mail cím:... Taj szám:... Adóazonosító jel:... Bankszámlaszám:... hozzájárulok, hogy a Veszprém Főegyházmegyei
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
Szállítási szerződés
Szerződés száma:: Szállítási szerződés mely létrejött egyrészről: a továbbiakban Vevő, másrészről az UNIVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1147 Budapest, Fűrész u.25. Adószám: 10316007-242 Bankszáma:
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
A Plazmaszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság Nyerj mozijegyet alkalmassági vizsgálatoddal a fehérvári Plazma Ponton nyereményjáték szabályzata
A Plazmaszolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság Nyerj mozijegyet alkalmassági vizsgálatoddal a fehérvári Plazma Ponton nyereményjáték szabályzata I. A nyereményjáték részvételi feltételei A nyereményjáték
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Hatály: 2018. november 1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) szabályozza a BETO Kft. (a továbbiakban: Megbízott ) és a vele szerződő partner
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata
A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban
Vámeljárások Szállítmányozás - Fuvarozás Gyakorlati példa alapján Oktatási anyag
Vámeljárások Szállítmányozás - Fuvarozás Gyakorlati példa alapján Oktatási anyag 2015. Március 25. Vámeljárások Szabad forgalomba bocsátás Árutovábbítás Vámraktározás Aktív feldolgozás Vámfelügyelet melletti
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata
BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ELFOGADVA: 2017. szeptember 12. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS: HATÁLYOS: 2017. szeptember.12. 1 Tartalom 1. Általános adatok, elérhetőség... 3 1.1. Vállalkozás
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
1016 Budapest, Krisztina körút 99. 2. em.; telefon: +361-224-0134; e-mail: info@creditover.hu; Cg. 01-10-047917; MNB engedély szám: H-EN-I-1180/2013; Bankszámlaszám: 11709002-2064569-00000000 CREDIT OVER
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az
UPS kiegészítő díjak és szolgáltatások
UPS kiegészítő díjak és szolgáltatások Kiegészítő szolgáltatás/költségtípus Kiegészítő, deklarált érték alapú kártérítés (Minden küldemény 19914HUF összeg határig biztosítva van) Leírás Csomagonként a
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Risk Partners Kft. Ügyfelei részére I. Panasz bejelentésének módjai 1) Szóbeli panasz a. Személyesen - Panaszügyintézés helye: 2120 Dunakeszi, Kertész u. 12. - Nyitva tartás:
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától)
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére (hatályos: 2017. január 1. napjától) 1 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nagykezdőbetűvel
A VÉDJEGYSZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI. Bevezető
A VÉDJEGYSZOLGÁLTATÁSOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Bevezető A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) értékesítő tevékenységeként az azt igénybe vevő
Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF)
Recobin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (továbbiakban: Recobin Kft.) Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban: ÁSZF) 1. Az ÁSZF alkalmazása 1.1. A Recobin Kft. szállításai és szolgáltatásai ha a
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Edenred utalványok megrendelésére, szállítására és elszámolására (továbbiakban: ÁSZF ) Hatályos: 2019.07.15. I. Fogalommeghatározások 1. Szolgáltató: az Edenred Magyarország
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
AZ AMERICAN EXPRESS SERVICES EUROPE LIMITED FIÓKTELEP, MAGYARORSZÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban: a Szabályzat ) célja, hogy biztosítsa az American Express
Transport-R Bt. Panaszkezelési szabályzat A közúti személyszállítási üzletszabályzatra vonatkozó szabályokról szóló 213/2012. (Vll. 30.) Korm. rendelet 26/A - ában foglaltak alapján a Transport-R Bt. mint
1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről
Aegon Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. 1. SZ. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ panaszok benyújtására szolgáló elérhetőségekről Panaszügyintézéssel foglalkozó szervezeti egység: Aegon Lakástakarék Zrt., Jogtanácsos
Ár: 3.735 Ft+Áfa/év. Ár: 7.485 Ft+Áfa/év
HOSZT ITYU-125 125MB web tárterület, 125Mb e-mail tárterület, Ár: 3.735 Ft+Áfa/év ITYU-250 250MB web tárterület, 250Mb e-mail tárterület, Ár: 7.485 Ft+Áfa/év ITYU-500 500MB web tárterület, 500Mb e-mail