BALOGH Kálmán emlékezete*
|
|
- Viktor Horváth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Födtani Közlöny 125/3^1, (1995) Budapest BALOGH Kálmán emlékezete* JÁMBOR Áron Dr. BALOGH Kálmán geológus, egyetemi tanár, szakmánk szeretett és tisztelt doyenje április 6-án, nyolcvanéves korában, tragikus körülmények között elhunyt. Hosszú szakmai életútja során, pár év kivételével, mindig szorosan a hazai geológia legnagyobb súlyú szervezetéhez, a Magyar Állami Földtani Intézethez kötődött, amelynek volt gyakornoka, osztályvezetője, igazgatója és végül tudományos tanácsadója is. * Elhangzott a közgyűlésen, III. 13-án.
2 202 Földtani Közlöny 125/3-4 Szakmai személyisége az Intézet elmúlt ötven évében a magyar geológia fejlődésének, eredményeinek egyik fő meghatározója volt, de részt vállalt a Magyarhoni Földtani Társulat, az egyetemi oktatás és a Magyar Tudományos Akadémia munkájából is. Elsősorban a hazai föld geológiai képződményeinek térképezésében, a térképek tartalmi és formai kérdéseinek kialakításában érvényesült befolyása, s ilyen értelemben az európai és az azzal azonos színvonalú 150 éves magyar földtani térképezés hagyományainak letéteményese, őrzője és haláláig annak kiváló művelője is volt. Kora előrehaladtával szűkülvén fizikai lehetőségei, belekezdett legnagyobb szakmai összesítő munkájába, a magyar nyelvű Szedimentológia könyv megírásába, s azt kiváló szervezéssel, példátlan szorgalommal és kitartással 12 év alatt végig is vitte. BALOGH Kálmán halála mindnyájunknak, akik egykor beosztottai, munkatársai, tanítványai, vagy csak rendszeres közvetlen kapcsolat nélküli kollégái voltunk, nagy hiányt okoz. Nem tudjuk többé megbeszélni vele szakmai problémáinkat, nem tudunk tőle tanácsot kérni munkánkhoz, vagy életünk egyéb kérdéseihez. Óriási szakmai tapasztalata, határtalan önzetlensége, erkölcsös embersége alapján valamit mindig tudott segíteni a hozzáfordulóknak. Ezért emlékét szívünkben mindvégig megőrizzük, de őrzik azt művei: könyvei, térképei, szakcikkei, amelyeket a geológusok még sok évtized múltán is eredményesen fognak használni. Azonban ezeknél is maradandóbb, bár rejtett emléket állított magának BALOGH Kálmán kollégái tudatának formálásával, amelyet szorosabb értelemben vett egyetemi oktatómunkájával, a vele folytatott szakmai eszmecserék során, továbbá a rábízott sok száz jelentés, szakcikk és térkép kéziratának lektorálásával, valamint lektori véleményének a szerzővel való részletes megbeszélésével ért el. BALOGH Kálmán nem volt könnyű főnök, sőt könnyű munkatárs sem, mert nagyon magasra tette a mércét szakmai, szorgalmi és erkölcsi szempontból egyaránt. Viszont a legtöbbet mindig saját magától követelte terepen és irodában is, annak ellenére, hogy fizikuma felmentést adott volna számára a példamutatás alól. Rendkívüli akaraterejével leküzdötte testi nehézségeit, mert világosan látta: kiváló geológus csak az lehet, aki terepen ismeri meg a földtani képződményeket, és lankadatlan szorgalommal dolgozik. Kiváló főnök, nagyszerű szakmai vezető volt, mert beosztottaival igazságosan bánt, a munkát és annak ellenértékét mindig önzetlenül osztotta el, segítőkész volt mindenkivel szemben, a feladatot mindig egyértelműen adta ki, szavát soha nem másította meg, és munkatársait igyekezett megvédeni mindenféle külső, rossz hatás ellen. A becsületesen, szorgalmasan dolgozó kollégáit szakmai téren is erőteljesen támogatta. így sokan köszönhetik neki, hogy megtanultak pontosan, magyarosan fogalmazni, elsajátították a földtani térképezés mesterfogásait, továbbá azt, hogy mit várhat a terepgeológus a laboratóriumi anyagvizsgálatoktól, hogyan kell azok adatait értékelni, hogyan kell jó földtani szelvényt szerkeszteni, és miként kell jó földtani jelentést készíteni. Megtanította mindazt munkatársai-
3 ]ÁMBOR к.: BALOGH Kálmán emlékezete 203 nak, ami a geológus jó munkájához elengedhetetlen, és amit sehol máshol nem oktattak és nem oktatnak többnyire ma sem. Tóbb tucat szakember tartozik hálával BALOGH Kálmánnak, amiért bíztatta őket egy-egy feladat megoldására, szakcikk, doktori, vagy éppen kandidátusi disszertáció elkészítésére, és tanácsaival közben is segítette munkájukat. Személyiségének hiányát sokáig fogják egykori kollégái és az egész magyar geológia érezni. így fájó szívvel búcsúzunk tőle most is. A nagy veszteséget érezve több száz egykori munkatársa, tanítványai, tisztelői és családtagjai kísérték utolsó útjára április 25-én az óbudai (békásmegyeri) Tamás utcai urnatemetőben, ahol családja nevében BERKES! Gábor református lelkész, egykori egyetemi társai nevében SzÉKYNÉ FUX Vilma, a Magyar Állami Földtani Intézet részéről JÁMBOR Áron, a Magyarhoni Földtani Társulat nevében BÉRCZI István elnök, egykori tanítványai közül pedig KOVÁCS Sándor búcsúztatta. Mérlegre téve BALOGH Kálmán földi útját, bizton mondhatjuk: összességében nagyon küzdelmes, de teljes élete volt október 19-én született Kolozsvárott. Édesapja művelt, tankönyveket író főiskolai tanár volt december 24-én, mivel nem volt hajlandó felesküdni a hódító román államra, a BALOGH család az addigra egy élet munkájával megteremtett szép családi házából menekülni kényszerült. Tehervagonjuk Debrecenben, ahova az új, határos területekről sok tízezer magyar menekült, a Miklós utca-végi vágányon hónapokig az otthonuk volt. Édesapja sokat foglakozott kései, betegségekkel küszködő, legkisebb fiával. Nagy sétákra vitte, a magántanulói vizsgákra б készítette fel, természet-szeretetet ébresztett benne Csobajon (Tisza melletti kis falu), az anyai nagyszülőknél töltött nyarakon. Édesapja tartalék energiáit a nehézségek felőrölték ban, egy fenyegető tűzvész elhárítása után szívrohamban, 55 éves korában váratlanul meghalt. Édesanyjának az árván maradt négy fiúgyermek közül hármat özvegyi nyugdíjából kellett felnevelnie. A gyerekek nagyon korán kaptak leckét az emberi helytállásból és a létért való küzdelemből. BALOGH Kálmán között a debreceni Miklós-utcai evangélikus elemi népiskolába járt, majd kiváló tanulmányi eredményei alapján felvették a híres Debreceni Református Gimnáziumba, ahol elejétől végig kitűnő előmenetelt mutatott föl, s 1933-ban jelesen éretségizett, annak ellenére, hogy gimnáziumi tanulmányai során rendszeresen kenyérkeresetre kényszerült. Gyengébb és tehetősebb tanulótársait korrepetálta, mert a családnak szüksége volt minden fillérre a megélhetéshez ban közvetlenül az érettségi után bekerült a debreceni Tisza István Tudomány Egyetem bölcsészkarára, ahol apja nyomdokaiba lépve a természetrajzföldrajz tanári szakot végezte el ban kapta meg kitűnő minősítésű tanári diplomáját ben a Református Kollégium tanítóképzőjének óraadó tanáraként dolgozott szeptembere-1939 áprilisa között a Tisza István Tudomány Egyetem Ásvány-földtani Intézetének előbb díjtalan, majd díjas gyakornoka, május 1 -tői április 30-ig pedig tanársegédje volt.
4 204 Földtani Közlöny 125/3-4 Itt, az egyetemen találkozott későbbi egész életútját döntően befolyásoló mesterével, szakmánk egyik legkiválóbb személyiségével, TELEGDI ROTH Károly geológus professzorral, akinek biztatására a tanári pálya helyett a geológus hivatást választotta. Annak ellenére, hogy az orvosok gyenge szíve miatt még a katonai szolgálatra is alkalmatlannak nyilvánították ben summa cum laude minősítéssel védte meg "Adatok Pelsócardó környékének földtani viszonyaihoz" című geológus doktori disszertációját földtan, őslénytan és ásvány-kőzettan tárgyakból. TELEGDI ROTH Károly professzor javaslatára május elején Budapestre jött, ahol május 1-től július 14-ig a Természettudományi Múzeum Föld- és Ásványtárában gyakornokként dolgozott, de fizetését már ekkor is a Földtani Intézettől kapta július 15-től július 31-ig egyfolytában a Földtani Intézetben dolgozott. Szervezetileg ugyan három különböző intézmény munkatársaként, de között a Gömör-Tornai Karszt hegység l: es földtani térképezését végezte ben és 1943-ban néhány hónapon keresztül az ideiglenesen visszakerült erdélyi Mezőség földgázterületein felvételezett. Térképező munkája során б is felismerte, hogy a hazánkban még ekkor is divatos rétegharántolásos felvételezési módszer már túlhaladott, helyette a réteghatár követéses rendszert alkalmazta, s később munkatársait is erre tanította meg második felében a világháború őt is elérte. Korábbi mentessége ellenére behívták a Térképészeti Intézetbe, és előbb a Dunántúlra (Balatonarácsra), majd - az egész térképészeti intézettel együtt - Németországba vezényelték elején már Ausztriában egész egységével amerikai fogságba esett. Ő többekkel nyár elején az első adódó lehetőséget kihasználva visszatért Magyarországra, és ismét bekapcsolódott a Földtani Intézet munkájába. Előbb a Tokaji-hegységbe küldték ki térképezni, majd ben a Vízföldtani Osztály vezetésével bízták meg. Közben 1947-ben megnősült. Feleségül vette KEREKES Irén vöröskeresztes intéző testvért, kedves intézeti kollégájának, KEREKES Józsefnek a húgát ban a Borsodi miocén medence Sajó-Bódva közötti részén végzett es földtani térképezést, az itteni szarmata és helvéti barnakőszéntelepek kutatási lehetőségeinek tisztázása céljából között a vasércbányászat fejlesztése érdekében - PANTÓ Gáborral együttműködve - a Rudabányai-hegység es földtani térképét készítették el. Eközben fedezte fel a területen a felsőpermi korú perkupái gipsz-anhidrit telepet ben megszületett Kálmán, majd 1951-ben Gábor fia is. Évtizedes felvételező munkája az Aggtelek-Rudabányai-hegység triász és a Borsodi-medence neogén képződményei rétegtani, kifejlődési, fejlődéstörténeti és gazdaságföldtani kérdéseinek a tisztázását eredményezte. A triász képződmények rétegtanában elért eredményei alapján már 1950-ben megkísérelte a Bükk rétegtanának ellentmondásait feloldani. Sikerrel! Hámor környékének részletes térképezése során felismerte az észak-bükki triász összlet
5 JÁMBOR к.: BALOGH Kálmán emlékezete 205 átbuktatott voltát, és néhány rendkívül szerencsés ősmaradványlelet segítségével nem csak az itteni triász formációk helyes sorrendjét, hanem lényegében még ma, a részletes Conodonta vizsgálatok után is helytálló korbesorolásukat is tisztázta, hangsúlyozva egyúttal az aggteleki, a rudabányai és a bükki triász képződmények hasonlóságát és eltéréseit. Szakmai sikereit méltányolva 1952-ben kinevezték az Intézet Térképező Osztályának vezetőjévé, és december 31-én a Magyar Tudományos Akadémia a földtudományok kandidátusává minősítette január 15-én kinevezték a Földtani Intézet igazgatójává, de, mint egymásután gyorsan leváltott elődei, az akkori - ma már teljesen indokolatlannak tűnő - politikai indíttatású elvárásoknak ő sem felelt meg. így július 15-én őt is leváltották. E rövid kitérő után örömmel tért vissza térképező munkájához. Szíve szerint ugyan a Bükkben szeretett volna tovább dolgozni., de a nehézipar fejlesztési igényeinek elóbbresorolása miatt a Mecsek liász kokszolható feketekőszénvonulatának részletes térképezését bízták rá ban - átlátva az ország földtani felvételeinek helyzetét és a gazdasági igényeket - kezdeményezte a hegy- és dombvidéki területek egységesített földtani térképeinek a megszerkesztését. A munka megindult, és később ezek a lapok adták az 1: es, az 1: es, sőt részben még az l: es országos földtani térképek alapját is ben a Mecsekben végzett sikeres térképező munkájáért megkapta a "Földtani kutatás kiváló dolgozója" kitüntetést között lehetőséget kapott bükk-hegységi térképező munkájának folytatására. Óriási ütemet diktálva a terepi és az értékelő munkában egyaránt, 1959 végén befejezte "A Bükk-hegység földtani viszonyai" című disszertációját, és azt 1961-ben védte meg. Ennek alapján a Magyar Tudományos Akadémia "a földtudományok doktorává" minősítette. Említésre méltó az akkori földtani térképezés időbeosztása: terepmunka április elejétől október végéig, közben összesen kettő vagy három alkalommal a család meglátogatása, közlekedés gyalog, kerékpáron vagy szekéren. Egészséges, de embert próbáló életmód. Ezzel egyidőben megkezdte az ország l: es földtani térképeinek és a hozzájuk tartozó magyarázóknak a szerkesztését április július 31. között az Intézet Térképszerkesztő Osztályának vezetője volt. Kezdeményező, úttörő és irányító munkája alapján az ország es földtani térképsorozatának elkészülésében övé a fő érdem. Mindemellett a Magyarhoni Földtani Társulatban is aktívan tevékenykedett tól 1995-ig a Választmány tagja, között a Társulat alelnöke volt től az MTA Geológiai Tudományos Bizottsága tagjaként a tudománypolitika alakításában is részt vállalt között a Nemzetközi Mezozóos Bizottság titkári teendőit látta el, és az as tanévben külső előadóként az Eötvös L. Tudományegyetemen földtant és őslénytant oktatott július 31-én megvált a Földtani Intézettől és október 31-ig a szegedi József Attila Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszékének vezető egyetemi tanára volt. Itt a példamutató és a hallgatóknak széles látókört biz-
6 206 Földtani Közlöny 125/3-4 tosító oktató munkán túl részt vállalt a széles értelemben vett környezet földtani kutatásában. Nem elégedett meg azonban a felszínközeli rétegek vizsgálatával, hanem a kőolajipar vezető geológusainak megbízásai alapján az egész kainozóos medencekitöltést és annak paleozóos-mezozóos aljzatát is a tanszék munkatársainak érdeklődési és vizsgálati körébe vonta. Itt vezette be a paleo-mezozóos rétegtanunkban oly sok látványos sikert hozott Conodonta vizsgálatokat között a Földtani Társulat Alföldi Szakosztályának elnökeként szervezte az Alföldön született szakmai újdonságok bemutatását. A hazai szedimentológiai eredmények társadalmi fórum előtti megvitatását két alkalommal is kezdeményezte, illetve lehetővé tette. Sokirányú tevékenysége mellett eddigi térképezési tapasztalataira, a szénhidrogénkutató fúrások maganyagának vizsgálatára és a nemzetközi szakirodalom tanulmányozására támaszkodva megkezdte egy magyar szedimentológia-könyv anyagának összegyűjtését. Elismerten sikeres munkát végzett a tanszéken, de ennek és kérésének ellenére október 31-ével, alkotóereje teljében nyugdíjba kényszerítették. Családja szeretetteljes támogatása és a Földtani Intézetbeli sok régi kedves munkatársa segítsége lehetővé tette számára a nehézségek leküzdését. Az Intézet már november 1 -tői nyugdíjas tudományos tanácsadóként, jelképes ellenszolgáltatásért alkalmazta. Itt két fő feladatot vállalt magára. Egyrészt az Észak-magyarországi Osztály munkatársainak felvételezési, feldolgozó és szintetizáló munkáját segítette, másrészt nagy lendülettel - tizennyolc kollégáját bevonva a megoldásba - folytatta és kiteljesítette a magyar szedimentológiakönyv megírására irányuló tevékenységét. A sok közreműködő ellenére, a háromkötetes nagy mű elkészítésében az oroszlánrészt б vállalta. A fejezetek többségét önállóan б írta. A szerzőtársak szövegének végső megfogalmazását, a táblázatok, ábrák, fotók kiválasztását, formatizálását, az egész anyag tisztázati gépelését, nyomdai szerkesztését, a nyomdából kikerülő anyag első és második korrektúrázását mind б végezte el. S a kötetek kiadásához nagyrészt a pénzt is neki kellett megszereznie. Szűkebb értelemben vett szakmai munkája mellett között elvállalta az MTA Geológiai Tudományos Bizottsága elnökének tisztét is. Irányítása alatt magas színvonalú beszámolók készültek a hazai földtani kutatások majdnem mindegyik ágáról. így a bauxit-, a kőszén-, a szénhidrogén- és általános földtani kutatásokról és az oktatás egyes kérdéseiről is. A bizottságban folytatott eszmecserék alapján született határozatok és megállapítások eredményesen segítették elő a kutató munkálatok problémáinak megoldását. Összességében véve nyugdíjas létének két évtizedében is sikeres alkotómunkát végzett, bár közben igen nagy csapás érte az eddig szilárd hátteret biztosító családi bázis felől: május közepén felesége váratlanul elhunyt. Hónapokig tartott, amíg újra korábban vállalt feladatai felé tudott fordulni, de ekkor meg napi órás munkában talált vigaszt maga számára. Közben 1986-ban a Magyarhoni Földtani Társulat közgyűlése egyhangúlag tiszteleti tagjai közé választotta, és 1993 szeptemberében az MTA Elnöksége
7 JÁMBOR Л.: BALOGH Kálmán emlékezete 207 magasszintű oktatói tevékenységének elismeréseként az Eötvös-koszorú kitüntetésben részesítette. Élete nagy műve a "Szedimentológia", a harmadik kötet évi megjelenésével kiteljesedett. Néhány hónapos megérdemelt pihenés után elkezdte családja és saját maga életútjának a feldolgozását, sokat foglalkozott az unokáival. Egyidejűleg ismét egyre több szakmai véleményező-szervező feladatot vállalt július közepén a Bükkbe vezetett szakmai kiránduláson, egy meredek oldal megmászása okozta kisebb fizikai erőfeszítés után szívinfarktust kapott. Ez kora délután történt, de б palástolta a bajt, és mintha mi sem történt volna, folytatta a terepbemutatást. Orvoshoz csak másnap délután került, miután már otthon ismét rosszul lett. Ekkor Gábor fia hívta ki a mentőket, akik azonnal kórházba szállították. A késlekedés ellenére sikerült megmenteni életét. Néhány hónapos pihenés, fizikai és lelki rehabilitáció után már ismét a "régi" volt. Valószínűleg csak látszatra. Bejárt ismét az Intézetbe, folytatta a családi emlékek rendezését, tartotta a kapcsolatot barátaival, kollégáival, részt vállalt a Földtani Intézet alapítása 125 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Ekkor kapta meg - harmadmagával - a Magyar Állami Földtani Intézet Arany Emlékplakettjét március 10-én a Köztársasági Elnöki Hivatal értesítette, hogy kiváló munkájának, a "Szedimentológia" könyvnek a megírásáért a Magyar Köztársaság a magyar tudósnak kijáró legnagyobb elismerésben, Széchényi Díjban részesítette, és kérték, jelenjen meg március 15-én a Parlamentben a kitüntetés átvétele végett. Eleget tett a megtisztelő meghívásnak és március 15-én a Széchényi Díj átvételére való várakozás közben érte a második szívinfarktus. Az orvosok a helyszínen, majd a kórházban is visszahozták a klinikai halálból, de igazán segíteni már nem tudtak rajta. Eszméletének visszanyerése nélkül, április 6-án elhunyt. És most, mielőtt a hagyományoknak megfelelően publikációs listáját közreadnám, egy BALOGH Kálmán szakemberségére jellemző történetet kell elmondanom július 30-án bejött intézeti szobámba, és átadta nekem az alant következő publikáció-jegyzéket, mondván: "én már nem fogok több cikket írni, könyvet meg különösen nem. Ha Isten, meg az olajosok segítenek, akkor a Szedimentológiának a 2. és 3. kötete is rövidesen megjelenik, és ezzel én befejeztem szakirodalmi tevékenységemet. Amikor majd meg kell írnod a nekrológomat, ne neked kelljen bogarászni az irodalomban a publikációim után. Ez a lista teljes, csak a Szedimentológia II. és III. kötetének oldalait kell kiegészítened, és így nem sok munkád lesz vele a továbbiakban, s legalább olyan lesz a lista, amilyennek én szeretném." Azt válaszoltam: "Ne siesd el Kálmán Bátyám, mert senki sem kerülheti el a véget, és többnyire előbb jutunk oda, mintsem szeretnénk." "Jó-jó" - mondta - " tedd csak el. Nem siettetek ezzel én semmit, de így lesz ez jó mindkettőnknek!"
8 208 Földtani Közlöny 125ß-i Kérésének természetesen eleget tettem. így a mellékelt publikációs listából csak az a. pont 10. és 11. tétele az én kiegészítésem. A többit BALOGH Kálmán készítette el és hagyta az utókorra, ezzel is példátlan lelkiismeretességről, pontosságról és a jó munkában való hitről téve tanúbizonyságot. Tisztelettel és köszönettel hajtok fejet emléke előtt. Dr. BALOGH Kálmán szakirodalmi munkássága a./ Könyv, egyetemi jegyzet, monográfia 1. A Föld és az élet fejlődése. Ipari technikumok számára. Tankönyvkiadó, Budapest, p., 247 ábra. 2. Föld- és őslénytan. Ipari technikumok számára. Műszaki Kiadó, Budapest, 1978., 231 p., 247 ábra. (15. kiadás) 3. A Bükkhegység földtani képződményei - MÁFI Évk. 48/2. Budapest, pp mell., 128 ábra, 10 táblázat, 24 elemzési táblázat, bibi. 4. (RÓNAI Andrással): L-34-III. Eger. Magyarázó M.o es földt. térképsorozatához. MÁFI, Budapest, 1965., 173. p., 27 ábra, 25 táblázat, bibi. 5. (BARTKÓ Lajossal): M-34-XXXII. Salgótarján. Magyarázó M.o es földt. térképsorozatához. MÁFI, Budapest, p., 23 ábra, 16 táblázat, bibi. 6. (MOLNÁR Bélával): Földtani és őslénytani gyakorlatok. JATE, Szeged, 1972., 304 p. 7. Földtani térképszerkesztési gyakorlatok. JATE, Szeged, p., 50 feladatlap. 8. (RADÓCZ Gyulával és RÓNAI Andrással): M-34-XXXIII. Miskolc. Magyarázó M.o es földt. térképsorozatához. MÁFI, Budapest, p., 52 ábra, 43 táblázat, bibi. 9. Szedimentológia I. Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 70 A/5 ív, 645 szövegközti ábra, 18 ff. és 4 színes tábla, 63 táblázat. 10. Szedimentológia II. Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 44,5 A/5 ív, 316 szövegközti ábra, 37 ff. és 8 színes tábla, 64 táblázat. 11. Szedimentológia III. Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 50,5 A/5 ív, 369 szövegközti ábra, 17 ff. és 4 színes tábla, 63 táblázat. b./ Cikk nemzetközi szaklapban 1. Die Tektonik des eisenerzführenden Gebirgszuges von Rudabánya - Geologie, Berlin. Î pp (PANTÓ Gáborral): Mesozoikum severního Madarska a prilehlych casti Jihoslovenkého krasu - Sbornik úst. úst. geol. Praha. 20., pp , 1 térkép, 2 szelvénytábla. 3. A triász címszavak szövege a Lexique stratigr. international. 1. Europe, 9. Hongrie, Paris számára. (1. kiadás) 4. (VÉGH Sándorral és Sándornéval): Trias de Hongrie - Mémoires du BRGM, Paris, 1963., - 15., pp. 455^168, 13 ábra. 5. Znacsenie verhnepaleozojszkih i triaszovüh obrazovanij gor Bjukk v Karpatszkom Basszejne - V-iéme Congrès sept Assoc. Géol. Carpato-Balkanique, Bucarest, 3., 1, 1963., pp. 43^7. 6. (BARABÁS Andorral és MAJOROS Györggyel): Der heutige Stand der Kenntnis des Karbons und Perms in Ungarn - Veröffentl. d. Zentralinstituts f. Physik der Erde, 14., 2, Potsdam, 1973., pp , 4 táblázat, 4 ábra. 7. (KÓRÖSSY Lászlóval): Hungarian Mid-Mountains and Adjacent Areas. In: Tectonics of the Carpathian-Balkan Regions. Bratislava, 1974., pp , 9 ábra, 3 táblázat.
9 /Лмвок Á.: BALOGH Kálmán emlékezete Kurzfassung der triassischen Stratigraphie in Ungarn. In: Die Stratigraphie d. Alpin-mediterr. Trias. Symposium Wien, Mai Springer-Verlag, Wien - New York, 1974., pp , 1 táblázat hazai triász formáció jellemzése. In: Lexique Internat. Vol. I. Europe. Fase. 9. Hongrie. Paris, 1978., (2. kiadás). 10. (ANTAL Sándorral): Über die Lithologie und Alter der Nagyvisnyó Formation (Oberperm, Bükk-Gebirge, Nordungarn). In: Permian of the West Carpathians. Geol. ústav Dionyza Stura, Bratislava, 1980., pp , 8 ff. fényképtábla. 11. (Több társszerzővel): Report on the Activities of the Triassic Working-Group in Hungary. In: Veröffentl. d. Österreich. Nationalkomitees f. d. Internat. Geol. Correlat. Programme Project Nr. 73/I./4. Triassic of the Tethys Realm - Schriftenreihe d. Erdwiss. Kommiss. Bd. 5., pp , 8 ábra. Springer-Verl., Wien - New York, Review of the Paleozoic-Mesozoic of North Hungary - Annuarul Inst, de Geol. si Geofizica, 59., pp. 39^16., Bucuresti, Problems of the origin of the pre-tertiary great tectonic units of Hungary - Annuarul Inst, de Geol. si Geofizica, 60. pp , Bucuresti, Historical Review of Conceptions Referring to the Pannonian Mass - Geol. práce. Správy 58., Bratislava, pp , 16 ábra. 15. (H. KozURral és P. PELlKÁNnal): Die Deckenstruktur des Bukkgebirges - Geol. Paläont. Mitt. Innsbruck, , pp , 2 ábra, 1 táblázat. с/ Cikkek honi szaklapokban : Adatok Pelsócardó környékények földtani ismeretéhez-tisia, , 1 színes térképpel - Debrecen : Szilice környékének földtani viszonyai - MÁFI Évi Jel , 1 ff. térképpel. Budapest : A szovátai Medve-tó - Beszám. a MÁFI vitaülés munk.-ról. 7., 1-2, pp Budapest : A MÁVAG diósgyőri forrásfoglalása - Hidrol. Közi. 27., pp , 1 ff. térképpel. Budapest : Adatok a tágabb értelemben vettszilicei fennsík délnyugati részének földtani ismeretéhez - MÁFI Évi Jel , 2, pp , 1 ff. térképpel. Budapest : Adatok a Gömör-Tornai Karszt geológiájához - Beszámoló a MÁFI vitaülés munk.-ról. 10., pp , 2 ff. szelvénytábla. Budapest : A Bódva és a Sajó közötti barnakőszén terület földtani viszonyai - Földt. Közi. 79., pp : Az észak-magyarországi triász rétegtana - Földt. Közi. 80., pp Budapest : Szentgerice környékények földtani viszonyai - MÁFI Évi Jel , 2, pp , 1 ff. térképpel - Budapest : A jolsvai strandforrás - Hidrol. Közi. 30., pp és 75., 79., 1 ff. térképpel. Budapest : Adatok Beszterce környékének földtani viszonyaihoz -MÁFI Évi Jel. Î943., 2., pp , 1 ff. térképpel. Budapest : (SZEBÉNYI Lajossal): Pálháza (Abaúj-Töma vm.) környékének földtani viszonyai - MÁFI Évi Jel. 1945/47., 2, pp , 1 ff. térképpel. Budapest : Hámor környékének tirász rétegei - Földt. Közi. 81., pp ,1 ff. térkép, 1 szelvénytábla : A Gömör-Tornai Karszt déli szegélye - МАИ Évi Jel. 2944, pp : Rudabánya környékének földtana - MÁFI Évi Jel 1948., pp , 1 ff. térkép. Budapest : (PANTÓ Gáborral): A Rudabányai-hegység földtana - MÁFI Évi Jel , pp , 1 színes földtani térkép. Budapest : A rudabányai vasércvonulat hegységszerkezete - MTA Műszaki Tud. Oszt. Közlem. 5., pp. 3-9, 1 térkép, 1 szelvénytábla. Budapest : Földtani tanulmányok Pelsóc (Plesïvec) környékén (1942.), továbbá Bódvaszilas és Jósvafő között (1943.) - MÁFI Évi Jel. Î943. befejező rész, pp , 2 színes földt. térkép. Budapest.
10 220 Földtani Közlöny I15ß : Földtani vizsgálatok az északborsodi triászban - MÁFI Évi Jel , pp , 1 térképmell. Budapest : Répáshuta környékének földtani vizsgálata - MÁFI Évi Jel. Î952., pp , 1 ff. térképmelléklet. Budapest : (PANTÓ Gáborral): Földtani vizsgálatok Nekézseny környékén - MÁFI Évi Jel , 1. pp , 1 szelvénytábla. Budapest : (Balkay Bálinttal, lmreh Lászlóval és Kilényi Tamással): A pécs-komlói feketekőszén-vonulat (Mecsek hegység) szerkezeti vázlata - MÁFI Évi Jel , pp Budapest : (PANTÓ Gáborral): Észak-magyarország mezozoós hegységet (Gömöri Karszt, Rudabányai-hegység, Bükk hegység) - In: Kirándulásvezető a magyarországi Mezozoós Konferencia résztvevői számára. Felsóokt. Jegyzetellátó Váll. Budapest, pp MÁFI kiadása : Az észak-magyarországi mezozoikum - MÁFI Évk. 49., 2, pp Budapest : Das Mesozoikum Nordungams - Annal. Inst. Geol. Hung. 49., 2, pp Budapest : (KóRÖSSY Lászlóval): Tektonische Karte Ungarns im Maßstabe 1: Acta Geol.Ac. Sei. Hung., 12., 1-4., pp , 1 színes térképmelléklettel. Budapest : The lsopachyte Map of the Oligocène of North Hungary - Acta Min. Petr. 20., 1, pp , 6 ábra, 1 térképmell. Szeged : (BARABÁS Andorral): The Carboniferous and Permian of Hungary - Acta Min. Petr. 20., 2, pp , 4 ábra, 1 táblázat. Szeged : Sedimentary Features ot the Trangressive Neogene Sequences of the Southern Great Hungarian Plain - Acta Min. Petr. 21., 1, pp Szeged : A Review of the Triassic in Hungary - Acta Min. Petr. 2Î., 1, pp ,1 táblázat. Szeged : A dél-alföldi neogén transzgressziós rétegsorok üledékjegyei - Földt. Közi. 303., 3-4, pp , 10 ff. fényképtáblával : Az üledékes kőzetek ritmicitása - A MTA X. Oszt. Közlem. 8., 3-4, pp Budapest : Pelecypods fron the Late Triassic of the South-Gemericum 1. - Acta Min. Petr., 22., 2, pp Szeged : (KOVÁCS Sándorral): Sphinctozoa from the Reef Fades of the Wetterstein Limestone of Alsóhegy-Mount (South Gemericum, West Carpathians, Northern Hungary - Acta Min. Petr., 22., 2, pp Szeged : A magyarországi triász korrelációja - Általános Földt. Szemle, 35., pp. 5-44, 5 nagy rétegtani táblázattal. Magyarh. Földt. Társ., Budapest : Correlation of the Hungarian Triassic - Acta Geol. Acad. Sei. Hung , pp. 3-48, 3 nagy rétegtani táblázat. Budapest : (KOVÁCS Sándorral): A Szőlósardó 1. sz. fúrás - МАИ Évi Jel , pp , 3 ff. fényképtábla, 1 szelvénymell. Budapest : A Rudabányai-hegység problémái - Földt. Kutatás, 25., 2, pp Budapest : (H. KozURral): The Silurian and Devonian in the surroundings of Nekézseny (Southernmost Uppony Mts, Northern Hungary) - Acta Min. Petr. 27., pp , 2 ábra, 3 táblázat, 7 ff. fényképtábla. Szeged : A Brief History of the Stratigraphical and Palaeontoligical Research in Hungary. In: Rock, Fossils and History. XIHth Symposium of INHIGEO, Pisa - Padova, Italy, pp Hung. Geol. Society, Budapest : A magyar rétegtani és őslénytani kutatás rövid története - Őslénytani Viták, 35., pp Magyarh. Földt. Társ., Budapest. Egyéb cikkek honi szaklapokban : Geológus diploma - Földt. Közi. 73., pp : A graptolithok - Földtani Értesítő (Új folyam), 6., pp Budapest : VADÁSZ E: Kőszénföldtani tanulmányok (Ismertetés) - Földt. Közlöny 73., pp : Módosított szögfelrakó hazai előállítása - Földt. Közi., 80., p Budapest : (PANTÓ Gáborral): Intézeti jelentés az évről - MÁFI Évi Jel , pp Budapest.
11 JÁMBOR к.: BALOGH Kálmán emlékezete m : SCHMIDT Б. R: Közép- és szigethegységeink szerkezeti kialakulásának geomechanikai alapjai (Ismertetés) - Földt. Közi. 82., 1-3, pp : Kirándulások a Dél- és Keleti Alpokban - Földt. Közi. 89., pp : VADÁSZ E: Magyarország földtana (ismertetés) - Földt. Közi. 90., pp : A montpellier-i triász kollokvium - Földtani Közi. 91., p : Kolokvium na temat triasu Francji i obszarów sasiadujacych - Przeglad Geol., 103., 9, p.557. Warszavva : Földtani kirándulás az Upponyi- és a Bükk hegységben - Magyarhoni Földt. Társ. 27 p., 1 térkép, 2 szelvény. Budapest : A karbon, perm és tirász címszavai. In: Természettud. Lexikon, 1-6. Akadémiai Kiadó, Budapest : Lektori vélemény SZÉNÁS György: A Kárpát-medence kéregszerkezete a földtan és a geofizika tükrében c. tanulmányáról - Geofiz. Közlem. 17., 4, pp : Geologischer Führer der Schweiz. 2. kiadás (Ismertetés) - MTA X. Oszt. Közlem., 3., pp Budapest : A Földtani Intézet 100 éve - rétegtani sfkon. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet, pp МАЯ, Budapest : Dr. SCHRÉTER Zoltán emlékezete - Földt. Közi. 100., pp Dr. NOSZKY Jenő emlékezete - Földtani Közi. 100., pp : The Three Decades ot the Department of Geology, Attila József University, Szeged - Acta Min. Petr. 20., 1., pp Szeged : Kózetszerkezet és üledékfácies. In: Az üledékes petrológia újabb eredményei. - Az áprilisában Szegeden rendezett tanfolyam előadásai, -pp Magyarh. Földt. Társ., Budapest : BARTHA Ferenc et al: A magyarországi pannonkori képződmények kutatásai (Ismertetés) - Földt. Közi. 102., 2., pp : A rétegtani és ősföldrajzi szemlélet megújhodásának világképépítő szerepe - MTA X. Oszt. Közlem. 5., 3-4. pp Budapest : Dr. GÉCZY Barnabás: Ősnövénytan (Ismertetés) - Földt. Közi. 103., 2., pp : World-Concept-Forming Role of the Renewal the Stratigraphical and Paleogeographical Approach - Acta Geol. Ac. Sei. Hung. 17., 1-3, pp Budapest : Dr. PANTÓ Gábor ( ) - Bányászati és Kohászati Lapok. Bányászat, 106., p Budapest : Dr. FÖLDVÁRI Aladár emlékezete - Földt. Közi. 104., 4., pp : Hozzászólás a MTA évi közgyűlésével kapcsolatos nyilvános osztályülésen - MTA X. Oszt. Közlem. 7., 3^1. pp Budapest : KOLLÁROVÁ-ANDRUSOVOVÁ, V. - KOCHANOVÁ, M: Molluskenfauna des Bleskovy pramen bei Dmava (Nor, Westkarpaten) (Ismertetés) - Földt. Közi. 104., 4, pp : KAHLER, F: Fusuliniden aus T'ien-Schan und Tibet mit Gedanken zur Geschichte der Fusuliniden-Meere in Perm (Ismertetés) - Földt. Közl. 105., 3., pp : KAHLER, F: Fusulinids from T'ien-Shan and Tibet with Concepts Concerning the Histori ot the Fusulinid-sea during the Permian (Ismertetés) - Acta Min. Petr. 22., 1., pp Szeged : A Földtani Tudományos Bizottság munkaterve - MTA X. Oszt. Közlem. 9., 1-2. pp Budapest : Felszólalás a MTA évi közgyűlésével kacsolatos nyilvános osztályülésen - MTA X. Oszt. Közlem. 10., 3^1. pp Budapest : A földtan helyzete Magyarországon - MTA X. Oszt. Közlem. 11., 1-2, Budapest : 50 éves TELEGDI ROTH Károly "Magyarország geológiája" - Földt. Közl. 110., 2, pp : FÖLDVÁRI Aladár és a Magyar Állami Földtani Intézet ( )- A Nehézipari Műszaki Egyetem Közlem. I. sorozat, Bányászat 29., 1-2, Miskolc : ROZLOZSNIK Pál életműve - MTA X. Oszt. Közlem. 14., 2-4., pp Budapest : ROZLOZSNIK Pál életműve, születésének 100. évfordulóján - Földt. Közl. 112., 1., pp : Zoltán SCTTRÉTER ( ). In: Rock, Fossils and History, pp , 1 ff. fényképtábla. Hung. Geol. Soc, Budapest.
12 212 Földtani Közlöny 125/ : TELEGDI ROTH Károly. In: Ki kicsoda I., pp Budapest : BÁRDOSSY György: Karsztbauxitok. Bauxittelepek karbonátos kőzeteken - Acta Min. Petr. 24., 1., pp Szeged : Elmélkedés egy anyagvizsgálati tanulmány felett - Földt. Közi. 108., Supplementum, pp : Válasz SZÁLAI Tibornak "A varisztikus törzs és a bükki tengeri felsőkarbon, perm és triász" c. cikkére - Ált. Földtani Szemle, 12., pp Budapest : Beszámoló a pozsonyi Földtani Intézet által rendezett "Permian of the west Carpathians" с. szimpóziumról (1979. VIII ) - Földt. Közi. 110., 3-4. pp : Szocialista akadémiák együttműködése - Földt. Közi. 110., 2, pp : SZEPESHÁZY К: A Tiszántúl észkanyugati részének felsőkréta és paleogén korú képződményei (Ismertetés) - Földt. Közi. 104., 3, pp : GALÁCZ A. - MONOSTORI M: Ősállattani gyakorlatok (Ismertetés) - Földt. Közi. 108., 4, d./ Abtracts : Kurzfassung der triassischen Stratigraphie in Ungarn; Stratigraphische Tabellen aus der Ungarischen Trias (entworfen von der Trias-Sektion der Stratigraphischen Kommission in Ungarn, 1973) - Internat. Symposium über die Stratigraphie der alpin-mediterranen Trias. Wien, oldal táblázat : Materialü XI Kongressza Karpato-Balkanszkoj geologicseszkoj asszociacii - Sedimentary features of the Tortonian and Lower Pannonian sequence in the southern part of the Great Hungarian Plain. Kiev, pp : The Dinantian in Hungary. 3 old., 1 táblázat. е./ Összefoglaló kutatási jelentések : Az ÉK-i Mecsek földtani újravizsgálata (BALOGH K., IMREH L., KILÉNYI T.). Jelentés az évi térképezésről. Gépirat: 44 old : Mészkőkutatás Perkupa környékén I-III. (BALOGH K.) - Gépirat: 14 oldal (összesen) és 3 db térkép : A Budai-Pilisi-hegység triász képződményeinek problematikája. Gépirat: 82 oldal, 7 szelvény, 2 térkép (Jelentés 1960-ról) : Kivonat az "Összefoglaló jelentés az OKGT részére 1967-ben végzett munkákról" c. KK-jelentésból. Kéz- és gépirat: 40 old. Szeged : A József Attila Tudományegyetem Földtani Tanszékének hároméves kutatási beszámoló jelentése ról. Gépirat: 28 oldal : BALOGH K., FARKAS P., MEZŐSI ]., MOLNÁR B: Bevezetés néhány törmelékes üledékfácies vizsgálatába (3 kötet, gépirat: összesen 382 oldal). JATE, Szeged : Bevezetés a karbonátos üledékek és kőzetek fáciesvizsgálatába - (2 kötet, gépirat: összeen 283 oldal) - BALOGH K. és FARKAS Péter JATE, Szeged : BALOGH K. és FARKAS Péter. Jelentés az OKGT részére 1971-ben végzett munkáról. 2 kötet, gépirat: összesen 314 oldal. JATE, Szeged : BALOGH K., MOLNÁR В., SZÓNOKY M., MEZŐSI ]., М. FARAGÓ M., KEDVES M, SIMONCSICS P: Jelentés az OKGT részére 1968-ben végzett munkáról. Gépirat: 477 oldal : Jelentés a Szeged-környéki mélyfúrások anyagának üledéktani vizsgálatáról. JATE, Földtani Tanszék, Szeged. Gépirat: 623. oldal : Jelentés az OKGT számára 1973-ban végzett munkáról. I. 1: A jászsági medencerész földtani felépítésének vázlata mélyfúrási adatok alapján. 1. 2: Dél-alföldi mélyfúrások tortoneleji és pretortónai képződményeinek vizsgálata. Gépirat: 366 oldal. II. Melléketek: 28 térkép. JATE Földtani Tanszék: BALOGH K., ANTAL S., NÉMETH M., MOLNÁR В., SZÓNOKY M.
13 JÁMBOR A.: BALOGH Kálmán emlékezete : Nádudvar lehatároló kutatási fázis zárójelentése. A nádudvari fúrások premiocén magmintáinak vizsgálata. Mellékletek. JATE Földtani Tanszék (BALOGH K., ANTAL S., NÉMETH M., SZÓNOKYM.), Szeged. Gépirat: összesen 133 oldal, 10 táblázat, 18 melléklet : Jelentés a KFH részére 1975/76-ban végzett szerződéses munka eredményeiről. I. Az Alsó-hegy triász típusterületének felépítése (KOVÁCS S.). II. Az Alsó-hegy wettersteini zátonymészkövének Sphinctozoái (BALOGH K. - KOVÁCS S.). Gépirat: 169 p., térkép : BALOGH K. - KOVÁCS S: Jelentés a KFH részére 1976/77-ben végzett szerződéses munka eredményeiről. I. Előzetes jelentés a rudabányai-hegységi triász vizsgálatáról. II. Befejező jelentés az Alsó-hegy triász típusterületének felépítéséről. Rudabányai-hegységi anisusi brachiopodák leírása. Gépirat: 128 p., 12 tábla, 3 mell., 4 táblázat. f./ Köztes állapotú kutatási jelentések : Lillafüred Ny-i és D-i szomszédságának földtani kérdései (Jel ről). Gépirat: 8 oldal : Magyarország gipsz- és anhidritvagyonának előzetes katasztere január 1-i állapot szerint. Gépirat: 32 old., 7 db melléklet : A tercierkutatás helyzete és feladatai Magyarországon. Gépirat: 10 oldal Jelentés az IV között lezajlott varsói nemzetközi földtani értekezletről. Gépirat 32 oldal : A magyar medencék földtani felépítésére vonatkozó újabb adatokról. Gépirat: 11 old., 1 színes térkép : Jelentés évi csehszlovákiai és lengyelországi (tátrai) tanulmányutamról. Gépirat: 17 oldal : A magyar medencék aljzata. Előadás IX. hóban, Szegeden. Gépirat: 7 oldal : Negyedkor 0 e gy z e tt e r v e z e a t földtörténeti órákhoz). Gépirat: 62 oldal, 47 ábra. JATE Földtani Tanszék, Szeged Vezető a Magyarhoni Földtani Társulat Alföldi Területi Szakosztályának VI közötti egri kirándulásához. Gépirat: 15 old., 6 ábra, 13 melléklet : Az Aggtelek-Rudabányai-hegység földtani felépítése, hegységszerkezete. Gépirat: összesen 55 oldal : Lektori vélemény Magyarország 1: es földtani térképének 1 : es elóváltozatáról. Gépirat: 36 oldal, 13 melléklet : Vezető a Bükk- és Upponyi-hegységi földtani kiránduláshoz. Gépirat: 32 oldal, 10 térképmell : BALOGH K. és PIROS Olga: AJósvafő-l. sz. földtani térképező fúrásra vonatkozó összefoglaló jelentés. Gépirat: 39 oldal, 1 térkép, 5 ff. fényképtábla : A magyar föld nagyszerkezetére vonatkozó elméletek fejlődése. Gépirat: 30 old., 15 ábra, bibi. (10 old.). Nyomtatásra leadott kézirat, az es tektonikai térkép magyarázójához : Lektori vélemény "Az Aggtelek-Rudabányai-hegység földtana" c. monográfiáról. Gépirat: 52 oldal. g./ Áttekintő térképek : (9 más szakemberrel együtt): Magyarország földtani térképe. 1 : MÁFI kiadása, Budapest : (RÓNAI Andrással): L-34. III. Eger, Fedett változat. Magyarország földtani térképe es sorozat.. MÁFI Budapest : (RÓNAI Andrással): L-34-III. Eger. Fedetlen változat.. Magyaország földtani térképe es sorozat. MÁFI, Budapest : (Rónai Andrással): M-34-XXXIII. Miskolc. Földtani változat. Magyarország földtani térképe es sorozat. MÁFI, Budapest : A Bükk hegység és környékének földtani térképe. 1: MÁFI, Budapest : M^34-XXXII. Salgótarján. Földtani változat. Magyarország földtani térképe «s sorozat. MÁFI, Budapest.
14 214 Földtani Közlöny 125/ : M-34-XXXII. Salgótarján. Gazdaságföldtani változat. Magyarország földtani térképe es sorozat. MAFI, Budapest : (KÓRÖSSY Lászlóval): Tektonische Karte Ungarns. 1: Akadémiai Kiadó, Budapest : (KÓRÖSSY Lászlóval): A Lodz, a Zagreb és a Budapest jelű szelvények magyarországi része. In: MAHEL', M. et al: Tectonic Map of the Carpathian - Balkan Mountain System and Adjacent Areas. 1: Bratislava. h./ Térképmagyarázók Az a/4-5, és a/8, a b/7., ill. c/26. alatt már említett tételeken kívül még az alábbiak: : A paleozoikum. In: Magyarázó Magyarország l: es földtani térképéhez, pp , MÁFI, Budapest : (SZENTES Ferenccel): Triász. In: Magyarázó Magyarország l: es földtani térképéhez, pp , MÁFI, Budapest.
Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627
Őslénytan előadás II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Időbeosztás 1 Hétfő du. 2-5 3 x 45 perc Mikor kezdjünk?
Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) Neme Nő Születési dátum Állampolgárság magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) 06705809730 csoma.vivien7@gmail.com Neme Nő Születési dátum 1993. 04. 07. Állampolgárság magyar BETÖLTENI KÍVÁNT MUNKAKÖR Geológus
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő)
A tanszékünk első 93 éve bevezető gondolatok egy rendhagyó emlék- és köszöntő konferenciához, egy emlékező és köszöntő kötethez, mert a 2014-es esztendő a tanszéki kozmológiában egy különös bolygóegyüttállást
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA
NAGY BÉLA * MAURITZ BÉLA A MÚLT MAGYAR TUDÓSAI FÔSZERKESZTÔ SZABADVÁRY FERENC NAGY BÉLA MAURITZ BÉLA A AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával ISBN 978 963 05 8637
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,
FÖLDRAJZ OKTV 2009/2010
FÖLDRAJZ OKTV 2009/2010 4. Európa széntelepeinek kialakulása, gazdasági jelentősége, egy európai széntelep bemutatása Könyvek ALLIQUANDER Ödön: A magyarországi szénbányavállalatok s az ásványbányászat
Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár
A Baranya megyei Mérnöki Kamara Örökös tagja Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár Budapesten 1933. május 25-én született. A Moszkvai Építészmérnöki Egyetem Szerkezetépítő Szakán 1956-ban végzett. Diplomája
Wein György emlékezete
Földtani Közlöny, Bull, of the Hungarian Geol. Soc. (1977) 107. 282 286 Wein György emlékezete (1912-1976) dr. Szálai Tibor Súlyos csapás érte a magyar földtani tudományt, amidőn WEIÏT Györgynek szíve
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék
Név: Szabó Szabolcs Születési hely: Gyula Születési idő: 1979. február 11. Végzettségek: Általános Iskola: Középiskola: Egyetem: Doktori Iskola: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1986-1993, 4. sz. (Bay Zoltán) Általános
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.
FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR FÖLDTUDOMÁNY Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc) www.ttik.hu/felvi A Földrajzi és Földtudományi Intézet célja olyan
Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei
Magyarország Műszaki Földtana MSc Magyarország nagyszerkezeti egységei https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyarorszag-foldje-1d58/a-karpat-pannon-terseg-lemeztektonikai-ertelmezese-1ed3/az-europaikontinens-kialakulasa-karatson-david-1f1d/foldtorteneti-vazlat-os-europatol-uj-europaig-1f26/
eseményei 2003. december 4. (Szemelvények szabad jegyzetelés alapján) Az ünnepeltek: dr. Gálos Miklós, dr. Kleb Béla, dr. Kertész Pál tanár urak
A Mérnökgeológiai Jubileumi Konferencia eseményei 2003. december 4. (Szemelvények szabad jegyzetelés alapján) Az ünnepeltek: dr. Gálos Miklós, dr. Kleb Béla, dr. Kertész Pál tanár urak Dr. Farkas György
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők
2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:
2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést
ÖNÉLETRAJZ. Mende Tamás. Munkahely: Miskolci Egyetem, Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros Telefon: (46) 565-111 / 1538
ÖNÉLETRAJZ Mende Tamás Személyes adatok: Név: Mende Tamás Születési idő: 1982. 08. 17. Születési hely: Szikszó Cím: 3535 Miskolc, Vasverő u. 60. Telefon: (20) 341-0250 E-mail: kohme@freemail.hu Munkahelyi
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?
Tájékoztató A TÉRKÉPEK A MEZŐGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN" NEMZETKÖZI TÉRKÉPKIÁLLÍTÁSRÓL ÉS TANÁCSKOZÁSRÓL
KONFERENCIÁRÓL Tájékoztató A TÉRKÉPEK A MEZŐGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN" NEMZETKÖZI TÉRKÉPKIÁLLÍTÁSRÓL ÉS TANÁCSKOZÁSRÓL A MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatala Térképészeti Főosztálya, a Mezőgazdasági
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:
MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1
MAGYARORSZÁG (KÁRPÁT-MEDENCE) FÖLDRAJZA 1 FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018
ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete
A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz
MTA X. Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottságának évi tevékenysége
MTA X. Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottságának 2013. évi tevékenysége 1. A tudományos bizottság 2013. évi tevékenysége: A Földtani Tudományos Bizottság alapvető feladata a geológia nemzetközi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda Munkahelyek: Munkahely: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék Munkahely címe:
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI KŐSZÉNTELEPES ÖSSZLET SZEKVENCIA SZTRATIGRÁFIAI VIZSGÁLATA, KORA, ŐSFÖLDRAJZI VISZONYAI TÉMAVEZETŐ:
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA VEZETŐ: DR. MONOSTORI MIKLÓS FÖLDTAN-GEOFIZIKA DOKTORI PROGRAM PROGRAMVEZETŐ: DR. MONOSTORI MIKLÓS ÁDÁM LÁSZLÓ A SAJÓ MENTI
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
II. Szakmai önéletrajz
II. Szakmai önéletrajz. Születési adatok - 1944. július 15. Debrecen II. Tanulmányok - Általános és középiskolai tanulmányok Debrecenben. (Érettségi a Fazekas Mihály Gimnáziumban.) - Egyetemi tanulmányok:
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
Hidász elődeink. Dr. Tóth Ernő. 2013. szeptember 25-26. Visegrád
Hidász elődeink Dr. Tóth Ernő 2013. szeptember 25-26. Visegrád 1. Seefehlner Gyula (1847-1906) Zürichben szerzett diplomát (1868) 1871 MÁVAG-nál helyezkedett el 1874-1903 Hídosztály főnöke 1880 egyetemi
DR. LENNER TIBOR PhD.
DR. LENNER TIBOR PhD. FŐISKOLAI DOCENS SZEMÉLYI ADATOK ISKOLÁK MUNKAHELYEK Családi állapot: nős Születési év: 1966 Születési hely: Celldömölk 1984/1989 JATE TTK Szeged földrajz/történelem szakos középiskolai
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)
(Neveléstörténet) 2016 Interdiszciplináris pedagógia és az oktatási rendszer újraformálása a IX. Kiss Árpád emlékkonferencia el adásai a Kiss Árpád archívum könyvsorozata. Link 2015 1. Elisabeth Kézi The
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
Rövid közlemények. A Balaton-felvidék földtani térképezése (1982-1999), avagy: kalapáccsal Lóczy Lajos nyomában
1 Földtani Közlöny 131/1-2, 285-289 (2001) Budapest Rövid közlemények A Balaton-felvidék földtani térképezése (1982-1999), avagy: kalapáccsal Lóczy Lajos nyomában BUDAI Tamás 1 - CSILLAG Gábor 1 1999 nevezetes
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.
Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)
Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár
2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,
SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat
Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta:
Elhunyt Rózsa Pál Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tanszékünk jogelődjének, a Villamosmérnökkari Matematika Tanszéknek korábbi vezetője, Dr. Rózsa Pál nyugalmazott egyetemi tanár, a BME professor emeritusa
Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015
Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 A 2014 októberében meghirdetett versenykiírás alapján február 5-ig 65 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan összesen 630 versenyző
CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor
CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149
Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
XVIII. Konferencia a felszín alatti vizekről, 2011. április 5-6.,Siófok Erdélyi Mihály Hidrogeológia Iskola Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Zsemle Ferenc egyetemi tanársegéd Mádlné
Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006
Dr. Pinczés Zoltán A Kárpátok természeti földrajza (T 042644) ZÁRÓJELENTÉS 2003-2006 A tervidőszakban a kutatómunkám kettős irányú volt. Részben hazai tájakon elsősorban a Tokaji-hegységben részben pedig
Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:
Név: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: egyetemi adjunktus Mobil: 392-3500 / 19-360 E-mail: katalin.fekete50@freemail.hu
Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban
K ö z l e m é n y e k Hévforrás-nyomok a Pilis-Budai-hegység triász időszaki dolomitjaiban DR. VITÁLIS GYÖRGY A miocén-kori vulkánosság utóhatásait követően, de főleg a negyedidőszakban a Kápát-medence
Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.
Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu
Közgyûlések, küldöttközgyûlések ( )
Közgyûlések, küldöttközgyûlések (1892 2002) Szám Idõpont Hely Téma 1892. VI. 7. Selmecbánya alakuló közgyülés 1893. III. 10. Selmecbánya rendkívüli közgyûlés 1. 1894. VIII. 5 6. Nagybánya Wekerle Sándor
FÖLDRAJZ OKTV 2006/2007. 4. Európa energiahordozó ásványi nyersanyagainak kialakulása (kőolaj, földgáz, széntelepek); egy telep részletes ismertetése
FÖLDRAJZ OKTV 2006/2007 4. Európa energiahordozó ásványi nyersanyagainak kialakulása (kőolaj, földgáz, széntelepek); egy telep részletes ismertetése Könyvek Adámy Béla Németh András: A magyar kőolajfeldolgozóipar
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről
Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről 1. A tudományos bizottság neve: MTA, Immunológiai Bizottsága 2011. szeptember 13 után: MTA, Immunológiai Osztályközi Tudományos Bizottság
SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:
SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai
A Szabolcs-Szatmár magyei Múzeumok Igazgatósága tudományos munkatársainak szakirodalmi tevékenysége 1975~1977-ben
A Szabolcs-Szatmár magyei Múzeumok Igazgatósága tudományos munkatársainak szakirodalmi tevékenysége 1975~1977-ben Az 1970-es évtizedben egyre nagyobb számban jelentek meg cikkek, kiállítás vezetők, ismertetések
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció. 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján
A magyar belgyógyászat iskolateremtő tudósai Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2016. október 5. Előadó: Dr. Gazda István a Magyar Tudománytörténeti
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar
Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása.
Foglalkozás tervezett időpontja 1. tanítási Időtartama Helyszíne, körülményei 1 óra A 11. számú interaktív táblás (TTSZK) 2. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai alapismeretek I 3. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés
ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
MAgYARORSZÁg FÖlDTANA
LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 2 . AZ AlPOK NAgYSZERKEZETE, MAgYARORSZÁgRA ÁTÚZÓDÓ RÉSZEiNEK FÖlDTANi FElÉPÍTÉSE 1. AZ AlPOK NAgYSZERKEZETE, AZ EgYES ElEmEK magyarországi FOlYTATÁSA Az Alpok (2.1.
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, 2014.03.18. Kocsis Károly Tóth József életpályájának tagolása legfontosabb munkahelyei szerint
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka
Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685
SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTERMESZTÉSI INTÉZET 2103 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522-000 EXT. 1671 E-MAIL: NOVENYTERMESZTES@MKK.SZIE.HU Életrajz Dr. Máté
Magyar Tudományos Művek Tárában szereplő publikációim (2014. 12. 01.):
Magyar Tudományos Művek Tárában szereplő publikációim (2014. 12. 01.): Közlemény típusok Száma Hivatkozások 1 Teljes tudományos közlemények 2 Összesen Részletezve Független Összes I. Tudományos folyóiratcikk
Képek a megemlékezésről
2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában
A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában
TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,
ADATTÁR I. TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATOK
Adattár I. Tudományos és ismeretterjesztő társulatok 367 ADATTÁR I. TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATOK Azon társulatok fontosabb adatai, amelyek a magyarországi ásványtan történetének alakításában
Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére
Dr. Kassai Miklós (1934-2018) emlékére Mély fájdalommal vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy Dr. Kassai Miklós főorvos életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatásán 2018. január 13-án vettünk részt a hódmezővásárhelyi
A magyar börtönügy arcképcsarnoka
A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,
Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program
Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MELLÉKLETEK AZ A SZŐREG-1 TELEP GÁZSAPKÁT TARTALMAZÓ TELEPRÉSZÉNEK SZEDIMENTOLÓGIAI MODELLEZÉSE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MELLÉKLETEK AZ A SZŐREG-1 TELEP GÁZSAPKÁT TARTALMAZÓ TELEPRÉSZÉNEK SZEDIMENTOLÓGIAI MODELLEZÉSE A telep több léptékű modellezése klasszikus szedimentológiai
Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz??? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921 Schlosz Bertalan?? Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926 Apa Szántó (Schwarz) Miksa 1880/82 1950
Karácsony József, csendőr alezredes
Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.
HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság
HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi
A PANNON-MEDENCE MEANDEREZŐ VÍZFOLYÁSAINAK KANYARFEJLETTSÉG-ELEMZÉSE
KDI. Beszámoló 2010. 06. 07. Petrovszki Judit: A PANNON-MEDENCE MEANDEREZŐ VÍZFOLYÁSAINAK KANYARFEJLETTSÉG-ELEMZÉSE Témavezető: dr. Timár Gábor Szárazföldi szeizmikus szelvény: TWT 0 500 1000 1500 2000
Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára
Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Zsámba Renáta
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Zsámba Renáta Személyi adatok Név: Munkahely címe: Zsámba Renáta Eszterházy Károly Főiskola Amerikanisztika Tanszék 3300 Eger, Egészségház u. 4. Telefon: munkahely: 36/ 520 400/3131
EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN
EGY VÉDELEMRE ÉRDEMES MÉSZKŐ ELŐFORDULÁS A DUNA MENTÉN, BÁTA KÖZSÉGBEN HÁGEN ANDRÁS 1 A b s z t r a k t Ezen tanulmány a földtudományi természetvédelem egy lehetséges célpontjáról íródott és alapvetően
A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)
2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től
Arany János emlékhelyek régiónkban
Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,
SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia. Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium
SZAKMAI ÉLETRAJZ Köbel Szilvia Születési helye, ideje Budapest, 1965 Középiskola 1979 1983 budapesti Madách Imre Gimnázium (irodalmi-drámai tagozat), siófoki Perczel Mór Gimnázium Egyetem 1985 1990 ELTE
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI
Publikációs stratégia, tudománymetria, open access, szakirodalmi adatbázisok április 11.
Publikációs stratégia, tudománymetria, open access, szakirodalmi adatbázisok 2018. április 11. Miért írunk cikket? A tanulmány megjelentetésének lépései (0,5-2,5 év időtartam) Szakirodalmazás Téma meghatározása
Neme Férfi Születési dátum szeptember 15. Állampolgárság magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK GEIGER JÁNOS Hont Ferenc u.22/a, 6723 Szeged (Magyarország) +36 20 932 0194 matska@geo.u-szeged.hu http://www.oslenytan.hu/index.php/en/staff/153-dr-janos-geiger-associate-professor-vicheadofthe-
Generációk találkozása
Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti
Kommunikációs gyakorlatok
Kommunikációs gyakorlatok K á r o l i J e g y z e t e k Sólyom Réka Kommunikációs gyakorlatok Kari jegyzet a Kommunikációs gyakorlatok című tárgy oktatásához és az Anyanyelvi kritériumvizsgához Lektor: