Meum est ex iure Quiritium

Átírás

1 zlinszkv JANos Il Il Meum est ex iure Quiritium

2 A szerzö: A lektor: Dr. Zlinszky János egyetemi docens az állam- és jogtudomány kandidátusa Dr. Pólay Elemér ny. egyetemi tanár, az állam- és jogtudomány doktora Miskolci Egyetem.lózsef Attila Tudományegyetem Jogtörténeti és Jogelmeleti Tanszek Római Jogi Tanszek Miskolc-Egyeremváros Szeged Lenin krt. 54. H-3515 H-6701 (Pf. 454.)

3 1. A római jog kezdeti szakasza a kérdöjelek világa. Sok miııdent tutltııık rfılrt, még többet gondolunk és sok a megoldatlan feladat. All ez af. ítllaııısrcrvcretlel kapcsolatos szabályokra éppügy, mint a büntetések világára, a családi ııorıııitkrrı ln, rt vagyonnal kapcsolatos jogra is. Több a forrásunk - kivált más antik jngnklıııı viszonyitva - hogysem mellözhetnök a tárgy feldolgozását. Ahhoz mégis lıézngosrtk, hogy biztos és teljes képet tudjunk kialakitani 1. A források kis részben egykorñak, de kesöbbi áthagyományozásban. Nngyrêsıt több századdal késöbbi, sokszor áttételes leírások. Harmadrészt közvetett, régésıeti «r ı 2 o ıı 1 1 ı ı.. ı f rr. vagy osszehasonlıto adatok. A jogtortenesz szamara csak kulon crtekelo tevekenyseg alapján válnak használhatóvá. Az utóbbi 50 évben Kaser, de Visscher és Diósdi kisérelték meg az ösi róımıl vagyonjogról összefoglaló kép megrajzolását. 3 (Atfogó feldolgoríısoklıaıı termeszetesen minden római jogásznak szembe kellett néznie a kérdesltörrcl.) Mindhárman elvetették a római krónikások meseszerü adatait Róımı keletkezéstörténetéröl. Egyértelmü volt számunkra a források alapján, hogy az (ist római jog hosszíı társadalmi-gazdasági fejlödés eredményekép jött létrc. Ezt ıı fcjlödést kívánták széleskörü forráselemzéssel, összehasonlító jogi módszerekkel es logikaí eszközökkel megoldani. Mindhárman éreztetik, ki is mondják, hogy sok kérdésben nem sikerült az utolsó szót kimondaniok. Ez annál is nyílvánvalóbh, mert sok esetben a három kiváló kutató homlokegyenest ellenkezö nézetet vall. 2. A XII táblás törvény szinte jogi tanulmányaim kezdete óta vmıznttn érdeldödésemet. Egyre ínkább kialakult bennem az a meggyözödés, hogy tt különbségnek azonos vagy hasonló társadalmi-gazdasági viszonyok között kell, hogy legyen oka. A római történelem müvelöí ítıjabban már nem vetik el teljes határozottsággal Livius vagy Dionisius leírásait, hanem megkísérlik felhasmáltıl az azokban szerintiik feltalálható történelmi magot, amit aztán a régészeti leletck gazdag anyagával párosítva dolgoznak bele az összképbe. Ha a részletekben nem is egységcs még a történészek felfogása sem, egyre többen fogadják el azt. hogy Róma "alapítása" azaz létrehozása adott viszonylag rövid történeti szakaszban elfogadható, es ennek alapján lehet a továbbí kutatásokat folytatni. Ezt a kiindulást választottam magaın ls. IBS

4 amikor legutóbb egy kis tanulmányban megkíséreltem a familia és pacunia kettös fogalmának az eddígí tartalmi - dogmatíkus szemlélettöl eltérö módszerrel magyarázatát adni. Azon római jogaszok bíztató véleménye, akik]-cel álláspontomról beszélhettem, elsösorban a tárgy leghívatotabb kutatója, Max Kaser véleménye bátorít arra, hogy folytatva az elemzést, most a Róma kezdeti idöszakára vonatkozó vagyonjogi lcérdések közül vegyek néhányat vizsgálat alá.5 Kiindulásunk tehát, hogy röviden vázoljam: az i.e. 8. században a Középitáliában jórészt törzsi-nemzetségben élö, de részben már a polis-szerü letelepedési formára áttért latin, oszk-szabell és etruszk közössegek találkozási területén, a Tiberis menti dombokon és mocsarak között, az ott összeverödött kitaszított elemeket egy alkalmas vezetö egységcs szervezetbe tömörítette. Ezzel megmentette öket a pusztulástól. A menedék lakói egy nemzedék alatt eiérték azt a létszámot, ami tartós fennmaradásukat biztosította. Katonai szervezetük biztosította védelmiiket is, a gazdasági jólétre vezetö zsákmányszerzés lehetöségét is. A környezö népek egy idön tül "bevették öket, noha a XII táblás törvény korában még távol voltak attól, hogy "egyenrangünak" számítsanak. 6 Az üj város fennmaradásához mesterséges "törzsi" szervezetet hozott létre. amely már államszervezetnek minösíthetó. Társadalmi együttélési normákat vett át vagy hozott létre, s amennyiben ezeket az üj szervezet szankcionálta, ezek jogszabályok. Äm az t'ıj telep nem az emberanyag elitjét szívta el a szomszédoktól. Gazdasági-termelési potenciálja azokhoz hasonló, ám ínkább azokénál gyengébb volt. Lakói eredeti környezetükben kisparasztok és pásztorok voltak, azok maradtak az üj városban is7. e Ebböl a kiindulásból következtethetö, hogy Róma viszonylag korán kényszerült államapparátust létrehozni és jogot alkotni. Ez sok mindent megmagyaráz a rómaiak "jogászi" mivoltából; a forma visszahat a tartalomra. Ugyanakkor az elemek, amelyekböl ezt a szervezetet és e normákat merítette, mintázta, egy törzsi-nemzetségi társadalom elemei, formái voltak, amelyet osztályviszonyai még nem kényszerítettek államalapításra. Igy a formák felhasználásánál bizonyos esetlegesség érvényesült, és találunk oly kettösségeket, amelyeket éppen a többféle tudati összetevöböl kialakult római gondolkodás magyaráz meg. 8 Az elsö írott emlékek Róma társadalmi szabályairól - ha a sokat vitatott leges regiaetöl eltekintünk - a XII táblás törvény töredékei. Ezek mintegy három századdal az alapítás után jöttek létre 9. Ebben a társadalmilag és föleg gazdaságilag nem dinamikusan fejlödö korban három század nem hosszü szakasz. Ezalatt rendezni kellett az üj város körülményeit, be kellett hozni a régi környezetböl való kiszakadással járó gazdasági visszaesést. Ugyanakkor e környezet korántsem volt homogén, a felzárkózás hozzá különbözö síkokon történhetett. A XII táblás törvény ezért sok elemet örizaz alapítás korából, söt vísszamutat a róma elötti vagy körötti világ viszonyaira is. Innét van, hogy annyian látják egyes szabályaiban a hosszü 186

5 fejlödés eredmenyet. Viszont normáiban a törzsi szokásokkal vegyillnek olyan elenıelt is, amelyek a jogalkotó tevékenység tipikus jelei lo. 3. A korai államszervezet jellemzöi vonatkozásában vissıratıtalnk eldıd tanulmányomra. Ugyancsak az ott elınondottakra hívatkozom a töbhretil (lııtln szabin - etruszk) törzsi és polisııormák római hatásával kapcıuılıthaıı. If. tanulmányban a római korai vagyonjoggal kívánok foglalkozni. Familia es pertınlıı ugyan a vagyont jelzö fogalmak voltak maguk is, ám most nem a kifcjerea erntete. hanem a vagyoni viszonyok és azoknak a társadalmi normákban való ııteglelvtıbıe érdekel bennünket. A XH táblás törvény a hagyomány szerint a helsö jnglılıtrınıag igénye alapján jött létre. A nem egységcs hagyomány szerint gnııılnllmılfı tıılrfıııtag követelte, hogy az alkalmazott normák rögzitésre kerüljenek. lin volt is e törveııylııırn tevékenység során a megfogalmazásból adódó íıjitásra is lelıetöség, ıııégls ııııgyrtwt ı már használatban volt szabályokat vették fel a táblákra. Ha tehát a XII tábla anyagát a szerint elemezzlik, milyen ererletil egy egy norma, esetleg értékes felvilágosításokhoz jutunk a római jog klnlnkııllıııàröt. A szabályok között lehetnek ugyanis olyanok, amelyeket az alapílnk clöıö köı'ııyrıı~tlllt szokásaiból hoztak magukkal és nyilván ez a legösíbb réteg; vannak nlyrııınk, rııııclyvlt közvetlen az alapítás idöszakának nehézségeit tükrözik; és vannak olyaıınk, rtrııelyeltet a változó életviszonyok már az eltelt három század alatt hoztak letre. tclıfıt e km társadalmáról tartalmaznak értékes közléseket. Megkiséreljilk e lıltmııı jogszabálycsoportot jellemzöi alapján szétválasztani és aztán mcgállapltanl, ınlt art er a müvelet a vagyonjog vonatkozásában a római jogról eddig alkotott képilııklıllı. _ 4. Az ösi római jog szabályainak elsö csoportja törzsi szokás eredetil. Az lıın(~t származó társadalmi normák jórésze nem is válik rögtön joggá, azaz nent tıyer és igenyel állami szankciót. A mes szabálıyai még késöbb is jórészt jogi szankeió ııélkill. vagy csak közvetett állami nyomással 1 érvényesülnek. Az énfénycsitö forum jórésıt a család, amelynek köreibe az állam lehetöleg nem avatkozik be tcvöleg 12. A törzsi szokás eredetii társadalmi normák maguk is többrétüek. Az elsö réteg a XII táblás törvényig megmaradt a társadalmi erkölcs szintjén, semmiféle jogi hozzájárulást, állami támogatást nem igényelt. A második réteg is a társadalom spontán jogérzése alapján nyert érvényt, de a jog regisztrálta az ide tartozó normákat. E normák jellemzö jegye, hogy érvényesítésük a társadalom közvetlen beavatkozásával vagy egyéni önsegéllyel történt. A jogszabály csak regisztrálta. nyilvántartotta ezeket, hogy ezzel éppen a kikényszerítés jogosságát nyilvánítsa kl H. E szabályok egységcs jogi neve volt ius. A ius tartalmával egyetért a közösseg. A lust nem alkották, a ius van. A közösseg, az állam csak alkalmazza, kímondja (ius dieere. ebböl iudicare). Ez az elismert szabály, a mindenkit megilletö jogosultság, a joghatást kiváltó forma, a jogszolgáltatás helye és folyamata 14. l87

6 Mégis nem valami társadalmak feletti rend ez, hanem jog. A római polgárok saját joga, ius proprium 15. Büszke neve ius Quiıítium. Közösen védik. Biztositása, hirdetése a korai államszervezet elsörendü kötelessége. A római polgáré mindaz, amire kímondja: meum est. 16 Ami az övé, azt jogosult megvédeni. Am amire azt mondhatja: meum est ex iure Quiritium, azt segít megvédeni az egész közösség, a római állam egész szervezett apparátusa: ez tehát tulajdonjogot jelent. Az utóbbi kör, kivált kezdetben, jóval szükebb az elöbbinél. A római államnak elég gondja volt a közösség védelmével, nem foglalkozott, lehetöleg, egyéni gondokkal. Vizsgáljuk meg, melyek voltak a quiritár tulajdon tárgyai a legkorábbi idöben? a) Az elsö quiritár tulajdon a hadi zsákmányon állott fenn minden bizonnyal. Amit az egyén az ellenségtöl szerzett, az meum est, ám amit a közös hadizsákmányból részére kiadtak, az ex iure Quiritium az övé. Az elosztás nyilván közösen törtent, s a neki jutó zsákmányrészre mondhatta el elöször a római polgár: Hanc ego rem ex iure Quiritium meam esse aio s ha a késöbbi peres formák alapján következtethetünk, fegyverével meg is érintette jelképesen a neki jutott vagyontárgyat, szolgát. A zsákmány e kor társadalmában egyébként is fontos forrása a vagyonnak 17, a római tulajdonnak is ez volt minden valószínüség szerint az elsö tárgya és forrása. 18 b) A tulajdonjog második tárgya minden bizonnyal a heredíum, a családfök részére kiosztott két-két iugerum kert lehetett. Itt a római polgár herus, ür a sajátján, s gyermekei társai, heredes sui. A ius Quiritium biztositja ezt részükre. A herediumon épült ház, domus, amely felett ugyanesak uralkodik (domat), szinten jelképévé válik ennek az uraságnak 19). Mikor késöbb a heredium mint hereditas az átöröklödö vagyon szimboluma, müszava lesz, a domusból levezetett domirıus lép a herus helyébe, mindenesetre még abban a korai idöben, amikor a tulajdon és a személyi hatalom fogalmai nem differenciálódtak 20. A meum est ex iure Quiritium tárgya kezdetben maga a heredium, ház és kert, ennek védelmére korai adataink vannak. Az oda bekerült személyek, egyéb vagyontárgyak összessege, a farnilia pecuniaque köre, csak a jogátszállás révén olvad be a herediumba, lesz része a hereditasnak, és részesül késöbb még említendö védelemben: a quiritar tulajdonnak ezek kezdetben nem tárgyai. Viszont a heredium a familia része, a család közös tulajdona, átszállása automatikus. Valószínü, hogy mint ilyen, sokáig nem is volt forgalom tárgya. Ilyen értelemben megalapozott lehet azok álláspontja, akik szerint Róma kezdetben csak az ingók forgalmát ismerte. 21 Ez a heredium a prae-római idök paraszti hagyományaiba, a familia vagyoni fogalmába illik és onnét keriilt át Rómába. Ott általános lett annak ellenére, hogy a lakosság pásztor-törzsekböl kikerült része számára nem volt természetes keret. Ezértis kellett állami üton rendezni, védeni, söt még különös védelméröl is gondoskodni (erröl mindjárt szólunk). Ami föld a herediumokon felül római uralom alá került, a törzsi keretekben élö népek szokása szerint nemzetségi-törzsi közös föld, legelö lett volna. Am Rómában a gens mesterséges képlet, katonai egység a korai szakaszban 22. Igy a föld ugyan 188

7 közös lesz Rómáhun is, agcr publicus, de nem ager gentilis. (Az agcr curiarur nal vannak forrásszerü nyomai, de az sem volt gazdálkodási egység.) Nem lehet ert ru nger publicust állami tulajdonnak tekinteni: ilyet abban a korban nem isıncı tt-tt, rt rt római jog fejlödése elörehaladott szakában sem ismerte az állam jngnlnııylslıglıt, nılııt lehetöséget. A föld az összes quirites közös tulajdona s at l ( l lıischtı ıırıgyntılı esoportok (családok, gensek, curiák) használatra kaphatnak. Szántju a nrııwt, ir-gr-ltr-t rajta a pásztor. Uri fruı' licet. A környezö törzsi világ ncmzclségi tıılrıjrlrııın l-rt elsajátıtása tehát Rómában közös tulajdonná és egyéni ill. cstıportris lınsrııttlnttlı módosul a megváltozott körülmények között 23. c) A Róma körüli társadalmak ismerték a kereskedelmet. nz iıı't'ıcwı('t, ınıtın más-más mértékben. Az etruszkoknak fejlett kereskedelmük volt. A fiilılıııttvr- szomszédok általában önellátásra rendezkedtek be, s termónyfcltfslcμikırt ıımıntıtı idökre tárolták 24. Csupán a söt és a fegyver- és eszközkészitéslıez s/ilk.s(~,;t~s ren-t szerezték be csereiigyletekkel. Ennek maradványa lehet a piaci iigylet, nlınl ml-t lr~μ_r-lt ércért adtak terményeket. (Késöbb aztán egyéb árüért nıérlegclt rcıı~t, ııılııt általánosan keresett értéket.) A pásztor törzsek a vagyon mozg(~k< ııynt l itt- lt-tt-ltwı szoktak: termelöeszköz és termék, értékhordó és értékmérö egylıenlvntl, nz lıllıtt mindezt képviseli. Nagyobb tömegekben is tartották a vagyontárgyniknt.s ııgyıııııılttııı egysíkübbak voltak azok, tehát jobban rá voltak utalva a cserére: a mnrlın es rt l lı kn, mint eseretárgy és mint ertékmérö egyaránt szerepeltek 25. A korai qııirltlıı- jog rı kereskedelmi tevékenységet kihagyta rendezési köréböl. Neııı l`oginll<«m tt vt-ira Csupán a nyersréz vonatkozásában ismert kötelezö iigyletet, anıelyheıı rt/ í'ıtt"ltt't kapó fél személyét kötötte le a visszaszolgáltatás biztosításául. Mégis kiıılııkıılt rı nyersréz-vételi ügyletnek egy jogilag elismert formája, a qtıiritár tıılııjrlnn átruházására. A tulajdon eredeti két alakja nem volt átruházható. A herediııın clı-vt' a családban maradt, zsákmányt pedig római polgár római polgártól nem szcreılıvtı-tt. Mégis nyilván épp a zsákmányolt vagyontárgyak cseréjének sziikséglete arlı' «l<"ıtt, at erre a jelentösebb vagyontárgyak viszonylatában kidolgoztak egy format, amely ins quiritium-ot keletkeztetett. Ez a mancipatio. Eredete szerint két ügyleti fm-ııırı kombinációja. A régi nyersrézvételi ügylet nyilván tanük jelenlétében (a piacon) fnlyı, mérlegelö szakember bevonásával, s a formailag kötött szavakkal is: (az árü) "mr'hi emptus esto pro hoc aere aeneaque!ı`bra." Az irodalom rámutat, hogy ennek is vnıı foglalás jellege, egyoldalü nyilatkozat, de itt a vétel jelleg nyilvánvaló. Ü) Am v(-tclhiil nem keletkezett quiritár tulajdon. Ezért a vételi elött elhangzott a rórnai pnlgíıı' zsákmányfoglaló nyilatkozata is: "Hana ego rem ex iure Quiıitium mcam cssı' ain - s ehhez kapcsolták que kötövel a vételi formát. Elébe tették ezt a nyilatkozatot nıınnk ellenére, hogy a dolog értelemszerüen csak a vétel megkötéséve! lett a vevöé. lizt bizonyítja, hogy a vételi megegyezést követöen és a vételi formával együtt cz a zsákmányszerzö tulajdonjogot keletkeztetö forma is az ügylet része lett. 27 A zsákmányszerzö forma viszont oly egyértelmüséggel keletkeztetett quiritár~tulnjdont, hogy teljesen függetlenítette a tulajdonszerzést az ügylct lényegétöl. llif)

8 A XII táblás törvényben külön szabály rögzítctte, hogy amennyiben a mancipatio ténylšeg vételt takar, a tulajdon átruházása ill. átszállása függ a vételár kífizetésétöl. A quiritár-tulajdont keietkeztetö mancipatio nem vált szokvány-ügyletté. Csak a vagyontárgyak szigorüan meghatározott körére vezették be. Egyes vélemények szerint az értékesebbekre, ám a források szerint ínkább azokra, ahol a tulajdon védelme a gazdasági jelentöség miatt fontos volt és ugyanakkor a szerzés könnyebben volt vitatható. Erre mutat, hogy a feleség, a szolga, a gyerek, valamint a paraszti munkát végzö állat lehettek a tárgyai, a föld és a földön szerzett "mezei" használati jogon tül: csupa paraszti vagyonrész. 29) Nyílván nem is fordult elö lépten-nyomon. 4 Azáltal, hogy a mancipatio ius Quiritiumot keletkeztetö hatását elismerték, lehetséges volt ilyen jog átruházása egyik polgárról a másikra. Ugyanarra a dologra ketten mondhatták különbözö idöpontokban: meum est ex iure Quiritium, s a második csak akkor mondhatta, ha az elsö ilyet neki tenyleg juttatott. á vevö jogának az eladó a szerzöje, auctora, akár ügy, hogy a dolgot az ellenségtöl szákmányként tényleg szerezte és így azon a quiritárjogot létrehozta, akár azzal, hogy sajátját átadja. Mindenesetre helyt kellett állnia azért, hogy az ö szerzösége jogos: formailag is, hogy volt ilyen joga, tartalmilag is, hogy joggal ruházza azt át. A családi vagyont elpazarló prodigus ellen, a vagyonával meggondolatlanul vagy nem elvárható mérlegeléssel rendelkezö személy ellen, vagy az apa ellen, aki fíát rendszeresen árüba bocsátja, a XH t.t. már korlátozó törvényeket hozott 30. Aki viszont formailag is visszaélt a mancipatioval, mert nem is volt quiritar-tulajdona, amit átruházhatott volna, az felel ezért, a kettös értékkel, éppügy, mint a tolvaj. 31 Másrészt az ügylet fontossága miatt a ius körébe tartozott az abban való közremüködés ügy is, mint a teljeskorü római férfi joga, ügy is, mint kötelezettsége. Ha valaki ezt megszegte, a tanüskodásnak nem tett eleget, elvesztette ezt a jogát, a törzí szokás szerint automatikusan végrehajtott (a törvény által csak nyilvántartásba vett) büntetés, az intestabilitas következınényeként. d) Mikor Rómát a latin és szabin, valamint etruszk szomszédok közösséget - viszonylag hamar - elismerték hasonló, ha nem is míndjárt egyenrangü félnek, ezzel megnyíltak elötte a szomszédok piacaí. Másrészt a saját termelés eredmenyei is felhalmozódtak a háztartásokban: fegyver, ruházat, apróállat, terménykészletek kerültek a meum est körébe. Eredetileg az állam nem szólt bele ezek védelmébe. Sem az ezzel kapcsolatos ügyleteket nem ellenörizte, sem az esetleges rosszhiszemü elvételnél - lopás, sikkasztás - nem állt ki a polgárok mellett. Látszik a XII t.t. rendelkezéseiböl, hogy a lopás ellen a ius nem nyüjtott védelmet, legfeljebb a késöbbiekben korlátozta a magánbosszü korlátlan érvényesülését. (A quiritár tulajdon körében igen, de ott nem a jogellenes elvétel miatt, hanem éppen a dologhoz tapadó jog miatt adott védelmet.) 3 Az állam erösödésével és az üj város belsö viszonyainak rendezödésével együtt járt, hogy az önsegély helyebe lassan a jogsegély lépctt. A meum est cx iure Quiritium 190

9 tárgyköre is kiterjedt, ınindarra, amit római polgár sajátjánnk vallhtıtntt. 'l'r~lıat rt quiritár tulajdon kiveteles esetei helyébe a quirites dolgainak nltalárıns v(-rlelııw lep, az usus intésményével. Amit a római polgár egy éven keresztül tartott srıjätjatıóııt ıššagáııál, az ezzel nem csak "meum est hanem ezután "menni est ex tum Qulmium" Ez az usus az ösi idöben a quiritar-tulajdon szerzési formája csııpliıı. ııeııı ıır átruházásé. Késöbb is önálló jogcím marad, éppügy, mint a zsákmány. Ustısrnıl rı lmıııl idöben más polgár tulajdonát akkor sem lehetett megszerezni, hn nıt ru r lr'iın tulajdonos maga adta át vagy engedte át. Az usus mint ius quiritium-keletkeztetö ok elismerésc után is rt qıılıltnı tulajdon átruházása egyik polgártól a másikra csak per aes el Iilırıırıı ti* ıt(~ıılıı~tı~tt, vagy akkor, ha a legis actio sacramento pervesztesc volt k(-ııytı-lt-ıı tııınlııt ıt tulajdonának vallott tárgyat a pernyertesnek. Még ha n nat- rrıamlμl vllt-ııseg zsákmányává lesznek és attól szerzi is vissza száknıányként ııılısik rfıııırıl ı I.gttr. azokon feléled az eredeti ius quíritium iure postlirninii. Ezt a lıt'-/ngnt. lıngy iıtvgt-ııtı'il lehet quiritár tulajdont szerezni, helyesebben idegentöl sn-ı'/ctt vngyııııttııgvıııı usussal keletkezhet ilyen, de római polgártól szerzett tárgyuıı nt-ın, ıı Xll t.t. mit IÖIIÖIIC ki. Legalább is bizloilsággal Item ållílhaló CZ. Hogy lttég tt ıt'nt'lt tl jııtglınıı l-t beszélünk a polgárok közti formåtlan âtadás esetén az átıtdóııal tncgtnnı'ntlı'ı mrrlırm ius quiritium-ról, ezt látszik igazolni. Az ilyen átadást nyilván csak rt,/hh-.-. biztosította 34. e) Bizonyos kapesolatban áll a vagyonjoggal a ius sznlıályniıuık ıımıı ıt-.~tn-. amely a vagyon védelmében az önsegélyt elismeri. A meum est védelıne ncııı töıett-ııik az állam által, de az állam elismeri az ilyen védelem jogosságát, kiııyilvítııitjn nıt. Minthogy pedig az önsegélyre gyakran került sor éppen római polgárok kiiıött is. adott esetben meg kellett állapítani, melyik az, aki ius fecit, s melyik, aki iniurirr vettıel a dolgot, ütötte meg vagy akár agyon a másikat. A per ütján álltuk közvetvı: rt/ önhatalom esetei is állami kontroll alatt. Hogy ez csak lassan történt. mtıtntjn. hogy a perbe az önhatalmát gyakorló római viszont elöször csak saeralis eszközölckcl volt kényszeríthetö, ezeket késöbb váltották fel, nyilván jelentös vívmánykéııt, tt perbeállásra kötelezö és az ellenkezést szankcionáló törvények Ex iure Quiritium a római polgár csak kevés, kiváltságos módon szerzett vagyontárgyat mondhatott magáénak az alapitás korszakában. Mégis azt mtıttıtjlık tı régi törvények, egészen a XII táblás törvény ránkmaradt szabályaiíg, hogy fesziiltclt ebben az t'ıj közöségben olyan ellentétek, amelyek létfenntartását is veszélyeztették, s ezek is az életmóddal, a gazdálkodással, így a vagyonnal kapesolatban élezödtek ki. A pásztorok és a kisparasztok ellentétei voltak ezek 36. A viszonylag szük teriilctre összeszorított, azon védekezö állást kiépitö, harcias lakósság egy része eredetilcg félnomád pásztor, másrésze már letelepült kisparaszt volt. A pásztorok, mikor Rómába keriiltek, kiszakadtak termeszetes nemzetségi-törzsi kötelékeikb('il, s ezeket a létesített gens-ek és tribusok nem pótolták. A parasztcsaládok addigi csalítdi kötelékeikben éltek tovább. Ez állott nyitva a pásztoroknak is, a herediumokon. lgy lfll

10 az üj város társadalmi struktürája a paraszti szervezet jcllegzetességeit vette fel. Ennek eleme a védett, szilárd határok között folytatott parasztgazdaság. A paraszt ragaszkodik földjéhez, termövé teszi és be is akarja takarítani, amit terem neki. Kerítéssel védi a betolakodó ellen, mesgyével határolja, termékeit a következö termésig kamrájában örzi, s halottjait is a földjébe helyezi. A pásztor élettere ott van, ahol a nyája legelöt talál, eleve mozgékonyságra kényszerül. Neki nincs határ, ha legelö kell, nincs növény, amit állata nem falhatna fel. A nyája vagyon, ám élelem és csereérték is, amije van, állataí hátán mozog vele. Halottait elégeti, csak emléküket örzi. Ez a kétféle szemlelet szükségszerüen ütközött. Ezen nem segített az egymásraütaltság sem, kivált, amikor a közösseg már megerösödött. Hiába adtak ki az ager publicus-ból legelöt is, szántót is, a pásztoroknak éppen az elhatároltság lehetett ellenére. Az t'ıj város elpusztulhatott volna ezeken a küzdelmeken, amelyek élességét nyilván a származási kiilönbségek is emelték, s amelyek belsö hatalmi harcokban is kifejezödhettek 37. Itt az istenek seglthettek és segítettek. A prae-római világban, a Rómát körülvevö felaprózott egységekböl álló világban is a törzsek, városok egymás közti harcait a közösen tisztelt istenek papjai tartották kordában annyira, hogy önpusztítássá ne fajuljanak ezek. Sacralis szabállyal e korai idöben ott találkozunk, ahol a feszítö társadalmi ellentét oly komoly, hogy feloldása nem lehetséges megegyezéssel, csak harccal vagy mísztikus parancs ütján. A fas normáira volt szükség 38. a) Igy került a saeralis vedelem alá, Ianus, a Lares és Penates védelme alá maga a ház. Az ide behatolás csak rituálisan - mert az isteneket sérti - és csak a paterfamilias hozzájárulásával történhetett. Idézni, törvény elé hívni sem lehetett házából a rómaít 39). b) A kertet és a vetést Ceres védte. Neki áldozták fel azt, aki megsértette. A saeralis halálbüntetések jelentös köre mutatja, milyen társadalmi érdekek és milyen ellentétek feszültek e kérdésben az üj városon belül 40. c) Sacralis védelem illeti az igahüzó barmot, a bos arator-t. Erdekes, hogy a hagyomány ezt is, a határkö, a terminus védelmét is a kesöbbi királyokra vezeti vissza. Ebbcn a mondában lehet annyi igaz mag, hogy ez a probléma már az alapítás után, a város belsö életében merült fel, okozott törést, és igényelt ezért saeralis eszközökkel megoldást 41.. d) Könnyen lehet, minthogy azonos körhöz tartozó tárgyról van szó, hogy eredetileg a kiirtott fa és a nem éjjeli legeltetés és állatkár miatt is saeralis védelem járt. Mindenesetre erre mutat, hogy a károkozó feláldozásával, noxa-ba adásával szabadulni lehet a büntetéstöl. Ezeknek a sérelmeknek azonban már csak a következö szabálycsoporttal, törvénnyel való rendezéséröl maradt ránk adat

11 e) Már jeleztük elt'il l, hogy az önscgély közösségi kontroll niit ketıys/cı'lt(-sltlıeıı is nyilván szerepe volt a Sacralis eszközöknek, akár tt sptıııslfıs lgfnt'-t kikényszerítésénél, akár a perrel kapcsolatos sacramcntum ütján. E2 ııt( l l lvııt rııeg részletesebben foglalkozunk. 6. Az üj közösség, bár környezetével azonos gazdaságiüırsnılrtlıııl rtılııtvıı állott, sajátos keletkezese és eltérö társadalmi szervezete reven (ıj lltlröıfíμnıııııltaı termett ki. Igy nem tudta mindenben a régi keretekböl hozott ııortııftlutt rıltuılııırıınl, vagy legalább is választania kellett a különbözö normák között. l~'.ı tıj tnırnnlrılıııt normarendszer megalkotását tette szükségessé, melynek egyes.smlınlynl t-ltltttlt mellékerültck a ius Szabålyainak, hogy aztán a XII l.t. korártt n ıttıııııltk lı l l (~gt`~t tegyék ki és saját körükbe vonják be a még megmaradt törzsi s/«l<l'ıs _lı-llvgıil vngv saeralis eredetü szabályokat: a szokás-iusból törvény-ius lett. Az üj szabályok nem voltak eleve adottak. Tudatos tılkııtn tı*vt ltı-ııywg eredmenyei. Ügy tünik a hagyományok alapján, míntlıa ttirsnılnlıııi ııır-gt-μ_yı-rf-, contrat social hozta volna létre azokat. A király a rendezeııdöi lıvly/cl lsıııt-rt-tt-ln-ıt meghallgatja tanácsadóit (consulere-censere-placerc) akik taııácsul nılıınk, vt-it-ıııt-ııvt nyilvánítanak vagy egyszerüen tetszésíiket fejezik ki, aztán a ıııegl`«gıtlııııtı«tt nm ınnı a fegyveres polgárok elé terjeszti: veiitis iubeatisne Quirites'!" l, _y jiiıı lctıt- ıı It-ta kiválasztják, felolvassák, elszámlálják (a legere mindhárom értt-lt-ınl cıı lııısrıınlt). azután a három törvényhozó tényezö együttes akaratából a ius része lcsı. (Uımtl íıšisque populus ipse sibi ius constituit.) Ius Quiıitium ez is, de ııem inıımıııt-n.~, ttıiilt, hanem nagyon is hajlékony, a követelményekhez alkalınazkntló része. A im eredetileg benne élt a köztudatban, csak hirdetni kellett, a lex rogumr, egy itt'-titles: t~ válaszul hozzák, így csak a három legislatív tényezö együttesen ulkotlıatjn 4". (l.vn data esetén a törvényalkotásra szóló felhatalmazás a három tétıyezö ct-_yllttı-.~t akaratának kifejezöje, mint a XII t.t.-t alkotó decemvirek esetébenš de ezeket in végiilis a hagyomány szerint a comitium elé is vitték jóváhagyásra.) 4` Alkothatnak viszont saját kapcsolataikban ius-t a polgárok cgyıııásköıt. A/ ünnepélyes formális aktusokkal létrehozott kötések, egyoldalü tényck, (ı l ligatr`r rıv.t' ) at szó teljes értelmében ius jellegével bírtak (ius feci). Per acs ct lihmm, pvr sponsionem, per confarreationem létrehozott kötés éppügy a jog vedelme ulııtt lillt. mint a comítia elött elfogadott (arrogatio,_testamentum in comitiis, in prociııctıı). Mellékes, hogy a forma mágikus hatása is közrejátszolt-e ebben, vagy sent (aıninl n jog keletkezésében a saeralis eszközöknek amügy is volt szerepük), lényeg, hogy r`u.t' facere egyéni elhatározással is tudott a római polgár (ami más szóvııl nz államhatalom eszközeinek igénybevételét tette lehetövé az így alkotott ius kikényszeritésére 46. a) Ha az alapítástól a XH táblás törvény keletkezéséig eltelt idö tiirvéııylıtızásítt elemezziik a társadalmi rendezést kívánó kérdéskörök szempontjából, szeııılıeiitlö, lıogy a herediumok használatát, a polgárok egymás mellett élését a sülyos. saeralis körbe csö normákon tül egy sor részlettörvény is szabályozza. A Vl. és föleg a Vll. l93

12 tábla töredékei közé bcosztott szabályok a mesgyéröl, az ambitusról, a határ beültetéséröl, a határmenti fával kapcsolatos rendelkezésck, azután a különbözö átjárási jogosultságok, a vízvétel és a vízfolyás biztositása az üj közösség hétköznapjaiban felmerült kérdéseket rendezik. (Nem ellenkezik ezzel, hogy ehhez esetleg mintául vették más közössegek normáít, így pl. a soloni törvényt 44. b) Tárgyunkhoz képest nem érintjük azokat a törvényeket, amelyek a családi élettel, a személyi joggal és annak sérelmével, vagy a forgalom biztonságával kapesolatban sziilettek. Ugyancsak nem tárgyaljuk részletesen a XH t.t. jelentös üjításait a peres eljárás körében. Ez meghaladná a jelen tanulmány kereteit. Csupán röviden utalunk arra, bár ez a tulajdon körét is érintette, hogy részletes törvényes szabályozást nyert ebben az idöben a temetkezés, melynek kétféle hagyománya nyilván okozott gondokat. Cicero szerint a tüzesetektöl való félelem okozta, szerintem lehetett a temetkezési hely forgalmon kíviilisége, az építési telkek hiánya miatt is, de mindenesetre mindkét temetkezési módot törvénnyel kitiltották a városból 48. c) A leges körében részletezett két, a vagyonjogot közelröl érintö kérdéskörrel viszont részletesebben kell foglalkoznunk, minthogy szabályaik eredet szerinti elemzése esetleg hozzásegíthet eddig erösen vitatott kérdések megválaszolásához. Ezek egyike a római polgár vagyonában történö utódlás rendezése. A ius körében három lépcsös utódlás állhatott fenn a quirites vagyonában: a sui heredes automatikusan maradtak benn az apai vagyonban s abban osztatlanul is gazdálkodtak tovább az esetek többségében. Sui heredes híjján, nyilván törzsi szokás szerint, tehát szintén a ius áthozott szabályai alapján, a proximus agnatus öröklése következett. S ha sem ilyen, sem olyan örökös nem volt, a gens vette birtokba az elárvult vagyont. Mindhárom szabály ismert a XII t.t.-böl. Ez a három lépcsö nyilván nem jelentett a ius szerint soha sem successio ordinumot, hanem egyszer határozta meg az illetékes örököst. Ha nem volt örökös, a heredium, s a hozzá kapcsolt teljes vagyon foglalás tárgya lehetett. Erre azonban az arehaikus korban azért nem volt példa, mert a gens mesterséges kerete mellett kihalásával nyilván nem kellett számolní. Ha ennek ellenére ez a kömyezö nemzetségi-törzsi társadalmakban szokásos utódlási rend Rómában már igen korán kíegészítésre szorult, ez is arra mutat, hogy a gentilis szervezet nem jelentett igazi kapesolatot, a nagycsaládok, az agnatio pedig csak nemzedékeken keresztül szervezödtek üjjá illetve létesiiltek a természet rendje szerint az üj környezetben. Az állandóan háborüskodó római polgár csak saját közvetlen háza népében számíthatott biztos utódra, s ha ilyen nem volt vagy meghalt, índokolt volt arról valami módon gondoskodni. Legközvetlenebbül akkor jelentkezhetett ez a gond, ha a római polgár hadba vonult, és nem hagyott maga mögött házában felnött megfelelö utódot. Ilyenkor esetleges halála esetére rendelkeznie kellett családjáról, annak ellátásáról, esetleg magáról az utódlásról is. 194 \

13 Igy índokolt arra gondolnunk, hogy a hadbavonuló római polgár akár rt cruıta elött harcostársal körében, akár a fegyveres polgárok testülete elött a cotnltlıı cıırlııta alkalmából suusai közé emelhette azt, akiben utódját vagy emellett lılsknrtı vagy nönemü hátrahagyottai tánıaszát szerette volna látni. Hogy az ilyen örökiisse rrıııtrléı együttal fiüvá fogadást is jelentett, amellett bizonyít, hogy a családon klvllll tlrtltrös rendelésére ez idöben még nem volt mód, arra azonban a mesterséges rıcıııır ıst~gl kötelékek világában, s az idegenek befogadására berendezett Róınlıtıaıı ııılıııteıı nehézség nélkül, hogy az örökös a családba belépve, a vérszcrintl sınısnk lır-lyet foglalja el ill. kapja meg. Igy az áthozott ösi szabályokat mihamnr kiegésıltlır-tt«nr arrogatio lehetösége, amellyel együtt járt a testamentum in procirıcrtr es in mrrıirtlt calatis: a leges lehetövé tették egyedi rogatio, egyedi legislatív lııtí-ılt~t~tlt~.~tr r~l rı megnem született vagy elhalt utód pótlását a familia, a társnrlnltnıı rılrıjı-gysl~gr~ megóvására. Minthogy az agnatio az elsö generációkban a város ala ítı'ı.-tn ııılııı tt-ı~_ t-«lt es épült ki, tehát az átvett törzsi rendszer öröklésben való mc:gval<' sııi:'ısáıırık lı-tıı-tı't (-,;rnem fogyott, hanem növekedett, véleményem szerint a népgyı'il(-sen vagy sı~ı~ı-μ_l t~ıı :ölı;ténö4åuussá fogadás és ezzel örökössé nevezés igen korán letcsiilt lt~lıı~t«'" ~.t-tg 8 etetl E kétféle örökössé nevezés és fiüvá fogadás egységcs lépése a késr'il lıiı~kl r-ıı testamentum in comitiis calatis ill. in proeinctu nevet kapott. ami arra ııtnl, lıııgy rt paterfamilias intézkedését a testületek nem annyira jóváhagyták, ıniııt iııkftlıtı tanüsitották 5. A töıvényt ö hozta személyes döntésével. Az akkori környezö n(:pek társadalmi viszonyaihoz képest ez a - bizonnyal nem elvétve clöfordıılt esctl rendelkezési lehetöség is sajátos római vonás, amint ezt már sokan megállapítııttlık. A római jogtudomány ennél ínkább még tovább megy: a XII t.t. korára a paterfamilias teljes szabad rendelkezési jogát véli kiolvasni a törvény 5.3. és 5.4. rendelkez(~seit ı'il. Ezt az eléggé általános véleményt nem osztom 51. A XII táblás törvéııyböl nem lehet kiolvasni olyan tételt, hogy a peterfamilias suusai helyett bárki mást örököseve jelölhetett. A vitatott elsö forráshely háromféle áthagyományozásban maradt rank. Legtömörebben Gaiusnál: uti legassit suae rei, ita ius esto 52. Hosszabb szöveggel Ciceronál, akit más forrás is megerösit: Paterfamilias uti super familia pcetıninque sua legassit, ita ius esto 54. Szintén hosszabban, de más szavakkal Uljgianııs (és hasonlóan Paulus): Uti legassit super pecunia tutelave suae rei, ita ius esto 4. Mclyik változat az eredeti, nehéz elbírálni. Ervek mindegyik mellett hozhatók fel. A magam részéröl ügy vélem, hogy a Iegassit tárgyaként nyilván meg volt említve mind a familia, mind a pecunia, mind a tutela. Alláspontomal a következö érvekre alapítom: a XII t.t. még általában nem használ általánositó megjelöléseket. Hogy a három fogalom helyett egyszerüen a "suae rei" álljon, valósziniitlen. A fıırnilin és pecunia eltérö árnyalati jelentése ill. különbözö származásü polgárcsoportoktıiil l95

14 eltérö használata a vagyon megjelölésére igen korai kellett, hogy legyen. Ez legfeljebb kikophatott idövel a szövegböl, bele semmiesetre sem került. Nem keriilhetett bele különösen oly korban, amikor a familia sem, a pecunia sem vagyon értelemben volt elsösorban használatos. Másrészt, ha akkor keletkezett a szöveg, mikor még mindkettö párhuzamos használatban volt, akkor bármelyik kihagyása félreérthetövé tette volna a szövegei, még pedig nem a vagyontárgyak egy csoportjára érthetövé, mint Wlassak és többen vélték, hanem a polgárok egy csoportjára vonatkoztathatóvá, márpedig a XH t.t. egyértelmüen a polgárok közötti egyenlö jogok hírdetöje volt, privilegiumokat nem ismert. Sziikséges volt viszont a tutela vonatkozásában is a külön lex, mert amint az arrogatio az agnat rokonság öröklése helyett állított suust, a suusok mellé gyámot az agnat rokon helyébe ugyancsak logikusan állíthatott a paterfamilias 55. Ha viszont a teljes vagyonra és a tutela-ra is vonatkozott a rendelkezes joga, akkor az a logikus, hogy mindhárom említve is lett légyen. Ez a tutela vonatkozásában tartalmát illetve is egyértelmü. Mit jelent azonban a legassit a familia pecuniaque vonatkozásában? Valóban teljes szabad végrendelkezési és kitagadási lehetöseget? Elöször is hangsülyozni kell, hogy a XII t.t. sehol nem hoz semmiféle megjegyzést arról, hogy a suusokat ki lehetne vagy kellene tagadni. Ez az "uti lingua nuncupassit, ita ius esto" szabályból sem vezethetö le, mert az kifejezetten a per aes et libram ügyletekre, azok között is tételesen a mancipació és a nexum vonatkozásában fennmaradt rendelkezés 56. Másrészt a legassit kifejezés a XII t.t. tartalma szerint sem a végrendelkezés müszava, legalábbis erre ütal a "si íntestato moritur szöveg. Igy tehát a szövegböl szerintem csak annyi olvasható ki, hogy a paterfamilias, amellett hogy suust örökbefogadhatott, halála esetére övéinek rendelhetett gyámot és tehetett egyedi intézkedéseket is vagyontárgyai körében (elajándékozhatott egyes tárgyakat vagy felszabadíthatott egyes rabszolgákat). Ez utóbbit közvetve alátámasztja a töredékként számontartott Ulpianus-hely is, amely szerint a feltételes felszabaditás lehetöségére és rendezésére is volt a XII t.t.-ben szabály. A Iegare ebben az ertelemben került át a késöbbí jogi nyelvben a testare mellett. Utóbbi ugyan a törvényben ilyen értelemben nem szerepel, de az íntestatus kétszer is, mégpedíg egyszer szöveghü idézetben (5.4.), egyszer értelemszerü átfogalmazásban (5.8.). Nincs alapunk arra, hogy a közbensö értelemváltozást, módosulást feltétezzük, - hacsak nem ezzel akarjuk alátámasztani az érvelésünket. De akkor viszont arra kellene más biztos támasz. Még ez a hagyományozási jog sem volt az antik világban termeszetes. Késöbb történtek is azzal visszaélések és azért törvényben több lépcsöben korlátozták. Ez arra mutat, hogy eredetileg nem volt ilyen korlátja, de fennállt, megpedig korábban, mint a szabad végrendelet 54. Mindenesetre a XH t.t. szövege a legatum lehetöségét tanüsítja, a testamentumét még nem. Ellene mondhat ennek a magyarázatnak a 4.5. töredék: si intestato moritur cui suus heres nec escit, adgnatus proximus familiam habeto. - vagy Cicero szerint: Si 196

15 paterfarnüias irtresrato moritur, familia pecuniaque eius adgrıarorurrı gırırlllurrıw esto. Másrészt az elöbb említett 5.8 töredék szerint: liberti heredirruem In... parrono defert, si intestato sine suo herede decesserit - Ulpiaııustól. Mlıırtlıäımrıııll a sorrend látszat szerint testare - suus heres - agnatus/patronus. Külön ıavıır ar etıfl általában eredetinek elfogadott szöveghelyen a cui suus heres nec eselt - ııınglnttlleı Mintha az, akinek nincs végrendelete, örökössel sem rendelkeznek, rt erıel rı ınını heres a grammatikai értelmezés által a végrendelkezés möge a második hr-iyın im ltl Ez késöbb így is volt Rómában, nem csoda, ha a klasszikus korl lrók lılllıııjııııljııtt alátámasztására ezt az ösi forrást így értelmezik 58. Nézzük elöször a grammatikai értelmezést. Nec Festus.~m~ı~lııt rt XII tt szövegében egyszerüen non helyett áll. Igy kell fordítanunk a rr-.r rm- rmrrırıμı szövegében is, és így forditandó Festus által idezett másik két lıclycıı SU). A ttıııtıttıs tehát helyesen nem: ha végrendelet nélkül hal meg, akinek suus lıcrc.st~.n'm'.r, Iınııvrıı' ha végrendelet nélkül hal meg, akinek suus herese nincs - (ugyanis rt cnıııltlrtlınıı ttıııııt elött fogadhatott volna örökbe ilyet) - a legközelebbi agnat rokutı tııegkn ı_ a rt vngvııııt (Végrendelet = testamentum in procinctu) Erre mutat az is, hogy vt-gırııılt-lt-tı<~ (tw örökbefogadásra) nyilván nem mindig került sor akkor, ha legııltilılı kisltııııı. nıı maradt a hadbavonuló után otthon. Ezért kellett a tutela ról vnlo t-gyvrll rendelkezésnek ütat engedni akkor is, ha egyébként suus örökl efognıl{ısn ııcııı volt okvetlen szükseges. Ezért kerül a tutor rendelés lehetösége a lcgare melle. lıisıı-ıı hn nagykorü örököst örökbe fogadnak, az esetleges otthonmaradt kiskortirtktınk lrııı tutora a közvetlen családban, nem kell arról is rendelkezni. Felfogásoın mellett bizonyít negative a familias emptío íntézménye is. Elöször is sehol sem szerepel tt XII t.t.-re visszavezetve 60. Jellege szerint nyilván a törvény rendelkezéseit fellııtsrnlıló pontifíkális interpretatio eredmenye. Mind a fiktív vetel (ha volt sııılmrl végrendelkezés, minek), mind a suusok egyidejüleg kcletkczhctett rtlnki mellözhetetlenségének tana és a querela ínofficiosi testamenti fikcióıı (~ lllı'i gyakorlata emellett bizonyít 61. Igy tehát a XII táblás törvény korára kialakult a törvénykezés eszköze reven az ösi ius utódlási rendjének a következö javitott, római ígényekre átformált kiarlíısn: 1. a sui heredes automatikusan öröldik az apai vagyont s abban általában tovfılıh gazdálkodnak. (Ezt a közösséget törvényengedte módon fel is lehetett srámolni). 2. A pater familias a népgyülésen felvehet valakit (felnött férfit) suusai közé..logosıılt továbbá enélkiil is kiskorü hátramaradottairól, azok gyámságáról rendelkerııl. valamint egyes vagyontárgyakat halál esetére hagyományozni, egyes szolgákat nr esetre felszabadítani. Ezt nyilván tanük elött kellett tennie (hogy ezt is az egész népgyülés elött vagy esetleg más tanük elött, esetleg éppen suusai felé tette c. kétséges. En az utóbbit tartom valószínünek.) 3. Ha a paterfamilias nem hagyott suust hátra, testamentumban, tehát a comitia elött sem, az agnatus proximus öröklése fill be. Ha nincs se suus, se agnatus, a gens kapja a vagyont. l 'I7

16 A késöbbi fejlödés eredményénck tartom azt a követelményt, hogy a paterfamilias a suusa felé sem rendelhetett hagyományt vagy felszabadítást. csak végrendeletben. Elöször is, mi akadályozta volna a suust az ilyen rendelkezes végrehajtásában? Másrészt nyilvánvaló, hogy a késöbbi testamentum a mancipatio-t (familiae emptio-t) tanusító tabula-ból fejlödött ki és vált általánossá, s csak ennek elismerése után lehetett megkövetelni, hogy minden végintézkedést örökösnevezés elözzön meg - a suusok ösi öröklésénél ez teljesen felesleges lett volna. Az apai rendelés tiszteletben tartásának ez nem lehetett akadálya. Igy hát szerintem a legatumok lehetösége ebben az ösi idöben nem volt kötve a végrendelethez és örökösnevezéshez. Erre utal az a kesöbbi fejlödés is, hogy amikor a legatumokat az azokat amügy is korlátozni iparkodó törvényhozás a végrendeletek érvényességéhez köti, a gyakorlat áttöri ezt az akadályt, és fideicommissum formájában, a fidesre bízva, (azaz ösi jogi eszközzel) teszi azt üjból lehetövé végrendeleten kíviil is 62. d) A korai leges talán legjelentösebb csoportja a peres eljárást szabályozó törvényes rendelkezéseké. A római városállam lépésröl lépésre, ahogy erösödött, iparkodott ellenörzése alá vonni az önsegélyt uraló privát szférat, mert ez felelt meg a közösseg önvédelmi érdekeinek is, de késöbb az egyre jobban élesedö vagyonos - vagyontalan rétegek közötti egyensüly fenntartása is ezt igényelte. á jog ellenörzése alá vont életviszonyok mindig a kereseti, perlési lehetöségen keresztül váltak az állami ellenörzés tárgyaivá, innét a római jog késöbb is megmaradt perjogias beállítottsága, amely közismert 64. Míg a késöbbi jogfejlödésröl azt mondhatjuk el: ahány akció, annyi jog, jogosultság, addig a korai idöre az áll, hogy a perlés lehetöségével kezdödött a magánélet jogi kézbentartása. A XII t.t. élén álló szabály nyilván egész korai: si in ius vocat, ito, s lényegében azt az elvet fejezi ki, hogy jogvédte érdeke biztosítására bárki a jogszolgáltatásra appellálhat. A második szabály, amely ezt követi, mutatja, hogy maga a perbehívás még egész ösi, törzsi szokási elemekkel indult, s ínkább állami kontrollt, mint közvetlen beavatkozást jelentett: si non it, antestamirıo, ígitur em capito' - azaz, ha vonakodnék a jogszolgáltató elé jönni az alperes, a körülállókat kell erre tanükul felhívni, s aztán önsegélyt lehet vele szemben alkalmazni. Ilyen törzsi szokás jelleg érvényesülhetett a tartozása fejében magát per aes er libram, nexummal lekötö s aztán fizetni képtelen adóssal szemben is a manus irıiectio, a személyi végrehajtás során. A XH t.t. ezt az eljárást is csak hatósági kontroll alá vonta, anélkül, hogy magába a jogérvényesítésbe belenyült volna az állam mindaddig, amig az megmaradt a kihirdetett ius keretei között. Részletszabályok rendezhettek egyes kérdéseket 64, de az eljárás ura a végrehajtó hitelezö maradt. Eredetileg nyilván ilyen magánügy volt a dolog vagy személy feletti uralommal kapcsolatos vita, a meum est keretében felmerült véleménykülönbség. Am a meum est ex iure Quiritium sérthetetlenségét a köz, az állam garantálta, ebbe valamilyen módot 198

17 a beleszólásra kellett találnla. Utaltunk már rá, hogy általános nezet ıtıerlııt ıı szakrális eszköz segltett a két szembenálló fél vitájåba való bcavatknılısııll. Ant éppügy lehetseges az is, hogy a zsákmány és a heredium quiritar jellege ıılııpjan lehetett a vitát a köz színe elé idézni és csak az eldöntés és bizonyltás vorırıtlnııäıtlttnııı merült fel a sacramentum jogos voltának kérdése. Legalább is erre utal, hogy a legis actio sacramento vitával, söt ııırıgtııılırırt-rrıl indul 65. Ez nem meglepö, a meum est védelmének ez a módja. Egyáltnllın lıngyrııı lıı kerül az ügy a király elé? Az esküszegés isteneket sértö volta miatt lılmııııynt nem. hiszen amikor a felek oda kerültek, még egyikük sem tett eskilt. s k(~ts(-gm, tıı μ_v fognak-e tenııi és míre 66. Kaser szerint a per elözetes eljárással indult ru rıljwıvs házánál, s ami in ius történik, csak annak formai megismétlése. 47 llclycscn nıııtrıt ıtt Diósdi, hogy erre minden forrás nélkül nem alapozhatunk 64. Egyélıkeııı nmı slıır-rt semmiféle forrásunk, hogy egyáltalán hogyan kerülhctett be a fel cı't~s nz nljwııw házába, annak engedélye nélkül, ehhez az elözetes eljtiráslıoz. A lt-(~.-tttlıttl ingatlanperekben a földekre is csak hatósági parancsra mentck ki n felek, ıı ttılvnllnl szembeni házkutatás szakrális eljárás volt, s ez sem töı'térıiıetı~tt n lıtıı um hozzájárulása nélkiil. Elemezzük a legis actio sacramertto forrásszerü szöveget. A lt-lt-lt ıı magistratus elött - a király elött is - elmondják a római polgár zsfıkıııtıııy.~.ıı~ııt'i formuláját: Harte ego rem ex iure Quiritium meam esse aío (s mivel a sıeıvt'-s ııvııı most történik, hanem már megtörtent volt) secundum suam causam 44. I-`.ct'c ttht vindictam imposui. (Itt a tibi a másikkal szembeni rátételt jelenti, de egyélıkéııt aı történt. ami a zsákmányelosztáskor.) Ha csak a felperes mondja el ezt a forınııltıt, ti a zsákmányâzerzö: iure Quiritium elvíszi magával a dolgot. A hatóság ert ııyilvtııı megerösíti.azonban a perben a másik fél is kijelenti a dologról, hogy az.vccurırlıtrrı suam causam meum est ex iure Quiritium. S ezzel a hatóság érdeklödése l<ötelczr'icıı az ügyre irányul. A ius Quiritiumnak védelem jár, de két ius Quiritium nem íılllıııı fenn ugyanazon a dolgon, hacsak nem coheredes a felek. Ezért a magistratus n ius Quiritium védelmére elrendeli: mirtite ambo rem! Ezzel a dolgot ideiglenesen ıı ıntıgıı hatalma alá helyezte, az most egyik félnél sincs. Következik a ius Quiritiıını keletkeztetö okának tisztázása. A Gaiusnál ránk maradt szöveg szerint a felperes megkérdi az alperest: Postulo, anne dicas, qua ex causa vindicaveris? (Követclcm, mondd meg, milyen okon vindikáltál?) Amire az alperes egyszerüen kíjelenti: hrs feci, sicuti tibi vindictam imposui (azaz jogommal éltem, mikor veled szemben rt dolog birtokát akár fegyverrel is követeltem.) Utána kölcsönösen esküre lıívjfık fel egymást és ezt követöen az alperesnek kell igazolnia a meum est ex iure Quiritium keletkeztetö okát. Ezen a nehézségen nem jut tül a tudomány. Miért az alperes? Kaser ügy véli, a ránk maradt forrás hézagos, s nyilván mindkettönek igazolnia kellett a jogcimét. s akié relative jobb volt, az kapta a dolgot. Kaser ebböl - hogy esetleg cgyiknek sine.-t l 9')

18 abszolut jogcime és mégis döntcni kell közöttük7~ vezeti le az általa mcgfogalnıazoll tételt a római quiritár tulajdon relativ voltáról 1. Diósdi joggal rámutat arra, hogy Kaser megoldása ellenkczik Gaius vonatkozó szövegével. Csak egyik fél igazsága vitatott, arra teszík le a kölesönös sacramentumot. így ö ügy véli, olyan kis közösségben, mint Róma, a felperes išényének jogossága ügy is kösisınert volt, tehát elég volt, ha az alperes bizonyított 7. Am ez kényszeredett magyarázat. Ha a közösseg a felperes érvelését eleve kellett, hogy ismerje, az alperesét miért nem? Es miért nem forditva? Elvégre a követelönek a bizonyitékát logikusabb kérni. Ez a megoldás nem kielégítö. Induljunk ki saját eddígí gondolatmenetünkböl. Milyen alapon lép be a magistratus (rex) a vitába? A meum est ex iure Quiritium védelmében. Öt tehát ez kell, hogy érdekelje. A, míttite ambo rem' után mindkét fél nyilatkozatát kivánja hallani, mi is az a sua causa. Ha egyik féhıek sincs iure Quiritium joga a dologra (azon már vizsgált néhány keletkeztetö cim alapján) avagy ha mindkettönek van (ercto non cito, megnemosztott örökségként), akkor a magistratus elküldi a feleket: a vita nem tartozik az ö hatáskörébe. Relative jobb jogról tehát nem lehet szó, csak teljes értékü ius Quiriıiumróı 73. Amennyiben a felek vitája a magistratus elé tartozott, az két okból lehetett: mindkettönek volt iure Quiritium olyan dolga, mint az, ami vitás, de a két dolog nem volt azonos, tehát egyik a tárgyban tévedett; vagy míndkettö ügy vélte, hogy van ius Quiritiumot keletkeztetö címe a dologra, de akkor egyik kizárta a másikat. Ha csak az egyikük joga lehetett helytálló, a döntés akkor is egyértelmü: az egyik hadizsákmányba kapta a dolgot, a másik egy görög kereskedötöl vette meg a közben elkóborolt állatot; az elsö peres félé a ius Quiritium, mert az nem veszhet el. A magistratus neki itéli a per tárgyát. A másik két helyzetben a magistratus meghallgatja a felek elöadását és annak alapján alkot az ügyben véleményt. Az egyik állítja, hogy a perbeli marha a legutóbbi hadizsákmányból jutott neki, a másik azt, hogy ez nem az az állat, ezt az 6 tehene borjazta harmadéve, csak hasonlítanak (elsö fordulat). Vagy azt válaszolja: lehet, hogy a zsákmányból kaptad, mert tölem a veiibeliek elrabolták; de most visszakerült és iure postliminii nekem jár, mert már iure Quiritium volt az enyém (második fordulat). Mindkettö nyilván emlegetni fogja a bizonyítékait. Gaius elmondja, ha nem is a helyes sorrendben, hogy ilyenkor mi történt. és ez oldja meg a problémát. A magistratus megfontolta, hogy melyik érvelése a jogszerübb és annak adta a dolgot birtokba. Fenti tényállás mellett az elsö fordulat szerint adhatta bármelyiknek, a második fordulat esetén nyilván a másodiknak (mert, ha mindkét elöadás igaz, övé az erösebb - nem relativ, de abszolut - jog). Festus is említi, hogy a vindiciae, amelyen a felek vitatkoznak, a pertárgy ideiglenes birtoka. Ez tehát az elöadás alapján nem mindig az alperesnél marad. A magistratus megitélése szerint odaadja a dolgot az egyik félnek és amennyiben a másik kérte, a késöbbiekben biztosítékot adatott vele arra vonalkozólag, hogy pcrveszlcsség cstén 200

19 kíadja azt. E7. a prucılcs cl vadcs vindiciarum, ez a biztositék kérdés. ıııııl cgyl-i H ııı nyilván késöbbí hoz?/átét az ügyhöz - homályosította cl a kulalók sıı ııı{~l. lıngy clmenjenek a valószínü megoldás mellett. Nem az kapja a birtokot. akiııêl voll, ııı-ııı is az, aki jobb biztositékot tud adni, hanem akinek elöadása valósiıgıı 1.-:wii-ıı kapnia kellene. A vindiciae odaítélésével a magistratus állást foglalt ıı jııgkéıiılinslıı-ıı, hogy modem kifejezésseı éıjünk 74. Mit tehetett az üres kézzel maradt fél? Vitathatta a másik fél léııyfıllııhnnıv Esküdj meg, hogy igazat mondtál! Arta az esetre. ha iniuria. Quiritfıı' jog ııı-ihii víndikáltál, felhívlak a sacramentum letételére. En is téged -így a másik (ılc arra. hogy Ö, a birtokba került igazat mondott). A vita tárgya tehát az a tényállás lesz. nıııçlyııvk alapján az ideiglenes birtokot megadták, annak a tényalapját kell bizoııyíıııııl H. A bizonyítás eredménye vagy az, hogy a birtokba helyezett lıclfiıııııyiıjıı ıı dologra: meum est ex iure Quiritium. Akkor ítélettel megállapitást ııycr. Iı«gy_ (5 valóban quiritár-tulajdonos és ez abszolut hatályü mindenki ellen ható ílélcı lcsı 7". Vagy nem tudja bizonyítani az igazát, amelyre esküdött: akkor elveszti a dolgot ıı másik javára büntetésül és még a sacramentum összegét is. A másik ıızonlııııı. ukl ıı dolgot mintegy perbüntetként megkapta, ezzel nem nyílvánult quiritar-ııılajıloııosıııık. Az ö joga a magistratus elözetes döntése alapján szóba se került. Ö tehát csak rclıııiv jogot nyert a per tárgyán, vele szemben egy harmadik erösebb jogon (vagy talán xu elöbbi ellenfél üj taníık, üj bizonyítékok elövezetésével) még fclléphct u dolog megszerzesere. így tehát volt a legis actio sacramento alapján valóban olyan döntés is. amely relativ jogot eredményezett, és volt olyan, amely abszolutot; az ååus est iure Quiririum megállapítása azonban mindig abszolut jog megállapitása volt A legis actio sacramento ilyen szerkezetéböl könnycn levezethetö a késölılıl formulás per. A praetor is a jogkérdésben döntött elöre és a tényállás vizsgálatát hízlu a bíróra. Minthogy azonban a praetori jog a forgalom biztonsága céljából Iélrchozııı a bírtok jogosságának vélelmét, abban csak igen ritkán fordult elö olyan csct, hogy ıı birtokot elnyert fél utóbb mégis pervesztes lett és ki kellett azt adnia. általábaıı ıı birtokos a possessorius helyzetböl védel<ezhetett79)' 7. Foglaljuk össze az elmondottakat: Az ösi római vagyonjog normáinak egy része prae-római származásü, törzsi szokás jellegü s ezek az ösi ius és fas körélıcıı rendezett szabályok. Más normákat az üj államszervezet, vagy maga avagy polgárai. a rájuk ruházott autonomia körében, alkottak, ezek a leåes, a ius üjabb része. Az elsö rész stabil, a második hajlékony, mobil jellegü norma. Meum est a római jog kezdeti korszakában kifejezés midarra. ami a római polgár uralma alatt áll, amije van, anélkül, hogy e vagyonnak határozott jogi míismvıı ınár léteznék. A különbözö párhuzamosan alkalmazott kifejezések: familia, pccııııiıı. manus, mancipium, potestas, domus részben a prae-római korból különbözö szomzédés elödmépektöl áthozott, átvett kifejezések, egymást átferlö értclcmmel és an 201

20 tartalommal, legtöbbnyire nem is differenciáltan használt kifejezései e "nekem vagyon"-nak. Meum est ex iure Quiritium a vagyon azon része, melynek védelmében a quirites nem csak önmagukra vagy a környezet spontán támogatására számíthatnak, hanem a hivatalos közösség, az állam támogatására is. Ez tehát kezdetleges formában. de tulajdonjog. Meum est ex iure Quiritium abszolüt, kizárólagos hatalmat jelent annak tárgya felett. Alanya forma szerint a paterfamilias. az önjogü római férfi, tartalmilag azonban a család. A tulajdon Rómában kezdetben családí tulajdon. Arról, hogy a gentilis közösség tulajdonát az állam védte volna, nincs forrásunk. A gensnek jogi reprezentánsa, képviselöje, megtestesítöje sincs. A meum est ex iure Quiritium tárgya kezdettöl lehetett ingatlan, nevezetesen a hereditas és a domus is. Az ingatlanon a korai idöben vagy a család, vagy az összes polgárok közös védett joga állhatott fenn, mint kizárólagos meum est: csoportok, curia vagy gens valószínüleg csak használati jogot kaphattak a közös (nem köz-) tulajdonü ager publicuson. A meum est ex iure Quiritium elöször a hadizsákmányon és a herediumon állott fenn. Késöbb átruházott körben ugyancsak a zsálanányszerzö formula valamint a per aes et libram forma kombinációjával lehetövé vált szerzése más quiritár tulajdonostól. Utoljára usus-sal, egy vagy kétéves használattal szerezhetett a római polgár védett tulajdont addig quiritar tulajdonban nem állott dolgokon. Ätruházni a quiritar-tulajdont csak szük körben lehetett: a res mancípl, személyek és teljes vagyonok esetében. Ismerte a római jog a legkorábbi idötöl a heredium, majd a házhoz tartozó minden vagyon átszállását a családon belül a sui heredesre. Ehhez nem kellett külön aktus, természetes átszállása volt a közös családi tulajdonnak, a herus halálával a heres helyébe lépése. A paterfamiliasnak heres hijján, vagy a családban felnött férfi hijján módja volt valakit suusává fogadnia a polgárok testülete elött, s az ezzel suus heressé vált. Joga volt ezen tül családja részére gyámot rendelni, valamint egyes vagyontárgyairól halála esetére hagyakozni, rabszolgának szabadságot rendelni. Ehhez e korai idöben nem kellett a teljes vagyon sorsának rendezése, örökösnevezéses végrendelet. Ilyet még a XII táblás törvény is csak a suussá fogadás módján ismert. Akinek nem volt suus herese, az intestato halt meg és vagyonát a legközelebbi agnat rol<on(ok), ezek hijján a gens vehette birtokba 81. Nem volt olyan személy, akinek tanük elött hagyakozhasson, aki legatumait végrehajtsa, ilyen e korban csak a suus heres (akár a fogadott, akár a termeszetes) lehetett volna. A korai római jog jellegére rányomja bélyegét a különbözö gazdasági-társadalmi viszonyok közül kikeriilt polgárok ellentéte. Ennek feloldása a legsülyosabb esetekben sacralis védelemmel történt. Azonban a különbözö életfelfogás és a szoros település adta nehézségek a lörvényhozói normativ 202