HISTORIOGRÁFIA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
|
|
- Diána Halászné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HISTORIOGRÁFIA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET Magyar látószög A kötet Anderle Ádám elmúlt években, jobbára külföldi konferenciákon és folyóiratokban megjelent tanulmányait gyűjtötte össze, öt fejezetbe rendezve. Az első rész (Historiográfiai témák) a magyar hispanisztika helyzetéről ad áttekintést, illetve az Európai Latinamerikanista Történészek Társasága (AHILA) amelynek Anderle egy ciklusban elnöke, három ciklusban vezetőségi tagja volt történetét tekinti át, elemezve a társaságban jelenlévő két eltérő orientációs irányzatot (Európaiság vagy atlantizmus). A történeti áttekintés megállapítja, hogy Magyarországon a hispán világgal foglalkozó kutatások viszonylag közeli múltra tekintenek vissza. Spanyolország és Latin-Amerika modernkori történelmével elsők között Wittman Tibor foglalkozott Szegeden, itt jött létre az első Latin-Amerika Története Kutatócsoport is (1982), amelyből 1993-ban megszületett a Hispanisztika Tanszék. A jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Kutatócsoport elnyerte azt a jogot is, hogy 1987-ben megrendezhette az Európai Latin-amerikanisták Szövetségének (AHILA) VIII. Kongresszusát, amelyen 32 országból több mint 200-an vettek részt. Az AHILA (1971) létrehozásának az volt a célja, hogy egyfajta műhelyként és fórumként szolgáljon az európai kutatók számára a politikai és kulturális sokszínűség jegyében. A szerző közötti elnöksége idején elsődleges célja az volt tudjuk meg, hogy lehetőség szerint Közép-Kelet- Európa minden országának Latin-Amerika-kutatóit az AHILA-ba integrálja után azonban heves vita alakult ki a társaságban a későbbi junta directiva vezetése alatt, mivel az európai túlsúly helyett inkább a tengerentúli, atlanti kapcsolatok kiépítésére koncentrált. Két tábor alakult ki: az európai kapcsolatok erősítésének támogatói álltak szemben az atlanti tehát latin-amerikai kapcsolatok kiszélesítésének előmozdítóival. Ezért egyre több európai kutató lépett ki a Társaságból. A válság a 2003-as castellóni kongresszuson oldódott meg egy új szervezeti szabályzat elfogadásával, amely az egyensúly felé való törekvést fejezte ki. A tanulmány e kongresszus vitaanyagaként született. 10
2 A másik írás (A hispanisztika Magyarországon) egy spanyol nyelvű kötet (Repertorio de hispanistas de Hungría) bevezető írásaként jelent meg. Az ELTE után a Szegedi Tudományegyetem vált a hispán kutatások második intézményes központjává, de több centrum is született. E tanulmány ennek kutatási eredményeit foglalja össze. A magyar hispanisztikáról szóló áttekintés rámutat arra, hogy az ELTE mellett, amely az irodalomtudományi kutatások központja lett, Pécsett és Veszprémben születtek még színvonalas történeti és politikatudományi központok. A kötet második fejezete a latin-amerikai baloldal kérdéseivel foglalkozik. E tanulmányok újdonsága, hogy az 1990 után kutathatóvá vált magyar külügyi iratok alapján vizsgál meg latin-amerikai kérdéseket, Kuba és Nicaragua néhány problémáját mutatva be. Külön figyelmet érdemelnek a kubai magyar követség jelentései a kubai szocializmus válságáról ( között), és a kubai faji előítéletekről, illetve a nicaraguai sandinista kormány és a szocialista országok kapcsolatáról. A nagyköveti jelentésekből kitűnik, kubai missziónktól nagyon tárgyszerű, mély ismeretekről bizonyságot adó, pontos információkat olvashatunk, amelyek reálisan mutatják be a szigetországot. Ezzel szemben nicaraguai nagykövetünk jelentései felszínesek, s talán ellenségesek is a sandinistákkal szemben, és miközben a kommunista miniszterek befolyásának növekedését prognosztizálja, az USA nagykövetével barátkozik. A nagykövetet megbízhatatlan jelentései miatt haza is hívták. E fejezet egy másik témája az antillanismo vagyis a Karib-térség identitástudata, különös tekintettel Kubára. Az antillanismo mint jelenség a XIX. században született, legismertebb képviselője José Martí és a Puerto Rico-i José María Hostos volt. Ideológiájának alapját az képezte, hogy a XIX. század második felében az Antillák és a karibi szigetek még mindig gyarmati szerepbe voltak kényszerítve, holott a déli kontinens nagy része addigra már kivívta függetlenségét. A függetlenség utáni erős vágy vezetett el a kölcsönös szolidaritás és összefogás megszületéséhez. A szerző, aki már a tanulmány címében is felteszi a kérdést: Antillanismo: utópia vagy valóság? arra a következtetésre jut, hogy ma már ez inkább nosztalgikus utópia. Két tanulmány is foglalkozik a Guevara-kérdéssel. Ernesto Che Guevara nemrég magyarul is megjelent híres könyve, A gerillaharcos kézikönyve a fókuszelmélet alapja s a latin-amerikai gerillák kézikönyve is lett. A szerző bemutatja, hogy Guevara leírása a kubai forradalomról hamis. Guevara leírásával ellentétben, először az egész országban illegális szervezeteket létrehozó párt, a Július 26-a Mozgalom jött létre, s 11
3 csak ezután indult meg a gerillaharc, amelyet e mozgalom táplált, s több tízezres milíciájával támogatott. A másik tanulmány a két argentín, Juan Domingo Perón és Ernesto Che Guevara politikai programjának összehasonlítására vállalkozott. A szerző abból indul ki, hogy bár más-más generációt képviseltek, hasonló politikai-kulturális és társadalmi-gazdasági hatások érték őket. Alapvető élményük ugyanaz, vagyis a korabeli Argentína és Latin-Amerika elmaradottsága, politikai és kulturális függése, és a hatalmas társadalmi igazságtalanságok. Hasonlóak abból a szempontból is, hogy az 1945 utáni világpolitikai helyzetben mindketten tisztában voltak az Egyesült Államok agresszív jelenlétével a kontinensen (dollárdiplomácia és furkósbot-politika), és a Karib-térség, illetve a többi latin-amerikai állam kiszolgáltatott helyzetével. Ezért koncepciójuk is sokban hasonlított. Egy igazságos világ megteremtéséhez harmadik utat kerestek, vagyis a korábbi alternatívák, a szovjet kommunizmus, a fasizmus és a kapitalizmus-imperializmus egyértelmű elutasítása jellemzi mindkettőt. Konkrét, reálpolitikai elképzeléseik pedig meglepően hasonlóak. A megvalósításhoz vezető utat azonban másképp képzelték. Mind Perón, mind Guevara fontosnak tartotta a nemzeti ipar modernizációját, az agrárreformot, a belső piac fejlesztését, mivel ezáltal felszámolható a külföldi függés. Mit értettek modernizáción? Egy szilárd államot, melyben csupán egyetlen párt létezik, mivel így elkerülhetik a társadalmi, politikai konfliktusokat, amelyek a többpárt-rendszerből erednek. Az állam és a párt élén pedig egy erős, karizmatikus vezér áll, aki képes a tömegek mozgósítására. Azt is fontos azonban megemlítenünk, hogy gondolkodásuk és ideológiájuk különbözik a módszer, radikalizmus, és a megvalósítás ütemének tekintetében. Guevara sokkal gyorsabb és radikálisabb változásokat sürgetett. A kötet harmadik része a spanyol magyar kapcsolatok történetével foglalkozik. Tulajdonképpen Anderle A magyar spanyol kapcsolatok ezer éve (2006) című kötetének egy-egy előtanulmányát olvashatjuk spanyolul, a magyar zarándoklásról, az 1956-os forradalom spanyol visszhangjáról, illetve egy összefoglaló tanulmányt az említett könyvről, amelyet a szerző Madridban a Külügyi Akadémián ismertetett. A részletes ismertetéstől, éppen a közben megjelent magyar nyelvű könyv miatt talán eltekinthetünk. A könyv negyedik fejezete a latin-amerikai magyar emigráció kutatásának néhány kérdését tárja az olvasó elé. Fontos elöljáróban hangsúlyozni, hogy a latin-amerikai magyar emigráció kutatásának központja régóta Szeged. Itt már eddig is több doktori értekezés született ilyen témakörben. A magyar emigráció-kutatás egyik fontos aspektusa, hogy az 1945 utáni időszakról és az aktuális témákról és problémákról sokáig nem eshetett szó. 12
4 Az emigráció-történet tabu témának számított a kommunista-szocialista periódusban. Egyrészt Magyarországnak alig volt diplomáciai kapcsolata latin-amerikai országokkal, másrészt a nagykövetségek is főleg a baloldali szimpatizánsokkal tartották a kapcsolatot. A kivándorló magyarok nagy része pedig elutasított mindennemű kapcsolatot a magyar állammal, így a nagykövetségekkel is. Az is közrejátszhatott a kutatások hiányában, hogy a Rákosi rendszerben aki nincs velünk, az ellenünk van alapelvet követték, ezáltal megakadályozták az összes nem-baloldali nézeteket valló magyar kolóniával és szervezettel való kapcsolat létrehozását és fenntartását. Később a Kádár-rendszer már nyitottabb volt, ezúttal aki nincs ellenünk, az velünk van szlogen vált követendővé. Szintén ekkor támadt fel újra az érdeklődés az emigrációban élő magyarok sorsa és története iránt. A nagykövetségeknek és konzulátusoknak ezentúl részletesen be kellett számolniuk a magyar kolóniák helyzetéről, és támogatásukról kellett gondoskodniuk (könyvekkel, magazinokkal, újságokkal látták el a magyar közösségeket, stb.) között több új magyar nagykövetség nyílt Latin-Amerikában, a nagyköveti jelentések pedig értékes információkkal szolgáltak a kolóniák életéről, tevékenységéről. Ezeket a jelentéseket azonban titkosították, és csak a 90-es évektől váltak kutathatóvá. Az 1945 utáni magyar kolóniák történetének kutatásához a budapesti Országos Széchényi Könyvtár nagy segítséget jelentett, mivel hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik a magyar kolóniák által Latin-Amerikában kiadott magyar nyelvű újságokból és magazinokból. A külügyminisztériumi iratok pedig az Országos Levéltárban tekinthetők meg. Részletesen beszámolnak a magyar kolóniákról, ezek biztosították az 1945 utáni magyar emigrációkutatás elsődleges forrását. E fejezetben egy hosszabb tanulmány foglalja össze a latin-amerikai magyar emigráció történetét, külön kitérve arra, hogy a magyar kormányok hogyan viszonyultak az emigrációhoz, milyen intézkedéseket hoztak a lassítására (pl. az első emigrációs törvényt 1881-ben hozták), hogyan próbálták visszaszorítani a kivándorlást propagáló irodák és ügynökségek tevékenységét. Világosan látszik, hogy a kivándorlás a két háború között és után, illetve az 56-os forradalmat követő években volt a legintenzívebb. A Szegedi Tudományegyetemen folyó emigráció-kutatások újdonsága az 1945 utáni magyar emigráció történetének vizsgálata. A második világháború utáni emigránsok abban különböztek elődeiktől, hogy immár nem anyagi-társadalmi nehézségeik miatt, hanem politikai okokból hagyták el Magyarországot. Legnagyobb számban Argentínában és Brazíliában telepedtek le magyarok, ezt követik a venezuelai, uruguayi, a Karib-térségbeli 13
5 és az andesi országok kolóniái. Különösen érdemes figyelmet szentelni az argentin, azon belül is a Buenos Aires-i közösség élénk kulturális és társadalmi tevékenységének. Lapjaik, mint például a Délamerikai Magyarság és a Magyar Út / Magyarok Útja az egész kontinensen ismertek voltak. Jelenleg Argentínai Magyar Hírlap néven adnak ki újságot. A latin-amerikai magyarság azonban leginkább megosztottságáról vált ismertté, derül ki a tanulmányból. Szervezeteik világnézeti-politikai és vallási illetve szociális alapon jöttek létre. Az 1956-os magyar forradalom híre Latin-Amerikába is elért, hetekig volt címlapon a forradalom ügye, és számos szovjetellenes tüntetést és adomány-gyűjtést szerveztek. A forradalom leverése után szabályos verseny indult a menekültek befogadására. Trujillo dominikai diktátor (de alig 500-an érkeztek), Brazília és Argentína , Venezuela 1500, Peru, Chile és Kolumbia pedig magyar befogadására tett ígéretet. A végső számok ennél sokkal kisebbek, összesen kb magyar bevándorló talált magának új hazát Latin-Amerikában. Az 1960-as évektől azonban gyökeres változások történtek mind a magyar, mind a latin-amerikai politikai színtéren. Magyarországon a Kádárrendszer a szocializmus puhulását hozta, ennek köszönhetően 1989-re már tizenegy latin-amerikai országban működött magyar nagykövetség. Ugyanez az időszak Latin-Amerikában a katonai diktatúrák időszaka volt, amelyek korlátozták mindennemű egyesület vagy mozgalom tevékenységét, újságaik kiadását, ezáltal sokkal nehezebb volt a hagyományok ápolása és a közösségi élet. Azt is figyelembe kell venni, hogy erre az időre eltűntek az első generációs bevándorlók, és sok esetben a második vagy harmadik generáció már nem beszélt magyarul, és egyre inkább feledésbe merültek magyar gyökereik. Az elmúlt években azonban jelentősen élénkültek a magyar kolóniákkal való kapcsolataink, hangsúlyozza a tanulmány. A kötet, miközben ízelítőt ad Anderle kutatásaiból, némiképp képet nyújt a szegedi egyetemen folyó Latin-Amerika kutatás három nagy témaköréből is: a latin-amerikai politikatörténet, a spanyol-magyar kapcsolatok, és a latin-amerikai magyarság emigráció-történetének kutatásáról. Anderle Ádám: La mirada húngara Estudios históricos sobre Espana y América Latina.(A magyar látószög. Tanulmányok Spanyolország és Latin-Amerika történetéről) Szegedi Tudományegyetem, Szeged, Szalai Éva Emese 14
A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázata a Buenos Aires-i Hungária Könyvbarátok Köre, Kölcsönkönyv- és Levéltár gyűjteményének hazaszállítására
Pályázati téma: Külföldön található, s a magyar művelődés- és tudománytörténet szempontjából jelentős hagyatékok és gyűjtemények megszerzésének, hazaszállításának és közgyűjteményben történő elhelyezésének,
A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez
A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A Congregatio Jesu egyetemes küldetése: Latin-Amerika - Argentína - Brazília - Chile - Kuba Küldetés az egész világra, minden néphez Európa - Ausztria
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
Egmont Royal Institute for International Relations
Breitner Igor Egmont Royal Institute for International Relations A második világháború utáni időszakban csakúgy, mint az első világégést követően számos agytröszt és kutatóintézet jött létre egy új, jobb
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között
FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.
Szakmai beszámoló. Kajos Attila
Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem
Számos legenda születe a magyarok amerikai jelenlétéről, annak kezdeteiről.
Anderle Ádám Számos legenda születe a magyarok amerikai jelenlétéről, annak kezdeteiről. Olvashatunk angol nyelvű tanulmányt jártak-e magyarok Kolumbusz elő Amerikában? címmel, egyebek melle felvetődö
Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd
Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр
Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.
Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei
Politikatudományi alapok II.
Politikatudományi alapok II. Modernizációelméletek és ideológiák Dr. Glied Viktor VÁLSÁG Válságok 1. 1873 pénzügyi válság 1914-1918 I. világháború világ újrafelosztása, a tőkeáramlás biztosítása, USA felemelkedése,
ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés
ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.
Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása
Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv
A neoliberalizmus mítosza
Paár Ádám A neoliberalizmus mítosza Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy neoliberális, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a neoliberalizmus megbélyegző
Kovács Dániel. 1 HOBSBAWM, Eric, A szélsőségek kora: A rövid 20. század története 1914-1991, ford. BARÁTH Katalin, Bp., Pannonica, 1998, 418.
88 SZKHOLION Kovács Dániel (1986) Budapest. A Debreceni Egyetem BA képzésében végzett 2010- ben, történelem szakon, a Szegedi Tudományegyetem MA képzésének hallgatója. A Hatvani István Szakkollégium, valamint
Magyarország sorsfordító esztendői:
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.
KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók
A LATIN-AMERIKAI MAGYARSÁG HELYZETE:
A LATIN-AMERIKAI MAGYARSÁG HELYZETE: Az elöttem elhangzott elöadók egy-egy ország magyarjairól beszéltek nekem egy és fél kontinens magyar életről kellene beszámolnom, ami nem könnyű feladat, föleg azért
Nemzetközi fejlesztési együttmködés
Nemzetközi fejlesztési együttmködés 2005/06. szi félév Partner (fogadó) országok: Latin-Amerika 2005. november 21. Latin-Amerika, mint a nemzetközi fejlesztési együttmködés célterülete A gyarmatosítás
8. ( 40.) évfolyam
VILÁG- 8. ( 40.) évfolyam 201 8. 1.. MOLNÁR ISTVÁN JÁNOS 1848 KANADÁBAN KÖKÉNY ANDREA AZ 1846 1848-AS AMERIKAI MEXIKÓI HÁBORÚ ÉS MEGÍTÉLÉSE VAJDA ZOLTÁN MEXIKÓ SZÁMUNKRA A TILTOTT GYÜMÖLCS HAHNER PÉTER
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
LATIN-AMERIKA ÉS A KARIB-TENGERI TÉRSÉG
LATIN-AMERIKA ÉS A KARIB-TENGERI TÉRSÉG Az EU Latin-Amerikával és a karib-tengeri térséggel fenntartott kapcsolatai sokrétűek, és különböző szinteken valósulnak meg. Az EU államfői és kormányzati szintű
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
ÖSSZEFOGLALÁSOK Két Amerika: Érvek és magyarázatok az Egyesült Államok és Latin-Amerika fejlettségi különbségei
ÖSSZEFOGLALÁSOK Két Amerika: Érvek és magyarázatok az Egyesült Államok és Latin-Amerika fejlettségi különbségei Mik lehetnek az okai annak, hogy míg a XVIII. század elején a kontinentális Latin-Amerika
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle
Hunyadi László Kilencven éves a Statisztikai Szemle A Statisztikai Szemle az egyik legrégibb szakmai folyóirat, 1923 januárja óta gyakorlatilag folyamatosan megjelenik. Sokan, sokat írtak a történetéről.
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,
Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA
NEMZETKÖZI SZEMLE Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA A FŐ IRÁNYVONAL VÁLTOZATLAN 1985. március 25-étől 28-áig Budapesten megtartotta XIII. kongreszszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt.
Történelem 3 földrészen - 1956
1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,
(Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p.
Martin Hetényi (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p. Hiánypótló műről van szó, amivel a szlovák és magyar historiográfia
Tartalmi összefoglaló
1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,
Szakmai beszámoló. a /02159 azonosítószámú NKA támogatáshoz
a azonosítószámú NKA támogatáshoz A MAZSIHISZ fenntartásában működő Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár azonosítószámon vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Kulturális Alaptól A tiszaeszlári
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
Határáttörés Sopronnál Európa beteljesedésének kezdete
A Konrad Adenauer és a Fidesz Ifjúsági Tagozata tisztelettel meghívják közös szimpóziumukra Határáttörés Sopronnál Európa beteljesedésének kezdete címmel. Helyszín: Pannonia Med Hotel (9400 Sopron, Várkerület
Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula
habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003
II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak
Tisztelettel köszönti Önt a zoltandemmeworks.net csapata!
Tisztelettel köszönti Önt a zoltandemmeworks.net csapata! Deme Zoltán Szolnokon született. Általános és középiskolai tanulmányait, továbbá évtizedes zenei stúdiumait is ebben a városban végezte. A debreceni
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten
Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista
'56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta
MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi
MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak
Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok
JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK. az egyes harmadik országok esetében érvényes vízummentesség viszonosságáról
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 10.1.2006 COM(2006) 3 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK az egyes harmadik országok esetében érvényes vízummentesség viszonosságáról a külső határok átlépésekor
Szabó Éva Eszter: Anderle Ádám: Kuba története
III. évfolyam 2006/1. KÖNYVISMERTETÉS Szabó Éva Eszter: Akkord Kiadó, 2004 198 oldal A világtörténelem iránt érdeklődő hazai közönséget nem kényeztetik el a magyarországi kiadók a nyugati félteke országainak
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
Latin-Amerika piaci sajátosságai, utazási trendek. MT Zrt marketing-tevékenysége a piacon 2013
Latin-Amerika piaci sajátosságai, utazási trendek MT Zrt marketing-tevékenysége a piacon 2013 Nyelvterületek Gazdasági indikátorok, növekedés a legfőbb latin amerikai országokban: Latin Amerika összlakossága
AZ MDP KÖZPONTI VEZETŐSÉGE, POLITIKAI BIZOTTSÁGA ÉS TITKÁRSÁGA ÜLÉSEINEK NAPIRENDI JEGYZÉKEI I. KÖTET
MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR SEGÉDLETEI 18. AZ MDP KÖZPONTI VEZETŐSÉGE, POLITIKAI BIZOTTSÁGA ÉS TITKÁRSÁGA ÜLÉSEINEK NAPIRENDI JEGYZÉKEI I. KÖTET 1948 1953 Magyar Országos Levéltár AZ MDP NAPIRENDI JEGYZÉKEI
JELENKOR. Propaganda Hitler után
JELENKOR Propaganda Hitler után Thomas Mergel 1 Propaganda Hitler után című könyvében elsősorban azt vizsgálja, milyen politikai elvárások születnek a szavazók és a politikai aktivisták választások alatt
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék
Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék Sztenderd - szaknyelv A fejlett nyelvek rétegződnek sztenderd
I. feladatlap. I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez!
I. feladatlap I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez! (8 pont) A B C D E F G H II. A forradalom belpolitikai előzménye a Rákosi-rendszer
Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával
JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra.
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2016. április 16. Az iskola megnevezése: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Az iskola címe: 1088, Budapest Trefort utca 8. Osztály: 7. c Tanít: Visy
tanulmányok 20. századi latin-amerikai forradalmi modellek STOMFAI MÁRK
150 tanulmányok [ ] STOMFAI MÁRK 20. századi latin-amerikai forradalmi modellek Akár örülünk ennek, akár nem, a forradalom értelmezése soha nem volt a történészek privilégiuma; a politikai spektrum legkülönbözôbb
Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines
Utolsó aktualizáció: 14.04.2019 Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines United Airlines Nézd meg a United Airlines poggyász-szabályzatát. Ne feledd, hogy minden szolgáltató csomagszabályzata
PhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter
PhD ÉRTEKEZÉS Szabó Annamária Eszter MISKOLC 2009 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Szabó Annamária Eszter A kulturális örökség joga (PhD értekezés
A magyar haditudósítás az első és második világháborúban
Szerzői ismertető NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Gorda Éva A magyar haditudósítás az első és második világháborúban című doktori (PhD) értekezéséhez Témavezető: Dr. Szabó József
és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében
hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,
LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft.
1 MEKKORA VALÓJÁBAN MAGYARORSZÁG? LENGYEL László: Illeszkedés vagy kiválás. Budapest, Osiris Kiadó, 2006, 297 old, kötve, ISBN 963 389 636 3, 2480 Ft. Kakukktojás a főként alternatív az egyetemi tanszékek
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
Jaakko Hintikka filozófus. A finn születésű, Amerikában él, a Boston University filozófia tanszékén oktat.
Jaakko Hintikka A fogalom mint látvány: a reprezentáció problémája a modern művészetben és a modern filozófiában Jaakko Hintikka filozófus. A finn születésű, Amerikában él, a Boston University filozófia
A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.
Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE
Az identitáskereső identitása
Csepeli György Az identitáskereső identitása Pataki Ferenc 1982-ben jelentette meg Az én és a társadalmi azonosságtudat című könyvét, melyet szerényen műhelytanulmánynak nevezett. A mű valójában monográfia,
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista
1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József
SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA
Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv
Hadi levéltár Bécs Kriegsarchiv Néhány bevezető szó: közel 400 évig együtt éltünk a Habsburgokkal, minden közös volt, a minisztériumok, a közigazgatás, a levéltár is, a sok száz év alatt felgyűlt iratanyaggal
BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco
Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Az integráció földrajza 2013. Mi az integráció? egyesülés összefonódás összefogás beilleszkedést, vagy beolvasztást, hozzácsatolást jelenthet
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális
100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012
1 100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012 2 A CSILLAGHEGYI POLGÁRI KÖR 1912-1947-IG Még elképzelni is nehéz azt a sok változást, ami az elmúlt 100 év alatt Csillaghegyen végbement. A település
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
Rieder Gábor. A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia
Rieder Gábor A magyar szocreál festészet története 1949 1956. Ideológia és egzisztencia PhD disszertáció tézisei Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténet-tudományi Doktori Iskola A doktori iskola
minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság
Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban
8.1 Az els világháború jellege, jellemz i; a Párizs környéki békék Szövetségi rendszerek, frontok, az új típusú hadviselés jellemz i. A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásainak
MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia
MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Talpon maradunk 2017. szeptember 20-22. Balatonfüred, Füred Hotel Tisztelt Tagtársaink!
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK
1. Á L P P I Ó C 6. R A K A S Z 2. L Á K A S N Y A R A 7. Ö L T Ő S Ü V 3. K Ó S B A R E G E N I C 8. G Y A N E L E P
1. forduló 7 8. osztály Iskola neve: Csapattagok neve: Beküldési határidő: 2014. február 14. Hétvezér Általános Iskola A 2. fordulóba bejutott csapatok nevét honlapunkon nézhetik meg 03.04-től. Elérhető
Nagykövetségek March 13.
Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív
Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA
TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek
2013. Február XIV. évfolyam - 2. szám Bútorbörze 2013. március 2.-án (szombaton) 9:00-12:00 óráig a tűzoltószertárnál a művelődési ház használt bútoraiból (székek, szekrények, asztalok) börzét tartunk.
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 15/K. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 179/1300/22-2/2012. SZOCIÁLETIKAI KUTATÓINTÉZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debrecen
II. LATIN-AMERIKAI NAPOK
II. LATIN-AMERIKAI NAPOK 2010. szeptember 3-5. Millenáris Park, Jövő Háza (B csarnok, Galéria) Állandó programok minden nap 10.00 18.00 között: COLORES DE IBEROAMÉRICA / IBERO-AMERIKA SZÍNEI - fénykép-